36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kálnoki-Payne Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2019. április 2. 19:51 | Link


x joy | x norina

Nem tudom megállapítani, hogy mennyi ideje fekszem. Valahol az álom és az ébrenlét vékony határán táncolok, hol fél lábbal itt, hol fél lábbal ott. Az egyetlen dolog, ami kiránt az álomból, az a nővér hangja és érintése, ahogy óvatosan felpofoz, és azt mondja, ideje megetetni a babát. Nem mond mást, mégis minden alkalommal érzem a rosszalló tekintetét magamon. Egyik alkalommal, amikor ébren voltam, hallottam, ahogy azt mondja a másik nővérnek, hogy szülés utáni depresszióm lehet. Milyen csúnya szó ez.
Amikor nem vagyok magamnál, belesüppedek egy álomba. Nem is igazán álom, hiszen az elmúlt egy-két óra - talán több - megtörtént eseményeinek szilánkjai kergetőznek ilyenkor a fejemben.
Újabb és erősebb fájás készülődik. Megtámaszkodom a konyhapulton, és érzem, ahogy a hideg veríték lecsurog a hátamon. Jason idegesen járkál fel-alá mögöttem, a fülén a telefon folyamatosan kisípol. Will nem elérhető. Fél füllel hallom, ahogy Cath és Annie a szobájukban Codyt próbálják lefoglalni. Könny szökik a szemembe. Nem is a fájdalomtól, sokkal inkább a kétségbeeséstől.
Aztán a következő.
Jason a karjába kap, és elindul velem a kijárat felé. Hisztérikusan zokogva ütöm a mellkasát az öklömmel. Nem akarok menni. Meg akarom várni Willt, hiszen már itt kell lennie a közelben. Megígérte, hogy így lesz. De a telefon még mindig csak sípol.
Itt, mintha rosszul vágtak volna meg egy filmet, a helyszín hirtelen megváltozik.
Zokogva szorítom Jason kezét a műtőben. Az orvos még engem is túlharsogva mondja, hogy még egy utolsót nyomjak, aztán megpillantom a kezében a vörös kis csomagot, Joyt. Hallom, ahogy felsír.
Az agyam egy hátsó kis zugáig eljut a külvilág zaja, lépéseket hallok. Biztos a nővér az. Aztán csak visszazuhanok az álomba.
A kezemben tartom Joyt. Tiszta Will. Az erős barna hajfürtök, az álla... Aztán rápillantok a fülére, és még mindig potyognak a könnyeim, de felnevetek. Szépvölgyi fül.
Újabb ugrás.
Jason leül az ágyam melletti székre az alvó kislányommal a kezében, aztán visszateszi mellém, a baba ágyba. Ráteszem a kezemet a térdére, és megkérem, hogy menjen haza. Egyedül szeretnék lenni.
Ezek az emlékképek pörögnek egymás után a fejemben most is, akárcsak egy végtelen film, amikor látszólag békésen alszom, és mellettem a kislányom szuszog. A folyamatos sírástól vörösre dagadt szememet csak közelebb lépve veszi észre az ember. Különben minden igazán idilli.  
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Dr. William Eric Payne
INAKTÍV


Gyógyító Kappa
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 626
Írta: 2019. április 6. 10:13 | Link

Norinka Love
Will most

A telefonom egy ponton megadta magát, lemerült, így sejtelmem sem volt arról, hogy bármi is történik otthon. Ez a három nap volt minden, amit egy magamfajta valaha is kívánhatott. Szaktekintélyekkel értekezhettem, felfigyeltek rám, és ha kérdeztem valamit, feleltek. A kísérleti elgondolásomat pontosították, hozzájárultak tudásuk felhasználásához. Az életmentést közösen hajtottuk végre. Pontosabban az első lépést, de ha ez megtörténik a későbbiekben, ha ténylegesen kihúzhatom egy ember, esetünkben Annie életfonalát, akkor azt nem csak én, de mi együtt tesszük. Minden csodálatos, és Merlinre mondom, ha ez nem történik meg velem - akkor is boldog ember lennék -, egyszerűen olyan löketet érzek magamban, ami talán örök életemre kitart.
Aztán kiérek a reptérre, és akkor szembesülök a ténnyel, hogy minden vagyok, csak jó ember nem, hiszen hoztam egy döntést, ami számomra és a karrierem számára jó, a családom számára azonban kevésbé, hiszen, ameddig én itt voltam, és kapcsolatokat építettem, a nejem életet adott a második gyermekünknek, én pedig az első kép, amit meglátok, hogy a bátyám tartja a kezemben. Bárki más lehetett volna, de éppen a bátyámnak kellett lennie.
Különös apátia az, ami bennem van. Egyrészt alig vártam, hogy elújságoljam, mennyire a pályán vagyok, milyen csodás eredményeket és visszajelzéseket kaptam, hogy mennyi segítséget azért, hogy Annie élhessen, és a szakma elismer, ennyi idősen igazán elismer. A másik részről azonban ott van az, hogy a gyermekem úgy született meg, hogy nem voltam ott. Pedig megígértem, hogy hazaérek, hogy én viszem be az ispotályba és én fogom majd a kezét. Semmibe se került volna talán, hogy itt legyen, mégsem tudtam ideérni. Elbuktam, mint férj és mint apa. Mégis, milyen szerencsés, hogy van nekem egy bátyám, ugye? Majd ő jól elintéz mindent.
Az ablaknál állok, kifelé bámulok, nézem az udvaron mászkálókat. Nézem, ahogy a világ nyugodtan zajlik, míg mi itt bent, talán örökre összetörünk.
Hozzászólásai ebben a témában

Kálnoki-Payne Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2019. május 12. 17:55 | Link


x joy | x norina

A hirtelen felhangzó éles gyereksírás még álmomban is utolér, elszakítva az untig ismételt képsoroktól. A szemem csak lassan nyílik ki, még nincs hozászokva a fehér falakról vakítóan visszaverődő fényhez. Egy halk nyögéssel fordulok oda rögtön az ágyam mellett lévő kiságyhoz, ám a mozdulatsorban megállít valami. A szemem sarkából mozgolódásra leszek figyelmes, ahogy egy ismerős alak sziluettje kibontakozik az ablak előtt.
- Will? - A hangom rekedt, a szemembe pedig könnyek szöknek - Will! - Egyik könnycsepp folyik le az arcomon a másik után, ahogy lassan felülök az ágyban, és a meztelen talpam a hideg követ éri. Imbolyogva állok két lábra, és amikor elindulok a férjem felé, hirtelen megérzem a kézfejemben a fájdalmat.
- Sssz - szisszenek fel.
A jobb kézfejemből hirtelen mozdulatra kitépődött infúziós tű halkan koppan a földön, körülötte pedig rögtön egy, kettő, három vércsepp jelenik meg, vörösre színezve a fehér követ. A vér keskeny csíkban folydogál le végig a mutatóujjamon, közben pedig még sírni is elfelejtek. Minden inger egyszerre ér el a tudatomig, Joy szűnni nem akaró sírása, a férjem felbukkanása, a fájdalom. Az érzés leterít, magával ragad, a lábaim pedig felmondják a szolgálatot. A kórházi ruha alól meztelenül kikandikáló térdeim visszhangozva koppannak a kövön.
- Will... - Hagyom, a hajam hadd hulljon az arcom elé. Nem akarom, hogy lássanak, és látni sem akarok. Bárcsak most azonnal visszasüllyedhetnék az álomba.
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Dr. William Eric Payne
INAKTÍV


Gyógyító Kappa
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 626
Írta: 2019. május 12. 19:43 | Link

Norinka Love

Le kell nyelnem a békát, csak ez az egy jár az agyamban, így a testemen kívüli külvilágra csak késve reagálok. A szisszenésre lassan fordulok meg, és mire észbe kapok, a nejem már a földön, a vére fokozatosan növeli mellette a tócsát. Odaugrok, és finoman, de határozottan emelem fel, nem foglalkozva azzal, hogy mennyi mindent ken össze most a vérével. Voltam itt gyakorlaton, pontosan emlékszem rá, hogy mit hol tartanak, nem jelent gondot egy infúzió újra bekötése.
- Mit csinál?!
Reccsen rám egy érdes női hang, akire csak a szemem villantom felé, és egyből megváltozik a hangja.
- Doktor úr, bocsásson meg.
Ezért van arra lehetőség, hogy Norina egyedül legyen, mert a feleségem, automatikusan egy privát szobába tették, és jól is van ez most így. Nem kell nekünk most közönség. Gyorsan és precízen intézem az átkötést, a nő tétovázik, de végül kisétál, magunkra hagyva minket.
- Pihenned kell, nem volt könnyű szülés, nem ugrálhatsz csak úgy.
Nem nézek rá, csak eligazgatom a kezét, ellenőrzöm a folyadékot, betakarom, és megigazítom a takaróját, majd odalépek a lányunkhoz, aki mostanra visszaaludt, és halvány mosollyal az arcán pihen. Hasonlít mind a kettőnkre, de inkább rám, sőt, anyámra, ha már itt tartunk. Nézem őt, hosszan, remélve, hogy Norina inkább a pihenést választja.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek