Márkócska ^^

Kicsit ki kell szellőztetnem a kobakomat, mert a szőkéknek is kell néha a friss levegő, még a sok magolástól elmenekülnének a hajszálaim. Ezért hát kilógok a szabadba - gondoltam magamban, majd kabátot, sálat kanyarítok magamra és elhagyom a gólyalakot, mely az elmúlt pár napban, mióta idejöttem, otthonomul szolgált. Bujdokoltam arról a helyről, bármit megtettem volna, csak ne kelljen ott lennem, de az éjszakákat nem tudtam elszabotálni. Otthon, ahol a szüleimmel élek, nagyon nagy földterületünk van, gazdasági terület, mindenféle zöldség és gyümölcs megterem, csak ki kell menni és leszakítani egyet. Apám halálosan öntudatos ember, aki nem szorul senki segítségére és engem is úgy nevelt, hogy megoldjam a gondjaimat. Persze van olyan, hogy nem boldogulok, ilyenkor anyám szokott súgni néhány értékes tanácsot, de azért általában jól elvagyok. Az otthoni idők emléke úgy látszik elhatalmasodik rajtam, mert kifelé indulok a suli birtokának határai irányába. Nem jártam még erre, erre sem, sok minden van, amit még fel kell fedezzek. Szőke tincseimet felkínálom a szélnek, hagy tépje, kócolja össze-vissza, kénye, kedve szerint. Arcom a szélnek fordítom, hogy teljesen kitisztuljon a fejem, miközben a lábaim meg sem állnak a Vadőrlakig. Tavasz lévén gondolom még nem él a veteményes, csak néhány eltévedt káposztafejet látok, ahogy magányosan álldogálnak a pusztaság közepén. Levelük itt-ott megsárgult, megbarnult fonnyadozik, aztán mintha egy futó sárgarépát is felismerni vélnék. Megrázom a sörényemet. ~ Ideje volt már szakítani a Jóslástan könyvemmel, még a végén teljesen begolyózok a sok tanulástól. ~ Sajnos év végén érkeztem, előttem a vizsgák réme tornyosul, s még nem tudom, hogy fogok megküzdeni vele, de mennie kell. Apám nem ismer más jegyet, csak a kiválót, de talán most kénytelen lesz megismerkedni egy trollal is. Leguggolok a senyvedő káposzta mellé és elmesélem neki a bánatomat.
- Helló fejecske! Nem fázol idekint? Vagy te is szellőzteted a fejed? Tudod, jó lenne már egy normális szobában ébredni és nem azon a sivár tömegszálláson! -

Márkka©

Hogy egy káposzta megszólaljon? Ki hallott már ilyet? Apám kertjében volt néhány különleges, mágikus zöldség, például, amelyik ugatott, mert képes volt utánozni pár hangot. Persze ne képzeljük, hogy hangszála is volt, de hangadó szerszámmal rendelkezett, meg ne kérdezzétek mifélével. Apám szeretett kísérletezgetni ilyenekkel, aztán büszkén mutogatta a barátainak, amikor összegyűltek nálunk egy kis beszélgetésre. Nem örültem apám ilyetén hobbijának, mert sokszor találtam magam a veteményesben kapálgatva, ami amúgy jó volt, mert lehetőséget adott rá, hogy a gondolataimmal lehessek, de nem mindig akkor vágytam volna rá, amikor azt csinálnom kellett. Mágiával is megoldhattam volna, meg is tettem, ha nem figyelt oda az öreg. Ám beszélő káposztát még apám sem látott, de itt van egy mégis a szemem előtt. A szemem csalhatott, a fülem azonban nem, a hang mintha a hátam mögül jött volna. Hátranézek óvatosan, csak fél szemmel, hogy ne ijesszem el a tréfás kedvű manót, mert ki más űzne velem ilyen mókát. Meg is vagy! Még épp elkapom tekintettemmel, ahogy visszahúzódik takarásába a kis gézengúz. A szemtelen fajzatja, mit nem képzel a kis pimasz? Biztos a kastélyból való lehet, de mit keres ilyen messze idekint, amikor bent lenne a helye? ~ Na, ha viccelődni akarsz kiskomám, akkor üsse kavics, eljátszogatok én veled.~ gondolom magamban somolyogva, és tettetett ijedtséggel akkorát ugrok helyből hátra, hogy egy szöcske is megirigyelné a teljesítményt, aztán visszalopakodok a káposztához, aki ha lenne értelme, jót röhögne rajtam vagy csodálkozna, hogy milyen egy idióta vagyok, de szerencsére nincs így, legalábbis szerintem. Lehajolok hozzá megint és megkérdezem.
- Te tudsz beszélni? A káposztafejek nem szoktak. Beviszlek szívesen a szobámba, ha akarod. Hm?

Márkka©

Ez a suli roppant jó helynek ígérkezik, felettébb mulattató dolgok történnek itt az ember lányával, és ennek nagyon örülhetek,mert otthon leginkább az unalom esz meg, meg néhány ragadozó növénybestia, a kiskertből. Azokat persze nem lehetett megfőzni, mert szigorúan védett objektumok voltak, és csak nőttek, nőttek, évről-évre nagyobbak és veszélyesebbek lettek. Kapálás közben a bokámat rágcsálták és ez a fordított felállás, amikor nem te eszed meg a borsólevest, hanem a zöld bogyó fal fel téged, nem volt ínyemre. Apám azonban imádta őket, pátyolgatta és oltalmazta, így amikor az egész Világegyetem megszűnik majd létezni, a kertünkben terjengő zabáló óriások még mindig ott fognak fogat csattogtatni és csak a végelgyengülés vagy a peronoszpóra viszi őket a sírba. Ha valóban létezne ilyen beszélő káposzta, mint ez itt előttem, küldenék belőle magot otthonra, legyen kivel beszélgetnie az öregnek és legalább nekem nyugtot hagyna. Hanem, ugye, mint tudjuk ez csak azt jelenti, hogy valaki szórakozik velem, de nem bánom, egyelőre élvezetes. Kérdésemre a válasz logikus, ám félreérthető, és ha az, akkor én félre is értem.
- Melegágyba a fagyérzékeny palántákat szokták ültetni, te pedig, ahogy nézem, már kinőttél abból a kórból. De nehogy azt hidd, hogy szívtelen vagyok, majd keresek neked valami üvegházat, vagy fólia sátrat, ha cserébe megígérsz valamit. Beszélő káposztaként, kuriózum vagy, apám biztosan örülne a magodnak, ha lennél olyan kedves, adni nekem belőled. - Azt gondolom, fair ajánlat ez egy zöldségnek, aki többnek képzeli magát, mint ami valójában. Na, tessék, már meg kezdem teljesen beleélni magam abba, hogy ez tényleg beszél és gondolkodik, pedig ez az egész csak egy játék, mint tudjuk. Óvatosan hátrébb tekerem a fejem, mintha csak véletlenül tenném, ne keltsen gyanút a mozdulat, hátha a kis humor Harold lelepleződik, de egyelőre senkit nem látok, a hang irányában.
Megható történet kezd kibontakozni, a káposztafej sanyarú sorsáról, igazán mesébe illő, meg a Levita is benne van a sztoriban és akkor kezd már gyanússá válni, hogy nem egy manó poénkodik itt velem, és ez a gyanú csak fokozódik, amikor egy olyan szó hangzik el, aminek nem kéne. Erre már önkéntelenül is hátrakapom a fejem és egy kilógó ruhadarabon akad meg végre a tekintetem. Hagyom még az illetőt abban a hitben, hogy nem sejtek semmit és sajnálkozásom fejezem ki az eset kapcsán.
- Ó, ez igazán borzasztó lehet. - Egyre közelebb lopózom a hang forrásához, szeretném már látni a fizimiskáját. Lecsendesítem lépteimet, amennyire tudom, mögé osonva már látom a vörös hajkoronát és hogy a srác én korombeli, talán kicsit idősebb lehet, és azt is látom, hogy a saját kelepcéjébe sétált bele. Kajánul elvigyorodom, most rajtam van a sor a poénokkal.
- Én is szívesen látnám már, hogy hogy festesz igazi önvalóban, és ahogy nézem, te nem is káposztafej vagy, hanem egy hatalmas nagy tökfej. Zöldségnek zöldség, de te annyira az vagy, hogy nem csak zöldségnek nézel ki, hanem zöldségeket is beszélsz. - Hátra kéne fordulnia, hogy meglásson, szavaimból már tudnia kell, hogy lelepleztem, de láthatóan nem tud szabadulni. Úgy járt, mint a kísérletbeli majom, aki a szűk üveg nyakán benyúlva, megragadta a benne lévő banánt, de visszafelé már azzal együtt nem fért ki a keze, de a banánt nem engedte el.
- Ki vagy te mákvirág? De az igazat mondd, mert különben elültetlek az erdőben. A foglyom vagy.

Márkka©

Hányszor lehet ránk sózni a Beatlest? Azok is a gombafejükkel egy csokornyi zöldség. Mondjuk azért a tök még mindig jobb. Vigyorogva néztem a verdeső madárkát a vöröslő céklafejével, ahogy hiába erőlködik. A szerencsétlen. Ha most rellonos lennék, jól itt hagynám a fenébe, pláne, hogy sérteget, de sajna levitás vagyok, és köt a ház becsülete, ezért maradok, de a számat nem köti be senki szerencsére.
- Még sértegeted a zöldségeket, te troll agyú? - Az ember a saját viccein tud a legjobban kacagni és közben baromi elégedett, lám-lám milyen briliáns humora is van őneki. Én sem ütöttem el az átlagtól ebben a tekintetben, és nevettem magamon, a srácon, aki egyre inkább a kétségbe esés játszott.
- Fogod te ezt még szebben is kérni, ha majd már eleget ácsorogtál itt, mint árva tök, a káposzták között. - Hátat fordítottam, és leültem a sarkamra, gyönyörködve a látványban. Milyen szép is ez! A bátyáim jutottak az eszembe, igen, azaim is vannak, balszerencsémre, akik gyakran törtek borsot az orrom alá, legkisebb lévén. Az elégtétel miattuk volt elsősorban, de ezt Márk nem tudhatta. Mikor azonban egy újabb sértésnek számított kijelentés hagyta el a száját, felemelkedtem és rávillantottam mind a 32 fogamat.
- Én navinés? Véletlenül jártam arra tegnap, de hogy azzá váltam volna ennyitől, azt nem hiszem. Levitás vagyok, és Hanka a nevem. legyél szíves becézgetés nélkül kiejteni, ha a szádra veszed! - Úgy belelendültem a szónoklatba, hogy az utolsó szavát azonnal fel sem fogtam, csak utólag esett le a tantusz, amikor már késő volt bármit is visszaszívni. Szívni most én fogok, a fogamat is, meg egyébként. Nem vagyok ijedős, de egy büntetés lehetősége elgondolkodtatott. Jobban szerettem büntetést tanártól kapni, már ha lehet ilyet mondani, hogy szeretek, mert azok valahogy kíméletesebbek. Meg velük az ember eleve udvariasabb.
- P-pre-fi vagy? - Ó, ezt nem tudtam. Ne haragudj! Nem ismerem még a házirendet, de tudtommal nem sértettem meg, vagy igen? - Afeletti aggodalmam, hogy megszegtem valami szabályt, amiről nem is tudtam, hogy például tilos iskola idő után káposztafejjel beszélgetni vagy valami hasonló. Már bántam, hogy elárultam a nevemet, le sem tagadhatom, hogy ki vagyok. Nem ismertem személyesen egyetlen prefit sem, a neveik sem érdekeltek eddig, vagyis nem tudtam, hogy igazat mond-e, de fel sem tételeztem, hogy hazudik. Nagy elképedésemben csak megkövülten álltam ott, aztán kapkodva kerestem a pálcámat, fejemben meg a megfelelő varázsigét. ~ Hogy is volt az a ...~ Előtört a legrosszabbik énem. Zavaromban és görcsösségemben még azt is elrontottam, amit pedig jól tudtam. Apám fejembe vert néhány hasznos trükköt, de most semmi nem jutott eszembe, illetve igen, de nem voltam semmiben sem biztos. ~ Reduktio vagy Relaxio? Melyik kell ide, melyik a növesztő átok, ami megnövelheti a lyukat? ~
- Várj, várj, azonnal segítek! - biztosítottam a kis vöröst a jóakaratomról, és a pálcámért kotorásztam a zsebemben. Mióta itt vagyok, még nem használtam, otthon is csak elméletben, ugye, kérdés, hogy fog-e működni, meg hogyan. Ráirányítottam a lyukra a végét, és kimondta, ami először az eszembe jutott.
- Relaxo! -

Márkka©

Sátortáborral védik a Lenin szobrot Harkivban, de a kis vöröst semmi nem védi meg tőlem, pedig még a saját zsenialitása is veszélyt hoz rá egyszer. Jól beszorult a balja abba a fránya lyukba, s kihúzni sem tudja. Egy prefinek lehetne több esze is annál, hogy káposztának adja ki magát, szegény szőkéket ver át, aztán oda dugja be a kezét, ahová nem kéne. Felmértem a helyzetét, mely igencsak nem volt sárga rózsás, A pálcája egy szütyő mellé lerakva hevert, a környéken senki nincs, mert már felmerült bennem, hogy segítséget kérek. Végig is zongoráztam magamban a képsort, hogy ilyen idétlen képzavarral éljek, elől megy a javasember, valami Off bácsi, ha jól emlékszem, utána ballag a szédült vöröske, kezén a vadőrlak fél falával, amit miatta kellett kibontani, mivel hogy bennragadt a csülke. Utána a tanácstalan tanári kar, akiket én csődítettem ide, hogy legyen egy jó kis szórakozásuk a mai napra, a menetet pedig én zárnám, mint nevető sokadik. Már az előttem mendegélők is visszafojtott röhögéssel várják, mikor tudnak fedezékbe vonulni, hogy szabadjára engedhessék befeszült rekeszizmuk mögött felgyülemlett röhögő hullámot, s bevallom és sem vagyok másképp, bár halvány mosolyt azért megengedtem magamnak. Na, de ez csak a képzelet, mégsem tehetem ki ennek a srácot, még ha mérhetetlenül szemtelen volt is, mert mondjuk azt, hogy viszonylag jó kislány vagyok. Meg emellett boldog is, hogy a szabadságvesztéses büntetésem után, kijár nekem a felhőtlen, határtalan szabadság. Sajnos már nem tart soká ez az állapot, mert sötét fellegek gyülekeztek szabadságom egén, de erről én még akkor semmit nem sejtettem. Ugyan hogyan is gondolhattam volna, hogy apám itt hagy engem csak úgy randalírozni? Nagyon alaposan megtervezett ő mindent, hogy itt is érezzem magamon a tekintetét, de én naiv erre egy pillanatig nem gondoltam. Most csak az járt a szőke agyamban, hogyan szabadítsam ki a srácot, aki azért jobban festett beszorult kézzel. Bármit tehettem volna vele, és ha tudom, mi készül a hátam mögött, meg is tettem volna. Ehelyett azonban a szabadításán fáradoztam kevés sikerrel, bár nézőpont kérdése. Nekem bejött a szikraeső és csodálkozva meredtem pálcám végére.
- Hát ez nagyon szép volt. - ábrándoztam és büszke voltam magamra, hogy hejre kis tűzijátékot rittyentettem össze nagy hirtelen. Ám a fiú nem osztozott a lelkesedésemben, mi több, idegesebb lett, mint volt.
- Ne izgulj már, nem hogy élvezted volna a látványt! Nem garantálom, hogy újra meg tudom csinálni, és kértelek, hogy ne becézz! - Ránéztem a kezére, ami még ernyedtebben csüngött, mint eddig, és szorultsága semmit nem változott. A vörös, cigire gyújtott, amit szó nélkül tűrtem, de beszélt ő helyettem is, kimondta ki nem mondott gondolatomra a választ.
- Neem hiszeem, hogy egy prefi cigizhet.- Aztán újra a szütyőre esett a pillantásom. Kinyitottam a száját, és persze jól sejtettem, dohány volt benne. Szó nélkül zsebre tettem a holmiját, a pálcájával együtt, aztán újra hozzáléptem. Jó volt nézni, a tehetetlenségét.
- A körbeégetés nekem is eszembe jutott. - közöltem teljes közönnyel. - Csak az egyik kezed égett volna meg, a másik sértetlen megúszná, de szerencsédre, olyan varázslatot nem ismerek. Tudok még esetleg egy ragasztó bűbájt, vagy színvál-toz-tat... - Egyre jobban elbizonytalanodtam, éreztem, hogy ezek a bűbájok sem lesznek jók a feladat megoldására, el is halt a hangom hamar az újabb lehetőségek felsorolását illetően. Reményeim is elfogytak, hogy valaha is plusz pontokra terjesztene fel a prefi fiú, bár már év vége van. Egy valamit azonban egyből levettem az információ özönből, mégpedig, hogy ő is levitás. Utolsó próbálkozásként még benyögtem...
- Esetleg körbezsíroznánk a peremét, és te megpróbálnád kihúzni? - Arcára helyeztem figyelő tekintetem, mit szólsz a dologhoz, és ekkor mintha az előbbi bűbáj egyik szikrája gyújtott volna világosságot bennem, bevillant, mit rontottam el az előbb. Persze, mekkora hülye is voltam, szidtam magam magamban. Nem is haboztam, máris varázsoltam ismét, nehogy feledésbe menjen ismét az ige. Utolsó reményem, hogy megússzam a dolgot, de ha mégsem, akkor vannak nálam túszok, azokkal kiváltom magam. Gondoljatok az elkobzott szütyőre és pálcára! Szóval, pálca irányba és...
- Baziteo! -

Márkka©


Erdélyi Pocahontas – útirajz Ugron Zsolnával. Ezt a fejezet címet is adhatnám az eddigi történéseknek, csak teljesen értelmetlen lenne, bár jól tükrözné a valóságot, mert annak sem volt semmi értelme, mint ahogy értelmetlen volt ez a pár óra is, amit itt töltöttem a kis vörössel, akinek még a nevét sem tudtam. Egyik őrület történt a másik után, egy hollywoodi filmrendező, sírva könyörögne a receptért, mármint, hogy forgatókönyvet írna róla, amit persze jó pénzért eladnék, kisemmizve a vöröskét a szerzői javadalmazásból, hiszen csak véletlenül tévedt erre, belecsöppent a sztorimba, és igazából semmi jelentősége a srácnak. Gondoltam. Ő káposztának adta ki magát, és ki is derült, hogy akkora zöldség, hogy zöldségeket is beszélt, aztán beszorult a keze egy lyukba, már önmagában is vicces. Persze a nagy prefektust nekem kellett kimentenem, amit harmadjára meg is tettem, de semmi hála, csak egy rövid kösz. Pedig az a növesztő bűbáj...brilliáns volt. Pont oda hatottam, ahova kellett, nem a karja nőtt meg, hanem a lyuk, s így elégedett voltam magammal, abból a szempontból is, hogy elcsakliztam a srác pálcáját, meg szütyőjét. Míg ezek nálam voltak, nagyobb biztonságban éreztem magam, még arra a kéretlen segítségre is hajlandó voltam, hogy egy Finítével semlegesítem az előző téves pancserkedésem. Tulajdonképpen nem volt ellenszenves a noname ürge, és ha még kicsit pedálozna, tán többet is elérhetne nálam, de ezt nem állt szándékomban az orrára kötni, különben sem ismertem még egyáltalán. Halkan elrebegett, igen azt is tudok, Finítémet észre sem vette, csak eltelt önmagától és masszírozó technikájától, bár annyit egy elsős is tud, hogy egy bűbáj nem múlik el a masszírozástól. Ajak biggyesztve, lesajnáló arccal tettem el a pálcám a másik, az övé mellé. Aztán mi kellhet még, az eső is eleredt, és az iskola túl messze volt, ha odáig szaladnék is bőrig áztam volna, aggódtam, mert ugyan szeretem az esőt, de inkább a szobából nézve. Nem összezárva egy dilissel, aki romantikázni próbál, még jó, hogy egy szavát sem hiszem el. Jól is tettem, mert csak a pálcája kellett neki, amit kicsit csalódottan vettem belül tudomásul. Meg is ijedtem, nem kicsit, de rémületem csak fokozódott, amikor a pálca helyét kitapintva, nem éreztem az ismerős érzést, ami a pálcámat érintve szokott eltölteni. Ott volt az a helyén ugyan, de valahogy nem olyan volt az érintése. Amíg a srác az ajtó kinyitásával volt elfoglalva, és mélyen belemerült a munkába, addig én elővettem a varázseszközt és jól szemügyre vettem.Nem az enyém volt. Őfiatalúrsága, véletlenül az enyémet vette el. Ez teljesen biztossá akkor vált, amikor valami címerfélét véltem felfedezni rajta, holott az enyémen ilyen biztosan nem volt, sőt a nevezetes címer nagyon is ismerős volt. Elgondolkozva néztem a srácra, az arca nem mondott semmit, s így elbizonytalanodtam. Apám szobája falán a családfánkkal egyetemben, sok címer is lógott, köztük családi címerek és akik még fontosak voltak valamiért, ott mintha láttam volna ezt, sőt apám szerint meg is kellett volna tanulnom, de valahogy elfelejtődött, legalábbis az én emlékeimből törlődött. Elgondolkodtatott a dolog, mert ha így van, ismétlem, ha így van, akkor ismernem kell a srácot, a családot, vagy valamit róla. Nem vehette észre tűnődésemet, mert túlságosan is el volt foglalva a zárral, mondjuk, ha szólt volna szívesen segítek, de ha nem kéri, akkor oldja meg! Kitárta az ajtót, végre valahára, és beinvitálta a házba, én pedig már az ajtóban elkezdtem a felderítést.
- Nem lehetek egy helyiségben egyetlen muglival sem. Apám erre nagyon háklis.  Remélem nem vagy az! - kérdeztem, nem minden hátsó szándék nélkül, de az alap igaz volt, apám tényleg nem tűrte volna el, ha látja. Ő már csak ilyen. Már a játszótéren sem lehettünk és elrángatott anyámmal együtt, ha nem csak mágus gyerekek játszottak ott. Én persze ordítottam, míg kicsi voltam, aztán később már nem tűrte a szerinte hisztijeimet. Szerintem jogos volt a felháborodásom, és még most sem tartom veszélyesnek a muglikat, de a nevelés, az ezt az irányt szabta meg. Majdnem biztos voltam benne, hogy a srác nem mugli, de az ő szájából akartam hallani. A koszt kvártélyból nekem osztott rész megoldásán gondolkoztam, amíg válaszolt, ha akart, az én szemem pedig megakadt a káposzta fejen. Ha már ennyi szerepe volt ebben a egy-két órában, feltálalom neki. Felnyaláboltam a zöldséget, és beléptem a kunyhóba.
- Még a nevedet sem tudom, pedig én bemutatkoztam, mondtam, hogy Apáthy Hanka vagyok, azt viszont nem tudom, benned kit tisztelhetek. - A válaszára várva leraktam a káposztát egy asztalra. Kicsit földes volt, meg fonnyadt, de ez van, kaját akart, hát tessék. -
Parancsolj, az ebéded tálalva. Amilyen a szállás, olyan a kaja, nem csodálkozz, ha szerencséd van, húst is találsz benne. Rakott káposzta - toldottam még meg a bemutatással, aztán kettőjükre bíztam a továbbiakat.  

Márkka©


Miért csak 10-ig? Miért csak addig kell elszámolni, ha az ember ideges és lekenne a másiknak egy óriási pofont? Ezt is a muglik találták ki, biztosan valami tudományosan megalkotott idióta axióma. Mondaná apám, ha itt lenne, és valahogy úgy érzem, hogy tényleg ott áll mögöttem. Hátra sandítottam, mielőtt beléptem karomon a káposztával a Vadőr elhagyott lakába. Egy helyiségben egy fiúval, ez nekem soha nem volt megengedve, ezért is izgatott a lehetőség, hogy mi jó lehet benne, ha ennyire tilos? Nem, szerencsére apám nem állt a hátam mögött, még sem múlt az az érzés, hogy mióta kimondtam a teljes nevem, valami megváltozott. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi, de nagyon is éreztem. Már csak azért is kellemetlen volt ez, mert a fiú nem válaszolt a kérdésemre, hogy mugli-e vagy sem. Részemről a dolog tárgytalan, csak nem jutottam közelebb a célomhoz, hogy kiderítsem, ki ez, és miért zavar ennyire? Végigmértem, mikor a káposztát elé pakoltam, ám legnagyobb meglepetésemre, nem kezdett hőbörögni, nem is kiabált, nem is lett mérges, hanem letépett egy kevésbé sáros levelet és elropogtatta.
- Nem tudom, hogy mugli vagy-e, de nyúlnak elmennél, hallod-e. - Kénytelen voltam így szólítani, mert a nevét még mindig nem tudtam, de reméltem, hogy legalább azt elárulja, ám a következő percben szertefoszlott minden addigi elképzelésem, mert a srácból egy árva infót sem lehetett kihúzni. Titoktartási fogadalmat tett, megszeghetetlen esküvel pecsételték le az ajkait, vagy mi a fene? És egyre inkább éreztem apám jelenlétét, bár nem volt sehol. Nem feleltem vissza neki semmit a semmitmondó válaszra, helyette figyeltem, mikor veszi észre a pálcacserét. Persze nem ment neki a tűzgyújtás az enyémmel, pedig én nem tanítottam be ilyesmire, de hát a pálca igazán jól, csak gazdája kezében teljesít. Eldobta a pálcámat, én gyorsan utána is nyúltam, ezzel megint két pálcám van. Nála meg semmi, ugye, de aztán kimondott egy nevet, ami ledöbbentett.
- Honnan...honnan...tudod, hogy az apám...- Ennyi telt, hogy kinyögjek pár szót, de a tudatlanságom már nem tartott sokáig. Gyanús volt, hogy ismernem kell, de hogy egyből apám nevével jött elő, az meglepett.
- Cousin? Vagyis nem vagy mugli származású, ez megnyugtató. Miért csak 10? ig azán én már nem emlékszem rád, semennyire sem. És miért tiltottak el tőled? Apám tudja, hogy itt vagy? Lehet el sem engedett volna, ha tudja, itt összefuthatunk. - öntöttem rá a kérdéseket, amikre most már követeltem a válaszokat. Tudtam, hogy sok titkot őriz apa emlékezete, mely a halálával majd elenyészik, és hogy minden családban vannak fekete bárányok, bármennyire is azt mondja, hogy a miénk szent. Most már azt is kezdtem érteni, hogy miért éreztem ennyire apám figyelmét magamon.
- Nem kéne, hogy itt legyek veled, ha eltiltottak tőled, biztosan jogosan. Kicsi voltam, nem tudom, de akkor most elmegyek. -
Megálltam azonban az ajtóban, és szörnyű gyanúval a lelkemben kérdeztem meg.
- Nem is vagy prefi, ugye? Nincs jelvényed. Jól szórakozol a kisded játékaidon mondd! -

Márkka©

Csak nyugodtan, gondolj végig mindent, amit Márk itt előadott az előbb. Tényleg kicsi voltam, egy-két év korkülönbség akkor sokat jelent, ha részletekre kell emlékezni. Úgy látszik őt mélyebben megérintették az események, na dehogy Károly bácsi Fannival? Emlékeztem még a régebbi időkből vad tivornyákra, ahol az udvaron világító fehér terítős asztalon roskadoztak a vadak és háztájéki nedűk vidámító sorai, aztán már csak a vendék, akik korántsem néztek ki olyan frissen vasaltnak, mint mikor odajöttek. Volt, hogy Károly bácsi is ott volt, meg az a Fanni is, aki most csak halványan dereng zúgó fejemben.
- Azt mondod, ezért? Igen, tudtam, hogy jó a viszony a két család között és gyakran jártak össze, de az utóbbi időben nem, csak az okát nem tudtam. - Meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfában, hogy ne essek ki az ajtón. A fiúk biztos tudnak erről, ők akkor már nagyobbak voltak. Huba két évvel idősebb nálam, Álmos pedig hárommal. Károly bácsi és Fanni? Akkor is hihetetlen...
- Tessék a pálcád! - nyújtottam felé, mikor elcsendesedett a mese, némi fázis késéssel. Mielőtt átadtam, leellenőriztem, meg is néztem rajta alaposan a címert. Széttárt szárnyú varjú, és a fekete-szürke sávok. Igen, most már emlékszem. Bár sokáig le volt takarva a falon. Megkérdezni az okát nem mertem. Családi ügyekbe nekem nem lehetett beleszólásom. Hallgattam utána csak szótlanul, hogy mit mond még el a fiú. Most komoly volt és olyan más, de egy fél mondata kizökkentett a csodálatából.
- Mi az, hogy te vigyázol rám? - utánoztam én is a macskaköröm mozdulatot. - Ki kért erre és miért? És egyáltalán. Nem értek semmit. - A gyomromban egy hatalmas kőlabda készülődött, és rémültem gondoltam végig, mi jöhet ki ebből. Ugye nem igaz? Ezt nem teszi meg velem? Azt hittem, itt szabadabb lehetek. Nem vagyok ennyire megátalkodott, hogy őrt állítson mellém. Ugye ez nem igaz? Aztán beigazolódtak a félelmeim, bejött, amitől titokban féltem, és félve tettem fel a kérdést a fiúnak.
- És hogyan tervezed a megvalósítást? És hogy voltál képes erre? - Nem tudtam eldönteni, hogy spionként kell majd a továbbiakban rátekintenem, vagy ezt az ügyet is olyan nagylelkűen kezeli, mint az összes többit, és hagy a magam ura lenni? A harmadik lehetőség fel sem vetődött bennem, miszerint nem azért lesz mellettem, hogy támogasson és védelmezzen, bár meg tudtam magam védeni. Egyelőre ezek a kérdések izgattak, az, hogy prefinek adta ki magát, már nem nyomott akkora súllyal a latba, hogy egy szót is vesztegessek rá, és a rokoni témára is csak bólintottam.
- Igen, láttam a pálcádat, meg a címert...ismerős volt, csak nem tudtam, hogy honnan. Azért kérdeztem csak, hogy mugli vagy-e? - Lefárasztott gondolkozásilag a mai este, érzelmileg is, és nagy trauma is ért, amit még nem dolgoztam fel. A fiú a kérdéseimet várta, de nekem most csak egy fontos volt összesen.
- Mit akarsz most tenni? Mi a következő lépés? -  Leginkább arra gondoltam ez alatt, hogy számomra mi, mit vár el tőlem ezek után.