28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 640
Összes hsz: 2197
Írta: 2019. december 29. 20:12 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Pásztorjáték. Erre a kifejezésre nagyon is jól emlékszem tavalyról. Sőt még arra is, hogy mit beszéltünk ezzel kapcsolatban, úgyhogy most nem kérdezek vissza. Helyette viszont kíváncsi leszek másra.
- Mennyivel másabb az éjféli mise, mint egy sima? Mármint azt leszámítva, hogy éjfélkor van ugyebár. Karácsonyi idézetek vannak olyankor csak, vagy … - azt hiszem eddig sose kérdeztem így bele ebbe a templomos dologba. Hogy mégis, hogy zajlik a dolog. Gondolom énekelnek, felolvas a pap vagy tiszteletes vagy nem tudom hogy hívják őnáluk a Bibliából … és … hát nagyjából ennyit tudok. Talán most jutottam el odáig, hogy ne csak szimplán elfogadjam azt, hogy a barátom vallásos és jár templomba meg imádkozik evés előtt, hanem érdekeljen is, hogy mégis mik történnek vele, körülötte ilyenkor. És most annyira erre figyelek, hogy meg is botlom a saját lábamban. Vagy lehet, hogy a meghívása miatt teszem ezt, ki tudja.
Egyáltalán semmi bökkenő nincs, nincsen nekem más tervem arra a napra. A furcsaságom mögött álló zavar oka pedig nem más, hogy ez nekem eléggé nagy dolog. Amióta együtt vagyunk azóta persze találkoztam én már az apukájával, de nem töltöttem el hosszabb időt a társaságában, főleg nem náluk. Szóval bár ez nem olyan ’bemutatlak a szüleimnek’ dolog, de nem is csupán egy szimpla akármilyen átugrás hozzájuk, hiszen Karácsony … családi … ünnepi. Szóval igen, nekem ez eléggé sokat jelent. Nem az van, hogy nálam leszünk, csak mi ketten, hanem én megyek át hozzájuk! Közösen, családi karácsonyozni! Oké, a kezdeti meglepődés most már még inkább átadta a helyét a féktelen örömnek, madarat lehetne velem fogatni, és borzasztóan nehéz ezt visszafogni, hogy kulturált ember módjára közlekedjek a téren.
- Nagyon klassz – vágom rá izgatottan csillogó szemekkel a barátomra nézve. Mázli, hogy a velem szemben jövők egy gyors mozdulattal nagy ívben kikerülnek, tudok is én most arra figyelni, hogy mi van előttem? Azt se tudom, hogy mire válaszolok úgy őszintén. Mire visszafordulok addigra már nem fenyegetek senkit sem azzal, hogy nekik menjek, és tudok a kutyusra koncentrálni. Meg gondolkodni.
Figyelem, ahogy tanakodik a barátom, hogy mégis mi tévő legyen, majd végül megindul a blöki felé. Mosolyogva figyelem az örömtáncot, na meg persze a simogatás- és pusziáradatot. Végigsimítok párszor én is a selymes bundáján, nehéz megállni, hogy ne érjen hozzá az ember ehhez a szeretetbombához na. Majd indulunk is vissza a forgatagba.
- Igen – felelem röviden mialatt közelebb lépdelek a fiúhoz annyira, hogy összesimuljon a vállunk egy pillanatra. Ebbe az egy szóba rengeteg mindent sűrítek bele, a választ is a kérdésére, azt is, hogy valóban nagyon ügyes volt Herceg, egész jól viselte az újbóli eltűnésünket. Az apró, rövid ideig tartó érintkezés meg azt próbálja kifejezni, hogy értem, hogy mennyire nehéz ez neki. Még ha nem is beszél róla, akkor is. És dehogy veszem én rossz néven! Tanácsot kért, én adtam neki egyet. De a döntés az ő kezében van. Nem kell aszerint választania, hogy én mit gondolok, és magyarázkodnia sem kell. Így látta jónak, ennyi. Talán más esetben azonnal tájékoztatna, hogy miért így döntött, de őszintén szólva most az is elég nagy teljesítmény, hogy tudja, hogy melyik oldalt néztük már végig.
- Ó, az nagyon szuper lenne! Szerinted adhatunk nekik répát is? – kíváncsian nézegetem a rénszarvasokat, meg a rájuk vigyázó idősebb urat. Mire odaérünk hozzájuk a háromból egy éppen elindul két vihorászó kislánnyal. – Azta! Magától megy! – hüledezek, ez a részlet ugyanis eddig elkerülte a figyelmemet, hogy a szánon nem ül senki sem, aki irányítaná az állatot. Más most nem vár a szánra, így nyugodtan megsimogathatjuk mindkét állatot, az egyiken piros, a másikon meg sárga hám van. A zöld hámos „futott” ki éppen most. A sárga hámos a szimpatikusabb nekem, mivel az a rénszarvas érdeklődve néz minket, és meg is böködi a kabátom az orrával. Vigyorogva simogatom a kis kíváncsit tovább.
- Mehetnénk vele? – fordulok Thomas felé majd a válasza után már szállok is fel a szánra. Az biztos, hogy nincs tértágító bűbájjal ellátva, így kissé szűkös a hely, bár nem kényelmetlenül. Az állat türelmesen várakozik, amíg elrendezkedünk az ülésen majd szép lassan elindul. Hát ez nagyon klassz!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

~Ms. Navine 2019~
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 29. 21:26 | Link

Edith

üdv újra kishugom


Van az az időszak, amikor király, amikor az ember kishúga folyton rajta akar lógni. Egy nagyon rövid időszak. Amikor még nincs kivel mással játszani. Aztán amikor már haverjai lesznek az embernek, akkor már kezd kissé cikivé lenni a dolog. Főleg, amikor még ráadásul mindenféle változások is mennek keresztül az emberben, na akkor meg aztán pláne nem ölelkezünk összevissza. Senkivel sem! Kapóra jött hát nekem a Roxfort, legalább kíméletesen tudtam lekoptani a húgom meg a matricáságát. Most már kész nő, baszki, kész nő. Biztos a viszontlátás öröme volt ez az egész, és nem fogja rendszeresíteni. Még csak az kéne nekem, hogy visítva rohangáljon utánam a folyosón, hogy a nyakamba ugorjon. Azt egy nő se tegye meg, ha már itt tartunk.
- Aha, ebilen. Gyönyörű – húzom el a számat a szemeimet forgatva. Pazar, már tudom a fajtáját ennek az izének, de ennél többet nem. – És hogyhogy nem valami szokványos állatod van? Tudod, kutya, macska, béka ilyenek.
Nem valami túl bizalomgerjesztő egy állatka, és látszólag ő sem érzi magát túl jól. Edith hiába próbálkozik azzal, hogy megnyugtassa, hiába küszködik. Sóhajtok egy nagyot de megtartom magamnak a véleményemet. Inkább késett volna sokat semmint, hogy kínozza ezt az izét.
- Jó nevek. Ha eléggé megöregednek valószínűleg az is lesz belőlük – fűzöm hozzá tárgyilagosan. Ó nem, húgom, nem megyek bele ebbe a játékba. Nem fogok itt kiakadni azon, hogy ennél hülyébb neveket keresve se lehetett volna találni. Az én változatom sokkal jobb volt ennél. Ebben nem változott semmit sem.
- Nem ugrottam be hozzá mielőtt jöttem – magyarázom a lánynak, hogy miért is kérdeztem. Egy pillanatra elborul a tekintetem, ahogy az ominózus 25ei családi vacakra gondolok. A hátam közepére sem kívánom. Tavaly meg se jelentem rajta, és őszintén szólva most sincs rá sok esély. Sőt! Sőt!
- Nocsak, azt gondoltam volna, hogy menni akarsz velük egy kört – bökök az állammal a rénszarvasok felé, majd egy újabb sóhajtás után megadóan biccentek egyet. Még a karomat is a húgom felé nyújtom, hogy belekarolhasson. Mikor tudtam én ellenállni ezeknek a nagy könyörgő szemeknek?!
- Menjünk, nézzük meg. De aztán ne vetess meg velem minden vackot, ami csak megtetszik! – figyelmeztetem nevetve. Úgyis megpróbálja, én meg úgyis megveszem neki. Még is csak ő az én kishúgom. Szívhatom a vérét bárhogy, halálra szekírozhatom, de akkor is szeretem ezt a kis dinkát. És mindennél fontosabb az, hogy boldognak lássam. Őt is, meg anyát is. De ha már megint itt tartunk:
- Nem megyek 25én a nagy családi hepajra. Hazamegyek aznap. A rezervátumba – tájékoztatom egy kis pontosítással, hiszen a haza szó neki mást jelent, mint nekem. Talán idővel majd én is úgy gondolok anyám lakására, hogy haza. De egyelőre még nem azt nevezem annak. – Ti mentek anyával, mi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 137
Írta: 2019. december 29. 23:49 | Link

Ambrózy Henrik
#a_vásárban #véletlen_találkozás #in_my_mind

Szeretem a hideget, mert az ellen tudsz azzal védekezni, hogy rétegesen felöltözöl, míg a meleg ellen nehezen nyúzod le a saját bőrödet. Elég abszurd is lenne, nem is értem miért jutnak ilyenek eszembe, amikor a gondolattól is ráz a hideg, de nem baj, mert bírom a hideget. Egy ideig. Szóval az egész úgy indult, hogy bár tartjuk a kapcsolatot a férfival, még az estélyen történtek után is, amibe a mai napig belepirulok, ha csak eszembe jut, de attól még az agyamat le kell foglalnom mással, különben csak ezen törném a fejem. Már odáig is eljutottam, hogy csak én látok bele többet, és semmi jelentősége nincs az egésznek, így feleslegesen pirulászok, mint egy tinilány. Aztán visszatértem oda, hogy azért ez egy elég nagydolog mindkettőnknek, mármint az, hogy ezt megmerte lépni, végül visszatértem az első opcióhoz. A terítéken lévő könyveim közül kiolvastam már hármat, a negyediket pedig a szilveszteri bulimra tartogatom, így sokkal jobbnak láttam, ha kimozdulok otthonról, mintsem addig gondolkodok, míg eljutok odáig, hogy ez egy burkolt kapcsolat megszakítás volt, vagy egy lánykérés. Na, ugye, hogy mindenkinek jobb? Lassan, nyelvem hegyét kidugva gombolom be szürke szövetkabátomat, ami alatt kicsit még eligazgatom a halvány rózsaszín sálat, majd hajamat egy laza kontyba fogva lépek ki az ajtón, azzal a céllal, hogy én most meglátogatom a vásárt. Két háznyira jutottam körülbelül, majd fordulhattam vissza, mert a kulcsaimat a házban hagytam, szóval gyors kör volt. Ugyan ez nem tántorított el a dologtól, de lényegesebben több stresszel mentem a helyszínre, amit mindenki az egekig marasztalt, pedig elég könnyedén indultam el. És igen. Nekem ennyi elég, hogy izguljak egy olyan dolgon, mint a karácsonyi vásár meglátogatása. Lényegtelen. Könnyedén lépkedve közeledem a helyszínhez, kezeimet zsebem mélyére süllyesztem, különben lefagynak, és egyáltalán nem sietek. Aprókat lépek, néha fel-felpillantok az égre. Tele van csillaggal. Az nem lehet rossz jel rám nézve, ugye? Nem kellene, hogy elbízzam magam, mert azért elég sokszor előfordult, hogy verőfényes napsütésben indultam el otthonról, hogy aztán csurom vizesen – mert nyilván nem volt nálam esernyő -, arcomra tapadt hajjal érjek haza. Anyám persze, mindig kapott egy hátsófalit ettől, de sosem lett nagyobb bajom. Szóval most igenis jó ómennek élem meg a csillagos eget, az talán nem szakad rám.
Zsebre dugott kézzel torpanok meg a vásár egyik végénél, mert innen csak előre vezet az út. Pár lépés és bekerülök az ember tömegbe, és legszívesebben visszafordulnék, de ha már eljöttem idáig, akkor eszembe jut anyám, akinek egy kis apróság biztosan jól esne, és akkor apám is már az eszemben van. Hát, nehéz kör ez. Mélyeket sóhajtva pillantok fel ismét az égre, majd, mint akibe villám csapott indulok el a vásár forgatagába, mielőtt meggondolom magam és kocogok hazáig. Ha futok, akkor túlságosan az arcomba jönne a hideg, nem szabad ilyet, egy arcüreggyulladás nem esne jól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 2804
Írta: 2019. december 29. 23:50 | Link

LAU
péntek késő délután a szánon | #hoponthesleighGIF

El kell gondolkozzak ezen a válaszomon kicsit.
- Nem igazán más szerintem. Annyiban csak, hogy ilyenkor a karácsonyról prédikál az atya, kapcsolódó zsoltárokat hoz fel - felelem, picit bizonytalanul, hiszen bár pontosan tudom, mikor hogyan kell cselekedni a misén, mikor mit kell mondani, nagyjából mi után mi jön, ám ha valaki arra kérne, vázoljam fel a menetét, nem biztos, hogy képes lennék rá. Legalábbis nem valami pontosan. Annyira figyelek és el vagyok merülve olyankor az egészben, hagyva magam sodródni, hogy így ezt még soha nem vettem magamban végig, ahogy azt sem elemeztem, mik a különbségek az éjféli és egy hagyományos mise közt. Tudom, másnak ehhez nem kell összpontosítani, simán megállapítja. Nekem ez nem megy. Azért remélem, megfelelő válasszal szolgáltam. Közben bennem persze nem tudatosul, milyen nagy szó az, hogy Lau erről kérdez. Pusztán azt érzem, hogy jól esik.
Nem akarom kisebbíteni a meghívás jelentőségét, dehát az a helyzet, hogy apa nem éppen az a nyugton ülni képes alak, szóval bár én szívesen bezárkóznék akár napokra vele, neki úgyis akad valami, ami nem hagyja békében. Nem tud sokat pihenni, ez az igazság. Folyton gondolkozik mindenen, főleg más emberek sorsán és azon, amit tehet értük. Úgyhogy karácsony második napján már biztos egy picit azért dolgozni fog meg ilyenek. A Szenteste és karácsony első napja az, amit ilyen bensőségesen élünk meg hát. A többibe már bevonunk másokat is, akik fontosak. Alig várom. Alig várok már mindent! Miközben persze soha nem érzem elégnek a világ összes idejét sem, hogy felkészítsem a lelkem.
Miután meglátogattuk Herceget, ballagunk tovább a soron következő oldalon a vásárban. Félek, soha nem fogom tudni rendesen barátnőm tudtára adni, milyen hálás vagyok neki az állandó megértéséért, támogatásáért. Ennek az az egyszerű oka, hogy magam sem vagyok mindig tudatában. Nem jövök rá, mennyire szükségem van mindarra, amit ilyenkor ad nekem. Arra, hogy elfogadjon, hogy ne lásson a cselekedeteim mögé semmit, amit nem kell és a kis kedvességekre, amiket szór felém. Lehet, neki, nekünk ez természetes, viszont pontosan látjuk, mit tesznek egymással más párok, fele ennyiért is.
Mosolyogva vonok vállat, mert foglalmam sincs, mit adhatunk a rénszarvasoknak és mit nem. Ám nemsokára ott termünk és csodálattal adózom ezeknek a varázslatos állatoknak. Nem olyan hatalmasak, mint Riley, a jávorszarvas, viszont ez talán most előny is. Mögé kevesebben mernének felülni szerintem. Akárhogy is, elbűvölnek ezek a lények most. Egészen meghatódom attól, hogy itt lehetek velük, akiknek a rokonai a Mikulás szánját húzzák.
- Persze, menjünk! - állok kötélnek habozás nélkül, miközben sárga hámos barátunk oldalát simogatom, átszellemülten. Közben gyűjtöm a bátorságot, hogy odalépjek a skandináv úrhoz, kikérve a körünket. Mint mindig, párszor most is lejátszom magamban, mit fogok mondani, aztán nekiveselkedem és sikerül is kb. azzal előállnom, mint terveztem. Úgyhogy hamarosan huppanhatunk is fel.
Tartom Launak a kezem, hogy kapaszkodhasson, miközben beszáll, aztán bepattanok mellé. Vigyorogva helyezkedem. Itt aztán össze lehet bújni, nem mondom. A gazdájuk szól valamit a szép állatnak és ő elindul velünk. Egyik kezemmel magam mellett, másikkal előttem markolom a szán fogódzóit.
- Hű - álmélkodok, ahogy kellemes ügetésbe kezd vivőnk. Kihajolok kicsit, lenézni magunk alá. Aztázok pár sort, látva, hogy az út befagy alattunk, hogy tudjunk haladni annak ellenére, hogy nincsen most olyan hó, zimankó. Persze, a dekoráció kedvéért fehérség ül a fákon, a tér környékén, a bódék tetején, meg hullik is néhol mágikusan, ám ténylegesen nem köszöntött még be a cidri.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lena Felagund
Diák Levita (H), Levitás blogger, Elsős diák


Várffy besúgója
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 273
Írta: 2019. december 30. 11:11 | Link

Dana



Mindig megmelengeti a szívemet, ha megdicsérnek és Dana ebben is nagyon vitte a pálmát. No persze bízhattam benne, mert jó volt az értékítélete, meg kedveltük is egymást, nem kicsit, bár ennek az imádatnak nem volt része abban, hogy értékelt. Tudta, mikor kell, mint inspiráció, de nem vitte túlzásba sem. Pont annyi volt, amennyi kellett és ezt meg én méltányoltam őbenne. Szóval jól esett, el is mosolyodtam, sőt eljöttem vele nézelődni a vásárba, annak ellenére, hogy nem kedvelem a tömeget, pláne nem a bámészkodó tömeget. Az is roppant valószínű, hogy nem itt fogom megvenni a kari ajándékokat, de a buli kedvéért eljöttem. Kissé hideg a levegő, a kezem kezd megfagyni, ezért is tettem első helyre a forró csokit, de már elfogyott, mi pedig a vásári bódék között nyomulunk, együtt sodródva a tömeggel.
- Nagypapi legszívesebben elfelejtené a karácsonyt. Persze én mindig figyelmeztetem, olyankor játékosan nyakon legyint és ledorongol, hogy ne figyelmeztessem, mert úgyis tudja, hogy csak az ajándék miatt csinálom. Neked van nagyapád? Szerintem a nagyszülők csodálatos ajándékai az életnek. Nem gondolod? Másképp szeretnek, mint a szülők, mert nekik nincs miért megfelelni, így a kapcsolat valahogy tisztább. Szerinted? - Közben odaérünk a plüssös standhoz. Eljátszom a gondolattal, hogy valakit meglepjek azzal a gumipókkal, amin Dana jókat vidul, de aztán leteszek róla, mert tényleg idétlen.
- Szerinted az a kalapos nő, ott a barna pelerinben, nem úgy néz ki, mint Bathilda Bircsók? A harmadikos mágiatörténet könyvben láttam róla egy fotót. - Én nevetek, miközben Dana odébb ráncigál, hátha beljebb több a látni való és talán megpillantjuk valahol Nicolas Flamelt. Na, tőle tudnék vásárolni. De egyelőre csak egy hógömbökkel teli asztalt pillanthatunk meg. Engem azok mindig elbűvölnek, de persze Danára is figyelek, ahogy a kacsájáról beszél. Igazából most döbbenek rá, hogy élőben még nem is láttam.
- Majd egyszer bemutatsz neki? Nézd! Az a hóemberes gömb, azzal a fenyőfával! Csodás! - Ámulva bámulom a giccses látványt, miközben a tárcám után kutatok. Meg kell szereznem, természetesen nem adom tovább, legalábbis egyelőre. Magamnak lesz meglepi a nem létező fa alatt. Nyújtom a pénzt a tagnak, aki vigyorogva kíván Boldog Karácsonyt, miközben egy papírzacsiba gyömöszöli a gömböt.
- Hagyja csak, helyben fogyasztom! - Elveszem a visszajárót, és diadalmasan mutatom fel a szőkének legújabb szerzeményem. - Már érdemes volt eljönni. Amúgy meg anyuék nem engednek állatot. Állítólag még kicsi vagyok hozzá. Hiába papolok arról, hogy a felelősségvállalás érlel belőlem jó állampolgárt. Nem hatja meg őket. Nálatok milyen  a karácsony? - Igyekszem felzárkózni hozzá, ezért gyorsabb tempóra váltok. Ha a ciklon beindul, nehéz a nyomában maradni, pláne így, hogy én a csodagömbbel vagyok szerelembe esve. Így lehet, hogy nem veszek észre egy megfagyott pocsolyát, elcsúszom, és dobok egy seggest.
- A francba! -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Clark | The Devil
offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 562
Írta: 2019. december 30. 12:42 | Link

Lianna
a viszontlátás

Nem igazán szereti ezt a felhajtást, de még semmi ajándéka sincs Dankának és a pótszüleinek sem. Bár megegyeztek, hogy semmi monumentálisban nem kell gondolkodni, valami aprósággal csak meglepné őket! Így hát nem túl sok kedvvel, ám annál jóval nagyobb elszántsággal veti bele magát a vásár forgatagába, hogy a sok árus között, egyébként horrorisztikus áron találja meg, amire szüksége van.
A bódék között járkálva sikerül is beszereznie egy kis ezt-azt, végül gondolkodóba esik, hogy talán, de csak talán volna még valaki, akinek szívesen venne valamit. Persze hiába találkoztak már sokszor, hiába kísérte el egy fontos eseményre, sajnos az ízlésével ettől még nem lett tisztában. Azt tudja, hogy az extravagáns dolgok nem nyerőek, de egy csomag kávéval mégsem lepheti meg! Így hát tanácstalanul nézelődik, elhalad rengeteg plüsst, aranyos sapkát, kis díszt és ékszert áruló ember mellett, de egyik sem győzi meg. Mondjuk tény, hogy egy szőrmés, kisállatos, füles sapka jól állna neki és az amúgy is édes arcot még aranyosabbá tenné... De nem biztos, hogy értékelhető lenne. Ez mondjuk egy több éves barátságba vagy kapcsolatba belefér, de ők még közel sem járnak itt.
Ahogy a tömegben halad előre, megpillantja a barna fürtöket és hirtelen fogalma sincs, mit csináljon. Sopron óta nem találkoztak, és az bizony nem tegnap volt. Rengeteget gondolkodott azon, hogy akkor ők most tulajdonképpen mik is egymásnak, várhat, vagy egyáltalán remélhet-e többet annál a könnyed ismeretségnél, ami jellemzi őket. Azt sem igazán tudja, készen áll-e rá, hiszen bármennyire is igaz tény, hogy a Lillával való szakítása már több, mint fél éve volt, semmiképp sem akarna úgy párt magának, hogy nem biztos a dolgában. Bár igazság szerint Liannában eléggé az. Így hát némi habozás után ellép az emberek között, hogy nagy nehezen a nő mellé keveredjen.
- Szia - egy kedves mosoly ível ajkára, ahogy tekintetével megpróbálja elkapni a jól ismert barna íriszeket. Hirtelen ismét szembesülnie kell Halty éteri mivoltával, a kedves arccal, az ártatlan szemekkel, ezzel a vékony, csodás alakkal. Egészen különös élmény. - Csak nem ajándékvadászaton vagy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 752
Írta: 2019. december 30. 17:34 | Link

Dana
Dec 20. forrócsoki



- Azt szerintem mindenki, még aki utálja a telet is gyúr legalább egyet, az érzés kedvéért. Tuti. Ez olyan... brit tudósok által bizonyított dolog – mondom nagy komolyan az igazságot. Mert érezni kell, mást nemigen lehet így gyúrni. Sarat persze igen, de az koszt hagy, a hó meg semmit. Némi víz, de könnyen eltűnik. Tiszta marad, feltéve, ha nem a főút mellett keresi valaki. Ott azért, kicsit neccesebb.
- Hja igen. Valahogy átérzem, mert úgy van vele mindenki, hogy november még nem szezon, december elején még jaj lehet korai, megtalálják és oda a meglepetés, meg annyi idő van még, hogy az nem igaz, aztán mire úgy van... Basszus, semmivel sincs kész. Ja. Ismerem – nevetem el magam, mert... én ilyen vagyok, általában mindennel. Szülinap, névnap, akármi. Ez van. Majd megszokják, akiknek új, a családom megszokta, de eddig sosem csalódtak. A vésztervekre is figyelek.
- Szupi. Nem akartam valakivel üzenni, mert az olyan izé, a madár meg biztosabb, de... madár – fintorgok egy sort, mert hát... nem tudom megállni a dolgot. Megesik. De ne is gondoljak már hülyeségekre, neki így is jó volt, ez már elég. Vagy valami olyasmi.
- Jó, ezt sejtettem. Csak én még mindig nem szerettem meg az édességet. Anyuék küldtek egy csomó savanyú cukrot meg ilyeneket Mikulásra, ami csokit meg véletlen kaptam, megette más, szóval öröm van. Nem nyavalygok – hisz elmentem arra a cukorkás helyre is, most meg ide, gond nincs ezzel vagy akármi, nem leszek jövőre sem édesszájú valaki. Legalább nem eszem meg senki elől? Nem tudom, ezzel igazából mit nyerek és mit nem, sokan furán nézik, mert nem átlagos, nekem meg tökre megszokott, ahogy az is, hogy más meg igen. Lehet kicsinek annyira megtömtek sütikkel, hogy ez lett belőle, mert nem emlékszem az okára, csak arra, hogy a Halloweenre gyűjtött első dolgaimból kivéve a tejszelet nem ízlett és semelyik sem. Velem ott jól jártak, talán ezért volt mindig kíséretem? Lehet.
- Ó, a faluba akarsz költözni? - pislogok egy sort, hallottam már olyanról, aki onnan jár, csak sose értem. Oké, azt nagyon, ha valaki családdal él ott, vagy mert már tökre felnőtt, de amúgy, csak, nem vágom. - És hogyhogy, ha szabad tudni? Nem jók a szobatársaid? - érdeklődöm, mi viszi rá, hogy minél előbb dolgozzon. Én lusta vagyok, de ha kellene, nagyon is mennék, de hogy kiköltözzek a szobámból, nem. Nagyon jó nekem ott most. Semmi pénzért.
- Meséltél kacsáról, de nem tudtam, az a tiéd vagy az övé. Nagyon cuki lehet! Én még nem jutottam el addig, hogy legyen valamim. Na de... huh. Menhely? Arról mesélnél légy szíves, hogy milyen? Szeretem az állatokat, mik vannak ott? - lehet, hogy jobb is, hogy eddig nem sikerült semmit se szereznem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Dr. Halty L. Zaina
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 137
Írta: 2019. december 30. 18:41 | Link

Ambrózy Henrik
#a_vásárban #véletlen_találkozás #in_my_mind

Mielőtt meggondolhattam volna, és sarkon fordulva távozok a helyszínről, vetettem bele magam a tömegbe, hogy akkor én most jól meg fogom nézni az egészet, mert azért jöttem és nincs visszaút. Ez így elég drámai, tudom, de tényleg így fogom fel. Legalább egy kis apróságot illene venni a családnak, meg… meg esetleg másnak is, de egyelőre a szüleimmel is meg vagyok lőve, úgyhogy csak sasszézok az emberek között. Próbálok fokozottan figyelni arra, hogy lehetőleg ne sodorjak el senkit, ne lépjek rá senkire, mert a tömeg rendben van, láttam a bejáratból is, hogy sok ember nézelődik, de így, hogy benne vagyok, kétszer annyinak érződik. Egy szabadabb részhez lépek, ami isteni csodaként tárul szemeim elé. Hagyok magamnak pár pillanat szusszanásnyi időt, mielőtt újra bevetődnék a tömegbe. Egy kis csengőt fogok a kezemben éppen, amikor az ismerős hang megszólal mellőlem, nekem pedig kikerekednek a szemeim. Ezt a hangot az estély óta nem hallottam, és valami különös nyugalom száll meg, ahogy felé fordulok, és a hanghoz arc is társul. Széles mosollyal teszem vissza a csengőt.
- Szia – intek esetlen egyet, mert a lelkemig lelátó tekintet rögtön elkapja az én barnáimat, és ahogy azt megszokhattuk volna, nem is akarja elereszteni, én pedig csak állok, és hagyom, hogy elvesszek bennük. Ilyen ez, és nekem is hozzá kellett volna már szoknom. – Valami olyasmi, de egyelőre nagyon el vagyok veszve – sóhajtok mélyet, arcomat egy kicsit fel is fújom, és talán úgy nézhetek ki, mint egy mérges hörcsög, de akkor is zavaró, hogy semmit nem találtam még, és ezt így próbálom meg Henrik elé tárni, máshogy nemigen megy. Már csak azért sem, mert így, hogy a férfi mellettem áll lemondhatok arról is, hogy meglepjem valamivel. Egy kis apróság, aminek lehet nem is venné hasznát, de mégis valami, hogy ne üres kézzel találkozzunk legközelebb. Ez volt a terv, vessük el.
- És te? – csillannak fel szemeim, barnáim automatikusan vándorolnak a férfi kezére, amiben bizony van szatyorka. – Ó, te sikerrel jártál, ahogy látom – mutatok a kis szatyorra, végül pillantásom ismét Henrik arcán állapodik meg. A kék íriszekben. Hozzá szokhattam volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 622
Írta: 2019. december 30. 19:13 | Link



december 20.



- Igen, az egy remek móka. Meg a hóember építés is - mondtam neki egy cinkos pillantás kíséretében. Otthon gyerekkoromban folyton hógolyóztam és hóemberkét építettem a testvéreimmel, nagyon imádtam.
- Tényleg, ti hogyan szoktátok ünnepelni otthon a karácsonyt? Tudod már, mi lesz az ünnepi menü?  -kérdeztem tőle, majd iszogattam picit a forró csokimból.
- Nagyon várom már, hogy összejöjjön a család. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én egész jól elvagyok itt nélkülük, bár már kezdenek hiányozni, rég láttam őket - merengtem magam elé, felidézve a sok kellemes családi élményt magamban. Szerencsére jól kijöttem a családommal, persze időnként voltak viták, civakodások, de hát hol nincsenek?
- Persze, megértem. Na, legközelebb tényleg megbeszélünk majd személyesen egy találkát, úgy a legjobb - biccentettem rá, mivel tisztában voltam vele, hogy a fiú nem rajongott a madarakért. Volt olyan ismerősöm is, aki kifejezetten a galamboktól rettegett, mindig sikított, mikor arra járt egy olyasféle tollas, de a többi madártól egyáltalán nem tartott.
- Én se vagyok egyébként az a nagy édességevő, időnként, ha megkívánom eszek valami finomságot, de amúgy ritkán jön rám ez a késztetés - nevettem el magam. Kiskoromban pedig imádtam az édességet, de utána valahogy sikerült leszoknom róla.
- Igen, a faluba szeretnék költözni, tetszik az a hely, van mindenféle üzlet a környéken, kikapcsolódási lehetőség. Szeretnék a magam ura lenni, ne érts félre, a szobatársammal remekül kijövök, de azért jó lenne már, ha nem kéne senkihez sem alkalmazkodnom, és lenne egy saját kis lakrészem  - csacsogtam neki próbálva kiemelni a lényeget az egész dologból.
- Hápi iszonyatosan édes. Egyébként, ha lenne valamiféle állatod, mit tudnál elképzelni magadnak? - néztem rá érdeklődő tekintettel, majd ittam egy újabb kortyot a forró csokiból.
- A menhelyen szoktam etetni-itatni az állatokat, játszom velük, kitakarítom őket, segítek, amiben csak tudok. Rendkívül hálásak az ott élő állatok, mindig reménykedem benne, hogy mihamarabb szerető gazdára lelnek. Van ott mindenféle állat, cica, kutya, golymók és a többi - meséltem neki nagy beleéléssel, hiszen imádtam az állatokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 622
Írta: 2019. december 30. 19:36 | Link




december 17.



Örültem, hogy ilyen remek barátra leltem Lena személyében, jót beszélgettünk forró  csokizás közben, míg el nem fogyott az itókánk. Utána felkerekedtünk karácsonyi ajándékokat keresgélni a standok között, az első hely, ahol viszonylag kevesen álltak, eléggé csalódást okozott a gagyi termékeivel. Azonban jókat röhögtünk az idiótaságokon, ami feldobta a napomat.
- Nálunk csak anyai ágról élnek a nagyszülők, de szuper velük a kapcsolatom. A nagy korkülönbség ellenére is remekül el tudok velük beszélgetni mindenféle témáról, és iszonyatosan imádjuk egymást. Valóban más a kötelék a nagyszülőkkel, mint a szülőkkel, valahogy bensőségesebb, még tiszteletteljesebb - néztem a lányra sokatmondóan. Úgy látszott, hogy ebben a témakörben is egyetértettünk. Eleinte nem is gondoltam volna, hogy ennyi közös van bennünk, ez pedig óriási pozitívum volt számomra.
- Hihi, tényleg úgy néz ki, tiszta alteregó! - nevettem el magam a lánnyal együtt, mikor megemlítette, hogy az egyik járókelő úgy néz ki, mint Bathilda Bircsók a harmadikos mágiatörténet könyvből. Iszonyatosan hasonlítottak egymásra, mintha csak ikertesók lettek volna! Remek megfigyelőképessége volt Lena-nak. Miközben tovább sétáltunk, megpillantottam egy hógömbökkel teli asztalt. Úgy láttam, hogy a barátnőmet eléggé ámulatba ejtették ezek a tárgyak, vásárolt is gyorsan belőlük magának egyet. Ki is választottam gyorsan egyet magamnak, mert nekem is iszonyatosan megtetszett az egyik, majd az eladóhoz fordultam, és gyorsan ki is perkáltam érte a zsetont.
- Nagyon szépet választottál. Az enyém meg egy kis kunyhó a fák között, elég hangulatos. Persze, bemutatlak Hápinak, majd meglátod, milyen kis barátságos jószág, imádom! - néztem rá mosolyogva, volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a barátnőm is "beleszeret" majd a kis tollasba.
- Sajnálom, hogy nem engedik a szüleid, hogy állatot tarts, pedig olyan kis cukik. Megérdemelnél egyet te is - néztem rá sajnálkozó tekintettel, nem tartottam fair dolognak ezt az egészet a szülei részéről.
- Gondolom, ha majd elköltözöl tőlük, az lesz az első dolgot, hogy legyen egy kis kedvenced -  kacsintottam rá nevetve. Én legalábbis rögtön azt tettem volna a helyében, hogy beszerzek egy kis állatkát.
- A karácson nálunk nagyon meghitt, összejön a család, mindenki ott van, aki számít. Eszünk-iszunk, aztán jön az ajándékozás, majd beszélgetünk és társasozunk egy jót. Az ajándékozás pedig úgy zajlik, hogy valaki kibont egy ajándékot, aztán ki kell találni a családnak, hogy kinek szól a meglepi és kitől kapta. Remek móka. Na és nálatok?  - kérdeztem vissza, kíváncsi voltam, hogy náluk hogy zajlik az ünnep.
- Jajj, nem esett bajod? - kérdeztem aggódva, miután séta közben a megfagyott pocsolyára csücsült, majd rögtön feléje nyújtottam a kezemet, hogy belé kapaszkodva fel tudjam segíteni őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 640
Összes hsz: 2197
Írta: 2019. december 30. 19:50 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Csak úgy szívom magamba a szakkifejezéseket. Atya. Zsoltár. Legközelebb már legalább ezeket tudom használni, ha ismét belekérdezek, és nem pedig valami konyhanyelven megfogalmazott marhaságot mondok. És bár lehet, hogy nem részletről részletre kiterjedően mesél róla, nekem mindenképpen megfelelő hírértékkel bír az, amit megtudtam. Nyilván akkor tudnám meg pontosan, ha elmennék egy sima misére, meg egy éjfélire. De ott aztán még nagyon nem tartok. Később talán, ki tudja.
Talán azért is olyan nagy dolog nekem ez a karácsony esti vacsorameghívás, mert Thomasék rendes családként funkcionálnak. A közös kajáláskor is, meg minden sztorijából ez jön le nekem. Hogy valami  ilyesmi egy normális család. Ettől fényévekre van az, amit én eddig ekként ismertem. És lehet, hogy Liam bácsi már dolgozgat azon a napon, de attól még ünnepnap és családi hangulat és miegymás. Szóval erősen kétlem, hogy bármivel is lehetne tompítani bennem azt az izgatottságot, ami emiatt elfogott.
Nem is szükséges rendesen a tudtomra adni, mármint tudom én, hogy mennyire sokat jelent neki, és milyen jól esnek neki azok, amik valóban természetesek köztünk. Magától értetődő az, hogy odafigyelünk a másikra, hogy őszinték vagyunk egymással, hogy megértjük, elfogadjuk, támogatjuk a másikat. És teljesen értetetlenül állok a tény előtt, hogy ezzel nem mindenki van így. Hogy a lényük egy részét titkolják a másik előtt, hogy nem bíznak meg a másikban. Én azt egyszerűen nem értem, hogyan tud akkor működni a párkapcsolatuk? Sokszor azt látom, hogy pocsékul, vagy sehogy. Ha hívő lennék, hát most összetenném a két kezemet és fennhangon hálát adnék azért, hogy mi olyanok vagyunk amilyenek.
Nekem eszembe se jut, hogy a bácsinak szólni is kell, hogy mennénk egy kört, de szerencsére Thomasnak igen. Méghozzá még azelőtt, hogy én felpattannék a szánra, szóval a felkecmergésem már teljesen legálisan történik meg.
 - Köszönöm – fogadom el mosolyogva, aprót biccentve hálám jeléül a felajánlott segítő kezet, így valóban egyszerűbb a felszállás. Magától értetődik ez a kis gesztus egy olyan úriembertől, mint a barátom, nekem meg már ösztönszerűen jön az udvarias válasz ezekre. Becsusszanok az ülésen, helyezkedni azonban nem kezdek el, megvárom amíg ő is lecsücsül, aztán majd kiderül, hogy lesz a legkényelmesebb. Végül belekarolok a barátomba, finoman hozzábújva.
- Kicsit szűkös ez a szán – jegyzem meg bocsánatkérően, pedig egyáltalán nem bánom, hogy így nekidőlök. Sőt. Csak hát ugye mi olyan kis furcsák vagyunk, hogy nem nagyon érintkezünk mások előtt. Nagyon-nagyon ritkán. Zavaromban visszasimítok egy tincset a fülem mögé és a rénszarvasra szegezem a tekintetem. Ami elindul, rám meg a frász jön hamarosan. Fel is szisszenek ezzel egyértelműsítve, hogy elég para ám ez a kihajolós dolog. Legalábbis így hirtelen, elsőre, eléggé.
- Az ott jég? – hüledezek egy sort a kezdeti ijedtség elmúltával, miután sikerült összeraknom a dolgokat. Igaz, hogy én a rénszarvas alá nézegetek, ó dehogy hajolok én ki a szánból, hiába nem túl gyors.  A kérdésem meg egyébként butaság, hiszen érzem is, hogy az.
- Játszhatok egy kicsit? – pillantok izgatott mosollyal az arcomon a fiúra, az előrenyújtott tenyerem felett egy miniatűr jégsávval, amit mindenféle növényminták díszítenek. Igazából nem is konkrétan kérdezem, csupán jelzem, hogy mi fog következni. A rénszarvas mellé kétoldalt kiterjesztem egy kicsit a jeget, amibe mindenféle minták kerülnek. És egy pici rénszarvast is létrehozok, ami egy darabig fut mellettünk, majd megszüntetem és inkább hópelyheket idézek elő, amik a jégpályára irányulnak.
- Hm, vajon zavarja? – töprengek, amikor a rénszarvas egy horkantással veszi tudomásul a talpa alatt megváltozott talajt. Időközben elhagyjuk a teret, hátrahagyva a forgatagot. Mintha kicsit gyorsabban haladnánk most, de hogy a tömeg hiánya, vagy a vékony hóréteg miatt azt nem tudnám megmondani. Mindenesetre fokozatosan megszüntetem a jelenségeimet és kipirult arccal, csillogó szemekkel a barátom felé fordulok. – Annyira gyönyörű! És annyira … - sóhajtok fel mosolyogva, miközben szabad kezemmel körbemutatok. Nem találok szavakat, hogy annyira milyen is ez az egész. Varázslatos. Úgy érzem magam, mint egy tündérmesében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

~Ms. Navine 2019~
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 2804
Írta: 2019. december 31. 00:40 | Link

LAU
péntek késő délután a szánon | #sleighridetogetherGIF

Félreértés ne essék, ha a barátnőm egyetlen szem misére sem fog eljönni velem  soha, az sem lesz baj. Ez mindenkinek a maga dolga, és különben is legalább olyan bensőséges, mint egy meghitt családi kör vagy egy párkapcsolat. A hitem gyakorlása olyasmi, amit szintén a négy fal közé szorítok, mert ott esik jól űznöm. Más kérdés, hogy ez a négy fal gyakran egy toronyba csúcsosodik és sokadmagammal mormolom a szent szavakat. Dehát ez így szokás.
- Igen. De nem baj - értek egyet a megállapításával a szánt illetően, miközben eltartom magamtól még könyököm, hogy kényelmesen karolhasson belém, aztán ellazítom. Kezem hasam elé vonom lazán, csak a másikkal kapaszkodom tovább. Zavarba én nem jövök most, csak örülök a fejleménynek. Valahogy itt a szánunk magányában meg a hely szűke miatt ezt most nem érzem így ide nem illőnek. Egyáltalán nem. Kifejezetten kedvem lelem a közelségben.
Az ott jégféleség alattunk, bizony. Vagy hóút? Nem is tudom. Barátnőmre mosolygok kérdése nyomán és figyelem, mivel rukkol elő. Ámulva szemlélem a fagyos kis jelenségeket, aztán a rénszarvasra pillantok.
- Nem tudom. Nem hiszem - adok nem túl magabiztos választ. Dehát mit értek én a rénszarvasokhoz? Simán felsorolom a Mikulás mind a nyolcát, meg azt tudom, hogy ennek a forgatagbeli háromnak a gazdájuk nem engedné el csak így őket velünk meg akárkivel, ha nem lenne meggyződve róla, hogy helyt állnak bármilyen helyzetben.
Megigézve figyelem a mellettünk elsikló vásárt, a házakat, fákat. Tényleg kijjebb jöttünk kicsit. Álmélkodó tekintetem Laun állapodik meg végül. Csinos, pirospozsgás arcán, fehér sapkájából rakoncátlanul aláhulló, szőke haján. Megfeledkezem magamról és egy ideig benne gyönyörködöm a minket körülvevő, téli csodavilág helyett. Viszont akkor se kapom el rögtön pillantásom, ha rám néz. Csak rámosolygok és újra a tájat kémlelem.
- Varázslatos - lehelem a hűs légbe, kiegészítve szavait sajátommal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 640
Összes hsz: 2197
Írta: 2019. december 31. 19:12 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


Valószínűleg nem zavarja a rénszarvast a hirtelen hóhelyzet, azonban eléggé meg van az szabva neki, hogy merre mehet és milyen sebességgel így nem biztos, hogy a legjobb ötlet ezektől eltérőre csábítani. Hiszen, ahogy havat érzett a patája alatt már gyorsabban kezdett el ügetni, mint korábban. Nekünk ugyan nem hiszem baj lenne, ha letérnénk a szokott ösvényről, bízom én ebben az állatban annyira, hogy egyrészt visszatalál, másrészt meg, hogy nem kezd el kamikáze módjára száguldani. Plusz ott van még a gyeplő is, azt is meg tudjuk ragadni, ha minden kötél szakad. Oké, ez hülye szóvicc volt. Szóval jelenleg a hajtószár lazán rá van rögzítve a szán elejére, de nem kerülne semmibe sem elkötni azt onnan, és akkor a saját kezünkbe vehetnénk az irányítást. Annyira nem lehet nehéz, nem? De semmiképpen nem szeretném, hogy bajba kerüljön az állat, így inkább úgy döntök, hogy megszüntetem a mágiám hatásait, és nem csábítgatom a rossz útra szegény párát.
A környezetünk szemlélése félbemarad a részemről, és inkább minden figyelmemet a barátomra fordítom. A vonásait nézegetem, ahogy álmélkodik, aztán újra kipislogok a tájra egy röpke időre, csak hogy valamiféleképpen megpróbáljam szavakba önteni mindazt, amit gondolok. Majd újra rápillantok és ekkor végérvényesen elveszek az érzelmek tengerében. Ha az imént nem csapoltam volna le a felesleges energiáim egy részét, akkor most aztán átcsapnának a fejünk felett a hullámok, talán szó szerint is, így szerencsére csupán havazni kezd felettünk.
Bólintok csupán egyet egyetértésem jeléül, ennél többre nem futja most. Nem túl gyakran fordul az elő nálam, hogy ennyire ne találjam a szavakat, mint most. Hiszen általában tele a fejem mindenféle gondolatokkal, tucatnyi kérdéssel. Most még is úgy érzem, hogy nem tudok mit mondani. A varázslatos környezet, a havas táj, a szán egyenletes siklása, az összebújtság és az, ahogy a barátom rám néz ... ezek így mind együtt érik el ezt az állapotot nálam. Egyszerűen bármit is mondanék az nem tudná visszaadni mindazt amit érzek, amit ténylegesen gondolok. Erre egyszerűen nincsenek szavak. Így nem is kísérletezem velük tovább. Felesleges, értelmetlen. Úgyis rám van írva minden, aki igazán ismer annak nyitott könyv vagyok. Thomasnak meg aztán pláne.
Fejemet a vállára hajtva felsóhajtok, idült mosollyal az arcomon szemlélem a csodálatos téli tájat, remélve hogy még eltart egy jó darabig ez a romantikus utazás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

~Ms. Navine 2019~
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Red Squadron csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 334
Írta: 2020. január 3. 08:54 | Link

Lili
egy kis karácsonyi ajándékvásárlás | the Shining feeling | öltözék

Természetesen ilyenkor kések, amikor valami fontos dologról van szó. Nem szeretek késni és ezért nem is nagyon szoktam. Nagyon jó indok kell ahhoz, hogy akár egy perccel is később érkezzek, mint a másik. Kezdek szédülni a körbe-körbe forgás miatt. Itt egy arc, ott egy másik. És mind úgy néz rám, mintha bolond lennék. Lehet, hogy az is vagyok, de az biztos, hogy annak nézek ki a karácsonyi forgatag közepén játszva az emberi körhintát. Ekkor hirtelen megszólal a lány hangja, amire megállok, mintha megfagynék. Megkönnyebbült mosollyal fordulok a hang irányába, és mellkasomon simítom szét hosszú ujjaimat. Megfordulok tengelyem körül, és így végre rálátok Lilire. Lejjebb húzom arcomból szürke sálamat, és zavartan motyogok még valamit, akár egy a South Park ifjú hősei közül, de végül teljesen felfedem boldog ábrázatomat, és a lányhoz lépek.
- Lili – mondom ki megkönnyebbülten, kissé lihegve a nevét. Érzem nedves szempilláimat, de még nem zavartatom magam. Közelebb hajolok a lányhoz és barátságosan megölelem. Nem vagyok sem kézfogós, sem pusziosztogatós. Biztosan a szívem is megállna, ha csókot kellene nyomnom egy lány arcára. – Ne haragudj! – kérek tőle bocsánatot a késésért, és óvatosan megtörlöm szememet, mielőtt még pilláimra fagy kicsapódott leheletem. Egy ideig még pihegek, majd összeszedem magam, zsebembe nyúlok kesztyűmért, és azt markolászva forgolódok a tömegek irányába. Azonban tekintetem ismét Lili szemeibe fúrom a nézelődés végeztével.
- Nagyon csinos vagy – dobom még meg egy bókkal, majd bólogatni kezdek a felvetett ötletre. – Csináljuk – mosolygok kedvesen ötletére. Zavarom minden találkozásnál kisebb mértékű, aminek megállapítására mintha jobban kezdene verni kis szívem. – Szabad? – nyújtom felé karomat, hogy karoljon belém, és indulhassunk egy forró italért. – Vannak már tervek az ünnepekre? – szemeimben az őszinte érdeklődés fénye csillan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Lena Felagund
Diák Levita (H), Levitás blogger, Elsős diák


Várffy besúgója
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 273
Írta: 2020. január 4. 17:42 | Link

Dana




Tulajdonképpen szomorú voltam. Jönnek az ünnepek, nem egy nap lesz, nem is kettő, én pedig egyedül maradok a kastélyban, hacsak nem boldogítom nap, mint nap a Könyvtáros urat. Rajta kívül nem sok értelmes ember marad itt. Magamban sóhajtok, hogy Dana azért ne lássa a szenvedésem, ami még el sem kezdődött. Jó, persze a tesóim is maradnak, mivel van házunk a faluban, de szülők messze vannak, és lesznek is. Nagypapa marad, ha minden igaz. Ő az egyetlen biztos pont az életeben mostanság. Az, hogy Danának csak egy nagyszülője van, még jobban elkomorított.
- Jaj, nem tudtam. Nem akartalak emlékeztetni az elvesztésére. Biztosan nehéz volt. Nekem is most halt meg a nagymama. Nem szeretek róla beszélni. - Gyorsan másfelé nézek, ne lássa meg a szemem sarkában csillogó könnycseppet, ha nem muszáj. Lány vagyok, nem úgy mint David, de azért a családban sem vették ezt jó néven a gyengébbik nemtől. Akkor látom meg a legendás, öreg hölgyeményt, amit jelzek is a szőkének. Jót kacag és igazat ad. Tényleg kísérteties a hasonlóság. Ez az élmény kicsit visszatérít a mindennapokba, a jelenbe. A hógömbök standja meg egyenesen visszaállítja a lelki egyensúlyomat. Szükségem van, mintegy vigasz gyanánt egy gömbre, és sikerül is vennem egyet.  
- Sose bánd! Majd ha nagyon hiányolok egy állatkát, átmegyek hozzád meg Hápihoz. - Sokáig nyafogtam anyuéknak, hogy legyen egy kutyám, egy egészen kicsi, de nem álltak kötélnek, mert mint mondták, nem való az iskolába. Igazuk lehet, mint mindig. Úgysem jutna rá időm, meg a tanulástól venné el vagy a pihenésből és egyik sem lenne célravezető. Ezért szülök a szülök, hogy fel tudják mérni a dolgok kimenetelét, amire én nem vagyok képes. Ezért is vagyok végzetesen meggondolatlan.
- Ha elköltözöm, akkor meg már pláne nem. Jön a meló, a sok utazás, a karrierem szempontjából nem lenne hasznos. Majd járok sokat állatkertbe. - Nagyot sóhajtok. Egyre biztosabb, hogy nem lesz senkim. Ugyan a férfi témáról még korai lenne beszélni, de most úgy gondolom, hogy férjem lesz, csak alkalmi kapcsolataim, bár azokkal is nagyon kell vigyázni az én helyzetemben. Mert ugye titkokat őrzök majd, anyukám sem tudhat róla, és nem fecseghetem ki álmomban vagy az ágyban az izé közben. Szörnyű lenne. Akkor döbbenek rá, hogy ez a munka, ami után áhítozom, szüzességre ítél. Ezen gondolatok futnak át az agyamon, miközben Dana lelkesen meséli, hogy milyen náluk a Karácsony. Persze, hiszen én kérdeztem. Vissza is kérdez, amire elgondolkodom.
- Délelőtt sütés, főzés, nem lehet kimenni a konyhába. Apu a nappaliban díszíti a fát. Mindig sokat káromkodik közben. Anyu meg kikiabál a konyhából, hogy fejezze be, elvégre Karácsony van. Mi röhögünk és titkon az ajándékokat csomagoljuk. Aztán csilingelés, nagy ajándék dömping, majd vacsora. Aztán, hogy most hogy lesz, azt még nem tudom. Itt maradok a kastélyban. -
Az érzelmi megrázkódtatás figyelmetlenné tesz. Megcsúszom egy lefagyott folton és dobok egy seggest.
- Nincs, nincs. - Pattanok fel a földről, mert már gyülekeztek az aggódó tekintetű felnőttek. Nem akartam a feltűnést, sem a túlzott segíteni akarást. Viszont, ahogy estem, a hógömb a kezemből kicsúszott és eltört. A benne lévő folyadék elfolyt, a figurák letörtek, nem maradt egyetlen ép darabja sem. - Hát úgy látszik, ennyi volt - nézek szomorúan a cseréphalmazra. Nem sokáig. Jön egy takarító és egyetlen pálca intéssel eltünteti a darabjait is.
- Ki volt fizetve? - kérdezi szigorú hangon. Mit képzel ez a túlbuzgó figura? Hogy loptuk? Na, ez már mindennek a teteje.
- Persze, hogy ki volt fizetve. Nem vagyok tolvaj. - Az ürge hitetlenkedve csóválja a fejét. Nem nagyon hiszi, hogy igazat mondok. Futva jön a hógömbös fazon. Gondolom örül, hogy megvan a tolvaj, akire áhítozik, de bennem emberére talál, ha netán elkezd szívózni.
- Nem, nem ők azok - mondja a takarítós ipsének. Megnyugszom. Legalább nem vetnek börtönbe, mert elestem a piactéren. Bulinak jó lenne, de most nincs hozzá hangulatom. Miután int a pálcás, hogy elmehetünk, Danához fordulok.
- Hihetetlen! Majdnem bebörtönöztek és tölthettük volna a Karácsony estét a sitten. - Elnevetem magam, mert így, hogy már elmúlt a veszély, így már sokkal viccesebb az egész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 622
Írta: 2020. január 4. 22:02 | Link




december 17.



Elgondolkodtam rajta, hogy a barátnőmet mennyi érinti érzékenyen, hogy itt kell maradnia a kastélyban. Még ha nem is lesz teljesen egyedül, nem lehet neki egyszerű a szülőktől távol tölteni a karácsonyt, ez kicsit elszomorított legbelül, de nem mutattam ki feléje, hiszen nem szerettem volna, ha sajnálkozást látna rajtam az irányába vagy félreértené a dolgot.
- Semmi gond, nem tudhattad. Sajnálom én is a nagymamádat - néztem rá megértően, a családi kérdések mindig is a kényes témákat képviselték nálam, hiszen sosem lehetett tudni, hogy ki mire érzékeny, vagy épp hogyan áll a helyzet családi téren... Rendes volt a lánytól, hogy tapintatos volt, én is így viselkedtem az irányába, nem kérdezősködtem többet, mert láttam rajta, hogy nagyon bántja a dolog, ami teljesen érthető volt.
- Rendben. Már nagyon várom, hogy bemutathassam neked Hápit! Majd meglátod milyen édes kis tollas, szerintem egyből össze fog barátkozni veled, ahogyan ismerem! - tekintettem a lányra kuncogva. Máris egy közös pont volt bennünk az, hogy mindketten nagy állatbarátok voltunk, azt viszont sajnáltam, hogy a szülei nem engedték meg neki hogy lehessen egy kis kedvence.
- Nagyon felelősségteljesen gondolkodsz. Igazad van, az ember akkor vállaljon állatot, ha van elég ideje, hogy foglalkozzon vele, gondoskodjon róla - bólogattam helyesen. Úgy tűnt, hogy Lena céltudatos is volt, ami nagy pozitívum volt a szememben.
- Én majd a faluba szeretnék a jövőben költözni. Szeretnék egy saját kis lakrészt. Nagyon klassz, hogy nagy a család, de szeretnék végre önállósodni - osztottam meg a terveimet a lánnyal. Tök jól kijöttem a kastélyban is a legtöbb emberrel, de már nagyon vágytam egy saját kis birodalomra, ahol csakis a magam ura lehetek.
- Akkor látom, nálatok is megvan a sajátos karácsonyi hagyomány! - mosolyogtam rá, bár kicsit megint összeszorult a szívem, hogy idén itt marad a kastélyban... Sétánk közben elesett a lány, én pedig megijedtem, hogy nem lett-e komolyabb baja, de biztosított róla, hogy rendben van, ám a hógömbje összetört. Ráadásul egy takarító ürge még meg is gyanúsította, hogy egy tolvaj... hihetetlen, milyen emberek vannak. Szerencsére az eladó alátámasztotta, hogy alaptalanul gyanúsította meg a fickó, mire az végre tovább állt.
- Hú, hát nem szívesen töltöttem volna a sitten az estét! Na, várj, ne mozdulj el innen, rögtön jövök! - néztem a szemébe határozott tekintettel mindenféle ellenvetést nem tűrve, majd elrohantam. Utam egyenesen a hógömbös fickóhoz vezetett, szétnéztem a portékái között egy olyan hógömböt keresve, ami hasonlított a lányéhoz. Néhány másodperc nézelődés után rá is akadtam egyre, ami remélhetőleg tetszeni fog a lánynak. Egy hóemberes, fenyőfás témájút találtam, amely eléggé hasonlított arra, amit választott, csak itt más elrendezésben voltak megtalálhatók benne a szereplők. Boldogan, nagy mosoly kíséretében robogtam vissza barátnőmhöz.
- Boldog karácsonyt! Tudom, nem teljesen ugyanolyan, de remélem, azért megteszi - adtam át neki a hógömböt nagy mosollyal az arcomon. Végül is nem bántam, hogy így alakult a dolog, hiszen végre meglephettem őt valamivel az ünnep alkalmából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay Lili Athalie
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 366
Összes hsz: 894
Írta: 2020. január 5. 17:56 | Link

Tanárnő

Végül ő az áfonya, én pedig a narancs mellett döntünk, és már az első szippantásnál tudom, hogy jól választottam, de nem kortyolok bele, mert nem szeretem annyira forrón. Szeretem rendesen érezni az ízét, majd egy három perc múlva már jó lesz. Tudom, nagyon borzalmas vagyok ebből a szempontból, mindent szeretek hidegen is, a teát, a kávét, a kakaót. Szóval nem feltétlenül vagyok a forró italok elkötelezett híve.
- Nagy is, kicsi is. Igazából rengeteg utazás. Az egyik apukám Olaszországban lakik a feleségével és a gyerekekkel, a másik apukám Angliában a kutyákkal, idén a bátyám Nath is pont akkor lesz otthon, amikor én, ami nagyon jó lesz, régen nem láttam. Aztán a nővéremékhez is megyünk Budanekeresdre, jön a harmadik baba, úgyhogy ők már nem nagyon utaznak, és Ricsi szüleihez is megyünk. Plusz még lesz egy versenyem is. Ha a hopp hálózatért fizetni kellene, belőlem gazdagodnának meg.
Felelem kuncogva, bár én inkább autóval mentem volna, de az nagyon sok időt elvenne, és egy kis gyomorforgatás azért, hogy több időt legyek a családommal, minden pénzt megér. Ahogy arrébb sétálunk elpillantok a kastély felé, és elmosolyodom kicsit, az emlékek miatt.
- Régen nekem is a kastély volt az otthonom, az egyetlen hely volt, ahol biztonságban éreztem magam. De ha akkor nem döntök úgy, hogy inkább az egyetemre megyek, akkor talán sosem léptem volna ki, és még muszáj élnem egy kicsit.
Megterveztem mindent. Már ami a jövőmet illeti. Az utolsó évem a korcsolyában három év múlva lesz. Szép búcsú, remélhetőleg a pályám csúcsán. Huszonhárom évesen, tökéletes lesz. A színházat csökkentettem már, de otthagyni teljesen sosem fogom tudni, és erre Ricsi világított rá egyik este. A lényem része, kötelék apa és köztem. A tánc pedig a nővéremmel köt össze, igaz ő most babázik, mégis  szükséges energialevezetés miatt szintén nem fogom elhagyni. Három évem van, mikor még enyém lehet a világ, és ennyi a célom. Utána? Nos utána jöhet majd minden más.
- Nem is tervez semerre utazni? Én úgy vagyok vele, hogy amíg nincs gyerekünk, addig nézzünk meg mindent, utána pár évig úgyis nehezebb lesz egy-egy kiruccanás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 2804
Írta: 2020. január 5. 20:45 | Link

LAU
péntek késő délután a szánon | #sleighridetogetherGIF

Gyermeki mosollyal pillantok fel a havazásra, kapva is sok pihét a hajamba, a pilláimra, orrom hegyére. Hirtelen azt hiszem, valódi, aztán rájövök, ez csak nekünk van. Ettől nem veszik el a varázsa számomra, csak átalakul. Vigyorogva pislogom le a pelyheket, hogy lássak is valamit. Vidáman csillogó tekintetem újra és újra visszatalál barátnőmre, mígnem vállamra hajtja fejét. Érdekes módon meg sem lep, hiába nem mindennapi ez. Viszont most annyira adja magát, annyira ide illik, hogy magától értetődő. Neki simítom arcom sapijának és magam részéről is némán élvezem siklásunkat.
Szinte észrevétlenül térünk vissza a kiinduló pontra, legalábbis engem meglep, hogy már itt vagyunk. Nem azért, mert túl gyorsan értünk volna a beszállás helyére ismét - szerencsére szép hosszan vitt minket -, hanem mert érdekes útvonalat jártunk be, vagy csak így a szánban ülve hatott újnak és váratlannak.
Lepattanok és nyújtom kezem Launak, lesegíteni. Mélyet, gondtalant sóhajtok, így véleményezve az elmúlt perceket, és megsimogatom, megpaskolgatom még a rénszarvas nyakát, mielőtt indulunk tovább. Ismét kutyusomhoz kerülünk, egy adag simogatásra, pár kedves szóra meg egy kis zsebemből előkerülő finomságra, pár lefetynyi vízre, aztán irány megint a sokaság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 640
Összes hsz: 2197
Írta: 2020. január 5. 21:37 | Link

Thomas


 
péntek késő délután | x | o


A havazás valódi, viszont tény, hogy csak nekünk van. De attól még valódi ám. Rendes igazi hó, csak nem az anyatermészet alkotta, hanem én. Viszont tényleg nem figyelek rá, így valóban száll mindenhova, és nem térítem el az arcunktól. Sajnálom, de ez most nem megy, annyira a hangulat meg a táj rabja vagyok jelenleg, hogy erre már nem futja tőlem.
Kicsit késve jut az eszembe, hogy éppen olyat teszek, amit nem szoktunk nyilvánosan. De nem emelem fel a fejemet, tudat alatt érzem, hogy ez most rendben van. Nem is tévedek és összhangunk annyira remekül funkcionál, hogy a csendességemre csendességgel válaszol. Vannak olyan helyzetek, szituációk amikor a hallgatás kínos tud lenni, bár ahogy nézem ez inkább a beszélgetőpartnertől függ. Mármint van olyan ember, akinek a társaságában nem jó jel, ha megkukulok. Thomasszal sose éreztem így, ez sem olyan. Békés, idilli, varázslatos ez a pillanat inkább. Aminek túl hamar vége szakad. Még órákon át képes lennék így utazgatni, de hát az nem lenne fair, hogy a három rénszarvasból egyet egész estére a magunkénak nevezzünk ki, és csak menjünk körbe-körbe-körbe. Szegény állatnak is pihennie kell valamikor ugyebár.
A szán fokozatosan lassulva végül megáll, én pedig elfogadom a barátom felém nyújtott kezét és óvatosan szállok le a járműről. Kicsit még az élmények hatása alatt állok, koránt sem biztos, hogy a megfelelően működnek a lábaim, így a lepattanás szóba sem jöhet a részemről. Mosolyogva sétálok oda a rénszarvashoz, hogy megsimogassam én is, majd otthagyjuk őt, meg a gazdáját miután persze elrebegtünk egy köszönömöt. Már ha meghallotta egyáltalán a bácsi, mert a hangerő az valahogy nem sikerül túlságosan erősre. De biztos, hogy a szemeink csillogásából, meg a mosolyból is megérti az öreg.
Hamarosan már ismét Hercegnél vagyunk, akiről elég nehezen tudnám eldönteni, hogy a simogatásnak és kedves szavaknak, vagy pedig a nasinak örül jobban. Talán az előbbieknek, ha mindenképpen voksolnom kéne valamire. Picit elidőzünk vele, amíg eleget iszik – simogatásból sosem elég ugye, szóval arra nem várunk, hogy mikor elégeli meg -, majd útba ejtjük az eddig kimaradt bódékat. A korábban vett girlandok mellé hamarosan beszerzek pár fényfüzért, aranyos kis karácsonyi figurákat, pár szép díszt még a fára. A fáról persze eszünkbe jut, hogy még ki se gyönyörködtük magunkat a hatalmas nagy karácsonyfában a tér közepén, legalábbis úgy még nem, ahogy a karácsonyi vásár pompásan díszített ékességének kijárt volna. Úgyhogy hosszú perceket töltünk azzal, hogy csodáljuk a fenyőt, megmutatva egymásnak, hogy melyik díszek a legszebbek szerintünk. Majd elindulunk visszafelé a kutyus felé, hogy tovább induljunk immáron vele együtt. Beszereztünk mindent, amit szerettünk volna, megnéztünk mindent, volt amit többször is, és a teret elhagyva csendesen beszélgetünk az itt átélt dolgokról, az előttünk álló ünnepről és persze az előttünk haladó Hercegről. Az idén is jól sikerült a karácsonyi vásár, az egyszer biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

~Ms. Navine 2019~
Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 203
Írta: 2020. január 6. 05:50 | Link

Milan
szia...?

Nem lep meg, hogy nincs túlzottan elragadtatva Iridistól, elvgre jól láttam én azt a pillantást már akkor amikor megérkeztem. Hát, ízlések és pofonok, szerintem amúgy alapból az egyik legkirályabb állatfajta amivel valaha találkoztam... csak hát a kapcsolaton még csiszolni kell, ugye.
- Hát, lehetne az is, de amikor Dustin Tanár Úr elkezdett elemire tanítani, azt mondta, hogy egy ilyen kis jószág még hasznomra válhat, szóval - vállat vonok - lett. - Úgy rémlik, hogy bagolyban már megírtam neki röviden mi történt akkor este, Candyland után a tónál, és hogy milyen képességek ébredtek fel bennem (ha valaki iróniát hall az nem teljesen véletlen)... bár most nem igazán tűnik úgy, mint aki képben lenne. Hát, ha kiderül, hogy nem kapta meg a baglyot, és csak így beközöltem neki, hogy elemis vagyok, lehet dob egy hátast... Na de eső után köpönyeg.
- Naaa - nézek rá felháborodottan. Hogy mondhat valaki ilyet, hát mindjárt befogom a rénszarvasok fülét, nehogy bármit is megsejtsenek. Csak értelmes tekintettel bólintok magyarázatára, miért is kérdezi mi van Anyuval, majd már terelgetem is magunkat tovább.
- Neeem - bizonytalanodok el rögtön - azaz majd lehet, de most inkább körbenéznék - vonok vállat, majd ezt inkább megpróbálom megjegyezni, hogy ne tegyem többet, ugyanis minden kétséget kizáróan kezd méltatlankodni az állatom, hogy ne vonogassam én a karomat sehová... Tudom, hogy állítólag az elemis állatok szeretik a gazdájukat, de asszem ő is ugyanolyan szeszélyes mint a víz. Nembaj kisbéka, azért én bírlak. Néha.
- Jó, csak minden másodikat - bólintok komoly arccal kérésére, majd nem bírom megállni, és hagyom, hogy egy csalafinta mosoly költözzön a szám sarkába. Tudja, hogy tudom, hogy bármit megtenne értem. A családi vacsi említésére egy pillanatra zavarba jövök, ezt palástolandó elfordítom arcom, mintha csak egy mézeskalácsos bódé kínálatát venném szemügyre. Hoppá, helyben vagyunk, a vacsora... vajon mit fog szólni, ha megtudja, hogy a testvéreinkhez hasonlóan hamarosan nekem is lesz valakim? Ha abból indulok ki mennyire szabad szellemű, hát... ne légy morci ne légy morci, és legfőképpen ne kérdezz rá. Kérlek. Mindkettőnk érdekében.
- Emlékeztetnlek, hogy elég kötelező jellegű a dolog - köhintem végül finoman. Még Ari is fel szokott bukkanni, ha néha késik is, szóval nem igazán opció a nem megyek el... De ezt igazán megszokhatta volna már ő is, miért kell szólnom?
- Én a helyedben jó képet vágnék a dologhoz, elmennék, végigenném a menüt, kiinnám a házat a pezsgőből, aztán ledőlnék a karácsonyfa alá aludni, mint egy nagy ajándékcsomag.
Nos, ezek azok a tervek, amelyeket idén én biztosan nem fogok megvalósítani.  Normál tempóban lépkedünk a bódék között, néha meg-megállok szemügyre venni valamit, de egyelőre nem szólok semmit, végignézem mik vannak, és utána tervezek visszatérni oda ahol találtam is jó kis dolgokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 752
Írta: 2020. január 7. 02:44 | Link

Dana
Dec 20. forrócsoki



- Na igen. Az meg a másik. Vaaagy... A fürdetés. De az gonosz dolog – csak láttam, hogy hogyan csinálják, én inkább az a típus voltam, aki a nyakába kapta a havat és futhatott, ha nem akar még egy adagot. Sokszor nem rosszból, csak mert. Mindegy is, azt mondták, azért kell a lányoknak ez, hogy szépek legyenek. Mindenre ezt mondják.
- Mi? Olyan... Szerényen. Apa általában dolgozik, a reptér nem áll le, valaki mindig utazik szóval... Mióta ide költöztünk, nincs nagy tömeg, két éve mentünk ki a többiekhez, de nem való az se nekem, se anyának. Eszünk, ajándék, néhány telefonhívás és filmezés. De idén itt leszek, szerintem anya nem örül de majd... Majd remélem nem haragszik – mert maradni szeretnék, több okból is, remélve, hogy gond meg nem jön vele. Lehet, hogy megmondom neki, nyugodtan menjen apával, rég utaztak kettesben, aztán majd valami lesz. Ja. Ez egy jó ötlet, megtartom. Végtére is, olyan is kell, meg nekem kicsi más, mint eddig. Nincs vele bajom, csak most élem ezt a bentlakós dolgot, nagyon.
- Hát én is kezdek meglenni, de hiányozni mindig fog az otthoni hely meg mindenki. Eleinte azt hittem, ez a hely rossz, de hát... Nem. Mindig van valami! – ha a suliban nem, akkor itt a falu meg ilyenek. Nem kell unatkozni meg ilyenek. Csak várni, ameddig jön valami, na meg, tanulni. Mert van mit. A dolgot egy bólintással engedem el közben, hogy mit és hogyan fogunk legközelebb csinálni, ami nekem is, meg neki is kedvesebb. Ja. Mindenképp érdemes gondolkodnom előtte.
- Nah az nincs nekem – késztetés másra, sósra akad, édesre nem, mert az ízvilág nem jön be. Ez van, most meg mégis próbálom meginni a forrócsokit. Mindjárt azt mondom, mekkora hős vagyok. Ja nem. Inkább figyelek rá, ahogy beszélni kezd ismét. Aztán meg is értem, mire ez a költöző kaland.
- Ahhaaaa! Értem, persze. Ki mit szeret. Nekem sosem volt szobatársam, tesóm sem, így nekem ez most nagyon buli. Neked meg már nem. Szerintem mókás lesz majd, szólj, ha lesz helyed, meglátogatlak szívesen! – csokit meg kaját nem hiszem, hogy tudok vinni, mint a filmekben az új szomszédnak de talán nem is elvárás, nem? – De nem túl drága itt lakni? – nem tudok ezekhez árakat kötni, szóval talán ő biztosan okosabb ebben, ha szeretne, talán már meg is van a hely meg ilyenek. Aztán meg még utána is fizetni... Neeem, nekem nagyon kényelmes és jó most a kastélyban.
- Huh. Macska vagy kutya. De lehet akár pók is, de azzal nehéz bánni kezdőként és szívinfarktust is kapnak tőle sokan, szóval... Marad a kettő között valamelyik – vonok vállat, ez ilyen. Majd eldől, egyszer, biztosan, totál ráérek és nem hajt senki sem. De a menhely jó helyszín lehet arra, hogy mondjuk leteszteljem, melyik is a biztos válasz. Mert hol máshol, ami hely tele van velük. Nem leszek én most itt a nagy megváltásban, de kedvem lett hozzá. Mosolygok is egy sort.
- Egyszer megmutatod, merre van? Megpróbálom, hátha ott lelek magam mellé valakit vagy fordítva. Elvileg a kedvencek választanak, nem is mi. Vagy hogy van. Mindegy is, elmennék – kicsit majdnem belekavarodok, de végül, sikerül kimondani, amit akarok. Na. Jól megy már ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Révay Lili Athalie
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 366
Összes hsz: 894
Írta: 2020. január 11. 18:57 | Link

Petya

A mosolyom kiszélesedik arra, ahogy a nevemet mondja, hiszen valóban én vagyok az, teljes életnagyságban. Bizony. Vidáman ölelem meg én is, mert szeretem azt a szeretetet, ami belőle árad, és ez független attól, hogy mennyire van belém esve, vagy mennyire nincs. Egyszerűen jó érzés a barátjának lenni, és ez itt a lényeg. Biztos vannak olyanok, akik furcsán néznek a kettősünkre, vagy, akik egy ilyen információ birtokában elkerülnék a másikat, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Egy helyzetben azonban sokkal többet ér a támogatás, mint az, hogy elhúzódunk, mintha valami baj lenne az emberi érzésekkel.
Én bízok magamban és az érzéseimben, ahogy Ricsi is, éppen ezért nem is néz erre furcsán. Tudja, hogy úgy akarom intézni ezt, ahogy szerintem a legjobb, és nem is szól ebbe bele. Különben is, most eléggé lefoglalja Berci meg a munka, szóval megvan a maga kis világa. Ezt pedig egy cseppet sem bánom. Én szépen szeretek játszani, és tudom, hogy ez nála is el fog múlni. Jönni fog egy másik lány, aki iránt ezt, vagy akár többet is fog érezni, de én a barátja csak akkor lehetek, ha mindvégig kitartok mellette.
- Köszönöm. Te pedig vagány.
Nem gondoltam volna, hogy ő hosszú kabátos, inkább mondtam volna olyan meleg, bélelt kabátos alkatnak, de valljuk be, jól áll neki ez a stílus. A felajánlott karra bólintok, és finoman belekapaszkodok, hogy ne veszíthessük el egymást a tömegben.
- Huh, rengeteg. Megyünk Ricsiékhez Szentendrére, illetve az apukáimhoz is, az egyikőjük Olaszországban lakik, ide lehet egyedül megyek, mert Ricsi akkor még sokat fog dolgozni, a másik apukámhoz, Angliába viszont remélem, hogy el tud jönni. A bátyám, Nath is otthon lesz, szóval nagyon várom.
Kicsit elhallgatok, ahogy kikerülünk egy nagyobb társaságot, szedem a lábaimat, hogy minél előbb meglegyünk, és újra egymás mellé sodródjunk.
- Plusz lesz egy versenyem is a két ünnep között. Nincs kedved eljönni velem? Nem túl izgi persze, egy csomó lány falatnyi ruhában a jégen. Ricsi is mindig újságot olvas, vagy el se jön, szóval, ha van kedved, örülnék neki, utána elmehetünk enni is.
Nem tudom, hogy az ilyenek mennyire vonzóak a számára, de tényleg jó ötletnek tartom, amikor előhozakodok vele.
- Na és te? Mit tervezel?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2020. január 12. 18:04 | Link

Edith

üdv újra kishugom


Nem nekem kell, hogy tetszen az állata, és mivel nem fog állandóan a szemem előtt lenni, így igazából tök mindegy. Idővel majd megszokom a kinézetét, jelenlétét, gondolom.
- Látom nem tökéletes az összhang még köztetek. Miért őt választottad? – bökök az állammal a kis lény felé. Biztos volt egy rakás más állat, miért nem az kellett neki, amelyik örömmel rohan felé például. Tudnak egyáltalán ezek az izék rohanni ha már itt tartunk? Azt legalább már megtudtam, hogy elemis. És tényleg, mintha valami ilyesmit már olvastam volna. Vagyis végigfutottam a sorain. Az rémlik, hogy a tóval volt némi összetűzése, szerencsére meg is nyugtatott a levél többi részével, hogy semmi baja nem esett. A többit nem volt időm normálisan végigolvasni. Mindenesetre láthatja rajtam, hogy már összeraktam ám a dolgot, vágom én hogy ő vízmágus vagy mi.
- Ez az igazság húgom – vonok vállat és nem lepődnék meg azon, ha tényleg befogná valamelyik állat fülét, hogy ne is hallja a beszélgetésünket. Annyira rá vallana a dolog. Mint ahogy az is, hogy visszafelesel. Égnek emelem a tekintetem, színpadiasan felsóhajtok majd elmosolyodom.
- Rendben, de megeszed mindet, felveszed mindet, használod mindet! – figyelmeztetem játékosan dorgálva a lányt. Teszek róla, hogy így legyen. Nem érdekel, hogy rosszul lesz, vagy kényelmetlen, mégse jó meg hasonlók. Ha megveteti, akkor az fix, hogy nem fogom feleslegesen tenni.
És remek, kellett nekem felhozni azt a hülye programot. Edith viselkedése kissé szokatlan lesz, de annak tudom be, hogy ő sem rajong ezekért. Vagy lehet, hogy ő már tud valamit? Készül már megint valamire az öreg?
- Hát persze … egész évbe le vagyunk ejtve, de bezzeg ezt a karácsonyi pofavizitet kötelezővé teszi, előírja az apánk. És vágjak jó képet egy ilyen képmutatáshoz? – szinte vészjósló a hangom, jelezve, hogy ez még mindig nagyon bosszant. És most akkor finoman fogalmaztam. Az értelmetlen szabályokat, előírásokat soha nem tűrtem jól. A saját apámtól, aki meg nem is foglalkozik a rengeteg gyerekével meg aztán pláne nem vagyok hajlandó. Némán lépdelek tovább, látszólag oda sem figyelve a környezetemre. Hogy az arckifejezésem miatt nem csacsog-e tovább a húgom vagy mert amúgy sincs kedve nem tudom. Mindenesetre örülök ennek a kis csendnek.
- Jó, akkor elmegyek – jelentem ki végül fogcsikorgatva. Úgy mondom, mint egy fenyegetést, talán lehet, hogy az is. Majd kissé enyhébb vonásokkal fordulok a lány felé. – Na mi van, nem veszel semmit? Így nem sok értelme van körbe-körbe caplatni ugye tudod?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 622
Írta: 2020. január 12. 23:50 | Link



december 20.



- Szerintem is gonosz dolog, de egyben jó móka is, meg amúgy se lesz semmi bajom egy kis hótól - nevettem el magam. Sok barátnőm nem ezen a véleményen volt, sőt, legtöbben még hógolyózni se szerettek, nem is értettem, hogy miért. A szülőhazámban rengeteget hólabdáztam a tesóimmal, igaz, néha eldurvult a helyzet, de akkor is tök jól elvoltunk. Eszembe jutott e kapcsán a család, kezdtek egyre jobban hiányozni a tesóim és a szüleim. Plusz már azt is vártam, hogy újra találkozhassak a nővéremmel, mert vele is rég futottam már össze. Mióta elköltözött a párjával, sokkal ritkábban találkoztunk, mint mikor még suliba járt, de ez érthető is.
- Akkor elég nyugisan telik nálatok a karácsony, jó is az, nem mindig jó a nyüzsgés. Nem ismerem anyud, de biztos meg fogja érteni. Az enyém tutira ki lenne akadva, azzal jönne, hogy pont a szeretet ünnepén nem vagyunk együtt, és hogy már rég látott. Bár, mint említettem, én hazamegyek, mert már iszonyatosan hiányzik a család - ecseteltem neki a helyzetet, na meg jóanyám hozzáállását az ünneppel kapcsolatban.
- Bizony, itt tényleg mindig történik valami, nem igazán szoktam unatkozni. Ha mégis arra kerülne a sor, hogy nincs mit csinálnom, akkor csinálok magamnak programot - vigyorogtam rá, majd belegondoltam, hány úgymond csínytevést követtem már el idáig, még most is, hogy prefektus voltam.
- Nem is egészséges - bólogattam helyeslően az édes ételekkel, nasikkal kapcsolatban, valamilyen szinten még magamra is büszke voltam, hogy csak időnként kívántam meg a cukros finomságokat. Nem mondom, hogy nem szerettem őket, de valahogy magamtól csak nagyon ritkán fanyalodtam rájuk. A jó sütiket, tortákat azért szerettem, de azokból is csak nagy ritkán fogyasztottam.
- Persze, egy ideig jól éreztem magam, de mostanság egyre inkább külön szeretnék lenni, távolabb a kastélytól. Rendben, értesíteni foglak, ha sikerül valami jó helyet találnom, bár ez még a jövő zenéje. Majd csapunk valami házavató lakomát - mosolyogtam rá, miközben lelki szemeim előtt már elképzeltem, hogy megvan az új otthonom, aztán egy kis elmerengés után visszarántottam magam a valóságba.
- Hát, attól is függ, milyen környéken van a lakás, milyen állapotban van, mekkora méretű, szóval sok tényezőn múlik az árfekvés. Nekem az is tökéletesen megfelel, ha nem egy felkapott helyen van, és mondjuk nem óriási méretű - vontam meg a vállam elgondolkodva. A lényeg az volt, hogy én és Hápi kényelmesen elférjünk, meg ne kelljen túl sokat fizetni a lakhatásért.
- Pókok kapcsán nem tudok nyilatkozni, mert személy szerint irtózom tőlük. Viszont a másik két felsorolt állat aranyos. Igaz, a kutya nagyobb kötöttséget igényel, mint a macska, azt jobban egyedül lehet hagyni, ha sulizik vagy dolgozik az ember, de majd meglátod, mit szeretnél - fejtettem ki a véleményemet ezzel kapcsolatban.
- Persze, szívesen elkísérlek a menhelyre. Ha gondolod, meg is mutogatom neked az állatokat, már eléggé jártas vagyok ott. Egyébként jól tudod, az állatok választanak gazdát maguknak, aki szimpatikus számukra, azokhoz odamennek, akik pedig közömbösek, távol maradnak - osztottam meg vele lelkesen a tapasztalataimat, ismereteimet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Red Squadron csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 334
Írta: 2020. január 14. 14:55 | Link

Lili
egy kis karácsonyi ajándékvásárlás | the Shining feeling | öltözék

Karom beleremeg a gondolatba, hogy Lili talán nem fogadja el a felé nyújtott balomat. Szeretném, ha úgy tudnánk sétálgatni egy picit, de ha ő esetleg máshogy gondolja ezt, vagy jobbnak látja, ha megmenekülnék Kisvajda bosszújától, akkor természetesen nem lesz sértődés. Nem tudom, hogy mivel lépek át bizonyos határokat, hiszen soha nem voltak még ilyen érzéseim, nem gondoltam még így lányra, mint Lilire. Vastag ajkaimat összeszorítva koncentrálok, és simítok végig zavartan fekete gyapjúkabátomon szabad jobbommal. Valóban nem ilyen a stílusom, ezt jól látja a lány. Tetszelegni szerettem volna. Pontosabban meg szerettem volna mutatni, hogy nem csak az a kissrác vagyok, akit mindenki lát bennem. Lehetek elegánsabb, hogyha az alkalom úgy kívánja. Érzem is Lilin a meglepettséget, de a bókra szélesen el kell mosolyodnom. A boldogság szétárad a testemben, és egyenesen kellemesen éget, amikor Lili végül belém is karol. Hol egy madár, amit elkaphatnék?
- Kösz’ szépen – fogadom kisfiús pirulással a dicséretet. Nem biztos, hogy észrevehető, hiszen a hidegtől is kipirulhatott az orcám. Egyedül szemeim árulhatnak el, amit csupán egy pillanatra engedek Lili szemeibe. Olykor azt érzem, hogy túl vagyok a lány iránt érzett rajongáson. S amikor ebben biztos kezdek lenni, akkor mindig történik valami, amivel visszarángat az érzésbe. Szendén mosolyogva sétálok mellette, és élvezem, ahogyan a jéghideg hópehelyek ráhullnak felforrósodott arcomra.
- Két apukád van? – kérdem érdeklődve. – De menő – mondom bambán, hiszen nekem konkrétan egy sincsen. – Soha nem voltam még külföldön – s ekkor rám is terelődik a téma. – Elmenni? – kérdem meglepetten. – Veled? Hát – terül szét egy újabb vigyor pirospozsgás arcomon. – Nagyon szívesen megnézlek.
Nincsen túl sok programom a két ünnep között, csak Édesanyával lenni, de hátha megérti. Nem akarom Lilinek mondani, hogy el kell kérnem magam tőle. Ismét olyan kisfiúsnak fogok tűnni. Pedig most olyan nagyon férfias vagyok.
- Semmi – vonom meg a vállam, miközben egy forrócsokis standon áll meg a szemem. – Édesanyámmal leszek otthon. Nekünk ennyiből szokott állni – magyarázom, és visszavándoroltatok kékjeimet partneremre. – Társasjáték, sétálgatás és nagyon… nagyon sok kaja – nyalom meg mohón ajkaimat az étel gondolatára.
- Jut eszembe – emelem magasba jobb szemöldökömet. – Mennyire falatnyi ruhákról is beszélünk pontosan? – hát igen. A lényeg megmaradt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Elsős diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 39
Írta: 2020. január 14. 18:58 | Link

Beni

Bár duzzogok magamban, azért örülök, hogy egy ötlet legalább megtetszik neki abból, amit felsorolok. Bólogatok, mert ez tényleg nem butaság. Merlinke, milyen nehéz lehet muglik között élni és titokban tartani egy ilyen dolgot, mint a varázslás. Hisz a legjobb dolog, amivel egy ember rendelkezhet, az a varázslat.
- Naná! - vágom rá egyből. Még az is lehet, hogy én is egy szép hógömbbel fogok hazatérni, amiről anya jut eszembe. Nem sok hasznát venné, az igaz, de...majd meglátjuk. Legalább már van némi ötletünk, merre tartsunk a vásárban, ha útközben nem találunk sokkal jobbat.
A karácsonyi dalt hallgatom Beni beszéde mellett és inkább előbbire kezdek el mozgolódni. Nem állok neki táncolni a tömegben, inkább csak a felsőtestem mozog, hátha még jobban le tudom égetni a barátai előtt.
- Sosem fogom megszokni, hogy a családodnak ez furcsa - vigyorodok el, remélem nem sértődik meg az őszinteségen. Jobb így, hogy ezt elmondta, mert könnyebb úgy gondolkodni, hogy valami varázsosat kell keresni, ami nem túl feltűnő.
Mikor a fiú a másik oldalra megy, én maradok ahol eddig és befurakodok a sor elejére a forró italos bódénál. Két habos forrócsokit kérek a kedves bácsitól és ő kedvezménnyel nyomja a kezembe őket, megszórva színes cukorkákkal.
A forró poharakkal egyensúlyozva visszacsatlakozok lassan Benihez és az egyiket egyből a kezébe is nyomom.
- A legjobb! Egészségedre - érintem az övéhez az enyémet és belekortyolok a habba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Angyal
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 153
Írta: 2020. január 15. 06:35 | Link

Révay kisasszony


Illatos párával borított poharam felett mosolyogva hallgatom a lányt. Szeretem a csevegő embereket. Amikor belemerülnek a beszédbe a hangjuk megtelik élettel. Jelen esetben szeretettel, várakozással, örömmel és izgalommal. Egy új élet érkezése, utazások, pihenés. Végtére is ez mind-mind nagy kaland. Ugyan a magam részéről kimaradtam az ilyesmikből, mégis rám tud ragadni egy kevés az ő érzéseiből. Nekem is csillogni kezdenek nagy, ártatlan kék szemeim, ahogy sorban jönnek az információk a mellettem sétáló diáktól. - Egy villám látogatást tervezek a családom nyughelyeinél, de más programot igazából nem találtam ki magamnak - mesélem kicsit szomorkásan, de hamar felváltja a keserűség vonásait arcomon a mosoly - Azért nem leszek magányos. Ott lesz velem a macskám Lex és azokkal is biztosan össze fogok futni, akik a Kastélyban maradnak az ünnepekre - kortyolok bele szavaim lezárásaként a már kellemesre hűlt boromba. Ezután még kis ideig beszélgetünk, ám mindkettőnket szólítja a maga dolga. Így kedves jókívánságokkal és a jövőbeni viszontlátás reményével a szívünkben köszönünk el egymástól. Még sétálok egy kicsit, megveszek pár apróságot és hazaindulok a lakrészembe, ahol macsekom már tűkön ülve vár engem. Felveszem a karomba és bundáját babrálva állunk az ablak előtt elmerülve az elénk táruló táj és a kövér pelyhekben hulló jó látványában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lena Felagund
Diák Levita (H), Levitás blogger, Elsős diák


Várffy besúgója
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 273
Írta: 2020. január 16. 15:08 | Link

Dana


Túl fiatal vagyok még és ez az első alkalom, hogy meghalt egy közeli hozzátartozóm. A temetésre nem mehettem el, apu úgy gondolta, hogy korai lenne, mert gyereknek nem való a temető. Hát én másképp látom. Az élet része az is, akkor is, ha marha szomorú az ember tőle. Biztosan lesz még ilyen, jobb felkészülten várni, de az atyai kimondott szó az faktum. Danát azonmód megnyugtatom, ne legyen már ő is szomorú!
Tudod, elég régen volt ahhoz, hogy elengedjük nagyit. Menjen csak útjára. Biztosan odaát is van rengeteg dolog, amivel eltöltheti a napjait. - Bár nagyon szerettem, azért bíztam abban, hogy nem halt meg teljesen, csak mintha elutazott volna egy olyan helyre, ahonnan nem jön vissza. neki jó, akkor mi minek szomorkodjunk, nem? Nagypapi persze más, neki sokkal rosszabb, mert tovább ismerte a nagyit, mint én. Túl kell lépni ezen, igyekszem is a kacsára terelve a szót.
- Már nagyon várom, hogy láthassam. Majd viszek neki valami finomat, hogy lekenyerezzem. Mit szeret nagyon? - Hála Imhotepnek, vidámabb vizekre eveztünk, az állatok mindig hálás téma, ha a partner is szereti őket. Dana imádta, főleg Hápit, aki nagyon a szívéhez nőtt, de szívesen bemutatna neki. Ezt a javára írtam. Amikor elmesélte, hogy a faluban fog lakni, nagyot dobban a szívem. Én is fontolgatom már egy ideje, de persze még ahhoz is túl fiatal vagyok. Beköltözhetnék Lizihez, de nem örülne nekem. Úgy már nem lenne egyedül, pesztonkát kéne játszania, nem maradhatna ki éjjel, ezzel csak akadályoznám, azért pedig megutálna. Tudom, ismerem a nővéremet.
- Teljesen egyedül? Az igen. Én még soha nem voltam egyedül. Izgi lehet, de sokáig nem bírnám. Nincs a láthatáron valaki, akivel ott lakhatnál...együtt....érted? - kuncogtam huncutul, hátha érti a célzást. Például karácsonyozni nincs is értelme egyedül. Az csak a családdal jó, de arra biztosan haza utazik.
- Igen, igen. Szigorú hagyományok vannak, bár idén nem tudom, mi lesz. - Nem folytatom, mert megint meg kéne említenem a nagyi halálát, pedig felejteni akarok, nem folyton emlékezni rá. Emlékezni persze, de örömmel és nem szomorúsággal a szívemben. Nagyi sok szép emléket felidéz. A sütijei illata, pont karácsonykor. Ahogy dudorászott takarítás közben, meg a dugi zsebpénzek. Nemcsak a pénz miatt, de hiányzik. Mélyet sóhajtok, arcomon az elszontyolodás ütközik ki újra. Biztosan azért nem nézek elég figyelmesen a lábam elé. Megtörténik a baj. A popsim sajog, a bokám is kicsit. Nehezen állok talpra, de igyekszem nem mutatni a kínomat. Mivel a baj nem jár egyedül a hógömböm is eltört, meg még a takarító fószer is meggyanúsít. Szerencsére rövid idő alatt rendeződik minden, s míg Dana magamra hagy, lerendezem magam és vidoran várom. Fogalmam sincs, hogy mi a sietség oka, csak mikor a kezembe nyomja az új hógömböt.
- Neked is Boldog karácsonyt! Igazán az enyém? Ez sokkal. de sokkal szebb, mint amit én vetem magamnak. Nagyon köszönöm. Én is meg akarlak lepni. Mire vágysz? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 366
Összes hsz: 894
Írta: 2020. január 18. 18:47 | Link

Petya

- Igen, kettő.
Eddig még szerintem senki se használta erre a helyzetre a "menő" szót, de valljuk be, mint a két apukám eléggé menő, és ami azt illeti, nagyon büszke vagyok a tényre, hogy ők ketten az én apukáim, és annak idején engem választottak. Gyerekként persze páran tettek megjegyzéseket erre, mert hát ha két férfi együtt fogad örökbe egy kislányt, akkor azért beindul a fantázia, de szerencsére én nem gondoltam bele egyikbe se mélyebben, mert tudom, hogy akkor nagyon megbántódtam volna, és ha beszéltünk volna róla, akkor ők is nagyon megbántódtak volna.
- A szüleim... a vérszerintiek mágusok, pontosabban kviblik, amit nagyon rosszul viseltek mind a ketten, hiszen megbélyegezték őket, amikor kiderült, hogy bennem van aktív mágia, lemondtak rólam, és árvaházba kerültem. Ide jártam előkészítőbe, akkor, amikor még Everett bácsi volt az igazgató, egyszer elvitt minket színházbejárásra, azokat, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak hazamenni a szünetre, ott mutatott be a legjobb barátjának, Valentinnak. Szó szót követett, és mire bárki is észbe kaphatott volna, örökbefogadtak. Így lettem Révay Valentin és Thomas Everett lánya. Az, hogy tehetségem van a színészethez nem a vérrel jött, puszta véletlen.
Sokan mondják persze, hogy nem volt kérdéses, hogy megvan bennem színészi hajlam, hiszen egy olyan legendás színész lánya vagyok, mint amilyen Révay Valentin. Az igazság azonban az, hogy ez csupán a véletlenek közjátéka. Persze szerencsés véletlen, hiszen akik nem tudják, nem is kérdőjelezik meg, hogy valóban ő a vérszerinti apám, és ez így van jól. Ezer éve nem meséltem el a történetemet, furcsa most újra feleleveníteni, de Petya közel áll hozzám, a szívemnek kedves, így nem hiszem, hogy illő volna csak fél mondatokkal lerendezni.
- Elisa néni jött el értem, a szüleimnél esélye se volt a szép szónak, ragaszkodtak rá, hogy elvigyen, és hogy rajtuk exmemoriamot végezzen, vagyis, fogalmuk sincs, hogy volt egy lányuk is. A sors iróniája, hogy az öcsém is varázserővel bír, és most a tanoda diákja, de, ő sem emlékszik rám.
Ricsi nem értette azt hiszem, hogy miért nem maradok az iskolában, hiszen ha Bogolyfalván lakunk, sokkal egyszerűbb, mint az AMS, és talán igaza is van, de én nem tudok úgy létezni az épületben, hogy a saját öcsém elmegy mellettem. Ráadásul háztársak lettünk volna. Szóval csak simán kiléptem ebből az egészből.
- Ah, én is az ételeket várom a legjobban. Szerintem az ünnepek végére úgy fogok kinézni, mintha legalább négy hónapos terhes lennék ikrekkel. Úgyhogy januárban aztán kétszer annyit edzhetek.
A gondolatra, hogy én ikrekkel legyek terhes elnevetem magam. Eszemben sincs két gyereket egyszerre a testemben hordani, és bármennyire is határozott vagyok, egy nap a távoli jövőben, ha eszembe jut majd ez, vagy az a kijelentésem, hogy nekünk két fiúnk lesz, nagyon fogok nevetni, vagy éppen a fejemet a falba verni.
- Sejtettem kisbarátom, hogy ez felkelti az érdeklődésedet.
Felelem mosolyogva, és, hogy lássa, miről is beszélek, előveszem a telefonom, és gyorsan megkeresem a képet.
- Nos, rajtam ez lesz, de én állítólag néha túl sokat takarok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Elsős diák


| Beni | Friss hús |
offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 262
Írta: 2020. január 21. 03:17 | Link

Médi

Meg lennék lőve nélküle, amilyen válogatós tudok lenni, különösen ha a családomnak készülök ajándékot venni. Az első olyan alkalom, amikor egy kis ízelítőt kaphatnak abból a világból, amibe legkisebb fiacskájukat küldték tanulni. Valami szolid, jelzés értékű apróság lenne ideális, ami nem kerül sokba, hiába származik ez a pénz anyától, igyekszem kímélni a költségvetést, hiszen tisztában vagyok a titkárnői fizetésekkel. Úgy fogom érezni magam, mint aki a bolygó másik feléről érkezik vissza, tehát mindenképpen valami egyedi és számukra hozzáférhetetlen tárgyban gondolkodom. Viszont nagyon örülök, hogy segít, félretéve a sérelmeket.
- Hát, tényleg elég nehéz egyensúlyozni a két életem között - vallom be neki egy gondterhelt sóhajtással egybekötve, hogy olykor mennyi füllentésre van szükség ahhoz, hogy a varázstalanok ne fogjanak gyanút a hollétemről. Az se jó, ha túl sokat mesélek a tanulmányaimról, mert hihetetlennek tartják és kiröhögnek, míg máskor úgy tűnhet a szemükben, hogy el vagyok szállva magamtól. Holott én tényleg csak az igazat mondom nekik...
A karácsonyi zene az én fülembe is belemászik, magamban dúdolva hangolódom az ünnepre. A túlsó oldal bódéit bámulom, céltudatosan a gömböket keresve. És meg is találom őket, igaz kissé eldugva. Itt aztán van választék... Oldalasan állok, nehogy az árus kérdezősködni kezdjen, mert nyugodtan szeretek válogatni, nem hiányzik a nyakamba a kíváncsiskodása. Médi ekkor tér vissza, kezében egy nekem szánt pohárral.
- Hű, a kedvencem! Egy percre tévesztelek szem elől, és máris meglepsz. Mennyivel tartozom? - ragadom meg örömteli vigyorral a cukorral szórt habos csodát, amit a koccintás után szürcsölni kezdek úgy, hogy még az orromon is ott marad a hab. - Egs. Ajánlj egy gömböt, a többieknek jó lesz az édesség - apa pedig egy egyszerű díszt kap maximum, nehogy sértésnek vegye.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér