Lea
Éppen, hogy felébredtem, megállapítottam, hogy lekésem a reggelit. Nem mintha nem tudnám, hogy hol a konyha, csak nem akarok már az első hetekben kihágással pontlevonást szerezni. Bár, vizsgaidőszak volt, és nem volt valószinű, hogy ezekben az órákban szeretnék a házamat néhány ponttal csonkítani, de nem ártott, ha gyorsan ott termek.
Azonban, ahogy kiértem a klubbhelységünkat rejtő portrén, belebotlottam egy lányba. Nagyjából tíz centivel volt nálam magasabb, de, most, hogy egy magasított sarkú cipő volt rajtak, ez nem tűnt olyan vészesnek. Hosszú, barnás haja volt, és ügyesen megállapítottam, hogy még nem láttam errefelé.
~ Valószínűleg más házból való.- gondoltam magamban, majd képzeletben megtapsoltam magam.
- Szia! Én Lucy vagyok, de nyugodtan becézhetsz, úgy, ahogy akarsz- mutatokoztam be, majd tisztáztam vele, hogy hogyan szólíthat.

Lea
Szerencsére a lány nem vette tolakodásnak, hogy csak úgy bemutatkoztam, amiután összeütköztünk.
- Semmi baj!- vágtam rá lazán, ami nekem elsőre egy kicsit furcsa volt így a saját számból hallani. Megkérdezte, hogy mi van a portré mögött.
- Öhm, hát, izé...- próbáltam kibúvót találni, de sehogy sem sikerült.
- Azt nem mondhatom el. Szívesen elmondanám, de nem tehetem- mondtam szemlesütve, mert hát így kezdeni egy "barátságot"... sőt, egyeltalán nem voltam benne biztos, hogy még mindig akar velem barátkozni.
- Te melyik házba tartozol?- tettem fel kérdésem.

Lea
Miután megadta válaszát, feltett néhány kérdést.
- Miért, szerinted melyik házba tartozok?- tettem fel kérdésem, hogy próbára tegyem.
- Hát... öhm... nem mondhatom meg! Biztos a te házadnak is vannak titkai!- böktem oda neki, majd egy, folytonosan a szemembe lógó tincset a fülem mellé söpörtem, de ismét eltakarta a kilátás egy részét. Elővettem a pálcámat, és egy bűbáj segítségével eligazítottam vele a hajamat az arcomból.
- Így már jobb- tettem vissza a helyére a pálcámat.
- Szóval... hol is tartottam? Ja, igen, tudom már!- kiáltottam föl "örömömben".
- Biztos a te házadban is vannak hasonló titkok.- mondtam, de valahogy nem tudtam ránézni.

Lea
Kitalálta! Természetesen gondolhattam volna, hogy hamar rájön, hogy mit rejt az ajtó.
- Hát... valami olyasmi- böktem ki végül.
~ Ugye ez nem számít annak, hogy elmondtam, hogy hol van a Levita bejárata? Ugye?~ kérdeztem gondolaimban magamtól, mintha csak egy megerősítésre vártam volna.
- Igen, Levitás vagyok- közöltem vele ezt is, majd vártam reakcióját.
~Ennél ügyesebb nem is lehetnék! Komolyan mondom! Hogy kell kezdeni egy barátságot? Titkolózz, áruld el a házad titkait, babrálj állandóan a hajddal, és persze késs el a reggeliről~ soroltam magamban, a "jó barátkozás alapszabályait", Lucy módra.~ Igazából már nem is vagyok éhes, mostmár mindegy, hogy odaérek-e a reggelire~ mivel gondolataimba mélyedtem, beállt közénk az a bizonos kínos csönd.

Lea
Szerencsére ő törte meg a csendet, és nem én, valami hatalmas értelmetlenséggel.
- Jó, szerintem is felejtsük el.- mondtam mosolyogva.
- Öhm, hát, még nem reggeliztem. Épp oda tartottam. Bár, szerintem megyek is!- indultam volna, de még valami eszembe jutott, ezért gyors visszafordultam hozzá.
- Remélem, még találkozunk. Szia!- azzal sarkon fordultam, és gyors léptekkel indultam az étkező felé.

/Köszönöm a játékot! Folytatása következik!/