28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🎃
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 493
Összes hsz: 1865
Írta: 2019. szeptember 12. 00:30 | Link

Adam


szombat este | |o


Őszintén szólva eléggé bosszantó, hogy az égadta világon semmi reakciót nem mutat. De tényleg, semmit. Hozzászoktam már, hogy figyelem a környezetem, próbálok mindenfélét leszűrni az emberek mozdulataiból, a tartásukból, nézésükből, bármiből. De ez a férfi itt előttem? Semmi. A pókerarc kifejezés az hozzá képest semmi. Még azon is átsuhan ez-az.
Kicsit feljebb húzom a vállaimat, enyhén görnyedtebb pózt felvéve a válasza hallatán. Igazából, erre számítottam ám, de mégis ösztönösen jön ez a reakció. A számat is elhúzom és bólogatni kezdek. Oké, rendben, semmi gond. Bár nem igazán értem, hogy mégis minek lettem én ide küldve. Ha nem a szakterületük azt nyilván a lány is tudja, akkor minek? Mindegy, sétáltam egy jót. Teszek egy lépést hátrafelé, hogy akkor távozóra fogjam a dolgot, nyilván persze sűrű sajnálkozás közepette, hogy raboltam itt az idejét a tulajnak, ám megtorpanok, amikor megint megszólal.
- Szintetizátor? – súgom csupán a szót enyhén csalódott hangon. Az nem zongora. Mindenesetre azért végighallgatom a férfi teljesen unott hanglejtésén előadott kis mondókáját. Igazából kezd érdekelni az, amit mond. Az meg még inkább, hogy csak úgy a levegőbe beszél-e, vagy van bármiféle tapasztalata a hangzással kapcsolatban. Mert nekem nem mindegy. Lemondok én a rögzítésről is, meg a vízállóságról minden további nélkül. De a hangzásról nem.
- Milyen zongora hangzást hoz egészen pontosan? Valami kis pianinoét vagy rendes versenyzongoráét inkább? És mégis mekkora táskáról beszélünk? A szintetizátor azért nem egy kicsi dolog – árasztom el kérdésekkel, figyelmen kívül hagyva az összes többit egyelőre. Azt majd akkor ha tényleg megfelel nekem a hangszer. Nagyon szeretném megkérdezni azt is, hogy ért-e egyáltalán ezekhez, de nem merem. Már az is csoda, hogy egyáltalán ezt a kétkedő hangnemet meg mertem ütni. Végig is suhan az arcomon valamiféle megbánás szerűség. Ezt talán mégsem kellett volna.
- Igen, tudom, hogy nem olcsó dolog, amit szeretnék – bólintok vissza automatikusan, észre se véve, hogy utánzom a mozdulatot. Lassan körbepillantok a boltban, mialatt az anyagi részén gondolkozom az egésznek. Nyilván nem fog velem és a kérésemmel foglalkozni, ha fizetésképtelennek talál. Én se tenném a helyében. – Van otthon egy zongorám, de … mindegy. Mivel a zongorával nem lehet megoldani, amit szeretnék, így el kell majd adnom. Persze nem fogja fedezni egy az egyben a szintetizátor árát, ha úgy döntök, hogy veszek egyet. De a különbözet már nem lesz annyira horribilis összeg.
Hangosan töprengek igazából, bár végig a fura férfit figyelem a pult mögött. Hiába nem fogok tudni leolvasni róla semmit, akkor is őt nézem, hátha. Nem rejtem véka alá azt sem, hogy még nem vagyok meggyőzve.
- Ért is ezekhez a hangszerekhez? – csúszik ki a számon végül mégis a kérdés. Ó, remek. Szép volt Laura. Inkább ne is nyugodtál volna meg, jobb lett volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7890
Írta: 2019. szeptember 12. 01:23 | Link

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x

Sejtettem, hogy így fog reagálni. Teljesen természetes, a halandók ilyenek. Van egy elképzelésük és foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, ugyanúgy fogódzva bele, mint a múltba. Ilyen az is, hogy egy szintetizátor az nem az igazi, az mű, illetve az is ilyen, hogy lecövekelnek egy régi, ismerős élménynél. Nem mondom, hogy ez hiba vagy elítélendő, azonban rengeteg mindentől fosztják meg magukat. Én, aki mindüknél idősebb vagyok, joggal sírhatnám vissza a régi, szép idők klasszikus remekeit, keserű ízzel a számban, hogy ez itt már nem ugyanaz. Mégsem teszem. Ők viszont már tizen-huszonévesen elkezdik, az újabb generációk felett törve pálcát. Most mindezt persze nem az előttem álló lányról mondom, csak miatta jutott ez eszembe. Az öröklét átka és áldása, hogy már semmi nem tud számodra igazán csak önmaga lenni, hisz túl sok össszefüggést látsz. Nem általánosítás, csak tapasztalat.
- Igazából, amilyet akarsz - felelem neki egyszerűen. Zseniális mindaz, amit ezek az eszközök tudnak ma már. Pontosan a kényes zenészek, a vájtfülűek miatt hoztak össze a szoftverfejlesztők olyan hangszereket, amik visszaadják nekik az élményt. A fizikait nyilván nem. Nem olyan billentyűket nyomsz le. Csomó mindent nem adhat vissza. De erre mondják, hogy valamit valamiért. El kell engedni bizonyos berögződéseket.
A táskaméret bemutatásához körbenézek, kutatva tekintetemmel valami megközelítőleg azonos nagyságú tárgy után, majd mivel semmi megfelelőt nem látok, egyszerűen lerakom magam elé a pultra kezeimet, éllel támasztva, tenyereimet egymás felé fordítva, a távolsággal illusztrálva, miről beszélünk. Igazából úgy másfél laptop hossz lehet, amit felvázolok. Utána meg mutatom a szélességét is, ami meg vékonyabb egy notebooknál. Simán az oldalára vagy hátára dobja az ember egy megfelelő hátizsákban.
Miközben terveit ecsetelgeti az anyagi megoldásokat illetően, kihúzódom a pult mellé, mert nem kell ez a hivatalos, eladói stílus. Félrebiccentem kicsit fejem, kezeimet zsebre teszem. Nem ismétlem meg, hogy nem értek ahhoz, amit a zongorájával szeretne és ennél fogva azt sem tudom, lehetséges-e. Szóval nem biztos egyáltalán, hogy el kell adnia. De mivel úgysem fogja, mielőtt minden más lehetőséget sorra nem vett, így nem vágok ezzel közbe. Bólogatok csak hangos gondolkodására. Nyilván attól függ, milyen márkáról és típusról van szó, azonban az értékesítése járható út lehet egy olyan darab felé, amit ő szeretne. Szólni ehhez egyelőre nem szólok.
Hogy értek-e egyáltalán ezekhez a hangszerekhez? Pislogás nélkül nézem őt pár hosszú másodpercig, majd megnyalom kicsit a számat és körbenézek a helyiségben.
- Igen - adom meg velős, mély hangú válaszom, nyomatékosan nézve vissza a diák szemébe. Konyítok valamit hozzájuk, hiszen körülbelül azóta foglalkoztatnak, amióta a középkorban először fogtam lantot a kezemben. Neki ezt persze nem kell tudnia. Nincsen rám írva és tudom, sok a kontár, aki beszél bele a levegőbe mindenről, anélkül, hogy bármi fogalma lenne róla. Na most nem egy ilyennel van dolga. Amit nem tudok, azzal kapcsolatban hallgatok - az úgyis jól megy -, vagy közlöm, hogy nem tudom. Mint azt tettem a zongorazsugorítással. Viszont, amit közkinccsé teszek, azt nagyjából készpénznek lehet venni. Ezzel azonban csak az lehet tisztában, aki ismer bármennyire is, vagy akiben van kellő helyzet- és emberfelismerés. A többségben nincs.
- Mutatok egy hasonló szintetizátort - közlöm vele, kihúzva fehér kezeimet zsebemből és hosszú lépteimmel lazán elsétálok mellette a kijárat felé, aminek apró csengője jelzi, hogy elhagyom a boltot. Mindjárt jövök.
Utoljára módosította:Adam Kensington, 2019. szeptember 12. 01:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 493
Összes hsz: 1865
Írta: 2019. szeptember 12. 19:06 | Link

Adam


szombat este | |o


Meglepődésem minden bizonnyal teljesen kiül az arcomra, amikor azt mondja igenis létezik olyan szintetizátor, ami azt a hangzást fogja nekem visszaadni, amit én szeretnék. Elhiszem neki, hogy úgy van, ahogy mondja, ám mégis kicsit kételkedem. Ez túl szép, hogy igaz legyen, túl egyszerű, túl könnyű. A kinézeti dolgokról, meg a hozzá társított kellemes érzésekről, emlékekről viszont le kell mondanom mindenképpen. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de meg tudom tenni. Már valamennyire meg is tettem, csak ez most végleges búcsú lesz, legalábbis ami a saját hangszeremet illeti.
- Ó, ez nem is olyan nagy. Na és súlyban? Sima szintetizátor súly, vagy valami bűbájnak hála könnyű, mint egy tollpihe? – árasztom el újabb kérdésekkel a pantomim előadást tartó férfit. Könnyű lényegre törőnek lenni vele szemben, mivel eléggé szófukar. Ami elég érdekes egy boltban, hiszen általában lyukat beszélnek az ember hasába. Jó, ő a tulaj, nem neki kell eladni ezt a sok cuccot. Mindenesetre határozottan üdítő, hogy nem kell arra figyelnem, hogy kihámozzam a lényeget a szövegéből. Ugyanis csak azt mondja. Épp elég fejtörésre ad okot maga a problémám, na meg az, hogy tényleg fogalmam sincs mire számítsak a fura fazontól. Abszolút semmi. Ez egyrészt nagyon megnyugtató, másrészt meg a hátamon feláll tőle a szőr. És ezt így egyszerre.
És így ezek után vagyok képes a lehető leghülyébb módon kifejezni magam. Riadtan nézek rá, majd teljesen el is sápadok, amikor a furcsa szempár kereszttüzébe kerülök. Vagy egy szempárnak nem szokott ilyenje lenni? Mindegy, úgy érzem mintha legalább egy millió engem megfeddő tekintet szegeződne rám. Körbepillant a szobán, majd újra rám tekint, nekem pedig hirtelen megint sürgős elfuthatnékom támad. Mi van ezzel az emberrel, miért rémít meg ennyire miközben mégsem akarok menekülni? Érdekes, mintha nem is személy szerint tőle félnék, de akkor mégis mitől? Leszámítva azt, hogy továbbra is ilyen dolgokat mondok, amitől minden épeszű ember kijön a béketűréséből egy idő múlva. Na, őt nem szeretném úgy látni. Nagyon nem. Nagyon nagyon nem.
- Én, öhm, elnézést. Nem akartam megbántani. Úgy értettem …. csak … - hebegek elpirulva, majd egy hatalmasat nyelve próbálom valahogy megmagyarázni a dolgot. - … csupán arra voltam kíváncsi, hogy tud-e játszani rajtuk, és esetleg személyes tapasztalata is van a … nem … nem úgy értettem, hogy ne értene ahhoz, amivel foglalkozik … én … én … sajnálom.
Kezdek pánikba esni, de nem a szokásos pánikba, hiszen se lefagyásról nincs szó, se pedig valami fizikai dologról. Nem, ez szimplán az a fajta pánik, amikor rád szegeznek egy fegyvert és ha nem mondod ki a megfelelő szavakat – amikről fogalmad sincs, hogy mik is azok – akkor neked kész, véged. És tényleg úgy gondolom, hogy naná hogy ért hozzá, nyilván. Semmi nem utal ennek az ellenkezőjére, és ugyan miért ne hinnék neki?
- Ó, oké - mutat egy szintetizátort, az jó, ennek örülök. Ám ez egy tizedmásodpercig tartó érzés, ami elmúlik mialatt teszek egy lépést oldalra. Elindul felém ugyanis, de ügyet sem vet rám és … mi? Kimegy? Itt hagy egyedül? Döbbenten pislogok utána, ám meg is könnyebbülök rögtön. Végre elernyednek a megfeszült izmaim, a készenléti állapotnak vége szakad, és teljesen felszabadultan nézek körbe a helyiségben ismét. Majd az egyik üvegvitrinhez sétálok, hogy mosolyogva szemlélgessem a tartalmát. Nahát, pont ilyen rádiója volt nagypapámnak is!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7890
Írta: 2019. szeptember 19. 22:25 | Link

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x

Bólogatok. Igen, sima szintetizátor súly.
- Biztos lehet tollpihe könnyű is - vonok vállat. - Ezt nem tudom megmondani. De megkérdezhetem - ajánlok neki megoldást annak ellenére, hogy azzal én nem szolgálhatok. Nem tudok varázsolni, nincs varázserőm, így csak felületes a tudásom a hétköznapi mágiát illetően. Ami kifejezetten a kütyökkel kapcsolatos, azokban talán már jobban otthon vagyok. Illetve minden bizonnyal kértek már ilyesmit Ilosvai úréktól és nem hiszem, hogy gondot okozna nekik. Azonban egyes kategóriájú hangszereknél tényleg szükségtelen. Bár, ha ragaszkodik a zsebrevágást megközelítő kényelemhez, az talán még a mesternek is fejtörést okoz.
Szerencséje a kis boszorkánynak, hogy ahhoz aztán jóval több kell, hogy én kijöjjek a béketűrésből. Úgy százszor több. Vagy ezerszer. Túl sok baromságot viseltem már el életemben ahhoz, hogy egy ilyen semmiség bármilyen szinten megérintsem. Szemforgatásom is puszta megszokás, nincsen mögötte neheztelés. Csak eleve abszurd személyem miatt mindez jóval súlyosabbnak hathat, mint ami. Megrázom mindössze fejemet helyes szabadkozására. Nincsen semmi gond. Ne izgassa magát ezen! Pontosan tudom, hogy értette.
Nagyjából egy percig hagyom aztán magára. Ezalatt hazasuhanok erdei házamba, előkotrom és magamhoz veszem a szintetzátort, végigsimítok a rámnyávogó Aramison, ránézek a békésen alvó Kírára, és itt sem vagyok. A többi macska is berohan a nappaliba, mikor meghallják, hogy megjöttem, azonban akkorra hűlt helyem marad. Pontosabban egy kis szellő, amit gyors helyváltoztatásom kelt mindig. Én már a boltnál vagyok. Nyílik ajtaja ismét.
Lógatom magam mellett fehér kezemben a könnyű szintetizátort. A Yamaha legújabb fejlesztése. Rémes, mennyire nem törtek még be a piacra ezekkel a modellekkel, csak a hozzám hasonló csodabogarak csapnak le rájuk. Tény, nem két knútba kerülnek. Viszon a fő oka az érdektelenségnek az, amit az imént taglaltam: az emberek nem tudnak elrugaszkodni. Hiszen egy zongora nem lehet ilyen lapos, ilyen súlytalan! Az nem zongora! Ha nem lenne az, hogy csinálnám vele ezt, amit most fogok?... Lerakom a szép, hosszú, egyszerű vonalú, fekete hangszert a pultra, bekapcsolom és hosszú ujjaim már táncolnak is rajta. Chopintől csendül a Fantaisie-Impromptu Op. 66, lágyan, kegyesen kezdve, aztán rögtön a közepébe vág, féktelenül cikázik. Arcom rezdületlen, fejem mozdul csak, ahogy figyelem szaladó kezeimet, a mozgó billentyűket. A zene mintha egy koncertteremben szólna, mind hang, mind játékminőségre. Csak az elejét prezentálom, aztán szépen, stílusosan fullasztom be. A lányra nézek, hogy mit szól. Mármint nem hozzám, hanem a digitális zongorához. Ja mert különben ez inkább digitális zongora, mint szintetizátor. Nincs benne annyi fakszni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 493
Összes hsz: 1865
Írta: 2019. szeptember 24. 18:17 | Link

Adam


szombat este | |o


Finoman megrázom a fejemet, amivel nem kifejezetten az ajánlatot szeretném elutasítani. Sokkal inkább azt jelzem csak, hogy megfontolom a dolgot. Végül is, egy szintetizátor már nem olyan nehéz, mint a zongora. El tudom cipelni magammal ha úgy van, nem fogok belerokkanni, de azért nem árt tudni az ilyet, hogy mégis mire számítsak. Kezdem úgy érezni, hogy jó lesz nekem ez a megoldás, mert bár ugye nem zongora, de elég közel áll hozzá. És igazából megfelel minden kritériumnak.
Hosszan és megkönnyebülten fújom ki a levegőt a néma jelzés után, hogy nem gázoltam bele a férfi lelki világába. Én húztam volna a rövidebbet ha mégis, ez tiszta sor. És amúgy sem vagyok oda a konfliktusokért, szóval alap, hogy bocsánatot kérek.
Nincs időm úgy különösebben megszemlélni az imént felfedezett rádiót, mert már szólal is meg a csengő az ajtó felett. Összeráncolom a homlokomat és úgy fordulok vissza. Ez … gyors volt. Nagyon gyors. Mondanám azt, hogy csak kiment, meggondolta magát és visszajött, de nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Márpedig kétlem, hogy csak úgy az utcán lett volna a hangszer. Hoppanált volna?  Biztos hoppanált, másképp lehetetlen, hogy megjárta volna az oda-vissza utat. Ellentmond minden fizikai törvénynek. Hoppanált. Tekintetem lesiklik a szintetizátorhoz és mintha valamiféle mágnes vonzana, úgy követem őt a pulthoz. Hát az biztos, hogy ez nem a legolcsóbb darab, ami kapható a piacon. De komolyan, egy ilyet én sose engedhetnék meg magamnak. Az első hangnál elismerően bólintok egyet, majd teljesen kiürül a fejem. Enyhén eltátott szájjal nézem a hosszú ujjak mozgását és hallgatom a tökéletes hangzást. A hideg is kiráz tőle, ahogy minden egyes hang a helyén van, a ritmus, a szünetek, egyszerűen hibátlan az előadás. Teljesen megbabonázottan állok hát és némi fáziskéséssel fogom csak fel, hogy vége, abbahagyta a játékot. Ne már, egész éjjel tudtam volna hallgatni meg nézni!
- Ez gyönyörű volt! – nyögöm ki nagy nehezen, ahogy fokozatosan felocsudok. Ekkor veszem észre azt is, hogy tulajdonképpen közvetlenül a fura figura mellett állok, valószínűleg azért közelítettem meg ennyire, hogy jobban lássam a játékát. Nem növelem a távolságot, ugyanis jelenleg épp viaskodom saját magammal. Oké az nem jó ötlet, hogy megkérdezzem nem folytatná-e a zongorázást. Nem ezért jöttem ide, kétlem hogy szívesen tartana itt koncert estet nekem. Van annál jobb dolga is. Szóval ezt elég hamar elvetem, ám a másik … azt  a vágyat már sokkal nehezebb elfojtani.
- Esetleg … szabad? – szólalok meg tétován, enyhén remegő kézzel mutatva a hangszer felé. Reménykedően pislogok a vámpírra – akiről persze nem tudom, hogy az - , felkészülve arra, hogy elutasítja kérésemet. Hallhattam, hogy mit tud egy ilyen. Mégis szeretnék hozzáérni, játszani rajta. Tuti nemet mond. Tuti. Áh, hagyjuk inkább.
Nyelek egy aprót és lassan leengedem a kezem. Most kellene arról beszélnem, hogy jónak találom-e a zongorát vagy sem, megfelel-e vagy sem.
- Jó, meggyőzött. De ha lehet, akkor valami olyanba maradjunk, amiért nem kell eladnom az összes belső szervemet és a lelkemet sem kell az ördögnek ígérnem – szalad ki a számon, ami az eszembe jut anélkül, hogy felfognám szavaimat. De tényleg, ez iszonyat drága lehet. És ezer százalék, hogy ilyet sima egyszerű földi halandók – vagyis azok, akik nem milliomosok vagy ilyesmi – nem engedhetnek meg maguknak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7890
Írta: 2019. szeptember 26. 20:45 | Link

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x

Értő fül a betért érdeklődőé. Érzem és látom rajta, ahogy a velejéig hatol játékom. Nem arról van szó, egy ilyen zene megérint minden kicsit is érzékeny embert, viszont megvannak a fokozatok és változatok. Ő például ebből a kis bemutatóból pontosan a helyemre tesz engem magában. Legalábbis már biztosan nem fogja megkérdezni, értek-e a hangszerekhez. Bólintok az elismerő szavaira.
Mást is tapasztalok rajta azon az alapvető zavartságon, izgalmon kívül, amit a halandók tanúsítanak a közelemben. Több gátja van neki, mint az átlagnak. Úgyhogy megütközik azon, mennyire közel merészkedett. Elkapom a pillanatot, mikor rádöbben. Ám ez nem állítja meg abban, amit szeretne. Lepillantok a digitális zongorára, aztán már éppen felelnék, amikor elárulja, elnyerte a tetszését javaslatom. Örülök. Mondani viszont egyelőre nem mondok semmit, csak felé fordítom a pulton a pianot. Parancsoljon csak!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 493
Összes hsz: 1865
Írta: 2019. szeptember 26. 22:00 | Link

Adam


szombat este | |o


Meglepően jól viselem amúgy ezt a közelséget, bár eléggé váratlanul ért ennek felfedezése. Talán amiatt, mert tudom, hogy én jöttem ide. Talán a zene miatt. Vagy talán amiatt, mert a férfi másmilyen úton-módon jelent rám veszélyt. Mert jelent, az biztos, ezt minden porcikámban érzem. Csak éppen a mimikája, a testbeszéde, a hangsúlya, szóval minden arról árulkodik, hogy a szokásos dolgoktól nem kell félnem vele kapcsolatban. És jelenleg úgy is túlságosan vonz a hangszer ahhoz, hogy meghátráljak. Meg kezdek megnyugodni is, oké, ez fura.
Csodálkozó pillantást vetek a megnémult beszélgetőtársamra. Tényleg megengedi? Azon már meg sem ütközöm, hogy nem kommentálja a tényt, hogy az imént szerzett magának egy vevőt. Hallani biztos, hogy hallotta pedig. De igazából, nem is baj, sőt. Legalább nem zavar meg a gondolataimban, miszerint jézusom, hozzáérhetek egy ilyen zseniális, drága és zseniálisan drága hangszerhez. Tekintetemből még egyszer kiolvashatja a kérdést, majd biccentek egy aprót. Rendben hát!
Óvatosan nyúlok a digitális masina felé, ujjamat lágyan végigfuttatva rajta. Ahogy az otthoni zongorámon szoktam. Szeretettel, kedveskedve, ahogy egy ilyen fantasztikus dolog megérdemli. Most nyugodtan lehet hülyének tartani, amiért egy tárgyat ennyire képes vagyok a szívembe zárni. Nem különösebben érdekel mások véleménye. Finoman nyomok le pár billentyűt, egyrészt a hangzását figyelve, másrészt pedig árulkodó jelek után kutatva a hangszer gazdájánál. Hátha ennyi klimpírozás elég volt neki. Ám olybá tűnik, hogy szabad folytatnom, így gyorsan átropogtatom az ujjaimat, a fehérek fölé helyezem azt, majd egy mély lélegzetvétel után belekezdek Chopin Waltz in A minor B150 ébe. Egyrészt amiatt, mert ő is Chopint játszott, másrészt pedig, mert ez a waltz mindig is az egyik kedvencem volt, így hát most is teljes átéléssel játszom, fejemmel, felső testemmel is követve a hangok áradatát. Nyilván nem vagyok annyira profi, mint a férfi, de érdekes módon nem feszélyez ez a gondolat egyáltalán. Túlságosan is örülök annak, hogy megkaptam, amit szeretnék: játszhatok a hangszeren. Szinte fájdalmas arcot vágok, amikor véget ér a dal, és el kell szakadjak a billentyűktől, de nem ezért jöttem. És erre már megint emlékeztetnem kell magamat. Némán tekintek rá újra a tulajra, várva, hogy tudassa velem mi jön ez után. Pedig hát meg kellene köszönnöm, csak éppen még nem tudnék megszólalni, de látni láthatja rajtam, hogy hálás vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7890
Írta: 2019. október 10. 22:16 | Link

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x

Nekem ez a bolt sokkal inkább hobbi, mint munka. Nem az anyagiak miatt csinálom. Nem vagyok rászorulva erre egyáltalán. Egyszerűen szeretem a vagyonom olyasmikbe fektetni, amik nyomot hagynak. Amik érnek valamit. Amik a közt szolgálják. Elvileg jó kereskedő lennék ezen elgondolásommal, hogy mindent a vevőért, azonban nem gondolok magamra kereskedőként. Csak annyira, mint akármi másként, amiket kipróbáltam, amikbe beletanultam a számtalan év alatt. Nem igen érint hát meg, hogy nem csak betért, de vásárolni is szeretne és hogy erről én győztem meg. Ez valahogy így van rendjén. Ahogy az is, ha nem így történik.
Játsszon csak nyugodtan! Kellemes látni, mikor valaki így nyúl egy hangszerhez. Ilyen alázattal. Sokszor egy tökéletes hangsor sem ér túl sokat, ha ez nem társul hozzá. Oldalra biccentem fejem, így hallgatom a bagolykövest, figyelem mozdulatait. Nem feszült, mert jelenlétem a térbe olvad. Csak egy forma vagyok a térben, amin picit fennakad a hang, ám egyebet nem tesz. Fájdalma tapintható, mikor ott kell hagyja a zongorát. Ő nem köszöni meg a lehetőséget, én meg nem tapsolom meg játékát. Nincs szükség egyikre se. Minden magáért beszél.
- A tied lehet - közlöm vele monoton baritonomon, odapillantva az ultramodern pianora. Kijelentésembe nem vegyül feltételekhez kötés, tartozás elkönyvelés, sem bármi, ami arra utalna, hogy cserébe kérnék valamit most vagy majd a jövőben, vagy bármilyen hátsó szándékom volna ezzel. Nyilván, merész húzás ez a részemről. Pontosan tudom, hogy nem hétköznapi, amit művelek. Csakhogy nekem az.
- Elhozom majd a tartozékait is - folytatom a tervezgetést, mintha csak megegyeztünk volna róla, hogy természetesen minden további nélkül átveszi tőlem, ettől a számára vadidegen árnytól ezt a méredrága hangszert.
- De gondolom, itt hagyod még felrúnáztatni - sétálok el mellette, be a pult mögé, hogy megint fellapozzam a vaskos jegyzetünket. Pennát fogok és elkezdem körmölni a Yamaha adatait Ilosvai úréknak, meg a kedves vevő igényeit. Közben azért számítok rá, hogy a lányka feleszmél és nem fogja érteni, hogy most akkor tényleg neki akarom adni csak úgy, vagy mi van, meg talán azzal jön majd, hogy ezt nem fogadhatja el. Készen állok ennek a meccsnek a megvívására. Nem először csinálom. Ám addig is békésen jegyzetelek, arcomba lógó hajjal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
offline
RPG hsz: 493
Összes hsz: 1865
Írta: 2019. október 15. 20:10 | Link

Adam


szombat este | |o


Amíg játszom, addig teljesen megfeledkezem arról, hogy hol vagyok, meg hogy kivel. Sőt azt is, hogy milyen céllal indultam én el úgy egyáltalán. Csak a digitális zongora létezik és én. A tökéletes hangja, a billentyűinek fantasztikus érzete az ujjaim alatt. Amint az utolsó hangok is elhalnak és már bennem sem rezegnek tovább akkor már újra a jelenbe vagyok. Igen, hangszert venni jöttem. De nem ezt.
Szomorú vagyok, ugyanakkor nagyon boldog is. Játszhattam, végre újra játszhattam. És még ha nem is sikerül találnunk egy árban nekem való hangszert, nos akkor is borzasztóan hálás leszek a férfinak, pusztán ezért a lehetőségért. Türelmesen várom, hogy mit tud nekem ajánlani, szerinte mi az, ami nekem megfizethető. Valamiféle régi darabról lesz szó, de az sem baj, egyáltalán nem. Csak működjön és … mi? Az enyém lehet? Micsoda? Melyik? Miről maradtam le?
Értetlenül nézek hát rá majd lassan követem a tekintetét a tekintetemmel. Picit eltátom a számat a meghökkenéstől, pár pillanatig nézem a hangszert, majd lassan újra a férfire nézek. Viccel, tuti, hogy csak viccel. Arcomról jól leolvashatóak a gondolataim miszerint nem hiszem el, amit hallok. Lehet, hogy az enyém lehet tényleg, de nem így. Az árról például nem beszélt még. Összeráncolt homlokkal hallgatom tovább, majd figyelem, ahogy elindul. Ösztönösen mozdulok meg, hogy a köztünk lévő távolság helyreálljon, bár most nem érzem az ilyenkor megszokott kellemetlen szorítást a gyomromban. Azt nem mondom, hogy semmi furcsát nem tapasztalok, mert de, csak épp nem a pánikra utalókat.
Már felfogtam, hogy tényleg erről a hangszerről beszél, ám arra várok, hogy mondjon valamit a költségekről. Az arcát tanulmányozom, de semmit nem tudok leolvasni róla, így hamar a hosszú ujjakra terelődik a figyelmem és a penna sercegésére a pergamenen.
- Még nem mondta meg, hogy mennyibe kerül – jegyzem meg halkan továbbra is a kezét figyelve. Nagyon nem szívesen emlékeztetem rá a férfit, de még is csak jobb már most tisztázni ezt, mielőtt még beleélem itt magam a dologba. – De kétlem, hogy megengedhetném magamnak. Mindenesetre kedves Öntől, hogy áruba bocsátaná a sajátját.
Fel sem merül bennem, hogy csak úgy, ingyen odaadná. Ez teljesen ki van zárva. Nem, kizárt. Szóval, bár tényleg nem semmi, hogy eladná ezt a darabot nekem, és elképesztően jó is lenne megvenni, de nem az én pénztárcámnak való. Szerintem senkiének nem, ha már itt tartunk. Jó lesz nekem valami régi darab is. De nem sürgetem, hogy ajánljon nekem valami mást, talán gyermeki módon mégis abban reménykedem, hogy valami csoda folytán ... áh nem. Inkább csak nem akarom, hogy számonkérőnek vagy ilyesminek tűnjek, ha már ennyire kedves és nagylelkű volt velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza