A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451846#post451846][b]Dwayne Warren - 2015.01.11. 23:00[/b][/url]

Csak áll vele szemben, kissé elnyílt szájjal, szerencsétlenül és tanácstalanul. Nem az a fajta ember, aki zsigerből jövőn átölelné azt, akinek a lelke fáj, ahogy pedig ismeri, Adam sem valószínű, hogy az ő érintésére vágyna. Legszívesebben kilépne a lemenő napfénybe, hogy a mohafoltos lépcsőn ülve várja ki, amíg a másik jobban lesz, ha lehetséges, kivonva magát mindenféle vigasztaló eszmecseréből. Felnőve őt sem vigasztalta soha senki, nem vették körül ölelő karok vagy támaszt nyújtó vállak, ha valami fájt, így számára a magány lett az egyedüli gyógyír. Talán Adam is csak ezt szeretné. Talán jobb lenne neki, hisz ő maga sem akarja, hogy bárki végignézze, ha elesett és gyenge.
Ő mégis a nevén szólítja. Mégis megkéri valamire. Egy egészen... apró dologra. Apró, ám annál nagyobb horderejű.
Egyetlen néma bólintással sétál el mellette, hagyja magára az ajtó mellett. Otthonosan ballag beljebb, a bakancsa tompán uffan az öreg szőnyegen, bőr kabátos tükörképe követi a folyosóra halmozott mugli ketyerék csiszolt fém felületén. Felszínesen néz körbe mindössze, az agya azonban jár, zaklatottan és értetlenül.
Nyilvánvaló, hogy valaki szándékosan akar kicseszni a vámpírral, most pedig már nem először. A bolt kirablását korábban egyáltalán nem vette komolyan, ám most... fene se tudja. Ő nem nyomozó, nem az ő dolga összerakni ezt a kirakóst,  sosem az övé volt. Azonban eleget látott már ahhoz, hogy levonja a maga következtetéseit. De ki bántaná? Miért? És miért ilyen nagyon hülye, ám kézenfekvő módon?
A tenyeréve belöki a hálószoba ajtaját, besétál az állott levegőjű, nyomasztóan lefüggönyözött helyiségbe. Errefelé még sosem járt - miért is tette volna - mégsem néz körbe. Az ember fekhelyét tartsd tiszteletben, ez volt az egyik első, amit megtanult. Azóta pedig sosem vétett ellene.
Letérdel az ágy mellé, majd négykézláb támaszkodva nyúl be alá, a doboz pedig azonnal a kezébe akad. Elfordítja a fém zárat, felnyitja a fa fedőt, a szeme kissé összeszűkül, ahogy végig néz a párnán fekvő fegyveren.
Egyszerű revolver. Még csak nem is félautomata. Egyszerű, tehát halálosan megbízható. Megforgatja a kezében, majd a csövét lefelé fordítva üti ki belőle a tárat. Az egyetlen golyó a szőnyegre hullik.
Anélkül, hogy megnézné, vágja zsebre az apró tárgyat, a fegyvert pedig a dobozban csúsztatja vissza a helyére. Nem kell megvizsgálnia. Hiszen tudja. Megvannak az előnyei annak ugyanis, ha a vámpír beszerzője ilyen... ilyen.
Egy apró szusszanással áll föl, majd hagyja el a szobát és tér vissza a vámpírhoz. Aki, reméli, ekkor már jobb színben lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452072#post452072][b]Adam Kensington - 2015.01.12. 19:00[/b][/url]

Jogosak a férfi gondolatai azzal kapcsolatban, hogy nem várok és nem igénylek Tőle vigasztaló érintést. Jogos. Ettől még igaznak nem igaz. Mármint annyiban igen, hogy nem várom el, azonban hazugság lenne állítani, hogy nem esne jól. Jó ég, mekkora hazugság lenne. Azonban ez nem változtat azon, hogy nem lételemem. Megvagyok nélküle és igen, hasonlóan az aurorhoz, szeretem egyedül lerendezni a szenvedéseimet. Éppen ezért, csak mikor ellép tőlem, akkor engedem tovább folyni könnyeimet. Reszketőn lélegezve, sűrűn pislogva ücsörgök a küszöbön, és hallgatom barátom neszezését, ahogy az emeletre megy a hálómba és kiüríti a pisztolyom tárát. Lehunyom a szemem és megkönnyebbülten sóhajtok. Nem mintha különben ne tudnám simán visszaszerezni Dwaynetől a töltényt, azonban ez már így nem éri meg nekem. Jelenleg Ő az utolsó emberek egyike, akik felé erőszakkal fordulnék. A dobozból még simán előhalásztam volna, így viszont már nincsen arányban a késztetés a következményekkel. Megölni jelenleg simán megölném magam, azonban ha a barátom is a képletbe kerül, az bizony újratervezést és akciólefújást eredményez. Nem hiába kértem meg.
Mire a férfi visszatér hozzám, már nem sírdogálok. Csak ülök könnybe lábadt szemmel ugyanúgy, mint ahogy magamra hagyott. Végigpillantok rajta és hálásan bólintok egyet, amiért teljesítette a kérésemet. Erről eszembe jut valami. Valami, amit érthető lenne, ha nem most ejtenék meg, azonban úgy hiszem, vétek volna halogatni és a közeljövőnem úgyse lesz rá megfelelő alkalom.
- Van még valami... - suttogom erőtlenül.
- A bejáratnál az akasztón ott lóg a bőrdzsekim. A belső zsebében találsz egy képet. Zójától van. A Tiéd. - lehelem csöndesen, agyaraim közül susogva ki gyenge, de tiszta szavaimat. Áthatóan figyelem Dwaynet, felfelé pislogva rá.
- Mindenre válaszolok. - teszem még hozzá azzal kapcsolatban, amit ott fog találni, majd kimerülten fújok egyet, lehunyom a szemem és fejemet hátravetem az ajtófélfának. Egyáltalán nem úgy tűnök, mint aki hamarosan felkelne innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452126#post452126][b]Dwayne Warren - 2015.01.12. 19:59[/b][/url]

Visszafelé sétálva lassít a léptein, majd félszgen megáll Adam romjai mellett. Egy vámpírra nemigen mondhatnánk soha, hogy remekül fest, ám az ajtó keretében kuporgó szerencsétlenség most a nyomorult jelzőre is rászolgál. Az ujjai tétován megérinik a zsebét, amiben a gonosz tárgy lapul, furcsa fantoméintését érzi az oldalának bőrén. Képtelen felfogni az öngyilkosság gondolata mögötti késztetést, eddigi életében görcsösen ragaszkodott a túléléshez, amikor csak lehetett... mégis, ahogy lepillannt a férfire, ha nem is érzi át, de képes megérteni a motivációját. Annyira, amennyire egy halandó erre képes lehet.
Adam egy haldokló erejével szólal meg, amitől kétségkivül azonnal kiveri a víz. Adam elpusztíthatatln. Megtörhetetlen. Erre... bizonytalanul lép felé, nyel egyet, Adam kérése azonban a torkán akassza a szavakat. Tétova bólintással hagyja ott a vámpírt ismét.
Valami Zójától, Adam kabátjában, mi az övé. Ennek jelentőssége akkor kezd megfogalmazni lassan kattogó agyában, amikor már a férfi üres zsebeit forgatja ki sorra. Az ujjai hűvösek és merevek még a korábbi riadalomtól, így ügyetlenül cibálja ki az egyetlen tárgyat, amit talál. A képet.
A bejárati ajtó mellett hosszú ideig nyomasztó csönd honol. Adam zaklatott légzésének ütemét csak késve töri meg a parketta újbóli roppanása.
   -  Adam - a képet a két ujja közé fogva fordul felé, a hangjában nem az értetlenség, hanem egy súlyos gyanú cseng - mi ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452392#post452392][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 11:15[/b][/url]

Az vagyok. Megtörhetetlen. Elpusztíthatatlan. Az évszázadok tapasztalata, az éles eszem és a fajtám képességei mindent biztosítanak ahhoz, hogy akár kijelenthessük: az egyik legnehezebben eltörölhető lény vagyok az egész világon. Az egyetlen ellenségem, aki valóban az életemre törhet, az én magam vagyok. Ha én feladom, ha én úgy döntök, ennyi volt, akkor vége. Eleve egy letargikus, depresszióba hajló alkat vagyok, most pedig túl sok tényező hajtja bennem az öngyilkosság felé húzás malmára a vizet. Jelenleg főleg Dwayne Warren az, aki valamiféle gátként szolgál azzal, hogy eleget tett a kérésemnek és azzal, hogy egyáltalán itt van és emlékeztet. Emlékeztet az emberekben lévő jóra, ami tompa, de annál sötétebb gondolataim közepette most igazán fontos.
Ahogy a férfi visszatér az előszobából, kezében a képpel, felnézek rá. Pár hosszú pillanatig csak fürkészem markáns vonásait. A mágikus felvételen szerepel a készítés dátuma és az, hogy hány hetes a magzat. A hátulján pedig Zója szép írása áll: "Tudom, hogy nem akarsz róla tudni, de nem akarok hazudni neked." Úgyhogy annyit mondok neki, amit mindezekből nem tud leszűrni maga.
- A fiad. - susogom ki szemfogaim közül, majd hallgatok egy ideig. hagyok egy kevéske időt, hogy valamennyire felfogja, amit mondok. Vagy legalábbis a hír keltette első döbbenethullám némileg elapadjon benne. Azonban azt már nem várom meg, hogy esetleg egy újabb, dühödt gondolatokkal teli keletkezzen, elborítva barátom agyát. Folytatom hát.
- Zója várandós. Nem mer eléd állni vele. De tudatni akarta. Ezt az asztalodon tervezte hagyni, csak aztán összetalálkozott velem és inkább odaadta nekem. - tárom fel előtte a körülményeket, továbbra is úgy lehelve ki szavaimat, mint aki a halálos ágyán beszél, a végre várva. Be kell vallani, bár nem hazudok a férfinak, azért eléggé megszépítem a dolgokat az elmondásomban. Ennyi viszont szerintem bele kell férjen. Mindenki érdekében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452402#post452402][b]Dwayne Warren - 2015.01.13. 12:12[/b][/url]

Egyszer, legfeljebb kétszer látott ehhez hasonlító képet, akkor sem szentelt neki különösebb figyelmet. Tévét azonban eleget néz ahhoz, hogy rögtön felismerje, legalább is sejtse, mit tart a kezében és milyen mögöttes tartalommal bír az apró, ártalmatlan tárgy.
A szeme visszakúszik a képre, majd kisvártatva a vámpírra, miközben az beszél. Adam érezheti a testhőjének és szívritmusának apró változásait, melyeknek hatása kételkedő grimaszban ül ki az arcára. A férfi mellé lép végül, megfelelő távolságban maradva tőle.
   -  Hát biztos nem tőlem - feleli erőltetett lazasággal, a képet pedig kettejük közé hullatja a padlóra, mint egy fals bizonyítékot, amit látni sem akar - Nem voltam már vele vagy... vagy ezer éve.
A meglátása végtére is teljesen jogos... a legutóbbi incidens óta hosszú hónapok teltek el, Zója pedig semmi jelét sem adta esetleges, ijesztő másállapotának. Az Adam által állított tény tehát abszurd, nevetséges, különben pedig vérlázító kitaláció... elvégre miért is gondolna arra, hogy Zója hónapokon át magában hordozza ezt a titkot? Annyira persze nem merült el a fényképben, hogy a rajta mágikusan mozgolódó magzat korát leolvassa a papírról.
Persze mindezen kategorikusan tagadó magatartás mögött sem tudja leplezni kínos zaklatottságát. Mert ha Zója terhes is, de nem tőle... mert persze, hogy nem tőle, akkor kitől? És miért zavarja ez ennyire elemi, végtagzsibbasztó módon?
   -  Hazug p*csa... - dünnyögi kétkedőn a szemközti falat  bámulva - ha nem lenne nő, egyszer jól helyre kellene már pofoznia valakinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452408#post452408][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 13:06[/b][/url]

Természetesen számítottam rá, hogy a férfi nem egyszerűen kiborul, hanem mindenek előtt tagadni fog. Keresni a kiutat, a hibát az egészben. Mert hiszen az nem lehet, hogy már megint teherbe ejtette Zóját véletlenül. Pedig hát igenis megesik az ilyesmi. Főleg ha Dwayne Warrenről van szó.
- A Tied. - mondom halkan, egy gyenge bólintás közben.
- A Te véred. - erősítem meg egy még szemléletesebb megfogalmazással, hogy az auror ráébredjen, hogy bár a nő hazudhat, az érzékeimet nem verheti át. Jó, nyilván ez most röhejesen hangzik, tekintve, hogy az imént azt hittem, éjszaka van és ezért fényes nappal kisétáltam az ajtómon, azonban igen ritka eset, hogy az ösztöneim így cserben hagyjanak. Csak akkor fordul elő, ha nem figyelek rájuk. Márpedig a babát Zója kérésére alaposan tanulmányoztam. Kétségem sincs afelől, amit állítok, és szerintem ezt barátom pontosan láthatja rajtam. Akármilyen iszonyatos passzban vagyok, szemem se rebben, mikor kijelentem ezeket.
- Menj nyugodtan... - suttogom aztán, lesütve tekintetem.
- Engem most itt találsz egy ideig. - teszem hozzá vontatottan, csöndes rekedt hangon, majd lehunyom a szemem. Fejem változatlanul a félfának vetve. Feljebb húzom térdeimet. Ölemben pihentetett, sápadt kezeimet hagyom combjaim közé lógni. Az a helyzet, hogy mikor azt mondom Dwaynenek, itt talál egy ideig, az alatt nem egy-két órát, hanem pár napot vagy akár hetet értek. Szóval ne nagyon számítson rám mostanában senki! Ha bármi kéne, a küszöbön megtalálnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452503#post452503][b]Dwayne Warren - 2015.01.13. 20:27[/b][/url]

A kép ott hever Adam mellett a padlón, írással fölfelé. Dwayne gyorsan kapja el a szemét onnan, idegesen harap az ajkába, job kezének hűvös ujjai a hajába túrnak. A vámpít szavai keményen koppannak a csöndben, ő ismét nyel egyet, egyszerre háttérbe szorítva pár pillanatal korábbi hirtelen indulatát. Nem kell Adamre néznie ahhoz, hogy hamar felfogja, nem hazudik, de még csak nem is viccel. Ő sosem csinál ilyesmit.
Egy halk szitkozódást hallat, pusztán pótcselekvésként fordít hátat, majd a függönyt épp csak résnyire húzva pillant ki az alkonyati égre. Hogy mi az, ami a kócos, kusza haja alatt a fejében kavarog? Lényegében sdmmi - vagy épp túl sok minden ahhoz, hogy értelmes formát öltsenek benne.
Összeszorítja a szemét, majd szaporán pislogva a bámul a hosszú árnyakat vető fák törzsei felé. Egy pillanatra Lénára gondol.
   -  Mit mondtál, hányan voltak?
A hangja halk és rekedt, ám az előbbihez képest meglepően magabiztos. Hátrapillant a romjai közt sebeit nyalogató férfire, majd ismét az ablak felé.
A vadászat kikapcsolja. Megtisztítja az agyát. Lehiggassza. A belsőjében egyszerre feléledt vadállat pedig most vadászni kíván.
   -  A rablók. Mondd el, amit tudsz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452512#post452512][b]Adam Kensington - 2015.01.13. 20:58[/b][/url]

Ó, édes Istenem, hogy mennyire végtelenül nincsen kedvem egyetlen árva szót sem szólni. Igazából bármi, ami az iménti eset óta elhagyta a számat, erőn felüli teljesítmény volt a részemről. Már persze az üvöltést és a folyamatos, reszketeg sóhajaimat leszámítva. Azok némi megkönnyebbülést okoznak. A közlések és válaszok viszont nem. Úgyhogy ha azt mondom, nem akarok beszélni egyáltalán semmiről, akkor még nagyon finoman fogalmazok. Pedig kéne, hogy feleljek a férfinak. Egy szenvedőt szusszanok.
- Ketten. - nyögöm résnyire nyitott számon át, lehunyt szemmel.
- Egy ötven és egy harminc körüli férfi. Ápolatlanok. Valamelyikük dohányzik, vagy sok időt tölt füstös helyen. Az egyik A negatív, a másik AB pozitív. - mormolom tovább, amit le tudtam szűrni a boltban hagyott illatuk és az alapján, amit most éreztem meg a házam közelében.
- Ennyi. - zárom a leírást, és fájdalmasan megráncolom homlokomat. Ha kérdez még az auror, felelni fogok, de már előre gyűlölöm. Nem akarom. Nem akarok semmit. Még létezni sem. Azt is csak azért teszem még mindig, mert muszáj. Mert az élet érték, hiába érzem most úgy, hogy egy olyan ajándék, amit szeretnék messzire hajítani. Amiből nem kérek többé. Át kell vészelnem ezt. Megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452676#post452676][b]Dwayne Warren - 2015.01.14. 13:25[/b][/url]

Ismét pislog néhányat, gyorsan és zavarodottan, majd Adam szavaira bólint egyet. A tagadás nem megy nehezére, ahogy a problémáinak elsöprése sem, így könnyedén száműzi a Zójába növekvő parazita, különben hihetetlen gondolatát az agya leghátsó, elzárt szegletébe. Talán fel sem fogja igazán, mit jelent ez az egész és milyen hatással lehet épp sima útra tévedő életére... de valójában nem is akarja. Most nem. Még nem.
Legalább is amíg erőszakkal leplezheti a valódi érzéseit, addig bizony utóbbiakkal egyáltalán nem akar foglalkozni.
   -  Hát ezzel akármelyik kocsmatölteléket tök jól leírtad...
Vagy épp önmagát... abban az időben, amikor még ő is bármikor szívesen karót döfött volna a férfi bordái közé, csak hogy biztonságban tudhassa az életét a vélt veszélytől. A függöny visszahullik, kirekesztve az alkony legutolsó, erőtlen sugarait is, az ő zaklatottságáról pedig mindössze továbbra is nyugtalanul kalapáló szíve tanúskodik, amit a vámpír előtt tudja, hogy képtelen elrejteni.
Hiszen kit is akar becsapni?
Ó igen, önmagát.
   -  Utánanézek.
Ennyit mormog mindössze végül, a kabátja cipzárját összehúzva magán. Majd anélkül, hogy egyáltalán hátranézne a rakás szerencsétlenségre, kilép a bejárati ajtón, melynek huzatja épp csak meglibbenti az Adam mellett heverő bizonyítékot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452857#post452857][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 20:12[/b][/url]

Napok óta nem láttam. Fogalmam sincs miért, de ez a tény bosszantott. De még ha csak bosszantott volna! Egyenesen zavart. Természetesen rögtön magamban kerestem a hibát, visszaidéztem az utolsó találkozásunk körülményeit és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami probléma lenne. Sőt, ami azt illeti egész normális vederben folyt az a megnevezhetetlen valamit. Így hát abszolút nem értettem, hogy miért tűnt el hirtelen. Napokig bíztam abban, hogy egyszer majd szokásához híven a legváratlanabb pillanatban megjelenik és félig lehajtva a fejét a sötét tincsei mögül pillant rám. Ám bármennyire is bíztam ebben, nem történt meg. Napokkal később már abban is biztos voltam, hogy levelet sem fogok kapni, sem semmiféle egyéb arra utaló jelet, hogy látni akar, vagy nem. A félelem és a hisztéria fokozatosan kerített hatalmába, ismeretlenek voltak számomra ezek az érzések, így kezelni is képtelen voltam. Az első napokban fel s alá sétálgattam a kastélyban, de mivel nem volt eredménye, hamar felhagytam vele. Helyette viszont sokkal borúsabb, nem törődöm és kapkodó lettem, annyira, hogy bájitaltanon nem úgy hozzáérni egy fiolához, hogy az ne törjön össze, vagy repedjen meg. Talán -bár ebben nem voltam biztos- a bizonytalanság volt az, ami a leginkább kikészített. Nem tudtam miért, hogyan. Ma reggelre viszont elhatároztam, hogy szembenézek vele és elejét veszem a dolognak. Ha nem akar rólam többet hallani, akkor inkább tudjam meg most, mintsem még hetekig évődjek azon, hogy miért nem keres. Féltem, valósággal rettegtem, de tudni akartam az okát. Végig azon járt az agyam, hogy az én hibám, miattam van minden, s bár nem tudom, mit tettem, de jóvá akartam tenni.
A nap utolsó sugaraival hagytam el a kastélyt és lassú léptekkel indultam le a faluba. Csak halvány sejtésem volt róla, hogy merre lakhat, ugyanis soha nem voltam nála. Hallgatólagos megállapodás született közöttünk arról, hogy nem megyek oda, bár fogalmam nem volt, miért. Ő sosem hívott én pedig soha nem erőltettem. Most viszont határozottan oda tartottam és ez a gondolat megrémisztett. Hosszú léptekkel hagytam magam mögött a falut és értem el az utolsó házig, megálltam előtte, és felnéztem. Biztosra vettem, hogy megérkeztem. Felesleges lett volna húzni a dolgot, vettem hát egy mély sóhajt és a bejárati ajtóhoz lépve kettőt koppantottam az ajtón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452878#post452878][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 20:46[/b][/url]

Ódon házam nagyjából ugyanolyan, mint bármikor máskor. A verandára vezető út mellett földbe szúrt, napelemes lámpák fénylenek; a függönyök minden ablakon behúzva; az ajtó becsukva bár, de nem kulcsra zárva. A különbség abban áll a megszokotthoz képest, hogy bent nem hogy nem csend honol, de még csak nem is valami film vagy zene szól, hanem egy autós videójáték, a GTA bömböl. Aki játszik vele, az nem én vagyok, hanem a kanapémon terpeszkedő Dwayne. Beköltözött a nappalimba és napok óta ezt nyomatja. Néha felkel kajáért vagy italért, esetleg a mosdóba ugrik el a földszinten (hiszen az emeleti nem üzemel), különben viszont non-stopban xboxozik. Rácsatlakoztatta az őskövület tv készülékemre. Így zárja ki a külvilágot és foglalja le magát, nehogy véletlenül az életére és a születendő fiára kelljen gondolnia, meg persze annak az édesanyjára, nem is beszélve barátnőjéről.
És hogy én hol vagyok? A bejárattól egyetlen ajtóra lévő raktárszoba küszöbén ücsörgök. Hátam a félfának vetve, lábaim felhúzva, karjaim rájuk dobva. Rezignáltam pislogok magam elé. Mint aki nincs magánál. Mellettem egy fémtartály áll a földön. Csak nézem a nagy semmit, üres szemekkel, mígnem megérzem, hogy valaki közeleg. Nem figyelek rá, ki az. Csak tudom, hogy jön. Amikor pedig kopog, kettőt pislogok csupán, majd lesütöm a szemem. Zeph. Ő áll a verandámon. Várom, bejön-e annak ellenére, hogy Dwayne biztos nem emeli fel a fenekét, hogy beinvitálja Őt, sőt, szerintem nem is hallja a kopogást, de ha hallaná se érdekelné. Részemről pedig szintén maradok, ahol vagyok. Már napok óta...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452900#post452900][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 21:06[/b][/url]

Hallottam a házból kiszűrődő, ismerős zajokat, bár nem akartam hinni a fülemnek. Tényleg a játék hangja, vagy csak a képzeletem játszik velem? Hátrébb léptem, összehúztam magamon a kabátot és vártam. A percek teltek, de nekem eltökélt szándékom volt akár egész éjszaka is itt állni, bemenni azonban nem akartam. Ez az ő birodalma, az ő világa, ha nem akar beengedni, akkor nem fogok bemenni. Lesétáltam a verandáról és felnéztem, minden ablakba, de azok konokul sötétek maradtak. Mérgesen fújtam egyet, kezdtem a türelmemet veszíteni, már legalább fél órája ácsorogtam a hidegben, minden tagom halálra fagyott, szinte remegtem, a szívem a torkomba dobogott, a fülembe hallottam, ahogy a vér száguldozott az ereimben. Elfogott a méreg, mert tehetetlen voltam és ez kiborított. Soha, senki az égvilágon még Adam sem várakoztathat meg. Tudtam, hogy gorombaság rátörni és talán nem is szeretném látni azt ami odabent van, de úgy vagyok vele, hogy ha már idáig eljöttem, akkor nem hagyom a sorsára a dolgot, dőljön el, jobbra vagy balra. Felrohantam a verandán, összeszedtem minden bátorságomat és óvatosan benyitottam, majd lassan belépdeltem, a csizmám sarka ütemes koppanásokkal jelezte a beállt változást, tétovázom, már korán sem voltam annyira határozott.
És akkor láttam meg Őt. Jobban mondva, csak a hátát, valami azt súgta, hogy végig itt ült, de nem mozdult meg. Pedig tudta, hogy itt vagyok, tudnia kellet! Abban a pillanatban éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy beljebb lépdeltem, óvatosan, kigomboltam a kabátomat de két lépéssel előtte megtorpantam. Nem mertem közelebb menni.
- Adam.
A hangom alig volt több suttogásnál, de tudtam, hogy hallja, ahogy azt is rögtön leszűri, hogy mennyire remeg. Erőt vettem magamon és lassan odasétáltam hozzá, óvatosan megkerültem és leguggoltam vele szemben. Zavartan a fülem mögé tűrtem a hajamat és aggódó tekintettel néztem rá, tényleg féltem, de nem tőle...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452933#post452933][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 21:25[/b][/url]

Ahogy gondoltam, Dwaynenek fel sem tűnik semmi. Nekem persze igen. Nem csak a kopogás, hanem az is, hogy a lány nem tágít. Viszont egyre kétségbeesettebb és dühösebb lesz. Nem csodálom. Hiszen nem lehet nem hallani, hogy vannak itthon. Mégsem engedik be. Azonban egyszerűen képtelen vagyok bármit tenni. Egészen tompán létezem. És még ha rendesen át is tudnám gondolni, talán akkor sem nyitnék ajtót. Nem azért, mert nem akarom Őt látni. Pont ellenkezőleg. Azonban minden vagyok most, csak jó társaság nem. Sőt, semmilyen társaság nem vagyok.
Hosszú-hosszú percek után Zeph benyit az ajtómon, beljebb óvakodik, megszólít és leguggol elém. Azt hiszem, ez igazi. Mármint szerintem tényleg bejött és itt van. Hogy megbizonyosodjak, egészen lassan felemelem fejemet és ránézek. Tekintetem réveteg, és hiába szegezem régi pillantásom az arcára, mintha mégsem Őt figyelném. Hanem a semmit. Érzem, össze kell szedjem magam. Legalább egy kicsit. Szóval élettelen mozdulatokkal felveszem magam mellől a fémtartályt, lecsavarom a kupakját, töltök bele éppen csak egy kortynyit a dús, vöröslő folyadékból és legördítem torkomon. Sóhajtok, szemfogaim előbújnak. Lehunyom a szemem, és hátraszegem kicsit fejem az ajtófélfának. Mélyen lélegzek így egy darabig, majd visszazárom a tárolót és lerakom. Lenyalom a számról a vért és a lányra nézek.
- Szia. - lehelem rekedtes köszönésemet. Igazából napok óta először szólalok meg. De egyebet nem mondok. Csak figyelem Zephet, és most már nem csak nézem, hanem látom is. Itt van. Ő az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452949#post452949][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 21:36[/b][/url]

Nem szólalok meg, egyszerűen nem megy. A félelem ami az arca láttán a hatalmába kerít elárasztja minden porcikámat. Nézem, ahogy rámpillant, de valami azt súgja, hogy nem egészen fogja fel azt, hogy tényleg itt vagyok. Pedig ez a valóság volt, bár magamban fohászkodtam, hogy bárcsak a rémálmaim egyike lenne, sikoltanék, aztán felkelnék. De legalább megnyugodnék, hogy ez az egész nem valódi. Megmozdulni sem nagyon merek, csupán a tekintetemmel követem a mozdulatit. Figyelem, ahogy kiönti a vöröslő, semmivel össze nem téveszthető folyadékot, végigkísérem a folyamatot, nem mondhatnám, hogy túlzottan türelmes vagyok, de visszafogom magamat. Éppen csak az kezem szorul ökölbe, és amint elhagyja a réveteg köszönés a száját, lehuppanok a padlóra. Talán ezzel akarom jelezni azt, hogy nem akarok elmenni, hogy nem ijeszt meg, bár ez azért nem teljesen igaz. De igyekszem én is elhinni, mert tudom, hogy érzi, minden egyes rajtam átfutó érzelmet. Nem akarom, hogy tudja, milyen páni félelem jár át.
Hosszú percekig ülök csöndben, vele szemben és csak nézzük egymást. Ezúttal nem tudok neki mondani, még egy biztató, óvatos mosolyra sem futja, ami a társaságában általában előszokott bújni, még akkor is, ha épp vitatkozunk. Tudom, hogy valami nincs rendjén, hogy valami más, mégsem merem megkérdezni az okát, hiszen rájövök, hogy nincs jogom tudni. Nem vagyok senkije és amint ez a gondolat eluralkodik rajtam a gerincemen végigfut a hideg. Miért jöttem ide? Hiszen nem akarta, hogy itt legyek, nyilván azért nem szólt. Ostorozom magam rendesen, habár az arcomon ebből semmi nem látszik. Végül úgy döntök, utánam a vízözön. Ha félve is, de a kezem elindul a keze irányába és ha hagyja, óvatosan végigsimít rajta. Kis semmiség, nekem mégis többet jelent bárminél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452982#post452982][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 22:01[/b][/url]

Fél. Nem tőlem, hanem a helyzettől. Mindentől, amit most tapasztal. Szépen tartja magát, azonban én természetesen akkor is érzem rajta. Fejem enyhén oldalra biccentve. Tartásom jellegtelen, ahogy a küszöbön ücsörgök. Csak nézzük egymást pár percig, aztán leküzdi aggályait és felém mozdul. Hagyom, hogy megsimítsa hűs kezemet, és közben szusszanok, pislogva egyet. Haladás.
Nem azért nem szóltam a lánynak, mert nem akartam, hogy itt legyen. A világon nem szóltam én senkinek semmit. Eleinte Dwaynenel beszéltem valamennyit, és figyelemmel kísértem, ahogy módszeresen birtokba veszi a nappalimat. Azonban nem bántam és most sem bánom, hogy álló nap csak a hülye játékát nyomatja. Legalább itt van. Nem mintha nem volna jelenleg mindegy nekem, hogy egy üresen kongó házban agonizálok vagy egy olyanban, amiben üvölt a GTA. De az a helyzet, hogy... nem, tényleg nem mindegy. Az állapotomon és a folyamaton nem változtat ugyan, azért mégis más, ha élet vesz körbe. Mások nem jártak itt. Kinsnek üzentem Dwaynenel, hogy ne nagyon számoljon velem mostanában, más meg nem igazán jön ide. Vagyis mostanáig nem jött...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453009#post453009][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 22:16[/b][/url]

Nem húzódik, nem utasít el. Ez jó jel, legalábbis én annak veszem. Ettől függetlenül azonban nem változik semmi. Továbbra sem merek megszólalni, megmozdulni vagy bármit tenni, bár a helyzet lazult egy kicsit, legalábbis bennem. Ha nem akar elküldeni és nem lök el magától, akkor nincs arra okom, hogy távozzak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármit is tennék. Rövid vívódás után döntök csak úgy, hogy egyszerűen elengedem azt a vágyat, hogy szóra bírjam és helyette inkább csak vagyok. Együtt létezünk, ez pedig esetünkben elég gyakran megesik. Soha nem volt gond az, ha a társaságában kellett hallgatnom, a probléma azzal volt, hogy ez a hallgatás egészen más volt, mint korábban bármelyik, ami kettőnk között lezajlott. Mindazonáltal úgy éreztem, hogy ez a legtöbb, amit tehetek. Várok. Jobban mondva kivárom. Hirtelen nagyon határozott lettem a dologgal kapcsolatban, bár fogalmam sem volt, miért. Lassan felhúztam a lábaimat, átkaroltam őket és az államat a térdem helyezve figyeltem Őt. Úgy éreztem, hogy akár napokig is így bírnék maradni, ha szükséges. Csak távolról hallom, a valahonnan beszűrődő hangos kiabálást és szirénázást. Érzem, hogy nem csak ketten vagyunk, de ez most egy szemernyit sem érdekel, legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453055#post453055][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 22:41[/b][/url]

Hálás vagyok.
Hálás Dwaynenek, aki idehozta nekem az egyik fémtartályomat a konyhából, amikor rájött, hogy komolyan mondtam és tényleg itt leszek egy ideig a küszöbön. Utána csak néha felém nézett, hozzám szólt, aztán a sokadik próbálkozás után felhagyott ezzel, és úgy döntött, beköltözik hozzám, amíg ez van. Persze, részint az élete elől menekülve, ám főleg azért, hogy vigyázzon rám a maga sajátos módján.
Hálás vagyok Kinseynek is, aki tudomásul vette a távolmaradásom, bármiféle magyarázat nélkül. Hiszen tisztában van vele, hogy jó okom kell legyen rá, ha így felszívódom. Nem mintha a boltunk ne menne nélkülem. Ám akkor sem jellemző rám, hogy ne nézzek be időnként és ne keressem fel társtulajdonosomat valami újabb bütykölni valóval. Ő azonban nem faggatózott, nem kötekedett, nem kérte ki magának. Elfogadta a helyzetet, megbízva bennem.
Hálás vagyok Zephnek, amiért eljött hozzám és amiért ilyen végtelen türelemmel fordul felém. Pedig jól tudom, nem ez az alapvető természete. Nem jár Ő mások után, hozzá kell menjenek! Nem vár a figyelemre, hanem eléri azt az Ő válogatott módszereivel. Velem szemben elhagyja ezeket és megteszi értem, hogy egyszerűen csak velem van, dacolva így saját temperamentumával. Mi becsülendőbb van ennél, mikor félretesszük az önös megfontolásokat és felülemelkedünk magunkon valaki másért? Semmiségnek tűnhetnek mindezek annak, aki nem figyel. Viszont ha van valaki, aki figyel, az én vagyok.
- Nem akartam eltűnni. - szólok csöndes baritonomon, alig nyitva ki számat. Szemfogaim immáron visszabújtak. Vonásaim eddig is lágyak voltak bár, de semmilyenek. Most kezd visszaköltözni beléjük megszokott nyugalmam. Tekintetembe úgyszintén, noha ott jócskán marad még a fásultságból is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453083#post453083][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 23:13[/b][/url]

Valóban, önző voltam. Tipikusan az, aki megkövetelte azt, a középpontban legyen, hogy mindenki rám figyeljen. Ez éltetett, ez volt az, amitől igazán elememben voltam. Tisztában voltam az adottságaimmal és az esetek túlnyomó többségében gátlástalanul ki is használtam. Miért ne tettem volna? Fiatal vagyok és nincs veszítenem, szerettem játszani a tűzzel. De ez csak a külső máz volt, az első réteg, ha úgy vesszük. Nagyon keveseknek sikerült elérnie azt, hogy egy kicsit adjak magamból, úgy igazán önmagamból. Abból aki a gúnyos mosoly mögött állt, aki lenéző pillantásokat vetett a lányok többségére.
Adamnek egy volt közülük és ezt ő is tudta. A mai napig nem tudnám megmondani, hogy mivel érdemelte ki ezt nálam, de az biztos, hogy fontos volt. Túlontúl fontos, az, aki miatt sutba vágtam minden önbecsülésemet, lenyeltem a büszkeségemet és gubbasztottam előtte, ahelyett, hogy faképnél hagytam volna. Pedig, ha csak egy lenne a sok közül, még a fáradtságot sem vettem volna arra, hogy felkeressem. De nem így történt. Félelmetes volt bevallani és sok ideig tartott, de rá kellett ébrednem, hogy fontos volt nekem, túlságosan is. Ettől az érzéstől pedig kiszolgáltatottá váltam, szorongtam és fájt, piszkosul.
- Nem számít.
Halványan elmosolyodtam, épp csak egy pillanatra. A hangom nem volt megvető, vagy számon kérő. Őszintén csengett, mert így gondoltam. Ahogy megpillantottam, rögtön tudtam, hogy más van a háttérben, nem azért nem keresett, mert nem akart és ettől a szívem egy pillanat alatt meglódult.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453124#post453124][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 23:48[/b][/url]

A hálát követi a helyzet felmérése. Az, hogy mindaz, amiért hálás vagyok, hova vezet. Dwayne itt volt velem és vigyázott rám, így hát neki köszönhető, hogy nem volt lehetőségem könnyedén kárt tenni magamban, akár ezzel kioltva halhatatlan életem. Saját kérésemre megfosztott a legegyszerűbb úttól, amit menekülésül és feladásul választhattam volna, és még ezt követően sem hagyott magamra. Kinsey elfogadta a távollétem és vitte tovább egyedül az üzletünket az elmúlt napokban, bármiféle vád vagy kétség nélkül. Vissza kell térjek hozzá, életet kell verjek magamba. Nem csak tulajdonostárs vagyok neki, hanem társ a gondolkodásban, a kísérletezésben. Azon kevesek egyike, akivel minden zavartalan a számára. Nem hagyhatom cserben. Számít rám, tudom. Ez pedig hajt engem előre és növeli elhatározásomat, hogy ne vesszek el.
Úgy érzem, a küszöbön velem üldögélő lány most az a bizonyos utolsó lökés. Az, ami túllendít. Ahogy minden felsorolt személy, Zeph szintén arra emlékeztet, mi az, amiért érdemes folytatni ezt az egészet. Persze, rajongom a művészetet, a tudományt, ám hol volna mindez az emberek nélkül? Ők a kulcs, bármilyen közhelyesen hangozzék. Mint a legtöbb közhely, ez úgyszintén igaz. Nem pusztán örökkévaló testemnek jelentenek táplálékot a vérükkel, hanem halhatatlan lényemnek is azzal, hogy mellém szegődnek. Hogy kiállnak értem. Hogy velem vannak mindannak dacára, hogy mennyire különbözünk. Hogy soha nem érthetnek meg igazán és hogy mindig rejtély maradok számukra.
- Ugye este van már? - kérdezem halkan, és szavaimból kicseng, szinte biztosra veszem ezt, azonban nem csoda, ha inkább most óvatos vagyok. Persze, a lány mit sem tud arról, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, vagy hogy mióta üldögélek itt, ám elég okos, hogy összerakja nagyjából a képet, legalább arra vonatkozólag, hogy egy ideje már nem tettem ki a lábam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453132#post453132][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 00:09[/b][/url]

Elgondolkodom azon, hogy vajon mi járhat a fejében. Most mindennél jobban kívánom azt, hogy olvassak a fejében. Akkor furdalna a kíváncsiság, mert nem lepődik meg azon senki, ha azt mondom, hogy nagyon is érdekel az, hogy vajon mi váltotta ki ezt belőle. Mindennél jobban kívánom azt is, hogy segíthessek, a tehetetlenség marcangol, de jobb ötlet híján csak itt vagyok neki. Ezt nagyon kevés ember mondhatja el magáról, még akkor is, ha ő bizonyos értelemben nem is ember. A türelmem, az odaadásom, a figyelmem nagyon korlátozott, bár ezt ő is pontosan tudja. Most mégis erőnek erejével tartom csukva a számat, nem szakítva meg kettőnk együttes létezését. Valamiért úgy érzem, azzal segítek a legtöbbet ha csak vagyok. Mert itt vagyok, csakis miatta. Nem önös érdekekből, amik idevezéreltek, hanem azért, mert így látom helyesnek. Továbbra is összekuporodva ülök vele szemben, figyelve minden rezdülését, abból próbálom meg leszűrni a leszűrhetetlen. Tudom, hogy érek el vele semmit, mert nem leszek okosabb, vagy tájékozottabb, de mégis megteszem. Egészen addig így is marad, amíg nem töri meg a csöndet. A kérdés legördül az ajkain én pedig figyelem azok mozgását és elgondolkodom azon, hogy mióta ülhet itt. Borzalmas. Felsóhajtok és hirtelen engedek a testtartásomból.
- Gyere ide...
Suttogom alig hallhatóan, de nem várom meg, hogy megmozduljon, mert én teszem meg. Minden erőmet összeszedve csúszom oda hozzá, be a két térde közé és olyan szorosan simulok oda hozzá, ahogy csak tudok. A fejemet a mellkasára hajtom és magamban azért fohászkodok, hogy legyen erőm visszatartani a könnyeimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453137#post453137][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 00:40[/b][/url]

Csak addig várom a választ, míg meg nem látom a lányon azt, amit. Az aggodalmat, a mély együttérzést. Ahogy törődőn szól, már nem is igazán foglalkoztat, felel-e. Lekötnek a rezdülései és az, ahogy egyből felém mozdul, amint végleg felismerte a helyzetet. Leengedem karjaimat térdeimről, hogy hozzám férjen, és amikor idebújik, elcsigázottan bár, de átölelem Őt. Lassúságom nem tétovaság, csak az elmúlt napok lenyomata. Átfogom Zephet és lehunyom a szemem. Érzem, feszül kissé kezeim közt, ahogy megpróbál nem sírni. Pedig nyugodtan megteheti. Megértem, ha felzaklatja vagy elszomorítja az, hogy így lát. Különben sem szívderítő és nyilván elég felfoghatatlan, hát még ha érez is irántam.
Most már ketten kuporgunk a raktárszoba küszöbén, egymást ölelve, miközben a nappali felől száguldó kocsik hangja és utcazaj érkezik a tvből, Dwayne artikulátlan mormogásával és fújtatásaival fűszerezve. Mély lélegzetet veszek, a lány feje mellkasommal együtt emelkedik, és hosszan fújom ki a levegőt, amivel a szervezetem persze semmit nem kezdett.
- Kimegyünk a verandára? - vetem fel halkan. Most ez elég nagy lépés részemről ugyan, ám az az igazság, hogy valószínűleg ennél nagyobbra nem kell számítani most tőlem újabb pár napig. A küszöbről felkelek, az oké, a házamat viszont nem fogom elhagyni. Csak szépen sorjában!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453139#post453139][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 01:14[/b][/url]

Tényleg elkeseredett voltam, mert megijesztett az, amit láttam. De nem is ez volt a legnagyobb problémám jelenleg. Sokkal inkább lefoglalt egy újabb ismeretlen érzés, amitől kétségbeestem és amiből nem láttam kiutat. Aggódtam valakiért, akihez nem fűzött közeli rokonság, akiért alapvetően nem kellett volna aggódnom. Nem tudtam, hogy honnan jött ez érzés és fogalmam sem volt, hogy hová tart. De tudtam, hogy mindezt nem engedhetem meg magamnak, a saját érdekemben. Így hát elfojtottam magamban minden olyan érzést, ami ebből származott, próbáltam kirázni mindent. Viszont arra, hogy adjak neki valamicskét, figyeltem. Törődni akartam vele, mert tudtam, hogy jelen helyzetben rászorul és mivel más eszközöm nem volt erre, mint én magam, hát azt adtam oda. Az idő valahogy végtelen volt, nem tudom, hogy egy percig, vagy egy óráig ültünk ott némán, de aztán Adam megtörte a csöndet, lassan felnéztem rá, majd mikor sikerült felfognom a kérdés azonnal elhúzódtam tőle, és bólogatva felkeltem. Ha menni akar, ám legyen. Egy gyors mozdulattal felkelek, majd lehajolok, hogy magamra kanyarítsam a kabátomat. Egy pillanatra még elkapom a lövések hangját, aztán elindulok Adam előtt a kijárat felé. Nem nézek vissza, hogy követ-e, megállom. Egyszerűen csak végigmegyek az ajtók előtt, úgy, hogy szét sem nézek. Nem akarok. Győzködöm magamat, hogy nincs közöm hozzá, mert tényleg nincs. Kinyitom az ajtót, a megcsapó hideg miatt kiráz a hideg, de csak veszek egy mély levegőt és elmegyek az egyik tartóoszlopig, hogy nekidőlve bámuljak bele az éjszakába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453153#post453153][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 09:51[/b][/url]

Kezdek magamhoz térni az elmúlt napok réveteg állapotból, amiből eddig csak néha zökkentem ki olykor egy kicsit. Most sem fogok túl hamar visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tényleg ébredezek már. Miután a lány felkelt a küszöbről, magam is így teszek. Letámasztok a padlóra és lassan emelkedem fel. Nem gémberedtem el, nem álltak be az izmaim. Velem ilyesmi nem történik. Úgyhogy komótosan és színtelenül bár, de könnyedén lépek utána, követve Őt a verandára.
Mögötte haladva a nekem hosszúra visszavarázsolt haját, kabát fedte vonalait figyelem. Természetesen érzem rajta, mennyire ügyel most saját magára. Mennyire korlátozza magát és azt, ami benne van. Nem kéne. Megértem persze. De nem kéne. A jóérzéssel és odaadással szerintem soha nem kell csínján bánni. Tudom, van, akinek ez képmutatónak és röhejesnek hangozhat az én számból, egy vérszívó szájából. Azonban, aki így vélekedik, az vagy nem ismer egy egészen haloványit sem, vagy csak végtelenül ostoba és felszínes.
Nyelek egyet, mielőtt nyílik az ajtó, ám rögvest megnyugszom, mikor az éjszakába léphetek ki. Megkönnyebbültet szusszanok, és csatlakozom Zephhez. Mellé lépek. Hosszú karjaimat magam mellett lógatva nézek fel a csillagos égre. Egyenesen a harcos Orionra. Ha verne a szívem, most zakatolni kezdene a mellkasomban. Ha más nem is lenne, csak hogy nézhetem a fénylő, éjszakai mennyboltot, már ezért kár lett volna ahhoz a fegyverhez nyúlni. Vagy mondjuk ezért...
Nagy, hűs kezem a lány derekára teszem kabátja hátulján, jobban mellé húzódva, oldalammal neki simulva, és csak pislogok tovább a csillagokra, mély áhitattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453307#post453307][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 17:40[/b][/url]

Egy ideig meredtem nézek előre, próbálom realizálni mindazt ami történt. Eljöttem ide, ez tiszta volt. Adam nem küldött el, ez is. Most pedig itt ácsorgunk a verandán, s bár nem nézek rá, tudom, hogy a csillagokat nézi. Szerette őket, habár már jó ideje része van bennük. Tétován pillantottam fel és, hogy ne törjem meg a csöndet, próbálom megtalálni azokat a csillagképeket, amiket ismertem. Bár nehéz volt, az ég kissé felhős, a szemem sem volt annyira jó, mint az övé de legalább volt mivel töltenem az időt. Gondolkodni nem gondolkodtam, úgy döntöttem felesleges gyötörni magamat velük, meghagytam ezeket a rémálmaimnak, amik mindig visszaköszöntek. Utána pedig, mivel visszaaludni képtelen voltam, volt időm agyalni.
Éreztem, hogy közelebb jött, a hajam mögül óvatosan oldalra pillantottam, majd mikor hozzámért felsóhajtottam. Én nem szorgalmaztam annyira a testi kontaktust, bármennyire is szerettem volna úgy vigasztalni, hogy megölelem, ne adj ég meg is csókolom, attól fényévekre voltunk. Lassan felé fordultam, a hátamat a továbbra is az oszlopnak vetve, a kezemet viszont a derekamon lévő kezére simítottam, jelezvén, hogy nem azért fordultam felé, mert esetleg elakarom húzódni.
- Tilosban vagyok itt. Nem tudom mi lesz, ha lebukok.
Szűröm ki a fogaim között az egyszerű megjegyzést, bár,hogy miért pont ez bukott belőlem azt nem tudnám megmondani. Ezúttal nem volt semmi hátsó szándék a szavaimban, nem akartam elérni semmit. Nála amúgy is hiába próbálkoztam ezzel, átlátott a szitán. Arrafelé néztem, amerről jöttem, hátha meglátom a kastély fényeit, de semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453327#post453327][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 18:15[/b][/url]

Lenézek a felém forduló lányra. Ó, persze, a takarodó. Abban sem vagyok biztos, milyen nap van. Nem nagyon foglalkozom most az időpontokkal. Nem mintha egyébként annyira kötne engem bármi ilyen. Egyedül az Edictum az, ami határidőket szab nekem, ám már arra is kezdek beállni, noha különben sem görcsölnék azon, hogyan állnak a cikkleadások és hasonlók. Egy szó, mint száz, nem forogtak most akörül a gondolataim, kit milyen időpontok befolyásolnak. Pedig Zeph tényleg megütheti a bokáját amiatt, hogy most itt van, akárhogy önként jött.
- Hm. - töprengek el kicsit.
- Inkább reggel osonnál vissza? - kérdezem Őt a terveiről, szelíd hangon. Hosszú kezemet a derekán tartom, szép vonásait fürkészem. Különben gondolom, pontlevonást vagy büntetőmunkát kap az, akit elkapnak, hogy éjnek évadján téved vissza az iskolába. Mintha ezt olvastam volna. Vagy említette valaki? Minden esetre nyilván nem kellemes, ha megrovásban részesítik az embert.
Már éppen szóra nyitnám a számat egy javaslatra, amikor eszembe jut valami. Elnézek a bejárat felé, hallgatva az amerikai szövegelést és a nagyvárosi ricsajokat a tvből. Elgondolkodva sütöm le a szememet.
- Dwayne Warren van nálam. - közlöm a lánnyal, hogy bizony nem más az én zajos, mélyen tisztelt kanapéfoglalóm, mint a tanoda defenzora. Fel akartam ajánlani a leányzónak, hogy itt maradhat éjszakára, dehát ha az auror meglátja, valószínűleg nem csak hogy visszaküldi, de válogatott átkozódások közepette adja ki neki a legsúlyosabb büntetések valamelyikét. A férfi komolyan veszi a munkáját és nem kenyere a finomkodás.
- De ha szeretnél itt maradni... - hagyom a levegőben a mondatot, finoman emelve sötét szemöldökömön. Hiszen bár minden előbb taglalt igaz Dwayneről, azt hozzá kell tegyük, hogy ha rólam van szó, néha változnak a játékszabályai. Ez kölcsönös kettőnk közt. Úgyhogy ha Zeph úgy dönt, maradna, szerintem megoldhatjuk a dolgot. Ráerőltetni persze nem fogom. Csak egy ajánlat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453361#post453361][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 19:29[/b][/url]

Komolyan elgondolkodtam a büntetésen. Minden bizonnyal lebuknék, ha visszamennék, de hát ezt eleve már akkor is tudtam, amikor eljöttem. Mégis itt vagyok. Azért, hogy a lelkem végre megnyugodjon, ennél sokkal többre is képes lettem volna, arról nem is beszélve, hogy látni akartam. A végeredmény viszont hagyott némi kivetnivalót maga után. Nem nyugodtam meg, sőt, az aggódó tekintetből még bőven kijutott Adamnek most is.
- Háát...
A válasz egy egyszerű nem lett volna, mégsem vitt rá a vállamon ülő kisördög, hogy kerek-perec megmondjam. A felajánlás, amit ez a kis kérdés magában rejtett, igencsak sokatmondó volt, ugyanakkor a kényszer szülte. Nem akartam a nyakán lógni, felesleges kolonc lenni, na meg ott volt az elhatározásom, hogy nem jövök ide, mert nem jöhetek. Oldalra pillantva haraptam bele az ajkaimba, aztán a megjegyzésre kidülledted a szemeim.
- Mi?
A hangom elvékonyodott, ahogy az ajtó felé pillantottam. Szóval bent tényleg az iskola defenzora ücsörög, miközben én halál nyugalommal ácsorgok itt az ajtóban. Bár nem úgy hallani, hogy a közeljövőben is felkel a játék elől, de ettől még a probléma nem lesz elhanyagolható. Tétován Adamre pillantottam, aztán megráztam a fejemet.
- Bármennyire is szeretnék erre igent mondani, de azt hiszem...nem szabad.
Nem ragozom tovább, de a tekintetem beszédes. Tudtam, hogy nekem nincs itt keresnivalóm és bár  szerettem volna, ha egyszer magától hív el ide, nem tette meg. A halovány büszkeség ami még bennem maradt azt mondatta velem, hogy utasítsam vissza, bár a szívem szakadt meg a puszta gondolatra is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453391#post453391][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 20:20[/b][/url]

A jelenlétem eléggé halovány. Jót fog tenni, hogy felkeltem végre a küszöbről és kijöttem a házamból, azonban ez még csak a folyamat közepe. Mármint a felépülési folyamaté. A jó hír, hogy innen valószínűleg már csak javul a helyzet. Egyelőre azonban koránt sem vagyok önmagamnak mondható. Csak az árnyéka önmagamnak. Jelenleg a máskor oly' egyszerű dolgok is mind-mind terhesnek és nehéznek tűnnek. Kicsit vágyom is vissza már most oda a padlóra, ahol nem kell tennem semmit, csak ülni és nézni ki a fejemből. Nem azért, mert ne lenne jó itt a lánnyal. Csak hát nem vagyok rendben és így semmi sincs rendben. Szinte minden érdektelen. Még az is, ami máskor igazán felpezsdít. Dehát pont emiatt veszélyes ez. Az elszürkülés miatt. Egy olyan állapot miatt, amiből bárhogy, de szabadulnál. Akár kilépve a saját életedből. Részemről már nem akarok ilyet tenni. Egy-két napja még nagyon akartam. Most már nem nem kifejezetten. Jelenleg ott tartok, hogy bár nem vágyom túlzottan rá, azonban megérteni még mindig nagyon megértem a szorító késztetést, hiszen éppen csak most hagytam el.
- Nem szabad? - vonom össze a szemöldököm, szavait ismételve.
- Zeph... - szólítom meg mély hangon a lányt, még közelebb húzódva. Noha csak egy perce annak, hogy bizonytalankodunk a továbbiakat illetően, azonban én már most unom. A megszokott, áldott türelmem most sehol sincs.
- Ha inkább maradnál, mint visszamennél, maradj! Szívesen látlak. - tisztázom a dolgot, mélyen a szemébe nézve, mert úgy veszem észre, nagyon nem stimmelnek az elképzelései arról, mit gondolok a látogatásáról. Mintha kitalálta volna magának, hogy nem akarom, hogy itt legyen. Lehet, hogy félreértett valamit. Fogalmam sincs. De mindegy is. A lényeg, hogy felejtse el szépen ezeket az ostobaságokat!
- Csak nem vagyok most nagy társaság. - teszem hozzá, gyengén pislogva párat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453451#post453451][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 21:33[/b][/url]

Kíváncsi voltam, hogy fog erre reagálni, mert elég kétesélyes volt a dolog, legalábbis ahogy én láttam. Az első, miszerint felhúzza magát, visszasüpped a szótlan haragba, mert azt gondolja, hogy kéretem magamat. A második pedig, hogy megpróbálja valahogyan eloszlatni a kételyeimet, a maga módján. Elég erősen bíztam benne, hogy türelmes lesz velem, most az egyszer, vagyis, még egyszer utoljára. Bármilyen hihetetlen, bátorításra volt szükségem, mert ő átlátott a szitán, belőle nem lehetett hülyét csinálni. Szótlanul hallgattam, még akkor is amikor kérdezett, túlságosan kíváncsi voltam ahhoz, hogy megszakítsam a gondolatmenetét, félő volt, hogyha belekötök valamibe, akkor eltereljük a témát az alapvető problémáról. Ami nekem igenis fontos volt! Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, majd mikor elhangzott az a bizonyos mondat, óvatosan elmosolyodtam. Ettől az egy rövidke mondattól kezdtem felengedni, kezdem magamat biztonságban érezni, legalábbis a helyzethez képes biztonságban. Akartam maradni, ő is pontosan tudta. Ha nem is a társasága miatt, azért, hogy én a társasága legyek. Bár nagyon nehéz lesz, de megpróbálok természetesen viselkedni és a magam módján kezelni ezt a fura helyzetet. Láttam a szemében, hogy még nincs jól és a türelmetlen hangszínéből azt vettem le, hogy ezzel nem segítek a dolgon. Tessék, megint beférkőzik az önzőség, de igyekszem lenyelni, mint a kellemetlen orvosságot.
- Na de Mr. Kensington...Ön arra csábít, hogy szabályt szegjek.
Vigyorodom el, miközben átkarolom a derekát, és lábujjhegyen pipiskedve nyomok egy gyors csókot a szájára, majd a hátam mögé teszem a kezeimet, de nem húzódom tőle messzebb.
- És mi lesz Warrennel?
Pillantottam az ajtó felé, mert azért tőle féltem, de tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453495#post453495][b]Evelin Ordassy - 2015.01.15. 22:11[/b][/url]

A macska kitűnő helyen volt a nappaliban. Miért kellett volna megzavarni, elrángatni onnan? Áhh... mindegy. Adam bácsi tisztán és érthetően a tudtomra adta, másodszorra is, hogy irány a nappali. Ezt a célzást persze elsőre is felfogtam, de hát na... egy próbát megért a rákérdezésem. A férfi szépen megállt, majd megfordult és kedves, de határozott hangnemmel és ugyanilyen tekintettel karöltve, közölte velem, hogy menjek a nappaliba. Erre csak mosolyogtam egyet, hálás voltam a türelméért amit rám áldozott, és persze azért is, hogy nem kapta fel a vizet az értetlenkedésem miatt. Ritka kincs az ilyen illető.
- Őhh... hát jó. Akkor megyek a nappaliba és levadászom a cicust.
Ha a Bácsi szerint a macska megzavarodott, akkor annak úgy is kell lennie. Adam bácsi már jóval többet tapasztalhatott nálam, mivel vámpír... és azok olyan hosszú ideig élnek. Vajon mennyi idős lehet a bácsi? Ez viszont most mellékes kérdés. Ügyet sem vetve a gondolataimra, sarkonperdültem, majd a folyosó maradék részén végigugrándoztam és bekanyarodtam a nappali területére. A férfinek furcsa ízlése volt, megvallom. A keszekuszaság engem sosem zavart. Elmerültem a sok holmi között, majd elkezdtem keresni a macskát. Nézelődtem, de semmi, élőlény sehol. Amikor már kezdtem volna feladni, hogy valaha is megtalálom a jószágot, abban a pillanatban meghallottam egy aprócska kis zajt. A nesz az egyik ülőalkalmatosság alól jött. Itt merült fel bennem a kérdés... Onnan vajon hogyan rángatom majd ki? Nah... mindegy. Megvárom vele a Bácsit, Ő majd tudni fogja, hogy mit kell tenni ilyenkor.
   

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453553#post453553][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 23:48[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren
meg a kapóra jövő pizzaköltemény

Végre megkönnyebbülést látok rajta. Némileg feloldódik a szavaimtól, és ezt ki is nyilvánítja egy kis derűs megállapítással és ráadásnak egy apró csókkal. Röpkén lehunyom a szemem, aztán ismét letekintek rá. Nem szabályszegésre csábítom én. Az már megtörtént. Részemről mindössze bújtatni kívánok egy tilosban járót, így mintegy bűntársul szegődve. Ám valljuk be, nem emiatt fogom kiérdemelni a rossz fiú címet. Azt már magaménak tudhatom néhány évszázada, és milliárdnyi jó cselekedet sem volna elég rá, hogy lemossam magamról. Dehát együtt tudok élni ezzel.
- Perzselő Pepperónis Pizza Dwayne Warren részére. - közli velünk hirtelen egy vékony férfihang, melynek tulajdonosa az imént hoppanált ide a házam elé, és most ott álldogál a napelemes lámpáim között az úton, barátságos mosollyal. Az összelisztezett talárt viselő, vézna varázsló egy nagy, fehér dobozzal közelít felénk, amelyen a DegeszRestaurant felirat virít, alatta egy jól lakott család rajzával, akik elégedetten simogatják a hasukat az asztal körül ülve, némelyikük kortyol a poharából vagy épp a száját törli a szalvétájával.
- Extra baconnel. - bólogat a futár, én meg csak figyelem Őt, ahogy eddig, aztán lepillantok Zephre, majd vissza a pasasra, végül farmerom hátsó zsebébe nyúlok, és kiveszek onnan három galleont, átnyújtva neki.
- Köszönöm, uram. - hajt fejet vigyorogva, hiszen nagyjából annyi jattot kapott, mint amennyibe maga az étel kerül. Átveszem Tőle a dobozt, majd megfogom a lány kezét, és nemes egyszerűséggel elindulok Vele vissza a házba, miközben mögöttünk a tag távozását egy pukkanás jelzi.
Áthaladok keskeny folyosómon, húzva magam után Zephet, mígnem elérünk a nappaliig, ahol elengedem Őt. Hátrapillantok csak rá, hogy maradjon itt az ajtóban, aztán a pizzával odasétálok a kanapén üldögélő Dwaynehez, akinek bármiféle kommentár nélkül átnyújtom a rendelt kajáját.