A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=616590#post616590][b]Catherine Shayleen Black - 2016.09.11. 10:42[/b][/url]

Úgy döntött, hogy a saját fejlődésének és betegségéből való kiútjának velejárójaként segít majd a Shanes előkészítőben és önkénteskedni fog. Noha már beszélt erről az igazgatóval, ő nem kötött ki konkrét időpontot arra, mikor kell jönnie. Azt mondta, bármikor szívesen látják őt, de leginkább a délutáni foglalkozásokon. A levitás sokat töprengett rajta, vajon tényleg bölcs gondolat-e, hogy bejárjon és segédkezzen, elvégre olyan alapvető kérdések merültek fel benne, hogy alkalmas-e rá, érdemes-e, végtére is egyelőre ő sem tudna létezni segítség nélkül. Orvosi segítség nélkül. Azonban még ha arra is jut, segít, mi lenne a legmegfelelőbb módja ennek? Pénzt adományozni sajnos nem áll módjában, hiszen nemrég vették meg öccsével a falubeli házukat és már ahhoz is segítséget kellett kérniük. De elég-e pusztán a jó szándék ahhoz, hogy tényleg tegyen valami érdemit? Legyen bárhogy, elhatározta, hogy a mai délután alkalmával ellátogat a kicsik közé és visz magával pár finomságot - lefordítva most bevásárol és süt nekik süteményt, visz be gyümölcsöt. És igen, talán játszik és beszélget is velük erről-arról.
Ennek köszönhetően a piactéren kószál és igyekszik a lehető legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni. Teljesen egyértelmű, hogy rendetlenül kavarognak fejében a gondolatok, s mi sem mutatja ezt jobban, minthogy nagyjából két perce ugyanazt az almát tartja a kezében és elbambulva nézi. Hogy most pontosan mi játszódhat le benne az jó kérdés, ő azonban nem érzékeli, hogy mióta csinálja a... Semmit. Csak akkor ocsúdik fel, mikor valaki hátulról meglöki, de így sem tart sokáig a hatás. Észre sem veszi, hogy a táskájából már el is emelték a pénztárcáját, így a vásárlás kimenetele már semmiképp sem lehet sikeres. Nagy nehezen összeválogat két kilót a gyönyörű áruból és fizetne is, csakhogy...
- Egy pillanat, nem találom a... - a táskájába túró mozdulat hozza meg a felismerést, s a keresés egyszeriben kétségbeesetté válik. Pedig elhozta. Itt volt. De már nincs. Szerencse, hogy az iratait máshol tartja. De akkor is, hol a tárcája?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=616980#post616980][b]Catherine Shayleen Black - 2016.09.12. 21:50[/b][/url]

Pedig gyönyörű darabokat választott, talán a legszebbeket, amiket fellehet itt az ember. Egy dolog azonban tény: elvből vásárolni nem igen lehet, pénztárca híján pedig itt kell hagynia az almákat. Pánikba esetten kotorászik a táskájában, érzi, hogy végtagjai remegni kezdenek, miközben az idős hölgy mosolyogva várja az eredményt. Ő még nem tudja, hogy mégsem lesz ebből vásárlás.
Mikor már a sírás határán fordulna az eladó felé, egy kisebb fajta zajongásra lesz figyelmes. Az öregasszonnyal egyszerre fordítja fejét a hang irányába és egy elnézést rebegve megpróbál odafurakodni, hogy lássa mi történik. Pont akkor ér oda, mikor a pénztárcák előkerülnek. Nem lát sok mindent, csak saját értékén akad meg a szeme, ettől pedig kettős érzése támad. Először is iszonyúan szégyelli magát, hogy nem figyelt eléggé, másrészről viszont hálás is az idegennek, hogy kiszúrta a tolvajt. Már csak zavarát kell legyőznie, hogy ne a föld alól nyúljon ki a keze és kuncsorogja vissza a tulajdonát. Sohasem fordult még elő vele ilyesmi. A tömeg azonban lassanként oszolni kezd és a két pénztárcából már csak egy marad, az övé. Mély levegőt vesz és kissé bizonytalanul sétál oda a férfihoz - nem tehet róla, introvertált személyiség és csak a szükség szüli a beszédet.
- Az az enyém - hangja elég halk, de határozott, így kétség sem férhet hozzá, hogy a kis krémszínű tárca az ő tulajdona. Beharapja ajkát, mert fogalma sincs, hogy most mit kéne csinálnia, végül úgy dönt, hogy illendő lenne kicsit bővebben is beszélnie. - Köszönöm, hogy visszaadja. Mármint nemcsak az enyémet találta meg, de az enyémet is és... - szinte ráharap a nyelvére, hogy elég volt. Nem tudja nem szimpatikusnak találni a tolvaj lebuktatóját, hiszen eleve az, hogy kiszúrta a dolgot (mert senki ne mondja, hogy véletlen volt), majd még tett is azért, hogy mindenki visszakapja, ami az övé. Ez egy... Jó dolog. - Szóval köszönöm - végül elmosolyodik, bár nem olyan nagyon széles a görbe, de ez is megteszi. Nem szabad elfelejtenie, hogy nem egy gazemberrel, hanem egy minihőssel beszél - hős mondjuk superman, de a hétköznapok megmentői minihősök.
- Mondja csak, hogy szúrta ki azt a férfit? - közben nagyon udvariasan és finoman elindul vissza az idős hölgyhöz, hogy kifizesse az almákat, remélve, hogy a férfi vele tart egy darabon. Ha nem is, a választ mindenképp megvárja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=623977#post623977][b]Catherine Shayleen Black - 2016.10.01. 18:40[/b][/url]

Talán a férfinak nem több ez, mint egy könnyed jó cselekedet, amit bármely más ember megtett volna a helyében. Shayleen viszont jól ismeri a tömeget, a sok arcot, akik mind ugyanolyanok: ha látnak is valamit, szemet hunynak, ellenőrzik saját értéküket és megnyugvással konstatálják, hogy velük minden oké. Mi értelme lenne bármennyi időt fordítani arra, hogy másokon segíthessenek? Ezt a mentalitást tapasztalta egész idáig, gyakran még az orvosoktól is. Önimádattal telve pöffeszkedtek székükben és fölényesen hümmögtek, semmitmondó kérdéseket tettek fel és a válasszal sem törődtek. Számukra minden betegség, így az anorexia is egy múlandó szeszélynek bizonyult, nem tartották érdemesnek a problémát arra, hogy foglalkozzanak is vele mélyrehatóbban. Mondhatjuk, hogy a levitás elvesztette reményét az emberiségben egy kissé.
Nem szeretne udvariatlan lenni, azonban most, hogy végre van mivel fizetnie, talán vissza kéne mennie az asszonysághoz és elhozni az almákat. Könnyeden teszi fel az első kérdést, ami eszébe jut, hiszen ő maga mit sem vett észre a lopásból. Persze, meglökték, de ez egy piacon annyira általános dolog... Nem szól ugyan semmit, mikor a férfi először exkuzálja magát, elvégre nem várhatja el, hogy válaszoljon vagy vele tartson, mégis kiengedi a sokáig benn tartott levegőt, mikor beszélni kezd. Megnyugtatja a másik jelenléte, bár nem tudná megmagyarázni miért. Jó az aurája vagy a kisugárzása - ki miben hisz.
- Az az igazság, hogy nem is gondoltam, hogy baj lehet - megvonja vállát, miközben odaérnek a gyümölcsöket áruló idős hölgyhöz és átnyújtja neki a fizetséget. Egy mosoly kíséretében veszi át az almát, majd Kriszpin felé fordul. - Ilyen tömegben teljesen normális, hogy az emberek egymásnak mennek. Vagyis nem annyira szokatlan - egy picit kijavítja magát, elvégre lehetne úgy közlekedni, mintha nem egy elefántcsordát alakítanának egy természetfilmben, de mindegy.
- De végül igazad lett. Vagyis, igaza - kijavítja magát, mert kissé megzavarta, hogy a férfi letegezte őt. Ennyire fiatalnak tűnik? Na nem mintha szeretné a magázódást, csak különös. - Nem mindenki próbált volna meg megbizonyosodni erről, bár igazán nem szeretném zavarba hozni - egy kedves mosoly ível ajkaira, ahogy megtalálja Kriszpin tekintetét. Még soha nem találkozott vele, ami persze nem jelentene semmit, de mióta a faluban lakik, azóta elég sokakat, legalább látásból megismer. Mégsem faggathatja a férfit minderről.
- Tudna nekem segíteni egy keveset? Már egy ideje el szerettem volna menni fűszerekért, de ebben a labirintusban sehogy sem akadok rá az árusra, akit említettek nekem. Elkísérne? Persze csak ha nem tartom fel, mert azt igazán nem szeretném.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=765431#post765431][b]Catherine Shayleen Black - 2019.07.29. 10:09[/b][/url]

Egy igazán szomorú, borús, esős napra ébredt. Adrian a szobájába zárkózva, talán már otthon sincs vagy haza se ment. Nem vesztek össze, de érzi, hogy valami nem stimmel vele.
Emily nem jött azóta. Hogy mi történt kettejük között, azt egyelőre homály fedi, mivel a lány nem igazán faggatja öccsét. Lehet, hogy kellene, mert akárhogy is alakultak a dolgok, a jelenlegi helyzet kezd tarthatatlanná válni. Tudnia kell, hogy nem miatta történt az és nem hibáztathatja magát. Igazából ez kizárólag Adrianre és rá tartozik, mert ők azok, akik túlzottan régóta nem őszinték egymáshoz. A rendelőben nem volt rá igazán lehetőség, azóta pedig nem feltűnően, ám mégis érezhetően kerülik egymást. Nem jó ez így. Valamit tenniük kell.
Shayleen étvágya ugyan bőven mínuszba fordul át, mégis úgy dönt, hogy ennie kell. Igazán nagy a kísértés, hogy egyszerűen ne foglalkozzon vele, visszafeküdjön és sajnálja magát, meg az életet - mondjuk azt nem tudom, hogy most épp miért, de Shayleen depressziója vissza-visszatérő, senkit sem lep meg egy-egy hullámvölgy. Mégis, végül összeszedi magát, felöltözik és egy esernyővel a kezében megindul a piac felé. Noha nyár van és viszonylag meleg, a lány hosszú csőfarmert, egy térdig érő hosszú szárú csizmát és a topjára egy rózsaszín pamut pulóvert vesz. A viszonylag színes összképet a fekete esernyője teszi teljessé, mely egy komor árnyékot ad az esőben lassan baktatónak.
A piacra érve nem meglepő módon nem tolonganak. Az árusok ugyan töretlenül várják vásárlóikat, azok inkább zárt ajtók mögött maradtak. Érdekes, hogy ettől függetlenül a portékáikat árulók nagy örömmel fogadják azt a kevés bátor embert, aki mégis ki mert merészkedni az utcára ebben a szomorú időben. Shayleent is hatalmas mosollyal köszönti az asszony, akinél egyébként a lány rendszeresen vásárol, ha a faluban tartózkodik. Egy halvány mosollyal viszonozza a kedvességet, de láthatóan nincs csevegős hangulatában.
- Na ne légy már ilyen letört aranyom, válassz ezekből a szép gyümölcsökből! - olyan szívmelengetően édes ez a néni, hogy még ex-levitásunk jéggé fagyott szívét is sikerül legalább részben felolvasztania. Már nyúlna egy kis banánért, amikor hirtelen bevillan a kép, hogy az mennyi kalória. Megrázza fejét és inkább a barackokra összpontosít. Egy különös érzés mégsem hagyja nyugodni: a torkában lévő gombóc és a tény, hogy amit az előbb érzett mindenképp rossz előjel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=765573#post765573][b]Catherine Shayleen Black - 2019.07.31. 11:22[/b][/url]

Épp a banánokat szemlélgeti, hogy egyébként milyen szépek, milyen kívánatosak és bizonyára milyen finomak. Mégis, egy pillanatra bevillannak az emlékek. Kalóriatáblázat, cukor, étvágy, éhezés, ahogyan eltolja magától ezeket az ételeket. Mintha csak megégette volna kezét, úgy húzza el jobbját és inkább a barackok felé terelődik figyelme. Valamiféle meghatározhatatlan érzés keríti hatalmába, ami semmi jóval nem kecsegtet. Márpedig ezek után tényleg nem tudná jóízűen megenni azokat a banánokat. Épp csak belemerülne a saját sötétségébe, mikor egy ismerős, eleven hang üti meg a fülét. Ebben a reggeli borongós időben teljesen életidegen ez a pörgés és jókedv, így hát Shayleen sem tud mit kezdeni vele elsőre.
- Szervusz - igyekszik meglepődését egy kedves mosollyal leplezni és talán szakmai ártalom, hogy egyből Theory tenyere felé vándorol tekintete, hogy lássa, hogy van. Kötést már nem visel és igazából különösebben nem is látszik rajta semmi, már amennyit ennyi idő alatt, alapos vizsgálat nélkül meg tudna állapítani. Elvégre az emberek többsége nem a tenyerét maga előtt mutogatva járkál - érdekes is lenne, ha így lenne. Érdeklődve figyeli, ahogy a rellonos jó kedélyűen válogat a gyümölcsök közül, s bár a banánt képtelen megvenni, azért a barackot csak elvinné... - Nem gyapjas? Úgy érted kopasz barack? - hitetlenül nevet fel a lány, mert erre igazán nem számított. Még hogy gyapjas... Hát ezt se hallotta még az őszi barackra. De hát minden nap tanul valamit az ember. - Én viszont nemcsak a nektarinból, hanem az őszi barackból is szeretnék kérni. Illetve úgy látom, hogy van ott alma is. A zöld, savanykásabból kérnék még három-négy nagyobbat - felbátorodva Theory-n ő is bevásárol, bár lehet kissé túlzásba viszi. Mikor eszik ő meg ennyi mindent? Mondjuk nem egy napra szánja, de akkor is. Akárhogy is, a lány berobbanása némiképp visszabillentette a normál egyensúlyába, a régi kísértetek tovatűntek.
- Sajtot? Igen, kicsit arrébb van egy nagyon kedves idős úr, nála vettem eddig a legfinomabb sajtokat - Józsi bácsi a világ legjóindulatúbb, legkedvesebb, legaranyosabb örege. És, ha ez nem lenne elég, remek humora és fiatal korára emlékeztető csintalan mosolya van. Mintha a kor csak testben járna el felette, lélekben nem. Mikor az asszony mindent becsomagol nekik, akkor kifizeti a saját részét és megvárja, hogy a rellonos is így tegyen, csak utána szólal meg. - Gyere, elkísérlek. Hogy van a kezed?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=766133#post766133][b]Catherine Shayleen Black - 2019.08.07. 10:49[/b][/url]

Bár nem feltétlenül logikus, hogy legyen idekint hús vagy sajt, valahol a piac ezt is magába foglalja. Minden van. Ha valaki ide jön, végre tud hajtani egy komplett bevásárlást is akár, semmi sem tántoríthatja el - még az is lehet, hogy a húspult mellett új cipőt is talál.
Mindketten fizetnek és el is indulnak a sajtok felé. Theory köszönetére csak biccent egyet és megvonja a vállát. Igazán ráér, főleg azóta az incidens óta. Emlékszik, hogy a lány mesélte, milyen viharos a viszonya ikrével, most pedig, bár eddig mindig jól megvoltak Adriannel, az olyannyira féltett kapcsuk megtört. Tudja, hogy beszélnie kéne testvérével, tudja, hogy nagyon durván túllőtt a célon, de nem akarta. Egyszerűen csak elpattant benne valami, ami annyi éven keresztül feszítette és nyomta belülről. Törvényszerű volt, hogy egyszer csak kiszakadjon belőle. Épp még mélyebbre merülne gondolataiban, mikor Theory szinte szó szerint az arcába nyomja tenyerét. Ekkor ocsúdik fel, hogy egyébként beszélgetést kezdeményezett a másikkal. - Ó, és tényleg, nagyon szép. Lehet, hogy lesz egy kis nyoma, de az mindenképp lett volna - elmosolyodik, bár tekintetéből még mindig süt, hogy pillanatokkal ezelőtt teljesen máshol járt. Addig jó, míg ezt a teljesen mást nem tudja senki. Folytatják útjukat és Theory rengeteg mindent borít a nyakába, leginkább kérdéseket, amire fogalma sincs tud-e és, ha tud, akar-e válaszolni. Persze a rellonos nyitva hagyja a menekülőutat, mondván nem kötelező választ adnia. Amúgy is tisztában van vele, de valamiért úgy érzi, hogy ideje felvállalnia azt, aki ő valójában. Nincs értelme tovább titkolóznia.
- Nem mindig szeretem a banánt. Alig pár éve gyógyultam ki egy komoly betegségből és néha még vissza-visszatér a kísértete - bár nem mondja ki, hogy anorexiás volt, a lány könnyedén rájöhet, hogy a szavak mögött ez bújik meg. Shayleen már van annyira bátor, hogy ki merje mondani, beteg volt, de ahhoz még gyáva, hogy meg is nevezze. - Egyébként meg összevesztem a testvéremmel. Emlékszel? Meséltem, hogy van egy öcsém. Nos... Azt hiszem valamit nagyon elrontottam és nem tudom, hogyan hozzam helyre - elhúzza száját, ahogy bevillan a rendelőben történtek emlékképe. És téged is. Egész teste beleborzong a gondolatba, hogy majdnem képes volt kimondani ezt. És ami ezután jött, az csak még rosszabb lehetett. Bárcsak elfelejthetné azt a napot!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=766356#post766356][b]Catherine Shayleen Black - 2019.08.09. 10:15[/b][/url]

Nehéz neki erről beszélnie. És itt most nem csupán a betegségéről, hanem Adrianról is, elvégre ő a legfontosabb ember az életében. Tudni, hogy jelenleg nem állnak szóba egymással, sokkal jobban megviseli, mint a tény, hogy visszaeshet a betegségében. Merthogy érzi azt a bizonyos hullámvölgyet, ami érkezni készül és tudja, most kell erősnek lennie. Nem akarja ismét kitenni a családját egy ilyen traumának - család szó alatt pedig nem csak Adrianre, hanem Aidenre is gondol. Kevés igazán jó barátja van, akiért aggódnia kéne, hogy vajon mit fognak majd szólni a romló állapotához, ennek a két embernek a véleményére azonban mindig is adott. Soha többé nem akarja úgy bántani Aident, mint annak idején. Olyan dolgokat mondott neki is, mint a napokban Adriannek... Hogy... Gyűlöllek. Nem, erre most nem szabad gondolnia. Inkább Theory felé fordul és hallgatja a lányt és a véleményét. Kicsit gáz, hogy egy nálánál sokkal fiatalabbtól kér segítséget, de be kell látnunk, hogy az ex-levitás finoman szólva is szociális analfabéta. Amivel alapvetően nincs gond, csak ilyenkor.
- Mondtad valaha majdnem a testvérednek, hogy gyűlölöd? - halkan teszi fel a kérdést és nem is igazán vár választ, hiszen ahogy egy újabb mély levegőt vesz, már folytatja is. - Én majdnem kimondtam. De tudtuk és éreztük mindketten, mi maradt végül bennem. Én nem gondoltam komolyan, csak olyan sok indulat volt bennem... Sosem tudnám őt még csak utálni sem, nemhogy gyűlölni - tekintete szörnyen szomorú, nem sok tartja vissza attól, hogy egy könnycsepp legördüljön az arcán, majd azt ezernyi másik kövesse. De most erősnek kell lennie, ha majd hazaér, telesírhatja a párnáját, sőt, a lakás összes párnáját, de most Theory-ra kell koncentrálnia.
- A sarkon befordulunk és ott lesz - jobbjával maga elé mutat, majd egy picit balra, mert ő már távolról is látni véli az idős uraságot. Reméli, hogy a lány is annyira megkedveli majd a férfit, mint ahogy ő tette. Emlékszik, amikor először ment és kalóriaszegény és zsírszegény sajtot kért, a bácsi nem is tudta, miről van szó. Legalább fél órát vitatkoztak azon, hogy mi az egészségesebb: egy alig zsíros, tehenet vagy kecskét sosem látott sajt, vagy egy valódi alapanyagokból készült, zsíros sajt. Végül megállapodtak abban, hogy nem tudnak megállapodni és jót nevettek magukon. Természetesen végül Shayleen vásárolt.
- Egyébként hogy-hogy itt tanultok a tesóddal? Arra gondolnék, hogy a szüleitek mondjuk a Beauxbatons-ba vagy a Durmstrangba írattak volna inkább. Hogy esett a választásuk pont a Bagolykőre? - mindig is érdekelte, hogy miért utaznak ilyen sokat. Persze a kérdés számára is adott lenne, ha nem lenne egyértelmű, hogy ő menekült Angliából. Esze ágában sem volt a szüleitől karnyújtásnyira a Roxfortban tanulni. Bah.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=767989#post767989][b]Catherine Shayleen Black - 2019.08.20. 13:50[/b][/url]

Csendesen hallgatja a lányt és már nem is érzi olyan hihetetlen nagy borzalomnak a történteket. Persze ők közel sem olyanok, mint a rellonos ikerpár, ők sohasem beszéltek így egymással, nem is gondoltak hasonlót sem, mint ami a legutóbb történt. Olyasféle törés ez most, amilyet soha nem tapasztaltak, náluk nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elnézést kérnek és minden rendben. Hogy majd egy ölelés elintézi a dolgot és begyógyítja a sebeket. Sajnos a szíve mélyén tudja, hogy ez ennél sokkal több. A végén azért elmosolyodik. Aranyos Theory naivitása, hisz úgy tűnik, teljesen biztos abban, hogy Shayleen nem követett és nem is követhetne el olyasmit, amivel véglegesen megcsonkítaná érzelmileg Adriant. Csakhogy már megtette. Mindenki életét tönkretette maga körül.
- Remélem igazad van. Megpróbálok vele kibékülni - végül úgy dönt, elég, ha csak ennyit mond. Nem akar ismét hosszasan a saját elbaltázott döntéseiről és elfuserált életéről beszélni. Minden bizonnyal untatná a másikat, meg igazából nem is ismerik annyira jól egymást, hogy az ex-levitás bármit is el akarjon mondani ennél részletesebben.
Ahogy hallgatja az elsőst, szóra nyitná a száját, de a tény, hogy Theory tüntetőleg kijelenti, nem akar róla beszélni, végül belé fojtja a szót. Valahol érthető. Olyan ez, mintha azt kérdezné, mi történt a lánnyal anorexiás évei alatt. Nem akarok róla beszélni. Ez az egyetlen dolog, ami eszébe jut. - Értem - bólint egyet és érleli gondolatai, mielőtt újra megszólalna. Nehéz erre bármit is mondania érdemben, hiszen ő egy senki jelenleg. Egyszer bekötötte a lány kezét és most segít neki sajtot találni. De ennyi. Bármennyire is benne van a tenni akarás, ezen a ponton a jogosultsága meg lett tagadva. - Tudom, hogy nem jelent sokat, de ha bármi probléma van, akkor nyugodtan fordulhatsz hozzám. Igaz, csak a suli gyógyítója vagyok, de hivatalosan is az iskola alkalmazottja, ha bármi van, kiállhatok talán én is értetek - elmosolyodik. Hiába nem részletez semmit a családjukkal kapcsolatban, mivel ennyire fiatalok, a szülők simán eljöhetnek értük és kivehetik őket a Bagolykőből. Jogukban áll, hiszen az ikrek nem nagykorúak, nem dönthetnek saját sorsukról. Persze miért is ártaná bele magát ilyesmibe? Talán azért, mert amikor neki kellett volna egy segítő kéz, ami támogatja, senki nem volt, aki ott lett volna.
- Nagyon szívesen. Vigyázz magadra - elmosolyodik, majd egy intés kíséretében elindul a másik irányba, ki a piactérről. Maradhatna a másikkal, elkísérhetné, beszélgethetne a bácsival és nevethetne. Csakhogy a fejében lévő gondolatok egyre csak birkóznak egymással és egy pillanat nyugtot sem hagynak neki.