28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! ✴
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2018. december 2. 08:49 | Link

Thomas

késődélután



Ismét erőt vett rajtam a bezártás-fóbia, amikor is elegem lesz a négy falból és a szabadba vágyom. Lehet, hogy jobban is meggondolhattam volna a dolgot, hiszen odabenn legalább meleg van, míg kinn...nos nem a legjobb ötleteim közé tartozott a mostani öltözékem. A terv kiagyalása közben csupán egy vastag, bár hosszú sálat kanyarintottam a nyakamba. Szerencsére elég lendületesen hagytam el a kastélyt ahhoz, hogy az első szellő ne térítsen el a szándékomtól. A faluba leérve egy pillanatra földbe gyökerezett a lábam a látványtól és elgondolkodva húztam össze a szemöldökömet, amíg rá nem jöttem, hogy karácsonyi vásár van.
- Hát persze, ezt el is felejtettem. – dünnyögöm magamnak. Az utóbbi időben hozzászoktam, hogy a minden lében kanál kisállatom bandukol a nyomomban, akivel rendszeresen társalgok. Eddig senki nem nézett őrültnek emiatt, de mivel őt most a meleg kastélyban hagytam – egészen pontosan esze ágába sem volt kimozdulni – így most azért sandán pillantanak rám az emberek. Nem sokat törődöm velük, az jobban zavar, hogy nincs zsebe a pulcsimnak, és mivel kesztyűm sincs, nos, így már kezdem átkozni magam emiatt a hülye ötlet miatt. Gyorsan végigpásztázom a tekintettem a sok bódét, hátha az egyik osztogat feledékeny boszorkányoknak az időjáráshoz megfelelő ruházatot, azonban sokkal, de sokkal jobb dolgot fedezek fel! Sült gesztenye! Nyami! Körül se nézve száguldok át a téren, majd pár pillanat és már a kezemet melengeti egy zacskó ebből az isteni csemegéből. Most már ráérősebben indulok el szétnézni, visszatérve a legelső dologhoz, ami megállított itt. Félrebillentett fejjel próbálom befogadni az óriási fa látványát. Erdőbe ugyan láttam már hasonlót, na de egy lakott területen!
-Azért ez nem is olyan rossz, nem? Kár, hogy nincs hó! – sóhajtok egy nagyot és nekilátok a csemegémnek a díszek színváltozásait figyelve. A végén még eléggé átszellemülök ahhoz, hogy valami ajándékfélét vásároljak, de egyenlőre csak élvezem a látványt.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2018. december 13. 16:07 | Link

Thomas



Bár a fát lesem, látszólag, igazából valahol teljesen máshol vagyok lélekben. Újra látom magam előtt az otthoni karácsonyt, a műfenyővel, a kezemben valami sütivel, miközben nézzük a karácsonyi filmeket. Aztán hirtelen bevillan egy másik kép, egy rendes igazi fenyőfa előtt állok, körülöttem félhomály és a nevemet kiáltozzák. Aztán a fa elkezd hajlongani, pedig nem is fúj a szél, addig addig tekereg, amíg a csúcsa a földre nem ér. Egy hirtelen széllökés, és újra a bogolyfalvi fát látom. Összeráncolom a szemöldököm, hogy ez meg mi volt? Egyszer se voltam fenyőerdőbe tudtommal. Emlék? Látomás? Valamit kevertek a gesztenyémbe? Épp belepillantok a zacsiba, amikor sűrű ámuldozást hallok a közelben. Ez még önmagában nem is lenne szokatlan, de az „azták” egyre közelebbről jönnek. Majd megszólítanak, és én azonnal vigyorogni kezdek. Ó ezt a hangot jól ismerem!
- Szia Thomas! – köszönök rá oda se sandítva. A hanghordozásából ítélve még a fában gyönyörködik, nem akarom elrontani ezt neki.
- Az! Életemben nem láttam még ekkora karácsonyfát! – lelkendezek én is, majd végre oldalra fordulva ránézek. El is fojtok azonnal egy újabb vigyort, hát persze, hogy navinés sál van a nyakába. Mindig is hajlamos volt kihangsúlyozni a házunkat a viseletében, bár végül is azért vannak. Nem mondom a talárt még én is szeretem hordani, de ennyiben ki is merül a sárga szín mint ruha nálam.
- Kérsz? – nyújtom felé a zacsit, amiben már csak pár szem mocorog. Hova tűnt el a többi? Igazán kitalálhatnák azt az újratöltő varázslatot ami erre is működik.
- Mostanában ritkán látlak, ennyire lefoglalnak a teendőid? – kérdezem a mellkasára bökve. Ott szokta hordani a jelvényét. Az újabb kérdése miatt elfordulok a fenyőtől és a bódékat kezdem el nézegetni, ismét, magamban azt kívánva, hogy legyen viszonyítási alapom.
- Igazán hangulatos, bár azért kétlem, hogy a mugliké ennyire látványos lenne. – biccentek a tűznyelő fazon felé. Igen, tényleg jó lenne ha tudnám, hogy milyen egy ilyen vásár a mugliknál, lehet hogy náluk is van ilyen?
- Vajon árulnak olyat is, amit mugliknak lehet ajándékozni anélkül, hogy frászt kapnának? – töprengek hangosan egy akaratlan lépést téve a legközelebbi fakunyhó felé.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. január 1. 09:09 | Link

Thomas



Valahogy mindig is ez a legnehezebb itt ezen a helyen, belegondolni, hogy van ezen kívül egy másik világ is. A világ amiből jöttem, és amibe pár nap múlva visszatérek. Rövid időre ugyan, de vissza kell térnem. Már most érzem, hogy mennyire fog hiányozni az egész. Ott minden normálisan működik, a karácsonyfákon sincsenek folyton helyt változtató díszek, a képek is mozdulatlanok, és legfőképpen: nem igazán lehet varázsolni. Szomorúan, lemondóan felsóhajtok a gondolatra, mialatt a háztársam teljesen átadja magát a gesztenye élvezetének. Valószínűleg nagyon furán néznék rá, ha nem ilyen elismerő hangokat adna ki magából evés közben, hiszen a gesztenye a legistenibb dolog az egész világon! Vagy majdnem.
- Biztos ugyanabba a házba járunk? – kérdezek vissza nevetve, hogy leplezzem meglepődésemet. Nem azon csodálkozom, hogy visszabökött, vagyis egy kicsit azon is, de inkább azon, hogy én megböktem őt! Pedig csupán mutatni akartam, erre bökés lett belőle. Még jó, hogy nem vette zokon.
- Ebben lehet valami, nekem is összesűrűsödtek a dolgaim hála ennek itt. – gondolkodom el a dolgon a kézfejemre pillantva. Elég sok időt töltök ugyanis a szabadban, vízközelben, vagy az elemi mágia teraszán gyakorolgatva, voltaképpen a klubhelyiségen csak átvonulni szoktam. Lehet, hogy meg kéne erőltetnem magam néha.
- Dehogyis, egyél csak nyugodtan! Majd mindjárt szerzünk még pár zacskóval. – nyugtatom meg a fiút a finomságot áruló bódéra pillantva. Még az is lehet, hogy valami más nyalánkságot is megkóstolok. – Áh, az olyan csalás hangulatú. Inkább csak ténferegjünk, amíg nem találunk valami érdekeset. Már ha velem tartasz. – visszakozom egy kicsit, hiszen nem tudom, hogy mik a tervei. Lehet, hogy nem fér bele egy céltalan lődörgés a faluban.
- Liam bácsival ünnepeltek kettesben, vagy lesz valami karácsonyi vagy szilveszteri összejövetel? – érdeklődöm, hátha megtudom, hogy mi a szokás a varázsló családoknál. Azt már tudom, hogy a kastélyban lesz bál, de az nem kötelező szerencsére.
- Vajon ha te egy középkorú mugli nő lennél, akkor minek örülnél a boszorkány lányodtól ajándékba? Furcsa más szemmel nézni őket, mintha teljesen ismeretlen lennének. – elmélkedek megcélozva a legközelebbi bódét. Első ránézésre valamilyen karácsonyi dalokat éneklő kalapok és egyéb kiegészítők vannak kipakolva. Ennek valószínűleg nem örülnének az őseim. Mint ahogy a hirtelen felém száguldozó fura macseknak se.  Bosszúsan csóválom a fejem a látványra, ahogy hirtelen lefékez előttem, majd rávillantja a szemét a mellettem lézengő srácra.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. január 3. 19:41 | Link

Thomas



Jól esik hallgatni, ahogy Thomas nevet. Ő pont olyan típus, hogy ha nevet akkor neked muszáj csatlakoznod, mert olyan magával ragadó a jókedve. Még szerencse, hogy nem az evéssel van így, különben biztos, hogy bajba lennék. Vagy legalábbis pár kilóval nehezebben.
- Mármint ennek! – felelem a kezemet lazán kinyújtva felé, ujjaim lefelé, kézfejem kellően kidomborítva, hogy jól meg tudja nézni. A tévében láttam ezt az előkelő kéztartást, amit mindig is ki akartam próbálni. – Elemi mágiás jel. Ez a vízé. – teszem azért hozzá, nem valószínű, hogy kapásból felismeri. Már épp azon kezdek el tanakodni, hogy mennyire kezdjek bele az egészbe, amikor Thomas átmegy matatásba, gondosan végigtapogatva az összes zsebet, amivel a ruhái rendelkeznek.
- Van egy varázsige, amivel elő tudod hívni a dolgokat. Kár, hogy mi még nem tanultuk, könnyebb dolgod lett volna. – jegyzem meg félrebillentett fejjel, ahogy előkerül az érméket rejtő zacsi. Annak a véleményemnek már nem adok hangot, hogy még könnyebb dolga lenne, ha mindig ugyanoda tenné, nem kéne keresgélnie. Jobb farzseb például, mint az én esetemben. Mint ahogy azt sem, hogy ha nem lenne nála elég pénz, akkor gond nélkül kölcsönöznék neki. Érzéseim szerint a fiúk nem szeretik az ilyesmit. Bántja a nemtudoménmilyüket.
- Hazamegyek. – felelem tömören, egy cseppnyi lelkesedés nélkül. – Amióta ide jöttem még nem voltam otthon, most már illene. De legalább egy vödör szerencsére lenne szükségem, hogy minden gond nélkül teljen. Nálunk nem szokott karácsonyfa lenni. Tudod, megölni egy fát csak azért, hogy feldíszíthessük pár hétre…ajándékok azok vannak, meg valami pocsék káposztát kell enni, amit utálok. Rokonok jönnek látogatni, de csak a megszokásból, ők se örülnek, meg Apuék se hogy ez a hagyomány. Az egészbe nálunk a gesztenye a legszuperebb. Két ünnep között szerintem visszajövök, és valószínűleg a szobámba fogok szilveszterezni egy könyv társaságában. Már csak a megfelelőt kéne megtalálnom a bulihoz. – vázolom fel a dolgot, a végefelé már elmosolyodva. Igazából egyáltalán nem olyan szörnyű a dolog, mint amilyennek hangzik. Egyedül a régóta húzódó látogatásom az, ami feszültséghez vezethet.
- Nem, nyilván nem. – nevetek fel, látva az elképedését, és azt, ahogy elhatárolódik a válaszadás elől. Kár, pedig kíváncsi lettem volna. – Apuval könnyű dolgom lesz, veszek valami speciális italt. Mézsört vagy ilyesmit, ami a mugliknál nincs. Meg valami szerencsehozó talizmánt, amit jó pénzért eladhat a boltban. – és kivételesen még valami működő dolgot venne meg az a mugli, akinek megtetszik a dolog.
- Remélem igazad van, neki sose tudom, hogy mit vegyek. Furcsa, mert ugye őt ismerem a legrégebb óta ezen a világon, mégse tudok róla szinte semmit. – mondom, ahogy nézelődök körbe, gondosan hátat fordítva a szófogadatlan állatomnak, hátha ért belőle és hazamegy. Thomas köszönése hallatán azonban azonnal megperdülök és elképedve nézem, ahogy közelebb hajol a sárkányleopárdomhoz.
- Ne! – kiáltok fel elsápadva, miközben a fejemben valami vészharang csendül fel „ebből még baj lesz, ebből még baj lesz” dallammal. Kinyújtom mindkét kezem Benito felé, még csak meg se kell erőltetnem magam, hogy érezzem a vizet, hála a jelenetnek mindkét tenyerem csupa víz. Egyáltalán nem nehéz egy tömör vízfalat elképzelni a kezeim előtt. Szokás szerint először csak egy csepp, majd pár csepp jelenik meg a semmiből, aztán ezek egyre gyakrabban és gyorsabban jelennek meg, szorosan egymáshoz kapcsolódva, amíg fel nem veszik az általam elképzelt formát. A következő lépés a víz megfagyasztása lenne, hogy abba ütközzön bele a támadó állatkám, de idáig már nem jutok el. Benito ugyanis nem lép fel támadóan, helyette inkább szemrehányóan pillant rám, majd szigorúan szemügyre veszi a vidáman mosolygó fiút. Szimatol felé párat, majd odakocog hozzá, leül elé és rányávog.
- Öö, oké, ez új nekem! – hökkenek meg a reakcióján öntudatlanul is közelebb lépve hozzájuk. A vízfalam még tartja magát, amíg nem vagyok teljesen biztos a szükségtelenségéről, addig nem engedem eltűnni. – Általában nem ilyen barátságos.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. január 9. 16:34 | Link

Thomas





Ahogy ott tartom a kézfejemet a fiú orra alá dugva beugrik, hogy pontosan milyen filmben is láttam ilyen mozdulatot. Arisztokratás volt, amiben az úrihölgyek így nyújtották kezüket a kötezelően előírt kézcsókra. Hála Istennek Thomas ezt nem teszi meg, bár nem kétlem, hogy igazi úriember lenne, de ebben a korban ennek már nincs divatja. Így hát miután kigyönyörködte magát a jelen leejtem a kezem.
- Az benne a legkirályabb, hogy vannak varázsigék, amik nekem feleslegesek. Vízlepergetés például. A tanulandók közül meg igazából csak a begyűjtő maradt meg a fejemben, az tetszett a legjobban. Viszont az érdekelne, hogy hogy lehet bűbájt alkotni pontosan. Mármint kitalálok én varázsigét meg kitalálom, hogy mit szeretnék elérni vele, de maga a folyamat akkor sem tiszta. – töprengek el hangosan. Kezdek rájönni, hogy egyre több minden érdekel ezzel a világgal kapcsolatban, de főleg az ilyen mélységei. Hadonászás a pálcával, meg hasonlók, az oké, alap. Na de a varázslat készítés vagy új dolgok kitalálása? Az már teljesen más tészta.
- Azt meg túl macerásnak találták. Nem elég kiválasztani a legjobbat, hazacipelni, de még utána ásni is meg visszaültetni, áá. – legyintek egyet, ahogy a földlabdás fenyőfáról beszélünk. Nagyon jó ötletnek tartom pedig, de hát, akit nem lehet meggyőzni, azt nem lehet meggyőzni. – Biztos ezerszer jobb lesz Liam bácsinál, mint az intézetben volt! Majd meséld el, hogy milyen „hagyományaitok” vannak.  Innen-onnan szoktam hallani mindenféle érdekességet, és mivel nálunk ugye nem igazán van hagyomány, így ami tetszik azt majd én azzá teszem magamnak. A fenyő kérdésében is csak odáig jutottam, hogy műfenyőt soha. – magyarázok nagy lelkesen, hogy Thomas érezze, hogy nem annyira rossz azért a helyzet, mint amilyennek hangzik elsőre. Nagyon jól láttam azt az együttérző villanást a szemeiben, pedig igazából még örülök is neki, hogy mi olyan kis puritán módon éljük meg ezt. Legalább a semmiből építhetem fel a sajátomat, nem kell igazodnom senkiéhez sem.
- Hm, nem is rossz ötlet! De csak akkor, ha te megpróbálod kitalálni abból, hogy mit is olvastam. Segítségül még az oldalszámot is megkapod, meg esetleg a műfaját a könyvnek. Na, deal? – viszem tovább a játék ötletét, amit felvetett. A másik elképzelésemet nem osztom meg vele, prefektus lévén biztos, hogy morcosan nézne rám és erőteljesen tiltakozna a szabályszegés(ek) miatt.
- Nem, ezt nem így nem mondanám. Hogy is fogalmazzam meg….tételezzük fel, hogy van egy ööö eridonos padtársat teszem azt mugliismeret órán. – kezdek bele egy példába, amivel jobban megmagyarázom az anyukám és én szituációt. – Tudod a nevét, meg jó pár dolgot, ami egyrészt az órához kapcsolódan jön elő, másrészt meg azt, amit esetleg udvariasan megbeszéltek az óra keretein belül. Aztán az órának vége, ő megy a következőre vagy akármilyen dolga van, és te is a tiédre. És ennyi. Nem tudsz róla semmi többet. Ismered, de mégsem ismered úgy igazán. Valahogy így vagyunk. Legalábbis erre jöttem rá, amióta itt élek. De ne aggódj, majd kitalálok valamit, aminek örülne. – fejezem be végül. Ezt sem egyszerű elmagyarázni, és a nagy többség számára szintén nem éppen egy vidám dolog, de én nem tartom ezt sem túl szomorúnak. Őszintén szólva kezdem úgy érezni, hogy be kéne fejeznem a szüleim és az otthoni dolgok témát, nem csak Thomassal, de úgy általában mindenkivel. Lehetne ez az új évi fogadalmam.
Persze mielőtt felvethetnék valami értelmesebb témát megjelenik az engedetlen macsek, belekezdek a mentő vízi akciómba, ami kissé döbbent pillantásokat vált ki a körülöttünk lévőkből is. Nyilván halvány lila fogalmuk sincs arról, hogy mit művelek, vagyis inkább arról, hogy ugyan miért is csinálom.
- Hát öhm, igen, kirendeltek mellém egy elemis állatkát, ami segít gyakorolni. Nem mondanám azt, hogy az enyém, Benito eléggé a maga ura. Macskaféle, tudod, ő ugyan senkihez sem tartozik, ő senkié, de én az övé vagyok. Ő választott engem. – felelem neki a sárkányleopárdra mosolyogva. Sokat nőtt amióta nálam van, de még mindig emlékszem, ahogy szinte gurul felém, le sem véve rólam a hatalmas kék szemeit.
- Vá….rj – kezdenék bele, de persze belémakad a szó. Thomas nem igazán értette meg, hogy mit is mondtam, és ismét barátkozósra veszi a figurát. Jó az tény, hogy az állatkám sem éppen az ellenségeskedés mintaképe jelenleg, ahogy ott ül és nyávog a fiúnak. Kinézem belőle, hogy még dorombolni is elkezd. És tessék, mit nem mondtam!
- Úgy látom kedvel téged. – közlöm a teljesen egyértelműt. A cicc hagyja magát megsimogatni, majd odadörgölőzik a fiú lábához, és elterül előtte a földön, hasa és mancsai az ég felé mutatnak. Elfojtok egy vigyort magamban, ugyanis tudom, hogy mi fog következni. Egy hatalmas nagy vízbuborék, ami foglyul ejti majd Thomas kezét. Ha szerencséje van akkor csak az egyik ujját, ha nem, nos akkor az egész kézfejét. Én viszont amíg így el vannak foglalva a fiúk, eltüntetem a vízfalamat. Semmi szükség nincsen rá.
- Kicsit felvágós, megmutatja neked, hogy hogy kapja el az áldozatát. Persze, ahhoz nem terül így ki, mint egy rossz ku.. izé, érted. – egek, hol tanultam én ezeket a szavakat? Még jó, hogy sikerült megfékeznem a nyelvemet, mielőtt elkezdtem volna káromkodni. Zavaromban gyorsan körbepillantok és megakad a tekintetem egy mikulás sapkán a mellettünk lévő zenélős pulcsik között. Gyorsan felkapom, forgatom a kezemben jobbra balra. Sose vettem még fel ilyet, valahol a bennem élő komisz kisgyerek viszont nagyon de nagyon mókásnak találja az ilyesmit.
~ Azzal óvatosan kisasszony! Átváltoztatja  a viselőjét. ~ hallom az árus szavait, csak sajnos már késve, mire ő végig mondja, én már rá is tettem Thomas fejére a mikulás sapkát. Egy lépést hátrébb lépek, hogy jobban lássam mit is tettem szegénnyel.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. január 11. 16:16 | Link

Thomas




Jókedvű tervezgetésem a mágikus újításokról hamar semmivé foszlik, ahogy észreveszem Thomas arcán átsuhanó, vagyis inkább átcsörtető érzelmeket. Szavaim felhoztak benne egy emléket, ami láthatólag nem éppen kellemes.
- Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet. – mondom neki halkan. Csupán ennyit, és nem többet. Nem teszek fel kérdéseket, nem kezdek el utalgatni arra, hogy láttam, amit láttam. Igen, láttam, és ennyi éppen elég is volt, hogy megértsem ezt a témát inkább ne is hozzam szóba többé. És hogy inkább kétszer is meggondolom, mielőtt belekezdenék valami „alkotásba”.
- Pásztorjáték? Az micsoda? A betlehemes dolog? – kérdezek összezavarodottan. A Betlehemről már hallottam, de ez a szó még ismeretlen nekem. Igaz, hogy nem nevelkedtem vallásos szellemben, szóval nem meglepő, ha ilyen tudatlan vagyok. Az éjféli mise is elképzelhetetlen dolog számomra. Mármint az, hogy én elmenjek egyre. Sok mindent csinálok szívesen éjfélkor, de a misézés, na az nincs közte.
- Reggeeeeel?? – nyújtom el a szót, ahogy elhúzom a számat a gondolatra. Ó egek, hát hogy bírják ki addig?! Persze megvan a hangulata annak is, este egyszercsak odakerülnek az ajándékok, tiszta varázslatos. – Angolszász…ott ha jól tudom akkor a Mikulás jön karácsonykor, és nincs Mikulás Miklós-napon. Itt meg ugye van Mikulás meg Jézuska. Ha vegyítitek akkor jöhet kétszer a Mikulás.
Elvigyorodom a gondolatra, majd a tekintetem megakad a bódék közé kifeszített kötélen himbálódzó díszekre. Fagyöngy. Ez a növény és a hozzá kapcsolódó „hagyomány” sem éppen magyar. Mégis itt virít, vagyis lóg.
- Ez felétek is hagyományos? Átvettétek ti is az amerikai szokást? Szerintem kicsit furcsa amúgy, nem egészen értem a lényegét. – bökök a fagyöngyök felé, amik szerencsére eléggé messze vannak ahhoz, hogy bárki úgy érezze, hogy le kellene támadnia a legközelebbi a nőnemű lényt, vagyis engem.
- El bizony. Remélem el is enged majd, és nem várja meg, amíg a vízbe fullad a kezed. –nevetek a képtelen ötletemen. – Ha mégsem akkor majd később kiszabadítalak belőle, most biztos megharagudna érte. De kényelmesebbé tehetem. – mondom és válaszra sem várva a vízgömb hőmérsékletére koncentrálok. Nagyon hidegnek éreztem már akkor is amikor csapdába ejtette a fiú kezét, de mostanra még jobban lehűlt, hála a külső hőmérsékletnek. Vigyázva, nehogy túlzásba essek elkezdem melegíteni, amíg kellemesen langyos nem lesz. És magamban azért fohászkodom, hogy tényleg csak pár percig tartsa fenn ezt az állapotot az állatom. Aztán már arra emlékszem, hogy a hasamat fogva kacagok az egész abszurd szituációtól.
- Télapó itt van, hó a subája. – kezdek bele egy gyerekdalba még mindig nevetve. Amikor meghallottam, hogy átváltoztatja, akkor először azt hittem, hogy csak az arca fog változni, de nem, Thomasból kiköpött Mikulás lett. A ruhája is teljesen olyannak tűnik, mintha jó pár kilóval lenne nehezebb, mint amennyi. Igazán pompás egy varázslat. Bár, hogy szegény fiú mit gondol erről, azt nem tudom.
- Hoztál nekem valamit a zsákodban Mikulás bácsi? Piros almát? Mogyorót? – kérdezem ártatlanul vigyorogva. Jó, nem egészen ártatlan az a vigyor. Amíg a válaszára várok, addig odafordulok az eladóhoz és a kezébe nyomok pár érmét a sapkáért, meg egy szép halványbarnás pulcsiért, ami a felirat szerint mindig a megfelelő hőmérsékletet fogja biztosítani a viselőjének.
- Vajon te is le tudod venni, vagy csak valaki más?
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. január 13. 09:04 | Link

Thomas



- Biztos tök jó lesz, talán egyszer én is megnézem magamnak. De nem idén, szerintem. – válaszolom a betlehemes témára. Örülök, hogy jól gondoltam, hogy erről van szó, de annak még jobban, hogy újra vidámabb vizekre eveztünk. Egyszerűen rossz nézni, amikor ez a csupa vidám, mindenben a pozitív dolgokat kereső és megtaláló fiú elszontyolódik. De szerencsére a jókedve csak növekszik, láthatólag tetszik neki, hogy meglepődök a számára teljesen természetes dolgokon. A megerősítése hallatán elgondolkodva hümmögök egyet, fejemben ezernyi gondolat záporozik, amolyan pro és kontra listát gyártva, hogy miért jobb az egyik hagyomány a másiknál és a többi.
- Ha már ennyiféle nemzet képviselteti magát itt az iskolában, akkor lehetne ilyen ismerd meg estéket szervezni. Egy adott ünnep, most ugye a karácsony, kapcsán bepillanthatnánk, hogy kiknél mik a szokások.  Érdekes lenne! Szerinted? – vagy kénytelen leszek körbeutazni a világot, ha tényleg meg akarom tudni a dolgot. Egek, micsoda ötleteim lettek hirtelen! Amilyen kis semmilyen elképzeléseim voltak a jövőmet illetően, amikor még csak egy egyszerű mugli voltam, most annyira nagyszabásúak lettek. De nem hiszem, hogy elég bátor lennék egyedül nekivágni.
- Kellene valaki, akivel bejárhatnám az egész világot. – sóhajtok fel, ahogy idáig eljutok a gondolataimban. Remekül illik ehhez a témához a csókolózós. Kissé felvonom a szemöldökömet a fiú kijelentését hallva. Nem hiszem, hogy fagyöngy kellene egy csók kivitelezéséhez, ha minden adott hozzá, akkor anélkül is kellene, hogy legyen elég bátorsága az embernek. Ha meg nem, nos…
- De a fagyöngy sem menti meg azt, aki….szóval ha valaki nem…ha olyan használja ki ezt a lehetőséget aki nem tetszik, akkor azt fagyöngy ide, fagyöngy oda, de pofonvágom. Szerintem. Igazából még sose próbáltam, úgyhogy nem lehetek teljesen biztos benne. De biztos nem tetszene a dolog. Aki meg tetszik, és ha én is tetszem neki, akkor meg nem kell az a fagyöngy, valamelyikünk csak összeszedi a bátorságot annyira. – motyogom teljesen vörössé vált arccal. Még soha nem csókolóztam, sőt, szerelmes se voltam, úgyhogy ez teljesen ismeretlen terep számomra. Beszélni sem beszéltem soha ilyesmiről. A népszerű lányok odahaza lépten nyomon sugdolóztak a dologról, de nem tartoztam közéjük. És pont egy fiúval beszélni erről először, na eléggé zavarba ejtő.
- Á, látom, csak ho-ho-hózni tudsz. Ebből sajnos nem tudom meg, hogy igen vagy nem. Kénytelen leszek várni, igaz? – vigyorgok továbbra is a Mikulás-Thomason. Főkent, mert most, hogy felegyenesedik még jobban szemügyre tudom venni, sőt még körbe is járom a sapit levenni próbáló fiút. Egyszerűen tökéletes ez a szerelés! Még a csizma is stimmel. Gyerekkorom „mese”figurája tökéletesen élethűen elevenedik meg előttem.
- Hm, még így is jól nézel ki. – mondom neki, ahogy újra előtte állok, fel se fogva, hogy pontosan mit is mondtam. Szegényke viszont nem tudja magától leszedni a sapit. Végigfut a fejemen, hogy talán így hagyom estig, mert annyira mókás, de akkor nem tudnánk beszélgetni sem. Vagyis csak ho-ho-hózva. Úgyhogy egy sóhaj kíséretében nyúlok felé, hogy újra fiúvá változtassam, de egy pillanatnyi megtorpanás után nem a feje tetejére célzok, hanem az arcára. Óvatosan hozzáérek a fehér szakállhoz, kíváncsivá tett a vattapamacs-szerű kinézet.
- Jé, ez puha! De jó! – lepődök meg a tapintásán. Szúrósra vagy hasonlóra számítottam, de teljesen pihe-puha az egész. Jobban felbátorodva még végigsimítom párszor a fehérséget, majd egy gyors mozdulattal lekapom a fejéről a sapkát.
- Hello megint. – mosolygok rá az immár beszédképes fiúra. Gyomrom ekkor egy hangos korgással jelezte, hogy talán nem azt a pár szem gesztenyét kellett volna egész nap ennem. Megfordult a fejemben ugyan, hogy veszek még pár csomag gesztenyét, de végül valami tartalmasabb étel mellett döntök.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhen halok. Együnk valami rendes kaját, jó? – vetem fel a dolgot, majd választ sem várva megragadom a kezét és a vendéglátó negyed felé kezdem el terelni, lassan magunk mögött hagyva a teret. – A Falatozóba minden nap más nemzetiségű ételeket lehet enni, tudtad? Kíváncsi vagyok, ha ma épp mit adnak. De ne aggódj, visszajövünk gesztenyéért, becsszó.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. december 25. 19:20 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Furcsa érzés visszapillantani a kutyusra, ahogy ott ül és várakozik. Legszívesebben visszarohannék hozzá, pedig nem is az enyém. De tudva azt, hogy min ment át, hogy még nem feledte el a múltját, hogy lehet, hogy nem tudja hirtelen, hogy hova tűnik a kis gazdija, és főleg, miért hagyja őt itt … hát egy kicsit a szívem szakad meg. Ezt azonban nem mutatom ki, elrejtem magamban, hiszen biztos Thomasban is valahol ott munkálkodik ugyanez az érzés, és semmi szükség nincs arra, hogy még én is erre emlékeztessem. Mert úgy aztán esély sem lesz arra, hogy jól érezzük magunkat.
- Nagyon okos, hamar megtanulja majd őket szerintem – válaszolom, éppenhogy felszaladó szemöldökkel a fiúra pillantva. Appertíroz? Oké, a szó amit én mondtam, az nincs is magyarosítva. Lehetséges, hogy nem is angol szó lenne? – Apportíroz. Visszahozza, amit eldobsz neki – vagy a vadat, amit lelősz … tehetném még hozzá, de nem akarom még jobban összekavarni, főleg nem olyannal, amit úgysem fog megtenni soha. Honnan származik ez a szó, amit én angolnak hittem vajon?
Ilyesmiken morfondírozok a kérdéseim után, amíg a válaszokra várok. Nem igazán tűnik úgy, hogy nagyon jelen lenne a barátom. Legalábbis ami a beszélgetést illeti, figyel ugyan, de mégsem figyel úgy igazán. Teszek még egy próbát, ezúttal a karácsonnyal kapcsolatban, hátha ez eljut hozzá, ám olybá tűnik, hogy ez sem. Egy aprót biccentek csupán, ami akár válaszként is szolgálhatna a megjegyzésére a kukorica figurákkal kapcsolatban. Ám nem az, inkább az elhatározásom, a megértésem jele. Nem erőltetem tovább a beszélgetés, inkább csöndben baktatok és tekintetemmel pásztázok végig mindent, szinte beiszom a látványt. Hamarosan kezdetét is veszi a már jól ismert lelkesedés, tényleg csupán annyi kellett, hogy ne vonjam el a figyelmét a csodálkozásról.
- Ennek tényleg isteni illata van! Kérnék szépen öö kettőt – hadarom izgatottan a kellemes narancsos fahéjas aromát szimatolva. Még ugyan nem tudom, hogy a fára fogom-e kipakolni, vagy csak úgy a lakásba valahova, de mindenképpen veszek belőle. Annyira … fantasztikus, karácsonyi illata van, és ráadásul teljesen természetes is. Leszámolom a füzérek árát, majd kezemben a zacsival megindulok tovább a következő bódé felé. Mindenféle villogó, világító valamik vannak kipakolva, jó pár pislogásba telik, mire rájövök, hogy mi is a funkciójuk. Akár függönynek is nevezhetnénk, és teljesen azt a benyomást kelti, mintha hullana a hó. Álmélkodva figyelem ezt is, majd az integető télapó figurát, aztán haladok is tovább. Forralt bor és puncs édes illata keveredik a mézeskalácséval a következő standnál. Mély levegőt veszek, mert bár az italok egyikét sem fogyasztanám el, de az illatuk!
- Lehet, hogy csinálok otthon forralt bort, csak az illata miatt, aztán leviszem Kati néninek – gondolkozom hangosan választ sem várva a kijelentésemre, ám el is feledem a tervemet, amint a barátom egy olyan kérdéssel fordul felém, ami hát … ez tényleg kérdés?
- Juj, persze! – naná hogy kérek! Nem lehet belőle eleget enni! Tök jó, hogy ő észrevette az árust, én annyira bele voltam merülve az illatok szimatolásába, hogy simán tovább sétáltam volna.
Hálálkodva veszem át a zacsit, egy szemet kikapok belőle azonnal, nem törődve azzal mennyire forró. Megpucolom és nyújtom is oda Thomasnak. Majd a következő falatot már én falatozom be. Úgy tartom a zacskót, hogy ha szeretne akkor tudjon belőle venni, miközben visszafelé bandukolunk Herceg felé. Vajon a kutyák ehetnek gesztenyét? A diót általában kedvelik, azt tudom.
- Öhm, gondolom otthon leszek – érkezik vontatottan a feleletem. Eddig soha nem volt kérdéses a számomra, hiszen haza a szüleimhez nem mentem, a kastélyban maradtam és pont. –  Lehet, hogy a karácsonyi vacsira felmegyek a kastélyba, de még nem biztos. Benitoval klasszul el tudjuk tölteni a szentestét. Napközben valószínűleg sokat leszek a szabadban, élvezem a pihenést, talán még korizom is. Meg majd benézek Kati nénihez, azt mondta megtanít olyan fantasztikusan finom gyümölcskenyeret sütni – villanyozódom fel a gondolatra, hogy végre megtudom a féltve őrzött receptet. Legalábbis az idős boszorkány nem hajlandó elárulni, de együtt megcsinálja velem. Érdekes, hogy kezd egy kicsit olyan lenni a kapcsolatom a főbérlőmmel, mintha a nagymamám lenne vagy nem is tudom. Békén hagyjuk a másikat, teljes mértékben, de mégis … közel állunk egymáshoz. Ha nem is minden hétvégén, de azért gyakran szoktunk cseverészni, például a kertben, a virágágyások téliesítése közben, amiben besegítek. Időközben bekapok még egy falatot és csak nagy nehezen rángatom vissza a gondolataimat a jelenbe. Karácsonyi program. Igen-igen. Oké, én már az egész szünetről kezdtem el beszélni, na mindegy. – És ti Liam bácsival terveztek valamit? – persze a szokásoson kívül, közös díszítés, közös vacsi, közös vacsi, közös ajándékbontogatás, közös filmezés. Nem zúdítom rá a következő kérdésem, miszerint nincs-e kedve valamikor majd átjönni, akár karácsony valamelyik napján, akár a szünetben. Először megtudakolom, hogy mik a tervei az apukájával, meg ki tudja, talán Rileyval is van megbeszélve valami. Aztán majd meglátjuk.
Ismét elhaladunk a szép díszek mellett, de most nem nézem meg őket, sokkal inkább előrefele meredek, a kutyát keresve a tekintetemmel, félbehagyva a gesztenyemajszolást, kezemben pár már megpucolt darabbal.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. december 28. 19:21 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Remekül álcázza a felszín alatt háborgó vulkánt, ami ki tudja, hogy mikor tör ki. Vagy, hogy kitör-e egyáltalán. Mindenesetre van annyi eszem, hogy ne hozzam fel a kutyás témát, sőt, egy idő után úgy semmilyen témát sem rángatok elő. Bandukolgatok inkább csendben, hol a díszeket figyelve, hol a barátomat. Na nem úgy, hogy őt bámulom, egyszerűen csak oda-oda pillantok, hogy ő mit talál, mi kelti fel az érdeklődősét, valamelyest. Időközben pedig megfejtem a rejtélyt, hogy valószínűleg német gyökere van az apportírozásnak, hát pedig én tökre angolnak hittem. A meglepődésem pedig szimplán ennek a ténynek szól, nem pedig annak, hogyhogy nem ismeri ha egyszer angol szó. Milyen sok magyar szó van, amit nem ismerek, hiába vagyok magyar ugyebár. Szóval ezen nincs is min meglepődni. Azon, hogy rosszul hittem, tudtam már annál inkább elcsodálkozom. De hagyjuk inkább, a girlandok vagy micsodák sokkal izgalmasabbak.
Ó hát, Benito aztán valóban csodás partner! Profin fogja levadászni a fákról a díszeket, amiket megpróbálok felakasztani, majd elnyargal a girnyókkal (vagy girland vagy miamanó annak a neve), szóval kergethetem végig a lakáson, persze csillámpor meg girnyó-cafatka mindenhol. Aztán fogja magát és duzzogva befúrja magát a takaró alá és összegömbölyödve alszik egy sort.  Én meg amilyen kimerült leszek a fa díszítéstől, hát bedőlök mellé és majd valamikor az éjszaka közepén felébredünk ajándékot bontogatni. Vagyis a csomagolópapírt darabokra szaggatni, a macsekból kiindulva. Mókás lesz. Merőben más, mint az eddigi Szentestéim. Most először leszek úgymond egyedül. Embertársaság nélkül. Ráadásul a saját kis kuckómban. Lehet, hogy el kellene, hogy szomorítson a gondolat, hogy csupán a macskám lesz velem – crazy cat lady leszek vagy mifene - , de inkább izgatottan és kíváncsian várom. Mint az első halloweent is. Aztán lehet, hogy egyáltalán nem lesz annyira klassz, mint amilyenre számítok; de akkor még mindig fel tudok menni a kastélyba, ahol aztán biztos összeakadok pár emberkével. Eszembe sem jut és eszembe sem jutna beletolakodni Thomasék megszokott kis dolgaiba Szenteste. Még ha felajánlaná is legalább ötször visszakérdeznék, hogy biztos biztos biztos-e. Mert hát, ez nekik nagy dolog. Lényegesen nagyobb, mint nekem. Nekik ott van még benne a hit is meg, hogy csak nem olyan rég óta vannak egymásnak, mint egy család. Én meg világ életemben a kis saját világomban voltam egyedül. Tök mindegy, hogy hány rokon tett-vett körülöttem. Adjanak egy jó könyvet meg egy kis nyugis zugot, és felőlem aztán elszabadulhat a pokol is, én jól elvagyok.
A tervei egy részével tisztában voltam már, olyan apróságok maradtak ki, hogy éjfélkor van az a mise, amire mennek, na meg hogy 25én reggel bontogatnak. Picit csodálkozva is pislogok rá ezek miatt. Mennyire más, mint ami nálunk megszokott, mármint a családomnál volt! És nahát, hogy milyen jól megjegyeztem a többi infót!
- Pompás programnak hangzik – húzódik a szám végül egy nagy mosolyra, ahogy a lelki szemeim előtt meg is jelenik mindez. Ugyan nem tudom, hogy az egész napos otthoni lazítást hogy kell elképzelni, én mindenesetre amolyan pizsamás lézengős verzióba látom magam előtt. Nem is csoda, hogy ennyire várja minden évben a barátom ezt az ünnepet.
- Va-vacsorára? – kérdezek vissza kapásból, bár igazából nem is kérdés. Értettem, hallottam, csak … meglepődtem a meghíváson. Ez a nagy nehezen kinyögött szó meg sokkal barátságosabbnak hangzik, mint az első, ami az eszembe jutott. Nekem? Mert hát persze, én buta, ugyan ki másnak. Tőlem kérdezi, na mindegy. – Köszönöm a meghívást, örömmel elfogadom, mármint szívesen átmegyek, persze.
Oké, fogalmam sincs, hogy miért nem tudok egyszerűbb módon válaszolni. Az van, hogy tényleg örülök, ez látszik is rajtam, szerintem a tér túloldaláról is szembetűnik,hogy úgy vigyorgok mint  a tejbetök … de kicsit zavarba is jöttem a dologtól. Abban meg biztos vagyok, hogy ez nem most csak úgy hirtelen jött. Rám inkább jellemző az ilyen hirtelen felindulásból elkövetett átinvitálásosdi, de rá nem annyira.
Mindenesetre a kusza gondolataimból remek menekülési lehetőséget biztosít a látóhatáron belülre kerülő várakozó eb. Nagyon aranyos, ahogy szemmel tart mindent. Egy halk sóhajtással kommentálom a reakcióját, amit kiváltunk belőle, szerencsére azonban a forgatag elnyeli ezt az apró kis hangot, Thomas talán meg sem hallja. Automatikusan megtorpanok, tekintetem ide-oda jár közöttük. Aztán megtudom azt, hogy mi késztette őt erre. Visszafordulok a kutyus felé, enyhén félrebillentem a fejemet, ahogy töprengek.
- Hát … - oké, ez nem is  olyan egyszerű. Nem tudtam, hogy miként fogja fogadni a gazdája felbukkanását. És abban sem voltam biztos, hogy úgy közelítjük meg, hogy nem csak rákukkolunk valahonnan, hogy ő ne vegyen észre minket. A helyzet az, hogy így is abban reménykedik Herceg, hogy odamegy hozzá a gazdája. Ha nem teszi, és elmegy, hát nem biztos, hogy az jó lesz neki. Mármint valószínűleg visszafekszik nyilván, de szomorú lesz. Vagyis szomorúbb mint most, hogy ott kell lennie. Ha meg odamegy hozzá, és kap pár simogatást és aztán hagyjuk ott … hm. Az sem a legjobb megoldás. - … ahhoz mit szólnál, ha odamegyünk hozzá, teszünk vele egy kört a forgatagon kívül, sok simogatást kap, meg esetleg valami kis játékot, kergetőzés vagy futóverseny vagy ilyesmi, ha ezeket szereti. Csak rövid ideig, aztán visszakötöd, nézelődünk tovább stb stb? – nézek rá a fiúra kérdő tekintettel. Úgy a kutyus is megkapná a maga kis jutalmát, talán hamarabb el is fogadná a tényt, hogy a gazdi néha random otthagyja valahol, de amikor visszamegy érte, akkor az mindig csudaklassz lesz neki. Később már nem hiszem, hogy szükséges lesz ez a kis rituálé, mert hamar megszokja és megtanulja, hogy Thomas mindig vissza fog térni hozzá. Mindig. Lehet, hogy hülyeség amit mondok, de ez olyan egész jó megoldásnak tűnik. Hercegnek is, Thomasnak is. A forgatag megvár, simán belefér pár ilyen kitérő a nézelődés közben. Ha meg nem is nézzük végig az összes bódét, hát nagy ügy.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. december 28. 21:31 Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. december 29. 20:12 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Pásztorjáték. Erre a kifejezésre nagyon is jól emlékszem tavalyról. Sőt még arra is, hogy mit beszéltünk ezzel kapcsolatban, úgyhogy most nem kérdezek vissza. Helyette viszont kíváncsi leszek másra.
- Mennyivel másabb az éjféli mise, mint egy sima? Mármint azt leszámítva, hogy éjfélkor van ugyebár. Karácsonyi idézetek vannak olyankor csak, vagy … - azt hiszem eddig sose kérdeztem így bele ebbe a templomos dologba. Hogy mégis, hogy zajlik a dolog. Gondolom énekelnek, felolvas a pap vagy tiszteletes vagy nem tudom hogy hívják őnáluk a Bibliából … és … hát nagyjából ennyit tudok. Talán most jutottam el odáig, hogy ne csak szimplán elfogadjam azt, hogy a barátom vallásos és jár templomba meg imádkozik evés előtt, hanem érdekeljen is, hogy mégis mik történnek vele, körülötte ilyenkor. És most annyira erre figyelek, hogy meg is botlom a saját lábamban. Vagy lehet, hogy a meghívása miatt teszem ezt, ki tudja.
Egyáltalán semmi bökkenő nincs, nincsen nekem más tervem arra a napra. A furcsaságom mögött álló zavar oka pedig nem más, hogy ez nekem eléggé nagy dolog. Amióta együtt vagyunk azóta persze találkoztam én már az apukájával, de nem töltöttem el hosszabb időt a társaságában, főleg nem náluk. Szóval bár ez nem olyan ’bemutatlak a szüleimnek’ dolog, de nem is csupán egy szimpla akármilyen átugrás hozzájuk, hiszen Karácsony … családi … ünnepi. Szóval igen, nekem ez eléggé sokat jelent. Nem az van, hogy nálam leszünk, csak mi ketten, hanem én megyek át hozzájuk! Közösen, családi karácsonyozni! Oké, a kezdeti meglepődés most már még inkább átadta a helyét a féktelen örömnek, madarat lehetne velem fogatni, és borzasztóan nehéz ezt visszafogni, hogy kulturált ember módjára közlekedjek a téren.
- Nagyon klassz – vágom rá izgatottan csillogó szemekkel a barátomra nézve. Mázli, hogy a velem szemben jövők egy gyors mozdulattal nagy ívben kikerülnek, tudok is én most arra figyelni, hogy mi van előttem? Azt se tudom, hogy mire válaszolok úgy őszintén. Mire visszafordulok addigra már nem fenyegetek senkit sem azzal, hogy nekik menjek, és tudok a kutyusra koncentrálni. Meg gondolkodni.
Figyelem, ahogy tanakodik a barátom, hogy mégis mi tévő legyen, majd végül megindul a blöki felé. Mosolyogva figyelem az örömtáncot, na meg persze a simogatás- és pusziáradatot. Végigsimítok párszor én is a selymes bundáján, nehéz megállni, hogy ne érjen hozzá az ember ehhez a szeretetbombához na. Majd indulunk is vissza a forgatagba.
- Igen – felelem röviden mialatt közelebb lépdelek a fiúhoz annyira, hogy összesimuljon a vállunk egy pillanatra. Ebbe az egy szóba rengeteg mindent sűrítek bele, a választ is a kérdésére, azt is, hogy valóban nagyon ügyes volt Herceg, egész jól viselte az újbóli eltűnésünket. Az apró, rövid ideig tartó érintkezés meg azt próbálja kifejezni, hogy értem, hogy mennyire nehéz ez neki. Még ha nem is beszél róla, akkor is. És dehogy veszem én rossz néven! Tanácsot kért, én adtam neki egyet. De a döntés az ő kezében van. Nem kell aszerint választania, hogy én mit gondolok, és magyarázkodnia sem kell. Így látta jónak, ennyi. Talán más esetben azonnal tájékoztatna, hogy miért így döntött, de őszintén szólva most az is elég nagy teljesítmény, hogy tudja, hogy melyik oldalt néztük már végig.
- Ó, az nagyon szuper lenne! Szerinted adhatunk nekik répát is? – kíváncsian nézegetem a rénszarvasokat, meg a rájuk vigyázó idősebb urat. Mire odaérünk hozzájuk a háromból egy éppen elindul két vihorászó kislánnyal. – Azta! Magától megy! – hüledezek, ez a részlet ugyanis eddig elkerülte a figyelmemet, hogy a szánon nem ül senki sem, aki irányítaná az állatot. Más most nem vár a szánra, így nyugodtan megsimogathatjuk mindkét állatot, az egyiken piros, a másikon meg sárga hám van. A zöld hámos „futott” ki éppen most. A sárga hámos a szimpatikusabb nekem, mivel az a rénszarvas érdeklődve néz minket, és meg is böködi a kabátom az orrával. Vigyorogva simogatom a kis kíváncsit tovább.
- Mehetnénk vele? – fordulok Thomas felé majd a válasza után már szállok is fel a szánra. Az biztos, hogy nincs tértágító bűbájjal ellátva, így kissé szűkös a hely, bár nem kényelmetlenül. Az állat türelmesen várakozik, amíg elrendezkedünk az ülésen majd szép lassan elindul. Hát ez nagyon klassz!
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. december 30. 19:50 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Csak úgy szívom magamba a szakkifejezéseket. Atya. Zsoltár. Legközelebb már legalább ezeket tudom használni, ha ismét belekérdezek, és nem pedig valami konyhanyelven megfogalmazott marhaságot mondok. És bár lehet, hogy nem részletről részletre kiterjedően mesél róla, nekem mindenképpen megfelelő hírértékkel bír az, amit megtudtam. Nyilván akkor tudnám meg pontosan, ha elmennék egy sima misére, meg egy éjfélire. De ott aztán még nagyon nem tartok. Később talán, ki tudja.
Talán azért is olyan nagy dolog nekem ez a karácsony esti vacsorameghívás, mert Thomasék rendes családként funkcionálnak. A közös kajáláskor is, meg minden sztorijából ez jön le nekem. Hogy valami  ilyesmi egy normális család. Ettől fényévekre van az, amit én eddig ekként ismertem. És lehet, hogy Liam bácsi már dolgozgat azon a napon, de attól még ünnepnap és családi hangulat és miegymás. Szóval erősen kétlem, hogy bármivel is lehetne tompítani bennem azt az izgatottságot, ami emiatt elfogott.
Nem is szükséges rendesen a tudtomra adni, mármint tudom én, hogy mennyire sokat jelent neki, és milyen jól esnek neki azok, amik valóban természetesek köztünk. Magától értetődő az, hogy odafigyelünk a másikra, hogy őszinték vagyunk egymással, hogy megértjük, elfogadjuk, támogatjuk a másikat. És teljesen értetetlenül állok a tény előtt, hogy ezzel nem mindenki van így. Hogy a lényük egy részét titkolják a másik előtt, hogy nem bíznak meg a másikban. Én azt egyszerűen nem értem, hogyan tud akkor működni a párkapcsolatuk? Sokszor azt látom, hogy pocsékul, vagy sehogy. Ha hívő lennék, hát most összetenném a két kezemet és fennhangon hálát adnék azért, hogy mi olyanok vagyunk amilyenek.
Nekem eszembe se jut, hogy a bácsinak szólni is kell, hogy mennénk egy kört, de szerencsére Thomasnak igen. Méghozzá még azelőtt, hogy én felpattannék a szánra, szóval a felkecmergésem már teljesen legálisan történik meg.
 - Köszönöm – fogadom el mosolyogva, aprót biccentve hálám jeléül a felajánlott segítő kezet, így valóban egyszerűbb a felszállás. Magától értetődik ez a kis gesztus egy olyan úriembertől, mint a barátom, nekem meg már ösztönszerűen jön az udvarias válasz ezekre. Becsusszanok az ülésen, helyezkedni azonban nem kezdek el, megvárom amíg ő is lecsücsül, aztán majd kiderül, hogy lesz a legkényelmesebb. Végül belekarolok a barátomba, finoman hozzábújva.
- Kicsit szűkös ez a szán – jegyzem meg bocsánatkérően, pedig egyáltalán nem bánom, hogy így nekidőlök. Sőt. Csak hát ugye mi olyan kis furcsák vagyunk, hogy nem nagyon érintkezünk mások előtt. Nagyon-nagyon ritkán. Zavaromban visszasimítok egy tincset a fülem mögé és a rénszarvasra szegezem a tekintetem. Ami elindul, rám meg a frász jön hamarosan. Fel is szisszenek ezzel egyértelműsítve, hogy elég para ám ez a kihajolós dolog. Legalábbis így hirtelen, elsőre, eléggé.
- Az ott jég? – hüledezek egy sort a kezdeti ijedtség elmúltával, miután sikerült összeraknom a dolgokat. Igaz, hogy én a rénszarvas alá nézegetek, ó dehogy hajolok én ki a szánból, hiába nem túl gyors.  A kérdésem meg egyébként butaság, hiszen érzem is, hogy az.
- Játszhatok egy kicsit? – pillantok izgatott mosollyal az arcomon a fiúra, az előrenyújtott tenyerem felett egy miniatűr jégsávval, amit mindenféle növényminták díszítenek. Igazából nem is konkrétan kérdezem, csupán jelzem, hogy mi fog következni. A rénszarvas mellé kétoldalt kiterjesztem egy kicsit a jeget, amibe mindenféle minták kerülnek. És egy pici rénszarvast is létrehozok, ami egy darabig fut mellettünk, majd megszüntetem és inkább hópelyheket idézek elő, amik a jégpályára irányulnak.
- Hm, vajon zavarja? – töprengek, amikor a rénszarvas egy horkantással veszi tudomásul a talpa alatt megváltozott talajt. Időközben elhagyjuk a teret, hátrahagyva a forgatagot. Mintha kicsit gyorsabban haladnánk most, de hogy a tömeg hiánya, vagy a vékony hóréteg miatt azt nem tudnám megmondani. Mindenesetre fokozatosan megszüntetem a jelenségeimet és kipirult arccal, csillogó szemekkel a barátom felé fordulok. – Annyira gyönyörű! És annyira … - sóhajtok fel mosolyogva, miközben szabad kezemmel körbemutatok. Nem találok szavakat, hogy annyira milyen is ez az egész. Varázslatos. Úgy érzem magam, mint egy tündérmesében.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2019. december 31. 19:12 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Valószínűleg nem zavarja a rénszarvast a hirtelen hóhelyzet, azonban eléggé meg van az szabva neki, hogy merre mehet és milyen sebességgel így nem biztos, hogy a legjobb ötlet ezektől eltérőre csábítani. Hiszen, ahogy havat érzett a patája alatt már gyorsabban kezdett el ügetni, mint korábban. Nekünk ugyan nem hiszem baj lenne, ha letérnénk a szokott ösvényről, bízom én ebben az állatban annyira, hogy egyrészt visszatalál, másrészt meg, hogy nem kezd el kamikáze módjára száguldani. Plusz ott van még a gyeplő is, azt is meg tudjuk ragadni, ha minden kötél szakad. Oké, ez hülye szóvicc volt. Szóval jelenleg a hajtószár lazán rá van rögzítve a szán elejére, de nem kerülne semmibe sem elkötni azt onnan, és akkor a saját kezünkbe vehetnénk az irányítást. Annyira nem lehet nehéz, nem? De semmiképpen nem szeretném, hogy bajba kerüljön az állat, így inkább úgy döntök, hogy megszüntetem a mágiám hatásait, és nem csábítgatom a rossz útra szegény párát.
A környezetünk szemlélése félbemarad a részemről, és inkább minden figyelmemet a barátomra fordítom. A vonásait nézegetem, ahogy álmélkodik, aztán újra kipislogok a tájra egy röpke időre, csak hogy valamiféleképpen megpróbáljam szavakba önteni mindazt, amit gondolok. Majd újra rápillantok és ekkor végérvényesen elveszek az érzelmek tengerében. Ha az imént nem csapoltam volna le a felesleges energiáim egy részét, akkor most aztán átcsapnának a fejünk felett a hullámok, talán szó szerint is, így szerencsére csupán havazni kezd felettünk.
Bólintok csupán egyet egyetértésem jeléül, ennél többre nem futja most. Nem túl gyakran fordul az elő nálam, hogy ennyire ne találjam a szavakat, mint most. Hiszen általában tele a fejem mindenféle gondolatokkal, tucatnyi kérdéssel. Most még is úgy érzem, hogy nem tudok mit mondani. A varázslatos környezet, a havas táj, a szán egyenletes siklása, az összebújtság és az, ahogy a barátom rám néz ... ezek így mind együtt érik el ezt az állapotot nálam. Egyszerűen bármit is mondanék az nem tudná visszaadni mindazt amit érzek, amit ténylegesen gondolok. Erre egyszerűen nincsenek szavak. Így nem is kísérletezem velük tovább. Felesleges, értelmetlen. Úgyis rám van írva minden, aki igazán ismer annak nyitott könyv vagyok. Thomasnak meg aztán pláne.
Fejemet a vállára hajtva felsóhajtok, idült mosollyal az arcomon szemlélem a csodálatos téli tájat, remélve hogy még eltart egy jó darabig ez a romantikus utazás.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 624
Összes hsz: 2163
Írta: 2020. január 5. 21:37 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


A havazás valódi, viszont tény, hogy csak nekünk van. De attól még valódi ám. Rendes igazi hó, csak nem az anyatermészet alkotta, hanem én. Viszont tényleg nem figyelek rá, így valóban száll mindenhova, és nem térítem el az arcunktól. Sajnálom, de ez most nem megy, annyira a hangulat meg a táj rabja vagyok jelenleg, hogy erre már nem futja tőlem.
Kicsit késve jut az eszembe, hogy éppen olyat teszek, amit nem szoktunk nyilvánosan. De nem emelem fel a fejemet, tudat alatt érzem, hogy ez most rendben van. Nem is tévedek és összhangunk annyira remekül funkcionál, hogy a csendességemre csendességgel válaszol. Vannak olyan helyzetek, szituációk amikor a hallgatás kínos tud lenni, bár ahogy nézem ez inkább a beszélgetőpartnertől függ. Mármint van olyan ember, akinek a társaságában nem jó jel, ha megkukulok. Thomasszal sose éreztem így, ez sem olyan. Békés, idilli, varázslatos ez a pillanat inkább. Aminek túl hamar vége szakad. Még órákon át képes lennék így utazgatni, de hát az nem lenne fair, hogy a három rénszarvasból egyet egész estére a magunkénak nevezzünk ki, és csak menjünk körbe-körbe-körbe. Szegény állatnak is pihennie kell valamikor ugyebár.
A szán fokozatosan lassulva végül megáll, én pedig elfogadom a barátom felém nyújtott kezét és óvatosan szállok le a járműről. Kicsit még az élmények hatása alatt állok, koránt sem biztos, hogy a megfelelően működnek a lábaim, így a lepattanás szóba sem jöhet a részemről. Mosolyogva sétálok oda a rénszarvashoz, hogy megsimogassam én is, majd otthagyjuk őt, meg a gazdáját miután persze elrebegtünk egy köszönömöt. Már ha meghallotta egyáltalán a bácsi, mert a hangerő az valahogy nem sikerül túlságosan erősre. De biztos, hogy a szemeink csillogásából, meg a mosolyból is megérti az öreg.
Hamarosan már ismét Hercegnél vagyunk, akiről elég nehezen tudnám eldönteni, hogy a simogatásnak és kedves szavaknak, vagy pedig a nasinak örül jobban. Talán az előbbieknek, ha mindenképpen voksolnom kéne valamire. Picit elidőzünk vele, amíg eleget iszik – simogatásból sosem elég ugye, szóval arra nem várunk, hogy mikor elégeli meg -, majd útba ejtjük az eddig kimaradt bódékat. A korábban vett girlandok mellé hamarosan beszerzek pár fényfüzért, aranyos kis karácsonyi figurákat, pár szép díszt még a fára. A fáról persze eszünkbe jut, hogy még ki se gyönyörködtük magunkat a hatalmas nagy karácsonyfában a tér közepén, legalábbis úgy még nem, ahogy a karácsonyi vásár pompásan díszített ékességének kijárt volna. Úgyhogy hosszú perceket töltünk azzal, hogy csodáljuk a fenyőt, megmutatva egymásnak, hogy melyik díszek a legszebbek szerintünk. Majd elindulunk visszafelé a kutyus felé, hogy tovább induljunk immáron vele együtt. Beszereztünk mindent, amit szerettünk volna, megnéztünk mindent, volt amit többször is, és a teret elhagyva csendesen beszélgetünk az itt átélt dolgokról, az előttünk álló ünnepről és persze az előttünk haladó Hercegről. Az idén is jól sikerült a karácsonyi vásár, az egyszer biztos.
Szál megtekintése

~Ms. Navine 2019~

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér