A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=769951#post769951][b]Szendrey Adél - 2019.08.30. 16:35[/b][/url]

Egy nyugodt, átlagos kis napnak indult, amikor is semmi dolgom nem akadt, így két kerékre pattantam. Általában úti cél nélkül indulok el, csak minél távolabb szeretnék kerülni a várostól, csak menni a semmibe. Csak létezni, nem gondolkodni. Egy, már jól ismert úton haladtam, ahol ez előtt már jó párszor megfordultam, igaz talán kissé gyorsabban, mint kellett volna. Aztán egyik bekötőútról kikanyarodott elém egy autó, akinek sofőrje elmondása szerint ő nem vett észre engem, pedig eléggé rikító színe van a kis drágámnak. Én pedig már nem tudtam megállni, csak húztam a féket, aztán egy nagy csattanás, én elrepültem át az autó felett, ki a főút közepére. Szerencsére azonnal elveszítettem az eszméletem. A következő kép amire rémlik egy műtő plafonja, az érzés pedig az elviselhetetlen fájdalom. Ekkor valamit az arcomra tettek és újra se kép se hang. Egy nap múlva tértem magamhoz az istopályban, ahova apám áthozatott. Ma már egy fokkal jobban vagyok, itt nagyjából csodát tettek vele, bár azt mondták, hogy pár hét fekvés és pihenés, illetve fájdalmak várnak rám, míg minden csontom a helyére nem kerül. Tudok magamról és a külvilágról is, felfogom az információkat, csak kicsit lassabban, mint egyébként, gondolom ez az erős fájdalomcsillapító oka. A nap legnagyobb részében csak alszom, mást igazán nem is tudnék csinálni. Most is félálomban vagyok, de érzem, hogy valaki motoszkál idebent. Fáj a fény is, így a szemeimet nem akarom kinyitni, de valami belső kis hang üvölt velem, hogy nézzem meg ki az. Hogy miért? Mert ha orvos vagy ápoló jön, ők mindig beszélgetnek vagy legalább köszönnek. De a mostani alak csak csendben besomfordált. Hunyorogni kezdek és próbálok ráfókuszálni az alakra, ami lassacskán kiélesedik. Egy fiú az. Férfinek erős túlzás lenne mondani… Összeráncolom homlokom. A mellettem lévő ágyhoz lép, ahol a szobatársam van éppen kiütve. Próbálok megszólalni de nem akar hang kijönni a torkomon. Megköszörülök.
- Mostanában nem fog felébredni, durván kicsapták a hiszti rohamai miatt… - tudom, hogy hozzátartozónak nem illik szidni a rokont, de ez a nő valami botrány. 0-24 van valami problémája, szerintem ha tehetné még hiszti közben a földhöz is vágná magát. Szóval az ápolók leoffolták. - Te vagy a férjjelölt? – kérdem tőle, mivel eddig még nem találkoztam egy látogatójával sem. – Ja egyébként, kössz a virágot, nem kellett volna…- egy gyenge mosoly kúszik arcomra, ami amilyen gyorsan jött, úgy távozik is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=774122#post774122][b]Szendrey Adél - 2019.09.20. 16:55[/b][/url]

Ha lenne erőm, akkor bólintottam volna a fiú kérdésére, de helyette annyi csúszott ki a számon, hogy aha.  Hunyorgok mivel a szemem még nem szokta meg az istopály nem túl frankó fényeit. Kissé homályos minden, de egyre jobban sikerül ráfókuszálnom a srácra. A válaszát hallva azonban erőtlenül ráncolom össze a homlokom. Úgy valahogy?! Ez meg már milyen válasz. Eddig a szobatársamtól csak azt hallgattam, hogy ő mennyire szerelmes, mennyire tökéletesen megvannak, hogy hamarosan esküvő, majd után négy gyereket is szeretne. Többek között az is párszor meg lett említve, hogy a férjjelölt igen csak gazdag és módos család sarja. Azonban az előttem álló srác nem tűnik gazdag család pici fiának. De ennek ellenére nem adtam tudtára, hogy valami bűzlik, hanem tovább kommunikáltam vele, aminek az eredménye egy csokor virág lett. Cuki! Igaz én csak viccnek szántam, de végül a kezemben landolt a csokor, ami elképesztően szép volt, az illatáról pedig már ne is beszéljünk. Őszintén szólva meglepődöm, mikor odaadja, de még kevésbé kapok szikrát, mikor közli velem, hogy én nem láttam őt. Tessék?!
- Állj meg különben megnyomom a nővérhívót! –szólok rá erőtlenül de határozottan. Kezemmel a kis készülék felé nyúlok, mellyel oda tudom hívni magamhoz valamelyik ápolót. Hüvelyk ujjam a piros gomb felett időzik, és addig ott is marad, amíg a kismadár nem csiripel.
– Hallgatlak! Nem ma jöttem le a falvédőről még annak ellenére sem, hogy eléggé rottyon vagyok. Nem megy neked ez a betörésdi… Mit akartál tőle?  - kérdem majd szinte észrevehetetlenül, de fejemmel a nő felé biccentek. Tuti nem tőlem akart valamit, mivel semmi nincs itt. Egy bontatlan üveg narancslé áll az ágy mellett. Még apa hozta, de mivel eléggé sokszor ki vagyok ütve – bár talán már kevesebbszer – illetve folyamatosan kapom az infúziót, így még hozzá se nyúltam. A másik amit még le tudna nyúlni tőlem, egy félig megcsócsált kis kifli, de ha az kell neki, akkor viheti Isten hírével.