A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=616595#post616595][b]Adam Kensington - 2016.09.11. 11:48[/b][/url]

Már nem gyakorlaton vagyok itt. Néhány napja annak, hogy lehúztam az utolsó műszakomat. Kaptam egy oklevelet, papírt az itt szerzett tapasztalatokról és -ahogyan azt eredetileg is terveztük- azóta egyfajta tanácsadóként tevékenykedem az ispotályban. Ha valamilyen összetettebb tünetegyüttessel vagy ismeretlen betegséggel találják szemben magukat a gyógyítók, amiket nehezen térképeznek fel a mágikus vizsgálatokkal is, akkor engem hívnak.
Az imént segítettem be egy fiatal páciensnél. Csak meg kellett erősítsem a diagnózist, amit meg is tettem. Feladatomat elvégeztem bár, azért ilyenkor mindig végigmegyek a kórtermeken, hátha észreveszek valamit. Most is ezt az utamat járom. Rajtam a világos zöldes-kék, kényelmes egyenruha, amit ugyan nem lennék köteles viselni már, azonban jobban szeretem, ha a laikusok is látják, nem betegként, se nem látogatóként vagyok itt, hanem az ispotályt képviselem.
Ebben a szobában nem tapasztaltam semmi rendelleneset, szóval haladok tovább a következőbe. Míg mások, akik a kórház egyenruháját viselik, sietve, feszített tempóban járnak, addig én öltözékemet meghazudtolóan, lépteimet ráérős, légiesen veszem. Ragadozó mozgásomat máskor valamennyire árnyalják hétköznapi, amúgy is sötét együtteseim, azonban ebben a világos, bő, szimpla viseletben mindig jobban megmutatkozik az ember. Vagy esetemben a vámpír. Sokkal feltűnőbb az arcom, hajam, alkatom, mozdulataim. Nincs, ami elterelje a figyelmet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=616627#post616627][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.09.11. 14:31[/b][/url]

Késő este van már, mikor egy pár bakancs bizonytalan léptekről árulkodik az ispotály folyosóján. Az egyébként meleg éjjeli órában is hosszú, fekete csőfarmerben érkezik meg, felette egy bővebb rövid ujjú fehér színben, rajta egy bőrdzseki. A vörös lobonc könnyedén omlik a lány hátára, miközben jobb kezét a fal felé nyújtja, hogy meg tudjon támaszkodni, ha esetleg ismét hirtelen megszédül.
Nem kellett volna erőltetnie az amorfizációt. Azon agyal, vajon ha elég sokat használja, visszakapja vele a régi erejét? Képes lesz megint meggyógyítani másokat? Isteni adottsága tulajdonképpen teljes ellentétére fordult, hála Lucának, azóta pedig nem találja a helyét. Noha úgy tűnik Krisztiánnal végre zöld ágra vergődtek és apjával is rendeződött a viszonya, valaminek mindig történnie kell. Így lehetséges, hogy erősen túlhajszoltan, borzalmas migrénnel keres valakit, aki segíthet rajta. Elsősorban a fejfájásán, másodsorban azon a tévhiten, hogy így már nem is válhatna belőle jó gyógyító. Hiszen valljuk be, ha az ember képes elpusztítani bármit, ami az útjába kerül, leszámítva az élő szervezeteket, nos az nem feltétlenül való mondjuk egy ehhez hasonlatos helyre. Azt persze többen is mondták, hogy az elhatározás a lényeg és az, hogy tényleg akarjon segíteni másokon, mégsem ilyen egyszerű a helyzet.
Végül feladja és lerogyik az egyik székre, lehunyja szemét, miközben fejét a falnak dönti. Nála alkalmatlanabb lény nem is létezik a földön arra, hogy gyógyító legyen. Pillái megrebbennek, ahogy oldalra pillant a folyosón, hiszen léptek zaja üti meg a fülét. Az előbbi állítása, miszerint nem létezhet nála alkalmatlanabb lény, hirtelen megkérdőjeleződik. Soha életében nem találkozott még vámpírral, azonban tanult róluk eleget ahhoz, hogy felismerjen közülük egyet. Hiába a fejét hasogató éles fájdalom, képtelen levenni tekintetét a férfiról. Egy vámpír. Egy ispotályban. Orvosként. Képtelenség. Legalább annyira, mint Rebeka gyógyítóként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=616654#post616654][b]Adam Kensington - 2016.09.11. 18:19[/b][/url]

Egy vörös, bőrdzsekis lány ül a folyosón. Nem látogatóba jött. Már nincs is látogatási idő. Rosszul van. Segítségért tért be ide. Elvileg ez a legmegfelelőbb hely, gyakorlatilag nagyon kevesen dolgoznak ma este. Beletelik még jó pár percbe, amíg valaki egyáltalán észreveszi a gyógyítók közül. Mielőtt tehát belépnék a következő szobába, megállok és egyenesen ránézek. Tekintetünk találkozik, hiszen ő is épp engem figyelt. Odamegyek hozzá.
- Segíthetek? - ajánlom magamat, átugorva azt a kérdést, hogy rosszul van-e. Hiszen tudom, hogy rosszul van. Fáj a feje. Rémesen. Ezt persze nem a gondolataiból olvastam ki, hanem érzem rajta. A teste hőjeleinek erejéből és helyéből, a vér lüktetéséből és a kába tekintetből, ami szédülésre enged következtetnem. Nyilván kíméletesebb és fokozatosabb lett volna, ha máshogy szólítom meg és olyanokat is megérdeklődök, amire tudom a választ, azonban az ilyen helyzetekben szeretem a hasznosságot előnyben részesíteni.
Bő két lépés távolságból nézek rá lefelé és várom, mit felel. Látom rajta, hogy sejti, nem ember vagyok. Vannak, akik emiatt nem veszik szívesen a segítségemet. Ezt én tiszteletben tartom. Szerintem ostobaság, de ettől még tiszteletben tartom. Semmi értelme erőltetni. Mindig csak remélni merem, hogy az, akin tudnék segíteni, hagyja is, hogy megtegyem. Mint most. Ha nem, akkor nem. Nem én járok rosszabbul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=627619#post627619][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.10.13. 14:31[/b][/url]

Nem tudja, mondhat-e igent. El kell döntenie, hogy az előítéletei győzedelmeskedjenek - amik általában nincsenek, de most mégis vannak -, vagy a fejét szüntelenül ostromló kalapács. Érzi, hogy az állapota percről-percre sokkal rosszabb és bármi is legyen, el kell fogadnia egy vámpír segítségét. Nyilván nem engednék, hogy itt dolgozzon, ha veszélyes lenne, így végül mind az élőkben, mind a holtakban bízva egy aprót biccent.
- Széthasad a fejem, bármi jó lesz, csak segítsen - kissé szenvedős mosolya grimaszba torzul, ahogy a fájdalom egy újabb hulláma éri el. Miért volt ennyire buta? Nem is érti. Mielőtt találkozott volna Lucával, még tudta, mikor kell abbahagynia, de az amorfizáció ezen új formája nem úgy működik, ahogy szeretné vagy képzeli. Bárhogy is legyen, egyelőre képtelen felmérni, meddig mehet el, így ez nem az első eset, hogy totálisan taccsra teszi magát.
Arra gondol, hogy felkel és megy, amerre csak lehet vagy amerre mondják, azonban lábai nem akarnak úgy működni, ahogy szeretné és egyensúlya is cserbenhagyni látszik a vöröst. Szemei iszonyatosan csillognak, ahogy szinte könyörgőn és segítségkérőn reszketnek fel a férfira. Segítsen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=628062#post628062][b]Adam Kensington - 2016.10.14. 21:28[/b][/url]

Belső harcot vív, ám végül győz az az énje, amelyik a józan ész keretein belül elfogadja a segítséget. Elmondja nekem a panaszát, amit bár eddig is gondoltam, nem probléma, hogy megerősíti. Sejtem, hogy nem fog tudni követni engem, ha elvezetném egy vizsgálóba. Ezt én talán előbb tudom, mint ő, hiszen azért megpróbálja. De ráébred ő is, hogy ez nem fog összejönni. El kéne menjek szólni valakinek, hogy hozzunk hordágyat. Hiszen én sajnos nem tudom azt lebegtetni. Viszont látom a lányon, hogy nagyon nem lenne jó magára hagynom.
Sóhajtok egyet. Ez a sóhaj egy részt a némileg szorult helyzetnek szól, amit persze könnyen orvosolhatunk. Másrészt pedig annak, hogy kissé tartok a kedves páciens reakciójától azzal kapcsolatban, amit most tenni fogok, de ez legyen a legnagyobb gondom. Egyszerűen lehajolok hozzá, alá nyúlok és karjaimba veszem. Érezheti, hogy semmi megerőltető nincs nekem abban, hogy ölben vigyem.
Elsétálok vele a legközelebbi szobáig, ahol lefektetem a vizsgálóágyra. Az ücsörgés nem tesz jót. Miután kiengedtem őt karjaim közül, már fordulok is a szekrényhez, hogy előkeressem a megfelelő gyógyszert. Nem igazán szoktam egyedül ellátni a betegeket, de nem ez az első hasonló eset, hogy így alakul. Úgyhogy azt mondták a gyógyítok, tegyek ilyenkor belátásom szerint. Fel tudom mérni, elbírok-e a dologgal, vagy szükségem van segítségre. Most nem hinném, hogy kéne.
- Igya meg a főzetet, aztán legalább pár korty vizet! - tartom egyik kezemben a fiolát, a másikkal pedig segítek neki felülni. Csak amíg ezzel megvan. Utána pedig adom neki a pohár vizet. Ez utóbbi igazából csak azért kell, hogy semlegesítse a bájital ízét. Ha mind kész, hagyom visszadőlni. Egy perc és jobban lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=628163#post628163][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2016.10.15. 11:03[/b][/url]

Gyűlöli, ha segítségre van szüksége, most pedig ismét egy ilyen, számára kellemetlen helyzetbe keveredett a saját butasága miatt. Vagy inkább csak tapasztalatlan? Nagyon jó kérdés. A magát amúgy sem könnyen adó Rebeka számára már az is nehéz, hogy egy embertől fogadjon el segítséget, hát még egy vámpírtól. Na nincsenek olyan rémképzetei, hogy Adam majd egy pillanat alatt megissza vérének ezer százalékát, aztán gyorsan elássa a hátsó kertben, de akár még ez is megtörténhetne!
Mindenesetre nem gondol ilyesmire, csak megadóan fogadja el a segítséget. Lábra azonban már magától szeretne állni, ehhez pedig igyekszik minden maradék erejét összeszedni - mindhiába. A fájdalom újabb hullámai suhannak át fején, s csak kis híja, hogy fel ne nyögjön. Ez egyre rosszabb.
Neki igazából a folyosón is jó lett volna, csak adjanak valamit, akármit. Ehelyett a férfi a karjába veszi, vörösünknek pedig nemcsak esélye, de ereje sincs tiltakozni. Különös módon úgy dönt, hogy ennél rosszabb már úgysem jöhet, így megbízik a másikban. Hisz abban, hogy mivoltától függetlenül azért van itt, hogy segítsen és ne megcsapoljon ártatlan betegeket. Hisz abban, hogy jobb lesz. Nem tart sokáig, míg megérkezik egy ágyra és hát nem kéne kétszer kérni, hogy feküdjön le. Mint a kis angyal, úgy engedelmeskedik teste kínjának, s csak azért ül fel, mert a gyógyszer megérkezik.
Az utasításra egyetlen pillanat alatt felhörpinti a lötyit, de rögtön grimaszba torzul arca. Országomat egy kis vízért. Ennél gusztustalanabb dologgal ritkán találkozik az ember, így amint felé nyújtják a poharat, azonnal öblít. Kiissza az utolsó cseppig, majd mintha maratont futott volna, miközben gepárdok üldözik, olyan fáradtsággal hanyatlik vissza az ágyra. Lehunyja szemeit és várakozik. Az érkező fájdalomhullámok már most ritkulnak, erősségük is csökken. Arcvonásai hamar rendeződnek, ahogy közérzete is jobbá válik. Akármit is kapott, használt.
- Köszönöm - szempillája megrebben, ahogy a férfi felé fordul és megkeresi annak tekintetét. Most már tényleg sok kérdése van. - Ön hogyhogy itt dolgozik? - milyen kedves indítás. Bár a hangja teljesen érdeklődő, azért nem kell zseninek lenni, hogy a vámpír lét és a gyógyítói szakma között érzékelt anomáliát kihalljuk szavaiból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=628413#post628413][b]Adam Kensington - 2016.10.15. 22:33[/b][/url]

A főzet, amit kapott, amilyen rémes ízű, annyira eredményes. Ha ezt a fejfájást valami megerőltető cselekvés vagy más behatás okozta, akkor vissza se fog jönni. Ha pedig ez egy alkati dolog és néha jelentkezik nála, akkor sem kell most egy ideig számítania rá. Még pár perc és az egész egy rossz emlék marad.
Bólintok csak neki egyet, a hálája nyomán. Éppen befejezem a gyógyszeres szekrény elrendezését, amikor a kérdése érkezik. Nem igazán látszik rajtam semmiféle neheztelés vagy sértődöttség, ahogy felé fordulok. Kaptam én már ezzel kapcsolatban hideget, meleget. De az ilyen nem túl tapintatos érdeklődésekhez különben is volt már pár évszázadom hozzászokni. Igen, tudom, mire utal.
- Igazából csak konzultáns vagyok itt. - tisztázom, hogy nem ez a hivatásom, nem ebből élek és nem töltöm majd' minden estémet az ispotályban. Nem mintha ez változtatna a jelenlétem furcsaságán.
- A képességeimnek köszönhetően nagyon meg tudom könnyíteni a diagnózisok felállítását. - magyarázom el, pontosan mi hasznomat látják a gyógyítók. Noha tudom, ezzel koránt sem adtam még választ az olyan fel nem tett kérdésekre, mint hogy mégis hogyan mer engem bárki a páciensek közelébe engedni és hogy én miért gondoltam, hogy jó ötlet ez. Nem szokásom olyasmire felelni, amiről nem érdeklődtek konkrétan. Ha megteszik, minden további nélkül felvilágosítom őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=629575#post629575][b]Ramholcz Kirill - 2016.10.20. 20:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=629797#post629797][b]Hunyadváry Borbála - 2016.10.21. 15:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=630434#post630434][b]Ramholcz Kirill - 2016.10.23. 18:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631011#post631011][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.26. 22:44[/b][/url]

Bárcián, Bárcián. Miért vagy te Bárcián? És főleg miért kell tönkretedd magad? Bő fél órája röppent be a gólya alakú patrónus az irodámba és közölte velem, hogy a gazdasági igazgatónkat baleset érte és néhány napig most nem fog tudni munkába állni. Elrendeztem hát a dolgaimat, és már indultam volna szólni a tanáriba a kollegáknak, hogy el kell mennem, ám út közben rájöttem, hogy vasárnap délután van. Mindegy, azért ha már odamentem, megnéztem, van-e bent valaki. Volt is, így megejthettem az eltervezett közlést. Meg akkor már beszállhattam az ott lévő kandallóba. Ritkán közlekedem a hopphálózaton át, azonban ha sietek valahová, nem lenne kifizetődő seprűre pattannom.
Megérkezem a fővárosi ispotályba és a pulthoz sétálok. Elmondom az ott tüsténkedő boszorkánynak, kit is keresek, ő pedig hamar útbaigazít. Mindez kedves tőle, de végül csak eltévedek. Régen jártam itt szerencsére. Leszólítok hát egy ápolót és kérek némi segítséget. Ő pedig elkísér ahhoz a gyógyítóhoz, aki üzent nekem. Lekezelek vele, elmondva, hogy megkaptam a patrónusát és szeretnék bemenni Béres úrhoz, ha lehet. Arról nem állok neki faggatni, mi történt vele és milyen az állapota. Ezeket úgyis csak hozzátartozónak adhatja ki. Az orvos megengedi, hogy benézzek hozzá, szóval az egyik ápoló meg is érdeklődi a férfit, fogad-e látogatót, aztán már hamarosan tér is vissza az igenlő válasszal. Szóval besétálok kollégámhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631067#post631067][b]Béres Bárcián - 2016.10.27. 01:39[/b][/url]

Hogy mi történik akkor, amikor az ember feje raftingolás közben összetalálkozik egy hatalmas kővel? Az bizony fáj. S mi történik akkor, hogyha elég lendületesen találkozik össze azzal a kővel? Akkor az nagyon fáj, a többit pedig már a mellékelt ábra mutatja. Az ábra pedig nem más, mint Berci egy kórteremben. A szemöldöke felett egy kisebb, ám mélynek tűnő vágás található, amely a sok gyógyító bűbájnak köszönhetően már szépen forr befelé. Ami idegesítő, az egyáltalán nem a seb, inkább ami mögötte van. Mármint szó szerint. Benne, abban az ostoba kobakjában, ami sosem úgy működik mint ahogyan kellene, most azonban végképp nem. Olyan erős agyrázkódást sikerült összeszednie, hogy gyakorlatilag fel sem tud állni heveny szédülés nélkül, pár lépés után pedig már a hányinger kerülgeti. Egyébként pedig folyamatosan fáj és sajog, főleg hogyha bármilyen arcot vág a fapofán kívül, tehát az alvást leszámítva gyakorlatilag folyamatosan.
A nővérek nagyon remekül gondját viselik, napi kétszer pedig még egy-egy igazi gyógyító is benéz hozzá. Kicsit ugyan idegesíti, hogy nem mehet ki még a mosdóra sem, mert nem engedik, most már azonban egészen megbarátkozott az ágytál gondolatával. Sok látogatója nincs, de ez nem is okoz számára különösebb fejtörést (haha), ugyanis gyakran erősen félrebeszél a fejsérülése következtében.
A bal karja helyén található mágikus műkar most az éjjeliszekrényén fekszik, mert a nővérek úgy döntöttek, hogy az evésen kívül úgysem csinálhat semmi olyat, ami miatt szüksége lenne rá, szóval ennyi erővel nyugodtan le is csatolhatja. Ezer éve nem csinált ilyet, a kastélyban általában alvás közben is rajta van, és nagyon fura érzés. Bénának érzi magát, kiszolgáltatottnak. A nevetséges pedig az, hogy még csak nem is az aktuális problémája miatt.
Mikor meghallja, hogy látogatója érkezett, először nagyon meglepődik. Nem igazán tudja elképzelni, hogy ki lehet az - az édesanyja most ment el nem olyan régen, hál' Istennek. Majdnem egy órás, sírással-jajjgatással és megfenyítéssel tarkított monológot tartott neki arról, hogy miért kell azonnal befejeznie az extrém sportok űzését. Előhozott mindent, még egy finom kis érzelmi zsarolást is, az örökzöld "Egyszer már majdnem elveszítettelek, nem teheted ezt meg velem többé"-t. Nagy szerencse, hogy egy agyrázkódásos nyugimágussal beszélt, így Bercinek csak kétszer támadt kedve útközben elhagyni a kórtermet, de egyszer sem tette meg. Hogy őt kihozzák a béketűrésből, ahhoz már minimum oklevél kell, anyukának azonban már ügyesen kifejlesztett módszerei vannak az ilyesmire.
Szóval a lényeg annyi, hogy nem számít Kriszpinre. Főként arra nem, hogy első reakciója lesz személyesen is eljönni hozzá, a saját két szép szemével is megvizsgálni a hogylétét. Mikor közlik vele, hogy ki érkezett hozzá, a karját azért gyorsan egy nővér segítségével visszateszi, habár Kriszpin így is látni fogja a különbséget az átlagos kinézetéhez képest, hiszen sem kesztyű, sem ing vagy hosszabb ujjú póló nincsen rajta, amely eltakarhatná.
- Cső - mosolyodik el végül a belépő férfi látványára, bár ezt hamar meg is bánja, mert amint felölti a vonatkozó arckifejezést, rémesen megfájdul a feje. Gyorsan le is olvasztja az arcáról mosolyát, majd kíváncsian mered Kriszpinre. A szóhasználata kicsit szokatlan, valamiért az utóbbi pár órában nagyon szimpatizál ezzel a - tőle teljesen egzotikusnak mondható - szókészlettel.
- Köszi, hogy eljöttél. Nem számítottam rád - mondja, csodálkozását nem igazán leplezve, miközben  várja, hogy kedves főnöke is mondjon végre valamit. Nyilván nem akar némán ácsorogni, ha már itt van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631547#post631547][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.28. 21:41[/b][/url]

Belépvén a többágyas helyiségbe, körbepillantok és már megyek is arra, amerre a javasasszony mutatja. Közben gyorsan megköszönöm neki a segítséget. Egyre szélesedő mosollyal haladok a pórul járt férfi felé, akin közben jól végigtekintek. Észreveszem műkarját, ami eddig fedve volt előttem. Magamban meg is lepődök rajta és már éppen azt hinném, hogy ennyire súlyos volt a baleset, ám ekkor eszembe jut a kesztyű. Megnyugszom tehát, hogy ez nem új szerzemény. Meglepődésemből azonban semmi nem látszik rajtam. Köszönhető ez annak, hogy az ilyen és efféle gondolatmenetek valahol olyan mélyen játszódnak le bennem, hogy sokszor még magam sem tudok róla. Mindig inkább a jelenre, az adott helyzetre figyelek.
- Helló! - vigyorodom el a furcsa köszönésen, miközben odaérek.
- Szóltak, hogy történt veled valami. Tartottam tőle, hogy mondjuk kiraboltak és nálad volt az iskola fél vagyona. Úgyhogy siettem, ahogy tudtam. - regélem el neki ezt a szemen szedett hazugságot, pimasz derűvel. Aztán körbenézek, le tudok-e valahova ülni, hogy ne magasodjak itt szegény betegünk fölé. Hamar ráakadok egy székre, amit odahúzok magamnak az ágya mellé.
- Nem maradok ám soká. Gondolom, pihenned kell. - nyugtatom meg efelől. Ne kelljen már még ilyenkor is a főnökével foglalkoznia! Tudom persze, hogy ha nem munkáról van szó, barátjaként vagy legalábbis valami hasonlóként tekint rám. De nem kell, hogy most bármilyen szinten a eszébe juttassam a teendőit.
- Mi történt? - pillantok együtt érzően a fejére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631711#post631711][b]Hunyadváry Borbála - 2016.10.29. 21:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631811#post631811][b]Ramholcz Kirill - 2016.10.30. 11:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=631824#post631824][b]Hunyadváry Borbála - 2016.10.30. 11:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=633907#post633907][b]Béres Bárcián - 2016.11.03. 22:35[/b][/url]

Reflexből jönne a reakció, hogy kissé hitetlenül felvonja a szemöldökét a férfi válaszára, ennek azonban most el kell maradnia, mert minden ilyesmi fájdalommal jár most számára. Helyette inkább hümmög egyet Kriszpin állítására, de a választ sem tudja megállni.
- Ennyire azért nem vagyok kezdő - mondja, ezt pedig természetesen arra érti, hogy nem szokása az iskola kasszájával csak úgy mindenfelé rohangálni. De ezt nyilvánvalóan az igazgató is tudja.
Egy halovány, ám határozott mosollyal figyeli, ahogyan a férfi kényelembe helyezi magát az általa szerzett széken. Még mindig kicsit meg van lepve, amiért itt látja a kollégát, ám tulajdonképpen örül a jelenlétének. Az igazság az, hogy agyrázkódást kapni rémesen unalmas. Nem sokban különbözik a dolog mugli formájától - nem csinálhatsz semmit, ami a gyógyítók szerint megerőlteti a fejedet. Na mármost, a gyógyítók szerint ebbe a kategóriába elég rengeteg dolog beletartozik. Az olvasástól kezdve a tévézésen keresztül (mintha lenne ebben az ispotályban tévé...) a gondolkodásig bezárólag tulajdonképpen minden. Már az is skandalum, ha csak erősen koncentrálsz valamire. Két dolgot tehetsz... Alszol, vagy csukott szemmel pihensz. Vagy ha esetleg látogatód érkezik, arra a rövid időre _esetleg és _talán társaloghatsz vele kicsit, de csak azért, hogy addig se egyen meg a penész.
Ez pedig akár hetekig is eltarthat, és ugyan fellelhető némi enyhülés és engedékenység az idő előrehaladtával, azért nem árt óvatosnak lenni. Az pedig elképesztően unalmas. Kriszpin viszont végre valami üde színfolt ebben a monotonitásban, Berci pedig ezt próbálja (nem igazán egyértelműen) tudtára adni, amikor válaszol neki, miután a férfi kifejti, hogy nem marad soká.
- Ráérsz, dögunalom itt - feleli egyszerűen, miközben kicsit feljebb ül az ágyban, megigazítva a háta mögött a párnát, hogy ülve is kényelmesebb legyen. A végét kicsit halkabban, afféle bizalmas stílusban mondja, hogy az ápolók ne hallják meg. Még a végén kidobják, akkor pedig aztán megnézheti magát... Mehet haza az anyukájához.
- Beborultam raftingolás közben, és összehaverkodtam egy kaviccsal - magyarázza, ám egyáltalán nem szándékosan kicsinyíti a kő méreteit és érdemét, egyszerűen csak ez a szó jön a szájára. Hamar rá is jön a hibára, így gyorsan javít:
- Inkább szikla volt. Kicsit hülyéket beszélek, rá se ránts. - Erről is a sérülés tehet, állítólag teljesen normális. Szerencsére csak ritkán csinálja, és akkor is csak kisebbeket téveszt, mint ahogyan most is. Kicsit megvonja a vállát, miközben egy "ez van" arckifejezéssel lesi a főnökét.
- Bocsi, nem akartam nektek keresztbe tenni - szabadkozik még egy sort, nem mintha sok értelme lenne. Valószínűleg legalább egy hétig meg kell oldaniuk az életet nélküle. Bár esélyes, hogy ez nem Hajninak és Kriszpinnek lesz rossz, hanem csakis neki, amikor majd visszatér. Felgyülemlik a teendő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=634695#post634695][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.05. 14:23[/b][/url]

Az elején még kicsit szokatlan a férfi beszédstílusa és a használt szavai, de hamar elfogadom, hogy most egy ilyesféle különös, ütött-kopott Bárciánnal kell társalogjak. Nem jelent problémát. Arcomon apró mosollyal hallgatom, és amikor a balesetét taglalja, megráncolom kissé orromat. Ez nem hangzik kellemesen. És bár tudom, hogy a kavics alatt egy sokkal nagyobb kődarabot ért, ebben meg is erősít engem. Bólogatok csak. Nincs gond, értek én mindent.
- Ezúttal elnézem. De legközelebb nem fogok bedőlni az ilyen "megsérültem sportolás közben" meséknek. Ha szabadságra szeretnél menni, mondd azt! Emiatt nem kell direkt vízbe borulni. - rázom a fejem, folytatva a humorizálást. De végül egy mosolygó fújtatással úgy döntök, leállok lassan a jópofáskodással. Arra ott vannak a bohócdoktorok. Bár kétlem, hogy itt a fővárosi ispotályban lennének.
- Hozzak be neked valamit? - pillantok el az ágya mellett lévő éjjeliszekrény felé. Látom, járt már nála valaki és ellátta ezzel-azzal. De ettől még hiányt szenvedhet bármi olyanban, amit a látogatója nem hozott és amit ő pedig nem akart kérni tőle. Idefele inkább siettem, hogy mielőbb beérjek. Csak néhány összegzést meg pár pennát tudtam volna magamhoz venni. Azonban nem hiszem, hogy bármelyik túlzottan kedvére való lett volna.
Körbenézek a kórteremben. Egyetlen javasasszony van most itt, az is egy másik beteggel foglalatoskodik. Felkelek a székből és az ágy végéhez megyek, ahová fel van akasztva a férfi kórlapja.
- Szabad? - kérdezem meg tőle. A gyógyítók nem örülnek neki, ha a látogatók ezeket a dokumentumokat olvasgatják. Viszont nekem csak az számít, Bárciánnak nem gond-e. Ő róla van szó végülis. Ha nem akarja, hogy belenézzek, nem fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=637256#post637256][b]Béres Bárcián - 2016.11.09. 23:06[/b][/url]

Az igazgató humoros válaszára önkéntelenül is vigyor húzódik a férfi arcára, aki ezt az arckifejezést záros időn belül csúnyán meg is bánja, mert még a feje is belesajdul. Morcos kisfiúéhoz hasonlít a tekintete, miközben elégedetlenül nyomja a párnáját az arcába finoman, majd Kriszpinre néz.
- Még vigyorogni sem tudok - panaszolja el bosszankodva. Tényleg marha idegesítő ez az állapot, és bár őt nemigen lehet kihozni a sodrából, most kifejezetten érezhető rajta az elégedetlenség. A mondatot azonban hamar megbánja, elvégre örül Kriszpin jelenlétének, úgyhogy esze ágában nincsen panaszkodással elrontani a dolgot. Úgyhogy inkább lakatot tesz a szájára, a férfi kedves felajánlását hallva pedig hálásan elmosolyodik. Éppen csak annyira, hogy különösebb problémát azért ne jelentsen a dolog.
- Köszönöm, van mindenem. Anyukám ellátott rendesen -  vonja meg a vállát kicsit, mintha nem érezné magát egyébként elég szerencsésnek, hogy még ennyi idősen is rögtön pattan és jön segíteni az édesanyja, hogyha bajban van. Igazán szép tőle, és Berci tényleg nagyon értékeli, még ha emellé el is kell viselnie a végeláthatatlan monológokat.
Aztán Kriszpin a kórlapjára szeretne vetni egy pillantást, amelyről előbb azonban nagyon udvariasan érdeklődik. Nem mintha lenne bármi érdekes benne, igazából tényleg csak pár adat. Alacsony a vérnyomása a nyugimágia miatt, kapott pár öltést a szemöldökére, kicsit lassúak a neurológiai reakciói... Igazából semmi extra.
- Persze, csak nyugodtan. Nincsen benne semmi érdekes - mondja a férfinek, miközben érdeklődve lesi, hogy végül fog-e számára bármiféle újdonságot jelenteni a kórlap, és esetleg meglepődik-e valamin, vagy unottan továbblapoz és másik tárgyra tér. Az utóbbi valószínűbb, dehát ki tudja.
- Egyébként ha történik bent bármi sürgős, írj ám nyugodtan. Nem vagyok azért teljesen életképtelen - mondja, és igazából a lelke mélyén még örülne is egy kicsit ha dolgozhatna, még ha egyébként nem is szabad. Jó lenne valami izgalom, márpedig a mostani állapotokhoz képest még a munka is kifejezetten izgalmas.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=637853#post637853][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.11. 20:10[/b][/url]

Mosolyogva emelem meg a szemöldököm, amikor kiderül, hogy az édesanyja volt az, aki ellátta mindenféle jóval. Az anyák már csak ilyenek. Az enyém is mindig tejben-vajban füröszt. Nincs mit tenni, örökké a gyereke leszek. Az ő édes kisfia. Nem nagyon hadakozom ez ellen.
Az engedély után odaballagok hát az ágy végébe és magamhoz veszem beteglapot. Aprókat bólogatva olvasom végig. Tényleg nincsen benne semmi kirívó vagy bármi aggasztó. Vissza is akasztom szépen a helyére.
- Igazad van. A neved a legérdekesebb rajta - véleményezem elmosolyodva.
- Úgy lesz - bólintok egy nagyot Bárcián ajánlatára azt illetően, hogy sürgős ügyben nyugodtan küldjünk neki baglyot. A válaszomat pedig nem viccnek szántam. Komolyan mondtam. Bár tény és való, mindezt abban a reményben tettem, hogy ilyesmire nem kerül sor. Különben pedig csak meg akartam spórolni magunknak némi szóadogatást, amelynek keretében én közöltem volna vele, hogy felejtse el, pihennie kell; mire ő azt mondta volna, hogy ez tényleg nem fáradtság neki és legalább van mivel töltenie az időt; erre én hárítottam volna, mire ő tovább erősködött volna és a többi és a többi. Noha kettőnk természetét ismerve az első kör után valamelyikünk talán engedett volna a másiknak, de ezt most már nem fogjuk megtudni.
- Üzensz valakinek valamit? - érdeklődöm meg, átadjak-e bármit a tanodabelieknek. Közben ismét elfoglalom a helyemet mellette a széken. Gondolom, a fontos dolgokat úgyis megküldi bagolyban az érintetteknek, de hátha van, amiért nem ragadna külön pennát, viszont ha már itt az alkalom, szeretné tudatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=639483#post639483][b]Dr. Mácsai Zója - 2016.11.15. 22:12[/b][/url]

- Fogalmam sincs, hogy mi történik.
Ennyit ismételget csak újra és újra. Hol kevés, hol sok időt hagyva arra, hogy a dolog tudatosodjon a másik félben, már ha van egyáltalán minek tudatosulnia, hiszen valószínűleg pont annyira tehetetlen, mint ő.
A mai nap egész kellemes volt, sokat volt Seannal játszottak és nevettek, majd Mina lelkét ápolgatta, végül megvacsoráztak, pancsoltak egy nagyot, jött az esti mese, a jó éjt puszi, aztán a kérlelés, hogy "maradj, amíg elalszom". Végül kiosont a kisfiú szobájából, csak az éjszakai fényt hagyva, hiszen nem tudott aludni a sötétben. Egy ideig nem volt semmi furcsa, ő is lefeküdni készült, ám egy furcsa érzés nem hagyta, hogy ágyat érjen. Az anyai ösztön, ami azt mondatta vele, hogy meg kell néznie a gyerekeit, mert valami nincs rendben. Valami nagy baj van.
Mivel Mina mostanában labilis az Amerika mánia miatt, ezért hozzá nézett be először. A lány még ébren volt, egy képregényt olvasott, amit az apjától hozott el még a múltkor, és csodálkozva nézett anyjára, aki besétált, felmérte a helyzetet, majd kisétált. Az érzés nem csillapodott, így egy szó nélkül sétált be a másik szobába, a következő pillanatban pedig már Dwayne mellett rohan be az ispotályba, hagyva, hogy mindent a férfi intézzen. Fogalma sincs, hogy mi történik, vagy egyáltalán, hogy hogyan jutottak el ide. Szorítja a gyerekét, egészen addig, amíg el nem veszik tőle.  A torkában érzi a gombócot, a világ homályosabb előtte, mint normál esetben. Hányingere van, és úgy érzi, sírnia kell, de nem jön ki a suttogásnál hangosabb hang a torkán. Senki sem mond semmmit, és fogalma sincs, hogy mi tart ennyi ideig, hogy miért volt olyan élettelen és nehezen lélegző a kisfiú.
~ Így jár az, aki becsapja a másikat.~
Ez a gondolat az első, amire képes behunyni szárazságtól égő szemeit. Egy kósza könnycseppszerűség elindul, de nincs folytatása. Ez az egész az ő hibája. Onnantól, hogy találkoztak a minisztérium folyosóján, valahogy nem volt megállás. Könnyed kis kalandként fogta fel azt, hogy mágiát vetett be, de minden kis kalandnak ára van, és úgy tűnik az elmúlt két hét önfeledt és titkos boldogságát, az együtt töltött lopott órákat most így fizeti meg. A fejét egy kicsit feljebb emeli, behunyja a szemét, magában fohászkodik, hogy ne itt, a folyosó közepén hányja el magát. Szédül, és remeg a félelemtől, hogy mi lesz, ha kinyílik az ajtó, és ugyanakkor tudni is akarja, hogy mi történik odabent, mégsem képes megmozdulni, mintha betonba öntötték volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=639497#post639497][b]Dwayne Warren - 2016.11.15. 22:45[/b][/url]

Dr. Mácsai Zója
Háromnegyed tizenkettő

Ásít egyet, amibe az egész teste beleborzong, a tekintete visszafordul a nőre.
Mina kurta és semmitmondó üzenete vacsora közben érte, alig öt perccel később már a fülledtre fűtött gyerekszobában állt, melegítőben és kabátban, a dadogva magyarázó nő és a fiú fölött. Akkor karba fonta a kezeit és megállapította, amit az ő apja, annak az apja és valójában bizonyára az összes felmenője valaha: hagyjad már, csak összeszedett valamit. Most mégis itt vannak. Nyilván nem az ő ötlete volt, ő szíve szerint legfeljebb a kastélyba vitte volna fel, hogy adjanak neki valamit. De hát a kötelesség...
A kényelmetlen fém rácsos padon csak a levetett kabátja hever mellette, hiába ajánlotta fel a nőnek, ő nem ült le mellé. Ezen töprengve rágcsálja a szája belső felét, figyelve Zója mozdulatait, mintha azokból próbálna olvasni.
Konkrétan azzal kapcsolatban, most miért nem érzi azt, amit az elmúlt hetekben, ahényszok meglátta.
Valószínűleg fáradt. Nyűgösan dönti a tarkóját a falnak, felbambul a beázásfoltos plafonra.
Ezek a hülye kis gyerekek mindig blebetegszenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=639992#post639992][b]Béres Bárcián - 2016.11.17. 19:48[/b][/url]

Gyorsan és könnyen olvassa le Kriszpin arcáról, hogy mi járhat a fejében. Pillanatnyilag ez nem annyira bonyolult, még a beütött kobakjával is megy neki. Hát igen, az anyukák már csak ilyenek, főleg a fiús anyukák. Mindent a pici kisfiúért, aki ugyan már egyáltalán nem kicsi, sőt fiúnak is inkább férfi... De ez az élet rendje.
- Jó, hát lássuk be, a többinek nem is volt sok esélye ellene... - utal arra, hogy a neve igazán egzotikumnak számít, de persze ezt biztosan nem a vele szemben álló férfinek kell magyaráznia.
Őszintén elgondolkodik rajta, mit üzenhetne az iskolában tartózkodóknak. Kapásból két dolog is eszébe jut, bár mindkettő viszonylag komolytalan. Legyen, azért mégiscsak elmondja, ha már így felajánlotta a férfi a segítségét. Igaz, a világért sem akarná feleslegesen ugráltatni... Dehát na, ő kezdte!
- Hm, végül is lenne itt két dolog. Ha összefutsz Hajnival, kérlek mondd meg neki, hogy ne járjon rá a dugicsokimra, amíg nem vagyok ott. Rubennek pedig azt üzenem, hogy tartsa a szemét a Szentmihályi fiún. Fogja érteni, hogy mire gondolok - mondja, a részleteket direkt kihagyva. Nem akarja szegény gyerek múltját az igazgató előtt teregetni, direkt csendben intézték el a múltkor a kis ügyet, amelynek során a fiú belógott Izabellához a szobájába és üvöltöztek egymással úgy, hogy zengett az egész Levita.
- Köszönöm - mondja hálásan, tekintetét Kriszpinére szegezve, csak hogy tudtára adja ezzel azt is, nem csak azért hálás, amiért átadja az üzeneteit, hanem azért is, hogy egyáltalán itt van és gondolt rá. Meglepően kedves vele már a kezdetektől, és lehet hogy ez számára teljesen természetes, de ha valaki, hát Berci tudja, hogy a legtöbb embernél ez nem alap.

Kicsit még csevegnek, aztán Kriszpin úgy dönt, itt az ideje, hogy induljon. Elköszönnek egymástól addig is, amíg Bárcián újra visszatérhet majd a kastélyba, és hogy míg ez megtörténik, az eddig megszokott módon vánszoroghassanak a napok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658359#post658359][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.03. 17:55[/b][/url]

Minden a náthával kezdődött. Pontosabban azzal, hogy nem akart annak ellenére sem kihagyni egyetlen alkalmat sem, amikor gyakorolhat. Láztól csillogó szemekkel, szipákolva, a zsebkendőtől kidörzsölődött orral és a szokásosnál sokkal mélyebb, rekedt hanggal, fájó torokkal is fogta magát, és bement a táncterembe. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, tekintve, hogy nem terjeszt bacilusokat, sem vírusokat, egyszerű megfázásból fakadnak a tünetek - valamelyik délután túl kellemesnek ítélte az időt bentről, és későn jött rá, hogy becsapta a gyönyörű napsütés, amikor már nem volt ideje visszafordulni. No kérem, minden baj ebből a döntésből származott, meg abból természetesen, hogy ragaszkodott a táncpróbához, ebben az állapotban ugyanis sikerült kevésbé figyelnie, és kiment a bokája. Némi szentbeszéd közepette hívott is az oktató egy gyógyítót, aki meg egyenesen ide küldte szigorúan pihenésre ítélve. Nem igazság. Duzzogva fekszik az ispotályban kapott ingben, amitől eszméletlenül sápadt, és amúgy is ronda rajta az a sok apró kis szürke pötty. Álláig húzva a takarót összekuporodik, oldalára fordulva és szemét lehunyva igyekszik szuggerálni magának, hogy jobban van. Mindjárt haza fogják engedni, az kétségtelen. A bokáját már bekötözték, azt is elmondták, hogy nem erőltetheti pár napig, ráadásul valami eszméletlenül rossz ízű löttyöt is megitattak vele, amitől viszont sajnos szédeleg, amint felül. Meg a feje is milyen nehéz. Ajaj, biztos megmérgezték. Egyre nehezebben nyitja ki a szemeit, olyan jólesik behunyni. Túl nehezek a pillái. Nem szabad elaludni, nem szabad elalud... és varázsütésre alszik bele a mantrázásba egy időre, míg arra nem ébred, hogy nem jut levegőhöz.
- Hol vad itt egy zsepi? Hol vagyok egyáltalád? A ruháibat akarob. Hahó... - dunnyog kelletlenül, álmosan, és minden lendülete ellenére egyelőre halkan, rekedten, ahogy felemeli a fejét, igyekezve betájolni, hol is van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658369#post658369][b]Arlen Leon Loveguard - 2017.02.03. 19:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658374#post658374][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.03. 21:27[/b][/url]

Meglehetősen zavartan ébred, és minden gondja az, hogy történetesen nem kap levegőt. Szájon át lélegzik, az orra annyira eldugult, ami még a beszédén is meghallatszik, ahogy a zsebkendő után érdeklődik a maga meglehetősen követelőző módján. Amikor szeme elé kerül az említett apróság, egy egész zacskóval, felpillant végre. Homlokát ráncolva, orrát kissé felhúzva méregeti a másikat, mintha ismerős lenne, de nem tudná, honnan, majd kissé rémülten húzza hirtelen a fejére a takarót.
- Deblehetigaz... - morogja halkan a takaró alatt maga elé, és erősen összeszorítja a szemhéját egy hosszú pillanatig, azzal győzködve magát, hogy ez bizonyára csak egy rossz álom. Vagyis nem is annyira rossz, de miért kell a másiknak itt lenni, amikor ennyire ramaty állapotban van? Óvatosan nyitja ki aztán a szemét, ujjnyit lehúzva a takarót, hogy kilásson, de Arlen még mindig a széken ül.
- Bit keresel itt? - kérdezi meg végül kissé idegesen szusszanva. Tényleg nem kellene így látnia. Tiszta vörös lehet az orra, amennyire fáj, meg a láztól a haja is hogy nézhet ki, te jóságos ég. A gondolattól ismét a fejére húzza a takarót egy heves mozdulattal, és felül annak rejtekében, hogy ki tudja fújni az orrát erősen trombitálva. Atyaég. Még ezt is hallania kell, mi? Hagyta volna békén.
- Hoddad tudod, hogy deb leprás vagyok és ragad rád... még leesik aztán a... karod vagy bit tudob éd bid... kár ledde - dünnyögi egy kis köhögéssel megtűzdelve, egyelőre még mindig a takaró alatt rejtőzve. Nem kell így látni, borzasztóan festhet. Lehet, hogy igazából Arlen is csak röhögni akart rajta, hogy ezt milyen ügyesen elintézte magának. A csudába, erre gondolhatott volna már az elejétől fogva is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658464#post658464][b]Arlen Leon Loveguard - 2017.02.04. 22:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658743#post658743][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.07. 08:17[/b][/url]

- Uff - szalad ki a száján a kissé csalódott szócska. Mi több, ez már tulajdonképpen fájdalmas. Miért nem lehet csak egy álom, amiből fel lehet ébredni aztán szépen, és elfelejti az ember? Ismét fejére húzva a takarót befészkel inkább az alá, talán békén hagyja majd a fiú, ha makacsul nem vesz róla tudomást. Ez a terv azonban egyelőre nem látszik működni, mert rejtőzködve is eszi a kíváncsiság, hát a dunnyogástól nehezen érhetően ugyan, de kérdez.
- Chh - legyint lemondóan a választ hallva kérdésére. Méghogy jó ápoló. Na persze. - Előbb hagydáb, hogy Cole ápoljod... bi a szöszt keresel itt, de kobolyad... - dunnyog tovább idegesen, hangjában türelmetlenséggel, orrát ráncolva, habár ez a takaró alól éppen nem látszik ki. Tarkóját tapogatva kiengedi a haját közben, és párszor végighúzva rajta az ujját amolyan rögtönzött fésülködésként, nekilát befonni. Talán kényelmesebb lesz, mint a konty, úgyis arra készül, hogy ismét a párnába fúrja a fejét, és tudomást sem véve a másikról alszik egy nagyot. Kis szerencsével még ez a nátha is jobb lesz a végére. Ujjai azonban megállnak vörös tincsei között hirtelen, amikor Arlen újra megszólal.
- Rosie - javítja ki hevesen, és még a takarót is lehúzza a fejéről, elfeledkezve félig kész hajfonatáról, hogy villámló tekintettel nézzen a másikra összevont szemöldöke alól. - Dagyod jól tudod, hogy deb vagyok Rose, úgyhogy de szólíts így. Egyébkédt beg deb utállak, csak eszbéletledül haragszob rád. Közölted, hogy a zede a fodtosabb... bégis, bit vártál, te... te... vadbarob... te idióta... te... azt hitted, repesdi fogok az öröbtől és éd leszek az első szábú rajogód? Da azt lesheted... - háborog felemelve a hangját, majd megrázva a fejét hátat fordít a másiknak, és álláig felhúzva a takarót elfekszik az ágyon, idegesen fonva össze karjait melle alatt. Még hogy ne bújkáljon. Chh. Inkább fejére is húzza újfent a takarót, Arlen meg pukkadjon csak meg.
- Da persze, a dáthába sokad haltak bár bele... a bokaficabba pedig bég többed - morogja. Máskor már fejre is állt volna a világ, és hangosan szenvedve panaszkodott volna, hogy úristen, most pusztul bele, de ebben a percben még ez sem érdekli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=658746#post658746][b]Arlen Leon Loveguard - 2017.02.07. 11:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=659265#post659265][b]Rosie N. Fisher - 2017.02.11. 16:53[/b][/url]

- Ühübb - dunnyogja kelletlenül még a takaró alatt, majd kissé belegabalyodik az anyagába, amint megpróbálja lerángatni a fejéről. Hát ez se szép nem volt, se kecses, tulajdonképpen leginkább a nevetséges jelző illik arra, ahogy kikászálódik a rejtekéből, de még kevésbé dühösen is legfeljebb csak szégyenkezne. Most legalább nem is vesz tudomást az egész bénázásról, inkább fenyegetően szegezi a mutatóujját a másiknak, idegesen fújtatva.
- Csak sebbi Rozika. Tudod jól, hogy Rosie - méltatlankodik meglehetősen hangosan. Folytatná is, ha nem fojtaná belé a szót a válasz, ám azon is hamar túllendül, még mindig a másik felé rázva a mutatóujját, mert attól majd Arlen biztos beijed és felhúzza a nyúlcipőt.
- Podtosad... azt is választottab, bert deb hagytál bás lehetőséget, úgyhogy bost akár békéd is hagyhatsz. - vágja a srác fejéhez még, és azzal a lendülettel hátat is fordít neki, állág húzva ismét a takarót, reménykedve, hogy békénhagyják mára. Gyógyulni szeretne például, már ha lehetne, de így azt is hogyan.
- Iged, légyszives, bedj csak zedéldi - válaszolja, és egy heves mozdulattal még feljebb rángatja a takarót, arcát félig a párnába fúrva. Már megkönnyebbülten fújja ki a levegőt hallva, hogy mozdul a szék, de aztán nagy meglepetésére azzal szembesül, hogy Arlen befészkelni igyekszik magát mellé. Na nem. Azt már nem. Gebedne meg, hogy nem ért a szép szóból, de ha már ennyire makacs, megoldja a gondot mindjárt. Félig a hátára fordulva már lökdösi is könyékkel a másikat, hogy mozduljon onnan. Azt sem bánja, ha a földön köt ki a végén.
- Tüdés idded. Azt bomtab, bedj el - háborog, még nagyobb erőt adva bele minden mozdulatába. Ha sikerül megfordulnia, akkor neki is feszíti mindkét tenyerét a másik mellkasának, hogy gyorsabban megszabaduljon tőle, mellé még fenyegetőzésre is adva a fejét, valamelyik módszer csak beválik. - Visítadi fogok, ha deb bászol ki azoddal az ágyabból.