27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] 2 3 ... 13 14 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


Miss Kobak (by Nedra)
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6728
Írta: 2014. június 5. 19:51 | Link

Fővárosi Mágikus Baleseti- és Rontáskúráló Ispotály

"Sziklakórház"




Történelmi áttekintés:
A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.


A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.


Dwayne Warren munkája
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Ébredés
Írta: 2014. szeptember 11. 20:15
| Link

A világ egy szüntelen zakatoló, sikoltva, rázkódva kanyarodó, fékeveszett vonat volt, egy végtelen, teljes sötétségbe boruló fordulóban, és minden pillanatban azt éreztem, hogy kisiklik alólam a mindenség. Mégsem történt meg, monoton életveszély volt, minden pillanat ugyanolyan rémisztő volt, mint az előző.
Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol van az itt? Mi történik, miért nem ér véget? Legyen vége, jöjjön a fény az alagút végén, vagy a néma sötétség, bármi, csak ne ez. Fájt a fejem, épp úgy zúgott, mint a vonat alattam, sőt, úgy tűnt, nincs is vonat többé. Csak a zúgás, a sötétség, és az érzés, hogy mindjárt kisiklok, a falnak csapódom, vagy lezuhanok valahová, hiszen talán nincs is alattam semmi, csak az a mohó feketeség, ami minden irányból körülvesz, és csak a zúgás, ami a pályán tart, ami tart valahol.
Kinyújtottam a kezem, hátha valamibe beleakadok, hátha meg tudok valamit fogni, de olyan volt, mintha egy fekete felhőt markolásztam volna. Puha volt, és érdes, és telis-tele apró, szórós valamikkel. Megmarkoltam, erősen, és a hegyes kis valamik a tenyerembe vájtak, és akkor hirtelen egész testemben érezni kezdtem a súlyt. A saját súlyomat, ami belepréselődött a sötét felhőbe. Nem csupán a fejem, de fájt minden porcikám, minden végtagom, és az egész oldalam, amin feküdtem. Feküdtem.
Belémhasított a felismerés, hogy a szemem csukva van, a fájdalomtól szorítom össze. De mi lenne, ha kinyitnám? Hirtelen vége szakadna a sötétségnek? Vagy akkor jönne a világosság, az örök világosság, ami után már nincs fájdalom, se semmi más érzés? Ha kinyitom a szemem, véget ér ez a borzalom?
Összezavarodtam. Valaki köhögött. Csoszogó lépteket hallottam. Valaki pedig valamit fojtott hangon mormogott maga elé. Kinyitottam a szemem, de először csak foltokat láttam. De egyik sem volt túl fényes. Se túl sötét. Szürke volt, és sárga, és undok barna szín kísérte őket itt-ott. Fertőtlenítő szaga csapta meg az orrom, és mikor odanyúltam, hogy megtapintsam, érezzem, hogy tényleg van orrom, tehát én is létezem, a mozdulattól belémhasított a fájdalom, erősebben, mint korábban.
Felszisszentem, és átfordultam a hátamra. Arcomat sem szúrta tovább a tollpárna. Hol vagyok? És mi történt?
- Valaki.. hahó.. - hangom rekedt volt. Nem használhattam egy ideje.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2494
Írta: 2014. szeptember 11. 20:22 | Link

Gryllus Matilda
Egy fárasztó ügyelet alkalmával


A monoton napokba visszazökkenni könnyebb volt, mint gondoltam. Akármit csináltam, nem kaptam vissza az emlékeimet, pedig szerettem volna. Úgy éreztem, hiányzik belőlem egy darab, amit erőszakkal kirántottak, kiszakítottak. Elloptak tőlem valamit, amit vissza akarok szerezni. De sajnos nem tehetem, azt sem tudom, ki volt az. Azt sem tudom pontosan, hogy történt, csak Kim elmeséléseiből. Utálom ezt a helyzetet, nincs más választásom, mint megadni magam és igába hajtani a fejem, pedig ez nem jellemző rám... azt hiszem. Annak viszont örülök, hogy azt, aki vagyok, nem veszítettem el, nem vagyok egy élettelen valaki, üres tekintettel, jellem és minden további nélkül. Nem, ugyan, én el sem tudom képzelni magam tehetetlenül.
A kórházban segítettem, a hopp-hálózattal nem volt messze, nem is tartott sokáig. A pénz is jól jött, most, hogy elkezdtem a saját életem, a saját lábamon. Bár eddig sem éltem a szüleim nyakán (állítólag), de ez azért más volt. Saját háztartás, munka, feladatok, felelősség, minden. Bár nem féltem tőle előre, ismerem magamat, tudom, hogy a jég hátán is megélek, ha kell. És kapaszkodó, segítség nélkül is megoldom a dolgaimat... akkor is, ha nem muszáj. Szóval a kórházban dolgozni nem olyan nehéz munka, mint amit néha Japánban csináltam. Általában rutinfeladatok, emberek ápolása, sebek ellátása, a gyógyítók mindennapjai. A legtöbb dolog olyan érdekes, mint az irodai dolgozóknak postára járni, bár én azért több lelkesedéssel csinálom. Nem akármilyen munka az enyém, visszaadhatok valamit az életnek, kicsit visszafizethetem a kölcsönt, amit a születésemkor vettem fel.
Éppen egy beteg mellett ültem, gyöngyöző homlokát vizes kendő helyett pár kézmozdulattal, hydromágiával mostam le és hűtöttem le a bőrt. Két ággyal arrébb azonban egy nő feküdt, nyugodt álom helyett szenvedett, látszott rajta, hogy fájdalmai vannak. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal álltam fel, sétáltam oda, elővéve a pálcám. Egy kézmozdulattal odahúztam egy széket és lecsüccsentem rá, egyenesen a nő mellé.
- Nyugodjon meg, kórházban van, biztonságban. - Jobbnak láttam egyből letisztázni vele, hogy ne pánikoljon be. - Elárulja, hol fáj, mik a panaszai? Segíteni szeretnék magán, bízzon bennem.
A hangom határozott, mint mindig, a tekintetem viszont megenyhül, ahogy végigpillantok rajta. Sajnálom őt, hiszen pontosan tudom, milyen úgy felébredni, hogy minden elveszett. Hogy semmid nincs, ezen a kórházi ágyon, a szobán és az ápolódon kívül. Tudom milyen kifosztva feküdni, üresen, félig eltávolodva önmagadtól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Üresen
Írta: 2014. szeptember 11. 20:40
| Link

Nem tudtam, hol vagyok, sem azt, hogy miként kerültem ide. Mindenütt ágyak vettek körül, szigorú sorokba rendezve, úgy tűnt, egyik végeláthatatlan ponttól a másikig. Az ágyakon pedig emberek feküdtek. Némelyiken mozdulatlanul, másokon pedig furcsa pózokba merevedve, vagy épp rángatózva, de közvetlenül mellettem például egy férfi néhány centivel az ágya felett lebegett, de ez csak néhány másodperc elteltével jutott el a tudatomig.
Homályosan láttam, de tompán érzékeltem minden mást is. Valaminek a hatása alatt lehettem. Talán fájdalomcsillapító. Nem sokat használt.
Mennyi ideje lehettem itt? És.. hol voltam előtte? Mielőtt azonban komolyabban elgondolkodhattam volna, reszketeg szavaimra felbukkant mellettem valaki. Nem láttam jól az arcát, mert pont úgy áll meg, hogy az egyik felettünk fényló lámpa glóriát vont feje köré. Akár egy angyal.
- Kórházban? - Teljesen logikus volt, ha kicsit is belegondoltam volna, ám nem volt erőm belegondolni. Még túl élénken élt bennem, hogy egy pillanattal ezelőtt végtelen sötétségben zuhantam. - Nem emlékszem..
Egyszerre nem bántam a fájdalmat. Éreztem, lüktetett, de legalább jelezte, hogy élek, nem álmodom, és amíg fáj, addig észnél is tart legalább. Emlékezni akarok, emlékeznem kell! Ha most bead valamit, ami eltompít, nem jövök rá, mi történt.
Megpróbáltam felülni, ám azonnal éreztem, hogy nem megy. Karjaim görcsösen megremegtek az erőfeszítéstől. Nem, ez teljesen hasztalan, most legfeljebb a fejemet használhatom.
- Miért nem emlékszem, hogy kerültem ide? - kérdeztem, és próbáltam felidézni az utolsó emlékképeim, de hiába. Ugye nem valami balesetet szenvedtem? Más is megsérülhetett? Annabellel minden rendben?
- Itt van a húgom? - más már eszembe sem jutott. Azonnal ő, és csak ő. És ahogy rágondoltam, fájdalom nyilallt a halántékomba, és furcsa, fehér foltok jelentek meg lelki szemem előtt. Mintha az emlékeimet feldolgozó filmszalagot több helyen kiégették volna. Valami volt Annabellel. Ez biztos.. valami..
Pánikba estem, és az előbbi sikertelen megmozdulást figyelmen kívül hagyva ismét megpróbáltam felkelni az ágyból, ezúttal a széle felé hemperegve. Így persze ismét feljajdultam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2494
Írta: 2014. szeptember 11. 20:56 | Link

Grllyus Matilda
Egy fárasztó ügyelet alkalmával
Zenécske <3


Amikor a nő nem hajlandó válaszolni a kérdéseimre, kissé összehúztam szemöldökeimet. Semmi baj Lori, türelmesnek kell lenned vele. Én ne lennék megértő? Pontosan tudom, milyen, amikor felébredsz és hirtelen semmid sincs, eltűnt, amit eddig felépítettél. Mindent kezdhetsz újra, teljesen elölről. Az emberek mindig Delete gombot kívánnak az életükre. Legszívesebben beleverném a fejüket valamibe, amikor erre gondolnak, hátha megtapasztalják, milyen is az valójában. Elárulom: borzalmas. Az elveszettség, kiszolgáltatottság az előttem fekvő nőn is látszik, türelmesen pillantok rá, szokásos, kimért vonásaimmal.
- Igen, kórházban van. - Helyeslem egyből, amikor visszakérdez. Ezt ideje lenne feldolgoznia. Közben lassan mellé ereszkedek egy magas székre, onnan pillantok le rá. A pálcám már a kezemben, hogy segíteni tudjak neki. De csak nem akarja elárulni, hol és mije fáj pontosan. Én csak találgatni tudok vaktávban, de így nem lesz sok értelme. Lassan eresztem ki a bent tartott levegőt.
- Valószínűleg fejsérülése van és ha nem tévesek a vizsgálataim, nemrégiben egy átok találta el. - Bizony, egy olyan átok, aminek a hatását már én is nagyon jól megtapasztaltam. Nem voltam biztos benne, még nem mondhattam biztosra, eddig ébren sem volt. Nagyon remélem, hogy nem az történt vele, amire elsőre gondoltam. Végül megköszörültem a torkom feljebb emeltem az állam, továbbra is szigorú vonásokkal pillantottam rá.
Egyre zavaróbb volt őt nézni. A szeme, a vonásai... biztosan nem találkoztam vele korábban. Mégis nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ismerem valahonnan. Ez az érzés a bőröm alatt bujkált, belülről viszkettem tőle, ahol még csak meg sem tudtam vakarni. Kellett némi idő, mire összeszedtem magam teljesen, és visszafogtam az érzés okozta grimaszaimat. Dolgozok, kimérten kell viselkednem. Miért nem akar menni?
Kifújok egy nagy adag levegőt.
- Nem tudok semmit a húgáról, egyedül került ide. Ha magával is volt, bizonyos, hogy nem szorul kórházi ápolásra. De ezidáig látogatója sem volt. - Teszem hozzá kissé halkabban, nem tudom, az emberek hogy reagálnak erre. Valahogy a nő közelségétől gombóc nőtt a torkomban, pedig nem szoktam ilyen szerencsétlenül viselkedni. Amikor ismét megpróbált felülni, egy határozott mozdulattal, a vállainál fogva toltam vissza az ágyba. Vannak páciensek, akik nem hajlandók megülni a fenekükön. Semmi baj, rájuk is fel vagyok készülve.
- Ne akard, hogy odakösselek. - Figyelmeztetem kissé összeszűkített szemekkel, majd lerakom a pálcám egy apró sóhaj kíséretében és előveszem a kórlapját és egy tinta nélkül is funkcionáló pennát, majd ismét rápillantok. - Kezdjük egyszerűbb kérdésekkel. Neve, születési helye, ideje, lakcíme... - Sorolom monoton hangon a kitöltendő adatokat. Volt idő, amikor naponta ezer ilyet is meg kellett csinálnom, amikor még csak kis szárnysegéd voltam. Baromira unom, de nincs mit tenni. Csak reménykedni tudok, hogy segítőkész lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 14. 11:35 | Link

A fájdalomtól és belém adagolt bájitaloktól kábán, összeszorított szemekkel, nagyokat sóhajtva, magamat nyugtatva próbáltam emlékezni. Erőlködnöm kellett, nem számított más, csak az, hogy rájöjjek, mi történt. Mert fontos volt, tudtam. Éreztem.
  - Egy átok? - nyitottam ki a szememet riadtan, amikor valahol mélyen mintha felbukkant volna bennem az emléke, ahogy a nő megemlítette a dolgot. Azonnal tudtam, hogy igaza van. Szinte láttam is a felém száguldó zöld fénysugárt. És akkor mintha a fájdalom is felerősödött volna. De nem, csak az emléke. Emlékeztem a fájdalomra, amit akkor tapasztaltam. Mintha darabokra téptek volna.
Erőlködve a karomra pillantottam, melyet kötés fedett. Ráébredtem, hogy szinte az egész testem be van pólyálva. Valami kenőcs bizsergető hatását éreztem alatta.
  - Nem csak a fejem sérült meg, igaz? - kérdeztem kínlódva, miután hiába próbáltam kipattanni az ágyból Annabellt keresve. Nem volt itt, de ez önmagában még nem nyugtatott meg. Az, hogy nem szorul kórházi ápolásra, mást is jelenthet azon felül, hogy nincs semmi baja.
Az angyal visszanyomott az ágyra, és a lekötözésemmel fenyegetett. Zilálva bólintottam, majd ráztam meg a fejem, mikor ráébredtem, hogy nem megfelelően jelzem számára a mondandómat.
  - Ne, nem megyek sehova.. ígérem - nyögtem erőlködve. Meg akartam keresni a húgomat, méghozzá azonnal, de reálisnak kellett lennem. Nem voltam képes rá. Még nem.
Ismét a nőre fordítottam ködös tekintetem, és most először láttam meg a vonásait. Nem tisztán, de láttam őt. És tudtam, hogy ismerem. Merlinre..!
  - Lorelai..! - Hirtelen semmi mást nem tudtam mondani. Ő volt az.. eltűnt már.. nem is tudom, mióta, és most.. rémisztő gondolat hasított a tudatomba. Talán annyira súlyos a sérülésem, hogy felismerhetetlen lettem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2494
Írta: 2014. szeptember 14. 14:11 | Link

Grllyus Matilda
Egy fárasztó ügyelet alkalmával


Ahogy elhangzik az átok szó, a nő ijedtsége csak fokozódik, én pedig magamban sóhajtok egyet. Ezt jobb most nem kiadni.
- Semmi baj, ahogy mondtam, ez még nem teljesen biztos. - Nyugtatom meg, de nem ígérgetek neki mindenfélét. Csupán felhívom a figyelmét a tényre, hogy amíg nincsen semmi bizonyíték, addig nem kell pánikolnia. Igazából akkor sem, ha bizonyíték van rá, mert az nem segít, sajnos nem. Én is tudom, mennyire kétségbeejtő érzés, ó, de még mennyire, hogy tudom. Most mégis arra próbálom sarkallni, hogy maradjon nyugodt és gondolkodjon racionálisan. Na, egy ilyen helyzetben mindent lehet, csak ezt nem. Elfojtok egy ironikus mosolyt.
Aztán lassan kezdi érzékelni a testét, a környezetét, lehet, hogy lassan össze is teszi, miért van itt. Nem tudom, mi zajlik a fejében, de amikor meghallom a kérdését, nyelek egyet. Nem szokásom ilyesmit csinálni, de nagyon sajnálom őt és úgy segítenék neki. Ami azt illeti, tudnék is, kevésbé unalmas módszerekkel, de hivatalosan még nem használhatom az elemi mágiát. Kicsit megszorítom a kórlapot a kezemben, sorosabban zárom össze az állkapcsomat, hogy elnyomjam az érzelmességet. Az ispotály nem az a hely, ahol lehet így viselkedni.
- Sajnos igen. - Válaszolom halkan, majd próbálok egy biztató mosolyt varázsolni az arcomra. - De ne aggódjon, már nem olyan vészes és idővel minden rendben lesz. - Ezt meg merem neki ígérni, hogy idővel helyre fog jönni teljesen, de valószínűleg lesz majd egy-két nyom, ami emlékezteti majd a sérülésére. A frontok érkezésekor fellépő indokolatlan fájdalom, vagy csak a rossz mozdulatok okozta szenvedés. Apró nyomok, amik majd beolvadnak a hétköznapjaiba, és habár egy idő után már nem is érzi őket furcsának, jelentőségük lesz, vagy inkább megmarad. De ezzel meg lehet tanulni együtt élni. Igazából én hiszek benne, hogy amíg él az ember, bármivel meg lehet tanulni együtt élni. Végtagvesztés, betegség, ezeket lehet kezelni, helyettesíteni, pótolni, csökkenteni a szenvedést és új világok felé terelni az embert. A halált viszont már nem lehet meggyógyítani, sajnos nem. És örülök, hogy ő életben van. Ma éjjel nem fogunk senkit elveszíteni, amíg én itt vagyok, addig biztosan nem.
- Rendben. - Bólintok egy aprót, visszafogottan mosolyogva, majd kissé türelmetlenül dobolok a tollammal a papíron. Nagyon remélem, hogy emlékszik a nevére, az alap adataira, akkor könnyebben nézhetem meg az eltűnt személyek listáját és kereshetek valakit, aki azonosíthatja őt. A feji sérülései miatt nem lehetek benne teljes mértékben biztos, hogy tudja magáról ezeket. Az pedig kellemetlen helyzet, igazán kellemetlen mindenkinek.
Arra ocsúdok fel, hogy a nevemen szólítanak, fel is kapom a fejem, körbenézek, ki lehet az. Aztán leesik, hogy a nő szólított így, én pedig nyugodtan pillogok rá.
- Honnan...? - Motyognám halkan a kérdést, de nem fejezem be. Nem vagyok hozzászokva, de ideje lenne. Lehet, hogy ismertem régebben? Ismertük egymást? Ettől kissé izgatott leszek, lejjebb engedem a táblát, nyelek egyet. Azt hiszem, kissé bizakodó az ábrázatom, pedig tudom, hogy vissza kéne fognom magam.
- Ismersz engem? - Kérdem kissé óvatosan, mert lehet, hogy csak összekever valakivel, aki hasonlóan néz ki, mint én. Hiszen most kapott felejtésátkot, nem lehetek biztos semmiben, amit mondd, de... talán ezért volt olyan ismerős érzésem a bőröm alatt. Nem tudom mi történik, de próbálom nem belelovalni magam, hogy feleslegesen koppanjak. Inkább megvárom, amíg válaszol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 14. 14:56 | Link

Lori


"Nem teljesen biztos". Pedig az volt.
Próbált megnyugtatni, elvégre ez volt a dolga, de hiába, mert tudtam, hogy nincs mit bizonygatni, pontosan az történt velem, amitől ő is tartott. Fehér foltok ültek az elmémen, következetlenek, álomszerűek voltak az emlékeim. Ott volt minden, de nem egészen. Mintha emlékeim szövetét molyok rágták volna meg, némelyiknek nem volt értelme, és láttam arcokat, akiket tudtam, hogy ismernem kéne, de mégsem tudtam hova tenni őket.
Könnyek szöktek a szemembe. Végigcsorgott arcomon, és éreztem, hogy égeti, csípi. Érzékeny volt a bőröm. Kezem felemeltem, de végül nem mertem megérinteni. Hallottam a nő hangján, hogy másként cseng, mint eddig. Halkabb, gyöngédebb volt. Rettenetesen nézhettem ki.
  - Értem - feleltem erőtlenül, nagy nehezen visszanyelve további könnyeim. Nem érdekelt soha igazán a külsőm, én úgysem látom magam többnyire, de másokat féltettem tőle. Ki akar majd könyvtárba járni, ha rám sem bír nézni a könyvtárosra? Buta kis gondolat volt, ha nem fájt volna, még nevetek is rajta.
De fájt, ahogy minden más mozdulat is, ezért aztán a lekötözést is megúsztam. Nem is jutottam volna messzire, és a hiábavaló mocorgással végképp nem mentem volna semmire. Tartottam tőle, hogy tényleg megtenné, az ágyhoz kötne; elég eltökéltnek tűnt, valószínűleg nem is én voltam az egyetlen beteg itt, aki saját gyógyulását fenyegetve, azzal mit sem törődve inkább elment volna, minthogy ezen a szörnyű helyen legyen.
Aztán a nevemet kérdezte, de én az övével feleltem. Észre sem vettem, milyen furcsán hangzik ez, mintha csak engem is úgy hívnának, mint őt. De érezte, hogy őt szólítottam, láttam rajta. De a felismerést irányomban nem. Nem értettem semmit.
  - Nem.. nem ismersz meg engem? - Rettentően féltem, tényleg szörnyen elváltozhatott az arcom. De nem szabadott erre koncentrálnom, nem eshettem kétségbe.
  - Bogolyfalván találkoztunk.. barátok.. barátok vagyunk. - Kissé elbizonytalanodtam, mert az őróla szóló emlékeim is néhol hiányosak voltak. De nem álmodhattam! Ő valóság.. érzem, tudom, hogy közel áll hozzám. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, gyakran találkoztunk a faluban. - Az utóbbi néhány hónapban leveleztünk is. Elmentél valahova keletre, és aztán eltűntél.. nem hallottam felőled.. Lori, Tilda vagyok. Gryllus Matilda. - Ahogy kiejtettem a nevem, megrohant pár ködös emlékkép is. Egy őszhajú férfi arcát láttam. Egy számomra nagyon kedves ember volt, és mégsem tudtam, kicsoda. Összezavarodtam, és ismét könnybe lábadt a szemem.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. szeptember 14. 14:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Szeptember 13.
Írta: 2014. szeptember 28. 20:00
| Link

Látogatók
A tegnapi nap csigalassúsággal telt, pedig szinte átaludtam az egészet, és a mai is hasonlóan alakult egyelőre. Úgy tűnt, mintha az idő maga többé nem létezne, csak feküdnék itt a semmiben tehetetlenül.
Lori ahányszor csak ideje engedte, felkeresett, de rendkívül sok dolga volt, így ez elég ritkán történt meg. De szólt, hogy már értesítették a megfelelő hatóságokat, akik felkeresik a rokonaimat. Bólintottam csak, pedig legszívesebben Annabell nevét ordítottam volna, hogy őt, őt keressék meg, méghozzá azonnal. De semmi haszna nem lett volna, ráadásul az erőt sem éreztem magamban hozzá.
Csak feküdtem, a feszülő bőrömön száradó kenőcs, borogatások és kötések alatt, és próbáltam aludni. Egyszerűen nem volt más, amit tehettem volna, és ezzel tudtam a lehető legtöbb tétlenségben fuldokló időt eltölteni.
Szerettem volna olvasni, elterelni a figyelmem a tompa fájdalomról, és a szörnyű gondolataimtól, melyek álmomban is kínoztak, és melyeknek hála nem bírtam elaludni sem mindig. Verejtékezve felriadtam, arcok villództak szemem előtt, de nem ismertem fel őket. Azt sem, hogy mit tettek.. csak azt tudtam, hogy rettegés hasít a csontjaimba tőlük, és hogy Annabell.. valami köze van mindehhez a húgomnak.
A mellettem lévő ágy felett lebegő férfi mozgására figyeltem fel. Enyhén oldalra fordítottam a fejem, és rámosolyogtam. Ő volt még egy másik ideiglenes kiút ebből a tétlen pokolból. Néha, mikor felébredt, leereszkedett az ágyára, és mintha fogalma sem lett volna, hol van, kedélyesen elbeszélgetett velem, mígnem váratlanul ismét befordult volna a szeme, és levitálni nem kezdett. Valami különös álomkór átok sújtotta, és mivel minden álomba zuhanása elfeledtette vele, amit ébren tett, nem volt könnyű kibogozni, mi történhetett vele.
Néhány perces csevegés után, mely alatt hiába próbáltam integetve jelezni a gyógyítóknak, hogy ismét felébredt a Lebegő Gergő névre keresztelt fiatalember, ő ismét álomba zuhant, és elemelkedett ágyától, én pedig visszazuhantam tétlan magányomba.
Az egyik idősebb gyógyító lépett oda mellém érdeklődő tekintettel, mire megráztam a fejem.
- Már mindegy - mondtam neki.
Ha már itt volt, ellenőrizte a kötéseim, és bekente az arcomat ott, ahol a párna letörölte a kenőcsöt. Kértem tőle egy tükröt, és kissé vonakodva, de hozott egyet. Ez meglepett, eddig hiába kértem a többieket. Talán ez az idősebb nő már látott rosszabbat is.
Nem volt olyan vészes. A bőr nyakamon egy jó részen, és bal oldalt az államom egész a fülemig fényes, és vörös volt, és feszült. De ennyi, nem vesztettem el a füleim vagy az orrom, egyben voltam. Valószínűleg a testem többi részén, a kötések alatt is hasonló sérülések lehettek, de azokat érthető módon nem láttam. Járhattam volna rosszabbul is, sokkal.
Egy mosollyal megköszöntem a tükröt, és visszaadtam. A gyógyító pedig még szólt, hogy látogatóm érkezett, majd ott hagyott. Merlinre, talán Annabell? Ugye ő?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. szeptember 29. 17:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. szeptember 28. 23:07 | Link

Tilda és Warren

Két hét, három hét?! Nem is tudom mennyire tűnt el Tilda, ami eleinte fel sem tűnt, hiszen olyan sokszor nem látogatom meg, mint ahogy azt egy jó testvértől elvárná az ember. Meg aztán vizsgaidőszak is volt, meg ott volt az az ügy Alexissel. Nem beszélve Lédáról, hát ilyenkor ki a fene akarna pont a könyvtáros nénihez benézni? Nem én, az biztos. Viszont felkeresett Warren bá’, hogy megvan Tilda, csak éppen kórházban van. Hát nagyszerű, és ezt miért csak most tudom meg? Sajnos a morgós medvéből több információt nem tudtam kihúzni, mert nem az a fecsegős típus, meg egyébként is egy órán belül indultunk, mint az kiderült. Gyorsan írtam egy baglyot Lédának, hogy a mai találka sajnos ugrott, és már Budapesten is voltunk. Durcásan vonultam végig a folyosókon, Warren bá’ mindent elintézett, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy mi az, hogy Tilda csak úgy eltűnik, és nem szól nekem. Jó, lehet, hogy ráesett egy tehén, de azért értesíthettek volna, vagy valami. Végül megérkezünk a szobájához, én pedig feltépem szinte az ajtót, és odarohanok hozzá.
- Miért nem szóltál? Hol voltál? Mi az, hogy eltűnsz? Mi a fene… - a haragomat megakasztotta a gombóc, ami hirtelen a torkomra nőtt és fullasztani kezdett. Tildán mindenhol kötések, meg zúzódások voltak, és ha itt van, biztosan nem egyszerű meggyógyítani őt. De akkor is… a félelem mar a szívembe, mi a történhetett vele?
Odahúzok mellé egy kisszéket és leülök a fejéhez. Csak bámulom, és könnyek gyűlnek a szemembe. Mi van, ha meghal és meg sem tudja, hogy…
- Alexissel csak vicceltünk, nem vagyunk eljegyezve – mondom bűnbánóan, kitörölve a szememből a kitörni készülő könnycseppeket.
- Mi történt? Itt van Warren is – pillantok az ajtó felé, de azóta a férfi már rég itt lehet benn, egyáltalán nem figyeltem arra, hogy körülöttem mi történik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. szeptember 29. 10:29 | Link

Gryllusék



Leszegett fejjel ballag a lány után az ispotály jód- és betegségszagú folyosóján, a kezeit fekete pulóverében zsebeibe csúsztatva. Mondhatni ismerős már erre, a legtöbb gyógyító vagy ápoló vagy így, vagy úgy találkozott már vele. Munkaköréből fakadóan egy emelettel lejjebb ugyanis névre szóló ága van, ahogy az összes kollégájának, aki hozzá hasonlóan öngyilkos hivatást választott.
Nehezen tart lépést a pattogó kis hölgyeménnyel, ahogy nehezen tudta nyugalomra bírni akkor is, amikor közölte vele, hogy megtalálták a nővérét. Persze ő is ismeri az efféle aggodalommal teli izgalmat, így meg sem próbálja csitítani, szótlanul kísérgeti, akár egy morózus gardedám.
A lány után lép be a kórterembe, a vállával visszalökve az ajtót maguk mögött. A levegőben valamiféle krém szaga terjeng, tisztítószerekkel vegyülve, ő elhúzza a száját, fintorognia kell. Félszegen állapodik meg az ajtó mellett, egyelőre nem megy közelebb, hiszen tudja, hogy neki fele annyi mondanivalója sincs, mint a lánykának. A tekintetét azonban, kíváncsiságától vezérelve lassan Tildára emeli.
Majd még egyszer elhúzza a száját. Ó az a szerencsétlen.
De legalább él.
Nyugodtan megbújna a fal mellett álldogálva, ám Annabell a nevét emlegeti. Abbahagyja a cipőjének fixírozását, felkapja a fejét.
   -  Én csak - a hangja kissé rekedt, a gyógynövények szaga bántja az orrát - biztos akartam lenni benne, hogy egyben vagy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 29. 19:13 | Link

Ann és Dwayne
Még néhány pillanatig tartott az elképedésem amiatt, hogy csak így, dolga végeztével közölte velem a gyógyító, hogy látogatóm érkezett. Látszott rajta, hogy nincs elragadtatva, hogy máris zavarják pihenésemet.
De nem is számított, amint megpillantottam a belépő Annabellt, minden egyéb gondolat kiszaladt sebzett tudatomból, és könnyek gyűltek szemembe.
- Annabell! - mondtam; hangom elcsuklott.
Egy pillanat alatt ott termett az ágyam mellett, arcán pedig hasonló sebességgel suhantak át az érzelmek. Először düh, aztán döbbenet, végül az ijedség. Számára sokkal riasztóbb lehetett a külsőm, mint önmagamnak. Hangja, és a szemében megcsillanó könnyek is türközték ezt, de utóbbit természetesen azonnal kitörölte keze gyors mozdulatával. Az enyémek megállíthatatlanul folytak végig arcomon, de aztán mosolyomban akadtak el. Boldog voltam, hogy láthatom őt.
Fájt ugyan, de ezzel mit sem törődve felemeltem a kezem, és megsimogattam az arcát. Valóságos volt, nem álmodtam, bár ha csak az lett volna, legalább kivételesen szépet álmodok.
Bűnbánó vallomását hallva aprót nevettem. Mintha réges-régen történt volna, de emlékeztem a színjátékukra. Most, hogy így felhozta, úgy tűnt, mintha mindig is tudtam volna, hogy csak a bolondját járatják velem, épp csak akkor nem értettem meg. Különös.
Annabell maga mögé pillantott, és én követtem tekintetét. Ott állt Dwayne, körülbelül úgy, mintha a szoba berendezési tárgyai közé igyekezett volna beolvadni. De aztán neve említésére felkapta fejét.
- Egyben.. mondhatni - válaszoltam neki, de aztán nyomban Annabellre pillantottam.
Nem akartam még jobban megrémíteni azzal, hogy elmondom, hogy annyira nem is vagyok egyben, de a nyilvánvalót nehéz lett volna tagadni.
- Amputoportáltam - feleltem meg a "mi történt"-re vonatkozó kérdést. Ennyit tudtam biztosan ugyanis.
- Lefogytam kissé - tettem hozzá, Annabellnek címezve egy újabb mosolyt. Próbáltam viccesre venni a dolgot, de elég bénán ment. - De itt rendszeresen megtömnek, szóval most többet eszem, mint valaha.
Dwayne. Hirtelen a férfire kaptam a tekintetem, ahogy beugrott valami.
- Veled voltam - mondtam neki, és hirtelen nem is értettem, az előbb miért nem tűnt különösnek, hogy ő is itt van. Mintha valami régi barát volna, pedig csak a nevére emlékeztem.. Dwayne.. ki az ördög ez az ember!? - Mi.. mi.. mi történt..?
Rémület ült ki az arcomra, és görcsösen belekapaszkodtam Annabellbe. Próbáltam felkúszni az ágyon, ülőhelyzetbe tornászni magam, de gyenge voltam, és a mozgásra csak belém nyilallt a fájdalom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. szeptember 29. 22:27 | Link

Tilda és Warren

Nem tudtam feldolgozni a látványt, pedig legszívesebben jól beolvastam neki. Végül elsőre valamennyire sikerült is, de az aggodalom, hogy elveszíthetem őt, elszorította a hangomat, satuba szorítva a kitörni készülő szavakat. Nagyon fájt őt így látni, de nem mondhattam el, nem, mindig is utáltam érzelgősködni, pedig… Majd elsírtam magam, de nem engedhettem meg, nekem erősnek kell maradnom, hogy Tilda lássa, nélküle is boldogultam. Eddig is, és ezután is fogok. Az más kérdés, hogy nagyon rosszul éreztem magamat, tehetetlenül néztem a kötéseit, a takaró alá be sem mertem pillantani, nem mintha bármiféle ilyesmi az eszembe jutna. A sokkból az rángatott vissza a valóságba, ahogy Warren bá’ és Tilda tegezni kezdték egymást. A Defenzorunkat még sosem hallottam tegeződni, Tildát meg így nézni. Olyan, mintha már évek óta ismernék egymást, és nem csak felszínesen.
- Mit csináltál? De hiszen te tudsz rendesen, vagy nem? Fogalmam sincs, mit tudsz – halkul el a hangom és a két tenyerembe temetem a fejemet, rájövök, hogy alig valamit tudok Tildáról, csak annyit, hogy nem pasizós, meg beleszőtte a pók a könyvtárba. Ugyan a nővérem próbál viccelődni, de ez most nem jön jól, nagyon nem esik úgy, ahogy ő azt szeretné. Még most is azt érzem, hogy engem akar védeni, pedig ő van darabokban. Szó szerint.
- Ne viccelődj ezzel – nézek a szemébe, a kezeimet az ölembe ejtve. Csak nézem a könnyeit és egy zsebkendőt halászok elő a zsebemből, igaz kicsit gyűröttet. Megpróbálom letörölgetni az arcáról a kibuggyant cseppeket, és közben alig tudom visszatartani magam, hogy ne bőgjem tele az egész kócerájt. Már így is felvertem biztos a többieket, de eddig ez eszembe sem jutott.
Tilda hirtelen belém kapaszkodott, és az Aurortól kérdezősködött. Olyan volt, mintha emlékezetkiesése lenne.
- Hé maradj! – óvatosan megpróbáltam visszanyomni Tildát, mert éppen nagy hőst akart játszani, valamelyik könyvéből. Én is a Defenzorunkra emeltem a tekintetem, próbáltam az arcából bármit is kiolvasni.
- Tényleg, mi történt Warren bá’?
Utoljára módosította:Gryllus Annabell, 2014. szeptember 29. 22:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. szeptember 30. 11:41 | Link

Glyllusék


Ahogy a nő sírni kezd, ő zavartan fordítja el a fejét. Szorult belé annyi tapintat, hogy tisztelje a női könnyeket - és természetéből adódóan tartson tőlük. Eddigi, rövid pályafutása során sosem tartogatott jót számára, ha a szebbik nemet sírni látta.
Nem megy közelebb, a hátát a falnak veti inkább, tisztes távolságban marad a testvérpártól. Szükségtelen harmadiknak érzi magát, megfogalmazódik benne, hogy okosabb lett volna kinn várni, amíg a lányok lefutják ezeket a fölösleges köreiket. Ez azonban nem várhatott. Tudnia kell, hogy van és mennyire emlékszik, és, hogy ennek fényében végre eloszlathatja-e a személye körüli gyanút. Nem kellemes és egyáltalán nem professzionális úgy dolgozni nap mint nap a rendészetben, hogy közben nőgyilkosnak tartják.
Ahogy a figyelem felé irányul, kelletlenül emeli föl a tekintetét. A szeme hosszasan elidőzik Annabellen, mintha mérlegelné, beszélhet-e előtte vagy penderítse ki a szobából, mielőtt megszólal. Tilda törékeny fizikai állapotára való tekintettel azonban, ahogy arra a gyógyítók figyelmeztették, inkább nem él az utóbbi lehetőséggel. Ellöki magát a faltól, kissé közelebb jön, a kezeit továbbra is a zsebében tartva, mintha attól tartana, valami mocskoshoz ér.
   -  Nem t'om, mennyire emlékszel. Mondták, hogy kiesett egy- két cucc.
A jobbját kihúzza a zsebéből, zavartan megvakarja az orrnyergét, tapintatosan igyekszik elkerülni a kötések feltűnő és pofátlan bámulását. De az a seb a nyakán...
   -  Megkértél, hogy kísérjelek el Pestre valami könyvért, hát veled mentem. Bementünk az antikváriumba, vagy hogy hívják azokat, jött egy öreg fószer, mondta, hogy mindjárt hoz neked egy könyvet a nagyapádról. És akkor megtámadtak minket - nehéz konkrétan felidéznie az eseményeket, annyira... gyorsan és váratlanul történt az egész - Négyen vagy öten voltak. Felgyújtották az egész kócerájt. Kijutottunk, de dehoppanáltál... és eltűntél. Kerestelek, de nem voltál sehol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 30. 19:09 | Link

Ann és Dwayne
Annyira boldog voltam, hogy Annabell itt van, és semmi baja, hogy néhány percre tökéletesen el tudtam róla feledkezni, hogy hol is van az itt.
Nevetgéltem, viccelődtem, de persze hiába, húgom arcán mit sem változott az ijedség. Láttam rajta, és éreztem hangján is a sírni akarást, de persze ellenállt neki. Hogyne tette volna, hiszen ő Annabell. Nagy lány már, és sosem mulasztaná el, hogy a tudtomra adja, nem kell abajgatnom már. Ám ezúttal nem dacos volt, hanem talán.. dühös? Elkeseredett? Nem tetszett neki, hogy így lát, amit meg tudok érteni, de neki másként nem tetszett, mint mondjuk a férfinek, aki alig akart rám nézni.
Biztos voltam benne, hogy tudok hoppanálni. Tudtam, hogy a körülmények miatt sikerült félre. De a körülményekre nem emlékeztem, nem tudtam, mit felelhetnék. És aztán már nem is számított, mert ahogy ráébredtem Dwayne jelenlétére a szobában, akár az állóvíz, melybe követ hajítanak, úgy kavarodott fel a világ körülöttem.
A fájdalom ismét életre kelt, és Annabell utánam kapott, hogy megnyugtasson, hogy ne ficánkoljak, de én csak rászegeztem tekintetem a férfira, úgy, mintha csak mumust látnék.
- Te.. voltál..! Láttalak, mielőtt..
A homályból elém úszott egy jelenet. Megpördülök. Lángok. Kiáltások. Aztán a tűzből előugrik Dwayne. És akkor menekülnék, de későn. Egy átok reppen felém a férfi felől és aztán sötétségbe borul minden.
- Miért tetted..? Ki vagy te? - szegeztem neki remegő ajkakkal a kérdést, és rögtön eszembe ötlött. Annabell. Őt akarták. De miért? Nem emlékeztem.
És mi ez az egész a nagyapámról? Miféle nagyapám?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. október 1. 11:30 | Link

Tilda és Warren

Nem tudom, hogy mi történt, mikor történt és miért történt. Teljesen kikészít, hogy csak úgy baja lehet Tildának.
- Látod, kár volt kimenned az agyonimádott könyvtáradból – suttogom magam elé, nem is neki, inkább magamnak. Dühös vagyok, hogy nem akadályoztam meg, mérges vagyok, hogy szó nélkül elment, és tehetetlen vagyok. Ez is dühít, és a sírás kerülget, úgy érzem szétrobbanok, ha nem csinálok valamit. De nem tudok, csak nézem őt, a bájos kis pofiját és a sok sebet. Végül Warren bá’ alakja és hangja ráz vissza a valóságba, de ez is csak fájdalmat okoz. Miért tud ő ennyit, én pedig miért semmit? Semmit! Aztán csak elképedve hallgatom a történetet, amiből két szó ragad meg bennem, a „nagyapád” és az „eltűntél”.
A homlokomra ráncok szöknek, úgy bámulok Tildáról a Warren bá’-ra. hogy mi van? És mi az, hogy nem ismeri meg az aurort, amikor ott volt vele.
- Nagyapa? Azt ígérted Tilda, hogy nem foglalkozunk többet nagyapa… hóbortjaival. Meg azzal a dologgal! Nem így volt? – vonom kérdőre kissé élesebben, mint, ahogy azt a helyzet megkívánná. Már tényleg elegem van a nagyapámból, akármennyire is szeretett minket. Ez a hülye titok, ami rólam szól, meg megőrjít. Olyan jó volt elfelejteni egy időre, és tessék, megint itt van. Azt hiszem, ma beszökök a sárkányokhoz és Lédánál alszom. Szükségem van rá.
- Mit kerestek ott együtt? – fordulok Tilda felé, majd a pillantásomat a férfire vetem. Ő az aurorunk, Dwayne Warren, mintha nem tudnád – nézek a nővéremre kétségbeesetten. Ennyire nem üthette ki senki. Újabb könynek gördülnek le az arcomon, nem bírom ezt a stresszt, ami sokkol egyre jobban. Ezeket a könnycseppeket már csak a felkarommal törlöm le, nehogy valamiről lemaradjak, de nem tágítok, csak várom, hogy végre megtudjak valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. október 2. 14:33 | Link

Gryllusék



A tapintat megkívánja, hogy ne figyeljen oda, amíg a srácok nagyapjáról van szó. Nem is igazán tapintat, inkább egyfajta megszokás. A munkaköréből adódóan sok olyasmit lát vagy hall, amivel szemben meg kellett tanulnia kategorikusan süketnek tettetnie magát. A családi drámák is épp ilyenek, könnyedén elhullámzanak a feje fölött.
Tilda ideges kérdésére felvonja a szemöldökét, a szája válaszra nyílik, ám a lányka megelőzi ebben. Megmondták a gyógyítók, hogy rondán megzakkantotta az agyát valaki, emlékezteti magát, kieshet neki néhány dolog. Ennek okán nem veszti el a türelmét és nem fogja fel közvetlen fenyegetésnek azt. ahogy Tilda őt bámulja.
Senki se hinne egy elmebetegnek, hát nem?
   -  Mondom, hogy ő kért meg, hogy menjek vele - fáradtan megdörzsöli az orrnyergét, a szavait először Annabellnek címezve, majd Tildának intézve folytatja - Persze, hogy láttál, mert ott voltam végig. Meg akartalak védeni. Mert ez a dolgom. Aztán eltűntél. Kerestettelek a minisztériummal is, ők sem találtak semmit - megvonja a vállát - aztán engem is gyanúsítottak, hogy én tettem veled valamit. Ami baromság... és majd te is megmondhatod nekik végre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. október 2. 19:13 | Link

Ann és Dwayne
A boldogság, és megnyugvás hamuként oszlott semmivé, ismét tudatomba költözött a fájdalom, és a rettegés.
Annyira küzdöttem a tehetetlenségem ellen, hogy szemem előtt fehér foltok ugráltak a megerőltetéstől, és éreztem, hogy ájulás kerülget. Annabell visszanyomott az ágyra, és miközben folyamatos küzdelmet folytatott könnyeivel, felváltva nézett rám és a férfire, akit ismertem, és mégsem.
Ha képes lettem volna megérteni, amiről húgom beszél, akkor sem tudtam volna mit mondani vádló szavaira. Különös módon, valóban emlékeztem rá, hogy megígértem neki, hogy elfelejtjük ezt az egészet. És ennek így volt is értelme gondolataim örvényében. De mikor arra próbáltam emlékezni, hogy mi is az, amit megígértem, hogy többé nem kerül elő közöttünk, akkor már csak sötét, megfoghatatlan falakba ütköztem. Nem egyszerűen kiesett egy-két "cucc", ahogy Dwayne mondta. Mintha valaki kiszurkálta volna az emlékeimet, lyukakat hagyva maga után.
- Auror..? - Tekintetem egy pillanatig időzött Annabellen, mielőtt visszafordult a férfira, akin látszott, hogy egyre kényelmetlenebbül érzi magát.
Amit mondott, nem tűnt hazugságnak, nem tűnt átverésnek. De mindössze csak még jobban megrémültem, és összezavarodtam. Emlékeztem rá, és emlékeztem az érzésre is.
- Nem tudom megmondani nekik - mondtam halkan. - Nem emlékszem, hogy megkértelek volna, vagy arra, hogy megvédtél volna.
Nem volt vádló a hangom, sem támadó. Meg-megremegett és attól a bizonytalanságtól volt terhes, melyet az elkövetkezendő pillanatok miatt éreztem. Ha valóban ő az, aki rám támadt, akkor mi tartja vissza most? És a legborzalmasabb, hogy ezúttal Annabell is itt van. És ő tudja, hogy Annabell itt van.
- Arra emlékszem, hogy téged látlak, mielőtt.. mielőtt egy átok, ami felőled érkezett, eltalál... És aztán semmi.
Kezem közben rátalált Annabellére. Görcsösen szorongattam, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Valamiért viszont nem állt össze ez az egész. Ha tényleg Dwayne tette, és azért, amiért.. amire nem emlékszem, miért, akkor nem láthatná Annabellt..
Nem tudtam, honnét tudtam ezt, de tudtam. Semmi értelme, egyértelműen megőrültem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2494
Írta: 2014. október 3. 15:03 | Link

Gryllus Matilda


Látom, ahogy a nő szépen, lassan darabjaira hullik. Mintha rossz, régi képkockák lennének, a folyamat lassú, mégis halad, ütemes és megállíthatatlannak tűnik. A könnyeivel küzd, miközben talán nem is tudja, hogy a saját gondolatai égetik ennyire, vagy azok hiánya. Élve megégni a saját magad által csapdába esve - ilyen érzés ott feküdni ilyenkor. Habár számomra is felkavaró ott állni és nézni őt, tehetetlenül, kifogyva a vigasztaló, biztató mondatokból, én nem engedhetem meg magamnak, hogy látsszon rajtam.
Azt mondja, érti, mégsem hiszek a szavainak. Ez nem lekezelő válasz, inkább csak védekező. Azt mondja, hagyj békén. Az egyik kezem kissé megremeg, mert most kellene határozottnak, kissé erőszakosnak lenni. Olyan megdönthetetlen ténnyel előállni, amivel nem tud majd ellenkezni. Egyszerűen és rendíthetetlenül, ilyennek kéne lennem, de nem tudok. Neki viszont nem kell látnia, hogy nem tudok, jelenleg talán nem is rám figyel, egyáltalán nem. Viszont amikor a nevemen szólít, egy pillanatra megáll a vérkeringésem, az egész világ megdermed kicsikét. Éppen csak amíg az információ villámgyorsan szalad végig rajtam, sikerül elkapnom és felfognom. Furcsán hallom, mintha hangszóróból szólna a hangja, az agyam erőlködik, hogy gondolatokat gurítson elém, elvéve a figyelmemet, én mégis rá akarok figyelni. Barátok vagyunk? Szóval biztosan ismert engem. Amióta én is így ébredtem, azóta készültem erre a pillanatra, egy emberre, aki azt mondja, tudja ki vagyok... illetve voltam én. Most mégis csak nyelek egyet, letörlöm az idióta, megkönnyebbült mosolyt az arcomról és megkeményítem a vonásaimat.
- Sajnálom, de nem olyan rég egy felejtésátok következtében elég sok emlékemet elveszítettem. Valószínűleg ezért nem ismerlek meg, aggodalomra semmi ok. - Na, ez már majdnem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, büszke vagyok magamra. Azt mondja, leveleztünk is, az én szívem pedig hevesebben kezd verni. Szóval azután is tartottam vele a kapcsolatot, hogy eljöttem a Bagolykőről. Ami azt jelenti, hogy tényleg közel állhattunk egymáshoz. Izgatott vagyok, minél többet akarok tudni róla, magamról. De ez most nem annak az ideje. Nyelek egy nagyot, hogy elnyomja a borzasztó kísértést.
- De most fontosabb, hogy felvegyük az adatait. - Térek vissza a kezemben lévő nyomtatványra, majd beírom a nevét. - Szóval, Gryllus Matilda, születési helye és ideje, jelenlegi lakcíme, esetleg valaki, akit értesíthetnénk? - Kérdezem, miközben halvány mosoly ül az ajkaimon. Lassan engedem ki a levegőt a tüdőmből és késztetést érzek, hogy finoman letöröljem a könnyeket az arcáról. Csak essünk már túl a formaságokon!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. október 5. 14:56 | Link

Tilda és Warren

Nem tudom mi lelete Tildát. Bár Warren bá’ nem az az édes-mézes típus, sőt néha kifejezetten durva a stílusa, de azért megbízható arc. Én csak bámulom, ahogy Tilda faggatja őt, és furcsállom a viselkedését. Tuti, hogy kapott valami felejtésátok szerűt, mert ha én – aki alig-alig látja az Aurort – emlékszem a férfire, neki pláne, hogy kéne. Ha más nem, olvasott róla. De teljesen idegenként kezeli, illetve… mintha derengene valami, aztán mégsem. Ki érti ezt, mindenesetre ez nagyon nem oké. Mármint, hogy Tilda ilyen állapotba került szellemileg, ha nem nézzük, hogy a testén milyen dolgok lettek. Még a végén tényleg nem, fog hozzámenni senkihez, hogy sanyargathassa, ahogy engem. Nagyon szomorú lennék.
Persze nagyapára nem válaszol, nem is számítottam erre, miért is tenné? Akkor vádolhatná magát, hogy megint rosszat tett, és nekem az fáj. Egyszer csak megfogja a kezem, mintha valami kapaszkodó lennék. Sőt, pár másodperc múlva már szorítani is kezdi. Fél Warrentől, ez egyértelműen lejön, és remélem annyira nem, hogy eltöri a kezemet.
- Tilda, eltöröd a kezem. Nem hiszem, hogy Warren bá’ ártani akart volna neked, olyan, mint egy ma született bárány… ha nem vagy sáros – vigyorodom el egy kicsit, jelentőségteljesen felnézve a férfira, majd a kezem Tildáéra teszem, és próbálom megnyugtatni őt.
- Pihenned kellene, inkább, én bízom benne. Biztos, csak mögüle jött az átok, amúgy meg van rá varázslat, amivel meg lehet nézni, hogy ki mit varázsolt vele. Valami priizé valami – vonom meg a vállam, nem tudom mennyire nyugtattam meg, hogy nem ismerem a bűbájt pontosan.
- Ha szeretnéd, itt maradok, amíg elalszol, és most pihenni fogsz – mondom a szokásos dacos arcommal, amiről ő tudja melyik. Az, amikor nem lehet meggyőzni még akkor sem, ha nincs igazam.
- Warren bá’ meg majd megpróbálja kideríteni, hogy mi volt, igaz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. október 5. 17:15 | Link

Gryllusék


A fehérre meszelt plafonra emeli a tekintetét. Tényleg, más sem hiányzott neki erre a hétre, mint hogy kiderüljön, annak a csinos könyvtárosuknak zabkását csináltak az agyából. Ó, ha össze tudná számolni, hányszor találkozott ezzel! Egy gellert kapott átok elég ahhoz, hogy bármelyik sokat látott aurorból ismét magatehetetlen csecsemő váljon. Tilda ezek szerint még olcsón jött ki a buliból, hisz láthatóan nem süllyedt vissza önmaga csecsemőkori szintjére, talán még pelenkázni sem kell. Habár, a kötéseket elnézve...
   -  Na erre nekem nincs időm...
Magyarázhatná az ártatlanságát addig, amíg lemegy a nap, végül úgyis elvesztené a türelmét és egy párnát vágna Tilda buta képébe, hogy hagyja abba az értetlenkedést. Vagy hisz neki, vagy nem. A legnagyobb kő már leesett a szívéről azzal, hogy a nő élve előkerült és fizikailag nem maradnak nyomai a balesetének. Innen már csak pár lépés, hogy lemossa magáról a gyanút, különben pedig, ki hinne a nőnek amíg ennyire... zakkant?
A Veritaserum pedig mindig ott van, mint szerencsés alternatíva. Vagy az a priizé.
Az ágy végének rácsára támaszkodik, ahol Tilda kórlapja függ.
   -  Valaki megtámadott téged. Vadásznak rád. Nem tudom, kik és miért, de ki akartak csinálni téged. Nem tudom, mi ez az egész a nagyfateroddal, sőt, nem is érdekel, de belekevertél engem is, szóval el kell mondanotok, amit tudtok. Vagy nekem, vagy azoknak, akik utánam fognak idejönni. De megmondom, én rendesebb vagyok náluk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. október 19. 12:07 | Link

Lori


Sírni akartam. Csak befordulni a fal felé, és sírni, nem törődve semmivel. De nem volt egyik oldalt sem fal, közvetlen közel legalábbis nem, és nem tehettem meg, hogy nem törődöm semmivel. Nem eshettem szét teljesen. Nem tehettem meg, nem szabadott. Annabell miatt.
Az emlékek olyan ködösek és kuszák voltak, hogy semmire se voltak jók, csak, hogy méginkább összezavarjanak. Nem tudtam, ki lehet az az öregember, nem ismertem fel őt, de sok más, a zavaros emlékködből kitekintő arcot sem.
De Lorit felismertem. Hevesen vert a szívem, és a keserű könnyeket boldog könnyek édesítették meg arcomon. Keserédesek, mert ő nem ismert fel engem.
- Ne - nyöszörögtem halkan a magyarázatát hallva. Elfelejtettek engem ővele. Velem meg szintén ezt tették. Miért? Miért így, hogy én emlékszem őrá, de ő rám nem?
Behunytam a szemem, újabb könnypatakoknak szabva gátat. Rettenetesen sajgott mindenem. Kimerült voltam már ettől a pár szótól is. Talán álmomban több választ találok. Talán.. de talán csak rémálmok várnak ott, arctalan férfiak és nők, akik bámulnak rám.
- Győrött születtem, ezerkilencszáz.. öhm.. nem tudom.. azt hiszem, huszonhat éve. Vagy nem.. huszonhét. - Reméltem, hogy csak a kimerültség okozta, de egyszerűen képtelen voltam felidézni azt is, hogy jelenleg melyik évben járunk. Összetörtem.. nem, nem gondolhatok erre. Annabell!
- Gryllus Annabell. Ő a húgom. A Bagolykő Mágustanodában tanul. És.. a szüleim. Gryllus Medárd. Az apám neve. Azt hiszem, a fővárosban lehet. A minisztériumban dolgozik, de sokat van terepen.
Kinyitottam a szemem, és a sok könnytől alig láttam a nőt, aki az adataimat írta. Nem számít, ezeket talán amúgy sem meséltem neki. Megismer majd. Meg kell ismerjen, mert ő.. Lori. Nem veszíthetem el őt is, nem állhat az arctalanok közé.
De mit tegyek, ha ő elvesztett engem?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. október 19. 12:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. október 19. 14:32 | Link

Dr. Mácsai Zója
Bájital- és növénymérgezési osztály

Előzmények: Magyar Mágiaügyi Minisztérium, Aurorparancsnokság, a Mácsai család otthona
NJK karakter: Engelhardt Imre, gyógyító


A fém keretes ágy végében állva egy ideig tanulmányozza a csíptetős mappára tűzött papírokat, majd a golyóstollával felír még valamit. Eztán pillant föl ismét az ágyon fekvő, betegére, a maga gondterhelt, sokat látott arcával.
Az aurorok ellátása mindennapi rutin, így többször találkozott már a férfi kórlapjával is. Törések, zúzódások, szakadások, pár elvesztett ujj vagy fog - elképzelése szerint ezek mind- mind a munkájuk velejárói, senki nem emeli a szemöldökét se, ha egy auror ezzel kapcsolatban kér segítséget. Rontások, átkok és egyéb, mechanikai sérülések, mind-mind hétköznapi rutin.
Ám ez kicsit... más.
Közelebb lép a férfihez, a tollat átveszi a másik kezébe, hogy megérinthesse annak forró, izzadt homlokát. Az érintésre mélyről jövő mormogást kap válaszul, Dwayne ismét megremeg, ösztönösen próbálja felemelni a kezét, hogy erőszakosan ellenkezzen az érintés ellen. Próbálkozása azonban hiábavaló - az elmúlt pár óra mozgalmas eseményei okán mindkét csuklóját puha ám erős géz kötések rögzítik maga mellé. Hiába, szükséges volt az ilyen.
A krokodilkönny meglehetősen furcsa dolgot művel az emberekkel.
Valójában maradéktalanul meglepte, amikor a mérgekre vonatkozó teszt eredménylapján elolvasta a szót. A praxisában legalább tíz éve nem találkozott a ritka, ám annál hevesebb hatású főzettel, talán az egész országban jó ideje ez az első ismert eset. Meglepte a tény... és sajnos előre is vetítette a férfi további sorsát önmaga és mindenki számára.
Krokodilkönnyekre bonyolult az orvosság.
Ismét följegyez magának valamit, a tekintete továbbsiklik a beteg testén. A karjait hosszanti síkban idegen- és önnön magának okozott, felszínes sérülések, hosszú karmolások borítják, akár egy kiterjedt, vöröses lila pókháló. A beteg bőre ég, amitől szabadulni próbál, idézi föl az évekkel korábban olvasott könyv szavait magában, az érintés fájdalmas, amire agresszívan reagál. Amíg persze egyáltalán reagál.
A sebek mentén továbbhaladva vékony a férfi alkarján a ragtapasz alól vékony, áttetsző cső tekeredik tovább a fölötte függő állványig. A szájon át történő beadás, mint sok hasonló esetben, nem lehetséges, így kénytelenek a muglik közkedvelt módszerét alkalmazni, hogy vizet és vérszaporító bájitalt juttassanak a beteg testébe. Jelenleg ez a legtöbb, amit tehetnek érte, illetve, hogy felszínes, kába álomban tartják, megelőzve ezzel szenvedő vergődését, illetve, hogy ismét vérrel köpje szembe a közelébe jövő ápolókat.
Dwayne sosem volt jó beteg. Most talán épp egy fokkal rosszabb.
   - Ha valami van, szóljatok - közli végül a közelben álló gyógyító hölgynek - iszom egy kávét és megnézem a többieket.
A mappát leengedi maga mellé, még utoljára végignéz a betegén, majd elhagyja a kórtermet. Szegény fószer, ezt jól megcsinálta magának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 502
Összes hsz: 1058
Írta: 2014. október 19. 15:13 | Link

Orvos, Dwayne

Az az időszak, ami a szinte síró gyermeke felbukkanása és aközött telt el, amíg rendesen ideértek, ijesztő volt. Most is frászban van, nem csoda, hiszen Mina halálra vált arca és a saját gondolatai kiegészítik egymást és nem tereli egyik se jó irányba a másikat. Beérkezve elirányítják őket, hogy merre menjenek, és amíg Mina rohan, majdnem fellökve egy idős varázslót, addig ő a szobából kilépő gyógyítóhoz siet, hogy érdeklődjön tőle a férfi állapota és kilátásai felől, így van a kettejük megérkezése között jó tíz perc. Mina valószínűleg rávetette magát az apjára első körben, ami nem a legbölcsebb tett, ám most már egész szépen, és riadtan bár, de nem sírva ül az ágya mellett, fogva az apja kezét.
Ő maga belépve zavarban van, a fekete kabátot már kigombolta, biccentve köszönt a bent tartózkodó ápolószemélyzetnek, majd az ágyhoz lépve, biztató mosolyt enged meg a férfi felé, pedig a legszívesebben kiborulna, és maga se tudja, hogy hány doboz cigarettát szívna most el, itt állva. Azonban a lányának megígérte, hogy nem teszi, így ehhez ragaszkodva lép közelebb az ágy szabad feléhez, és simítja meg finoman a férfi tenyerét.
- Ne bontsd a rendet, inkább tartalékold az energiáidat.
Hallotta, hogy le kellett kötözni, illetve most már látja is, de, hogy meglepődött-e ezen? Nem egyáltalán nem, akkor lenne igazán ijedt, ha Dwayne nyugodtan feküdne, és várná, hogy jöjjön a vacsora, nem pedig úgy, mint, akit éppen egy verekedés közepétől tartanának távol, amiben a haverjai is benne vannak. Egy másik széket húz oda, a kabátját levéve ül le a férfi másik oldalára. Igyekszik erős maradni. Dwayne állapota súlyos, Mina kiborult, ha ő is enged az érzelmeinek, akkor bizony komoly baj lehet belőle.
- Anton írt egy üzenetet, hogy mi a helyzet veled. Mina vette át, és jöttünk, amint megtalált.
Fogalma sincs, hogy mit mondhatna. Itt fekszik a férfi, aki egyszerre a mindene, a gyereke apja, és aki iránt érzelmileg nem lenne joga bármit is érezni, aki visszautasította, akivel összeakadt, kerülte, majd furcsa és hideg ismeretségre szűkülő kapcsolata lett. Egyszerűen ennél jobban, mint amennyire ő össze van zavarodva, ember nem tud összébb zavarodni. Nem akarja, hogy meghaljon, azt sem, hogy fájjon neki. Bármennyire is szenvedett attól, hogy a férfi kerüli őt, nem kívánt soha rosszat neki, és most mégis.
- Pihenned kellene. Még a végén legyengülsz és nem tudok kivel ordítozni.
Nem mintha az lenne az élete fénypontja, hogy veszekednek, de tényleg, mi történne, ha ez megszűnne? Ha esélye se lenne a veszekedésre? Abba a gondolatba valószínűleg teljesen összetörne.  

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. október 19. 15:38 | Link

Dr Mácsai Zója és Mina
Bájital- és növénymérgezési osztály



A hullámzó lázálom hogy elnyeli, hol pedig a fájdalmasan dobja a felszínre.
Tudja, hogy hol van, tudja, mi történt vele, érzi a fájdalmat, az érintést, a szenvedő állatok mélyről jövő, életösztönből fakadó félelmét. Az agya azonban ködös és nehézkes, a kép mégsem teljes, néha egészen elsötétül és megszakad. Nem egészen biztos benne, hogy ura a tetteinek vagy a gondolatainak, ha pedig nem ő, akkor ki vagy mi az, ami rendelkezik felettük.
Minden egyes hang, mintha a dobhártyáján szólna. Az izmai először megfeszülnek majd elernyednek, szaporán nyel vagy épp köhög. De él. A vénájába folyó főzet gondoskodik róla. A szúrás helye mar és csíp. Ingerülten próbálná kikaparni a helyéről, a keze azonban most sem mozdul. Pánikba esve fészkelődik, összeszorított szeméből ismét könnyek csorognak...
Majd egy kis, puha kéz simít végig a karján.
Az érintés helye fáj, borzasztóan, maróan fáj. A keze ökölbe szorul, arra fordítja a fejét, végül kinyitja a szemét. A könnyek a párnára folynak. Láthatóan hosszasan fókuszál, mire a szeme megtalálja a mellette ülő lány arcát. Vérszegényen mosolyodik el. Különösebb reakció nélkül fordítja a fejét vissza a plafon felé, majd szinte azonnal ismét összerezzen.
Nagy, kövér embert lát a mellkasán ülni, aki az apja vadászkésével kezdi el az alkarját döfködni az infúzió helyén.
   -  Ne, nenenenene...
Elhalón nyöszörögve próbál felülni, zavaros tekintete pánikkal telik meg. A csövet féregként látja tekeregni, ami lassan a vénájába mászik, hogy belülről falja fel. A kövér ember öblösen felröhög a mellkasán.
   -  Ne, nenene... Léna, szedd le rólam, szedd le rólam!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 502
Összes hsz: 1058
Írta: 2014. október 19. 18:04 | Link

Dwayne, Mina

Nagy vonalakban tudja csak ugyan, hogy mi a helyzet, de az bőven elég ahhoz, hogy kétségbeessen, és mégis, maradnia kell annál a látszatnál, hogy minden rendbe jön. Van némi babona alapja, nem akarja bevonzani a rosszat, de nem tud nem arra gondolni, hogy Dwayne nem éli túl. Hiába erős, hiába tart ki hosszan, mindent a férfi se tud legyőzni.
Valahol mélyen még él benne, hogy régen felkészült arra, mi lesz, ha egy nap a férfi meghal,. Gyerekként is tudta, hogy benne van a pakliban ez az eset, ám az több, mint tíz éve volt, lassan teljesen elfelejtette, hogy akkor is aggódott miatta. Most viszont, itt az éles helyzet, amiért akkor aggódott. Most már nem csak tarthat tőle, de szabályosan retteghet miatta. Tudja, ha Dwayne elveszti ezt a játszmát, akkor Mina összeomlik, és tudja, ha elmegy, nem tudja majd a lányát támogatni. Erre az ember nem tud felkészülni, főleg, ha ennyire szeret valakit.
Próbál könnyedén beszélni hozzá, mintha figyelne is rá, azonban hiába mégis minden igyekezete, a férfi egyetlen szavával csapja arcon és téríti vissza a valóságba. Ostobán ül itt, és kedveskedik, miközben Dwayne lázában is Lénát hívja. Ahogy kimondja a nő nevét, ösztönösen húzza el a kezét, amelyikkel eddig Dwaynet tenyerét és kézfejét simogatta, remélve, hogy a kedves érintés is hat valamennyire. Tudja, hogy nem lehet, tudja, hogy el kellene fogadnia, hogy nincs egy szemernyi esélye sem, hogy elszúrta, és mégis, érzi, hogy fáj a mellkasa attól, hogy ő mint lehetőség eszébe se jutott. Tényleg önző, igaza volt Dwayne-nek, amikor ezt a jelzőt használta rá. A kezét zavartan az ölébe ejti, majd hirtelen, mintha bolha csípta volna meg felpattan és a vállára teszi a kezét.
- Keresek valami büfét, hozok neked teát, maradj apáddal.
Választ meg se várva lép az ajtóhoz és siet el, mielőtt még bárki feltartóztathatná. Könnyes szemekkel indul meg a folyosón, hogy találjon egy olyan zugot, ahol nincs senki és nem is láthatják, erre pedig a legalkalmasabb a női mosdó, ahol bezárkózva egy fülkébe nyugodtan kiadhatja a felgyülemlett érzelmeit. Idegesség, féltékenység, fájdalom és félelem, minden van itt, és most minden ki is jön, miközben a hideg falnak támaszkodik. Senki se mondta, hogy zavaró harmadiknak lenni ennyire kegyetlen dolog, és eddig nem is igazán érdekelte, most azonban realizálta, hogy nem lesz ez az egész olyan könnyű, mint hitte. A dolgokat az elején elszúrta és ostoba, ha azt hiszi, hogy rendbe hozhatja őket, és úgy tűnik, most az ispotály mosdójában gubbasztva ez realizálódik is benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 626
Írta: 2014. október 19. 21:53 | Link

Szülők

Nem érdekel mindaz, amire tanítottak. Most cssak azt az egyet tudom, hogy apa nagyon rossz állapotban van. Azt írta az a férfi, hogy súlyos. Én magam nem tudom ki Anton, de hálás vagyok neki azért, amiért szólt anyának. Anya biztos tudja, hiszen nem vezetékneveztek, a levél is olyan volt, mint amit két ismerős ember írt egymásnak. Meg kell őt találnom, és meg kell majd kérdeznem, hogy mégis mi történt, de először apát kell látnom. Tudni akarom, hogy hogy van, hogy mindent megtesznek-e érte, hogy meggyógyuljon. Ő az apám. Egyszerűen nem halhat meg.
Útközben úgy szorítom anya kezét, mintha az életem múlna rajta, mindkettőnk ujjai egészen elfehéredtek már, de ezzel most egyikünk se foglalkozik. Rohanva közelítettük meg az épületet, és amikor elmondják, merre van, együtt kezdünk el sietni a terem felé, anya azonban lelassít, így szinte kitépem a kezem a kezei közül, és úgy szaladok tovább. Nem is nézek hátra, pedig lehet, hogy kellene, de jobban érdekel, hogy apához odaérjek, mint ha például kitört a cipője sarka.
- Apa…
Nem igazán van magánál, és talán jobb is, mert egy itt dolgozó lányt is majdnem fellökök, de talán érthető, hiszen nekem a szüleim a legfontosabbak a világon, és hiába érzékeny még a kapcsolatunk, bármit megtennék érte, hogy ő jól legyen.  Anya is beér, mivel nem sántikál, gondolom beszélt valakivel apáról, de mivel egyből hozzá megy, így inkább csak némarésztvevője vagyok a jelenetnek, ahogy anya apához beszél és ér. Minden mozdulatban és szavában kedvesség van. Egy pillanatra el is feledkezem arról, hogy apa nagyon rosszul van, hiszen ilyennek még nem láttam anyut. Már értem, hogy miként lehetek én itt. Anyu nagyon szereti apát, akkor is, ha úgy csinál, mintha nem. Ilyenkor nem tud úgy tenni előttem. Szinte már illetlennek tartom a jelenlétem, és elhátrálnék, amikor apu Lénát hívja, anyu pedig elrántja a kezét és kiszalad, mintha félne, hogy bekapcsolva hagyta a vasalót, vagy mintha az életem múlna azon, hogy teát kapjak. A nővérke, akit az előbb majdnem fellöktem, gyógyszert ad apának, én meg még mindig úgy nézek az ajtóra, mintha kísértetet látnék, aztán lassan apa felé fordulok, és visszaülök a székre.
- Jaj apukám, jó nagy slamasztikába keverted magad.
Mert értem én, hogy mi folyik itt, nem is értem, hogy nem esett le, vagy, hogy nem vettem számításba. Csak vágytam rá, kérleltem a lehetetlent, és lám, a fele valóság, a másik fele meg jó nagy bajban van. Továbbra is fogom apa kezét, hiszen engem felismert, rám mosolygott, és remélem, hogy amikor hat a gyógyszer, jobban lesz tényleg. Úgy érzem, hogy tudom a megoldást, ami elég lehetetlen, de ez az érzés itt jár bennem, csak nem tudom felszínre hozni, hogy mégis mi lenne az érzés mögött. Jaj apuci, kelj fel, kérlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. október 20. 09:58 | Link

Dr Mácsai Zója és Mina
Bájital- és növénymérgezési osztály



Szaporán pislog néhányat, a kövér ember pedig eltűnik a mellkasáról annak fullasztó súlyával együtt. Összeszorított foggal vesz mély levegőket, oldalra fordítja a fejét, erőtlenül köhög párat. Az alkarján tekergő férgek abbahagyják a bőre felzabálását, visszaváltoznak az áttetsző csövekké, amik a sárgás színű bájitalkeveréket juttatják a vérébe.
A feje élesen lüktet homloktájon, így nehezére esik hosszabb ideig nyitva tartania bevérzett szemeit. Homályosan látja, hogy egy ápoló érkezik, talán épp az, akit ideje korán sikeresen szembeköpött majd hasonlóan véletlenül megkínálta egy erőtlen balegyenessel. Ha ő, szerencsére elfeledhette ezt, állapítja meg megkönnyebbülten, hiszen röviddel a távozása után a fejfájása és a hidegrázása is valamicskét csillapodni kezd. Biztosan a vénakoktélhoz kevert valamit.
Fáradtan szipog és dönti oldalra a fejét. Hosszú percekig csak nézi a párna szegélyét, mintha bele- belealudna. A testében makacs, agresszív méreg kering, ami hullámokban hozza rá a hallucinációval telített lázat. Ha csillapító bájitalt kap, jobban lesz - ám tudja, hogy ellenszer híján az érzés hamarosan visszajön.
   -  Menj haza.
A hangja elhaló és rekedt, alig nyitja a száját, de a tekintetén most először látható, hogy elmében jelen van. Laposakat pislogva nézi a mellette ülő lányt.
   -  Nem kell itt lenned. Jól vagyok. Látod... le kellett kötniük, hogy ne táncoljak, annyira jól vagyok meg minden...
Nyel egy nagyot, ahogy a fémes folyadék ismét felgyülemlik a torkában. Az agyában kategorikusan elzárja a túlélésével vagy esetleges halálával kapcsolatos gondolatokat, mint mindig. Nem ért a gyógyításhoz, nem ismeri a mérgeket - őszintén pedig neki sokkal, de sokkal jobb így. Nem akarja tudni.
Csak aludni akar. Sokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 626
Írta: 2014. október 20. 16:27 | Link

Apácska

Apa olykor magánál van, máskor bealszik, aztán megint magához tér. Kérek a nőtől, aki körülötte sündörög valamit, amivel le tudom törölgetni a homlokát. A kezét egy pillanatra se engedem el, mintha attól félnék tudat alatt, hogy ha elengedem a kezét, akkor elveszítem. Nem mehet el, semmilyen formában jelenleg. Végre itt van, és nekem szükségem van arra, hogy itt legyen, velem.
- Persze apa, annyira jól vagy, hogy anyát Lénának szólítottad.
Van egy kis vádló él a hangomban, akkor is, ha igyekszem elrejteni. Láttam, amit láttam. Komolyan megvezetett az összes felnőtt a környeztemben, amiért valahol mélyen haragszom. Oké, gyerek vagyok, nem szeretem, ha így kezelnek, de elfogadom, viszont mindig őszinték voltak velem. Anya pedig, most hazudott. Sőt nem is csak most, ki tudja mióta. Már értem a hullámzó hangulatát, a sírást. Ha jól sejtem, most is egy eldugott helyen pityereg. Ilyenkor, tudom, hogy nem szereti, ha látom, ezért is nem mentem utána, tudom, hogy milyen ilyenkor.
- Apa…
Közelebb húzom magam, a fejem a párnájára teszem, a homlokom az övéhez ér. Most pont az zavar a legkevésbé, hogy az izzadsága a homlokomra is rátapad.
- … szeretlek.
Ezt még sosem mondtam neki, de itt volt az ideje és ennél megfelelőbb alkalmat már nem nagyon kellene keresnem erre.
- Szóval ajánlom, hogy gyógyulj meg, és kerülj ki ebből a slamasztikából, mert kellesz az életembe. Rendben?
Kicsit lehunyom a szemem, majd kinyitom, és felemelve a fejem elmosolyodok.
- Én melletted állok.
Az ajtó felé pillantok, majd vissza apára. Hagytam elég időt anyának arra, hogy összeszedje magát.
- Jobb lenne, ha megkeresném anyát, te meg pihennél kicsit. Bejövök hozzád holnap is, jó?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. október 20. 18:49 | Link

Mácsai Mina
Bájital- és növénymérgezési osztály



Megmozgatja a csuklóját. Az infúzió szúrásának helye egyre jobban sajog, ami a válla és az ujjai irányába sugárzik. Egy rosszabb, mélyebb pillanatában, amikor még nem tekeredett a csuklójára géz, kirántotta magából a tűt, a belőle folyó bájitallal lefröcskölve a takaróját és a körülötte állókat. Ám, most nyugodt, nem vetemedne ilyesmire - a tűre nézni mégis fájó és émelyítő érzés.
Újra fémes folyadék gyűlik a torkába, amit kénytelen lenyelni. Egy idő után szinte biztos, hogy hányni fog, állapítja meg egykedvűen, a tompa fejfájásával küszködve.
Ahogy a lány homloka az övéhez ér, behunyja a szemét. Megölelné, a géz azonban konokul tartja őt.
   -  Én is bírlak téged.
Sosem fogja kimondani. Soha, senkinek sem mondta még - és ez talán eztán is így marad. Ismét nyel egyet, szaporán pislog ahogy a lány végül feláll mellőle. Erőtlenül küszködi magát kicsit följebb a párnán, ám azonnal émelygése támad a mozdulatra.
   -  Tűkön ülve várlak majd.
Válaszol rekedten, megenged egy vigyort, a fogain világospiros vér csillan. Nézi, ahogy a lány kilép az ajtón és becsukja aga mögött, magára hagyva őt a teremben.
A folyosóról beszélgetés, elhaladó léptek, siető orvosok tompa hangja szűrődik befelé. Visszafordítja a fejét a plafon felé, szorosan összezárja a szemeit. Egy férfi nem esik pánikba és nem sír.
Ökölbe szorítja a kezeit, a válla megrázkódik. Némán, ám annál erőteljesebben, de fél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] 2 3 ... 13 14 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek