A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=382532#post382532][b]Gryllus Matilda - 2014.09.11. 20:15[/b][/url]

A világ egy szüntelen zakatoló, sikoltva, rázkódva kanyarodó, fékeveszett vonat volt, egy végtelen, teljes sötétségbe boruló fordulóban, és minden pillanatban azt éreztem, hogy kisiklik alólam a mindenség. Mégsem történt meg, monoton életveszély volt, minden pillanat ugyanolyan rémisztő volt, mint az előző.
Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol van az itt? Mi történik, miért nem ér véget? Legyen vége, jöjjön a fény az alagút végén, vagy a néma sötétség, bármi, csak ne ez. Fájt a fejem, épp úgy zúgott, mint a vonat alattam, sőt, úgy tűnt, nincs is vonat többé. Csak a zúgás, a sötétség, és az érzés, hogy mindjárt kisiklok, a falnak csapódom, vagy lezuhanok valahová, hiszen talán nincs is alattam semmi, csak az a mohó feketeség, ami minden irányból körülvesz, és csak a zúgás, ami a pályán tart, ami tart valahol.
Kinyújtottam a kezem, hátha valamibe beleakadok, hátha meg tudok valamit fogni, de olyan volt, mintha egy fekete felhőt markolásztam volna. Puha volt, és érdes, és telis-tele apró, szórós valamikkel. Megmarkoltam, erősen, és a hegyes kis valamik a tenyerembe vájtak, és akkor hirtelen egész testemben érezni kezdtem a súlyt. A saját súlyomat, ami belepréselődött a sötét felhőbe. Nem csupán a fejem, de fájt minden porcikám, minden végtagom, és az egész oldalam, amin feküdtem. Feküdtem.
Belémhasított a felismerés, hogy a szemem csukva van, a fájdalomtól szorítom össze. De mi lenne, ha kinyitnám? Hirtelen vége szakadna a sötétségnek? Vagy akkor jönne a világosság, az örök világosság, ami után már nincs fájdalom, se semmi más érzés? Ha kinyitom a szemem, véget ér ez a borzalom?
Összezavarodtam. Valaki köhögött. Csoszogó lépteket hallottam. Valaki pedig valamit fojtott hangon mormogott maga elé. Kinyitottam a szemem, de először csak foltokat láttam. De egyik sem volt túl fényes. Se túl sötét. Szürke volt, és sárga, és undok barna szín kísérte őket itt-ott. Fertőtlenítő szaga csapta meg az orrom, és mikor odanyúltam, hogy megtapintsam, érezzem, hogy tényleg van orrom, tehát én is létezem, a mozdulattól belémhasított a fájdalom, erősebben, mint korábban.
Felszisszentem, és átfordultam a hátamra. Arcomat sem szúrta tovább a tollpárna. Hol vagyok? És mi történt?
- Valaki.. hahó.. - hangom rekedt volt. Nem használhattam egy ideje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=394723#post394723][b]Gryllus Matilda - 2014.09.28. 20:00[/b][/url]

A tegnapi nap csigalassúsággal telt, pedig szinte átaludtam az egészet, és a mai is hasonlóan alakult egyelőre. Úgy tűnt, mintha az idő maga többé nem létezne, csak feküdnék itt a semmiben tehetetlenül.
Lori ahányszor csak ideje engedte, felkeresett, de rendkívül sok dolga volt, így ez elég ritkán történt meg. De szólt, hogy már értesítették a megfelelő hatóságokat, akik felkeresik a rokonaimat. Bólintottam csak, pedig legszívesebben Annabell nevét ordítottam volna, hogy őt, őt keressék meg, méghozzá azonnal. De semmi haszna nem lett volna, ráadásul az erőt sem éreztem magamban hozzá.
Csak feküdtem, a feszülő bőrömön száradó kenőcs, borogatások és kötések alatt, és próbáltam aludni. Egyszerűen nem volt más, amit tehettem volna, és ezzel tudtam a lehető legtöbb tétlenségben fuldokló időt eltölteni.
Szerettem volna olvasni, elterelni a figyelmem a tompa fájdalomról, és a szörnyű gondolataimtól, melyek álmomban is kínoztak, és melyeknek hála nem bírtam elaludni sem mindig. Verejtékezve felriadtam, arcok villództak szemem előtt, de nem ismertem fel őket. Azt sem, hogy mit tettek.. csak azt tudtam, hogy rettegés hasít a csontjaimba tőlük, és hogy Annabell.. valami köze van mindehhez a húgomnak.
A mellettem lévő ágy felett lebegő férfi mozgására figyeltem fel. Enyhén oldalra fordítottam a fejem, és rámosolyogtam. Ő volt még egy másik ideiglenes kiút ebből a tétlen pokolból. Néha, mikor felébredt, leereszkedett az ágyára, és mintha fogalma sem lett volna, hol van, kedélyesen elbeszélgetett velem, mígnem váratlanul ismét befordult volna a szeme, és levitálni nem kezdett. Valami különös álomkór átok sújtotta, és mivel minden álomba zuhanása elfeledtette vele, amit ébren tett, nem volt könnyű kibogozni, mi történhetett vele.
Néhány perces csevegés után, mely alatt hiába próbáltam integetve jelezni a gyógyítóknak, hogy ismét felébredt a Lebegő Gergő névre keresztelt fiatalember, ő ismét álomba zuhant, és elemelkedett ágyától, én pedig visszazuhantam tétlan magányomba.
Az egyik idősebb gyógyító lépett oda mellém érdeklődő tekintettel, mire megráztam a fejem.
- Már mindegy - mondtam neki.
Ha már itt volt, ellenőrizte a kötéseim, és bekente az arcomat ott, ahol a párna letörölte a kenőcsöt. Kértem tőle egy tükröt, és kissé vonakodva, de hozott egyet. Ez meglepett, eddig hiába kértem a többieket. Talán ez az idősebb nő már látott rosszabbat is.
Nem volt olyan vészes. A bőr nyakamon egy jó részen, és bal oldalt az államom egész a fülemig fényes, és vörös volt, és feszült. De ennyi, nem vesztettem el a füleim vagy az orrom, egyben voltam. Valószínűleg a testem többi részén, a kötések alatt is hasonló sérülések lehettek, de azokat érthető módon nem láttam. Járhattam volna rosszabbul is, sokkal.
Egy mosollyal megköszöntem a tükröt, és visszaadtam. A gyógyító pedig még szólt, hogy látogatóm érkezett, majd ott hagyott. Merlinre, talán Annabell? Ugye ő?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=406384#post406384][b]Dwayne Warren - 2014.10.19. 14:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=407288#post407288][b]Dwayne Warren - 2014.10.21. 16:41[/b][/url]

Harmincöt óra.
A jégkockát lassan forgatja a szájában, néha lenyeli az abból kioldódott, fájdalomcsillapító bájitallal elkevert vizet. Fölpillant az ajtó fölött lógó analóg órára, majd egy nyögéssel visszafekteti az arcát a párnájára.
A bal oldalán fekszik, az arca mellett kórházi vesetállal, amibe, mivel komolyabb mozgásokra nem képes, a szájába gyűlő váladékokat kiköpheti. Jobbját a feje alatt tartja a nyirkos párnán. Ahogy a méreg okozta dühkitöréseit is pánikrohamait megfelelő szedatív szerekkel ellensúlyozták és már nem fenyegetett az ellenállásának veszélye, a fél oldala szabadságát már megadták neki. Balja azonban továbbra is az ágy keretéhez rögzítve pihen mellette. Ha fájdalma van, mocorogni és forgolódni kezd, akkor pedig félő lenne, hogy kirántja a kézfeje bőrébe vezetett infúziós felszerelést- Jelenleg pedig ez az egyetlen, ami életben és viszonylag stabilan tartja őt.
Laposakat pislog, majd a jégkockát a tálba köpi, melynek tartalma émelyítően rózsaszín. Megnedvesíti az alsó ajkát, a szabad kezével megigazítja a feje alatt a párnáját, ahogy azonban a fejét felemeli, a teste görcsösen összerándul. Nyöszörögve szorítja a tenyerét a hasára, összébb húzza magát, amíg a szervein végighullámzó fájdalom ismét alább nem hagy.
Tudja, hogy vérzik belül. Mindenki tudja, ahogy azt is, hogy ez egyre, de egyre csak rosszabb lesz.
Izzadt homlokát a párnába törli ismét. Érzi, hogy a világoskék kórházi pizsama nyirkos rajta, ettől fázni és reszketni kezd. A félig elfüggönyözött szobában, ahol a négy ágy közül egyedül az övé foglalt, nagyon lassan telik az idő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=410265#post410265][b]Adam Kensington - 2014.10.26. 14:42[/b][/url]

Régen jártam már kórházban. Természetesen soha nem amiatt voltam ilyen intézmény vendége, mert nekem lett volna valamilyen nyavalyám. Nekem olyanjaim nincsenek. Ha gondom van, az vagy megoldódik magától, vagy nem oldódik meg sehogy. Hogy ez áldás vagy átok, arról vitatkozhatunk, de a helyzet akkor is ennyire egyszerű. Szóval ha ispotály környékén jártam valaha, az az esetek döntő részében azért volt, hogy vért szerezzek magamnak. Most nem erről van szó. Most a másik eshetőség okán vagyok itt: látogatóba jöttem. Igaz, nem akármilyenbe...
Késő éjjel lévén éppen csak az ügyeletes gyógyítók, ápolók tartózkodnak az épületben, a betegek pedig mélyen vagy épp kevésbé mélyen szunyókálnak. Langaléta alakom komótosan fordul be az egyik folyosóra, azonban most egészen másként festek, mint szoktam. Eleve alig látszom ki öltözékemből, amely nem más, mint egy orvosi ruha. Világos kékes-zöld póló és nadrág, fölötte fehér köpeny, számat fehér maszk fedi, fejemen műtőssapka, hosszú hajam összegumizva lóg ki alóla. Ami rajtam van, nem éppen gyógyítói egyenruha. Egészen pontosan egy varázstalan doktortól szereztem még a hetvenes évek táján. Így tehát meglehetősen ódivatú már, ahogy a kiegészítőként szolgáló sztetoszkóp úgyszintén. De mindez nem probléma, hiszen akadnak orvosok, akik mágusok és muglik közt egyaránt ténykednek, átjárva ide konzultációra, egyeztetésekre, az meg a varázslóknak pont nem fog szemet szúrni, melyik M. D. kollekciót viselem. Arra tehát tökéletesen elég álcám, hogy lazán sétálgathassak az ispotályban így a látogatási idő lejárta után. Egy részről olyan természetesen közlekedem, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy nem volna itt hivatalos dolgom; más részről kihasználom azon képességemet, hogy el tudom jelentékteleníteni kisugárzásomat; harmadrészről pedig... mégis ki volna annyira eszement, hogy leszólítson egy ilyen baljós, fura alakot?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=418949#post418949][b]Jimnie Meccoy - 2014.11.10. 11:57[/b][/url]

Szürke, ködös, kissé nyirkos hétfő reggel volt. A frissen kinevezett tanár szórakozva pillantott órájára – nem volt egyszerű, mire megtanulta az analóg mugli óra használatát, de hagyjuk is ezt a kálváriát -, majd felsietett a sziklakórház felé vezető kőlépcsősoron.
Némi izgalommal lépett be az ispotályba – nemrég még gyakornok volt itt, most meg kvázi idegenvezetőként fog funkcionálni -, majd rövid séta után bekopogott a kórház főgyógyítójának ajtaján. A terv az volt, hogy az idős gyógyító mond pár szót a kórház létesítésének körülményeiről, majd megmutatja az egyes osztályokat a gyógyító szakirányos mestertanonc-palántáknak. Mivel fő az udvariasság, letörölte cipőjének sarát a küszöb előtti lábtörlőn, majd – az invitáló szót meghallván – belépett az ütött-kopott irodába.
Nem sok minden változott legutóbbi látogatása óta: egy hatalmas tölgyfaasztalon vastag pergamenfüzet hevert (a betegek jegyzéke), mi több, még egy mugli kommunikációs eszköz (tefelon?) is a berendezés részét képezte. Az igazgató mosolyogva nyújtott kezet, de Jimnie-nek nem sok ideje maradt az iroda kellékeinek szemügyre vételére, mert a gyógyító azon nyomban  ki is terelte őt a szobából, majd együtt lépkedtek vissza a főbejárat felé – nagyon úgy tűnt, hogy megpróbálja „rövidre fogni” a látogatást. Jimnie közben az órájára sandított: nemsokára kilenc. Ez pedig azt jelenti, hogy a diákoknak két percen belül meg kellene érkezniük. S valóban: mire ezt végiggondolta, egy ismerős mestertanoncnak tűnő alak bontakozott ki az üvegajtón túli szürkés ködből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=456305#post456305][b]David Bennett - 2015.01.23. 12:28[/b][/url]

Úgy nagyjából 3-4 napja sikerült baglyot váltanom a Fővárosi Ispotállyal a húgom ügyében. Ebbe a világért se akartam Ninát belerángatni, így a szobámból, vagyis a kastélyból üzentem nekik, hogy ha még nem dobták ki a cuccait, úgy odamennék átvenni azokat. Nem sok mindenről van szó tudomásom szerint, hacsak Ginny nem rejtegetett valami nagyon furcsa dolgot a bőre alatt. Péntek van, s alig múlik el dél, mire odaérek a korábban Szükségkórházként működő épületegyütteshez. A levélben értesítettek az eljárásról, hogy hogyan kell ide bejutni, kit kell megkérdezni, mit kell mondani, így hamarosan odaérek a recepcióhoz, vagy mi a csudához. Sötét színű, kényelmes farmer van rajtam, sötétkék inggel, mely precízen be van tűrve a nadrágba, egy fekete övvel átfogva, az egész tetején egy fekete, kissé szakadt bőrdzseki. Furcsa volt reggel belenézni a tükörbe s realizálni, hogy még mindig nem változott semmi, ugyanolyan megnyúlt a pofám, feketés a hajam és manó füleim vannak. Pompás. Pedig már jó ideje iszom azt a löttyöt, amit hetekkel ezelőtt felírtak a számomra azzal a biztos jeligével, hogy ez hamarosan helyre fogja hozni azt a bajos rontást, ami miatt a százfűléfőzet eredménye rám égett. De ez most lényegtelen, jelenleg itt állok a recepción, ahol egy rövid, szőke hajú mosolygós hölgy kérdezi jövetelem okát. Szépen elregélem neki, hogy egy halott rokonom tárgyait szeretném összeszedni. A névkártyája alapján Ivett a türelmemet kéri, feláll a kényelmesnek tűnő székből és egy hátulsó ajtón át eltűnik. Bizonyára megy szólni valakinek, esetleg megkér egy jártasabb kollégát, hogy kísérjen el abba az irányba, ahol megtalálom a motyóját. Ginny. Mélyet sóhajtok, majd eszembe jut, hogy ma még a cigarettát is elfelejtettem, holott ott nyugszik a zsebemben. Először csak legyünk ezen túl, aztán jöhet a füstölés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=470900#post470900][b]Adam Kensington - 2015.03.04. 20:17[/b][/url]

Régóta tervezem ezt. Igazából már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem a gondolat, azonban -érthető okokból- sokáig odáztam. Ki akartam várni, nem kockáztatni. Napjainkra megérett bennem az elhatározás és szerintem immáron minden kétséget kizáróan alkalmas vagyok. Amennyire csak az lehetek. Egyeztettem hát az ispotály vezetőségél és bár kifejezték érthető aggályaikat, végül az udvarias viselkedésem, a benyújtott ajánlóleveleim és az impozáns életrajzom nyomán természetesen úgy döntöttek, az esély jár és ha valóban olyan jónak bizonyulok, mint azt állítom magamról, akkor még akár főnyeremény is lehetek.
Kora este van. A Vörös Sün fogadó kandallóján át érkezem meg az ispotályba. Jártam már itt, utoljára pár hónappal ezelőtt Dwaynenél. Akkor ment végbe nála az a csodával határos gyógyulás, amihez nekem természetesen a világon semmi közöm. Legalábbis az auroron és rajtam kívül jobb, ha mindenki így tudja.
Egyenesen az eligazítópulthoz sétálok könnyed, bakancsos lépteimmel. Sápadt kezemben egy borítékot lógatok magam mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=510567#post510567][b]Axel Sjölander-Wayne - 2015.08.29. 22:30[/b][/url]

Lorelai K. Riviera
hajnali fél hat, VAV után

Kinyitja a szemét, majd be is csukja, közben pedig mindössze annyit sikerül szempillái között kipillantva megállapítania, hogy minden fényes és fehér, akárhol is van éppen. Ijesztő. Ismét kinyitja a szemét résnyire, de a kép csak nem változik. Határtalan fehér felületet lát maga előtt és fényt, de minél tovább próbálja nyitva tartani a szemét, annál elviselhetőbbé válik és arra is rájön, hogy tulajdonképpen fekszik és a mennyezetet bámulja hosszú percek óta, mintha csak a mennyek kapuja lenne, bár neki se lesz oda bejárása, ezzel tisztában van. Meg akkora szerencséje sem, vagy éppen pech, nézőpont kérdése. Megpróbálja oldalra fordítani a fejét, de ez az egyszerű, természetes kis mozdulat is fájdalommal jár. Mi a fene történt egyáltalán? Nem igazán tudja, hogy került ide, de még azt sem, hogy pontosan hol van. A hálószoba mennyezete nem kifejezetten így néz ki, azt kizárja. De akkor mégis hol a fenében van. Ismét lehunyja a szemét, megpróbál visszaemlékezni bármire, amiből rájöhet, hol van, esetleg megmagyarázza, mit keres itt. Az rémlik, hogy az este úgy érezte, levegő kell. Levegő, szabadság, adrenalin. Repülni indult. Határozottan emlékszik arra, hogy elővette a seprűjét, pedig már nem is tudja, mióta nem ült rajta. Talán az utolsó rellonos kviddicsedzés volt a neves alkalom, amikor még repült vele, mielőtt még a dobozába került volna hosszú időre. Sötét volt, erre is emlékszik, felhős égbolt, hűvös levegő, időnként hirtelen felerősödő őszi szél, ő meg csak úgy repülni indult vakon, mert az eddigi intenzív dühe most mintha már önmaga ellen fordult volna a világ helyett. Egyéb nem jut eszébe, hiába próbálkozik. Összekuszálódnak a dolgok. Rémlenek töredékek, de összekuszálódnak már és nem sokat bír kihámozni belőlük. Valami reccsen. Darabokra törik. Fa. Határozottan olyan a hang, mint amikor fa zúzódik darabokra. Sebesség. Zuhanás. Rossz álom. Ez csak rossz álom lehet. Hirtelen nyitja ki a szemét abban a reményben, hogy elmúlik ez a kusza kavalkád, de a hangok továbbra is ott zúgnak a fejében. Rémülten veszi tudomásul, hogy kezét képtelen emelni, amikor homlokához kapná automatikusan a jobbját. Valami baj van.
- Ell? - szólal meg, bár hangja inkább krákogás csak, alig érteni rendesen még ezt a rövid szótagot is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=523415#post523415][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.09.25. 20:40[/b][/url]

Egy hete a professzora bejelentette a gyakorlati nap végén, hogy tekintettel a megnövekedett létszámukra, szétválasztja a csoportot, hogy eredményesebb oktatást folytathasson, és a diákok is alaposabb képzést kapjanak. Egy részüket áthelyezteti egy magyarországi tanárnőhöz, másik részük nála folytatja a képzését. Természetesen az eddigi gyakorlatuk ettől még nem válik semmissé, csak ezután más keze alatt fognak tanulni- nagyjából így hangzottak a professzortól kapott búcsúszavak. Mihael és még néhány kollégája, egy osztrák és egy szlovén diák, átkerültek egy bizonyos Lorelai K. Riviera felügyelete alá, aki "állítólag" hozzáértő szakember, legalább olyan jó, mint Reinerd professzor. Majd kiderül.
Reggel hét ötvenkor már a fogadó kandallóján átlépve érkezik az ispotály recepciójánál ücsörgő szívélyes hölgyhöz. Tömören, pontosan közli, mi a látogatása célja, kicsoda, és milyen gyógyítót keres. Riviera persze nem poroszkál egész nap a recepció környékén várva, hogy feltűnjön ideje korán az egyik leendő diákja (miért is jött volna a többiekkel, ha idő előtt benyalhatja magát a nőnél), úgy hogy kénytelen pár percet álldogálni, míg előkerítik a gyógyítót. Biztos kapott már levelet a professzortól, hogy új gyakornokai lesznek, sőt elvileg magától ment bele a dologba, márhogy a professzor úgy adta elő nekik a történetet. Most majd kiderül, mennyi volt az igazság a vén bakkecske meséjében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=531245#post531245][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.10.14. 23:37[/b][/url]

Eljött a nap… a nap, mikor az életem újabb fordulóponthoz ért. Számát már nem tudom, de talán még meg tudnám számolni a két kezemen az alkalmakat. Elvileg veszítenivalóm nincs ezzel az egésszel, de ha sikerül, akkor nyerni nagyot nyerhetek. Izgatottan, és félve ücsörögtem a kórteremben, miközben pálcámat forgattam a kezemben. Ismerős már a hely, viszont egy lehetőség miatt vagyok itt, amit a kontrollokat végző orvos ajánlott fel. Kaptam az alkalmon, de a végső döntést nehezen hoztam meg. Nem azért, mert ne akarnám a hallásomat, csak ennyi idő után eléggé… furcsa lesz, hogy mind a két fülem jó lehet, és tökéletesen hallhatok. Most… legalább látok, mikor bent vagyok az ispotályban, és nem kell attól tartanom, hogy felborítok valamit. A bezártság érzés is elfogott valamennyire, de kevésbé annyira, mint az iskolában. Pár órája már itt vagyok, felvették az adatokat, meg mindenféle előkészületeket is megtettek, de igazából nem figyeltem egyik ápolóra sem, csak elfoglaltam a szoba sarkában, az ablakhoz legközelebbi ágyat, és kész. Anyu, meg Zsombicc már elment, majd később visszajönnek, apa meg… őt be sem engedték, a legnagyobb örömömre. Nem tett volna jót a lelkemnek, ha itt lófrál és idegeskedik, meg a képét se akarom látni továbbra sem. Viszont kezdtem rosszul is érezni magam, az idegességgel párosítva meg nem a legjobb dolog. Letettem a pálcámat a szekrényre, és az ajtó felé fordulva vártam, hogy valaki jöjjön végre, és essünk túl azon a beavatkozáson. Aminek eredménye remélem, hogy pozitív lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=533143#post533143][b]Egerszegi Nina Viktória - 2015.10.21. 22:28[/b][/url]

- Neked is Domestos kéne, nem kötszer... - az orrom alatt mormogom, miközben sebtiben igyekszem kitalálni, hogy mi legyen. Van egy félig eszméleténél lévő erősen sebesült aurorom, egy szétroncsolódott kocsim és én. Oké, először is Dwayne problémakörét kell megoldanom. Egy villámgyors kábítóátkot küldök rá, majd óvatosan behelyezem a kocsi hátsó ülésére. Terveim szerint egyébként stabil oldalfekvésben a motorháztetőn akartam hagyni, mondván ne mozgassuk, mert ki tudja, mi baja lehet, de elég morbid lenne így eljutni az ispotályig...
Azt nem is mondom, hogy a látványa ettől függetlenül megrémiszt. Nem mintha bókolni akarnék, de irdatlan sz*rul néz ki és, ha egyszer ezt kiheveri, kitekeri a nyakam. De erre most nem gondolhatok. Hála a jó égnek mindig Dwayne nadrágjában van a kulcs, így könnyedén megtalálom és be is indítom a kocsit, aminek a szélvédőjén nem látok ki. És nyugodtan mondjátok, hogy kapcsoljam be az ablaktörlőt, csak vegyétek számításba, hogy a) az is tropa és b) ezt az üveget isten se mossa le ebben a formában, így a behorpadt és véres üvegen keresztül kell tájékozódnom. Tiszta sor, hogy esélytelen.
Felzúg a motor, én az oldalablakot leengedem és indulhatunk is. Annyit szeretnék elmondani, hogy a vezetési stílusom egyedi, nem véletlenül nincs jogsim. Szóval beletaposok a gázba és éles kanyarral tűnök el a semmiben, miközben a rádió magához tér. Kapaszkodjatok meg valamiben, tudjátok mi szól? Highway to hell. Irónia? Az élet iróniája? ÁH, DEHOGY. Szóval Dwayne eszméletlen testével, a törött Volvoval, az ACDC örökérvényű slágerével és az én ablakon kihajló fejemmel száguldunk egyenesen a Fővárosi Ispotály felé.
- I'm on the hiiiiighway to heeeell! - még üvöltöm is a dalszöveget, minden mindegy alapon, mikor valami balf*sz bevág elém. - Takarodjál már innen, hát nem tudsz vezetni te csökött agyú barom! Sebesültet szállítok, ne csak nézzél ember, lássál is! - még mutogatok is, majd ismét visszakapcsolódok a számba és üvöltöm tovább. Teljesen átlagos életkép így késő este. A célhoz érkezve - nehogy elhajtsak véletlenül mellette - satuféket nyomok és ki is pattanok a kocsiból. Az épületbe rohanok, hogy elkapjak bárkit, akárkit, aki segíteni tudna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=540823#post540823][b]Lorelai K. Riviera - 2015.11.08. 23:31[/b][/url]

Két napig nem kellett az Ispotály közelébe kerülnöm, ilyenkor pedig mindig új embernek érzem magam. Nem csak a kötelességtudat vezérel a mai reggelen, hanem még kedvem is van visszatérni. Iszonyat hosszú idő óta kialudtam magam, senki nem szívta le az agyam. Eddig egyáltalán nem éreztem a mindennapi teendőimet tehernek, de egy-két nap pihenés jól esett. Kisimultan érek be reggel az ispotályba, hogy átnézzem, miről maradtam le addig, amíg nem voltam itt.
Ruganyos, lelkes léptekkel sétálok a baleseti felé, pár kórlappal a kezemben és érzem, ahogy mindenki engem bámul. Legalábbis minden dolgozó. Valószínűleg, mert nem szoktam ilyen lenni. Még egy igazán hülye dal is megy egész reggel a fejemben és nem is akarom elfelejteni, magamban énekelgetem, hogy pont olyan energikusan és jókedvvel kezdjem a vizitet, ahogyan már nagyon rég nem tettem. Az első pár ágynál nagyon jól megy is a dolog, bár kicsit nehezen megy a nevek megjegyzése, és mintha szétszórtabb lennék a szokásosnál, de akkor sem tudok nem arra a számra koncentrálni.
Csak akkor marad abba, amikor rájövök, hogy ki is fekszik - nem fekszik - ebben a teremben. Nehéz lenne nem felismerni, ahogy találkozik a tekintetünk.
- Hova készülsz...? - kérdezem tőle türelmesen, kicsit sem kedvesen érdeklődve, miközben ismét beleolvasok a lapjába. Megemelem a szemöldököm, majd újra rápillantok. Körülbelül fél percig fogalmam sincs, hogy most mi a fene van. Húúúha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=542688#post542688][b]Aileen Twilight - 2015.11.13. 09:36[/b][/url]

Az egyik folyosón ülök, és csak bámulok magam elé. A kezelésnek már vége, de nem érzem magam jobban, sőt, ami azt illeti talán még rosszabbul is vagyok. Hátam a műanyagszék támlája fölött a hideg falhoz ér, és ez jól esik. Biztos támaszt nyújt a szemeim előtt hullámzó falak ellentéteként.
Mély levegőt veszek, aztán kifújom. Megfogom kezemen a gyűrűt, végigsimítok rajta, és valamiért szemeimet ellepik a könnyek. Megpróbálom kipislogni, eltüntetni az árulókat, de érzem, hogy alulmaradok a küzdelemben. Kézfejemmel letörlöm az arcomon végigfolyni szándékozó cseppeket, aztán egy reszketeg sóhajjal hagyom, hogy egy rövid időre ellepjen a szomorúság.
Alex előtt sosem sírok. Annak nem lenne semmi értelme. Megfogadtam már rég, hogy ha mennem kell, akkor neki csak szép emlékeket hagyok. A múltkori ájulásom mondjuk, nagyon belerondított ebbe az elhatározásba, de amennyire tőlem telik, igyekszem leplezni mennyire rossz is valójában a helyzet. Persze lehetne sokkal rosszabb is.
Egy zsebkendőt veszek elő, letörlöm könnyeimet, aztán lassan felállok. Már nem érzem úgy, hogy az egész világ forog körülöttem, most már csak néha meg-megbillen a lábam alatt. Lassú léptekkel a kijárat felé veszem utamat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=544625#post544625][b]Révay Nándor - 2015.11.18. 00:02[/b][/url]

Kezelés. Kínok.
Minden egyes nap, amikor Nándor végigbicegett a folyosókon az elmúlt három hét során, megfogadta magának, a jövőben sokkal körültekintőbb lesz akciói alkalmával. Még egyszer ilyen kínokat nem óhajt megélni saját meggondolatlansága miatt. Hetek óta kénytelen volt irodájában poshadni és jelentéseket bújni, miközben részlege egyik legforgalmasabb időszakát élte. Sorra szervezte meg a bevetéseket, de magát minden alkalommal ki kellett belőlük hagynia és ez félő, hogy lassan, de biztosan az idegeire is hatást gyakorolhat. Ezért is kezdte el terhelni sérült lábát, újabban már valódi otthonában is gyakrabban feltűnt, mert ott tömérdek helye van a pálcaforgatás gyakorlására. Ő ugyan felvetette a Minisztériumban is az ötletet, miszerint talán igény lenne egy afféle dühöngőre a feszültebb aurorok számára, szinte biztosra veszi, több értelme lenne, mint lélekbúvárhoz küldeni őket. Természetesen a válasz nem volt, mi mást várhatott volna, - őrüljön meg az ember vagy dögöljön bele.
Ma egyik utolsó kezelésére érkezett, a szokásosnál jóval később, de a szokásosnál több volt a teendője is. Járása már sokkal biztosabb, alig észrevehetően sántít, s azt sem minden lépésnél. Szíve szerint ugyan inkább távolodna attól a bizonyos rendelőtől, amely felé most olyan elszántan lépked. Fájni fog. Nagyon. Nem igazán tudná megmondani, az átok bekapásakor vagy a gyógyulási folyamat alatt szenvedett jobban.
- Jó estét! - Halk kopogást követően, választ sem várva nyit be a már jól ismert ajtón, s a mögött már jól ismert mészáros fogadja fáradt mosollyal.

***
Alig fél óra múlva, kissé szürke ábrázattal hagyja maga mögött a kínpadot, s bár még mindig élénken sajognak tagjai, melyeket megterhelt az erőlködés, azonban járása újra hibátlan. Egy kissé még talán kába is, ilyenkor mindig leül néhány percre, mielőtt tovább indulna. Igazság szerint, bent kellene maradnia estére, de ő aztán bizonyos, hogy nem fog egy kórházban maradni, ha nem az élete a tét, így inkább kínlódik még egy sort, majd valahogyan hazahopponál, onnantól meg már gondját tudják viselni. Leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, amíg kissé összeszedi magát, egy arra járó ifjú szanitéctől sikerül még egy kis fájdalomcsillapító szert is szereznie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=549117#post549117][b]Lorelai K. Riviera - 2015.12.02. 22:06[/b][/url]

- Egyetértek, jó döntés volna hazaengedni, otthoni körülmények között gyorsabban gyógyulna. Láttam, amikor a fia meglátogatta, biztosan figyelni fog rá - ejtek meg egy apró mosolyt Adam felé. Még mindig megbeszélek vele mindent és igyekszem leellenőrizni mindent, mielőtt még ténylegesen megcsinálná, de már nem kell árnyékként követnie és én sem járok utána folyamatosan. Kapott egy kis szabadságot és úgy tűnik, jól használja fel. Sokkal kevésbé haragszok azért, ha valami feleslegeset kérdeznek, mintha valami fontos kérdést mulasztanak és ez eddig nem volt rá jellemző.
- Én javasolnám, hogy két hét múlva jöjjön vissza kontrollra, megnézzük, leellenőrizzük még egyszer, egy kis rutin. Ha akkor sem látunk semmi rendelleneset, reménykedjen, hogy nem látja viszont - nyújtom át a kérdéses páciens papírjait neki, vissza az ő kezébe, hiszen most az ő páciense. Én pedig csak felügyelem, mit csinál vele pontosan. De már van rajta is némi felelősség, remélhetőleg érzi is a súlyát. Ideje lesz megtapasztalnia, milyen, amikor a stressz rá nehezedik, mert tényleg rajta múlnak a dolgok.
Éppen ezen kalandozom el, megmasszírozom a halántékom kicsit. Talán azért mosolygok ennyit, mert hihetetlenül fáradt vagyok. Szerintem látszik is rajtam, hogy csak arra vágyom, hogy befejezzek mindent és mehessen haza aludni egy hatalmasat.
A következő pillanatban nővérek rohannak el mellettem, meglökve a vállam. Kezdők. Tanulók. Jellemző, hogy ész nélkül rohannak mindenhez.
- Hova a nagy sietség? - kiáltok utánuk, amint visszanyertem az egyensúlyom.
- Súlyos esetet hoztak - mondja az egyik kislány, hátrapillantva.
- Horántzky bácsinak ismét rohama volt - mondja a másik, akit már régebb óta látok itt. Első pillanatban fel sem fogom, mit mondtak, hogy ki van itt. Kinek volt rohama. Kit hoztak be súlyos rohammal.
Sosem kötődök páciensekhez. Elvi kérdés és mindig ezt is tanítom a diákjaimnak. De Horántzky bácsi nevét hallva máris felszökik bennem az adrenalin szintje. Amint leesik az információ, máris elszáll minden fáradtságom, álmosságom és futásnak eredek, Adam mellett elslisszanva. Tudom, hogy nem én vagyok az ügyeletes és nem ez a feladatom. Azt is tudom, hogy nem kéne ott lennem, de ha tehetek érte bármit is... muszáj minél előbb odaérnem. Látom, hogy várnak a liftnél. Megállás nélkül rontok be a lépcsőházba és megyek ott. Minél gyorsabban oda kell érnem, hogy segíthessek és szinte nem is látok-hallok semmit ezen kívül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=562867#post562867][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.14. 12:03[/b][/url]

Igyekezett semmilyen jelét sem mutatni kétségbeesésének, hiszen milyen auror lesz belőle, ha ennyitől megtörik? De bizony megtörik. A gyógyítók azonnal elvitték Vasilt, hogy ki tudja, mit műveljenek vele, a szőke pedig leroskadt egy folyosói székre. Lehajtja fejét, mindkét kezével hajába túr és érzi, hogy szétrobban a mellkasa, a szíve pedig sajgón lüktet. Ha bármi baja történik ennek a baromnak, abba biztos, hogy belehal egy része. Különös, hogy pont most, de egyszerűen csak rájön, hogy amennyire Mihael szereti Roxyt, ő annyira szerelmes Vasilba. Legördül egy könnycsepp az arcán, neki, a megtörhetetlen Michelle-nek és nem tud másra gondolni, csak a földön heverő fiúra.
Nem tudja, mennyi idő telik el, míg valaki egy kis kávét nyújt felé. Megtörli szemeit és felegyenesedve elfogadja, halk köszönömöt mormolva. Csak nézi az italt, de képtelen leerőltetni akár egyetlen kortyot is a torkán. Feláll és járkálni kezd, a körútjáról visszatérve pedig gyógyítók jönnek ki Vasiltól. Hirtelen kezd el rohanni és alig pár centire fékez le az egyik férfi előtt, aki megnyugtatóan elmosolyodik.
- Ne aggódjon, a méreg nem volt halálos, bemehet hozzá, de nagyon gyenge, nincs még teljesen magánál - a prefekta nyel egyet és bólint, majd félve csúsztatja remegő ujjait a kilincsre, hogy lenyomja azt. Belépve halkan zárja az ajtót és megtörten sétál Vasil ágya mellé. Nem kertelek, kifejezetten sz*rul néz ki, ahogy ott fekszik, túlélve egy erős mérget és a gyógyítók tortúráját.
Szinte azonnal megfogja a fiú kezét, összekulcsolja ujjaikat és apró puszit lehel rájuk. Maga alá húz egy széket, hogy le tudjon ülni kényelmesen és csak a navinést figyeli.
- Annyira sajnálom... - mondhatná, hogy megmondta, hogy előre tudta, hogy a szülei megátalkodott rohadékok... Mondhatná, hogy sejtette, hogy ezért nem akarta, hogy igyon belőle, hiszen itt a bizonyíték, de mégsem teszi. Hálát ad Merlinnek, hogy nem vették el tőle a párját és mindeközben bosszút esküszik. Ahogy a bizonyosság erősödik benne, hogy Vasillal minden rendben lesz, úgy forr benne egyre inkább a bosszúvágy. Soha életében nem érzett még ilyet, de tudja, hogy kit fog először megkeresni és tudja, előre tudja, mit fog tenni. Carla és Antoine napjai innentől kezdve meg vannak számlálva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=580314#post580314][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.29. 20:06[/b][/url]

Unott arccal húzogatja a nadrágja szárát az ispotályi ágyon ücsörögve, mintha ez a roppant kiváló elfoglaltság bármit is segítene jelenlegi kényelmetlen helyzetén. Amit tegyük hozzá, csakis saját magának köszönhet. Mi történt? Az kérem a tényállás, hogy Mihaelt beutalták, mert nem jelent meg a tíznapos quality check-en a főnöknél a.k.a Naizernél. Naizer pedig mit csinálhatott? Csak feltételezi, bár esélyesen így is történt, hogy az a görény leadta a forródrótot a feletteseinek, azok pedig kiküldték az ispotály fogdmegjeit, és behozták őt a jól megérdemelt helyére. Roppant hangulatemelő, ha őt kérdezzük.
Három napja sínylődik ebben a koszfészekben, de még nem talált menekülési útvonalat, pedig lelke rajta, kereste! Persze ezek a gorillák minden úton-módon akadályozzák, mert neki gyógyulnia kell, meg legyen jó, blablabla. Anyátok hátsóját nyalogatnátok ahelyett, hogy a tisztes, amnéziás polgárokba köttök bele! Vagy tudjátok mit? Kössetek a betonba!
Egy szó, mint száz, még a mugli Nők Lapja sem képes feldobni a pocsék hangulatát. Csak azt érte el, hogy ne akarjon nőgyógyász lenni soha a büdös életben. Michelle nagy vonalakban tájékoztatta már a szakirányairól, Beccától pedig agytágítást kapott a kviddicses részt illetően. Hát most azt is képes volt eldönteni, hogy hiába jó és szép a szexuális élet, nőket nem akar a kórteremben látni, ha egy mód van rá. Mindez köszönhetően a Nők Lapjának! Egyáltalán melyik elmebetegnek engedték meg, hogy behozza ezt az ócska szennylapot?
Szerencsére az anatómiakönyvei, és néhány regénye bejutott hozzá, illetőleg vele együtt, így van mit olvasson, mert másképp megdögölne az unalomtól. Ja és hát persze az emlékei sem jöttek vissza a szaglászástól meg a füleléstől, ahogy az a nagyokos javasolta. Az Exmemoriam beint újra és újra, hogy ebből bizony nem eszel, Mihael fiam. Ráadásul mára harangozták be Naizert látogatóba. Hozzá fogja vágni a gumipapucsát, az szent. Már készültségbe is helyezte maga mellé az ágyba, csak hogy ne kelljen majd nyújtózkodnia érte túl sokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=612433#post612433][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.08.14. 00:11[/b][/url]

Még mindig nagyon dühös vagyok, de a tehetetlenségem miatt elsősorban. Tudtam, hogy Ákossal vannak bajok, de arra nem számítottam, hogy teljesen összeverve állít haza. Hadd helyesbítsek, a kórházból értesítenek, hogy van egy iciri-piciri probléma, nevezetesen félholtra gyepálták. Ezek után már gyerekjáték volt megtudni, hogy Ákos illegálisan kereskedett bájitallal, ebből következően már az sem sokkolt, hogy a felvállalt melót csúnyán elcseszte. Finoman szólva sincs jó bőrben és, bár próbálok nem szemrehányást tenni vagy kikelni magamból, ez bizonyul a legnehezebb feladatnak. Merészségnek gondolná sok ember, hogy felvettem a kapcsolatot a beszállítókkal, hogy elsimítsam a dolgot, de nyilván mindenki számára egyértelmű, hogy amikor felajánlottam, hogy az okozott kárt az utolsó galleonig megtérítem, nem ellenkeztek. Pár extrával még azért megtoldották az alapot, ezért cserébe pedig csak annyit kértem, Ákost ne alkalmazzák többé. A megállapodás megköttetett, a tartozásaink rendezésére két nap múlva kerül sor. Természetesen nem vagyok agyalágyult, nem vittem el azonnal a pénzt, azt hazudtam, hogy kérek pár napot, míg összeszedem - pedig igazából a nagy összeg ellenére sem lett volna kihívás egy órán belül átadni. Csak gondoltam kímélem magam, nehogy újabb követelések áldozata legyek.
Rezignáltan sétálok az ispotályhoz, a vállamon lógó táska pántját erősen megszorítom, ahogyan szobájának folyosójára érek. Végül mély levegőt veszek és benyitok úgy, ahogy mindig teszem. Egy hosszabb pislogással konstatálom, hogy a meglepetésem még nem érkezett meg. Annyi baj legyen.
- Szia. Hogy vagy? - odahúzok egy széket az ágy szélére, hogy leüljek rá, majd szép lassan megnyugszom. Az senkinek sem jó, ha feszült vagyok, legyünk pozitívak!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=616595#post616595][b]Adam Kensington - 2016.09.11. 11:48[/b][/url]

Már nem gyakorlaton vagyok itt. Néhány napja annak, hogy lehúztam az utolsó műszakomat. Kaptam egy oklevelet, papírt az itt szerzett tapasztalatokról és -ahogyan azt eredetileg is terveztük- azóta egyfajta tanácsadóként tevékenykedem az ispotályban. Ha valamilyen összetettebb tünetegyüttessel vagy ismeretlen betegséggel találják szemben magukat a gyógyítók, amiket nehezen térképeznek fel a mágikus vizsgálatokkal is, akkor engem hívnak.
Az imént segítettem be egy fiatal páciensnél. Csak meg kellett erősítsem a diagnózist, amit meg is tettem. Feladatomat elvégeztem bár, azért ilyenkor mindig végigmegyek a kórtermeken, hátha észreveszek valamit. Most is ezt az utamat járom. Rajtam a világos zöldes-kék, kényelmes egyenruha, amit ugyan nem lennék köteles viselni már, azonban jobban szeretem, ha a laikusok is látják, nem betegként, se nem látogatóként vagyok itt, hanem az ispotályt képviselem.
Ebben a szobában nem tapasztaltam semmi rendelleneset, szóval haladok tovább a következőbe. Míg mások, akik a kórház egyenruháját viselik, sietve, feszített tempóban járnak, addig én öltözékemet meghazudtolóan, lépteimet ráérős, légiesen veszem. Ragadozó mozgásomat máskor valamennyire árnyalják hétköznapi, amúgy is sötét együtteseim, azonban ebben a világos, bő, szimpla viseletben mindig jobban megmutatkozik az ember. Vagy esetemben a vámpír. Sokkal feltűnőbb az arcom, hajam, alkatom, mozdulataim. Nincs, ami elterelje a figyelmet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=629575#post629575][b]Ramholcz Kirill - 2016.10.20. 20:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631011#post631011][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.26. 22:44[/b][/url]

Bárcián, Bárcián. Miért vagy te Bárcián? És főleg miért kell tönkretedd magad? Bő fél órája röppent be a gólya alakú patrónus az irodámba és közölte velem, hogy a gazdasági igazgatónkat baleset érte és néhány napig most nem fog tudni munkába állni. Elrendeztem hát a dolgaimat, és már indultam volna szólni a tanáriba a kollegáknak, hogy el kell mennem, ám út közben rájöttem, hogy vasárnap délután van. Mindegy, azért ha már odamentem, megnéztem, van-e bent valaki. Volt is, így megejthettem az eltervezett közlést. Meg akkor már beszállhattam az ott lévő kandallóba. Ritkán közlekedem a hopphálózaton át, azonban ha sietek valahová, nem lenne kifizetődő seprűre pattannom.
Megérkezem a fővárosi ispotályba és a pulthoz sétálok. Elmondom az ott tüsténkedő boszorkánynak, kit is keresek, ő pedig hamar útbaigazít. Mindez kedves tőle, de végül csak eltévedek. Régen jártam itt szerencsére. Leszólítok hát egy ápolót és kérek némi segítséget. Ő pedig elkísér ahhoz a gyógyítóhoz, aki üzent nekem. Lekezelek vele, elmondva, hogy megkaptam a patrónusát és szeretnék bemenni Béres úrhoz, ha lehet. Arról nem állok neki faggatni, mi történt vele és milyen az állapota. Ezeket úgyis csak hozzátartozónak adhatja ki. Az orvos megengedi, hogy benézzek hozzá, szóval az egyik ápoló meg is érdeklődi a férfit, fogad-e látogatót, aztán már hamarosan tér is vissza az igenlő válasszal. Szóval besétálok kollégámhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=639483#post639483][b]Dr. Mácsai Zója - 2016.11.15. 22:12[/b][/url]

- Fogalmam sincs, hogy mi történik.
Ennyit ismételget csak újra és újra. Hol kevés, hol sok időt hagyva arra, hogy a dolog tudatosodjon a másik félben, már ha van egyáltalán minek tudatosulnia, hiszen valószínűleg pont annyira tehetetlen, mint ő.
A mai nap egész kellemes volt, sokat volt Seannal játszottak és nevettek, majd Mina lelkét ápolgatta, végül megvacsoráztak, pancsoltak egy nagyot, jött az esti mese, a jó éjt puszi, aztán a kérlelés, hogy "maradj, amíg elalszom". Végül kiosont a kisfiú szobájából, csak az éjszakai fényt hagyva, hiszen nem tudott aludni a sötétben. Egy ideig nem volt semmi furcsa, ő is lefeküdni készült, ám egy furcsa érzés nem hagyta, hogy ágyat érjen. Az anyai ösztön, ami azt mondatta vele, hogy meg kell néznie a gyerekeit, mert valami nincs rendben. Valami nagy baj van.
Mivel Mina mostanában labilis az Amerika mánia miatt, ezért hozzá nézett be először. A lány még ébren volt, egy képregényt olvasott, amit az apjától hozott el még a múltkor, és csodálkozva nézett anyjára, aki besétált, felmérte a helyzetet, majd kisétált. Az érzés nem csillapodott, így egy szó nélkül sétált be a másik szobába, a következő pillanatban pedig már Dwayne mellett rohan be az ispotályba, hagyva, hogy mindent a férfi intézzen. Fogalma sincs, hogy mi történik, vagy egyáltalán, hogy hogyan jutottak el ide. Szorítja a gyerekét, egészen addig, amíg el nem veszik tőle.  A torkában érzi a gombócot, a világ homályosabb előtte, mint normál esetben. Hányingere van, és úgy érzi, sírnia kell, de nem jön ki a suttogásnál hangosabb hang a torkán. Senki sem mond semmmit, és fogalma sincs, hogy mi tart ennyi ideig, hogy miért volt olyan élettelen és nehezen lélegző a kisfiú.
~ Így jár az, aki becsapja a másikat.~
Ez a gondolat az első, amire képes behunyni szárazságtól égő szemeit. Egy kósza könnycseppszerűség elindul, de nincs folytatása. Ez az egész az ő hibája. Onnantól, hogy találkoztak a minisztérium folyosóján, valahogy nem volt megállás. Könnyed kis kalandként fogta fel azt, hogy mágiát vetett be, de minden kis kalandnak ára van, és úgy tűnik az elmúlt két hét önfeledt és titkos boldogságát, az együtt töltött lopott órákat most így fizeti meg. A fejét egy kicsit feljebb emeli, behunyja a szemét, magában fohászkodik, hogy ne itt, a folyosó közepén hányja el magát. Szédül, és remeg a félelemtől, hogy mi lesz, ha kinyílik az ajtó, és ugyanakkor tudni is akarja, hogy mi történik odabent, mégsem képes megmozdulni, mintha betonba öntötték volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658359#post658359][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.03. 17:55[/b][/url]

Minden a náthával kezdődött. Pontosabban azzal, hogy nem akart annak ellenére sem kihagyni egyetlen alkalmat sem, amikor gyakorolhat. Láztól csillogó szemekkel, szipákolva, a zsebkendőtől kidörzsölődött orral és a szokásosnál sokkal mélyebb, rekedt hanggal, fájó torokkal is fogta magát, és bement a táncterembe. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, tekintve, hogy nem terjeszt bacilusokat, sem vírusokat, egyszerű megfázásból fakadnak a tünetek - valamelyik délután túl kellemesnek ítélte az időt bentről, és későn jött rá, hogy becsapta a gyönyörű napsütés, amikor már nem volt ideje visszafordulni. No kérem, minden baj ebből a döntésből származott, meg abból természetesen, hogy ragaszkodott a táncpróbához, ebben az állapotban ugyanis sikerült kevésbé figyelnie, és kiment a bokája. Némi szentbeszéd közepette hívott is az oktató egy gyógyítót, aki meg egyenesen ide küldte szigorúan pihenésre ítélve. Nem igazság. Duzzogva fekszik az ispotályban kapott ingben, amitől eszméletlenül sápadt, és amúgy is ronda rajta az a sok apró kis szürke pötty. Álláig húzva a takarót összekuporodik, oldalára fordulva és szemét lehunyva igyekszik szuggerálni magának, hogy jobban van. Mindjárt haza fogják engedni, az kétségtelen. A bokáját már bekötözték, azt is elmondták, hogy nem erőltetheti pár napig, ráadásul valami eszméletlenül rossz ízű löttyöt is megitattak vele, amitől viszont sajnos szédeleg, amint felül. Meg a feje is milyen nehéz. Ajaj, biztos megmérgezték. Egyre nehezebben nyitja ki a szemeit, olyan jólesik behunyni. Túl nehezek a pillái. Nem szabad elaludni, nem szabad elalud... és varázsütésre alszik bele a mantrázásba egy időre, míg arra nem ébred, hogy nem jut levegőhöz.
- Hol vad itt egy zsepi? Hol vagyok egyáltalád? A ruháibat akarob. Hahó... - dunnyog kelletlenül, álmosan, és minden lendülete ellenére egyelőre halkan, rekedten, ahogy felemeli a fejét, igyekezve betájolni, hol is van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=668728#post668728][b]Révész Kornél - 2017.03.19. 14:07[/b][/url]

Az iskolai gyengélkedő megtelt. Sárkányhimlő - azt mondják. Pöffen egyet. Orrából szikrás füst száll fel. Füléből is. Elvakar egy újabb kiütést.
- 'szommár. - De legalább az ágy puha. A pikkelyszerű kiütések zöldek és durvák. Mindennek tetejébe még fájnak is. Vajon a sárkányhimlő bárányhimlőt reggelizik? Inkább visszadől a párnára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669296#post669296][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.03.21. 22:33[/b][/url]

Megkapta a levelét, hogy itt van a férfi, majd nem sokkal később ő is itt kötött ki. Mina és Sean tünetmentesek, így ők át lettek paterolva a Révay házba, míg szüleik a himlővel küzdenek. Pont most. Nem jött jókor ez az egész, mert bár minden vizsgát kijavított, mindent elrendezett a kastélyban, de éppen csak a szünetét nem tudja kiélvezni. Egy hónap. Te jó ég. Ez nem fair a sorstól. És ha azt hiszi, hogy csak ennyi, hát közel sem.
Amikor bekerült, alapos vizsgálatoknak vetették alá, és bizony az egyik eredmény olyan volt, aminek nem örült. Nagyon nem. Nem jó az időzítés, a körülmények, az esélylatolgatás. Nem jó semmi most ennek az állapotnak. Két napja fekszik a plafont bámulva, időnként némán zokogva, míg úgy nem érzi, hogy elfogyott minden könnye. Akkor csak bámulja a plafont, majd újabb zápor következik. A bőre fakó, nem annyira erősek a zöldes pikkelyek, mint másoknál, talán a véla mivolta okán, de a láz rohamokban rátör, a szája kicserepesedett, világosfakó rózsaszínt öltött. Hiába keni, nem segít. A bőre viszket és ég, de tudja, hogy ha elkaparja a sebeket, akkor megmarad a nyomuk. Azt pedig nem akarja. A kenőcs, amit rá kennek jó, egészen addig, amíg fel nem szívódik, utána pár pillanat múlva a hűs érzet megszűnik és újra jön a viszketés. Kibírhatatlan.
- Beszélnem kell a férjemmel.
Az éjszakás nővérke gonosz volt, azt mondta, hogy az nem számít, hogy két és fél gyereke van valakitől, csak mert párszor összekeveredtek, még nem a rokona. Így nem is látogathatja. Viszont annak meg nem látta esélyét, hogy csak úgy összefutnak a folyosón, így hát a kedvesebb nappalos nővérkének azt mondta, hogy a férje. Ő nem kérdezősködött, csak megmérte a lázát, és amikor épp csak hőemelkedése volt, engedélyezte, hogy meglátogassa. Elvégre komoly időszak ez. Végigszenvedi magát a folyosón, a feje kótyagos, de kitartóan megy Dwayne szobája felé, elhaladva egy nagy, füstölgő növény mellett, szép komótosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669430#post669430][b]Dwayne Warren - 2017.03.22. 19:42[/b][/url]

Tehát a halál ideje este tíz óra.
Rezignáltan ül az ágyán, a hátát a párnának támasztva, amíg a személyzet a szemközti betegre ráteríti a fehér lepedőt. A lepedőt gyűrkészi, tudja, hogy nem kellene odanéznie, mégis, az ilyesmi olyan, akár egy lángoló vonatszerencsétlenség: muszáj bámulnia.
Egyszer majd őt is így fogják takargatni. Vagy előbb, vagy utóbb. Ugyanígy tolják majd ki a szobából és ugyanígy, csak egy félig megoldott keresztrejtvény marad utána, illetve egy siófoki képeslap, könyvjelzőként csúsztatva egy rongyosra olvasott könyv lapjai közé. Őt egy ideje már nem rázza meg a halál, annak a fizikai megnyilvánulásai. Ám, ami utána következik... a csönd.
Az kiborító.
Hamarosan teljesen egyedül marad. Tüsszent egyet - rutinosan már nem használja a kezét, így a haminc centis lángcsóva a levegőben oszlik szét. A mellkasát szorítva hanyatlik vissza.
Csönd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=669705#post669705][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.03.23. 20:58[/b][/url]

Azóta, hogy Dwayne és ő kezet fogtak a folyosón, mint valami szerencsétlen, esetlen emberkezdemények, eltelt három nap. A háromból kettőt leginkább alvással töltött, az állandó hőemelkedés, olykor gyenge láz nem könnyíti meg a dolgát abban, hogy megerősödjön. Pedig azt mondták, hogy erősödnie kell, mind a kettejük érdekében. Esetében nem is a pikkelyes elváltozások okozzák a problémát, elég gyorsan gyógyul, most már csak pár darab zavarja, főként a karján és a combja belső részén, a bőre inkább csak zöldes árnyalatú, de állítólag már nem fertőz. Tele van ez a hét pozitívumokkal. Viszont még nem engedik ki, amíg újra emberi nem lesz.
A "hétköznapibb" betegek közé még nem viszik, ugyanúgy hatan fekszenek a szobában. Ketten már gyengült füstölgéssel, lázzal, sok alvással, ketten erős füstölgéssel, állandó lázzal és hallucinációkkal, egy súlyos, visszaeső, akiről már azt hitték, hogy gyógyult, és ő, akinél a füstölgés minimálisra szelídült a bőre szépen javul, ám a láza és a gyenge szervezete nem teszi lehetővé, hogy kilépjen innen. Valószínűleg, ha hármukat, a két gyenge füstölgővel külön szobába tennék, a hét utolsó napjaiban már otthon lehetnének.
Amikor nem alszanak, beszélgetnek. Mindenkinek van gyereke, az egyik gyengébbnek, Móninak, akinek szőke haja és vakítóan világos fehéresszőke haja van négy is van, és a férjével legalább még kettőt akarnak, egy erdő közepén élnek, a férje vadőrszerű, mert a falu melletti erdő turistalátványosság. Ő az adminisztrációval foglalkozik. Érdekes tippeket kap a gyereknevelésről, amiket jól bevés a koponyájába, és mindenképpen kipróbál otthon. A másik kevésbé vészes eset pedig Sára. Ő egy gyereket nevel csak, egy fiút. Elvált. Korán esett teherbe, a férje lelépett, de neki is számos nagyon hasznos tanácsa van. A Modern Boszorkánynál dolgozik, lakberendezési tippeket ír. Egész jó kis csapatot alkotnak ők hárman, jól el is vannak, és szerencsére egymást motiválják arra, hogy ne veszítsék el a hitüket. Most is épp mind a hárman aktívan csacsognak, a fiúk dackorszakairól. Mivel az ő ágyaik közelebb vannak a kijárathoz, így nem zavarják a hátrébb fekvő, alvó társaikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=671218#post671218][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.03.30. 10:07[/b][/url]

- Nem lesz baj.
Ez a mondat nagyjából negyedszerre hagyja el Móni száját, mire Sára hozzávágja az eddig a kezében tartott stressz labdát. Kint ülnek a folyosón, nem messze a szobájuk ajtajától. Másik szobába nem tudtak menni, nincs még mindig hely.
Az egész hajnali fél négy körül kezdődött, a hátsó ágyak felől. A legsúlyosabb beteg felült és gyakorlatilag nekiállt tüzet okádni, amire felgyulladt a takarója. Még szerencse, hogy Zója pocaklakója nem hagyta őt aludni, csak forgolódott és folyton a mosdóba járkált már előtte délutántól fogva. Ahogy belépett a szobába, úgy csaptak fel a lángok és hanyatlott vissza a nő az ágyra. Gondolkodás nélkül rohant oda hozzá, hogy segítsen, Sára és Móni a zajra keltek fel, előbbi Zójához, míg utóbbi a nővérpulthoz rohant, hogy segítséget hívjon. Négy előtt már az összes eddigi gyógyítójuk ott volt, vizsgálták őket, és végül úgy döntöttek, hogy Sára és Móni kijöhetnek. Viszont a tűzgyújtót, a kómásat, a hallucinálót és Zóját, bent tartották, és azóta se jött ki senki, mindenki csak befelé rohangált.
Móni morcosan dobja vissza a Sára felé a labdát, azonban a puha tárgy ahelyett, hogy a lány kezében landolna egy szép ív után, fél úton Dwayne arcának csapódik.
- Hupsz, bocs, nem volt szándékos.
Szegény lány egyből rákvörössé válik és már pattan is fel, hogy felvegye a labdát, amikor újabb fehér köpenyes, maszkos alak szalad be a szobába. A két lány riadtan pillant egymásra, ami nem csoda, most már olyan gyógyítók mennek be, akiket nem ismernek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=692932#post692932][b]Mácsai Ráhel - 2017.07.27. 19:57[/b][/url]

Nem terveztem én, hogy visszajövök ide, de amint tudomásomra jutott, hogy ez nem egy egy éjszakás kaland lesz, megszólalt bennem a lelkiismeret, hisz mégis csak én vagyok a kiváltó ok. Bármennyire is nem tehettem róla, akkor is nehezen viselem, hogy valaki kórházban van miattam.
- Uhhh... nem jól nézel ki - vágok egy grimaszt, miután bedugtam a fejem a kórterem ajtaján, hogy megbizonyosodjak róla, nincs ott senki. Aztán be is tipegek, most már egy táskával rajtam, amiből lassan elő is pakolok.
- Mentőcucc - pakolom az ágyára a laptopot, aztán a nachosokat, meg a szószokat.
- Nem tudom, melyiket szereted jobban - vonok vállat, hisz legjobb tudomásom szerint mindent megevett. Előkerül a csokibéka is, mert hát... valamiért mindig volt nála, és azt legalább tudom, hogy nagy kedvence.
- Mi történt? Miért kell tovább bent maradnod? - pislogok, miközben leülök megint a székre. Nem, egyáltalán nem kényelmes, de hát... be kell érni ezzel.
- Rosszul lettél? - óvatosan teszem fel a kérdést, mert tudom, mekkora érvágás ez neki, lehet mostanra már utál is, amiért nem fogadtam szót, és vitettem egyből haza, de mint kiderült... jobb ez így.