A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Árnyak a sötétben

☞

Mindig halogatom a dolgokat. Pató Pál úr amatőr mellettem. A határidők számomra olyanok, mint Supermannek a kriptonit. Ne jöjjenek a közelembe. Aztán vannak azok a dolgok, amikre még határidő sincs. Lehetne, de nincs. Mert nem érdekel. Nem fogok határidőket kiszabni magamnak, nem fog egy hülye mánusos masina irányítani egész nap.
Pedig milyen jól tenném, ha néha, csak néha, bár csak egyszer, nem halogatnék valamit. De már mindegy. Ezúttal legalábbis. Mert már itt vagyok, egy fán fennakadva, s úgy lógok a kabátomtól, mint egy szerencsétlen marionett-bábú. Shadow alattam van, úgyhogy annyira nem is vágyom arra, hogy elváljunk a fával.
A francba.

Megpróbálom felemelni az egyik karom, de rögtön csúszni kezd a kabátom az ágról lefele. Oké, nem mozgunk akkor. Lenézek, próbálom megtalálni a sáros avarban a pálcámat, de ebben a sötétben semmit se látok, csak épp azt a pár tenyérnyi helyet, amit a Shadow elrepedt lámpája megvilágít. És mégtöbb sáros avaron kívül semmit se világít meg.
Szétnézek, hátha van valami életjel a közelben, hangok, fények, bármi, ami emberekre és nem egy kiéhezett anyamedvére utal. Vannak egyáltalán errefele medvék? Nem igazán élnek Magyarországon, de ez lehet valami vérmedve. Valami szörny, amit az iskola pincéiben teremtettek, egy torz hibrid két fejjel és traktorkeréknyi mancsokkal.
Az ott egy... ház? Igen, az egy ház. Derengő fények szűrődnek ki, de még azok is olyan csodálatosak, mint a fény az alagút végén. A legszebb ház ez, amit valaha láttam. Bárcsak kicsit közelebb lenne. Ajj, bárcsak-bárcsak... de azért megpróbálhatnék kiabálni, talán épp kint van a lakója s meghallja, hogy valaki itt nyekereg az erdőben.
- Hahóóóóó - ordítom, s a zajra felröppen néhány madár, rikoltva menekül a közelemből, amitől persze frászt kapok. De oké, igazságos, én is a frászt hoztam rájuk, meg rázuhantam az otthonukra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=717522#post717522][b]Krushnic Dimitri - 2018.03.20. 20:01[/b][/url]

Árnyak a sötétben

☞

Mindig halogatom a dolgokat. Pató Pál úr amatőr mellettem. A határidők számomra olyanok, mint Supermannek a kriptonit. Ne jöjjenek a közelembe. Aztán vannak azok a dolgok, amikre még határidő sincs. Lehetne, de nincs. Mert nem érdekel. Nem fogok határidőket kiszabni magamnak, nem fog egy hülye mánusos masina irányítani egész nap.
Pedig milyen jól tenném, ha néha, csak néha, bár csak egyszer, nem halogatnék valamit. De már mindegy. Ezúttal legalábbis. Mert már itt vagyok, egy fán fennakadva, s úgy lógok a kabátomtól, mint egy szerencsétlen marionett-bábú. Shadow alattam van, úgyhogy annyira nem is vágyom arra, hogy elváljunk a fával.
A francba.

Megpróbálom felemelni az egyik karom, de rögtön csúszni kezd a kabátom az ágról lefele. Oké, nem mozgunk akkor. Lenézek, próbálom megtalálni a sáros avarban a pálcámat, de ebben a sötétben semmit se látok, csak épp azt a pár tenyérnyi helyet, amit a Shadow elrepedt lámpája megvilágít. És mégtöbb sáros avaron kívül semmit se világít meg.
Szétnézek, hátha van valami életjel a közelben, hangok, fények, bármi, ami emberekre és nem egy kiéhezett anyamedvére utal. Vannak egyáltalán errefele medvék? Nem igazán élnek Magyarországon, de ez lehet valami vérmedve. Valami szörny, amit az iskola pincéiben teremtettek, egy torz hibrid két fejjel és traktorkeréknyi mancsokkal.
Az ott egy... ház? Igen, az egy ház. Derengő fények szűrődnek ki, de még azok is olyan csodálatosak, mint a fény az alagút végén. A legszebb ház ez, amit valaha láttam. Bárcsak kicsit közelebb lenne. Ajj, bárcsak-bárcsak... de azért megpróbálhatnék kiabálni, talán épp kint van a lakója s meghallja, hogy valaki itt nyekereg az erdőben.
- Hahóóóóó - ordítom, s a zajra felröppen néhány madár, rikoltva menekül a közelemből, amitől persze frászt kapok. De oké, igazságos, én is a frászt hoztam rájuk, meg rázuhantam az otthonukra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=718630#post718630][b]Adam Kensington - 2018.03.28. 23:30[/b][/url]

A basszusgitáromon improvizálgatok éppen. Sötét hajam függönyként omlik a hangszerre, ahogy a kanapémon ülve pengetem. Kírakedves odafent alszik a hálóban. Hamarosan figyelmes leszek némi robajra nem messze. Felemelem a fejem és hallgatom a neszeket. Mintha valami becsapódott volna és valaki kellemetlen helyzetbe került. Érdekes a magasság, ahonnan a légzését, szívverését hallom. Aztán meg a hahózást. Sóhajtok egyet, ráérősen félreteszem a gitáromat, felkelek és az ajtómhoz ballagok. Fekete ingben, sötét nadrágban, mezítláb lépek ki a házamból, sétálok le azon a pár lépcsőfokon és indulok az események irányába.
Hamar észreveszem a fán függő, pórul járt alakot és a szerencsétlen motort is. Nemsokára olyan távolságba érek, hogy ő is ki tud venni engem. Mondjuk azt nem tudom, megnyugtatólag hat-e az, amit lát. A legtöbben nem ilyen megmentőt képzelnek el, mint amilyet gyakran az én személyemben kapnak.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha leesne - közlöm vele nyugodt baritonomon azt, amire a helyzetet felmérve jutok. Igen, a köszönést meg az arról való érdeklődést, mégis hogyan került a helyzetbe, azt kihagyom. Arra szerintem ráérünk majd utána.
Felmászhatnék a fára és felhúzhatnám őt egy biztonságosabb ágra, ahonnan viszont szintén le kéne keverednie valahogy. Az elég bonyolult. Varázsolni én nem tudok, ő meg nem úgy fest, mint akinél ott a pálcája, különben már kiszabadította volna magát. A járművet meg aztán végképp nem hívhatjuk most segítségül.
- Le tud? - érdeklődöm meg, hiszen elég furcsán akadt meg azon az ágon a kabátjával. De talán meg tudja oldani, hogy a fa elengedje őt valamiképpen.
- Elkapom - teszem hozzá azt, amit ezidáig elfelejtettem említeni a tervemet illetően. Nem azt várom tőle, hogy szabadon zuhanjon le. A karjaimban kötne ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=719599#post719599][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.05. 09:37[/b][/url]

Árnyak a sötétben

☞

Hangokat hallok. Már nem azt a “kezdek teljesen becsavarodni”-fajtát, hanem olyan igazit. Legalábbis remélem. Nyílik egy ajtó, meg egész halkan lépkednek. Nem sietik el a dolgot. A kabátom lassan araszolgat lefele az ágról, s én valahogy igyekszem elfelejtetni a gravitációval, hogy létezem. Vajon ha nagyon-nagyon mozdulatlan vagyok, mégcsak levegőt se veszek, előbb-utóbb nem hagy békén? Egy tollpihe vagyok, egy tollpihe vagyok...
Na csak megérkezik a ház tulajdonosa, halál nyugodtan és ráérősen ideballag, s apatikusan végigmér. Tök sötét van, de úgyis látom, hogy nem izgatja magát egyáltalán. Biztos gyakran szoktak idegen pofák lógni a fákon errefelé. Lampionvagyok, lampionvagyok, lampionvagyok… nem, nem működik, még mindig közeledik a föld felém.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha nem adna idióta tanácsokat - morgom felé, épp csak annyira mozgatva a számat, amennyire szükséges. Miért nem vagyok hasbeszélő?
Ő meg miért nem varázsol? Nem tűnik úgy, mint akinél pálca van. Lehet, hogy nem tud. És… miért van mezítláb? Mármint megértem ezt az egész nonkonformitást, de nem fázik vagy valami? Lehet azt se tud. Nagyon érdekes. Mondanám, hogy megnézném közelebbről, de igazából nem, nem nézném meg közelebbről. Maradok inkább itt, örökre. Most hogy innen is megszemléltem a világot, már rájöttem, hogy nem is olyan rossz. Egy falevél vagyok, egy falevél vagyok…
- Csak azt tudok - nyögöm s nyekken egyet az ág fölöttem. Mondtam, hogy falevél vagyok, hát ez a fa süket? Mármint… gondoltam, de ő egy fa. Neki tudnia kell az ilyesmit.
- Elkap? - Ilyen helyzetekben spórolnom kéne mindenféle mozgással, beleértve a hülye kérdések kimondását is, de valahogy kibukik belőlem a visszhang. Nem vagyok egy lamantin, de azért már jó harminc éve, hogy bárki felajánlotta, hogy majd cipeli a nagy hátsómat. Mégha csak egy pillanatra is, amíg lepakol a földre.
De minden további tárgyalást berekeszt a fa, mert azt mondja, hogy kopjak le már, s eltörik fölöttem az ág. Egy kislányos sikoltást adok ki, miközben szelem a levegőt s még arra is jut időm, hogy elmerengjek az életemen. Vajon muszáj volt olyan ronda dolgokat mondjak annak a hugrás lánynak ötödikben? Most vajon hol lennék, ha anyámék inkább a Durmstrangba küldtek volna? Vagy ha a nagy orosz tundrán jövök a világra?
Vajon még messze van a föld?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=719672#post719672][b]Adam Kensington - 2018.04.05. 21:48[/b][/url]

Elég szerencsétlenül fest a kabátos férfi, ahogy lóg lefelé arról a magát megadni készülő ágról. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokat kell azon évődnünk, vajon leessen-e. A természet eldönti helyettünk. Bár nem jókedvében.
Úgy látom, egyelőre nem túl lelkes a mi elkésett karácsonyfadíszünk velem, mint megmentőjével kapcsolatban. Mondjuk megértem. Azonban pontosan tudom, hogy hamarosan változni fog a helyzet. Az angyal nemsokára földre száll. Vagyis zuhan.
Utolsó kérdésére nagyon gyorsan megkapja a választ, amikor is élete átgondolásának hosszú pillanata közben odalépek pontosan alá és Ő így a karjaimban landol. Egészen romantikus a jelenet. Hogy az idilli hangulat megmaradjon, elhúzódom az elkapás helyszínétől, hiszen oda szépen leesik az eltört ág, tompa puffanással, követve a rá zuhant áldozatot. Bár a fa talán inkább elkövetőnek tekinti. Talán ezért is nem volt hajlandó elfogadni levélségét.
- Jól van? - tekintek le a varázslóra karomban. Igen, ennek az érdeklődésnek most jött el az ideje, hogy már biztonságban van. Mondjuk az ijedtségtől hevesen dobogó szívverésén és zihálásán kívül nem tapasztalom, hogy nagy gondjai lennének. Nyilván akadnak majd fájó tagjai és karcolásai. Minden esetre várom, hogy megeméssze az épségben földet - vagy hát engem - érést, mielőtt még letenném őt. Azzal pedig egyelőre nem állok neki terhelni, hogy vámpír vagyok és emiatt voltam képes ilyen könnyedén elkapni őt, anélkül, hogy kilapultam vagy legalábbis eldőltem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720024#post720024][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.09. 13:14[/b][/url]

Árnyak a sötétben

☞

Azt mondta egyszer egy okos ember, hogy a zuhanás egyfajta repülés, csak maradandóbb végcéllal. Ez az utolsó gondolat, ami felbukkan a fejemben, mielőtt földet érnék. Illetve hát karokat érnék, mert közém és a föld közé állt az idegen. Emlékeim szerint még jóval messzebb volt a reccsenés pillanatában, most meg itt, s láthatóan a legkisebb megerőltetés nélkül kapott el.
- Hogy…? - nyögöm, s lassan kiengedem a bent tartott levegőt. Még mindig nem tett le, csak érdeklődik, hogy jól vagyok-e, de továbbra is az ölében fekszem, mint egy csecsemő. Vagy mint egy fiatal lány. Nagyon romantikus. A sokk még nem múlt el teljesen, amikor a lüke humorom már visszatiplizett a hátsóajtón - és szélesen vigyorogva átkarolom a nyakát, hogy teljes legyen a kép.
- Kicsit fáj a bokám, lehet, hogy kiment… - nyafogom, de a hangomból nem tudom eltüntetni a visszafojtott röhögést. Mindenesetre a miheztartás végett meglóbálom az illető végtagot, hogy mutassam, mennyire élettelen, fintorgok is hozzá, aztán megvonogatom a vállam.
- Ez a motor megakar ölni, esküszöm! - bökök a mutatóujjammal hátrafele, ahol még mindig ott fekszik Shadow. A járgány erre ránk villogtatja a lámpáit egy utolsót és kialszik. Remek, mostmár tökéletesen nem látok semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720072#post720072][b]Adam Kensington - 2018.04.09. 21:23[/b][/url]

Amíg nem felel, addig nem is fogom letenni. Ha meg felelt, akkor lehet, hogy pont a válasza miatt nem. Emelek egy kicsit a szemöldökömön, ahogy vigyorogva átkarolja a nyakamat. Így különben kényelmesebb mindkettőnknek, szóval jól tette. Nem mintha nekem túl sokat számítana, de ez most lényegtelen. Elpillantok a fájlalt, meglóbált láb felé, aztán meg a felvillanó, majd kialvó lámpájú járgány irányába. Gyilkos motor? Megesnek ilyenek a varázsvilágban.
- A házamban elláthatom, ha gondolja - ajánlom fel neki, még mindig karjaimban tartva őt. Gondolom, igazán megnyugtató lehet, amikor egy magam fajta rejtélyes, gyorsan mozgó és feltűnően erős alak az erdő közepén álló, szellemszállásnak is beillő otthonába invitál. Azonban ez a fazon nem tűnik sem félősnek, sem túl átgondolt típusnak. Akármilyen reakciót kinézek belőle. Ezzel a tulajdonságával pedig nagyon emlékeztet egy szívemhez igen közel álló személyre.
- Vagy... megpróbál ráállni? - hozakodom elő a másik lehetőséggel, mely szerint leengedem őt a földre, hátha képes boldogulni nélkülem. Mondjuk az első megoldás sokkal kellemesebb lenne ám a számára, csak hát ezt valaki az ő helyzetében koránt sem tudhatja biztosra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720112#post720112][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.10. 11:05[/b][/url]

A megmentőm

☞

Nagyon kényelmesen fekszek itt. Talán máskor is cipelhetne, neki láthatóan nem esik nehezére. Remek ötlet. Úgyis azt mondják, fontos a pihenés egy maraton előtt. Meg úgy egyáltalán.
- A... - kezdek el visszakérdezni s elpillantok az említett ház irányába. Nagyon bájos. Így szoktak kezdődni a horrorfilmek. De a férfi nem tűnik olyan ijesztőnek. Ami szintén a horrorfilmek egyik jellemzője. Nem mondom, én hívtam ide, de attól még lehet, hogy rosszkor vagyok rossz helyen.
- Gondolom - egyezek bele, teljesen figyelmen kívül hagyva az egész elmélkedésemet. Van egy olyan megérzésem, hogy nem veszélyes az alak. Legalábbis nem rám, nem most.
- Csak... a pálcámat meg kéne előbb találnom.
Csavargatom a nyakamat, de vagy leszállok a karjaiból, vagy itt hagyom a pálcát. Azt hiszem, inkább lemondanék a kényelemről. Elkezdek lekászálódni, de félúton eszembe jut, hogy nekem fáj a lábam, úgyhogy ezt az egész műveletet nyöszörögve és fél lábon kell majd végigcsináljam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720194#post720194][b]Adam Kensington - 2018.04.11. 22:14[/b][/url]

Jó döntés, hogy elfogadja a további segítségemet. Ezzel persze nagyon sok ember nem értene egyet, ám az a nagyon sok ember most szerencsére nincsen itt, hogy mindenféle ostoba okfejtéssel lebeszélje őt.
Bólintok a pálcáját illetően és lassan leengedem a férfit karjaimból, miközben régi tekintetem az elveszett varázsholmit kutatja. Valljuk be, pokolian nagy előnyben vagyok vele szemben. Nem mintha ez valami pálcakereső verseny lenne, de itt van szerencsétlen kész romhalmazként a maga halandó képességeivel, illetve itt vagyok én, aki sötétben lát igazán jól és akinek nincsen semmi baja - hiszen ha lenne, akkor az olyan hatalmas gond lenne, ami képtelenné tenne bármire.
Elég az hozzá, kisvártatva már észre is veszem a keresett ingóságot a lerobbant motortól nem messze, azonban úgy döntök, várok még egy kicsit a felfedezésem bejelentésével. Egy részről még ki kell derülnie, képes-e egyáltalán egy lépést is megtenni a balesetet szenvedett mágus, másrészt szeretném legalább ezt a sikerélményt meghagyni neki esetleg, hogy ne érezze magát maradéktalanul hasznavehetetlennek és kiszolgáltatottnak ebben a helyzetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720323#post720323][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.13. 13:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720526#post720526][b]Adam Kensington - 2018.04.14. 23:35[/b][/url]

A varázslók meg az ő szeszélyes holmijaik. Hiába élek mágusok között és vagyok jómagam egy mágikus lény, engem nem vesznek körül ilyen mértékben ezek az eszközök, tárgyak. A legtöbbel a Kins & Kensben találkozom, ám a házamban csak alapvetően fellelhetőek. Ennek legfőbb oka, hogy a javuk működtetéséhez pálca kell, amelyikhez meg nem, az főként a varázslók közelségére reagál. Őket szolgálja. Nem holmi legendás lényt. Ez az egyik dolog, amibe soha nem gondolnak bele azok a mágusok, akik fennen hirdetik, hogy a vámpíroknak micsoda természetfeletti ereje van és így milyen veszélyesen legyőzhetetlenek. Tény, hogy az erőm, a gyorsaságom, az érzékeim, az ellenállásom és a gyógyulási készségeim mind nagyon fejlettek, azonban én nem tudok csak úgy magamhoz hívni dolgokat, sem lebegtetni bármit, sem egy suhintással megjavítani. Már csak hogy ilyen alapvető dolgokról beszéljünk és a többit akkor még nem is említettem. Mindezt természetesen nem panaszkodásból mondom. Már ha ez bárkiben felmerült.
Nyugodtan, szinte teljesen rezzenéstelenül figyelem a pórul járt idegen gyötrődéseit motorjával meg a pálcakeresés nehézségeivel. Akkor is csak kettőt pislogok, amikor elvágódik. Igaz, szemembe szökik némi derűs fény. Nem kárörvendés ez, pusztán elismerem, milyen szórakoztató alakkal hozott össze már megint a sors.
- Rendbe tudja tenni, vagy ránézzek esetleg? - intek a járgánya felé. Lehet, hogy a megtalált pálcájával már nincsen rám szüksége, mert tud olyan remekbe szabott varázsokat, amelyekkel magát és a motort is gyorsan rendbe rakja. Azonban, ha nem így volna, szívesen bütykölök rajta egy keveset. Mármint a járművön. Persze, lehet, hogy nem bízik meg abban, hogy egy mezítlábas, hórihorgas ismeretlennek pont van elsősegély felszerelése az ő sérüléseire és pont vannak szerszámai egy motorhoz, dehát gyógyítókonzultáns vagyok és van egy ketyerekereskedésem. Talán az egész világon nincsen jobb hely, ahol balesetet szenvedhetett volna, mint az én házam mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720645#post720645][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.15. 20:30[/b][/url]

A megmentőm

☞

Felvakarom magam a földről nehezen, a hajam tele gallyal meg levelekkel meg kicsit büdi vagyok, úgyhogy biztos valami egyébbe is beleestem. De mostmár minden jó lesz, megvan a pálca. Feltartom magam előtt, hogy a sötétben vaksin felmérhessem, minden rendben van-e. Igazából ezen a ponton nem lepődnék meg, ha az első varázslatnál a képembe robbanna. De látszólag semmi baja. Ez persze semmit se jelent, de most jobb megoldás híján kipróbálok egy egyszerű Lumost. Összeszorítom a szemem azért, hogyha mégis történne valami, de mikor nem robban semmi és a kezem is még megvan, óvatosan kinyitom résnyire a szemeim. A pálca megvilágítja a környező fákat meg az idegent. Most először alaposabban megtudom nézni. S végre megvilágosodok. Mármint nem a pálcától, hanem úgy egyébként. Értem, hogy miért volt olyan gyors, miért nem lapult ki alattam. Igazából teljesen logikus, hamarabb is leeshetett volna. Na mindegy.
- El van átkozva - rázom meg a fejem s csúnyán ránézek a járműre. Már sok kilómétert megtettünk együtt, de annak legalább a felében azon volt, hogy valamiképp kinyírjon. Nem mondanám, hogy öribarik lennénk.
- Ért hozzá? Ha ért hozzá, nagyon-nagyon kérem, mentsen meg! - Már-már újra a karjaiba ugrok könyörgő bociszemekkel, de végül beérem azzal, hogy csak elé sántikálok és onnan nézek fel rá kérlelőn. Mert fel kell rá nézzek, ami a száznyolcvan centim ellenére is azt a benyomást kelti, hogy egy gnóm vagyok.
Közben visszaszívom a fényt a pálcámba, hogy egyébirányú feladatokat adhassak neki - és ezzel újra sötétségbe borítsam az erdőt. Az előző fényáradat miatt most teljesen vakon pislogok magam elé, csak emlékből lőve be, hogy merre is kéne pislogjak. Egy gyors tisztítóbűbájjal letakarítom magamról a koszt meg az egyebeket. A bokámat majd megnézem fénynél, s valami ősi mugli módszerrel hozom helyre. Abban rutinom van már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720739#post720739][b]Adam Kensington - 2018.04.16. 22:15[/b][/url]

Nagyon bensőséges és bonyolult a kapcsolata ezzel az általa elátkozottnak titulált motorral. Ismerek még pár ilyen illetőt, aki előszeretettel bánik úgy a tárgyakkal, mint érző lényekkel és nem csak varázsholmikkal. Részint magamat is közéjük sorolhatjuk, hiszen néha eléggé úgy tűnök, mint aki szerelmes a hangszereibe. Ám azok szerencsére egyszer sem törtek még az életemre. Nyugodtabb jószágok, mint egy ilyen masina.
Egyet se kell félnie. Amióta rátaláltam itt a fáról lógva, mást se tervezek a ma éjjelemre, mint az ő megmentését. A legváltozatosabb módokon. Azt hiszem, idő közben talán felismerte, miféle társaságra lelt személyemben. Már ami a fajomat illeti. Úgyhogy az ez irányú magyarázkodásra se kell már időt vesztegessünk.
- Tudja lebegtetni esetleg? - bökök fejemmel a motor felé, miután egy bólintással feleltem megható könyörgésére. Akkor sincsen nagy gond, ha az ilyen bűbáj most meghaladja a tudományát. Bár az alapvető varázsok szépen mennek, ám ha az összetettebbek mégsem, akkor legfeljebb elhordom a járművet a házamig. Nem hiszem, hogy tudnánk tolni, a kerekei is eléggé rossz állapotban vannak. Minden esetre várom, elindulhatunk-e az otthonom felé. Nyilván nem itt a fák alatt, az erdő sűrűjében fogok nekilátni a szerelésnek meg a sérült ellátásának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720764#post720764][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.17. 10:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=720989#post720989][b]Adam Kensington - 2018.04.18. 22:03[/b][/url]

Könnyedén lebegtetni kezdi a járművet, úgyhogy nem lesz ezzel gond. Egész simán oda fogunk érni a verandámhoz. Elég lesz, ha majd oda leengedi. Nem mondom, beférne a járgány ajtómon, ha mindkét szárnyát kitárnám, de semmi olyan nincs a házamban, ami miatt muszáj volna oda behordani. Meg úgy Kírát sem ébresztjük fel. Kihozom majd a szerszámaimat és kényelmesen elszerelgetek. Csak érjünk oda!
Némileg lassít minket a férfi sérülése. Komótosan ballagok mellette mezítlábas lépteimmel, és amikor kissé nyökögve, de végül előáll kérésével, válasz helyett már húzódom is oda hozzá. Reméltem, hogy megkér erre! Sokkal simább ügy. Felvehetném a hátamra is, de az neki és nekem is sokkal kényelmetlenebb és körülményesebb, úgyhogy anélkül, hogy megkérdezném, pontosan hogyan szeretné, hogy cipeljem, egyszerűen fogom magam és a karjaimba kapom ismét. Messze ez a legjobb mód rá, hogy vigyem. Egy halandónak talán tényleg könnyebb és praktikusabb volna a hátán cipelnie, hiszen úgy egész testének erejét belefektetheti, azonban nekem azzal nincsen gondom, elbírom-e vagy sem.
Úgy sétálok tehát a házam felé, ölemben a megmentettemmel, mintha új, közös otthonunk küszöbén készülném őt átvinni. A motort betudhatjuk a friss házasok szerelmi hintójának, ami valahogy felmondta a szolgálatot, így most varázslattal kell magunkkal hozzuk. A férfi sérüléseire és egész küllemére mondjuk nem találom a romantikus magyarázatot, de amúgy is mindjárt megérkezünk a verandámhoz. Egészen regénybeillő, ahogy a napelemes lámpákkal szegélyezett úton haladok, karjaimban az én ágról szakadt hitvesemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=721387#post721387][b]Krushnic Dimitri - 2018.04.25. 09:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=721515#post721515][b]Adam Kensington - 2018.04.26. 21:16[/b][/url]

Nem zavar, hogy néz engem. Az se, mikor már kifejezetten bámul. Meg igazából az sem, ahogy tanulmányozón arcomhoz ér, sem ahogy a hajammal babrál. Ez még bőven nem az a kategória, ami engem zavarna. Különösnek nyilvánvalóan különös és az apropójáról elképzelésem sincs, hiszen a hiedelmekkel ellentétben nem tudok csak úgy a gondolataiban olvasni, csak szemkontaktussal, ám úgy se tenném.
A borostám különben emberi mivoltomból maradt rám. Úgy nézek ki, ahogyan 700 éve átváltoztam. Megborotválkozhatok és levághatom a hajam, azonban az a nappali pihenésem alatt visszanő. Nem kell hozzá se különleges penge, se más. Viszont hosszabbra soha nem nő, mint amilyen eredetileg volt. Mindig csak regenerálódik.
Mikor tincsemmel játszik, azért lepillantok rá szemöldökfelvonva, némán érdeklődve tőle, hogy ezt mégis minek köszönhetem. Ezzel egy időben viszont már oda is érünk a verandámhoz. Fellépek rá és lehelyezem őt a hintaszékbe.
- Ide valahova jó lesz - nézek el a motor felé, majd mutatok a verandám egy adott pontjára, az ajtó közelébe, hogy oda lebegtesse. Míg ő ezt megoldja, addig én már nyitok is be a házba elsősegély dobozért meg szerszámokért. Elpillantok az emelet felé. Hallom, ahogy Kíra kedves az igazak álmát alussza odafenn. Nem nagyon lehet ebben megzavarni. Mikor magamhoz vettem mindent, már érkezek is vissza a sebesültekhez.
- Hadd nézzem! - biccentek egyet a férfinak, felszólítva rá, hogy tegye nekem szabaddá sérült tagjait. A párkányra teszem holmijaimat és féltérdre ereszkedem mellette. Mintha csak a románcunk egy újabb fázisa kezdődne: a fiúkérés. Viszont ezek szerint teljesen rossz időrendben haladunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=722013#post722013][b]Krushnic Dimitri - 2018.05.02. 10:10[/b][/url]

A megmentőm

☞

Vajon szeretne Metropolisba költözni velem? Mondjuk ott nincsenek ilyen csinos kis erdők meg Stephen King álomházára hajazó kunyhók, de majd… majd kitalálunk valamit! Semmi sem lehetetlen! Semmi… Ó. Megérkeztünk. Ez nem tartott sokáig. Gyorsabban halad, mint én, bár miért is lepődök meg. Ő Superman.
Leereszt egy hintaszékbe, én meg beirányítom Shadowt valahogy a verandára anélkül, hogy lebontanám a házat. Egy hangos zöttyenéssel ér földet a kijelölt ponton, én meg nagyot szusszanva leengedem a pálcám. Ki mondta, hogy a varázslás nem fárasztó? Továbbra is nagyokat szuszogok, olyan... nem tudom, nehéz, mintha valaki rátehénkedett volna a mellkasomra s nem tudok rendesen lélegzethez jutni. A fejem meg ezzel ellentétben olyan könnyű, alig akar megülni a nyakamon. Vagy csak a világ kezdett el keringőzni?
Visszaérkezik a férfi anélkül, hogy észrevettem volna, hogy egyáltalán eltűnt, s előttem térdre ereszkedik. Idétlen kis kacagás jön ki a torkomon, s már majdnem mondom, hogy igen, de nem kérdezte, csak a lábam után nyújtja a kezét, ami kicsit furcsa, mert nem a lábra szokták felhúzni a gyűrűt, ugye? Lehet, hogy ez valami sajátos szokás, nem tudhatom, de oké, a térdére pakolom a lábszáramat, kicsit fintorgok közben, mert még mindig sajog, ha mozgatom, s várom, hogy történjen, aminek történnie kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=722073#post722073][b]Adam Kensington - 2018.05.02. 21:46[/b][/url]

Nem nagyon tántorít el semmitől se a furcsa kis nevetés, sem semmilyen más bizarrsága. Annál meg főleg több eszem van, mint hogy rákérdezzek, mi történik vele és mi jár a fejében. Ő egyszerűen ilyen. Gondolom, számára mindaz, ami átfut az agyán, sokkal inkább keveredik a valósággal, mint az átlagnak. Egészen beléjük feledkezik. Mennyivel színesebb és izgalmasabb az ilyen embereknek a világ! Sokkal derűsebbek is. Mint például ez a sérült példány itt.
Leveszem a cipőt a térdemre rakott lábáról, aztán lejjebb húzom a zokniját, feljebb tolom a nadrágját és óvatosan vizsgálni kezdem. Hűs kezem érintése még jól is eshet a látszólag kificamodott tagnak. Hamar megerősítem saját diagnózisomat, és már veszem is magamhoz az elsősegély felszerelésből a nekünk kellő tégelyt. Felnyitom, belemártom ujjam a krémbe, aztán a lábszárára kenem és elkezdem kíméletes alapossággal beledörzsölni. Az ispotályból való a kence. Egy-két perc és teljesen helyre rakja. Odavonom a közeli hokedlit, arra engedve le finoman a pórul járt tagját, és már megyek is a másik beteghez.
Közelebb húzom a szerszámos ládámat, így ereszkedem le a motorhoz. Kiveszem a felszerelések közül a fejlámpát, felteszem szépen magamra és megvilágítom a járgányt. Nem mintha ne látnék kiválóan a sötétben, azonban ez a fajta fény még több részletet mutat meg. Arról nem is beszélve, milyen jópofán festek benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=722823#post722823][b]Krushnic Dimitri - 2018.05.09. 18:59[/b][/url]

A megmentőm

☞

Elég furcsán fog neki vetkőztetni, általában nem a zoknival kezdik, meg a nadrágot sem ebből az irányból kéne tologatni, dehát ezen a ponton igazából már semmi sem meglepő. Csak figyelem ügyködését. Ahogy masszírozni kezdi a krémet a bokámra, először arra számítok, hogy fájni fog, már készülődök felszisszenni, de aztán semmi rossz nem történik. Jóleső kis nyögés bújik elő belőlem, olyasféle, amit más alkalmakkor szoktam kiadni, de ez a kellemes érzés is kiérdemli. Aztán vége szakad ennek is, kicsit le is biggyen a szám sarka. Van egy másik betegünk is, ne legyek elégedetlen!
- Van olyan is, amit nem tud meggyógyítani? - érdeklődök a kis hintaszékemből nézelődve. A lábam már köszöni szépen, jól van, csak tiszta kenőcsös és még szárad. Szórakozottan mozgatom a lefolyt zokniban a lábujjaimat.
Félhangosan felrötyögök a fejlámpás kinézetén. Bányász törpe. Bár minden ő, csak épp törpe nem, de azért mókásan fest. Az én kinézetem is valószínűleg enyhe megütközést váltana ki másokból, ahogy felpöckölt lábbal, kissé megtépázott ruházattal és madárfészek-fejjel ücsörgök itt. Az előbbi furcsa gyengeség szertefoszlott, már nem érzem úgy, hogy héliumos lufiként szeretne tovaszállni a fejem. Kótyagos vagyok még mindig, de talán túlfogom élni ezt az egészet. Talán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=722876#post722876][b]Adam Kensington - 2018.05.09. 21:32[/b][/url]

Csak szelíden elpillantok felé a költői kérdése nyomán. Vagy nem költői volt? Nem igazán lehet ennél a fazonnál tudni. Emlékeztet kicsit Kírára, aki szintén meglehetősen kiszámíthatatlan. Jó, igazából teljesen az. Az új ismeretségemnek azért van még mit tanulnia tőle. Minden esetre az, hogy olyasvalakire emlékeztet, aki ennyire fontos számomra, az nagy gondot nem jelenthet.
Nem zavar a rajtam való derülése. Örülök, hogy szórakoztatom. Annak nem kevésbé, hogy úgy látom, a lábának lassan kutya baja, a krémnek hála. Viszont a motorral nem boldogulok valami könnyen.
- Legjobb lenne, ha itt hagyná nálam. Be kell szereznem pár alkatrészt a javításához. Nem probléma, a boltomban, a Kins&Kensben szerintem találni fogok megfelelőeket, de szükségem lenne egy-két napra - fedem fel előtte, mely üzletnek vagyok a tulaja, hogy nehogy azt higgye, le akarom nyúlni a járművét, illetve hátha ismer is minket. Mint kiderült, nem hogy ismer minket, de már el is akarta hozni hozzánk pár holmiját javíttatni. Szóval, amint meghallja a ketyerekereskedés nevét, annyira fellelkesül, hogy felpattan a hintaszékből, kicsit rendbe szedi magát és mindenféle világra szóló tervek hangoztatása közepette - melyek szerint beadja majd a telefonját is a szervízbe meg hogy vesz majd nálunk egy fényképezőgépet - megindul a napelemes lámpák szegélyezte úton, derűs és hálás búcsút intve nekem. Nézek utána egy jó darabig, majd igazítok egyet fejlámpámon és ügyködöm tovább a motoron.