36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet
A szfinx portréja előtt - Lepsényi Zalán hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 18. 20:28 | Link

Hölgyeim

Szerencsére nem kellett sokáig a szűk szertárban raboskodnunk, a kifakadásom után néhány perccel Lazriell ismét kilesett a kulcslyukon, majd ki is nyitotta résnyire az ajtót, hogy valóban megbizonyosodhasson afelől, hogy tiszta a terep. Az túlzás, hogy teljesen üresek lettek volna azok a folyosók, amik számunkra veszélyt jelentettek, azaz amerről valaki megpillanthatott volna minket, de az alak által tartott gyertya fénye távolodni látszott. Intett a lány, hogy szerinte mehettünk, mire megindultam és kiléptem a helyiségből. Magamra vállaltam az első, a vezető szerepét, de csak mert gyorsabb voltam a lánynál - ez már eddig kitudódott - és talán bátrabb is, habár nem láttam bele a fejébe. Csendben suhantam fel a Levitáig, mögöttem a fekete hajúval, aki megfogadta a tanácsomat és a könyvek nagy részét a szertárban hagyta.
Felértünk és megjelentünk a szfinx előtt. A lény is észrevett minket és látszott rajta, hogy hamarosan megszüli a kérdését. Eközben Lazra pillantottam, hogy akar-e ő válaszolni a keresztrejtvényre, elvégre mégis csak ő az, aki több kilónyi könyvet akar megtanulni, tehát okos és szeretheti az eféle agytörőket, de egyértelmű reakciót kaptam tőle, miszerint intézzem csak én. Igaz, eléggé kapkodta a levegőt. A mindenkori csapatkapitány majd tesz ez ellen. A szfinx közben feltette a kérdését, ami ezúttal túl egyszerű volt, hamar rávágtam a választ. Logikus ember voltam, mely e helyzetekben felettébb előnyös tulajdonság.
A válaszom helyes volt, az ajtó kinyílt. Lazra néztem, hogy minden szuper, mehetünk, amikor a válla fölött elnéztem és a lépcsőkön közeledve megláttam Izát. Avagy a csapatkapitány, vagy a prefektust, aki éppen elkapott minket. Nem lehetne az utóbbitól most eltekinteni? Hála istennek nem mérgesen szólalt meg, sokkal inkább ironikusan és viccesen számon kérve, hogy miért nem voltunk edzésen. Na, ezt most zokon vettem. Úgy látszik, nem tűnt fel neki a jelenlétem, levegőnek nézett.
- Kikérem magamnak, én ott voltam. - Mondtam felháborodottan, miközben összekulcsoltam a karjaimat. Igaz, csak két rádobásom ment be amikor a büntetőket gyakoroltuk, de ha figyelembe vesszük, hogy én csak egy idényt játszottam le a csapatban, Iza őrző pedig számtalant, nem is annyira rossz az a ötből kettes találat.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 19. 18:16 | Link

Hölgyeim

Komolyan mondom, csak én lehetek olyan szerencsétlen balfék, hogy már ki is nyílt előttünk a Levita ház ajtaja és már csak be kellett volna suhannunk, amikor megjelent Iza, az egyik prefektus. Bár ahogy észrevettem, inkább volt csapatkapitányi státuszban, mintsem prefektusiban. Hiányolt minket edzésről, amit furcsálltam, mert tudtommal az összesen ott voltam. Aztán kiderült, hogy mégsem. Mit ne mondjak, kiváló az információközlés. Nem szándékoztam lógni egy edzésről sem és nem is értettem, hogy miért nem jutott el hozzám a hír.
- Hát ez szuper. - Közben összenéztünk Lazzal egy pillanatra. Amúgy nem volt semmi üzenete, avagy jelentősége a tekintetünk találkozásának, de Iza könnyen félreérthette. Mindegy is, a kínos helyzetet a szöszi oldani próbálta, meglepő módon egy átlagos, baráti kérdéssel állt elő. Hagytam, hogy Lazriell válaszoljon csak rá, aztán őt végighallgatva én is feleltem a kérdésre.
- Nem. Az összes eddigi vizsgám kiváló lett. - Mondtam úgy, mint aki nem ismerné a szerénység fogalmát, viszont hangomban érződött az is, hogy már nagyon mentem volna be a szobámba. Már csak egy vizsga várt rám, ez pedig az elemi mágia volt. Nem szerettem a tantárgyat, a legtöbb óráról késtem, de ha még bent is lettem volna időben, akkor is küzdöttem az álmossággal. De majd átlapozgatom a könyvet a vizsga előtt és ha meglesz a minimum, amivel átmegyek, akkor én már boldog ember leszek. Elfordítottam a fejem a szfinx felé és készültem, hogy belépjek az ajtón, amikor az pont előttem becsukódott. Csodás. Érdeklődve néztem a szfinxre, mint aki arra kérné, hogy tegyen fel még egy kérdést, de a légy egyelőre nem szólalt meg. Izába pillantottam ismét.
- Mi lenne, ha ezeket odabent megbeszélnénk? - A lány egy prefektus, neki az a feladata, hogy visszaküldje a kint mászkáló diákokat a hálókörletükbe. Nem tarthat kint egy diákot, aki éppen azt akarná tenni, amit a prefektusának kérnie kéne tőle. Ezt pontosan tudtam, ezért nem is gondoltam, hogy ellenkezne a szőke, de Lazriell is bizonyára a Levitában akarna már lenni.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. április 2. 12:57 | Link

Hölgyeim

Eddig nem tartottam magam szerencsétlennek, éppen ellenkezőleg, többnyire mázlistaként jöttem ki a dolgokból. Vagy csak simán talpraesett voltam. Most viszont az utolsó pillanatban sikerült lebuknunk. Ez irtó gáz! A prefektus, alias Izabella azonban nem tűnt mérgesnek, még csak felelősségre sem volt minket az éjszakai mászkálásért. Ezt a magatartását nem tudtam hová rakni, de végül is mindegy. A lánynak sem érdeke, hogy büntetést kapjunk, hiszen akkor előfordulhat, hogy nem tudunk részt venni a kviddicses edzéseken, meg amúgy is, már itt állunk a nyitott ajtónál. Vagyis egy perccel ezelőtt még nyitva állt, de mihelyst rávettem magam, hogy belépjek, becsukódott előttem. Szuper! Türelmetlen lettem, túl sokat voltam emberek között, Lazriellel is be kellett zárkóznom egy szűk helyre, most pedig még egy lánnyal bővülve csakugyan nem tudtam semerre sem menni. Azaz folyosók voltak, de ha nem a Levitába mennék, azt Iza szóvá tenné, a házunkba viszont nem tudtam belépni. Egyik lánnyal sem volt bajom, de alapjáraton sem szeretek sokáig emberek között tartózkodni. Utáltam ezt a helyzetet, egyedül akartam lenni végre. A vizsgaeredményeiről nem akartam többet beszélni, rájuk hagytam, viszont szemmel szuggerálni kezdtem a szfinxet, hogy most már igazán feltehetne még egy kérdést. Helyette azonban a csapatkapitány szólalt meg, megint.
- Igen, mennék a szobámba, engedelmeddel. - Hangom mérges vagy kérő volt, a fene tudja, leginkább mindkettő. Tekintetemet ismét, harmadszorra is a lényre szegeztem, aki végre hajlandó volt feltenni egy újabb találós kérdést. Nem volt nehéz, feltételezem neki is már nagyon elege volt belőlünk és csak arra vágyott, hogy eltűnjünk előle. A válasz helyes volt, az ajtó kinyílt.
- Na, jó éjt! - Ezt már bármilyen negatív hangsúly nélkül mondtam, még feléjük is biccentettem egy halvány mosoly kíséretében. Nem hagytam, hogy újra bezáruljon előttem az ajtó, bementem a Levitába és még egyszer, már a klubhelyiségből hátranéztem, hogy vajon követnek-e. Bejutottam, büntetést már tutira nem kapok.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 23. 11:32 | Link

D-day

Nem tudtam és nem is akartam tovább magamban tartani azt az információt, amiről Daisukének is tudnia kellett. Csanád sokat segített és bátorított, talán ezért voltam képes elküldeni nemrég egy baglyot Dainak, amiben az állt, hogy két óra múlva, tehát nagyjából most jöjjön a Levita elé. Valamiért nem kételkedtem benne, tudtam, hogy el fog jönni és nem fog átverni, ha nem ért volna rá, akkor már küldött volna egy választ és jelezte volna.
Idegesen léptem ki a kékek ajtaján, majd az becsukódott mögöttem. Összefont karokkal álltam és lestem hol a márványpadlót, hol a lépcsőket, amik a Rellonból vezetnek errefelé. Nem tudtam eldönteni, hogy mit éreztem. Nem kifejezetten féltem, inkább csak aggódtam Dai válaszától és reakciójától. Már egy ideje forgattam nyelvemmel a szavakat, fel voltam készülve rá, hogy hogyan fogom elmondani neki azt, hogy testvérek vagyunk, mégis jobban izgultam, mint a vizsgák előtt.
Mikor feltűnt a lépcső tetején a rellonos, pár lépést tettem felé. Meg sem próbáltam takarni az érzelmeimet, ebben az esetben lehetetlen volt, pedig általában teljesen rejtély marad mások elől. Még mielőtt megállt volna előttem keserűen sóhajtottam egyet. Most ugrik a majom a vízbe, már nincs menekvés. Még néhány percig voltunk haverok, utána megváltozik minden.
- Szia! - köszöntem neki és ebből is érezhette, hogy ez nem olyan egyszerű beszélgetés lesz, mint amiket általában szoktunk folytatni. Többnyire csával, esetleg hellóval köszöntem neki, most mégis a visszafogottabb verziót választottam. Arcom komoly volt és kissé szomorú is, noha én sem tudtam, hogy miért volt ellenemre a dolog. Hiszen a testvérek közelebbről ismerik egymást, nekem mégis hiányzott a régi kapcsolatunk már most. Hamarosan el fogok veszíteni egy havert és nem feltétlenül azért, mert mérges lesz rám, vagy kiakad. Utóbbitól egyébként nagyon tartottam, az elmúlt napokban nehezen tudtam aludni.
- Hogy vagy? - Azért nem akartam egyből tudatni vele a hírt, amit talán már ő is tudott, előbb tudnom kellett, hogy milyen állapotban volt. Bíztam benne, hogy nem volt ideges.
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2016. augusztus 23. 11:33 Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 23. 12:47 | Link

D-day

Idegesen vártam, de nem késett szerencsére, így nekem sem kellett sokat várnom abban az őrjítő állapotban, amiben voltam már napok óta. Hamar mellém ért, én pedig köszöntem neki nem éppen a tőlem megszokott módon, de akkor nem érdekelt, hogy mit szoktam tenni és mit nem. Bizonyára Dainak is feltűnt, hogy más voltam mint általában, meg sem próbáltam rejtegetni és álarc alá bújtatni, miért is tettem volna, hiszen ez nem semmi beszélgetés lesz és pár perc múlva Dai is meg fogja tudni. Az ő köszönése azonban mindennapi volt, ebből sejtettem, hogy ő nem járt utána az apja furcsaságának. Megkérdeztem tőle, hogy van, mert érdekelt az állapota, mire egy közömbös választ adott és egyben vissza is dobta a kérdést. Végül is mindegy, már elmondom neki a hírt, még ha megver is.
- Nem csak az én gondom, ezért hívtalak ide. – Várható volt, hogy ha csak a saját bajomról lenne szó, nem hívtam volna ide Dait, hanem megoldottam volna egymagam. Nem szoktam segítséget kérni, most viszont szóltam a rellonosnak és megvolt annak az oka. Butaság lett volna tovább húzni az időt és az idegeket, azért jött és én is azért álltam ott ahol, hogy tudassak vele valamit.
- Apád legutóbb furán viselkedett, emlékszel? – kezdtem el meglepően határozottan. – Azért, mert te és én testvérek vagyunk. Pontosabban féltestvérek. – Kész, kimondtam. Lehet hideg zuhanyként érte Dait, de utána csendben maradtam és vártam, hogy megeméssze, vagy lereagálja a hallottakat. Továbbra is komoly voltam, valamint előtte sem tűntem úgy, mintha hatalmas viccet készültem volna kinyögni. Ismert már, tudta, hogy ilyenekkel nem viccelnék, illetve azzal is tisztában volt, mennyire rossz kapcsolat állt fent a nevelőapám és köztem. Ha van benne egy kis ész, rájön, hogy ez az igazság, de fel voltam készülve az ellenkező esetre is.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 23. 20:44 | Link

D-day

Sokat gondolkoztam azon, hogyan mondjam el Dainak azt, hogy testvérek vagyunk. Szavalhattam volna félórás bevezető versikét is, de azt úgyis elfelejtettem volna az adott pillanatban, ráadásul nem akartam húzni a saját idegeimet és Dait sem akartam megvárakoztatni. Minden szempontból feleslegesnek véltem a dadogást és a hosszas rávezetést, ezért úgy döntöttem, nem vacakolok, hanem egyből kimondom a lényeget. Így legalább én is hamar túl voltam rajta, aztán csak magyarázkodnom kell, de ez várható volt. Mihelyst kimondtam, kissé megnyugodtam, hogy túlestem az első nagy gondon, a java persze még csak hátra volt. Ahogy azt sejtettem, Dai nem is hitt nekem elsőnek, vagy tán lehet tudta, nem hazudtam neki, de mégis nehéz feldolgozni, ezzel én teljes mértékben tisztában voltam és nem is vártam el tőle. Hagytam, hogy eméssze a szavaimat, az első válaszára pedig lágy mosolyra húztam számat.
- Az lehet, de sajnos, vagy nem sajnos most nem álmodsz – mondtam neki és zsebre dugtam a kezeimet. Bárcsak álom lenne, de az élet megtréfált minket. Az persze könnyen lehet, hogy Szofi rakott valamit az italába, de az már nem az én gondom volt, ahhoz már nem volt közöm. Kinéztem volna a lányból, mégis sejtettem, hogy ezúttal teljesen józan és egészséges Dai. Kérdése meglepett, vagyis ezen pont nem gondolkoztam. Úgy nőttem fel, hogy azt hittem koreai szülőm van, ezek szerint mégsem. Bár szerintem Dai apja sem volt tiszta japán, innen származhat a kissé koreai beütésem, de ennyire nem vizsgáltam meg magam. Pont nem érdekelt, hogy milyen nemzetiségűek az őseim, én magyar vagyok és ez számít.
- Eddig úgy tudtam, de már azt sem tudom, hogy ki vagyok. Kételkedek a saját adataimban is, megkérdőjeleztem az apámat és sajnos a sejtésem beigazolódott. Elhiszed mennyire lesújtott? Egész életemben eltitkolták előlem az igazi apámat. Soha nem láthattam és ő sem keresett. De legalább felismert akkor – öntöttem a szavakat kissé idegesen, de több volt hangomban a szomorúság. Az utolsó szóra el is halkultam, így azt csak akkor hallhatta, ha figyelt rám, márpedig miért ne tett volna így. Most kifakadtam, de reméltem, ezúttal és most az egyszer megérti és elnézi nekem. Valóban válságos állapotban voltam, egy ilyen felfedezést nem könnyű feldolgoznom, de az sokat segítene, ha Dai megértő lenne és hinne nekem, valamint együtt vinnénk tovább ezt a szálat és közösen keresnénk fel az apánkat. Ha nem áll ki mellettem, fogalmam sem volt mit fogok tenni, valószínűleg akkor is találkoznék az igazi apámmal, csak sokkal nehezebben és depressziósabban.
- Be tudom bizonyítani – tettem hozzá néhány levegővétel után, kicsivel hallhabban, mint a legutóbbi monológomnál. Már-már suttogtam és csak reménykedtem, hogy hajlandó lesz velem tartani. Megértettem, hogy sok ez neki, valamint hogy soha nem látott még ennyire megtörtnek, elvégre eddig csak magabiztosnak és erősnek láthatott. Ezelőtt nem mutatkoztam előtte és mások előtt sem kétségbeesetten, riadtan és ennyire szomorúan, de most megláthatta, hogy tudtam ilyen is lenni a színfalak mögött, én pedig most nem titkoltam el a lehetetlent.  
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. augusztus 24. 08:56 | Link

D-day

Kinéztem volna Szofiból, hogy kevert valamit az italába, vagyis nem durva anyagot, de valami kis bolondbogyó tényleg vicces lett volna, de látszólag ez nem történt meg, hiszen Dai teljesen jól volt, továbbá feltételeztem nem volt igazságalapja a szavainak, hanem csak a meglepettség és a zavar beszélt belőle. Számítottam rá, hogy egy darabig eltart majd neki megemészteni a gondolatot, nekem is sok napba telt és még mindig furcsállom. A következő mondatát először félreértettem, hirtelen szívrohamot kaptam, hogy rajtam kívül van még egy öccse, de aztán a tekintetéből rájöttem, hogy valószínűleg csak rólam beszélt és még mindig a hírt próbálta felvésni az agyába. Leszegett szemekkel bólintottam rá egyet, amolyan bűnbánóan, hiszen én nem akartam ezt, nem szerettem volna felfordítani az életét, se az enyémet, de utánajártam az apjának és emiatt indult el az életemet megváltoztató hullám. Talán jobb lett volna, ha elengedem ezt a témát és élek tovább tudatlanul. Én azonban nem bántam meg semmit és örültem, hogy kiderült az igazi apám, bármennyire is fáj még kezdetekben.
Szomorúan és nyugtalanul fakadtam ki Dainak. Még sosem viselkedtem így ezelőtt, de ez most tényleg nem csak egy egyszerű eset, nyomós indokom volt rá. Az sem érdekelt, hogy Dai felismerte, hogy tán mégsem voltam annyira erős és magabiztos srác, mint milyennek mutatkoztam eddig mindenki előtt. Persze nem játszottam meg magam, de jobb nem kimutatni, hogy nincs is annyira minden rendben, mint aminek látszik, úgysem tudtak volna segíteni a bajomon, ezért nem is akartam, hogy aggódjanak miattam. Az pont nem érdekelt, hogy ezek szerint nem teljesen korai az arcom, én magyar nemzetiségű voltam és ezen semelyik apám nem tud változtatni, valamint úgy nőttem fel, hogy egyik anyanyelvemként használtam a korait, ezután sem lesz másként és már nem fogom soha alapnyelvként beszélni a japánt, szóval ez az egész gondolatmenet teljesen felesleges és értelmetlen. Inkább aggódok amiatt, hogy Dai vajon elhiszi-e nekem, amiket mondtam, vagy hülyének néz és kiröhög. Úgy tűnt, szerencsére az előbbi. A válasza megnyugtató volt – hiszen nem cseszett le, amiért azt állítottam, hogy testvérek vagyunk –, ám egyben fokozta is a szívverésem. Mihelyst meghallottam, hogy küld egy baglyot az apjának, az adrenalinszintem megnőtt, aztán a többitől is. Igaza van és bár én is úgy terveztem, hogy szólunk mindenkinek, ezt hallani kicsit nehezebb volt. Tényleg meg kellett tennem, innentől fel fognak gyorsulni az események, nekem pedig kevesebb időm lesz mindent feldolgozni.
- Anyámmal beszélek, viszont a húgoddal még várj egy kicsit. Nem tudom, hogyan fog viselkedni apád, amikor megbeszéljük vele ezt. Félek, lehet nem fog elfogadni fiaként és akkor felesleges lenne Sorának tudnia rólam. Ha eddig nem keresett apa, biztos van oka, amin tán az sem fog segíteni, hogy már tudom az igazságot. – Lehet nem fog továbbra sem fiaként kezelni. Borzasztóan fáj ez az egész, de próbáltam magam visszafogni. Mikor kimondtam Dai előtt az apa szót, egy pillanatra megálltam. Ez volt az első alkalom, hogy az apa mindkettőnk számára ugyanazt a személyt jelentette és ebbe belegondolni is fura, főleg, hogy nem direkt mondtam ki, hisz az előző mondatban még teljesen Daihoz kapcsoltam a férfit. Eddig mikor panaszkodtam a nevelőapámról neki, még teljesen más értelmezése volt a szónak. Most már viszont apa, azaz apánk. Mondtam neki, hogy ha szeretné, akkor bebizonyítom neki az igazam, mire bólintott úgyhogy egy gyors és halk szfinxnek adott válasz után beléptünk a Levitába. Befelé menet válaszoltam a kérdésére halkan, mivel nem akartam, hogy felfigyeljenek ránk.
- Csak az egyik haverom, de senki téged közvetlen érintő személynek nem mondtam eddig el. Még Gwen sem tud róla, de neki hagy mondjam el én. Ha tőled tudná meg és nem tőlem, lehet kiakadna rám. - Még sosem csináltam ekkora szabályszegést, főleg nem prefektusként, de ilyen lelki állapotok közepette nem érdekelt, kész voltam vállalni a büntetőmunkát, ha lebuknánk és reméltem nagyobb baj nem származna belőle. Dai még sosem volt itt, most azonban nem vezettem körbe illedelmesen, egyből a könyvtárhoz vittem.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. március 5. 12:32 | Link

Gwen

Több mint két éve nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Gwenre. Nem véletlenül csókoltam meg anno és azóta sem csak azért ölelem magamhoz, hogy legyen valakim. Én még mindig az a srác vagyok, aki sosem ijed meg a magánytól és bár valamelyest megváltoztam az elmúlt időszakokban, immáron jobban viszonyulok az emberekhez, de magamat meghazudtolni nem tudom. Miután a lány csúnyán átvert, rendesen kiakadtam. A gyerek téma nem olyan dolog, amivel lehet dobálózni a levegőben és elsősorban az esett rosszul, hogy figyelmen kívül hagyta az érzéseimet. Valóban fájt és sikerült is ezt megmondanom neki, csakhogy eddig még sosem beszéltem úgy vele, ahogy aznap. Engem is megérintett, egyáltalán nem esett jól és ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az elmúlt napokban előjött az a Zalán, aki tán elsőben voltam. Kétségtelen, hogy Gwen változtatott meg, ő általa lettem felnőtt és most a hiányában újra egy célok nélküli szótlan fiú vagyok. Vagy csak egyszerűen szomorú vagyok és félek. Aggódok a kapcsolatunk miatt, hiszen még eddig nem fordult elő  ekkora beszédszünet kettőnk között. Három napja nem beszéltem vele, azt sem tudom, hogy hol van és mit csinál. Kissé olyan, mintha elveszítettem volna, noha én hagytam őt a saját házában, én léptem le. Nem mondom, hogy megbántam, mert tényleg bánt továbbra is, de nem tudom, hogy mi legyen a jövőben. Nem szeretném elveszíteni, leginkább meg kellene beszélni a történteket és kibékülnünk, de saját magamra való tekintettel akárhányszor írni szeretnék neki egy levelet, mindig elgondolkozok azon, hogy mit is szeretnék, így eddigi valamennyi kísérletem a toll letételével végződött. Eltöprengek azon, hogy akarom-e a folytatás, vagy hogy egyáltalán meg tudok-e bocsátani neki ekkora hátba szúrásért. Gwen kissé felelőtlen még, meg kell tanulnia, hogy a kiejtett szavakért igenis felelősséggel tartozik, ahogy a mozdulataiért is. Persze ezt el tudnám fogadni, hiszen szeretem még mindig és senki sem tökéletes, ám én valóban elhittem, hogy terhes és gondolnia kellett volna arra, hogy ez mekkora sokkot jelentett nekem, mégsem mutatta, hogy érdekelte volna az állapotom és pont ez az, ami elgondolkodtat a folytatáson.
Nem tudom, hogyan jellemezhetném a napokban meglévő viselkedésemet. Egyszerűen szomorú vagyok. Ez most nem olyan, mint a Ricsivel, vagy Daival való összeveszésem, akkor feszült és mondhatni egy őrült voltam, ebben az esetben viszont túl higgadt és lelassult vagyok. Próbálok helytállni az élet más terén, igyekszem élni a mindennapjaimat, noha tudom, hogy lassan a pontot kell rakni a kérdőjel helyett és meg kell beszélnünk Gwennel azt, hogy mi legyen velünk. Még én sem tudom, ezért nem is keresem egyelőre.
Ma sikerül időben felkelnem, így nem is sietek az elkészüléssel. Előbb elindulni nem szeretnék az órára, mert utálok ott ülni és csak várni, hogy végre elkezdődjön a tanítás. Eddig is mindig pár perccel a tanár érkezése előtt toppantam be a terembe, most is így lesz. Pontosan jókor hagyom el a szobámat, egyik kezemmel kinyitom a Levita ajtaját, míg a másikban két C-formára összetekert füzetet szorongatok. Fordulnék a lépcsők felé, egy pillanatra sem állok meg, majd megérzem a szorítást a csuklómon és egyből megtorpanva a megragadott kéz után fordulok. Gwen az, pont ő, akire semennyire sem számítottam pont itt és most. Haragudnom kellene rá, csúnyán nézni és azt mondani neki, hogy majd órák után beszélünk, de a szívem az erősebb az agyamnál. Ahogyan hirtelen meglátom az arcát, még mindig lenyűgöz a szépségével, nem tudok menekülni, szóval azt hiszem, ideje beszélnünk. A kezdeti elcsodálkozás után szomorúvá válik tekintetem, Gwen helyettem is megszólal, én pedig bólintok. Elfelejtem a kötelezettségemet, ezek a percek kettőnkről fognak szólni, mert az életben vannak fontosabb dolgok is, mint a tanulás, ezt mondjuk nekem nem kell bizonygatni. Ő  sem tűnik boldognak, amit megértek, hiszen mégis csak két éve szoros kapcsolatban éltünk, jól ismerjük egymást és kétségtelen, hogy a szerelem nem tud egyik pillanatról a másikra elmúlni.
A bólintás után egy határozott mozdulattal kiszabadítom csuklómat Gwen markából, de nem rosszindulatból, rögtön ezután fordul a helyzet és én fogom meg az ő  csuklóját és vezetni kezdem a lépcsők irányába, mert a Levita ajtajában útban voltunk a többi kilépő  levitásnak. Ahogy elindulunk és megteszünk pár lépést, a kezem lejjebb csúszik a karján és így már rendesen a kezét fogom. Eddig is így tettünk, ebből talán arra következtethet, hogy hamar visszaáll köztünk a nyugalom, ám én még mindig nem tudom, hogy folytatni akarom-e. A megtett néhány határozott lépés után visszalassulok és a lányra nézek, vagyis néznék, mivel természetesen pont most kell Ricsinek is kilépnie a Levitából. Semlegesen követem a bátyámat a szememmel, amíg elmegy mellettünk, összenézünk és tekintetéből látom, hogy pontosan leveszi a szituációt. Tudja, hogy összevesztem Gwennel és ezért nem akar belemászni a még el sem kezdődött beszélgetésünkbe, csak némán elmegy mellettem, de a szemkontaktusunk amúgy is felér negyedórányi beszélgetés tartalmával. Visszanézek a lányra és várom, hogy kimondja az érzéseit. Tényleg minden azon fog most múlni, hogy miket mond és ő hogyan áll a kapcsolatunkhoz, mert én nagy dilemmában vagyok.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. március 5. 20:28 | Link

Gwen

Meglep, hogy Gwen épp kora reggel a Levita ház bejárata előtt vár rám, hogy kitoljam már a fejem és elhúzzak órára. Ha én ezt tudom, korábban indulok el, de nem számít, mert könnyen ki tudok hagyni egy órát, érte és a téma fontossága miatt megéri. Ahogy utánam kap és meglátom őt a nagy sietségemben, újra sikerül elvarázsolnia. Ritkán van, hogy úgy futunk össze, hogy nem is beszéljük meg előre. Természetesen én is hajlok a beszélgetésre, magam is megkerestem volna, ha már határozott döntésre jutottam volna, ám ahogy az látható, még nem jutottam el erre a szintre, szóval nagy szerepe lesz ismételten Gwen szavainak.
A bólintást követően megfogom a kezét és arrébb megyek vele, mivel nem jó az útban állni és nem akarom, hogy sokan hallják azt, amiről beszélünk, az csak ránk tartozik és ezt Ricsi is pontosan tudja, így a bátyám csak egy bátorító nézés után elsétál mellettünk. Lehet Gwen észre sem vette őt.
Hallva bocsánatkérését, felsóhajtok. Annyira szívesen megbocsátanék neki már ennyivel is, de nem tehetem, mert akkor az olyan lenne, mintha a világ összes nagy problémájának orvosolásához elég lenne egy szimpla "sajnálom". Tanakodok, hogy ugyan mit kéne erre mondanom, hogyan tudnám kifejezni neki az érzéseimet úgy, hogy hassanak is, de mégse tűnjön veszekedésnek, vagy haragnak, ugyanis nem szeretnék neki rosszat, megérdemli hogy korrekt és törődő legyek továbbra is vele, hiszen eddig is így viselkedtem és az érzéseim mit sem változtak. Szomorú és kissé bosszús szemeimet meglepődve emelem vissza rá, sosem gondoltam volna, hogy koreai szót fogok tőle hallani, mert a mi kapcsolatunkban eddig nem volt szó a másik nemzetiségemről. Úgy viselkedtünk, mint egy normális magyar pár, talán azért, mert én is magyarnak tartom magam annak ellenére, hogy otthon a család többnyire koreaiul beszél, ha nincs velünk senki. Beletelik néhány szóba, mire rájövök, hogy gyakorlatilag felváltva beszéli a koreait és a magyart, nehezen is érhető, mert a koreai kiejtése hát valljuk be, elég rossz, mindazonáltal már az is megérint, hogy mennyit küzdött és készült arra, hogy bocsánatot kérjen. Átjön a mondandójának a lényege, ő is belátja, hogy hülyeséget csinált. Teljesen ledöbbenek azon, hogy Gwen koreaiul beszél, nem is sejti, hogy mennyire megérint ez engem, lehet még jobban is, mint a szavak valódi jelentése. Csupán állok és nézem az érzéseivel küszködő lányt, szemeimből nehezen lehet kiolvasni a valóságot és magamnak is nehéz bevallanom, hogy ennyi volt. Muszáj megkeményítenem a szívemet, de akárhányszor próbálok erre törekedni ez idő alatt, Gwen a következő pillanatban újra és újra feltöri a jeget. Magyarul is elmondja kicsit részletesebben az érzéseit és bocsánatot kér. Szóval mégsem annyira felelőtlen, amennyire hittem. Utolsó szavát követően nem tudok tovább uralkodni magamon, megérintem az arcát és magamhoz húzom, amivel egy időben én is teszek felé egy lépést, hogy ajkaimat résnyire nyitva megcsókoljam. Szorosan tartom arcát, nem azért mert önszántából megszakítaná Gwen a csókon, hanem mert rettenetesen önző vagyok és még levegőért sem engedem kapni a lányt. Megfeledkezek a körülöttünk - viszonylag messziről minket kikerülő - levitásokról, ezt nem itt kéne, de ez meg sem fordult a fejemben, amikor hirtelen negatívvá tettem kettőnk között a távolságot. Szívem vadul dobog, még én sem számítottam ekkora letámadásra a részemről, azt hittem, jobban ellent tudok majd állni Gwen bűntudatos szavainak, de basszus, szeretem őt és ezek szerint nem tudom elengedi. De miért is kellene ezt tennem? Belátta, hogy amit csinált, az nem helyes és remélhetőleg ez a három nap elég volt neki büntetésnek, nekem pedig szükségem van rá, vele akarok lenni, mert ketten jobb emberré tesszük egymást és jól is érezzük magunkat a másik társaságában. Óráknak tűnik a csókunk, valóban nehezen tudok csak eltávolodni az ajkaitól. Karjaim lejjebb csúsznak az arcáról, végigsimítom a karját, majd végül átölelem a derekát két kezemmel, hogy egészen szorosan magamhoz húzzam.
- Igen, a te hibádból alakult így és nagyon rosszul esett. De attól még az érzéseim nem változtak - mondom őszintén, hisz mindig az vagyok, még vele is. Ha egy ruha nem áll jól neki, azt is megmondom különösebb hezitálás nélkül, így már megszokhatta ezt tőlem. Mindezek ellenére a szavaim kontrasztot képeznek a tekintetemmel, ami immáron a csók után lágy és szerelemtől csillogóvá változott, ahogyan mozdulataim is.
- Akkor ne veszíts! - mondom, miközben megtörlöm a könnyezni kezdő szemét. - Ha bárki ilyen könnyen elveszíthetne engem, akkor már családom sem lenne, de nem is bocsátok meg hamar. Rengeteg főzésbe és törődésbe fog ez neked kerülni! - Ez az igazság és most nem viccelek azzal kapcsolatban, hogy ettől még nem felejtek egyhamar, noha aranyosan közlöm ezt Gwennel és remélem, hogy a finom kaja valóban elfelejteti velem a fájdalmat. Nem az ízekről van szó elsősorban, hanem arról, hogy az idő és a Gwennel való újabb boldog percek majd kárpótolnak érte. Mindenki hibázik, erre hivatkozva biztosan túl leszünk ezen a mosolyszüneten. A legtöbb kapcsolatban kellenek hasonló momentumok, amik sokkal inkább összekötnek egy párt - feltéve ha elég erősek -, mintsem elválasztanak. Ismét megcsókolom, ám ez már sokkal kisebb és kevésbé érzéki, mint az előbbi.
- De azért egyet ígérj meg nekem - szakítom meg a csókunkat és komolyan nézek a szemeibe. - Máskor ne beszélj koreaiul, amíg nem kérdeztél meg engem, vagy más koreait a helyes kiejtésről, kérlek. - Egyáltalán nem annyira komoly a helyzet, mint ahogyan nézek rá és csak ugratom ezzel a lányt, igaz jogosan, mert valóban vicces volt, ahogy próbálta az ázsiai szavakat formázni, nem sok sikerrel, de azért megértettem. Ezt muszáj közölnöm vele, mert nem ártana, ha jobb kedve lenne és nem idegeskedne tovább, visszaszerzett engem, úgyhogy nincs oka többet szomorkodni. Ami pedig engem illet, nincs kedvem lehangoltan órára menni, már ha beérek egyáltalán. Egyre kevesebb ember mászik el mellettünk a folyosón, szóval pár perc és kezdődnek az órák. Vagy ki tudja, tán már el is késtem. Mennem kéne, ám nem tudom elengedni Gwent, továbbra is szorosan átkarolva ölelem őt.
Szál megtekintése

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. március 7. 00:30 | Link

Gwen

Nem tudom, hogy pontosan mitől enyhül meg ennyire a szívem. Gwent még sosem hallottam ennyire szókimondónak, általában habozott, ha az érzelmeiről kellett beszélnie, noha ezzel én sem vagyok egyszerűbb helyzetben, elvégre én még csak dadogni sem kezdek el, hanem többnyire szótlan maradok, ha a magam lelki dolgairól kellene bármit is kinyögnöm. Nem is emiatt hibáztatom a lányt, bár nem tagadás, hogy feltehetőleg emiatt született meg a konfliktus én nőtte ki magát akkorává, hogy akár el is tudjon minket szakítani egymástól, ha nem figyelünk oda. Megérint, hogy most mégis megkeresett, elém áll és őszintén, bármilyen keszekusza szócsavarok nélkül bocsánatot kér tőlem. Lehet, ez az, ami valóban megolvasztja bennem a jeget, vagy éppenséggel a nagy igyekezetét látva - hiszen még a hatás kedvéért meg is tanult egy hosszabb mondatot a másik, eddig nem igazán használatos nyelvemen - jövök rá végül, hogy nem tudom elveszíteni Gwent. Annyira mérges akarnék lenni a lányra, erre ő idejön és két percébe se kerül, hogy aggódó tekintetével visszanyerjen magának. Kissé gyengének érzem magam emiatt, de kit érdekel mások véleménye, hogyan is várhatnám el Gwentől, hogy máskor figyeljen az érzéseimre, ha én sem helyezném azt előtérbe mások véleménye helyett. Márpedig amit én akarok, az pont itt áll előttem. Igyekszem olyan keményen tartani a szívem, amilyennek csak tudom, de kudarcot vallok és a szöszi által keltett mély érzelmek egyszerre bukkannak a felszínre egy hirtelen érkező heves csók közepette. Ajkai mozgásából érzem, hogy ez még számára is meglepő, ám én ettől még ugyanannyira csókolom őt. Ilyenkor annyira boldog vagyok. Örülök, hogy Gwen megkeresett engem és ezúttal ő volt az, aki előbb lépett kettőnk közül. Baj esetén én szoktam határozottabban reagálni, néha jól, míg máskor sajnos hibásan. Akkor is erős hangnemben, már-már kiabálva beszéltem vele, pedig nem akartam, csak teljesen kiakadtam. Sosem tennék neki rosszat, nem bántanám meg és nem okoznék neki fájdalmat se mentálisan, sem pedig fizikailag. A vad csók közben szívverésem felgyorsul, visszatér belém az élet, az a Zalánná válok újból, aki mostanában, három nappal ezelőtt voltam. És én még a szakításon gondolkoztam... nevetséges!
Nagyon hosszú idő után távolodok csak el tőle és az ajkaitól. Ezzel talán kifejeztem az érzéseimet, nem is tudok mit mondani Gwennek, így csak a szemeibe nézek és meglátom az íriszeiben a csillogást, a reményt, ám ezekkel együtt a kétséget is. Még mindig nem hiszi el, hogy ennyi volt? Megtört, megint.
- Pontosan ugyanúgy! - felelem határozottan, gondolkodás nélkül a kérdésére, mert ez az igazság. Lehet mérges vagyok rá, lehet rosszul estek a történek, hogy átvert és figyelmen kívül hagyott abban a feszült és sokkos állapotomban, lehet nem mindig felhőtlen a kapcsolatunk, de amikor csak kell, megoldjuk a gondokat, most már én is hiszek ebben, magamban és főleg Gwenben. Tehát igen, azt hiszem, pontosan ugyanúgy szeretem őt. Látom szegényen, hogy ezúttal nagyon aggódott a szerelmünkért, még a kérdés feltevésekor is ez áradt a hangjából. Nem baj, már tudja, hogy nem csak egy srác vagyok a sok közül, hanem bizony az a valaki, aki őt igazán szereti és nem hagyja el egykönnyen. Szavaim megnyugtatják, már ő is felszabadultabban néz vissza rám. Olyan ártatlannak tűnik, pedig kicsit sem az, semmilyen téren sem és én ezt pontosan tudom, így szeretem. Én sem vagyok szentlélek, sőt... Letörlöm az arcát nedvesítő könnyeit és elmagyarázom neki, hogy milyen fából faragtak. Mert hát nem ússza meg ennyivel, sokszor kell majd rám fűznie, hogy kiengeszteljen, na meg a törődés sem lenne rossz. Persze ezek mind csupán egy hatalmas nagy vicc. Annak ellenére, hogy valóban nem esnének rosszul, tudom jól, hogy bármikor megkaphatom ezeket Gwentől és kicsit sem a törlesztésről szól a dolog, szerintem értette a szándékomat.
- Hát, ha ez így lesz, akkor hülye lennék nélküled élni. - Magam sem tudom eldönteni, hogy ezt most viccenek szánom, vagy nagyon is komolyan gondolom. Bánom is én, Gwen ételei nagyon finomak, ám meglennék nélkülük is, ha esetleg nem tudna főzni. Előbb lopnám a lányt, mint a kajáit.
Az újabb csók ezúttal jóval gyengébb és lassabb, mint az előző, de tán ezt nem bánja az egyetemista sem. Nem ellenkezik, ha meg nagyon változtatni szeretne a tempón, egy gondolattal megteheti maga. Mégis én szakítom meg aztán az érintkezést, mivel beugrik az az emlék, ahogyan küzdött a koreai szavakkal. Nagyon vicces volt és legszívesebben kiröhögtem volna, ha egy átlagos napunkat éltük volna és nem éppenséggel kényes viszonyban lettünk volna. Mindegy, így is megjegyzem neki, hogy ezt máskor inkább ne, persze csak ugratom és szórakozok vele. Megérdemli, ez az igazság, eddig ő szórakozott velem, vagyis Kevinnel és velem, most pedig én. Aranyos, hogy mennyire komolyan veszi a szavaimat, látszik, hogy nagyon meg volt rémülve miattam és féltette a kapcsolatunkat. Én sem voltam különb. Az ő hangulata jobban ragad rám, mint az enyém rá, így ismét meghatódok az ártatlan és megszeppent tekintetén. Végigsimítok szép szőke haján és kiseprek egy eltévedt tincset az arcából, mely a könnyeitől tapadt bőréhez.
- Felesleges. - Minek megtanulnia egy idegen nyelvet miattam, amikor magyarul folyékonyan tudunk mindketten. Ez csak egy gesztus volt tőle és az is marad. Van elég gondja így is az egyetemmel, jól tudom, milyen nehézségekkel kell megküzdenie ott.
Bizony kezdődnek az órák, valószínűleg már nem is érnék be időben. Az a pár késő levitás is szaladva halad el mellettünk, én vagyok az egyetlen, aki fittyet hány a normákra és bűntudatot sem érez, hogy most nagyon nem a folyosón lenne a helye. Gwen karjai között kibékülve ezerszer jobb, mint hallgatni a tanár felettébb érdekes szövegelését, ezt pedig megerősítem azzal, hogy közelebb húzom magamhoz és testemhez ölelem. Gwen is rájön, mi a helyzet, noha hangja neki is azt sugallja, hogy nem bánná, ha most vele lennék. Hogy befejezzem a mondatát, egyik kezemet a szám elé helyezem és  köhögök hármat. Tökéletesen műnek ható és megrendezett köhögés, de hát hirtelen nagyon fájni kezdett a torkom, a fejem meg aztán még jobban. Nem is értem mi lesz velem, az biztos, hogy ilyen állapotban nem tudok bemenni órára. Gwen és bárki más is azonnal rájöhet, hogy miért csinálom ezt, veheti válasznak is, miszerint eldöntöttem, hogy az elkövetkező egy órában az övé vagyok. Használjuk ki ezt a kis időt.
Szál megtekintése

A szfinx portréja előtt - Lepsényi Zalán hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet