Fővárosi Mágikus Baleseti- és Rontáskúráló Ispotály
"Sziklakórház"




Történelmi áttekintés:

Sejj ribizli, piros bi...

Napokkal a kirándulás előtt, de a vizsgáztatáson túl egyhuzamban a második napját tölti az ispotályban. Úgy tűnik, a hűvösebb időjárás meghozta a betegségeket és van valami járvány is. Nem csak a gyerekek körében, de a felnőtteknél is.
Jelenleg a gyerekosztályon tartja az életmentő kávészünetet. Erre a kis időre tudják hiányolni, meg persze muszáj is amennyiben nem akarják, hogy elaludjon diagnosztika közben.
Az iroda falán egy pók mászik. Pislogás nélkül nézi màr percek óta, ahogy halad felfelé és megtorpan, majd folytatja útját. Nem tud gondolkodni, ezért megrázza a fejét, ezzel próbálkozva az észheztérés érdekében.
Nem lenne rossz aludni egyet. Ezt már megállapította néhányszor, aztán közben rájött, Tánya mennyire utálhatja amièrt magára hagyta Zsombival. Ilyen ez a sürgős munka...

Sejj ribizli, piros bi...

Napokkal a kirándulás előtt, de a vizsgáztatáson túl egyhuzamban a második napját tölti az ispotályban. Úgy tűnik, a hűvösebb időjárás meghozta a betegségeket és van valami járvány is. Nem csak a gyerekek körében, de a felnőtteknél is.
Jelenleg a gyerekosztályon tartja az életmentő kávészünetet. Erre a kis időre tudják hiányolni, meg persze muszáj is amennyiben nem akarják, hogy elaludjon diagnosztika közben.
Az iroda falán egy pók mászik. Pislogás nélkül nézi màr percek óta, ahogy halad felfelé és megtorpan, majd folytatja útját. Nem tud gondolkodni, ezért megrázza a fejét, ezzel próbálkozva az észheztérés érdekében.
Nem lenne rossz aludni egyet. Ezt már megállapította néhányszor, aztán közben rájött, Tánya mennyire utálhatja amièrt magára hagyta Zsombival. Ilyen ez a sürgős munka...

Viharban született, az életvitel mestere, előkészítős gyermekek védelmezője, sárkányok atyja,
Ramholczék Kirillje

---

Egyre több időt töltök az ispotályban, szerencsére nem betegként, engem valahogy elkerülnek a balesetek és a járványok, szerencsés csillagzat alatt születtem ebből a szempontból.
Sokszor jövök be, segítek, ha úgy van. Persze mindezt nem hivatalosan, hanem jótékonysági alapon tudom csak megtenni. A helyzet az, hogy fél lábbal kint vagyok a családi cégből és végre elkezdhettem azzal foglalkozni, ami érdekel.
Egyik napom apuka csatlósaként telik el, a másik pedig itt, figyelve a betegekre. Azt hiszem ez lesz a tökéletes egyensúly számomra, mindkét énem jól érzi így magát, most már vissza is vettem a lázadási szintet.
A fáradtság jelei még nem mutatkoznak rajtam, ám ezt elkerülendő, úgy határozok kell egy életmentő kávé, meg egy kis nyugalom. Nyakamat nyújtogatva érkezem meg a helyiségbe, mely meglepetésemre nem üres. Egy ismerős, fáradt arccal találom szemben magamat. - Szebb napot - nézek rá egy mosoly kíséretében, majd neki állok elkészíteni magamnak egy erős kávét, édesítővel és kevés tejjel. - Nehéz délelőtt? - fordulok felé érdeklődve. Tudom, hogy a kérdés felesleges, mert a válasz egyértelmű. Ez a járvány vagy akármi, ami elért mindenkit, elég sok munkát ad mára. Pedig aztán én nem is dolgozom itt, csak besegítek. El tudom képzelni mennyit szív az, akinek ez a munkahelye.

Kihagytad, hogy a betegek gyógyítója, kicsi ribizli

Minden fáradtság ellenére egy percig sem bánja választását. Az ispotály és a betegek gyógyítása mindig fontos szerepet játszott az életében. Az pedig valószínűleg a saját szuperképessége, hogy hogy nem lett még baja attól a rengeteg munkával töltött időtől. Kicsit túlzásba vitte. Amikor épp nem órát tartott, akkor a Rellon ügyeivel foglalkozott, vagy itt kereste a kenyérre valót. Ilyen helyen pedig tud ismerkedni az ember.
Ismeri azt a nőt is, aki idő közben megjelenik az irodában, még beszél is. Csak a motoszkálása után, kérdésekor kapja fel a fejét arra, hogy nincs egyedül a helyiségben.
- Ne haragudj, nem vettem észre, hogy van itt valaki - sóhajt fel és a nőre néz. Hirtelen csak annyit tud megállapítani, hogy ismeri már, de hogy honnan és ki, ha kínoznák sem tudná megmondani.
- Ennyi beteget egy helyen régen láttam. Harminc óra körül tartok.
Mondatát követően feláll és az ablakhoz sétál. Kinyitja félig, hogy hátha a friss levegő majd észhez téríti.
- Tudom, hogy ismerlek, de... Hogy is hívnak? - kérdezi némi bocsánatkéréssel a hangjában.

Mi az, hogy kicsi? Ha már így hívsz, tedd rendesen...

---

– Ugyan, elég láthatatlan módban tudok közlekedni – legalábbis az ispotályban igyekszem, nem hozni a harsány és életvidám énemet. Azt hiszem, én ezzel mutatom ki leginkább az együttérzésem? Vagy valami ilyesmi.
– Jól tolod, de talán lassan apadnak – elhúzom a számat. Nem bízok én a csodákban, de azért megnyugtatásképpen ez talán még jól is jöhet. Hátamat a pultnak döntöm, kortyolok egy nagyobbat a kávéból és mélyen magamba szívom a kintről beáramló friss levegőt.
– Kriszta vagyok – nem nyújtom felé a kezemet, csak egy mosolyt mellékelek mellé. – Viszont az a helyzet, hogy én se tudom a neved. Láttalak már eleget, de valahogy a kiléted még mindig rejtély – én is bocsánatkérően pislogok felé. Mivel nem dolgozom itt hivatalosan, így csak azoknak a nevét tudom, akik a segítségemet kérték, vagy véletlenül parancsot osztottak ki nekem.
– Egész nap vagy? - érdeklődve tekintek felé. A helyzet az, hogy nem szeretek némaságba burkolózva ücsörögni, főleg, ha van társaságom. De természetesen, ha ő még pihenne egy kicsit, akkor elfoglalom magamat egy napilappal.