Fővárosi Mágikus Baleseti- és Rontáskúráló Ispotály"Sziklakórház"
 Történelmi áttekintés:A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.
Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.
A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.
A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe. A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.
Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát. Dwayne Warren munkája
|
|
|
|
Izabella
Olyan csodálatosan indult ez a reggel! Már az első pillanattól éreztem, hogy más lesz, mint a többi. Ugyanis sikerült ébresztő nélkül felkelnem. Ez bizony ritka így hát nagyon nagy szó nálam. Ki is használtam alaposan a rengeteg időt, amit így nyertem egy kis olvasással. Kényelmesen bevackolódva a pihe-puha ágyikóba egy könyvvel, mi sem jobb annál. Talán egy kis majszolnivaló még lehetne a kezem ügyébe, talán. És mivel ez hibádzott, így adta magát a gondolat, hogy akkor irány a nagyterem, szerezzünk valami kaját. Mindezt persze a könyvvel a kezemben. Naná. Annyira izgalmas, letenni sem lehet. Bár hallottam már olyan bűbájról, ami tényleg ezt eredményezi, de ez most csak átvitt értelemben igaz.
Tehát ott tartottam, hogy könyv a kezemben, lassan ténfergek kifelé a szobából, majd ki a körletből, elindulva lefelé. Emberek jönnek-mennek mellettem, de én fel sem pillantok a könyvből. És ekkor kezdődtek a bajok. A talaj már kevésbé volt stabil alattam, éreztem, hogy dőlök. Azt már nem tudnám megmondani, hogy előrefelé vagy esetleg hátra. Még az is lehet, hogy oldalra dőltem. Annyi biztos, hogy dőltem. A földet érésre már nem emlékszem. Halványan valami fájdalomra igen, a fejemben éreztem, de főként a karomban. Aztán ismét képszakadás. Hangfoszlányok, felváltva, hogy valami fényesség hol sötétség vesz körül. És ennyi.
Akárhogy is töprengek az előzményeken, ennél többre nem emlékszem. És őszintén szólva azt sem tudom, hogy most hol vagyok. A gyógyszerszag alapján valószínűleg a gyengélkedőn. Puhaságot érzek magam körül, és határozottan fekvő helyzetbe vagyok. Mégsem merem kinyitni a szememet. Mert mi van akkor, ha kinyitom a szemem és kiderül, hogy nem csak álmodtam az egészet? Mi van ha tényleg az orvosiban vagyok, és tényleg történt valami velem. Pont ma.
Ujjaim önkéntelenül is megmozdulnak, mialatt győzködöm magam, hogy háromig számolás után szemeket kinyitni! 1, 2, 2 és fél, 3. Mondom három…HÁROM!
- Aa. – nyögök fel alig hallhatóan, ahogy végre sikerül kinyitnom a szemeimet. Elvakít a hirtelen világosság, kedvem lenne újra becsukni a szemem és visszamenni abba a nyugodt sötétségbe, amiben voltam. Kár, hogy lehetetlen. Miután hozzászokok a fényhez azonnal rájövök, hogy halvány lila fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Ez nem a gyengélkedő az egyszer tuti! Szememet ide-oda kapkodva igyekszem megfejteni a rejtélyt.
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
|
Írta: 2019. január 14. 19:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=746531#post746531][b]Juhász Laura - 2019.01.14. 19:29[/b][/url] IzabellaOlyan csodálatosan indult ez a reggel! Már az első pillanattól éreztem, hogy más lesz, mint a többi. Ugyanis sikerült ébresztő nélkül felkelnem. Ez bizony ritka így hát nagyon nagy szó nálam. Ki is használtam alaposan a rengeteg időt, amit így nyertem egy kis olvasással. Kényelmesen bevackolódva a pihe-puha ágyikóba egy könyvvel, mi sem jobb annál. Talán egy kis majszolnivaló még lehetne a kezem ügyébe, talán. És mivel ez hibádzott, így adta magát a gondolat, hogy akkor irány a nagyterem, szerezzünk valami kaját. Mindezt persze a könyvvel a kezemben. Naná. Annyira izgalmas, letenni sem lehet. Bár hallottam már olyan bűbájról, ami tényleg ezt eredményezi, de ez most csak átvitt értelemben igaz. Tehát ott tartottam, hogy könyv a kezemben, lassan ténfergek kifelé a szobából, majd ki a körletből, elindulva lefelé. Emberek jönnek-mennek mellettem, de én fel sem pillantok a könyvből. És ekkor kezdődtek a bajok. A talaj már kevésbé volt stabil alattam, éreztem, hogy dőlök. Azt már nem tudnám megmondani, hogy előrefelé vagy esetleg hátra. Még az is lehet, hogy oldalra dőltem. Annyi biztos, hogy dőltem. A földet érésre már nem emlékszem. Halványan valami fájdalomra igen, a fejemben éreztem, de főként a karomban. Aztán ismét képszakadás. Hangfoszlányok, felváltva, hogy valami fényesség hol sötétség vesz körül. És ennyi. Akárhogy is töprengek az előzményeken, ennél többre nem emlékszem. És őszintén szólva azt sem tudom, hogy most hol vagyok. A gyógyszerszag alapján valószínűleg a gyengélkedőn. Puhaságot érzek magam körül, és határozottan fekvő helyzetbe vagyok. Mégsem merem kinyitni a szememet. Mert mi van akkor, ha kinyitom a szemem és kiderül, hogy nem csak álmodtam az egészet? Mi van ha tényleg az orvosiban vagyok, és tényleg történt valami velem. Pont ma. Ujjaim önkéntelenül is megmozdulnak, mialatt győzködöm magam, hogy háromig számolás után szemeket kinyitni! 1, 2, 2 és fél, 3. Mondom három…HÁROM! - Aa. – nyögök fel alig hallhatóan, ahogy végre sikerül kinyitnom a szemeimet. Elvakít a hirtelen világosság, kedvem lenne újra becsukni a szemem és visszamenni abba a nyugodt sötétségbe, amiben voltam. Kár, hogy lehetetlen. Miután hozzászokok a fényhez azonnal rájövök, hogy halvány lila fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Ez nem a gyengélkedő az egyszer tuti! Szememet ide-oda kapkodva igyekszem megfejteni a rejtélyt.
|
|
|
|
|
Hadházi D. Izabella
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 6
|
|
Írta: 2019. február 6. 18:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748985#post748985][b]Hadházi D. Izabella - 2019.02.06. 18:53[/b][/url] Ma valahogy bolondok háza van. Igaz, hogy a sürgősségi részleg valahogy máskor sem sétagalopp - ezért is szereti a maga részéről olyan nagyon, na meg azért, mert ha valahol, hát itt aztán mindenféle kihívással találkozhat, ami csak elképzelhető -, de ma mégis a szokottnál is jóval zsúfoltabb az élete minden éppen dolgozó medimágusnak, ennek függvényében pedig neki is. Tornacipőben szaladgál fel-le a szinten attól függően, hol van éppen rá szükség, hol adja valaki a többieknél hangosabban minden itt tartózkodó tudtára, hogy nagyon fáj a foga, térde, kis lábujja, kinek éppen mivel akadt ma gondja, egyébként alapvetően fehér munkatalárján pedig nem túl bizalomgerjesztő foltok éktelenkednek. Haja is kusza már kicsit, félig kibuggyant a laza kontyból, amibe még reggel tuszkolta egyébként többnyire engedelmes hajtincseit, csak azóta meg tükörbe nem nézett, és amíg nem zavarja, mert az egész mondjuk a szemébe hull és akadályozza a munkában, addig jól van az úgy. Különben is fontosabb most az a mindenfele jajongó két amatőr kviddicscsapat, akik barátságos meccsre vállalkoztak, csakhogy aztán tömegverekedés lett valami aprócska nézeteltérésből, ennek eredményeként pedig most nem csak két csapatnyi hangosan szenvedő hobbisportoló fetreng szanaszét a sürgősségin, hanem még vagy tucatnyi elszánt szurkoló is, akik még félholtan is egymásra rázták az öklüket fenyegetően, amíg csak az egyik kolléga az egészet meg nem elégelve egy intéssel le nem szedálta a roppantul kedves delikvenseket, mondván, hogy egy kis nyugalom itt igazán nem fog ártani senkinek sem, főleg nem az ő idegeiknek.
- Idd ezt meg. Ha már nem elzsibbadt a lábad, kiabálj nyugodtan, rohanok és megnézem, hány darabban van a sípcsontod - közli az egyik beteggel, aki még meglehetősen rezignáltan szemléli enyhén fura szögben csavarodó lábát az azóta már kínkeserves kínok és anyázás közepette lehámozott lábszárvédő mellett.
- Jaj, veled meg mi is történt? Csak nem szurkolni voltál te is erre a csodás és határozottan barátságos mérkőzésre? Hol fáj? Hozok egy kis fájdalomcsillapítót, aztán megnézzük, kell-e kötés, vagy mi legyen, jó? Csak bírd ki még egy kicsit, és ha hányni kellene netán, itt egy papírzacskó - közli sietősen, két ággyal odébb ugyanis éppen ébredezni kezd az egyik túlságosan is elszánt szurkoló és még időben szeretne újabb bűbájt szórni rá, mielőtt beüt a káosz.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
|
Írta: 2019. február 16. 19:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=749994#post749994][b]Juhász Laura - 2019.02.16. 19:00[/b][/url] Izabella"barátságos" kviddicses napon
A fejembe továbbra is sugárzó fájdalommal vetekedve próbálom felmérni a környezetemet, egyre többet és többet felfedezek belőle. Példának okáért megjelentek a hangok is. A lepedőn súrlódó kezem hangja volt az első, ahogy próbáltam megmozdítani a teljesen érzéketlen végtagot. Majd jött sorba a többi is, folyadékok lötyögése, nyögések, jajgatások, kiabálás, sietősen lépkedő cipők surrogása a padlón. Közeledő léptek méghozzá. - Hol? – nyögök ki egy újabb szót, majd igyekszem egy picit feljebb emelni a fejem, hogy lássam is, mi a helyzet. Egy nő sziluettjét veszem ki, de a meggondolatlan mozdulattól nem sikerül rendesen fókuszálnom. Egy újabb nyögés kiséretében visszaeresztem a fejem a párnára már-már feladva, hogy megtudok bármit is. Vagy hogy javulna a fájdalom. Vagy, hogy valaki egyáltalán észrevenné, hogy itt vagyok én is, és még élek. Bár a hangok alapján ez nem éppen egy hullaház. És ekkor, amikor már minden reményem elszállt, akkor meghallottam az előbbi hangot, ezúttal sokkal közelebbről. Kinyitom újra a szemeimet, és igen, az ágy lábánál ott is áll egy mosolygós csupa fehérbe öltözött nővérke. Vagyis medimágus, nővérkék a mugliknál vannak. Rögtön leesik, hogy az előbb nem az én ágyamnál volt, csak valahol a közelemben. - Én…otthon….olvastam. Fejem, karom. Én…hol? – minden egyes szó komoly fájdalmat okoz, de muszáj valamit kinyögnöm, hogy tudjon segíteni. Ezek szerint valahol valamelyest csak elláttak, ha nem látszanak már ki a csontjaim. Világosan emlékszem ugyanis az elsötétülésem előtt a karomból kiálló csontokra. Aztán jött még egy bukfenc, puff a fejre, és paff töksötét mostanáig. Mindenesetre az már világos, hogy valami kviddics meccs volt, és a többiek ezért vannak itt. Na igen, brutális egy sport az, nem véletlenül nem a kedvencem. Alig láthatóan megrázom a fejem, a papírzacskóra, nincs hányingerem. Tulajdonképpen ma még nem is ettem semmit. A hölgy már tovább is szalad, nem irigylem szegényt, biztos reggel óta lót-fut. Csak reménykedni tudok, hogy az a fájdalomcsillapító hamar ideér, remélhetőleg akkor el fogom tudni mondani rendesen, hogy mire emlékszem az ébredésem előtt.
|
|
|
|
|
