A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

Most, hogy Sebbyék már itthon vannak biztonságban, megtudtam, mi történt velük... bezárkóztam. Egy ideje még annyi érzelmet sem fejezek ki a mozdulataimmal vagy az arcommal, mint eddig - a teljes önfegyelem mintaképe lettem, egy pillanatra sem ragad el a hév, minden szabályozott, rendszerezett. Csak így lehet fenntartani a látszatát annak, hogy tényleg semmi bajom sincs. Könnyítő tényező, hogy leginkább a faluban lakom Merkovszky professzor házában; azért ez nagy segítség. Nincsenek elviselhetetlen szobatársak, nincsenek kínos pillanatok. Csak Gyarmathi Ádám. De most istenem. Elviselem. Várok.
Tehát, mivel immár a faluban vagyok, és ezen a szombaton munkám sem volt épp, kimozdultam. Nem, csodával határos módon nem maradtam bent a házban gyakorolni, pedig a hétvégi programom általában ez, de most felkészítettem magam lélekben arra, hogy emberekkel fogok találkozni - ugyanis ki akartam menni a piacra, szükségem volt egy kis bumszalagbőrre bájitaltanra. Mindenesetre nem terveztem túl hosszú látogatást, nem akartam esélyt adni az embereknek arra, hogy társas interakcióba lépjenek velem.
Végtére is kiléptem a házból - arcomon a szokásos maszk, bal csuklómon az álcázóbűbáj, lépteim meglepően magabiztosak, szinte már erőszakosak. Mint ahogy mostanában mindig.
Járkáltam a sorok között, ugyanis ritkán találja meg itt az ember rögtön azt, amit keres. Járkáltam. Nem akartam gondolkodni, mert az mostanában igencsak káros hatással van a lelkiállapotomra vagy a maszkomra, amit magamra húzok minden áldott nap - vagy inkább a maszkomra, amit le sem vettem legalább két-három hete.
Lépteim erőszakosan csapódtak a földnek. Rezzenéstelen tekintetem körbejárta a standokat. Várok. Egy elszabadult talpaspohár futott át előttem, mögötte egy idegesnek tűnő boszorkány. Sóhajtottam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=532526#post532526][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.10.18. 21:33[/b][/url]

Most, hogy Sebbyék már itthon vannak biztonságban, megtudtam, mi történt velük... bezárkóztam. Egy ideje még annyi érzelmet sem fejezek ki a mozdulataimmal vagy az arcommal, mint eddig - a teljes önfegyelem mintaképe lettem, egy pillanatra sem ragad el a hév, minden szabályozott, rendszerezett. Csak így lehet fenntartani a látszatát annak, hogy tényleg semmi bajom sincs. Könnyítő tényező, hogy leginkább a faluban lakom Merkovszky professzor házában; azért ez nagy segítség. Nincsenek elviselhetetlen szobatársak, nincsenek kínos pillanatok. Csak Gyarmathi Ádám. De most istenem. Elviselem. Várok.
Tehát, mivel immár a faluban vagyok, és ezen a szombaton munkám sem volt épp, kimozdultam. Nem, csodával határos módon nem maradtam bent a házban gyakorolni, pedig a hétvégi programom általában ez, de most felkészítettem magam lélekben arra, hogy emberekkel fogok találkozni - ugyanis ki akartam menni a piacra, szükségem volt egy kis bumszalagbőrre bájitaltanra. Mindenesetre nem terveztem túl hosszú látogatást, nem akartam esélyt adni az embereknek arra, hogy társas interakcióba lépjenek velem.
Végtére is kiléptem a házból - arcomon a szokásos maszk, bal csuklómon az álcázóbűbáj, lépteim meglepően magabiztosak, szinte már erőszakosak. Mint ahogy mostanában mindig.
Járkáltam a sorok között, ugyanis ritkán találja meg itt az ember rögtön azt, amit keres. Járkáltam. Nem akartam gondolkodni, mert az mostanában igencsak káros hatással van a lelkiállapotomra vagy a maszkomra, amit magamra húzok minden áldott nap - vagy inkább a maszkomra, amit le sem vettem legalább két-három hete.
Lépteim erőszakosan csapódtak a földnek. Rezzenéstelen tekintetem körbejárta a standokat. Várok. Egy elszabadult talpaspohár futott át előttem, mögötte egy idegesnek tűnő boszorkány. Sóhajtottam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=532661#post532661][b]Martin Romberg - 2015.10.19. 20:24[/b][/url]

Indulatosan toltam magam előtt a tömeget. Nem igaz, hogy az öregek ennyire ráérnek egy-egy vásári ócskaság előtt ácsorogni. A mögöttem állók meg majd engem fognak szidni, amiért feltartom a sort. A procedúrát megunva löktem be magam a belső sávba, ahol valamelyest tempósabban haladtak a nézelődők. Sodródtam, ahogy a botocskák szoktak az erdei patakok víztükrén. Előfordult, hogy akadályba ütközve megtorpantam néhány pillanatra, s csak azt kikerülve folytathattam utamat a piactér legzsúfoltabb pontja felé.
Itt senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok, honnan jövök és mégis mi a frászt keresek erre. Szombat van. Iskolatársaim döntő többsége a helyi szórakozóhelyeket vette célba. A maradék a kastélyban maradt. Nem nagyon láttam harminc évnél fiatalabb embert a kavalkádban, leszámítva néhány vándoréletmódot folytató árust, akik a portékák fölött őrködtek. Hajnal óta ezt csinálhatják, emiatt pedig cseppet sem irigylem őket. Öltözetük arról árulkodott, hogy igen hűvös van már akkor. Áruforgalomra ennek a helynek is szüksége van, de méretében mennyire eltörpül azokhoz képest, amiket én korábban láttam... És nekik mégis megéri ez a munka. Pedig ritkán toltam a képem vásárra, ha kellett valami, vagy beszereztük mások által, vagy egyenesek a szaküzletben kutakodtunk. Változnak az idők.
Reméltem, hogy találok valami különlegeset. Őszintén szólva a ketyerekereskedésben is gondolkodtam, de az már pont bezárt, mielőtt leértem volna. A hétvége az hétvége, ne várják el tőlem, hogy az agyilag leszívó hétköznapok után korán keljek fel. Majd legközelebb ott is tartok egy szemlét.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy a piac központjában találhatóak a leghétköznapibb beszerzési cikkek. Folytattam utam, majd a külső szektorhoz tévedtem. Itt már hézagosabb volt a standok közötti folyosórész, valamint végre felcsillant itt-ott némi ritka cucc. Véletlenszerűen mentem oda és néztem meg párat közelebbről, majd kritikus szemmel tettem vissza a tárgyakat a helyükre. Kérdezni nem kérdeztem semmit, hiába ajánlották fel az eladók magukat a segítségemre.
Rikácsolást hallottam. Valami kofa hirdette a magáét mögöttem. Akaratlanul kaptam hátra a fejem a hangforrás irányába, aztán csalódottan néztem magam elé. Ekkor hirtelen megpillantottam valakit, akiről azt hiszem, tudok pár dolgot. Hosszas gondolkodás után indultam el végül felé. Ilyen helyeken kevésbé éber az ember, gondoltam élek a lehetőséggel. Nehéz megfogalmazni azt, amit éppen éreztem. Megfeszítettem izmaimat, majd mikor a keskeny haladósávon éppen elhaladni készültünk egymás mellett, vállammal egy kissé, a lehető legkevesebb feltűnést keltve oldalba löktem. Aztán füleltem, tovább haladva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=532672#post532672][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.10.19. 20:49[/b][/url]

Bumszalagbőr, ennyi. Ezt kerestem egyedül, aztán vissza akartam húzódni a kényelmes szobába, tanítani Iszetet, tanulni, gyakorolni, olvasni, vagy bármit csinálni a gondolkozás helyett.
A külső sorokra tévedtem, s miután tekintetem végigsiklott a számomra semmilyen jelentőséggel sem bíró árucikkeken, kissé átgondoltam a dolgot, és arra jutottam, érdemesebb lenne a ritka portékáktól kissé messzebb keresni a számomra hasznos árut. Így hát a következő lehetőségnél le akartam fordulni balra, azonban egy furcsa, különleges üveg, amiben egy holdszerű dolog volt, elvonta a figyelmem. Csak egy pillanatra álltam meg, és vettem szemügyre, de nem kérdeztem meg az árustól - egy fiatal kisfiútól - mi az, inkább továbbhaladtam. Volna.
Velem szemben egy ismerős arcot pillantottam meg a tömegben - a Rellonban láttam, még a konkrét kép is megvan, ahogy a klubhelyiségben ül. Fantasztikus. Bár arcom egy fikarcnyit sem változott, a kemény kifejezés állandó volt rajta, tekintetem mégis lustán, szinte hanyagul emeltem le a másikról - nem a földre szegeztem, inkább a következő lejáratot kerestem.
Egyre közelebb ért, én pedig nem fordítottam rá több figyelmet annál, mint amennyit a rellonos fiúkra általában szoktam - már éppen lefordultam volna, mikor éreztem a nekem ütköző vállat.
A hirtelen jött lökettől befordult a felsőtestem, akaratlanul is utánanéztem, bár akkor is megtettem volna, ha nem lett volna ennyire szándékos a mozdulat. Vagy beképzelném? Szívem rohamtempóra váltott. Ahogy figyeltem a fiú igencsak lassan távolodó, elvesző alakját a tömegben, láttam, hogy egyáltalán nem tartja görnyedten magát, holott nem volt túl meleg az idő, sőt, igencsak hűvös volt. Izmai tehát megfeszülnek, léptei feszesek. Direkt csinálta.
Nem fogom lenyelni. Már megint.
Nem haladtam tovább, nem fordultam le az elágazásnál, inkább a bal oldali portékákat "nézegettem", csak úgy kényelmesen, a saját tempómban. Követni kezdtem a másikat, csak távolról figyeltem az alakját egy olyan két percig, aztán mikor már talán azt hitte, hogy fel se vettem a dolgot (már ha nem figyelt közben végig a szeme sarkából), közelebb oldalaztam hozzá, csatlakozva mellé.
- Talán valami problémád van? - kérdeztem csendesen, felvéve az ő tempóját. Rá sem néztem a másikra, mindazonáltal szemem sarkából minden rezzenését követtem, ha netán esetleg szeretne megütni, vagy ki tudja. Nem nagyon várok már el mást a rellonos fiúktól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=532704#post532704][b]Martin Romberg - 2015.10.19. 21:48[/b][/url]

Hirtelen ötlettől vezérelt, de óvatos voltam. Nem hiszem, hogy rajta kívül másnak is feltűnt volna a lökés. Egy vásári tömegben megesik az ilyen. Nem szoktak utána nagy ügyet csinálni belőle. Abban sem voltam biztos, hogy észrevett, pedig valamennyire ismernie kell. Mindenképpen szerettem volna látni, hogy hogyan reagálja le a helyzetet.
Percekig úgy tűnt, hogy megúszom a dolgot. Annak, hogy túljár az eszemen, kevés valószínűséget tulajdonítottam. A szemem sarkából pont kivettem, hogy hosszasan megállt ott, ahol az incidens történt. Talán észrevett valamit az egyik asztalon, vagy a következő lépésén gondolkodott. Ekkora távolságból még biztonságban éreztem magam. Nem lephet meg. Szerintem egyedül van, semmiféle támogatásra nem számíthat ezektől a vén szerzetektől, a korkülönbség miatt pedig kétszer is meggondolja, hogy megközelítsen-e. Végül azt érzékeltem, hogy egyre közelebb kerül hozzám. Én persze a magam iramában próbáltam távolodni a helyszíntől, de feltétlenül szerettem volna a többi ember szeme előtt maradni. Nem hiányzik, hogy szemtanúk nélkül történjen velem valami. A pálcám nálam volt, természetesen nem indulok el ilyen helyre nélküle. Jobbomat lassan a zsebemnek érintettem, hogy kitapinthassam fegyverem, sértetlenségem zálogát. Megnyugodva sóhajtottam.
Mellém került. Itt volt. A közvetlen közelemben, és a fejemben még az is átfutott, hogy esetleg visszalök. A lehetőségeket másodpercek törtrészei alatt pörgettem végig az agyamban. Éreztem a feszültséget közöttünk, ami meglepő módon a csendes, egyszerű kérdésével kezdett kicsúcsosodni. Minden jel arra mutatott, hogy diplomatikusan kezelné a konfliktust. Összefontam magam előtt a karjaimat, úgy haladtam mellette. Lassan, komótosan, mert a piactér ezen részén már nem volt akkora nyüzsgés és nyomor.
- Nekem? - kérdeztem vissza ártatlanul - Nem hiszem, miért lenne? Csak azt látom, hogy követsz. Kell valami, vagy mi van?
Nem tudom, hogy mit olvas ki a hanglejtésemből. Összeráncoltam a homlokomat, mint aki nagyon nem érti, hogy miről van szó. Törekedtem felé fordulni, hogy a lehető legpontosabb elemzést végezhessem el a külsejéről. Lepleztem ingerültségemet. Irritált a gyerek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=533582#post533582][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.10.23. 11:35[/b][/url]

Ahogy mellé kerültem, s legalább négy-öt centivel fölé magasodtam, tenyereim kicsúsztattam a zsebemből, immár nem fogva a pálcámat. Ha esetleg rossz irányt venne a beszélgetésünk, van nekem más fegyverem is, mint a másodikos varázslatok.
Visszakérdezett, ártatlan hangnemet igyekezvén felvenni, kezeit keresztbe fonta a mellkasán. Homlokát összeráncolta, nagyjából felém fordult. Vagy felnagyítom az egészet, vagy csak manipulálni próbált - az összefont karok zárkózottságra utaltak, ha ismeri a testbeszédet, akkor akár a jelek elfojtására is szolgálhat. Mintha próbálta volna terelni a témát. Gondoljunk bele - ha valaki véletlen fellök valakit, és az illetőhöz odamegy ez a valaki egy kicsivel később, az az ember meglepődik, nem érti, lehet, hogy fel sem ismeri azt, akit fellökött, semmint ártatlanul kérdezgessen. Emellett ki figyeli azt, akit véletlenül fellök? Nem szoktam kitűnni a tömegből, eléggé átlagos srác vagyok, úgyhogy az ilyesmi nem tűnik fel csak úgy magától. Már szerintem. Hazudott volna? Nagy esélyt láttam rá, úgyhogy eszerint gondoltam át a válaszom alig pár másodperc leforgása alatt.
- Nekem ugyan nem kell semmi. - mondtam végül, majd egy lélegzetvételnyi szünet után folytattam. - De nem hinném, hogy annyira feltűnő jelenség vagyok, hogy észrevedd, hogy követlek, hacsak nem figyelsz valamiért. Mondjuk azért, mert belém jöttél. Bár az emberek nem figyelik azokat, akikbe véletlenül beleütköznek, ellenben te mégis... talán direkt volt? - kérdeztem meglehetősen halkan, lassan beszélve, s közben rá se néztem, csak a tömeget vizsgáltam magam előtt, néha le-le tekintve a standokra, mintha nem is lenne semmi probléma. Elővigyázatosságból, természetesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=533725#post533725][b]Martin Romberg - 2015.10.23. 17:02[/b][/url]

- Na jó... - amint befejezte a mondókáját, kissé oldalra kilépve megtorpantam, hogy azért mégse jelentsek akadályt a mögöttem jövőknek. Kezdett elfogyni a türelmem. Nem akartam jelenetet rendezni a piacon, ráadásul pont elég történetet hallottam róla, hogy tudjam, tettemnek később hosszú ideig nyúló foganatja, ha úgy tetszik: böjtje lesz. Tudtam, hogy nem mondhatok akármit. Pedig ha rajtam múlna, nem moderálnám magam se mennyiség, se minőség terén. Racionálisan végiggondolva arra a következtetésre jutottam, hogy ha már a forró kása kerülgetése és a gyermetegnek tűnő mentegetőzés nem vált hasznomra mint védekezőmechanizmusok, akkor ideje közös nevezőre jutni. Martinosan.
- Figyelj, én megértem, hogy azt hiszed, különleges vagy, és hogy szeretsz feltűnősködni, de azért nem kell a legkisebb jelenetet is felnagyítanod. Ez csak egy sima, egyszerű hétvégi forgatag, te pedig máris sajnáltatni akarod magad, mert véletlenül összeért a vállunk? Ne csináld már... Rohadt rosszul fogsz járni, ha ennyire benned marad ez a provokálódás. Nem akarlak megsérteni, de szerintem észre kellene venned magadat. Te egy feltűnést kereső ember vagy, ami nem lenne baj, de rosszul csinálod. Fogadd meg a tanácsomat és tegyél róla, hogy egy kicsit visszavegyél! Lassan már mindenki ismeri a neved, szerinted ez normális?
Nyomatékosan, de halkan próbáltam meg neki elmagyarázni, hogy én mit gondolok. Szerintem jól csináltam... Idősebb, tapasztaltabb vagyok nála, megtehetem. Ha azért támad nekem, mert én elmondtam a véleményemet, amire úgy látszik, "annyira" kíváncsi volt, akkor az saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Nem akarom utálni őt, de vannak, akik nagyon rühellik már a srác jelenlétét a kastélyban. Ha valamilyen úton-módon nem lépek közbe, akkor a Szépvölgyi-konfliktus csak még radikálisabb formát fog ölteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=537032#post537032][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.10.30. 14:51[/b][/url]

Kemény arcvonásaim mit sem változtak, ahogy figyeltem a megtorpanó rellonost magam mellett. Már csak a "na jó" hangsúlyából és a mozdulataiból is éreztem, hogy ellent fog mondani, illetve tagadni fog, vagy csak simán megmondja majd a véleményét, ám nem éreztem szükségét annak, hogy ebben lélekben is felkészüljek. Végső soron nem érdekel a véleménye rólam.
Amiket mondott, teljesen váratlanul értek. Első körben, az "azt hiszed, különleges vagy" résznél enyhén felvontam a szemöldököm, és csak hallgattam a monológját - aztán jött a "feltűnést kereső ember vagy" rész, ahol szemöldököm még magasabbra szaladt, végül pedig le is hunytam a szemem egy pillanatra a visszavevésnél. A kérdésére leengedtem a szemöldököm, arcomat ismét feszes vonásokba rendeztem, úgy pillantottam rá pár pillanatig némán. Ezt most nem gondolhatja komolyan. Hogy pont én örülök annak, ha figyelnek rám az emberek? Én lennék a legboldogabb ember, ha láthatatlanul járkálhatnék egész nap, és senki sem szólna hozzám. Én és a feltűnést keresés. Hogyne.
- Nem hinném, hogy normális lenne az, hogy olyan emberekről vonsz le nagyon is hibás következtetéseket, akiket egyáltalán nem ismersz - és nem is fogsz. - mondtam végül. Kezem a táskám szíjára vándorolt, ahogy megigazítottam a vállamon. - Illetve normális, csak nem átgondolt. A helyedben több szempontból vizsgálnám a szituációt. Persze ha nem vagy hozzá túl... korlátolt. - itt tartottam pár pillanatnyi szünetet, azonban esélyt sem adtam neki a reagálásra, csupán biccentettem egyet. - Igazán örültem.
Aztán megindultam a tömegben, hátra sem pillantva kerestem meg a bumszalagbőrt, hogy aztán mikor megvettem, visszatérjek Merkovszky tanár úr házába, és ledobjam magam az ágyra.