Kins & Kens
- ketyere kereskedés, szervíz és tárlat -

A Bogolyfalva főutcáján található sötét, nem túl bizalomgerjesztő bolt angolszász stílusjegyeket hordozó, patinás kirakata két félkörívből áll. Polcain a legkülönfélébb varázslatos berendezések és mugli elektronikai cikkek sorakoznak. A két kirakatrész közt található a bejárati ajtó, melynek egyik üvegén gravírozott, cirkalmas kiírás ismerteti az üzlet szolgáltatásait:

• mágikus műszerek forgalmazása
• mugli eszközök megbűvölése, rúnázása, javítása
• elektromos kütyü kiállítás

Ahogy belépsz, egy sötét fabútorokkal szegélyezett, csupa vitrines helyiségben találod magad. Középen egy kör alakú, sok fiókos komód helyezkedik el. A szemben lévő fal egybefüggő, hatalmas tükör, melyből egyetlen ajtó nyílik a jobb oldalon a privát berkekbe. Ettől balra áll egy üveges szekrény, és még tovább a sarokban a vevőpult. A falról, a bútorokról hosszú, állítható fémvázú lámpák nyúlnak mindenütt a térbe. Úgy tűnhet, áram működteti a berendezéseket, valójában mindent varázslat hajt.


Az üvegvitrinek a legkülönfélébb gépek tárlatát kínálják a látogatónak a mágikus szerkezetektől (lásd: óra, lemezjátszó, fényképezőgép, rádió) kezdve a varázstalan, elektronikus eszközökig (lásd: televízió, mobiltelefon, laptop). Az üzletben azonban csak az előbbiek kaphatóak, utóbbiaknak a javítására, mágiával való ellátására (ára: szerkezettől függően 5-10 galleon) és felrúnázására (ára: nagyjából a szerkezet ára) van mód az üzletben.
A vevőpult mellett a falon egy pergamen hirdeti: ~ Nagykorú vásárlóinknak a szolgáltatások után fizetendő összeg bizonyos hányadát lehetőségük van véradással kiváltani. Bővebb tájékoztatásért, kérjük, forduljon a bolt dolgozóihoz! ~ Aki ezt az alternatívát választja, azt az egyik alkalmazott a hátsó szobába kíséri, ahol megkínálja egy pohárka főzettel, amely biztosítja a szédülés, rosszullét elkerülését. Ezután egy henger alakú, mágikus orvosi műszer végét az alkarhoz nyomva, leveszi a megbeszélt mennyiséget. A művelet egy apró szúrással jár csupán.




Alkalmazottak:

Wigner Szilvia Szakterülete: mugli tárgyak megbűvölése Igen tehetséges, ám meglehetősen hallgatag, komor külsejű fiatal boszorkány. Nem túl társaságkedvelő, a munkáját azonban alázattal és precízen végzi, egészen kiválóan. [played by Alisen Down]

Ilosvai György Szakterülete: mugli eszközök felrúnázása Barátságos, hórihorgas idős varázsló. Igazi mesterember, aki szeret kedélyesen elbeszélgetni a boltba betérőkkel, legyen szó akármilyen témáról. [played by Geoffrey Rush]

Tulajdonosok:

• Matthew G. Kinsey
  Jelenleg Londonban él, nagy ritkán teszi csak tiszteletét a boltban.

• Adam Kensington
  Esténként tűnik fel olykor az üzletben, megcsodálni egy-egy készüléket vagy éppen a többiek munkáját, rendre csatlakozva a bütyköléshez, szereléshez.

Nyitva tartás:

H-P: 8-16
Sz: 8-14
V: zárva
A hivatalos nyitvatartási időben biztosan találsz valakit a boltban, ha viszont máskor térsz felénk, és mégis mozgást látsz az üzletben, kopogj be bátran! A jelenlévő rendelkezésedre áll, akár ha csak a kütyükiállítást megszemlélni érkeztél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=593362#post593362][b]Ruarc L. Mornien - 2016.05.11. 23:55[/b][/url]

Kiszökni a kastélyból egyre nehezebb, de gyakorlat teszi a mestert - akármi is legyen az őt követő prefektus trükkje, ma este végre sikerült kicseleznie és hátra sem pillantva tör magának utat a falu felé, kerülve minden ösvényt és utat, ahol másokba botolhatna. Amennyire lehet, észrevétlen akar maradni, apró táskáját szorongatva meg-megáll, hogy hallgatózzon s amikor beér a házak közé, ösztönösen az árnyékba húzódik a lámpák fénye elől, még ha árulkodó fehérségét nagyrészt el is rejti ruhája, a kapucnis pulóver puha gyapjúja és a vászon. Nesztelenül surran, macskás, hajlékony léptekkel, és apró termete is segíti abban, hogy elkerülje az esetleges kíváncsi tekinteteket.

A lábam vinne, túl a falun, túl az erdőn, túl árkon-bokron, de vissza kell fognom lépteimet, mert hiába futnék inam szakadtáig. Messze vagy, messzebb, mint bármikor eddig és ha egy helyben is rostokolsz, úgy érzem, folyamatosan távolodsz, minden perccel elérhetetlenebbé válsz, minden óra távolságot halmoz közénk. Néha már megfeledkezem rólad, hosszú percekre, néha már nem te kísértesz álmaimban és nem arra ébredek, hogy hűlt helyed űrje borzongat a testmeleg, fullasztóan fülledt levegőjű szobában.

A memorizált térkép alapján próbál tájékozódni, a táska szíjára erősített apró valamivel babrálva, ahányszor irányt kell változtatnia. Amikor végre megpillantja a sötétben magányosan világító kirakatot, mely mögött halovány fény derengése jelzi, valaki még van odabent, lepkeként rebben felé, megfeledkezve eddigi óvatosságáról. Zárva! Koppan, egyszer, kétszer, halkan, mintha tényleg szárnyak verdesnék az ajtó üvegét, s némi kaparászás is hallatszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=594205#post594205][b]Ruarc L. Mornien - 2016.05.15. 22:22[/b][/url]

Az éjjeli látogató halk, de tisztán kivehető hangokat hallat, amik lépteit kísérik, amint a helyiség közepére sétál, lassan megfordulva tengelye körül. Csett-csett-csett. Tudomást sem vesz a sötét árnyként fölé magasodó vámpírról, módot adva ezzel, hogy a másik alaposan szemügyre vehesse. Egyetlen pillantással számos furcsaságot fedezhet fel, legyen szó akár a túlméretezett ruhából előbukkanó apró kezekről, akár álmatagnak ható mozgásáról, vagy épp a további halk, kattogó-csettegő hangokról, amik most jóval magasabban szólnak. A jövevényt az erdőn át tett sétától főleg nedves avar, moha és puha föld illata lengi körbe, de ezek alatt meglapul némi mandula és vanília is, amit messzebbről hozott magával. Akadnak azonban olyan dolgok is, amit halandó nem venne észre - az egyik az, ahogy a mana áramlik a fiú körül, bár nincs nála pálca és ahogy az áramlatok meglódulnak, valahányszor elejt egy-egy hangot. Amikor végül megáll, Adam felé fordul, fejét oldalra döntve, mintha hallgatózna, pedig a boltot teljes némaság üli meg, ahogy vonásait is, melyekről egyre gyorsabban kopik a kisfiús báj, darabos, erős vonalakat sejtetve. Az egyetlen nagyon is élő része a kámzsa alatt rejtőző szempár, mely most a bolt tulajdonosát fürkészi a hófehér pillák alól. Gyermektekintet ez, ijesztően nyitott és tiszta, azonban nyugtalanító is - amíg árnyék vetült arcára, bárki azt mondta volna, íriszei halványkékek, azonban ahogy hátraveti a kapucnit, a fényben hirtelen lilának, néha egyenesen vörösnek tetszenek, s a tetejébe finoman remegnek, mintha állandóan két pont között ugrálna a figyelme. Szinte észrevétlenül, de finoman előre-hátra hintázik, egy óramű pontosságával mozogva.

Ez a dallam sokkal lágyabb, sokkal élőbb számomra, mint Elizabeté, talán mert jobban emlékeztet a Tiédre. Érzem a különbségeket, a számtalan év rárakódott rétegeit, a helyeket, ahol már elmosódott vagy megkopott, mégis, minden ismétlődés ellenére lüktetőbb, elevenebb, hívogatóbb. Nem árul el túl sokat, de azt nem tagadhatja le, hogy az ő életének is része a zene, átitatja őt, az időtlenség e módon is beleivódott lényébe.

- Hajlandó vagy olvasni a gondolataimat?-*Amilyen kicsi, meglepetést okozhat mély, tisztán zengő hangja, ami magabiztos nyugalmat áraszt - sem félelemnek, sem szorongásnak nincs nyoma benne, pedig szemlátomást tudja, kivel-mivel áll szemben.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=594730#post594730][b]Ruarc L. Mornien - 2016.05.18. 00:30[/b][/url]

Bár külsőre ellentétek egész halmazát képviselik, valójában nagyon hasonlóak  - a hófehérnek éppannyira rejtőznie kell a fény elől, mint az éjfeketének, máshogy és mást érzékelnek, s gyakran félelmet vagy iszonyt ébresztenek másokban. Ru ugyan kicsi és fejletlen, de megvan benne minden, ami egy közönséges emberben az első találkozástól táplálja az idegenség érzését. Talán ezért hat Adam mellett természetesnek, ezért sem próbál tekintete elől rejtőzni, sőt, nyugodtan lép közelebb hozzá, amikor a vámpír megáll. Szemeit lehunyva, finoman merengő vonásokkal kutatja szemhéjának sötétjét, közelről észrevehetően hintázva.

Monoton, kopottas bariton, amit mégis simára csiszolt az idő - azokat a régóta őrzött, remekbe szabott ruhákat juttatja eszembe, aminek bár anyagát vékonyra nyűtték, nem veszítették el puhaságukat. Hiányzott az illata, bár nem a külleme vagy a képességei vonzottak, még csak nem is tárgyai, puszta lénye, dallama húzott.

Válasz helyett felpillant, tekintete lefelé vándorol s pulóveréből félénk állatkaként előmerészkedő ujjai Adam kezét érintik, leplezetlen kíváncsisággal, de szinte leheletnyi finomsággal térképezve fel bőrét - pont olyan könnyű és óvatos a mozdulat, mintha olvasni próbálna. Az egész gesztus gyermeki, nem tolakodónak szánták és Ru evidensen nem lát benne semmiféle tabut. Ahogy eljutnak hozzá a másik szavai és gondolatai, kicsit visszahúzódik, felelet után kaparászva, míg a vámpírt nézi, kicsit azt az érzést keltve, mint aki nem annyira rá, inkább valahova mögé fókuszál.

"A szavak pontatlanok, elcsépeltek, félreérthetőek. Torzítanak és sosem a teljes képet mutatják", akartam mondani, de már ebben is megmutatkozott, hány ócska frázisra van szükségem, csak hogy egyetlen gondolatot megpróbáljak átadni - egy banális, egyszerű igazságot. A nyelvek folyton fejlődnek, gazdagodnak, színesednek, szüntelen gyűjtve árnyalataikat, mégsem érnek soha nyomába annak, amit olyan kétségbeesetten akarnak kifejezni. A szavak megnyomorítják, kiforgatják mindazt, ami fontos számomra.

- Nincs nyomós okom, csak szabadon akarok beszélni. Gondolatot gondolatért, de kérhetsz mást is.-*Nem mond többet, Adamre bízva a döntést vagy az esetleges árat, ám eltökéltség sugárzik róla - szavakkal vagy azok nélkül, de nem adja fel egyszerűen azt, ami ide hozta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=595362#post595362][b]Ruarc L. Mornien - 2016.05.20. 23:48[/b][/url]

A karcsú ujjak egy történetet betűzgettek, megpróbálva leolvasni az apró ráncokból és redőkből, gömbölyű dombocskákból és meglapuló homorulatokból, sima és érdes pontokból, milyen hangszer is illik ebbe a kézbe. A hűvös tenyér egyebet is elmesélhetne neki, de őt leginkább ez érdekli, erre kérdez hát rá a maga módján, némán vallatva az árnyékként fölébe magasodót. Egy pillanatra feledkezik csak bele a játékába, szórakozottan megcirógatva a kézfejen kitapintható inakat és ereket, mielőtt elengedné Adamet.

Valójában a tekintet színtelen - akármit is láttasson, csak valami más tükörképe, fény- vagy árnyjáték. Maga lénye is ilyennek tetszik, hűsnek, folyton áramlónak, frissítőnek, s az alámerülés pillanatától puhán, bizalmasan öleli körül látogatóját. Gondolatai zabolátlanul örvénylenek, s ha Adam megérinti valamelyiket, leginkább úgy érezheti, zene csendül - dallamfoszlányok, egy nagyobb egész töredékei lakják e lélek minden zegét és zugát.

Nem akartalak megbántani, üzente egyikük, egy szomorkás mosolyba ívelő futam, számomra ez természetes. Adni és kapni, abból, amim van és amim nincs. Hiányzik, a közelség, a közvetlenség, hogy nem kell nyelvet és szavakat választanom, formát keresnem a gondolataimnak, amikor sosem találhatok olyat, amely pontosan illene. Csak a zene adhatja őket vissza tisztán, töretlenül, maradéktalanul. Szeretett volna szemhéjai mögé húzódni, de állta Adam tekintetét, ritkán pislogva és ujjai közben a bal csuklóján lógó karkötő parányi figuráit piszkálták, újra és újra megszámolva őket. Tizenhárom. Nemsokára megkapta volna a tizennegyediket és még hinni akarja, hogy így is lesz. Nemsokára. Két hónap még nem olyan sok, ugye? Vissza fog jönni értem, makacskodik benne egy szólam, de árnyékában ott lüktet halványan a kétely és a félelem, ami egyre mélyebbre eszi magát.
Fel lehet úgy rúnázni egy tárgyat, hogy pálca nélküli mágiából táplálkozzon? Nem tudom ezt használni, pedig nagy szükségem lenne rá, de nem szeretnék másokra utalva lenni, valahányszor tölteni kell. Váratlanul tér rá jöttének okára, egy mozdulattal előbűvészkedve táskájából egy fehér, furcsa tárgyat, amit tenyerén Adam elé tart.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=600999#post600999][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.08. 21:55[/b][/url]

A halhatatlan testen talán nem fog az idő, a bőrön talán nem hagynak nyomot a pillanatok, de Ru játéka közben nem is erre szorítkozott, hanem az érintései kiváltotta érzésekre, apró gondolatfoszlányokra, emléktöredékekre lesett. Sőt, egy egész picit jólesett ez a fajta közelség is, még akkor is, ha Adam tétlen tűrte csak, hogy az ujjbegyek csacska kacskaringókat rajzoljanak bőrére.

Sosem gondoltam bele, mennyire fontos számomra ez a fajta szabadság, olyan megszokott, mindennapi apróság volt, mint ahogy az ember lélegzik. Valahogy beleszerettem annak szépségébe, ahogy egy másik lélek darabkái örvénylenek és záporoznak, az érzések örökkön változó kaleidoszkópjába, abba, ahogy gondolataik körülfognak és ahogy a vágyak hozzám törleszkednek. Hogy bármit és mindentt meg tudtam mutatni, teljes valójában. Nem kellett az időt félreértésekkel, magyarázkodással, szavak keresgélésével tölteni.

A telefont olyan óvatosan adja át, hogy szinte vonakodásnak hathat, pedig azon már túl van, elvégre rég belátta, hogy nincs igazán választása, ha használni is szeretné. Ez az egyik legféltettebb kincse, s a szívének kedves tárgyak sora meglepően kurta, így annál értékesebb számára, mivel nem csak egy sima ketyere. Adam válasza a kezdeti öröm után kellemetlen érzéseket ébreszt, mert pont az ilyeneket próbálta elkerülni, mégis kénytelen részletezni válaszát.
 
Nem nonverbális varázslásra gondoltam, kvibli vagyok. Sem szóval, sem szó nélkül nem tudok varázsolni, a pálcával bűvölt tárgyak süketek és némák mellettem. Másféle mágiám van - megmutathatom, ha segít, ajánlja egy rövid dallam, mely úgy tekeredik Adam ujjai köré, mint egy karcsú kis kígyó. A vámpírt - és hozzá hasonlóan a mágiára érzékenyeket is - az csalhatta meg, ahogy Ru körül lüktetett ereje, amikor belépett. Mostanra azonban szinte kivehetetlenné halványodott és ha nem épp a fiú elméjében tartózkodna, talán észre sem venné a halkan doboló, szívritmusként jelen levő furcsa varázst. Pedig akár ismerősnek is tetszhet, annyira ősi, nyers, mégis, csiszolatlanságában is szép.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=603162#post603162][b]Ruarc L. Mornien - 2016.06.20. 02:22[/b][/url]

Más világban élünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érezhető és egyértelmű, de mióta itt vagyok, nap mint nap az arcomba kiált. Számomra elérhetetlen, amit látnak, ők pedig sosem fogják azt hallani, amit én. Megmutatni sem tudnám nekik, bár nem vagyok biztos benne, hogy érdekelné őket. Túl sok mindent rejtegetnek, torzítanak, annyira mesterséges a kis játszóterük, mesterkélt a viselkedésük. Elpazarolják az idejüket ezekre és mérgesek rám, amiért nem az ő szabályaikat követem.

Valóban félt az emberektől, főleg azoktól, akiknél távol állt egymástól szándék és tett, mert hogyan védte volna meg magát, főleg egy varázslóval szemben? Ruhái ellenére is egyértelmű, milyen kicsi és gyenge, akaratlan is feltűnést kelt és ami mágiája van, nem sok segítségére van, ha nem tud időben menekülni. A gondolat azonban elillan, nyugtalanító dallamával együtt, ahogy Adam beleegyezik a demonstrációba. Ru hátralép, tartva a szemkontaktust, bár így egyértelműbb, hogy nem látja igazán a másikat, fókusza enyhén elcsúszott. Eltelik néhány néma pillanat, míg felidézi a tanár szavait, hogyan is kell felébresztenie mágiájának azon részét, amit ritkán és nehézkesen használ.

Mintha egy kalitka ajtaja kattant volna, a hang halkan nyújtózott és óvatosan merészkedett elő, ám hamar erőre és szárnyra kapott. Akár a mágia, melyet hordozott, kicsit nyers, kicsit csiszolatlan volt, azonban csordultig megtöltötték az érzések és kétség kívül szívből, vagy annál is mélyebbről fakadt. A dallam egyre inkább lendületet nyer, már nem csak a bokájukat nyaldossa, hullámai magasabbra és magasabbra kapnak, mintha az üzlet teteje eltűnne - a hangok közt szinte megpillanthatóak az éjjeli ég csillagai, amelyek felé nyújtóznak. Apró termete ellenére mintha hegyeket tudna megmozgatni azzal az erővel, ami most felszabadul, átcsapva fejük felett.
Adam mindezt érzi - bár az érzések nem az övéi, akár azok is lehetnének, szinte fájóan eleven minden árnyalatuk, minden apró részletükben igaziak. Lüktetnek, marokra fogják mozdulatlan szívét és elveszik maradék lélegzetét - a pillanatnyi szabadság tűnékeny öröme, a magány szülte kételyek, a mágia nyújtotta saját világ alakjai tükröződtek a dallamban. Az élményt pedig csak különösebbé teszi a mentális kapocs, mert a vámpír nem csak az éneket hallja, hanem a zenét is, a dal igazi, teljes formáját, úgy, ahogy Ruban született.

Mozdulatai többnyire aprók, de árulkodók és csak jóval azután engednek fel, hogy elhallgatott, mikorra elülnek a felkavart indulatok. Időbe telik, míg rendbeszedi gondolatait, válaszolva Adamnek.

Hiszek neked. Mindössze nem találtam semmi nyomát, hogy kísérleteztek volna ezen a téren, elvégre a hozzám hasonlók aligha jelentenek piacot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=606261#post606261][b]Ruarc L. Mornien - 2016.07.01. 21:40[/b][/url]

Újat tudott mutatni Adamnek - vagy még inkább, valami réges-régit - s az, hogy a vámpír átadta magát a dalnak, hogy engedte magát sodortatni a dallammal, számára elég volt. Olyan ez, mint egy furcsa tánc, melyet testek ormótlan paravánjainak árnyékában lejtenek; s akármilyen tökéletlen is még technikája, akármennyire is botladozik, nem cserélte volna el ezt a pár percet szinte semmiért.

Nem látnék, jegyzi meg finoman egy halk, szinte törleszkedő dallam, hallanék. Hallak most is, bár nem érthetlek teljesen, de nincs okod rejtőzni. Abel talán nem olyan idős, mint te, de olyan régóta nevel, hogy csak az ő arcára emlékszem. A dallamotok valahogy hasonló. Keserédes, apró és hegyes karmú gondolatok ezek, amiktől a tűnékeny alak szinte üvegszerűen áttetszővé halványul, távolivá és törékennyé válva. Ru pillantása kicsit lecsúszik Adam arcáról, valahova emlékei közé réved, mielőtt félénkebben, szinte szorongva visszakúszna tekintete a sötét szempárhoz. A lilás íriszek bizonytalanságot tükrözve remegtek, mert odabent összekavarodott mindaz, amit magával hozott és amit itt tapasztalt. Habozott, hogy feltegye-e a kérdést, mely esetlenül és ostobán csengett a fülébe, mert mielőtt ide jött, sosem fordult volna meg a fejében ilyesmi.

Zavar...hogy hallak?

Az emberek féltek tőle, attól, hogy nincs hová rejtőzniük előle, de attól is, hogy nincs rejtegetnivalója. Egy másik világból érkezett ide és hiába teltek el hetek, kevéssé értette ennek a másiknak a szabályait, szokásait, s még kevésbé akart hozzájuk alkalmazkodni. Adam kedvéért azonban kivételt tenne, ha ez az ára a szabadságnak, amivel megajándékozza őt. Közelebb húzódott, baljával érintve a férfi jobbját.

Köszönöm, suttogta a simítás puhán, majd egy lélegzetvételnyit megtorpant, céltalanul időzve. Amiért jött, elintézte. Mégis...
Szeretném veled tölteni az éjszakát. Önző? De még mennyire az. Mégis reméli, hogy ez a pár óra nem sok az örökéltűnek, hogy kaphat idejéből - az ő óráik máshogy ütöttek, s ami Adamnek egyetlen homokszem, neki két tenyerét megtöltő időtenger. Nem akart visszamenni a kastélyba, az Eridonba, a szobába, az életébe, amit most a legkevésbé sem érzett a sajátjának. Kérlek...? Nem sokat ajánlhatott fel cserébe, de az mind ott lebegett a kérdőjel mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=607940#post607940][b]Ruarc L. Mornien - 2016.07.10. 23:15[/b][/url]

A felelet egyetlen sóhajfinomságú cirógatás, egyetlen Adam lényét megpendítő hang. Mert te te vagy, én pedig én. A fiú kísérletet sem tesz rá, hogy győzködje, annak ellenére, hogy már puszta ittléte egy nem túl bölcs, ám annál makacsabb elhatározás eredménye, amit a legkevésbé sem bánt meg. A férfit nyugtalanító gondolatokra nem tudja, mit feleljen, mert bár annak egyetlen szavába kerülne, hogy mindent elmondjon neki, nem akar még jobban terhére lenni és ezáltal elveszteni a lehetőséget, hogy találkozásuk ne csak egyszeri legyen.
Olyanok vagytok számomra, mint az óriási, égig nyúló fák. Nem akarok semmit, csak az árnyékotokban időzni, mert a kérgetek alatt ott őrzitek az évszázadokat, csendjüket és dallamukat egyaránt. Nem vágyom sem arra, hogy nyomot véssek, sem halhatatlanságotokra, sem titkaitokra vagy évgyűrűitek számolgatására. Ru vámpír mellett nőtt fel és természetesnek tekintette létezésüket, mindenestül - a zsákmány ösztönös félelme eltűnt belőle, a halandók ismeretlen és egzotikus iránti vonzalmával együtt, nem táplált felesleges elvárásokat velük szemben. Annyit szeretne, amennyit kért, Adam mellett maradni az éjszakára, mert az első napsugarak már a kastélyban találnák. A kastélyban, ahol ma éjjel nem keresték és már nem is fogják, mert senkinek se hiányzik, ahogy ő sem vágyik a falak közé vissza.
Abel... nincs itt. Amíg nem ártasz nekem, nem hiszem, hogy kifogása lenne ellene. Érzékelte a vámpír ellenszenvét, bár nem sokat tehet ellene, de tartozik neki ezzel a válasszal, mert míg mostani szökésének felelőssége az ő vállát nyomja (és esetleg Elizabetét, bár ez alig érdekelte), látogatása valóban rengeteg bajt hozhatna Adam fejére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1756&post=608464#post608464][b]Ruarc L. Mornien - 2016.07.13. 21:03[/b][/url]

Magára maradt a gondolataival és azzal a furcsa csönddel, aminek helyét egy pillanattal előbb még Adam töltötte ki - akármilyen finoman is engedte el elméjét, a hiány hűvös fuvallatként legyintette meg és finoman beleborzongott. Minden, ami eddig elkerülte a másikra kiélezett érzékeit, hirtelen ott volt megint körülötte, a rengeteg néma, síkos üveglap és a polcok közt bolyongva sóhajtozó homály, a padló kopott, nyikorgó faillatával és ezernyi láthatatlan cipőnyom csikorgása. Mindig különös élmény volt elszakadni és visszalökődni a díszletek közé, az ember elfeledkezett a kinti világról, mely nélküle rohant tovább - volt, hogy tárt karokkal fogadta és volt, hogy fogai közé kapta. A bolt csak álmosan elnyújtózott körülötte és ásított egyet, ő pedig lehunyta a szemét, hallgatva, hogyan szuszognak halkan a falak.
A vámpír hiába keresi tekintetét, ennek ellenére a gondolat eljut a fiúhoz. Az ijesztően vékony karok kissé ügyetlenül cepelik át a hokedlit a helyiségen, hogy Adam székétől nem messze tegye le - nem kell látnia, min munkálkodik és akadályozni sem akarja, mégis, a közelsége ritka kincs számára. Amint leül, fészkelődik egy kicsit, megpróbálva kényelmes pózt találni magának.Egyik térdét felhúzza és magához öleli, hogy azon pihentesse állát - ahogy haja arcába hull, békés, bár valahogy szomorú álomnak tűnik mozdulatlansága. Az ember szinte késztetést érez, hogy ellenőrizze, nem apró gömbök tartják-e össze tagjait, annyira olyan, mint egy elhagyott játék. Aztán megtörik dermedtsége, finoman, de ütemesen hintázik, mintha magát ringatná, valójában az idő lüktet bensőjében, Adam dallamával keveredve. Kint érzékeit simogató csönd, odabent halk zene - mi mást akarhatott volna ettől az éjjeltől? Egy kis darabja tovább sajgott, mert valahol a sötétben ott világított egy távoli pont, elérhetetlenül messze, akár a csillagok, de túl fáradt volt és túlságosan jólesett ez az átmeneti menedék. Egészen halkan dúdolni kezdett, hogy elűzze a gondolatait, amik éjszaka kínozták a leginkább, amikor a napközben tagjaiban összekuporodva alvó emlékek előmásztak rejtekeikből és Abel felé nyújtózott lénye.

Hajnal van, aludni kellene, de fények vannak odakinn és sötétség idebenn. Szúként perceg a lelkiismeret, s lassan elhallgat, mert fogytán az anyag, a lyukakon át peregnek eltékozolt napok lomha percei, s emlékek járatszerű útvesztőiben tévelyeg, bolyong az elme. Függönyök ráncába rejtőznek az álmok és várnak, bóbiskolva, hogy lábujjhegyen jöhessenek és párnámra telepedve, szárnyaikat összedörzsölve ciripelhessek. Néha csak egyetlen éjszaka az éltük, s én az is átvirrasztom - reggel az asztalról söpröm le tetemüket, amikor leoltom a lámpát.

Mit tegyek? Aludni kellene. De nem lehet.