36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. május 11. 23:55 | Link


Kiszökni a kastélyból egyre nehezebb, de gyakorlat teszi a mestert - akármi is legyen az őt követő prefektus trükkje, ma este végre sikerült kicseleznie és hátra sem pillantva tör magának utat a falu felé, kerülve minden ösvényt és utat, ahol másokba botolhatna. Amennyire lehet, észrevétlen akar maradni, apró táskáját szorongatva meg-megáll, hogy hallgatózzon s amikor beér a házak közé, ösztönösen az árnyékba húzódik a lámpák fénye elől, még ha árulkodó fehérségét nagyrészt el is rejti ruhája, a kapucnis pulóver puha gyapjúja és a vászon. Nesztelenül surran, macskás, hajlékony léptekkel, és apró termete is segíti abban, hogy elkerülje az esetleges kíváncsi tekinteteket.

A lábam vinne, túl a falun, túl az erdőn, túl árkon-bokron, de vissza kell fognom lépteimet, mert hiába futnék inam szakadtáig. Messze vagy, messzebb, mint bármikor eddig és ha egy helyben is rostokolsz, úgy érzem, folyamatosan távolodsz, minden perccel elérhetetlenebbé válsz, minden óra távolságot halmoz közénk. Néha már megfeledkezem rólad, hosszú percekre, néha már nem te kísértesz álmaimban és nem arra ébredek, hogy hűlt helyed űrje borzongat a testmeleg, fullasztóan fülledt levegőjű szobában.

A memorizált térkép alapján próbál tájékozódni, a táska szíjára erősített apró valamivel babrálva, ahányszor irányt kell változtatnia. Amikor végre megpillantja a sötétben magányosan világító kirakatot, mely mögött halovány fény derengése jelzi, valaki még van odabent, lepkeként rebben felé, megfeledkezve eddigi óvatosságáról. Zárva! Koppan, egyszer, kétszer, halkan, mintha tényleg szárnyak verdesnék az ajtó üvegét, s némi kaparászás is hallatszik.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. május 15. 22:25
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. május 13. 20:46 | Link

Ruarc L. Mornien
este | az ajtónál | x

A pult mögött üldögélek, egy rádióval babrálva. Ez természetesen egy varázskészülék, noha már egyáltalán nem felismerhető. Csaknem darabjaira szedtem, hogy megvizsgáljam, mely részei egyeznek a mugli társaival és akadnak-e esetleg benne különleges elemek magán a megbűvöltségen felül. Bütykölésem közben észlelem bár az üzlet felé libbenő jövevényt, csak akkor szentelem neki ténylegesen a figyelmem, amikor bekopog.
Felemelkedem a székről hosszú, árnyszerű valómmal. Félrerakom az alkatrészeket és odasétálok az ajtóhoz. Miután a kis csengettyű hangjától kísérve kinyitom, lepillantok az előttem álló, törékeny alakra. Röpkén végigtekintek rajta és üdvözlőn biccentek neki. Sápadt vonásaim szokás szerint nyugodtak, rezzenéstelenek. Félrehúzódom a bejáratból és könnyedén intek egyet, hogy fáradjon csak beljebb.
Mostanában már egyre gyakrabban mernek megkeresni minket akár így éjnek évadján is a kedves vásárlók. Hiszen hiába a kiírás, hogy nyugodtan tegyenek így, azért mégis csak bátortalanná válnak az emberek egy olyan lehetőségtől, amely merőben eltér az általuk megszokottól. De szépen lassan híre ment a faluban és környékén, hogy tényleg szívesen látjuk a hozzánk betérőket akkor is, ha ilyen kései órán látogatnak el az üzletbe, és valóban nem várunk el cserébe a világon semmit. Nem kötelezzük őket vásárlásra se kimondva, se kimondatlanul, és nem is sürgetjük őket. Ha gondolják, csak bejönnek, jó alaposan körbenéznek és távoznak.
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. május 15. 22:22 | Link


Az éjjeli látogató halk, de tisztán kivehető hangokat hallat, amik lépteit kísérik, amint a helyiség közepére sétál, lassan megfordulva tengelye körül. Csett-csett-csett. Tudomást sem vesz a sötét árnyként fölé magasodó vámpírról, módot adva ezzel, hogy a másik alaposan szemügyre vehesse. Egyetlen pillantással számos furcsaságot fedezhet fel, legyen szó akár a túlméretezett ruhából előbukkanó apró kezekről, akár álmatagnak ható mozgásáról, vagy épp a további halk, kattogó-csettegő hangokról, amik most jóval magasabban szólnak. A jövevényt az erdőn át tett sétától főleg nedves avar, moha és puha föld illata lengi körbe, de ezek alatt meglapul némi mandula és vanília is, amit messzebbről hozott magával. Akadnak azonban olyan dolgok is, amit halandó nem venne észre - az egyik az, ahogy a mana áramlik a fiú körül, bár nincs nála pálca és ahogy az áramlatok meglódulnak, valahányszor elejt egy-egy hangot. Amikor végül megáll, Adam felé fordul, fejét oldalra döntve, mintha hallgatózna, pedig a boltot teljes némaság üli meg, ahogy vonásait is, melyekről egyre gyorsabban kopik a kisfiús báj, darabos, erős vonalakat sejtetve. Az egyetlen nagyon is élő része a kámzsa alatt rejtőző szempár, mely most a bolt tulajdonosát fürkészi a hófehér pillák alól. Gyermektekintet ez, ijesztően nyitott és tiszta, azonban nyugtalanító is - amíg árnyék vetült arcára, bárki azt mondta volna, íriszei halványkékek, azonban ahogy hátraveti a kapucnit, a fényben hirtelen lilának, néha egyenesen vörösnek tetszenek, s a tetejébe finoman remegnek, mintha állandóan két pont között ugrálna a figyelme. Szinte észrevétlenül, de finoman előre-hátra hintázik, egy óramű pontosságával mozogva.

Ez a dallam sokkal lágyabb, sokkal élőbb számomra, mint Elizabeté, talán mert jobban emlékeztet a Tiédre. Érzem a különbségeket, a számtalan év rárakódott rétegeit, a helyeket, ahol már elmosódott vagy megkopott, mégis, minden ismétlődés ellenére lüktetőbb, elevenebb, hívogatóbb. Nem árul el túl sokat, de azt nem tagadhatja le, hogy az ő életének is része a zene, átitatja őt, az időtlenség e módon is beleivódott lényébe.

- Hajlandó vagy olvasni a gondolataimat?-*Amilyen kicsi, meglepetést okozhat mély, tisztán zengő hangja, ami magabiztos nyugalmat áraszt - sem félelemnek, sem szorongásnak nincs nyoma benne, pedig szemlátomást tudja, kivel-mivel áll szemben.  
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. május 15. 22:26
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. május 15. 23:19 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Nem a ketyerék miatt jött. Nem vevő és nem is a tárlatot érkezett megszemlélni. Miattam van itt. Híremet vette és idejött. Ahogy besétál, rögvest engedi, hogy kedvem szerint felmérjem. Dehát már megtettem, kezdve attól, hogy az utcába ért. Ez már csak ráadás. Egyben pedig egy sajátos bemutatkozás. Bezárom az ajtót és közelebb sétálok ráérős, ragadozó lépteimmel. Kivehetetlenül átható tekintetemet le sem veszem róla. Nyugodtan pihentetem szemeimet a törékeny, kámzsás alakon. Laza terpeszben állok meg, hosszú kezeimet magam mellett lógatom.
Kérdése nyomán nem teszek egyebet, mint végigmérem őt, aztán csak fürkészem tovább. Semmi gondom azzal, hogy a fölösleges udvariassági körök helyett rögtön a tárgyra tértünk; ahogy azzal sem, hogy ilyen egyenes. Ha így, akkor így.
- Miért tenném? - kérdezem monotonon. Lehet, hogy nem illik kérdésre kérdéssel felelni, ám mint az már kiderült, esetünkben az etikettnek sokkal kevesebb szerepe van, mint az ennél ősibb, ösztönszerűbb, természetközelibb szokásoknak. Tudni akarom, mi oka van rá, hogy a gondolataiba engedjen. Persze, megtehetném, hogy simán rábólintok és kikutatom magamnak a fejében, ami érdekel, azonban ez nem az én stílusom. Számomra különben sem a napi rutin része, hogy halandók elméjében barangoljak. Mindig nyomós ok kell rá, vagy egy olyan jellegű viszony. Itt egyelőre egyik sem áll fenn.
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. május 18. 00:30 | Link


Bár külsőre ellentétek egész halmazát képviselik, valójában nagyon hasonlóak  - a hófehérnek éppannyira rejtőznie kell a fény elől, mint az éjfeketének, máshogy és mást érzékelnek, s gyakran félelmet vagy iszonyt ébresztenek másokban. Ru ugyan kicsi és fejletlen, de megvan benne minden, ami egy közönséges emberben az első találkozástól táplálja az idegenség érzését. Talán ezért hat Adam mellett természetesnek, ezért sem próbál tekintete elől rejtőzni, sőt, nyugodtan lép közelebb hozzá, amikor a vámpír megáll. Szemeit lehunyva, finoman merengő vonásokkal kutatja szemhéjának sötétjét, közelről észrevehetően hintázva.

Monoton, kopottas bariton, amit mégis simára csiszolt az idő - azokat a régóta őrzött, remekbe szabott ruhákat juttatja eszembe, aminek bár anyagát vékonyra nyűtték, nem veszítették el puhaságukat. Hiányzott az illata, bár nem a külleme vagy a képességei vonzottak, még csak nem is tárgyai, puszta lénye, dallama húzott.

Válasz helyett felpillant, tekintete lefelé vándorol s pulóveréből félénk állatkaként előmerészkedő ujjai Adam kezét érintik, leplezetlen kíváncsisággal, de szinte leheletnyi finomsággal térképezve fel bőrét - pont olyan könnyű és óvatos a mozdulat, mintha olvasni próbálna. Az egész gesztus gyermeki, nem tolakodónak szánták és Ru evidensen nem lát benne semmiféle tabut. Ahogy eljutnak hozzá a másik szavai és gondolatai, kicsit visszahúzódik, felelet után kaparászva, míg a vámpírt nézi, kicsit azt az érzést keltve, mint aki nem annyira , inkább valahova mögé fókuszál.

"A szavak pontatlanok, elcsépeltek, félreérthetőek. Torzítanak és sosem a teljes képet mutatják", akartam mondani, de már ebben is megmutatkozott, hány ócska frázisra van szükségem, csak hogy egyetlen gondolatot megpróbáljak átadni - egy banális, egyszerű igazságot. A nyelvek folyton fejlődnek, gazdagodnak, színesednek, szüntelen gyűjtve árnyalataikat, mégsem érnek soha nyomába annak, amit olyan kétségbeesetten akarnak kifejezni. A szavak megnyomorítják, kiforgatják mindazt, ami fontos számomra.

- Nincs nyomós okom, csak szabadon akarok beszélni. Gondolatot gondolatért, de kérhetsz mást is.-*Nem mond többet, Adamre bízva a döntést vagy az esetleges árat, ám eltökéltség sugárzik róla - szavakkal vagy azok nélkül, de nem adja fel egyszerűen azt, ami ide hozta.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. május 19. 22:44 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Jócskán lefelé kell nézzek rá, ahogy közelebb húzódik hozzám. Rezzenéstelenül figyelem, miként nyúl felém. A kis meleg kéz a nagy hideghez ér. Hagyom. Szelíd fenevad vagyok. Arról nem is beszélve, milyen nehéz olyasmit tenni, ami komolyan zavarna. Persze, szeretek morogni és néha kelletlenkedni, ám azt hiszem, mindez csak arra van, nehogy elbízzák magukat. Koránt sem dúlnak bennem olyan érzések, mint amiket néha láttatok vagy magammal elhitetek.
Szeretem a szavakat. A pontos kifejezéseket, vagy éppen a tökéletes leírásokat. Nem csak a puszta létüket szeretem, de alkalmazni is őket. Többnyire módjával. A varázsuk éppen ebben áll. Azonban nem mindenki van így ezzel. Igazából a legtöbben nem. Félnek a szavaktól, vagy éppen csak kellemetlennek találják őket. Megtalálásukat, használatukat. Zavarják őket. Akármennyire másként látom ezt, elfogadom. Értem, mit ért szabadon beszélés alatt.
A továbbiakra viszont finoman összevonom sötét szemöldökömet. Tekintetem kissé megkeményedik, némileg rosszallónak hat. Ám ahelyett, hogy felrónék neki bármit, vagy tovább faggatnám, inkább fogom magam, és régi tekintetemet az ő vöröses, ifjú pillantásába merítem. Belé bukok, egészen a tudatáig. Itt magasodok bár előtte a bolt közepén, úgy tetszhet neki, mintha osztozna velem a testén, különös tekintettél fehérkócú fejére.

Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. május 20. 23:48 | Link


A karcsú ujjak egy történetet betűzgettek, megpróbálva leolvasni az apró ráncokból és redőkből, gömbölyű dombocskákból és meglapuló homorulatokból, sima és érdes pontokból, milyen hangszer is illik ebbe a kézbe. A hűvös tenyér egyebet is elmesélhetne neki, de őt leginkább ez érdekli, erre kérdez hát rá a maga módján, némán vallatva az árnyékként fölébe magasodót. Egy pillanatra feledkezik csak bele a játékába, szórakozottan megcirógatva a kézfejen kitapintható inakat és ereket, mielőtt elengedné Adamet.

Valójában a tekintet színtelen - akármit is láttasson, csak valami más tükörképe, fény- vagy árnyjáték. Maga lénye is ilyennek tetszik, hűsnek, folyton áramlónak, frissítőnek, s az alámerülés pillanatától puhán, bizalmasan öleli körül látogatóját. Gondolatai zabolátlanul örvénylenek, s ha Adam megérinti valamelyiket, leginkább úgy érezheti, zene csendül - dallamfoszlányok, egy nagyobb egész töredékei lakják e lélek minden zegét és zugát.

Nem akartalak megbántani, üzente egyikük, egy szomorkás mosolyba ívelő futam, számomra ez természetes. Adni és kapni, abból, amim van és amim nincs. Hiányzik, a közelség, a közvetlenség, hogy nem kell nyelvet és szavakat választanom, formát keresnem a gondolataimnak, amikor sosem találhatok olyat, amely pontosan illene. Csak a zene adhatja őket vissza tisztán, töretlenül, maradéktalanul. Szeretett volna szemhéjai mögé húzódni, de állta Adam tekintetét, ritkán pislogva és ujjai közben a bal csuklóján lógó karkötő parányi figuráit piszkálták, újra és újra megszámolva őket. Tizenhárom. Nemsokára megkapta volna a tizennegyediket és még hinni akarja, hogy így is lesz. Nemsokára. Két hónap még nem olyan sok, ugye? Vissza fog jönni értem, makacskodik benne egy szólam, de árnyékában ott lüktet halványan a kétely és a félelem, ami egyre mélyebbre eszi magát.
Fel lehet úgy rúnázni egy tárgyat, hogy pálca nélküli mágiából táplálkozzon? Nem tudom ezt használni, pedig nagy szükségem lenne rá, de nem szeretnék másokra utalva lenni, valahányszor tölteni kell. Váratlanul tér rá jöttének okára, egy mozdulattal előbűvészkedve táskájából egy fehér, furcsa tárgyat, amit tenyerén Adam elé tart.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 6. 00:47 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Gitár. Hegedű. Dob. Talán ezekkel töltöm a legtöbb időt, azonban ujjaim minden más hangszeren is előszeretettel járnak. Mindet érezheti rajtuk. Vagyis érezhetné, ha a bőrömön nyomot hagyna bármelyik. Noha ki tudja, milyen képességei vannak a kölyöknek. Lehet, nem ezeket a földhöz ragadt, fizikai tényezőket nézni. Minden esetre hagyom, hogy elszórakozzon hűvös, nagy kezemmel.
Barátságos fogadtatásban van részem a kis albínó elméjében. Örül, hogy itt vagyok. Hiszen ezért jött, hiszen ezt akarta. Hallgatom és érzem az engem körülvevő zenét odabent. Érdekes dallamok, kavargó gondolatok. Nincs szándékom kibogozni, megfejteni őket. Nem ezért vagyok itt. Nem kutatni jöttem, hanem azért, hogy ő beszélhessen. Közölhesse velem, amit szeretne. Bár, ahogy kiveszem, maga a közlés a legfőbb vágya. Ez már teljesült is.
Mikor előveszi a szóban forgó tárgyat, ezt a Braille-írással ellátott telefont, nem pillantok le rá. Nem engedem el a fiú tekintetét. Hiszen nem szükséges. Rajta keresztül látom a különleges szerkezetet, amelynek a felrúnázásáról érdeklődik. Egy ilyen készülék feltöltéséhez elegendő egy egyszerű bűbáj. Azonban az ige használatakor elviekben varázspálcával kell a műszerre koppintani. Általában.
~ Igen. De ez nem igényel külön rúnázási technikát. - zendül válaszul mély hangom a fejében. Egy non-verbális varázslásra képes mágus esetében nyilvánvalóan a saját módszerei kiválthatják az általánosan bevetetteket. Már ha ezt értette pálca nélküli mágia alatt. Ugye ezt értette?
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. június 8. 21:55 | Link


A halhatatlan testen talán nem fog az idő, a bőrön talán nem hagynak nyomot a pillanatok, de Ru játéka közben nem is erre szorítkozott, hanem az érintései kiváltotta érzésekre, apró gondolatfoszlányokra, emléktöredékekre lesett. Sőt, egy egész picit jólesett ez a fajta közelség is, még akkor is, ha Adam tétlen tűrte csak, hogy az ujjbegyek csacska kacskaringókat rajzoljanak bőrére.

Sosem gondoltam bele, mennyire fontos számomra ez a fajta szabadság, olyan megszokott, mindennapi apróság volt, mint ahogy az ember lélegzik. Valahogy beleszerettem annak szépségébe, ahogy egy másik lélek darabkái örvénylenek és záporoznak, az érzések örökkön változó kaleidoszkópjába, abba, ahogy gondolataik körülfognak és ahogy a vágyak hozzám törleszkednek. Hogy bármit és mindentt meg tudtam mutatni, teljes valójában. Nem kellett az időt félreértésekkel, magyarázkodással, szavak keresgélésével tölteni.

A telefont olyan óvatosan adja át, hogy szinte vonakodásnak hathat, pedig azon már túl van, elvégre rég belátta, hogy nincs igazán választása, ha használni is szeretné. Ez az egyik legféltettebb kincse, s a szívének kedves tárgyak sora meglepően kurta, így annál értékesebb számára, mivel nem csak egy sima ketyere. Adam válasza a kezdeti öröm után kellemetlen érzéseket ébreszt, mert pont az ilyeneket próbálta elkerülni, mégis kénytelen részletezni válaszát.
 
Nem nonverbális varázslásra gondoltam, kvibli vagyok. Sem szóval, sem szó nélkül nem tudok varázsolni, a pálcával bűvölt tárgyak süketek és némák mellettem. Másféle mágiám van - megmutathatom, ha segít, ajánlja egy rövid dallam, mely úgy tekeredik Adam ujjai köré, mint egy karcsú kis kígyó. A vámpírt - és hozzá hasonlóan a mágiára érzékenyeket is - az csalhatta meg, ahogy Ru körül lüktetett ereje, amikor belépett. Mostanra azonban szinte kivehetetlenné halványodott és ha nem épp a fiú elméjében tartózkodna, talán észre sem venné a halkan doboló, szívritmusként jelen levő furcsa varázst. Pedig akár ismerősnek is tetszhet, annyira ősi, nyers, mégis, csiszolatlanságában is szép.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. június 11. 19:33
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 19. 12:00 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Amit más felháborítónak, tolakodónak és kellemetlennek talál, az ennek a kölyöknek a béklyók lerázását jelenti. Az esetek nagy többségében az emberek még akkor is kiborulnak a ténytől, hogy a fejükben vagyok, ha ők maguk akarták és kérték. Márpedig én általában csak ilyen esetben szoktam ezt tenni. Ő viszont most engedi el magát igazán. Kissé talán olyan, mint egy enyhébb agorafóbiás. A saját házában érzi csak igazán biztonságban magát és ha oda beenged valakit, ha vendéget fogad, jóleső társaságul szolgál, mert nem zavarja a világ.
Átveszem a szerkezetet. Érintésemmel vizsgálom. Szemeim nem veszem le az előttem állóról. A tárgyat nem éri nálam bántódás. És nem csak azért, mert érzem, milyen fontos a kedves ügyfél számára, hanem mert alapvetőség, hogy mindenre vigyázok. Más kérdés, hogy a saját ingóságaimat kissé lazábban kezelem, ám azokkal sem szokásom zsonglőrködni.
Volt valami furcsa a fiú erejében már az első pillanattól. Ilyen közel hozzá, az elméjében járva pedig egyre nyilvánvalóbbá válik. Különösen, amikor minderről dallam is csendül. Bólintok csak egyet. Már persze nem valójában, hanem csak egy vibráláson át. Így jelzem, hogy érdekelne, miben áll pontosan a mágiája. Megmutathatná.
~ Akárhogy is: a mestereink megoldják. - nyugtatom meg azért efelől a telefonnal kapcsolatban. A Kins&Kens csapat minden tagja külön-külön is zseniális, hát még ha összedugjuk a fejünket és közös bütykölésbe kezdünk. Nem láttam még olyan feladatot, ami kifogott volna rajtunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. június 20. 02:22 | Link


But I don't care if I sing off-key
I find myself in my melodies


Más világban élünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érezhető és egyértelmű, de mióta itt vagyok, nap mint nap az arcomba kiált. Számomra elérhetetlen, amit látnak, ők pedig sosem fogják azt hallani, amit én. Megmutatni sem tudnám nekik, bár nem vagyok biztos benne, hogy érdekelné őket. Túl sok mindent rejtegetnek, torzítanak, annyira mesterséges a kis játszóterük, mesterkélt a viselkedésük. Elpazarolják az idejüket ezekre és mérgesek rám, amiért nem az ő szabályaikat követem.

Valóban félt az emberektől, főleg azoktól, akiknél távol állt egymástól szándék és tett, mert hogyan védte volna meg magát, főleg egy varázslóval szemben? Ruhái ellenére is egyértelmű, milyen kicsi és gyenge, akaratlan is feltűnést kelt és ami mágiája van, nem sok segítségére van, ha nem tud időben menekülni. A gondolat azonban elillan, nyugtalanító dallamával együtt, ahogy Adam beleegyezik a demonstrációba. Ru hátralép, tartva a szemkontaktust, bár így egyértelműbb, hogy nem látja igazán a másikat, fókusza enyhén elcsúszott. Eltelik néhány néma pillanat, míg felidézi a tanár szavait, hogyan is kell felébresztenie mágiájának azon részét, amit ritkán és nehézkesen használ.

Mintha egy kalitka ajtaja kattant volna, a hang halkan nyújtózott és óvatosan merészkedett elő, ám hamar erőre és szárnyra kapott. Akár a mágia, melyet hordozott, kicsit nyers, kicsit csiszolatlan volt, azonban csordultig megtöltötték az érzések és kétség kívül szívből, vagy annál is mélyebbről fakadt. A dallam egyre inkább lendületet nyer, már nem csak a bokájukat nyaldossa, hullámai magasabbra és magasabbra kapnak, mintha az üzlet teteje eltűnne - a hangok közt szinte megpillanthatóak az éjjeli ég csillagai, amelyek felé nyújtóznak. Apró termete ellenére mintha hegyeket tudna megmozgatni azzal az erővel, ami most felszabadul, átcsapva fejük felett.
Adam mindezt érzi - bár az érzések nem az övéi, akár azok is lehetnének, szinte fájóan eleven minden árnyalatuk, minden apró részletükben igaziak. Lüktetnek, marokra fogják mozdulatlan szívét és elveszik maradék lélegzetét - a pillanatnyi szabadság tűnékeny öröme, a magány szülte kételyek, a mágia nyújtotta saját világ alakjai tükröződtek a dallamban. Az élményt pedig csak különösebbé teszi a mentális kapocs, mert a vámpír nem csak az éneket hallja, hanem a zenét is, a dal igazi, teljes formáját, úgy, ahogy Ruban született.

Mozdulatai többnyire aprók, de árulkodók és csak jóval azután engednek fel, hogy elhallgatott, mikorra elülnek a felkavart indulatok. Időbe telik, míg rendbeszedi gondolatait, válaszolva Adamnek.

Hiszek neked. Mindössze nem találtam semmi nyomát, hogy kísérleteztek volna ezen a téren, elvégre a hozzám hasonlók aligha jelentenek piacot.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 24. 11:48 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Különös élmény, melyben még sosem volt részem. Melodimágussal nem. Eddig nem is értettem teljesen, mit takar ez a fogalom. Hiába tudom pontosan, mekkora ereje van a zenének, a gyakorlatban nehezen egyeztettem össze a varázslattal. Most viszont nem pusztán az első sorból nézem, de szinte a bőrömön érzem. Mintha engem járna át. Hiába vagyok mágikus lény, az én ilyetén tulajdonságaim egészen másfélék. Csak úgy jelen vannak bennem és nincs szükségem se vezetőkre, se igékre, se semmilyen eszközre, hogy érvényre juttassam őket. Számomra a használatuk nem több, mintha felemelném a kezem vagy pislognék egyet. Persze, kellett némi idő, míg ura lettem a képességeimnek, dehát járni is meg kellett tanulnom, mégse volt szükséges ehhez iskolapadba ülni.
Olyan ez tehát, mintha erre a pár pillanatra magam is mágus lennék. Jelen esetben olyasfajta, amely a dallamokkal operál. Szóval valahol az átlag varázsló és köztem. Könnyen átadom magam ennek és hagyom magamnak megtapasztalni az érzést. Megérteni, átélni a lényegét, és egyúttal felfedezni a másik belső világát, a látszathoz képest hatalmas erejét. Van benne jó, felemelő, izgalmas és dühös, keserű, lenéző is egyaránt. Mint az emberekben általában. Hogy bennem mit látna? Ha megfordulna a helyzet és ő érezhetne át engem, mit érezne? Ezt fedje csak homály. Jobb így.
A bemutatónak vége. A mennyezet bezárul. Ismét négy fal közt vagyunk, miközben tovább vendégeskedem a fiúcska elméjében. Bólintok arra, hogy nem talált semmit a szerkezettel kapcsolatos kutatásokról, megoldásokról. Magam sem értesültem ilyesmiről. Ez azonban nem probléma. A mi üzletünk helyzete és jellege megengedheti magának, hogy ne a piaci érdekeket tartsa szem előtt. Ha egy vásárlónk valami különleges kéréssel fordul hozzánk, nem számolunk el érte plusz költségeket. Ennek az okai egyszerűek: nem elsődlegesek számunkra az anyagi szempontok, hiszen a hátteret én ehhez biztosítom. Nem kell küzdenünk a fennmaradásért. Még ha nem is menne olyan jól a bolt, nem vagyunk veszélyben. Az itt dolgozók ebben a nyugodt és biztos tudatban végezhetik a munkájukat, amelyet -nem mellékesen- hivatásuknak tekintenek. Ez nem egy ideiglenes állás egyikük számára sem. Szeretik, amit csinálnak és elkötelezettek mellette. Nem utolsó sorban pedig: fontos, hogy mindenkit önmagához és ne másokhoz mérjünk. Az előttem álló kölyök csak ugyanazt szeretné, mint bárki: könnyedén használni egy birtokában lévő eszközt. Nekünk ezt kell biztosítani, mindenféle felhajtás nélkül. Az a mi dolgunk, hogyan oldjuk meg, nem az övé. Mindezeket nem taglalom neki persze, egyszerűen csak sugárzom felé. Békémből, szavai könnyed fogadtatásából kiveheti.
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 1. 21:40 | Link


Újat tudott mutatni Adamnek - vagy még inkább, valami réges-régit - s az, hogy a vámpír átadta magát a dalnak, hogy engedte magát sodortatni a dallammal, számára elég volt. Olyan ez, mint egy furcsa tánc, melyet testek ormótlan paravánjainak árnyékában lejtenek; s akármilyen tökéletlen is még technikája, akármennyire is botladozik, nem cserélte volna el ezt a pár percet szinte semmiért.

Nem látnék, jegyzi meg finoman egy halk, szinte törleszkedő dallam, hallanék. Hallak most is, bár nem érthetlek teljesen, de nincs okod rejtőzni. Abel talán nem olyan idős, mint te, de olyan régóta nevel, hogy csak az ő arcára emlékszem. A dallamotok valahogy hasonló. Keserédes, apró és hegyes karmú gondolatok ezek, amiktől a tűnékeny alak szinte üvegszerűen áttetszővé halványul, távolivá és törékennyé válva. Ru pillantása kicsit lecsúszik Adam arcáról, valahova emlékei közé réved, mielőtt félénkebben, szinte szorongva visszakúszna tekintete a sötét szempárhoz. A lilás íriszek bizonytalanságot tükrözve remegtek, mert odabent összekavarodott mindaz, amit magával hozott és amit itt tapasztalt. Habozott, hogy feltegye-e a kérdést, mely esetlenül és ostobán csengett a fülébe, mert mielőtt ide jött, sosem fordult volna meg a fejében ilyesmi.

Zavar...hogy hallak?

Az emberek féltek tőle, attól, hogy nincs hová rejtőzniük előle, de attól is, hogy nincs rejtegetnivalója. Egy másik világból érkezett ide és hiába teltek el hetek, kevéssé értette ennek a másiknak a szabályait, szokásait, s még kevésbé akart hozzájuk alkalmazkodni. Adam kedvéért azonban kivételt tenne, ha ez az ára a szabadságnak, amivel megajándékozza őt. Közelebb húzódott, baljával érintve a férfi jobbját.

Köszönöm, suttogta a simítás puhán, majd egy lélegzetvételnyit megtorpant, céltalanul időzve. Amiért jött, elintézte. Mégis...
Szeretném veled tölteni az éjszakát. Önző? De még mennyire az. Mégis reméli, hogy ez a pár óra nem sok az örökéltűnek, hogy kaphat idejéből - az ő óráik máshogy ütöttek, s ami Adamnek egyetlen homokszem, neki két tenyerét megtöltő időtenger. Nem akart visszamenni a kastélyba, az Eridonba, a szobába, az életébe, amit most a legkevésbé sem érzett a sajátjának. Kérlek...? Nem sokat ajánlhatott fel cserébe, de az mind ott lebegett a kérdőjel mellett.

Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. július 1. 21:44
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. július 6. 22:03 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Nem rejtőzöm, nem zárkózom be. Olyan nyitott könyv vagyok, amelyen az írás ismerős bár, azonban nem igazán olvasható. Kivehetetlen, miről szólnak az oldalak, mégis valahogy biztonságot ad a tudat, hogy ott vannak. Hogy őrzik a lapok a történetet, a mondanivalót. Olyan nyitott könyv vagyok, amely csak azért zárul be néha, hogy ne zavarjon össze másokat. Ezért is hordok gyakran napszemüveget: hogy ne kelljen a szemembe nézniük.
Dallamom sekélyessé, rideggé válik, ahogy Abel feltűnik a színen. Egy fajtársam. Ha minden igaz, találkoztunk már. A helyre és az időre nem nagyon emlékszem De nem is érdekel. A dallamunk hasonlósága meg jórészt biztos csak halhatatlanságunkból adódik. Kételkedem az egyéb, közös vonásokban.
Nem zavar, hogy hall. Nincs mit titkolnom vagy féltve óvnom. Egyedül a nyugalmamért teszem. Csak azért nem szerepel az önéletrajzomban mindaz, amiket az évszázadok során elkövettem, hogy békén hagyjanak. A minisztérium az esetek töredékéről sem tud. Mivel pedig az idő nekem dolgozik, minden egyre inkább elévül, és lassan esélyük se lesz rá, hogy bármit felgöngyölítsenek. Nem mintha nagyon megerőltetnék magukat érte. Azt hiszem, úgy vannak vele, hogy látják, milyen békében élek a halandókkal és örülnek, hogy akad ilyen is a fajtámból. Inkább nem kutatnak. Remélik, úgyse találnának semmi jelentőset.
A fiú csak akkor hallhatná meg a múltam részleteit, sötét szimfóniáit, ha hagynám. Ha megmutatnám. Ezt persze nem teszem. De a lenyomatát nyilván érzi. A dallam borongósságát, mélységét, árnyait. Ezek azonban meglepően lágyan szövik át békés, régi zenémet, mintegy megágyazva neki.
Lepillantok jobbomat érintő kis kezére, majd vissza különleges szemeibe. Kérésére finoman megráncolom homlokomat és pár hosszú pillanatig csak figyelem őt. Az első, ami eszembe jut, az az, hogy ez nem jó ötlet. Mindig ez az, ami először bevillan, ha az éjszaka közepén egy kölyökkel hoz össze a sors. Azonban általában hagyom magam sodródni az árral. Eltöltök velük egy kevés időt beszélgetéssel, sétával, vagy ami éppen akad, aztán ki-ki megy a maga dolgára. Most azonban az előttem álló kis albínó az egész éjszakát velem szeretné tölteni.
~ Miért? - teszem fel tudatában egyszerű kérdésemet. A választ természetesen sejtem, de tőle akarom hallani. Mit akar tőlem? Mire számít? Mit vár az együtt töltött óráktól? Különben is, nem kéne visszamennie? Nem keresik? Nem ütné meg a bokáját? És ez az Abel mit szólna hozzá?
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 10. 23:15 | Link


A felelet egyetlen sóhajfinomságú cirógatás, egyetlen Adam lényét megpendítő hang. Mert te te vagy, én pedig én. A fiú kísérletet sem tesz rá, hogy győzködje, annak ellenére, hogy már puszta ittléte egy nem túl bölcs, ám annál makacsabb elhatározás eredménye, amit a legkevésbé sem bánt meg. A férfit nyugtalanító gondolatokra nem tudja, mit feleljen, mert bár annak egyetlen szavába kerülne, hogy mindent elmondjon neki, nem akar még jobban terhére lenni és ezáltal elveszteni a lehetőséget, hogy találkozásuk ne csak egyszeri legyen.
Olyanok vagytok számomra, mint az óriási, égig nyúló fák. Nem akarok semmit, csak az árnyékotokban időzni, mert a kérgetek alatt ott őrzitek az évszázadokat, csendjüket és dallamukat egyaránt. Nem vágyom sem arra, hogy nyomot véssek, sem halhatatlanságotokra, sem titkaitokra vagy évgyűrűitek számolgatására. Ru vámpír mellett nőtt fel és természetesnek tekintette létezésüket, mindenestül - a zsákmány ösztönös félelme eltűnt belőle, a halandók ismeretlen és egzotikus iránti vonzalmával együtt, nem táplált felesleges elvárásokat velük szemben. Annyit szeretne, amennyit kért, Adam mellett maradni az éjszakára, mert az első napsugarak már a kastélyban találnák. A kastélyban, ahol ma éjjel nem keresték és már nem is fogják, mert senkinek se hiányzik, ahogy ő sem vágyik a falak közé vissza.
Abel... nincs itt. Amíg nem ártasz nekem, nem hiszem, hogy kifogása lenne ellene. Érzékelte a vámpír ellenszenvét, bár nem sokat tehet ellene, de tartozik neki ezzel a válasszal, mert míg mostani szökésének felelőssége az ő vállát nyomja (és esetleg Elizabetét, bár ez alig érdekelte), látogatása valóban rengeteg bajt hozhatna Adam fejére.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. július 11. 20:32 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Jól eshet bár hatalmas lombkoronám alatt időzni, élvezve a végtelen nyugalmat, azonban ha vihar támad, ágaim csak ideig-óráig védenek, ám ha lecsap a villám, valószínűleg az alattam heverészőt találja el. Akármilyen békés vagyok, természetem nem tagadhatom és nem is akarom. Nem hiába intek inkább óva mindenkit attól, hogy megbízzon bennem. Hiszen én sem bízhatok meg teljesen saját magamban. Viszont amennyiben valaki ragaszkodik enyhet adó árnyamhoz, ám legyen. A lényeg, hogy tudja, mit vállal. Ez a fiú pedig tudja.
Bólintok. Rendben van. Maradhat, ha akar. De nyilván nem várja el, hogy egész éjjel a tudatában időzzünk. Meg is szakítom hát ezt a köteléket és a telefonszerkezettel a kezemben a pult mögé sétálok. Pennát és pergament veszek magamhoz. A készüléket félreteszem. Ráhajolok a pultra és körmölni kezdek. Néhány sor a mestereimnek a kedves ügyfelünk kívánságáról. Mikor kész vagyok, a telefont egy fadobozkába helyezem a jegyzetekkel együtt és a megfelelő polcra rakom. Reggel Ilosvai úr mindig azzal kezd, hogy átnézi ezeket a kiemelt feladatokat, amiket ráhagyok. Ha minden jól megy, egy-két nap és az eszköz visszakerül a tulajdonosához.
Folytatom a darabjaira szedett rádióval való foglalatoskodást. Leülök a székre és egy újabb alkatrészt veszek hosszú, fehér ujjaim közé. Közben futólag felpillantok a látogatómra és lélektükrein keresztül, tudatába sugallva, felhívom figyelmét az üzlet másik sarkában található hokedlire. Idehozhatja magának, ha gondolja. Mindezt persze mondhatnám is, de úgy tűnik, a gondolati út a legkellemesebb a számára. Nekem pedig nem áll semmiből. Ha nem ütközöm akadályba, nem probléma. Márpedig ő nem állít elém ilyesmit. Nem zárja be előttem elméje kapuját.
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 13. 21:03 | Link



Magára maradt a gondolataival és azzal a furcsa csönddel, aminek helyét egy pillanattal előbb még Adam töltötte ki - akármilyen finoman is engedte el elméjét, a hiány hűvös fuvallatként legyintette meg és finoman beleborzongott. Minden, ami eddig elkerülte a másikra kiélezett érzékeit, hirtelen ott volt megint körülötte, a rengeteg néma, síkos üveglap és a polcok közt bolyongva sóhajtozó homály, a padló kopott, nyikorgó faillatával és ezernyi láthatatlan cipőnyom csikorgása. Mindig különös élmény volt elszakadni és visszalökődni a díszletek közé, az ember elfeledkezett a kinti világról, mely nélküle rohant tovább - volt, hogy tárt karokkal fogadta és volt, hogy fogai közé kapta. A bolt csak álmosan elnyújtózott körülötte és ásított egyet, ő pedig lehunyta a szemét, hallgatva, hogyan szuszognak halkan a falak.
A vámpír hiába keresi tekintetét, ennek ellenére a gondolat eljut a fiúhoz. Az ijesztően vékony karok kissé ügyetlenül cepelik át a hokedlit a helyiségen, hogy Adam székétől nem messze tegye le - nem kell látnia, min munkálkodik és akadályozni sem akarja, mégis, a közelsége ritka kincs számára. Amint leül, fészkelődik egy kicsit, megpróbálva kényelmes pózt találni magának.Egyik térdét felhúzza és magához öleli, hogy azon pihentesse állát - ahogy haja arcába hull, békés, bár valahogy szomorú álomnak tűnik mozdulatlansága. Az ember szinte késztetést érez, hogy ellenőrizze, nem apró gömbök tartják-e össze tagjait, annyira olyan, mint egy elhagyott játék. Aztán megtörik dermedtsége, finoman, de ütemesen hintázik, mintha magát ringatná, valójában az idő lüktet bensőjében, Adam dallamával keveredve. Kint érzékeit simogató csönd, odabent halk zene - mi mást akarhatott volna ettől az éjjeltől? Egy kis darabja tovább sajgott, mert valahol a sötétben ott világított egy távoli pont, elérhetetlenül messze, akár a csillagok, de túl fáradt volt és túlságosan jólesett ez az átmeneti menedék. Egészen halkan dúdolni kezdett, hogy elűzze a gondolatait, amik éjszaka kínozták a leginkább, amikor a napközben tagjaiban összekuporodva alvó emlékek előmásztak rejtekeikből és Abel felé nyújtózott lénye.

Hajnal van, aludni kellene, de fények vannak odakinn és sötétség idebenn. Szúként perceg a lelkiismeret, s lassan elhallgat, mert fogytán az anyag, a lyukakon át peregnek eltékozolt napok lomha percei, s emlékek járatszerű útvesztőiben tévelyeg, bolyong az elme. Függönyök ráncába rejtőznek az álmok és várnak, bóbiskolva, hogy lábujjhegyen jöhessenek és párnámra telepedve, szárnyaikat összedörzsölve ciripelhessek. Néha csak egyetlen éjszaka az éltük, s én az is átvirrasztom - reggel az asztalról söpröm le tetemüket, amikor leoltom a lámpát.

Mit tegyek? Aludni kellene. De nem lehet.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza