37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2015. augusztus 22. 20:24 | Link

Üstösd | Gwen | Egy hétvége | Outfit

Ha megkérdeznék, talán meg sem tudná mondani, mikor volt utoljára kimozdulni. Persze, néha-néha szétnéz Bogolyfalván, és gyakran iktatnak be Gwennel egy-egy sütit a szürke hétköznapok délutánjaiba, de az mégsem összehasonlítható egy igazi kiruccanással. A szüleinek is feltűnt, hogy mostanában nagyon keveset ír arról a levelekben, hogy mit fedezett fel, hová látogatott el, épp ezért, a legutóbbi látogatásukkor már noszogatták a lányt, hogy végre rázódjon fel egy kicsit, és kezdjen magával valamit, mert a besavanyodás nem illik egy –lassan- 17 éves lányhoz. Be kellett látnia, hogy igazuk van. Persze, a tanulás is nagyon fontos, pláne, hogy már harmadéves, és egyre nehezebbek a vizsgák, amik hamarosan megkeserítik a nebulók életét, de egy hétvége talán nem hozz T jegyeket.
Valószínű, hogy Gwen is erre a megállapításra jutott, hiszen egyetlen szóval sem tiltakozott az üstösdi látogatás ellen. Sokat nem terveztek rajta, elvégre egy shopping túrán nincs nagy szervezni való, pusztán némi pénz szükségeltetik, abból meg egyik lánynál sincs hiány.
Lina talán egyszer járt ebben a faluban, akkor is gyerek volt még, nem nagyon emlékszik rá, mi hol van. Azonban ahhoz, hogy megtalálják a vásárt, ahol a kézzel készített ruhák különlegesebbnél különlegesebb példányai sorakoznak, nem nagy tudomány kell. Barátnőjére pislog, és szinte kiolvassa szeméből a gondolatot: itt meg kell állni, szét kell nézni, és, ha akad valami –márpedig biztos, hogy akad-, akkor azt meg kell venni. Az eladó, mihelyt észreveszi a lányokat, készségesen áll szolgálatukra, de látva, hogy a két lány most is, mint mindig, kitűnően fel van öltözve, rájön, hogy nem szorulnak segítségre ruhaválasztás terén. Lina szeme megakad az egyik vállfán lévő miniruhán.
-Ezt nézd!-Int barátnőjének, hogy ő is megcsodálhassa ezt a meseszép darabot. Sejti, hogy csak ez az egy pédány van belőle, de azért körbepillant, hátha akad belőle még egy valahol.
Utoljára módosította:Losonczy Alina, 2015. augusztus 25. 11:46
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 22. 23:04 | Link

Alina
Üstüsd | Ruha Augusztus harmadik vasárnapja

Valamilyen csomagot kellett átadnia egy személynek, akit nem ismer, Kath kérte meg a dologra. Ez tagnap történt, akkor hallotta az idősöktől ezt a piac dolgot. Már régebben is járt ott, de akkor igen fiatal volt, nem emlékszik a dologra. Akkor nem érdekelték ezek a dolgok, meg igazából most sem annyira. Viszont se Lina, se Ő nem mozdultak ki hetek óta, ha találkoznak is, akkor a kastély hűvös falai között teszik, a melegre való tekintettel. Most viszont pár fokkal lehűlt, kellemes az idő.
- Végre van egy kis időm - könnyebbülten mondja a lány, mikor már a faluban vannak. A vonatút alig volt fél óra, ez a jobbik eset. Szereti a hosszú vonat vagy busz utakat, csak azok fárasztóak.
Még csak a vásár elején vannak, Lina egy ruhára lesz figyelmes, ami megtetszik neki. Gwen nem sóhajt fájdalmas arccal, hogy még egy ruha, de minek, inkább hálát ad, amiért a levitás nem kérdezősködik. Most nem lenne kedve mesélni, főleg két hónap után. Még nem tette túl magát teljesen a dolgokon, de, ha az emlékek feltörtnek benne, akkor nem kezd el sírni, inkább mosolyogva gondol rájuk.
- Szerintem is jó - nézi meg tünetesebben. Nála ez betegségnek lehetne titulálni, hogy egyáltalán ide eljött. Nem szeret vásárolni, ha csak nem könyvekről vagy CP ruhákról van szó, esetleg édességről, de mást nem. Most sem tudja miért vetette fel az ötletet, de jónak tűnt. Körbepillant a ruhák között és egy piros színűt vesz észre. Jól néz ki, a színe is tetszik és a méret is jó. Viszont nincs kedve próbálni, így padhelyzet alakult ki, mert, ha nem próbálja, akkor nem tudja meg, hogy jó-e és lehet feleslegesen veszi meg. Majd a piac végeztével még visszajön, és ha itt lesz, akkor felveszi.
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2015. augusztus 25. 12:07 | Link

Üstösd | Gwen | Egy hétvége | Outfit

A félórás vonatút hamar eltelt, szinte észre sem vették. Lina nincs oda különösebben az utazásért, mármint ami a zötykölődős járműveket illeti, de nem lehet mindig repülővel utazni. Ha nem a szőkeségről lenne szó, ott lenne egy opciónak a seprű is, de olyan embernek még nem sikerült a földre születnie, aki a prefektát rá tudná venni, hogy felüljön a repülő koporsóra. Nincs az a vanília puding, se jégtáncos ruha, amiért hajlandó volna erre.
Leszállva a vonatról,m biztonságban érzi magát, és bár régen volt már, hogy Üstösdön járt, és, ha jól sejti, Gwen sem a napokban bóklászott errefelé, eltévedni nem fognak. Ugyebár nem sok ész kell ahhoz, hogy megtalálják a vásárt, pláne, ha az a falu közepén kapott helyet. Megállva az egyik bódénál, Lina felfigyel egy különösen szép miniruhára, amelyen látszik, hogy tényleg kézzel készített, egyedi tervezésű darab. A szőke rögtön ráveti magát, és hívja segítségül barátnőjét is, hátha neki is elnyeri a tetszését.
-Hogyhogy végre? Mit csináltál eddig, hogy annyira el voltál tűnve? Kerestelek a múltkor a kastélyban, még Lenát is megkérdeztem, hogy nem-e tudja merre vagy, de halvány fogalma sem volt rólad…
Nagyokat pislog a másikra, tudja, hogy nehéz időszakon van most túl, hiszen Krisztián távozása megviselte Gwent, még, ha nem is beszél róla.
-Minden rendben van veled?-Kicsit félszegen teszi fel a kérdést, nem akarja feltépni az éppen csak behegedő sebeket. Emlékszik, nagyjából két éve ő is hasonló cipőben járt, és utált erről beszélni, akárkivel is. De a pubos este megtette a hatását… Bár visszagondolva nem volt olyan vészes, másnap utálta az egészet, tekintve, hogy fel sem tudott kelni a macskajaj miatt. Azonban, ha Gwen lelkiállapota úgy kívánja, hajlandó lenne megismételni, bár jobban örülne, ha a lánynak már sikerült volna kivernie fejéből egykori szerelmét. Ki tudja, talán már rég túl is van rajta, és ez a rögtönzött shopping túra valami új kezdetét jelenti az eridonosnál.

Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 25. 14:49 | Link

Alina
Üstüsd | Ruha Augusztus harmadik vasárnapja

Nem csak azért kellett eljönnie ide, hogy kikapcsolódjanak egy kicsit, hanem mert kutyát szeretne venni. Neeem, kivételesen nem magának, ajándékba lesz az állat. Már korábban eldöntötte, hogy ezzel meglepi a srácot, és hol lehetne beszerezni, ha nem egy vásárban. Az egész utcában, elejétől a végéig a piac foglal helyet, viszont beljebb lehetnek az állatok, mert eddig a szőke lány nem látott kiskutyát. Fejben már eldöntötte, hogy valamilyen nagy termetű kutyát fog venni, mert egy kisebbnek lehet, nem örül az, aki az ajándékot fogja kapni. És az ilyesfajta cselekedeteknek az a lényege, hogy a másik fél örüljön neki.
Alina az első pillanatban megpillantja ruhákat és mivel nézelődni jöttek, Gwen nem rángatja el, hatalmas sóhaj kíséretében. Ő is közelebb lépked a ruhaneműkhöz, hátha talál valamit magának, de ami megtetszik neki, az már ránézésre is kicsi. Pedig a szőkén nincsenek plusz kilók, sőt mivel mostanság nem is eszik annyit, még többet leadott. Nem sokkal nehezebb, mint Shayleen.
- Nem voltam a suli közelében, vagy ha igen, akkor a faluban lófráltam vagy az udvaron. De legtöbb időt Pécsett töltöttem - rántja meg a vállát. Másfél hónapja biztos nem így reagált volna, de mivel már több, mint két hónap eltelt, átgondolta a dolgokat. Miért sírjon és menjen olyan utána, aki itt hagyta. Ennél okosabb a szőke lány, még ha fáj is neki a dolog. Azért Ő sem heveri ki olyan gyorsan a dolgokat.
-Ühüm! Volt, aki elvigyen inni - válaszolja. Ez amolyan lányos dolog közöttük, de igazából az az este nem volt betervezett, csak spontán jött. És Gwen szereti a spontán dolgokat, programokat. Illetve van egy kis közös Kilián és a lány eset között.
Miután Lina eldöntötte, hogy kell-e neki, vagy sem a ruha, indulhatnak tovább. Van itt minden, ékszerestől, a kalácsosig, a faragott dolgoktól, a többi sajtkezű eszköznek. Az eridonost az ékszerek kötik le jobban a ruháknál, ez most sincs másképp, több ékszeres bódét is megnéz, de egyik sem nyeri el a tetszését. Már feladja, hogy talál magának valami szépet, mikor megpillant egy nyakláncot. Mintha nem lenne rengeteg ilyen a tulajdonába. Az ár nem érdekli, felveszi az asztalról és az eladósráchoz fordul, fizetés céljából. Már csomagolná is be, de a lány szavai után abbahagyja ezt a cselekedetet. Gwen, a mint vesz valami ékszert, abban a pillanatban felveszi, akármennyi van rajta.
- Milyen? - kérdezi Linától, a pulttól ellépve, indulva tovább.
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2015. augusztus 25. 21:14 | Link

Üstösd | Gwen | Egy hétvége | Outfit

Hosszan nézegeti a ruhát, tetszik is neki, meg nem is, nem tudja, mit tegyen. Közben válasz érkezik Gwentől, ami eltereli egy kicsit a gondolatait a ruhaproblémáról.
-Pécsett? Szólhattál volna, hogy hazalátogatsz, elkísértelek volna, úgyis olyan régen voltam otthon. -Pillantása enyhén lesújtó, tényleg lett volna kedve hazamenni, szívni egy kis friss pécsi levegőt, meglátogatni a családtagokat, rokonokat, barátokat, ismerősöket. Talán még a törökfürdőbe is elugrott volna, kinyújtóztatni elgémberedett tagjait. Nem mellesleg, itt lenne az ideje, hogy egyeztesse az edzőjével a étrendjét, valamint a következő szezonra vonatkozó edzéstervet sem ártana megbeszélni. Tyűha, ez így elég sok teendő, talán nem is olyan ráérős ez a hazalátogatás.
Gondolatai jócskán elkalandoztak, gyorsan visszatér a jelenbe, ahol még mindig azzal vacakol, hogy megvegye-e a kérdéses ruhát, avagy sem. Látja az eladón, hogy kezdi bosszantani a lány bíbelődése, nincs bátorsága azt mondani, hogy még fel is szeretné próbálni a göncöt, ezért inkább mormolt egy halk köszönömöt, és továbbállnak. Gwent nem nagyon hozta lázba a fehér szoknya, helyette az ékszeres standhoz közelít, ahonnan egy nyaklánc kíséretében távozik. Természetesen az ékszert rögvest magára is teszi, hiszen az új szerzeménnyel büszkélkedni kell.
-Csinos darab, jól áll!-Mosolyodik el, majd követi barátnőjét a forgatagba.
-Gondolom, nem egy nyaklánc miatt jöttünk ide. A csermelymenedéki felfedezőtúrámat leszavaztad, és, ha most kibököd, hogy mindezt azért, hogy vehess magadnak egy ékszert, esküszöm, hogy leszaggatom rólad. Szóval hallgatlak!
Gwen ismeri már annyira Linát, hogy tudja, soha az életben nem lenne képes egy kiegészítőnek ártani, még akkor sem, ha az egykori aurorképző felkeresését kellett elhalasztani érte. Kíváncsi tekintettel, és a tőle telhető leggonoszabb vigyorával az arcán várja, hogy az eridonos végre elmondja, miért is kellett nekik ma Üstösdre jönniük.
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. augusztus 29. 12:10 | Link

Alina
Üstüsd | Ruha Augusztus harmadik vasárnapja

- Majd máskor szólok. Egyébként sem otthon töltöttem az időt, inkább az utcákon lófráltam és találkoztam pár régi ismerőssel - vonja meg a vállát. Ez nem olyan fontos, hogy a lánynak tudnia kelljen róla. Azok az ismerősök régiek, már csak inkább beszélőviszonyban van velük, Kevin az egyetlen, akivel gyerekkora óta nagyon jó a kapcsolatuk, mindent tud a lányról. És csak miatta másnap hazautazott. Mondtam már, hogy imádja a fiút?
A ruha végül ott marad a helyén, de Gwen gyarapszik egy nyaklánccal. Szereti az ékszereket, inkább ezekre költ többet, mint a ruhákra. Többet érnek a kis csecsebecsék.
- Köszi! Hát, ha akarod holnap elmehetünk oda is, de akkor belopózol velem a régi auror parancsnokságra - kacsint a lányra. Ha már oda mennek muszáj lesz körbenézni, bármennyire veszélyes vagy tilos. Ez a két szó nem ijeszti el a szőke lányt, sőt még kalandosabbá teszik az utat. Vannak, akik szereti az ilyen helyeket, de a szőkénél erősebb jelzőt is használhatunk.
- Összekötöm a jót a hasznossal. Kicsit pihenek, és egyébként kutyát kell vegyek, szóval azt itt is meg tudom csinálni. És nem nekem lesz, mielőtt megkérdeznéd - bármennyire is hihetetlen nem magának szeretné az ebet. Bármennyire is szeretne, nem lehet. Van kettő és egy macsekja, akit ha költözik a faluba, ide fog hozni. Végre az összes állat együtt. Sajnos a másik három nem érte meg ezt a szép napot, már mindegyik öreg volt. Nagyon szomorú volt, mikor egyenként jött a levél, miszerint a nyula, a baglya és a kígyója is meghalt. A szőke lány annyira szereti az állatokat, hogy jobban sajnálja őket néhány embernél.
Pár árussal odébb meg is pillantanak egy állatokat áruló férfit. Gwen csillogó szemekkel közelít, mert már messziről megpillantotta a megfelelő kutyust. Nagyra fog nőni és még szép is. Megfelelő lesz a fiúnak. Közelebb lép, megkérdezi, az árust mennyibe kerül. Kicsit elhúzza a száját a borsos ár miatt, de egy ilyen gyönyörű kutya megéri. Előveszi hát a galleonokat és szól Alinának, hogy várjon, míg elintézi a papírokat. Még percekkel később is ott állnak, de végre magáénak tudhatja a huskyt. Megfelelő ajándék lesz az illető számára.
- Mehetünk - mosolyogja.
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2015. október 6. 18:22 | Link

Üstösd | Gwen | Egy hétvége | Outfit

Helyeslően biccent, mikor Gwent azt mondja, legközelebb majd együtt hazautaznak. Nem teszi hozzá, hogy neki a közeljövőben kell ezt mindenképp megejtenie, nem akarja az eridonost untatni az edzéstervek és étrendek taglalásával. Ugyan barátnője is sportoló, már, ha a biztoshgalálkviddicset lehet sportnak nevezni, és nem életveszélyes örületnek, és biztoisan tudná, miről is van szó, és emnnyire fontos ez, most azonban akad ettől izgalmasabb téma is, például a csermelymenedéki aurorparancsnokság.
-Valamikor tanulnunk is kell, és enyhén szabályellenes lenne, ha belopóznánk oda, de mint tudjuk, a kíváncsiság nagyúr. Szóval, igen bemegyek veled, de ha elkapnak minket, a te feladatod lesz kidumálni minket az auroroknál, hogy mit is kerestünk mi ott pontosan...
Elvigyorodik, tudja, hogy Gwennek nem okozna problémát egy értelmesnek tűnő magyarázatot összehozni. Jó beszélőkéje van a lánynak, és még jobb meggyőző képessége... Ha kevésbé szőrös szívű hivatalnokot fognának ki, hatásos is lehetne a dolog, de ne fessük az ördögöt a falra ugyebár...
Szemei elkerekednek az újabb jószág hallatán. Mi a fészkes fenének Gwennek még egy kedvenc? Nincs már elég?! Lina számon sem tudja tartani, melyik állatból mennyi van neki, erre most kitalálja, hogy kell még egy... A prefekta már majdnem kimondaná, hogy barátnője teljességgel, és végérvényesen meghibbant, amikor kiedrül, hogy a kutyus nem is neki kell, hanem valaki másnak, akinek nevét Gwen nem szívesen akarja elárulni a jelek szerint.
-És kire szeretnéd rátukmálni a te fene nagy állat imádatodat? Ki az a szerencsét... akarom mondani szerencsés ember, akinek egy kutyát szeretnél ajándékozni? Ha jól sejtem, fontos lehet az illető. Vagy tévedek?
Szemöldöke enyhén felkúszik, arcán sejtelmes mosoly ül. Őszintén szólva örül, hogy Gwen nem süllyedt el a Krisztián távozása utáni depresszióban, de talán korai lenne egy újabb kapcsolatba belevágnia. Az olyan lenne, mintha az új szerelemmel vagy vonzalommal szeretné palástolni a fájdalmát, és öreganyáinktól tudjuk, az nem vezet jóra.
A papírok elintézése után, immáron hárman folytatják útjukat. A kölyökkutya nagyon aranyos, de Lina végre szeretné tudni, kiehz is fog ő pontosan kerülni.
Hozzászólásai ebben a témában

faggatósdi
                              
Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. október 11. 13:10 | Link

Alina
Üstüsd | Ruha Augusztus harmadik vasárnapja

Ha már odamennek a régi aurorkiképzőhöz, akkor természetesen be kell lógni. Lehet, hogy találnak valami izgalmasat, egyben veszélyeset, illetve ez jó lehetőség a szőkének a munkásság megismerésére. A tanulás megemlítésére összerezzen, furcsán pillantva a mellette állóra. Komolyan? Gwen meg a tanulás? Ezt még Lina sem gondolta komolyan.
- Majd te tanulsz, amikor nem vonszollak valahová, vagy fordítva. Ha valami olyan oknál fogva elkapnának, akkor nem lenne nagy baj, mert a bácsikám van oda kirendelve és Ő annyira nem büntetne meg minket - kacsint a lányra, jelezve, hogy nincs baj. Bár a bácsi sokszor kapta már rajta, mikor Kevinnel voltak rossz helyen. De akkor jó ötletnek tűnt, számukra biztosan.
Útközben megpillantja a megfelelő kutyust Kilián számára. Valahonnan tudja, hogy a fiú szeretne egy kutyát, és mostanában sokat lógnak együtt, sokat segítettek egymásnak, ezért megérdemli az állatot. Miután kifizeti az állatot és elintézi a vele kapcsolatos ügyeket, kézbe kapva lép a lány elé. A kérdésekre számítva, sóhajt egyet, és egy levegővétellel elhadarja az egészet.
- Én nem tukmálom, hanem ajándékba adom, mert régóta szeretne egyet. Amúgy meg nem mondom el a nevét. Szerintem látni fogod a kastélyban sétálgatva... Öhm... Kibával. Ez megfelelő név lesz átmenetileg neki. Az egyik legjobb haverom kapja, de nem Ádi mielőtt elkezdenéd faggatni - válaszolja. A lányból kinézi, hogy felkeresi a férfit és elkezdi kérdezgetni.
Fel sem tűnik a szőkének, hogy kiértek a piacról és már csak hébe-hóba vannak árusok.
- Akarsz itt még nézelődni, vagy van elég pénzed átmenni a másik faluba megnézni azt az épületet. Már van harc kutyánk is - emeli fel a kezében lévő kiskutyát. Kicsit túlozza az utolsó mondatot, lehet Kiba is olyan félős, mint az övéi, de majd Kilián bátor ebet farag belőle, ha kell.
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok