Ombozi.
Zene
Ruha

* A fürdőben igazgatja a haját és magán a ruháját. Sötét szemei a tükörképére merednek, s a mosdókagylóba eresztett vízre érkező csöpögést hallgatja. Egyre jobban kezdi megszokni, már nem kell kirohangálnia a dolgát végeznie erre a hangra. Gótikus beütésű szerelés, zöld színű fűzőszalaggal, csuklyával, amit úgy imád, hosszú kesztyűvel, órával (hogy tudják, merre is járnak az idővel), a nyakában az ezüst, kígyókat ábrázoló nyakláncával. No meg persze a speckó combfixével, ami most a pálcáját tartja. Készen kell állnia minden eshetőségre, úgyhogy egy kisebb fajta retikül is van nála, amiben a fékész térkép és az a könyv van nála, amit mindenhová magával cipel. A helyére tesz még egy tincset, kihúzza magát úrinősen, és kisiet a helyiségből, majd a szobájukból is, csak fel ne riassza a járkálásával a többieket. Az hiányzik még, hogy beköpjék egy prefektusnak. A zöld bársonnyal borított, meghitt fényű klubhelyiségbe érkezve veszi észre, hogy Ombozi ott vár rá - ki tudja mióta. Erős késztetést érez, hogy a megjegyzésre előkapja a pálcáját, de nem teszi, helyette megejt egy fintort és pár lépéssel közelebb merészkedik a fiúhoz, szemei megakadnak a nyakkendőjén. *
- Jaj, nemár. * Húzza el a száját cukkolásként, aztán már Noel után is megy, ki a pince biztonságából. Haladás közben a kereszt tetoválású lány szemei ide-oda járnak, ő inkább óvatos most, ha kikapnak egy éjjel portyázó tanárt, vagy prefektust, itt helyben búcsút mondhatnak a bajnoki címnek. De a fiú úgy néz ki elég magabiztos, nem fél a lebukástól, céltudatosan halad előre, antihősnőnk azért még gyanakodó, nesztelen léptekkel fedezi őt hátulról. A Keleti szárny felé haladnak, ezt még az enyhén pislákoló fáklyák fényéből is ki tudja venni, amik csak a fordulókban adnak némi támpontot. Aztán Ombozi egyszer csak megáll, felé fordul és beszédhangján kérdezi meg, nála van-e a félkész munkájuk. *
- Ja. * Morogja tömören, majd a lopózsákjához nyúl, amiből kiveszi a hajtogatott pergament, amire a lány-féle gyöngybetűkkel van ráírva: Bajkeverők Tájolója. Ez még ugyan korántsincs kész, jó sok dolgot és titkos átjárót nem tartalmaz, de legalább már a vallatásokból sikerült felkanyarítani rá a klubhelyiségek lehetséges bejáratait. Kihajtogatja a lapot, nemsokára úgy is világosság lesz, hiszen a srác felajánlotta, hogy csinál egy kis fényt. Persze az első gondolata Erisnek az, hogy majd meggyújtja a pálcáját, de a tűz jellegzetes, ropogós hangjára, no meg a nagy világosságra felkapja a fejét a térképkezdeményből. A lélegzete is eláll egy időre az égő festmények látványától. Persze tudja, hogy ez nagyon házirend ellenes dolog, de egyszerűen csodaszép. Na, de itt most neki kell a földhöz ragadottabb félnek lennie, így a csodálkozás után összehúzza a szemöldökeit. Az álmukból a festménylakók még nem ébredtek fel, ha meg fel fognak, akkor biztos riadót fújnak és akkor ennek itt vége, az igazgató megtudja, és nemhogy bajnokok nem lesznek, de az iskolából is kicsapják őket. Idegesen tenné fel kérdését, miben Ombozi szellemi hogyléte felől érdeklődne, de addigra a fiú már a térképük fölé hajol és megfejti belőle az útvonalat. Tettetett flegmasággal megvonja a vállát. *
- Csak haladjunk. * Persze azért jobban érdekli, hogy mi lesz ezekután, tényleg el kell oltania az égő kereteket a lakóikkal együtt. A tűz fényében megpillantja a fiú szemeiben azt a különleges fényt, amit eddig tényleg nem látott soha. Még akkor sem, mikor azt a sírt ásták ki, vagy mikor elárasztották puffskeinekkel a folyosót. Mitől buzdulhatott fel ennyire? Szóra nyitja a száját, de helyette inkább odanyúl Noel erős vállaihoz, és gyengéden, de határozottan forgat egyet rajtuk, hogy most a másik hátát lássa. Nyomatékos nonverbális kérés a további út megtételére. Engedi, hogy Ombozi előtte menjen, addig ő a térképét picit félretéve (előtte meg jól megnézve az útirányt) próbál koncentrálni arra, hogy némi vizet juttathasson az égő festményekre, de őszintén szólva, ez nem könnyű feladat. Különösen nem egy olyan lánynak, aki a gondolatait is alig tudja összeszedni, nemhogy egy dologra összpontosítani. Csapong a feje, mert fél is, hogy lebukhatnak, de nyerni is akar. Fogalma sincs, mi várhat rá a Levitásoknál, izgul, tud-e majd rendesen rögtönözni. Egy kicsit lemarad Noeltől, hogy odafigyelhessen arra, amit csinál, de egyszerűen nem tudja kivonni a levegőből a vizet. Aggódva, nehogy erre fény derüljön, előkapja a pálcáját és suttogva vizet fakaszt belőle. Ezt már könnyebb irányítani, úgymond kész termék. Egyik kezével fogja az ébenfát, a másikkal pedig irányítgatja ide-oda a belőle jövő hűsítő folyadékot. Ez némiképp egyszerűbb, de már ez is annyira kimeríti, hogy inkább hagyja magát Noelre bízni tájékozódás-ügyileg. Az elemi mágiát használó keze ugyanis teljesen elhidegült, páracseppek jelennek meg rajta, a feje is egyre üresedik, még sose használta ilyen sokáig ennyire aktívan a képességét. A két sárkány pedig így halad folyosóról folyosóra. Elől Ombozi, aki felgyújtja az alvó portrékat és tájképeket, nem kihagyva a csendéleteket sem. Mögötte pedig Kowai, aki szorgosan eloltja az okozott kárt, ezzel pedig maguk mögött ismét sötétséget hagynak - nomeg füstöt, amitől utuk csak még művészibb lesz. Megjárják az első emeletet, és mire a szfinxes festmény elé érnek, Eris már nagyon kimerültnek érzi magát. Az utolsó csudaságokat is eloltva gyorsan elteszi a pálcáját, nehogy feltűnjön szövetségesének a csalás. *
- Ez lenne az? * Vonja fel sápadt arcán a szemöldökét. *
- Veritas.... Sotentia... Kis fényt ide is. * Hunyorog a keretből kidomborodó szöveget nézve, majd megijedve saját szavaitól gyorsan javítani is akarja magát. *Jaj, eszedbe ne jusson! * Vonja fel mutatóujját Noel szemét majdnem kibökve, nehogy ezt is meg akarja itt pörkölni, mert akkor az életben nem jutnak be. *