28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 12 13 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Emma McNeilly
FELFÜGGESZTETT


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 258
Összes hsz: 15046
Írta: 2019. január 11. 23:32 | Link

Ezra
what da rawr? | december 6.
~ a ruha


A lányom és én közöttem a legnagyobb különbség azt hiszem az volt, hogy engem még képesek voltak az emberek meglepni, őt is, de ő úgy kezelte mindezt, mintha természetes lenne. Kérdésekkel bombázta ugyan Ezrát, de lelkes volt és úgy sétált mellette ki a sorból, mint bárki mellett tette volna. Az a baj kettejükből még ki is nézem, hogy a napi iskolába menős reggeli séta, amit gyakran teszünk meg együtt is simán mehetne ebben a szerelésben. Nem is értem néha, közben meg csak aranyos.
- Legutóbb pillangónak öltözött - tettem hozzá mikor Lia ingatta a fejét kicsit szomorkásan. Nem tudtam hogy most annak nem örült, hogy ő még nem volt dinó, vagy a ténynek, hogy neki nincs is ilyen jelmeze. - Szerintem hagyd egy kicsit Ezrát, és igen, majdnem sárkányok. Dinó rezervátum nincs, azért - válaszoltam meg végül a kérdéseit a legnagyobb türelemmel. Sosem voltam felé akadékoskodó, rosszkedvű vagy éppen haragos, tisztában voltam mindig vele, hogy a gyerekek kíváncsiak és néha olyat is megkérdeznek, amitől más haja kihullik. Én pont ezt szerettem bennük, anno ezért is választottam a tanári pályát. Sokkal őszintébbek, édesebbek és fogékonyabbak, mint bárki más.
- Nem talál meg? Mármint csak most? Ugye később meg fog? - nézett rám én meg rá és láttam, hogy ez egy olyan kétségbeesett pillanat, szóval csak megsimogattam az arcát mielőtt nagy puszit adtam volna a sapkás fejére és megfogtam volna a kezét. - Mindig megtalállak, én azon leszek, de ha elárulod mindig merre mész, és tudom, akkor sokkal biztosabb - tettem hozzá. Én sosem visszafogni akartam, inkább azt, hogy úgy éljen, hogy azt követni tudjam. Legyen boldog, de ebbe ne haljon bele. Abba én is belehalnék.
- Ezt én is szeretném tudni. És lehetőleg nem sok - préseltem össze az ajkaim, nagyon furcsa volt, hogy ez már a harmadik x. Nem tudom vártam-e valamit korábban, azt hiszem a legnagyobb dolgok egyike itt sétált a dinót taperolva mellettem.
- Eljössz velünk sütizni? Ezt szoktuk csinálni ilyenkor... mindig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 604
Összes hsz: 2780
Írta: 2019. január 11. 23:39 | Link

LAURA
a forgatagban még téliszünet előtt | x

Örülök, hogy nem kérdez rá az elszontyolodásomra. Legalább nekem sem kell ismét gondolnom rá, meg őt sem szomorítom vagy ilyesmi. De a varázslatfeltatlálás jó ötlet különben. Csak nincs lelkierőm ezt tudtára adni most.
- Betlehemes, igen - bólogatok. Én sem nőttem vallásos közegben, viszont Liam bácsi mélyen hívő és ezért akaratlanul ragadnak rám dolgok. Így meg főleg, hogy akarom. Ráadásul ezen felül is sok mindennek utána néztem és olvastam. Tetszik az egész. Meg hát itt lóg az ezüstkereszt a nyakamban, amit ugyan csak, mint praktikumot kaptam, hiszen fordítóbűbájjal van ellátva, viszont immáron mást is jelent. Oké, igazából az elején is jelentett mást is, hiszen oda meg vissza voltam az első ajándéktól, amit a bácsikám adott nekem. Ami mindig velem lehet.
Csak vigyorok azon, hogy elképed a reggeli ajándékbontásunkon. Igen, ez nagyon bizarr lehet annak, aki hozzá van szokva, hogy este ejtik ezt meg.
- Bizony, nekünk a Mikulás hozza - erősítem meg, aztán elnézek a fagyöngy felé.
- Mindig jól jön egy ok a csókra - vonok vállat mosolyogva, miután bólogatással jeleztem, hogy jól tudja, a szokás úgyszintén bevett Angliában. A víz meg közben finom langyos lesz a kezem körül. Észre sem vettem, milyen hűs, annyira el voltam foglalva az állatka cirógatásával. De így tényleg sokkal jobb. Nevetek, ahogy Laura dalolni kezd valami -feltehetően magyar- Télapó éneket, és természetesen a nevetésem sem hahaha, hanem az is hohohó, amitől csak még jobban derülök.
- Ho ho ho hó - felelem a kérdésére. Közben a buborék elenged és a leopárd visszatér a lábamhoz dörgölőzéshez. Felegyenesedem és megpróbálom levenni a sapkát.
- Ho hó - rázom meg a fejem. Nekem nem akar lejönni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 632
Összes hsz: 2179
Írta: 2019. január 13. 09:04 | Link

Thomas



- Biztos tök jó lesz, talán egyszer én is megnézem magamnak. De nem idén, szerintem. – válaszolom a betlehemes témára. Örülök, hogy jól gondoltam, hogy erről van szó, de annak még jobban, hogy újra vidámabb vizekre eveztünk. Egyszerűen rossz nézni, amikor ez a csupa vidám, mindenben a pozitív dolgokat kereső és megtaláló fiú elszontyolódik. De szerencsére a jókedve csak növekszik, láthatólag tetszik neki, hogy meglepődök a számára teljesen természetes dolgokon. A megerősítése hallatán elgondolkodva hümmögök egyet, fejemben ezernyi gondolat záporozik, amolyan pro és kontra listát gyártva, hogy miért jobb az egyik hagyomány a másiknál és a többi.
- Ha már ennyiféle nemzet képviselteti magát itt az iskolában, akkor lehetne ilyen ismerd meg estéket szervezni. Egy adott ünnep, most ugye a karácsony, kapcsán bepillanthatnánk, hogy kiknél mik a szokások.  Érdekes lenne! Szerinted? – vagy kénytelen leszek körbeutazni a világot, ha tényleg meg akarom tudni a dolgot. Egek, micsoda ötleteim lettek hirtelen! Amilyen kis semmilyen elképzeléseim voltak a jövőmet illetően, amikor még csak egy egyszerű mugli voltam, most annyira nagyszabásúak lettek. De nem hiszem, hogy elég bátor lennék egyedül nekivágni.
- Kellene valaki, akivel bejárhatnám az egész világot. – sóhajtok fel, ahogy idáig eljutok a gondolataimban. Remekül illik ehhez a témához a csókolózós. Kissé felvonom a szemöldökömet a fiú kijelentését hallva. Nem hiszem, hogy fagyöngy kellene egy csók kivitelezéséhez, ha minden adott hozzá, akkor anélkül is kellene, hogy legyen elég bátorsága az embernek. Ha meg nem, nos…
- De a fagyöngy sem menti meg azt, aki….szóval ha valaki nem…ha olyan használja ki ezt a lehetőséget aki nem tetszik, akkor azt fagyöngy ide, fagyöngy oda, de pofonvágom. Szerintem. Igazából még sose próbáltam, úgyhogy nem lehetek teljesen biztos benne. De biztos nem tetszene a dolog. Aki meg tetszik, és ha én is tetszem neki, akkor meg nem kell az a fagyöngy, valamelyikünk csak összeszedi a bátorságot annyira. – motyogom teljesen vörössé vált arccal. Még soha nem csókolóztam, sőt, szerelmes se voltam, úgyhogy ez teljesen ismeretlen terep számomra. Beszélni sem beszéltem soha ilyesmiről. A népszerű lányok odahaza lépten nyomon sugdolóztak a dologról, de nem tartoztam közéjük. És pont egy fiúval beszélni erről először, na eléggé zavarba ejtő.
- Á, látom, csak ho-ho-hózni tudsz. Ebből sajnos nem tudom meg, hogy igen vagy nem. Kénytelen leszek várni, igaz? – vigyorgok továbbra is a Mikulás-Thomason. Főkent, mert most, hogy felegyenesedik még jobban szemügyre tudom venni, sőt még körbe is járom a sapit levenni próbáló fiút. Egyszerűen tökéletes ez a szerelés! Még a csizma is stimmel. Gyerekkorom „mese”figurája tökéletesen élethűen elevenedik meg előttem.
- Hm, még így is jól nézel ki. – mondom neki, ahogy újra előtte állok, fel se fogva, hogy pontosan mit is mondtam. Szegényke viszont nem tudja magától leszedni a sapit. Végigfut a fejemen, hogy talán így hagyom estig, mert annyira mókás, de akkor nem tudnánk beszélgetni sem. Vagyis csak ho-ho-hózva. Úgyhogy egy sóhaj kíséretében nyúlok felé, hogy újra fiúvá változtassam, de egy pillanatnyi megtorpanás után nem a feje tetejére célzok, hanem az arcára. Óvatosan hozzáérek a fehér szakállhoz, kíváncsivá tett a vattapamacs-szerű kinézet.
- Jé, ez puha! De jó! – lepődök meg a tapintásán. Szúrósra vagy hasonlóra számítottam, de teljesen pihe-puha az egész. Jobban felbátorodva még végigsimítom párszor a fehérséget, majd egy gyors mozdulattal lekapom a fejéről a sapkát.
- Hello megint. – mosolygok rá az immár beszédképes fiúra. Gyomrom ekkor egy hangos korgással jelezte, hogy talán nem azt a pár szem gesztenyét kellett volna egész nap ennem. Megfordult a fejemben ugyan, hogy veszek még pár csomag gesztenyét, de végül valami tartalmasabb étel mellett döntök.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhen halok. Együnk valami rendes kaját, jó? – vetem fel a dolgot, majd választ sem várva megragadom a kezét és a vendéglátó negyed felé kezdem el terelni, lassan magunk mögött hagyva a teret. – A Falatozóba minden nap más nemzetiségű ételeket lehet enni, tudtad? Kíváncsi vagyok, ha ma épp mit adnak. De ne aggódj, visszajövünk gesztenyéért, becsszó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

~Ms. Navine 2019~
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 776
Írta: 2019. december 15. 22:41 | Link


Bogolyfalvi Karácsonyi Vásár
december 15. - január 31.


Elérkezett az év egyik legvarázslatosabb időszaka. Advent első vasárnapján megnyitotta kapuit a hagyományos ünnepi vásár. A falu karácsonyfája a hivatal mellett magasodik, ágain megannyi mágikus fénygömb ül, tetején csillagdísz világlik.


A Boglyas tér parkja körül sorakoznak egymás után a bódék, melyekben az ország különböző tájairól érkezett árusok, főként kézműves kínálják portékáikat, míg a falubeli éttermek és más vendéglátóhelyek standjai meleg italokkal, ínycsiklandozó ételeket várják a vásárjárókat. A forgatag felhozatala igen változatos. Régiségek, újdonságok, könyvek, kelmék, képek, szépek, szeretetteljesek, színesek... bőven akad látni- és vinni való.


Az karácsonyi időszakra csillagokkal ékesített fák körbeölelik a tér parkját, amelynek a közepén álló, bagolyszobrokkal díszített, befagyott vizű  szökőkút az ünnep alkalmából adventi koszorúvá lett. Közepe felé varázslatos fényfüzérek futnak, peremét örökzöld ágak borítják, rajta pedig négy gyertya várja, hogy minden vasárnap eggyel többük lángja gyúljon fel.


A tér szélén három jámbor rénszarvas álldogál, szalmaágyakon pihenve, zöldségeket és gyümölcsöket majszolva, míg gazdájuk, egy őszhajú, skandináv férfi be nem fogja valamelyikőjüket a kétszemélyes szán elé, amire bárki felülhet másodmagával vagy akár egyedül és tehet egy komótos kört a falu körül. Az állatok gondozója nem tart velük. A rénszarvas tudja a dolgát.



Varázslatos Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!
                                                    a Bogolyfalvi Tanács


//a játék álmodóilag december 15-től - január 31-ig tart//


Adam Kensington tollából
Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2019. december 15. 22:45
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 10:43 | Link

Nádja | hangulat


A karácsonyi fények váltakozva, hol pirosan, hol zölden, hol meg kéken ragyognak a szememben, ahogy magával sodor az izgatottan zsizsegő tömeg. Zsebre dugott kézzel sétálok, nem sietek; a gondolataim megoldásra váró problémákkal, kiküszöbölhetetlen élethelyzetekkel és munkával töltik meg az időt, észre sem veszem, hogy körülöttem minden változik. Társaságok, párok és családok cserélődnek ki, fabódék és pavilonok váltják egymást, de én ebből mintha semmit sem látnék. Öntudatlan is Fannira gondolok, arra, hogy már nem szeretne velem lenni, és arra, hogy már én sem vágyom haza - hozzá. Hogy megzabált minket a differencia, hogy vágyaink, hogy céljaink, hogy személyiségünk különbözőségei jelenleg, itt és most áthidalhatatlanok. Hogy édesanya szeretne lenni, én meg... arra gondolok, hogy nem szeretnék a gyermekei apja lenni? Vajon kimerném mondani ezt akkor is, ha otthon volnánk, ha egymással szemben állnánk, ha fogná a kezem és tekintete az enyémbe kapaszkodva némán könyörögne, mondjak valami biztatót, egyáltalán, csak mondjak valamit, bármit?
A közelben élesen felvisít egy kisfiú, mire odakapom a fejem, és halványan elmosolyodva kilépek a tömegből. Már nem büntetem magam az érzésekért és gondolatokért, amikről egyébként sem tehetek, amik kontroll nélkül járnak át. Egy ideje nem kopogtat bűntudat. Mindenki hibázik; gyerekként, később kamaszként, aztán felnőttként is, akkor is, ha mindent elkövet azért, hogy ne így legyen. Ha azt hiszi, kezébe vette a sorsát, ha megfeszül, és minden követ megmozgat, hogy az élete ezután tényleg úgy alakuljon, ahogy annak - szerinte - alakulnia kell. Csakhogy a víz bizony néha kicsap a medréből, és a természetre senkinek sincs ráhatása. Legyen az világi vagy máskor, nos... emberi természet.
Azt mondják, a vér nem válik vízzé.
Aztán meghallok egy ismerős hangot, és lépteimen lassítva odapillantok, majd halkan felnevetek. Ez nem lehet igaz, fut át agyamon a gondolat, de a következő pillanatban már indulok is felé. A fejemet hitetlenül csóválom közben, a levegőt óvatosan kifújom résnyire kerekített számon, végül megállok a gőzölgő puncsra váró nő mellett, hogy kabátujjunk összeérjen, és mindenképpen fel kelljen néznie rám. Persze úgy teszek, mint aki először nem veszi észre őt, és fontoskodva a lakókocsira kifüggesztett italárakat bámulom, de a szemem sarkából azt figyelem, mikor fordul felém, hogy pikírten megjegyezze: Uram, már ne is haragudjon, de nem férek el magától!
Akkor egymásnak préselt ajkakkal elvigyorodom, és oldalasan lepillantva rá, épp csak a nyelvem hegyét ki nem dugva megszólalok:
- Na és milyen harmincas nőnek lenni, Rohr kisasszony? - kérdezem majdnem hihető komolysággal, noha igencsak csillogó szemekkel, előre tartva attól a hatalmas pofontól, amit pillanatokon belül lekever ezért nekem. Júúúúj, de bunkó vagyok így Karácsony előtt, szentséges ég... még ilyet, Noel... csak ne kéne annyira nagyon röhögnöm. Csak ne...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Nadine Rohr
Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 167
Írta: 2019. december 17. 11:12 | Link

Noel

Ha valamiben hasonlítok Leonie-ra, akkor azt mondanám, hogy a lelkesedésben. Mert időnként engem is elkap a hév, és bizony ilyenkor le sem lehetne törölni azt a gyermeki vigyort az arcomról. Nos, a karácsony pedig pont egy ilyen időszak. Alig várja az ember, hogy kiszabaduljon egy kicsit, és harapjon egyet ebből a friss, fenyőillatú, gyertyafényes levegőből.
Nem csoda, ha sietős léptekkel indulok a vásár felé, és odaérkezve egy pár percig csak csodálom a teret. Habár nem vagyok embergyűlölő, a tömeg igenis ki tud borítani, a sok, tolakodó emberrel, de valahogy ez a vásári nyüzsgés mégis megnyugtat. Mert a falu az otthonom, és ez már olyan karácsonyi hagyománnyá vált nálam, hogy ellenőrzöm a kínálatot és általában veszek valami teljesen fölösleges ajándékot a testvéreimnek (aminek az esetek többségében jobban örülnek, mint bármilyen hasznos holminak).
Egy pár órás nézelődés után karomra akasztott ajándékszatyrokkal húzom le a kesztyűmet, hogy egy puncsot kérjek az egyik hívogató bódénál. A kedves hölgynek a nevét ugyan nem tudom, de lassan már visszatérő vendégnek számítok, és ha ő nem is emlékszik rám, és határozottan tudom, hogy már legalább negyedik éve szolgál mennyei italokkal a vásárban. Melegen rámosolygok, ahogy csevegő hangon érdeklődök az idei forgalomról.
A pénztárcám után kutakodva látom meg a két mellém lépő lábat, és habár az én ízlésemnek messze túl közel lép, azért igyekszem ezúttal nem felbosszantani magam, végül is Karácsony van, vagy mi…
- Egy pillanat, mindjárt kifizetem, és átadom a helyem, nem kell úgy tolakodni - A hangom nem bosszús vagy ilyesmi, de azért a végére elakad ahogy felpillantok. Elkerekedő tekintettel nézek Noelre. Hát ő meg mit keres itt? Majd persze van még hova fokozni a dolgot, mert megszólal (ahelyett, hogy kellemesen befogta volna a száját). Mérgesen fújok egyet, majd megtalálva a pénztárcámat megforgatom a szemeimet.
- Ombozi Noel, leszel szíves nem szétkürtölni itt a féltve őrzött titkaimat! - Tolom arrébb egy kicsit (vagy legalábbis határozottan megpróbálom), hogy ismét mosolyt varázsolva az arcomra vegyem el a puncsot a megfelelő összeg ellenében. - Különben sem illendő egy hölgy korát firtatni, pláne, ha ilyen vakarcsok teszik - húzom fel az orromat. Kedvem lenne most jól leönteni őt ezzel a punccsal, de egyrészt kárba veszne az ital, másrészt korántsem vallana felelős, harmincéves viselkedésre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 11:45 | Link

Nádja | hangulat


Csak nagyon nehezen tudom visszafogni a torkomon ragadt, újra meg újra kitörni készülő nevetést, míg szemem sarkából a mellettem álló kis törpét figyelem, és mintha észre se venném őt, titokban hallgatom a nyugodtan tettetett hangját, amiből én sajnos könnyűszerrel kihallom azt az édes kis menten felrobbanok élt. Imádom, hogy az embereket mi mindennel fel nem lehet bosszantani!
- Csak az árakat nézem... - jegyzem meg egy idegen ingerültségével, hogy minél tovább fenntarthassam a látszatot, de mikor a nevemen szólít, ráadásul a teljesen, kész, nem bírom, hangosan felröhögök, és rázkódó vállakkal felé fordítom az arcom. - Nem csak te öregszel, Nádja, tudod, az én éveim is peregnek. Nem vagyok már olyan kis vakarcs, mint legutóbb.
Szavaimat bizonyíthatnám azzal, hogy előhúzom zsebemből a jobb kezem, és megvillantom előtte házasságom aranyban fürdő jelképét, de az a furcsa, szégyenhez hasonlítható érzés nem engedi, hogy megtegyem. Egy romokban heverő kapcsolattal nem szívesen rukkol elő az ember, főleg nem valaki olyannak, mint Nadine.
- Szőke lettél - mondom neki aztán homlokráncolva, mikor engedve a tolásnak, kicsit hátrébb lépek, és onnan, távolabbról nézek végig a haján, amíg ő fizet. A puncs illata közben galádul orromba költözik, és bár nem terveztem, gyorsan mégis a sorban következő bajszos férfi elé állok, és elnézéstkérő tekintettel kérek egy csészével magamnak is. Bocs, bocs, tátogom a mögöttem jogosan felháborodott úrnak, majd csillogó szemekkel visszafordulok a nőhöz. - Jól áll. Már csak meg kellene növesztened.
Míg beszélek, kifizetem a téli italt, elveszem a csészét, és Nádja mellett elindulok a tömeg után. Mondják, hogy Merlin útjai kifürkészhetetlenek, és tessék, itt a példa arra, hogy talán így is van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Nadine Rohr
Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 167
Írta: 2019. december 17. 12:25 | Link

Noel

Ez tipikus példája annak az esetnek, amikor egy kellemes nap végén egy rég nem látott ismerősbe botlik az ember. Kérdés, hogy mennyire ismerős és vajon inkább pozitív vagy negatív élmények kötődnek hozzá. Azt hiszem ebben az esetben a pólus mindkét végletéről beszélhetünk, mégis az egész az én fejemben valahogy inkább kínos színezetet kap. Főleg, hogy röhög. Noel mindig csak röhög, és általában ha találkozunk, akkor rajtam. De a francba is, valahogy úgy csinálja, hogy ne megalázva érezzem magam, csupán mérsékelten zavarban.
Megcsóválom a fejemet, ahogy kutató tekintetemet végigfuttatom az arcán. Majd megvonom a vállam.
- Ez az élet rendje, nem leszünk már fiatalabbak sosem - napi Nadine bölcsesség, tessék Noel, csak neked, csak most, teljesen ingyen.
- Hogy te milyen éles szemű megfigyelő vagy, nem mindenki veszi ám észre - pillantok rá meglepettséget színlelve a gúnyos szavak mögött. Elvégre ha valaki barnából szőke lesz, az alig aprócska változás, nemde? Megcsóválom a fejem, majd elvéve a puncsot arrébb lépek. Végignézem, ahogy tőle cseppet sem meglepő módon betolakodik a következő vásárló elé. Ismét megrázom a fejem; úgy tűnik van, ami nem változik. Majd felnevetek. Ezek az Ombozi-bókok.. mikor azt hinnéd, hogy túl vagy rajta, jól időzítve bedob egyet.
- Én szeretem így - vonom meg a vállam miközben megindulok egy kényelmes sétatempóban. - És lehet, hogy az évek számában én nyertem, de úgy tűnik a hajhosszban megelőzöl - pillantok rá és megállva nyúlok fel egyik tincsének a végét ujjaim közé fogva miközben beszélek. Nem tudom miért csinálom ezeket, és nem tudom miért nem érzem elképesztően kényelmetlenül magam Noel miatt. De most csak szimplán egy kicsit minden olyan békés, és azt hiszem már csak valami kórus hiányzik a térről, hogy igazán giccses legyen a jelenet.
Ismét mindkét kezemet a puncs köré kulcsolom, bele-belekortyolva, miközben továbblépek.
- Tulajdonképpen mit is keresel te itt? Csak nem hiányzott a bogolyfalvi Karácsony? - kérdezem, de nem nézek rá, csupán kortyolok még egyet a puncsból, miközben egy kedves kis családon akad meg a tekintetem. Ilyenkor mindenki annyira boldognak tűnik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 13:11 | Link

Nádja | hangulat


Meghökkenve húzom hátra kissé a fejem, hogy összevont szemöldökeim alatt, hunyorogva nézzem tovább a nőt. A vigyor nem halványodik, csak a nevetésem csitul kicsit, míg végül nagyot sóhajtva bólintok egyet - úgy tűnhet, Nádja megállapítására. Persze azért ne essünk túlzásokba...
- Mennyei Merlin - bököm ki aztán a másik tekintetét keresve. Sajátomban mintha a semmiből előbukkanó páni félelem csillanna meg, még a levegőt is elkezdem gyorsabban szedni, de ha emlékszik még rám, pontosan tudja, hogy csupán játszom. Ennek ellenére elváltoztatott, rettegő hangon szólalok meg újra. - Ha ilyen bölcseletekben fogom terjeszteni az igét harmincon túl... fúh, hát nem tudom. Örülök, persze, hogy ilyen bölcs öregasszony lettél, mondjuk soha nem voltál buta lány.
Nem akarom ám komolyan bántani vagy sértegetni, épp csak cukkolom egy kicsit, pont úgy, ahogy ő is teszi, méghozzá - ha bevallom, ha nem - elég jól. Pikírt megjegyzésére zöldjeimet egy fáradt nyögés kíséretében az ég felé emelem, majd a fejem csóválva visszafordulok hozzá.
- Tudod, Nadine - kezdem elmélyített hangon, mint bármely türelmes tanítóbácsi szokta, mikor valamelyik gyengébb képességű diákjának kezdi el magyarázni az egyébként igen egyszerű tételt. Beszéd közben fejemet jobbra billentem, és észrevétlen közelebb araszolok a nőhöz, csak hogy jobban értsen. - Mikor elköltöztem innen, te még barna voltál... és mivel egészen mostanáig nem láttalak, nekem az, hogy most szőke vagy, bármily hihetetlen is, de újdonság.
Szavaim végére elmosolyodom, és elindulok mellette, hogy felvéve a tömeg tempóját, együtt haladjunk a fejünk felett fehér kötelekre aggatott megannyi dísz alatt. Noha hideg van, nem fázom, a forró puncs már az első korttyal átjárja és melegíti a testem. Csak egy újabb kortynál veszem észre, hogy Nadine megáll, mire visszanézek a vállam fölött, majd egész testemmel felé is fordulok, hogy éppen szembe álljak a forgalommal. Most biztos mindenki kedvencei lettünk, hogy elálljuk az utat, de amilyen gyorsan jön a gondolat, hogy talán útban vagyunk, olyan gyorsan tova is rebben, mikor Nádja hozzáér a hajamhoz.
Nem értem; tudom, hogy régen soha nem csinált volna ilyet, mint ahogy azt is, hogy ő sokkal, de sokkal szemérmesebb ennél. Nem értem, és ez ki is ül az arcomra, egyik másodpercről a másikra kéretlenül is vonásaimba fészkeli magát, miközben szótlanul őt fürkészem. A szemét, a bőrét, az orrát, a száját, aztán bumm, egyszerre véget ér a pillanat, elengedi a hajam, és továbbindul. Én pedig ugyanígy teszek: elindulok, kortyolok, vállat vonok.
- Nem foglalkoztam vele mostanában. Egyik nap felkeltem, és ekkora volt - felelem, miután lenyelem a még mindig jó meleg kortyot. Az utóbbi időszak tényleg kemény volt, nem jutott fölös energiám a hajamra, ami meglepő lehet, hiszen általában, főleg férfiaknál nem nő csak úgy meg egyik napról a másikra. A következő kijelentésem előtt nyelek még egy utolsót, aztán zöldjeimet Nádja kékjeibe fúrva kimondom: - Vágd le. Ráérsz ma este?
Illetlen? Vagy kellemetlen? Fogalmam sincs, hiszen a szám hamarabb formálja a szavakat, mint ahogy értelmet nyer a gondolat a fejemben. Mikor azonban felfogom, mit is mondtam, homlokomon azonnal keresztbefut néhány fiatal ránc, és fejemet is csóválni kezdem zavartan, akár egy rossz kamasz, aki azt sem tudja, mit csinál.
- Ne haragudj, ez... - kezdek bele, de ötletem sincs, hogyan is fejezhetném be a mondatot. Inkább elbújok a puncs hófehér gőzfelhőjében, miközben kortyolok egy újabbat belőle. - A kérdésedre visszatérve... de, borzalmasan hiányzott a tömeg és az évek óta ugyanolyan árusokból álló felhozatal. De a forralt bor jó. És úgy tűnik, a puncs se rossz. Most költözöm vissza egyébként. Kivettem itt egy házat, még hegyén-hátán állnak a dobozok.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2019. december 17. 13:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Nadine Rohr
Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 167
Írta: 2019. december 17. 13:52 | Link

Noel

Franc se tudja honnan szedek ilyen elképesztően elcsépelt mondatokat, de ebben az ünnepi lebegésben azt hiszem hajlamos vagyok kimondani minden butaságot, ami eszembe jut. Viszont Noel szavait nem állhatom meg nevetés nélkül, így a kacagásom kicsit élesebben hasít a tömeg morajába, mint azt szeretném. Talán még azt is megbocsátom neki, hogy leöregasszonyozott. Na jó, nem, ezt nem.
- Vigyázz, mert a bölcs öregasszony a mesében általában boszorkány és a végén még megátkozza az ifjú herceget - pillantok fel a bögréből Noel arcára, és amint kimondom el is bizonytalanodok. Vajon ő tényleg a herceg lenne a mesében? Talán inkább a sárkány szerep illene hozzá. Bár azt hiszem, ha ő lenne a sárkány, akkor rengeteg hercegnő omlana önként a karjaiba, cseppet sem várva a megmentő lovagot, hogy aztán a sárkány előszeretettel fogyassza el mindet. Mint ahogy ez történik is valójában. Persze a rövid eszmefuttatásomból a férfi csupán három szót kap. - Vagy a sárkányt - és ezzel már vissza is fordulok a puncsom felé. Határozottan érdekesebbnek kell lennie, mint Noel.
- Csak azért, mert te elmentél nem állt meg itt az élet. Úgyhogy üdv az újdonságok világában! - Nevetek fel ismét, és ezúttal már elfordulok, hogy a tömegben sétálva induljak meg. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Noel nem az ellenkező irányba megy, hanem követ. Nem teszünk meg sok lépést a tömegben, mikor megtorpanok. Szerencsémre az itt lebzselő boszorkányok és varázslók nagy része hozzá van szokva ehhez az ünnepi tempóhoz, az emberek megállnak, bámészkodnak, továbbmennek, így többnyire gond nélkül kerülik ki azt a kis szigetet, amit alkotunk a tömeg áradatában.
A tekintetem az arcára rebben, ahogy hozzáérek a hajához és az azon tükröződő értetlenség láttán majdnem felnevetek. Ha újabb bölcsességet kellene mondanom, azt hiszem az illene ide, hogy az emberek változnak. Vagy valami hasonló. De ezúttal a nyelvemre harapok, és kommentár valamint nevetés nélkül hagyom a megrökönyödést. Éppen elég számomra az, hogy észrevettem. Aztán már tovább is indulunk újra bekapcsolódva a zsibongás véráramába.
Talán nem is tudja mennyi mindent elmond ezzel a két mondattal. Kérdőn pillantok fel rá, és csak az jár a fejemben, hogy ha hagyta így megnőni, azt azt is jelentheti, hogy jó ideje nem volt az életében egy olyan gondoskodó kéz, aki levágta volna. Vagy akár csak elküldte volna fodrászhoz. És nem, nem az anyjára értettem…
Elkapva a zöld pillantást hőkölök hátra. Hogy mit csináljak? Megrázom a fejem, és éppen válaszolnék, mikor Noel újból megszólal. Összezárom ajkaimat és türelmesen várok. Meg kell hagyni, remekül ért hozzá, hogy egy ártatlan sétát rögtön kínos emlékezéssé alakítson. A mondatait alig-alig fogom fel, csak a dobozokra pillantok ismét az arcára, elszakítva kékjeimet a boldog kis családról. Pár percig csak némán nézem, majd megrázom a fejem.
- Nem érek rá ma este - lesütöm a tekintetemet. - Neked nem - Azt hiszem ez az, amit általában megtanultam magamban tartani. Az utolsó két szót, amit az ember nem mond ki, mert utál bántani másokat. Én utálok fájdalmat okozni. Most mégis kicsúszik. Nyelek egyet, még mindig nem nézve Noelre.
- És hova költöztél? Macskabagoly? Tündérmanó? - Holdfény? Próbálok csevegő hangot megütni, de a szavakat még mindig a puncshoz intézem. Akármennyire is régen történt, ami történt, nyomot hagyott. Éppen ezért most azt kívánom, bárcsak tényleg lenne programom estére, vagy bár tudnék neki hazudni egy programot. De mindig is úgy éreztem, tartozunk egymásnak az őszinteséggel.
Utoljára módosította:Nadine Rohr, 2019. december 17. 15:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 17. 14:57 | Link

Nádja | hangulat


Ha szeretném sem tagadhatom le éppen magam előtt, hogy bizony rendesen megütközöm azon, amit Nádja mond. Nem a gondolat első felén, hiszen az még meg is mosolyogtat, ahogy hangjával végigsimít az egómon. Később azonban, mikor a nő újra megszólal, szemeim villanva rebbennek meg, ajkaimra odafagy a mosoly, hirtelen pislogni is elfelejtek. Hogy én lennék a sárkány? De hisz az lehetetlen. Vagy talán mégsem? Árnyalatnyit elnyíló ajkaim megreszketnek, homlokomat erősen ráncolom, míg pillantásom valahová balra, a tömeg irányába vándorol. Nem látok semmit, csak nézek, gondolataimba merülve bámulok a semmibe, miközben Nadine szavai újra meg újra felcsendülnek a fejemben.
- Hah - nevetek fel végül zavart bágyadtsággal, és a fejemet rázva veszek egy mély, jól hallható lélegzetet, hogy a következő pillanatban már, mintha mi sem történt volna, apró mosollyal nézzek vissza Nadine-ra. - Érdekes felvetés. Még nem gondoltam magamra, mint a mesében szereplő sárkányra. Habár, herceg-alkat sem vagyok, szóval...
A tekintetem ég, talán, mert egy ideje már nem pislogtam, így most félig-meddig elfordulva társaságomtól, sűrűn pislogva kortyolok bele a puncsba. Szabad kezemmel lassan megvakarom a nyakam, majd csettintek egyet a nyelvemmel - ilyen, mikor olyasmin mélázok, amin nem kellene, ami helytelen vagy éppenséggel új(szerű). Hogy a viharba nem gondoltam még erre? A sárkány minden mese végén meghal? Amúgy meg, ennek a nőnek mindig igaza volt?! Talán tényleg a harminc betöltése teszi... a gondolatok sebesen váltják egymást, de egyiknek sem adok hangot. Helyettük inkább Nádjával együtt felnevetek, és ciccegősen bólogatni kezdek.
- De nem ám! - fűzöm tovább a szót kedélyesen. - Már senkit sem ismerek, ami furcsa. Míg itt laktam, lépten-nyomon ismerősbe botlottam, most meg üres a falu. Mármint az én szemszögemből. Neked, gondolom, nincs ilyen problémád.
Mosolyogva beszélek, és a szemeim is ugyanúgy csillognak, mint korábban. Egész valószínű, hogy az égvilágon semmi sem látszik abból, hogy a szívem mélyén bánt a nő véleménye. Persze, minden joga megvan hozzá, hogy így érezzen velem kapcsolatban - mint ahogy a többi, mostanra már nővé cseperedett lánynak is, akik hasonlóan jártak velem. Nem volt szép, hogy hűséget ígértem, majd pedig hagytam, hogy egy korábbi, más iránt érzett hasonló hűség-tartozás-érzés felülkerekedjen rajtam.
Aztán tessék, jön az újabb feketeleves, amire nemcsak, hogy köpni-nyelni nem tudok, de igazából, azt hiszem, fel sem fogom a szavait. A fene se tudja, mit érzek; a bal fülem cseng, a szám kiszárad, és közben sűrűn pislogva kihúzom magam. Értetlenül állok előtte, bár azt is látom, hogy nehezére esnek a szavak, és hogy zavarában - ahogy én, úgy ő is - inkább belebújik a puncsába. Megvakarom a halántékom, aztán a fejemet csóválva felhúzom a vállam.
- Ez... - nyúlok a jobb szememhez idegesen, mert hirtelen már az is viszketni látszik - hülyeség volt - simítom tenyerem közepét az orromhoz, végül szipogva leengedem a kezem. - Hidd el, a helyedben én is nemet mondanék magamnak. Nem is gondoltam semmi... - olyanra? magyarázkodom elég hülyén, arcomon közben ezerféle mimika fut végig. - Dehogy, tudom, hogy eljátszottam a bizalmad, ez nem is kérdés. Hagyjuk.
Az utolsó szónál már nevetnem kell, mert a kín - bár senki sem kérte - rendesen dolgozik. Elpillantok az ég felé, majd ismét felemelem a kezem, és lehunyt szemekkel masszírozni kezdem az orrnyergem. Ez rémes. Az egész, úgy, ahogy van.
- Bunk 21 - felelem automatikusan az eddigi lakhelyem egyszerű, ámde annál pontosabb megnevezését, majd hangosan felnevetek, és tenyeremet fájdalmasan végighúzva arcomon hümmögni kezdek. Hát apám, komolyan úgy viselkedek, mint aki azt sem tudja, most hol van, nemhogy még az új címéről legyen fogalma. - Ööö... izé. Asszem Macskabagoly hú... huszon... huszonhárom. Figyelj - torpanok meg most én, hogy vele szembefordulva szélesebb terpeszbe álljak, így veszítve nagyjából húsz centit a magasságomból. Minél közelebb vagyok hozzá, annál nagyobb az esély arra, hogy nem kerüli ki a tekintetem, remélem. - Figyelj, figyelj, nehogy rosszul érezd magad amiatt, hogy én valamikor ezeréve hülye voltam. Van rá esély, hogy ezt a kis nyelvbotlást elfelejtsük, és tovább beszélgetünk, mint két régi ismerős?
Akár egy kisgyermek, ártatlanul meredek a tekintetébe, felvont szemöldökkel nézem, várom a válaszát, hátha ad még egy lehetőséget arra, hogy ma szép emlékekkel váljunk el. Ajkaim kissé elnyílnak, a levegőt az átlagosnál jóval hosszabban és mélyebben szedem.
- Sajnálom, hogy megkérdeztem, és nagyon, nagyon sajnálom, amit veled tettem - a hangom ugyan alig hallani, de a szemem meg se rebben, azt mélyen Nádja kékjeibe bújtatom. - Bárcsak létezne valami, bármi, hogy meg nem történtté tehessem, de nem létezik... elcsesztem, Nadine, tudom.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2019. december 17. 15:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Nadine Rohr
Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 167
Írta: 2019. december 17. 16:04 | Link

Noel

Szemöldökömet ráncolva nézek még mindig Noelre, mert nem tudom hova tenni ezt a zavart nevetést. Az meg sem fordul a fejemben, hogy az én szavaim válthatták ki, és végül egy képzeletbeli legyintéssel el is engedem a gondolatot, mikor felbukkan az apró mosoly a szája szegletében.
- … szóval lehet, hogy marad a királylány? - nevetek fel befejezve a mondatát kicsit másképpen, mint amire talán ő gondolna. De hát kérem ez kihagyhatatlan lehetőség. Ombozi Noel a szép hosszú hajú hölgy, akinek megmentésére sietnek a világ legkiválóbb lovagjai. Tekintetem akaratlanul is végigfut Noelen, amint megmentendő helyzetbe próbálom képzelni. Nem, határozottan nem megy. Bár a Leonie-val való testcseréje után talán nem is áll tőle olyan messze az a hercegnő szerep? A gondolatra ismét mosoly kúszik az ajkaimra, mert hát valljuk be, mindenképpen szórakoztató eset lehetett.
- Itt a lehetőség, hogy új ismerősöket szerezz. Ugyan nem én vagyok a legszociálisabb errefelé, de jó pár ember arca és neve megragadt az emlékezetemben - nevetek fel. Nem áll szándékomban bemutatni az egész falunak, de ha valakire kíváncsi, végül is kérdezhet. Végigjártatom a tekintetem a tömegen, és azt meg kell hagyjam, hogy az ismerősök mellett ezúttal jó néhány ismeretlen arc is felbukkan. Egészen békés idillnek tűnik a séta a néhány bökkenőtől és zavart pillantástól eltekintve. Egészen addig, amíg Noel olyan kérdést tesz, amitől mindketten kellemetlenebbül érezzük magunkat, mint szeretnénk. Kedvem lenne ráförmedni, hogy miért kell mindig mindent elrontania. Ehelyett csak pár szavam van hozzá. Úgy tűnik ez is elég ahhoz, hogy az elevenébe találjak. Rögtön elszégyellem magam, és jó ideig nem is nézek rá. Egy szörnyeteg vagyok.
És ha már így belevájtam, arra sem vagyok képes, hogy ránézzek. Csak hallom a hangját, a zavarát, és ami igazán fáj, hogy őszintének érzem. Hogy tényleg tudja, mit csinált. És ettől csak rosszabb. Gyáva vagy Nadine Rohr! Mindig is az voltál… Fogalmam sincs mit kerestem igazából az Eridonban.
A kérdéssel próbálok felülemelkedni az előbbieken de nem igazán sikerül, az elutasítás fájdalma befészkelte magát mindkettőnk megrepedezett lelkébe.
- Mi? - nem értem a válaszát, nem ismerek itt ilyen helyet, de a kérdésemet ismét csak a cipői kapják. Aztán persze Noel is veszi a lapot és javítja a választ.
Felsóhajtok. A tömeg ismét arra kényszerül, hogy kikerüljön minket, de szerencsénkre ezúttal sem zavartatja magát túlzottan senki. Ha én nem is vagyok túl magas, Noel termete megteszi a kellő hatást. Felnézek rá, végigfut a tekintetem az arcélén, az orrán, a kissé összekócolódott haján, hogy aztán megállapodjon a szemein. Bosszúsan szusszanok egyet, két kezemmel még mindig a bögrébe kapaszkodva.
- Persze Noel, hogyisne… Ismersz, tudod milyen könnyen felejtek - szúrom oda válaszként, és megcsóválom a fejem. Mi történt velem? Mikor lettem ennyire keserűen szurkálódó? Ez nem az én stílusom. - Ne haragudj - bököm ki halkabban, még mindig a zöldjeibe nézve és várva. Várva, de nem is tudom mire. Aztán kibuknak belőle a szavak én meg továbbra is csak figyelek, ajkaimat összepréselve.
- Miért? - oldalra billentem a fejem, ahogy kíváncsian és egy kicsit szomorúan pillantok rá. - Miért kérdezted? - tényleg érdekel. Nem tudom mit akar, nem tudom miért teszi.. tudja, hogy már egyszer eljátszotta az esélyét. Azt az esélyt, amit nagyon nehezen harcolt ki magának elsőre is. Kínosan elmosolyodom, megrázom a fejem, majd lesütöm a szemeimet.
- Mindegy, nem kell válaszolnod. Hagyjuk, jó? - felpillantok, kezemet a karjára téve és komolyan belenézve a zöldekbe. - Nem haragszom - jelentem ki halkan, és egy félmosolyra is futja a szám szegletében. Többnyire végül is igazat mondtam. De az nem jelenti azt, hogy nem fájt. Fáj.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 17. 21:05 | Link

Edith

üdv újra kishugom


Könnyen fog menni a visszaszokás, legalábbis ezt hangoztatta mindenki nekem. A törzsfőnök, anya a telefonba és még az a kevés ember, akinek volt kedvem elmesélni, hogy mivel töltöttem az elmúlt egy évemet. Nekik lehet, hogy könnyen menne, nekem kevésbé. Hiányzik a tágas nyílt tér, hiányzik a kölcsönös odafigyelés és kedvesség, a nyugalom. A csend. Főleg a csend. Egy év kánaán után én idióta meg belevetem magam egy zsúfolt iskolai életbe. A családomnak szüksége van rám, ez igaz, miattuk teszem. Ha ők nem lennének, ha nem rájuk gondolva kelnék fel nap nap után, akkor már rég itthagytam volna ezt az egészet. De nem tettem, miattuk nem. Szükségük van rám. Úgyhogy összeszorítom a fogamat és igyekszem … nos igazából nem is igyekszem jó képet vágni a dologhoz. Inkább olyan képet vágok, hogy mindenki messzire elkerül. Tökéletes.
Ami viszont nem az, hogy én hülye a lehető legforgalmasabb helyre voltam hajlandó elkísérni a kishugomat. Karácsonyi vásárba, én! Ezer éve nem láttam már Edithet, kizárt, hogy még mindig olyan kis copfos foghíjas kisbéka legyen, mint volt. Hülye vagy Nay, azóta már tuti felnőtt nő. Ugh, na az azért még csak nem. Mindenképpen jó lesz ha rajta tartom a szemem. Neki nem is kell tudnia, hogy azt teszem. Sem azt, hogy anya is ezt kérte.
Lendületes léptekkel érkezem meg a vásár helyszínére, fogalmam sincs, hogy miért nem találkozhattunk odabenn. Már arra sem emlékszem, hogy kinek az ötlete volt ez az egész marhaság. Lustán körbetekintek résnyire szűkített mandulavágású szemeimmel, így elsőre nem érdekel semmi sem innen. Büdös, zajos, tömegnyomoros idiótaság. Az egyetlen érdekes dolog az a rénszarvasszán. Gyorsan oda is megyek az állatokhoz, biccentek egyet az ősz fazonnak, majd felkapok egy répát a kupacból, hogy megetessem szegény párákat. Jobb lenne nekik szabadon. Talán elkötöm őket, talán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Red Squadron csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 130
Összes hsz: 332
Írta: 2019. december 18. 13:26 | Link

Lili
egy kis karácsonyi ajándékvásárlás | the Shining feeling

Megvan az 1980-as Ragyogás című film? A film végén a havas labirintusban üldözi Jack Torrance Dannyt. Most én is hasonlóan érzem magam. Habár nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a kissrác vagy a középkorú eszelős szerepét töltöm be éppen. Sietek a falu irányába. Annyira sietek, hogy a sálba lihegéstől szempilláimon folyékonnyá vált leheletem. Így néhány kis cseppel szempilláimon rohanok a találkozópont felé. Elkéstem. Lilivel van találkozóm, csak annyi minden dolgom volt a mai napon… á, dehogy volt. Csak hajat mostam, befújtam és kicsinosítottam magam, hogy Révay Lili mellett azért ne úgy jelenjek meg, mint Eli mellett – ismét no offence, buddy. Hosszú fekete kabátot viselek, fejembe húzva szürke sapkám az ehhez való hatalmas kötött sállal. Arcom épphogy kilátszik, ezért is a nedves pillák. Kesztyűm kabátom zsebébe tömve, nadrágom színe farmer és bakancsom fekete, akár a kabát. Kitettem magamért, egészen elegáns vagyok. A bojtos sapkától eltekintve. De hát mindig kell legyen valami rajtam, ami petyássá tesz.
A főtérre szaladok, ahol Lili után kezdem nyújtogatni a nyakamat. Őrült módjára forgok körbe és körbe a téren, hiszen sehol nem találom a lányt. A világ forog velem együtt, ismeretlenek néznek az arcomba. Most már biztos. Jack Torrance vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 18. 14:06 | Link

Nádja | hangulat


Még meg sem szólal, én már tudom, mit fog mondani, hogy miként fogja befejezni badarul félbehagyott gondolatomat, és bár valahol a szívem mélyén bízom abban, hogy tévedek, és nem az fog elhangzani, amire gondolok, esendőn jobbra billenő fejem és az a reménytelen, már-már esdeklő tekintet amivel rápillantok éppen arról árulkodik, ami másodperceken belül be is következik. Egy röpke pillanatig belefagyok a csendbe, aztán hitetlenül elnyíló ajkaim mosolyra húzódnak, és hangosan nevetni kezdek.
- Ezt most komolyan kimondtad vagy már annyira elment az eszem, hogy újonnan képzelődöm is? - kérdezem, majd újra felnevetek, és enyhén kipirult arccal sóhajtok egy aprót. Ha tekintetünk találkozik, akkor Nadine észreveheti az enyémben átsuhanó zavart, amit noha érzek, őszintén én sem tudom hova tenni. Talán még a nő előző csípős kis megjegyzése okozza, talán a mostani, talán más, sosem tudjuk meg. Végül a puncs tejködszerű gőzéből szólalok meg újra, számszélén hamiskás mosoly ül. - Nem tudom, Nádja... javíts ki, ha tévednék, de az én emlékeim szerint a férfi mivoltommal soha, semminemű problémánk nem volt - duruzsolom a bögrébe hajolva, és míg kortyolok egyet, ártatlanul Nadine felé pillantok. - Úgyhogy házi feladat: megtalálni az Ombozi gyerek tökéletes szerepét.
Az utolsó szót követően ciccentek egyet, és vállat vonva tovább sétálok az ex-Eridonos mellett. Egy ideig nézelődöm, majd követem Nadine tekintetét, ahogy körbenéz a zsizsegő sokaságon. Hiába, nem ismerek senkit, se kicsit, se nagyot, mintha nyomtalanul eltűnt volna a fiatalkorom, és vele együtt mindenki, akit valaha éppen itt, Bogolyfalván megismertem. Kivéve persze Nádját, aki láthatólag inkább futott volna bele egy felmérgesített nunduba, minthogy élvezze a társaságom, dehát... ilyen az élet.
- Ühüm - hümmögöm bizonytalanul. Nem Rohr kisasszony emlékezetében nem bízom, ohohó!, csak most még nem érzem úgy, hogy ismét bele akarnám vetni magam abba a forgatagba, ami végigkísérte az egész eddigi életemet. Jó lesz végre egy kis nyugalom, csend, önismeret, tettekkel való elszámolás, aztán mire végzek az egész hosszúra nyúló listával, már jön is a nyugdíjazásom. Pont jó.
- Az volt a Romániai szállásom neve... Bunk twenty-one - magyarázom halkan az előző félreértést. A hangom tele van elfojtott feszültséggel és míg magamban a kialakult helyzeten morgolódom, a mérgemet óvatosnak szánt, néma sóhajokkal és elfordított fejjel igyekszem legyűrni. Hihetetlen, hogy mindent elrontok, kuncogok fel halkan a gondolatra, majd a saját szerencsétlenségemen vigyorogva egy, a másik oldalon felhúzott fabódé kínálatát kezdem vizslatni. Jippijájó, ismét sikerült elrontanom Nadine egy estéjét! Engem már soha nem fog elfelejteni, az egyszer biztos, remek. RE-MEK.
Aztán megállok, szembefordulok vele, és veszítve jónéhány centit a magasságomból belebújok az intimszférájába, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, és egyébként is puszipajtások vagy szerelmespár lennénk. Voltunk. Valaha.
És kimondja, amire gondolok.
Fájdalmasan felnevetek, de mielőtt bármit is mondanék, kiiszom az utolsó korty puncsot is a bögréből, majd felemelem, és elengedve azt, hagyom, hogy a bűbáj visszarepítse a lakókocsis varázslóhoz, oda, ahová tartozik. Aztán futó pótcselekvésként homlokomhoz érek, végül zöldjeimet Nádja tekintetébe fúrom. Az arcom minden egyes vonása komoly, minden egyes szavam őszinte, minden, ami én vagyok, igaz.
Nyelek egyet, mire ajkaim elnyílnak. Megengedek magamnak még egy utolsó percet, hogy a közelemben álló nőt láthassam, végül veszek egy hosszú, mély lélegzetet, és beszélni kezdek.
- Igen, ismerlek - ismétlem meg a szavait. Lomhán pislogva fürkészem a tekintetét, ajkaimra fogalmam sincs miért, de halovány mosoly költözik. - Illetve... régen jól ismertelek. Azért kérdeztem - elhallgatok, mert már nem néz rám, már a cipője orrát bámulja, és bár közelebb hajolok, nem tudom, ez elég-e ahhoz, hogy ismét rámemelje pillantását. - Azért kérdeztem, mert szeretném, ha az utolsó emléked az lenne rólam, hogy jól érzed magad, hogy nevetünk és régi, sulis sztorikat veszünk elő, hogy meghívlak egy fahéjas kürtőskalácsra vagy nézünk valami vackot Leonie-nak... gondolom, még mindig a teljesen értelmetlen dolgoknak örül.
Nem tudom, hogy túl sok-e, amit kérek, hogy félreérti-e, hogy én félreértem-e saját magam. Semmit sem tudok, csak azt, hogy ettől az életnek csúfolt döbbenettől kaptam még egy esélyt arra, hogy ha jóvá nem is tehetem, de legalább szépítsek valamicskét a múlton. Nagyot nyelek, a sóhajom megreszket, míg kiengedem.
- Nem akarom, hogy az a Noel legyek Nadine Rohr számára, aki egy este elgyengült, és rossz döntést hozott. Mi már nem is szerettük egymást Annelie-vel, egyszerűen... - nevetnem kell kínomban, ahogy balommal hátravetett fejemhez kapok, és a díszektől fénylő sötét eget kezdem bámulni. - Te vagy életem legnagyobb baklövése. Mármint, Merlinem, nem úgy... épp ellenkezőleg, hogy képes voltalak megcsalni - noha a hangom minden szóval egyre csak halkul, mikor újra nevetni kezdek, az már hangosabbnak, kínosabbnak és rekedtebbnek hat. - Mindegy, kár is ragozni. Csak szeretnék szebb emlék lenni, mint ami vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Nadine Rohr
Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 167
Írta: 2019. december 18. 16:00 | Link

Noel

- Halálosan komolyan mondtam - felelek még mindig nevetve. - Leonie rendszeresen emlékeztet, hogy egy időre az ő testében ragadtál, és tudod az a szép hosszú haj… - elgondolkodva pillantok el valahol Noel válla fölött, ajkaimon az előbbi jókedv emlékeként egy hamiskás mosollyal. Azt hiszem nem lepődök meg azon, hogy nem élvezhetem túl sokáig ezt a felhőtlen hangulatot, hiszen Noel máris képes zavarba hozni a következő mondatával.
Úgyhogy most jön az a rész, ahol szokás szerint zavartan lesütöm a szemeimet és az arcom pirulását igyekszem maximálisan a hidegre fogni, arra a pár másodperce, amíg két - számomra is -  érthetetlen szót elharapva találjam meg ismét a hangomat egy kínos krákogás után.
- Khm.. szóval keressek neked szerepet a mesében. Oké, vettem. Lehetsz például a hercegnő apja, a jóságos király?  - Merlinre, csak tudnám miért kell ennyi baromságot összehordanom, ahelyett, hogy csak szimplán tovább lépnék a témán?.. Azt hiszem ezt határozottan Leonie rossz hatásának számlájára kell írnom. De Noel megelégedhet ezzel, nem egy gonosz sárkány szerep, és azt sem mondtam ki, ami újfent eszembe jutott. Hogy mi van, ha ő a rossz testvér. Szóval maximálisan elégedett lehetek a jóindulatommal. Lehet, hogy lassan ideje lenne meseterápiás foglalkozásokat is tartanom… - Vagy talán hagynom kéne, hogy te találd meg magadnak a szerepet - teszem még hozzá egy leheletnyit komolyabban, talán csak úgy magamnak, a felszálló párába merengve.
A nyugalmas sétára végül is megvolt az esélyünk, de azt hiszem túl sok a kimondatlan mondat köztünk ahhoz, hogy ne kezdjünk a felszín alá kapargatni. És ez az, ahol úgy érzem elveszítem a lábam alól a talajt. Mert annyira biztos voltam magamban, Noel után kellett a tér, elutaztam, visszajöttem és azt hittem minden más lesz. Egy ideig talán akartam beszélni róla.. vele, de az elmúlt pár évben már lezártnak tekintettem mindent. Úgy tűnik elhamarkodott kijelentés volt.
Csak bólintok válaszul a kiegészítésre, hogy értem, nemrég költözött ide, a korábbi megszokás pedig nagy úr. Mindig is olyannak tartottam magam, aki értékeli, ha az emberek megtartják a tisztes távolságot, így most elég kényelmetlenül érint Noel közelsége. Az a közelség, ami volt, hogy teljesen természetessé harcolta ki magát. És elképesztő az a kettősség amivel rá akarok nézni, bele a szemeibe ugyanakkor elbújni a pillantása elől, elkerülni ameddig csak lehet. Tekintetem követi a bűbájtól elszálló bögrét majd visszatér a sajátomhoz. Az alján már csak pár maradék korty van. Ilyenek vagyunk mi is. Kihűlt utolsó kortyok, amik elvesztették a varázsukat. Hiába melegítené fel bárki is, már csak keservesen legyűrtek lennének. Azért kiiszom én is, és útjára engedem a bögrét.
Szeretnék ismét elpillantani, találni mást, bármit ami leköti a szemeimet, mégsem tudok szabadulni az őszinteségtől a zöldekben.
Csendben hallgatom amit mondd, és megjegyzem minden szavát. A hangja ott cseng a fülemben és habár éppen a cipőm orra a kiszemelt célpont, megérzem ahogy közelebb hajol. Akármennyire is szeretné, nem nézek rá rögtön; lehunyom a szemeimet egy hosszú pillanatra, hogy aztán lassan emeljem fel őket a zöld íriszekig. Akaratlan mosoly kúszik az arcomra a loboncos húgicám emlegetésére, és egy bólintással megerősítem ezt a részt. Naná, hogy a vacakokat szereti.
- Szóval.. szeretnél még egy esélyt a szépítésre?  - meg kell próbálnom összefoglalni a hallottakat mert most csak kavarognak bennem a szavai és összezavar. Nem tudom, most mégis mit kéne tennem? Ismét elfordítom az arcomat, mert nem bírom ezt az esdeklő tekintetet. Nem teheti ezt velem! Ez aljas. Megrázom a fejem.
- A múltat nem tudod megváltoztatni Noel… - kezdek bele akadozva, és habár nehezemre esik kimondani most ezeket a szavakat, mégis ez az igazság. - De ne aggódj, nagyon sok szép emlékem fűződik hozzád - próbálom elkapni a pillantását, és ha még mindig engem néz, ez nem lehet túl nagy feladat. Majd egy mosollyal igyekszem hitelt adni a mondottaknak. Mert ez így van. - Fontos része voltál az életemnek, és sosem fogom elfelejteni az együtt töltött időt,… - az lenne a legjobb, ha nem folytatnám, ha meghagynám ezt így - …de ha akkor igazán, tényleg annyira számítottam volna, nem ugrassz vissza hozzá - nyelek egyet a végén, mert érzem, tudom, hogy ezzel is bántani fogom. Mégsem tarthatom magamban, nem hiheti azt, hogy egy bocsánatkéréstől majd megváltozik minden. Vagy ezt hiszi? Ilyenkor szoktak mások a nyakába borulva megbocsátani, hogy aztán újra koppanjanak?
- Mint mondtam, nem haragszom, és azt is el kell ismernem, jó vagy ebben… - mutatok körbe csendesen felnevetve. - Megy neked ez a bocsánatkérős dolog - fejezem be még mindig mosolyogva. És ezúttal magamban marad a folytatás. Biztosan sok lehetőséged volt gyakorolni.
Aztán kicsit bizonytalan mozdulattal emelem fel karjaimat, hogy Noel dereka köré fonva lassan átöleljem őt. Nem tudom miért csinálom. Nem tudom mit akarok, vagy, hogy ő miért most bukkant fel. Egyszerűen csak úgy érzem, ennek most helye van itt. Köztünk.
Utoljára módosította:Nadine Rohr, 2019. december 18. 16:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 46
Összes hsz: 202
Írta: 2019. december 19. 04:03 | Link

Milan
szia...?

Szokatlanul tapasztalom, hogy görcs van a gyomromban, amikor elindulok. Kiviszem Iridist a rétre, hátha a természet közelsége minket is kicsit jobban összehoz, arra azonban nem számítok, hogy a szürke fellegekből nem puha hó hullik majd alá, hanem valami esős-havas-trutyis izé. Behúzódunk a faházba amíg el nem áll a szutykos felhőszakadás, azonban amikor összeszedem magam, hogy na akkor indulok, visszaviszem Iridist a szobájába, és a faluba sietek, nem várt problémába ütközöm. Ahogy lelépek a földre már meg is érzem ahogy süllyedek-csúszok bele a sárba, így elfintorodva húzom vissza a lábam. Jajj, de nem akarom átvenni, meg különben is ha ez most beázik nincs mit felvennem újra... Iridis mocorogni kezd a kezemben, menne már menne már, és bár óra nincs nálam, de mivel nem akarom megváratni Milant, nekem sem éppen kedvemre való a csiga tempó. Nyűgösen nézek körbe, hátha van valamerre egy mágikus ösvény amin átszaladhatnék - de ahogy arra számítani lehetett -, sehol semmi. Azazhogy... mágikus ösvény?
Kósza gondolat suhan át a fejemen, majd picit lehajolva igyekszek erősen koncentrálni, és egy bizonytalan kézmozdulattal megfagyasztani egy kis földdarabot. Elsőre nem sikerül, mint eddig szinte semmi sem. Bizonytalanul húzom össze a szemöldököm, de nagy levegőt veszek, és határozottabban próbálom meg újra. Ezúttal halvány csillanás alakul ki a sár felszínén, de ahogy óvatosan ráhelyezem a testsúlyomat, összeroppan, és már megint semmivel sem vagyok előrébb. Immár kifejezetten türelmetlenül feszítem ki tenyerem a föld felé, és kipróbáláskor mintha működne is - bár csúszósnak csúszós, de nem süppedek el benne. Menni fog ez!
Bár sokáig tart kikeverednem a rétről, sikerül, és miután egy kósza diáktól megkérdem mennyi az idő, inkább Iridissel a karomban indulok meg a vásár felé. Észre sem veszem, de útközben szórakozottan cirógatni kezdem a buksiját, és talán... talán ezt most ő sem bánja.
- Milan! - szólítom meg bátyámat ahogy rátalálok a rénszarvasok mellett. Mosoly szökik az arcomra, és jobb kezemmel még mindig ebilenemet szorongatva tárom ölelésre a balt. - Bocsi a késésért, sokat vártál? - mentegetőzök a vállának, majd eltávolodva szemügyre veszem én is a rénszarvasokat. - Elnevezted már őket? - kérdezem ártatlan hangszínnel, mintha kettőnk közül nem én lennék az aki úton-útfélen beceneveket aggat az állatokra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus | kettesalá
offline
RPG hsz: 656
Összes hsz: 6150
Írta: 2019. december 19. 11:05 | Link

Nádja | hangulat


- Ó, Leonie... - vigyorodom el kényelmetlenül; vonásaim grimaszban végződnek, szemöldökeim feljebb araszolnak, mintha csak rossz emlék fűzne a kis vöröshöz, holott valójában mindig is a barátomnak tartottam. Azon kevesek közé tartozott, akivel a rengeteg hülyeség mellett tényleg beszélhettem, és aki - ha nem is pont úgy, mint általában az (átlag)emberek szokták - tanácsot adott, mikor nem tudtam, merre tovább. A szememet forgatva nézek le Nadine-ra, és már egy őszinte, nosztalgikus mosollyal szólalok meg újra. - Tudod, az, hogy emlékeztetsz: egyszer egy szép napon hetekre női testbe szorultam, nem sokat segít a férfiúi önbecsülésemen. Nem mondom, szeretek jóbarátságot ápolni a keblekkel és más női testájakkal is, de... - színpadiasan sóhajtok egy aprót, Nádja érezze csak a belőlem áradó komolyságot, és egyébként is, ha már belekezdett a témába, hát piruljon rendesen az orcája - ...jobb szeretem őket a másik nemen. Rajtam kevésbé izgatóak.
A mondat végére mintegy hatalmas sóhajjal teszek pontot, és olyan természetességgel sétálok tovább, mintha egész idáig az időjárásról vagy a másik családjának hogylétéről csevegtünk volna. Direkt nem nézek oldalra, látszólag a vásári fényekben, az árusok portékáiban meg a hangulatban időzöm, de a szemem sarkából még így is tökéletesen látom a mellettem levő nőt. Vigyorognom kell, és vigyorgok is, hol az idegen családok, hol meg a sötét, csak a díszektől fénylő ég felé - akár egy néhányrandis kamasz, vagy épp a másik véglet, az ezeréves házas férfi, aki még mindig jól érzi magát a feleségével. Kár, hogy egyik sem vagyok.
- Hmmm, szóval apaszerep - ajkaimat csücsörítve veszem fontolóra a soron következő lehetőséget, és minél inkább elhúzva az időt, az arcmimikámmal játszva pillantok le Nadine-ra. - Ki vagy te a mesében?
A hangom komolyan cseng, hiszen én is komoly vagyok. A nő utolsó megjegyzésére nem felelek, válaszul csak egy futó, kifürkészhetetlen pillantással adózom neki, majd elfordulok, vissza a sokaság felé, és közben arra gondolok, vajon mi az én szerepem ebben a történetben? Kettőnk történetében. A saját történetemben.
Persze tudom, ki vagyok én.
Mindig tudtam.
Én vagyok a tékozló fiú.
A gondolat örökre kimondatlan marad; talán nem merek hangot adni neki, mert attól félek, hogy azzal, ha bevallom: gyenge vagyok és rossz, valami kettétörik közöttünk - mintha az egész nem tört volna már régesrég ketté, vagy inkább darabokra.
Egy ideig hallgatagon sétálunk, csak a tekintetem követi Nadine-ét, figyelem az embereket, akiket ő is, a kínálatot, amin az ő szeme is megakad, a fényeket meg az eget, és közben az idegenektől elkapott beszédfoszlányokon mosolygok. Milyen nagyszerű is, hogy az élet mindenkinek történetet és feladatot oszt, hogy bár mi éppen így vagyunk, ahogy, más éppoly nehéznek, éppoly hatalmasnak, emberi mértékben leküzdhetetlennek érzi saját sorsát. Mosolyognom kell, hiszen ha belegondolok, minden csak nézőpont kérdése.
Aztán, mikor már közel egymagasságban vagyunk, és ő ismét beszélni kezd, a szavai tüzes pengeként hasítják fel a bőröm; nem mutatom, talán nem látszik a szememben, mennyire rossz hallani az igazságot, hogy mennyire fáj hallani, mit okoztam benne, és szembesülni azzal, végtére is, igaza van. Vannak dolgok, amik megmásíthatatlanok. Hiába minden; utólagos megbánás és őszinteség.
Meg akarok szólalni, már veszem is a levegőt, hogy mondjak valamit, de résnyire nyitott ajkaimon nem jön ki semmi. Egy rekedt foszlány sem, mintha azután, amit Nádja elmondott, már nem volna jelentősége semminek, amit én valaha is mondhatnék.
Lesütött szemmel bólintok egyet, de nem nézek rá. Arcomról eltűnik minden odaerőltetett vidámság, elkomorodva bámulok lefelé. Most mondjam, hogy számított, csak balfasz voltam? Hogy nem vele volt a gond, hanem azzal, hogy még nem voltam stabil? Vagy kezdjek bele abba, hogy amúgy két éve megnősültem, és jövőre válok? Mert válok, ez biztosabb, mint bármi más jelenleg. A torkomra fagyott minden kimondatlan gondolat, de talán jobb is így, hiszen érzem, hiba lenne megszólalni. Néhány hosszúra nyúló néma pillanattal később végül felemelem a fejem, szótlan belenézek Nádja szemébe, és kierőszakolok magamból egy harmatgyönge mosolyfélét.
- Kösz - szélesedik ki az ajkam, és a sóhaj, ami kitör belőlem, hoz némi megnyugvást. Nevetősen folytatom. - Ha bóknak szántad. Ha nem, akkor viszont most jól meg kell sértődnöm az Illem, etikett, protokoll 287. pontja szerint. Csak, hogy tudd.
Még épp van időm olyan komolysággal ránézni, mint csak védőügyvédek tudnak az ítélethozó bizottság igen fontos - meggyőzendő - tagjaira, majd a szívem ugrik egyet, ahogy karjait körém fűzi, és a másodpercek lassulni kezdenek. Érthetetlenül közel jön, és annak ellenére, amit az előbb mondott, puhán átölel. A szívem veszettül dobog, lehet, hogy Nádja még pulóveren és kabáton át is érzi, hallja azt a belső ütemtelen küzdelmet. Hirtelen pislogni is elfelejtek, csak hagyom, hogy azt tegyen, amit csak szeretne. Néhány pillanattal később azonban én is megmozdulok; testét óvatosan, akárcsak ha törékeny kismadárka volna, karjaim közé vonom. Arcunk összeér a másodperc erejéig, majd államat hajába fúrva megtámasztom, és mormogok valamit, amit egyikünk sem érthet.
Nem tudom, mi történik, hogy mi ez, de boldoggá tesz, és csak remélni merem, hogy ő is hasonlóan érez. Mert nem hiszek a véletlenben, nem hiszek abban, hogy létezik célnélküli találkozás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Red Squadron csapattag, Színjátszós, Másodikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 524
Írta: 2019. december 19. 18:19 | Link

Életem értelme

Áh, hogy ez mekkora egy vacak. El sem hiszem, hogy valaki ezért egy galleont is kiadjon. De most komolyan! Értem én hogy idén a kézzel készült dolgok béltartalék szinten árasztották el a hazai boltokat így az ünnepek terén és hogy van olyan hülye, aki még ezeket keresi is, de könyörgöm, miért az élet kékeres, vaskos, duzzadó, lábfekélyéért kell ezt még egy ilyen kis vásáron is előhozni, mint a bogolyfalvi karácsonyi kirakodás? Tíz perce szemezek itt ezekkel a kötött kis mackókkal, szívecskékkel és hasonló eldeformálódott ízlésre hajazó tárgyakkal, de valahogy nem tudtam még értelmet találni nekik. Ha ajándék, akkor az legyen drága és valami minőségi dolog, nem pedig egy öregasszony által összetákolt izé, aminek csak jó hiszemmel egy macska örülne, az is csak azért, hogy szétszedje az egészet a francba.
- Mit adhatok fiatalember? - Szolgálja ki a többi embert gyorsan, majd fordítja figyelmét felém az öreg néni, aki feltehetően ezeknek a förmedvényeknek lehet a tulajdonosa és egyben készítője is. Hirtelen megszólítása kicsit sem billent ki a gyűlölködésemből, inkább csak úgy csinálok, mint aki meg sem hallotta, hogy hozzá beszélnek és inkább a garbóm bő nyakába rejtem kipirosodott arcom, miközben kezeimmel bőszen kutatok a zsebemben egy újabb mentolos cukorkáért, ha már az előzőt szétharaptam. Azonban a nyanya nem tágít, újra elhagyják száját a nemrég elharsogott szavak, ez alkalommal is egy zsáknyi édességgel és kedvességgel megfűszerezve. Komolyan, lassan hánynom kell.
- Igen - adom fel a küzdelmet, kibújva meleg ruhám védelmező burkából. - Esetleg ilyen van tangában is? - Mutatok rá az egyik csipketerítőre, arcomra tenyérbemászó és meglehetősen ártatlan arckifejezést erőltetve.
- Hogy miben, Kedveském? - Akad el az asszonyság szava, szemei kikerekednek, ábrázata a fején viselt mikulássapka árnyalatát veszi fel.
- Tangában - kötöm az ebet a karóhoz, miközben úgy csinálok, mint aki egyáltalán nem érti, hogy ebben most mi is a lehetetlen. - Bár nem csodálkozom, egy ilyen vén szatyor miért is tudná, mi is az - Bekapom az eddig a kezemben tartogatott cukorkát, majd a csomagolását kis golyóvá gyúrva, bepöckölöm az asszonyság bódéjába.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 536
Írta: 2019. december 19. 18:32 | Link

Görcs


- Azt kérem - mutatok, a kis macira, miután szem és fültanúja leszek annak, Theon mit művel a másik bódénál.
A fejem rázom, hisz értem én, értem, de karácsonykor még én is megerőltetem magam, ami nem is olyan nehéz. Ezt még nem tudták kiölni belőlem, ezt az ünnepi hangulatot, hogy minden hülyeséget úgy vásároljak fel, mintha kincs lenne.
- vagyis kettőt - s mikor az eladó férfi elvigyorodik, én is megeresztek egy mosolyt, majd miután megkapom őket, és kifizetem, egyiket jól el is rejtem a táskámban, nem tehetek róla nagyon cuki.
- Bunkó vagy... saját kezűleg csinálja, és nézd csak? - ahogy Theon mögé érek, zsebembe rejtem a kicsi macit,  megfogom a fejét, ha tetszik neki, ha nem, és remélehetőleg ezzel a tekintetét is a táblára vezérlem.
- hmmm.. ő pont az árváknak gyűjt. Szóval gratulálok, nem csak éhes marad valaki miattad, de még meg is alázod, és leszólod azt, amivel egész évben foglalkozik. Nyugdíjas, ledolgozta az egész életét... te mit tettél le eddig az asztalra, kedves? Kérj tőle bocsánatot - láthatja rajtam, hogy nem tréfálok, ahogy azt is, mindenképp meg fogja tenni, ha nem így akkor úgy. Többen azok közül, akik hirtelen körénk gyűltek, még helyeslően bólogatnak is, és a néni arcára nézve, még rám is rám tör a késztetés, hogy bocsánatot kérjek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Red Squadron csapattag, Színjátszós, Másodikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 524
Írta: 2019. december 19. 20:09 | Link

Életem értelme

Na ácsi, ácsi. Álljon csak meg a menet. Tudom, hogy nem én vagyok az a tipikus mintapasi, akire mindenki vágyik, de azért olyan rossz se vagyok, hogy valamiért is bocsánatot kelljen kérnem. Az én nézőpontom, én így gondolkodom, ezért pedig senkinek sem tartozom bocsánatkéréssel. Meg amúgy is. Röhejes, hogy pont nekem kellene erre vetemednem. Már csak az egom miatt se fogom megtenni. Felőlem rikácsolhat itt a luvnya - végtére is ahhoz ért a legjobban -, de tőlem egy esedező szót sem fog hallani.
- Nekem akkor is kell az a tanga - vonom meg a vállam az indokokra, amiket a szöszi felsorol. Gyerekek, akiknek segítségre van szükségük? Oh, ugyan már, bolond azért én sem vagyok. Mintha nem azzal lenne folyton tele a közösségi média, hogy ez meg az a híresség mennyit adományozott az ilyen pokolfajzatoknak. Annak a nagy részét bőven elkölthetnék arra, amire nekik szükségük van és nem kéne mástól pénzt kunyerálni. Meg fogadok hogy ez a vén szatyor is csak szóban gyűjt a rászorulóknak. Igazából meg csak egy kis plusz pénzt akar a nyugdíja mellé. Szánalmas. Attól persze még nem fogok tágítani az ügyem mellől nekem kell az az alsónemű és kész. Ha medvét tud horgolni, akkor nem hiszem, hogy egy pár madzagból álló valamit ne tudjon megcsinálni. Feltéve persze, ha egyáltalán tisztában van azzal, hogy mi is az. Amit meg kötve hiszek. Pedig jó lenne Levit megszívatnom. Szegény kis szobatársam túlságosan nagy pofazacskóval rendelkezik, ami nekem, és még pár másik társamnak pedig rettentően nem tetszik. Így rá fér egy kis leckéztetés. Mi? Hogy én is ugyanolyan vagyok mint azok a nagyszájú mamlaszok? Oh, ugyan kérlek, én százszor szebb vagyok náluk.
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek - fogom meg a kezét, ami fejemen kapott új helyet - Ez a test egy templom ám. Mondanám, hogy gyónhatsz alatta, de rusnyaságokkal nem foglalkozom - igen, szándékosan nem reagálok arra, amit mondott. Hogy miért? Mert kurvára nem érdekel. Feljebb már kifejtettem a véleményem a témáról.
- Na, várjál. Szerinted nekem bocsánatot kéne kérnem? Pont nekem? Cicám, láttál már jól kinéző hírességet esedezni? Na, engem sem fogsz - direkt szítom a hangulatot, had gyűljön csak a nép. Minél többen, annál élvezetesebb lesz a buli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 536
Írta: 2019. december 19. 20:28 | Link

Görcs


Igazából nem azért bukkantam fel, hogy veszekedjek vele, így a hisztijét is elengedem, ahogy láthatóan az idős hölgy is. Mármint hosszú pillantások után, s miután mindketten elkönyveltük a nyilvánvalót: gyerek.
Noha én valay micskét tisztában vagyok a helyzettel, hogy nem lehet mindent arra fogni, mégse kezdek nevelésbe. Egy apró próbálkozásom volt arra, hogy esetlegesen kinyissam a szemét, és megmutassam neki, hogy olykor a szavaknak bizony van erejük. De láthatóan teljesen felesleges.
Igazából még arra se reagálok, ahogy engem sérteget, ez mondhatni rutinná vált, gyanítom, mert nem fogadtam el azt a nyamvadt rózsát.
- Nem nézel ki jól, és híresség se vagy... nos, ha befejezted - teljesen semlegesen, mondhatni magától értetődően mondom mindezt ki, ezzel elérve, hogy páran óvatosan felkacagjanak körülöttünk. Nem zavar a kisebb tömeg, igazán megszoktam már, így sztoikus nyugalommal nyúlok a zsebembe, majd nyújtom neki a kis macit, s ha nem veszi el, akkor hagyom, hogy kettőnk közt landoljon a földön.
- Nem karácsonyi, hanem búcsú ajándék, úgyhogy nem kell itt érzelgősködni. Holnap Pécsre költözöm és csak annyit leszek a kastélyban, amennyit feltétlenül szükséges, így nem fogok már belerondítani egy napodba se - megvonom a vállam, majd intve neki egyet, hátat fordítok, majd utat törve magamnak, megyek és nézem meg, vajon a többi bódé mit rejt.
Nem vagyok az a nagyon búcsúzkodós fajta, s talán, ha ma járt arra ahol lakom, még a tábla is feltűnhetett neki, ami azt jelzi, bizony az a ház el lett adva, de ha nem is tette, akkor sem hiszem, hogy akkora törést okozna neki a távozásom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Red Squadron csapattag, Színjátszós, Másodikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 524
Írta: 2019. december 20. 16:23 | Link

Életem értelme

Nem, én nem hibázok. Én. Soha. Az isteneknek senki nem ró fel semmit, és mivel én egy templom vagyok, így valamelyest közel állok az égi teremtményekhez, szóval ebből kifolyólag nekem sem lehetne felhánytorgatni azt amit esetlegesen rosszul cselekedtem. Mégis mind Charlotte, mind a körénk gyűlt nép azon van, hogy kibelezzen, de max megkövezzen azért, mert szeretnék egy kibaszott kötött tangát. Hát ez kész röhej. Úgy látszik háztársam a lincselést először szóban kezdi el, szavai késként hatolnak belém. Azt mondta, hogy nem nézek ki jól. A hírességemre tett megjegyzése nem is fontos, de az, hogy szerinte nem vagyok jóképű, na, az már fáj. Nagyon is. Egy pillanatra a szívemhez kapok, miközben magamban elharsogok egy néma 'Áucs'-ot. Még csak az kéne, hogy hangot agyjak nemtetszésemnek, ezzel pedig pörgessem az ego pontjait tovább. Így is elég van neki.
- Oh - csak ennyire telik, ahogy meghallom a mondat többi felét is. Beletellik néhány pillanatba, de sikerül felfognom. Charlotte költözik. Tény is való, hogy mikor legutóbb a házuknál jártam - eskü, nem kukkoltam senkit és semmit -, akkor mintha egy aprócska jel figyelmeztetett volna erre, de azt hittem, hogy csak szívatni óhajtja a népet, aztán majd pár nap múlva rám ront azzal, hogy mekkora hülye is vagyok, amiért bevettem és hogy sosem fogok tőle megszabadulni. Nem mintha akarnék. Így már nem. Azt reméltem, hogy majd én kergetem az őrület határára, hogy aztán majd fejvesztve meneküljön el nemcsak a faluból, de még az országból is. Ez így nem jó! Miért kell magától elmennie? Értem én, hogy szinte már kipusztultak a bogolyfalvi Felagundok, de még álmomban sem gondoltam volna, hogy a csökönyös Charlotte is beadja majd a kulcsot.
- Kö... köszönöm! - Kezdem először halkan, majd a kis elakadás után végre hangot adok ennek az egyszerű, de mégis sokat mondó rövidke mondatnak. Lenézek a kezembe helyezett aprócska mackóra. Majd ismét fel, inkább eltekintek valamerre, mert mintha kicsit csípné a szemeimet valami. Nem, nem érzékenyültem el, ez csak a hideg, téli szél műve!
Hihetetlen, hogy pont attól az embertől kapom az egyetlen karácsonyi és vagy búcsú ajándékot, akire sosem számítottam volna. Jó, Charlotte már tett értem egy és mást, de akkor is. Váratlanul ért. Nagyon is.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 893
Írta: 2019. december 20. 19:30 | Link

Petya
Ruha

Késik, de nem baj, mert addig szemmel fel tudom mérni a terepet. Az ajándékokat már megvettem, itt csak apróságokat keresek, amivel feldobhatom őket, amelyektől kicsit karácsonyibbak lesznek. Az elmúlt hetek a vásárlással, és a tökéletes ajándékok kiválasztásával teltek, és én nem szeretek csak úgy venni valamit, szóval az összes családtagomat körbejártam, megfigyeltem, szinte már kutakodtam utánuk, és így tettem Ricsi családja esetében is. Remélem, mindenkinek olyan ajándékot adok majd, amitől hanyatt esik, mert nem is számít rá, hogy valaki tényleg megveszi neki. Ez a helyzet a baráti körömben is, a felém közeledő Petyának is nagyon figyeltem, hogy valami különlegeset adjak.
- Mögötted.
Jegyzem meg mosolyogva, ahogy látom, hogy a tekintetével keres engem, de nem talál. Bevallom, kicsit el is bújtam a sötétben, hogy nyugodtan tudjak nézelődni, és ne legyek útba, mert itt sok ember halad át, ha meg itt dekkolok középen, amolyan, helló, itt Révay Lili módon, akkor nem biztos, hogy továbbra is a szívükbe zárnak majd.
- Összeöltöztünk.
Mosolyodom el, ahogy végignézek a hosszú, fekete kabáton, majd végigpillantok a sajátomon is, mely szintén hosszú, a vádlim közepéig ér. Nagyon szeretem, ahogy a sárga sálat is, melyet a nyakam köré tekertem. Az lehetetlen, hogy én most, pont az ünnepek alatt legyek beteg. Ez a kedvenc időszakom az évben, holnap még a fát is megvesszük, és még ki kell találnom a fogadást, amit Ricsi elveszít, hogy megint muglimód rángassa végig a falun, hogy aztán nekiálljon belefaragni a talpba. Aztán, szépen lassan mindent belep majd a fenyőillat. Azt szeretem a legjobban.
- Mi lenne, ha magunkhoz vennénk valami forrót, és azzal robbannánk be a vásárba?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 312
Összes hsz: 612
Írta: 2019. december 20. 19:47 | Link




december 17.



Nagyon izgatott voltam a karácsonyi vásár miatt, végre történt valami változatosság a menetrendemben, már ami a tanulást és a rendbontást illette. Egyébként is szerettem ezt az ünnepet, amelyet általában a szeretteim körében töltöttem el, idén is az volt a terv, hogy szünetben hazautazom majd. Úgy gondoltam, hogy a vásár remek alkalom arra, hogy vásároljak néhány apróságot a szüleimnek és a testvéreimnek, na meg rengeteg a látnivaló, van forró tea, forralt bor, mézeskalács süti meg egyéb finomságok. Nemrégiben megismertem Lena-t, tök jól kijöttünk, úgyhogy elhatároztam, hogy meghívom, tartson velem a vásárba, és pozitív választ kaptam tőle. Már iszonyúan vártam, hogy eljöjjön a nap, mikor felkerekedünk, és nyakunkba vesszük a falut a vásárfiával együtt. Elég gyorsan teltek egymásután a napok, így nem tűnt sok időnek, mire eljött a várva várt nap. Jó melegen felöltöztem, hiszen kissé hűvös volt, a megbeszélt helyen és időpontban vártam a lány megérkezésére. Ötletem se volt, hogy mit vegyek a szüleimnek meg a tesóknak, arra gondoltam, hogy végignézzük a standokat, aztán, ha megtetszik valami, majd megveszem nekik. Annyira ismertem már az ízlésüket, hogy tisztában legyek vele, minek örülnének a legjobban. Én még nem tudtam, hogy mit fogok kapni tőlük, ez minden évben meglepetés volt számomra. Ennek kifejezetten örültem, mert szerettem a meglepetéseket, a családom pedig legtöbbször eltalálta, hogy mire volt szükségem, nagyon ritkán nyúltak mellé. A vásárban rögtön elkapott az ünnepi hangulat, pedig még csak be se léptem a forgatagba, mégis megvolt a maga sajátos atmoszférája az egésznek így kívülről nézve is.



Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. december 23. 18:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lena Felagund
Diák Levita (H), Levitás blogger, Elsős diák


Várffy besúgója
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 266
Írta: 2019. december 20. 22:19 | Link

Dana



Dana, aki immár hivatalosan is a bűntársam, izgalmas kalandra hívott. Egyik nap reggel érkezett a kérése, miszerint ruccanjunk ki a karivásárba, és mivel nekem is tervben volt ilyesmi, hát lelkesen bólintottam rá. Az idén úgyis késik a karácsonyi hangulatom, se hó, se hű, tanulni való meg van elég, pár rossz jegy is becsúszott, úgyhogy ideje volt kikapcsolódni egy kicsit. Az is benne volt a pakliban, hogy a tudásomat is fényesíthetem, mert határozottan haladok a tanulmányaimban. Mind a tanerő, mind én, mind az átejtett diáktársak meg voltak elégedve. Utóbbiak ugyan nem örültek túlzottan, de ezt betudtam az irigységnek. Letáboroztam a lehető legtutibb helyen, a forró csokis standnál, szemem pedig a tömeget kutatja, hol-merre bukkan fel az én barátosném. Mellettem gőzölög két hatalmas csésze forró csoki, két még hatalmasabb szelet édes kuglóf társaságában. Ha meglátom valahol a forgatagban szőke tincseit, széles mozdulatokkal intem magam mellé.
- Helló, halló! Mi a stájsz? Remélem nem gond, hogy itt talizunk? Rendeltem neked. - tolom elé az egyik bögrét, mely klasszikus, piros pöttyös. Persze szokás szerint soha nem bízhat bennem, hogy a csokijának épp milyen íze lesz. Neki valami különleges jár. Sokáig gondolkodtam, hogy a legmegfelelőbb ízt kiválasszam, míg végül a kardamomos, karamell mazsolával mellett döntöttem.
- Kóstold meg! Kíváncsi vagyok, eltalálod-e. - Feszítek büszkén a saját bögrém mögött kuncogva. A karamell könnyű, a kardamom is, ha ismeri, de a mazsola talán egy kicsit becsapós, mert csak ízre van benne, a szokásos kis bogyók hiányoznak az érzetből. Nem, mintha nem tudnám megcsinálni, de így érdekesebb.
- Miért nem jutott még senkinek az eszébe, hogy ilyen helyekre szerződtessen illúziómágust? A vevő kívánsága, szájíze szerinti lehetne az ital. Tiszta haszon. Nem úgy, mint az enyém, olyan cukros, hogy összeragad a szám. - Mutatom, ahogy összetapadnak az ajkaim, amin remélhetőleg jót nevetünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Nayati Payne
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 19
Írta: 2019. december 20. 23:06 | Link

Edith

üdv újra kishugom


Szórakozottan simogatom a pompás állatokat miközben megnyugtatóan duruzsolok nekik. Az idő lelassul, vagy talán meg is áll számomra. Akár a hajnal is érhetne itt, azon sem lepődnék meg. Sikeresen kizárom a háttérzajt és csak az előttem álló állatokra koncentrálok. Amíg egy kiabálás ki nem zökkent. Nem maga az a tény, hogy valaki ordibál, ha odafigyelnék elég sok embert hallanék hangosan beszélgetni, kacagni. Nem, az zökkent ki, hogy a nevemet kiáltják. Felkapom a fejemet és egy ismerős alak közeledik felém. Egy … mi a durrfarkú szurcsók van a kezébe?
Kérdőn felvont szemöldökkel viszonzom az ölelést, egy perccel sem tovább a karjaim közt tartva kishugom mint szükséges. Nem vagyok egy ölelkezős típus, talán már elfelejtette ezt.
- Edith, mi ez az ocsmány izé a kezedben? – rontok rögtön ajtóstul a házba, mindenféle finomkodás nélkül. Hát ezzel a házikedvencével sem leszünk jóban az már egyszer biztos. Nem is akarok, semmi közöm nincs hozzá. Remélem nem is lesz. Kizárt, hogy én megőrizzem neki, amíg ő ki tudja hova megy meg mit csinál. Alaposan végigmérem, hiszen jó ideje nem találkoztunk már. Megnőtt, nahát. Ki gondolta volna. Az emberek már csak ilyenek, felnőnek.
- Persze, ez itt Egyeske, az meg ott Ketteske – felelem neki gunyorosan. Majd nyilván elnevezek két rénszarvast, akit most látok először és valószínűleg soha többé nem fogom őket látni. Persze, majd kötődni kezdek hozzájuk. Jaj ez a lány. – Egyébként a nyakukban lóg egy biléta, rajta van a nevük ha nagyon érdekel. De úgy is mindjárt kitalálsz nekik valami frappánsabbat áákiim*.
Van, ami nem változik. És bármennyit is nőtt a húgom valahogy kétlem, hogy erről leszokott volna. Mindeközben hátrébb lépek az állatoktól, hátammal nekidőlök a szánnak és hanyagul fürkészem a lányt, meg a tömeget. Majd felteszem azt a kérdést, ami ténylegesen érdekel. - Anya hogy van?


* áákiim – nőnemű rokon (siksika)
Utoljára módosította:Milan Nayati Payne, 2019. december 20. 23:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Lili Athalie
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


KisVajdá(n)é <3
offline
RPG hsz: 365
Összes hsz: 893
Írta: 2019. december 21. 14:25 | Link

Ms. Strakhova
Ruhám

Azért persze egyedül is bele kell vetnem magam a tömegbe, mert nem jöhetek mindig úgy, hogy valaki van velem, mert az ajándékokat mindig egyedül szeretem megvenni. Egyszer elvittem magammal Ricsit, amikor Ádám húgának, Hannának kerestem ajándékot. Akkor még kisebb volt a lányka, a kapcsolatunk első szakaszában jártunk, és ahogy megálltunk a barbie részlegen, az egész megtervezett vásárlás szétesett, és átment komolya értékrendi és nőszerepi diskurzusba, túl azon, hogy azzal szórakoztattuk magunkat, hogy ki találja meg a legribisebb és legtranszvesztitább barbie-t. Előbbiben Ricsi nyert, utóbbiban meg én. A fél készlet úgy nézett ki, mintha minden nő pénzéhes, ruhamániás és gonosz arcú lenne. Van a barbie-k arcán az a gonoszság, ha sokáig nézed. Aztán már van idős barbie is, akinek csak nevetőránca van, meg fehér haja, de pont úgy néz ki, ahogy Cath, amikor fehér a haja, szóval ebben sincs semmi realitás. Na szóval, ez is csak egy példa, hogy miért is vásárolok egyedül ajándékot. Hanna amúgy mesekönyvet kapott, állatosat, mert az összes hercegnőnek van valami frusztrációja. Zugmesenéző lettem, egy ideig, aztán már a mesékre se tudtam úgy tekinteni, mint régen. Szeretem Ricsit, szeretek vele egy-egy feldobott témában "vitázni", mert fejlesztjük mind a ketten a tudásunkat.
Hosszú fekete kabátom kibontva, a nyakam körül egy vékonyabb anyagból készült sárga-fekete sál. Hiába nem vagyok már Bagolyköves, azért az emlékek és a házamhoz fűződő hűség örök és megmásíthatatlan, így természetes, hogy a fekete és sárga dolgokhoz nyúlok először, amikor egy boltban több opció is van. De persze szeretek színesen öltözködni, szeretem a változatosságot. Meg a forralt bort, amíg idén még nem is ittam, szóval most még, a vásárolgatás elején állok be a sorba, és mosolyogva nézelődöm, amikor megpillantom a tanárnőt. Intek neki, és mosolyom kiszélesedik kissé.
- Üdvözlöm, meghívhatom egy forralt borra?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018 \o/
Iskolaelső 2019 tavasz
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Angyal
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 153
Írta: 2019. december 21. 16:37 | Link

Révay kisasszony Smiley


Eddig morgolódtam. Még alig múlt el az ősz és minden karácsonyi köntösben állt. Díszek és csillogás november elején... Nekem ez annyira elveszi a kedvem az egész téli csoda és szeretet ünnepe képtől, hogy alig tudok ránézni egy-egy kirakatra, vagy bemenni a boltokba. Illúzió romboló. Nem véletlenül hívom ilyenkor még "harácsonynak" az ünnepeket. Nehezen tért most is vissza a hangulatom, de így pár nappal szenteste előtt azért megerőltetem magam és kioldalogtam a termemből, ahol kész kutatólabort igyekeztem eddig berendezni. Kell egy kis lazítás. Az ajándékokat sem ártana megvennem annak a pár barátomnak, akik még mellettem állnak. Ugyan földrajzilag elég távol vagyunk egymástól, de így, hogy teljesen elárvultam csak ők maradtak nekem. Egy árus előtt állok épp, aki szépséges kerámiákat kínál. Egy nagyjából húsz centis angyal van a kezemben. Elgyönyörködöm szépséges arcában, szokatlan módon sötét hajában és szürkés, vadmadár szerű szárnyában. Csodaszép. Meg fogom venni a barátnőmnek Agnieska-nak. Gyűjti az angyalokat és azt hiszem minden bizonnyal a kollekciója egyik ékévé válik majd ez a mesés darab. Egy nagy adag papír és egy doboz lesz addig is a lakóhelye, amíg postázni nem tudom. Míg várom, hogy eltehessem meglátom, hogy egyik diákom nekem int, majd meg is szólít. - Szép napot Révay kisasszony! - mosolygok a lányra, aki a tavalyi év egyik legszebb vizsgájával örvendeztetett meg - Oh..Köszönöm - hirtelen nem is tudom mit mondjak, de olyan kedvesen kérdezi, hogy pár pislogás után ártatlan örömmel folytatom - Elfogadom a meghívást. Kellemesen telik a szünete? - érdeklődöm vidáman miközben elpakolom a kék szövet szatyromba a kerámia angyalt tartalmazó dobozt. Már előre boldog vagyok, ha rágondolok barátnőm felragyogó arcára amikor meglátja majd.
Utoljára módosította:Anastasia Strakhova, 2019. december 22. 17:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 312
Összes hsz: 612
Írta: 2019. december 21. 23:22 | Link




december 17.



Nem kellett sokáig várakoznom, azonnal megpillantottam újdonsült barátosnémat a forró csokis standnál. Ráadásul nem is akármilyen fogadtatásban részesültem általa, volt ott különleges forró csoki és isteni finom kuglóf is.
- Szia! Úristen, hogy te milyen édes vagy! Köszönöm a rendelést, legközelebb az én vendégem vagy! - reppentem a nyakába. Lena-ban azt szerettem, hogy mióta megismertem, mindig képes volt valami újdonsággal, meglepetéssel szolgálni irányomba, emellett pedig nagyon jó barát volt.
- Egyébként minden a legnagyobb rendben. Azt terveztem, hogy majd itt fogom megvenni a családom részére a karácsonyi ajándékokat - feleltem a lánynak vidáman.
- Még nem tudom, kinek mit veszek. Ugye ott van anya, apa, a nővérem és négy fiútestvérem - soroltam fel a familia tagjait.
- Hmm... nézzük, hogy ízlik - emeltem ajkamhoz a poharat, majd ittam a forró csokiból egy jó nagy kortyot, és elégedett arccal tettem vissza azt az asztalra.
- Hát ez valami mennyei. Nagyon el vannak találva benne az ízek, imádom! Irtó tehetséges vagy - néztem Lena-ra hatalmas mosolyt csalva az arcomra. Ezután belekóstoltam a kuglófba, az is isteni finom volt, elégedetten eszegettem-iszogattam a lány társaságában.
- Látod, ezt én se értem! Haha, szépen összetapadtak a cukros italtól az ajkaid - nevettem el magam Lena-val együtt, mindenesetre vicces látványt nyújtott.
- Te szeretnél majd valamit vásárolni? És egyébként is hol töltöd a karácsonyt? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Nálam kisakkozhatta az elmondásom alapján, hogy a családommal fogom tölteni, de róla nem tudtam, hogy mik a pontos tervei. Úgy tűnt, hogy elég jó mókának nézünk elébe a karácsonyi vásár kapcsán, már alig vártam, hogy meglessük a standok kínálta különféle árukat.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. december 23. 18:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 12 13 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér