37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Adam Kensington háza - Saragob Kíra hozzászólásai (67 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Lakáskeresés lv Kíra
Írta: 2014. június 12. 18:04
| Link

Adam

A lemenő nap sugarai vörösesre festették az ég alját, és jól megnyújtották a lakósoron sétálgató Kíra árnyékát. Előbbit azért volt fontos megjegyeznünk, mivel alig ha nem szél lesz és vihar, Kíra pedig szeretné azt elkerülni. Tegnap óta még nem találkozott a hajléktalan lét negatív aspektusaival, egész nap a természetben lenni, úszni a tóban, sétálni az erdőben és a faluban, a táskájában talált madárlátta kaján tengődni igazi kaland volt számára. Így estefelé azonban már kezdett neki derengeni, hogy jól elfecsérelte ezt a napját, mire bement volna minisztérium kirendeltségére, már jóval elmúlt az ügyfélfogadási idő, ő pedig hajlék nélkül maradt az éjszakára. Ez kicsit visszarángatta a valóságba. A problémamegoldó képességét maximálisan kihasználva, végül arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha felsétál a kastélyba. Wickler talán lenne olyan jószívű és egy éjszakára megengedné, hogy meghúzza magát valahol, sőt talán az életének rendezésében is segítene neki. Elindult hát a kastély felé.
Itt kanyarodjunk vissza első mondatunk második feléhez, ugyanis azok a fránya nyúlánk, kecses árnyékok tehetnek mindenről. Nagyon tetszettek ugyanis Kírának, minimális árnyjáték tudásával szórakoztatta magát, össze-vissza tekergett, azt figyelve, hogy egy-egy mozdulat, hogyan mutat az árnyékán. Szökdécselt, táncolt, ugrált, és jól eltévedt. Bár ez neki fel sem tűnt igazán, keresztül-kasul bejárta a falut, és csak valahol a lakóövezetet elhagyva, az erdős sáv mellé érve tűnt fel neki, hogy mennyire elszaladt az idő. Ez is csak azután, hogy kalapácsvetőnek képzelve magát megpörgette a batyuját és mindennemű célzás nélkül egyszer csak elengedte, hagy szálljon be a fák közé kénytelen volt kicsit a környezetére is figyelni, és megállapította, hogy erőteljesen szürkül már. Hát van ilyen?
Ezen aztán megint észbe kapott egy kicsit, bár túlzás lenne azt mondanunk, hogy elszégyellte magát, vagy utólag helytelenítette a viselkedését, odáig már nem jutott el gondolatban. Csak azt tudja, hogy minél előbb fel a kérni a kastélyba, bevenni magát a konyhába, aztán ha más nincs, ott helyben aludni egyet. Két lépés után aztán leesett neki, hogy a táskája valahol a bokrok között pihen, és azt meg mindenféle éjjeli ragadozó martalékául hagyni, úgyhogy elindult, hogy megkeresse a terepszínű málhát.
Meg is találta szinte azonnal, hiszen azért nem sikerült olyan messzire dobnia, nagyjából az első fa megállította. Miközben újra a hátára kapta megakadt a szeme, valami tájidegen dolgon. Egy épületen. Megborzongott. A realista énje eltűnt a balfenéken, a gondolati elég messze eveztek a valóságtól. Azt képzelte, hogy egy teljesen idegen helyen van, ő egy zombi apokalipszis túlélője, menedéket kell keresnie, üldözik. Fel kell térképeznie ezt a házat. Ez az egyetlen esélye. Érezte, hogy picit gyorsul a pulzusa, felkapott a földről egy kar nagyságú, erősnek tűnő husángot. A fegyver csak még viccesebbé tette az amúgy is komolytalan megjelenését.
Óvatosan, " kommandózva" közelítette meg a házat. Bár a felderítéssel nem sokat törődött, gondolkodás nélkül nyargalt fel a verandára, és hezitálás nélkül feszült neki az ajtónak, ami legnagyobb meglepetésére engedett is. A az előtér okozta számára a következő meglepetést, ugyanis várakozásaival ellentétben egészen lakottnak tűnt az épület, noha semmiféle hangot nem hallott, ami arra engedett volna következtetni, hogy itthon vannak a háziak. Márpedig csak feltűnt volna nekik, hogy nyílt a bejárati ajtó. De nem nagyon zavartatta magát, még ha nem is maradhat itt az éjszakára, ha már itt van, legalább a konyhát csekkolni akarta.
Meg is találja a keresett helyiséget, ahol nagyon otthonosan indul meg a szekrények felé, hátha talál bennük valami ehetőt.
  
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 12. 22:54 | Link

Adam

Nagyon megijed a váratlan társaság hallatán, megpördül a sarkán és a helyzettől függően védekezésre és támadásra is alkalmas módon emeli maga elé az odakint összeszedett botot. Nem mintha egyébként bárkitől vagy bármitől képes lenne megvédeni magát egy darab bottal, aminek még varázsereje sincs. A gyors hátraarc azonban nem sikerül valami elegánsra, mert a táskája majdnem elrántja szegényt.
- Huh, jó estét, nagyon megijesztett - mondja megkönnyebbülve, mikor észreveszi az ajtóban álló férfit. Sherlockot megszégyenítő logikai összefüggéseket feltárva megállapítja, hogy a férfi minden bizonnyal a ház ura. És így az egyre mélyülő sötétben kifejezetten félelmetes látványt nyújt a sápatagon világító bőrével.
- Nem kapcsolunk villanyt? Vagy valamit? Azt hittem, nincs itthon senki, olyan csendes ez a ház. Nem is hallottam, hogy Ön közeledik - más jó érzésű és egészséges lelkületű ember azonnal sűrű bocsánatkérésekbe fogna az illetéktelen behatolást illetően, de minimum szégyellné magát, hogy így nyakon csípték, és igyekezne eloldalogni minél előbb, Kíra azonban szemmel láthatóan nem törődik vele, mi lenne az elvárt viselkedés az adott szituációban. Nem akart ő semmi rosszat, nem szövögetett terveket a másik kirablására, csak éppen erre járt és benézett.
- De nagyon örülök, hogy itthon van. Nagy kérés lenne, hogy egyek valamit és itt töltsem az éjszakát? - igen, határozottan pofátlan, de azért nagyon udvariasan beszél és előveszi legártatlanabb és legmegnyerőbb arcát. De éhes, jó lenne valami rendes kaját ennie, és nem a motyójából előszedni a maradékot, és az is tény, hogy nincs hol aludnia. Miért kerteljen akkor? Ha már itt van, egy próbát mindenképpen megért a dolog. A legrosszabb, ami történhet, hogy a férfi kipenderíti innen, ami egyenlő azzal, ha elő sem adta volna, hogy mit akar itt tulajdonképpen.
- Oh, bocsánat - csak most kap észbe, hogy a botot még mindig maga előtt tartja, így most az leengedi.
- Odakint találtam - fűzi hozzá magyarázatképpen. Aztán csak reménykedve néz a férfire, várja az ítéletet.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 13. 22:50 | Link

Adam

- Köszönöm - még egy gyors, szerény mosolyt is intéz a férfi felé, mikor az egy szó nélkül teljesíti a kérését a fényviszonyokat illetően. Mert alapvetően Kíra egy udvarias fiatal nő lenne, még ha néha meg is feledkezik róla. Meg aztán a fénynek egyfajta lélektani szerepe is van, elvégre a sötét eléggé rá tudja nyomni a bélyegét az ember hangulatára, azt sugallja, hogy Kíra csak egy betörő, és még a végén képes lenne ezt elhinni magáról.
Teljesen nyugodtan adja elő, hogy mit szeretne, halvány ötlete sincs, milyen válaszra kellene számítania, nem is igazán vár semmit. A válaszon azért rendesen meglepődik. Hát miféle ház az, ahol élnek, ahol aludni lehet, de kaja nincs? Oké, hogy szemmel láthatónak egy agglegénnyel állunk szemben, de akkor is, táplálkozni még ők is szoktak. Ez böki egy kicsit a csőrét, nem nagyon látja az összefüggést aközött, hogy miért engedné meg a másik, hogy nála éjszakázzon, miközben megetetni már nem akarja.
- Gondolom. A kanapé tökéletes - vágja rá habozás nélkül. Látszik rajta, hogy még akart mondani valamit, de végül csak kinyitja a száját és becsukja. Nem hagyja nyugodni a kaja téma, de végül hihetetlen mértékű önuralmat tanúsítva nem kérdez rá. Valahogy mélyen azért ő is tisztában van vele, hogy a másiknak minden oka meglenne kiátkozni őt a házból, és hálás lehet, hogy itt éjszakázhat. Megelégszik a  férfi kinyújtott kisujjával, és nem próbálja megcsócsálni az egész karját. Közben a kezében tartott botra téved a tekintete, amit le is ereszt, bár nem akarja elhajítani a házban, úgyhogy egyelőre még markolássza, amíg nem talál neki alkalmas helyet, ahol akár a ház esztétikai értékét is emelheti. A férfi ajánlatára felkapja a fejét, pislog párat a férfire. Számára ezzel le is van rendezve, hogy miért nem tart otthon semmi ehetőt, a felcsillanó megoldás fényében a rejtély teljesen érdektelenné válik Kíra számára.
- Hú...öhm. Nagyon hálás lennék. Már két napja madárlátta kórházi kaján élek. - magyarázza, mintha ebben semmi furcsa nem lenne.  
-Oh, rendben - megereszt egy rövid mosolyt, és követi a férfit a nappaliba. Örül neki, hogy végre leteheti a batyuját, mert nem volt olyan jó móka egész nap cipelni. Kíváncsian pillog körül az új helyiségben, vigyáz a kábelekre, miközben megközelíti a kanapét és ledobja rá a táskát.
- Váó! Nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyi mugli holmit! - néz végig a bal oldalt elhelyezkedő elektromos ketyerék sokaságán. Aztán a helyiség többi berendezési tárgyát is megnézi magának, hosszan elidőzik a tekintete a földgömbön, sóhajt egy aprót. Újra a táskájára pillant, és némi kotorászás után előszedi belőle a pálcáját. Mert ugyan, hol máshol is tartaná egész álló nap, mint ott ahonnan külön művészet előszedni? A táska ugyanis egy ügyes tértágító bűbájnak köszönhetően - amit persze nem Kíra végzett rajta - sokkal több mindent rejt, mint az ember gondolná. Elsődlegesen egy adag ruhát, ékszereket, pipereholmit, fényképeket, kacatokat mindenféle papírokat a születésétől fogja az ispotályban kapott leletekig, egy csoffadt szendvicset. Lényegében Kíra egész élete, minden ingósága a táskában van.
- Ezt azért csak elviszem... - motyogja, miközben a farzsebébe dugja a kőrisfa vesszőt. Mert ő ilyen óvatos ember, hogy nem akar pálca nélkül sétálgatni az éjszaka.  
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 14. 15:26 | Link

Adam

A terep felmérése jobban leköti, semmint, hogy vendéglátóját figyelje. De azért mégiscsak észreveszi, hogy a másik feltűnően gyorsan visszatér hozzá. Ennek azonban nem kerít nagy feneket, elintézi annyival, hogy ő nem figyelt oda és férfi nyilván nem is ment messzire.
Vet egy pillantást a férfi zsebéből előkerülő a különböző mugli pénznemekre, melyek egy részét fel sem ismeri ugyan. Aztán a sápatag úriember arcára emeli tekintetét, kissé félrebillentett fejjel fixírozza a másikat. De még mielőtt bármire is jutna a férfivel kapcsolatban, az befejezi az érmék közötti keresgélést.
- Köszönöm - veszi át a galleont és ugyanazzal a mozdulattal már rövidnadrágja zsebébe is süllyeszti. Aztán előszedi a pálcáját, és így már tényleg menetre kész.  Csak egy apró biccentéssel meg egy félmosollyal, veszi tudomásul, hogy nem kell aggódnia, a férfi nem fog kírabiztos védelmi rendszert húzni a ház köré, mire visszatér.
- Akkor majd jövök - közli még az előszobában, aztán beveti magát az éjszakába. Összességében mondhatjuk, hogy nem vitte túlzásba a hálálkodást, és egy picit sem zavarta a lelkiismeretét, hogy rátört egy vadidegenre és mindent elfogadott, amit a férfi ajánlott. Világ életében ilyen volt, " ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el" eszerint a filozófia szerint élt. Nem is igazán érezte úgy, hogy adóznia kellene bárkinek is bármiért, ami néha azért elég kellemetlen helyzetekbe sodorta.
Alig hogy kilép a házból, már szükség is van a pálcájára, hiszen itt a fák között nincs közvilágítás. És itt szabadul meg, az eddig ide-oda cipelt botjától is. Pálcájával világítva az utat sétál vissza a faluba. Magához képest gyorsan és könnyedén megtalálja a csárdát. Felrémlik neki néhány régi emlék még diákkorából, akkor egész sokat járt ide, most viszont teljesen idegennek érzi magától a helyet. Gyorsan és csöndesen megvacsorázik az egyik sarokban, aztán már indul is vissza. Kivételesen most nem kalandozik el menet közben. Már csak azért sem, mert elég hideg van már kint, és ő meg elfelejtett pulóvert vinni. Nagyjából egy szűk órát töltött távol a fák között álló háztól, és ezalatt egész sok mindent végiggondolt.
- Hahó, visszajöttem - toppan be az előszobába. - Brr, majd szétfagytam odakint visszafelé jövet. A fürdőszobát merre találom? Mondjuk ma fürödtem már egyszer a tóban, már egészen meleg a vize, de holnap mégiscsak emberek közé kell mennem. Mármint, na, ne vegye magára, csak fontos dolgokat kell elintéznem - csicsereg kedélyesen a nappali felé tartva, attól függetlenül, hogy a mondókájának melyik részénél jelenik meg vendéglátója.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 14. 19:33 | Link

Adam

- Oh, Ön tényleg nagyon figyelmes, köszönöm - pillant a kanapéra készített párnára és takaróra. Miközben a férfi útbaigazítja a fürdőszoba felé, Kírának feltűnik, hogy amíg ő odavolt, vendéglátója felöltözött. Össze is húzza egy picit ezen a szemét, nem érti, miért volt ez jó a férfinak, hiszem amikor Kíra megérkezett, még úgy nézett ki, mint aki épp lefekvéshez készülődik. Kíra miatt aztán teljesen felesleges és értelmetlen volt felöltöznie. De nem említi meg a dolgot, mikor a férfi magára hagyja a holmijai között kezd turkálni, előszedi a háló ruháját meg a  pipere holmijait, azért eléggé meg lenne lepődve, ha a törölközők mellett még női tusfürdőt is  találna a férfinél.
Felbaktat az emeletre, ahol meg is találja a keresett helyiséget, és rendesen elcsodálkozik a wc-ből előmeredező bokron. ~ Egészen hangulatos~ Nem piszmog sokat, gyorsan lezuhanyzik, hajat is mos, fogat mos, a nedves törölközőt felakasztja a szárítóra, és elpakolja a dolgait. Az egész procedúra alig tart tíz percig, és már egy szál szürke bugyiban meg bő, hosszú fekete, fehér unikornist ábrázoló, hálóingként funkcionáló pólóban szambázik ki a fürdőből. De mielőtt visszamenne a földszintre megtorpan, az emeleten található többi ajtóra pillant. Kíváncsi, mi minden van még a házban. Meg is indul egy szimpatikus felé, hogy bekukkantson, aztán mégis tétovázik. Nem mintha a lelkiismerete tartaná vissza, vagy  a józan esze nem engedné, hogy a férfi dolgai között turkáljon, egyszerűen csak fordul egyet az agya. Görcsösen szorongatja a kilincset, valami furcsa bizsergés fut végig a testén. Így érezhette magát az a lány abban a mesében, amelyikben a sok szoba közül egybe nem kellett volna csak bemennie, de bement és akkor az rossz volt. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre téli álmot alvó életösztönei most kezdenek ébredezni. Hát milyen ember az, aki nem tesz az ellen semmit, hogy a vécé megbokrosodott? Kettős érzései támadnak a házzal, a férfivel kapcsolatban, akar is róla többet tudni, meg nem is. Hosszú másodpercekig tétovázik, aztán hirtelen leveszi a kezét a kilincsről és sarkon fordul, hogy futólépésben visszatérhessen a nappaliba.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 15. 11:35 | Link

Adam

Elég ritka az, hogy Kírát valaki képes legyen olyannyira meghökkenteni, hogy akár csak egy pillanatra is a torkára forrjon a szó. Adamnak sikerül. A nappaliba lépve Kíra hirtelen megtorpan, néma csodálkozásra nyílnak ajkai, ahogy végigtekint a karosszékben elnyúló vámpíron, kikandikáló szemfogain, furcsán csillogó szemén, a dohányzóasztalon maradt vérfoltos pohárkán. Utóbbiról gyorsan elfordítja a tekintetét, mert nem igazán bírja a vér látványát.
- Oh, elnézést, nem akartam Önt megzavarni. Egyébként igen, jól esett - nem tart sokáig a némasága, gyorsan megtalálja a hangját. Kissé zavarban van, mentegetőzik, szemmel láthatóan ignorálva a tényt, hogy miben zavarta meg a másikat. Pedig nagyon is felfogta a dolgot, ennél többet pedig úgy érzi nem kell - nem is akar - tenni az új információval kapcsolatban. Tétován ácsorog néhány pillanatig, a pohárka meg a férfi között jártatva a pillantását, de furcsamód nem fél, az imént érzett bizonytalanság most eltűnik, elvégre már kész tényekkel néz szembe, és nem a saját elképzeléseivel, megérzéseivel. Amelyek gyakran ijesztőbbek számára a valóságnál. Most csak épp azon gondolkozik, hogy hagyja-e magára inkább a férfit vagy ne. Az viszont meg sem fordul a fejében, hogy esetleg mégsem kellene itt maradnia. Számára teljesen evidens, hogy ha már egyszer megengedték neki, hogy maradhat, akkor nem fog minden aprócseprő, váratlan fejlemény miatt kényeskedni. Végül megindul a kanapé felé, hiszen a kezében lévő holmikat muszáj lepakolnia. Bár ez lényegében csak abból áll, hogy határozott mozdulatokkal mindent a táskájába tömköd, és közben előveszi onnan a pálcáját.
- Szabad...? Nem bírom, nézni - fintorog, aztán ha a férfi nem kívánja azzal kínozni, hogy látványosan lenyalogatja a pohárkán maradt vércseppeket, a saját lelki egyensúlyának megőrzése érdekében egy pálcaintéssel megtisztítja az üveget.
- Így már jobb - lerakja a pálcát, kisöpör egy kósza tincset az arcából, majd az asztal fölött átnyúlva kezet nyújt a férfinek.
- Saragob Kíra vagyok, kicsit bolond. Már be kellett volna mutatkoznom korábban.

Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 15. 23:16 | Link

Adam

Kíra nem áll le elemezgetni vendéglátója nevét, bőven elég elfoglaltság neki az, hogy magában még párszor elismételgesse, a névmemóriája mindig is ramaty volt. Neki aztán édes mindegy, hogy a mennyire bibliai eredetű a keresztneve és mennyire valós a vezetékneve, ő aztán ugyanúgy bízna férfiben, ha Kukorica Jánosként mutatkozott volna be. Igen, nevezhetjük bizalomnak, hogy nem akar fejvesztve menekülni a férfi közeléből. Elvégre Adam nem adott neki semmilyen okot a félelemre, vagy a bizalmatlanságra, sőt nagyobb megértést, segítőkészséget és kedvességet tanúsított a fiatal nő iránt, mint azt egy átlagember tette volna. Úgy van vele, hogy a másik az ő vérére szomjazna, már akármikor megkóstolhatta volna, így ez a kérdés sem nyugtalanítja.  
A kézfogást követően leereszkedik a kanapéra és fürkésző tekintetét a férfire függeszti. Végignézi, ahogy összeszedi az asztalról a termoszt meg a poharat. Azon tűnődik, vajon a férfi a konyhában fogja-e folytatni a táplálkozást. Végül azonban nem ad hangot a kíváncsiságának.
- Jó éjt - kissé tétován ejti a szavakat, nem teljesen biztos benne, hogy máris aludni akar. Mégiscsak most találkozott életében először egy igazi vámpírral. Úgy nagyjából tizennégy éves koráig mindenfélét olvasott az éjszaka gyermekeiről, élt-halt a és a mai napig él-hal a mítoszokért, miután azonban kiderült száméra, hogy a vámpírok igenis léteznek, elolvasgatta róluk a tényleges szakirodalmat, és ezzel együtt kiszorultak különleges érdeklődésének folyton változó köréből.
Még hosszú percekig néz Adam után, de nem megy utána, csak ücsörög a kanapén. Valahogy semmivel nem érez több késztetést, hogy kéretlen kérdésekkel bombázza a férfit, mintha az csak egy közönséges földi halandó lenne. Tény, hogy imád fecsegni, magáról, csapongó gondolatairól, azt sem mondhatjuk, hogy gátlásos lenne. Most azonban nincs hangulata további beszélgetéshez, nem is jut eszébe, olyasmi, amire feltétlenül szeretné megtudni a választ Adammel vagy bármi mással kapcsolatban, bár ebben elég nagy szerepet játszik az is, hogy hosszú napja volt és rettentően fáradt. Sóhajt egy aprót, aztán megágyaz magának az odakészített ágyneművel és bebújik a takaró alá. Hamarosan pedig el is nyomja az álom.
Kényelmesen, mélyen, és viszonylag sokáig alszik, csak kilenc óra tájban ébred. Akkor aztán felbaktat az emeletre, megmosakszik, felöltözik, röviden tollászkodik, a nappaliba visszaérve összehajtogatja az ágyneműt és csinos kis kupacba rendezi, felkapja a táskáját és elindul végre bejelenteni magát a helyi önkormányzatnál. Bár megfordul a fejében a csábító gondolat, hogy egész életét tölthetné munka és állandó lakás nélkül, de aztán eszébe jut, hogy papírja van róla, hogy képes az önálló életre. Meg aztán el is unná magát az egész napos semmittevésben.
A fák közül még visszatekint a vörös téglás házra.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 15. 23:47
| Link

a "tragédia" után két nappal, éjszaka


Kíra kényelmesen kucorog a karosszékben. Üres kávésbögrét szorongat a kezében, némán ücsörög a sötét nappaliban. Bár erre semmiféle engedélyt nem kapott, miután olvasta Adam levelét, amit a sátorban hagyott neki, gyakorlatilag beköltözött a házába. Eredendően csak azért ment oda, hogy a saját szemével bizonyosodjon meg róla, a férfi valóban eltűnt. Aztán valahogy otthagyta a cuccait, mikor reggel elment dolgozni. Mert hát az élet attól nem állt meg, hogy Adam nincs a környéken. Kíra nem különösebben aggódott amiatt, hogy mi lehet Adammel, egyszerűen csak kíváncsi volt. Hogyan, hová záratja be magát, mikor jön vissza. Eleve abszurdnak tartotta az elképzelést, hogy a férfi rácsok mögött kuksoljon.
Másnap reggel rendesen meglepődött az ajtó előtt felbukkanó nagydarab fickón, aki monoton hangon ismertette vele a tényállást. A férfitól furcsán kirázta a hideg, bár nem igazán tudta volna megmagyarázni, mire fel ez a viszolygás. Odaadta Adam bábjának a pénzt, és már ment is a dolgára. A munka, meg a társaság kicsit kiverte a fejéből a reggeli találkát, de a házba visszatérve aztán megint előjött ez a kellemetlen érzés a gyomrában.
Annak ellenére, hogy már két napja itt lebzsel teljesen egyedül, Adam háza semmivel nem került hozzá közelebb, mint akkor, mikor először járt a férfinél. A hatalmas, zegzugos, üres ház inkább nyomasztóan hatott rá most, hogy már nem egy új, felfedezésre váró területként tekintett rá, hanem úgy, mint Adam otthona. Megvacsorázott, olvasgatott, belehallgatott Adam zenéibe, aztán az éj leszálltával egyszerűen csak vár. Várja, hogy csomag érkezzen a verandára, vagy egyáltalán történjen valami.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 16. 15:29
| Link

Lassan teltek a másodpercek, de Kíra figyelme nem lankadt. Fülelt, figyelt, várakozott. Mindezt pedig látszólagosan nyugalommal, mondhatni, hogy érdektelenséggel tette. Ha jön a postás, ő majd csak behozza a küldeményt. Ez egyszerű. ~ De mikor jön már?!~
Összerezzen, amint nyílni hallja a bejárati ajtót. Erről nem volt szó. Csak most tudatosul benne, hogy az ujjai teljesen begörcsöltek, olyan erővel szorította eddig a bögréjét. Most ellazítja magát, beletörődő kifejezés suhan át az arcán, felkészülve rá, hátha előbb találkozik egy felvillanó átokkal, mint az érkezővel. De amint meglátja a nappali ajtajánál felbukkanó alakot, elpárolog minden aggodalma.
- Adam! - kiált fel vidáman. Hatalmas kő - aminek a létezésének eddig nem is igazán volt tudatában - esik le a szívéről. Azonnal felpattan, szinte futva szeli át a köztük lévő távolságot, és gondolkodás nélkül a férfi nyakába ugrik. Néhány másodpercig magához szorítja, bár a "szorítását" valószínűleg még egy egyszerű földi halandó sem érezné szorításnak, aztán hátrál néhány lépést, hogy felnézhessen a férfi arcába. Némi csalódottsággal veszi tudomásul, hogy rá már nem is lesz szükség.
- Oh, értem. Hát jó... Nem rostokoltam, tök jól elvoltam, de azért jó, hogy már itt vagy, mert még pár nap és a végén elkezdtem volna takarítani - a csalódott felütés szép fokozatosan tűnik el a hangjából, a végére még el is neveti magát. Az már valóban végstádium lett volna, ha Ő elkezdi felnyalni a házat. Már az is nagy dolog, hogy nem csinált nagy rendetlenséget.
- Megy - bólint a hűtőt illető kérdésre. Persze Adam azért elsuhan, és maga is ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. Kíra nem indul utána, megvárja, míg a férfi visszatér a nappaliba. A lány rögtön megérti Adam jelentőségteljes tekintetét. Amíg ő kimegy a verandára, Kíra a konyha felé veszi az irányt. Nem kapcsol villanyt, már egészen hozzászokott a szeme, hogy a beszüremlő sápadt holdfényél tájékozódjon. Elöblíti a bögréjét, aztán a szekrénysornak támaszkodva várja, hogy Adam visszajöjjön a vérrel. Rengeteg kérdése van, de tőle szokatlan módon, nem biztos benne, hogy mindet fel akarja tenni. Sok mindenen elgondolkodott a történtek kapcsán. Adam visszatér. A másodpercek telnek, ő pedig csak némán figyeli a férfit, úgy dönt, kérdések helyett inkább egy vallomással kezdi.
- Tudod, megspórolhattad volna mindezt,...ihattál volna...belőlem - suttogva, kissé tétován ejti a szavakat. Már ezerszer végigrágta magát ezen, de még mindig vegyes érzelmek kavarognak benne a gondolat kapcsán. Azt hitte, ha kimondja, majd minden a helyére kerül, de nem így történt.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 16. 23:54
| Link

Magán érzi a férfi pillantást, de nem emeli fel a fejét, hogy találkozzon a tekintetük. Ő sosem gondolta, hogy ezt majd meg kell beszélniük. Annak ellenére, hogy az eddigi viselkedéséből Adam leginkább azt szűrhette le, hogy Kírát teljesen hidegen hagyja a vámpír mivoltja, sőt mi több, talán fel sem fogja rendesen, ez nem teljesen így van. Kíra számára például mindig is evidens dolognak tűnt, hogy ha úgy alakul Adam ihat, inni fog belőle, épp úgy, mint ahogy most teljesen magától értetődőnek tekinti azt, hogy attól függetlenül, hogy Adam hazaért, ma estére ő már mindenképpen a házban marad. Ezt nem kell kimondani. Legalábbis szerinte.
Adam válaszát hallva néma csodálkozásra nyílnak ajkai, és immár felpillant a férfi arcára. Ő sosem volt rabja semmiféle élvezeti szernek, de azért nem esik nehezére elképzelni és megérteni, hogy mi lenne ha.
- Mi volt a leghosszabb idő, amíg nem ittál vért? Voltál utána a lejtő alján? - kérdezi kíváncsian. Közben várná, hogy Adam folytatja a gondolatmenetét, és elárulja, mit szeretett volna megbeszélni Kírával. Kíra valahogy furcsállja, hogy a férfi lesüti a szemeit, aztán meg témát is vált. De nem kérdez rá a dologra, csak megjegyzi magában, hogy ha esetleg a férfi elfelejtkezne róla, majd a kellő pillanatban emlékeztesse, hogy akart valamit.
- Okés - a füle mögé rendez egy kósza tincset, aztán eleget tesz a férfi kérésének, előszedi a tiszta fém tárolókat és lepakolja őket a pultra. Vesz egy mély levegőt, aztán azon igyekszik, hogy minél később fújja ki, miközben Adam felnyitja a tasakokat. Továbbra sincs oda a vér látványáért, bár ha így mennek a dolgok, Adam mellett előbb-utóbb hozzá fog szokni. Ha a férfi nem tért volna vissza, egyébként is neki kellett volna teljesen egyedül megoldania a dolgot, lélekben edzette is rá magát rendesen. Azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább azt nem kell látnia, ahogy a vörös anyag a tasakba került. Szóval próbál erős lenni. Fogja az egyik tasakot és nagy odafigyeléssel kezdi el áttölteni a tartalmát az egyik fémtermoszba. Nem néz fel Adamre, aki valószínűleg egyedül gyorsabban végezne a művelettel, mint Kíra segítségével. Szépen csordogál a vér, és Kíra nem tudja kizárni a szagát, nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy ez nem csak úgy van, hanem valaki másból van. Gondolatban a steril kórházi vérvételt valahogy átugorja, és nyílt sebek, csordogáló vér jelenik meg lelki szemei előtt. ~ Gondolj valami másra!~ Vesz egy nagy levegőt. Nem, ez nem segít. Nagyokat pislog, de az adással van valami, furán vibráló foltokat lát. Anélkül, hogy odanézne, Adam felé nyújtja a nála lévő tasakot. Fogja meg, mielőtt ő elejti. Mert el fogja ejteni, mert nem jó ez így, már nem is érzékeli, hogy Adam elvette-e tőle a tasakot, vagy sem, csak próbál elkapni valami stabil dolgot, mielőtt még eldőlne.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 17. 00:58
| Link

Elgondolkodva hallgatja Adam történetét, de nem fűz hozzá kommentárt, vagy újabb kérdéseket. Ideje sincs rá nagyon, hisz a férfi közben témát vált, és a vér átöntözgetésére terelődik Kíra figyelme. Teljesen értelmetlen dolog a részéről, hogy egyáltalán megpróbálkozik vele. Hiszen ismeri magát annyira, hogy tudja, már a friss vér gondolatától is kirázza a hideg. De nem, ő túl akar lendülni ezen a kis problémáján, és le akarja győzni a félelmét. De nevezzük bárhogy is, nem sikerül neki. Elég régen vacsorázott már, és most kissé leesett a vércukra. Csak távolról érzékeli, hogy nem képes megtartani magát, és azt is, hogy ennek ellenére nem vágódik el a padlón, mert Adam megtartja. Hagyja, hogy a férfi vigye, ahová akarja, nem is igen tud mást tenni. Hálást, halvány mosolyt küld Adam felé, mikor a férfi fölé hajol.
Lassan utána fordítja a fejét, ahogy eltűnik a nappali ajtajában, aztán pedig óvatosan ülő helyzetbe tornázza magát. Máris jobban van, hogy a vérszag lassan eltűnik az orrából. De azért nagyon ficánkolni még nincs kedve, továbbra is elég sápadt. Mély levegőket vesz, s a nappali bejáratára függeszti a tekintetét, ahol néhány percen belül fel is bukkan Adam.
- Köszönöm - átveszi a vizet és kortyolgatni kezdi. Kissé réveteg mosoly ül ki az arcára, miközben felsandít a férfire.
- Kár, hogy nem mértük az időt. De szerintem mindenképpen rekordot döntöttem. De majd legközelebb...Nem lehet ilyen szerencsétlen. Még jó, hogy a bogaraktól nem félek - láthatóan nem rázta meg különösebben az eset. Fecseg, ahogy szokott, noha a hangján azért érződik, hogy nincs még teljesen elemében. Megissza a maradék vizet, aztán óvatosan előrehajol és a dohányzóasztalra csúsztatja a poharat. Hátradől a kanapén, az arcára komoly kifejezés költözik. Most jutott oda, hogy átgondolt egy újabb darabkát abból, amit Adamről tud, vagyis inkább, amit nem tud. Amiről eddig nem is tudta, hogy az is Adam.
- És miért bűvölted meg?... Azt az embert, akiből ittál. Egyáltalán akit megbűvölsz, tudja, hogy mi történik vele? - elkapja a tekintetét a férfiről, felhúzza a térdeit és addig ügyeskedik, míg rájuk nem tudja húzni a bő póló-hálóingét.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 17. 09:51
| Link

- De miért? - egy tipikus négyéves kislány kielégíthetetlen kíváncsiságával teszi fel a kérdést. De nem az a célja, hogy a végletekig hajtogassa ezt a kicsiny szócskát, egyszerűen csak Adam válasza nem adott neki magyarázatot arra, hogyan volt a férfinek annyi ereje, miért akarta megkönnyíteni a dolgot a másik fél számára, amennyire lehet. Miért nem esett csak úgy valaki torkának, ha már egyszer a padlón volt?
- Ühümm. Szóval sokkal rosszabb, mint az Imperius-átok - összegzi a dolgot. Arról legalább maradnak az embernek emlékei, csodálatos, könnyed lebegés. Kíra enyhén megrázza a fejét,és nem néz fel Adamre. Rövidke szünet áll be a beszélgetésükbe, Kíra gondolatai még a delejezés körül forognak. Nyel egyet, de sehogy sem tud szabadulni a keserű, epés íztől.
Amikor Adam megtöri a csöndet, a férfi felé fordítja az arcát, kíváncsian várja a folytatást. Már majdhogynem rá is vágja, hogy " persze, nyugodtan", az indoklást hallva azonban teljesen megváltozik a véleménye.
- Hogy mi? - dörren rá a férfire. Nagyon is jól értette a szavai, csak épp nem akarja őket elhinni. Ösztönösen távolabb húzódik Adamtől és már nem csak a fejével, de egész testével felé fordul. Vegyes érzelmek kavarognak az arcán, csalódottság, düh, zavar. Mind közül a felháborodása a legerősebb.
- Felejtsd el! Ezt nem - közli dacosan, és karba fonja a kezét maga előtt.
- Amúgy ezt mégis hogy gondolod? Azért innál belőlem, hogy ellenőrizgess, még csak nem is  azért, hogy egyszerűen igyál. Hát kösz! Tényleg! Ez jól esik. - fakad ki dühösen, hevesen gesztikulálva hozzá.
- Ha veszélybe kerülök, meg tudom védeni magam! - persze ez nincs így, nagyon is sok minden történhet, amitől adott esetben Adam megvédheti. De mindez most nem érdekli. Az érdekli, hogy Adamnak sikerült vérig sértenie a hátsó szándékaival.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 17. 23:09
| Link

Már a nyelve hegyén van az újabb kérdés, hogy miért, de végül nem mondja ki hangosan is. Valahol azért ő is érzi, hogy óvodásként viselkedni nem túl nyerő. Pedig az óvodások tudnak valamit a folytonos kérdezgetésükkel. De Kíra jó kis felnőtt módjára elfogadja a választ, beéri azzal, hogy Adam egyszerűen ilyen, és nem keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi minden játszott közre abban, hogy Adam személyisége és életfelfogása így alakult. Meg aztán azzal is tudna vitatkozni, hogy mi kíméletes és mi nem, de nem teszi. Legalábbis egyelőre.
Kíra ezúttal nem mélyed bele a múltján való merengésbe, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem is fogja fel igazán, miért vagy honnan van neki bármiféle elképzelése az Imperius hatásáról.
Már ő maga sem tudja, hányadán áll a dologgal.  Magával a tettel, hogy Adam igyon a véréből továbbra sincs gondja, csak az háborítja fel, hogy ennek következményeként  Adam bármiféle hozzáféréssel rendelkezne az ő érzelemvilágához. Aminek követése feltehetően okozna némi fejfájást Adamnek. Zavarja, hogy a férfi erre hivatkozik.
- Inkább ne is mondtad volna! Egyszerűbb lett volna, nem? Nem. Vagy lehetnél egyszerűen kíméletes. - hasonló gondolatmeneten halad, mint ami Adam fejében is lejátszódik, a különbség csak annyi, hogy ő gyakorlatilag hangosan gondolkodik, és válogatás nélkül mond ki mindent, ami csak eszébe jut. Anélkül, hogy igazán komolyan gondolná a szavait. Egy nagy fittyfenét édes a tudatlanság.
- AHH! Nézz rám, ha hozzád beszélek! - nem hatja meg, hogy Adam búbánatos fejjel bámulja a padlót. Szikrázó szemekkel tekint rá, teljesen elfelejti, hogy neki voltaképp nincs is oka és joga így beszélni a férfival, már csak azért sem, mert nem is olyan rég még ő ajánlotta fel a vérét.  
- Nem kell, hogy - hirtelen megváltozik az arckifejezése, nem fejezi be, hogy mi nem kell, mert hirtelen egy teljesen új megközelítésből látja a problémát. De hiba lenne azt feltételezni, hogy ezzel meg is nyugszik. A haragja nem vész el, csak átalakul, átcsap sértettségbe és szégyenkezésbe. Mérhetetlenül ostobának érzi magát. Honnan, honnan nem, az az elképzelése támad, hogy itt egyáltalán nem is róla van szó. Úgy gondolja, Adamet nem az érdekli, hogy ő veszélyben van-e, hanem hogy ha rábíz valamit, az rendben megy-e. Logikusabban, érthetőbbnek és elfogadhatóbbnak tűnik számára ez a verzió. De még mindig viaskodik magával, túlontúl sok aspektusa van ennek a kérdéskörnek.
- Rendben? Mi az, hogy rendben? Ne mondd nekem, hogy rendben!
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 18. 01:02
| Link

Kíra kezd lassan belezavarodni a saját csapongó gondolataiba. Nem igazán tudná megfogalmazni, mégis mi váltotta ki nála pontosan ezt a fajta viselkedést, vagy mit akar elérni vele. Nem is igazán keresi a választ erre a kérdésre, mint általában, most is hagyja, hogy elragadják az érzelmei.
Adam sötét tekintete viszont megmozdít benne valamit. Elsődlegesen belefojtja a szót a lányba. Tudatosítja benne, hogy talán egy kissé túl messzire ment. Csak nagyokat pislog Adam lemondó szavait hallva. Teljesen megsemmisültnek érzi magát. Nem jön ki hang a torkán, nem is tudja, mit mondhatna még. Illetve de, tudja, hogy mit mondhatna. Visszakozhatna. Egy része ezt szeretné tenni, magyarázkodni, vagy visszaszívni minden eddigi szavát, de nem teszi. Mozdulni sem bír, csak némán figyeli, ahogy a férfi megszakítja a szemkontaktust, feláll és elsétál a konyha felé. Nem néz utána, a tekintete az asztallapon ragad, ahol az imént még a pohár állt.
Egyáltalán nincs megelégedve magával. Nem ezt akarta. Nem akart így elrontani mindent. Szégyelli magát. Továbbra sem tudja teljesen elhatárolni magát a következmények gondolatától, vagy attól, hogy Adam hány emberre kényszerítette már rá az akaratát, de akkor sem érdemelte meg, hogy Kíra így beszéljen vele. Hatalmas gombóc gyűlik a lány torkába. Nyel egy nagyot, mire könnyek gyűlnek a szemébe, de nem hagyja őket legördülni az arcán. Ha most Adam újra feltenné neki a kérdést, teljesen más választ kapna, mint az imént. De nem várja, nem is várhatja ezt el a férfitől. Annál azonban makacsabb és dacosabb, semmint hogy mindezt közölje is Adammel. Esze ágában sincs utánamenni, bocsánatot kérni, törleszkedni. Az még kínosabb lenne a jelenlegi helyeznél. Inkább megpróbálja megszokni ezt.
Sóhajt egy nagyot és végül elfordítja a tekintetét az asztalról. Pislog párat, aztán feláll, előszedi az ágyneműt és gépiesen megágyaz magának a kanapén. Lefekszik, befordul a kanapé háttámlája felé, de nem jön álom a szemére. Nem szokása elfutni a problémák elől, tudja, hogy neki illene kezdeményezni a "békülést". ~ De olyan nehéz~
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 18. 23:01
| Link

Megrezzen, amikor Adam igazgatni kezdi rajta a takarót, de szinte azonnal újra el is lazítja magát. Csak meglepődött, mert nem hallotta a férfit közeledni, és egyébként sem számított rá, hogy még egyáltalán ránéz ma este. De megteszi, és ezzel alkalmat ad a lánynak, hogy bocsánatot kérjen, magyarázkodjon. Kíra azonban nem él a lehetőséggel. Jól esik neki a férfi érintése, de mozdulatlan marad, csak konokul mered a kanapé támlájára. Akkor sem fordul meg, mikor a férfi elengedi a vállát, mert nem tudja, van itt áll-e még felette, vagy esetleg messze jár. Inkább nem kockáztat, pedig kezd kicsit kényelmetlenné válni számára az eddigi pozíciója.   Hogy mégis változtasson rajta valamelyest, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik.
Most az egyszer igyekszik összeszedni minden erejét és nem meggondolatlannak lenni. Ha ugyanis most hagyná eluralkodni magán a hebrencs, izgő-mozgó énjét, már rég Adam nyakába ugrott volna. Talán ha bárki másról lenne szó, meg is tenné, nem aggódna amiatt, hogy ez hányadik nem várt kirohanása lenne az elmúlt egy órában. Adam viszont határozottam jó hatással van rá ebből a szempontból. A férfivel kapcsolatban nem akar csupa meggondolatlan döntést hozni, talán ő az egyetlen személy az életében, akinek a jelenlétében Kíra fejében egyáltalán megfordul, hogy létezik egy bizonyos határ, amit átlépve akár tönkre is teheti a kapcsolatukat.
Már csak azért sem akarja most rögtön elkiabálni, hogy meggondolta magát. Illetve, hogy mégsem gondolta meg magát azzal kapcsolatban, amit a konyhában mondott. Nem tudja eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e, amit gondol. Márpedig igen nagy ritkaság számba megy nála, hogy egyáltalán feleszi magának ezt a kérdést. De komolyan akarja gondolni a véradásra vonatkozó döntését. A konyhában még teljesen biztos volt a döntésében. Mióta csak megismerte Adamat, természetesnek vette, hogy a férfi igyon belőle, ha szeretne. Gondolatban legalábbis természetesnek tűnt számára. De beszélni róla, Adam szájában hallani a szavakat, látni a férfi pillantását, már nem olyan egyszerű Kíra számára. való igaz, hogy megijedt és voltaképp ezért hátrált meg. Megijedt attól, hogy voltaképp mennyivel jobban kiszolgáltatná magát Adamnek, mint ahogy azt ő képzelte, ugyanakkor teljes mértékben bízik a férfiben. Ez az a belső konfliktus, amit egyszerűen képtelen feloldani, ami egyik véglettől a másikhoz űzi.
Lassan elnehezülnek a pillái, mégiscsak hosszú napja volt, elfáradt. A légzése lelassul, egyenletessé válik, ahogy szépen álomba szenderül.


Viszonylag korán kel, hozzá van szokva, hogy a felkelő nap első sugarai ébresztik. Úgy érzi, ha valamit, hát a napfelkelte figyelését sosem fogja megunni. Most azonban egyrészt lekésett már róla, másrészt meg Adamnél van. Kócosan, kissé még álmatagon bújik ki a takaró alól. Első útja a fürdőszobába vezet, ahol már meg sem lepődik rajta, hogy a vécét egy bokor bitorolja. Lezuhanyzik, fogat mos, felkap egy kis nyári ruhát, a haját pedig a fürdés után laza kontyban felejti.
A fürdőből egyenesen Adam szobája felé indul. Ha férfi bent van - meg ha nem akkor is - nyilván már felfigyelt rá, hogy Kíra merre mozog, legalábbis Kíra feltételezi, hogy így van. Ettől függetlenül nem masírozik be a hálószobába - ahol egyébként már járt, amíg Adam nem volt itthon, de ha a férfi nem kérdezi, nem fogja elmesélni neki - , hanem virágmintás kis szoknyájában megáll a küszöbön és kopog kettőt az ajtófélfán.

Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. július 18. 23:11 Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 19. 00:27
| Link

Vidáman viszonozza Adam mosolyát, könnyed léptekkel besétál a szobába és letelepszik a férfi mellé az ágyra.
- Jól, de tudtam volna még tovább is - egy apró ásítással igazolja a szavait.
- De majd mennem kell, nekem kéne nyitnom az Ajándékboltot..., meg amúgy is szerettem volna beszélni veled még előtte - zavartan lesüti a szemét, közben megszokásból a füle mögé akar tűrni egy tincset, ami nincs is ott, aztán újra Adamre pillant
- És rájöttem, hogy reggel van és biztos fáradt vagy. Vagyis nem vagy fáradt, csak na, érted. Sose láttalak még nappal, és nem is tudom, nem akarlak zavarni. Nagyon szenvedsz? - a tőle megszokott módon csicsereg, kicsit még húzza az időt, mielőtt rátérne a főbb témára. Egyébként pedig tényleg kíváncsi, mennyire viseli meg Adamet a nappal. Kissé szégyelli is magát miatta, de abszurd módon élvezi a gondolatot, hogy itt van ő, frissen és üdén, készen egy újabb napra, meg Adam, sötét homályba burkolózó szobájában kuksolva.
További terelő szöveg azonban nem jut az eszébe, egyébként is, minél tovább húzza, csak annál nehezebb lesz.
- Hülye voltam tegnap este, sajnálom - kezeivel eltakarja az arcát, és csak az ujjai között pislog Adamre.
- De tényleg. Csak tudod... - hatalmas, mélyről jövő sóhajtást hallat és közben leengedi a kezeit az arca elől.
- Azt hittem,... Azt gondoltam... Nem tudtam... - látszik rajta, hogy szeretné megmagyarázni, de nem találja a szavakat arra a káoszra, ami az este lejátszódott benne. Végül feladja az erőlködést, ennek jeléül pedig lendületesen hátraveti magát az ágyon.
- Mindegy, nem tudom elmagyarázni. De bízom benned, és akkor iszol belőlem, amikor szeretnél - mindezt a plafonnal hadarja el. Nem mintha nem gondolná komolyan a szavait, csak éppen kicsit tart Adam reakciójától. Fogalma sincs, hogyan jutott erre az elhatározására, ma reggel egyszerűen így kelt fel. Valahogy egyensúlyba került a mérleg két nyelve. Tudatában van a következményeknek, továbbra is kirázza a hideg a kiszolgáltatottságtól, de kontroll alatt tartja az ellenérzéseit, és a másik oldalon vágyik az élményre, bízik a férfiben, és ugyanolyan természetes dolognak fogja fel, mint hogy ő is szokott reggelizni.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 19. 21:53
| Link

Megkönnyebbült, elégedett, boldog mosoly terül szét az arcán. Tessék, kimondta, megbeszélték, tisztázták, helyre állt a világ rendje. Kicsit megemelkedik fektében és felpillant Adamre. Hosszú másodpercekig néznek egymásra némán, majd miután Adam feláll az ágyról Kíra is felpattan.
- Na jó, megyek. Hagylak pihenni - búcsúzik és ezzel kilibben a helyiségből. De egyelőre nem megy messzire, csak a konyháig jut, ahol szépen megreggelizik, és persze elpakol maga után. Aztán a nappaliban elpakolja az ágyneműt, megáll, végiggondolja, nem hagy-e itt valamit. Még visszarohan az emeletre és a fürdőszobából összeszedi a pipereholmijait, amiket aztán belehajít a  táskájába. Táska megvan, sátor megvan, ez minden holmija, amit nagyon egyszerűen tud is vinni mindig mindenhová magával. Ha mégis itt hagyna valamit, majd visszajön érte.
- Tényleg mentem, sziaaaa - kiabálja, miközben kilép az ajtón. Nem, egy árva pillanatra sem gondol bele, mekkora égbekiáltó logikátlanság ez a részéről.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 20. 17:40
| Link

Majd leragad a szeme, de lassan kezd tudatára ébredni. Rossz érzése van, mintha valami nem lenne rendben. Attól függetlenül, hogy a megérzései sokszor csapták már be, mégis mindig hallgat rájuk. Kikászálódik az ágyból és különösebb kutatómunka nélkül megtalálja a felkelésének okát. Egy piszkos, csatakos szőrű kutyának csak a hátsója lóg ki a földön heverő hatalmas hátizsákból. Körülötte pedig már jó néhány holmi szét van cibálva.
- Rossz kutya, menj onnan! - szól rá az állatra, mire az előbújik a zsákból és Kírára vicsorog. - Oké, akkor ne, csak maradj. Éhes vagy, igaz? - előszed egy húskonzervet és egy lapos műanyagtányérra borítja a tartalmát. De mire lerakná a kutya elé, az már tovább is áll. Nem valami barátságos. Kírát eléggé elszomorítja az eset, mindenesetre mikor elindul dolgozni, a kutyakaját a sátor előtt hagyja. Az első pár hétben kifejezettem élvezte, hogy folyton hurcolássza a dolgait, mostanra viszont kezdi kicsit unni, hogy mindig máshol verjen tanyát. Persze nyilvánvaló is volt, hogy a játszótér, a boglyas tér közepén, vagy a cukorvarázs előtt nem kempingezhet huzamosabb ideig. De a stégen például szívesen maradt volna kicsit tovább, azonban kiderült, hogy oda emberek járnak. Üldögélni, nézni a vizet, fürödni, ami Kírát ugyan nem zavarta, az említetteket viszont kissé feszélyezte, a tudat, hogy egy méterre tőlük valaki lakik. A tavacska partja viszont elég jó helynek tűnt számára. Összepakolni egyébként sincs már ideje, és kedve pedig annyira se.
Nagyon sokat elárul Kíráról, hogy egyáltalán nem aggasztja a sátrában felbukkanó kutya. Pedig talán nem ártana elgondolkodnia rajta, hogy védje valamiképpen az otthonát az illetéktelen behatolóktól. Felméri a károkat, közben megtalálja Adam levelét is, vagyis csak a felét, megcsócsálva, nyálasan.
Ezt leszámítva azonban teljesen átlagosan telik a napja, nem igazán járatja azon az agyát, hogy Adam vajon mit szeretne tőle, sokkal jobban foglalkoztatja, hogy vajon visszatért-e a kutya, vagy megette-e, amit kint hagyott neki. De előtte még végig kell szenvednie a munkaidejét. Mostanra jutott el odáig, hogy kezdi unni a boltban való ücsörgést. Legalábbis ma nem sok kedve volt hozzá.
Miután bezárja a boltot, visszatér a sátrához, ahol ugyan nem találja meg a kutyulit, de a kitett kaja is eltűnt. A délután további részét azzal tölti, hogy rendet rak a holmijai között, megjavítja, ami elszakadt. Alkonytájt kirak még egy adag kaját a kutyának. Eredetileg már fel akarta szedni a sátrat, de úgy dönt, mégis itt hagyja, hátha visszajön a kutyus. Aztán átöltözik, mert mégsem akar abban a kis szoknyájában menni Adamhez, amiben egész nap volt. Helyette felvesz egy másik, valamivel lezserebb, zöld kis ruhácskát. Megkerüli a tavat, ráérősen bandukol az erdő fáinak vonalát követve, a nap már lement és rohamosan kezd sötétedni.
- Szia - köszön vidáman, miután kopogás nélkül beengedi magát a házba. Bepillant a konyha felé, aztán második lehetőségként a nappaliba lép be.
- Képzeld, egy kutya megette a leveted - újságolja lelkesen. - Vgayis csak félig megcsócsálta reggel. Szegény szerintem a faluban kóborol. Legalábbis nem úgy nézett ki, mint akinek van gazdája.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 20. 22:20
| Link

- Igen, ha visszajön. Mert elment. Szerintem nem nagyon szereti az embereket. De hagytam ott neki kaját - egy pillanatig sem gondolkozik a válaszon. Gyerekkorában sosem volt kutyájuk, meg semmilyen állatuk sem, hiszen az ugye nagy felelősség, Kíra meg kicsi volt, és feltehetően elhanyagolta volna a kis kedvencét. Igazából most sincs teljesen tisztában vele, hogy mi mindennel jár egy állat tartása, de megesett a szíve a koszos eben és szeretne gondoskodni róla.
Beszéd közben közelebb megy Adamhez és letelepedik mellé a kanapéra. Megigazgatja a szoknyáját, a füle mögé rendez egy előrelógó tincset, és kíváncsian hallgatja, ahogy Adam belekezd feladat felvezetésébe. Türelmesen megvárja, míg a férfi lepakolja a gitárt és közli a lényeget. Egyrészt örül, hogy Adam valami tényleg fontos dolgot szeretne rábízni, és pontosan ugyanezért meg is lepődik rajta.
Félrebillenti a fejét, elgondolkodva viszonozza Adam pillantását. Egyáltalán nem akad fenn azon, hogy a vér beszerzése kívül esik a legalitás keretein, fel sem fogja rendesen, hogy ez nem csak játék és komolyan megütheti a bokáját, ha rosszul alakulnak a dolgok.
- Hm. Oké, gondolom biztonságosabb, ha egy mugli az a valaki - tőle szokatlan módon nagyon is logikusan, komolyan próbálja végiggondolni a problémát. Az más kérdés, hogy a komolysága nem a megbízás komolyságából fakad, csak abból, hogy elképzeli, hogy ezt komolyan kell csinálni, hogy ha ő odamegy egyszer valakit megvesztegetni, akkor határozottan, hideg fejjel kell csinálni. Már el is képzelte, hogy egy igazi üzletasszonyos cuccban feszítsen.
- Akkor még két kérdés. Vagyis inkább három. Mikorra kell? Mekkora tételben? És... Biztos vagy te benne, hogy ezt rám akarod bízni? - a hangsúlyból egyértelműen érezhető, hogy Adam helyében ő nem biztos, hogy rá merné bízni saját magára egy új forrás keresését. Attól függetlenül, hogy sokszor életrevalóbb, mint ahogy kinéz, és mindig feltalálja magát, szeret az esetlen, bolondos, felelőtlen szerepben tetszelegni.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 21. 00:32
| Link

- Háááát. Ez végülis igaz.. De mi van, ha valamit nagyon elrontok, lebukunk és levadásznak - kissé elragadtatva magát aggodalmaskodik egy sort, de aztán visszatér a komolyabb hangvételhez
- Örülök, hogy rám bízd - bólint rá Adam szavaira, a hangján pedig tisztán érezhető, hogy van benne egy jó adag bizonyítási vágy. Adam, önmaga, meg talán az egész világ felé. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy józanul gondolja végig a problémát, ne ugráljon örömében, és legalább látszólag komolyan vegye, és felfogja a dolog súlyát.
- Okés, akkor meglátom, hogy mire jutok. Sosem csináltam még ilyet. Fura is lenne, ha de. Szóval, ha egy hét alatt nem találok senkit, feladom. - persze esze ágában sincs kudarcot vallani. Igen, mélységes kudarcként élné meg, ha azzal kéne visszajönnie Adamhez, hogy tessék, ő erre jutott, innen folytassa Adam a dolgait, ahogy akarja. A válaszával inkább csak biztosítani akarja Adamet, hogy még mindig a földön jár, nem szállt el teljesen, és tisztában van a saját korlátaival. Meg aztán, ha valami mégsem úgy alakulna, ahogy szeretné, nem kell mentegetőznie, hisz ő nem ígért semmi beton biztosat. Bár egyelőre azt sem nagyon tudja, hogyan fog nekilátni a feladatnak, de már az is valami, eljut addig, hogy mugli körökben lenne jobb nézelődnie. Közben pedig fejben jegyzi az adagokra vonatkozó kritériumokat is.
- Te akkor havonta még egy egész embert sem iszol meg? - elkerekedett szemekkel, kicsit hitetlenkedve, amolyan "Fiam, eszel te rendesen?" hangon szólal meg, miután gyorsan kimatekozta a dolgot.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. július 21. 00:32 Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 21. 19:35
| Link

- Ó. Értem. Ez nagyon szörnyen hangzik - reagál együttérzően, és valóban megérti a logikát, abban, hogy a férfi miért kényszeríti magát ilyen szegényes táplálkozásra. De arról elképzelése sincs, hogy milyen érzés lehet, ha sosem elégítheted ki a szomjad, és hogy ezt hogyan viseli el Adam. Hozzá lehet egyáltalán szokni a folyton mardosó éhséghez? Fürkésző tekintettel vizslatja Adamet, próbálja tetten érni rajta az olthatatlan szomjúságot. Furcsamód eddig nem gondolt bele Adam létezésének ezen vonzatába. Kíra alapműveltsége megvan a vámpírológia terén, de valahogy teljesen más az, ha az ember olvas valamit, meg ha itt ücsörög egy vámpír házában, egy vámpír kanapéján a vámpír mellett, aki ráadásul nem is a tankönyvek tipikus vérengző vadállata.
~ Helyben vagyunk~ Apró mosoly jelenik meg a szája szegletében, miközben figyeli, ahogy Adam lesüti a szemét, az ujjaival babrál. Rendkívül aranyosnak találja, hogy Adam úgy viselkedik, mint egy édességre áhítozó kisfiú. Egyáltalán nem feszélyezi a nyakára irányuló bámész tekintet, noha jellemzően nem ez a testrésze kap kiemelt figyelmet a férfiaktól. Nem éri váratlanul Adam kérdése, hiszen megbeszélték. Kellemes izgalom uralkodik el rajta, már nem tudja visszafojtani a széles, vágyakozó mosolyát. Neki ténylegesen felgyorsul a szívverése.
- Oké, de várj! - hirtelen felpattan a kanapéról és Adam előtt megállva  és kissé zavartan pislog le a férfira.
- Megpróbálok úgy tenni, mintha kevésbé jöttem volna lázba, és nem lennék ilyen izgatott. - vesz egy hatalmas levegőt, kifújja. Megpróbálja letörölni  képéről a széles vigyorát.
- Vagy ez normális? Ugye nem? Biztos nem, mert még ezt sosem mondtam nagyjából úgy senkinek, mert enélkül is elég ütődöttnek tartottak, de régen sokszor elképzeltem, hogy találkozok egy vámpírral. Még mielőtt egyáltalán tudtam volna a varázsvilág létezéséről. Szóval, ez hülyén fog hangzani, de kicsit mintha valóra válna a gyerekkori álmom, vagyis mondjuk az inkább rémálom volt. Ez beteges nem?  Imádtam a természetfeletti rémtörténeteket, és csak fura belegondolni, hogy nagy részük igaz is. Jaj, de én itt beszélek összevissza te meg éhezel. Csak ha izgulok, nem tudom befogni. Ami szerintem nagyon rossz tulajdonság, meg idegesítő. - beharapja az ajkát, nem akarja jobban próbára tenni Adam türelmét. Elvégre nagyon bosszantó tud lenni, ha az ember szeretne valamit, ami ott is van tőle el karnyújtásnyira, elméletben már az övé is, és türtőztetnie kell magát, hogy ne ragadja meg.
- Ne haragudj - csendesen, kissé engesztelő hangon, visszafogott mosollyal beszél, s közelebb lép Adamhez. Laza mozdulattal lendít egyet a hajzuhatagán, hogy nagyjából az egész csak a bal oldalára rendeződjön, közben pedig a kanapé helyett Adam  ölébe ereszkedik vissza.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. július 21. 19:36 Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 21. 23:55
| Link

Egy csöppet sem zavarja, hogy nem kap érdemi választ mindarra, amit önmagáról meg az érzéseiről összehord, de még csak a férfi arcáról sem igazán tudja leolvasni, hogy mi a véleménye. Kíra nézetei szerint pedig ez teljesen jól is van így. Könnyedén, bármikor, bárkivel szívesen megoszt efféle személyes dolgokat magáról, viszont csak annyit, amennyit ő gondol, ahogy ő gondolja, egy szóval sem többet. Csak semmi túlgondolás, semmi véleménynyilvánítás.
Adam türelmesen kivárja, míg Kíra befejezi a szövegelést, ennél többet pedig nem is várhat el tőle. Félresöpri a haját, elhelyezkedik Adam combján és teljes mértékben a másikra bízza magát. Nem aggódik, mint mindig mindenkiről, most is a legjobbakat feltételezi. Ugyanakkor naiv optimizmusának is van egy határa, amit az emberek többségével nem lép át. Adammel már átlépte, Adamre gyakorlatilag az életét bízza rá, még ha ezt nem is fogja fel rendesen.
Biztonságban érzi magát Adam karjai között, várakozóan csillogó tekintettel viszonozza Adam hosszú pillantását, míg az lejjebb nem vándorol az arcáról. Enyhén megborzong, apró pihéi mind az égnek merednek, ahogy a férfi hideg keze a tarkójára simul. Látja a kivillanó szemfogakat, érzi, hogy a férfi fogása egy árnyalatnyival erősebb, de egyáltalán nem zavaró. A férfi tincsei csiklandozzák a bőrét, komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne nevesse el magát, egészen addig, amíg...~ Hhha~ Lágyan elnyíló ajkakkal szusszanva szívja be a levegőt, mikor a tűhegyes fogak utat találnak a véréhez. Lassan kifújja a levegőt, meredten bámul maga elé, de nem is látja rendesen, amit néz. Lehunyja a szemét, csak az érzésre koncentrál. Kellemes bizsergés indul ki a nyakából és szétterjed az egész testében. Ha nem is úgy, és annyira mint Adam, de összességében élvezi, ahogy a férfi a vérét szívja. Alkalmazkodik a férfi mozgásához, menet közben óvatosan Adam nyaka köré fonja a karját.
~ Oh, ne, még ne~ Fut át az agyán, miután hosszú, gyönyörű másodpercek elteltével érzékeli, hogy Adam be fogja fejezni, mindjárt vége.
Kíra feje zsong. Úgy érzi lebeg, a csodálatos élmény emlékétől kísérve. Kinyitja a szemét, próbál Adamre fókuszálni. Úgy érzi máshoz nincs is ereje, pedig igazán nem csinált semmit, amiben elfáradhatott volna, mégis piheg.

Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. július 22. 11:27 | Link

Újabb piciny sóhajtást hallat, mikor Adam fogai elválnak a bőrétől. Kíváncsian pislog a férfire, először nem igazán érti, mit akar csinálni. De egyelőre még nem talál rá a hangjára, és más módon sem fejezi ki értetlenkedését. Csak mozdulatlanul hagyja, hogy Adam hüvelykujjával a nyakára kenje pár csepp vérét. Nem érzékel különösebb minőségi változást, hiszen egyáltalán nem fájtak a sebei, eltűnésükkel csak a kellemes bizsergető érzés kezd halványulni. Rebegve záródnak össze pillái, ahogy Adam ismét a nyakához hajol, hogy az ott maradt vért is lenyalogassa. Enyhén félrebillenti a fejét, élvezi, ahogy a férfi nyelve végigjár a nyaka vonalán, módszeresen eltüntetve minden csepp vért.
De ennek is vége szakad egyszer, elfogy a vér, Adam pedig kissé följebb emeli a fejét és Kíráéhoz dönti. A lány is lehunyt szemekkel viszonozza a gesztust, karjaival továbbra is öleli, magához húzza a férfit, nem mintha nagyon húznia kellene. A szíve még mindig gyorsabban ver az átlagosnál, csak lassan tér vissza a normális tempóra. Megpróbálja valahogy jellemezni, valamihez hasonlítani az élményt, amiben része volt, de nem sikerül neki. Nem talál rá szavakat, és nem kell, hogy találjon. Mindennél többet mond az, ahogy most meghitten, egészen idillien bújnak egymáshoz Adammel.
Néhány perc múlva kezd tisztulni a feje, már kevésbé érzi magát kábának, a mámoros  könnyedség már múlóban van. A gondolatai azonban továbbra is kuszák, sok minden kavarog benne az élmény kapcsán.
- Ha lehetne majd választani, így halnék meg - suttogja halkan, enyhén akadozó hangon, közben pedig jeges borzongás fut végig a testén saját szavai hallatán. Csak kimondta az éppen megszülető gondolatot, mielőtt még belegondolt volna, hogy mi is az voltaképpen. Ez végképp visszarántja a valóságba.
- Nem, mégsem - visszakozik azonnal, ezt nyomatékosítva enyhén meg is mozgatja a kobakját jobbra-balra, de még mindig a férfihoz simul közben.
- Szörnyű lehet így meghalni - teszi hozzá valamivel élénkebben, és ezúttal már elhúzza a fejét Adamétől, hogy a férfire nézhessen. Beharapja az ajkát. Rájön, hogy egy sokkal mélyebb, rétegeltebb kérdésbe vágta a fejszéjét, semmint hogy ilyen egyszerűen és határozottan álláspontot foglaljon. Pedig, ha nagyon szélsőségesek is, általában vannak szilárd elképzelése arról, hogy mit szeretne és mit nem.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 22. 20:07
| Link

- Óóóó - pislog nagy szemekkel a férfire, akivel épp csak annyira növekedett meg közöttük a távolság, hogy a másik szemébe tudnak nézni, illetve tekintetét enyhén vándoroltatva Kíra észreveszi, hogy a férfi szemfogai nem húzódtak vissza. Beszéd közben el is felejtette, hogy Adamnek van tapasztalata a témában. Abba sem gondolt bele, hogy ha így halna meg, gyakorlatilag meg sem halna rendesen.
- De pont az benne szörnyű, hogy nem érzed szörnyűnek - próbálja meg megmagyarázni, hogy honnan ered a hirtelen vélemény változtatása. Bár jobban mondva csak hangosan gondolkodik.
- Mert...a halálnak szörnyűnek kellene lennie, nem? Ha meghalsz, tudatában kéne lenned, hogy ez mit jelent.. és nem élvezni. - folytatja a gondolatmenetét, majd egy pillanatra szünetet tart, csak hogy levegőt vegyen.
- De ha már úgyis mindegy, akkor...nem tudom, mit választanék. Csak egyszer halsz meg, és akkor annak emlékezetesnek kell lennie. Mert az valami nagy dolog. Ősidőktől keresi rá a magyarázatot az emberiség, hogy mi lesz aztán. De mivel az nincs, gondolj bele, mennyi mindenre képes az emberiség, hogy kijátssza, mert fél tőle... Szellemek, vámpírok, a Feltámadás Köve. Így vagyunk berendezkedve, hogy a halál szörnyű. - halkan, komolyan, elgondolkodva beszél, még mindig nehezen szedi össze a gondolatait, főleg hogy Adam közben már gyengéden az arcát simogatja. Elég meglepő lehet, de Kírától a filozofálgatás sem áll távol, még ha elég amatőr szinten műveli is.
- De én hiszek benne, hogy van utána valami. - teszi hozzá valamivel derűsebben, egy halvány mosoly kíséretében.
- Szóval csak azért nem halnék meg így, mert túl könnyű lenne és nem az a dolgok rendje. - sokáig tartott, de mégiscsak a gondolatmenete végére ért.

Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 22. 21:54
| Link

Egyáltalán nem zavarja, hogy kettejük közül ő az, aki nyilvánvalóan többet beszél. Nem aggódik amiatt, hogy esetleg untatná a másikat, feltételezi, hogy ebben az esetben Adam már rég szólt volna. De verbális reakciót mégiscsak várna Adamtől, attól függetlenül, hogy nem kérdezett rá, még kíváncsi, hogy a férfi hogyan vélekedik a témáról.
Válasz helyett azonban valami egészen mást kap, mikor befejezi a mondandóját. Eléggé meglepődik Adam csókján. A meglepetését a másodperc tört része alatt öröm, kellemes bizsergés váltja fel. Csak most tudatosul benne, milyen abszurd is, hogy itt ült Adam ölében, és képes volt a halálról vallott nézeteit ecsetelni, elterelve a saját figyelmét arról, hogy itt ül Adam ölében... Valami furcsa melegség árad szét a testében, eddig valahogy nem feltételezte, hogy Adam a vérén kívül esetleg mást is szeretne tőle. Megnyugtatja és egyben felvillanyozza, hogy a jelek szerint mégis.
- Azért kaptam, hogy csendben legyek? - kérdezi incselkedve. De nem hagy időt Adamnek a további csöndes szuszogásra vagy a válaszolásra, illetve önmagának bármiféle gondolkodásra. Vonzónak találja a férfit, bízik benne és úgy véli nem kell tartania az elutasítástól. Ez bővel elég neki ahhoz, hogy átengedje magát az ösztöneinek és a férfinél sokkal kevésbé visszafogottan, szinte hevesen essen neki a másik ajkainak. Nincs rá tekintettel, hogy közben a hegyes vámpíragyarak felszántják-e az alsó ajkát, avagy nem. Mégis hogy tudná kikerülni őket?
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adam
Írta: 2014. július 24. 00:17
| Link

Kíra ruhácskája enyhén felgyűrődik, ahogy a férfi egy határozott mozdulattal még közelebb vonja magához, szorosan simulnak egymáshoz. Teljesen belefeledkezik a pillanatba, heves, erőteljes csókokkal válaszol Adam mohó, szinte már követelőző ajkaira. Úgy érzi, mintha a férfi, szenvedélyes mozdulatai mögött, mégis visszafogná magát, nem engedi el magát úgy, mint Kíra, aki gyakorlatilag teljesen Adamre bízza magát, és minden felelősséget a férfi szemfogaival kapcsolatban.
Ajkaik lassan elválnak, Kíra mellkasa gyors egymás utánban emelkedik és süllyed, ahogy menet közben támadt enyhe légszomját kielégíti. Az erőteljes szorítást érezve felpillant Adamre, aki méretes agyaraival, különös fényű tekintetével, felszegett állával egész testéből dominanciát sugároz. Kírában, valahol mélyen, nagyon mélyen, és jócskán megkésve megszólal az életösztön, azt üzenve, hogy bizony a lánynak lett volna és van is oka tartania a férfitől, hiszen veszélyes. Kírát azonban csak még jobban feltüzeli Adam birtokló viselkedése, még ha csak pár  pillanatig tart is. A veszély abszurd módon csak még jobban vonzza Adamhez, a tudat, hogy bármikor megégetheti magát a férfivel, ettől érzi igazán, hogy él. Hangozzon ez bármilyen klisésen is. Ebben a pillanatban tudatosult benne úgy igazán, hogy Adam mögött a történelem, előtte a végtelen, egyszerre állandó és az idővel együtt változékony, míg ő sebezhető, törékeny, parányi élet. Meglehetősen komoly, más helyzetben pedig elég nyomasztó lenne ez a gondolat Kírától, de ebben a mámoros pillanatban hagyja elillanni.
Ismét lehunyja a szemét, és rádöbben, hogy valahogy már nem is érzi olyan hűvösnek a férfi érintését sem a vékony ruhán keresztül, sem vállán, sem a nyakán. Közben elengedi a karjait, melyeket eddig a férfi nyaka köré font, előre húzza a kezeit a férfi mellkasához, kitapintja az ing gombjait, és gyors, egyszerű mozdulattal bújtatja ki a lyukból egyiket a másik után.
Kírának nincsenek illúziói, lányos ábrándjai arról, hogy mi is van most közte és a férfi között. Nem vágyik semmiféle státuszra a férfi életében. Pontosan tudja, hogy nincs és nem is kell definíció egy efféle kapcsolatra.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adamdrága
Írta: 2014. szeptember 1. 21:51
| Link

- Jaj, ne csináld már! Rossz kis kutya vagy - de hiába a dorgáló szavak a crup keverék nem tágít Kíra elől, pedig az utóbbi időben többnyire már hallgat a lányra. Bár ez nem Kíra határozottságának vagy nevelésének köszönhető, hanem annak, hanem inkább az állat intelligenciákénak, annak, hogy tudja, Kíra soha nem akar neki rosszat, és ő sem akar rosszat a kis gazdájának. Most is ezért ugrál előtte, morogva, vicsorogva, a rendelkezésére álló minden eszközzel gátolni a lányt, hogy elérje fák között megbúvó viktoriánus épületet, épp csak, hogy nem harapja meg.
Lehajol, megsimogatja az ebet, megpróbálja neki már századszor is elmagyarázni, hogy nincs ok az aggodalomra, csak Adamhez megy. Az állat azonban nem igazán akarja megérteni és elfogadni a két tagmondat közötti kapcsolatot.
Mikor a kutyus először szegődött mellé az Adamhez tartó úton, csak a ház előtt kezdett el ugatni, Kíra többször próbálta lecsendesíteni, de nagyon sokára hagyta abba, és másnap reggel a fák között várta a házból kilépő Kírát. Azóta mindig elkíséri a lányt, jobban mondva megpróbál az útjába állni, reggel pedig várja őt. Kíra azonban nem törődik a állat vehemens viselkedésével. Jobban örülne neki, ha a kutyus nem ugrálna mindig a lábánál, ha Adam háza felé veszi az irányt. Főleg ha éppen visz is valamit a férfinek. Az előző éjszakát Adam ajánlatát kipróbálva az erdei menedékben töltötte, és közben ahogy annak a környékén bóklászott, talált egy érdekes formájú, színes foltokkal tarkított kavicsot, és már akkor eldöntötte, hogy elviszi a férfinak.
A kutyus vakkant két erőteljeset, mikor már bővel sötétedés után a  házhoz érve Kíra páros lábbal felszökdécsel a verandára, és otthonosan benyit az ajtón. Adam valószínűleg már rég érezte, hogy itt van, meg aztán egyébként sem erőssége a kopogás, ha arról van szó, hogy be akar menni valahová.
- Hahó - köszön bele az éterbe, miközben a nappali felé veszi az irányt és megáll az ajtóban.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adamdrága
Írta: 2014. szeptember 2. 21:57
| Link

Meglepetten torpan meg a küszöbön, ahogy Adam helyett valami ismeretlen fószert pillant meg a nappaliban. Soha senkivel nem találkozott még a férfi házában, bele sem gondolt igazán, hogy rajta kívül lehetnek látogatói Adamnek. Végigméri a kanapén olvasgató szőke férfit, és ahogy az nála lenni szokott, egész könnyedén tudomásul veszi a helyzetet, sosem volt problémája azzal, hogy feltalálja magát, ha valami váratlan dolog történik vele.
Nem reagál azonnal az Adamre vonatkozó kijelentésére, már csak azért sem, mert a másik még csak rá sem nézett, miközben beszélt. Másrészt pedig vár, ő maga sem tudja igazán, hogy mire, talán arra, hogy a férfi magától megmagyarázzon neki mindent, kezdve azzal, hogy mit keres itt, és mégis mi az, hogy Adam még alszik.
- Nekem azt tanították, hogy ne álljak szóba idegenekkl.. - vágja rá kislányos hangon, habozás nélkül a férfi kérdésére, de elharapja a mondat végét, mert közben találkozik a tekintete a férfi különös fényű pillantásával. Adam kékjeinek sejtelmességét már megszokta, sőt szinte természetesnek találja, szereti, a férfi tekintete azonban valahogy más, mélyebb. Pár pillanatig elgondolkodva figyeli a másikat, normális emberre talán nagy hatással lenne a férfi erőteljes kisugárzása, Kíra azonban miután kinézelődte magát, egyszerűen csak félrebillenti a fejét, és nagyvonalúan mégis válaszol a kérdésre.
- Na, jó, megsúgom, Kíra vagyok. És...Ön? - dobja vissza a labdát, úgy gondolja, neki is van joga ehhez a kérdéshez. Ha pedig belelendül, nem tud egy kérdésnél megállni, nem is akar.
- Hogy értette azt, hogy Adam még alszik? Már rég lement a nap. Ez normális dolog? Ne aludjon. Én felkeltem! Hoztam neki valamit! - ez a kérdés egyelőre nagyobb prioritást élvez nála, mint az, hogy ki ez a szőke kékszemű. Nem vár engedélyt a másiktól, amint megfogalmazódik benne, hogy galád módon felkeltse Adamet, már penderül is ki a nappaliból, hogy az emelet felé vegye az irányt.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adamdrága
Írta: 2014. szeptember 3. 22:24
| Link

Egy név alapján még nem tudtak meg túl sokat egymásról, legalábbis, ami Kírát illeti, neki nincsenek elképzelései a férfi kilétét illetően, csupán annyit állapít meg a másikról, hogy vámpír. Ez a felismerés valahogy egészen ösztönösen jön neki, nem is igazán gondolkodott a dolgon. Egyelőre pedig meg is elégszik ennyivel, fontosabb neki, hogy elintézze, amiért jött, történetesen, hogy odaadjon Adamnek egy kavicsot, még annak az árán is, hogy ennek érdekében hátat kell, hogy fordítson Arendnek, és fel kell ébresztenie az emeleten szunyókáló férfit.
Könnyed, gyors léptekkel szalad fel a lépcsőn, majd egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt. Megáll az ajtófélfánál, néhány pillanatig figyeli az egyenletesen szuszogó, édesen alvó férfit. Lábujjhegyen közelíti meg az ágyat, bár ez igazán felesleges figyelmesség a részéről, hiszen épp arra készül, hogy felébressze a másikat. Adam nem sok helyett hagyott az ágy végén arra, hogy Kíra esetleg odabújjon vagy üljön mellé, így csak megáll az ágy mellett és a férfi fölé hajol, jobb oldalra vetett, hosszú haja függönyként takarja el Adam arcát az ajtó irányából, odafigyel rá, hogy ne a másik képébe hulljanak a tincsei, így csak az ágyat meg egy kicsit Adam karját cirógatja velük. Ha a férfi szeme nyitva lenne, kellemes kilátásban lenne része, hiszen Kírán egy bő kivágású, laza felső van, ami állva ugyan nem sokat mutat, így a férfi fölé hajolva, viszont annál többet.
- Hahhó, álomszuszék, hasadra süt a sötét - suttogja neki közvetlen közelről, majd lágyan megpuszilja a férfi ajkait. Aztán finom mozdulatokkal megigazgatja Adam haját, hogy ne lógjon az arcába.
- Milyen dolog, hogy te itt alszol, mikor vendéged van...Amúgy hoztam neked valamit - susogja a férfi füléhez hajolva, majd ezúttal a fülcimpája mögé csókol.
Szál megtekintése
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Adamdrága
Írta: 2014. szeptember 4. 21:56
| Link

Az ébresztgetés sikerrel végződik, és azzal, hogy Adam lehúzza magához Kírát, és hemperednek egyet az ágy közepének irányába, az idillt csak az zavarja meg, hogy Adam menet közben sikeresen feldolgozza az előbb kapott információkat.
Kíra meglepődik a férfi kérdésén, mert az meg sem fordult a fejében, hogy bárki is bejöjjön ide anélkül, hogy Adam ne venné észre, akár alszik, akár nem. De az ő részéről fontosabb, hogy odaadja Addamnek, amit hozott neki, ezért aztán megválaszolásban előbbre is veszi ezt a témát, hogy utána majd tényleg nyugodtan foglalkozhassanak a földszinten kóricáló férfival.
- Csak egy kis apróság, mert sátoroztam ott, ahol mondtad, az erdei menedékben, és tényleg nagyon szuper hely, és közben találtam egy követ, és tessék - a farzsebéből húzza elő a viszonylag kicsiny kavicsot, és átadja Adamnek. Múltkor a toll, amiről azóta már egészen megfeledkezett, nem is olyan rég virágokat kezdett préselni a férfi egyik könyvében, azóta már elfelejtette, hogy melyikben, most ez a kavics, ha Kíra így folytatja, Adam előbb-utóbb nyithat egy dobozt a sok kis apróságnak, amiket behord a házába.
- Azt hittem, tudod, hogy itt van, olyan nyugisan üldögélt a nappaliban. Ő mondta, hogy még alszol. Valami Arendnek hívják - tér vissza a szőke férfi kérdésére, a nevet hagyva mondandója végére, mert feltételezi, hogy Adamnek azért fog jelenteni valamit, és nagyon kíváncsi, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle az illető említése.
Szál megtekintése
Adam Kensington háza - Saragob Kíra hozzászólásai (67 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa