27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Új téma nyílt a Kalandkérések alfórumában Így éltem meg a mesét címen, aki már kért mesét linkelheti annak teljesítését, kérdezhet vagy éppen írhat róla pár szóban! A Mesélők
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] Le | Téma száljai | Témaleírás
Guinevere Frances Yazel
Egyetemi hallgató


She-hulk
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 98
Írta: 2019. május 22. 16:11 | Link


május 4 | 420-as szoba  

Nem faggatom a sztoriról, csak csendesen tudjuk mind a ketten, hogy érdekel a sztori. Ilyesmit nem dobsz be csak úgy, aztán veszik bele a társalgás fonalába. Én mégis engedem, miközben kicsit jobban a párnába fúrom magam, le sem véve róla a pillantásomat.
- Mit nevetsz? Nehéz éjszakám volt - közlöm rezzenéstelen arccal, aztán egy egész kicsit mégis elnevetem magam, figyelve, ahogyan kivesz egy csomagocskát a szekrényből, majd gondosan visszacsukom, biztos, ami tuti. Nem kell hogy a nővérek elvigyék. - Maradhatnál még kicsit.
El tudtam volna viselni, ha nem megy sehová, egyedül közel voltam hozzá, hogy megőrüljek. Nem vagyok az a fajta, aki túlságosan sok időt tölt magában, nem erre lettem megalkotva.
- A fekete a kedvencem belőle, tuti olyan lesz - közlöm, széles vigyorral, aztán kicsit el is nevetem magam az arca láttán. Tényleg kicsit olyan túl lelkes forma volt, szóval elgyűrtem a párnám az útból, őt figyelve. - Majd ha kikeveredek egyszer innen, kiöltözöm neked, hm?
Komoly felajánlás, még ha szórakozottan teszem is meg, szeretem, milyen szépen tud nézni az emberre, mikor éppen nem egy nagy, zöld szörnyhöz hasonlítja magát.
-Ahha. Szerinted azt a sok csokit én mind kifizettem? Ugyan! - horkanok fel, majd a karjaimra pillantok. A kötésen már nem látszik, hogy meg volt cincálva, mert cserélték reggel, megint csini és friss. - Megspóroltam több évnyi kondibérletet. Milyen válasz?
És hozzámér, gyengéden, én pedig csak bámulok fel rá, szinte kétségbeesetten, de hálásan.
- Nem... a varázserőmnek semmi baja. Gondolom. Nem tudom, nem nyúltam a pálcámhoz egy ideje - bámulom az ágykeretet, mielőtt még a keze az államra csúszna, én pedig nekidöntöm kicsit a fejem. - Nem emiatt vagyok itt, csak... az égések miatt. Duh, várj, megmutatom...
Azzal felülök, kicsit odébb is csúszok az ágyon, majd a fém fejtámlára mutatok, hogy semmi baja, mielőtt rátenném a kacsóm. Aztán elkezdem összeszorítani az ujjaim minden megerőltetés nélkül, míg egy egész szép lenyomata nem marad rajta a kezemről.
- Nem igazán tudom kontrollálni - nézek vissza elborzadva Igorra, mielőtt megingatnám a fejem. A lábaimra ülve döntöm a fejem a vállának, a kezeim az ölembe ejtve. Nem tudom mi lesz velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mitzinger Igor Bendegúz
Független varázsló, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 31
Írta: 2019. június 10. 14:27 | Link


MiB ♦ majd megmondja a Nő mikor ♦ random szoba


- Azt látom, pedig eddig azt hittem én tudok csak nőket ennyire kimeríteni - tény, ami tény, nem úgy nézett ki mint aki a legjobb passzában van, és a kipihentség hiánya azt hiszem huszadrangú lehetett. Még nem tudtam mindent, de ahhoz eleget, hogy semmi nem fényes annyira, mint kellene. Bencének már az is sok volt, hogy képes voltam a lakásához menni, mert a telefont b.szott felvenni nekem. Minek azt, ugye?
- Bem tebeztem mebi - közöltem éppen letolva az arcomon a csoki felét. Még jó hogy nem enni jöttem meg éhes sem vagyok, mint úgy általában. Nem i fontos. És még a kijelentést is úgy tettem, mintha tök normális lenne, holott be kellett volna én is lássam, hogy ehhez a jogom igen kevés lenne egyedül eldönteni, de végül csak felnéztem rá a csokiból. Pláne a szerelését hallva, hazudnék, ha azt mondanám nincs előttem már bármelyik szerelésben, amit csak össze tudtam fejben legózni, és ode vinném... körre is meg koncertre. Mindegy is, jobban járunk, ha a reakciót nem követi éppen akció.
- Behajtom. És a feketét én is kedvelem, elég badass az egész. Bár én a ruha hiányát is - nevettem el magam. Nem sok beöltözős cucc élte túl egyben a kezeim alatt, ha nagyon jó lett. Nem vagyok a vigyázós fajta, de még a legkockábbak is meg szokták bocsátani. A személyes varázsom lehet ez.
- Nem tudtam, hogy másodállásban csokitolvaj vagy, de ha szólsz hoztam volna - mosolyogtam rá, mert ezt kivételesen még komolyan is gondoltam. Nem a világ vége egy csomag csokoládé. Nem is az eleje, bár ezzel több haver is vitatkozna.
- Arra, hogy maradja, Ms. Hulk - billent a fejem oldalra, már majdnem mint egy kölyökkutya, csak rám általában nem az van írva, hogy vigyél haza, hanem, hogy gyere velem haza. Más kérdés.
Nem is teljesen tudatosan talán simítottam végig a hüvelykujjammal párszor az arcbőrén, aztán kicsit meg is álltam, ahogy felém billent a feje, de nem húztam el a kezem, azt hiszem én is érzékeltem, mennyire szar lehet itt lenni egyedül és tényleg nem nézett ki nagy látogatói körrel. Nem azt mondta Bence van valami testvére? Az korrekt. - Mit? - vontam fel a szemöldököm, aztán hagytam, hogy elmozduljon én meg csak támaszkodtam az ágyon és vártam, mi is történik. Aztán ott volt, mint valami ropit, úgy fogott a vasrészre, én meg pislogás nélkül meredtem a keze helyére.
- Kezdem komolyan venni a "ne érj hozzám, mert baj lesz" női szövegeket - rendesen felszisszentem. Van, amit nem szívesen adnék ilyen kezekbe, lássuk be. Végül felültem az ágyon hozzá közelebb, aztán kicsit tétován de átkaroltam,a hogy felém dőlt. - Fel a fejjel, kis szivárvány. Meddig leszel bent, nem tudni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Guinevere Frances Yazel
Egyetemi hallgató


She-hulk
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 98
Írta: 2019. június 10. 16:40 | Link


május 4 | 420-as szoba  

- Sajnálom, ha kiábrándítottalak - húzom el a számat, nem terveztem én csóri pasit elkeseríteni, hogy bizony vannak nők, akik nem tőle merülnek ki és hogy a globális felmelegedés sem azért téma, "cuz he's so hot".
Nem sűrűn szoktam embereket ara kérni, hogy maradjanak, általában elérem, hogy tőlem tegyék ugyanezt... de most egyszerűen nem ment, a nővérektől eltekintve napok óta egyedül vagyok, ezzel a nagy rakás szarral, ami a életem és még lehet felkötöm magam az ágy lábára, ha túl sokat maradok egyedül.
- Megnyugtató. - Mert tényleg az, még ha más most fel is háborodna, mert mit képzel, hogy ezt csak úgy eldönti, a megkérdezésem nélkül. Nem tudom, hogy jutunk a latexcuccok kitárgyalásáig, de csak sikerül, ott vagyunk, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga. Nekem az egyetlen gondom vele, hogy most fel se tudnám venni, anélkül, hogy elszabnám.
- Ez alatt a kórházi szar alatt nincs rajtam semmi. Nagyon fura - állapítom meg rezzenéstelen arccal, a takarót lejjebb tolva kicsit, így éppen kivillan a combom, de elég nyilvánvaló, hogy a nadrág az csak úgy... elmaradt.
- A helyzet szülte, én sem tudtam, hogy az leszek. Csak elnyelte az aprómat, én meg rávágtam dühömben... hiba volt. Amúgy sem tudtam, hogy tervezel jönni - bólogattam párat, mert az üveg az úgy fröccsent be rajta, mintha ott sem lett volna, a kezemet azóta már helyrehozták, ez persze nem jelenti azt, hogy elpusztíthatatlan lennék.
Jól esik az érintése, a tény, hogy itt van, mikor lehetne máshol is, biztosan akadna annál fontosabb dolga is, mint hogy itt dekkol és mered egy emberi roncshalmazra. Mert kétségkívül valami nincs rendben velem, ezt pedig modellezem is, az ujjaim az ágykeretbe préselve, mielőtt visszaülök a seggemre.
- Én nem bántok senkit - vonom meg a vállam. Sokkal inkább mások bántanak engem, ez már nem annyira részletkérdés. Mert hallom a szisszenést, de nem tudok mit tenni, most éppen ez is a részem.
- Fogalmam sincs. Míg ki nem engednek - dőlök neki kicsit, de nem esem túlzásokba, csak hagyom, hogy átöleljen. Ettől egy kicsit jobban érzem magam, még ha nem is sokkal. - Szóval remélem nem sokáig, ha a húgomon múlik, lehet, hogy elpusztul csóró malac.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mitzinger Igor Bendegúz
Független varázsló, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 31
Írta: 2019. június 12. 17:00 | Link


MiB ♦ majd megmondja a Nő mikor ♦ random szoba


Kiábrándulás? Aligha. De a grimaszt látva legalább érzékeltem, hogy annyira nem fos a helyzet, hogy ne lehessen valamerre kimozdítani. Nem lenne túl szívderítő látvány egy semmilen kedvvel rendelkező Sellő, nah? Valahogy úgy, maradjunk is ennyiben.
- Kéretlen, a szó amit keresel - tettem hozzá pofátlan vigyorral az arcomon, ettől még ha máshogy gondolná, vagy próbálná gondolni, akkor sem érdekelne. Nyilván nem jövök ide két percért, akkor sem, ha csak ennyi érdekelt volna. Arról, hogy él még egyébként máshogy is tájékozódhatok. Meg a halálrovatot is átforgathatom az újságban ha arról van szó. De nem vagyok egy újságos faszi.
- Én nem akarlak megbántani - emeltem is fel a kezeim a tenyereim felé fordítva, hogy aztán nevetve folytassam - de nem mintha a bulicuccaid alatt többet hordanál.
Az biztos, hogy a vigyorom sokan megirigyelték volna, a tekintetem pedig minden leplezett vagy illendőséget hordozást mellőzve vonult végig a lábain, hogy végül csak felnézzek megint rá. A latexet se felejtettem el, meg a tényt, hogy megígérte, nem mindent feledek könnyen, ebben kiegyezhetünk az univerzummal.
- Kártérítést reméljük nem kér és fel sem jelent testi sértésért - mert megtehetné, biztos van valami automaták lelkét védő jogszervezet is, azt is tudom, kit kéne erről megkérdezni, de ez nem fog megtörténni. Se ma, se máskor, eleve tudom, hogy a következő alkalommal ez a szívesség is mennyire fel lenne emlegetve, így inkább úgy teszek, mint aki nem vett tudomást róla, hogy Bence semmiben nem segít ingyen, ha nem akar. Nem érzi magát a családban sem Máltai Szeretetszolgálatnak.
- Tudom - azaz elhiszem, de ez sokkal jobban hangzott talán most, mert láttam, éreztem rajta, hogy nincs békében a történtekkel, és el sem várná tőle senki szerintem. Egyedül volt vele, ami szarabb, mint úgy a probléma önmagában. Aztán mire bármit mondtunk volna csak ott volt, félig a karjaim között és csak néztem le rá srégen.
- Csinálnak is valamit, vagy csak betettek, hogy majd lesz valami? - vontam fel a szemöldököm, mert már ez sem lepne meg. - Malac?!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. június 15. 20:34 | Link

Thomas, drága rövidlátó barátom
valahol a szemészeten

Részmunkaidőben szülő-, vagyis inkább nagytesópótlékká lettem előléptetve, főleg Liam munkamániákus beállítottságának köszönhetően. Nem mintha a legkevésbé is bánnám, bár valahol azért munkál bennem, hogy érik az az emlegetett fejmosás, mert Thomas magától nem fog panaszt emelni.
Mindenesetre, így rám hárul mai kirándulásunk levezénylése - a mozizás óta gyanítottam, ami később beigazolódott, hogy a srác rövidlátó. Nem vészes, de nem árt megnézetni, hogy ne erőltesse fölöslegesen a szemét és rontsa tovább a helyzetet. Könnyű, nyári ruhám meglibben, ahogy halk pukkanással felbukkanunk az egyik erre kijelölt közeli ponton.*
- Minden oké?-*csekkolom útitársamat, egyelőre nem engedve el, ha véletlenül megszédülne - ebben a melegben még a gyakorlottabb hoppanálóknak sem árt vigyázni, mert a hirtelen hőmérséklet-különbségek azért sokkolóak lehetnek. Mindenesetre amint megkapom az áhított visszajelzést, előhalászom a telefonom, hogy vessek egy pillantást a térképre, betájolva magam. A vár környékén bóklásztam már, de akkor nem figyeltem annyira, merre megyek.*
- Remélem, nem lesznek sokan. Meghalok egy fagyiért és tudok egy isteni helyet, ahova mindenképp el kell mennünk!-*sóhajtok, ami nagyrészt az elmúlt hetek hőségének szól.*- Gyere, mielőtt napszúrást kapunk!-*Húzgálom meg játékosan Thomas trikójának csücskét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
online
RPG hsz: 289
Összes hsz: 1675
Írta: 2019. június 17. 21:40 | Link

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x

Az egészen biztos, hogy én nem fogok panaszt emelni bácsikámmal kapcsolatban semmiért sem. Mind tudjuk, hogy nem csak a tekintetem, de a lelkem is olyan, mint egy kiskutyának: ha szó nélkül magamra hagyna egy hétre, biztos magamba roskadnék, ám amikor belépne az ajtón, lélekszakadva rohannék elé és nem tennék mást, mint örülnék neki. Nagyon. Számonkérés? Düh? Magyarázat követelés? Eszembe se jutna. Mert végre ott lenne megint és az a lényeg. Na nem mintha ilyet vagy akár csak hasonlót tett volna velem valaha és szerintem nem is tenné. Igen, gyakran dolgozik sokáig és van, amikor nem feltétlen tud velem eljönni valahova, azonban én ezt teljesen megértem. Így is mindig figyel rám. Így is bőven van közös idő. Nyilván nem annyi, mint azt szeretném, ám valljuk be, a világ összes ideje is kevés lenne nekem vele. De minden pillanat elég.
Ó, igen, a mozizás. Fantasztikus volt, és kedves ugyan Rileytól, hogy sajnált, amiért szerinte így talán nem volt teljes az élmény a számomra, viszont mivel én nem tudom, milyen jól látni, ezért nem volt hiányérzetem egyáltalán.
Nekem a hajam lobog még kicsit az érkezés után. Jól teszi a doki, hogy figyel rám, mert még mindig szokatlan nekem a hoppanálás. Bólogatok neki, de látszik rajtam, kell még egy pici idő, amíg el tudok indulni. Mélyeket lélegzek és közben nézelődöm, merre vagyunk. Rajtam egy póló meg egy farmer van és utcai sportcipő. Már a fagyi gondolata is felüdít kicsit ebben a tikkasztó időben. Megyek a lánnyal, amerre csak visz. Igen, most lány formájában kísért el engem. Így ritkábban találkozunk. Szóval gyakran azon kaphat, hogy érdeklődve nézegetem őt. Igazából ilyenkor keresem benne az általam jobban ismert, nyakigláb énje jellegzetességeit. Ráismerek tekintetére, mozdulataira, hanglejtésére. Meg hát tudom, hogy ő az és kész. Elfogadom, hogy vele van dolgom.
Besétálunk a Vörös Sün fogadóba, majd annak kandallóján át megérkezünk az ispotályba. Nem voltam még itt, úgyhogy itt sem hagyok fel az érdeklődő pislogással mindenfele. Végig Riley mellett maradok szorosan, karunk átalában összesimul. Itt finom, hűs idő van különben. Odalépünk a recepcióhoz és Riley elmondja, kik vagyunk és mit keresünk itt. Elirányítanak minket egy folyosóval arrébb. Kérik, foglaljunk helyet, majd szólítanak minket. Elslattyogunk arra. Egy gömbölyded arcú, idős boszorkány meg egy középkorú, jól öltözött varázsló várakozik ott. Biccentünk nekik és miután leültünk, harapdálom kicsi a számat meg rázni kezdem a lábamat. Izgulok. Talán picit félek is. Mondjuk nem tudom, mitől. De ilyenkor képes az ember mindenfélét beképzelni. Hiába próbálom elhessegetni ezeket, csak győz az aggodalmaskodásom kicsit. Oldalra nyúlok és megfogom kísérőm kezét, majd a szemébe nézek és elmosolyodok.
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2019. július 2. 23:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. június 30. 23:50 | Link

Thomas

Sok tekintetben hasonlítunk, az az igazság; bár nem csak ezért könnyű értenem a Thomasban lejátszódó dolgokat s látni azt is, milyen veszélyeket jelent ez a naiv, feltétlen ragaszkodás. Liam az, akinek az a nehéz és fontos szerep jutott, hogy megtanítsa őt a saját határai ismeretére és betartására, hogy mások ne élhessenek vissza vele, hogy ne ragadhasson esetleg egy mérgező kapcsolatban. Igenis rengeteget számítanak az érzései, a magánya, a késések és megszegett ígéretek, hogy mi kerül fölé és alá a fontossági listán.
Persze tudom, hogy Charlie elvesztése és a munkám során látottak miatt rendkívül érzékeny téma ez számomra, hát még úgy, hogy Thomast pillanatok műve megszeretni, annyira nyitott és gyermekien őszinte, talán picit gyámoltalan is.
Egy ponton rákacsintok Thomasra és belekarolok, hogy ne érezze magát elveszettnek - kényelmesebb így, nem esik nehezemre egymáshoz igazítani lépteinket és feltűnés nélkül navigálni a folyosókon, amíg el nem érünk célunkig. Köszönök, mielőtt letelepednénk, mosolyt villantva a többi várakozóra. Még mindig van bennem egy leheletnyi rossz érzés, valahányszor kórházba vagy ispotályba lépek - egyes gyógyfőzetek és fertőtlenítők jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető szaga előhozza a szunnyadó emlékeket, amit le kell küzdenem. De így, hogy Thomas is itt van, könnyű elterelni a figyelmem, főleg, hogy a izgatottsága ennyire evidens. Halkan, puhán kuncogok rajta, mert még csak nem is a fogorvosnál ülünk, itt csak annyit fognak kérni, hogy nézzen ide meg oda, vagy olvasson le betűket és számokat.*
- Gyorsan túl leszel rajta,-*ígérem, összekulcsolva ujjainkat, hogy megszoríthassam a kezét.*- A legrosszabb esetben is legfeljebb egy szemüveggel leszel gazdagabb,-*dobom be az optimistát, pedig ehhez tényleg nem értek, csupán laikus tapasztalatom van, ám abból egész sok.
A doki egész gyorsan dolgozik - kisvártatva kijön egy páciens, beveszi a következő kettőt és a nővérke elviszi Thomas kártyáját is, hogy kartotékot nyisson neki. Magunkra maradunk és szeretetteljesen megborzolom a haját, hátha segít valamelyest ez az apró figyelmesség.*
- Eztán megint moziba kell mennünk, hallod-e?-*jut aztán eszembe, figyelemterlésnek, s már keresem is az aktuális kínálatot, hogy kiválaszthassuk a jutalomfilmet a második első alkalomhoz - ezúttal maradéktalan élménnyel kecsegtetve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
online
RPG hsz: 289
Összes hsz: 1675
Írta: 2019. július 2. 23:50 | Link

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x

Elmondhatatlanul megnyugtat, hogy itt van velem. Számomra is csakhamar olyan lett, mint mondjuk egy nagy testvér, amim soha nem volt. Azt hihetnénk, egy árvaház olyan, mint egy csomó testvér összezárva, azonban ez nem feltétlen van így. Nálam nem igazán így volt. Gyakran cserélődtek a bentlakók. Én hatottam csak furcsán állandónak. Persze, nem ez az egyetlen ok. Nem tudom még, mik az okok, meg mi miért alakult úgy, ahogy. Nem igazán szoktam a múltat elemezgetni.
- Mit kell majd csinálnom? Tudod, hogy megy ez? - próbálok puhatolózni tőle a vizsgálatról, mikor mondja, hogy hamar meglesz. Közben fogom, simogatom kezét, a másikat ölembe ejtve tartom. Kicsit rázom a lábamat.
- Szemüveg - ismétlem meg a szót bólogatva, elgondolkozva, ahogy elbambulok a folyosó padlója felé. Soha nem hittem, hogy szemüveges leszek. Nem tudom, akarok-e az lenni. De ez nem akarás, kérdése, igaz? Izgalmas a szemüveg különben. Még tetszhet is. Már ha úgy alakul.
Minden ajtónyitásra görcsbe áll kicsit a gyomrom. A kártyámat meg aztán végtelen sokára tudom csak előkeríteni, amikor kéri az egyik gyógyítósegéd. Nekem legalábbis egy örökkévalóságnak tűnik. Pedig Riley mondta, hogy hozzam el és készítsem is elő, ez még ki is van írva mindenhova. zorongattam is egy ideig, csak megint zsebre raktam közben. Na mindegy. Végül csak megvan. Már majdnem Invitot vetettem be rá. Elmosolyodom a hajborzolásra.
- Úgy, hogy látom is a filmet? - vigyorgok, ám látszik rajtam, hiába tudom, hogy elvileg tényleg jobb lesz az élmény, egyelőre elképzelni még nem vagyok képes. Nem tudom, milyen jól látni. Ahogy Riley böngészni kezd, én is odadugom a fejem, hogy lássam a műsort a kis képernyőn. Kobakom a halántékának nyomom, még neki is simogatom. A kezét meg persze nem engedem sehova.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. július 3. 21:30 | Link

Thomas

Bólintok; nem egy és nem két szemvizsgálattal a hátam mögött van némi tapasztalatom, bár kopogjam le, komoly probléma sosem volt a látásommal. Egyszerűen túl hirtelen nyúltam meg és azóta is ugrálok 170 és 190 centi között, amit annyira nem díjaz a szemem.*
- Különféle fényekkel fognak a szemedbe világítani, aztán tábláról olvastatnak majd ezt-azt; azon is múlik, miért nem látsz jól. Megnézik, szabályosan kerek-e a szaruhártya, jó-e a nyomás, ilyesmik. Teljesen fájdalommentes, csak sokat kell egy-egy pontra nézni, pl a doki füle hegyére,-*magyarázgatom, már amennyire én értem, mi is zajlik vizsgálat közben. Jólesik a simi és viszonzom is, szórakozott kacskaringókat róva, mielőtt meggondolnám magam és szótlan elkérném Thomas kezét, hogy elkezdjem a tenyerét masszírozni.*
- Japp. Mondjuk simán megúszhatod, én csak a folytonos alakváltogatás miatt kaptam, nem tudtak az ilyen mértékű metasággal mit kezdeni. Aztán ott a kontaktlencse. Na meg ki is nőheted,-*fonom tovább a mondókámat, mert átérzem, milyen ijesztő és nemszeretem ez az egész helyzet, de tényleg nem tragikus. Varázs- és magnix megoldás is van egy rakat, ráadásul ha jobban megnézem, simán jól állna neki egy jól választott okuláré.
Ami Thomasnak örökkévalóságnak tűnik, alig néhány másodperc pánikszerű kaparászás, és bár a gyógyító pislog egyet fáradtan, ahogy összenézünk, szemernyi neheztelés sincs a tekintetében. Az ilyesmi hozzátartozik az emberekkel való munkához. Aztán elbattyog és magunkra maradunk.
- Biza. Akkor nézhetünk galaktikus robotoknál kisebb lényeket is,-*vigyorgok rá, mert szerencse, hogy ilyen böszme, sárga és kontrasztos csodára esett a választása.*- Tényleg, mit szólt Liam a plakátodhoz?-*jut eszembe, mert azért jócskán kívül esik barátom - akit továbbra sem vagyok képes bácsizni instant nevetőgörcs nélkül - érdeklődési körén az ilyesmi. Panaszt mondjuk egyelőre nem emelt nálam, de lehet, hogy még elvitte hitelesíttetni előbb.
Ahogy válogatunk és diskurálunk a kínálatról, kiélvezhetem Thomas közvetlenségét - egy kicsit mindig belesajog a szívem, mennyire ki van éhezve az érintésekre, a kedvességre. Épp ezért gondolkodás nélkül reagálok, kobakjához simítva arcom pár pillanatra. Beleszusszanok a hajába, s mivel nincs szabad kezem, orrom hegyével cirókázom meg a halántékát, mielőtt újra a filmekre koncentrálnánk. Nem ártana választani, mielőtt Thomasért jönnek, vagy mielőtt véget érne a doki munkaideje.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
online
RPG hsz: 289
Összes hsz: 1675
Írta: 2019. július 6. 00:04 | Link

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x

Bólogatva hallgatom, mire számíthatok, bár néha összevonom kicsit a szemöldököm. Jó-e a nyomás? Hirtelen az ugrik be, hogy megnyomják a szemgolyóm, amitől vágok egy fintort. Pedig ez biztos nem így megy. El is legyintem magamtól a képet.
Szusszanok, hümmögök, ahogy masszírozgatni kezdi a kezem. Nagyon finom.
- Komolyan? Az alakváltásod miatt romlott a látásod? - kérdezek vissza csodálkozva. Soha nem jutna eszembe ilyesmi. Ez nagyon érdekes. Elmerengve emésztgetem aztán, némileg reménykedőn, hogy esetleg könnyen megúszhatom a dolgokat. Jó lenne. Tényleg nem tudom, való-e nekem szemüveg.
- Azt mondta, klassz - idézem fel Liam bácsi reakcióját a plakátot illetően, és arról persze fogalmam sincs, hogy ez a dicséret félig szarkasztikus volt ám. Az a fele annak szólt, hogy ő tényleg nincs oda ezért, de naná, hogy Riley meg ilyeneket szerez nekem; az őszinte fele meg annak, hogy látta, én milyen boldog vagyok tőle.
Érdekes, most mintha nem lenne annyira nekünk való a kínálat. Drámák meg horrorok meg animációs filmek váltogatják egymást. Na nem mintha műfajfüggő lenne, mi a jó meg mi fog meg, viszont ezek közül egyik sincs, amire hirtelen lecsapnék. Nem úgy, mint múltkor. Ide-oda húzom töprengőn csücsörítő számat.
- Lehet, várnunk kéne a következő bemutatókig - vetem fel neki, ezzel tudtára is adva, hogy valahogy most nem kapott el ez a kínálat. Ami mondjuk kicsit meglepő, még számomra is. Hiszen engem akármi leköt. Ezek is biztosan tetszenének, szinte bármelyik. Lehet, inkább csak az a gubanc, hogy most izgulok a vizsgálat miatt. Vagy mindkettő. Nem tudom.
Éhezem az érintésre, az efféle kedveskedésre, ez pontosan így van. Azonban nem lehet mondani, hogy ne kapnék belőle eleget Rileytól, ne jutna Liam bácsitől és a barátaimat is állandóan taperolom, ők meg szívesen veszik, gyakran viszonozva. Azonban tény és való, hogy ez nekem még így is édeskevés. Kifejezetten visszafogom magam ilyen tekintetben. Nyilván, ami csak úgy jön és nem nagy ügy, mint egy vállmarkolás, karsimítás, azokat bőkezűen osztogatom, viszont a többivel csínján bánok. Ez az önmegtartóztatás szerintem -ahogy annyi minden más- az otthonból maradt meg, ahol is, amikor túlléptünk egy adott kort, a többiek ellöktek maguktól, mikor én még mindig ölelgetni akartam őket. Nekik már ciki volt. Nekem nem. Aztán teltek az évek és én nem változtam ebben, mindenki más viszont igen. Ám arra jutottam, talán nem baj, hogy lett bennem egy ilyen, saját magam által felépített gát, hiszen ahogy látom a világban, nem megszokott ez. Talán azt is mondanák, nem egészséges az, milyen közel akarok lenni máskhoz folyton. Belelátnának mindenfélét, ami nálam egyáltalán nem játszik szerepet. Úgyhogy marad ez. Örülök annak, amennyit érintkezhetek másokkal, azonban a tényleges igényeimtől ez igen távol esik. Rileyval sikerül némileg csillapítani az éhséget.
Mosolygok, ahogy az orrával cukiskodik velem. Nyomok egy puszit az arcára, aztán gyorsan visszadöntöm a fejem, mintha ez meg sem történt volna. Látott bárki bármit? Nem. Na ugye! Tekintetem odakapom aztán az ajtóra. Kijön egy páciens és megy be a következő. Utána én következem! Visszakapom fejem Rileyra, tekintetét keresem. Látta ezt? Ugye jól gondolom, hogy mindjárt mi jövünk? It's happening!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. július 6. 10:58 | Link

Thomas

- Nehem, tizennégy voltam, amikor nagyon hirtelen nőttem meg és akkor ment valami félre. Az átváltozások inkább csak ellehetetlenítik a tartós korrekciót,-*pontosítok, mielőtt további félreértéseknek adnék helyet. Közben gyúrkászom tovább a felkínált mancsot. A poszteres reakcióra felhorkantok, perszehogyeztmondtad, nevetek magamban, mert nem kell Liam hangsúlyát hallanom, így is érzem a gondolatban felém lövellt nyilacskákat.
- Rendben, úgyis van még millió programötletem,-*egy pillanatra sem keseredem el, mindössze bezárom a böngészőt, ha már így feleslegessé vált.
Jómagam mindig is nagyon "tapadós" gyerek voltam, aminek semmi köze sem volt félelemhez vagy szégyenlősséghez, egyik sem jellemzett igazán. Egyszerűen így töltődöm és fejezem ki a szeretetem, és hatalmas szerencsémre a szüleim megértették és hagyták. Lehet, hogy ennek van némi köze ahhoz, hogy ikerként jöttem a világra, egy másik lénnyel szoros kapcsolatban, de nehéz megmondani. Charlie megváltozott a bemarás után, a teliholdak magánya valahogy megmásíthatatlanul beleette magát a lényébe, néha a legszorosabb ölelésben is didergett tőle.
Engem mások véleménye ritkán érdekel, viszont a naivitás távol áll tőlem - mindig felmérem, biztonságos-e a környezet és a helyzet. Jelenleg semmi sem fenyeget minket, ha látja is bárki, inkább hihet testvéreknek, mint bármi másnak, bár ez utóbbi esetben a hibát az ő elméjükben keresném. Halk kacagást csal elő belőlem a meglepetésszerű puszi, s ahogy Thomas elfordítja a fejét, ál-morcogva magamhoz húzom, hogy viszonozzam, aztán nevetős fújtatást hallatva ledörzsölöm a hátramaradt halvány rúzsfoltot. Ezt azért mégse.
Az ajtó nyílik, a várakozók cserélődnek és a mellettem kucorgó srác kicsit pánikba esik, már amennyire hirtelen macskamód táguló pupilláiból ítélem. Nyugtatóan simítom meg a karját, aztán háta mögé nyúlva, félig átölelve megdörgölöm az átellenes vállát. Minden rendben van és lesz.*
- Nagy levegő. Itt leszek végig. Szóval nyugtasson a tudat, hogy szükség esetén egy jávorszarvas töri rá az ajtót a rendelőre, aminek csak felpattansz a hátára és elgaloppozunk a homályos napnyugtába,-*hunyorgok rá mosolyogva, ám abszolúte komolyan gondolva, hogy majd szarvhegyre hányok bárkit, aki bántani próbálja.
Egyelőre azonban csak nyílik az ajtó, visszaadják a kártyáját és a vizsgálóba szólítják - úgy tűnik, az előző beteg csupán egy receptért jött.*
- Lesz egy meglepim, mire kijössz!-*Szólok még utána, hogy eltereljem picit a figyelmét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
online
RPG hsz: 289
Összes hsz: 1675
Írta: 2019. július 6. 22:10 | Link

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x

Kétségem sem volt afelől, hogy ne lenne ezer és egy másik ötlet is még a tarsolyában. Meg hát magunkat ismerve még csak tervek sem kellenek nekünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat az akármivel. A mozik nem szaladnak el, biztos megvárják, míg a látásom helyre rázódik így vagy úgy.
Rávigyorgok, mikor a viszontpuszit kapom, majd megemelt szemldökkel, mozdulatlan hagyom letörölni rólam a rúzsfoltot. Először nem értem, mi történik, hiszen eddig még soha nem csókolgattak össze kisminkelt hölgyek, aztán leesik és csak derűsen engedem eltűntetni a bűnjeleket. Na igen, aztán meg majd csodálkoznék, miért kapok ennyi cinkos mosolyt mindenkitől.
Kicsit felold, ahogy elképzelem a jelenetet, amit Riley felvázol a rendelőbe törő jávorszarvassal, azonban ekkor egy másik aggodalom üti fel bennem a fejét kisvártatva, ami hamarosan be is igazolódik, mikor nyílik az ajtó: ő nem jön be velem. Hú, basszus. Persze, hogy nem jön be. Miért gondoltam, hogy bejön? Megkérjem rá? Neeem, nem kérem meg. Ennyire nem lehetek majrés. Le kell higgadnom.
- Észre sem veszed és itt vagyok - ígérem mosolygón, ám nehezen kendőzhető feszültséggel. Izzadt tenyerem nadrágomba törzsölöm és besétálok az ajtón, mikor a gyógyítósegéd int nekem, hogy fáradjak előre. Körbenézek a midenféle izgalmas eszközzel felszerelt helyiségben. Még nem is jártam ilyesmiben szerintem. Az otthonban saját gyengélkedőnk volt, azóta meg nem volt olyan gondom szerencsére, amiért ispotályba kellett volna jönni. Üdvözlöm a gyógyítót, aki kérdezget kicsit, mikor vettem észre, hogy nem látok rendesen, meg hogyan, aztán be kell ülnöm egy székbe, ahol tényleg először fénnyel világítanak, mint Riley is mondta, majd a doki elmormol egy varázsigét és pálcájából egy füstszerű, színváltós derengés kúszik a szemembe. Megnyugtatott előtte, hogy nem kell tartanom semmitől, legfeljebb furcsa lehet az érzés, de nem fáj. Ez így is van. Mintha valami puha anyag ölelné körbe mindkét szemem. Sűrűbben pislogok. Nemsokára kiszáll aztán belőlem, vissza a varázslóhoz, aki egy üveglapon elteríti a ködszerű képződményt, láthatóan kiolvasva belőle dolgokat. Jön aztán az, hogy különféle, áttetsző hártyákat idéznek a szemem elé, amelyek más-más dioptriával rendelkeznek és meg kell próbálnom átnézve rajtuk elolvasni a falon lévő betűket. Eljön aztán az, amelyiknél tökéletesen látom. Ezzel végzünk is a vizsgálattal. Alig hiszem el. Mosolyogva sóhajtok. A doki pennát ragad, írni kezd és közben elmondja nekem, mi a teendő. Nagyon összpontosítva, bólogatva hallgatom és kiderül, egy apróság azért még hátravan: fel kell próbálnom valamit.
Viszonylag hosszan vagyok benn, aztán csak kijövök végre. Nyílik az ajtó, visszafordulva búcsúzom még a gyógyítótól, majd kilépek és kísérőmre pillantok. Egyik kezemben egy pergamen, a másikban egy kis tasak, az orromon pedig... egy szemüveg.
Egy hatalmas szemüveg.
- Azta - nézek Rileyra meg körbe a folyosón, miközben feljebb tolom a keretet orrnyergemen. Ámulón pislogok mindenfele, lassan sétálva közelebb a lányhoz, utána is ide-oda járatva a szemem. Nagyon éles minden. Ilyen a világ? Ezt mindenki ilyen jól látja? Hát így könnyű. Mintha egy fotót néznék.
- Ideiglenes szemüveg - kezdem el tájékoztatni őt, amikor a nagy csodálkozás után rájövök, hogy bizony azt sem ártana. Indulhatunk közben kifele, ha gondolja.
- Kaptam egy főzetet, azt kell naponta háromszor csepegtetnem a szemembe - emelem meg a kis papírtasakot, jelezve, hogy abban lapul ez a bizonyos csodaszer.
- Azt mondták, olyan rövidlátás, amit kinőnék, de ezen a természetes folyamaton lehet gyorsítani ezekkel a cseppekkel. Elvileg pár hét és helyreáll - magyarázom neki, amíg míg frissek az infók a fejemben és át tudom adni csaknem szó szerint. - De itt minden le van írva - lóbálom meg a pergament.
- A szemüvem lencséje meg igazodik a javuláshoz - fogok rá a keretre hüvelyk és mutatóujjammal, aztán megint körbepislogok, ahogy haladunk kifelé. Ez nagyon durva.

¤ ¤ ¤
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. július 6. 23:51 | Link

Thomas

Egyemmeg, villan át a fejemen, ahogy a srác lesápad és nagyot nyelve mégis leküzdi a hirtelen jött rémületet, derekasan állva a sarat. Biztatóan kacsintok rá, mielőtt becsukódna mögötte az ajtó, nevetős szusszanással csóválva meg a fejem. Ahogy magamra maradok, visszatérek kicsit a böngészéshez, addig is olvasgatva, amíg várakozom. Szerencsére már jó előre hallani a benti motozást és búcsúzkodást, így van időm elrakni a telefont és előkotorni a beígért meglepetést, bár előbb megvárom az eredményeket. Amik alighanem felülmúlták a várakozásokat, a reakcióból ítélve.*
- Ugyehogy?-*vigyorgok Mr. Pápaszemre, ahogy jóformán szájtátva csodálja a váróterem elé tárulkozó szépségét, ami sajnos elég sivár, hacsak nem veszünk számításba engem. Lelkesen mesél és jó látni a megkönnyebbülését, igazándiból még a szemüveg sem akkora, mint amekkorának érezheti. Szokatlan kicsit, de még azt sem mondanám, hogy ront a megjelenésén.*
- Nagyszerű! Akkor tényleg gyorsan helyreraknak,-*csettintek elismerően, mert pár hét igazán nem sok még akkor sem, ha időről időre meg kell ismételni a kúrát.*
- Remek, majd odaadjuk pótatyádnak,-*bólintok, mert mégiscsak ő őrzi meg az efféle dokumentációt a legmegbízhatóbban. Aztán megpaskolom magam mellett a padot,  most, hogy épp nincs senki a váróban rajtunk kívül.*- Csüccs és add ide egy kicsit azt,-*nyúlok a kezében tartott holmi után, amiért cserébe egy borítékot kínálok oda. A tetején van egy szigorúan bizalmas pecsét, az a hivatalos, minisztériumi fajta, a tartalma viszont nem államtitok, hanem egy sor tarka fénykép, az utolsó két-három közös estéről összegyűjtve. Többnyire suttyomban készített Thomas-Liam fotók, bár akad néhány portré is (például egy gondterhelten homlokráncoló Thomas, egy Scrabble-tábla fölött, vagy alvó Thomas és Freud összebújva a kanapémon, de akad egy Liam is, aki beleejtette az egyik betűjét a kávéjába és épp a bögrét nézi) és van egy közös képünk Liammel és pár tájkép a kirándulásról, amit nagy nehezen összehoztunk úgy egy hónapja. Igyekeztem a legjobbakat kiválogatni, s bár nem mozognak, a többségük jól sikerült pillanatkép.*
- Liam sose fotóz,-*köszörülöm meg a torkom, kicsit bizonytalanul, mert néha nehéz megjósolni, mennyire érzik mások tolakodónak, hogy olyan gyakran örökítek meg mindent, és vannak, akik kifejezetten kényelmetlennek találják, ha feléjük fordul a lencse. Mindazonáltal úgy gondolom, ezek az emlékek fontosak és Thomas szívesen venné, ha maradna kézzelfogható nyomuk. Tudom, mennyire ragaszkodik a nyaklánchoz, amit kapott; vagy egyáltalán bármihez, ami Liamhez köti.*- Remélem, tetszenek. Ha nem, akkor most lehet szólni, hogy ne fényképezzek annyit.-*Természetesen az ellenkezőjét is simán lehet kérni, szívesen készítek felvételeket mindenféléről és mindenkiről, amíg be nem telik a telefonom memóriája vagy le nem merülök.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
online
RPG hsz: 289
Összes hsz: 1675
Írta: 2019. július 7. 22:13 | Link

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x

A látás élményétől és a vizsgálatot magam mögött tudás megkönnyebbültségétől kábán bólogatok Rileynak. Valóban nagyszerű. Pompás! Csak remélni mertem, hogy így meg lehet ezt oldani. Aztán még jobban elmosolyodom, amikor Liam bácsit pótatyámként emlegeti. Oké, már attól boldog vagyok, ha bárhogy felmerül a neve, hát még, ha hasonlónak jelölik. Arról már ne is beszéljük, mit érzek, ha apukámkánt utalnak rá. Na akkor hippogriffet lehet velem fogatni.
Jó, akkor nem megyünk még, rendben. Leülök a padra mellé, felé fordulva, gyakran nyúlva szemüvegemhez. Pedig nem csúszkál, tök jól beállították, csak hát fura nekem még. Átadom a pergamenem meg a kis tasakot és érdeklődve veszem át a borítékot. Jól elkerekedik a szemem a minisztériumi pecséten meg feliraton. Felpillantok kicsit a lányra, aztán bontogatom. Azonban, ami benne van, az nem valami hivatalos értesítés. Nevetek is kicsit rajta, hogy megtréfált ezzel, aztán elmerülök a fotókban.
Helyesebbnél helyesebb pillanatok elevenednek meg újra előttem. Olyanok, amelyek bármelyikében szívesen ott ragadnék az örökkévalóságig. Így pedig azzá váltak. Örökkévalóvá. Nem csak az emlékeimben, hanem így is, nézegethető formában. Közelre eddig is jól láttam, ám tény, most nem kell az arcomhoz emelnem őket, mint eddig kellett volna. Kezeim térdeimen tartom, ott forgatom a képeket. Elmélyülten csodálom meg egyiket a másik után, mindig hátra rakva, amit már jól megnézegettem. Mindegyiknél elég sokáig leragadok, van, amelyiknél még ennél is többet. El-elmosolyodom, minden kis részletet magamévá téve. Mivel Riley telefonjával készültek, nem mágikus képek. Nem mozognak. Nekem azonban ez mit sem számít. Mit sem von le számomra az értékükből.
Egyre jelentősebben lélegzem, és mintha szorongatná valaki a mellkasom. A torkomban gombóc nő. Hallgatom kísérőm magyarázatát, ám nem nagyon mondok rá semmit. Viszont szipogni kezdek, szám finoman megremeg. Egy könnycsepp alágördül arcomon, és bár ahogy lefele nézek, pilláim takarják, ám szemeim könnyben állnak. Azonban még a nedvesség homályán át is látom a fotókat, amiket most kezdek előről nézegetni. Nehezen nyelek egyet, aprókat nyalok számon és össze-összedörzsölöm kiszáradtnak érzett ajkaimat. Szinte görcsösen fogom a képeket, kezem halványan remeg. Csordultig vagyok a szeretettel, amiket ezek a pillanatok hordoznak és amely pillanatokat senki nem veheti el tőlem. Igazítok a szemüvegemen, ami maszatos lett könnyeimtől és persze nekiáll bepárásodni is. Leveszem inkább és kézfejemmel megtörlöm szemeimet, tovább szipogva.

¤ ¤ ¤
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. július 9. 00:26 | Link

Thomas
#ohsweety #c'mere

Átveszem a cókmókot, gyors mozdulattal el is süllyesztve a táskámba, mert a fagyizáshoz elengedhetetlen lesz a szabad kéz. Thomas előbb döbbent, majd megkönnyebbülten nevető arcát elnézve megérte kihízelegni Antontól ezt a borítékot (bár szerintem neki egészen más elképzelései vannak arról, mit akarok és kinek küldeni benne...), megengedek magamnak egy elégedett kis mosolyt. Suta kis magyarázatom után elhallgatok és nem karattyolok többet, igyekszem nem is fészkelődni.
Gondosan megnézi mindegyik képet, egyenként, sietség nélkül merülve el a részletekben - a keret mögött fénylő tekintetből úgy érzem, újraéli épp a pillanatokat, sőt, mintha memorizálni is próbálná őket minden apró darabkával együtt. Szótlan fürkészem vonásait, remélve, csak most, csak még egy kicsit senki sem zavarja meg, miközben átrágja magát a kis kupacon, minden fotónak megadva az őt illető időt. Érzem minden kép súlyát, nemcsak a mozdulatban, ahogy egymás mögé csúsztatja őket, hanem az elnehezülő lélegzetekben is.
Önkéntelenül hangolódom rá, de ha tudatosítanám sem próbálnék eltávolodni; érzem a fojtogató, egyre növekvő gombócot a torkomban, hogy elhagynak szavaim és nehezebb levegőt venni, mintha besűrűsödne. Néha önteltnek tartom magam, amiért azt hiszem, tudom, min mennek keresztül mások, holott sosem jártam a cipőjükben, nem éltem át, amit ők, ám ilyenkor nem gondolkodom ezen, csupán átveszem az érzéseiket. Nekem is elfutják a könnyek a szemem, ahogy vigyázva lesimogatom ujjammal a fiú arcán végiggördülőt. Óvatosan veszem ki remegő kezei közül a szemüveget, összecsukva és biztonságba helyezve; képekhez azonban nem érek, az az övé. Aztán nyakát átkarolva gyöngéden ölelésembe vonom Thomast, magamhoz szorítva és lassan lecsukódó szemmel ringatom, az ő ritmusát követve. Sírjon csak, ha szükséges vagy ha jólesik. Puhán simogatom a haját, ami egyaránt lehet biztató és csitító, szavak híján és nem engedem el, amíg ő nem akar kibontakozni az ölelésből.
Mindenki más meg elmehet a víz alá.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Harmadikos diák


cinnamon roll
online
RPG hsz: 289
Összes hsz: 1675
Írta: 2019. július 10. 20:34 | Link

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x

Pontosan erre van szükségem. Valakire, aki kicsit most elrendezget, szemüvegem ügyesen elvéve, mert tényleg kétséges, hirtelen most mihez tudnék kezdeni vele; valakire, aki magához von és öleléssel zár el a külvilágtól, biztos helyet adva nekem, ahol elhagyhatom magam. Meg is teszem. Egyik kezem a képeket tartja ölemben, a másikkal szinte megkapaszkodom Riley vállába. Arcom rögvest nyakába fúrom, hogy halk, ám annál mélyről jövőbb hüppögéssel kezdjek sírdogálni. Teljesen összekönnyezem őt. Kezem fogódzkodva markolja, vállaim ütemtelenül emelkednek, süllyednek, igazából remegnek.
Érkeznek új páciensek a folyosórészre, akik eléggé elhűlve figyelik, vajon mi történhetett benn a gyógyítónál, ami ennyire kikészített egy ekkora kamaszfiút, hogy ölelve kell vígasztalni utána . Mindebből én persze nem észlelek semmit. Szabadon pityergek, fittyet hányva arra, ez mennyire férfias vagy ki mit gondol rólam. Ezekre úgy általában fittyet hányok. Néha megnyalogatom szám, ahogy a sós cseppek leérnek oda és fáradhatatlanul szipogok.
Hosszú percek telnek el így Riley karjai közt, majd egészen lassan elhúzódom. Kapok egy zsepit, amit rögtön igénybe is veszek. Megtörölgetem a szemem, kifújom orrom.
- Ez a kedvencem - keresem ki mosolyogva azt, amelyiken Liam bácsi a bögréjét nézi, miután beleejtett egy betűt a szókirakósból. Nevetek is kicsit, miközben felmutatom Rileynak. Mintha egy pillanat se telt volna el azóta, hogy megkaptam és átnézegettem a fotókat, pedig hát kipirult arcom és elhasznált zsepim egészen másról árulkodik.
- Köszönöm - susogom a lánynak nyílt, csillogó tekintettel, megilletődött vonásokkal. Visszahajolok hozzá és adok neki egy puszit, aztán megint megölelem kicsit. Ez most a hálaölelés. Mindig van ok az ölelésre!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


#shapeshifter <3
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 342
Írta: 2019. július 14. 07:57 | Link

Thomas

Átérzem az örömét és a csendes fájdalmat is, ami mögötte húzódik meg; sosem érthetem meg, milyen szülők, család nélkül nőni fel, de ismerem a magányt és azt is, milyen úgy élni, hogy folyamatosan hiányzik egy darabod. Talán megszokásból, talán csak mert ez most nem rólam szól, némán pityergek egy sort, ahogy a nyakamba bújik és remeg. Tovább simogatom, hol a fejét, hol a hátát, nagy körökben.
Na igen, ha a balesetin játszódik le ugyanez, inkább együttérző, semmint zavarodott pillantásokat zsebelhetnénk be; azonban jobbnak látom nemes egyszerűséggel ignorálni a ránk irányuló figyelmet. Akinek kényelmetlen, ne nézze, ezt a pár percet nem művészet kibírni.
Thomas elenged és mielőtt még visszatérne a képekhez, gyorsan adok zsepit, hogy rendbe szedhesse magát valamelyest, mert piszok kellemetlen a szörtyögés meg a folyó orr. Én is inkább erre voksolok, mint a szipogásra, ha már így megríkattuk egymást.*
- Jó kép,-*helyeselek, aztán rábökök a mellette lévőre, ahol Freud úgy döntött, eleget foglalkoztunk már ezzel a hülyeséggel és igazán visszatérhetnénk az ő imádatához, ergó a party közepén ráfeküdt a táblára, betűstül. Csak a négy sarok látszik ki alóla, meg az értetlen (de roppant önelégült) fej, miért nevetik körbe.*- Kár, hogy soha nem tudjuk meg, ki nyert.
Ahogy Thomas megnyugodni látszik, előhalászok egy törlőkendőt is, sanda gyanú által vezérelve, ami be is igazolódik, ahogy a szemem alatti részt megtörölve fekete pacákat hagyok. Elsírtam a szemfestékem, elvégre nem sejtettem, hogy vízállónak kellene lennie. Oh well.
- Örömmel!-*Mosolygok olyan intenzitással, amitől szélesvásznúnak tűnik az arcom. Kapok még egy puszit és egy grátisz ölelést, amit lelkesen viszonzok. Ha szeretné, hagyom, hogy nézegesse még egy kicsit a képeket, aztán átmenetileg visszaveszem a borítékot, hogy táskám biztonságában vészelje át a küszöbön álló fagyizást.*
- Gyere, Maszatka, keressünk egy mosdót!-*javaslom, mert a saját bűbájaim mindig kétesélyesek, jobb lesz manuálisan eltüntetni a sírás nyomait. Arról nem is beszélve, hogy az elfolyt sminket szerintem a legprofibb varázslat sem tudná helyrehozni, pandaként viszont talán mégsem szeretné most sétálni a városban. Kell egy tükör.
Tíz perccel később már újra szalonképesen sétálunk ki az ispotályból, karöltve, hogy ha netalán Thomas megszédülne az új szemüvegtől vagy a mélységérzetének szoknia kellene, ne történjen baj.*
- És most megmutatom neked a Duna ezen oldalának legjobb fagyizóját,-*konferálom fel a következő programpontot. Azért nem egész Budapestét mondtam, mert még nem volt lehetőségem végigkóstolni az összes fagyizót, pedig Merlin a tanúm, minden alkalmat megragadok rá, de ha egyszer olyan sok van belőlük!*
- Van valamid még később? Őrjárat, gyűlés, edzés?-*kíváncsiskodom, miközben a kacsaringós kis utcán felé vesszük az irányt és navigálok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek