A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=626865#post626865][b]Adam Kensington - 2016.10.09. 21:54[/b][/url]

Rosszul hiszi. Meglepett a kéréssel és annak okával. Az egészet igazán érdekesnek találom. Csak nem szokásom túlzottan kimutatni az érzéseimet. Bár ez ebben a formában nem igaz. Hiszen nem titkolózom vagy visszafogom magam, hanem egyszerűen az évszázadok ezzel a -gyakran túlzott- nyugalommal ajándékoztak meg. Alig ül ki bármi az ábrázatomra, a mozdulataimba. A szemeim azok, amik esetleg beszédesek lehetnek, csak azok meg általában túl sok mindent mondanak. A halandóknak nehezen befogadható vagy felfogható.
- Nem. Köztünk marad. - biztosítom róla, hogy senkinek sem adom tovább azt, ami most történik. Különben sem szoktam. Végtelen sok titkot őrzök. Olyasmiket is, amik talán titkok se voltak. De én nem mondom el. Tőlem nem megy tovább. Azt nem mondhatom, hogy a sírba viszem őket, hiszen nem tudom, oda kerülök-e valaha és ha igen, eltemetnek-e. Minden esetre nálam marad mind. Megtartom magamnak.
Bólintok egyet az engedélynek beillő felszólításra. Nagyon magabiztosnak hat, azonban ez csak ellensúlyozás. Érzem rajta, mennyire izgul. Talán fél is. Nem csak a vizsgálattól, hanem főleg attól, mit derítek ki.
Nagy, hűs kezeimmel két oldalról közrefogom arcát. Tekintetem valahová a homlokára függesztem. Nem akarom még jobban zavarba hozni azzal, hogy a szemébe nézek. Éppen csak pislogok olykor egyet. Pillantásom úgy jár a feje tetején, mintha elcsigázottan olvasnék egy könyvet. Szemöldököm olykor összevonom kissé. Mindez egy-két röpke percig tart. Aztán leengedem kezeimet.
- Kezd kikörvonalazódni valami, de... - nézek a szemébe.
- Szükségem lesz vérmintára. - közlöm vele, direkt ilyen szakszerűen fogalmazva. Hiszen ez egy vizsgálat. Tanújelét adta bár bizalmának velem kapcsolatban, semmiképpen sem szeretném, ha akár csak felmerülne benne, hogy visszaélek ezzel. Nyilván nehezen dolgozhatnék egy ispotályban, ha hajlamos volnék erre, de láttunk már rá példát.
- Honnan szabad? - kérdezem, kicsit végigpillantva rajta.
- Elég akár az ujjából is. - ajánlom neki, nehogy azt higgye, hogy a nyakát kell kínálnia. Annyi vér nem kell ehhez. Elég pár csepp.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627343#post627343][b]Gryllus Matilda - 2016.10.11. 20:35[/b][/url]

Még mindig igyekeztem megnyugodni, ellazulni, de nem ment. Éreztem, hogy szívem egyre hevesebben ver, arcom égett, és alig tudtam nyelni. A lelkemen félelem ült, rettegés, attól, hogy nem derül ki, mi történik velem, és attól is, hogy kiderül.
Kensington úr megnyugtató hangja, óvatos mozdulatai sem segítettek, noha hálás voltam neki értük. Akárcsak diszkréciójáért.
- Köszönöm - próbálkoztam meg egy mosollyal.
Aztán a vizsgálat elkezdődött, valahogy úgy, mint ahogy vártam, hogy zajlik majd. Koncentrálta érzékeit, megérintette arcomat, és az az érzésem támadt, mintha az elmémben kutakodna. Emiatt próbáltam nem gondolni semmi butaságra, ami miatt persze sorra eszembe jutott mindenféle csacskaság. Például, hogy szép a szeme, vagy hogy Lori is tud-e így vizsgálni, vagy épp, hogy milyen mókás lenne beszerezni egy saját kecskét.
Megfeddtem magam, és megpróbáltam kiüríteni az agyam. Mikor aztán a szemembe nézett, és megszólalt, egy hang se jött ki először a torkomon.
- Én nem.. - tátogtam, és felemeltem a jobb, majd a bal kezem, végül nyeltem egyet.
Igazság szerint fel voltam készülve erre, számítottam rá, most mégis kicsit letaglózott a gondolat, hogy a véremet kell adjam egy vámpírnak. Ajánlatát hallva aztán aprót nevettem, és ténylegesen könnyített a lelkemen.
- Sz..szolgálja ki magát - próbáltam viccesre venni a figurát, és felé nyújtottam jobbomat, tekintetemet azonban ismét a szoba berendezésének szenteltem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627377#post627377][b]Adam Kensington - 2016.10.11. 21:22[/b][/url]

Részint emiatt sem nézek a szemébe és fikszírozom inkább a homlokát. Hogy kevésbé hihesse azt, hogy a gondolataiban olvasok. Természetesen még így is felmerülhet benne. Ez még abban is felmerül, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy szemkontaktus szükséges ahhoz, hogy ezt megtehessem. Érzem zavarát, de nem kezdem el nyugtatgatni. Attól a többség csak feszült lesz. Inkább továbbra is békés és türelmes vagyok. Úgy érzem, ez némileg kezd is átragadni rá talán.
Megfogom bal kezét. Bár az ujjról beszéltem, azt csak a mértékek miatt mondtam. De praktikusnak nem túl praktikus onnan vért venni. Több szempontból sem.
- Innen fogom. Kevésbé fog fájni. Talán egyáltalán nem. - felfelé fordítom a tenyerét és megérintem annak szélét a kisujja alatt. Azt a kéz aljáig húzódó, puha részt. Noha a sérülés, amit okozok, azonnal be fog gyógyulni, szerintem mégsem mindegy, mennyire kellemetlen az a pár pillanat, míg harapok. Ugyan elég nagy gyakorlatom van és olyan kíméletes tudok lenni, amennyire csak lehet, az ujj egy vékonyabb és érzékenyebb rész. Mondhatnánk persze, hogy ebben a helyzetben az a legkevesebb, ha egy kicsit fáj a vizsgálat, de minek tegye, ha nem muszáj? Elég feszültség van a könyvtárosban. Nem kell még ez is.
Nyalok egy aprót a számon. Szemfogaim előbújnak. Felemelem a lány kezét, közben le is hajolok rá. Felpillantok még arcára, aztán lehunyom a szemem és belé merítem tűhegyes agyaraimat. Nem igazán érezhet szúrást. Inkább csak olyan, mintha nyomnám ajkaimmal. Szívok egy egészen picit rajta, hogy jó néhány csepp vére a számba kerüljön és már kész is vagyunk. Felemelem fejem és elengedem kezét. Szemem viszont lehunyva marad. Miközben eláraszt a szokásos mámor, összpontosítanom kell, hogy megtudjam, amit meg szeretnénk tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627386#post627386][b]Gryllus Matilda - 2016.10.11. 22:35[/b][/url]

Megfogta kezem, és bár úgy hittem, még mindig reszketek, a kezem meg sem rezdült az övében. Hűvös érintése, és hangja lassan megnyugtatott. Felfordította tenyerem, és megmutatta, honnan fogja a "mintát" venni. Muszáj volt eképp tudatosítanom magamban, nehogy mégis a pánik nyerjen uralmat felettem, és elrántsam kezem a legkényesebb pillanatban. Habár meglehet, nem is lettem volna rá képes.
Oda kellett pillantanom, hogy lássam, hol is van az "innen", habár már előtte bólogatni kezdtem, hogy rendben, csinálja csak, hiszen mindegy volt részemről. Teljesen önkéntelen mozdulat volt, pedig pont néhány pillanattal előbb döntöttem el, hogy az egyik szekrényt fogom fixírozni, hogy ne gondoljak arra, mi történik Kensington úr foga és a bőröm között. Pláne, hogy ne lássam mindezt. Aztán ott ragadtam, már-már megbabonázva figyeltem a műveletet, olyan volt, mint egy testen kívüli élmény. Valóban nem éreztem fájdalmat, mintha csak csókot nyomott volna a kezemre, és érdes lett volna az ajka közben.
Ahogy elengedett, visszazökkent tudatom, és az állam alá szorítottam kezeim. Nem néztem rá, helyette a férfi arcát figyeltem, és még levegőt is elfelejtettem venni, úgy vártam, hogy megszólaljon végre.
Nem volt könnyű megállni, hogy meg ne szólaljak, de még arra is erősen koncentrálnom kellett, hogy ne tegyek váratlan mozdulatokat, amennyel esetleg megzavarhatnám Kensingtont. Így hát csak vártam a válaszra. És egyúttal kívántam azt, hogy ő se tudjon semmi újat mondani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627387#post627387][b]Adam Kensington - 2016.10.11. 23:04[/b][/url]

Teljesen érthető, hogy úgy gondolta, talán nem lesz szükséges a vérét vegyem. Ez az esetek nagy részénél így van. Elég, ha egy kicsit koncentrálok az illetőre. A még jobb hatásfok érdekében akár hozzáérek. Így tökéletesen hallom a szívverését, légzését, feltérképezhetem szervei működését, érzem illatát, testhőjét. Mindent, ami elvileg csak kellhet. Viszont amennyiben a kár, amely érte, még az átlagos mágikus sérüléseknél is ritkább, különlegesebb és ezáltal megfoghatatlanabb, akkor csak úgy mehetek biztosra, ha mintát veszek. Most is egy ilyen esettel állunk szemben. Valamit éreztem rajta már akkor, amikor megjött. Akkor végképp, mikor a közelébe kerültem és megérintettem. Azonban még ekkor is csak egy erősödő sejtelem volt. Mint amikor felmérik valakinél, milyen dioptriás szemüveg kell neki. Váltogatják előtte a lencséket és ő egyre kevésbé homályosan látja az ábrákat, de még nem az igazi. Én ettől a pár csepp vértől remélem a tisztán látást. Ám attól tartok: nem ismerem azt az ábrát, ami majd élesen a szemeim elé tárul a vizsgálat során. Legfeljebb leírni fogom tudni. De talán ez is nagy segítség.
Az összegzés már nagyjából összeállt a fejemben, a jóleső kábulat miatt viszont még maradok egy kis ideig lehunyt szemmel. Egy szusszanással pillantok le aztán a dohányzóasztalra előttünk. Agyaraimat visszahúzom. Látszik rajtam, hogy elmélkedek még. Összeszedem a gondolataimat, majd a lányra tekintek.
- Nem hallottam még hasonló esetről, így remélem, megbocsájtja, ha egyáltalán nem szakszerűen fogom felállítani a diagnózisomat. - vezetem fel, de igazából csak az időt húzom. Nem magamnak, hanem neki. Tartok tőle ugyanis, hogy túl egyszerűen és egyenesen fogom kifejezni magam. Megpróbálok persze finoman fogalmazni, de annyira finoman nem akarok, hogy ne lehessen érteni. Magától is elég különös, nem kell még tetézzem ködös leírásokkal.
- Úgy hiszem, hogy Ön az amputoportálás során az egészének egy részét hagyta el. A lényének egy részét. - mondom lassan, még a kiejtés közben is átgondolva a szavakat, hogy biztosan azt tárjam elé, amit tapasztaltam. Ezután pedig nem teszek egyebet, mint figyelem őt. Tudom még árnyalni a kifejtésem, csak nem akarom túlterhelni. Inkább megvárom, hogy esetleg kérdezzen. Hogy elmondja, ő hogyan érti mindezt és ha téves, akkor még pontosítsak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=641266#post641266][b]Gryllus Matilda - 2016.11.21. 20:44[/b][/url]

Elmúlt néhány pillanat, aztán újabbak követték, és közben úgy tűnt, meg fogok siketülni saját szívverésem hangjától. Lüktetett a vérem, úgy zakatolt testemben, mintha a vámpír újabb harapása elől menekülne, épp csak hiábavalóan, körbe-körbe. Pedig tudtam, hogy nem az agyaraitól kell féljek, hanem ezután következő szavaitól.
Sürgetni akartam, mondja már, mit érez, mi a baj, és közben szerettem volna felpattanni, és elszaladni előle. A kettősségtől megzavarodva, idegesen meg-megrándulva ültem, vártam az ítéletem. Látszott a férfin, hogy már kész a válasszal, csak még latolgatja a szavakat. Elpróbálja őket magában.
Vajon azért, mert ekkora a baj? Vagy még a vérem hatása alatt van? Nem tudhattam, és azt sem, mit mondhatnék, amíg ő meg nem szólal, így hát csak vártam, ajkamba haraptam, és a vér sós ízével telt meg a szám.
Aztán végre valahára (hangosan felsóhajtottam) megtörte a csendet rekedtes szavai, de csak időt kért. Nem találkozott még ilyesmivel. Igazából nem lepett meg a dolog, de mielőtt bármilyen érzés is elfogott volna, megértettem, hogy ennek ellenére el tudja mondani, mi történt velem. Elakadt a szavam, és bólintottam, folytassa csak. Készen állok bármire.
Tévedtem.
- Ezt.. ezt nem.. ez hogy lehetséges? - Most a lelkemről beszél? Mi az, hogy a lényem egy része?
- A gyógyítóim minden károsodást helyrehoztak. Azt mondták.. ők azt mondták, hogy az amputoportációmnak nem maradt fizikai nyoma. Mindenem a helyén van!
Észre sem vettem, hogy kissé hisztérikus lett a hangom, felemeltem azt, míg én magam fel nem álltam a kanapéról, mintha csak meg akarnám mutatni a másiknak, hogy nézze csak, megvan mindenem. Pedig tudtam, hogy a lényem egy része nem azt jelenti, hogy hiányzik egy kisujjam, vagy akár a szívem egynegyede. Innkább úgy kell felfogni, mint ahogy mi mindannyian csillagporból vagyunk, csak bennem kevesebb maradt egynéhány szemmel.
- Nem lehet, hogy.. hogy csak rosszul állt össze bennem valami? - kérdeztem.
Ismét ültem, de már egész máshogy éreztem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=647405#post647405][b]Adam Kensington - 2016.12.12. 20:11[/b][/url]

Figyelem őt szavaim után, aztán lesütöm kissé a szemem. Nem azért, mert ne bírnék ránézni. Nem magam miatt teszem, hanem miatta. Teret akarok neki hagyni. Kemény dolgot közöltem vele, nem kell ehhez még az én lélekbeható tekintetem is. Még akkor sem emelem rá pillantásom, amikor kérdezgetni kezd. Hiszen egyértelmű, hogy ezek az első, meghökkent hebegései csupán. Nem gondolt ő még át semmit rendesen. Se ideje, se ereje nem volt hozzá.
Rezignáltam bólogatok, mikor bizonygatni kezdi saját magának, hogy a gyógyítói helyretették. Bólogatok, hiszen fizikailag, szervileg tényleg minden rendben van. Más itt a gond. Más, ami sokkal nagyobb probléma.
- Sajnos nem - felelem kegyetlen őszinteséggel, de finom, csöndes hangon. Most pedig a szemébe is nézek. Nem, nem csak rosszul lett összerakva. Az könnyebb eset lenne. Valamit, aminek megvan minden darabkája, csak helytelenül illeszkedik, azt jóval könnyebb javítani, mint valamit, aminek úgy, ahogy van, hiányoznak részei.
- Nem vagyok varázsló, nem ismerem ennyire behatóan a mágikus tudományokat, de... - szünetet tartok, komolyan fürkészve a kedves, zavarodott vonásokat. Mintegy méregetve, kimondhatom-e. Ki fogja-e bírni. De úgy döntök, akármi lesz, jobb, ha mondom.
- Fel kell készülnie rá, hogy ezt talán nem lehet helyre hozni - érek mondatom végére. Ezúttal nem veszem le róla a pillantásomat. Hiszen most akár kapaszkodónak is szolgálhatnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=651744#post651744][b]Saragob Kíra - 2016.12.28. 20:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652055#post652055][b]Adam Kensington - 2016.12.29. 20:55[/b][/url]

Általában még én sem tudom biztosra, mi lesz a lány következő lépése. Pedig számomra a halandók elég kiszámíthatók. Más kérdés, hogy már csak a változatosság kedvéért sem töröm magamat azon, hogy már előre megmondjam, mi következik. A kedvesnél ez fokozottan igaz. Ugyanis vele kapcsolatban végképp úgy döntöttem, hogy nem számítok egyáltalán semmire. Vagy éppen hogy mindenre. Hiszen akármi megeshet nála. Jó esetben megcsókol, rossz esetben megpróbál ledöfni a pálcájával, a legrosszabb esetben pedig egyszerűen köddé válik, és nem tudhatom, másnap tér-e vissza, vagy hónapok, esetleg évek múltán.
Vajon szeretném-e, ha mindez másképp lenne? Szeretném-e, ha kiszámítható lenne, mit várhatok Kírától legközelebb? Ez most a kérdés. Meg természetesen az, hogy ő akarja-e ezt egyáltalán, és ha akarja, biztos-e, hogy ez a legjobb neki. Igazából rengeteg itt most a kérdés.
Történt ugyanis, hogy miután hónapokkal ezelőtt beletekintettem az emlékeibe, némi kutatás után kiderült, miféle átkot viselhetett az ereklye, amit eltulajdonítani igyekezett és amely az őrületét okozta. Ezután már nem kellett olyan sok hozzá, hogy találjak egy megfelelő szakembert, hiszen a fővárosi ispotályban elég jó kapcsolatokra tettem szert. Az egyik főgyógyító pedig nemrég jó hírrel szolgált: véget vethet a rontásnak. Már ha ez jó hír. Vajon jó hír ez?
A lány azt mondja, szeretné. Nem túl magabiztosan, de ezt mondja. Elgondolkozva hallgatok, mielőtt erre bármit reagálnék. Lesütött szemmel ülök még mellette jó pár pillanatig, aztán áthatóan pillantok rá ismét. Közelebb húzódom és fehér kezemet térdére helyezem. Nem mondok semmit. A tekintetem elmond mindent. Várok. Várok arra, hogy alaposabban átgondolja mindezt. Részemről pedig igyekszem még nem állást foglalni. Nem befolyásolni őt. Hiszen igazából én sem tudom még, mi lenne a jobb. Csak figyelem vonásait, mellette ülve egy szál köntösömben. A kandallóban lobog a tűz. A karácsonyfa barátságosan fénylik az ablak felőli sarokban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652090#post652090][b]Saragob Kíra - 2016.12.29. 22:13[/b][/url]

Adam nem reagál, Kíra ugyan hozzászokott már, hogy a férfinek nem szokása túlzásba vinni a verbális kommunikációt, de azért most igenis várt valamit. Egy félmosolyt, egy megkönnyebbült sóhajt, kérdéseket, vagy legalább egy nyávogós plüsscicát.
- Most mi az? Azt hittem, ezt akarod hallani... - ahogy az lenni szokott, Kírából egyszerűen csak kibukik az elsőként eszébe ötlő gondolat. Még egy Adamnél sokkal gyakorlatlanabb fül is megmondhatná Kíra hanghordozásából, szemvillanásából, meg abból, hogy még csak Adam kezét sem löki le a térdéről, hogy ez a felháborodás egy tíztől Kíráig tartó skálán csak egy erős tízes. Ha nem következik be semmilyen váratlan esemény, nagyjából két perc kell, hogy elmúljon. Nem vár választ, sőt, ő lenne a legjobban meglepődve, ha Adam reagálna a szavaira.
- Jaj, ne nézz így rám! Mintha...mintha azt mondtad volna, hogy le kell vágni minden végtagom, de nem kell aggódni, mert lesz helyettük két csoffadt szárnyam. Azért ennyire nem vészes a helyzet - elfordítja a fejét, a roskadásig feldíszített karácsonyfát fixírozza, amire legszívesebben mindent felpakolt volna, amin akasztó van. Bár némely tervéről Adamnek azért sikerült lebeszélnie, egy dísz méretűre zsugorított konyhai kesztyűt azért sikerült a fára akasztania. Most ezt a kis érdekességet figyeli a fán, mint tárgyi bizonyítékát annak, hogy bajok vannak a fejével. Vajon ha nem éldegélne már egy jó ideje együtt egy ritka rontással, itt lenne a fán ez a kis vacak? Nos, nem. Már csak azért sem, mert az sem biztos, hogy egyáltalán Ő maga itt lenne Adammel. Noha személyisége alapjait tekintve sosem volt gyökeresen más, mint a jelenlegi énje, . Egy sóhajtás kíséretében fordul vissza Adamhez, néha igenis fárasztó tud lenni, hogy amíg ő beszél és hangosan gondolkodik, a férfi figyel, és többnyire csak gondosan megcsócsált szavak hagyják el az ajkát.
- Én...szerintem ez egy lehetőség, amit nem akarok kihagyni, még akkor sem, ha egy gyógyító is van a dologban. Elvagyok így, nincs bajom magammal, de nem ragaszkodom hozzá, hogy ilyen bolondként öregedjek meg. Még a végén lemaradok az normális időskori bekattanásról! Fel sem tűnne senkinek! - felcsillan a szeme, ahogy vizualizálja maga előtt a folyamatot, amely során végül egy kleptomán, házsártos, fésületlen, fogatlan, ráncos öregasszony lesz. ~ Csodálatos!~
- Miért Te nem szeretnéd, hogy megváltozzak? Aggaszt, hogy nem tudod, milyen lennék? Nyugi, annyival sosem voltam komolyabb. - megerősítésként előrehajol és nyom egy puszit a férfi ajkaira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652095#post652095][b]Adam Kensington - 2016.12.29. 22:44[/b][/url]

Csak hallgatom őt és valóban nem mondok semmit sem. Az emberek kiválóan elbeszélgetnek magukkal a társaságomban. Főleg azok, akik ismernek valamennyire. Márpedig a lány ennyire már bőven ismer. Pontosan tudja, hogy a csöndem is válasz. Ráadásul nem is csak egyféle. Ez most éppen egy bizonytalan fajta. Egy percig sem titkolom, hogy nincsen határozott véleményem arról, mi lenne a jó döntés.
Rengeteg tényező van Kíra bolondságában, amit nem feltétlen sajnálnék, ha odalenne. A démonaitól kezdve azokig a kellemetlen váratlanságokig, amelyek valakiben fizikai vagy lelki kárt okoznak. Viszont a bohókás természete, az őrült ötletei, az egész kiszámíthatatlan lénye hiányoznának. Nem is beszélve arról, ami miatt - önző módon - talán a legjobban aggódok. Aggódok, igen. Nem gyakran szoktam, de most teszem. Tartok attól, hogy az átok feloldása után vajon a kedves itt ül-e majd mellettem és ott fognak-e lógni azok az imádnivalóan lehetetlen díszek a fán.
A puszi nyomán elmosolyodom, aztán szomorkásan csillogó szemekkel bólogatok néhányat. Pontosan ettől tartok. Attól, hogy megváltozik. De koránt sem attól, hogy úgy esetleg már nem lesz olyan fontos a számomra, mint most. Hanem sokkal inkább a fordítottjától. Azonban soha nem tenném meg, hogy magamhoz láncoljak valakit. Hogy olyan helyzetbe kényszerítsem, ahol szükségét érzi annak, hogy velem legyen. Főleg nem az egészsége árán. Főleg nem akkor, ha neki máshogy jobb volna. Márpedig láttam, milyen sötétségbe képes taszítani a lányt az elmeállapota. Ha megszűnik a rontás, ettől megszabadulna. Ez a fontos. Ennek kell annak lennie.
- Rendben - suttogom rekedten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652106#post652106][b]Saragob Kíra - 2016.12.30. 00:05[/b][/url]

Fürkésző szemekkel figyeli a férfit, igyekezve leolvasni az arcáról mindent, ami ezt a rekedtes "Rendben"-t megelőzte. Ahhoz nem kell megerőltetnie magát, hogy megállapítsa, a férfi ezerszer súlyosabbnak érzi a témát, mint Kíra. Ő ugyanis nagyjából olyan méretű beavatkozásként tekint a rontáslevételre, mint egy hajvágásra. Időnként nem árt egyik sem. Valahogy úgy képzeli el, vagy inkább reméli, hogy minden őrült, kreatív, vakmerő ötlete és gondolata ugyanúgy megmaradna, csak épp jóval nagyobb kontroll lenne felettük, egy nagy gát, ami megakadályozza, hogy válogatás nélkül minden kifolyjon gondolatai hullámzó tengeréből. ~ De ezzel még...ezzel nem lennék kevesebb...ugye?~ Azt pedig végképp nem bánná, ha rémálmai, és nagyobb elszakadásai a valóságtól, megszűnnének. Biztosan találna helyettük érdekesebb és izgalmasabb és hasznosabb elfoglaltságot.
Elég jól és elég rég ismeri már Adamet ahhoz, hogy ha a gondolataiban nem is tud olvasni, azért szavak nélkül is ráérezzen, mi jár a férfi fejében. Adamen kívül nem is tudna mást mondani, akire ennyire figyel. Aki miatt képes egy kicsit messzebb látni a saját gondolatainál és elképzeléseinél. Neki ugyanis meg sem fordult a fejében, hogy kettejük között bármi megváltozhat. Olyan nincs! Tulajdonképpen sérti is a feltételezés, hogy Adam szerint, még ha ő nem is pontosan így fogalmazná meg, Kíra csak amiatt van itt vele egyáltalán, mert nem normális. Ez igenis tudatosabb döntés kell, hogy legyen a részéről! Bár tagadhatatlan tény, a férfi mellett őrületének több pozitívuma mint negatívuma jelentkezik, mellette talált valamiféle biztonságot.
- Te most... tényleg azt hiszed, csak azért vagyok Veled, mert problémák vannak az agyammal?! Ezt nem befolyásolja, hogy van-e rajtam rontás vagy nincs! Elég szomorú lenne, ha befolyásolná! Te is tudod, hogy nem vagyok rászorulva, hogy Veled legyek! - sértettséggel vegyes ingerültség csendül a hangjában. Megfordul a fejében, hogy a szavait alátámasztandó, itt is hagyja Adamet egy pár órára - ~mert, miért ne? hagy főjön a levében~ -, de végül nem teszi. A függetlensége és önállósága mindig is kardinális kérdés volt számára.
- Hidd el, hogy ez nem fog változni - megrázza közben a fejét, némiképp magának is bizonygatva szavai igaz voltát. Közelebb húzódik Adamhez, és demonstrálva, hogy mi is az az "ez" érzékien megcsókolja a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653106#post653106][b]Gryllus Matilda - 2017.01.02. 21:23[/b][/url]

Visszaroskadtam a kanapéra. Csupán egy magyarázatért jöttem, segítségért, hogy megértsem, mi a gond velem, de mindeddig bele sem gondoltam, hogy egyúttal a megoldásra is vártam. Azt gondoltam, hogy bármilyen rossz hírt is közöl majd velem Kensington, tudni fogom, merre tovább. Hogy mitévő legyek.
Talán még az is felmerült egy pillanatra bennem, hogy majd ő maga fog meggyógyítani.
Ráemeltem nedves tekintetem.
- Értem.
Szipogva tudomásul vettem, hogy a gyógymódért itt hiába kopogtatok. Valószínűleg igaza is van a vámpírnak, és tényleg nem lesz már jobb. Az állapotom helyrehozhatatlan, ahogy ő fogalmazta. Ez is egyfajta bizonyosság.
Felpattantam, és a hirtelen mozdulattól rögtön meg is szédültem, de sikerült megkapaszkodnom a kanapé háttámlájában, mielőtt egy kínos orra bukással koronáztam volna meg látogatásom.
Nem tudtam, mit mondhatnék, de amint szóra nyitottam számat, éreztem, hogy gombóc szorul a torkomba. Megráztam fejem, és egy elnézést motyogva kimenekültem a szobából, amilyen gyorsan tudtam.
Mire észbe kaptam, már a fák között botorkáltam a falu fényeit követve.



// Köszönöm a játékot (és a türelmet)! //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653397#post653397][b]Adam Kensington - 2017.01.04. 12:14[/b][/url]

Igen, ezt hiszem. Mármint felteszem, hogy akár így is lehet. Hiszen nem tudom, milyen a lány, amikor kiszámíthatóbb. Egy átlag embernél tudnám, hogy az a fajta-e, aki csak kalandos éveit éli, de hamarosan rádöbben, hogy családot akar, gyerekeket akar, sikert akar és biztos helyet a társadalomban; vagy pedig az a fajta, akinek nem csak ezek az évei kalandosak, de az egész élete, és esze ágában sincs lekötni magát soha sem. A közhiedelemmel ellentétben igenis vannak ilyen emberek. Olyanok, akiknek ez a szabadság jelenti a boldogságot. És ez nem jelenti azt, hogy az illető szeretetlen marad és ne lehetne otthona. Csak éppen máshogy éli a világát, mint azt elvárnák tőle. Másban és máshogy leli örömét. Máshogy boldogul. De boldogul. Ha Kíra ilyen rontás nélküli valójában -márpedig remélem, hogy ilyen és valószínűleg ilyen-, akkor tényleg nem fog változni semmi. Minden bizonnyal. Talán. Az a helyzet, hogy hiába vagyok tapasztalt és -tompább érzelmeimnek köszönhetően- hiába vagyok képes sokkal inkább ésszerűen gondolkodni, mint a halandók, azért rám nyomja a bélyegét az a sok lélek, amelyik elfordult tőlem az évszázadok folyamán. Mert neki más kellett; mert rájött, hogy ő öregedni fog, én pedig nem; mert rossz szemmel néztek rá; mert nem volt közös jövőnk... és hasonló dögunalmas baromságok.
Viszont ha van valami, ami nem dögunalmas baromság, az a csók, amit kapok. A csók, amivel akár ígéretet is pecsételhetne a kedves, de sokkal inkább bemutatja, mire számíthatok most és máskor. Tetszik. Igazán tetszik. Nagy kezemmel tarkójára fogok és hagyom elnyúlni ezt a kis demonstrációt. Úgy egy-két percre. Addig nincs is más, mint a tűz ropogása, szuszogások, érintések. Közelség. Aztán elengedem ajkait és enyhítek fogásomon. Hűs kezemet nyaka oldalára simítom.
Bólintok. Megértettem. Azt is tudom, hogy nincsen rám szorulva. Én se vagyok ő rá. Nincsen szükségünk egymásra. Csak épp kellünk egymásnak. Ellennék én egy szemként a homokóra alján, hagyva, hogy peregjen rám minden. De nem sokkal jobb, ha akad, aki megbillenti néha a homokórát és enged térhez, léghez jutnom? Szükségem nincs rá, de kell nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653494#post653494][b]Saragob Kíra - 2017.01.04. 22:21[/b][/url]

Kíra egészen belemerül a kellemes csókba. Közben azért majd' szétveti a büszkeség, hogy önmagához képest, nem is csapott patáliát a beszélgetésük egyetlen szava miatt sem, sőt, úgy tűnik, egészen jól szuperál most a problémamegoldó képessége is.
Huncut mosoly ül az arcára, miután vége szakad a csóknak. Tekintetük némán beszélget. Kíra bolond és mérsékelten normális állapotában is valószínűleg abban az esetben fordítana végleg hátat Adamnek, ha úgy érezné, Adam tekintete elnémul előtte.
- Na, jó, mondd a részleteket, mielőtt meggondolom magam! - szólítja fel a férfit meglehetősen komolytalanul. Majd hasonlóan könnyed hangnemben tovább is fűzi a gondolatot.
- Mert tulajdonképpen én nagyon szerencsétlen ember voltam régen! Vagyis sokszor éreztem magam annak, mert valahogy sosem találtam a helyem, hiába kerestem. Többször használtak ki, mint nem. Asszem, de az emlékek megszépülnek. És képzeld, én képes voltam egyszer meghalasztani egy kaktuszt is! -Az utolsó mondatot suttogva mondja, mintha hétpecsétes titkot árulna el valami rettenetes, erkölcstelen és illegális tettéről. Mesélés közben kicsit távolabb húzódik Adamtől, felhúzza a lábait is a kanapéra, és a fárfi felé fordulva törökülésbe helyezkedik keresztben a kanapén.
- Annyira sajnáltam, hogy el is temettem.
- Na, jó, ez nem igaz. Kidobtam a kukába. És a földet is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653621#post653621][b]Adam Kensington - 2017.01.05. 20:59[/b][/url]

Békésen járatom a tekintetemet a lányon, miközben hallgatom a történetet a régi életéről meg a pórul járt kaktuszról. Ajkaim nem, de szemeim mosolyognak ezen az igencsak kírás elbeszélésen. Mikor aztán a végére ér, teljesítem is a kérését.
- Egy elég összetett eljárásról van szó, azonban semmilyen fájdalommal nem jár és a kockázat is elég kicsi - vezetem fel mindazt, amit a gyógyító elmondott.
- Az átokfeloldás nagyjából három órát vesz igénybe. Alkalmaznak bájitalt és varázsigéket egyaránt. Ezután egy napig bent kell maradnod az ispotályban megfigyelésre - folytatom a tájékoztatást, ezzel minden valószínűség szerint letudva a napi beszédmennyiségemet.
- De... - sütöm le a szemem egy pillanatra.
- A felügyeletem mellett hazaengednek, ha nagyon nem szeretnél ott maradni - tárom elé ezt a lehetőséget, tudván, milyen ellenérzései vannak az ilyen intézményekkel szemben. Azt nem tudom neki felajánlani, hogy maradok vele az ispotályban, hiszen hajnalban legkésőbb el kéne jöjjek, ő pedig arra ébredne reggel, hogy nem vagyok sehol. Ezzel meg ott tartanánk, ahol a part szakad.
- Ez esetben az esti órákban hajtanák végre a beavatkozást - teszem hozzá csöndesebben, ezt inkább amolyan hangosan gondolkozva, tervezve. Valószínűleg a kedvest mindennek a fele sem érdekli vagy befolyásolja igazán, de hát ő megkérdezte, én pedig kielégítő válasszal akartam szolgálni. Aztán meglehet, van még, amit tudni szeretne. ez esetben hallgatom. Mint mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=654491#post654491][b]Saragob Kíra - 2017.01.10. 11:04[/b][/url]

Kíra könnyedén bele tudna merülni a gondolataiba, akár egészen meg is feledkezve a komoly témáról, amiről még az imént beszélgettek. Adam szavai azonban mégiscsak visszahúzzák a valóságba. A tőle telhető legnagyobb figyelemmel hallgatja a férfit. Bár tény, ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor a körülmények csak nagyon ritka esetben tudják eltántorítani a tervétől, főleg mert sok esetben képes egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra meggondolni magát. Például azt rendszerint minden kanál főzeléknél átgondolja, hogy tulajdonképpen szereti-e a borsót.
Fintorog a procedúra hosszán, és megfigyelésen való bennmaradást illetően, már tiltakozás is villan a szemében, de még mielőtt ezt verbálisan is kinyilatkoztatná, Adam megnyugtatja, hogy vele hazaengedik.
- Hát nem szeretnék ott maradni! - biztosítja a férfit. Volt épp elég negatív élménye az ispotályokkal kapcsolatban, nem szeretne még többet gyűjteni. Az, hogy rábólintott a lehetőségre, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy ténylegesen bízik a gyógyítók képességeiben és szándékaiban. Adamnek viszont hisz, és ez egyelőre elég.
- És mikor? Ugye nem kell előtte semmi vizsgálat, meg ilyenek? Csak odamegyek leveszik a rontást és viszlát. És remélem, hogy utána nem leszek nyálcsorgató zombi. - Kíra valahogy így képzeli.
- De addig, addig még... te jó ég! Egy csomó mindent kell csinálnom! Mert...mert, ááá, hát ez olyan, mintha arra készülnék, hogy megölöm egy részemet! Pedig nem, de mégis - folynak belőle a szavak. Felpattan a kanapéról, de igazából nem tudja merre akar menni vagy mit akar csinálni, így csak elkezd beszéd közben fel-alá járkálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=654756#post654756][b]Adam Kensington - 2017.01.12. 23:05[/b][/url]

Gondoltam. Nehezen képzelem el őt, amint békésen alszik egy kórteremben, ahelyett, hogy minden gyógyítóban a rá leső ősellenségét, álmatlanul heverne, futásra készen. Márpedig ilyen állapotban nem tudja kipihenni magát, ami egy ilyen beavatkozást követően elengedhetetlen. Úgyhogy támogatom a döntését. És nem csak azért, mert így nem kell külön töltsük az éjszakát. Az ő pihenését, az én ébrenlétemet.
- Akár már a héten - adom meg az egyik legkellemesebb választ, amit egy rontáslevétel előtt álló páciens hallani szeretne. Mert bár először általában jön a pánik amiatt, hogy már ilyen közel az időpont, más felől azonban így legalább kevesebb idő adatik meg az embereknek arra, hogy idegeskedjen a rá várók miatt. Jobb, ha mihamarabb megvan.
- Pedig akkor aztán igazán szép pár lennénk - mosolyodom el. Igen, ha van valami, ami mosolygásra késztethet, az egy zombi és egy vámpír romantikus története, főleg, ha Kíra az egyik fél, én meg a másik. Derűsen csillogó szemekkel figyelem a kedves fel-alá járkálását. Pedig a már említett aggodalmaim nem vesztek még a ködbe. Legfeljebb csak a direkt-feledés homályába. Nem akarok ezzel foglalkozni. Ha a lány nem aggódik, én sem akarom aggasztani. Nem akarom átragasztani rá a kétségeimet. Megtartom őket magamnak. Elrejtem valahova mélyre. Nem esik nehezemre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=655772#post655772][b]Saragob Kíra - 2017.01.17. 15:04[/b][/url]

- Jó! Remek! Legyünk rajta túl minél előbb, mielőtt meggondolom magam, vagy ilyesmi - igazság szerint örül is meg nem is a közeli időpontnak. A legeslegjobb talán az lenne, ha azon nyomban sor kerülne a rontás levételre, és nem lenne egy perccel sem több ideje gondolkodni a dolgon. De sajnos van, és Adamnek nem kell rá átragasztania semmiféle aggodalmat, jönnek majd azok szépen maguktól, még ha lassabban és keszekuszább útvonalon is, mint ahogy a férfiben megfogalmazódtak.
- De komolyan, még annyi meg annyi tervem volt, és most nem jut eszemben egy sem. De ki kell mozdulnunk!  - a fejét törve folytatja a föl-alá járkálást. Mindenképpen hasznosan és aktívan akarja tölteni a "hátralévő napjait".
- Na, jó, mindegy. Nincs jobb ötletem, Ugassuk meg a Holdat! - nem igazán hagy választást a férfinak, nem nyugszik addig, amíg mind a ketten fel nem öltöznek, és menetkészen nem állnak a nappaliban. Ahol is Kíra karon ragadja Adamet és figyelmeztetés nélkül hoppanál el vele a fent említett nevű szórakozóhelyre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656153#post656153][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 20:15[/b][/url]

Kora este érkeztünk meg a Fővárosi Ispotályba. Többeken láttam a meglepetést, vajon mit kereshetek most itt, vajon melyik esethez hívhattak konzultálni. Ezúttal azonban nem a diagnosztikában segítendő jöttem, hanem mint kísérő. A kedves kísérője. Elérkezett a rontását megszüntető beavatkozás ideje.
Megengedték, hogy végig bent lehessek a majd' három óra alatt. A háttérből figyeltem. Természetesen nem csak a szemmel láthatóakat, de a lány életjeleit is. Ugyan szerencsére nem lépett fel komplikáció, azért hasznukra lehettem olykor, hiszen a gyógyító nem átallott engem kérdezni, ha úgy adódott. Mivel pedig minden a tervek szerint zajlott, nyugodt szívvel engedték haza Kírát a felügyeletem mellett.
Végig aludt, miközben varázslatok sorát hajtották végre rajta, azonban a szervezetét mindez így is kimerítette. Azóta is kába. Úgy hoztam haza és fektettem be az ágyba. Míg ő pihen, én a földszinten ténykedem a hangszereim körül. Úgyis rögvest meghallom, ha változik a légzése, ha kezdene magához térni. Addig meg befejezem néhány megkezdett projektemet. Arról nem is beszélve, hogy legalább lefoglalom magamat és a gondolataimat. Azért így is be-bevillannak a beavatkozás előtti utolsó pillanatok. Látom magam előtt a kedves arcát, amit jól az emlékezetembe véstem, arra az esetre, ha utoljára látnám így nézni rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656246#post656246][b]Saragob Kíra - 2017.01.18. 21:52[/b][/url]

Kírának nem sokat járt a fejében a rontáslevétel, mióta Adammal megbeszélték a dolgot. Akkor hozott egy döntést, és részéről ennyivel le is volt zárva az ügy. Az ispotályba érve azért megfordult a fejében, hogy egészen biztosan ezt akarta-e? Hiszen tulajdonképpen elég jól elvolt eddig a néha bekattanó hallucinációval, rögeszméivel, extrém hangulatváltásaival, harsány stílusával. De akkor már egyrészt késő volt meggondolnia magát, másrészt pedig megnyugtatta Adam jelenléte, meg a tudat, hogy mikor magához tér, már a férfi házában lesz.
Lassan kezd oszlani elméje felett a sötétség, áttör rajta keresztül egy-egy gondolat, emlékkép. Apró kis részletek életének különböző szakaszaiból, összemosódva a beavatkozás előtti pillanatokkal. Aztán lassan elér a tudatáig a fizikai környezetének létezése is, hogy egy puha ágyban fekszik bugyiban meg egy hálópólóban. Feldereng neki halványan, hogy Adam segített neki átöltözni, hogy kényelmesen fekhessen. Még mindig kuszák, lassúak a gondolatai, de legalább vannak - tehát nem lehet zombi - , ugyanakkor nem érzi a változást. Tisztában van vele, hogy hol van, mi történt vele, de hogy mi lesz ezután, arról fogalma sincs. Nem is akar, nem is tud egyelőre ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Oldalra, az ajtó felé fordul az ágyon, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik a takaró alatt. Nem akarja még elhagyni ezt a békés szigetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656247#post656247][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 22:12[/b][/url]

Elektromos gitárom húrjainak tompa kattogása szűrődik fel csupán az emeletre. A keverőpultra dugtam őket, nem az erősítőkre. Nehogy felébresszem a lányt. A fejhallgató rajtam, hogy visszakapjam, amit játszok. De éles érzékeim miatt még ezen is átszűrődnek az ébredező neszek. A lélegzet, a mozdulatok. Ráérősen szerelek le, helyére téve a hangszeremet és a kellékeket. Mezítlábas, inges, farmeres valómban ballagok fel a hálóba.
Az ajtó nyitva. A küszöbre állva Kírára pillantok. Lágyan vezetem végig rajta tekintetemet, aztán beljebb haladok. Puhán leülök az ágy szélére. Hűs kezemet fejére teszem. Mozdulatom egyszersmind kedveskedő és vizsgáló. Bódult még és gyenge, de semmi rendelleneset nem érzek.
- Hozzak valamit? - kérdezem csöndesen. Azt mondták, nyugodtan fogyaszthat bármit, ami jól esik neki. Nincsen semmilyen megkötés. A biztonság kedvéért elhozattak velem néhány főzetet a legkülönbözőbb eshetőségekre. Reményeim szerint azonban egyikre sem lesz szükségünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656251#post656251][b]Saragob Kíra - 2017.01.18. 22:35[/b][/url]

Figyeli a felé szűrődő hangokat, kellemes mosolyt csal az arcára Adam mezítlábas lépteinek halk nesze. Ezzel a mosollyal fogadja  a szobába toppanó férfit. Kíra szemforgatás kíséretében hagyja, hogy Adam a homlokára tegye a kezét. Nincs láza, nincs semmi baja, nem beteg, másrészről pedig ne a homlokát, fejét akarja már simogatni a férfi. De nem ad hangot az ellenvetéseinek, egyrészt mert ezek a gondolatok közel sem ilyen összeszedett, kimondható formában fogalmazódnak meg benne, és mert tudja, hogy a másiknak fontos, hogy maga is meggyőződjön Kíra állapota felől.
- Nem kérek semmit - rázza meg bágyadtan a fejét. Még csak nem is veszi magának a fáradtságot, hogy egyáltalán belegondoljon éhes vagy szomjas-e.
- És nem vagyok beteg! - szedi össze végre a szavait. Ezt alátámasztandó fel is ül az ágyban nagyjából szemmagasságba kerülve Adammel, bár a férfi még így ülve is magasabb nála kissé. Hosszan, elmélázva nézi a másikat. Tekintetével üzenve, hogy: tessék, itt vagyok, nem szaladtam ki sikítva a világból a látványodra.
- Viszont idebújhatsz hozzám - félrehúzza a takarót, hogy Adam odahúzódhasson mellé. Szeretne a férfihoz húzódni és egy kicsit még nem gondolni semmire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656258#post656258][b]Adam Kensington - 2017.01.18. 23:10[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Más talán észre se venné a különbséget aközött a lány között, aki bement az ispotályba és aki most az ágyban üldögél. Hiszen látszólag nincs változás. Én viszont minden rezdületlen idegszálammal érzem, hogy van. Különös élmény, de kellemesen különös. Hiszen ahogyan rám néz, abban nincsen változás. Csak valahogy letisztultabb az egész lénye. Mindezek a benyomások persze mindössze átsuhannak most rajtam. Nem veszek el bennük.
Ahelyett pedig, hogy próbálnám rávenni Kírát, hogy ne álljon neki ilyen hirtelen mozdulatokkal bizonygatni, mennyire jól van, inkább kapva kapok az ajánlatán. Az ingemet azért leveszem, és így húzódom be mellé az ágyba. Hátamra heveredek és magamhoz vonom őt a takarónk alatt.
Nem mondok semmit, nem kérdezek többet. Kétségem sincs felőle, hogy ha bármi kell neki, szólni fog. Azonban valószínűleg most erre van csak szüksége. Nyugalomra, csöndes létezésre és arra, hogy valaki vele legyen. Csak úgy. Mindezt könnyedén és örömmel adom meg neki. Hiszen én sem akarok semmi mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656762#post656762][b]Saragob Kíra - 2017.01.22. 19:31[/b][/url]

Mély sóhajjal helyezkedik el Adam mellett az ágyban, és hajtja fejét a férfi mellkasára. Hosszú percek telnek el így, gondolatok és szavak nélkül, teljes nyugalomban. Ha tehetné, Kíra szívesen süppedne még vissza az öntudatlan kábulatba, szeretné a világot csak Adamre szűkíteni, ameddig csak lehet.
Fájdalmasan veszi tudomásul, hogy tévedett. Tévedett, amikor azt gondolta, hogy minden könnyedén és észrevétlenül folyik majd tovább, és nem is fogja érezni a változást. Azon kapja magát, hogy megpróbálja elképzelni, vajon mit csinálna most, ha nem hajtottak volna rajta végre semmilyen beavatkozást. Keresi magán a változás jeleit. Ha még ugyanaz az ember lenne, egész biztosan nem feküdne itt. Már réges-régen kipattant volna az ágyból, tevékenykedne, vagy legalább jártatná a száját, csinálna valamit. Most azonban semmi késztetést nem érez erre, üresnek és kifacsartnak érzi magát, mintha hiányozna belőle valami, ami mindig vitte előre. Az a bizonyos plusz kerék, ami nélkül most újra meg kell tanulnia gurulni. Bár lehet, hogy igazi pihentető alvást követően nem fogja ilyen borúsan látni a dolgokat. Gondolatai a múltba kalandoznak, arra az időszakra, mielőtt...
Sípoló hanggal szívja be a levegőt, gyors, határozott mozdulattal fordul ki Adam öleléséből, húzza magával a takarót is, a férfinek háttal, önmagát ölelve remeg. Szinte már fizikai fájdalmat érez, olyan erővel szorítja össze a szemeit, a feltörő emlékképek láttán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=656834#post656834][b]Adam Kensington - 2017.01.22. 21:52[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Rendjén van, ha kuszák a gondolatai. Rendjén van, ha vannak kétségei. Rendjén van, ha figyeli magát és ha keresi a különbséget. Rendjén van. Minden rendjén van. Furcsa lenne, ha élné tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Bár korán van még persze ahhoz, hogy kétségek kezdjék gyötörni vagy sajnálja azt, amit hátra hagyott, hiszen pihennie kéne és szoknia a régi-új helyzetet, azonban az emberi érzéseket nem lehet így szabályozni.
Békésen heverünk, mígnem tapintható lesz egyre fokozódó zaklatottsága, végül kirántja magát ölelésemből. Utánanézek. Figyelem reszketeg összehúzódását. Pár pillanatig nem mozdulok, majd oldalamra fordulok. Kezem a lány vállára teszem. Fejem felemelem, füléhez hajolok.
- Kíra - szólítom meg, kissé kérdő hangsúllyal. Ezután pedig csak várok és figyelek. Ami rátört, nem testi, hanem lelki fájdalom. Nincsen olyan fizikai rendellenesség, ami az állapotát okozhatná. A gond mentális eredetű és mint olyan, nehezebb helyrehozni. Azonban nem akarok még túlságosan előre szaladni. Mondták, hogy sok mindenre fel kell készüljek. Főleg, hogy gyakoriak az utórengések egy ilyen rontáslevétel után. Lehet, hamar lecseng ez a roham. Lehet, meg sem ismétlődik aztán. Akárhogy is, én itt vagyok vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=657035#post657035][b]Saragob Kíra - 2017.01.23. 23:25[/b][/url]

Gondolatai elérik a rejtett, lelkének legmélyére száműzött éjszakát, amelyet mindeddig egy sötét fekete fal védett előle. Vagy talán pont fordítva, épp Kírát védte mögötte megbúvó szörnyűségektől. A fal már a múlté, de a hideg, fájdalmas érzés, mely mindig megkörnyékezte, ha megpróbált visszaemlékezni, most még erőteljesen hatja uralma alá Kírát. Egész testében remeg, halkan érthetetlenül nyöszörög.
Fázik, nyirkos hideg van a barlangban. Már akkor tudta, hogy ez most nem egyszerű ereklyekutatás, mikor megkapta a feladatot, mikor ez a két tagbaszakadt húsdarab kijelentette, hogy vele tart, noha a föld mélyére nem követték. Mikor megszerezte amiért jöttek, nem tudta, mit tegyen. Illetve nagyon is tudta, egyszerűen csak el kellett volna vinnie a kis ládikót a megbízójának. Tudta, hogy ez most nem a kérdések helye, hogy most igenis vakon kellene végrehajtania a feladatát, most az egyszer tényleg nem gondolkodni. Miután minden védőbűbájt hatástalanított, végzett néhány gyors mágikus vizsgálatot a ládikón további veszélyforrást keresve, nem bírta megállni, hogy ne próbálja meg kinyitni a ládát. Hisz úgy sem tűnik fel senkinek, ez a néhány perc késlekedés. Azonban egy bűbáj sem használt, kesztyűs kézzel, remegve nyúlt a fedélhez. Legszívesebben magára ordítana, hogy ne tegye, szeretné átugorni ezt a hatalmas, óriási baklövését. Csak kényszerűen éli át újra az érzést, hogy felnyílik a láda, s valami szürke, nyálkás anyag csapódik az arába. Nincs is ideje, haragudni magára, ég a bőre, rettenetes idegen emlékképek, sikolyok, sírás, villanások jelennek meg előtte, visszhangoznak a fülében, a ládába zárt szörnyű tettek. Próbál megszabadulni az arcára kenődött trutymótól, miközben súlyos léptek zaját hallja közeledni. Remegve áll fel és fordul meg, előreszegezi a pálcáját, a fülében visszahangzó zajokon túl alig hall valamit, nem érti, miről beszél a két férfi. Átkok röppennek, védekezik, megússza, sikítás. Ez ő volt? Hiába próbálja kizárni a fájdalmat, a dobhártyáját szaggató, egyre zsongó hangokat. Váratlan lökést érez, a fejéhez kapja a kezét, és körülöleli a sötétségét.
Megszűnik az egész testét rázó remegés, lihegve, kimerülten nyitja ki a szemét. Egy másodpercig fogalma sincs, hogy hol van, ijedten rándul meg, amikor érzékeli a mögötte fekvő alakot. Ugyanolyan hirtelen, lendületesen fordul vissza Adam felé, mint ahogy elhúzódott tőle. Egy hosszú pillanatig tágra nyílt szemekkel mered a férfire, majd egyszerűen csak patakzani kezdenek a könnyei.
- Az én hibám volt...hülye voltam...és ez is...nem kellett volna - motyogja bele a férfi mellkasába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=657268#post657268][b]Adam Kensington - 2017.01.24. 22:13[/b][/url]

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Csak várok és figyelek. Nem tudom, mi lelte és mi járhat a fejében. Csak sejtem. Számítani lehetett rá, hogy előjönnek olyan dolgok, amelyek eddig a jótékony homályban lappangtak. Olyasmik, amiket az őrületével fojtott el és amiknek az őrület elmúltával már nincsen gátjuk. Erre mondják, hogy boldogok a lelki szegények.
Hirtelen fordul a kedves vissza felém. Kezem válláról lesimítom oldalára és zaklatott vonásait fürkészem. Zokogni kezd. Szomorú megértően pislogok rá és hallgatom szavait. Magamhoz vonom és simogatom fejét, hátát.
- Mit? - kérdezem csöndesen. Nem akarom faggatni, de néma sem akarok maradni. Tudni szeretném, mi tört rá. Mi az, ami így megviseli. Mi az, amiért hibáztatja magát. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy lidércnyomás, nem holmi utórengés, amit ne tudna megkülönböztetni a valóságtól. Magánál van. Belé hasított valami, ami megtörte és amit így, egy megerőltető beavatkozás után főleg nehezen visel. De mi az, ami az ő hibája volt? És mit nem kellett volna?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=669506#post669506][b]Saragob Kíra - 2017.03.22. 21:33[/b][/url]

Mélyeket lélegzik, igyekszik erőt venni magán. Bár hallja a kérdést, és tudja is rá a választ, mégis képtelennek érzi rá magát, hogy megszólaljon. Hosszú másodpercekig csak némán öleli a férfit, megnyugvást talál a másik közelségében, érintésében. Lélegzete lassan egyenletessé válik, elapadnak a könnyei, amelyekkel egyébként már eláztatta Adam mellkasát.
Végül távolabb húzódik a férfitól, de épp csak annyira, hogy kényelmesen egymás szemébe tudjanak nézni.
- Emlékszem rá, hogy hogyan történt, hogy hogyan került rám az a rontás...és arra, hogy mennyire...mennyire felelőtlen és ostoba voltam - lesüti a szemét, hirtelen talál valami nagyon érdekes dolgot a bal hüvelykujjának a körmén.
- És az futott át az agyamon, hogy lehet jobb lett volna, ha soha nem térnek vissza ezek az emlékeim. Nem érezném magam ilyen rettenetesen. Nem kellene együtt élnem vele...nem kellene valahogy a személyiségem részévé tennem - teszi még hozzá egy sóhaj kíséretében. Most nem fordítja el a tekintetét, sőt, kékjeivel igyekszik fogva tartani Adam pillantását, hogy ő se nézzen félre. Hiszen a férfi valószínűleg sokkal több, kellemetlen, a Kíra által érzett személyes szégyenen, fájdalmon és tehetetlenségen jóval túlmutató emléket cipel magával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=669674#post669674][b]Adam Kensington - 2017.03.23. 19:48[/b][/url]

Simogatom tovább karját, miközben hallgatom. Nos igen, ha van valaki, aki megérti a lány keserűségét, az pontosan az, aki most öleli őt. De ezt a keresztet mindenki cipeli. Mindenkinek van, amit szívesen feledne. Azonban az élményeink tesznek azzá, amik vagyunk - mint minden közhely, ez is igaz. Ráadásul tudtuk, ára lesz annak, hogy a kedves ismét önmaga legyen. Annak, hogy ne legyen tovább az elméje fogja.
- De kell. És nincs ezzel baj. Menni fog - duruzsolom mély hangomon, miközben Kíra arcát simogatom. Most nyilvánvalóan szörnyen és kilátástalanul érzi magát. Ám ez idővel változik. Érdekes, hogy szinte teljesen ugyanazon kellett átmennem, mint neki, noha egészen más az, ami ért bennünket. Rá rontás került, én vámpírrá változtam. Őt az őrület uralta el, engem ragadozó ösztöneim. Ő egy varázs segítségével nyerte vissza önmagát, én a Teremtőm tanítása által. Ahogy pedig a fejünk kitisztult és már mindent világosan láttunk, akkor hasítottak csak belénk a hibáink, amelyeket ép ésszel kell a helyükön kezeljünk. Neki a felelőtlenségét, amivel megváltoztatta a saját életét, nekem a kegyetlenségemet, amivel elvettem másokét. De mindennek úgy kellett lennie, ahogy történt. Ha erről másképp gondolkodunk, csak visszatér az őrületünk.