36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 11 12 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 24. 23:16 | Link

Késve érkezve

Vígan tartottam visszafelé az asszonytól a szerkesztőségbe, amikor félúton láttam, hogy a torony állaga megváltozott. Egy pillanatra lefagyva néztem a változást, és talán valamennyire a robbanást is hallottam, ám most nem tudtam gondolkozni, csak néztem, hogy mi történik. A következő pillanatban pedig ösztönösen megindultak a lábaim felfelé. Még jó, hogy elkezdtem edzeni, mert a régi önmagam valahol a hatodik lépésnél adta volna fel a küzdelmet, így viszont nem kell ezen aggódnom. Amilyen tempót csak ki tudtam magamból követelni, olyannal hasítottam fel az emelkedőn, nem foglalkozva semmivel. Az egyik legfontosabb ember az életemben, Fanni is odabent lehet. Ha pedig bent van, akkor bajban van, és ki kell mentenem onnan. Nagyjából a fejelés után érkezem, szuszogva állva meg egy kisebb embertömeg előtt.
- Jött már ki levitás? Lehet valamit tudni? Nem láttatok egy kék hajú lányt? Kék, hát mit tudjam én milyen kék, kék.
Istenem, hogy ilyenekbe tudnak ezek a lányok ilyenkor belekötni. Halvány lilám sincs, hogy Fanni hajában éppen milyen kék az a kék, csak, hogy benne van, eléggé feltűnően.
- Maróti Fanni, igen, Anti bácsi unokája. Nem? Valószínűleg bent van? Francba!
Utálom, hogy ő bent van, én meg idekint. Nem is tudtam, hogy ekkora aggodalmat is ki tud belőlem váltani. A diákéveink alatt együtt jártunk, ugyan kölcsönösen állapodtunk meg ebben azért, hogy a saját démonjainkat elkergessük, de a tény, hogy így történt, és idő közben az egyik legjobb barátommá vált. Fontos a számomra, és ha kell, akkor puszta kézzel szedem le a téglákat, csak ki tudjam szabadítani. Most viszont csak hallgatom a lehetőségeket, és be is sorolódom Selwyn professzor mögé várva a következő utasítást.
- Főként a kiterjesztett pajzsbűbájokhoz, évfolyamelső voltam védekezésből, de ha beomlottak a menekülőutak akkor abban is tudok segíteni.
Utoljára módosította:Apáthy Marcell, 2018. június 25. 07:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Levita
Diák Levita (H), Elsős diák


Veritas, Scientia, Sapientia
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 82
Írta: 2018. június 25. 16:20 | Link

Állapotjelentés

Akik kívülről figyelik a tornyot, láthatják, hogy a legnagyobb kár az alagsorban esett. Kb 5 méterrel az alap fölött keresztben végig berepedt a fala, majd ennek mentén megdőlt, "rátámaszkodva" az épület többi részére. Jelenleg a kastély keleti szárnyának fala biztosan tartja a tornyot, egyelőre nem várható, hogy tovább dől. Persze, ha a fal nem bírja tovább a plusz terhelést és beszakad, az egész torony ráborul, ezzel veszélyeztetve mindenki életét, aki a keleti szárnyban tartózkodik.

Veszélyes lehet az is, ha a tornyot rossz helyen éri plusz terhelés, mely miatt a meggyengült alap tovább roncsolódhat, ami ahhoz vezethet, hogy a torony kibillen jelenlegi bizonytalan egyensúlyi helyzetéből. Ebben az esetben a másik oldalra is eldőlhet, ahol már nem tartja a kastély, s miután kettétörik, felső része szabadon zuhanhat egészen a talajig.

A tűz legjobban a Klubhelyiségben lángol, onnan sűrű füst száll fel, odabent egészen minimálisra csökkentek a látási viszonyok, kintről sem lehet pusztán látásra támaszkodva felmérni mi folyhat odabent. A hálótermekben csak elszigetelt tűzfészkeket találni, az ablakokból nem integetnek levitások, valószínűsíthetően a kijárat felé igyekeznek mind. Az egyetlen hely, ahol nincs tűz és így füst sem, a Tündérkert, a levitások belső kertje, melyben magas páratartalmának és a még működő védővarázslatoknak hála nem tud lángra kapni semmi, valamint a légtisztító és -szűrő mágia a bejutó füstöt is rögtön semlegesíti. Ennek a teremnek azonban nincs ablaka, és nem tudni, hogy jelenleg tartózkodik-e odabent levitás vagy sem. Mint ahogy az sem tudható, hogy bent ragadt-e valaki az alagsori termekben.

A torony legtetején, a kilátó részen a védőbűbáj régen azt a célt szolgálta, hogy a levitások ne tudjanak leesni vagy netán -ugrani, most azonban bentről bárki szabadon kijöhetne, be viszont nem enged senkit. A kitört ablakokkal ugyanez a helyzet.

Néhol egészen hosszú és széles repedések futnak végig a falon, melyeken akár egy ember is átjuthatna, ezeken a helyeken azonban még kiszámíthatatlanabb a mágia működése, mint bárhol máshol a megrongálódott toronyban. Van olyan hasadék, mely szimplán taszítja a bejutni vágyót, míg a némelyikben vibráló varázslat meg is támadhatja az illetéktelen behatolót. De akad köztük, ahol biztonságos a bejutás, illetve szakértő által viszonylag könnyen biztonságossá tehető.

A szfinx továbbra sem mutatkozik, odabentről viszont hirtelen robaj hallatszik, majd néma csend...

/A klubhelyiség feletti emelet egy része beomlott elzárva a kiutat, a portrén keresztüli kijutás szinte majdnem teljesen lehetetlenné vált. Ugyanakkor szerencsére a torony stabilabb állapotba került, viszont rosszabb súlyelosztással nehezedik a keleti szárnyra./
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2018. június 25. 18:14 | Link

Visszatérve

Várffy lopott seprűjével a kezében, futva érkezik vissza a helyszínre, ahol azóta megszaporodott a segítők száma. A "Mihez ért?" kérdést teljesen magára - is - veszi, elvégre segíteni van itt, úgyhogy megválaszolja:
 - Zárnyitáshoz, csapdasemlegesítéshez elsősorban, bár főként már nem használt, ősi varázslatokban vagyok otthon.
Sajnos a kastély nem valami régi és nemrég még felújítások is történtek, úgyhogy Aaron valószínűsíthetően kevéssé tud hozzátenni a témához, de ha egy elkeseredett levitásnak valahogy sikerül kivetnie magát a toronyból, szívesen elkapja. Na, meg utasításokat végre tud hajtani, ha Selwyn professzor kiadja őket.
- Viszont tüzet oltani, törmeléket eltakarítani, helyszíni elsősegélyt nyújtani képes vagyok - von vállat, elvégre ez utóbbiak alap dolgok, amiket egy ereklyekutatónak tudnia kell, enélkül nem is mehetne terepre.
Aztán egy másik ablakot nyitva követi kollégája példáját és a párkányra lép. Lába közé véve a seprűt elrugaszkodik, és kintről is szemügyre veszi az megroppant tornyot, melyből egy hirtelen nagyobb zaj arra utal, hogy összeomlása még koránt sem érte el a végét. Közben természetesen nem távolodik el messzire, egy helyben lebegve várja, hogy a többiek is csatlakozzanak hozzá, és az esetleges utasításokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. június 25. 20:42 | Link

Mindenki, de leginkább Seth

Robbanás hangja rázza meg a kastélyt, mikor én épp táskámat a hátamra véve a hajó felé tartok, hiszen mára már végeztem a gyakorlattal a Gyengélkedőn. Robbanás. Hát, ez sosem jelent jót, szuper.
Az embertömegek áramlásából nem nehéz rájönni, merre kell mennem hogy önjelölt mentőst játsszak, amikor még nincsen diplomám - vagy hogy aurort, akit nem vettek fel az akadémiára. Mindenesetre vészreakcióként indul meg bennem ez a mentési ösztön, ahogy a magasba emelkedek, hogy az embertömegek fölött repülve (igénybe véve a szél segítségét) arra menjek, amerről ők jöttek - a baj felé.
- Mi a...? - motyogom magam elé, mikor megpillantom a plafonhoz simulva azt a borzalmat, amit idevetett elém a sors. A Levita-torony felrobbant - füstszag terjeng, a portré szemlátomást használhatatlan, itt van pár tanár, Huszthy meg az a két doktornő, aki mindenhez ért. És Seth. Arra kicsit megkönnyebbülök, hogy meglátom. Will!
Mihez ért...? - csípem el a bátyám szavait, ahogy közelebb érek hozzá, és közvetlenül mellette elegánsan helyezem le magam a földre (bár erre nem fordítok külön figyelmet, hisz kisebb bajom is nagyobb az eleganciánál).
- Seth, gyógyítókhoz menjek vagy neked segítsek? - vágok bele rögtön, hiszen nekem fogalmam sincs, mi is történt itt pontosan; és ha Seth itt van, az azt jelenti, hogy már ki is talált valamit, nekem pedig célom a leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldásokat választani. Amikről Sethnek - általában - azért van fogalma.
- Odabent füst van, ki tudom szívni onnan egy pillanat alatt - hadarom, bár az is igaz, hogy ehhez nem ártana látnom is valamit. - Mind bent rekedtek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. június 25. 21:19 | Link

Mindenki, de főleg Seth

 Félig átalakulva szárnnyá vált, fekete tollakkal borított karokkal hallgatom a fő koordinátor hozzám intézett erélyes szavait, amikkel arra int, hogy ne heveskedjek és vessem be magam a romos épületbe felelőtlenül. Egyáltalán nem állt szándékomban akciózni, ezt gyorsan le kell szögeznem, hogy ne aggódjon. - Nem fogok engedély nélkül bemenni - mondom érthetővé téve, hogy tökéletesen tisztában vagyok a helyzet komolyságával, veszélyével és súlyosságával - Mindenfajta alap varázslatot tudok, de főleg a gyógyítás az erősségem az animágiám mellett - felelem kérdésére, ám képességemről mélyen hallgatok, hiszen mostanában nem szívesen használom. A birtokomon történtek óta tartok az erőmtől. Sötét oldalának felfedezése lassan kell, hogy történjen és ehhez, ha csak a végszükség úgy nem hozza, ragaszkodni szeretnék. Eközben befut még egy segéderő, egy fiatalember személyében, aki a levegőt uralja, legalábbis szavaiból és érkezésének módjából erre következtetek. Úgy vélem helyesen. - Indulhatunk... - közlöm és teljesen felöltöm holló alakomat, majd ha ők is elindulnak én is könnyed szárnycsapásokkal emelkedem fel a magasba, s közvetlenül a férfiak mellett repülök, hogy velük együtt mérjem fel az egész tornyot körös-körül keresve a lehetséges kiutakat. Közben alattunk zajlanak az események, s az emberek jönnek mennek. Minden figyelmem leköti a kutatás, ám amint újabb omlás hangjai rázzák meg a léget még sürgetőbbnek érzem, hogy mielőbb szakszerűen cselekedjünk.    
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. június 25. 23:13 | Link

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x

Éppen a klubhelyiségben üldögéltünk az egyik háztársammal, amikor ez a hatalmas robaj megrázta a kastélyt. Zsombi felvetette, hogy megnézhetnénk, mégis mi volt ez. Részemről ugyan már készültem haza Budanekeresdre, azonban engem is érdekelt, ez meg mi lehetett. Kiváncsian robbanunk hát ki a Navine körletből és indulunk meg, hogy kiderítsük, mi a helyzet. Nem lehet eltéveszteni, hol a fő esemény, hiszen többen is arra tartanak és egyre nagyobb a hangzavar, amerre megyünk. Mint kiderül, a Levita toronyban történt valami.
- Azta - véleményezem a látványt, amint elém tárul, milyen állapotban van a kékek birodalma. Eltátott szájjal pislogok. Soha még csak hasonlót sem láttam közelről. Semmilyen katasztrófát, balesetet... semmit. Földbe gyökerezett lábbal állok és csak nézek ide-oda. Van mit nyomon követni, hiszen megannyi tanár és diák csoportosult itt össze, próbálva megoldást találni, összefogva segíteni. Pár méterre állunk tőlük. Nem messze néhány tanár meg prefektus elkezdi felszólítani a mezei bámészkodókat, hogy ha nem tudnak segíteni, menjenek minél messzebb, ne legyenek itt útban. Hiába hallom, amit mondanak, csak nézek ki a fejemből. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy sokkban vagyok, de annyi biztos, hogy magamnál sem vagyok teljesen. Letaglózva. Ez a jó kifejezés talán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Seth Gareth Selwyn
Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok


Whiskey in a teacup
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 2526
Írta: 2018. június 26. 00:30 | Link

Ricsi, Evena, Aaron és Marcell

- Ide!-*gyakorlatilag meg se várja, hogy az öccse befejezze a kérdést - ha valakire, rá óriási szükség van most, míg a gyógyítók egyelőre csak készenlétben várakoznak. A kérdésre nem felel, nem tudni, mennyien vannak bent és kik ragadtak ott, de erről bármelyik önkéntes felvilágosítást adhat (és valószínűleg meg is teszi majd).
Időközben a hívott tárgyak is megérkeznek, ügyesen elkapja őket, hogy Marcell elé tartsa a seprűt és a röpdeszkát. A szabadon maradó repülőeszközt itt hagyja, hogy még valaki csatlakozhasson, ha esetleg késve befutna még.*
- Válasszon! Maga bemegy velük, követi az útmutatásukat és elkezdi az evakuációt,-*gesztikulál Apáthynak Ricsi és Evena irányába, mert emlékszik a srácra és megbízhatónak ítéli a tudását, bármilyen kelletlenül is küld bárkit odabentre.*- Maga első körben velem marad,-*int Blakenek, mert ha ereklyevadász, akkor rendelkezik néhány készséggel, aminek most nagy hasznát veszi, ha elsőre nem is úgy tűnik. Ezzel ellöki magát a párkánytól, hogy a többiek is felszállhassanak; eltávolodik a kastélytól, hogy az egész tornyot belássa. Nemcsak a füsttel lesz gond, a klubhelyiség lángjai már elharapóztak, ami további problémát jelent.*
- Odabent le kell vinni a hőmérsékletet is, de ne hirtelen, mert a felhevült elemek megrepedhetnek. Ha vizet kondenzálsz, figyeld, hogy reagálnak a falak,-*köti az aeromágus lelkére, mert bízik a képességeiben, a tapasztalatai viszont hiányosak. Nála nagyobb segítséget perpill talán nem is remélhet, főleg, mert ismerik egymás gondolkodását és ő tanította bűbájokra, nem kell vesztegetnie az idejét. Amíg ő felméri a terepet, rábízhatja a csapat felkészítését.*
- Tedd őket tűzállóvá és hőállóvá. Amennyiben leszállnak a toronyban, landolás előtt könnyítő bűbáj. Ahol lehet, javítsák a belső struktúrát vagy ha nem megy, tüntessék el a törmeléket a terhelt oldalon. Ricsi meg tudja mutatni a szükséges varázslatokat, ha nem biztosak benne.-*zárja le, szinte azonnal elreppenve, mert minden másodperc számít. Szemüvegén keresztül manaszálak egész pókhálóját látja, akármerre is néz, de tudja, mit keres. Az ablakokkal és a nagy repedésekkel kezdi, egy teljes kört megtéve a torony körül, hogy valamennyi lehetőséget számba vegye és összehasonlítsa, osztályozva és jelölve őket. Behatoláshoz elég lesz néhány kisebb, ami időt nyerne neki, hogy valódi menekülési útvonalat alkothasson.
Sorrend: bejuttatni a csapatot, gyorsan konzerválni az alapot és megerősíteni a falat, aminek a torony támaszkodik, utána létrehozni egy evakuációs vonalat és megkezdeni a helyreállítást.*
- A naranccsal jelölt nyílásokhoz ne közelítsenek kívülről. A vörössel jelöltekhez egyáltalán ne. Blake, a zölddel jelöltek a magáéi, hatástalanítson rajtuk annyi bűbájt, amennyit tud,-*Ezek a legegyszerűbbek, bár nagyon kevés akad belőlük, viszont ezeknél nem fenyeget további szerkezetgyengülés vagy mágikus baleset. Ő maga egy első emeleti, nagyobb repedést céloz meg a torony oldalában, ami stratégiai fontosságú, mivel biztonságos méretű, jó kiindulópont és a falak stabilitása is elfogadható - még. Olyan közel repül hozzá, amennyire csak a lehetőségei engedik, pontos, végletekig kiszámított mozdulatokkal dolgozva, felváltva ellenőrizve a fal integritását és a beleszövődő manaszálakat bontogatva. Hoppanálásgátló, detraszfiguráló, sötét mágia blokkolók, mászásgátlók, riasztók szövevényén verekszi át magát, amit lehet, szabályosan oldva fel, a maradékot viszont meg kell törnie, mert nem áll módjában kísérletezni. Feszült koncentráció ül az arcán percekig, mielőtt megidézne egy kis csapat madarat, egyenesen a nyílásnak irányítva őket.
Ha ők átjutnak, akkor indulhat a csapat is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. június 26. 11:18 | Link

Big Bang Theory Bagolykőmódon


A szokásos semmittevésben töltötték el a délutánjukat a klubhelyiségben. Márton épp egy tankönyvet olvasgatott unott fejjel, amikor meghallották azt a borzalmas ricsajt. Fogalma sem volt róla, hogy hova tegye a dolgot, így inkább felajánlotta, hogy haverjával együtt menjenek, nézzék meg milyen újszerű bulit csap a levita mostanában.
Ahogy a folyosón egyre közelebb értek, már érezni lehetett a füst eltéveszthetetlen szagát. Ahogy pedig közelebb értek, csak egyre bizonyosabbá vált a helyzet. Ez nem valami kis csíny volt, ahogy szokott, ez most komoly volt.
Ott álltak Thomasszal egymás mellett, mind a ketten teljesen lefagyva. Zsombor, Márton. Márton, Zsombor. A két fél belső csatát vívott. Míg előbbi azonnal elmenekült volna onnan, hogy még az emlékét is kiürítse a fejéből, addig utóbbi szeretett volna a kimenekítésben is részt venni. Érezte ahogy az idegei megfeszülnek, és nem is értette, most mi történik. Állkapcsa megfeszült, ujjai belemélyedtek tenyerébe, és kis hegeket hagytak ott maguk után jelzésül.
Úgy tűnt egyik fél sem bír el a másikkal, mígnem egy tanár meg nem zavarta koncentrációját, hogy arrébb tuszmákolja - merthogy a kérésre egyszerűen nem figyelt. Ez az elterelés kellett ahhoz, hogy Márton kapjon irányítást. Komoly tekintetét Thomasra szegezte.
- Segítenünk kéne. Kicsik vagyunk, olyan helyre is be tudunk jutni, ahová a felnőttek nem! - kezdte a győzködést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2018. június 26. 21:17 | Link

A mentőcsapat

Néhány méterrel lemaradva követi az eltulajdonított seprűvel a vezető szerepet magára vállaló tanárt, figyelve arra, hogy esetleges jelzéseit észrevegye, de ne akadályozza a munkában. Mire megkerülik a tornyot a férfi láthatóan végiggondolta a lehetőségeket, sőt már a megoldás megvalósításába is belekezdett, hiszen Aaront és a többieket egészen konkrét utasításokkal látja el.
Az ereklyekutató nem is fecsérli bólintásra, helyeslésre vagy kérdésekre az időt, kiválaszt egy szimpatikus, a harmadik emeletnél megfelelő mértékben kiszélesedő repedést, majd pálcáját elővéve munkához lát.
Analizálás közben megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy a modern bűbájok nagyrészt a régieken alapulnak, és bár változnak, fejlődnek, a korábbiak ismeretével kiismerhetők az újabbak is. Végül is, ha nagyon leegyszerűsíti ez egy csapdával ötvözött zár, és neki csak annyi a dolga, hogy a lehető legtöbb buktatót hatástalanítsa. Nagyjából ezt csinálja tíz éve, csak ebben az esetben reméli, hogy kevesebb halottal lesz dolguk odabent, mint a munkája során általában.
Bár mindez könnyen hangzik, egészen leizzad mire úgy érzi, hogy kezd a végéhez közeledni. Nem tud mindent eltüntetni, de nem is ez volt a kérés. A zöld jelölés mellé tesz egy kéket is, és már röppen is a következőhöz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. június 26. 22:27 | Link

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x

Akkor se kapok még teljesen észbe, amikor már nem csak hogy kérnek minket arra, hogy ne legyünk útban, de kezdenek tolni is minket távolabb. A számat azért lassan mostmár becsukom, viszont -azt hiszem- akkor ocsúdok csak fel valamelyest, amikor Zsombi felém fordul az ő nagy ötletével.
- Én nem... - kezdek neki hebegő válaszadásomnak.
- Nem hiszem, hogy kéne. Mármint... - próbálom összeszedni a mondandómat.
- Szerintem itt csak a felnőttek meg az idősebb diákok tudnak inkább segíteni. Mi csak plusz teher lennénk. Aggódhatnának értünk is - közlöm vele álláspontomat, lassan már egész összeszedetten. Különben pedig nem is hiszem, hogy annyira kicsik lennénk. Ennyire nem.
- De ha gondolod, kérdezz meg egy tanárt, tudunk-e segíteni valamiben - bökök a fejemmel az egyik intézkedő prof felé, hiszen nem is akarom letörni a lelkesedését, főleg nem akarok a bátorsága útjába állni. Részemről inkább a háttérbe húzdom. Nem azért, mintha ne akarnék segíteni, csak fogalmam sincs, miben tudnék. Leginkább semmi érdemlegesben. Legfeljebb abban, hogy nem bámészkodok itt, mint most is teszem. Figyelem, ahogy egy csapat megindul rendezni a helyzetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Levita
Diák Levita (H), Elsős diák


Veritas, Scientia, Sapientia
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 82
Írta: 2018. június 26. 23:24 | Link

Jelentés

Selwyn professzor madarai épségben bejutnak, ezt egyelőre bentről senki nem veszi észre. Blake professzor munkálkodása is sikerrel jár, de az általa bűvölt repedésen még nem biztonságos az átjutás, maradtak olyan varázslatok, amik meggátolják. Ha valaki feljebb merészkedik, a torony kilátó részén láthat pár gyülekező diákot, akik úgy gondolták, hogy a füst és a tűz elől minél feljebb menekülnek. Velük tudnak kommunikálni, általuk informálódni a belső helyzetről, a többi levitás állapotáról. Ők onnan kifelé képesek jönni - illetve esni -, de egyelőre hozzájuk ott be még nem lehetséges. Főként könnyebb sérültek vannak köztük, de van egy eszméletlen lány és egy fiú, akinek a jobb válla és a háta nagy része másodfokú égési sérülésekkel van tele.

/A beírt sérültek egyelőre NJK-k, de ha a játékos karakterek is felérnek a kilátóba velük is lehet játszani./
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Seth Gareth Selwyn
Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok


Whiskey in a teacup
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 2526
Írta: 2018. július 1. 00:13 | Link

Mentőcsapat, majd gyógyítók

Az átjáró biztonságos - már amennyire ez lehetséges jelen körülmények közt - ám mielőtt megadná a jelet a csapatnak, egy mozdulattal fénylővé teszi az átjárót, majd gyorsan szütyőjébe túr és elővadássza belőle az iránytűjét. Ki tudja, mikor használta utoljára, mégis mindig a keze ügyében tartja, talán megszokásból, talán csak szentimentalitásból. Felpattintja a tetejét és két pálcaintéssel bejelöli rajta a repedést, hogy a szerkezet vissza tudja hozzá vezetni azt, aki ért a működéséhez. Az öccséhez röppen, kezébe nyomva a ketyerét, magyarázat nélkül, elvégre eléggé magától értetődő az egész gesztus.*
- Mehettek. Csak okosan,-*egyetlen pillanatra Ricsi szemébe néz, de nincs idejük érzelgősségre, szinte azonnal mozdul is tovább, hogy a Blakenek kiosztott ablakokra nézzen. Jobb, ha több szabad kijárat lesz, mert akármennyire is igyekszik, nem tudja garantálni, hogy a torony állapota nem romlik és nem válik átjárhatatlanná egyik vagy másik út.
Megkerüli a tornyot, amíg meg nem találja a kékkel megjelölt ablakot, gyorsan ellenőrizve az állapotát és megkönnyebbüléssel nyugtázza, hogy az ereklyekutató tényleg jó munkát végzett, ha nem is távolított el minden bűbájt. A maradékot már sokkal könnyebb feloldani és újra egy csapat madárral teszi próbára az átjárhatóságát, mielőtt bármerre is mozdulna. Ruhaujjával letörli homlokát, állít egy kicsit a szemüvegén, majd feltekint és pillantása megakad a kilátó tetején rekedteken - nem kerül sokba megállapítani, hogy a manaszálak nem akadályozzák őket abban, hogy elhagyják a tornyot. A legszívesebben azonnal hozzájuk sietne, azonban be kell osztani az erejét és arra koncentrálni, amit nem bízhat másokra. Azt azonban megteheti, hogy értesíti a folyosón várakozó medimágusi csapatot, így nonverbálisan megidézi patrónusát és a hatalmas, méltóságteljes holló visszaszáll hozzájuk.*
- A tetőtéri kilátóban diákokat látok, a kifelé mozgást nem akadályozzák a varázslatok. A tornyon a ragyogó ablakok és repedések lesznek a biztonságosan átjárhatóak.-*A madár az ő hangján beszél, s az információ remélhetőleg eljut majd a varázsbaj-elhárítókhoz vagy a később érkező tanárokhoz is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. július 1. 17:10 | Link

Mindenki

 A tűz és hőállás varázslatainak rámvetése után, immár védetten indulhatok az omló toronyban rekedtek felkutatására. Könnyű szárnyaimra kelek, hiszen holló alakomban eleve apró és kis súlyú vagyok. A megnyitott résen át repülök be, ami jelen pillanatban a legbiztonságosanbb, hála a két tanár szakszerű munkájának. Vajon mit találok majd odabenn? Hol lesznek, tudok-e majd segíteni? Ezek a gondolatok cikáznak elmémben míg utat találok és mind mélyebbre igyekszem kerülni. A levegő portól és füsttől nehéz, meleg és fullasztó. Óvatosan mozgok, átgondolva mindem fordulást és szárnycsapást, s amennyire csak lehet lágyan repülök. Igyekszem kikerülni minden veszedelemmel fenyegető helyet, míg el nem jutok oda ahol feltehetően a sérültek vannak. Félek. Bevallom, mert az ilyen pillanatok az igazság órái. Gerincemen végigsorjáz egy rossz előérzet borzongása, de nem elterelem figyelmemet róla, amilyen gyorsan csak tudom. Norbi vajon mit mondana? Megakadályozott volna, hogy bejöjjek? A régi énje igen, de ez a mostani....Nehezen látok a portól és hallom a szerkezet lélegzését, mintha bordák volnának körülöttem melyek tágultukban-szűkültükben ropognának. Minden érzékszervemmel a változásra figyelek, míg célomhoz el nem érek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2018. július 1. 20:54 | Link

A mentés - Aaron

A kastély keleti oldalától pár száz méternyire, egy domboldalban üldögéltem, élveztem a jó időt, a friss levegőt, miközben egy kellemes italt kortyolgattam. Nekem is kijárt egy kis szünet. Tökéletesen ráláttam innen a Levita toronyra. Rendkívül frusztrált, sőt dühített, hogy az idei pontverseny elúszni látszott a ház számára, és a legkülönfélébb rosszakat kívántam nekik ezért a gyalázatos, a saját hírnevemnek is ártó teljesítményért.
- Dőlne rátok a torony! - mondtam mérgesen, és szinte már láttam, hallottam magam előtt, ahogyan a torony egy robbanástól összeomlik, olyannyira, hogy még én is beleremegtem. Nagyot húztam az italos üvegből, de aztán rögtön meghőköltem, torkomon akadt a korty. Ránéztem előbb a toronyra, majd a kezemben tartott italos üvegre, végül újból toronyra, legalábbis arra, amennyi maradt belőle.  
- Na most mutassátok meg, mit tudtok, stréberkéim! Szintidő hatvan másodperc! - tökéletes gyakorlati feladat volt ez a levitások számára, kíváncsi voltam, mire képesek. Visszaszámoltam, de csak nem látszott megoldódni a helyzet. Ajaj, ez bizony troll minősítés lesz, attól tartok. Ideje volt hát bevetnem magam, szükség volt egy olyan hősre, mint én.
Kényelmesen indultam a torony felé, már nagy volt a mozgolódás. A tanári kar színe-java akcióba lendült, és még mindig ekkora a káosz? Tiszta szégyen. Aztán olyat láttam, amit jobb lett volna, ha nem szúrok ki. A seprűmön bohóckodott az ereklyekutató, vagy tököm tudja milyen csávó. Az én seprűmön! A teljesen rám szabott, egyedi, ReForm seprűmön! Kész szerencse, hogy rohadt erős a begyűjtő bájom is. Intettem a pálcámmal, és emberrel együtt magamhoz hívtam a drága tulajdonomat. Oké, hogy vészhelyzet, meg minden, de ez azért mégiscsak mindennek a teteje, már bocsánat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2018. július 2. 17:29 | Link

mindenki a Levita toronynál
érkezik a Varázsbaj-elhárító Osztag

A Mágiaügyi Minisztérium 8. emeletén lévő tárgyalóteremben ültem, amikor egy nyúl formájú patrónus tűnt fel, tájékoztatva engem az iskolában zajló eseményekről. Azon nyomban felpattantam a helyemről, magukra hagyva a hivatalnokokat és a liftbe érve rögtön a megnyomtam a hármas gombot. Kínosan lassúnak tetszett az idő, míg a megfelelő szintre értünk, ott viszont már siethettem a Varázsbaj-elhárító Osztag irodájába. Lendületesen benyitottam és egyszerűen közöltem a helyzetet a jelenlévőkkel, akiknek nem kellett semmi több, már vették is magukhoz felszerelésüket, illetve továbbadták a hírt, majd közölték, indulhatunk, és ezzel nekikezdtünk a hoppanálásnak,egy percet sem tétlenkedve.
Amilyen egyszerre tesszük mindezt, hogy az iskola birtokán kívüli feltűnésünk sorjázva pukkanó hangjai tűzijátéknak hathatnak. Rögvest megindulunk a kastélyba és amint a helyszínre érünk, próbálom gyorsan felmérni a helyzetet és azt, kitől tudhatnék meg a legtöbbet, amikor megérkezik Selwyn professzor hollója és tájékoztatást ad. Látom, hogy ők már akcióba lendültek, ahogy egyébként az Osztag tagjai is nyomban intézkedni kezdenek. Két emberük a bámészkodókat erélyesen eltávolítja a helyszínről a tanárok és prefektusok segítségével, különféle bűbájokat is bevetve; további három mágus a torony lábánál mérlegeli a helyzetet és kezdi el bűvölni az épületet; míg másik négy varázsló seprűre pattanva, vagy éppen állati formát öltve megindul, csatlakozni a mentőcsapathoz, szakértő támogatást nyújva és utasításokat adva.
Részemről egy Invitoval szintén magamhoz hívom a seprűmet, ám mielőtt még a levegőbe emelkedem, ellenőrzöm, hogy itt lent rendben megy-e. Odalépek egy-egy diákhoz vagy éppen iskolai dolgozóhoz, megkérdezem, jól van-e és biztosítom róla, hogy a helyzet a legjobb kezekben van. Mind a minisztérium emberei, mind a tanodabeliek tudják, mit csinálnak.
Hamarosan felemelkedem én is seprűmmel és csatlakozom a Varázsbaj-elhárítókhoz, várva utasításukat, miben lehetek segítségükre, hol van rám szükség.

//a Varázsbaj-elhárító Osztag emberei NJK karakterek, bárki szabadon mozgathatja őket. ahogy olvashattátok, kilencen vannak és mind nagyon érti a dolgát. ha nem teszed, amit mondanak, valószínűleg egy figyelmeztetés után tesznek róla, hogy eltűnj az útjukból, de mindenképp összetűzésbe kerülsz velük//
Utoljára módosította:Hercegh Kriszpin, 2018. július 4. 00:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Erdős-Prinz Vivien
INAKTÍV


Kicsorbult aranycsengettyű
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 943
Írta: 2018. július 4. 00:43 | Link

Mentés, mindenki is


Úgy gondoltam, hogy ez egy lájtos kis nap lesz, az egész délelőttöm szabad, majd csak délután fogok órát tartani, ráadásul ma fogadóórám sincs, Letti meg éjszakás volt, így délután tud vigyázni a skacokra. Jó, persze voltak papírmunkák a nyakamon, de magamhoz képest egészen nem voltak feltornyosulva, így tudtam tovább halogatni a kötelességet.
Végül is elhatároztam, hogy mivel nincs annyira sok kötelességem, ezért megtehetem, hogy ma később megyek be a suliba és egy picit magammal foglalkozom.
Éjszaka későig szórakoztattam magam mindenféle magazin olvasásával, egészen éjjel kettőig fennmaradtam, így bizony sokáig aludtam ma. A reggeli készülést is kényelmesen elhúztam, pizsamában talált még meg egy nyúl alakú patrónus dél környékén. Az inkarnálódott kékség nagyon rossz híreket hozott, először el sem akartam hinni. Nagyon remélem, hogy nem sok levitás volt bent, meg persze, hogy senki nem sérült meg komolyan. Azt üzenték, hogy a mentést már elkezdték. A szekrényemhez viharzok, a legaljáról sikerül előkapnom a tűzálló talárom, amit még a rezervátumi gyakorlatokon használtam. Ilyen gyorsan még sosem ment talán a felöltözés, mint most, a végén pedig egy pillanat alatt magamra húzom a speciális ruhát, és felkötöm a hajam.
Ebből borzasztó nagy balhé lesz, hogy az én vezetésen alatt történik meg ilyesmi. Pánikolva felhúzom az első cipőt, ami az orrom elé kerül. Engem meg fognak ölni. Majdnem elesek, miközben féllábon ugrálva próbálom felkapni a szorosan befűzött tornacipőt. Mi van, ha súlyosan megsérültek odabent? Vagy… Erősen az alsó ajkamba harapva sóhajtok egyet, majd a fejemet megrázva készülök tovább. Nem halhattak meg, mi robbanna ekkorát egy toronyban? Ugye nem?
Felkapom az íróasztalomról a pálcámat, majd egy gyors Invitot elmormolva előhívom a seprűmet a pince rejtekéből Mostanában nem is nagyon használtam, eléggé régi darab, de utazásra még tökéletesen megteszi. Az ajtót becsapva magam mögött szinte a küszöbről felszállok. Igyekszem minél jobban ráhasalni a járgányra, hogy gyorsan odaérjek. Remélem, hogy a kastélyban tartózkodó tanárok tudtak segíteni és már nincs akkora gáz. Messziről látni a füstöt, ami a házunk tornyából száll, egyre erősebben marja a torom a füstszag, ahogy közelítek. Reszkető gyomorral landolok a kastély bejáratánál, karomban a seprűmmel futásnak indulok a Levita bejáratának irányába.
Picit pihegve érkezem meg az összeverődött tömegbe, kissé le is lassít az, hogy elterelik a bámészkodókat, de végre megérkeztem. Szemlesütve biccentek a kollégáknak, a legelső tanártól gyorsan megtudakolom, hogy hogyan állnak az események. Megnyugtat, hogy a minisztérium emberei, Kriszpin meg Robi is jelen vannak, de azért aggódom, hogy mi lehet odabent. Idegesen a talárom ujjába markolva figyelem az osztagosok utasításait. Próbálok higgadtnak és határozottan tűnni, de igazából nagyon félek.
A terv szerint én magam is felszállok a mentőcsapat közé és a torony magasabb részei felé veszem az utam, és diákok után kutatok. Ha elég stabilnak minősítik a tornyot, akkor bemegyek.
Ahogy a torony közelébe érek, igencsak kellemetlenné válik a forróság. Még éppen elbírom viselni, de a szemem is alig bírom nyitva tartani ekkora füstben és ilyen hőmérséklet mellett. A pálcámmal védőbűbájt vonok magamköré, hogy jobban láthassak.
A kilátóban megpillantok egy maréknyi diákot, ahogy Seth mondta. Innen nem tudom még kivenni, hogy kik azok, meg hogy van-e köztük súlyos sérült, de feléjük veszem az irányt.  
Úgy tűnik, hogy többnyire rendben vannak, persze mindegyikük rémült, horzsolások borítják őket, de sajnos néhányuk nem úszta meg ilyen épen: az egyik fiúnak súlyos égési sérülése van, amit még a torony tetején hűsítő bűbájjal látok el - a rezervátumban alapvarázslat, főleg annak, aki sárkányokkal dolgozik. Jelzek a többieknek, hogy jöjjenek ide menteni – a minisztériumból az egyik dolgozó hamar a segítségünkre siet, így ketten le tudjuk őket hozni két körben. Miután biztonságban tudom őket szakképzett gyógyítók kezei között, ismét elindulok, hogy újabb diákok után kutassak. Szerencsére már legalább heten kijutottak, de fogalmam sincs, hogy hányan lehetnek bent és milyen állapotban. Mert ők a szerencsésebbek voltak, akik gyógyíthatóan sérültek meg a robbanásban.
Utoljára módosította:Erdős-Prinz Vivien, 2018. július 4. 18:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 4. 09:33 | Link

Big Bang Theory Bagolykőmódon

Gondosan végighallgatta barátja érvelését, és bólogatott is hozzá.
- Igen, igazad van. Csak a bajt keverném, nekik meg abból éppen elegendő van... - Ha jobban belegondolt a dologba, akkor igazából nem is akart segíteni. Egyszerűen csak most az egyszer hős akart lenni. Megmenteni valami szép levitás lányt a leeséstől, aki erre a karjaiba veti magát köszönetképp, csak mint a filmekben. Csak az a baj, hogy ez éppenséggel máshol nem létezik.
Az újabb javaslatra kissé riadtan kapta fel a fejét. Hogy cselekedjen? De hát épp most győzte meg, hogy ne. De ő nem lesz beszari, az tuti.
- Hát jól van..Végülis ha megkérdezem, abban még nincs semmi baj... - adott újonnan igazat a másik sárgának, pedig éppenséggel semmi kedve sem volt hozzá. Ráadásul a torony egyre ramatyabb állapotban is nézett ki, a kutya nem akart most már oda beszambázni.
- Akkor, akkor én most odamegyek ahhoz a tanárhoz, és megkérdezem mit tehetek - dadogta kicsit sem bátran, inkább csak időhúzás céljából, és Várffy tanár úrra mutatott, aki épp akkor toppant be. Legjobb tudása szerint ő volt a levita házvezető-helyettese, szóval tudnia kellett egy s mást a toronyról meg a mindenről. Apró lépésekben elkezdett felé haladni, közben folyton Thomast nézte. Olyan volt, mintha a halálba küldte volna saját magát. Már épp odaért volna a furcsa szagú professzorhoz - és az időközben odakerült társaságához -, amikor egy csapatnyi ember berontott. Nagyon profin néztek ki, és rögtön elkezdték őket is terelgetni, mint a nyájat. Nem volt itt kecc-mecc, ha a mentőcsapat megjelenik, akkor nekik utat kell engedni. Márton is gyorsan visszaszökellt barátjához.
- Úgy látom rám most már nincs szükség. Hagyom a profikra a munkát - bólogatott elégedetten, miközben egyre hátrébb húzódtak a rohamosztagosok kérésére. Úgy csinált, mintha tényleg megtette volna, hogy beugrik a lángok közé életet menteni, pedig esze ágában sem volt, mikor látta, hogy a felnőttek hogy küszködnek a szituációval.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Bodza Edina Gyöngyvér
INAKTÍV


B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben
offline
RPG hsz: 146
Összes hsz: 455
Írta: 2018. július 4. 18:55 | Link

Mentőcsapat, Selwyn prof

Egek, ez a robbanás... épp ma beszéltem meg Lilcsóval, hogy megmutatom neki  a szobámban lustálkodó golymókcsaládot, erre tessék. Nagy robaj rázta meg a kastélyt.
– Merlinre! Lilyyyy! – kiáltottam a nevét, és a legelső gondolatom az volt, hogy valahogy be kéne jutni hozzá és kihozni onnan. Ha nem lennék tériszonyos, eskü seprűn mennék, de azzal nem segítenék semmit, ha utána még nekem is segíteni kéne.
Gyönyörű gondolatmegfogalmazás, ez igen, Dina... ebben a helyzetben nem csoda, csakis Lily uncsimra tudok gondolni, és azokra, akik ott vannak. Basszus, basszus, basszus...
- Lily!
– Nem tudom, mennyire lenne célszerű megpróbálni bűbájjal oltani a tüzet? – A locsolóbűbájra gondoltam, természetesen, az egész jól ment már. - Selwn professzor, követném magát, van egy pár bűbáj, amiben jó vagoyk. Protego, Aquamenti, Wasser, Suvickus, Reparo, Fixample, Lebegtető bűbáj. - Soroltam hirtelen azokat abűbájokat, amikben a legjobb voltam,és magabiztosan tudtam használni őket. - Az unokahúgom, Slivovics Lily bent van!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 7. 00:45 | Link

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x

- Jó, rendben - bólogatok háztársamnak, amolyan fura köddel az agyamon. Mikor ellép tőlem, bátorítóan lapogatom meg a hátát, bár amilyen gyengén teszem, inkább tűnik simogatásnak. Mindig, mikor visszanéz felém, bátorítóan biccentek, vagy épp megemelem csak a szemöldököm. A lényeg, hogy jelezzem, vele vagyok lélekben és igen, még mindig itt vagyok, már ha ez nem lenne amúgy is szembeötlő.
Van alkalmam megint eltátani a szám, amikor betoppan az igazgató meg valamilyen minisztériumi gárda. Nem tudom, aurorok-e vagy mások, de hivatásos megmentőknek tűnnek. Alig győzöm kapkodni a fejem. El is felejtem közben szegény, hősies barátomat. Azonban nem sokáig maradhat elfeledve, hiszen nemsokára visszatoloncolják hozzám, meg elkezdenek mindenkit hátraparancsolni.
- Az lesz a legjobb - értek vele már megint nagyon egyet, ahogy különben ő is tette velem az elmúlt percekben végig. Nagy az összhang. Egyébként én már tényleg láttam lelki szemeim előtt, ahogy navinés társam beveti magát a düledező toronyba életeket menteni. Még ha nem is jutott túl messzire az ügyben, én azért nagyon bátornak tartom, hogy legalább megpróbálta.
Sajnos viszont kezd meggyűlni a bajom azzal a minisztériumi varázslóval, aki éppen próbál arrébb terelni minket. Nem mintha én bele akarnék kötni bárkibe vagy akármilyen szinten is engedetlen akarnék lenni. Egyszerűen csak annyi minden történik, annyi mindenre kell figyelni, hogy nem jutnak el az agyamig olyan alapvető szavak, mint hogy hátrébb és hogy távozzanak. A mágus látja, hogy nem nagyon akaródzik nekem elmozdulni a helyemről, úgyhogy szór rám valamilyen bűbájt, amitől felemelkedem a földről pár centivel és kezdek távolabb lebegni.
- Mi... ? - szökik ki belőlem pusztán ennyi abból a hosszú kérdésből, hogy mégis mi a csuda történik velem, miért történik és mikor lesz vége. Segítségkérően nézek Zsombira, miközben távolodom a légben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Levita
Diák Levita (H), Elsős diák


Veritas, Scientia, Sapientia
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 82
Írta: 2018. július 8. 15:46 | Link

Jelentés

A keleti szárny falán korábban megjelenő repedések pókhálószerűen szétfutnak a falon, és az időnként megremegő torony súlya, valamint a tűz és a hő végül megteszi a hatását: a szfinx portréjától nem messze beomlik a fal egy része, s vele együtt a nekitámaszkodó, eleve sérült torony oldalán is keletkezik egy lyuk. A kitóduló füst, valamint a törmelék mindent és mindenkit beborít. Aki eddig nem ment hátrébb, annak ideje elhátrálni. A kelet szárny fala folyamatosan tovább gyengül, de a Varázsbaj-elhárító Osztag emberei rögtön reagálnak, bűbájaikkal gyorsan és hatékonyan erősítik meg a falat, miközben a lyukat hozzáférhetővé hagyják a mentőcsapatnak. A gyógyítók és azok az önkéntesek, akik nem félnek beljebb lépni, itt könnyen bejuthatnak a toronyba, segíthetik a menekülő levitásokat. Akik folyamatosan érkeznek is, legtöbbjük súlyos füstmérgezés, égési sérülések, törött csontok, kificamított ízületek, rándulások, valamint lelki sokkhatás miatt mindenképpen gyógyítói ellátásra szorul.

/Ha valaki bemegy, kérem, hogy a levitás RT témába (is) írjon, és előtte olvassa el az ottani kalandjelentést is! Abban részletesebben van szó a belső állapotokról./
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 9. 22:24 | Link

Big Bang Theory Bagolykőmódon


Végre közösen megegyeztek, hogy lelépnek - nem mintha eddig nem egyetértésben hozták volna meg a döntéseket. A lényeg viszont nem változott. Minél gyorsabban elhúzni a csíkot a helyszínről. Csakhogy mielőtt igazán nekiindulhattak volna, egy csúnya varázsló elkezdte csak úgy szó nélkül lebegtetni az ő haverját. Na neeeem. Ez nem olyan dolog volt, amelyet Csonka Márton szó nélkül hagyhatna.
Még egy pillantás a segélykérő fiúra, és elborult a gyerek agya. Mint egy kész tank elkezdett magának utat törni az emberek között afelé, aki a varázslatot csinálja.
- Engedje le a háztársamat a magasból!
- ordított rá, kicsit sem szerényen a fiú.
- Tűnj innen kölyök, mielőtt bajod esik - válaszolt a mágus csak úgy odavetve a szavakat, hiszen igazán kellett koncentrálnia a varázslatokra, amiket éppen végzett. Csakhogy ez Mártont nem hatotta meg.
- Jobban teszi, ha nem szórakozik velem, uram. Még egyszer megkérem, hogy: Tegye. Le. Azt. A. Fiút! - mondta el tagolva, nyomatékkal a szavakat, majd Thomas felé mutatott. Szemében a düh tüze égett és úgy látszott csak egy icike-picike választja el tőle, hogy nekiugorjon.
A varázsló nagyon sóhajtott, és éppen Márton felé fordult, hogy elmagyarázza neki, hogy vagy elmegy, vagy őt is hasonlóképp ellebegteti, amikor a torony fala beomlott. A füst és a hő leterítette a fiút a lábáról, és elterült a földön, pláne, hogy egy törmelék épp súrolta a fejét, egy vöröslő sebet hagyva maga után. Márton bal kezével a sebhez kapott. Égett minden porcikája, hirtelen úgy érezte, mintha ő is bent lett volna, pedig még messze volt tőle. A karcolás a halántékánál őrjítően zsibogott és a füst a tüdejébe jutott. Alig kapott levegőt, karját szájára nyomta, hogy a hajlatban egyfajta szűrt levegőt lélegezzen csak be. Körbefordult, és barátja után kezdett kutatni, aki valószínűleg valahová leesett, amint a mágus elvesztette a figyelmét róla.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 9. 22:54 | Link

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x

Nagyon furcsa érzés így lebegni elfele úgy, hogy csöppet sem érzem, hogy ura lennék a saját mozgásomnak. Csak haladok tova pár centivel a padló fölött, miközben háztársam szembeszáll értem a Varázsbaj-elhárítóval, aki éppen próbál odébb tenni, teljes sikerrel.
- Semmi baj, jól vagyok - szólok oda Zsombinak, nem is sejtve, hogy ő egyébként Márton. Hiába lógunk együtt sokat, nem tudok róla, hogy két személy lakozik egy testben. Nekem csak annyi tűnt fel, hogy néha nagyon más a hangulata, a stílusa, azonban nem vontam le ebből messzemenő következtetéseket. Elég az hozzá, próbálok pár nyugtató szót szórni felé, nehogy aztán ő is megüsse a bokáját, de szerintem nem mondom se elég hangosan, se elég meggyőzően. Alig hiszek a szememnek, amikor úgy tűnik, a fiú mindjárt nekiugrik a minisztériumi varázslónak.
Sajnos tehát éppen tátva van már megint a szám, amikor az omlás bekövetkezik, így benyelek egy jó adag port, miközben ráadásul még le is zuhanok a földre. Szerencsére nem magasból, ám azért így is hátraesek, kellemesnek egyáltalán nem mondhatóan. Szisszegve ülök fel, szememet erősen behunyva, mind a tompa fájdalomtól, mind a légben kavargó törmelékszemcséktől. Sűrű pislogások közepette sikerül aztán kinyitnom a szemem, de csak ülök tovább a márványpadlón és köhögve próbálom kivenni, mi történik körülöttem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2018. július 9. 23:09 | Link

Big Bang Theory Bagolykőmódon

Márton nagy nehezen próbál eltájékozódni a füstfelhőben, és megtalálni nem csak a kiutat, de társát is a bajban. Igazából egyik feladat sem tűnik túl nehéznek. A beomlott fal miatt az emberek úgy elkezdtek rohanni a kijárat felé, mintha amögött valamit ingyen osztogattak volna. Tehát az ajtó már megvan.
Aztán ott volt még a másik fiú. Na igen, nem volt olyan nehéz a menekülő tömeg között megtalálni azt a másik személyt, aki Mártonhoz hasonlóan, mint egy zacskó krumpli, csak ült a babérjain, és szemlélte, hogy mi a tosz történik körülötte.
Nagy nehezen felállt, szerencséjére az adrenalin miatt már alig érezte a fejébe nyilaló fájdalmat. Azonban a hő és a kavarodás egyvelegeként a vércukorszint-csökkenést nem lehetett elkerülni. Fekete foltokban látott úgy egy jó öt másodpercig, és elvesztette egyensúlyát. Talán újra a földön is kötött volna ki, ha az egyik menekülő meg nem fogja a vállát - igaz, csak azért tette, hogy elősegítse a saját előrejutását. Mégis, ennyi pont elég volt a sárga fiúnak, hogy összeszedje magát, és a lehető leggyorsabb úton megközelítse Thomast.
A légcsöve égett a beszívott poros, égető levegőtől. Folyamatos köhögés kerülgette, de azért csak megfogta Thomas vállát, és odahajolt a füléhez, hogy az biztosan hallja.
- Ideje lelécelni haver!
- megfogta a fiú karját, hogy felsegítse. Nem tudhatta, hogy mekkorát is esett barátja, félt, hogy talán ő még rosszabb állapotban is van, mint jómaga. A másik karját tartva indult el a kijárat felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 11. 00:27 | Link

KIJUTOTTUNK! - (Mária), Fanni és az az Isten, aki idejönne *-*

Nagyon megkönnyebbültem, amikor a lányok kihúztam a lyukon a folyosóra. A szőke lány összeesett - remélem csak elájult - mikor kiléptünk. Még mindig fájt szinte mindenem. A sok portól köhögtem, majd mikor már azt éreztem, hogy valamennyire tudok kiabálni, elkezdtem üvölteni hogy:
   -Segíítséég! Hárman kijutottunk a portré lyukon! Egyikünk ájult! - próbáltam kapaszkodni Fanniba, ami valamennyire sikerült, így nem terültem el a földön. Már éreztem hogy mindjárt elkap a sírás, de még nem, majd később lesz időm sírni. Legalább az az áhított kijutás megtörtént...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Levita
Diák Levita (H), Elsős diák


Veritas, Scientia, Sapientia
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 82
Írta: 2018. július 13. 04:12 | Link

Kaland
Lezárás és helyzetjelentés

A Varázsbaj-elhárító Osztag és az igazgató megjelenése után a mentés még szervezettebb mederben halad tovább, így a még bent raboskodók is hamar kijutnak a toronyból. A mentés közben egy sajnálatos szerkezetgyengülés okozta katasztrófában elhunyt egyik volt tanárunk, az eridon korábbi vezetőségi tagja, Návay L. Viktor, aki a mentésben próbált segédkezni. A diákokat érintő legsúlyosabb sérülést egy elsős kislány szenvedte, aki a megzavarodott, hibás védőbűbájoknak zuhanva kómába esett és jelenleg is eszméletlen. Szerencsére köztük haláleset nem történt, és a legtöbb diák hamar jutott gyógyítói segítséghez. Sokukat egy éjszakára megfigyelés címén bent tartják a gyengélkedőn. A vezetőség és az osztag emberei jelenleg kárfelmérést végeznek, a tanári kar pedig egy értekezleten próbálja eldönteni, mi legyen a hontalanná vált levitásokkal.
Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet, de a "sárkány támadt az iskolára"-tól, a "rellonosok aláaknázták a tornyot"-on át, egészen addig, hogy "Várffy prof. megunta a levitásokat és így akart véget vetni HVH-i pályafutásának"-ig sokféle pletyka kelt szárnyra.
A torony áll, stabilizálása megtörtént, a legfontosabb szerkezeti hibák még a napokban javítva lesznek. A legtöbb hálóterem jó állapotban van, a Tündérkertnek nem esett semmi baja, a lépcsők használhatóak. Legjobban a szinte teljesen kiégett Klubhelyiség és az alagsor sérültek, de a renoválási munkálatokat hamarosan megkezdik. Arról hogy addig hol lesznek a levitások, hamarosan döntés születik.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, aktivitást.



Utólagos pontosítás történt,
a VB
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. július 23. 23:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ohridszki-Füst Álmos
Mestertanonc Rellon (H), Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


álomjáró | Vladislav
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 308
Írta: 2018. július 19. 18:03 | Link

Jóságos atyaúristen. Egyetlen hétre ment szabadságra, remélve, hogy addig nem omlik össze a kastély. Még emlékszik is rá, hogy pontosan ezzel a gondolattal forgatta meg kétszer is a kulcsot a gondnoki lakrész ajtajának zárjában, miután vállára vetette a kopottnak tűnő, de még mindig jól szolgáló, tértágított hátizsákját, erre mire jön vissza? Megpróbálta tegnap elhessegetni az utána küldött baglyot a levéllel, hogy vissza kellene jönnie, de nem sikerült, úgyhogy összepakolt és tessék, ez fogadja. Pedig neki aztán szokása rendszeresen ellenőrizni mindent ebben az átkozott iskolában, mielőtt még az intézmény nyakába zúdítana valamelyik aggódó szülő egy szép kis pert, mert esetleg a csemetéje fejére omlott a mennyezet, és avégén őt vennék elő, hogy nem tesz eleget a szerződésében foglaltaknak és nem végzi rendesen a karbantartást. Ez ráadásul még mindig lényegesen kevesebbe kerül, mint az ilyen végzetesen elromlott dolgokat helyrehozni, mint ez a megroggyant torony. Határozottan gyűlöli a levitásokat éppen, pedig eddig az ellenszenvét sikerült mindössze kivívnia a navinéseknek is a cukiságáradattal, de még az eridonosoknak is a csínyeikkel. A kékekkel soha nem volt problémája, remekül megvoltak egymás mellett addig a pillanatig, amíg meg nem látta, mit műveltek az iskola ezen részében és mekkora kárt okozott feltehetőleg valami okos, aki úgy gondolhatta, hogy a klubjelyiségben a legcélszerűbb robbanásveszélyes bájitalösszetevők reakcióit megvizsgálni, ha összetölti az ember őket vagy valami új bűbájjal kísérletezni. Hogy a torony szerkezete gyengült volna meg, vagy hasonló baleset eredménye lenne ez az egész katasztrófa, azt teljességgel kizárt szerinte, és már csak ezért is kezd újabb kör káromkodásba, ujjait már-már kétségbeesetten fúrva rövid tincsei közé, toporzékolva a folyosó kellős közepén. Olyan kellemes lesz megvitatni a gazdasági igazgatóval meg az egész vezetőséggel, hogyan is lesz ez megjavítva és mindenekelőtt kifizetve, na és mi lesz az éjszakára a gyengélkedőre bezsúfolt levitásokkal. Nem mintha az utóbbi az ő gondja lenne szervezésileg, de kezdi félteni a kastélyt egy újabb robbanástól. Ha bármi történik, komolyan felmond még az év vége előtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2018. október 22. 20:50 | Link

Dorian Green

Éppen a klubhelyiség bejárata felé tartok, amikor lépteket hallok magam mögött. Érdekes, ilyenkor nem szoktak mászkálni. Legalábbis szerintem nem túl gyakoriak a császkálók akkor, amikor óra van. Mármint Jóslástan. Minden Levitás felvette, én viszont most lógok. Kék csíkok jelzik, hogy Levitás lóg az óráról. A szívverésem kihagy egy ütemet. Ha egy prefektus... Hogyha rajta kapnak... Már csak tíz lépés. Még mindig nem szólított meg. Ó Merlinre! Hátranézek, és meglepődök azon, amit látok. Egy elsőéves Navinés! Odaérek a portréhoz. Hogy mi az, ami a szegénynek van, a gazdagnak kell, ha megeszed, meghalsz? Öt másodperc múlva vágom rá a választ, de a belépéssel várok.
- Semmi! -
Kíváncsi vagyok a Navinés történetére.
- Szia! Ki vagy, és miért járkálsz ilyenkor? Nincs órád? - Kérdezem, mintha a legtermészetesebb dolog lenne az, hogy egy Levitás nincs órán. Miért hagytam ki a tananyagot? Mert szerencsésen elfelejtettem megírni a beadandót mágiaelméletből. Az most fontosabb. Nem húznám az időt, de a Navinés fiú tényleg érdekel. Mármint az, hogy mit keres itt.
- Angelica Black Wing vagyok. De szólits csak Angelicának! - Mutatkozom be, talán egy kicsit későn. Mosolyogva nyújtom felé a kezemet, amelyből gyorsan zsebembe csúsztattam a pálcámat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dorian Green
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 22. 22:20 | Link

Angelica Black Wing

Amikor felkeltem, az első dolgom volt megnézni az órarendet. Első óraként Bájitaltan volt felírva. Amint elkészültem, felöltöztem, és elindultam megkeresni a termet. Nem találtam sehol. Egyszer csak megpillantottam egy lányt, aki kék szegélyű talárban sietett egy festmény felé, az pedig egy szavára kinyílt. Kicsit féltem megszólítani, de hátha tudja, merre van a terem. Kissé összerezzenek, amikor megfordul és megszólít.
- Én Dorian Green vagyok. A tantermet keresem. - Majd, mivel elfelejtettem, még hozzáteszem. - A bájitaltantermet. Nem találom sehol sem. - Aztán rám jön a kérdezősködési inger, így bombázom a lányt a kérdés áradattal. - És te melyik házba tartozol? Neked nincs most órád? Hányadikas vagy?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2018. október 22. 22:42 | Link

Dorian Green

Eltévedt? Végre sikerül bebizonyítanom magamnak, hogy már pedig képes voltam megjegyezni a tantermek helyét.
 Sok kérdésére megrázom a fejemet, és valami hihető történeten töröm a fejem, hogy vajon mit keresek itt. A végén rájövök, hogy igazat is mondhatok. Egyrészt őt úgysem érdekli ha lógok, másrészt meg talán nem is tudja, ki tartja a jóslástant. És a nemes cél érdekében maradok le az óráról, kikérem magamnak!
- Én másodikos Levitás vagyok. Van órám, csak éppenséggel nem mentem be. Egy házi dolgozatot kell megírnom. - Majd sietve hozzáteszem.
- Ilyet nem szabad csinálni. Ne utánozz kérlek! - Emelem rá tekintetemet egy félmosoly kíséretében.
- Ó, a jó öreg bájitaltan! - Mondom ábrándozva. Eszembe jutott az, amikor először sikerült megfőznöm a Goulens bájitalt. Az a boldogság semmihez nem volt fogható. Visszatérve a kérdésre intek a kezemmel.
- Le a lépcsőn, fordulj balra, és a harmadik ajtó. - Igazítom Útba.
- Remélem még találkozunk! - Mondom még gyorsan, mielőtt elmegy. Remélem nem szidják le nagyon. Mondjuk nem igazán úgy ismerem a professzor urat, de ki tudja.
 Előveszem a pálcámat, és szórakozottan megforgatom. Hirtelen elnyomhatatlan vágyat érzek az iránt, hogy megszegve egy szabályt, felrepítsek egy kis tollat, ami valahogy a folyosóra került.
- Wingardium Leviosa! - Mondom ki a varázsigét, és a pálcám intésére a toll felemelkedik, és szépen ellibben  a plafonig, majd ott landol Dorian füle mögött.
- Bocsánat! Ugye nem haragszol? - Kérdezem magamban nevetve az ügyetlenségemen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dorian Green
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 26. 19:06 | Link

Angelica Black Wing
Zárás

Rosszallóan csóválom a fejem, amikor a lógásról beszél. Igaz, én éppen a bájitaltan óráról kések, de nem lógok. Egyszerűen csak kések.
- Nyugalom, nem foglak utánozni. Nem szokásom lógni se órákról, se eseményekről, se sehonnan. Maximum elkések mindenhonnan. Mint például most is a bájitaltan óráról.
Útbaigazított, majd megköszöntem, és elköszöntem. Elindultam, de körülbelül 10 másodperc múlva valamit észleltem a fülem mögött. Egy toll eset le a plafon felől. Hamar rájöttem, hogy Angelica reptette meg a tollat.
- Dehogy haragszom, de máskor figyelmeztess, mert egy kissé megijedtem. - Válaszolom, majd elindulok a terem irányába. Remélem a késésemért nem leszek lecseszve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 11 12 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet