28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2015. augusztus 9. 19:13 | Link

Mr Kensington


A vámpír tekintete felvillan, a hidegség benne egy pillanatig meleg sugarakat áraszt. Mosolyog. Úgy tűnhet, mintha mindketten a hogyan-mosolyogjunk-rendhagyóan versenyszámban indultak volna, jelenleg fej fej mellett haladva. Tobias fanyar félmosolyokkal és szájsarok-rándulással még sokat gyakorolhatna - tény, ritkán szokott ilyesmiket művelni. Ha sok időt töltesz egyedül, megszokod a mimika hiányát, a hangod idegenné válik, rekedtessé, a szemkontaktus pedig olyan, mintha reflektorral világítanának szembe.
De most nem. A hangja ugyan még mindig kissé furcsán cseng, de lassan megszokja. Lassan átalakul, a vámpír bársonyos baritonja körülfonja saját hangszálait, mint mérgező indák, melyek tekeredését észre sem veszed, lassan, selymesen mozognak, aztán csak arra kapod fel a fejed, hogy körbefontak és nem tudod leszedni magadról. Ám lehetséges, hogy mindez a fejében történik, a külső valóságban ennek semmi jele. Ezt mindig nehezen tudta egyedül eldönteni - hisz önmagunkban mindannyian Schrödinger macskái vagyunk.
- Eördögh Tobias. - keresztnevét megszokásból dánul ejti, mely furcsán csenghet a magyar családnév után. Jobbját nyújtja, mely forrónak tűnik a vámpír hűs ujjaival szemben, mintha tűz és jég fonódna egy pillanatig egybe. A fiú nem lepődik meg, tudja, mire számítson. Így jobban tud figyelni minden egyébre. A hozzá közel lépő testtartására, hangjára, vonásaira. Mintha egy hűs tengeri áramlat szökött volna be egy kicsapódó ablakon, lehűti arcát, körbefutja testét, a tarkóján felborzolja a haját, le a gerince vonalán. Elengedi a férfi kezét, lehanyatló csuklójával egyidőben szemhéjai is lecsukódnak, homlokán egyetlen mély ránc fut végig, ahogy mélyet lélegzik. A tenger örökléte, végtelensége, magánya - mindezt magával hozza a szellő, mely képzeletbeli palotájának ablakán szökött be. Újabb mély lélegzetet vesz, mint aki a sós, hűs levegő után próbál kapni, majd megnyalja ajkát és újra felnéz Adam szemébe.
- Az éjszakák itt mindig... ilyenek? - pillant körbe, mutatva az ittet szemöldökével. Természetesen nem a fizikai helyre érti, illetve nem feltétlenül és nem csak arra. - Mintha kábult ájultságban feküdne a világ, az idő pedig megállt volna körkörös mozgásában. - hangja halk, egyre halkabb, a végén már csak suttog, lassan formálja ajkaival a szavakat. De ha csak gondolná őket, akkor is megértené a másik férfi, effelől kétségei nincsenek.
Az őket körülvevő világ csak a belső világuk kivetülése, ezzel tisztában van persze. És ahogy feljön a Nap, minden visszazökken a régi, megszokott rutinjába. Vagy legalábbis majdnem minden.


***
Utoljára módosította:Eördögh Lars Tobias, 2015. augusztus 9. 19:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2015. augusztus 17. 23:06 | Link

Eördögh Lars Tobias

Dán. Érkeztekor hasonló tájékra lőttem be őt magamban, ahogy azonban kiejti nevét, egyértelművé válik a számomra. Alap szinten beszélem is a nyelvet, ahogyan a legtöbb európait meg még jó párat azokon kívül. Az ázsiaiak nehézkesebbek a számomra, hiszen jóval idegenebbek. Távol állnak tőlem. De szinte minden nyelven képes vagyok megszólalni, még ha a minőség hagy is kívánni valót maga után.
- Igen. - adom meg terjedelmes válaszomat a kérdésére, végtelen nyugalommal. Olybá tűnhet, feleletem nem jelent többet önmagánál, ám kétségem sincs afelől, hogy az előttem álló fiú pontosan tudja, hogy igenis többet jelent. Nem pusztán arra mondtam igent, milyenek itt Bogolyfalván az éjszakák, hanem en bloc arra, milyen az én halhatatlan életem. Ilyen. Amilyennek leírta. Egy végtelen, beletörődött, a helyzetét elfogadó, a világba olvadt létezés. Néha semmilyen, néha keserű, néha fásult, néha kellemes, néha kifejezetten élvezetes. Ám főleg mámoros. Kábult.
Fürkészem még a férfiút egy darabig, majd pakolni kezdek a pulton, eltéve onnan az eddig bütykölt rádiót, és rendet téve ott. Olyan békésen ténykedek, mintha egy magam volnék. Mintha nem kéne foglalkoznom senkivel magamon meg az üzleten kívül. Mintha nem állna itt mellettem egy látogató. Pedig áll. Azonban ő nem várja el a külön törődést. Érzi anélkül is, hogy figyelek rá. Hiába nem tűnik úgy.
Elsétálok a jobb oldalt nyíló ajtóhoz és eltűnök pár pillanatra a személyzeti helyiségben, hogy onnan egy termosszerű fémtartállyal lépjek elő. Ahogy a súlyán érzem, nem sok vevő adakozott a vérével az elmúlt napokban. Nem gond. Végül is elég jól állnak a készleteim.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2015. augusztus 18. 11:50 | Link

A róka a nyulak között


our lives are not our own.
we are bound to others,
past and present,
and by each crime
and every kindness,
we birth our future.


A kimerítő választ hallva végre egy igazi mosoly tűnik fel az arcán. Nem a reakció hosszúságán derül, még csak nem is a pillanatnyi helyzet lehetséges komikumán. Hirtelen meglátta a múltját, a jelenét és a jövőjét találkozni egy pontban, amikor a párhuzamosok mégis egybefutnak egyetlen pillanatban, ott és akkor eggyé válnak. Amikor a felismerés hulláma elönt, önkéntelenül is elmosolyodsz, a tüdődből kiengeded a levegőt egy hangos szusszanással. Hát persze. Hogyan is lehetne másként? Egyértelművé válik minden. És megmásíthatatlanná.
Az iskolában - és főleg a faluban - eltöltött éjszakák nem lesznek átlagosak. Soha semmi nem átlagos Tobias életében, de ez kimagaslóan nem lesz az. Egyszerűen tudja. Érzi jövőjét megdermedni egyetlen képben, mintha mugli fényképet nézegetne az ember, vibráló, az ember ujjait megégető különös képet. A végtelenség és az állandóság bénító érzése telepedik rá a tagjaira, minden egyes atomjára, mágikus, emberfeletti erő által teremtett takaróként borítja be a fiút. Egyetlen halk hang suttog a koponyája mélyén, de szavainak értelme kivehetetlen, annyira elnyom mindent a csend moraja, akár süket is lehetne a fiú.
A mozdulatlanságba törés következik, Adam pakolgatni kezd a pulton, Tobias pedig követi a kezeit a szemével, teste továbbra is statikus, ugyanott marad, egy képzeletbeli Petrificus Totalus áldozataként. De ahogy az elméje kibillen az időtlenség állapotából, úgy ernyednek el az izmai is, az ujjai újra életre kelnek, majd a többi testrésze is fokozatosan.
Enyhén oldalra billentett fejjel elnézi a fémtartályt, egyáltalán nem kell gondolkozzon azon, hogy mi lehet benne. Itt ez így működik, ilyen... civilizáltan. De minden csak álca. A róka eljátssza, hogy békésen együtt tud élni a nyulakkal, a nyulak pedig nagyvonalúan ezt el is hiszik neki. Ám vannak másmilyen nyulak. Olyanok, akiknek rókaarcuk van a nyúllélek fölött, illetve akiknek a nyuszi fülek róka szívet takarnak. Tobias maga sem tudja, ő melyik kategória. Szeretné azt hinni, hogy az első.
- Miért van itt? - a hangja halk, suttogó, de a tekintete tisztán villan, a köd elszállt felőle. A kérdés racionálisnak, már-már egyértelműnek tűnhet, de nyilván nem csak annyit takar és annyit jelent, amennyit egy három szavas kérdés jelenteni szokott. Nem támadó, nem is vallató, számonkérő. Csak kíváncsi. Egy angol nevű, az évszázadokat magán hordozó vámpír egy magyar varázslófaluban egy iskola mellett, ahol gyerekek százai élik naív kis életüket. Ez olyan, mintha az állatkertben a tigris ketrecét a vaddisznó mellé tennék, a ragadozó pedig fel-alá járkálna vicsorgó fogakkal a kerítés mentén, miközben a disznó önfeledten és mit sem sejtően röfögne és túrná a földet makk után kutatva. Pontosan ilyen, egyetlen nagy különbséggel - hiányzik a kerítés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2015. augusztus 19. 12:18 | Link

Eördögh Lars Tobias

Tudom, hogy tudja, mi van a fémtartályban. Azt hiszem, ez a mi kapcsolatunk - ami mindössze pár perces eddig, mégis jóval többet ígér mind a múltba visszanyúlva, mint a jelenbe előre kapaszkodva-, ez egy ilyen tudom, hogy tudja viszony. Nem kell kimondani. Nem kell jelezni. Elég, ha a másik szemébe nézünk, vagy egyszerűen csak fogjuk a rezgéseit. Az én ez irányú érzékenységem fajomnak és koromnak tudható be, míg a fiúnál az ő különleges adottságának.
Éppen csak visszaérek a termosszal és lehelyezem az asztalra, amikor jön is a kérdés. Lassan emelem kék szemeimet a nem mindennapi nyúlra. A pult mellett állok, jobb kezem rajta pihentetem, ujjaim végei a lapjára simulnak. Egész testemben az előttem álló felé fordulok és végigpillantok rajta.
- Kell legyek valahol. - adom meg simulékony, mégis érdes hangú válaszomat, amely mindent magában foglal ismét. Mindenütt voltam már. Mindenütt éltem már. Bárhol lennék, jogos volna a kérdés, miért vagyok pont ott. A válasz mindig az lenne, amit most is megadtam. Persze, tudom, ez itt egy kiváltképp bizarr környezet egy magamfajta számára. Mintha egy svédasztal mellé költöztem volna, nem igaz?
Márványszín vonásaim megkeményednek némileg. Hiszen igazából akárhova megyek, mindig van valami ok, amiért az emberek szerint arcátlanság ott lennem. Még ha nem is mondják ki, így gondolják. Mit keresek egy nagyvárosban, emberekkel körülvéve? Több ott a csemege? Mit csinálok a pusztában, magányomban? Talán tervezek valamit? Miért költöztem gazdag negyedbe? Ki akarom fosztani őket? Mit csinálok a szegények között? Talán úgy hiszem, az ő eltűnésük kevésbé lenne megrázó? Mindig ugyanott tartunk. A szemükben a létemet vámpírságom határozza meg és annak is az a szeglete, hogy a vérükre szomjazom. Jellemző ez a beskatulyázás a halandókra. Úgy általában. De természetesen elismerem, az, ami vagyok, nem ugyanaz, mintha valaki fekete, vagy vegán, vagy muszlim, vagy rocker, vagy meleg. Az én bélyegem, az én címkém sztereotípiái sokkal valóságosabbak és okkal merülnek fel. Ahogy a tigris is lehet bár szelíd, nem igazán tudhatod, mikor ereszti ki a karmait, mikor csap le rád, az ösztöneitől vezérelve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2015. augusztus 19. 13:30 | Link

A róka


A vámpír nyílt testtartása, felé fordulása sokat elárul. Az emberek az ilyen nonverbális kommunikációt, sugallatot legfeljebb öntudatlanul szokták receptálni, észre se véve, hogy ők is reagálnak rá, legyen az pozitív vagy negatív reakció. Ám egyesek külön figyelmet szentelnek a másik ember arcrezdüléseinek, testhelyzetének, makrómozdulatainak.
Lepillant a férfi kezére, az ujjaira, végigjáratja a tekintetét a másikon, amint az is teszi. A válaszára végül visszaérkezik az arcára és újra a szemein állapodik meg. Egy ideig csak figyeli a másik hideg kékjeit, mint aki egy festményen keresi a részleteket, amelyek elárulják, hogy az adott műalkotás valódi vagy csak egy gyönyörűen elkészített hamisítvány. Végül egy aprót bólint, inkább csak a tekintetével, mint a fejével - az eredetiséget igazoló papírra képzeletben pecsétet nyom.
Nem fog stigmatizálni, nem érez rá sem késztetést, sem hajlamot. Akit egész életében különböző bélyegekkel cimkéztek fel, akit gúnynevekkel csúfoltak az iskolában, aki mindig valami volt, egy kategória, egy doboz, amelyet kényelmesen mindenki el tudott magának könyvelni - x kategória; tartalma: Tobias nevezetű egyén; tulajdonságok: abnormális, antiszociális, furcsa; megjegyzések: veszélyes, kerülendő.
Nem, ilyet nem fog tenni. A vámpírság végülis ugyanolyan állapot, mint az övé. Vannak vonásai, amelyek úgy nagyjából megfigyelhetőek minden egyénnél, de a lényeg mindig más. Mindig egyedi. Ő nem egy vámpír, akinek van egy neve úgy mellékesen, hanem ő Adam, aki úgy egyébként vámpír is. Ugyanúgy, ahogy a fiú pedig Tobias, egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan, de semmilyen sem kategorikusan.
Mindebből semmit sem ejt ki hangosan, de ahogy a másik fele fordul, kezeit nekitámasztja a pultnak, testével kicsit előredől, egyértelművé válik a lényeg.
- Néha a legártalmatlanabbnak tűnő halandók követik el az igazán szörnyű tetteket. - hangja finoman megremeg, rég elfojtott düh tőr fel a mellkasából. Nem megnyugtatásként szánja, legalábbis nem elsődlegesen annak.  A vámpír valószínűleg azóta tudja, hogy nem ő az első a fajtájából, akivel találkozik, mióta belépett az ajtón. És arra is rájöhetett már, hogy nem fél tőle, csak... óvatos. Két évtizednyi röpke élete alatt annyi gonoszságot, ördögi, mély gonoszságot tapasztalt, amit más egy hosszú élet alatt sem. És ezek a tettek szinte kivétel nélkül embertől származtak.
- Az emberek a szörnyek. - nem tud másként tenni, viszonyulni, érezni. Attól a pillanattól fogva, hogy először belenézett a kék szempárba és megpróbálta megragadni azt, ami azon túl van, egy kötél feszült ki köztük. Ezek a kötelek nagyon nehezen szakadnak el és mindig sérül mindkét fél, de nem mindig ugyanolyan mértékben. De jelenleg még semmi oka nincs a kötélnek elszakadni. A termosz, a bolt, a halálesetek és eltűnések hiánya. Nem, semmi oka.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2015. augusztus 19. 13:50 | Link

Eördögh Lars Tobias

Ezzel nem tudok vitatkozni. Talán csak annyit, hogy avatott szemeknek a szörnyek soha nem tűnnek ártatlannak. Ők tudják, hogy a látszat csal. Ők tudják, mit rejt a felszín és nem téveszti meg őket se modor, se küllem, se semmi más. Engem sem. Nem azért mert ilyen eszesnek, az összefüggéseket látónak, a dolgok mögé nézni képesnek születtem, hanem mert eleget éltem ahhoz, hogy ilyenné váljak. Tény, hogy nem esett nehezemre, de ilyen idős koromban, mint amilyen most az előttem álló fiú, én fele ennyit nem tudtam, mint ő. Fele ennyire nem tudtam kiismerni az embereket, vagy megfelelően következtetni abból, amit tapasztalok.
- A szörnyeknek nincs faja. - véleményezem második felvetését.
- A szörnyeknek csak tulajdonságaik vannak. Úgy mint öntudat és saját akarat. - fejtem ki álláspontomat. Úgy vélem, az a szörnyeteg, aki rémtetteit úgy hajtja végre, hogy teljes mértékben tisztában van azzal, milyen borzalmat cselekszik, ennek ellenére mégis megteszi, noha képes lenne gátat szabni tetteinek. Ez a szörnyeteg ismérve. A tigris nem szörnyeteg. A tigris ragadozó. A vámpír, ha gyilkol, ő szörnyeteg. Hiszen módjában állna más utat választani. Ahogy gondolataim ide érnek, le is pillantok az asztalon álló fémtartályra. Az én utamra. Persze, ez csak egy része. Nem csak eképpen veszek magamhoz vért, de az esetek 80%-ában igen. Ez pedig olyan fokú önmegtartóztatást igényel, amit a fajtársaim többsége el se tud képzelni, és ennél fogva gyalázatosnak és meghunyászkodónak tartja. Mindezzel azt akarom-e mondani, hogy én nem vagyok szörnyeteg? Ó, nem. Az vagyok. Tehetek bármit. Az vagyok. Hiszen a múlton nem lehet változtatni, a jövőt pedig nem lehet előre látni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
KARANTÉN


Eat the rude | helyszínelő
offline
RPG hsz: 242
Összes hsz: 3350
Írta: 2015. augusztus 19. 14:53 | Link

A róka


Aprót bólint, természetesen egyetért. Nem azt akarta mondani, hogy minden szörny ember, vagy hogy minden ember szörny, dehogy. Csak hogy több szörnyként viselkedő egyén tartozik az emberek közé. Dehát mindegy is. Valóban nem fajtól függ. Hanem ezektől a vonásoktól, amelyeket felsorolt. Ezektől és a hajlamtól, hogy Istent játszodjunk.
Követi a tekintetét, ő is a tárolóedényre pillant. Nem tűnik nagynak. Biztosan van még több is, vagy legalábbis szokott lenni. De mennyit kaphat önkéntes emberektől? Ismerőstől, baráttól, talán szeretőtől? Hirtelen Tobias furcsa mód tudatára ébred az ereiben csörgedező, életet jelentő folyadéknak. Az ütőerei pulzálását, szívének dobogását, a testének melegét - mindent fokozottan érez ebben a pillanatban. Körülbelül öt liter lehet - ebből mennyit veszíthet el egy ember anélkül, hogy rosszul legyen? Fél liter, liter? Kettőnél talán már késő, a szív eszeveszetten pumpál, próbálja pótolni a hiányt, de nem elég gyors és végül a test sokkos állapotba kerül, amely halált jelent.
De nincs benne félelem vagy gyanakvás. Tudja, hogy Adam nem élt örökké termoszokon. Lehet, hogy most sem csak azon él. De ahogy mondta - minden az akaraton dől el. Hogy hogyan döntünk - szörnyek leszünk-e vagy sem. Ugyanúgy az is döntés, hogy áldozatokká válunk-e. Hisz minden szörnynek kell legyen áldozata, egyedül legfeljebb ártó szándékai lehetnének. Azért pedig még senkit sem ítélhettek el.
- Aki egyszer szörnnyé vált, van-e számára visszaút? Az igazságosztás istennőjének kezében a tányérok kerülhetnek-e valaha egyensúlyba, ha egyszer az egyiket mázsás súly húzza a föld fele? - kérdéseinek költői jellegének élét elveszi a szemében tükröződő kíváncsiság. A költői jelleg pedig inkább annak köszönhető, hogy a válasz nem lehet egyszerű, igen-nem, fekete-fehér. A kíváncsiság alapja pedig az, hogy Tobias sem egészen tudja, hogyan vélekedjen. Általában jobban érdekli őt az, hogyan vélekedik a másik, mint hogy saját magával folytasson eszmefuttatásokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thege Ágost
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 22
Írta: 2015. augusztus 22. 16:26 | Link

Eladó

Csodálkozva, seprűszerűen szétálló szemöldökét alaposan megemelve végigmérte a férfit, aki egy perce azt állította, hogy „itt ő a király.” Gúnyosan felkacagott, ujjai megérintették az övében tartott fakanalat, de egyelőre nem húzta elő, minek. Ami azt illeti, ennek a koszos kis suhancnak illene több tiszteletet tanulnia minden vásárlóval szemben, de… ezzel szemben különösen. Érdektelenül, unott fejjel hallgatta, amíg a hitvány eladó az órát mutatta be.
 - Azt majd én tudom, hogy mi az antik, ha megengedi – közölte gőgösen.  Szerencsére az eladó végül átadta a zsebórát, így nagyítójával egészen közelről is megvizsgálhatta. Habár sejtelme sem volt az órákról, halk motyogással és fejcsóválással vizsgálgatta az amúgy igen szép metszésű portékát. Talán így olcsóbban odaadják.
- Megvizsgáltatták egy szakértővel… Szóval maguk nem azok, nagy kár. – sóhajtott. – Bár ezt amúgy is sejthettem volna, mikor ide beléptem – tette hozzá fintorgó arckifejezéssel. A baljában tartott órára sandított, s úgy határozott, hogy megveszi. Habár királyként nem kéne érte fizetnie, de ma különösen nagylelkű hangulatban volt. Valahogy úgy rémlett, a lator százharminc galleonra taksálta az értékét… Egy vagyon. Negyedennyit sem ér, ezt bizonyára az a szemtelen eladó is tudja.
- Mit is mondott, mennyibe kerül? Harminc galleonra emlékszem… Csakhogy… Figyelembe véve a sok kopást és az óraszerkezet elhasználtságát, kétlem, hogy ennyit érne – ingatta a fejét meggyőzően. – De mivel különösen kegyes vagyok ma az alattvalóimmal, húsz galleont adok érte – közölte. Az aranyórát óvatosan a pultra helyezte, pénzzel teli erszénye mellé.

 
Utoljára módosította:Thege Ágost, 2015. augusztus 22. 16:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2015. augusztus 23. 15:08 | Link

Eördögh Lars Tobias

Rajtam keresztül szemléli saját magát. Feléri az én érzékelésemet, amennyire egy halandó erre képes lehet. Figyel az ereiben áramló, kívánatos vérre. Egész testében szíve lüktet. Nekem ez ő. Egy duruzsoló ritmus. Forrás. Ám nem csak ennyi. Nekem nem. Hanem mindezen kívül egy érdekesség, egy alany, egy élmény, egy társ.
Nem felelek a kiváló kérdésekre, hiszen azok nem csak hogy költőiek, ám a válasz sincsen meg bennem rájuk teljes bizonyossággal. Rengeteg minden van, amivel kapcsolatban elfogadtam, hogy nem tudok rájuk felelni. Ez is ilyen. Lehetnek elméleteim, akadhatnak érveim mellette és ellene, ám végeredmény nincsen. Viszont önkénytelenül megérintem nyakláncom koponyamedálját. Hiszen témába vág. Hiszen pontosan azt fémjelzi, amiről most beszélünk. Ez egy emlékeztető. Egy billog. Lehúzom róla ujjaimat.
Közlöm a jövevénnyel, hogy én most elhagyom a boltot, így hát ezt sajnos kénytelen ő is megtenni. Lekapcsolok, lezárok mindent és a termosszal a kezemben kisétálok az üzletből, oldalamon a dánnal, akivel együtt megyünk egy darabon, néma csendben lépdelve egymás mellett. Mikor aztán útjaink elválnak, bár kevesebbek leszünk egy velünk ballagó testtel, ám gazdagabbak vagyunk egy lélekkel, amivel ma volt szerencsénk összetalálkozni. És mindketten tudjuk, hogy látjuk még egymást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. augusztus 23. 23:24 | Link

Felség

Tisztelet. Mindketten főleg ezt hiányolták a másik megszólalásaiból. A viselkedéselemző mondjuk úgy érezte, a lehető legtiszteletteljesebben szólt a furcsa öregemberhez, de hát csak nem beszélhetett úgy vele, mint egy királlyal. Sőt, Kinsey ki is jelentette, hogy ebben a boltban ő volt a király, mire csak egy gúnyos nevetést kapott válaszul. Igazából csoda (és szerencse), hogy az idegen nem fakadt ki újra. A göndör hajú az eddigi heves válaszai után kezdett egyre fáradtabbá és érdektelenebbé válni. A férfi gőgös megjegyzésére is csak legyinteni tudott. Látván, hogy az idegen mennyire figyelmesen szemügyre vette a portékát, Kinsey eldöntötte, hogy tényleg megpróbálja eladni neki. Jelenleg nagyon úgy tűnt, hogy így szabadulhat meg a leghamarabb a másiktól.
- Ez főleg egy ketyererúnázó és -bűvölő bolt, ha ez mond bármit is magának - felelte. - Tényleg nem ez a szakterületünk, de attól még alaposan utánanézünk az áruinknak.
Matthew unottan pislogott a fontoskodó vevőre. Mégis kinek hiszi magát, hogy... Mindegy, már teljesen mindegy. A srác most már csak szabadulni akart tőle, minél hamarabb. A férfi következő szavaira Kinsey csak hitetlenül meresztette a szemeit. Ezt nem gondolhatta komolyan.
- Én százharmincat mondtam - nyomatékosította. - Ennyit ér, mert akármennyit is volt használva, attól még arany. Őrültség lenne száz alatt odaadnom...
A viselkedéselemző egy pillanatra megállt. Tényleg őrültség lenne? Vagy az lenne nagyobb őrültség, ha most nekiállna alkudozni (amit egyébként is gyűlölt) egy őrülttel.
- Tudja mit? Vigye. Vigye csak el húszért. Eddig egy ember sem kért tőlem zsebórát, szerintem ezután se fog - emelte fel megadóan a kezeit. A bajsza alatt még mormogott valamit, ami egész könnyen lehetett káromkodás is, majd felemelte és átnyújtotta a zsebórát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thege Ágost
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 22
Írta: 2015. augusztus 27. 20:36 | Link

Eladó

A göndör hajú, hitvány eladó kellemetlen, unott hangon okoskodott tovább, s ez Ágostot kezdte egyre jobban idegesíteni. Mintha érdekelné nevetséges, hitvány kifogása azzal kapcsolatban, hogy nem ért az órákhoz! Ha meg valóban nem ért, ne tudálékoskodjék már folyamatosan, főleg nem őfelségével szemben, igazán bosszantó. Ennél már csak az volt a vérlázítóbb, hogy azt állotta hazudni, százharminc galleonba kerül az a hitvány óra, hát hiszen világosan emlékszik már, hogy harmincat mondott az a szemtelen lator. Csodálkozva meredt az eladóra, de mielőtt bármit is szólhatott volna, az megszólalt újra. Azt mondta – bár nem teljesen ezekkel a szavakkal –, hogy nem érdekli, hogy az óra jóformán roncs: arany-arany. De még erre sem reagált, amikor az eladó váratlanul meggondolta magát, s kijelentette, nyugodtan elviheti húszért a portékát.
- Nocsak, nocsak, mi ez a pálfordulás? – mosolygott gúnyosan Ágost, s elvette az eladótól a feléje nyújtott árut. Erszényéből előhalászott húsz aranyérmét, s a pultra szórta a pénzt (tegnap jött meg a nyugdíja, így ma nagyvonalúan költekezhetett). – Tán rájött végre, kivel áll szemben? Ideje volt… Mindenesetre sokáig tartott, mert maga szemtelen is, ostoba is – ingatta a fejét. A zsebórát palástjának (fürdőköntösének, 90 százalékkal le volt árazva az Aranypókban, s Ágost nem vette észre, hogy azért, mert a fenekén hatalmas szakadás van) zsebébe helyezte, és az ajtó felé indult.

Utoljára módosította:Thege Ágost, 2015. augusztus 27. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 6. 18:06 | Link

Choi Min Jong - szombat 15:17

~ Nagykorú vásárlóinknak a szolgáltatások után fizetendő összeg bizonyos hányadát lehetőségük van véradással kiváltani. Bővebb tájékoztatásért, kérjük, forduljon a bolt dolgozóihoz! ~

Rian kissé összevont szemöldökkel olvasta a furcsa mondatot, próbálva elképzelni azt a helyzetet, ahol a vér, mint fizetőeszköz egy legális és széles körben elfogadott koncepció, ám egyelőre legfeljebb némi gyanakvást ébresztett benne a kirakatba kifüggesztett felirat, s titkon nagyon örült, hogy messze áll még a nagykorúságtól. Amennyire hajlamos volt mindent megtenni azért, hogy az emberek kedvére tegyen, még a végén egy vesét és egy fél májat is boldogan odaajándékozott volna a bögre vér mellé, hacsak valaki, vagy valami meg nem akadályozza mindebben.
Nagykorúság ide vagy oda, még így is voltak fenntartásai az üzlettel kapcsolatban, elvégre mi garantálja, hogy tényleg csak az önkénteseket csapolják meg, úgyhogy egyelőre csak egyik lábáról a másikra állva nézelődött, vastag szemüvege mögül kémlelve a berendezést és a bolt szerkezetét. Annak ellenére, hogy sok járókelő igyekezett dolgára a háta mögött, az üzlet gyanúsan üresen - és nem mellesleg sötéten - tátongott, ez pedig nem ébresztett Rianben mély bizalmat.
Pedig nem bővelkedett választási lehetőségekben; többször is utánanézett, hogy foglalkozik-e még valaki hasonló bűvöléssel, mint amit a Kins & Kens szolgáltat, ám nem volt szerencséje, s valahol érthető is volt, hiszen Bogolyfalva meglehetősen apró város. A legjobb persze az lett volna, ha ő maga meg tudta volna javítani a naplót - sajnos elévülhetett rajta a felolvasóbűbáj, ami mindig hangosan figyelmeztette a közeli fontos dátumokra -, de tartott tőle, hogy csak tovább rontana a helyzeten, ahhoz pedig túlságosan a szívéhez nőtt a kis könyvecske, hogy csak úgy kísérletezgessen rajta. Szörnyen honvágya volt, a notesz pedig mindig az otthoniakra emlékeztette - még egy-egy mozgásra bájolt rajz és jókívánság is volt benne, egyik ügyes kezű unokatestvérének köszönhetően. Egyszóval fontos volt, na.
De azért nem annyira, hogy mindenféle kétes véradási bizniszbe bonyolódjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
Egyetemi hallgató, Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 333
Összes hsz: 4836
Írta: 2016. március 6. 18:50 | Link

Adrian Blythe
szombat 15.17
Kinézet

~Oh, anyám! Meg fogok őrülni!!! Viszket viszket, nagyon viszket!~ A tenyerem. De mint... ahw, nem fogom bírni. Eddig tartottam magam, mert vért már loptam annyit, hogy a következő 3-4 hónapra nem kell aggódnom miatta. És igen, határozottan bíztam benne, hogy a véradásról lenyúlt vérmennyiség kellően kielégíti majd a lopás iránt érzett vágyaimat. Tulajdonképpen meggyőződésem volt, hogy ezzel egy életre meg van oldva minden problémám, hiszen mondhatom nyugodtan, hogy azért loptam, hogy életben maradjak, meg mert így mégsem ártok (annyira) senkinek sem. Na de az elégedettség érzés, amit a siker után éreztem, olyan hamar tűnt el, mintha sosem lett volna. Most pedig már hetek óta küzdök, a szó legszorosabb értelmében, hogy ne akarjak meglopni minden jött ment embert. Például a boltomba betérőket. Nagyon lerontaná az üzletet. De már odáig fajult a dolog, hogy pszichésen szenvedek és ezért viszket a tenyerem. Tudom, hogy ez nem normális tünet, ezt csak én képzelem be... De az a viszkető érzés az mindennél valódibb és az évek során megtanultam, hogy a legjobb gyógyír erre, ha elcsenek valakitől valamit.
Kiteszem hát a zárva táblát a boltomra s elindulok a Fő utczán, hogy találjak valakit, aki alkalmas rá, hogy elvegyek tőle valamit. Csak egy 5 percre... na jó... egy fél napra. Mindegy! Csak, csak, csak...
Megrázom a fejem, még mindig próbálom magam elterelni ettől, de közben már meg is akad a szemem egy fiatal fiún, lányon? Nem igazán tudnám megmondani, hogy milyen nemű, de igazából mindegy. Fiatalnak és ártatlannak néz ki ahogy a Kins & Kens előtt ácsorog. Legnagyobb bánatomra. Ez az ő üzlete. A vámpíré. Igaza volt, érzem. Bár adott engedélyt, hogy alkalomadtán bemenjek, azért még nem érzem magam felkészültnek erre. A fiatal alak azonban, tényleg nagyon könnyű esetnek tűnik, én pedig nem igazán bírok magammal, így közelebb lépek hozzá, s egyelőre csak úgy teszek, mintha én is a kirakatot nézegetném.
A véradásos szövegen elkerekedik a szemem, mert ezt azért nem feltételeztem volna, amikor adományokat említett az én kedves felvilágosítóm... Nyelek is egy nagyot, aztán csak pislogok kettőt, majd visszaterelem a gondolataimat az éppen fontos dologra, miszerint ellopok valamit, a szintén kirakatot bámulóról. A szemem sarkából mérem fel, latolgatva mije lehet, ami érdekes számomra. Nem vagyok gondolatolvasó, de úgy sejtem, szeretne valamit az üzletből, épp csak bizalmatlan egy kissé. Beharapom a számat, erősen gondolkodva, hogy megszólítom, de aztán mégsem teszem. Várok. Kell valami több, a kabátját mégsem lophatom el. A zsebeibe nyúlni pedig túl kockázatos. Innen nem is látom, hogy van-e bennük valami.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 6. 22:00 | Link

Choi Min Jong

Továbbra is egyik lábáról a másikra állva tanakodott, miközben karjait összefonta maga előtt, arcát pedig a nyaka köré kötött sálba fúrta. A mozdulatokat követően fél vállára vetett hátizsákja kissé lejjebb csúszott, de egyelőre nem zavarta, csak ellenőrzésképp a macskaköves útra pillantott, nem-e ejtette ki a naplóját - állandóan elhagyott valamit, úgyhogy mostanra rendszeresen ellenőrizte a földet, a székeket, vagy kanapékat, ahol eltöltött néhány percet.
Pillantását ismételten a kirakatra irányította, már-már elhatározva, hogy benyit, elvégre nem álldogálhat itt egész nap, holnap vizsgája lesz, és még egy csomó minden van, amit illene átnéznie, mielőtt bebizonyítja, mennyire nem tud semmit.
Egy másodperccel később ösztönösen kapta a fejét oldalra, nem is gondolkozott, mit csinál; pillantása találkozott a huszonéves srácéval, aki épp akkor fordította tekintetét az eridonosról a kirakat felé. Cserébe Rian is kissé szemügyre vette az illető arcát, első gondolatként azt fogalmazva meg, hogy "az az orrtörés igencsak fájhatott", másodikként pedig az hasított belé, hogy vajon milyen hülyeséget csinált, ami miatt a srác megnézte magának...talán furcsa volt, ahogy itt ácsorog és nem megy beljebb?
Ugye nem hiszi, hogy Rian be akar törni a boltba, és azért hezitál itt?!
 - Eskü nem lopni jöttem! - emelte maga elé a kezét defenzíven, hogy a másik lássa, még egy nyomorult pálca sincs nála, arról nem is beszélve, hogy odabent járkálnak, a fiú maga pedig csak jóindulattal nézhető tizenötnek.
 - Csak izé...megjavíttatni jöttem valamit - tette hozzá, mert szörnyen zavarban volt, és bár ilyenkor általában megnémulni szokott, valahol olvasta, hogy a hallgatást sokan összekeverik az ellenszenvvel, és hát igazán nem akarta, hogy egyszerre nézzék ellenszenvesnek és tolvajnak, amikor egy is bőven elég volna.  
 - Nem tudod véletlenül, hogy vajon...csak önként jelentkezőkre vonatkozik a...öhm...véradás, vagy...ez ilyen kötelező dolog? - pislantott a másikra, amennyiben még ott maradt és nem rohant világnak Rian zagyvaságai miatt.
Talán még soha nem beszélt ennyit öt percen belül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
Egyetemi hallgató, Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 333
Összes hsz: 4836
Írta: 2016. március 7. 19:37 | Link

~Van valami a táskájában, ami fontos lehet.~ Állapítom meg, amikor a földet kezdi pásztázni, majd megigazítja a hátizsákot. De egyelőre nem érzem úgy, hogy jó ötlet lenne bepróbálkozni nála. Az egész táskát meg mégsem vehetem el. Magamban átkozódam hát, kívülről teljes nyugalmat árasztva. Belül persze már szétrobbanok és szívem szerint őrültmód vakargatnám a tenyerem. Valószínűleg már bőr se lenne rajta, annyira. Mégis igyekszem semmi jelét nem adni a belső nyugtalanságomnak, s egyszerű nézelődőnek láttatni magam. Amikor a fiú (vagy lány?) felém fordul én visszafordulok a kirakathoz. Nem túl gyorsan és nem is feltűnően. Egyszerűen azt a látszatot szeretném kelteni, hogy csak elnéztem az irányába, de utána visszanéztem az engem érdeklő dolgokra. Nem mintha jelenleg bármi is érdekelne a kirakatba állított tárgyak közül. Ha valaki megkérdezné mik azok, megmondani sem tudnám. Nézem őket, de nem igazán látom. Az agyam teljesen máshol jár. Aztán a mellettem álló alak, akit meg szeretnék lopni a lehető legváratlanabb módon szólal meg.
- Ezt egy percig sem feltételeztem – Felelem vidáman, de valahogy egészen megesik rajta a szívem. Igaz csak egy pillanatra, s a lelkiismeretemet is hamar elhallgattatom. Attól, hogy ő nem lopni jött, én még meglophatom... – Micsodát?
Érdeklődöm csevegőn, hiszen nyilván a megjavítandó valami egy értékes tárgy, ami a táskájában lapul. Mégiscsak könnyebb úgy elemelni valamit, ha tudom mit keresek. Közben pedig lázasan agyalok, én mit is akarhatok ennél a kirakatnál, mert mégis csak úgy illene, hogyha ő ily kedvesen megosztja velem a problémáit, akkor én is, de igazából megelőz egy másik nagyon hihetetlen kérdéssel, és hát... Khm, nyelek egyet.
- Fogalmam sincs. De... ha félsz bemenni, elintézem neked. Az én véremre biztos nem vágynak – ajánlom fel a lehetőséget és így akár még meg is könnyítem a dolgomat. Mondjuk ő odaadja a megjavítani kívánt tárgyat, én besétálok vele, aztán a hátsó kijáraton át távozom. Mert ugye van a helynek hátsó kijárata. Lennie kell. Minden üzlet helyiségnek van, biztonsági okokból. Az pedig, hogy kivételesen nem is kell hazudnom, hiszen egy vámpír nem akar félvámpírokból csemegézni, egészen helyreteszi a lelkibékémet. Mert igen, ha a lopás miatt nem is, a hazugság miatt erősen gyötörne a lelkiismeret.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 8. 14:47 | Link

Choi Min Jong

Nem sokszor szokott örülni a társaságnak - más emberek jelenléte általában feszültséggel és megfelelési kényszerrel tölti el -, most viszont nem érintette kényelmetlenül a srác érkezése. Hátha tudja, mi errefelé a módi.
 - Ennek örülök. Huh - törölte meg megkönnyebbült mosollyal a homlokát, bár a hideg gondoskodott róla, hogy ténylegesen ne izzadjon meg, a válláról lehulló képzeletbeli súlyok és a megkönnyebbülés erre inspirálta.
 - Hát, van egy határidőnaplóm, és kicsit úgy működik, mint egy nefeleddgömb, tehát elkezd jelezni, ha van valami, amit elfelejtettem, és mondja is, hogy mit. Csak hát elromlott, és már vagy két vizsgáról lemaradtam emiatt... - magyarázta, zavartan mosolyogva. Kicsit restellte, hogy ennyire feledékeny. - És te? Megjavíttatni jöttél valamit, vagy vásárolni? - érdeklődött, kissé oldalra hajtott fejjel, kíváncsi pillantással méregetve a másikat. Érdekes kisugárzása volt, amit nem a fülbevalók, vagy a nyelvpiercing okozott, de Rian nem igazán tudta megragadni, micsoda - inkább csak valami nem tudatos, diffúz érzés volt, de felpiszkálta a kíváncsiságát.
Meglepődött az ajánlaton - az emberek általában nem estek át egymáson abbéli igyekezetükben, hogy segítsenek Riannek, hozzá volt szokva, hogy a dolgok nagy részét egyedül kell megoldania, még ha tart is a lehetséges következményektől, vagy nem is tudja, hogyan kell megcsinálni őket.
 - Nem félek - jelentette ki határozottan, kicsit talán több csípős faggyal hangjában, mint ahogyan azt eredetileg szánta. - Csak elővigyázatos vagyok - tette hozzá enyhülve. Nem szerette, ha gyávának nevezik, mert hát...az volt.
 - Meg amúgy is, örökre traumatizálna, ha bemennél és mégis történne veled valami - toldotta még meg mondandóját, kissé oldalasan pillantva a srácra. Nem hagyhatta, hogy egy vadidegen ilyen áldozatokat vállaljon helyette.  
Elgondolkozott azon az utolsó félmondaton, amit újdonsült ismerőse mintegy mellékesen rakott hozzá az ajánlatához, megütközve néhány pillanatig.
 - Miért ne vágynának? - töprengett el hangosan, miközben feljebb tolta a szemüvegét. A másik kellően nagykorúnak tűnt, úgyhogy...
 - Óh. Ugye nem vagy leukémiás? - ötlött fel benne hirtelen, elvégre valószínűnek tartotta, hogy valami betegség lehet az, ami miatt ennyire magabiztosan kizárja magát a lehetséges véradók köréből. Meg hát a paróka magyarázná az érdekes hajszínt, s most, hogy jobban megnézte, a srác meglehetősen sápadtnak is tűnt...
 - Bocsánat, nem akartam beleütni az orromat semmibe - visszakozott elhalkulva, elvégre semmi köze nem volt hozzá. Ennek ellenére azért vetett még néhány részvétteljes pillantást a másikra - abbéli meggyőződésében, hogy igaza van és tényleg valamilyen módon beteg a srác -, mert biztos nem lehetett neki könnyű.
Utoljára módosította:Adrian Blythe, 2016. március 8. 14:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
Egyetemi hallgató, Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 333
Összes hsz: 4836
Írta: 2016. április 5. 10:31 | Link

Az élet annyira kegyetlen tud lenni néha. Most is az. Én csak egyszerűen ki akartam csempészni valamit a srác zsebéből, táskájából, hajából... Tudom is én. Viszket a tenyerem. Nehéz ilyenkor gondolkozni. De ő valami kétlábonjáró lelkiismeret lehet, mert az első dolog, amit kijelent, hogy ő nem lopni jött, a második meg, hogy mi van a táskájában... És igen. Az a naplószerűség tökéletes lenne, hogy kielégítsem a lopási kényszerem. De ugyanakkor a probléma, amit elém tár megint csak olyasmi, amit szerintem orvosolni is tudnék, és ugyan milyen lenne már, hogy megjavítom, aztán nem adom vissza. Na meg... Az nem is élmény, ha ő maga adja a kezembe.
- Én...? - kérdezek vissza, mert gondolatban valahol egészen máshol jártam, de hamar kapcsolok - Oh... én csak a kirakatot szerettem volna megnézni - felelem vállat vonva. Inkább felajánlom, hogy bemegyek vele. Bár ebből a boltból nem lenne tanácsos lopni...
- Az valóban... nagy trauma lenne... - mondom és bár igyekszem elrejteni, hogy pontosan tudom miről beszél, nem sikerül rezzenéstelen arccal kiejtenem a szavakat. Vannak dolgok, amiket bár elfogadtam már, még mindig felkavar az említésük, hát ez pont olyan. Lehet mégis csak keresni kéne egy pszichológust?
- Hmm? - tudom, hogy én beszélek túl sokat, de azért lehetne kevésbé direkt a kérdéseivel, még az a jó, hogy nem hagy időd válaszolni és máris elméleteket gyárt, hogy halálos beteg lennék. Bár úgy lenne!
- Nem, nem, nem! Dehogy... Csak... vérszegény - szabadkozom, a kezemmel is kalimpálva, enyhén füllentve. Persze ez is csak nézőpont kérdése, elvégre ha valakinek vérre van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon, akkor azt lehet vérszegénynek nevezni, nem?
A legrosszabb mégis az, hogy egyre inkább bűntudatom van, még mindig nem loptam el tőle semmit sem, és határozottan kezdem megkedvelni. Szörnyű vagyok. De nem bírom ki. Sóhajtok egy nagyot, aztán megszólalok újra.
- Megmutatod a naplódat? Talán meg tudom én is javítani neked... Akkor bemenned sem kell.
Vetem fel, mint egy lehetőséget és közben átkozom magam. De ki tudja, talán van más a táskájában, amit elvehetek... Akár egy régi rágóspapír is jó. Most már tényleg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. május 11. 23:55 | Link


Kiszökni a kastélyból egyre nehezebb, de gyakorlat teszi a mestert - akármi is legyen az őt követő prefektus trükkje, ma este végre sikerült kicseleznie és hátra sem pillantva tör magának utat a falu felé, kerülve minden ösvényt és utat, ahol másokba botolhatna. Amennyire lehet, észrevétlen akar maradni, apró táskáját szorongatva meg-megáll, hogy hallgatózzon s amikor beér a házak közé, ösztönösen az árnyékba húzódik a lámpák fénye elől, még ha árulkodó fehérségét nagyrészt el is rejti ruhája, a kapucnis pulóver puha gyapjúja és a vászon. Nesztelenül surran, macskás, hajlékony léptekkel, és apró termete is segíti abban, hogy elkerülje az esetleges kíváncsi tekinteteket.

A lábam vinne, túl a falun, túl az erdőn, túl árkon-bokron, de vissza kell fognom lépteimet, mert hiába futnék inam szakadtáig. Messze vagy, messzebb, mint bármikor eddig és ha egy helyben is rostokolsz, úgy érzem, folyamatosan távolodsz, minden perccel elérhetetlenebbé válsz, minden óra távolságot halmoz közénk. Néha már megfeledkezem rólad, hosszú percekre, néha már nem te kísértesz álmaimban és nem arra ébredek, hogy hűlt helyed űrje borzongat a testmeleg, fullasztóan fülledt levegőjű szobában.

A memorizált térkép alapján próbál tájékozódni, a táska szíjára erősített apró valamivel babrálva, ahányszor irányt kell változtatnia. Amikor végre megpillantja a sötétben magányosan világító kirakatot, mely mögött halovány fény derengése jelzi, valaki még van odabent, lepkeként rebben felé, megfeledkezve eddigi óvatosságáról. Zárva! Koppan, egyszer, kétszer, halkan, mintha tényleg szárnyak verdesnék az ajtó üvegét, s némi kaparászás is hallatszik.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. május 15. 22:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2016. május 13. 20:46 | Link

Ruarc L. Mornien
este | az ajtónál | x

A pult mögött üldögélek, egy rádióval babrálva. Ez természetesen egy varázskészülék, noha már egyáltalán nem felismerhető. Csaknem darabjaira szedtem, hogy megvizsgáljam, mely részei egyeznek a mugli társaival és akadnak-e esetleg benne különleges elemek magán a megbűvöltségen felül. Bütykölésem közben észlelem bár az üzlet felé libbenő jövevényt, csak akkor szentelem neki ténylegesen a figyelmem, amikor bekopog.
Felemelkedem a székről hosszú, árnyszerű valómmal. Félrerakom az alkatrészeket és odasétálok az ajtóhoz. Miután a kis csengettyű hangjától kísérve kinyitom, lepillantok az előttem álló, törékeny alakra. Röpkén végigtekintek rajta és üdvözlőn biccentek neki. Sápadt vonásaim szokás szerint nyugodtak, rezzenéstelenek. Félrehúzódom a bejáratból és könnyedén intek egyet, hogy fáradjon csak beljebb.
Mostanában már egyre gyakrabban mernek megkeresni minket akár így éjnek évadján is a kedves vásárlók. Hiszen hiába a kiírás, hogy nyugodtan tegyenek így, azért mégis csak bátortalanná válnak az emberek egy olyan lehetőségtől, amely merőben eltér az általuk megszokottól. De szépen lassan híre ment a faluban és környékén, hogy tényleg szívesen látjuk a hozzánk betérőket akkor is, ha ilyen kései órán látogatnak el az üzletbe, és valóban nem várunk el cserébe a világon semmit. Nem kötelezzük őket vásárlásra se kimondva, se kimondatlanul, és nem is sürgetjük őket. Ha gondolják, csak bejönnek, jó alaposan körbenéznek és távoznak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. május 15. 22:22 | Link


Az éjjeli látogató halk, de tisztán kivehető hangokat hallat, amik lépteit kísérik, amint a helyiség közepére sétál, lassan megfordulva tengelye körül. Csett-csett-csett. Tudomást sem vesz a sötét árnyként fölé magasodó vámpírról, módot adva ezzel, hogy a másik alaposan szemügyre vehesse. Egyetlen pillantással számos furcsaságot fedezhet fel, legyen szó akár a túlméretezett ruhából előbukkanó apró kezekről, akár álmatagnak ható mozgásáról, vagy épp a további halk, kattogó-csettegő hangokról, amik most jóval magasabban szólnak. A jövevényt az erdőn át tett sétától főleg nedves avar, moha és puha föld illata lengi körbe, de ezek alatt meglapul némi mandula és vanília is, amit messzebbről hozott magával. Akadnak azonban olyan dolgok is, amit halandó nem venne észre - az egyik az, ahogy a mana áramlik a fiú körül, bár nincs nála pálca és ahogy az áramlatok meglódulnak, valahányszor elejt egy-egy hangot. Amikor végül megáll, Adam felé fordul, fejét oldalra döntve, mintha hallgatózna, pedig a boltot teljes némaság üli meg, ahogy vonásait is, melyekről egyre gyorsabban kopik a kisfiús báj, darabos, erős vonalakat sejtetve. Az egyetlen nagyon is élő része a kámzsa alatt rejtőző szempár, mely most a bolt tulajdonosát fürkészi a hófehér pillák alól. Gyermektekintet ez, ijesztően nyitott és tiszta, azonban nyugtalanító is - amíg árnyék vetült arcára, bárki azt mondta volna, íriszei halványkékek, azonban ahogy hátraveti a kapucnit, a fényben hirtelen lilának, néha egyenesen vörösnek tetszenek, s a tetejébe finoman remegnek, mintha állandóan két pont között ugrálna a figyelme. Szinte észrevétlenül, de finoman előre-hátra hintázik, egy óramű pontosságával mozogva.

Ez a dallam sokkal lágyabb, sokkal élőbb számomra, mint Elizabeté, talán mert jobban emlékeztet a Tiédre. Érzem a különbségeket, a számtalan év rárakódott rétegeit, a helyeket, ahol már elmosódott vagy megkopott, mégis, minden ismétlődés ellenére lüktetőbb, elevenebb, hívogatóbb. Nem árul el túl sokat, de azt nem tagadhatja le, hogy az ő életének is része a zene, átitatja őt, az időtlenség e módon is beleivódott lényébe.

- Hajlandó vagy olvasni a gondolataimat?-*Amilyen kicsi, meglepetést okozhat mély, tisztán zengő hangja, ami magabiztos nyugalmat áraszt - sem félelemnek, sem szorongásnak nincs nyoma benne, pedig szemlátomást tudja, kivel-mivel áll szemben.  
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. május 15. 22:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2016. május 15. 23:19 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Nem a ketyerék miatt jött. Nem vevő és nem is a tárlatot érkezett megszemlélni. Miattam van itt. Híremet vette és idejött. Ahogy besétál, rögvest engedi, hogy kedvem szerint felmérjem. Dehát már megtettem, kezdve attól, hogy az utcába ért. Ez már csak ráadás. Egyben pedig egy sajátos bemutatkozás. Bezárom az ajtót és közelebb sétálok ráérős, ragadozó lépteimmel. Kivehetetlenül átható tekintetemet le sem veszem róla. Nyugodtan pihentetem szemeimet a törékeny, kámzsás alakon. Laza terpeszben állok meg, hosszú kezeimet magam mellett lógatom.
Kérdése nyomán nem teszek egyebet, mint végigmérem őt, aztán csak fürkészem tovább. Semmi gondom azzal, hogy a fölösleges udvariassági körök helyett rögtön a tárgyra tértünk; ahogy azzal sem, hogy ilyen egyenes. Ha így, akkor így.
- Miért tenném? - kérdezem monotonon. Lehet, hogy nem illik kérdésre kérdéssel felelni, ám mint az már kiderült, esetünkben az etikettnek sokkal kevesebb szerepe van, mint az ennél ősibb, ösztönszerűbb, természetközelibb szokásoknak. Tudni akarom, mi oka van rá, hogy a gondolataiba engedjen. Persze, megtehetném, hogy simán rábólintok és kikutatom magamnak a fejében, ami érdekel, azonban ez nem az én stílusom. Számomra különben sem a napi rutin része, hogy halandók elméjében barangoljak. Mindig nyomós ok kell rá, vagy egy olyan jellegű viszony. Itt egyelőre egyik sem áll fenn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. május 18. 00:30 | Link


Bár külsőre ellentétek egész halmazát képviselik, valójában nagyon hasonlóak  - a hófehérnek éppannyira rejtőznie kell a fény elől, mint az éjfeketének, máshogy és mást érzékelnek, s gyakran félelmet vagy iszonyt ébresztenek másokban. Ru ugyan kicsi és fejletlen, de megvan benne minden, ami egy közönséges emberben az első találkozástól táplálja az idegenség érzését. Talán ezért hat Adam mellett természetesnek, ezért sem próbál tekintete elől rejtőzni, sőt, nyugodtan lép közelebb hozzá, amikor a vámpír megáll. Szemeit lehunyva, finoman merengő vonásokkal kutatja szemhéjának sötétjét, közelről észrevehetően hintázva.

Monoton, kopottas bariton, amit mégis simára csiszolt az idő - azokat a régóta őrzött, remekbe szabott ruhákat juttatja eszembe, aminek bár anyagát vékonyra nyűtték, nem veszítették el puhaságukat. Hiányzott az illata, bár nem a külleme vagy a képességei vonzottak, még csak nem is tárgyai, puszta lénye, dallama húzott.

Válasz helyett felpillant, tekintete lefelé vándorol s pulóveréből félénk állatkaként előmerészkedő ujjai Adam kezét érintik, leplezetlen kíváncsisággal, de szinte leheletnyi finomsággal térképezve fel bőrét - pont olyan könnyű és óvatos a mozdulat, mintha olvasni próbálna. Az egész gesztus gyermeki, nem tolakodónak szánták és Ru evidensen nem lát benne semmiféle tabut. Ahogy eljutnak hozzá a másik szavai és gondolatai, kicsit visszahúzódik, felelet után kaparászva, míg a vámpírt nézi, kicsit azt az érzést keltve, mint aki nem annyira , inkább valahova mögé fókuszál.

"A szavak pontatlanok, elcsépeltek, félreérthetőek. Torzítanak és sosem a teljes képet mutatják", akartam mondani, de már ebben is megmutatkozott, hány ócska frázisra van szükségem, csak hogy egyetlen gondolatot megpróbáljak átadni - egy banális, egyszerű igazságot. A nyelvek folyton fejlődnek, gazdagodnak, színesednek, szüntelen gyűjtve árnyalataikat, mégsem érnek soha nyomába annak, amit olyan kétségbeesetten akarnak kifejezni. A szavak megnyomorítják, kiforgatják mindazt, ami fontos számomra.

- Nincs nyomós okom, csak szabadon akarok beszélni. Gondolatot gondolatért, de kérhetsz mást is.-*Nem mond többet, Adamre bízva a döntést vagy az esetleges árat, ám eltökéltség sugárzik róla - szavakkal vagy azok nélkül, de nem adja fel egyszerűen azt, ami ide hozta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2016. május 19. 22:44 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Jócskán lefelé kell nézzek rá, ahogy közelebb húzódik hozzám. Rezzenéstelenül figyelem, miként nyúl felém. A kis meleg kéz a nagy hideghez ér. Hagyom. Szelíd fenevad vagyok. Arról nem is beszélve, milyen nehéz olyasmit tenni, ami komolyan zavarna. Persze, szeretek morogni és néha kelletlenkedni, ám azt hiszem, mindez csak arra van, nehogy elbízzák magukat. Koránt sem dúlnak bennem olyan érzések, mint amiket néha láttatok vagy magammal elhitetek.
Szeretem a szavakat. A pontos kifejezéseket, vagy éppen a tökéletes leírásokat. Nem csak a puszta létüket szeretem, de alkalmazni is őket. Többnyire módjával. A varázsuk éppen ebben áll. Azonban nem mindenki van így ezzel. Igazából a legtöbben nem. Félnek a szavaktól, vagy éppen csak kellemetlennek találják őket. Megtalálásukat, használatukat. Zavarják őket. Akármennyire másként látom ezt, elfogadom. Értem, mit ért szabadon beszélés alatt.
A továbbiakra viszont finoman összevonom sötét szemöldökömet. Tekintetem kissé megkeményedik, némileg rosszallónak hat. Ám ahelyett, hogy felrónék neki bármit, vagy tovább faggatnám, inkább fogom magam, és régi tekintetemet az ő vöröses, ifjú pillantásába merítem. Belé bukok, egészen a tudatáig. Itt magasodok bár előtte a bolt közepén, úgy tetszhet neki, mintha osztozna velem a testén, különös tekintettél fehérkócú fejére.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. május 20. 23:48 | Link


A karcsú ujjak egy történetet betűzgettek, megpróbálva leolvasni az apró ráncokból és redőkből, gömbölyű dombocskákból és meglapuló homorulatokból, sima és érdes pontokból, milyen hangszer is illik ebbe a kézbe. A hűvös tenyér egyebet is elmesélhetne neki, de őt leginkább ez érdekli, erre kérdez hát rá a maga módján, némán vallatva az árnyékként fölébe magasodót. Egy pillanatra feledkezik csak bele a játékába, szórakozottan megcirógatva a kézfejen kitapintható inakat és ereket, mielőtt elengedné Adamet.

Valójában a tekintet színtelen - akármit is láttasson, csak valami más tükörképe, fény- vagy árnyjáték. Maga lénye is ilyennek tetszik, hűsnek, folyton áramlónak, frissítőnek, s az alámerülés pillanatától puhán, bizalmasan öleli körül látogatóját. Gondolatai zabolátlanul örvénylenek, s ha Adam megérinti valamelyiket, leginkább úgy érezheti, zene csendül - dallamfoszlányok, egy nagyobb egész töredékei lakják e lélek minden zegét és zugát.

Nem akartalak megbántani, üzente egyikük, egy szomorkás mosolyba ívelő futam, számomra ez természetes. Adni és kapni, abból, amim van és amim nincs. Hiányzik, a közelség, a közvetlenség, hogy nem kell nyelvet és szavakat választanom, formát keresnem a gondolataimnak, amikor sosem találhatok olyat, amely pontosan illene. Csak a zene adhatja őket vissza tisztán, töretlenül, maradéktalanul. Szeretett volna szemhéjai mögé húzódni, de állta Adam tekintetét, ritkán pislogva és ujjai közben a bal csuklóján lógó karkötő parányi figuráit piszkálták, újra és újra megszámolva őket. Tizenhárom. Nemsokára megkapta volna a tizennegyediket és még hinni akarja, hogy így is lesz. Nemsokára. Két hónap még nem olyan sok, ugye? Vissza fog jönni értem, makacskodik benne egy szólam, de árnyékában ott lüktet halványan a kétely és a félelem, ami egyre mélyebbre eszi magát.
Fel lehet úgy rúnázni egy tárgyat, hogy pálca nélküli mágiából táplálkozzon? Nem tudom ezt használni, pedig nagy szükségem lenne rá, de nem szeretnék másokra utalva lenni, valahányszor tölteni kell. Váratlanul tér rá jöttének okára, egy mozdulattal előbűvészkedve táskájából egy fehér, furcsa tárgyat, amit tenyerén Adam elé tart.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2016. június 6. 00:47 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Gitár. Hegedű. Dob. Talán ezekkel töltöm a legtöbb időt, azonban ujjaim minden más hangszeren is előszeretettel járnak. Mindet érezheti rajtuk. Vagyis érezhetné, ha a bőrömön nyomot hagyna bármelyik. Noha ki tudja, milyen képességei vannak a kölyöknek. Lehet, nem ezeket a földhöz ragadt, fizikai tényezőket nézni. Minden esetre hagyom, hogy elszórakozzon hűvös, nagy kezemmel.
Barátságos fogadtatásban van részem a kis albínó elméjében. Örül, hogy itt vagyok. Hiszen ezért jött, hiszen ezt akarta. Hallgatom és érzem az engem körülvevő zenét odabent. Érdekes dallamok, kavargó gondolatok. Nincs szándékom kibogozni, megfejteni őket. Nem ezért vagyok itt. Nem kutatni jöttem, hanem azért, hogy ő beszélhessen. Közölhesse velem, amit szeretne. Bár, ahogy kiveszem, maga a közlés a legfőbb vágya. Ez már teljesült is.
Mikor előveszi a szóban forgó tárgyat, ezt a Braille-írással ellátott telefont, nem pillantok le rá. Nem engedem el a fiú tekintetét. Hiszen nem szükséges. Rajta keresztül látom a különleges szerkezetet, amelynek a felrúnázásáról érdeklődik. Egy ilyen készülék feltöltéséhez elegendő egy egyszerű bűbáj. Azonban az ige használatakor elviekben varázspálcával kell a műszerre koppintani. Általában.
~ Igen. De ez nem igényel külön rúnázási technikát. - zendül válaszul mély hangom a fejében. Egy non-verbális varázslásra képes mágus esetében nyilvánvalóan a saját módszerei kiválthatják az általánosan bevetetteket. Már ha ezt értette pálca nélküli mágia alatt. Ugye ezt értette?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. június 8. 21:55 | Link


A halhatatlan testen talán nem fog az idő, a bőrön talán nem hagynak nyomot a pillanatok, de Ru játéka közben nem is erre szorítkozott, hanem az érintései kiváltotta érzésekre, apró gondolatfoszlányokra, emléktöredékekre lesett. Sőt, egy egész picit jólesett ez a fajta közelség is, még akkor is, ha Adam tétlen tűrte csak, hogy az ujjbegyek csacska kacskaringókat rajzoljanak bőrére.

Sosem gondoltam bele, mennyire fontos számomra ez a fajta szabadság, olyan megszokott, mindennapi apróság volt, mint ahogy az ember lélegzik. Valahogy beleszerettem annak szépségébe, ahogy egy másik lélek darabkái örvénylenek és záporoznak, az érzések örökkön változó kaleidoszkópjába, abba, ahogy gondolataik körülfognak és ahogy a vágyak hozzám törleszkednek. Hogy bármit és mindentt meg tudtam mutatni, teljes valójában. Nem kellett az időt félreértésekkel, magyarázkodással, szavak keresgélésével tölteni.

A telefont olyan óvatosan adja át, hogy szinte vonakodásnak hathat, pedig azon már túl van, elvégre rég belátta, hogy nincs igazán választása, ha használni is szeretné. Ez az egyik legféltettebb kincse, s a szívének kedves tárgyak sora meglepően kurta, így annál értékesebb számára, mivel nem csak egy sima ketyere. Adam válasza a kezdeti öröm után kellemetlen érzéseket ébreszt, mert pont az ilyeneket próbálta elkerülni, mégis kénytelen részletezni válaszát.
 
Nem nonverbális varázslásra gondoltam, kvibli vagyok. Sem szóval, sem szó nélkül nem tudok varázsolni, a pálcával bűvölt tárgyak süketek és némák mellettem. Másféle mágiám van - megmutathatom, ha segít, ajánlja egy rövid dallam, mely úgy tekeredik Adam ujjai köré, mint egy karcsú kis kígyó. A vámpírt - és hozzá hasonlóan a mágiára érzékenyeket is - az csalhatta meg, ahogy Ru körül lüktetett ereje, amikor belépett. Mostanra azonban szinte kivehetetlenné halványodott és ha nem épp a fiú elméjében tartózkodna, talán észre sem venné a halkan doboló, szívritmusként jelen levő furcsa varázst. Pedig akár ismerősnek is tetszhet, annyira ősi, nyers, mégis, csiszolatlanságában is szép.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. június 11. 19:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2016. június 19. 12:00 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Amit más felháborítónak, tolakodónak és kellemetlennek talál, az ennek a kölyöknek a béklyók lerázását jelenti. Az esetek nagy többségében az emberek még akkor is kiborulnak a ténytől, hogy a fejükben vagyok, ha ők maguk akarták és kérték. Márpedig én általában csak ilyen esetben szoktam ezt tenni. Ő viszont most engedi el magát igazán. Kissé talán olyan, mint egy enyhébb agorafóbiás. A saját házában érzi csak igazán biztonságban magát és ha oda beenged valakit, ha vendéget fogad, jóleső társaságul szolgál, mert nem zavarja a világ.
Átveszem a szerkezetet. Érintésemmel vizsgálom. Szemeim nem veszem le az előttem állóról. A tárgyat nem éri nálam bántódás. És nem csak azért, mert érzem, milyen fontos a kedves ügyfél számára, hanem mert alapvetőség, hogy mindenre vigyázok. Más kérdés, hogy a saját ingóságaimat kissé lazábban kezelem, ám azokkal sem szokásom zsonglőrködni.
Volt valami furcsa a fiú erejében már az első pillanattól. Ilyen közel hozzá, az elméjében járva pedig egyre nyilvánvalóbbá válik. Különösen, amikor minderről dallam is csendül. Bólintok csak egyet. Már persze nem valójában, hanem csak egy vibráláson át. Így jelzem, hogy érdekelne, miben áll pontosan a mágiája. Megmutathatná.
~ Akárhogy is: a mestereink megoldják. - nyugtatom meg azért efelől a telefonnal kapcsolatban. A Kins&Kens csapat minden tagja külön-külön is zseniális, hát még ha összedugjuk a fejünket és közös bütykölésbe kezdünk. Nem láttam még olyan feladatot, ami kifogott volna rajtunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. június 20. 02:22 | Link


But I don't care if I sing off-key
I find myself in my melodies


Más világban élünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érezhető és egyértelmű, de mióta itt vagyok, nap mint nap az arcomba kiált. Számomra elérhetetlen, amit látnak, ők pedig sosem fogják azt hallani, amit én. Megmutatni sem tudnám nekik, bár nem vagyok biztos benne, hogy érdekelné őket. Túl sok mindent rejtegetnek, torzítanak, annyira mesterséges a kis játszóterük, mesterkélt a viselkedésük. Elpazarolják az idejüket ezekre és mérgesek rám, amiért nem az ő szabályaikat követem.

Valóban félt az emberektől, főleg azoktól, akiknél távol állt egymástól szándék és tett, mert hogyan védte volna meg magát, főleg egy varázslóval szemben? Ruhái ellenére is egyértelmű, milyen kicsi és gyenge, akaratlan is feltűnést kelt és ami mágiája van, nem sok segítségére van, ha nem tud időben menekülni. A gondolat azonban elillan, nyugtalanító dallamával együtt, ahogy Adam beleegyezik a demonstrációba. Ru hátralép, tartva a szemkontaktust, bár így egyértelműbb, hogy nem látja igazán a másikat, fókusza enyhén elcsúszott. Eltelik néhány néma pillanat, míg felidézi a tanár szavait, hogyan is kell felébresztenie mágiájának azon részét, amit ritkán és nehézkesen használ.

Mintha egy kalitka ajtaja kattant volna, a hang halkan nyújtózott és óvatosan merészkedett elő, ám hamar erőre és szárnyra kapott. Akár a mágia, melyet hordozott, kicsit nyers, kicsit csiszolatlan volt, azonban csordultig megtöltötték az érzések és kétség kívül szívből, vagy annál is mélyebbről fakadt. A dallam egyre inkább lendületet nyer, már nem csak a bokájukat nyaldossa, hullámai magasabbra és magasabbra kapnak, mintha az üzlet teteje eltűnne - a hangok közt szinte megpillanthatóak az éjjeli ég csillagai, amelyek felé nyújtóznak. Apró termete ellenére mintha hegyeket tudna megmozgatni azzal az erővel, ami most felszabadul, átcsapva fejük felett.
Adam mindezt érzi - bár az érzések nem az övéi, akár azok is lehetnének, szinte fájóan eleven minden árnyalatuk, minden apró részletükben igaziak. Lüktetnek, marokra fogják mozdulatlan szívét és elveszik maradék lélegzetét - a pillanatnyi szabadság tűnékeny öröme, a magány szülte kételyek, a mágia nyújtotta saját világ alakjai tükröződtek a dallamban. Az élményt pedig csak különösebbé teszi a mentális kapocs, mert a vámpír nem csak az éneket hallja, hanem a zenét is, a dal igazi, teljes formáját, úgy, ahogy Ruban született.

Mozdulatai többnyire aprók, de árulkodók és csak jóval azután engednek fel, hogy elhallgatott, mikorra elülnek a felkavart indulatok. Időbe telik, míg rendbeszedi gondolatait, válaszolva Adamnek.

Hiszek neked. Mindössze nem találtam semmi nyomát, hogy kísérleteztek volna ezen a téren, elvégre a hozzám hasonlók aligha jelentenek piacot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1222
Összes hsz: 7928
Írta: 2016. június 24. 11:48 | Link

Ruarc L. Mornien
este | a boltban | x

Különös élmény, melyben még sosem volt részem. Melodimágussal nem. Eddig nem is értettem teljesen, mit takar ez a fogalom. Hiába tudom pontosan, mekkora ereje van a zenének, a gyakorlatban nehezen egyeztettem össze a varázslattal. Most viszont nem pusztán az első sorból nézem, de szinte a bőrömön érzem. Mintha engem járna át. Hiába vagyok mágikus lény, az én ilyetén tulajdonságaim egészen másfélék. Csak úgy jelen vannak bennem és nincs szükségem se vezetőkre, se igékre, se semmilyen eszközre, hogy érvényre juttassam őket. Számomra a használatuk nem több, mintha felemelném a kezem vagy pislognék egyet. Persze, kellett némi idő, míg ura lettem a képességeimnek, dehát járni is meg kellett tanulnom, mégse volt szükséges ehhez iskolapadba ülni.
Olyan ez tehát, mintha erre a pár pillanatra magam is mágus lennék. Jelen esetben olyasfajta, amely a dallamokkal operál. Szóval valahol az átlag varázsló és köztem. Könnyen átadom magam ennek és hagyom magamnak megtapasztalni az érzést. Megérteni, átélni a lényegét, és egyúttal felfedezni a másik belső világát, a látszathoz képest hatalmas erejét. Van benne jó, felemelő, izgalmas és dühös, keserű, lenéző is egyaránt. Mint az emberekben általában. Hogy bennem mit látna? Ha megfordulna a helyzet és ő érezhetne át engem, mit érezne? Ezt fedje csak homály. Jobb így.
A bemutatónak vége. A mennyezet bezárul. Ismét négy fal közt vagyunk, miközben tovább vendégeskedem a fiúcska elméjében. Bólintok arra, hogy nem talált semmit a szerkezettel kapcsolatos kutatásokról, megoldásokról. Magam sem értesültem ilyesmiről. Ez azonban nem probléma. A mi üzletünk helyzete és jellege megengedheti magának, hogy ne a piaci érdekeket tartsa szem előtt. Ha egy vásárlónk valami különleges kéréssel fordul hozzánk, nem számolunk el érte plusz költségeket. Ennek az okai egyszerűek: nem elsődlegesek számunkra az anyagi szempontok, hiszen a hátteret én ehhez biztosítom. Nem kell küzdenünk a fennmaradásért. Még ha nem is menne olyan jól a bolt, nem vagyunk veszélyben. Az itt dolgozók ebben a nyugodt és biztos tudatban végezhetik a munkájukat, amelyet -nem mellékesen- hivatásuknak tekintenek. Ez nem egy ideiglenes állás egyikük számára sem. Szeretik, amit csinálnak és elkötelezettek mellette. Nem utolsó sorban pedig: fontos, hogy mindenkit önmagához és ne másokhoz mérjünk. Az előttem álló kölyök csak ugyanazt szeretné, mint bárki: könnyedén használni egy birtokában lévő eszközt. Nekünk ezt kell biztosítani, mindenféle felhajtás nélkül. Az a mi dolgunk, hogyan oldjuk meg, nem az övé. Mindezeket nem taglalom neki persze, egyszerűen csak sugárzom felé. Békémből, szavai könnyed fogadtatásából kiveheti.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 415
Írta: 2016. július 1. 21:40 | Link


Újat tudott mutatni Adamnek - vagy még inkább, valami réges-régit - s az, hogy a vámpír átadta magát a dalnak, hogy engedte magát sodortatni a dallammal, számára elég volt. Olyan ez, mint egy furcsa tánc, melyet testek ormótlan paravánjainak árnyékában lejtenek; s akármilyen tökéletlen is még technikája, akármennyire is botladozik, nem cserélte volna el ezt a pár percet szinte semmiért.

Nem látnék, jegyzi meg finoman egy halk, szinte törleszkedő dallam, hallanék. Hallak most is, bár nem érthetlek teljesen, de nincs okod rejtőzni. Abel talán nem olyan idős, mint te, de olyan régóta nevel, hogy csak az ő arcára emlékszem. A dallamotok valahogy hasonló. Keserédes, apró és hegyes karmú gondolatok ezek, amiktől a tűnékeny alak szinte üvegszerűen áttetszővé halványul, távolivá és törékennyé válva. Ru pillantása kicsit lecsúszik Adam arcáról, valahova emlékei közé réved, mielőtt félénkebben, szinte szorongva visszakúszna tekintete a sötét szempárhoz. A lilás íriszek bizonytalanságot tükrözve remegtek, mert odabent összekavarodott mindaz, amit magával hozott és amit itt tapasztalt. Habozott, hogy feltegye-e a kérdést, mely esetlenül és ostobán csengett a fülébe, mert mielőtt ide jött, sosem fordult volna meg a fejében ilyesmi.

Zavar...hogy hallak?

Az emberek féltek tőle, attól, hogy nincs hová rejtőzniük előle, de attól is, hogy nincs rejtegetnivalója. Egy másik világból érkezett ide és hiába teltek el hetek, kevéssé értette ennek a másiknak a szabályait, szokásait, s még kevésbé akart hozzájuk alkalmazkodni. Adam kedvéért azonban kivételt tenne, ha ez az ára a szabadságnak, amivel megajándékozza őt. Közelebb húzódott, baljával érintve a férfi jobbját.

Köszönöm, suttogta a simítás puhán, majd egy lélegzetvételnyit megtorpant, céltalanul időzve. Amiért jött, elintézte. Mégis...
Szeretném veled tölteni az éjszakát. Önző? De még mennyire az. Mégis reméli, hogy ez a pár óra nem sok az örökéltűnek, hogy kaphat idejéből - az ő óráik máshogy ütöttek, s ami Adamnek egyetlen homokszem, neki két tenyerét megtöltő időtenger. Nem akart visszamenni a kastélyba, az Eridonba, a szobába, az életébe, amit most a legkevésbé sem érzett a sajátjának. Kérlek...? Nem sokat ajánlhatott fel cserébe, de az mind ott lebegett a kérdőjel mellett.

Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. július 1. 21:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza