36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2018. május 19. 13:57 | Link

South és Winter

East jobban készült erre a napra, mint maga Anne. Míg ő ráparázott az egészre, sógornője elintézte, hogy a magánklinikán gondoskodjanak róla amikor Sammy úgy dönt, unatkozik már odabent egyedül, megnézi magának a világot.
Nem mondhatni, hogy minden rendben ment közben, hosszú órák teltek el, a kisfiú teljesen kifárasztotta anyukáját, aki emiatt eszméletét is vesztette. Szerencsére a gyógyítók mindenre fel voltak készülve, Annelie jó ellátásban részesült és nem lett komolyabb gond a dologból.
A tegnapi nap folyamán lementek a vizsgálatok, az első együtt pihenés és most, túl egy adag bájitalon hármasban töltik a maradék kötelezően itt töltendő időt a kórteremben. Mindenből a legjobbat kapják, egy szava sem lehet a friss anyukának, de azért már szívesebben lenne otthon. Ahol valójában fogalma sincs róla, mit fog kezdeni az új helyzettel, de bízik benne, hogy megoldja.
- Hogy lehet ilyen világos a haja? - mosolyogva simít végig fia pici fején, aki az apukája karjaiban alszik már vagy fél órája. South volt az első, aki foghatta a csöppséget, Annie a születése után épp csak egy pillanatra látta a mellkasára fektetve. Onnantól semmire sem emlékszik az eszméletvesztés után, csak a kényelmetlen, itt-ott fájó érzésre, meg a világos kórteremre, ahonnan álmából ébredt.
Hozzászólásai ebben a témában

South West
INAKTÍV


Annelie tulajdona | Délnyugat
offline
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
Írta: 2018. május 19. 21:03 | Link

A Z  É D E S A N Y A, és az új jövevény

Nem ment simán minden. Sosem ment úgy neki. De mégis remélte, hogy Annie-nek talán nem hoz balszerencsét. A váróban idegeskedett egész nap. Még hajnalban ébresztette Annie, hogy elindult a szülés. Dél környékén jutott csupán eszébe, hogy üzenetet küldjön a kocsmába, nem tud bemenni aznap. Arra nem számított, hogy a legjobb pillanatban egy doboz cigarettával fog majd megjelenni Nikolai az ispotályban.
Sokáig kellett várniuk. Túl sokáig. Mikor jött a hír, hogy Annie eszméletét vesztette, már abban sem volt biztos, hogy ez tényleg a valóság és nem valamelyik rémálma. Most azonban, mikor már a kórteremben ült az egészséges Annie mellett, miközben ott aludt az az aprócska gyerek a karjában... Valahogy csak az fordult meg a fejében, hogy ő bizony ezt nem érdemelte ki.
- Gyönyörű, nem igaz? - Halkan beszélt, nem akarta felébreszteni a kicsit. Annie-re pillantott. Le sem tudta volna tagadni, milyen büszke kettejükre. Sammy-re és Annie-re egyaránt. Az ő családjára.
- East ma is be fog jönni. Azt mondta, valamikor estefelé. - Az édesanyjának még nem is szóltak, hogy megszületett második unokája is. Eszébe sem jutott volna South-nak és csak reménykedett benne, hogy East időben és kellő nyugalommal képes volt elmondani a nagy hírt a nagyszülőnek is.
Hozzászólásai ebben a témában

Mrs. West | Bogolyfalva kedvenc halálfalója
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2018. május 19. 22:08 | Link

South és Winter

Örül, hogy túl van a terhességen. A szülésen. Az ébredésen. Nem tudná megmondani, melyik volt a legrosszabb mind közül. Azt viszont kimondhatja, hogy minden megérte. Most, hogy Sammy világra jött és ott pihen az apja ölében, Annie úgy érzi, ő a legboldogabb a világon. Meg a legfáradtabb is, ezért nem is igényli, hogy nála aludjon a baba.
- Nem is a miénk - mosolyog férjére. Kihagyja azt, hogy tiszta olyan a pici arca, mint az övé, nincs ereje ezen gondolkodni, egy South agyfelhúzáshoz pedig egyáltalán nincs kedve.
Mióta ébren van vagy ötvenszer mondta el élete két férfiának, mennyire szereti őket. Bár nagyot változott az életük ezzel a csöppséggel, nem bánja egy percig sem.
- Az jó. Szerintem fordítva adtam rá a pelenkát - a sógornője pedig segíteni fog, amiben csak tud, ebben biztos. A férfinak pedig biztos jól jön, hogy az igazi családja részt vesz az életében - már ami a testvéreit illeti. Nagyon úgy néz ki, hogy most minden rendben van körülöttük.
- Nem is mondtad. Milyen volt kivárni? Mert átélni...és én még azt hittem a savas bájital kipróbálása a legfájdalmasabb... - halkan beszél, közben hol a fiát, hol South-ot nézi.
Hozzászólásai ebben a témában

South West
INAKTÍV


Annelie tulajdona | Délnyugat
offline
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
Írta: 2018. május 20. 19:43 | Link

A Z  É D E S A N Y A, és az új jövevény

- Majd befestjük a haját, és azt mondjuk, mindig ilyen volt. - A csöppség álmában mocorgott, South pedig elmosolyodott. Kicsit már kezdett zsibbadni a karja, de semmi pénzért nem tette volna le.
Elég volt akkor átélnie az idegeskedést. Fogalma sem volt, hogy lehet valami ennyire megterhelő. Hogy lesz olyan dolog, ami jobban megijeszti majd az auroroknál.
- Maradjunk annál, hogy nem vagyok biztos benne, az orvosok neked vagy nekem akartak több nyugtatót adni. - Elmosolyodott, majd fél kezével Annie arcán simított végig, majd odahajolva hozzá finoman megcsókolta. - Soha többet ne ijessz rám így, rendben?
Sam a kezében felnyögött, és apró karjait kissé koordinálatlanul mozgatni kezdte. Apró orra úgy szimatolt a levegőbe, mint a kiskutyáké, szája már lefelé kezdett görbülni, ahogyan érzékelte anyja távolságát.
- Azt hiszem, téged keres - állt fel az ágy széléről, majd óvatosan Annie felé nyújtotta a kicsit. Már azt is nagy dolognak érezte, hogy ennyi ideig csendben aludt az ő karjaiban. Egy igazi kis csodának.
Hozzászólásai ebben a témában

Mrs. West | Bogolyfalva kedvenc halálfalója
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2018. május 20. 21:02 | Link

South és Winter

- Hülye - mosolyodik el az ötletet hallva. Azt hitte, a fia majd olyan hajjal születik, mint amilyennel a West gyerekek. Dús és fekete hajukkal a fiúk könnyedén összekeverhetőek Easttel. Ám a lényeg nem is a haja, hanem, hogy egészséges és ha minden jól megy, másnap reggel már haza is mehetnek.
Kételyei voltak az utolsó percig azt illetően, hogy jó döntés volt-e ez. Bár bízott South-ban, nem csodálta volna, ha meggondolja magát és inkább világgá megy, új életet kezd. Nem is hibáztatta volna érte. Szerencsére azt az apró gondolatot, ennek lehetőségét is elhessegette azzal, hogy ott volt végig, majd tovább, és most is.
- Rendben, a második gyereknél majd nem ájulok be - nyelvet ölt férjére, aztán elmosolyodik. Egyelőre az is kérdéses, ezzel az eggyel hogy fognak megbirkózni, nem még kettővel.
Nem szeretne változtatni a jelenlegi helyzeten, szívesen nézi őket így együtt, de hát ha Sammy anyát akar, akkor nincs mit tenni. Annie ajkába harap, nyújtja a kezét, majd visszahúzza, de végül szusszanva átveszi kisfiát. Magától jön minden, ahogy megfogja és karjába fekteti, aztán megpuszilja a fejét. Furcsa látnia a ráncos kis fejet, amit eddig csak képeken láthattak.
- Mikor mész dolgozni? - érdeklődi nagy valószínűséggel nem a babától. Egyelőre úgy tűnik, annyi elég volt neki, hogy anyukája magához vette, nem éhes és a pelus sem szorul cserére.
Hozzászólásai ebben a témában

South West
INAKTÍV


Annelie tulajdona | Délnyugat
offline
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
Írta: 2018. május 21. 21:54 | Link

A Z  É D E S A N Y A, és az új jövevény

Felhördülne a második gyerek hallatára, de jobban koncentrált a jelenlegi helyzetre és a kicsi családra, mintsem hogy felvegye. Éppen elég lesz nekik ez a véletlen érkezett baba.
Látta az apró habozást, mikor nyújtotta neki a kisfiút. South-ban nem volt kétség afelől, hogy Annie remekül fog majd helyt állni a helyzetben. Csak a nőnek is el kellett hinnie mindezt ahhoz, hogy elkezdjen a dolog működni. Sammy érkeztével már biztos volt benne, hogy minden gördülékenyen fog menni. Már amennyire lehet.
A mosolya kissé lehervadt. Szíve szerint egész nap az ispotályban maradt volna, egészen addig, amíg kettejüket haza nem engedik. Az orvos szerint nem kell már sokat várniuk.
- Egy óra múlva. Be kellett pár plusz műszakot vállalnom a kiesés miatt. - Samet figyelte. Igyekezett erőt venni a csöppség látványából a munkához. Az emberek még mindig nem szokták meg a jelenlétét a faluban és félt, hogy nem is fogják soha. Ezt a terhet pedig egyedül neki kellett viselnie.
Szabad keze automatikusan a cigarettájáért nyúlt, aztán megállt a mozdulatban. Ráért később. Mikor már úton lesz a kocsma felé.
- Tudom, hogy kicsit későn, de véglegesítettem a gyerekágyat. Yar adott pár tippet, úgyhogy itt-ott kiegészítettem pár bűbájjal.
Hozzászólásai ebben a témában

Mrs. West | Bogolyfalva kedvenc halálfalója
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10631
Írta: 2018. május 21. 23:36 | Link

South és Winter

Nincs arra felkészülve, hogy egy éjjel-nappal csak síró gyereket tartson életben. Előre látja magát, ahogy az éjszaka közepén csoszog a lakásban ide-oda, South pedig majd nem tudja eldönteni, ki bőg jobban. Sam, vagy anyu. Talán el is költözik, foglal egy szobát a csárdában, hisz neki dolgoznia is kell a gyerekmeló mellett. Egyelőre azonban úgy tűnik, Annie szerencsés anyuka és a babájuk nem küzd hasfájással, vagy anyaelvonási tünetekkel. Már ahogy ezt egy egynapos gyerekről el lehet mondani.
- Nem akarom, hogy elmenj - húzza el a száját Annie. Kicsit sem örül, hogy a férjének vissza kell mennie dolgozni, de hát ha muszáj, akkor muszáj. A kicsiről a férfira pillant, akin nem lehet nem észrevenni a hirtelen megváltozott érzéseket.
- Figyelj... Ha nem érzed jól magad a faluban, kereshetünk más helyet. Nem számít, hol vagyunk együtt - ugyan nem beszélték meg igazán, mi a helyzet a csárdában, személyesen és pletykákból is tudja, mi folyik a háttérben ami miatt South olyan, amilyen. Az emberek borzasztóak tudnak lenni. Anélkül pocskondiázzák, hogy ismernék.
- Tényleg? Jó, majd kijavítom a hibákat - ölt újból nyelvet rá játékosan.
Hozzászólásai ebben a témában

South West
INAKTÍV


Annelie tulajdona | Délnyugat
offline
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
Írta: 2018. május 30. 23:17 | Link

A Z  É D E S A N Y A, és az új jövevény

- Tudom - csókolta homlokon, miközben visszaült az ágy szélére.
Sosem hitt a csodákban vagy az erőn felüli varázslatokban. Az előtte ülő páros azonban megkérdőjelezte és megcáfolta ezt. A kis csöppség Annie karjában a bizonyíték, hogy lehet még normális életük. Hármuknak. Azonban ehhez az kellett, hogy South a családi teren kívül tudja tartani az ártó embereket. Tudta, hogy csak idő kérdése, hogy Annie fülébe jussanak a pletykák. A távozással azonban nem oldottak volna meg semmilyen problémát.
- Ne aggódj annyit. Majd megszokják - elmosolyodott. Pontosan úgy, mikor egy másik név alatt egy másik ember kétségeit akarta eloszlatni. Szinte egy élettel ezelőtt.
Annie-nek pihennie kellett, és nem volt szükség arra, hogy a kelleténél jobban felzaklassa magát. Az otthonuk egyébként is védett volt az idegenek elöl. Nem is beszélve, hogy egy sárkány vigyáz rájuk.
- Már akartam is kérni, hogy most pihend ki magad, mert sok a meló otthon - nevetett fel a kijelentésre, és sóhajtott.
Felállt az ágy széléről, és finoman megcsókolta Annie-t, majd Sammy buksijára is nyomott egy puszit.
- Vigyázzatok magatokra, amíg nem vagyok! - Kicsit előbb indult el, de volt még dolga, amit el kellett intéznie. A családja számára.
Hozzászólásai ebben a témában

Mrs. West | Bogolyfalva kedvenc halálfalója

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek