28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! ✴
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Karácsonyi vásár - Ideiglenes téma - Ombozi Noel hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2015. november 28. 12:19 | Link

Farkas Kamilla


Az önismeret tanterem előtt állva, annak hűvös kilincsébe kapaszkodva dönt úgy, hogy azt végül nem nyomja le, nem nyitja ki és megy be a terembe, hogy az utolsó padban egész órán akasztófázzon saját magával. Egy pillantást vet az ablakon túli, fehérbe öltözött tájra, majd minden mozdulatára ügyelve, csak nagyon halkan engedi el a kilincset, s oson végig az elcsendesedett folyosón, hogy lefordulva a bejárati csarnok irányába tempósabbra vegye lépteit. A hulló hópelyheket egész úton hangosan szidja, merő passzióból, és leérve a faluba, ahol még a tömeg is kezd kialakulni, diszkrét felkiáltással éljenez egyet. Úgy tűnik, ma nyűgös.
A szürke, vén falak között napok óta mindenki a karácsonyi vásárról beszél, meg arról, hogy milyen olcsó a nagy zacskós sav-a-júj cukorka. Ha másért nem is, azért már érdemes lemennie. Ráadásul idén az antik köteteit értékesíteni próbáló könyvárust sem fogja kihagyni.
- Hé, én drága exprefektusom! - kiált rá a vásár első bódéjánál ácsorgó szőkére. Eddig komor arcán kiszélesedik egy sokat sejtető vigyor, majd odalép mellé, és szemügyre veszi a táncoló figurákat. Azok olcsók, ócskák és giccsesek, de hát mint tudjuk, ízlések és pofonok. - Na mi a helyzet, alszol már rendesen?
A lány arcára pillant, aztán kissé udvariatlanul elnéz a feje felett, hátha meglátja az évek óta visszajáró könyvárus varázslót. Szeretne valami igazán nívós, ritka példányt vásárolni Fruzsinak Rómeó és Júlia történetéből, és tavalyról már tudja, hogy ennél a férfinél mugli művek is kaphatóak. Kérdő tekintettel fordul vissza Kamillához, aki rendkívül boldognak tűnik a potom pénzbe kerülő kacatok fogdosásától.
- Vegyek neked egyet? - kérdezi és egy béna krampuszért nyúl. A szája szélén csücsülő vigyor nevetésbe torkollik, fejét kedélyesen megcsóválva tesz megjegyzést. - Hát ezek nagyon idétlenek. De ha kell, szívesen megveszem, vagy nemt'om. Bocsánatkérésképp a jelvényedért. Na?
Vigyorogva figyeli a szőkét, közben a jobbjában maradt beszélő krampuszt játékosan beletolja az arcába.

Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2015. november 28. 13:38 | Link

Farkas Kamilla


Hogy Kamilla lett volna az egyik kedvenc prefektusa? Nos, ez esetében nem is olyan könnyű kérdés, mint amilyennek első hallomásra tűnik. Már éppen rábólintana, mikor feje félúton megáll a mozdulatban, és elnyíló ajkai torz grimaszra húzódnak.
- Hááát - kezd bele huncutul, zöld tekintete a lány kezében ügető rénszarvasra esik. - Az évek alatt volt dolgom néhány prefektustársaddal.
Vigyorogva beszél, szavai alatt a lelki szemei elé lágyan beringó emlékképekben időzik. Lyra, Kowai, Michelle, Leonie, Czettner Luca, Nemes Iza, Annelie... Az arcok végigpörögnek, mire jóízűen elneveti magát. Vállai megrázkódnak, ahogy kedélyesen megcsóválja fejét.
- Legyen. Te voltál az egyik kedvencem. De csak, mert bírtam a képed, amint végignézted hogyan ég szénné a jelvényed. Az meg, ahogy levettem rólad, egyszerűen zseniális volt! - nevetése elhalkul, a vigyor azonban nem tűnik el arcáról. Orcái kipirosodtak az erős széltől, és száján is látszik, hogy kezd kiszáradni.
- Köszönöm kérdésed, a tűz meg én boldog és életre szóló párkapcsolatban élünk - feleli színpadiasan, tettetett eleganciával. Bár végtére is, nem hazudik, egyedül csak a tűzben biztos, hogy örökre szól. - Mondjuk van egy lány, aki nem bánnám, ha csatlakozna hozzánk.
Utolsó szavait már halkabban ejti ki, hiszen még semmi sem biztos, Fruzsi még csak nem is sejtheti, hogy tetszik neki. Hogy nemcsak tetszik és nemcsak egy-két éjszakára kell. Hogy életében másodszor udvarolni szeretne, virágot venni meg cukrászdába járni és újra meg újra visszakísérni őt a Navinébe. Hogy beakar lépni az unikornisok földjére, és csendben figyelni, ahogy táncol, énekel vagy bármit is tesz, csak ott lenni vele. Észrevétlenül, megsemmisülve. Nem tudhatja, mert valójában még a rellonos előtt sem tiszta, mit is érez vele kapcsolatban. Csak azt tudja, hogy remegnek a térdei, mikor meglátja a Várkonyi lányt, és mikor közös órájuk van, egy pillanatig sem képes odafigyelni a tanárra. Nem érdekli, hogy az mit mond, sokszor még csak sem hallja, ha felszólítja figyelmetlenség miatt.
- Öhm, mi, ja, igen, igen - motyogja, s fejét megrázva fordul a hozzá beszélő eladó boszorkány felé, hogy kabátzsebéből kivéve egy galleont, a rénszarvast és a szitkozódó krampuszt is megvásárolja. - Na itt van, lehet pátyolgatni.
Halvány mosollyal ülteti a gonosz manót Kamilla vállára, és bizony az jobban teszi, ha gyorsan megtalálja az egyensúlyát és nem esik le onnét.
- Eljössz velem a könyvekhez? - kérdezi a szőkét, de már indul is, hogy átverekedje magát a forralt borozó és nagy szatyrokkal nézelődő tömegen.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2015. december 7. 18:24 | Link

Farkas Kamilla


Levigyorog a vállába boxoló, törékeny navinésre, kérdésére azonban vonásai gyorsan komorrá válnak. Gyomrát összerántja egy kellemetlen görcs, térdei már csak Fruzsi gondolatára is megreszketnek. Nem vallaná be, de retteg a visszautasítástól, és bár még randevúra sem hívta a lányt, nem füllik a foga még egy csalódáshoz. Annak még a lehetőséget sem akarja megadni. Egyelőre kivár. Várja a megfelelő helyet és a tökéletes időpontot, hogy elhívja valahová a őt, és éppen ezért félő, hogy valaki más gyorsabb lesz nála. Akkor pedig oda a lehetőség, és úgy csalódik, hogy valójában meg sem tudta, létezett-e egyáltalán valaha is az az esély. Az ő esélye.
- Ühm - feleli, száját oldalra húzza, s nagyot szusszant. - Várkonyi Fruzsinak hívják, a Navinébe jár, évfolyamtársam. De nem tudja, hogy izé..., szóval légyszi, ha találkozol vele, ne azzal kezdd, hogy úúú, az Ombozi gyerek megdöglik utánad, vagy tudom is én hogy beszéltek ti egymás között.
Felemelt jobbjával még mutogat is, ezzel segítve nem épp zökkenőmentes kommunikációját. Ráadásul Fruzsi nemcsak szép, de okos is. És szép. Nagyon. Igaz, látott már nem egy gyönyörű lányt, járt is néhánnyal, de azt egy percig sem tartja normálisnak, hogy lelki szemei előtt Fruzsi felrémlő eszményképébe beleakar halni. Pont olyan lett, mint Sára! De Fruzsinka... szép.
- Neki szeretnék venni egy ritka, minél korábbi kiadású Rómeó és Júlia kötetet. Szereti a mugli dolgokat - maga elé beszél, így könnyen lehet, hogy utána loholó társasága szavaiból semmit nem ért.
- Ja, ja, én már csak ilyen univerzális vagyok, mint a vízkőoldó, vagy mi... ja, ja - motyogja maga elé, majd hátrapillant, hogy küldhessen egy vigyort az utána loholó szöszinek. - Amúgy bocs a jelvényedért, így utólag. Mondjuk nem bánom egy percig se, nehogy azt hidd, de azért jó bunkó voltam. A csókért is elnézést. Általában nem csinálok ilyesmit... bár a múltkor az igazság termébe bejött egy csaj, és... hát érted, mindegy. A lényeg, hogy vegyük úgy, hogy megbántam, még ha nincs is így.
Hol a lányra pillantva, hol maga elé beszél, miközben ügyesen szlalomozik a vásárban ácsorgó kisebb-nagyobb csoportok között.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2015. december 12. 13:38 | Link

Farkas Kamilla


Egyetlen Kamillára vetett pillantása elengedő ahhoz, hogy a lány szavak nélkül is tudhassa, ez most egyáltalán nem vicces számára, zavarja az egész téma, főként a lelkében csapongó érzések miatt. Tudja, hiszen nem vak, látja, és érzi is a meg-megreszkető térdében, hogy Fruzsi jó csaj, tetszik neki, de... mégsem tudja mi legyen. Belekezdjen, ne kezdjen, esélyt adjon egy újabb lehetséges szakításnak, vagy maradjon inkább annál, amiben tényleg jó és legyen az, aki: örökké kalandozó fiatal.
- Nem ismerjük még egymást annyira, hogy... - mondatát elharapja, mert két idős boszorkány közvetlen előtte olyannyira elmélyedt valami vásári pletykában, hogy nem veszik észre, mennyire útban vannak. - Elnézést, hölgyeim, hahó! - óvatosan, de annál határozottabban érinti meg a nők vállait, és egy udvarias mosoly kíséretében megköszöni nekik a szíves együttműködést. - Igazán köszönjük! Na, szóval nem tudom. Még el sem kezdődött, azt sem tudja, hogy velem mi van, meg hát tényleg nem tudom. Bizonytalan vagyok, talán nem is lesz belőle semmi. A kötetet viszont mindenképpen megveszem neki, annak tuti, hogy örülni fog. Imádja ezeket a mugli versesköteteket.
- Nekem úgy tűnt, totál lehűltél - féloldalas vigyorral fordul hátra, majd meg is áll, hogy gondolkodó fejet vágva, csak nagy sokára szólaljon meg. - Üss meg most. Komolyan, nem bánnám.
A következő percek igen kínosan alakulnak, Kamilla könnyűszerrel gabalyodik bele saját szavaiba, ő meg még soha, senkitől nem hallotta, hogy ne csókolja meg többet. Végül is, nem erőszak a disznótor.
- Nem fordul elő többé - mondja egyszerűen, apró biccentéssel erősítve meg szavait, míg a navinés nevetgél, aztán előrefordul és folytatja tovább az útját. Nem is telik bele sok időbe, hogy megpillantsa az antik könyveit árusító varázslót. Jobbjával előremutat, hogy társasága is láthassa. - Ott van, ő lesz az, gyere.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2016. november 30. 17:09 | Link

Minabella

Egy apró, nyelvét nyújtogató rénszarvast figyel valahol a vásár közepe táján sátrat vert ajándékos standnál. Gondolatai hosszú percek óta a távolban vesztegelnek. Lelki szemei előtt Szofia Chenkova menyasszonyi ruháját látja elégni, és vele együtt saját kapcsolatának kudarca is befészkeli magát szívébe. Ez a tél ismét veszteséget, nem kívánt búcsút és a férfi lelkét minduntalan élesen karcoló elengedést hozott magával. Ha csak Annelie-re gondol, összeugrik a gyomra. Tél van és hideg és egyszerre hó, jég és fagy.
A fehér ruhán először csak éppen, gyengécskén feketéllett a korom, később egyre táguló lyukak jelentek meg rajta, hogy végül, mindennek a legvégén darabjaira esve hulljon bele a hóba. Noel meseszerűnek, mi több, gyönyörűnek találta a szemei előtt, az ereje által elégett menyasszonyi ruha metaforáját. Odalett szerelmek, elpusztult kapcsolatok tele az idei.
Paff.
A keményre gyúrt hógolyó tarkón találja, mire a lendülettől feje kissé előrebukik, de a következő pillanatban már fordul is, hogy farkasszemet nézhessen csinos támadójával. A bőrén azonnal elolvadó hó hűvös cseppekben csordogál be pulóvere alá, és bár odanyúl, már hiába, nincs ott semmi, csak víz. A hátán végigaraszoló cseppekre azonban kirázza a hideg, s testén kellemes libabőr fut végig. Minát meglátva aztán szélesen elvigyorodik, fejét először balra, majd jobbra billentve roppantja ki megfeszült nyakát.
- Na nézd már, ez a kis pimasz Warren lány azt hiszi neki mindent szabad? - élcelődik, s fél szemöldökét kérdőn feljebb húzva, a viszontlátás örömére leküzdi a közöttük lévő távolságot, s közelebb lépve hozzá, egyik karjával átöleli, és egy múló pillanatra magához húzza.
- Ha csatlakozol hozzám, akkor már nem - mosolyog le Minára ahogy elengedi, és elindulnak. Megszokott mozdulattal simít végig egyre növekvő szakállán, majd hol a lányra, hol a karácsonyi fényekkel felöltöztetett standokra pillantva szólal meg újra. - Na és, mi újság, Miss Amerika? Merre kalandozol mostanság? Minden izgalmas sztori érdekel...
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2017. december 18. 17:44 | Link

Lévai


A karácsony sokkal fényesebben ragyogta be a vásárt, mint megfakultnak bizonyuló, csalóka emlékeimben tette. A tompán lüktető, szürkébe hajló díszek helyett élénk, színes gömbök és villódzó aranyfüzérek kísérték az utam. A hatalmas adventi koszorú körül hagyományos ünnepi dallamok váltották egymást, az árusoknál ismerős arcok tolakodtak, és szinte mindenki kezében forró ital gőzölgött.
Míg azon merengtem, hogy miként is fogom megvalósítani legkisebb húgom eszement kívánságát, azaz egy valódi sárkányt, amit a hátsó udvarban tarthat, ráérősen lepillantottam a saját, már félig-meddig elhűlt boromra. Az már a sokadik  pohár volt az este folyamán, de hiába fagyoskodtam a vásárban órák óta, biztos voltam benne, hogy még mindig túl korán van ahhoz, hogy elinduljak vissza a nagyterembe. Azt ugyan nehéz lett volna eldönteni, hogy az egyébként csak néhanapján látott háztársaimmal, a többi ház idegesítő diákjaival vagy magával a helyzettel, a sátrakkal és hálózsákokkal volt-e a nagyobb problémám, mindenesetre nem fűlött a fogam az ottani légkörhöz. Olyan volt, mint egy félresikerült garden party, babazsúr, vagy nyugdíjasklub.
Aztán, egy Mennyből az angyalt éneklő lánykórusra felkaptam a fejem, és összeszaladó szemöldökeim alól gyorsan körbenéztem, a jelenlevők közül ki hogyan reagál. Akkor pillantottam meg Lévait, akiről így, hogy száműzöttként a nagyteremben voltam kénytelen élni, egészen meg is feledkeztem. Persze, hiszen őt esténként soha nem láttam az olcsó hálózsák vékony, szúró cipzárját magára húzni. Megvagy.
- Lévai! – kiáltottam oda hozzá a fiatal kórustagok feje fölött, és a poharamat a számhoz emelve ittam egy kortyot. Aztán jólesően cuppantottam, és testemmel is a barnaság felé fordultam, hogy a forralt boros bódénál támaszkodva, kellő várakoztatás múlva, csibészes vigyorral folytassam. Hogy oda is mehettem volna hozzá? Hm, érdekes, ez eszembe se jutott. – Szép a szemed, mondták már?
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2017. december 20. 10:06 | Link

Lévai


Hogy elaléljon? Azt vártam volna? Hm, még az is lehet. Gondolatomnak azonban nem adtam hangot, helyette belevigyorogtam a poharamba, majd egy nehéz, fáradt sóhajjal ellöktem magam a bódétól, és a kórus széléről engem bámuló vöröskére kacsintottam. Az alagsor nevelte diákoknak nem okozott meglepetést az ilyesfajta stílus, de úgy tűnt, ez a kislány még nem tapasztalt hasonlót. Semmi baj, ez abszolút orvosolható.
Az üres papírpoharat belehajítottam a szemetesbe, és meztelen tenyereimet futólag összesimítva elindultam az adventtól megrészegült Lévai felé. Hiába próbálta leplezni, és bújt el vastag sálja mögé, az előbb éppen volt szerencsém elkapni dúdolgató ajkait. Elárulom, imádtam a látványát.
- A helyzet az - kezdtem bele, míg lassú léptekkel elhaladtam a lánykórus mellett, és a betonról Lédára pillantottam. - Hogy most épp hálózsákban vagyok kénytelen aludni.
Csak árnyalatnyit húztam oldalra a szám. Neki egyértelmű mimikahasználat és gesztikulációtenger nélkül is tudnia kellett, mit is jelent ez számomra. Nem voltam az a tipikus túrázó-típus, nem szerettem sem a sátrazást, sem a bogarakat. Előfordul.
Hozzá egész közel álltam meg, és zsebre dugott kezekkel néztem vissza a csillogó vásárra, hogy kisvártatva oldalvást pillantsak le rá. Visszafogott mosollyal figyeltem a hidegtől pirospozsgássá színeződő vonásait meg a hatalmas, barna szemeit, amelyek most, hogy a karácsonyi fények visszaköszöntek bennük, egy egészen más lányt engedtek meglátnom.
- Alszik valaki mostanság a kanapédon? - kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal, mellkasom előtt összefűzött karokkal. Tekintetem a régiségkereskedő portékái előtt nevetgélő fiatalokat fürkészte, a hangom lazán csengett.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 10:43 | Link

Nádja | hangulat


A karácsonyi fények váltakozva, hol pirosan, hol zölden, hol meg kéken ragyognak a szememben, ahogy magával sodor az izgatottan zsizsegő tömeg. Zsebre dugott kézzel sétálok, nem sietek; a gondolataim megoldásra váró problémákkal, kiküszöbölhetetlen élethelyzetekkel és munkával töltik meg az időt, észre sem veszem, hogy körülöttem minden változik. Társaságok, párok és családok cserélődnek ki, fabódék és pavilonok váltják egymást, de én ebből mintha semmit sem látnék. Öntudatlan is Fannira gondolok, arra, hogy már nem szeretne velem lenni, és arra, hogy már én sem vágyom haza - hozzá. Hogy megzabált minket a differencia, hogy vágyaink, hogy céljaink, hogy személyiségünk különbözőségei jelenleg, itt és most áthidalhatatlanok. Hogy édesanya szeretne lenni, én meg... arra gondolok, hogy nem szeretnék a gyermekei apja lenni? Vajon kimerném mondani ezt akkor is, ha otthon volnánk, ha egymással szemben állnánk, ha fogná a kezem és tekintete az enyémbe kapaszkodva némán könyörögne, mondjak valami biztatót, egyáltalán, csak mondjak valamit, bármit?
A közelben élesen felvisít egy kisfiú, mire odakapom a fejem, és halványan elmosolyodva kilépek a tömegből. Már nem büntetem magam az érzésekért és gondolatokért, amikről egyébként sem tehetek, amik kontroll nélkül járnak át. Egy ideje nem kopogtat bűntudat. Mindenki hibázik; gyerekként, később kamaszként, aztán felnőttként is, akkor is, ha mindent elkövet azért, hogy ne így legyen. Ha azt hiszi, kezébe vette a sorsát, ha megfeszül, és minden követ megmozgat, hogy az élete ezután tényleg úgy alakuljon, ahogy annak - szerinte - alakulnia kell. Csakhogy a víz bizony néha kicsap a medréből, és a természetre senkinek sincs ráhatása. Legyen az világi vagy máskor, nos... emberi természet.
Azt mondják, a vér nem válik vízzé.
Aztán meghallok egy ismerős hangot, és lépteimen lassítva odapillantok, majd halkan felnevetek. Ez nem lehet igaz, fut át agyamon a gondolat, de a következő pillanatban már indulok is felé. A fejemet hitetlenül csóválom közben, a levegőt óvatosan kifújom résnyire kerekített számon, végül megállok a gőzölgő puncsra váró nő mellett, hogy kabátujjunk összeérjen, és mindenképpen fel kelljen néznie rám. Persze úgy teszek, mint aki először nem veszi észre őt, és fontoskodva a lakókocsira kifüggesztett italárakat bámulom, de a szemem sarkából azt figyelem, mikor fordul felém, hogy pikírten megjegyezze: Uram, már ne is haragudjon, de nem férek el magától!
Akkor egymásnak préselt ajkakkal elvigyorodom, és oldalasan lepillantva rá, épp csak a nyelvem hegyét ki nem dugva megszólalok:
- Na és milyen harmincas nőnek lenni, Rohr kisasszony? - kérdezem majdnem hihető komolysággal, noha igencsak csillogó szemekkel, előre tartva attól a hatalmas pofontól, amit pillanatokon belül lekever ezért nekem. Júúúúj, de bunkó vagyok így Karácsony előtt, szentséges ég... még ilyet, Noel... csak ne kéne annyira nagyon röhögnöm. Csak ne...
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 11:45 | Link

Nádja | hangulat


Csak nagyon nehezen tudom visszafogni a torkomon ragadt, újra meg újra kitörni készülő nevetést, míg szemem sarkából a mellettem álló kis törpét figyelem, és mintha észre se venném őt, titokban hallgatom a nyugodtan tettetett hangját, amiből én sajnos könnyűszerrel kihallom azt az édes kis menten felrobbanok élt. Imádom, hogy az embereket mi mindennel fel nem lehet bosszantani!
- Csak az árakat nézem... - jegyzem meg egy idegen ingerültségével, hogy minél tovább fenntarthassam a látszatot, de mikor a nevemen szólít, ráadásul a teljesen, kész, nem bírom, hangosan felröhögök, és rázkódó vállakkal felé fordítom az arcom. - Nem csak te öregszel, Nádja, tudod, az én éveim is peregnek. Nem vagyok már olyan kis vakarcs, mint legutóbb.
Szavaimat bizonyíthatnám azzal, hogy előhúzom zsebemből a jobb kezem, és megvillantom előtte házasságom aranyban fürdő jelképét, de az a furcsa, szégyenhez hasonlítható érzés nem engedi, hogy megtegyem. Egy romokban heverő kapcsolattal nem szívesen rukkol elő az ember, főleg nem valaki olyannak, mint Nadine.
- Szőke lettél - mondom neki aztán homlokráncolva, mikor engedve a tolásnak, kicsit hátrébb lépek, és onnan, távolabbról nézek végig a haján, amíg ő fizet. A puncs illata közben galádul orromba költözik, és bár nem terveztem, gyorsan mégis a sorban következő bajszos férfi elé állok, és elnézéstkérő tekintettel kérek egy csészével magamnak is. Bocs, bocs, tátogom a mögöttem jogosan felháborodott úrnak, majd csillogó szemekkel visszafordulok a nőhöz. - Jól áll. Már csak meg kellene növesztened.
Míg beszélek, kifizetem a téli italt, elveszem a csészét, és Nádja mellett elindulok a tömeg után. Mondják, hogy Merlin útjai kifürkészhetetlenek, és tessék, itt a példa arra, hogy talán így is van.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 13:11 | Link

Nádja | hangulat


Meghökkenve húzom hátra kissé a fejem, hogy összevont szemöldökeim alatt, hunyorogva nézzem tovább a nőt. A vigyor nem halványodik, csak a nevetésem csitul kicsit, míg végül nagyot sóhajtva bólintok egyet - úgy tűnhet, Nádja megállapítására. Persze azért ne essünk túlzásokba...
- Mennyei Merlin - bököm ki aztán a másik tekintetét keresve. Sajátomban mintha a semmiből előbukkanó páni félelem csillanna meg, még a levegőt is elkezdem gyorsabban szedni, de ha emlékszik még rám, pontosan tudja, hogy csupán játszom. Ennek ellenére elváltoztatott, rettegő hangon szólalok meg újra. - Ha ilyen bölcseletekben fogom terjeszteni az igét harmincon túl... fúh, hát nem tudom. Örülök, persze, hogy ilyen bölcs öregasszony lettél, mondjuk soha nem voltál buta lány.
Nem akarom ám komolyan bántani vagy sértegetni, épp csak cukkolom egy kicsit, pont úgy, ahogy ő is teszi, méghozzá - ha bevallom, ha nem - elég jól. Pikírt megjegyzésére zöldjeimet egy fáradt nyögés kíséretében az ég felé emelem, majd a fejem csóválva visszafordulok hozzá.
- Tudod, Nadine - kezdem elmélyített hangon, mint bármely türelmes tanítóbácsi szokta, mikor valamelyik gyengébb képességű diákjának kezdi el magyarázni az egyébként igen egyszerű tételt. Beszéd közben fejemet jobbra billentem, és észrevétlen közelebb araszolok a nőhöz, csak hogy jobban értsen. - Mikor elköltöztem innen, te még barna voltál... és mivel egészen mostanáig nem láttalak, nekem az, hogy most szőke vagy, bármily hihetetlen is, de újdonság.
Szavaim végére elmosolyodom, és elindulok mellette, hogy felvéve a tömeg tempóját, együtt haladjunk a fejünk felett fehér kötelekre aggatott megannyi dísz alatt. Noha hideg van, nem fázom, a forró puncs már az első korttyal átjárja és melegíti a testem. Csak egy újabb kortynál veszem észre, hogy Nadine megáll, mire visszanézek a vállam fölött, majd egész testemmel felé is fordulok, hogy éppen szembe álljak a forgalommal. Most biztos mindenki kedvencei lettünk, hogy elálljuk az utat, de amilyen gyorsan jön a gondolat, hogy talán útban vagyunk, olyan gyorsan tova is rebben, mikor Nádja hozzáér a hajamhoz.
Nem értem; tudom, hogy régen soha nem csinált volna ilyet, mint ahogy azt is, hogy ő sokkal, de sokkal szemérmesebb ennél. Nem értem, és ez ki is ül az arcomra, egyik másodpercről a másikra kéretlenül is vonásaimba fészkeli magát, miközben szótlanul őt fürkészem. A szemét, a bőrét, az orrát, a száját, aztán bumm, egyszerre véget ér a pillanat, elengedi a hajam, és továbbindul. Én pedig ugyanígy teszek: elindulok, kortyolok, vállat vonok.
- Nem foglalkoztam vele mostanában. Egyik nap felkeltem, és ekkora volt - felelem, miután lenyelem a még mindig jó meleg kortyot. Az utóbbi időszak tényleg kemény volt, nem jutott fölös energiám a hajamra, ami meglepő lehet, hiszen általában, főleg férfiaknál nem nő csak úgy meg egyik napról a másikra. A következő kijelentésem előtt nyelek még egy utolsót, aztán zöldjeimet Nádja kékjeibe fúrva kimondom: - Vágd le. Ráérsz ma este?
Illetlen? Vagy kellemetlen? Fogalmam sincs, hiszen a szám hamarabb formálja a szavakat, mint ahogy értelmet nyer a gondolat a fejemben. Mikor azonban felfogom, mit is mondtam, homlokomon azonnal keresztbefut néhány fiatal ránc, és fejemet is csóválni kezdem zavartan, akár egy rossz kamasz, aki azt sem tudja, mit csinál.
- Ne haragudj, ez... - kezdek bele, de ötletem sincs, hogyan is fejezhetném be a mondatot. Inkább elbújok a puncs hófehér gőzfelhőjében, miközben kortyolok egy újabbat belőle. - A kérdésedre visszatérve... de, borzalmasan hiányzott a tömeg és az évek óta ugyanolyan árusokból álló felhozatal. De a forralt bor jó. És úgy tűnik, a puncs se rossz. Most költözöm vissza egyébként. Kivettem itt egy házat, még hegyén-hátán állnak a dobozok.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2019. december 17. 13:19 Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 14:57 | Link

Nádja | hangulat


Ha szeretném sem tagadhatom le éppen magam előtt, hogy bizony rendesen megütközöm azon, amit Nádja mond. Nem a gondolat első felén, hiszen az még meg is mosolyogtat, ahogy hangjával végigsimít az egómon. Később azonban, mikor a nő újra megszólal, szemeim villanva rebbennek meg, ajkaimra odafagy a mosoly, hirtelen pislogni is elfelejtek. Hogy én lennék a sárkány? De hisz az lehetetlen. Vagy talán mégsem? Árnyalatnyit elnyíló ajkaim megreszketnek, homlokomat erősen ráncolom, míg pillantásom valahová balra, a tömeg irányába vándorol. Nem látok semmit, csak nézek, gondolataimba merülve bámulok a semmibe, miközben Nadine szavai újra meg újra felcsendülnek a fejemben.
- Hah - nevetek fel végül zavart bágyadtsággal, és a fejemet rázva veszek egy mély, jól hallható lélegzetet, hogy a következő pillanatban már, mintha mi sem történt volna, apró mosollyal nézzek vissza Nadine-ra. - Érdekes felvetés. Még nem gondoltam magamra, mint a mesében szereplő sárkányra. Habár, herceg-alkat sem vagyok, szóval...
A tekintetem ég, talán, mert egy ideje már nem pislogtam, így most félig-meddig elfordulva társaságomtól, sűrűn pislogva kortyolok bele a puncsba. Szabad kezemmel lassan megvakarom a nyakam, majd csettintek egyet a nyelvemmel - ilyen, mikor olyasmin mélázok, amin nem kellene, ami helytelen vagy éppenséggel új(szerű). Hogy a viharba nem gondoltam még erre? A sárkány minden mese végén meghal? Amúgy meg, ennek a nőnek mindig igaza volt?! Talán tényleg a harminc betöltése teszi... a gondolatok sebesen váltják egymást, de egyiknek sem adok hangot. Helyettük inkább Nádjával együtt felnevetek, és ciccegősen bólogatni kezdek.
- De nem ám! - fűzöm tovább a szót kedélyesen. - Már senkit sem ismerek, ami furcsa. Míg itt laktam, lépten-nyomon ismerősbe botlottam, most meg üres a falu. Mármint az én szemszögemből. Neked, gondolom, nincs ilyen problémád.
Mosolyogva beszélek, és a szemeim is ugyanúgy csillognak, mint korábban. Egész valószínű, hogy az égvilágon semmi sem látszik abból, hogy a szívem mélyén bánt a nő véleménye. Persze, minden joga megvan hozzá, hogy így érezzen velem kapcsolatban - mint ahogy a többi, mostanra már nővé cseperedett lánynak is, akik hasonlóan jártak velem. Nem volt szép, hogy hűséget ígértem, majd pedig hagytam, hogy egy korábbi, más iránt érzett hasonló hűség-tartozás-érzés felülkerekedjen rajtam.
Aztán tessék, jön az újabb feketeleves, amire nemcsak, hogy köpni-nyelni nem tudok, de igazából, azt hiszem, fel sem fogom a szavait. A fene se tudja, mit érzek; a bal fülem cseng, a szám kiszárad, és közben sűrűn pislogva kihúzom magam. Értetlenül állok előtte, bár azt is látom, hogy nehezére esnek a szavak, és hogy zavarában - ahogy én, úgy ő is - inkább belebújik a puncsába. Megvakarom a halántékom, aztán a fejemet csóválva felhúzom a vállam.
- Ez... - nyúlok a jobb szememhez idegesen, mert hirtelen már az is viszketni látszik - hülyeség volt - simítom tenyerem közepét az orromhoz, végül szipogva leengedem a kezem. - Hidd el, a helyedben én is nemet mondanék magamnak. Nem is gondoltam semmi... - olyanra? magyarázkodom elég hülyén, arcomon közben ezerféle mimika fut végig. - Dehogy, tudom, hogy eljátszottam a bizalmad, ez nem is kérdés. Hagyjuk.
Az utolsó szónál már nevetnem kell, mert a kín - bár senki sem kérte - rendesen dolgozik. Elpillantok az ég felé, majd ismét felemelem a kezem, és lehunyt szemekkel masszírozni kezdem az orrnyergem. Ez rémes. Az egész, úgy, ahogy van.
- Bunk 21 - felelem automatikusan az eddigi lakhelyem egyszerű, ámde annál pontosabb megnevezését, majd hangosan felnevetek, és tenyeremet fájdalmasan végighúzva arcomon hümmögni kezdek. Hát apám, komolyan úgy viselkedek, mint aki azt sem tudja, most hol van, nemhogy még az új címéről legyen fogalma. - Ööö... izé. Asszem Macskabagoly hú... huszon... huszonhárom. Figyelj - torpanok meg most én, hogy vele szembefordulva szélesebb terpeszbe álljak, így veszítve nagyjából húsz centit a magasságomból. Minél közelebb vagyok hozzá, annál nagyobb az esély arra, hogy nem kerüli ki a tekintetem, remélem. - Figyelj, figyelj, nehogy rosszul érezd magad amiatt, hogy én valamikor ezeréve hülye voltam. Van rá esély, hogy ezt a kis nyelvbotlást elfelejtsük, és tovább beszélgetünk, mint két régi ismerős?
Akár egy kisgyermek, ártatlanul meredek a tekintetébe, felvont szemöldökkel nézem, várom a válaszát, hátha ad még egy lehetőséget arra, hogy ma szép emlékekkel váljunk el. Ajkaim kissé elnyílnak, a levegőt az átlagosnál jóval hosszabban és mélyebben szedem.
- Sajnálom, hogy megkérdeztem, és nagyon, nagyon sajnálom, amit veled tettem - a hangom ugyan alig hallani, de a szemem meg se rebben, azt mélyen Nádja kékjeibe bújtatom. - Bárcsak létezne valami, bármi, hogy meg nem történtté tehessem, de nem létezik... elcsesztem, Nadine, tudom.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2019. december 17. 15:03 Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 18. 14:06 | Link

Nádja | hangulat


Még meg sem szólal, én már tudom, mit fog mondani, hogy miként fogja befejezni badarul félbehagyott gondolatomat, és bár valahol a szívem mélyén bízom abban, hogy tévedek, és nem az fog elhangzani, amire gondolok, esendőn jobbra billenő fejem és az a reménytelen, már-már esdeklő tekintet amivel rápillantok éppen arról árulkodik, ami másodperceken belül be is következik. Egy röpke pillanatig belefagyok a csendbe, aztán hitetlenül elnyíló ajkaim mosolyra húzódnak, és hangosan nevetni kezdek.
- Ezt most komolyan kimondtad vagy már annyira elment az eszem, hogy újonnan képzelődöm is? - kérdezem, majd újra felnevetek, és enyhén kipirult arccal sóhajtok egy aprót. Ha tekintetünk találkozik, akkor Nadine észreveheti az enyémben átsuhanó zavart, amit noha érzek, őszintén én sem tudom hova tenni. Talán még a nő előző csípős kis megjegyzése okozza, talán a mostani, talán más, sosem tudjuk meg. Végül a puncs tejködszerű gőzéből szólalok meg újra, számszélén hamiskás mosoly ül. - Nem tudom, Nádja... javíts ki, ha tévednék, de az én emlékeim szerint a férfi mivoltommal soha, semminemű problémánk nem volt - duruzsolom a bögrébe hajolva, és míg kortyolok egyet, ártatlanul Nadine felé pillantok. - Úgyhogy házi feladat: megtalálni az Ombozi gyerek tökéletes szerepét.
Az utolsó szót követően ciccentek egyet, és vállat vonva tovább sétálok az ex-Eridonos mellett. Egy ideig nézelődöm, majd követem Nadine tekintetét, ahogy körbenéz a zsizsegő sokaságon. Hiába, nem ismerek senkit, se kicsit, se nagyot, mintha nyomtalanul eltűnt volna a fiatalkorom, és vele együtt mindenki, akit valaha éppen itt, Bogolyfalván megismertem. Kivéve persze Nádját, aki láthatólag inkább futott volna bele egy felmérgesített nunduba, minthogy élvezze a társaságom, dehát... ilyen az élet.
- Ühüm - hümmögöm bizonytalanul. Nem Rohr kisasszony emlékezetében nem bízom, ohohó!, csak most még nem érzem úgy, hogy ismét bele akarnám vetni magam abba a forgatagba, ami végigkísérte az egész eddigi életemet. Jó lesz végre egy kis nyugalom, csend, önismeret, tettekkel való elszámolás, aztán mire végzek az egész hosszúra nyúló listával, már jön is a nyugdíjazásom. Pont jó.
- Az volt a Romániai szállásom neve... Bunk twenty-one - magyarázom halkan az előző félreértést. A hangom tele van elfojtott feszültséggel és míg magamban a kialakult helyzeten morgolódom, a mérgemet óvatosnak szánt, néma sóhajokkal és elfordított fejjel igyekszem legyűrni. Hihetetlen, hogy mindent elrontok, kuncogok fel halkan a gondolatra, majd a saját szerencsétlenségemen vigyorogva egy, a másik oldalon felhúzott fabódé kínálatát kezdem vizslatni. Jippijájó, ismét sikerült elrontanom Nadine egy estéjét! Engem már soha nem fog elfelejteni, az egyszer biztos, remek. RE-MEK.
Aztán megállok, szembefordulok vele, és veszítve jónéhány centit a magasságomból belebújok az intimszférájába, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, és egyébként is puszipajtások vagy szerelmespár lennénk. Voltunk. Valaha.
És kimondja, amire gondolok.
Fájdalmasan felnevetek, de mielőtt bármit is mondanék, kiiszom az utolsó korty puncsot is a bögréből, majd felemelem, és elengedve azt, hagyom, hogy a bűbáj visszarepítse a lakókocsis varázslóhoz, oda, ahová tartozik. Aztán futó pótcselekvésként homlokomhoz érek, végül zöldjeimet Nádja tekintetébe fúrom. Az arcom minden egyes vonása komoly, minden egyes szavam őszinte, minden, ami én vagyok, igaz.
Nyelek egyet, mire ajkaim elnyílnak. Megengedek magamnak még egy utolsó percet, hogy a közelemben álló nőt láthassam, végül veszek egy hosszú, mély lélegzetet, és beszélni kezdek.
- Igen, ismerlek - ismétlem meg a szavait. Lomhán pislogva fürkészem a tekintetét, ajkaimra fogalmam sincs miért, de halovány mosoly költözik. - Illetve... régen jól ismertelek. Azért kérdeztem - elhallgatok, mert már nem néz rám, már a cipője orrát bámulja, és bár közelebb hajolok, nem tudom, ez elég-e ahhoz, hogy ismét rámemelje pillantását. - Azért kérdeztem, mert szeretném, ha az utolsó emléked az lenne rólam, hogy jól érzed magad, hogy nevetünk és régi, sulis sztorikat veszünk elő, hogy meghívlak egy fahéjas kürtőskalácsra vagy nézünk valami vackot Leonie-nak... gondolom, még mindig a teljesen értelmetlen dolgoknak örül.
Nem tudom, hogy túl sok-e, amit kérek, hogy félreérti-e, hogy én félreértem-e saját magam. Semmit sem tudok, csak azt, hogy ettől az életnek csúfolt döbbenettől kaptam még egy esélyt arra, hogy ha jóvá nem is tehetem, de legalább szépítsek valamicskét a múlton. Nagyot nyelek, a sóhajom megreszket, míg kiengedem.
- Nem akarom, hogy az a Noel legyek Nadine Rohr számára, aki egy este elgyengült, és rossz döntést hozott. Mi már nem is szerettük egymást Annelie-vel, egyszerűen... - nevetnem kell kínomban, ahogy balommal hátravetett fejemhez kapok, és a díszektől fénylő sötét eget kezdem bámulni. - Te vagy életem legnagyobb baklövése. Mármint, Merlinem, nem úgy... épp ellenkezőleg, hogy képes voltalak megcsalni - noha a hangom minden szóval egyre csak halkul, mikor újra nevetni kezdek, az már hangosabbnak, kínosabbnak és rekedtebbnek hat. - Mindegy, kár is ragozni. Csak szeretnék szebb emlék lenni, mint ami vagyok.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 19. 11:05 | Link

Nádja | hangulat


- Ó, Leonie... - vigyorodom el kényelmetlenül; vonásaim grimaszban végződnek, szemöldökeim feljebb araszolnak, mintha csak rossz emlék fűzne a kis vöröshöz, holott valójában mindig is a barátomnak tartottam. Azon kevesek közé tartozott, akivel a rengeteg hülyeség mellett tényleg beszélhettem, és aki - ha nem is pont úgy, mint általában az (átlag)emberek szokták - tanácsot adott, mikor nem tudtam, merre tovább. A szememet forgatva nézek le Nadine-ra, és már egy őszinte, nosztalgikus mosollyal szólalok meg újra. - Tudod, az, hogy emlékeztetsz: egyszer egy szép napon hetekre női testbe szorultam, nem sokat segít a férfiúi önbecsülésemen. Nem mondom, szeretek jóbarátságot ápolni a keblekkel és más női testájakkal is, de... - színpadiasan sóhajtok egy aprót, Nádja érezze csak a belőlem áradó komolyságot, és egyébként is, ha már belekezdett a témába, hát piruljon rendesen az orcája - ...jobb szeretem őket a másik nemen. Rajtam kevésbé izgatóak.
A mondat végére mintegy hatalmas sóhajjal teszek pontot, és olyan természetességgel sétálok tovább, mintha egész idáig az időjárásról vagy a másik családjának hogylétéről csevegtünk volna. Direkt nem nézek oldalra, látszólag a vásári fényekben, az árusok portékáiban meg a hangulatban időzöm, de a szemem sarkából még így is tökéletesen látom a mellettem levő nőt. Vigyorognom kell, és vigyorgok is, hol az idegen családok, hol meg a sötét, csak a díszektől fénylő ég felé - akár egy néhányrandis kamasz, vagy épp a másik véglet, az ezeréves házas férfi, aki még mindig jól érzi magát a feleségével. Kár, hogy egyik sem vagyok.
- Hmmm, szóval apaszerep - ajkaimat csücsörítve veszem fontolóra a soron következő lehetőséget, és minél inkább elhúzva az időt, az arcmimikámmal játszva pillantok le Nadine-ra. - Ki vagy te a mesében?
A hangom komolyan cseng, hiszen én is komoly vagyok. A nő utolsó megjegyzésére nem felelek, válaszul csak egy futó, kifürkészhetetlen pillantással adózom neki, majd elfordulok, vissza a sokaság felé, és közben arra gondolok, vajon mi az én szerepem ebben a történetben? Kettőnk történetében. A saját történetemben.
Persze tudom, ki vagyok én.
Mindig tudtam.
Én vagyok a tékozló fiú.
A gondolat örökre kimondatlan marad; talán nem merek hangot adni neki, mert attól félek, hogy azzal, ha bevallom: gyenge vagyok és rossz, valami kettétörik közöttünk - mintha az egész nem tört volna már régesrég ketté, vagy inkább darabokra.
Egy ideig hallgatagon sétálunk, csak a tekintetem követi Nadine-ét, figyelem az embereket, akiket ő is, a kínálatot, amin az ő szeme is megakad, a fényeket meg az eget, és közben az idegenektől elkapott beszédfoszlányokon mosolygok. Milyen nagyszerű is, hogy az élet mindenkinek történetet és feladatot oszt, hogy bár mi éppen így vagyunk, ahogy, más éppoly nehéznek, éppoly hatalmasnak, emberi mértékben leküzdhetetlennek érzi saját sorsát. Mosolyognom kell, hiszen ha belegondolok, minden csak nézőpont kérdése.
Aztán, mikor már közel egymagasságban vagyunk, és ő ismét beszélni kezd, a szavai tüzes pengeként hasítják fel a bőröm; nem mutatom, talán nem látszik a szememben, mennyire rossz hallani az igazságot, hogy mennyire fáj hallani, mit okoztam benne, és szembesülni azzal, végtére is, igaza van. Vannak dolgok, amik megmásíthatatlanok. Hiába minden; utólagos megbánás és őszinteség.
Meg akarok szólalni, már veszem is a levegőt, hogy mondjak valamit, de résnyire nyitott ajkaimon nem jön ki semmi. Egy rekedt foszlány sem, mintha azután, amit Nádja elmondott, már nem volna jelentősége semminek, amit én valaha is mondhatnék.
Lesütött szemmel bólintok egyet, de nem nézek rá. Arcomról eltűnik minden odaerőltetett vidámság, elkomorodva bámulok lefelé. Most mondjam, hogy számított, csak balfasz voltam? Hogy nem vele volt a gond, hanem azzal, hogy még nem voltam stabil? Vagy kezdjek bele abba, hogy amúgy két éve megnősültem, és jövőre válok? Mert válok, ez biztosabb, mint bármi más jelenleg. A torkomra fagyott minden kimondatlan gondolat, de talán jobb is így, hiszen érzem, hiba lenne megszólalni. Néhány hosszúra nyúló néma pillanattal később végül felemelem a fejem, szótlan belenézek Nádja szemébe, és kierőszakolok magamból egy harmatgyönge mosolyfélét.
- Kösz - szélesedik ki az ajkam, és a sóhaj, ami kitör belőlem, hoz némi megnyugvást. Nevetősen folytatom. - Ha bóknak szántad. Ha nem, akkor viszont most jól meg kell sértődnöm az Illem, etikett, protokoll 287. pontja szerint. Csak, hogy tudd.
Még épp van időm olyan komolysággal ránézni, mint csak védőügyvédek tudnak az ítélethozó bizottság igen fontos - meggyőzendő - tagjaira, majd a szívem ugrik egyet, ahogy karjait körém fűzi, és a másodpercek lassulni kezdenek. Érthetetlenül közel jön, és annak ellenére, amit az előbb mondott, puhán átölel. A szívem veszettül dobog, lehet, hogy Nádja még pulóveren és kabáton át is érzi, hallja azt a belső ütemtelen küzdelmet. Hirtelen pislogni is elfelejtek, csak hagyom, hogy azt tegyen, amit csak szeretne. Néhány pillanattal később azonban én is megmozdulok; testét óvatosan, akárcsak ha törékeny kismadárka volna, karjaim közé vonom. Arcunk összeér a másodperc erejéig, majd államat hajába fúrva megtámasztom, és mormogok valamit, amit egyikünk sem érthet.
Nem tudom, mi történik, hogy mi ez, de boldoggá tesz, és csak remélni merem, hogy ő is hasonlóan érez. Mert nem hiszek a véletlenben, nem hiszek abban, hogy létezik célnélküli találkozás.
Szál megtekintése

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Karácsonyi vásár - Ideiglenes téma - Ombozi Noel hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér