36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 3. 23:36 | Link

K.D.A.
Szalamanton tóparti kisvendéglője


Roppant nagy jelentősége van ennek az estének, ami már kora délelőtt idegessé, folyton feszengővé tette. Az irodában dekoncentrált, a munkájában esetlenül figyelmetlen volt, és hiába ült mellette Jared, jelenléte mit sem segített rajta. Unottan ropogtatta nyakát, fütyülgetve dobolt az asztal lapján, és óránként lejárt a hivatal büféjébe, hogy kávézzon egyet.
Napközben többször, a lehető legváratlanabb helyzetekben nyúlt zakója belső zsebébe, és vette elő az apró bársonydobozt, hogy kinyitva azt, újra és újra farkasszemet nézzen a benne ezüstösen csillogó ékszerrel. Segédje szerint megfelelő darab, de miután ő is pont ugyanannyit ért az eljegyzési gyűrűkhöz, mint ő, így bár ad szavára, most szemernyit sem nyugtatta meg.
Hallgatagon sétál a szalamantoni tópart kikövezett, keskeny útján, és a mellette haladó nőre pillantgat. Furcsamód ma nemcsak ő, de Katherine is feszült volt, és most is úgy viselkedik, mintha tudtán kívül megbántotta volna valamivel. Konstantin lustán megvakarja orrnyergét, majd farmerja zsebébe csúsztatja kezeit, és oldalán a vámpírral, a kivilágított vendéglő felé veszi az irányt.
- Úgy hallottam, itt a legjobb a marhasült - óvatosan töri meg a hosszúra nyúlt csendet. Hangja rekedtesen szól az órák óta tartó szótlanságtól, de igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy érezhetően baj van. Az időjárás kellemes, a sárgás fények gyönyörűek, a vendéglő mint kívülről, úgy belülről is hangulatos. Nem is választhatott volna ennél tökéletesebb estét arra, hogy annak módja és rendje szerint is megkérje a barna loknis nő kezét.
- Osztrovszky névre foglaltam - tárja ki az ajtót Katherine előtt, és a hozzájuk siető pincérnek morózusan bemutatkozva, már követhetik is őt a helyiség terasz részére. A legszebb, legdrágább helyre.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 3. 23:46 | Link

Konstantin

Szalamanton



Frusztrált voltam.
Nem, nem ez a megfelelő kifejezés; mérhetetlenül dühös voltam. Persze foghattam volna arra, hogy az esküvő megszervezése kiborít, vagy hogy a tökéletes ruha megtalálása lehetetlen feladatnak tűnik, esetleg azzal is áltathatnám magam, hogy Gwenért aggódom, de mindez nem lett volna igaz.
Konstantinra haragudtam.
Haragudtam? Tajtékoztam!
Mégis melyik nő ne tenné ezt az esküvője előtt, ha megtudja, hogy a vőlegénye valaki mással ütötte el az időt, csak mert ő éppen nem volt elérhető? És hogy ez a nőnemű egyed konkrétan elszakította egymástól az unokahúgomat és a fiút, akit szeret?
Szóval, miután kiüvöltöttem magamat Gwennek és mint egy őrült fel-alá járkáltam a nappalinkba, ahová kényszerrel rángattam el, elkezdtem összeszedni magamat a vacsorához. Meglepett a dolog, viszont kiderült, hogy a vőlegényem sem az időzítés mestere.
Ezt tovább tetézte a nyitómondattal.
Marhasült? Kit érdekel a marhasült? A francba is, titkolóztál előttem!
Így vicsorogtam magamban, ahogy befelé haladtunk az étterembe, majd anélkül, hogy megvártam volna a férfit lehuppantam a helyemre, összekulcsoltam a kezeimet az asztalon és kibámultam a tájra. Jobbnak láttam mélyen hallgatni.
Egy ideig.
-Miért hoztál ide? –szegeztem neki, ezzel esélyt adva, hogy legalább egy kicsit jobb színben tüntesse fel magát.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 3. 23:46
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 4. 00:09 | Link

K.D.A.
Szalamanton tóparti kisvendéglője


Miért hoztál ide?
Katherine hangja vészjósló, testbeszéde egyszerre mesél dühről, sértettségről és valamiféle dermesztő hűvösségről. A férfi egy ideig a dacos nőben, majd a Balaton fodrozódó vízében gyönyörködik, és csak akkor fordul vissza hozzá, mikor átgondolja a kérdést és kész válasszal tud szolgálni. Lassan mozdul, tekintete sejteti, hogy nem egészen érti miért szegezett neki ilyen klasszikus, női sértettségből fakadó kérdést.
- Hogy ne otthon vacsorázzunk? - szavait ostobán egy halvány, csipkelődő mosoly kíséri. Nem tudja még, hogy miféle haraggal áll szemben. Előredől, kezét átnyújtja az asztalon, és tenyerével befedi a vékonyka, összekulcsolt ujjakat. - Nem hozhatom el a menyasszonyomat csak úgy egy ilyen helyre?
Mosolya rövid időre kiszélesedik, majd oldalra döntött fejjel, aggódó tekintettel kezdi figyelni a kedvest. Nem tudja, hogy mi lehet a baj, hogy mit és hol rontott el, miközben ennek az estének egyszerűen csak tökéletesnek kellene lennie. Hiszen megkéri a kezét!
- Mi bánt? - kérdezi, gondolatban mindent feladva, s kezét visszahúzva rákönyököl az asztal lapjára. Szíve idegesen dobog, vonásai megkeményednek. Szürkés színű fényei ide-oda járnak az óceánszín szemek között, ahogy minden erejével igyekszik felvenni a szemkontaktust. Vastag szája most egyetlen vonallá préselődik, és a zsebében rejtőző bársonydoboz egyre lejjebb kerül a meg kell tennem listán.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 4. 00:16 | Link

Konstantin

Szalamanton


Hallgattam.
Ez tűnt a lehető legjobb stratégiának jelen helyzetünkben. Nem akartam komolyan összeveszni Konstantinnal, sőt az, ami itt és most folyt közöttünk megőrjített, de muszáj volt tovább mennem. Női büszkeségből. Vagy legalább Gwen védelmében. Nem lehet mindent olyan egyszerűen megoldani, mint hogy lelép az ember, kitudja hová. Muszáj volt szembe állnom a férfivel és tisztáznom a helyzetet.
Még az esküvő előtt.
Halvány mosoly kúszott az arcomra, amikor a lehető legférfiasabb reakcióval hozakodott elő. Elpoénkodta a helyzetet. Azt hiszem, ez volt a legjobb, amit tehetett, ugyanis kiengedtem a bent tartott levegőt, de ujjaim továbbra sem reagáltak az érintésére.
Vártam, mikor ébred rá, hogy nem a fáradtság terített így ki, sokkal inkább ő.
-Szira.
Ez volt az egyetlen szó, amit első körben ki tudtam adni magamból. A tekintetem elsötétült, ahogy visszafordultam Konstantin felé. Többé nem akartam titkolózni és bíztam benne, hogy vére őszinte lesz velem. Nem titkolózik, nem próbál meg terelni –ez lett volna a lehető legrosszabb opció.
Kihúztam magam ültömben és a vámpírokra jellemző merev, szoborszerű mozdulatlansággal méregettem őt. Óceánjaim mélyen azokba a csodás szürkékbe mélyesztettem, így is tovább követelve az igazságot.
-Tőled akarom hallani az igazságot. Mikor, hogyan és a legfontosabb: miért?
Magamra öltöttem a kiismerhetetlenség álarcát, de közben legszívesebben átvetettem volna magamat az asztalon, csak hogy az ölébe fészkelhessem magamat és megcsókolhassam. Fizikai fájdalmat okozott, hogy nem érhetek hozzá… hogy ennyire hűvös vagyok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 4. 00:16
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 4. 12:14 | Link

K.D.A.
Szalamanton tóparti kisvendéglője


A név hallatán hátradől, hirtelen izzadni kezdő tenyereit mozdulatlan combjaira engedi. Száját beszívva, meredten figyeli az asztal túlvégén ülő nőt, annak úgy szeretett tekintetét, mely most csalódottsággal vegyes haraggal néz vissza rá. A benne lábra kapó gondolatra, miszerint most, egyetlen pillanat alatt mindennek vége lehet, nagyot nyel, gerince mentén végigfut a hideg. Teste libabőrössé válik, karjain megemelkednek a nyári napsütéstől kiszőkült szőrszálak. Nemcsak Katherine, de ő is csalódott. Szemben ül vele az egyetlen nő, akit többet bántott, mint szeretett, és akinek azok után soha többé, semmivel sem akart fájdalmat okozni. És tessék.
Torkában máris érzi a lenyelhetetlen, maró gombócot, ami mindig összerántja újra és újra levegőért kapó ajkait. Megkeményedett vonásai felett, lesütött szemekkel hallgatja a közéjük fészket rakó feszült csendet, és annak ellenére sem képes megszólalni, hogy tudja, az éjlény válaszra várva nézi őt. Fél, hogy bármit is mondjon, elveszíti az éppen csak magának tudott nőt, akiről a hetekben végérvényesen kiderült, hogy pótolhatatlan. Számára örökérvényű.
Beharapott alsó ajakkal pillant fel, engedi riadt tekintetét az őt vizslató szempárba. Foga húsába mélyed.
- Amikor elmentél - kiszáradt szájjal, elhaló hangon felel. Társként tiszteli a szemben ülő felet, de most nem néz a szemébe. Az asztal közepén helyet kapó só- és borstartónak beszél, szavai közben megáll, nagyot nyel. Az egyre csak növekvő, torkát összeszorító, maró gombóc fájdalmasan tapad gégéjére, s úgy tűnik, egy pillanatra sem kívánja megkönnyíteni a férfi dolgát. A szégyenérzet és bűntudat táplálja, és hiába keres, egy dolog sincs, ami távozásra bírhatná. - Egyszer sem mondtam ki, de már tudom, végig bennem volt a félsz, hogy nem jössz vissza. Tartottam attól, hogy nem látlak soha többé. Nem mutattam persze, én nem az a fajta vagyok, aki munkaidőben sír a szívébe férkőző nő után. Még magammal sem voltam hajlandó leülni, egyáltalán tisztázni, hogy mit is érzek irántad. Tagadtam, lehetőségeket kerestem...
Fejét olykor megcsóválva nyílik meg Katherine előtt. Ha lenne más választása sem leplezné a múltban benne dolgozó érzelmeket, melyek végső soron a Madagaszkár partjain történtek rejtett okait is szolgáltatták. A sótartóról a nő tekintetére vezeti saját, őszinte szempárját, lásson benne bármit is; haragot, düht, bánatot. Jobbját felteszi az asztal lapjára, és a hozzájuk siető pincért várakozásra bírva előrehajol, hogy hangját visszafogva szólaljon meg újra.
- Hiba volt, de hidd el, soha többé nem fordul elő - mondja, szürke fényei rettegő nyíltsággal fürkészik Katherine vonásait. Mellkasa idegesen jár fel-le, lábai meg-megreszketnek. - Hozzám tartozol. És nagyon sajnálom, hogy ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt belássam. Szeretlek. Mindig is szerettelek, ez... mindig így volt.
Hát kimondta. Határozott szavaival saját magát is meglepve csendesedik el, s dől vissza a súlyától megreccsenő széktámlának. Igen, hibázott, de nem élhetett úgy, hogy minden percben a néha-néha feltűnő Katherine-t várta. És ezt neki is tudnia kell. Kérdő, s egyben türelmesen várakozó tekintettel pillant fel a szemben ülő, csodálatosan szép nőre. Jobbja egy fogpiszkálóval játszik, mellettük hangulatos, narancsfényű lámpások égnek. A Balaton felől hűsítő szél érkezik, és ő csak arra tud gondolni, hogy el akarja venni ezt a lányt.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 18. 12:06 | Link

Konstantin
Szalamanton


Hallgattam.
Továbbra is ez tűnt az egyetlen megoldásnak. Tartottam tőle, ha kinyitom a számat, esetleg olyasmit mondhatok, amit a későbbiekben megbánnék. Mérhetetlenül csalódott voltam. Természetesen én magam is tisztában voltam vele, hogy nem várhattam el a férfitől a tökéletes hűséget, amikor sohasem tudhatta, mikor tűnök el és mikor bukkanok fel újra.
Csakhogy most felmerült bennem a kérdés: mi lesz, ha valamiért úgy alakul, hogy hosszabb időre el kell mennem? Ha akkor nem bízott bennem annyira, most miért bízna? Elvégre teljesen jogosan lapulhat meg benne a félsz, hiszen vámpír vagyok. Mégis mi tarthatna vissza attól, hogy eltűnjek?
Tudtam, hogy ennek sohasem szabadna őt kitennem. Meginogtam azon elhatározásomban, hogy hozzá megyek feleségül. Jó ötlet-e egy embert ilyen mértékű bizonytalanságban tartanom?
-Valamit tudnod kell. –szólaltam meg egészen halkan, amikor ő elmondta, amit el kellett. -A múltban tettem olyan dolgokat, amire nem vagyok büszke. Abban az időszakban, amikor te nem tudtad hol is vagyok és vissza jövök-e, én olyan életet éltem, amit talán nem kellett volna. Vannak ellenségeim és lehet, hogy ez komolyan kihat a közös jövőnkre. Még így is el akarsz venni?
Fel kellett tennem a kérdést és szándékosan figyelmen kívül kellett hagynom a szerelmi vallomást. Mozdulatlanul ültem a székemen és csak arra tudtam gondolni, hogy ha most nemet mond, akkor teljesen összetörök. Kezeim az ölemben pihentettem és ujjaim szorosan fonódtak egymásba. Az érzelmeimet a lehető legmélyebbre rejtettem, miközben szörnyű fájdalmat okozott figyelni, hogy ő mennyire szenved.
-Mi lesz, ha ezek miatt egyszer hosszabb időre el kell mennem? Akkor is keresel valaki mást?
Tudtam, hogy önző vagyok. Mérhetetlenül önző.
Nem várhattam el tőle, hogy várjon rám. Most sem. Tudnia kellett, mivel is áll szemben, mielőtt még az egész életét feltenné kettőnkre. A maszkom talán csak egy pillanatra, de megroppant, így ha elég figyelmes volt láthatta a tekintetemben a kimondatlan fájdalmat és gyötrődést, de a lehető leggyorsabban rendeztem az arcvonásaimat.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 25. 12:33 | Link

K.D.A.
Szalamanton tóparti kisvendéglője


Mozdulatlanul figyeli a nemcsak, hogy komoly, de sajnos túlzottan komornak is ható gondolatairól számot adó nőt. Míg hallgatja őt, felelevenedik előtte a tengerparti hiba; Szira arca és az akkori gondtalan súlytalanság, amihez ösztönszerűen menekült. Katherine elhallgat, de ő még mindig nem szólal meg. Szavak helyett némán tartja a szemkontaktust, engedi, hogy a csalódott szemek szabadon olvashassanak szürkés fényeiből. Sajnálja, hogy így történt, hogy eljutottak addig a pontig, mikor ő úgy érezte, ezt kell tennie, de nem fog még egyszer bocsánatot kérni.
Tekintetét egy pillanatra a sótartóra süti, nagyot nyel, majd égő, összeszűkült torkát megköszörüli, és felnézve, egyenesen visszanéz az őt fogva tartó mély óceánokba.
- Eltudnál úgy menni, hogy nem szólsz? - kérdezi arcára költöző borús vonásokkal, kiegyenesedett, távolságtartó testtartást felvéve. Szemöldöke megremeg, de nem néz másfelé. Ha egy nap Katherine szó nélkül elmenne, ő akkor is hazavárná, de ha aztán csak hónapok, netalántán évek múlva térne vissza, már soha többé nem engedné közel magához. Akkor a nő csupán egy mélységesen csalódott, és valószínűleg megtört férfit találna a házban, aki képtelen volna őt tovább szeretni. A gondolatra szája széle is megrebben, s alsó ajkát egy pillanatra beharapva fordul el a Balaton halkan hullámzó vize felé.
- Ha a válasz igen, akkor ne gyere hozzám - morogja a partnak, majd ingerült sóhajtással a széktámlának dől, és zsebébe nyúlva egy fekete bársonydobozt húz elő. Azt egy feldúlt, vehemens mozdulattal csapja az asztalra, és haragosan áttolva a nő térfelére, annak szemeibe nézve nyitja ki. - Azért hoztalak ide, hogy hagyományos módon is megkérjem a kezed. Nem másért, nem csak úgy, de... bocsáss meg, kimegyek a mosdóba.
Ingerülten rúgja ki maga alól a széket, és jobbjával finom borostás arcán végigsimítva hagyja hátra Katherine-t, hogy a kis vendéglő mellékhelyiségébe térve farkasszemet nézhessen saját tükörképével. Ez rohadt jó...
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 25. 12:57 | Link

Konstantin
Szalamanton

Tiltakozni szerettem volna, de a szavak a torkomra forrottak. Egy dologban hihetetlenül hasonlítottunk egymásra; ha Konstantin hagyott volna el engem szó nélkül, én is csalódtam volna benne. Menekülőre fogtam volna és valószínűleg pontosan ugyanazt a hibát követtem volna el, amit ő.
A kis dobozkát figyeltem az asztalon, nem mertem a férfire nézni. Önzőnek és mocskosnak éreztem magamat. A fájdalom felkúszott a gerincemen és hányingerem támadt tőle.
Valószínűleg olyan volt ez, mint a poszttraumás stressz; elvégre egy vámpír nem lehet rosszul!
Az életem kész káosz volt és mikor a helyükre akartak zökkeni a dolgok, én makacsul tiltakoztam.
Féltem.
Megrémisztett a gondolat, hogy mindez egyetlen pillanat alatt összedőlhet, akár a kártyavár. Vettem néhány mély levegőt és hangtalanul, néhány széket félretolva és jó pár emberi testen átpréselve magamat a mosdó felé vettem az irányt. Ujjaim között szorongattam a bársony dobozkát, kétségbe esetten kapaszkodtam belé, miközben belöktem az ajtót és a lehető leghalkabban Konstantin mögé léptem.
-Nem tudnálak elhagyni. Főleg nem szó nélkül. -szavaimat felsőjéhez intéztem, ahogy átkaroltam hátulról és egészen hozzá simultam. -Talán te nem hiszel nekem, de te vagy a legfontosabb az élemben és bármit megtennék érted.
Egy pillanatig haboztam, majd ha hagyta, óvatosan szembe fordítottam magammal, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek.
Fájdalmas volt látni, mit tettem vele.
Mit tettem kettőnkkel.
Rá kellett ébrednem, hogy a saját váramon taposok éppen. Óvatosan a férfi ujjai közé csúsztattam a kis dobozt és kezeim a derekán pihentek meg.
-Szeretlek. És melletted akarok maradni. Örökre.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 25. 12:57
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 25. 18:33 | Link

K.D.A.
Szalamanton tóparti kisvendéglője


A hideg vizet megnyitva hajol a csap fölé, mikor már nem tud tovább szembenézni méregtől eltorzult arcával. Az elmúlt napokban azt gondolta, hogy Katherine-nel a lehető legjobb úton haladnak a boldog egybekelés felé, most meg mintha megint ugyanott tartanának, mint hónapokkal ezelőtt: pont ott, ahol a part szakad. Ahol semmi sem biztos, ahol minden törékeny. Most úgy tűnik hiába töltött hosszú, zavaros órákat a gyűrű és a hozzá illő doboz kiválasztásával, és időzött a lánykéréshez megfelelő szavak kigondolásával. Hiába keresgélt lázasan, bújta régi költők nagystílű köteteit, vagy beszélt kollégáival bizonyos félelmeiről és a nagy estével kapcsolatban érzett aggodalmairól. Még gyakornokát is leültette, hogy megmutassa neki a gyűrűt, holott Jared még csak egy kölyök!
Kezét az erősen folyó víz alá dugva próbál úrrá lenni egyre csak háborgó szíve felett. Nem tudja mi lesz most, hogy menyasszonya végül miként dönt, egyáltalán bízik-e benne annyira, hogy valóban hozzámenjen feleségül. Szabad kezével fájó nyakába kapaszkodik, és egy pillanatra még szemeit is lehunyja.
Az ajtó halkan nyílik ki, nem úgy, mint ahogyan egy férfi nyitná, a mozdulat annál sokkal törékenyebb és finomabb. Katherine illata gyorsan férkőzik a hivatalnok orrába, mire felnéz, és a tükörből kezdi figyelni megenyhült, lesütött szemű kedvesét.
- Csak annyi kell, hogy bízz bennem - feleli lehajtott fejjel, tenyerével betakarva a derekát ölelő kézfejeket. Aztán megfordul, és visszaveszi a lánynak adott apró dobozt. - Tudom, hogy nem mennél el szó nélkül. De neked is tudnod, idebent kell érezned, hogy ha el is mész, nekem akkor sem lesz más.
Beszéd közben mutatóujját jelképesen az éjlény melléhez érinti, majd arcéléhez nyúl, és ujjbegyeit finoman végighúzza arccsontján. Tekintete a kéken ragyogó szemek között ingázik, száján halvány mosoly tűnik fel.
- Menjünk ki a partra - suttogja mély orgánumú, rekedtes hangján, s visszafordulva a kagylóhoz egy mozdulattal zárja el a még mindig folyó csapot. - Hazafelé majd veszünk vacsorát.
Nemcsak az étvágya ment el, de már kedve sincs visszaülni rossz hangulatú asztalukhoz. Az hiába volt az étterem legdrágább és egyben legromantikusabb részén, a férfinak már nem lenne kényelmes azon a helyen folytatni közös életük első, és talán az egyik legmeghatározóbb estéjét.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 25. 21:06 | Link

Konstantin
Szalamanton


A levegő csak lassan szökött ki a tüdőmből, ahogy hallgattam Konstantint. Megnyugodtam és valamivel reálisabban tudtam felmérni jelenlegi helyzetünket. Tudtam, hogy én is épp úgy hibás vagyok a kialakult helyzetben, mint ő. Csakhogy nő vagyok. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy felkapom a vizet, ha a kastélyból kell megtudnom, miközben pakolok át a vőlegényemhez, hogy neki volt egy kisebb afférja az egyik diákkal.
Valahol gondolom, azért érthető, hogy nem repestem a boldogságtól és még csak körtáncot járni sem volt kedvem.
Nem vagyok féltékeny típus, sohasem voltam, de bántott, hogy Konstantin ezt a dolgot nem tudta szemtől szemben közölni. Elvégre tisztában volt vele, hogy ott élem a mindennapjaimat, ahogyan azzal is, hogy odabent még a falnak is füle van.
-Sohasem hagynálak el szó nélkül. -ismételtem meg, hogy nyomatékosítsam. -De ha mennem kell, velem tartasz? -lesütött pilláim alól lestem fel az arcára, reményteli íriszekkel.
Halvány mosollyal nyugtáztam csak, hogy sikerült valamilyen szinten helyre billentenem a kapcsolatunkat és sehogyan sem akaródzott eleresztenem őt, így végül az ujjaimat az övébe fonva hagytam el az éttermet.
Fejem a vállára hajtottam, miközben lassan lépdeltünk a part irányába.
-Voltam Gwennel ruhát nézni. -jegyeztem meg mintegy mellékesen, hogy tovább oldjam a feszültséget.
A „ruhát nézni” kifejezés tulajdonképpen egy egész délutánon átívelő, könnyekkel és verejtékkel megtoldott folyamatot jelent, mely idő alatt végig válogatott káromkodásokkal szórakoztattam magamat és a hallgatóságot.
Nem egyszerű ruhát találni, pláne úgy, hogy mindennél jobban meg akartam felelni a férfi szüleinek... főleg az édesapjának.
-Szerinted apád miért gyűlöl ennyire? -bukott ki belőlem a kérdés némi hezitálás után.
Őszinte választ vártam, épp ezért tekintetemet Konstantin arcára függesztettem.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 25. 21:06
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 25. 23:31 | Link

K.D.A.
Szalamanton tóparti kisvendéglője


Hogy más férfinak mit jelent az eljegyzés, arról fogalma sincs, de hogy számára addig soha nem tapasztalt biztonságot és egy ideje már vágyott oltalmat nyújt, azt a lánykérést követő összes pillanatban érezte, és érzi most is, ahogy lepillant a szemeit lesütő nőre. Ujjaival a keskeny áll alá nyúl, és egy gyengéd mozdulattal felemeli, hogy ha a barna loknis is úgy szeretné, belenézhessen tekintetébe. Amíg viszont szemeik össze nem találkoznak, nem szólal meg, csupán somolyogva fürkészi a bájos, fiatal arcot.
- Megmondtam a bálon, hogy engem nem tart itt semmi - halkan, de annál határozottabban feleli a reménykedő szempárba, majd már az étteremből kifelé, a vékony ujjakkal egybefonódva folytatja. - Eljöttem Londonból, és láss csodát, rögtön az első munkanapomon megjelentél. Ha ez nem isteni jel, akkor semmi sem az. Addig maradunk Bogolyfalván, míg szeretnél, és ha úgy adódik, hogy mennünk kell, hát helló világ...  
A nőébe kulcsolódó keze előre-hátra ring az esti séta közben. A mellettük fodrozódó víz hangján kívül csak az övékét hallani, a part azon szakasza egyébként teljesen üres. Sem szerelmes párokat, sem arra futókat nem látni. A késői idő még kellemesen, andalgósan meleg.
- Hűha! - sóhajt fel, és kiszélesedő vigyorral fordul Katherine felé, hogy következő kérdését már nehezen elfojtott nevetéssel tegye fel. - És volt nagy hiszti?
Elképzelése sincs arról, valójában milyen is lehet egy menyasszonyi ruhapróba, de a gondolat, hogy a mellette sétáló nő belebújt néhány - bizonyára - gyönyörű és ízléses darabba, hangulatát máris oldottabbá, az estét pedig sokkal intimebbé teszi. Még szívverése is felgyorsul, és a vacsorameghívás valódi célja is újra felrémlik előtte. Percnyi elmélkedését a kedves borús kérdése szakítja félbe.
- Nem téged utál, hanem azt, ami vagy - válaszolja őszintén, a rámeredő komoly tekintetbe pillantva. - Fél tőled. Ugyanígy reagált akkor is, mikor megjelent a varázserőm. Pszichológushoz járatott, holott kutyabajom sem volt. Majd megszokja, ne is törődj vele, hiszen anyám imád.
Biztató, boldog mosolyt küld Katherine felé, és közelebb húzva őt magához szabadon engedi kezét, s karját lazán átveti vállain. Léptei alig észrevehetően lassulnak, míg végül megáll, és tétován szembefordul az éjlénnyel. Széles vigyora finom mosollyá szelídül, légzése azonban túlságosan is gyorsan élénkül. Lefelé, a nő ruhájára pislog, majd mint aki meggondolta magát megköszörüli torkát, és idétlen nevetésbe kezd. Ha-ha. Ha-ha-ha. Ha-ha.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 26. 10:36 | Link

Konstantin
Szalamanton


Jól eső érzés tudni, hogy valakire mindig, minden körülmények között számíthatunk. Kettőnk kapcsolata a lehető legrosszabbul indult.
Vadászott rám és bántott. Sokszor.
A választ várva mégis úgy kapaszkodtam belé, mintha az életünk ebből az illanó pillanatból állna és tudtam, ha elengedem mindennek vége.
Az egész életünk tulajdonképpen veszélyes volt. Nem is olyan régen még a tárgyalásomon csücsültem, ahová magammal rántottam a férfit is, mert segítségre volt szükségem, nem tudtam, kihez fordulhatok, kiben bízhatok. Ha akkor nincsen Ezra és Gwen, valószínűleg életem végéig az Azkabanban maradok.
Megborzongtam az emlékre, ahogy kifelé nyomakodtunk az étteremből, le a csendes, kihalt vízpartra.
-A hatodik bolt után én már őrjöngtem, Gwen meg maga alatt volt Krisz miatt. Majd emlékeztess, hogy soha többé ne vegyek fel menyasszonyi ruhát-elmosolyodva lestem fel rá a szemem sarkából.
Bár az étteremben történtek után igyekeztem kerülni a kényes témákat, az édesapjával kapcsolatos kérdés csak úgy felbukkant a semmiből.
Egyszerűen tudnom kellett, mit is tettem, amiért ennyire ellenségesen kezelt. A válasz egyértelmű volt ugyan, de bíztam benne, hogy más húzódik meg a háttérben.
-A vámpír is én vagyok, Konstantin. Ha azt gyűlöli, ha ettől fél, akkor tőlem fél.-néztem nagyon komolyan a szemébe, miközben lelassított és megálltunk.
Ismertem a tekintetet, ennél jobban már csak a nevetést. Az a fajta volt, ami kényszeríti az embert, hogy bekapcsolódjon, így aztán nem tudtam ellenállni neki. Egy percnyi hasizom gyakorlat után egészen óvatosan meglöktem a férfi vállát.
-Ezt direkt csinálod!
Talán ez volt az a pillanat, amikor én magam is felfogtam, mennyire szeretem őt. Minden idegszálammal, minden érzékszervemmel csak rá tudtam koncentrálni, csak őt akartam látni, vele akartam maradni.
Ebben a pillanatban az öröklét is kevés időnek tűnt volna együtt, de ami nekünk jutott még ennél is rövidebb, ijesztően rövid idő volt.
Halvány görbület játszott ajkaimon, ahogy közelebb léptem hozzá és ujjaim az inggombjaival kezdtek babrálni. Lassan haladtam lefelé, kezem becsúszott a felsője alá és egy pillanat alatt átvette a testhőmérsékletét.
-Úszunk? -érdeklődtem apró mosollyal és ezzel egyidőben a ruhám lecsúszott a cipőim mellé. Óvatosan kibújtam belőlük és apró léptekkel megindultam a víz irányába, de nem eresztettem Konstantin tekintetét.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 26. 10:37
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 26. 22:12 | Link

K.D.A.
Szalamanton


Nevetése közben szemei környékén elmélyülnek az apró, vékony vonalú ráncok, melyek már húszasévei derekán bőrébe égtek, s melyeknek egyetlen céljuk, hogy a testének napról napra való, emberi mértékkel is gyorsnak számító öregedését ekképp is érzékeltessék - meghazudtolhatatlan tükörképével, kollégákkal, fel- és lemenőkkel, és ha kell, az egész világgal is. Konstantin íves fogai előbukkannak hosszúra nyújtott mosolya alatt, majd mielőtt megszólalna, színpadiasan megköszörüli torkát, és arcának tettetett komolyságot kölcsönöz.
- Mindenképpen igyekezni fogok még időben, lehetőleg halálom előtt rád szólni, hogy eszedbe ne jusson a következőnek menyasszonyi ruhába bújni... - szája sarkában ugyan ott üldögél egy halvány, réveteg mosoly, ő maga mégis elkomorodik. A gondolat, hogy Katherine életében ő mindössze egyetlen fejezet lehet, vasmarokkal mar bele a szívébe. Ajkait egy alig hallható sóhaj hagyja el, majd lemosolyog a barna fürtökkel keretezett gyönyörű arcra; a fekete pillák alatt szendergő szemekbe, a hívogató, vastag ajkakra. Mosolyog, mert egy percre sem szeretné elrontani az estét. Az éjlény vállain pihenő keze annak puha arcát érinti, ujjaival játékosan végigsimít orrán, majd elfordul tőle, és az előttük végeláthatatlanul folytatódó macskakövekre pillant.
- Tisztában vagyok azzal mi vagy - jelenti ki, az éjszaka csendjét megtörő hangjából csak éppen kihallani az élt. Hogy is ne tudná? Minden szabad percét megoldáskereséssel tölti, a lehetőségeket veszi sorba, de akármelyik úton is induljon el, a gondolatok mindig egyfelé vezetnek: változás. Fleur pirospozsgás, ránevető arca és Célestine ösztönös, anyai kifakadása jelenik meg ilyenkor előtte, és pontosan tudja: hiábavaló minden próbálkozása. - Minden épeszű ember félne tőled - folytatja, beszéd közben a nő felé, oldalra pillant. - Semmiféle elvárást nem fektethetsz apám elé, mert csalódni fogsz. Hidd el, már nem egyszer tapasztaltam.
A hivatalnok már réges-régen feladta a próbálkozást, hogy megfeleljen édesapjának, akinek mondhatott és akiért tehetett bármit, neki mindig az a fránya, eltolt gyerek maradt, aki képes volt örökölni az őrült anyós furcsaságait.
- Hé, én így nevetek! - mordul fel aztán, de arcán pimaszság árnya suhan át. Ha-ha. Ha-ha-ha. - Ha nem tetszik, még most szólj...
Továbbra is nevetve beszél, azonban a következő pillanatok az összes kikívánkozni vágyó hangot torkára fojtják. Katherine érintése nyomán bőre égni kezd. Mosolya helyét tétovaság veszi át, vonásaiba sutaság költözik. Szapora szívdobogással figyeli a ruháitól megváló nőt, s távolodását csillogó szempárral követi. Tarkóját idegesen vakarja meg, aztán zavart vigyorral nyúl öve után.
- Danielle... - anyaszült meztelenül, minden porcikájában dideregve sétál be a hideg vízbe, és úszik a nő felé. Szája elszíneződik, teste libabőrözik. - ...ha most megfázok, egy hétig ágyba hordhatod a teát.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 27. 11:18 | Link

Konstantin

Szalamanton


-Ilyet ne mondj! –csattantam fel gondolkodás nélkül.
Mérhetetlen fájdalmat okozott már csak belegondolni is, hogy elveszíthetem Konstantint. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy ezt a fájdalmat túléljem, ebben szinte teljesen biztos voltam. Mármint elméleti síkon. A testem bármeddig képes lett volna fenntartani magát egy ki vér segítségével, de a sokak által vitatott  lelkem darabjaira hullott volna.
Régi kapcsolat volt a miénk, talán túlságosan is régi. Láttuk egymást kétségbeesetten próbálkozni, láttam őt küzdeni, ő pedig látott engem megtörni. Mentette a bőrömet, annak ellenére, hogy tudta, ha lebuktatják, mindkettőnkre komoly következmények várnak. Feláldozta magát értem, ahogyan én is bármikor feláldoznám magamat őérte.
Nem akartam elereszteni a tekintetét, amikor pedig megsimította az arcomat, belebújtam a tenyerébe. Egy pillanat erejéig jól esett úgy tenni, mintha semmi és senki nem állhatna közénk, de ez nem volt igaz. Tudtam, hogy az apjának nincs ínyére a kapcsolatunk és azt is, hogy Fleur édesanyja sem kedvel engem különösebben;  bíztam azonban benne, hogy ez nem lesz semmiféle hatással sem Konstantin és a lánya kapcsolatára.
-És a minisztérium? –vetettem fel elgondolkozva. –Ez az egész bizonyíték lesz a szemükben. Mostmár pontosan tudni fogják, hogy miért védtél engem.
Ez tény volt. Nyilvánvalóan nagy ívben el kellett volna kerülnünk a kapcsolatot, elvégre melyik épeszű, komoly előmenetelben reménykedő férfi venne el egy vámpírnőt, akinek minden lépését árgus szemekkel figyelik? Ezra, a teremtőm mindenben mellettem állt, így az alvilágban betöltött jelenlegi pozíciómat is neki köszönhettem. A kapcsolatai távol tartották tőlem a nemkívánatos egyéneket; talán nem is olyan nagy baj, hogy annak idején nem szakítottam meg vele minden kapcsolatot.
Figyeltem, hogyan őrlődik, hogy kövessen-e, miközben egyre beljebb sétáltam a vízben. Tetszett a tekintet, amivel rám nézett és szinte biztos voltam benne, hogy az én szemeim is csillognak. A fenyegetésre nem szóltam egyetlen szót sem, csak felkacagtam és még mélyebbre evickéltem.
-Kapj e! –szólítottam fel mosolygva, beharapva az alsó ajkamat.  
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 27. 11:18
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. szeptember 3. 18:44 | Link

K.D.A.
Szalamanton


Minisztérium, bíróságról szövögetett vágyálmok, a tűz körül ülő, kezüket dörzsölgető fontos, tehetős emberek. Napjai összefoglaláshoz elegendő egy mondat.
Egész életében körülvette a munka, pirkadattól alkonyatig dolgozott, mellette tanult, fejlesztette magát, és az előtte már százak által kitaposott úton járva egyetlen célként lebegett lelki szemei előtt a kép: egy napon bíró lesz, ő lesz a hatalom egyik csúcsa, az ítélőszék feje. A parancsteljesítő tisztből, és a papírhalmok tetején görnyedő emberből lesz valaki, akinek a nevét aranytáblára gravírozzák, és a kalickába zárt bűnösök azt, az ő nevét olvassák majd utoljára, mielőtt haláluk kegyes napjáig  - döntése szerint - börtönbe nem vetik őket. De hol a járatlan út? Nem a hivatalban, és nem a bírói székben. Az itt van, ezen a helyen, ebben a pillanatban.
A Balaton hideg vize minden léptével jobban lepi el libabőröző testét. Ahogy az őt váró, csillogó szemű éjlény felé sétál, ujjai a vízfelszínt szántják, tekintete egy pillanatra sem engedi szabadon Katherine hívogató fényeit. Bár még beszél, hozzászól, nevén nevezi a nőt, de szíve már amiatt üt félre, amit hetek óta mondani készül neki. Ez sokkal nehezebb, mint amire számított, és talán mert soha, senkit nem akart ennyire közel tudni magához, rettenetesen fél. Nem a választól, és az esetleges elutasítástól tart, hiszen egy igent már kapott. Olyasmitől fél, amit még magának sem mer beismerni. Kimondani meg végképp nem. Hiába megtermett, sokat látott férfi és próbálkozó apa, a lánykérés - és az azzal együtt járó fogadalom, változás, örökre szóló összetartozás megrémíti. Fél, hogy a rámosolygó nő még túl fiatal, túl bolond, és ha újra igent mond is, hamar meggondolja magát. Ujjai között a gyűrűvel úszik a nő után. Ereiben már csak az elkövetezők felrémlő gondolatára is megiramodik a vér, s azzal együtt légzése is szaporábbá válik.
- Lassíts - kéri halkan a huncutul hátráló, játszani akaró vámpírt. - Gyere közelebb.
Hangja az izgalom hatására akár még komornak is hallható. Arca gondterhelt, száját többször beharapja. Baljával Katherine után nyúl, és ha elkapja a kezét, egy könnyed mozdulattal közelebb húzza magához. Felsóhajt, félrepillant, aztán zavartan nevetve néz vissza a lányra. Ez élete legnehezebb perce, az első eset, amikor nincsenek szavak arra, amit mondani készül.
- Te vagy életem szerelme - kezdi, hangja reszket, Katherine-hez érő keze forrón remeg. - Minden, ami vagyok, és minden, amim van, a tiéd. Ha egy emberöltőn át, akkor addig, ha tovább, hát tovább. Szeretlek az első pillanattól - nagyot nyel, s elhallgatva, rezzenő ajkakkal pillant le a fodrozódó vízfelszínre. - Szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, és bár nem így terveztem ezt az estét, és most sem ereszkedtem térdre, nem tudok tovább várni. Leszel egy halandó férfi felesége?
Utolsó szavait már egészen közel, sajátjait a nő tekintetébe fúrva ejti ki. A jobbjában tartott gyűrűt beszéd közben a víz fölé emeli, és a Holdfényben meg-megcsillanó ezüstékszert végig meztelen testük között tartja. Ha a nő újra igent felel, gyűrűs ujjára egy lassú, ügyes mozdulattal felhúzza eljegyzésük jelképét, és felszabadult vőlegényként csókolja meg.
 
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. szeptember 3. 19:04 | Link

Konstantin
Szalamanton


Nem éreztem hidegnek a vizet, sőt valójában semmit sem éreztem. Kérdések sokasága kavargott a fejemben. Vajon jól döntöttem-e, amikor igent mondtam? Vajon helyes-e hozzákötnöm valakihez az életemet, akit minden bizonnyal el fogok veszíteni? Megéri-e ezt a fájdalmat vállalni? Miért nem tudok olyanná válni, mint mikor Serennek kellett a szárnyai alá vennie? Akkor vakmerő voltam, cseppet sem érdekeltek a következmények, most viszont már nem törődhettem csak magammal. Volt valaki, aki számított, akit akár az életem árán is hajlandó lettem volna megvédeni.
Akár magamtól is, ha erre van szükség.
Ennyire szerettem őt.
Ha a biztonság rajtam múlt volna, azon, hogy én mellette vagyok-e, gondolkodás nélkül a féléletemet adtam volna érte. Mert erről szól a valódi, színtiszta szerelem. Képesek vagyunk önmagunkat is feladni azért az egyetlen emberért, aki fontos nekünk.
Megálltam, amikor szólt és hagytam, hogy a karomnál fogva közelebb húzzon magához. Csak néztem rá, miközben próbálta összerakni a megfelelő szavakat a fejében és egy pillanatra elbizonytalanodtam. Megriasztott, fogalmam sem volt róla, mit is akarhat épp itt és épp most. Felvont szemöldökkel figyeltem, és minden egyes szavától egy kicsit szélesebb mosolyra húzódtak az ajkaim.
Pontosan azt mondta, amit hallanom kellett. A gyűrűt néztem, ahogy felemelte a víz alól és kissé összezavarodva haraptam az ajkamba.
-Egyszer már igent mondtam. Gondolod, hogy ezúttal máshogy döntenék? –érdeklődtem, mert ebben a pillanatban értettem csak meg, miért is volt olyan ideges. –Szeretlek és bármit megtennék érted. Sok mindenen keresztül mentünk együtt és egyszer sem menekültem el. Persze, hogy hozzád megyek!
Eddigre már egy szabályos vigyor csücsült a pofimon. Felé nyújtottam a kezemet, hogy ráhúzhassa a valódi eljegyzési gyűrűmet és épp csak a helyére került, én már Konstantin nyakában lógtam, ajkaim követelőzően tapadtak az övéire.
Ebben a pillanatban biztos voltam benne, hogy helyesen döntöttem.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok