A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Újra itt, nem az első, és egyelőre nem is az utolsó napon. Az elmúlt párban a kötések cserélése volt a legnagyobb élményem, szóval ennek a napnak se álltam egyelőre nagyobb reményekkel. Egy kicsit keserű sóhajjal hangot is adtam ennek, mikor megláttam, hogy a mai gyakorlatvezetőm is hasonlóan kedélyes az újakkal. Reméltem, hogy talán kicsit más lesz és részben igazam is volt. Egy valamivel idősebb lány mellé osztott be, akivel most találkoztam elsőre, így a vörös hajú mellé lépve a mappát áthúzva a másik kezembe nyújtottam kezet.
- Jasmine Jhaveri vagyok, ma melletted fogok dolgozni, ha minden igaz - kezdtem is bele egyből a nevem után, nem mindig voltam türelmes és ez nem csak az életemre, de a kezdődő munkatapasztalatomra is kihatott, mondhatni egészen kiütközött. Ellenőriztem még minden nálam van-e, amire szükségem lesz, majd az órára pillantottam, korán voltunk még, de szerintem ez egy sürgősségi ellátásban senkinek nem számító érv. Relatív, lehet így vagyunk időben valakinek ugyebár. Nem féltem a munkától, szeretem azt, és nem véletlen választottam ezt a pályát, viszont még furcsa volt. Na meg új! A leginkább friss, egész más volt pár dolgot megtapasztalni, mint órán hallani, vagy éppen könyvekből látni.
- Zavarna, ha lennének kérdéseim? - érdeklődtem meg, de már nyilván ez is fogja, ha igen a válasz. Volt olyan, pont a második napomon, aki rendesen rám is morgott, pedig a kommunikáció egy fontos alapja ennek a gyakorlatnak, nem születek a képességgel, hogy minden menjen csettintésre. Szerintem senki. - Régóta vagy ebben az ispotályban amúgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=747014#post747014][b]Jasmine A. Jhaveri - 2019.01.21. 14:56[/b][/url]

Újra itt, nem az első, és egyelőre nem is az utolsó napon. Az elmúlt párban a kötések cserélése volt a legnagyobb élményem, szóval ennek a napnak se álltam egyelőre nagyobb reményekkel. Egy kicsit keserű sóhajjal hangot is adtam ennek, mikor megláttam, hogy a mai gyakorlatvezetőm is hasonlóan kedélyes az újakkal. Reméltem, hogy talán kicsit más lesz és részben igazam is volt. Egy valamivel idősebb lány mellé osztott be, akivel most találkoztam elsőre, így a vörös hajú mellé lépve a mappát áthúzva a másik kezembe nyújtottam kezet.
- Jasmine Jhaveri vagyok, ma melletted fogok dolgozni, ha minden igaz - kezdtem is bele egyből a nevem után, nem mindig voltam türelmes és ez nem csak az életemre, de a kezdődő munkatapasztalatomra is kihatott, mondhatni egészen kiütközött. Ellenőriztem még minden nálam van-e, amire szükségem lesz, majd az órára pillantottam, korán voltunk még, de szerintem ez egy sürgősségi ellátásban senkinek nem számító érv. Relatív, lehet így vagyunk időben valakinek ugyebár. Nem féltem a munkától, szeretem azt, és nem véletlen választottam ezt a pályát, viszont még furcsa volt. Na meg új! A leginkább friss, egész más volt pár dolgot megtapasztalni, mint órán hallani, vagy éppen könyvekből látni.
- Zavarna, ha lennének kérdéseim? - érdeklődtem meg, de már nyilván ez is fogja, ha igen a válasz. Volt olyan, pont a második napomon, aki rendesen rám is morgott, pedig a kommunikáció egy fontos alapja ennek a gyakorlatnak, nem születek a képességgel, hogy minden menjen csettintésre. Szerintem senki. - Régóta vagy ebben az ispotályban amúgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748983#post748983][b]Hadházi D. Izabella - 2019.02.06. 18:38[/b][/url]

Amikor jelentkezett, az még nem volt benne a pakliban, hogy gyógyítótanoncok fognak a nyomában loholni százezer kérdéssel, amikor még őneki sincs húsz év tapasztalat a háta mögött, de ám legyen. Nem fog ezen kiakadni, sem panaszkodni érte, főleg, hogy úgy gondolja, a sürgősségi osztályon mindig elkel még egy pár segítő kéz és ha valahol, hát itt lehet a leggyorsabban tanulni éles helyzetben. Fővárosi ispotály lévén itt mindig pörög az élet, még akkor is, ha nem történt éppen sehol semmilyen tömeges szerencsétlenség, és általában nem az a legnagyobb vészhelyzet, hogy valaki tüsszentett kettőt. Igaz, az is megesik, hogy a varázsló hipochonder és már az első tüsszentés után egyenesen ide rohan valami nagyon ritka betegségre gyanakodva, az azonban nem a leggyakoribb eset. Töréseket, elrontott bájitalok mellékhatásait vagy éppen bűbájokét viszont annál gyakrabban látni. Fehér köpenye zsebéből kihúzza a szabad jobb kezét, baljában ugyanis máris egy kórlap található, amit oldalához szorít, és kezet ráz a lánnyal.
- Hadházi Izabella, nyugodtan hívj csak Bellának, és nem, illetve attól függ, mi számít régnek. Több mint egy hónapja, előtte Stockholmban dolgoztam, de kellett egy kis éghajlatváltozás - válaszolja, majd ismét visszadugja a zsebébe a kezét és kényelmes fekete tornacipőiben már fordul is, hogy az egyik elválasztó függönnyel elhatárolt ágyhoz sétáljon. Amint elhúzza, öt-hat éves gyerek bukkan elő mögüle az ágyon fekve, egy sokat látott macit szorítva magához és riadtan pislog rájuk vörös, könnyes szemekkel.
- Tomi? Szia, Bella vagyok. Te nyelted le azokat a játékkatonákat, igaz? - beszél, miközben az ágy szélére ül. A gyerkőc bólogat is megszeppenten, aztán még közli, hogy nagyon fáj is a pocakja tőle, merthogy a játékok most éppen a gyomrában masíroznak, miután azt játszotta, hogy ő az óriás és felfalja az egész hadsereget. - Hozok neked mindjárt egy kis innivalót, amitől majd elalszanak a katonák odabent, jó? Aztán meg szépen előcsalogatjuk őket és meggyógyítjuk a pocidat. - közli  a gyerekkel megsimogatva óvatosan a szőke tincseit, hogy megnyugtassa, aztán felkel, visszahúzza a függönyt és siet is az egyik szekrényhez. - Még jó, hogy csak műanyag katonákat nyelt le és nem ólmot. Deee... kérdés. Te mihez kezdenél vele? - érdeklődik, miközben a bájitalok között keresgél máris.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=749861#post749861][b]Jasmine A. Jhaveri - 2019.02.14. 19:30[/b][/url]

Egy ispotály élete sosem mondható lassúnak, így a várakozásom munkakezdés előtt eléggé kellemetlennek tűnt, azt éreztem, hogy sosem jön el a kezdés és hogy ilyen nincs. Aztán jött a gyógyítók vezetője és megmutatta ki és hova mehet, én persze egyből a sűrűbe kerültem, de nem mondhatnám, hogy bántam. Bár tény, a nagy lendületben, amivel megtaláltam a lányt levegőt nem sokat vettem a mondataim között.
- Bella - ismételtem meg még bólintva is két aprót magam elé, reméltem, hogy nem leszek feledékeny, így nem írtam fel sehova, csak figyeltem. Nem hangzott rosszul, hogy látott már más világot is, sőt. Szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy valaki a legjobb legyen, ha minél sokszínűbbek a tapasztalatai. Bár a betegek mindenhol betegek, biztos van eszközben, szabályokban, valamiben, ami jobb vagy rosszabb eltérés. Erről azt hiszem egy egész délutánt el tudnék vele csevegni, vagy csak úgy magamban és őt a hallgatásomra kényszeríteni, de nem teszem. Csak elmosolyodom a kapott válaszokon, majd követem is őt.
Kisfiú, rémült és még sírdogált is. A mappát szorongatva néztem egészen bátorítóan a vörös lány mögül, mert bizony ha rajtam is mást látna, akkor bizonyosan tovább törne az a mécses. A szakosodási lapomon a három megjelölésből az egyik a gyermekosztály volt, nem állnak tőlem messze az ekkora kis emberek, pont ezért kicsit próbáltam is úgy tenni, ahogy azt jónak láttam, azért is álltam félre az útból, de megkerülve az eszközöket és a lányt a fiú oldalához sétálva guggoltam le, így a fejem a térdei magasságában volt. Megvártam még elindul a kollégám majd a kisfiúra mosolyogtam.
- Nagyon régóta fáj már? - kérdeztem rá végül arra, ami érdekelt, mert bár jelen esetben nem lennének itt, ha nem lenne nagy szükség ránk, de mégsem mindegy hogy mennyire friss az eset. Amint válaszolt én is felálltam és Bella után sétáltam. - Szerencsés, egyszer volt egy kisfiú az orrában egy fémdarabbal, fogalmam sem volt akkora hogy fért oda bele - néztem a vörös lányra egészen halkan beszélve, hogy végül az üvegekre nézzek.
- Meggyorsítanám az anyagcseréjét... azaz, hashajtó, de valamelyik kíméletesebb, mert az is generálhat hasgörcsöt és így sem érzi jól magát.