37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza
Kins & Kens - Choi Min Jong hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. március 6. 18:50 | Link

Adrian Blythe
szombat 15.17
Kinézet

~Oh, anyám! Meg fogok őrülni!!! Viszket viszket, nagyon viszket!~ A tenyerem. De mint... ahw, nem fogom bírni. Eddig tartottam magam, mert vért már loptam annyit, hogy a következő 3-4 hónapra nem kell aggódnom miatta. És igen, határozottan bíztam benne, hogy a véradásról lenyúlt vérmennyiség kellően kielégíti majd a lopás iránt érzett vágyaimat. Tulajdonképpen meggyőződésem volt, hogy ezzel egy életre meg van oldva minden problémám, hiszen mondhatom nyugodtan, hogy azért loptam, hogy életben maradjak, meg mert így mégsem ártok (annyira) senkinek sem. Na de az elégedettség érzés, amit a siker után éreztem, olyan hamar tűnt el, mintha sosem lett volna. Most pedig már hetek óta küzdök, a szó legszorosabb értelmében, hogy ne akarjak meglopni minden jött ment embert. Például a boltomba betérőket. Nagyon lerontaná az üzletet. De már odáig fajult a dolog, hogy pszichésen szenvedek és ezért viszket a tenyerem. Tudom, hogy ez nem normális tünet, ezt csak én képzelem be... De az a viszkető érzés az mindennél valódibb és az évek során megtanultam, hogy a legjobb gyógyír erre, ha elcsenek valakitől valamit.
Kiteszem hát a zárva táblát a boltomra s elindulok a Fő utczán, hogy találjak valakit, aki alkalmas rá, hogy elvegyek tőle valamit. Csak egy 5 percre... na jó... egy fél napra. Mindegy! Csak, csak, csak...
Megrázom a fejem, még mindig próbálom magam elterelni ettől, de közben már meg is akad a szemem egy fiatal fiún, lányon? Nem igazán tudnám megmondani, hogy milyen nemű, de igazából mindegy. Fiatalnak és ártatlannak néz ki ahogy a Kins & Kens előtt ácsorog. Legnagyobb bánatomra. Ez az ő üzlete. A vámpíré. Igaza volt, érzem. Bár adott engedélyt, hogy alkalomadtán bemenjek, azért még nem érzem magam felkészültnek erre. A fiatal alak azonban, tényleg nagyon könnyű esetnek tűnik, én pedig nem igazán bírok magammal, így közelebb lépek hozzá, s egyelőre csak úgy teszek, mintha én is a kirakatot nézegetném.
A véradásos szövegen elkerekedik a szemem, mert ezt azért nem feltételeztem volna, amikor adományokat említett az én kedves felvilágosítóm... Nyelek is egy nagyot, aztán csak pislogok kettőt, majd visszaterelem a gondolataimat az éppen fontos dologra, miszerint ellopok valamit, a szintén kirakatot bámulóról. A szemem sarkából mérem fel, latolgatva mije lehet, ami érdekes számomra. Nem vagyok gondolatolvasó, de úgy sejtem, szeretne valamit az üzletből, épp csak bizalmatlan egy kissé. Beharapom a számat, erősen gondolkodva, hogy megszólítom, de aztán mégsem teszem. Várok. Kell valami több, a kabátját mégsem lophatom el. A zsebeibe nyúlni pedig túl kockázatos. Innen nem is látom, hogy van-e bennük valami.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. március 7. 19:37 | Link

~Van valami a táskájában, ami fontos lehet.~ Állapítom meg, amikor a földet kezdi pásztázni, majd megigazítja a hátizsákot. De egyelőre nem érzem úgy, hogy jó ötlet lenne bepróbálkozni nála. Az egész táskát meg mégsem vehetem el. Magamban átkozódam hát, kívülről teljes nyugalmat árasztva. Belül persze már szétrobbanok és szívem szerint őrültmód vakargatnám a tenyerem. Valószínűleg már bőr se lenne rajta, annyira. Mégis igyekszem semmi jelét nem adni a belső nyugtalanságomnak, s egyszerű nézelődőnek láttatni magam. Amikor a fiú (vagy lány?) felém fordul én visszafordulok a kirakathoz. Nem túl gyorsan és nem is feltűnően. Egyszerűen azt a látszatot szeretném kelteni, hogy csak elnéztem az irányába, de utána visszanéztem az engem érdeklő dolgokra. Nem mintha jelenleg bármi is érdekelne a kirakatba állított tárgyak közül. Ha valaki megkérdezné mik azok, megmondani sem tudnám. Nézem őket, de nem igazán látom. Az agyam teljesen máshol jár. Aztán a mellettem álló alak, akit meg szeretnék lopni a lehető legváratlanabb módon szólal meg.
- Ezt egy percig sem feltételeztem – Felelem vidáman, de valahogy egészen megesik rajta a szívem. Igaz csak egy pillanatra, s a lelkiismeretemet is hamar elhallgattatom. Attól, hogy ő nem lopni jött, én még meglophatom... – Micsodát?
Érdeklődöm csevegőn, hiszen nyilván a megjavítandó valami egy értékes tárgy, ami a táskájában lapul. Mégiscsak könnyebb úgy elemelni valamit, ha tudom mit keresek. Közben pedig lázasan agyalok, én mit is akarhatok ennél a kirakatnál, mert mégis csak úgy illene, hogyha ő ily kedvesen megosztja velem a problémáit, akkor én is, de igazából megelőz egy másik nagyon hihetetlen kérdéssel, és hát... Khm, nyelek egyet.
- Fogalmam sincs. De... ha félsz bemenni, elintézem neked. Az én véremre biztos nem vágynak – ajánlom fel a lehetőséget és így akár még meg is könnyítem a dolgomat. Mondjuk ő odaadja a megjavítani kívánt tárgyat, én besétálok vele, aztán a hátsó kijáraton át távozom. Mert ugye van a helynek hátsó kijárata. Lennie kell. Minden üzlet helyiségnek van, biztonsági okokból. Az pedig, hogy kivételesen nem is kell hazudnom, hiszen egy vámpír nem akar félvámpírokból csemegézni, egészen helyreteszi a lelkibékémet. Mert igen, ha a lopás miatt nem is, a hazugság miatt erősen gyötörne a lelkiismeret.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 10:31 | Link

Az élet annyira kegyetlen tud lenni néha. Most is az. Én csak egyszerűen ki akartam csempészni valamit a srác zsebéből, táskájából, hajából... Tudom is én. Viszket a tenyerem. Nehéz ilyenkor gondolkozni. De ő valami kétlábonjáró lelkiismeret lehet, mert az első dolog, amit kijelent, hogy ő nem lopni jött, a második meg, hogy mi van a táskájában... És igen. Az a naplószerűség tökéletes lenne, hogy kielégítsem a lopási kényszerem. De ugyanakkor a probléma, amit elém tár megint csak olyasmi, amit szerintem orvosolni is tudnék, és ugyan milyen lenne már, hogy megjavítom, aztán nem adom vissza. Na meg... Az nem is élmény, ha ő maga adja a kezembe.
- Én...? - kérdezek vissza, mert gondolatban valahol egészen máshol jártam, de hamar kapcsolok - Oh... én csak a kirakatot szerettem volna megnézni - felelem vállat vonva. Inkább felajánlom, hogy bemegyek vele. Bár ebből a boltból nem lenne tanácsos lopni...
- Az valóban... nagy trauma lenne... - mondom és bár igyekszem elrejteni, hogy pontosan tudom miről beszél, nem sikerül rezzenéstelen arccal kiejtenem a szavakat. Vannak dolgok, amiket bár elfogadtam már, még mindig felkavar az említésük, hát ez pont olyan. Lehet mégis csak keresni kéne egy pszichológust?
- Hmm? - tudom, hogy én beszélek túl sokat, de azért lehetne kevésbé direkt a kérdéseivel, még az a jó, hogy nem hagy időd válaszolni és máris elméleteket gyárt, hogy halálos beteg lennék. Bár úgy lenne!
- Nem, nem, nem! Dehogy... Csak... vérszegény - szabadkozom, a kezemmel is kalimpálva, enyhén füllentve. Persze ez is csak nézőpont kérdése, elvégre ha valakinek vérre van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon, akkor azt lehet vérszegénynek nevezni, nem?
A legrosszabb mégis az, hogy egyre inkább bűntudatom van, még mindig nem loptam el tőle semmit sem, és határozottan kezdem megkedvelni. Szörnyű vagyok. De nem bírom ki. Sóhajtok egy nagyot, aztán megszólalok újra.
- Megmutatod a naplódat? Talán meg tudom én is javítani neked... Akkor bemenned sem kell.
Vetem fel, mint egy lehetőséget és közben átkozom magam. De ki tudja, talán van más a táskájában, amit elvehetek... Akár egy régi rágóspapír is jó. Most már tényleg.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Kins & Kens - Choi Min Jong hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza