36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Szalamanton
Írta: 2014. október 13. 23:59
| Link

Projektmunka - 1. forduló
október 13. 15:30

Ma délelőtt különösen nagy volt a nyüzsgés Szalamantonban, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben a település ad otthont a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokságnak, mely egy négyévente megrendezésre kerülő verseny. Szervezésének hagyományai 1974-ig nyúlnak vissza, amikor az akkori leghíresebb elemi mágus mester egy háromfordulós próbán versenyeztette azokat, akik a tanoncai kívántak lenni. Mostanra ez a rendezvény lett az elemi mágusok legfontosabb és legnívósabb versenye, nem mellesleg az egyetlen nemzetközileg is elismert.
Az első forduló helyszíne egészen pontosan a Balaton partján lett felépítve: középen négy darab szobaméretű doboz, melyeknek oldalán körben ajtók láthatók. A közönség a félkörívben ezek köré épített lelátókon foglal helyet, a zsűri, aminek szerepe most még csak formális, a lelátók előtt egy hosszú asztalnál. A dobozok között egy kis emelvény látható, felette képernyőszerű kivetítővásznak lebegnek, melyeken majd a nézők követhetik figyelemmel a helyiségekben folyó eseményeket.
A versenyzők már felsorakoztak a dobozok mellett, így hát már a Bagolykőből érkezett tanoncok is a többiek mellett állnak. Brandon Norrey, Eris L. Awer-Kowai és Ginnie Marrywather a jobb első, Julien Armand Saint-Venant és Katie Runa Blackwood a bal első, Ombozi Noel a bal hátsó, Ashley Valery Stanwood és Shania Nayar pedig a jobb hátsó szoba közelében várakoznak. Már elhangzottak a köszöntők és beszédek a "fontos" emberek szájából, valamint a megnyitó táncos-zenés része is a végéhez ért, úgyhogy most már mindenki feszülten várja, hogy elkezdődjék a verseny érdemi része.
A lelátók felől egy harmincas évei végén járó, de fiatalos kinézetű, barna hajú férfi indul a dobozok közti emelvény felé, majd ott pálcáját a torkának szegezve kihangosítja magát:
- Üdvözlök minden kedves nézőt, a zsűritagokat, na és természetesen a versenyzőket. Hamarosan megkezdődik az első forduló, de előtte ismertetem a szabályokat. - Hangja betölti a teret, mosolya megolvasztja a női szíveket. Aki eddig nem tudta, az hamarosan rá fog jönni, miért is sikítoznak transzparenseket lengetve fiatal hölgyek az első sorokban: a verseny kommentátora nem más, mint a négyszeres NEMBaj győztes, Charles McGrath. Ő az egyetlen, akinek ilyen sokszor sikerült kategóriájában megszereznie az első helyet, és egyesek szerint ez a szám nagyobb is lehetett volna, ha a férfi nem vonul vissza a versenyzéstől.
- Az első forduló neve: Kincskeresés! - kiáltja, majd kis hatásszünet után folytatja. - Ha szemfülesek voltatok, észrevehettétek, hogy nem évfolyam, hanem elem szerint osztottunk benneteket csoportokra, itt ugyanis kisebb súlya lesz a tapasztalatnak és az érdemi tudásnak. Viszont annál több szerencse, kitartás és ösztön szükségeltetik - kacsint a versenyzők felé, amit kisebb sikolyorkánnal jutalmaznak a férfi rajongói, hiszen a kivetítők már most is működnek, a nézők számára láthatóvá téve a kommentátor apró gesztusait is.
- Na, de térjünk rá a lényegre! A csapatok be fognak vonulni a négy terem egyikébe, majd ott meg kell találniuk egy kis jelvényt, amiből természetesen sokkal kevesebb van, mint amennyien a versenyzők jelenleg vannak. Aki megszerez egyet, az már tovább is jutott a következő fordulóba, és el is hagyhatja a verseny helyszínét. Ugyanakkor a szabályok nem tiltják, hogy többet is megkaparintson egy játékos. Ahogy azt sem, hogy akadályozzák egymást a mágusok. Természetesen a másiknak súlyos sérülést nem okozhatnak, mert az azonnali kizárást von maga után, de balesetek, illetve kisebb sebek miatt nem jár büntetés.
Charles hagyja, hogy mind a játékosok, mind a nézők megemésszék az elhangzottakat, majd a rövid szünet után kiadja az utasításokat:
- Kérem, hogy a versenyzők lépjenek egy-egy ajtóhoz, majd a sípszó elhangzása után menjenek be a terembe!
A tanoncok úgy tesznek, ahogy a verseny vezetője kéri, kiválasztanak egy-egy szimpatikus nyílászárót és elé lépnek. Egyesek megfogják a kilincset, mások dermedt feszülten várják az indító jelet, de olyan is akad, aki annyira magabiztos, hogy unalmát még csak nem is próbálja leplezni.
- Kezdődjék hát a verseny! - kiált Charles és ezzel hivatalosan is elindul a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság első fordulója.


Charles McGrath

Leírások, kiegészítés

Álmodói tudnivalók
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2014. október 14. 00:00
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 16. 13:00 | Link

Projektmunka, első rész, első hsz.

Szörnyű érzés.
A gyomrom össze-összerándul, akárhányszor arra gondolok, mi is következik.
Ádám úgy gondolta, miért is ne? Vigyük el a kezdő hydromágus a bajnokságra úgy, hogy nagyjából semmit nem tud. Értem én ezt a nevelési módot, bedob a vízbe, hogy megtanuljak úszni… Bár így már nincs nagyon értelme ennek a hasonlatnak, mivel addig maradok a víz alatt, ameddig akarok.
Megrázom fejem, összeszorítom szemem, majd újra végignézek kis csapatunkon. Van itt minden, ijesztő keresztszemú lány, barátságos kinézetű aeromágus, aki mellesleg a háztársam is, és persze a legfontosabb, az eridonos újonc. Kétségbeesett tekintettel pillantok rá, hátha idenéz, és biztosít róla, hogy ő is ennyire, vagy legalább fél. Hirtelen az örök csöndet megtöri az ismerős vízfolyás hangja.
 Nem sok, de ilyen közelről azért érzem. Próbálok nem mocorogni, de az enyhén hűs víztől kiráz a hideg. Mikor vége, elkezdek hallani. Még mindig furcsa ez az érzés, mivel az ember nem szokott egyik pillanatról a másikra hallani, ráadásul a víz segítségével. Lassan hátrafordulok, az ülőhelyeket pásztázom Merkovszky tanár úr után, de nem találom. Még elcsípem, ahogy egy férfi fellépdel egy emelvényre, valószínűleg meg fogja nyitni a versenyt. Ez a haj, ez a mosoly, ez az arc, mintha már láttam volna. Kutatok az emlékeimben, mit is olvastam róla. Amióta megtudtam, hogy elemi mágus vagyok, amikor nem gyakorlok, az elemi mágiáról szóló könyveket bújom. talán a NEMBajról volt szó, amikor láttam a képét. Igen, ő Charles Mc…. hát tovább nem tudom a nevét, de nem is fontos. Ő nyerte meg zsinórban négyszer a NEMBajt. Kiderül az elő feladat, mégpedig kincskeresés. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra, nem emlékszem ilyenre. Lábamat lerázom, kicsit rugózok, miközben figyelek, nem árt a gyorsaság, ha valamit keresni kell.
 Nem tetszik ez a zseniális ötlet, miszerint hydromágus veteránok ellen kell majd felhasználnom az a pohárnyi vizet, amit létre tudok hozni a semmiből a képükbe. Mire ezt megteszem, kétszer elsodornak egy tsunamival vagy valami ilyesmi.  Odasétáltunk az ajtó elé, a keresztes is követett. Valamiért rávigyorogtam, majd vártam, hogy elkezdődjön és beszaladhassak. Ahogy elindul, a hallásom eltűnik, szívverésem felgyorsul, a testem minden egyes porcikája parázslik az adrenalintól.
 A kapun átérve más a levegő, párásé s növények illatától terhes. Csak kép elmosódott pillantás kell ahhoz, hogy meghatározzam mi is ez, egy mocsár. Szememmel a lábam előtti ingoványos talajt tanulmányoztam, majd eszembe jut, hogy így sosem találok. Próbálok óvatosan lépdelni, És valahogy hátráltatni akartam a többieket. Az egyetlen, ami eszembe jut, az a víz idézés. A tarkóm mögé képzelek egy pohárnyi vizet, amit a következő pillanatban már érzek is lebegni. Remélhetőleg valaki már nem tud fékezni, mielőtt belemegy.
Eddig tetszik ez a bajnokság.
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 17. 16:03 | Link

Projektmunka, első forduló
Október 13. 15:30

Friss levegő. Noel sápadt, az intézetben beesetté váló arcát a Nap felé fordítja, csontos orcáin két apró gödröcske jelenik meg, amint felmosolyog az égre. Hónapokkal ezelőtt látta utoljára a külvilágot, érezte a hűs szelet és szívott magába ennyire tiszta ájert. Szemeit bántja a rég nem tapasztalt fény, így erősen hunyorítva néz körbe a verseny helyszínén. A többiek már elfoglalták a helyüket, és ő is megáll a bal hátsó doboz mellett. Kezeit ágyéka előtt kulcsolja össze, akár egy Istenhez szóló ima előtt szokás. A közönség könnyen hiheti a rellonosról, hogy hithű keresztény, ám ő csak az intézetben tanultak szerint jár el. Amíg kezei nyugodt pozícióban vannak, addig ő sem okozhat gondot. Tudja, hogy nevelői minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik, és hogy bár most lehetősége van menekülni, itt hagyni a bajnokságot, a többieket, és eltűnni a világ elől, odabent az eszébe vésték: megtalálunk, bárhová is juss. Nincs hely, ahol elbújhatna, nincs senki, akivel felvehetné a kapcsolatot. Rá kell ébrednie, hogy egyszerűen semmije sincs.
Charles McGrath köszönti a jelenlevőket, mire hangos sikolyok és morajló tömeg a válasz. Noel idegesen fordul a hangok irányába, ekkor véve csak észre azt a rengeteg embert, aki eljött megnézni őket. Mocskos férgek. Mellkasa dübörögni kezd, szíve keményen pumpálja vérébe az adrenalint. Ereiben lüktet a düh és harag, amit a sikongó nők idéznek elő, na meg a tény, hogy ennyien fizettek azért, hogy megnézzék őket mint ketrecbe zárt állatokat a küzdőtéren. A nyálas kommentátor most hozzájuk szól, ostobán vigyorogva és kacsintva rájuk, mintha ezzel akarná bátorítani őket. Szerencsétlen csúszómászó. Noel egy helyben tapos, tagjait mozgatja, és ujjai is engednek a szorításból. Hogy is vehet részt egy ilyen versenyen, hogy is játszhat aranyvérűként a közönségnek? Ő nem egy pénzen megvásárolt bábu, nem egy láncra vert kutya, aki a gazdája szeretetéért liheg! A fejébe tóduló vér irgalmatlan migrénes fájdalomba hanyatlik, a fiú szívét hajtja az undor és rohamosan növekedő harag. Bal szeme ütemtelen rángásba kezd, de még mielőtt hozzáérhetne a sajgó érhez hangzik fel a sípszó. A többiek jó diákként azonnal, szó nélkül lépnek be a dobozokba. Noel viszont a kivetítőkre emeli tekintetét, és mikor meglátja bennük saját magát, felindult, bosszús mosolyt villant. Középső ujját a tömeg felé tartja, és hogy a jelenetet mindenki tökéletesen láthassa, lassú léptekkel tesz egy teljes fordulatot saját körívén. Aztán megáll ugyanott, ahol eddig, és maga mellé köpve méregtől eltorzult arccal kezd beszélni.
- Nézzétek, ha már megvettétek azt a jegyet! Nézzétek a műsort, mosdatlan pondrók! Én vagyok intézetben, ha? Titeket kéne börtönbe vetni! - hangja először halkan szól, de mire gondolatai végére jut, addigra már leküzdhetetlen haraggal üvölt. A hangorkán alatt hevesen mutogat, többször beint és maga mellé köp, ha úgy érzi arra van szüksége. Undorítóak az emberek.
Még egy utolsó, szánalommal átitatott pillantást vet a közönségre, és ő is eltűnik a neki felállított dobozban. Odabent szörnyű hőség fogadja, mire feje még hevesebb fájdalommal reagál. Jobbjával homlokához kap, és egy percre lehunyja zöldjeit is. Iszonyúan lüktetnek erei, érzi, hogy hónapokig viselt karperece nélkül egész teste feltudna gyulladni. Megcsóválja fejét, kezeit maga mellett rázza le. Haladnia kellene, menni előre, de nem tud. Csukott szemekkel idézi fel az utolsó alkalmat, amikor engedett önmagának, és tenyerében tűzgömb született. Néhányszor kifújja a levegőt - pontosan a tanultak szerint -, de a forró, füstös légkör nem segít neki lehiggadni.
- A prosztó életbe már! - ordít fel torkát maró keserűséggel, és égnek fordított kezeiben fellobbannak gyönyörű narancslángjai. Sokáig mozdulatlanul bámulja teremtményeit, majd hagyja elaludni őket, és útnak indul a sűrű, tüzes, olyannyira imádott közegében. Ez az ő helye.
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. október 24. 04:07 | Link

Projektzsúr, csapó egy, round one

Őszintén szólva, ha választhatna, hol porosodjon meg élete végéig, nem ezt a helyet jelölné meg első pontként. Kezdetben kihívásként, remek fejlesztő lehetőségként tekintett a versenyre, ám most, a dolgok sűrűjébe gázolva érzi, hogy gyomra ki akar ugrani bensőjéből és cigánykereket hányni a kedves egybegyűltek szeme láttára. Ujjai görcsösen tapadnak Julien csuklójára és a hülye is láthatja rajta, hogy szörnyen fél. Ugyan szorítása nem túl erős, az eridonos fiú mégis érezheti a lány remegését, félelmét, izgulását, nos nevezzük, aminek akarjuk. A tény tény marad, Runa halálra vált arca ékesen árulkodik az idegállapotáról. Attól, hogy első tanoncévét sikerrel lezárta, még korántsem tett szert túl nagy önbizalomra, s ha e mellé beszámítja krónikusnak is besorolható szerencsétlenségét, nos talán megérezzük, miért is gondolja úgy, hogy mindjárt el kell ájulnia, ha még tovább fognak itt ácsorogni egy rakatnyi néző és egy asztalnyi zsűri előtt. Nem mer senkire sem tekinteni, még társaira sem nagyon, bár Noel felé vet egy pillantást, sőt küld neki egy vérszegény mosolyt egy intéssel egybekötve valamikor a kommentátor beszédének kezdetén, de ennél többre nem futja.
- JulJul, azt hiszem, hányni fogok. - Suttogja megrendült hangon angol nyelven a fiú fülébe, mielőtt nekidöntené homlokát Julien vállának. Iszonyatos feszültséget érez táncolni a tarkóján és azon sem csodálkozna, ha a vérnyomása valahol száz-kétszáz körül dübörögne, meghaladva jóval a megengedett határértéket. Csak a mély kortyokban beszedett levegőadagok nyugtatják meg úgy-ahogy, legalábbis annyira, hogy ne akarjon csúnyát rókázni valamelyik zsűritag szeme láttára- vagy épp megbotránkoztatva ezzel a nézőközönséget és a kommentátort.
Szeretett volna más körülmények között eljutni Szalamantonba, a Balaton partjára, de ha már így esett, nos nem fog visszatáncolni, lesz, ami lesz. A gondolat, az elhatározás megvan, apait-anyait bele fog adni, már ha nem ájul el hamarabb, mint a kezdés. Fekete humorú egy verseny lenne ez számára akkor. Eleve a kiépítés egy labirintust idéz számára a legegyszerűbb fajtából: mintha be akarnák küldeni őket négy dobozba, amiken megadott helyeken ajtókat vágtak, aztán aki időre kijut, az mehet a következő fordulóba- ez volt az első gondolata a négy monstrumépítmény láttára (Runa százötvenvalahány centijéhez képest mi NEM monstrum? Most komolyan, az elemis fiúkra és sok lányra is konkrétan felnéz, akár akar, akár nem). Aztán persze tisztázódtak a viszonyok, mi lesz a feladat, épp most is erről folyik az észosztás, hall ő mindent tisztán és érthetően, kicsit még cseng is tőle a füle, de ez inkább a felfokozott idegállapotának tudható be, meg annak, hogy jobban vonzza a tekintetét az előttük terpeszkedő ajtó, és csak késve dolgozza fel agya az információk garmadáját. Érzi a késztetést, hogy szélesre tárja és átlépje küszöbét, hogy minél hamarabb szembesüljön mondjuk egy hétfejű sárkánnyal, vagy egy halálos acrumantulával. Tudja is ő, már mindenféle rémképek kergetik egymást a fejében, noha teljesen világos, hogy hajuk szála sem fog görbülni, tiltják a szabályok. Legfeljebb JulJul lealázza és számára itt véget ér a verseny.
Jóformán csak Julien rezdülése téríti magához az ajtóbámulásból és sötét fantáziálgatásaiból, hogy itt az idő, a jelet megadták, ideje indulniuk. Ujjai a kilincsre kulcsolódnak olyan erővel, hogy ujjpercei belefehérednek, kirajzolódnak, ajkait beharapja, majd a következő pillanatban mégis elereszti a kilincset és jó szorosan átöleli az eridonos kis főnixet.
- Sok sikert, jöjjünk ki egyben innen, jó? - Kérdéses, hogy kit félt jobban? Julient, magát, vagy csak szeret táncolni saját idegein? Szavazatunkat a legutolsó variánsra adjuk le.
Végül tényleg elérkezik az idő, be kell lépniük a számukra kijelölt dobozba, a kilincset lenyomja, és nemsokára már odabent találják maguk mindketten. Idebent már kénytelen elengedni Julien kezét, hiszen ez verseny, nem egymás babusgatásáról szól, mégis... mégis most szállt el a pillanatnyi biztonságérzete is. Teljesen magára maradt ezen a légies, hol enyhén, hol erősen, viharosan szeles fennsíkon. Emlékszik, mit kell keresniük, percre pontosan tudja, ahogy azt is, hogy itt a sok megevett tankönyv nem feltétlen fog segíteni. Többet ér a leleményesség az aktakukacosságnál. Vajon? Kiderül.
Akárhogyan is, elindul a fennsíkon, hogy felderítse a jelvény búvóhelyét, de egyszer-egyszer visszatántorodik, olyan erős széllökések érik egész váratlanul. Ideje lesz a levegőpajzsot beüzemelnie, amit már elsajátított első évben. Két-három másodpercnyi koncentrálásra van szüksége, hogy elképzelje, megérezze a pajzsot, majd a kezei között átfutó szélszelvényeket úgy irányítsa, hogy maga köré képződjön a láthatatlan védelem, de végül egészen simulékonyan kivitelezi a dolgot. Igaz, ezek után valamivel lassabban halad, mert valahányszor erősen szeles területre ér, mindig újraképzi a pajzsot- nem egy képzett elementalista még, mint a nagybátyja, hogy állandóan fent tudja tartani a láthatatlan burkot. De első számú napirendi pont marad továbbra is a jelvény megkeresése, lehetőleg minél hamarabb.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. október 24. 16:47 | Link

Projektmunka 1. forduló

Bár ez még csak az első forduló, a versenyzők számára nagy a tét, így aztán alig kezdődött el ténylegesen a feladat, máris akadnak a terepen csalók, sebesültek és kiesettek is. Akad, aki a többieket megelőzve megszerzi a jelvényt, majd egyszerűen elhagyja a játékteret, míg olyan is, aki úgy gyűjti őket, mint mókus a makkot télire. Az ilyen játékosoknak az a célja, hogy a lehető legkevesebb ember jusson tovább a második fordulóba, és ezzel neki lényegesen könnyebb legyen a dolga. Persze vannak, akik pórul járnak miközben gyűjtőszenvedélyüknek hódolnak. Egy fiút például a levegő termében egyszerre öten támadnak le, hogy megszerezzék a nála található jelvényeket. Természetesen a túlerő győz, a srác pedig kicsit megtépázva mehet, hogy új jelvényt találjon magának, de persze az idő előrehaladtával erre egyre kevesebb az esély.


Víz "doboz" - Brandon


Numa Yongo már fél éve tanulja a hydromágiát mesterénél, azonban ott ahonnan jön, nemigen találkozott még ehhez hasonló mocsárral, és a száraz, forró területen sokkal könnyebb volt érzékelni a legapróbb vízcseppet is. Itt, ahol minden nedves, akárha eljött volna az esős évszak, szinte lehetetlen feladatnak érzi. Lassan már óráknak tűnik az, az idő számára, amit a jelvények keresésére fordított, de még semmit sem talált. Néha-néha összefutott egy-egy versenytársával, de az ő arcukon is csupán saját reménytelenségét és kétségbeesését látta tükröződni.
Most azonban végre talált egy jelvényt, ami magasan a feje felett lebeg egy vízgömbben. Szeretné megszerezni, de kezd ereje végére érni. Egész eddig a keresésre összpontosított, s amire még emellett vízmágiájával képes volt: a víz felszínén tartotta a testét, megakadályozva, hogy elsüllyedjen a posványban. Vágyakozva tekint a továbbjutás lehetőségére, de mielőtt összeszedhetné maradék erejét, megpillant egy fiút. Korának találgatásába nem menne bele, de úgy érzi, körülbelül egyidős lehet vele. Viszont az biztos, hogy a legrosszabbkor bukkant fel. Numa nem szeretné bántani a srácot, ha nem muszáj, viszont azzal is tisztában van, hogy itt az ellenfelek gyakran könyörtelenek, és attól, hogy ő hagyná elsétálni a fiút, nem biztos, hogy ez fordítva is igaz. Ráadásul a lánynak kell az a jelvény, anélkül innen el nem megy, nem adhatja fel pont most, mikor már itt van a szeme előtt a célja.
Egy nagyobb vízgömböt képez a talpa alá, majd óvatosan emelni kezdni magát. Ha több energiája lenne, vagy többet gyakorolta volna a víz formálását, akkor praktikusabb alakot választott volna, mondjuk téglatestet. Így azonban meg kell elégednie a kerek felülettel és az egyensúlyozással. Csak remélni meri, hogy a fiú nem veszi észre.



Tűz "doboz" - Noel


Daniela Carrión annak ellenére, hogy pyromágus, nem éppen forrófejűségéről híres, sőt hideg logikája és jeges könyörtelensége bárkit képes lenne megdermeszteni. Most mégsem bírja visszafogni magát, dühösen keresi a fiút, azt, aki a kivetítők figyelmét élvezve világgá kiabálta gyűlöletét. Daniela alapból nem értette volna őt, hiszen saját nyelvén kívül egyedül az angollal próbált megbarátkozgatni, de a verseny idejére mindenki, aki nem tud magyarul, kapott egy kísérleti fordítóbűbájjal ellátott mágikus szerkezetet, amit a fülére illesztve kell hordania. Persze a lány enélkül is sejtette volna, hogy miféle szöveget nyomott le az antipatikus fickó, elég volt látni az arcát, testtartását, valamint figyelni hallgatóságának reakcióját.
A fordítónak köszönhetően azonban minden egyes szót értett is, bár a bűbáj néha küszködött a megfelelő szavak megtalálásával. Danielát irritálta a viselkedése, emiatt rögtön el is döntötte, hogy ezzel a fiúval szembe akar nézni, és le akarja győzni. Na, persze nem most. Ha a kiszivárgott információkban és pletykákban van valamennyi igazság, lesz rá alkalmuk később. Kivéve persze, ha a srác már most, az első forduló során elvérzik. Ebben az esetben nem is érdemli meg, hogy Daniela figyelmet fordítson rá.
A mexikói lány aprócska, alig néz ki tíznek, pedig már lassan tizenhat lesz. Ártatlan arca láttán senki nem gondolná, hogy milyen kegyetlen természete van, de azt sem, hogy a tűzmágia terén zseninek tartják. Megtévesztő külsejének gyakran hasznát vette most, a verseny alatt is. Tehetségének és szerencséjének köszönhetően gyorsan rálelt egy jelvényre, s már indult volna ki, mikor eszébe ötlött egy számára sokkal élvezetesebb befejezés. Lesben állt az ajtóknál, majd az első kifelé igyekvő alakot elintézve megszerezte tőle a jelvényét. Sajátját zsebre vágva, a lopottat kicsiny tenyerébe szorítva magabiztosan indult a fiú keresésére, s most igyekszik, hogy mielőbb nyomára bukkanjon.
Sokáig nem botlik bele senkibe, szinte már feladja a dolgot, mikor megpillantja  a félhosszú hajú, magyar srácot. Önbizalommal telve lép elé, majd gunyoros mosollyal felé nyújtja a kezében tartott jelvényt. Lenéző, dühös tekintetével üzenni próbál a fiúnak, aki annyira felkavarta, hogy miatta még eredeti célját, a verseny lényegét is feledte. Hirtelen ötlettel odahajítja neki a tűzzel beburkolt jelvényt, Noelre bízva, hogy elkapja-e, vagy elhajol előle. Persze Daniela számára ez egyfajta teszt: próbálja kiismerni a fiút, s közben talán meg is alázza egy cseppet. Ha azonban mélyebbre tekintene, észrevenné, hogy újfajta érzések keltek lábra benne: ez az első alkalom, hogy a lány tényleg kíváncsi egy másik emberre, arra, hogy mi található benne, mi hajtja, mitől dühös, mitől szomorú. Azonban külső mázát, a maszkot, ami erőssé teszi őt a maga és mások szemében, nem vetheti le. Továbbra is gúnyos, kihívó tekintettel méri végig a srácot, majd megszólal, természetesen anyanyelvén:
- A döntőben véged.
Felnevet, hangja ártatlanul cseng, mosolya - szándékával ellentétben - szelíd, majdnem barátságos. Ezzel ott hagyja a fiút a jelvénnyel és a döntéssel: elfogadja az "alamizsnát" egy gyengének tűnő, apró lánytól, és ezzel biztosítja helyét a következő fordulóban, vagy továbbáll, s szerez egy másik jelvényt, ha egyáltalán talál még valahol...
  


Levegő "doboz" - Runa


A fennsíkon durva szelek lökdösik Kim Sun-Heet, de a lány nem törődik ilyen apróságokkal. Éppen egy kiálló sziklanyelven egyensúlyoz, hogy megszerezhesse az ujjaitól alig pár centinyire lebegő jelvényt. Kinyújtja karját, nekirugaszkodik, ujjai azonban csak a levegőt markolják. Érdekes, hogy bár a jelvényeket saját elemük veszi körbe, azt mégsem tudják irányítani. A jelvény akárha direkt csinálná, minduntalan eltáncol az őt megszerezni óhajtó kéz elől, Sun-Hee viszont dacosan tovább próbálkozik.
Verejték folyik a homlokáról a szemébe, térdei remegnek, mégsem mászik vissza a szakadék szélén kiálló szikladarabról. Meg akarja szerezni azt a jelvényt, még akkor is, ha tériszonyos, még, ha le is esik. Semmi nem számít, csak a kezében legyen végre az a... A koreai lány halkan szitkozódik, majd kijjebb csúszik, el a biztonságos talajtól, és újra megpróbálja elkapni az izgága tárgyat. Ezúttal ujjai remegése akadályozza a jelvény megmarkolásában, s közben meghall valamit a háta mögül: Hosszú, fekete hajú lány közeleg, aki olyan sápadt, mint egy kísértet. Sun-Hee ijedten és sietősen a jelvény után kap, de közben kibillen egyensúlyából, megcsúszik és zuhanni kezd. Sikolya végigfut a fennsíkon, körmei megcsikordulnak a sziklán, ahogy mégiscsak sikerül megkapaszkodnia mielőtt tényleg leesne. Egyik betört körme alól vér csordul a kőre, de ezt a lány nem is érzékeli, félelme sokkal nagyobb, mint a fájdalom. Minden erejét beleadva kapaszkodik, és próbálja összeszedni gondolatait, koncentrálni valamiféle megoldásra. Hiába tanulja azonban már második éve az aeromágiát, sosem volt igazán jó benne. Ezért is jött el, hogy bebizonyítsa mindenkinek, nem olyan béna, mint amilyennek tűnik, és, hogy igenis képes fejlődni, és akár a döntőbe is bejutni.
Szép kis bizonyíték lesz, ha lezuhan levegő elemi mágus létére. Gyorsan végigveszi fejben, hogy mire képes, de valahogy egyik sem tűnik jó megoldásnak jelen helyzetben. Egyetlen reménye a lány, aki remélhetőleg észreveszi őt, és nemcsak a jelvényt szerzi meg a feje fölül, segít neki is.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős első forduló
Írta: 2014. október 25. 12:23
| Link

Még aligha fogta fel azokat az eseményeket, amik nemrég történtek vele, és, amelyek mondhatni fenekestül felforgatták az eddigi életét. Ki sem hűlt az emlék, néhol díszeleg bőrén egy-két, haloványabb, de kivehető folt. Túl hamar, túl gyorsan történt minden, még mindig szédül a gyorsaságtól, amely először megmentette, majd felnyitotta a szemét, hogy benne van valami, különleges, olyan, ami ritka, és nem mindenki élhet vele. Amióta a férfi, kit felkeresett, elmondta neki, mire is képes, mi lakozik benne. Hogy hogyan is fogta fel a dolgot a fiúcska? Mint eddig mindent. Egy jó bulinak. Kicsit csendesebb azóta, mióta az az incidens történt otthon vele, de már múlóban van, nyoma sincs annak, hogy valamivel komolyabb lett volna. Kellene, itt lenne az ideje, de teljesen úgy néz ki a dolog, mintha erre alapvetően képtelen lenne Julien. Vagy épp baromira nem akarja.
Éééés akkor még ez is itt van. Nem sokkal azután, hogy ők képbe jöttek az elemi mágusok csapatában, máris be lett jelentve egy nagyszabású verseny. Verseny?! Hát még magyarul sem tud, nemhogy uralnia a képességét. Érdekes lesz, érdekes, nagyon, főleg, hogy nyelvbotlásainak köszönhetően folyton „elemes mágusként” karattyol a dolgokról, vagy épp nem találja a szavakat. A verseny reggelén magyartudása az izgalom miatt totálisan eltűnt. Amikor kérdezték, csak hebegett, habogott, és ez most is megmaradt benne, inkább elővette anyanyelvei egyikét, remélve, hogy más is érti, Ádám, vagy bármelyik társa, mert most képtelen a gyakorlatlan nyelvre koncentrálni, és fejben összerakni a mondatokat. Társat is kapott, akinek örül, nagyon örül, mert jó fej lány, bírja – és nem, még mindig nem beszélhetünk mocskos gondolatokról -, bár most képtelen bármire jelenleg. Izgul, toporog, olyan szintű energia tolong benne, hogy körbefutná a világot, sőt, néha-néha még a szél is feltámad körülötte, olyannyira izgatott, és nem fogja vissza magában azt, ami miatt most itt van. Érzi a szorongatást, a remegő ujjakat, így felhúzza kezét, megkeresi a mancsot, és bátorításként – egy hiperaktív, gyakorlatlan kisfiútól micsoda szó! -, megszorítja finomabban a kezecskét, próbál átadni valamennyi pozitív dolgot magából, és még rá is mosolyog, hogy minden oké. Eddig. Nemigen tud figyelni a kommentátorra, agya fordít, megérti a dolgokat, felfogja a lényeget, de a sallangra, a körítésre már nem. Nem hajlandó, helyette a suttogásra figyel fel, és pillant lefele a lányra. Hajaj, tényleg nem néz ki jól.
- Nem lesz semmi gond, hidd el. Vegyél mééély levegőt, de ha jön a róka, szólj, eltakarlak a közönség elől. – vigyorog, mert szerencsére nem érzékeny a gyomra az ilyenekre, ritkán dob ki kaját, főleg nem akkor, ha valaki előtte teszi meg. Szabad kezét felemelve cirógat végig a vállán, hátha ettől kissé lenyugszik, majd körbetekint. Sok ember van itt, sok sikítozó némber, kíváncsi arcok. Nézik őket, mint a kirakati babákat, szurkolnak, vagy épp csak a nasit tömik magukba. Julien magasba emeli szabad kezét, és integet, mint a nagyok. Kicsit kiélvezi a reflektorfényt, még ha nem is neki szól, majd visszatér arra, amely most fontosabb, mint az önimádatás.
Nagy levegőt vesz, és vár. Már nemigen képes ácsorogni egy helyben, toporog, mocorog, hogy menjenek már, vagy épp azzal foglalja le magát, hogy a mellette ácsorgó lánykát nyugtatja. Vagyis, próbál valami olyasmit elérni hol apró szavakkal, vagy érintéssel. Az, hogy mi a feladat, oké, de, hogy mi várja odabent őket.. az más más tészta. Nem pajtások lesznek odabent, de nem is ezért jöttek, viszont sajnálja is valahol. Nem erős ő, nem hiszi, hogy sokáig marad a versenyben, hiszen vannak itt sokkal tapasztaltabbak, de mégis elmondhatja majd, hogy igen, itt volt, eljutott valameddig, és ezzel is gazdagabb. Az épületet fürkészve gondolkodik ezen, hogy még úgy is, ha az első percben kiesik, simán eldicsekedhet vele, hogy elért idáig, mert mások nem, és ő most nagyon jó. De indulni kell, nem gondolkodni, megkapták a jelet, eljött az idő. Runa is feléled, nem tudni, hol járt eddig fejben, de keze megindul a kilincs felé, majd vissza. Még nem. Az ölelést jólesően fogadja, és viszonozza, nem tudja titkolni, hogy most már rettentően izgul, annyira, hogy ha még itt kellene állniuk húsz percig, belázasodna tőle. Már tegnap este is hőemelkedése volt, mielőtt elaludt. Semmi gond, a gépezet néha túlmelegedhet.
- Én igyekszem, maximum a cipőm hagyom ott nekik. – nem hiszi, hogy bármi bajuk lehetne, így kibontja magát az ölelésből, és elindul utána. Ahogy elengedi a kezét, még vet rá egy pillantást, egy röpke mosoly, és már indul is arra, amerre úgy tetszik neki. Tény, hogy most különösen szerencsés, hogy nem öt kiló, így bírja a szelet, kissé lassabban halad ugyan, illetve, próbálkozik ő pajzsot alkotni, csak nemigen olyan, mint ahogy ő azt szeretné, így inkább manuálisan védi szemeit a portól, és halad előre kitartóan, ameddig csak lehet. Nem tudni, mi lesz ennek a vége, de elindult, és ez számít. Itt van.
Hozzászólásai ebben a témában


aeromágus tanonc • Family:3ASK.FM
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. október 26. 10:53 | Link

[Projektmunka - 1. forduló]

Hogy ideges, az nem kifejezés. Mi a megfelelő szó arra, hogy idegesebb, mint ideges? A fejében mint egy szótárt lapozgatva keresi a megoldást, de nem találja, aztán úgy dönt, inkább azzal kellene foglalkoznia, ami rá várhat odabent.
Végignézett a föld elemű versenyzőkön... akad, akiktől fél, akad, akiket nem tud besorolni, és van olyan is, aki szimpatikus a számára, meg akit könnyű ellenfélnek ítél meg. Na de nem a külcsíny számít, ugyebár, alamuszi nyuszi nagyot ugrik...
-Sok sikert!- mondja Shaniának, aki vele együtt a Bagolykőből érkezett. A Bagolykőről eszébe jut Anya, Apa, és Bálint is, így félig hátrafordul a lelátók felé, hogy megint megkeresse őket a tekintetével. Amikor Apa nem figyel, akkor a másik irányba is elnéz, és gyorsan integet Bálintnak. Persze Apa ekkora tömegben sosem tudná meg, kinek is integetett, de azért jobban örül, hogy ezt nem látta. Kornél még mindig téma otthon...
Elkezdődik a szabályok ismertetése, így nagyon alaposan figyel. Persze ennek nagy részét már tudta, hiszen már elmondták hamarabb is, mindent leírt, de azért nem árt ismételni, hátha valami új változó is került az egyenletbe. Nem igazán hiszi, hogy a versenyzők tisztán fognak játszani... na nem, nem magából indul ki, csak ismeri a versenyeket. De reméli, őt messziről elkerülik majd a csalni óhajtók.
Odalép az előtte lévő ajtóhoz, és a kilincsre teszi a kezét. Nagyon gyorsan kell lenyomnia, és beszaladnia. Vajon mi vár rá bent? Persze föld, sok-sok föld, de milyen állagú? Fák? Biztos azok is. Föld veszi körül a jelvényeket... ez aztán a segítség!
Amint elhangzik Charles McGrath szájából a vezényszó, azonnal be is lép a terembe. Természetesen tudja, ki a férfi, hogy is ne tudná?! De már nem foglalkozik vele, csak körbenéz, és némileg meglepődik, hogy szinte azonnal fákba ütközik. Rengeteg fába. Egy intéssel magához hív egy indát, és már kapaszkodik is felfelé, hogy aztán a sokat gyakorolt, és most nagyon-nagyon kézenfekvő és megtérülő módszert vesse be, és a lombkoronák között ugráljon ágról ágra. Szinte repül a lány előre, de nem halad olyan gyorsan, mint amennyire tudna, mert a földkupacokat figyeli a földön. Egyiket-másikat szétrobbantja, vagy magához hívja, és úgy keresi benne a jelvényt, de még nem járt sikerrel, így csak halad előre, nem is törődve a többi játékossal.
Utoljára módosította:Ashley Valerie Stanwood, 2014. október 26. 11:02
Hozzászólásai ebben a témában

Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 28. 22:52 | Link

Projektmunka, első rész, második hsz.

Na oké, ez már annyira nem jó móka.
Gondolom, miközben igyekszem nem belefulladni a mocsárba. Az egész baj úgy kezdődött, hogy egy gyökérbe beakadt a lábam. Lassan tudtam felállni, és az is hamar kiderült, hogy a bokám nem viseli túl jól az ilyen dolgokat. Miközben nézegettem a bal lábamat, a jobb alantas módon belesüppedt a mocsár szutykos vizébe... Vagy mi volt az. Öt percet azzal szerencsétlenkedtem el, hogy kihúzzam a lában, és ha nem segíttettem volna rá a vízzel, akkor bizony ott kellett volna hagynom a cipőmet. Így hát most egy slattyogó tornacipőben futok (Nem valami praktikus választás, mi?), a büdös mocsárban. Túl sok víz vesz körbe, így a tapasztalatlan fejemmel nem tudom olyan jól érzékelni a jelvényeket rejtő vízgömböket, mint mások. Mikor a csapdába voltam esve, elsétált mellettem egy nagykutya… - Úgy nézett ki, mint aki tudja, mit csinál, nem úgy, mint én - megvillantotta a vigyorát, és mellé három jelvényét. A szemét mindenit neki.
Tehát rendkívül kétségbeesve próbálom keresni „kincset”, mikor a szemem sarkából észreveszem A lányt. Nem azért A lány, mert ő  a nagy Ő hanem az a személy, aki szépen segít nekem találni egy jelvényt. Nem úgy, hogy megfogja a kezem, és odavezet, ó nem, meg kell érte küzdenünk. Nem szívesen bántok lányokat, és most is el akarom kerülni ezt, de…
Tekintetem feljebb araszol amint a lány is emelkedni kezd egy vízgömbön. Bizony bizony, a csaj talált egy jelvényt, és már el is indult megszerezni. Hogy én ezt hagyom? Nem hinném.
Anyukám mindig azt mondta, akarva-akaratlanul, de mindig nyomást pakolok magamra. Túl sok feladat, túl nagy felelősség, és ezt mind azért, mert teher alatt jobban dolgozok. A zenekarban is lehetetlennél lehetetlenebb feladatokhoz ajánlkoztam, és nagy részét várakozáson felül teljesítettem is. Hogy ez most miért futott át az agyamon? Mert ez is egy ilyen helyzet volt. Olyan vagyok ilyenkor, mint egy rugó, minél szorultabba helyzet, annál nagyobb erőkifejtésre vagyok képes. Ez a pillanat is ilyen. A fejemben csak úgy repkedtek a „Mi lenne, ha… ?” Mondatok. Hopp, az egyik beválhat. A víznyomás, ha elég erős, képe lenne akár csak egy kicsit, de növelni az ugrásom magasságán. Ez gyorsabb, meglepőbb megoldás, mint a vízgömb, valóban. Nem jeleim meg előttem, hogy hol, és milyen erővel kéne ugranom, ezt az érzésekre bízom.
Egy bizonytalan lépés, követi a második, ami már szilárd hatású talajra érkezik, ugyanis erre is vigyázok a futásnál. Kellemetlen lenne, ha ugrás helyett megint benyelne az ingoványos talaj.
Lépteim megszaporodnak, ezt a lány is észreveszi, és gyorsít a tempón. Késő, itt jön rakéta Bran! Igen, a következő lépésem már nem érkezik le a földre, izmaim megfeszülnek miközben a talpaimhoz ér a vízsugár.
Szállok. Pár másodpercig valóban annak tűnik, hiszen abba az irányba megyek, amerre akartam. Előttem a vízgömb, de nincs is több időm gondolkozni, ujjaim már érintkeznek a hideg vízzel. És, megvan! Érzem a kezemben a jelvényt, nincs itt semmi gond, minden zökkenőmentesen halad.
De hogyan is tovább? Tágra nyílt szemekkel zuhanok hihetetlen sebességgel a föld felé. Arccal, természetesen, hogy legyen min nevetni a kivetítőn néző embereknek... Mondjuk, tényleg vicces lehet.
Placcs… Legalább is gondolom, nem hallom.  A számba kerül egy kis sár, egy kis növényi valami, amit rögtön ki is köpök. Megfordulok, így háton fekszek, szemben a lánnyal. Elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de ez nem rémít meg, agyam újra szárnyalni kezd.
Ticcs, toccs… Remélem jól sikerült manipulálnom mögötte a vizet, hogy ilyen hangot adjon ki. A lány mögött közeledő lépések zaja tűnik fel, tekintetem odakapom, pont úgy, ahogy a lány is. Muhahá, ez volt az én ördögi tervem! Szemtől szembe nem tudnám megtámadni, így viszont, rúgok egyet a levegőbe bal lábammal. A rúgás mentén egy nagyobb mennyiségű mocsárvíz indul el. „Ellenfelem” A szeme sarkából látja, és vissza is fordul, de már késő, a víztömeg a gyomorszájához ér, és…
Semmi.
Tényleg, hydromágus, nem hat rá a víz…. Köszönjük NEMBaj szervezők, nagyon ügyes húzás. A meglepettséget kihasználom, felpattanok, és suhanok akár a… Mindegy mi, gyors voltam. Úgy sprintelek, hogyha most beakadna a lábam egy gyökérbe, valószínű, nem is állnék fel.
Kiérek a dobozból, szememet elvakítja a fényviszony változás, kezemmel takarok, de amint szemem hozzászokik, látom a nézők üdvrivalgását. Azért ennyire nem kel örülni, de tényleg. A fülemben a hideg, különös érzés újra feltűnik, és a kiáltozó emberek képéhez már hangok is társulnak., Vigyorogva felemelem a jelvényt, majd integetek egyet a közönségnek.
Jól megy ez.
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. október 31. 02:42 | Link

A levegő "doboz" - Julien


Rachel Matthews számára ez a nap nem tartogat túl sok újdonságot. Már másodszorra vesz részt ezen a bajnokságon, tavaly is itt volt már, pedig akkor még csak egy gyenge kezdőnek minősült, hiszen néhány hónappal a megmérettetés előtt jelentkezett csak az ereje. Mostanra már egészen erős szélmágusnak mondhatja magát, és van is önbizalma a 18 éves lánynak, nem is kevés. Meg van győződve róla, hogy simán menni fog neki az egész verseny, hiszen már tapasztalt.
Jelenleg a fennsík közepén áll, egészen szilárdan megvetette a lábát a talajon: levegőpajzsot húzott maga köré, és a szél erősségétől függetlenül fenn is tartja azt. Sokan mások is itt vannak még, de nem igazán törődik velük, csak arra koncentrál, hogy minél hamarabb találjon egy jelvényt és lehetőleg elsőként teljesítse a feladatot. Egy nagyobb szikla tetején megpillant egy levegőbuborékba csomagolt jelvényt, már éppen készülne, hogy felmegy érte, mikor valaki nekiütközik. Megbotránkozott arccal néz fel a fiatal fiúra, aki nagyon igyekszik azon, hogy fenntartsa azt a pajzsot, ami neki probléma nélkül megy. Rachel felfortyan magában, de nem szól semmit sem. Gyorsan levegőt kever maga alá, és egy elegáns mozdulattal a kezébe zárja az eddig a szikla tetején levő jelvényt. Miután visszaérkezik a földre, fitymálóan végigméri Julient, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kisebb szélörvényt kavar a fiú alá, aki ennek hatására felröppen az égbe, úgy 5-6 méter magasságig. Ha az Eridonos nem vigyáz, nagyon könnyen megütheti magát zuhanás közben. Rachel pedig elégedetten kacagva távozik a tett színhelyéről.


A föld "doboz" - Ashley


Úgy tűnik, hogy a sors nem valami kegyes Himato Daisukéval. Alig negyed órája próbálta átpréselni magát ezen az istenverte erdőn, mikor belebotlott. És hogy mibe? Természetesen egy barna-fehér mintázatú Ursus szemelte ki magának szegény gyereket, aki már percek óta teljesen mozdulatlanul áll az erdő talaján, és vár. Igazából ő sem nagyon tudja, hogy mire, de jobbnak látja, ha nem mozdul semerre sem. Még szerencse, hogy sokat meditál és képes egy egész óráig ugyanabban a pózban maradni.
A medveszerű lény horkant egy nagyot, ahogy beleszimatol a levegőbe, Daisukén pedig végigfut a hideg. Őt erre nem készítették fel. Arról nem volt szó, hogy le akarják vadászni, már a verseny legelején. Idén kezdett el terromágiát tanulni, eléggé tapasztalatlan és elesett még szerencsétlen, ha az erejét kell használnia.
Úgy látszik az ursus ráunt arra, hogy csak ácsorognak egy helyben, mert igen határozottan kezd el a japán fiú felé lépdelni. Az ereiben meghűl minden csepp vér, és teljesen lefagyva várja, hogy nekitámadjon a lény. Az egyetlen reménye talán abban a fiatal lányban rejtőzik, aki most épp felette ugrálgat a fákon.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. november 5. 17:43 | Link

[Projektmunka - 1. forduló]

Úgy saccolja, jól halad előre. Biztos benne, hogy más is van, aki azt a módszert választotta, mint ő, de csak reménykedni tud benne, hogy nem olyan kicsik, és fürgék, és ügyesek, és hogy azok a mások is sokat ellenőrzik a földkupacokat, így nincsenek sokkal előtte. Persze abban is reménykedik, hogy ennek köszönhetően végre találni fog már egy jelvényt.
Előre nyúl egy indáért, amit magához hív, hogy ügyesen belekapaszkodva átlendüljön egy másik fára, de majdnem le is esik közben, alig tudja megtartani az egyensúlyát az ágon annyira meglepődik, hogy egy fiú ácsorog a fa tövében egy ursusszal szemben. A lényt persze azonnal felismeri, a fiú meg mintha csak Bálint lenne. A medveszerű lény előrelendül, neki pedig hirtelen a torkába ugrik a szíve, ahogy egyik kezét használva egy földfalat emel a lény elé, és közben fel is kiált.
-Állj!- magasan, élesen, parancsolóan robban ki ajkai közül a szó, nem úgy, ahogy általában beszél. Azt gondolja nincs sok ideje, így a másik kezével gyorsan le is int egy indát a fiúnak.
-Kapaszkodj belé!- utasítja, de közben nem néz rá, a lényt figyeli, vajon mennyi idejébe tart rájönni, hogy mi történik, és áttörni a földhalmot. A karmai rettentően erősek, így bizonyára pillanatok alatt szét tudja rombolni, amit Ashley elé emelt, szóval a figyelemelterelésen gondolkozik, és a kezeit is csak azért használja a mozdulatokhoz, mert így könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb, és erősebb az idomításban.
Hozzászólásai ebben a témában

Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Projektelős első forduló
Írta: 2014. november 9. 21:26
| Link

Még mindig olyan hevesen ver a szíve, hogy ha nem lenne borda körülötte, meg úgy semmi, csak a bőre, szépen kirepülne eddigi helyéről. Most viszont már ideje lesz némi nyugalmat erőltetnie magára, ha „győztesként” akarja lezárni ezt a fordulót. Okéé, minden klafa, a pajzsa is egészen pofás, persze nem profi, de léptei már egészen biztosak, nem akarja centinként felborítani a szél. Így, izgalma ellenére már könnyebben megy neki a keresés, hiszen tudja, miért jött, csak azt nem, milyen formában kell keresnie azt a bizonyos jelvényt. Dobozkában lesz-e, vagy fellógatva valahová, nem tudja, de minden lépés után bizakodik, hogy majd ott lesz, ott, az orra előtt, és akkor majd..
Bumm. Ütközés.
- A jó édes..! – mordul fel, persze, csak félhangosan, nehogy kocsisnak véljék azok, akik netán látnak valamit ebből az egészből. Túl puhának véli, hogy szikla, vagy bármi más természeti képződmény legyen. Megtorpan, szerencsére nem akar buldózerest játszani, és miután megrázza fejét, a koccanás elszenvedőjére pillant pislogva. Óóó, hát egy lány! De nem Runa az, nem is ismerős arc, nem is tudott arról, hogy ő meg fog itt jelenni. Lehet, hogy lemaradt az ismertetőszöveg egy részénél, amikor taglalták, hogy mi is lesz a versenyen. Már mindegy, most itt van, és mire ő köszönhetne, vagy bármi egyéb, megkapja azt a pillantást, amitől máris mindent tisztábban lát, mintha elmagyarázták volna neki, hogy na ő nem barátja. Inkább kihúzza magát, nehogy már ennyire lenézzék őt, aztán a lány már huss, reppen is fel a.. Jelvényért?! Julien felkiált, nem szép szavakat, de olyan nyelven, amit lehetőleg a másik nem ért. Arcát felfújja, mint egy gyerek, mint valami hörcsög, de le is ereszt, amikor a magasba röppentik őt, és ő felsikít. Az emelkedés részével nincs semmi gond, de amikor zuhanni kezd, már más a helyzet. Nemigen tudja, mit kéne tennie, lelkiekben felkészül a becsapódásra, de teste, vagyis inkább erejének védekező mechanizmusa kapcsol be, mikor már nincs sok vissza. Valahogy ellensúlyozza a súrlódást, a zuhanást, így egész tűrhető puffanással érkezik a földre, de azért megérzi, és fel is nyög. Na de nincs ideje fetrengeni! Mire kapcsol az agya, és el is ér hozzá a kacaj – fffuuuuu, de dühös! -, már pattan is fel, mint a harcipocok, iramodik a lány után. Nem gondolkodik. Látszik, mivel ahogy a közelébe ér, vetődik – eddig szaladt, amennyire bírt a pajzsa segítségével, amit heves érzelmei kissé felerősítettek -, és bumm. Nem, nem rúg, hanem szinte művészi pontossággal csúszik, gáncsolja ki a lányt, és amint a földre kerülnek, ráfordul, és már lopja is kifele a kacsóból a jelvényt.
- HA HA HA HA! – vihog rá, miközben felpattan, és már indulna is, de nem engedi könnyen a követést. Lehunyja a szemeit, és kissé koncentrál, de ennek nagyobb szerepe van abban, amit tesz, és amivel védi szemeit. Egyszerűen felkorbácsolja az amúgy is vad szelet, de most a maga javára, mert a lány körül a szél már porral is keveredik, nehezítve a látást, és amiben ő szépen elveszhet. Ha minden jól alakul, mire a lány törölgetni kezdi a szemeit, és elzavarni a fiúcska szelét, ő már veszett tempóban rohan a kijárat felé – amennyire csak tud, és meg sem áll addig, míg le nem nyomja a kilincset. Versenyben etikus lopni, na. Nincs ezzel semmi gond.
Hozzászólásai ebben a témában


aeromágus tanonc • Family:3ASK.FM
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. november 9. 23:27 | Link

Projektzsúr, csapó egy, round two

Zúg a szél a fennsíkon, a légpajzs pedig állandósulttá válik körülötte védelmével körbeölelve minden egyes porcikáját, hogy a levegő hullámai ne kaszálhassák el két lábát, vagy éppen egész testét. Julientől már elszakadt, mikor beléptek a "dobozba", ami méreteit nézve jócskán kinövi a köznapi szót. Ketten kétfelé indultak, de persze a többi versenyző sem tétlenkedett. Nem egy versengős típus, így hát igencsak nagy szorongással éli meg ezeket a pillanatokat, s noha a termelődő adrenalin javított valamicskét az állapotán, - már nem akar rókázni- még mindig remegnek a tagjai a feszültségtől.
A szeles-kies-sziklás terepen haladva igencsak mereszti minden érzékét, hogy minél hamarabb ráakadjon egy jelvényre és kereket oldhasson terepmunkáról, mikor egy olyan kiszögelés közelébe érkezik, ahol épp egy lány próbál hozzájutni az egyik jelvényhez. Az erőfeszítéseit nézve sokat izzadhatott máris, mire idáig jutott; nagyon koncentrál, ebben pedig csak Runa érkezése zavarja meg, de olyannyira, hogy pár pillanattal később a töpörtyű levitás már sikoltásával jelzi, hogy észrevette, mi történt. Mindjárt leesik a szerencsétlen. A pillanat hevében eszébe sem jut a jelvényre koncentrálni: egyenest a lányhoz iramodik bukdácsolások közepette, hogy ott hasra vesse magát a sziklanyelven, s két vékonyka kezével megragadja az ázsiai lányka karjait, s húzni kezdje felfelé teljes erejéből.
- Mindjárt megvagy... mindjárt....  - Zihálja kipirult arccal, miközben szuszogva húzza-nyúzza társát, hogy legalább annak felsőteste vízszintbe érjen, mert onnantól már sokkal könnyebb önmagát is feltornáznia, vagy legalábbis közreműködnie Runa felhúzási akciójában. Nagyon reméli, hogy sikerül a mentőmanőver, mert mindent belead, hogy segítsen a bajba jutottan és ne egy képzeletbeli földön végezze a lány képzeletbelien szétpacsálva. Mert ez csak hamis térérzet, ugye? Ami itt van... Mármint... Elég brutális húzás volna, ha téren és időn átlépve tényleg valami sziklás-kies részen landoltak volna.
Nos, ha sikerült egy talajra húznia a másik légmágust, bizony kénytelen egy kicsit megpihenni, vagy ki fogja köpni a tüdejét rövid úton (elég rossz fizikumú, hamar fáradó nőszemély).
- Ez... Nem esett bajod? ... Ezt leszámítva... - Még mindig keresi a szavait, de agya már képes pörögni és figyelni arra a bizonyos jelvényre a fejük felett. Runácska is nyerni jött és ez a második eltelt perc után újfent eszébe jut. Ők itt versenytársak, de végül is több jelvényről volt itt szó... Szerezhetne mást is, ez a lány nagyon megdolgozott a jelvényért... Őrült vacillálások kínozzák Runát, miközben feltápászkodik és elkezdi kavarni a szelet az egyméteres körzetükben, hogy közelebb vonzza a légburokba zárt jelvényt. Elvégre még egyszer nem fogják ugyanazt a rossz taktikát követni, amit az előbb az ázsiai lány próbált. Sziklán nem balettezünk!
Mikor a kis tárgy a közelükbe ér, elkezdi a levegőt a burok körül bolygatni, hogy legalább egy kis helyen meg tudja nyitni. Maga felé "szívja" a tömeg egy kis részét egészen addig, míg rést nem nyit a burkon, hogy benyúlhasson a jelvényért - amit persze meg is tesz az alkalmas pillanatban. Ha minden jól megy, pillanatokon belül egy megmentett emberrel és egy jelvénnyel gazdagodik. Az ám, csak hát most olyan tanácstalanul, elveszetten pislog szerencsétlen, hogy az borzalmas. Furdalja a lelkiismerete, végül áthidaló módszerként simán leveti magát a lánnyal szemben, úgy mereszti rá bari szemeit.
- Nem tudunk osztozni rajta, de elvenni sem akarom tőled, mert megdolgoztál érte... Figyu, összedolgoznál velem, hogy én is szerezhessek egyet? Kérlek... - Tényleg szemrebbenés odanyújtja a jelvényt, hogy "Nesze, szaladj vele, vagy segíts nekem is, ha van időd!"  . Runa borzalmasan naiv és jószívű...
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. november 10. 16:23
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok