A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805559#post805559][b]Jason Henry Payne - 2020.04.15. 16:19[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Jókedvű, bár kissé talán türelmetlennek ható fütyörészés közben hajolok le a portáshoz, és a személyimet a minket elválasztó ujjlenyomatfoltos, itt-ott karcos üvegnek nyomva várom, hogy az ispotály mélyébe vezető ajtó végre kinyíljon előttem. Nincs sok időm, ugyanis csak a két előadás közötti félórás szünetben ugrottam ki az egyetemről, és bár hajnalban még úgy volt, hogy majd a délutáni órákban elintézem a bürokráciát tápláló, oly fontos papírmunkát, akkor már, mint kiderült, a rezervátumban leszek, az aláírt szarokat meg még ma vissza kell juttatnom a dékánnak. Ja, tudom, ideje lenne leszoknom arról, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, hallom eleget a családtól, mindenesetre már az is nagy szám, hogy most itt vagyok. Mer' hát a helyzet az, hogy mióta Jasmine úgy döntött, szexi doktornéni helyett inkább otthonülő anya lesz, én nem voltam hajlandó betenni ide a lábam. Érzed te is, hogy mélyen érintett a dolog.
- Ööö... - szakítom félbe a dance monkeyra emlékeztető fülbemászó füttynótámat, és szemöldökeimet összehúzva nézek körbe a folyosón. Most akkor Jasmine irodájába kell mennem, vagy...? Kihez tartozom? Merlineeeeem, ne tedd ezt velem, erre most tényleg nincs időm! Saját magamat hergelve állok meg a kávéautomata mellett, majd plafont fixírozó szemekkel meg ötéveseket idéző, kidugott nyelvvel kezdek kutatni a farzsebemben. A pergamenköteg, amit néhány hosszú pillanattal később végül sikerül előkotornom, egészen olyan, mintha valamelyik sárkányom húsmaradványoktól bűzlő, nyálas pofájából téptem volna ki, mielőtt még velem együtt le nem nyeli, de... a célnak megfelel. Ahogy így elnézem. Hunyorogva keresgélek a Jasmine után kijelölt doki neve után, aztán egyszercsak cuppantok egy diadalittasat. - ...szóval Vadász.  

5 perccel később

- Én nem tudom, mér' utálják magát ennyire, hogy rezidens-e vagy gyakornok - ööö, az egy és ugyanaz, mi? na mindegy -, de hogy így el legyen dugva egy istenverte orvosi rendelő, hát mit gondolnak, mennyi ideje van az embernek fel-alá mászkálni a sehova sem vezető ispotálybeli folyosókon? - mutatkozom be azonnal és kérés nélkül, mi sem természetesebb, a kisasszony ajtaján úgy nyitva be, mintha csak egy percre ugrottam volna ki, és egyébként is ezeréve ismernénk egymást. A minden ízében gyűrött papírgombócot ősemberi eleganciával dobom a nő asztalára, és ahelyett, hogy elhelyezkednék a vele szemközti széken, inkább járkálni kezdek. Fel és alá. Még véletlenül se idegesítsem a hölgyet, ugyebár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805615#post805615][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.04.15. 20:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805694#post805694][b]Jason Henry Payne - 2020.04.16. 11:12[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Hogy ez nem a bestiárium? Tényleg? Miket nem mond! A hallottakon önkéntelenül is megrökönyödve állok meg a rendelő közepén, és zsebre dugott kézzel, értetlenségemben egy ideig csak némán pislogva nézek át az asztal mögött üldögélő nőre. Most vagy én vagyok nagyon hülye vagy ő, és bár legszívesebben az arcába is mondanám, hogy lehet kár volt az a diploma..., csupán a fél szemöldökömet engedem a kelleténél is jobban felszaladni.
- Hú, látom maga ilyen nagyon kis cuki - szólalok meg végül, a lehető legkedvesebb köntösbe csomagolva azt, amit valójában gondolok: szép, szép, ám úgy tűnik, kicsikét butácska a hölgyike, hát na, nem nagy ügy, sokszor megesik. Csak akkor ne menjen már orvosnak, hé! A biztonság kedvéért valamelyest lágyabb hangon folytatom. - Ha mindenáron tudni szeretné, az a kövér pacák engedett be, aki odalent hesszel a portán.
Előzékenyen beszélek, és noha korábban még soha nem foglalkoztam sajátos nevelési igényű gyermekkel, ezt a nőt itt és most egyfajta tanári challenge-ként könyvelem el. Nem mintha valaha is gondoltam volna magamra, mint tanáremberre, dehát aszondják, mindennek eljön az ideje. Mondjuk, azér' ezután a mesés kezdet után nagyon remélem, hogy ennek a nőnek soha nem kell megmentenie az életem, mer' félő, hogy ő lenne az utolsó gondolatom.
- Ha lenne oly segítőkész, és megtenné, hogy még - vetek egy türelmetlen pillantást az órámra - a következő tizennyolc percben széthajtogatja azt a hát..., minimálisan tényleg megviselt - ciccegő fejingatás - de a célnak tökéletesen megfelelő pergamenköteget - hát vigyáztam rá, az istenért! -, akkor gyorsan rájönne, hogy Miss Jhaveri sajnálatos távozása után - egyperces néma csönd - kezelőorvos nélkül maradtam, ami az én szakmámban egyenlő a halállal. Tudja. Szóval nagyon kéne a csinos kis aláírása a dékánnak. Hogy állományba vesz vagy tököm tudja, hogy hívják ezt maguknál. Tizenhét perc, Vadász kisasszony, egy-kettő, szóljon, ha diktálhatom az adataim.
Szó sincs tiszteletlenségről, egész egyszerűen ilyen megnyerő stílussal áldott meg a jósors, amellett a rendkívüli sárm és ellenállhatatlan fizimiska mellett, ami már az első pillanatban leveszi a lábáról a bárkit, ugyebár. Meg se kell szólaljak hozzá. Jó, tökmindegy, csak haladjunk, mosolygok rá kiskutyaszemekkel a nőre, hátha veszi az adást, és leteszi végre a még tizenöt perc múlva is pont így gőzölgő kávéját. Közben közelebb sétálok az asztalához, és kérdés nélkül előrehajolva mindkét tenyeremmel rátámaszkodom annak szélére, hogy aztán csendes megfigyelőként várni kezdjem, hátha még ma széthajtogatja a gyűrött gombócot, aztán elkezdhetjük végre az adatolást. Szóval mi lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805955#post805955][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.04.18. 14:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805978#post805978][b]Jason Henry Payne - 2020.04.18. 19:07[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Szóval így játszunk.
Nem elég, hogy a viselkedése dölyfös és rátarti, hogy minden felém irányuló szava csöpög a fölényességtől, hogy a pillantás, amivel rám néz határtalanul gőgös, de... valahol még kacérnak és kihívónak is érzem. Hogy mennyire idegesítő a mosoly, amivel a kávésbögréje mögé bújik? Egyáltalán, mennyire idegesítő maga a nő? Úgy... épp csak annyira, hogy hőzöngve akarjam ráborítani a köztünk lévő olcsó asztalt, aztán csapot-papot hátrahagyva kezdjek el másik hivatás után nézni - szintekkel könnyebb lehet, mint új orvost találni.
Mostanában amúgy sem vagyok épp Buddha-állapotomban, az életem több területe is nyűgös, én is nyűgös vagyok, van, hogy feszült is, így az, hogy most nem ordítok rá Miss Túlképzettre, sőt, a bicskanyitogató stílusban előadott szavaira is csupán a fél szemöldököm indul el felfelé, azt hiszem, minimum várakozáson felülit érdemel. Érzem ugyan, hogy az asztal szélén támaszkodó karjaim egy futó pillanatra megfeszülnek, és a vonásaimból is mintha hiányozna az a megszokott kedélyesség, a tekintetem azonban, amit az első szó óta le sem veszek a nőről, se nem ingerült, se nem értetlen, de még csak türelmetlenség sem csillan benne. Az nyugodt maradt és derűs. Érdekes.
- Nagyszerű - morgom aztán halkan, míg megreccsenő tagokkal visszaegyenesedem, és a hátamat kiropogtatva az említett székhez lépek. Bár érzek némi késztetést, hogy ránézzek az órámra, inkább nem teszem, helyette leülök, és miután megszámolom a rendelő összes sarkát, végignézem minden komódját-szekrényét- meg polcát, átvizsgálom az elhanyagolt, az idők során már rendesen megkopott padlót és a plafon meszelés közben vétett hibáit is sorra veszem, jobbommal dobolni kezdek a karfán, és pillantásom is visszatalál az asztal túloldalához. Habár elfelejtettem megemlíteni, de remélem, k*rvajó az a kávé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=806362#post806362][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.04.20. 20:38[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=806421#post806421][b]Jason Henry Payne - 2020.04.21. 11:27[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Bla-bla-bla.
A szemöldököm a vérnyomásommal együtt száll újra az egekbe, miközben az életemről is lemondva előredőlök, és könyökeimet térdeimen megtámasztva borulok arccal sebhelyes tenyereim közé. Nem tudom, miféle modern felfogású egyetemen okult a gyűrött papírjaim fölé hajoló Vadász kisasszony, hogy van-e a világon Waldorf stílusban működő orvosi egyetem (csak remélni merem, hogy nincs), de hogy nekem kampó, az a napnál is világosabb.
- Még magának kell felkészülnie lelkileg? - kérdezek vissza elhaló hangon, épp csak annyira nyitva szét ujjaimat, hogy kilássak közöttük, és a szemben ülő gyógyító is láthassa a tekintetembe költöző páni félelmet. - Ugye, most csak viccel?
Dermedt csendben ülök, csupán ujjaim rejtekéből figyelem a másikat, és közben olyan gondolatok kapnak lábra a fejemben, mint "Irgalmazz, Merlin", "...utoljára steaket szeretnék enni" és "...de hisz még olyan fiatal vagyok!".
Aztán elnyomok egy sóhajt, leengedem arcom elől a kezem, és visszaegyenesedve a széken, megrendítően komoly tekintettel nézek rá a nőre. Úgy, hogy érezze, ez, amit most mondani fogok, nagyon fontos lesz, életbevágóan fontos, és bár ezzel ellent kell mondanom minden férfiúi ábrándnak, úgy mint hiúság, becsület meg ösztön, ami mind-mind fejvesztve ordít és vörösen villódzó neontáblát lobogtat lelkiszemeim elé, hogy NE TEDD!, én sajnos tudom, hogy nincs visszaút, se mese, se más kibúvó, semmi, de semmi, mostantól ez a nőzet lesz az, aki megpróbál életben tartani, és bizony jobb, ha tud róla:
- Híztam - bököm ki rezignáltan, de azért a hasamat a tőlem telhető legnagyobb erővel húzom be és tartom úgy, hát... úgy-ahogy. A Karácsony... az a kibaszott Karácsony az oka mindennek! Az a rengeteg anyaféle mirinda szelet meg halászlé meg sült oldalas meg ótejóég!, hát mennyit ettem én?!, és még csodálkozom, hogy ez mind még így április végén is érezteti hatását? Dehát így járnak az agglegények, akiknek nem mondja otthon senki, hogy hé már, azért ezt így inkább ne. A tíz kiló az tíz kiló, testvérek között is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=807064#post807064][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.04.27. 14:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808294#post808294][b]Mikecz Emese - 2020.05.12. 01:22[/b][/url]

Nem. Nem, nem, nem és nem. Egyszerűen még mindig alig akartam felfogni, pedig nem most tértem magamhoz, hanem már legalább… egy napja? Tényleg egy napja itt rohadnék? Nem tudom minden úgy összefolyt és fertőtlenítőszagú volt. Pedig amúgy nem volt bajom a fertőtlenítővel, de most elviselhetetlenül felfordult tőle a gyomrom és csak azt akartam, hogy tűnjön el minden. Szóval inkább csak igyekeztem kibámulni a plafonon és naponta legalább tízszer zaklatni valakit, hogy hozzon már nekem egy kicseszett szál cigit, mert itt fogok elsorvadni. Na igen.. nem kellett volna dohányoznom. Akkor este sem kellett volna, nem igaz Emese?
De hát mit szépítsem, ezt sikeresen elbasztam. Nincs rá jobb szó, nem lehet kifinomultabban mondani, mert ez tökéletesen lefesti azt a helyzetet, ami elől inkább csak a plafon bámulásába menekültem éppen. Mert a bőröm húzódott és még viszketett is egy kicsit és be is volt kötözve és… nem bírtam tükörbe nézni. Nem a hajam eltűnt részét sajnáltam, mert valahogy tudtam, hogy az visszanő, mert így kell lennie. De az, hogy csúnya kékes-szürkés sebek voltak rajtam és.. nem, senki nem volt képes megmondani, hogy ez most meddig és hogyan?
Úgyhogy vártam. Vártam, amíg átkötözték a sebet, vártam, amíg a kedves hölgy jószándékúan és kicsit sajnálkozva nézett rám. És ott volt rajta az a békés, derűs mosoly, amit kedvem lett volna letörölni onnan. Mert legszívesebben hozzávágtam volna az első kezem ügyébe kerülő dolgot, és mindezt miért? Mert tehetetlen dühömben nem tudtam mit csinálni. És még gyenge is voltam.
Felemeltem a csupasz bal karom a szemem elé és elfintorodtam. Hiába forgattam, hiába akartam elhinni, hogy a fényben legalább egy egészen kicsit jobban néz ki és még akár szép árnyalata is lehet… nem sikerült. Pedig észrevehettem volna, hogy már most halványabb, mint tegnap... Bosszús sóhajjal ejtettem vissza a karomat a takaróra. Ó igen, elképesztő módon tudtam sajnálni magam. És most erre minden okom meg is volt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808344#post808344][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.05.12. 17:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808350#post808350][b]Süveges Lili - 2020.05.12. 18:24[/b][/url]

A kisebbik Süveges lány igazán szerette a családját. Igazából kedvelt ő mindenkit, amíg valaki rá nem vette, hogy ne kedvelje őt, de ilyen személyből nagyon kevés volt, és azok se mindig jutottak Lilinek eszébe, hogy olyanok, szóval gyakorlatilag, míg újra nem emlékeztették, őket is kedvelte. De a családjáért odáig volt, olyannyira, hogy volt kedvenc nagybácsija, kedvenc unokatestvére, másik kedvenc unokatestvére, ó és igazából nagybácsija csak egy volt, amennyire tudta. Szóval a világért se mondhatta senki róla, hogy nyűg lenne számára a rokonság, most mégis, miközben szülei után caplatott a folyosón, olyan benyomást keltett, mint aki bárhol máshol szívesebben lenne.
De ez nem a nagybátyjának szólt, akit valami tüzes rák vagy csiga megharapott, összenyálazott, vagy mit csinált, hanem úgy alapjáraton ennek az unalomháznak.
Itt semmi érdekeset nem lehetett csinálni, és idegenekhez nem is szambázhatott oda, hogy a nyavajájukról faggathassa őket. A nagybátyjáét meg már azelőtt tudta, hogy ide kellett jönnie. Erre pocsékolni egy jó kis szombat délutánt!
Persze megmutogatta magát, és a nagybátyja valamiért könnyezni kezdett miatta, de aztán, hogy elmesélte nagyjából minden kaladját az iskolából, ki lett terelve a teremből, hogy menjen, keressen magának valami büfét, vagy árust, ha éhes.
Értette ő, a felnőttek beszélgetni akartak. Az meg végképp unalmas dolog volt, így Lili nem is bánta, ha járhat egyet. De nem volt éhes, arról pedig elképzelése sem volt, hogy mi egyebet kezdhetne magával. Szóval csak ment, és nézelődött, aztán tovább ment, majd megtorpant, hátralépett kettőt, ismét benézett balra az egyik szobába, majd arcára felismerés ült ki, és egy pillanatra megfeledkezett arról is, hogy alapvetően nem biztos, hogy örülnie kéne a találkozásnak bárkivel is egy ispotályban.
- Nééé, sziaa! - köszönt, és már be is invitálta magát a Rellonban megismert Emese szobájába. Először csak kicsit szokatlannak tűnt az arca, de közelebb érve már a haja is másként állt, és mire megállapította, hogy bizony nem pihenni jött ide a lány, már vagy tíz másodpercig nézte őt mosolyogva. Aztán egy "ó"-ra formálódott a szája, ahogy végignézett rajta, és a sajnálkozásról valahogy teljesen megfeledkezve, színtiszta kíváncsiságtól telve megkérdezte:
- Ezt nem azzal a fél arcot leolvasztós mizerával csináltad, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808451#post808451][b]Mikecz Emese - 2020.05.14. 14:46[/b][/url]

Azt hiszem pont az ilyen esetek miatt szokták mondani, hogy felelősség, meg körültekintés meg egyéb ilyen szarságok. Csakhogy ezekből eddig is híján voltam és ezúttal bebizonyosodott, hogy nem is annyira lebecsülendő tulajdonságok. Még akkor is, ha nem ismertem be. Mert másrészt, ha nem kerülök mámoros állapotba talán sosem fejtem meg a titok nyitját. De hát… úgy tűnik az én szerencsém pont most döntött úgy, hogy kisétál az életemből. Hát kösz!
Igazából nem panaszkodhattam, mert a négyágyas szobában csak két ágyat foglaltunk el. Én meg az a fura boszorkány, aki az idő legnagyobb részében csak aludt. Határozottan unalmas társaság volt. De azt azért nem tudtam megérteni, mi a halálért kell nyitva hagyni állandóan azt a rohadt ajtót. Hiszen amint a mellékelt ábra is mutatja, így bármilyen jöttment csak így besétál ide. Barna szemeimet a szőke lány arcára vezetem és összeráncolt szemöldökkel próbálok rájönni, hogy honnan is lehet ismerős, de valószínűleg olyan jelentéktelen lehetett a találkozásunk, hogy ezt a rejtélyt nem fogom egyhamar megfejteni.
- Fogalmam sincs miről beszélsz - fintorodom el amint feljebb tornászom magam az ágyban, hogy legalább félig ülő helyzetbe kerüljek. A bőröm még több helyen érzékeny és a mozgolódástól felszisszenek, mert akármilyen puha is az anyag rajtam, a takarón meg bárhol… egyszerűen így is durvának érzem néhol.
- Azt mondd már meg, hogy te mégis ki a f.. halál vagy - gratulálok Emese ismét moderáltad magad annyira, hogy nem azt kérdezted ‘kiafaszomvagyte’. Szóval ezért megérdemlek egy képzeletbeli hátba veregetést, nem? Fejemet oldalra billentem ahogy próbálok visszaemlékezni, hogy mégis hol találkozhattunk. - Amúgy mindig  minden ajtón besétálsz, ami nyitva van? Tudod ez nem egy állatkert, nem mindenki szereti, ha így megbámulod - még meg is forgatom a szemeimet, mert nem tudom ki engedett ide kisgyerekeket szabadon kószálni. Vagy az is lehet, hogy az idegosztályról szökött me?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808466#post808466][b]Süveges Lili - 2020.05.14. 18:16[/b][/url]

Volt pár dolog, amit Lili egész sajátosan értelmezett. Mint mondjuk az illem, vagy a magánszféra, mint olyan. Utóbbiról általában megfeledkezett, az előbbiről pedig úgy vélekedett, hogy ha őt fordított esetbe nem zavarná, akkor a viselkedésével nincs is semmi gond.
Így aztán teljesen ésszerűnek és elfogadhatónak tűnt kérdés nélkül beszambázni valakinek a kórtermébe, és jóformán az arcába mászva arról érdeklődnie, hogy mégis mivel intézte így el magát. Mert elintézte, az biztos volt, annyit még Lili is értett, hogy ide nem kerülnek könnyű balesetes boszik és varázslók, de még csak mugli módon súlyosabb állapotba kerülők sem. Ami tehát Emese bőrével és hajával történt, az mágikus eredetű, és mint olyan, nem egy suhintás volt helyrehozni.
Más szóval rendkívül érdekes volt! És persze fájdalmas, biztos. Eskü, előbb-utóbb az is eszébe jut majd Lilinek, hogy a hogylétéről faggassa, de Emese első reakciói nem terelték azonnal ebbe az irányba a szőkét. Láthatóan meg sem ismerte őt, amit Lili tévesen és naívan nem egészen annak tudott be, aminek kellett volna.
- Hűű, még a memóriádra is hatással volt? Duurva! - leült a lány ágya szélére, és úgy nézegette tovább, de aztán kifakadását hallva kissé észbe kapott.
Bámulni nem szép dolog, ez volt nagyjából az első dolog, amit megtanult édesanyjától. Meg a második, harmadik, huszonnegyedik.. jó sokszor el kellett neki magyarázni, hogy ne bámuljon másokat.
- Igazad van, bocsánat! Csak megláttalak, és.. tényleg nem ismersz fel? Lili vagyok, levitás. Nekem volt csokis a kezem, és te voltál az, aki nem rúgott páros lábbal ki a tanulószobából.
Elvigyorodott, és ültében kicsit rugózott az ágyon, láthatóan alig várta, hogy megtudjon végre valamit Mesitől. Magában már így hívta, csak hangosan még nem merte kimondani.
Bár most lehet nem volt olyan veszedelmes a rellonos lány, de előbb-utóbb kikerül innen, és lehet akkor már emlékezni fog rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808546#post808546][b]Mikecz Emese - 2020.05.15. 17:10[/b][/url]

Kedvem lett volna beismerni, hogy a plafon bámulásánál még az is jobb volt, hogy történt valami - például bepofátlankodott ide ez a kiscsaj -, de őszintén szólva az egész jelenléte csupán baromira idegesített. Összességében nem tűnt olyannak, aki felfogná, hogy amit csinál, az pofátlanság. Az is lehet, hogy egyszerűen csak buta.
- Semmi baja a memóriámnak - csóváltam meg a fejem és eltorzult az arcom, ahogy konstatáltam, hogy bizony a kis szőke hosszabb maradásra rendezkedett be azzal a mozdulattal, ahogy leült az ágy szélére. Még mindig kitartott bennem az a borzasztóan idegesítő érzés, hogy valami fölött elsiklottam, és figyelnem kellett volna rá, de egyszerűen lomhán vánszorgó gondolataim között nem tudtam rájönni, mi is lehet ez a tény.
Aztán a kis szőke kimondta. Lili. De talán nem is a neve volt az, ami miatt beugrott nekem minden, hanem valahogy a légkör, a csoki.. franc tudja. Az biztos, hogy ajkaim egy halk ó-t formáltak, ahogy leesett, hogy ez a kislány az a kislány. Elvégre elég idegesítő volt ahhoz, hogy emlékezzek rá.
- Aha. Lili… te voltál az, aki nem bírta befogni, meg valami felhőről magyarázott, igaz? - forgattam meg a szemeimet ahogy felidéztem az emléket. Az egész rellonon végigrángattam szerencsétlent, és alig vett közben levegőt. Mert ha nem kérdezett, akkor valami képtelen történetet mesélt. - És amint látod, megvan még a fél arcom, úgyhogy nem, ezt nem azzal csináltam - vontam meg a vállam, mert így már a korábbi kérdése is értelmet nyert. Még jó, hogy a kislány nem volt velem, mikor a baleset történt. Azt hiszem nem beszélgetnénk most ilyen boldogan itt. Bár ahogy nézegeti a sebeimet el tudom képzelni, hogy a saját beleit is vigyorogva, hatalmas kíváncsisággal szemlélné… merthogy milyen érdekes, vagy valami ilyesmi.
- Te figyelj, ha már ilyen régi jó ismerősök vagyunk, nem tudsz szerezni nekem egy szál cigit? - kíváncsi barna tekintetem az arcára függesztettem és azt latolgattam közben, hogy mégis mennyi esély lehet rá, hogy véletlenül van egy szál a zsebében? Valószínűleg semennyi. Elfordultam tőle megrázva a fejem és az éjjeliszekrényen álló pohár vízből kortyoltam egyet. Azt hiszem még egy ideig nem jutok máshoz mint vízhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808623#post808623][b]Süveges Lili - 2020.05.16. 16:33[/b][/url]

Ugyan nem volt ezügyben konkrét szándéka, ismerőseinek egy komoly százaléka mégis meg volt győződve róla, hogy Lili nem végelgyengülésben fog száztizenkét évesen elhunyni, hanem kívácsi és félelmet nem ismerő, vagy legalábbis az óvatosságot nem különösebben komolyan értelmező természete miatt.. valamivel hamarabb.
Pedig még emlékezett is rá, hogy ösztönei azt súgták a múltkor, mikor megismerkedett Emesével, hogy talán jobb lenne nem piszkálni az alvó oroszlánt. Ráadásul most még közelebb is állt az alváshoz, legalábbis ágyban volt, de legalább látszólag pálcával nem volt felfegyverkezve. Valami mégis arra ösztönözte, hogy közeledjen a lány irányába, és ha más nem is, az nagyon is foglalkoztatta, hogy vajon mi készteti erre.
Lili elvigyorodott, mikor felfedezni vélte a felismerést a másik arcán.
- Igen, én voltam! A hálótermünkben, a Levitában van olyan megbűvölt plafon, amin felhők úszkáltak, mintha igazi ég lenne, és onnan esett le, és..
Gyorsan befogta, mikor rájött, hogy valószínűleg nem akarja a rellonos újból végighallgatni ezt a történetet. Pedig szívesen mesélt róla, főleg a seprűs mutatvány miatt, amit azóta is sűrűn gyakorolt. Már persze nem a szobában, még csak nem is a kastélyban.
Kicsit arrébb csüccsent még egy fél popónyival Emeséhez, megkockáztatva, hogy eléri őt, hogy jobban szemügyve vehesse. Furcsa kis grimaszt rajzolt arcára a felfedezése, ahogy a sebeket vizsgálta. Legalábbis amiket látott. Mielőtt azonban kiélhette volna kíváncsiságát, és megtudakolhatta volna, hogy ha nem az arcot leolvasztós bájital, akkor micsoda is okozta mindezt, a lány nekiszegezett egy egész más hangvételű kérdést. Meg is lepte vele a szőkét, aki egy pillanatig csak pislogott bután.
- Öööö.. nem hiszem. Talán kérhetek nagynénémtől, bár hogy adna is, azt kicsit kétlem. - Sőt, inkább biztos volt benne.
- De ha éhes vagy, hozhatok neked valamit a büféből! Kaptam rá pénzt, de én nem vagyok éhes.
Remélte, hogy ez is van olyan jó, mintha cigit hozna, elvégre csak jobb lehetett egy szendvics, vagy valami különleges édesség, mint amit itt főztek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808658#post808658][b]Adam Kensington - 2020.05.16. 21:58[/b][/url]

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x


Köntösömben ülök a kanapén, miközben a rádióból a hírek recsegnek. Porthos gombócként támaszkodik combomnak, ahogy összegömbölyödve pihen mellettem. Hiába hűs érintésem, dorombol a simogatás alatt. A többiek valahol kint lébecolnak, hiszen hozzám hasonlóan, főleg éjszaka élnek. De ez a szürke szőrpamacs különösen szeret aludni. Egy kis vékony hangot ad, amikor egy fej jelenik meg a kandallómban. Unottan pillantok oda és hallgatom végig az egyik gyógyító kérését. Berendelnek. Magára hagyom hát a macsekot, felkapok valamit és hamarosan távozom. A kanapétól való felkelésemtől számított pár pillanat múlva.
Öltözékem, melyben megérkezem a fővárosba, amolyan mugli műtős-nővér egyenruha a maga világos zöldes-kék V-nyakú pólójával, laza nadrágjával. Nem adtak itt nekem semmi gyógyítóholmi félét, úgyhogy mindig ezt kapom magamra, amikor idejövök, hogy legalább az világosabb legyen, hogy az ispotály alkalmazásában állok valamilyen szinten, illetve kicsit fémjelezheti, hogy nem vagyok teljesen a varázsvilág része. Legalábbis pálcasuhintgatást nem kell várniuk tőlem. Lényeg a lényeg, valamiért ebben kezdtem idejárni, mert nem tartottam idevalónak alapvető, sötét, ijesztő alakomat még kontrasztosabbá tevő öltözékeimet; meg mert volt nálam otthon ez a ruha - nem kell tudni, miért - és mára már egészen megszokták, hogy ha ezeket a darabokat látják, akkor valószínűleg én közelítek a folyosón. Nem mintha amúgy ne lehetne egyből kiszúrni, hogy én vagyok az.
Biccentek a recepción, haladok végig az éjjelre elnyugodott, kissé kihalt ispotályban, mígnem megérkezem a megfelelő részlegre. Egy fiatal nő járkál fel, s alá az egyik szoba előtt. A kiírásokra nézek. Igen, ide jöttem. Odalépek hát a gyógyítónak tűnő ismeretlenhez, letekintve rá.
- Jó estét - üdvözlöm baritonomon, bólintva egyet és egyebet nem is mondok. Hangsúlyom olyan, mintha egy megbeszélt találkozóra jöttem volna. Hiszen így is volt, csak nem mi beszéltük meg egymás közt azt a találkozót. Különben meg a mellkasomra tűzött kis táblán ott virít: Adam Kensington - gyógyító konzultáns.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808910#post808910][b]Mikecz Emese - 2020.05.19. 16:29[/b][/url]

A kezdeti értetlenségemet hamar felváltotta a felismerés, és amikor a Lili még a felhőket is elkezdte újra emlegetni megforgattam a szemeimet. Igen, helyben vagyunk, ő az a nagyon is idegesítő levitás. Csak tudnám, hogy miért mindig ő kerül a szemem elé, és mégis miért szűrte le azt egyetlen találkozásunkból, hogy kifejezetten örülnék a látogatásának?
Figyeltem az arcát ahogy közelebb helyezkedett és megszemlélte az állapotom. Komolyan mondom, ennyi kíváncsisággal az sem érdekelné, ha valami halálos ragadozó lennék, boldogan nyújtaná nekem a kezét is ebédnek, ha azt kérném. Én is végignéztem a kezemen éktelenkedő sebeken, amik minden valószínűség szerint a nyakamon is folytatódtak, de azokat szerencsére nem láttam.
- Vajon a nagynénéd akkor sem adna, ha megmondanád, hogy egy rászorulónak lesz? - elvigyorodtam az egész helyzet képtelenségén, elvégre nehezen tudtam elképzelni a lány nagynénjét, amint jó szívvel nyújt át nem is egy, de két szál cigit. Valahogy nem illett a Liliről és a kis világáról alkotott képembe.
- Uhh, nem köszi, nincs kedvem enni - megvontam a vállamat és közömbös pillantást vetettem a szőkére. Nem volt igazán étvágyam és valamennyi tápanyagot muszáj voltam bevinni inkább a minimumra törekedtem, mint a maximumra. - De ha te kérsz, akkor volt itt valahol egy zacskó chips - állammal az éjjeliszekrényre böktem, mert úgy rémlett a fiókjában még lapult egy kis nasi. Feljebb tornáztam magam, mert állandóan lecsúsztam, pedig elég nagy párna volt mögöttem ahhoz, hogy normálisan megtámasszon.
- Te amúgy mit csinálsz itt? - fejemet oldalra billentve tekintettem a levitásra. Talán végre valakinek eszébe jutott, hogy kivizsgálja az agyát? Mert valami nem volt vele rendben, abban biztos voltam. Mindeközben pedig csak azon forgott az agyam, hogy vajon elküldhetem-e őt, hogy vegyen nekem egy doboz cigit? Mennyi az esélyem arra, hogy adnak is neki? Valószínűleg nem sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809037#post809037][b]Süveges Lili - 2020.05.20. 17:40[/b][/url]

Nem tudta Lili, hogy mennyire gondolhatta komolyan a kérdését Emese, de a vigyorból, amit mellékelt hozzá, úgy sejtette, nem egészen. Vagy legalábbis úgy gondolhatta, hogy Lili vagy épp a nagynénje majd jót nevet a képtelen ötletén. Akárhogy is, a szőke is elmosolyodott, mert örült, ha nem is a megfelelő okból, meg szívből jövően, de legalább egy mosolyfélét látott a másikon, és nem csak a vélhetően korábban sokkal csúnyább, de még most se túl szép sebeket.
- Előszeretettel hangoztatja, hogy milyen szörnyű, és borzasztó, és sose ne szokjak rá, vagy ha mégis, azonnal verjem a fejem a falba kétszer, és harapjak az ujjamba, szóval nem tudom, mennyire esne meg a szíve egy rászorulón - latolgatta az esélyeket, majd megrántotta a vállát. - De persze szívesen megkérdezem neked. Amúgy mi van a sajátoddal?
Így, hogy nem ismerte a baleset előzményeit, meg úgy az ispotály házirendjét, jogosan értetlenkedett azon, miért nincs Emesének saját készlete az éjjeliszekrényen. Mindenesetre a chips valóban ott volt, miután Lilkó odalépett és kihúzta a fiókot. Vett egy marékkal, és vissszahuppant az ágyra.
- Köszi! Éhes én se vagyok, de ez úgyis csak azért kell, hogy el ne felejtsem, hogy kell rágni, mire megéhezem - mondta halál komoly ábrázattal, mintha valóban ennyire kis sötét lenne neki odabent. Ismert pár szőkenős viccet, de ilyenről azért még nem hallott.
Emese feljebb tornázta magát, Lili pedig hümmögött egyet. Teli szájjal nem volt illendő beszélni, úgyhogy megvárta, míg kiürült, ügyelve arra, hogy a fogai közt se legyen semmi undi, mikor újból beszélni kezdett:
- A nagybátyám itt van pár szobával arrébb - bökött fejével az emlegetett irányba. - Van egy vissza-visszatérő baja, de nem igazán avatnak be, hogy miért olyan súlyos, hogy ide kell hozni miatta néha. Meg azt se teljesen értem, hogy minek jöttünk meglátogatni, ha pár nap múlva úgyis hazajön.
Volt még pár dolog, amire az élet nem tanította meg a Süveges lánykát, pedig már nem volt kisgyerek, csak távolról sem felnőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809432#post809432][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.24. 11:01[/b][/url]

Nagyon büdös, nagyon büdös, nagyon büdös.
Finnyáskodik magában, mert kentek rá valami kenőcsöt, így is ég a bőre, de most még szagos is. Orra ráncolódik, ahogy eltartja magától, de, azt mondták, holnapra már csak a bőrpír marad és némi viszketés. Hála a magasságosnak, de attól még aggodalma nem múlt el.
Van az úgy, hogy nem tervez az ember semmit, csak cselekszik. Ő is így akart tenni és a laborba igyekezett, szokása oda keveredni, ha már bejár az órákra, néha gyakorlatba is ülteti, senki ne gondolkodjon nagyságokban, mersze nincs. Egyelőre. Leginkább zsibogó tagjainak enyhítésére szolgálna bármi is, ami kijött volna az üstjéből, de mire a kilincsért nyúlt volna, a baj szó szerint robbant az életébe. Ebbe rontott bele, holott először csak el akart, mégis, ajtót nyitott és...
Valahogy összefolyik minden, még kicsit neki is. Lehet a kipárolgás szédítette meg, vagy a látvány, vagy úgy bármi más. Egy valaki volt bent, aki telibe kapta az egészet, rá pedig akkor ragadt, amikor berontott, csak ellenőrizni a protokollt tartva, hogy pulzus, mi az anyám történt itt, légzés, mik a sérülések, és a többi. Jutott belőle a ruhájára, amelyet lecseréltek, most az a tipikus fehér ing és nadrág van rajta, mert az volt a biztos, ha megy a kukába, ha jól nézte, amúgy is itt-ott átmarta a dolog. Idegennek érzi magán, a kenőcsöt is, a szervezetébe töklével juttatott kellemes nyugtatót, mert bizony sokkot kapott, amikor elrohant valami segítségért obégatni. Utólag látva, kellett is. Nagyobb volt a baj, mint aminek kinézett, a fejében pedig hatalmas. Fogalma sincs, mi történt, annyit mondtak neki, hogy valami balul sült el, a bájitalok néha robbannak, neki meg görcsben a gyomra, mert milyen az már, hogy ezek robbannak? Nem gáz, nem tűz, hanem ott rotyog és a forró valami képen talál. Egy időre kicsit lehet lelőtte a kísérletezős kedvét, ebben már biztos...
A kávé, amelyet magába adagolt, már bőven felébresztette a félkómából. Szerencsére semmi gond, neki leginkább az ijedtség volt a baja, azért ránéztek az ő dolgaira is. A hegeit láttán rögtön tudták, mivel is van még mellette dolguk, ő meg akkor csendesen érdeklődött még pár dologról. Jó javast fogott ki, kedvesen nyugtatta meg, hogy nem kell még gödröt sem ásnia, kevesebb bagó és több zöldség, csak a szokásos. Azt mondjuk egyelőre elképzelni sem tudja, hogy mit mondjon, hova is tűnt, mert dolga lett volna még, csak hát... Ja. Nem akar feleslegesen pánikot, mindenképp elmondja majd neki is persze, aztán lesz ami lesz. Valószínűleg később indul majd vissza, nem tudja, itt akarják-e fogni a semmiért. Meglepné. Ahogy az is, amit végül cselekszik. Megtudta, hol pihen jelenleg az, akire rátalált és bár pihen és ne zavarja, ő meg nem nyugszik, mert nem hallott jókat, vagy csak ő reagálja túl. Menet közben, hirtelen felindulásból áll meg egy kisebb, éppen virágzó cserép mellett és nemes egyszerűséggel emeli fel. A növény átlagos, nem tiltakozik, cserébe szép és mi nem jobb annál, mintsem arra kelni, hogy valaki ilyet rakott az ágya mellé? Vagyis a filmekben ez tökre így van, ezért kreténkedik, ahogy elér az ajtóig és óvatosan nyit be.
Nem kellemes látvány, bár itt nincsenek pittyegő gépek, ő meg fehérben van, ami irritálja, de más ruhát nem találtak neki. Lehetne játszani orvososat, de ahhoz nem gyógyszerezték be kellően. Az ágy mellé lépked, leteszi a cserepet és sóhajt.
- Jaj te – jegyzi meg csendben, nem tudja ébren van-e vagy sem, felkelteni nem akarja. Leül végül kicsit, tisztább kezével dörzsöli át az arcát. Hát erre sem számított.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809543#post809543][b]Jason Henry Payne - 2020.05.25. 15:26[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Vadász kisasszony kérdésére fél szemöldököm önkéntelenül is ívbe fordul, majd lassan, kíváncsian útnak indul felfelé.
- Már egy mágiatörténet professzorhoz vagy egy kviddics világkupa-győzteshez képest? - érdeklődök ártatlanul, a fejemet is oldalra billentve, és bár remélem, hogy az arcomon minden vonásom lágy marad, azért érzem, hogy kezdek kissé szemtelenné válni. Nem szokásom udvariatlanul viselkedni, főleg nem nőkkel szemben, kapásból megmondja ezt rólam bárki, csak hát van az úgy, hogy összejön minden, mer' még az ág is húzza az embert, ráadásul elég sietős is lenne a dolog, és akkor tessék, a hivatalos szervek egyik szemrevaló teremtése is inkább neki áll a véremet szívni, mintsem könnyítene kicsit az életemen... yepp, az okosok ezt nevezik bürokráciának. Az orrom hegyét fel-le mozgatva nézem a nőt, miközben gombolni kezdem az ingem. - Miért épp a gyógyítói pályát választotta?
A kérdés közben mindvégig a tekintetét keresem, majd a torkomat megköszörülve felállok, és a vászoninget a széktámlára dobva átsétálok a mérleghez. Egyelőre eszemben sincs ráállni, inkább lassított felvételként, kelletlenül bíbelődök a cipőim levételével.
- Mint látja - szólalok meg újra, és meztelen hátamat felé fordítva, a jobb vállam fölött pillantok hátra rá. - Van, hogy meggyűlik a bajom egy-két példánnyal. Szóval ha emiatt kérdezte, megnyugtatom: biztos, hogy fogjuk még látni egymást.
Szívesen hozzátenném, hogy abban is biztos vagyok, hogy lesznek helyzetek, mikor a frissen lefőtt kávéját bizony ott kell hagynia miattam, ha fincsi, ha nem, mert épp megtalálok halni, de nem akarom máris ilyen mélységekbe taszítani. Szoktassa csak a lelkét ahhoz az egyszerű gondolathoz, hogy megnyert magának mint praxisa legbiztosabb tagját, a többit meg majd úgyis hozza az élet. Mert hozza, ahogy mindig.
- Készen áll? Nem, én sem...- mormogom az orrom alatt, aztán kifújom a levegőt, és az államat tüntetőleg a plafon felé emelem, hogy egy pillanattal később már mindkét tenyeremet a szemeimre szorítva álljak rá a fém ítéletosztóra. - Ki ne mondja hangosan! Nem érdekel az ilyen lelketlen szörnyetegek véleménye.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809872#post809872][b]Mikecz Emese - 2020.05.29. 18:57[/b][/url]

Szóval valahol hálásnak kéne lennem, meg reménykedőnek, hogy Lili felnőttekkel érkezett, mert így legalább halvány kilátásom van arra, hogy szerezzek egy szál cigit. Még akkor is, ha jelen esetben valószínűleg nem tenne túl jót.
- Elfogyott - elfintorodom és a hazugság ösztönösen csúszik ki a számon. Mert nyilván, aki rámnéz az rögtön látja, hogy korántsem vagyok olyan állapotban, hogy rágyújtsak. Még akkor sem, ha már egy ideje javul a dolog meg minden... egyszerűen valószínűleg nem tenne jót. Ám sajnos sosem zavart, hogy mennyire gyilkolom meg a tüdőmet, szóval az önpusztítás ezen formáját továbbra is támogatnám, ha végre kapnék egy kicseszett szálat... - Nem hiszem egyébként, hogy segítene, ha az ujjadba harapnál - teszem még hozzá szórakozottan elmosolyodva miközben megcsóválom a fejem. Na nem mintha engem fenyegetett volna a leszokás veszélye, de akkor sem tartom hatékony módszernek.
Tekintetemmel követem a szőkét amint előhalássza az említett nasit, és örülök, hogy jó gazdára talált, mert azt hiszem ha rajtam múlik még egy jó ideig porosodik abban a fiókban. Persze ismét pislogok párat meglepettségemben, mert őszintén... ez a lány a világ összes hülyeségét összehordja, és mikor azt hiszem, hogy nem tud meglepni, akkor mond még három képtelenséget.
- Hát ha rendszeresen elfelejted hogyan kéne rágni, akkor azt javaslom keress fel itt egy gyógyítót - közlöm egy gonosz vigyorral. Na nem mintha olyan butának tartanám Lilit, hogy elfelejt rágni, sokkal inkább a szórakozottsága lehet a fenyegető okok egyike.
- Ühüm - csak hümmögve nyugtáztam a mondandóját beleadva minden együttérzésemet, annak ellenére, hogy valójában teljesen hidegen hagyott, hogy vajon milyen nyavalyája lehet a nagybátyjának. Inkább az a gondolat ütött tanyát az én fejemben, hogy mi van, ha én is ilyen leszek... ilyen nyomorék, aki rendszeresen rászorul az ellátásra? Akit a (nem túl szívélyes) családtagok ilyenkor meg-meglátogatnak, hogy érezze a törődést. Akit sajnálnak... megráztam a fejem.
- Vajon belőlem is ez lesz? Egy visszajáró szellem az Ispotályban? - nem is tudom, hogy a kérdést inkább csak magamnak tettem fel, vagy Lilinek, de ösztönösen nyúltam a chips után, hogy egyet kivéve lassan kezdjem el rágcsálni, miközben csak a túl steril fehér takarómon felejtettem a pillantásomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809873#post809873][b]Mikecz Emese - 2020.05.29. 19:18[/b][/url]

Lebegek. Nem tudom mi ez, csak elnyel. Elnyel a lebegés, a súlytalanság. És nem akarok kitörni belőle. Nem akarok megérkezni, mert tudom, hogy akkor a fájdalom is utolér, és belém marva tépi le rólam a bőrt, a húst... szakadnak a szövetek, összeroncsolt sejtek kiáltoznak egymásnak és már a csont is kilóg. Érzem, hogy kezd húzódni.
Ezernyi tűszúrás.
És a mámor most nem segít. Most csak a fekete füst van. A fájdalom. Engedjetek ki innen, mert szabadulni akarok, letépni magamról mindent, hogy csak a lelkem legyen. Mert az talán már nem fáj. Kiáltás, és a dermedt tudat. Mint mikor leesel valahonnan és zuhanás közben tudod, hogy fájni fog. Mégsem vagy képes mozdulni, nem tudsz tenni semmit. Pont ilyen volt akkor is. Az eltompult érzékek és egy rosszkor elejtett cigarettacsikk. De mindez olyan homályos és álomszerű. Tényleg megtörtént? Vagy csupán képzelet az egész?
Kezek ragadtak meg és kiáltások harsantak. És én nem tudtam. Nem tudtam kinyitni a számat és azt mondani, hogy mindenki takarodjon el a kurvaéletbeis. Vittek, húztak, elaludtam. Felkeltem, nem tudom mikor, de aztán rájöttem, hogy mégsem voltam ébren. Hogy csupán álom volt, amiben saját, megfeketedett csontjaimat tartottam az ujjaim között... és nem jött az ébredés csak a zuhanás. Vissza oda. Vissza a semmibe. Aztán lassan, nagyon lassan sikerült átcsúszni abba a bizonyosba. Amikor már nem éreztem semmit.

Nem vagyok ébren, de nem is alszom igazán. Éppen a határon egyensúlyozok. És a mérleg ezúttal már egyre inkább az ébrenlét felé billen. Majd talán pont az a csendes megjegyzés kell hozzá, hogy átbillenjen és a szempilláim megrebbenjenek, hogy aztán áramütésszerűen pattanjanak fel a szemeim. De még mindig olyan ködös és tompa minden.
Fehér, fehér fehér. Ez az első. Minden olyan túl fehér.
Az orromat összeráncolom, mert megcsap a fertőtlenítő meg minden egyéb gyógynövény (ragacsos cuccok meg bűzös gyógyszerek) szaga. Felnyögök, majd arcomat az előbb hallott hang (vajon tényleg itt van valaki, vagy csak képzeltem) irányába fordítsam.
- Mégis mi a franc történt? - a hangom rekedt, régóta nem beszéltem és ez is inkább suttogás, mint valós beszéd. Barna szemeimet lassan az éjjeliszekrényen álló cserépre emelem, majd felhúzom az orromat. Minden olyan zavaros és érzem, hogy a gondolataim csak lassú ütemben folydogálnak. Olyan tompa a fejem, pedig szeretném kitisztítani, szeretnék egy kicsit hamarabb reagálni, de csak pár percnyi meredt bámulás után hagyja el ajkaimat a következő kérdés.
- Te hoztad ide ezt a gazt?  - pillantásom ismét a srácra rebben, aki... hát Merlin a megmondhatója, hogy mi a neve, de gyanítom a suliból ismerős az arca. Mert ismerős, de még mindig olyan iszaposan ragadós az agyam, hogy nem tudom kihámozni a nyilvánvalókat. Lassan.. túl lassan térek magamhoz. De ahogy körbenézek ismét végül eljut a fejemig egy újabb nyilvánvaló tény.
- Ez nem a gyengélkedő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809911#post809911][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.05.30. 06:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809912#post809912][b]Dr. Vadász-Bánki Fanni - 2020.05.30. 07:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809915#post809915][b]Déry-Hajnal Bíborka - 2020.05.30. 07:58[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809923#post809923][b]Helvey Belián Balázs - 2020.05.30. 10:00[/b][/url]

Fogalma sincs, mit kellene ezzel a helyzettel kezdenie, azon kívül, hogy szépen feldolgozva lép tovább. Azért mégsem olyan egyszerű az, valahol benne van az emberben a sokk, még kicsit később is, miután minden más távozik. Lehet, hogy neki is egy nagy alvás hiányzik már csak, mély, talán álomtalan, aztán utána minden mehet tovább, ahogy eddig. Nem fog, még ha ez nem lesz akkora trauma, mint a januári, vagy az évekkel ezelőtti események. Mindegy. Kezét leereszti, miután borostás arcát kellően átdörzsölte, ölébe ejti azt, a másik had lógjon, elvégre, még mindig érezni rajta a szagos kenőcsöt, vagy már az orrába itta bele magát és sosem szabadul. A tipikus orvosi szobák illata vegyül mellé, mintha most más nem is létezne. Furcsa egyveleg, az egész, amit érez és amely miatt lehunyja picit ő is a szemeit, hátha itt ülve is el tud aludni, legalább egy órácskára, mielőtt valaki megtalálva felrázza, hogy akkor mehet isten hírével. Vagy fogalma sincs már, mit akarnak, lehet, hogy el is felejtették, hogy itt van és majd kering, mint valami kísértet, bár ezt elveti, akkor majd megoldja magának, addig kutat valakit, ameddig okossá nem teszi és segíti vissza az iskolába, vagy haza. Oda vágyik most, be a takaró alá, de előbb egy nagy zuhany, olyan, ami végül már eláztatja odabent is és lemos mindent, ami ma kicsit csorbult, legfőképp az idegeit. Talán tényleg elaludt, vagy csak elindult afelé és az a furcsa, köztes állapot kerítette hatalmába, hogy még a feje is kissé előrebukott vagy ő maga kezdett el zuhanni, sosem lehet ilyenkor tudni. Lába rándul egy aprót, mintha görcs vagy más kínozná, a zuhanó álom vége, amikor kirángatja magát belőle. Fejét felkapva ébred meg, vagy csak tér vissza a valóságba, mert hangokat hall. Lehet, hogy bejött valaki, szemét megdörgölve viszont hamar leesik neki, hogy csak ők vannak itt és ő is ébren. Pislogva mered rá kicsit, hogy aztán második kérdésére ő is a cserép felé nézzen és halkan elnevesse magát. Oké, tényleg felébredt.
- Szép öhm... mondjuk azt, hogy reggelt – kezdi, mert az „üdv az élők sorában ismét” túl morbid és nem is releváns, szóval elhessegeti, mielőtt ki is mászik ajkain és szavak lesznek belőle. Kicsit ficereg a széken, feljebb tornázza magát, hiszen észre sem vette, hogy mennyire szétcsúszott, elfolyt, kicsit tényleg kidőlhetett. Nem csoda, bár nem érzi, hogy fáradt, az események sorozata és ténye szellemileg merítette ki jobban, mint várta.
- Igen, az én művem. Azt hittem, kicsit komfortosabb így, de ja... a tényen nem változtat, hogy milyen ez a szoba – húzza el kicsit a száját. Virág ide vagy oda, mikor annak idején áthozták ide, egy dzsungelnyi cserép sem javított volna a helyzeten. De mindenki más, visszapillant rá, még kicsit kába, kicsit lassú, de türelem kell és ő az. Aprót sóhajt, amint felismeri, hol nincsenek. Igen. Az ott kevés volt, röpke pillanat csupán, hogy ott voltak és már mentek is tovább, muszáj volt.
- Nem, nem az iskolában vagyunk – nem akarja sokkolni, óvatosan intézi hozzá a szavakat, mert nem tudja, mennyire emlékszik. Idő kell. - A Fővárosi Ispotályban, pontosabban. Biztosan jönni fog majd valaki, aki okosabb mint én, csak beültem ide, hogy lássam, hogy vagy. Hagylak pihenni, arra most szükség lesz – mosolyodik el, nem fogja faggatni, sem vallatni, azt majd... biztosan mások, akiknek kell. - Szükséged van valamire? Inni, vagy szólni valakinek? - teszi fel az egyszerű kérdéseket, amiben tényleg tud segíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=810041#post810041][b]Süveges Lili - 2020.06.01. 11:21[/b][/url]

Neki magának soha eszébe se jutott kipróbálni, sőt egyenesen értetlenül állt a dolog előtt, hogy ugyan miért akarhat valaki szándékosan füstöt lélegezni, de sosem lépett fel a dohányzás ellen, nem próbált senkit meggyőzni róla, hogy mit ne csináljon vele, ahelyett, hogy reflexből a kukába vágja, sőt, mint a példa mutatja, még hajlandó is lett volna segíteni szegény Emesének szerezni egy szálat. Hiszen bizonyára olyan rossz lehetett nem hozzájutni, mint mondjuk Lilinek nem megsimogatni egy cójut, ha netán találkozna eggyel.
Elfogyott, mondta ő, és Lilkó készséggel el is fogadta, hogy így van. Szörnyű lehetett, mintha csak az ő csokikészlete fogyott volna ki, ami bizony olykor elő is fordult, ezért aztán megértéseként sajnálkozó kis fintor jelent meg orcáján.
- Szerintem se segítene, fájna tőle az ujjam. Az meg miféle segítség? - tette fel a költői kérdést, megcsóválva kicsit fejét. Ő se teljesen értette nagynénjét, de biztos jót akart.
Arra mindenesetre nem kapott választ, hogy akkor most megpróbálja-e megkörnyékezni őt egy cigiért, így aztán Lili helyet foglalt Emese ágyán, és még a csipszére is lecsapott. De hát felajánlották neki, szóval miért is ne!
A rellonos lecsapott a feldobott labdára, és a szőke visszavigyorgott rá.
- Tényleg, milyen szerencse, hogy közel vannak! - Persze nem gondolta, hogy valóban szüksége lenne most kezelésre, ha el találna felejteni rágni, majd mondjuk százhuszonhat éves korára, akkor majd valaki megbűvöl neki egy kanalat, ami először a szájába dugja a levest (mert hát foga ugye nem lesz, mást úgyse ehet), majd fordul egyet, és a nyelével megemeli az állát, hogy lecsússzon a torkán.
A mókás képzelgés aztán sajnos szomorúbb fordulatot vett. Lili nem tudta, hogy az szomorította így el Emesét, amit mesélt neki a nagybátyjáról, vagy a cigihiány kezdett kiütközni rajta, mindenesetre arcára némi ijedség ült ki, ahogy meghallotta, miket beszél a lány.
- Héé, nem! Az ki van zárva! Hamarosan megint nagyon szép leszel, és nem kell majd ide járkálnod - próbálta nyugtatni, majd közelebb ült kicsit, és mivel ilyen helyzetekben nehezére esett befogni a száját, tovább magyarázott: - Mármint most se vagy csúnya. Neked jól állnak a ocsmány sebek is, mármint, nem is olyan ocsmányak, na! Szóval sebekhez képest egész szépek, szóval csak jobban nézek ki, mint amúgy. Basszus, mármint nem, vagy izé, érted. Elmúlik, tutibizti.
Bátorító mosolyt küldött felé, aztán eszébe jutott, hogy mivel deríthetné jobb kedvre.
- Hozzak neked egy cigit akkor, vagy mi legyen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=811439#post811439][b]Adam Kensington - 2020.06.14. 21:09[/b][/url]

Vadász-Bánki doktornő
éjjel | az ispotály folyosóján | x


Megfogom felém nyújtott kezét saját, hűs jobbommal. Határozottan szorít rám, pedig nekem nem kell bizonyítania. Igazából senkinek sem kell, viszont én aztán főleg nem hiszek semmit külsőségek alapján. Legalábbis nem az alapvetőek alapján. Volt időm megtanulni, mire figyeljek.
Már mondja is nekem, mivel van dolgunk, miért hívtak, nem lacafacázik. Pedig sokan nekiállnak ilyenkor egy kicsit még érdeklődni vagy kötekedni, hogy mit is csinálok pontosan. Sokaknak nem teljesen világos. Valamint -lássuk be- olyanok is vannak, akik a hátuk közepére nem kívánják, hogy én a betegük közelébe menjek.
Követem a doktornőt a kórterembe, éppen csak biccentve az ápolóknak, aztán hallgatva tovább, mit tudnak vagy vélnek tudni eddig. Egyelőre csak felületesen veszem szemügyre a pácienst, miközben kapom az infókat, majd ahogy végzett a gyógyító az ecseteléssel, bólintok neki, közelebb lépek az ágyon fekvőhöz és a mellkasára teszem a kezem. Csak így állok ott, nyugodt tekintetem önkívületben lévő arcán pihen. Éppen csak pislogok olykor.
- Szerveket nem károsít - árulom el, amit igazából elég hamar megállapítok, csak még figyelni akartam kicsit a terjedést, hogy biztosra mondhassam. Az, hogy egyre rosszabbul van, főleg pszichés eredetű lesz, mert minden, ami történik vele, felszíni. Ettől még igen kellemetlen. - Viszont fájdalmat okoz. Egyre növekvő fájdalmat - közlöm ezt is. Szerintem itt főleg attól kell tartani, hogy a kínoktól áll be valamilyen sokkos állapot, eszméletvesztés és akár szervi gondok is felléphetnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=815596#post815596][b]Mikecz Emese - 2020.08.12. 23:50[/b][/url]

Egyik pillanatról a másikra ömlik be hirtelen a világ. És mégis olyan, mintha minden csak tompán jutna el hozzám. Mert ez nem igazi világ, ez valami más, ez csak egy steril burok, ahova benyomtak, mert... tulajdonképpen nem tudom, hogy miért is. Csak felvillanó halvány emlékeim vannak egy mindent beterítő feketés-kékes masszáról.
Lassú mozdulataimat gyakori szisszenések és nyögések kísérik és minden kis apró súródás olyan, mintha sajtreszelővel simogatnák a bőrömet ott, ahol bármi hozzáér. De végül csak eljutok odáig, hogy pár pislogás után rá, arra a másikra fókuszáljak. És nem, nem képzelődtem, tényleg itt van. Valamit morgok, ami esetleg egy ‘köszönöm, neked is!’-ként is értelmezhető, vagy akár egy ‘nahúzzafrancba’ is lehet. Ki tudja.
- Aha.. kösz. Remélem még mérgező is - megforgatom a szemeimet, ahogy egy fintorral a növényre pillantok, aztán vissza a srácra. (Merlinre, csak eszembe jutna a neve, de tutira nem fog.) Szögezzük le, hogy ebben a helyzetben részemről ez a gesztus a hála hatalmas megnyilvánulásának is tekinthető. Minden flegma és undorítóan közömbös hangnem ellenére is. Viszont ezúttal már veszem arra is a fáradtságot, hogy kicsit körbenézzek, így az a roppant elmés megállapítás is elhagyja ajkaimat, hogy nem a gyengélkedőn vagyunk.
- Akurvaéletbe - csúszik ki a számon első reakcióként az (egyébként meglehetősen tapintatosan és finoman közölt) állításra. - Azt hiszem sosem volt még ilyen durva másnapom - a szám akaratlanul is vigyorra húzódik és még egy kicsit fel is nevetnék, ha nem fulladna grimaszba a próbálkozás, mert fogalmazzunk úgy, hogy a hasizmaim még annyira nem díjazzák ezeket a próbálkozásokat. Megpróbálom magam feltornászni, hogy ne kelljen fekvő helyzetből felbámulnom, és ahogy magam elé emelem a kezeimet, azok megdermednek a mozdulat közben. Éreztem eddig is, hogy fáj, hogy olyan, mintha a bőrt hirtelen lerántották volna rólam, de azt nem gondoltam, hogy ennyire láthatóan fekete sebeket találok.
- Nem segítenél egy kicsit? - pillantok rá, remélve, hogy legalább ha már hozott egy teljesen haszontalan növényt, akkor most segítsen felülnöm, mert cseszettül idegesít, hogy így kell beszélgetnem. (Már amennyiben ezt hívhatjuk annak.) Szóval segítséggel vagy anélkül, de előbb-utóbb csak elérem, hogy egy kicsit feljebb támasszam a hátam, és azt leszámítva, hogy megszédülök a büdös kenőcsöktől, egészen tűrhető így a világ.
- Szóval miért kell neked megnézni, hogy hogy vagyok? Annyira részeg voltam, hogy azt állítottam, hogy járunk? - kerekednek el a szemeim először, hogy aztán felhorkanjak és gyorsan folytassam is. - Vagy... csak nem te is ott voltál? - hát gratulálok Mikecz Emese, ideje kinyitni a szemed, és észrevenni, hogy nem minden büdös kenőcsöt rád kentek!
- Nem tudom, hogy egyelőre engednek-e bármit is inni, pedig ölni tudnék egy kávéért, azt hiszem - nyögök fel lebiggyesztve ajkaimat. Mivel sikeresen a hasamat is telibe találta ez a cucc, fogalmam sincs, hogy most így ihatok-e bármit is. Mert úgy tűnik ezzel nem nagyon törődtek eddig. Itt akár éhen is halhatok kéremszépen! Micsoda egy hely...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=815894#post815894][b]Mikecz Emese - 2020.08.18. 19:37[/b][/url]

Bárki, de tényleg bárki besétálhatott volna ide, mégis pont Lili lett a szerencsés, akinek cigiért kellett könyörögnöm. Jó, az talán túlzás, hogy bárki bejöhetett volna, mert... nem, de akkor is, pont egy olyat fogok ki, akinél száz százalék, hogy nincs dohány, mert nemes egyszerűséggel ránéz az ember lánya és megmondja, hogy na ő nem cigizik.
- Na igen... - morgom megerősítésképpen mintegy ösztönösen semmint tényleg egyetértve, mert kicsit elvesztettem a fonalat, és elég furának hangzik ez az ujjrágcsálós dolog. Szerintem nem komplett a nagynénje, bár elnézve Lilit, nem is annyira meglepő. Mégis valahogy a kis szőkeség derűje észrevétlenül kúszott be a tudatomba. Megcsóváltam a fejemet, ahogy azt figyeltem, mekkora lelkesedéssel ropogtatja a csipszet. Az biztos, hogy a levitást határozottan könnyű boldoggá tenni. És valahol azt hiszem még csodáltam is az optimizmusát. De komolyan, ki az aki örül annak, hogy közel vannak a gyógyítók?!
Persze mutathatom magam akármennyire keménynek, azért a lány története a nagybátyjáról igenis elgondolkodtatott. Hiába tudtam, hogy neeeem, én nem leszek ágyhoz kötve nekem nem lesz ilyen, a gondolat ilyesztően makacs gyomként fészkelte be magát a fejembe. Mert abban biztos voltam, hogy valami megváltozott és talán már sosem jön vissza az, ami volt. Csak még nem tudtam ezt a valamit konkrét formába önteni.
Összerezzenek kicsit Lili felcsattanására, mert váratlanul ér, aztán el is fintorodok, hogy a nyugtatgató (?) magyarázata közben nagyokat pislogva figyeljek. Nyilván a végére nem bírtam megállni és felnevettem.
- Hívd őket ocsmánynak, mert azok... - forgatom meg a szemeimet, egy újabb csipsz után nyúlva. - Ühüm.. remélem elmúlnak - teszem még hozzá nyelve egyet és nem akarok ránézni a szőkére, nem akarom látni azt a kicseszettül bizakodó arcát. És valami különös oknál fogva nem akarom lerombolni azt a csupa csillogás világképét, hogy minden rendben lesz. Mert nem lesz rendben és tudom, pontosan tudom, hogy vannak részek, ahol sosem fog elmúlni.. vannak olyan pontjai a bőrömnek, amik örökké őrzik majd a nyomát.
- Hozz, egy próbát megér, hátha a nagynénéd megszán - sóhajtok fel végül, és nem fűzök nagy reményeket a levitás családjához, azért hátha ez a nagy segítőkészség öröklődik valahonnan, így esetleg elcsaklizhatok egy szálat. Persze az felmerül bennem, hogy Lili esetleg emiatt bajba keveredhet a nagynénjénél, de hát mit tegyek?! önző vagyok és függő. Kell az a cigi.
- De ha nagyon nem akar adni, akkor hagyd, lehet, hogy felbukkan a nővérem és nála mindig van - teszem még hozzá, már persze csak akkor, ha Lili nem pattant fel rögtön, amint megkapta az „engedélyt“, hogy kisegíthet engem. Nem is tudom miért mondom neki ezt hiszen pontosan jól tudom... az idősebb Mikecz legalább annyira figyelmes másokkal, mint én, ha nem kevésbé, így elég kevés az esély, hogy egy bagolynál több időt szánjon rám...