A Keleti szárny első emeletén, jól elrejtve az idegenek szeme elől, a folyosó jobb oldalán hatalmas festmény található, amely egy szfinxet ábrázol. Fölötte a felirat: Veritas, Scientia, Sapientia. Csak a beavatottak tudják: a festmény takarja a Levitába vezető bejáratot. A szfinx pedig csak akkor enged be a kék ház klubhelyiségébe, ha rejtvényét helyesen megfejted.
Mindenki mással is hajlandó elbeszélgetni a varázslatos lény a maga tűnődő, éteri módján, de ha információkat akarsz kicsikarni belőle, jobb, ha még néhány legendás lények gondozása órát meglátogatsz, különben nem vetemednél erre.

Vajon feltűnt már bárkinek is, miért alszanak olykor éjjelente ezen a folyosón meggyötört levitás gólyák...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=726607#post726607][b]Thomas Middleton - 2018.06.25. 23:13[/b][/url]

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x


Éppen a klubhelyiségben üldögéltünk az egyik háztársammal, amikor ez a hatalmas robaj megrázta a kastélyt. Zsombi felvetette, hogy megnézhetnénk, mégis mi volt ez. Részemről ugyan már készültem haza Budanekeresdre, azonban engem is érdekelt, ez meg mi lehetett. Kiváncsian robbanunk hát ki a Navine körletből és indulunk meg, hogy kiderítsük, mi a helyzet. Nem lehet eltéveszteni, hol a fő esemény, hiszen többen is arra tartanak és egyre nagyobb a hangzavar, amerre megyünk. Mint kiderül, a Levita toronyban történt valami.
- Azta - véleményezem a látványt, amint elém tárul, milyen állapotban van a kékek birodalma. Eltátott szájjal pislogok. Soha még csak hasonlót sem láttam közelről. Semmilyen katasztrófát, balesetet... semmit. Földbe gyökerezett lábbal állok és csak nézek ide-oda. Van mit nyomon követni, hiszen megannyi tanár és diák csoportosult itt össze, próbálva megoldást találni, összefogva segíteni. Pár méterre állunk tőlük. Nem messze néhány tanár meg prefektus elkezdi felszólítani a mezei bámészkodókat, hogy ha nem tudnak segíteni, menjenek minél messzebb, ne legyenek itt útban. Hiába hallom, amit mondanak, csak nézek ki a fejemből. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy sokkban vagyok, de annyi biztos, hogy magamnál sem vagyok teljesen. Letaglózva. Ez a jó kifejezés talán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=726686#post726686][b]Thomas Middleton - 2018.06.26. 22:27[/b][/url]

Akkor se kapok még teljesen észbe, amikor már nem csak hogy kérnek minket arra, hogy ne legyünk útban, de kezdenek tolni is minket távolabb. A számat azért lassan mostmár becsukom, viszont -azt hiszem- akkor ocsúdok csak fel valamelyest, amikor Zsombi felém fordul az ő nagy ötletével.
- Én nem... - kezdek neki hebegő válaszadásomnak.
- Nem hiszem, hogy kéne. Mármint... - próbálom összeszedni a mondandómat.
- Szerintem itt csak a felnőttek meg az idősebb diákok tudnak inkább segíteni. Mi csak plusz teher lennénk. Aggódhatnának értünk is - közlöm vele álláspontomat, lassan már egész összeszedetten. Különben pedig nem is hiszem, hogy annyira kicsik lennénk. Ennyire nem.
- De ha gondolod, kérdezz meg egy tanárt, tudunk-e segíteni valamiben - bökök a fejemmel az egyik intézkedő prof felé, hiszen nem is akarom letörni a lelkesedését, főleg nem akarok a bátorsága útjába állni. Részemről inkább a háttérbe húzdom. Nem azért, mintha ne akarnék segíteni, csak fogalmam sincs, miben tudnék. Leginkább semmi érdemlegesben. Legfeljebb abban, hogy nem bámészkodok itt, mint most is teszem. Figyelem, ahogy egy csapat megindul rendezni a helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=727623#post727623][b]Thomas Middleton - 2018.07.07. 00:45[/b][/url]

- Jó, rendben - bólogatok háztársamnak, amolyan fura köddel az agyamon. Mikor ellép tőlem, bátorítóan lapogatom meg a hátát, bár amilyen gyengén teszem, inkább tűnik simogatásnak. Mindig, mikor visszanéz felém, bátorítóan biccentek, vagy épp megemelem csak a szemöldököm. A lényeg, hogy jelezzem, vele vagyok lélekben és igen, még mindig itt vagyok, már ha ez nem lenne amúgy is szembeötlő.
Van alkalmam megint eltátani a szám, amikor betoppan az igazgató meg valamilyen minisztériumi gárda. Nem tudom, aurorok-e vagy mások, de hivatásos megmentőknek tűnnek. Alig győzöm kapkodni a fejem. El is felejtem közben szegény, hősies barátomat. Azonban nem sokáig maradhat elfeledve, hiszen nemsokára visszatoloncolják hozzám, meg elkezdenek mindenkit hátraparancsolni.
- Az lesz a legjobb - értek vele már megint nagyon egyet, ahogy különben ő is tette velem az elmúlt percekben végig. Nagy az összhang. Egyébként én már tényleg láttam lelki szemeim előtt, ahogy navinés társam beveti magát a düledező toronyba életeket menteni. Még ha nem is jutott túl messzire az ügyben, én azért nagyon bátornak tartom, hogy legalább megpróbálta.
Sajnos viszont kezd meggyűlni a bajom azzal a minisztériumi varázslóval, aki éppen próbál arrébb terelni minket. Nem mintha én bele akarnék kötni bárkibe vagy akármilyen szinten is engedetlen akarnék lenni. Egyszerűen csak annyi minden történik, annyi mindenre kell figyelni, hogy nem jutnak el az agyamig olyan alapvető szavak, mint hogy hátrébb és hogy távozzanak. A mágus látja, hogy nem nagyon akaródzik nekem elmozdulni a helyemről, úgyhogy szór rám valamilyen bűbájt, amitől felemelkedem a földről pár centivel és kezdek távolabb lebegni.
- Mi... ? - szökik ki belőlem pusztán ennyi abból a hosszú kérdésből, hogy mégis mi a csuda történik velem, miért történik és mikor lesz vége. Segítségkérően nézek Zsombira, miközben távolodom a légben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=728094#post728094][b]Thomas Middleton - 2018.07.09. 22:54[/b][/url]

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x


Nagyon furcsa érzés így lebegni elfele úgy, hogy csöppet sem érzem, hogy ura lennék a saját mozgásomnak. Csak haladok tova pár centivel a padló fölött, miközben háztársam szembeszáll értem a Varázsbaj-elhárítóval, aki éppen próbál odébb tenni, teljes sikerrel.
- Semmi baj, jól vagyok - szólok oda Zsombinak, nem is sejtve, hogy ő egyébként Márton. Hiába lógunk együtt sokat, nem tudok róla, hogy két személy lakozik egy testben. Nekem csak annyi tűnt fel, hogy néha nagyon más a hangulata, a stílusa, azonban nem vontam le ebből messzemenő következtetéseket. Elég az hozzá, próbálok pár nyugtató szót szórni felé, nehogy aztán ő is megüsse a bokáját, de szerintem nem mondom se elég hangosan, se elég meggyőzően. Alig hiszek a szememnek, amikor úgy tűnik, a fiú mindjárt nekiugrik a minisztériumi varázslónak.
Sajnos tehát éppen tátva van már megint a szám, amikor az omlás bekövetkezik, így benyelek egy jó adag port, miközben ráadásul még le is zuhanok a földre. Szerencsére nem magasból, ám azért így is hátraesek, kellemesnek egyáltalán nem mondhatóan. Szisszegve ülök fel, szememet erősen behunyva, mind a tompa fájdalomtól, mind a légben kavargó törmelékszemcséktől. Sűrű pislogások közepette sikerül aztán kinyitnom a szemem, de csak ülök tovább a márványpadlón és köhögve próbálom kivenni, mi történik körülöttem.