[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=791436#post791436][b]Zippzhar Márk Stefan - 2020.02.02. 22:27[/b][/url]
Karola
- Én nem haragszom, és szerintem Belián sem - felelem épp csak rápillantva. Akkor sem haragudtam, amikor nálunk volt. Inkább csak nem értettem, hogy mit és miért csinált. Most sem értem, de már elkönyveltem, hogy nem fogom sosem megérteni. El is fogadtam, szóval nem fogok próbálkozni azzal, hogy megértsem. Persze nekem is lehetne lelkiismeret furdalásom, ahogy azt Mihail próbálta belém sulykolni de sajnos nincs. Nem amiatt, amit ők szeretnének. Az mondjuk rossz, hogy Beliánnak és Dankának is be kellett ugrani helyettünk. Valószínűleg a váltással is lett valami, csak nekünk nem szóltak. De ez megint olyan, hogy Mihail akkor nem járt el épp megfelelően, hiszen tudnunk kellett volna, hogy reggel hétig mi leszünk a pultban. Szóval nem akarom, hogy Karola emiatt érezze magát rosszul, mert igazán nem csinált semmi olyasmit, amit más ne csinált volna. Oké. Én mondjuk nem csináltam volna, de azt hiszem kettőnk közül őt nevezné a többség normális kamasznak, és nem engem. Emiatt állítom meg a lépcsőn és kezdek bele abba, amibe. Épp csak nem úgy sikerül befejezni, ahogy szeretném, s hogy ne legyen belőle túl nagy galiba, meg is indulok tovább a levita felé.
Nem vagyok elég gyors, és ha az is lennék a szfinx miatt úgyis meg kéne állnom. De Karola, a hangjával, megakaszt. Miért tetszik ennyire, ahogy azt mondja Márk? Naponta ezerszer mondja mindenki a nevemet most mégis olyan más hallani.
Felé fordulok és csak nézek a szemeibe. Ő is piros. Meg én is. Na szép. Valamit hebeg meg habog én meg csak eltátom a számat, mert nem is tudom, hogy gondoltam. Mármint először úgy gondoltam, hogy mi dolgoztunk és így ha akartunk volna szórakozni akárkivel is akkor nem tehettük volna, de valamiért azt hiszem, ha tehettem volna akkor vele töltöm az estét, akkor is ha kiabál, és ez eléggé beteg egy gondolat.
- Öhm... én... - kezdek bele, de nem jutok messzire, főleg mert ő kezd beszélni - Én nem... - vetem közbe eléggé bizonytalanul, arra utalva, hogy nem haragszom. Először persze haragudtam, de inkább azért mert részeg volt és kissé hányás ízű... és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellett volna. Nem mintha tudnám milyennek kéne lennie, de biztos, hogy nem olyannak. De megtörtént, ez is olyan, mint az előbbi beszélgetés... felesleges rágódni rajta, úgysem tudjuk visszacsinálni.
Aztán ledöbbent, mert azt mondja tetszem neki és aztán valamit habláz, hogy ő érti magát de engem nem, és rá kell jönnöm, hogy tök jó neki. Mert én magamat sem értem, őt meg még annyira sem, és csak úgy kavarognak a gondolatok fejemben, nem is tudom őket elrendezni. Egyáltalán nem.
- Én... én... A helyzet az... az... - makogok és megfogom a kezeit, mert az enyémek is remegnek, és valamiért azt gondolom, ha egymás kezét fogjuk majd elmúlik. Vagy nem - A helyzet... hogy... én... - A szemeim hol a falra, hol a lépcsőkre kapom. Nem tudom mit akarok. Tényleg nem. De aztán elengedem a kezeit és ismét ökölbe szorítom őket. Veszek egy nagy levegőt, majd azt kifújva egy kérdést teszek fel.
- Mikor iszunk teát? - Lehunyom a szemem és megrázom a fejem, mert nem így akartam - Mármint... - kezdek bele újra kinyitva a szemeimet - Szeretnélek jobban megismerni, mert... te is nekem... khm - elnézek a folyosó vége felé, mert érzem, hogy megint pirulok - tetszel - visszapillantok rá, hogy erre vajon mit mond. Nem, ez biztos nem a legjobb "vallomás" a világon. De a legrosszabb, ami történhet, hogy azt mondja soha. De olyat nem fog mondani. Hiszen most mondta, hogy tetszem és tökre zavarba hozott, szóval nem teheti. Mondjuk ha meg eljön teázni akkor még inkább zavarban leszek, de ezen ráérek akkor rágódni.