Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=97436#post97436][b]Sharlotte Johanson - 2013.04.03. 22:08[/b][/url]

Szinte forgatókönyv szerint, akkor is ugyanúgy szokásos teendőit végezte, meg a nyakába szakadt rengeteg plusz munkát. Ez természetes, hiszem mondhatni ajándék a menühöz, hogy kétszer annyi dolga legyen. Ebben persze minden közrejátszik, de azért azt sikerült észrevennie, hogy levele érkezett. A kis fehér Józsi - azaz a bagoly - pár perce már zörgette az ablakot, de aztán meglátta és be is engedte rögtön. Annál nagyobb meglepődés volt a levél tárgya. Már megint valahova kéne mennie, hát oké. Mivel most feladó is volt, és azt még ismerősének is mondhatja, fogalmazzunk úgy, nyugodtan indult el. A papírlapot otthagyta szobájában, anélkül is tudta, hogy a vadőrlakhoz kell mennie, hatra. Azért ettől függetlenül határtalan tanácstalansággal indult el, mert ötlete sem volt, miért kellene pont akkor, pont oda mennie, vagy egyáltalán mit akar a levitás. Fogjuk rá, hogy jó idő volt, de ennek ellenére azért egy bőrkabátot felvett, hogy ne fagyjon át. E melkett farmert viselt, magassarkúval, ahogy azt szokta. Hajával különösebben nem csinált semmit, nagyobb probléma volt feltűnés nélkül lelépni. Alex mellett még teljesen egyszerű, ha egyedül lenne. De a kislány figyel rá, sok mindent anélkül nem tud csinálni, hogy testvére ne tudjon róla. Most azonban sikerült. Elég sokat hezitált is út közben. Hannával együtt rengeteg felelősség is nyakába zúdult, és lehetséges, hogy jogokat is ad, de ugyanúgy egy tucat kötelességet von maga után, feladatok tömkelegét. Vagyis legalább szólhatott volna, hogy elmegy, nehogy már probléma legyen abból is. De ő csak a szokásos procedúra keretein belül hagyta el a házukat. Szép tőle, valljuk be. De már mindegy is, kiérve a találka helyszínére, már az időjárás viszontagságai érdeklik jobban. Kellett volna valami melegebb ruházat, mert ha a fiú nem jelenik meg hamar, akkor odafagy. Igaz, fagypont felett volt a hőmérséklet is, de ez neki nem sokat számított, ilyenekre amúgy is képes. Addig pedig unalmában az élet és világ nagy dolgairól szóló gondolatait félretéve próbált egy kicsit a tanult anyagokra, az órákon elhangzottakra koncentrálni, vagyis ismételni fejben egy keveset, miközben valami fagyoskodó eltévedt turista látszatát keltette. Persze azon a környéken olyan aligha van, de bizonyára hasonlíthatott hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=98550#post98550][b]Sharlotte Johanson - 2013.04.05. 20:39[/b][/url]

Sok kedve igazándiból nem volt agyonfagyni, valamint agya is csak a kistestvéren kattogott. Meg nem bánta, de furcsa érzése volt, amiért megtette.
Csak állt egy darabig, aztán elkezdett lépegetni erre-arra, mászkálni fel-alá. Addig sem érezte annyira a hideget. Bár sokat nem kellett várnia, Zsolt elég hamar feltűnt. Tényleg várta már, hogy jöjjön, és el is mosolyodott. Ahogy közelebb ért és köszönt, már még inkább várta, mert rögtön a tárgyra akart térni. Előbb azonban meglepődésének tárgya inkább a rózsa, az ölelés, meg úgy az egész. Próbálta nem mutatni, de valőszínűleg elég nehéz volt, vagy nem sikerült.
- Öhm... szia. Köszi, jól. Te? - köszönt aztán ő is. Arckifejezését nem kontrollálta, csak egy hirtelen pillanatban váltott olyasmire, amit pókerarcnak mondanak. Már kérdezett is volna, és vette hozzá a levegőt, mikor a másik megszólalt. Ekkor következett a megdöbbentség, ami eléggé kiütközött rajta, ezt viszont így akarta.
- Mi van? Hiszen te hívtál. Mit szeretnél? - kérdezte szinte már felháborodva. Ugyan7gy elkezdett fel-alá járkálni, és erősen gondolkodni, mert ezen rendesen kiakadt. Tényleg egy képtelen hwlyzet, bár hogy jó lenne? Dehogyis. Ez a negatív fajtából. És mily' ironikus, hogy először is így találkoztak, hogy ismeretlen levelet kaptak. Így viszont már annyira sem vicces, mint akkor volt. Igaz, az is inkább szörnyű volt, mint hogy bárminemű humort fel lehessen benne fedezni, de ez egy fokkal jobb helyzet. Idegességében haját fogta, és tűrögette, annyira nem akart idegbetegnek tűnni. Érzéseit, gondolatait azonban nem tudta elrejteni, mert végképp tehetetlennek érezte magát, és csak egy játéknak, akivel valaki ott a függöny mögött kedve szerint szórakozik. Ez pedig nagyon nem tetszett neki.
- Figyelj, én nem írtam neked levelet, te írtál nekem. Ha pedig nem,akkor nem tudom mi van, de nagyon nem tetszik - állt meg egy pillanatra és nézett rá mondhatni dühösen. Persze nem rá, de másra nem tudott jelen pillanatban nézni, és különben is hozzá beszélt. Ez neki már sok volt, nem igazán tudta feldolgozni. Ezért tűnt el, lépett le. Hát igen, de már mindegy.
- Na akkor most mi legyen? - tette fel az egyszerű kérdést, fejét fogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=98699#post98699][b]Sharlotte Johanson - 2013.04.06. 10:22[/b][/url]

Hiába magyarázta ő, hogy nem küldött levelet, a másik - mint várta - ezt nem igazán értette meg. Zsolt csak azért is azt állította, hogy ő a levelét Lottétól kapta. Lehet ugyan, hogy a feladó neve helyén ez állt, de azt egészen biztos, hogy semmiféle levelet nem írt. Viszont kapott.
- De nem írtam, fogd már fel, kérlek - mondta még megerősítésképpen, hátha észhez tér, vagy valami hasonló. Talán elindulhat a megvilágosodás útja felé, bár mint aztán kiderült, neki is leesett a tantusz. Megszólalására a lány csak röhögni tudott. Persze,k optimisták. Attól még nem lesz jobb.
- Hát bocs, de valahogy nekem nagyon nem tetszik - mondta már összefont kézzel, eléggé idegesen. Ez persze csak pillanatnyi kifakadás volt részéről. Dühe ugyan nem csillapodott, de azért megpróbálta türtőztetni magát. A fel-alá járkálást újra elkezdte, mivel meg volt győződve róla, hogy ez segít. Hogy miben, az neki is rejtély, de valamivel talán enyhíthet a problémákon. Ezután következett persze az, hogy megkérdezze, mi is lesz most. Kicsit másféle választ kapott, mint várt, és abban a pillanatban meg is állt, de csak másodpercekre.
- Tudod, nekem igazából... - fejezte is be a mondatot, amint eljutottak agyáig a következő mondatok. Leginkább az utolsó pár szó ragadt meg úgy fejében, hogy azt nem tudta hova tenni. Arckifejezése megint csak váltott, most a meglepődöttség, és az értelmetlenség látszódott rajta. A hatás kedvéért még oldalra is döntötte a fejét, és szépen lassan kezdte el emelni tekintetét a fiú felé, majd mikor ez megvolt felé is fordult.
- He? - kérdezte egészen egyszerűen. Egyszerűen elképesztő, hogy mik vannak. Neki ez tényleg sok volt idegileg, meg sietnie is kellett. Vagyis nem kellett, de ő időközben eldöntötte, hogy gyors lesz és hamar hazamegy, amint csak lehet, mert úgy kisebb az esély, hogy észrevegyék, hogy lelépett. Vagyis valószínű, hogy ilyen szerencséje nem lesz, de annyira nem jár rosszul, talán.
- Mi van? - nyomatékosította még gondolatait, mert tényleg nem értett semmit. Először a levelek, igazi feladó nélkül, most meg ez. Erős gondolkodásba is kezdett, aztán ahogy felfogta, hogy mi is van, megdöbbent képet vágott egy pillanatra, majd érdekes mosollyal kezdett el alig láthatóan hátrálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=99697#post99697][b]Sharlotte Johanson - 2013.04.07. 17:26[/b][/url]

Nehezen ugyan, de sikerült megvilágosodni a levitásnak is. Annyira nem is kattogott már rajta, vagyis olyan szinten nem, de ugyanúgy zavarta. Csak nem látta értelmét tovább idegeskedni, ez van. Legközelebb egészen biztos, hogy senkinek, semmilyen körülmények között nem fog kimenni sehová, csak ha a levélben felismeri a személy kézírását, és meg volt beszélve személyesen is. Másképp nem, nincsen neki ehhez kedve állandóan.
Ez azonban nem elég probléma neki, még jön itt Zsolti a hülyeségeivel, a bókokkal. Elég zavaró volt az ölelés, a puszi és a rózsa is, aztán erre még rákontráz.
- Ó, hát annyira durva talán nem volt - néz ki magából érdekesen, ami azt sejteti, hogy nagyon durva volt, legalábbis neki. Meg a hangosan gondolkozás, ez akkor is ugyanolyan rossz. Képtelen volt felfogni, hogy ilyeneket gondoljon róla, de hát a tények azok tények. A további megnyilvánulások ugyanabban a stílusban és szándékkal hangzottak el, ugyanaz maradt a véleménye is.
- Kérlek, én nem pocsékolom az időt. Lenne dolgom elég - tájékoztatom tovább. Nem is hazudok, hogy elkerüljem az ittlétet, tényleg elég sok dolgom lenne, meg amúgy is haza akarok már menni. Erre azonban nem kerül sor olyan normális keretek között, mint én azt szeretném.
- Sétálni? - kérdezett vissza felháborodva. - Ja, hát.. menjünk - váltott is rögtön, amint eszébe jutott, hogy ha sétálnak simán elmenekülhet. De azért a szorító közelségből megpróbált távozni, és a szemkontaktust is kerülte, egészen egyszerűen arrébb lépett párat. Egy erőltetett és zavart mosoly jelent meg arcán. Már abszolút minden baja volt, és visszacsinálta volna az egészet, de semmiség, megoldja. Tehát akkor séta. Legjobb ha ennek a résznek is a faluközeli részén.
- Mondjuk... arra - mutatott egy irányba az elképzelései szerint. Még mosolygott is hozzá, mert aztán tényleg nem tudhatja a fiú, hogy mit akar Lotte. Maximum sejtheti, de amennyire kábult állapotban van, biztos nem tűnik fel neki. Addig pedig csak tette szépen egymás után lábait, a távolságot megtartva, a kommunikációt sem erőltetve, és a megfelelő pillanatra várva. Magassarkúban volt ugyan, de tud benne futni, ahhoz megfelelő a terep. Most még nézelődni is volt ideje, ilyenkor szép a természet. Hiába is beszélgetés - vagy ki tudja mi - céljából kérte Zsolt, hogy sétáljanak, neki nem volt kedve kezdeményezni, inkább elkerülte volna. Ha viszont muszáj lesz, majd akkor csinál valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=101364#post101364][b]Sharlotte Johanson - 2013.04.10. 16:31[/b][/url]

Szinte kényszeresen benne van, hogy kezdjen magával valamit, de a helyzet úgy hozta, hogy ez nem fog menni, vagy nehezen. Mikor viszont a sétálás lehetőségét a fiú felhozta mondjuk úgy felcsillant a szeme, és helyeselt is. Persze csak a hátsó szándék, ami neki kedvez, az áll mögötte, méghozzá a menekülés. Nem szép dolog, de ez érdekelte legkevésbé. Zsolt válaszán még nevetett is volna, de már nem ment neki, csak egy nagyon is erőltetett vigyor. Tehát csak ment előre szótlanul, várva a megfelelő pillanatot. Persze túl sokat várt volna, ha még csendet is akar, az nem jött össze. Vagyis egészen pontosan egy kicsit sikerült csendben haladniuk, és tartani azt a szerinte szükséges távot, ami úgy minimum sokkal több mint egy méter, de amint egy kicsit nem figyelt és a környezetét kezdte kémlelni, figyelni a fákat és a természetet - mert az ilyenkor olyan nagyon szép... -, elkövetett egy hibát. Kezénél a levitás kezét érezte, hozzá is ért egy cseppet, amire fejét és tekintetét is hirtelen oda kapta. Majdhogynem fel is háborodott, de csak egy csúnya pillantással jutalmazta az egészen, és kezét elrántva onnan, a másikkal összefonta maga előtt.  
Talán a köszönésen kívül az első számára értékelhető megszólalás most hangzott el a késő délután folyamán a másiktól. Olyasfajta "Köszönöm Istenem" érzés futott át rajta, elképesztően megkönnyebbült.
- Hát nem tudom mit vártál - vetette azért csak úgy oda neki. A mosolya már igazi volt, de még röhögnie is muszáj volt kijelentésként álcázott kérdése után. - De nem kell hazakísérned, eltalálok odáig egyedül is, kösz - egészíti még ki az előbbieket, ugyanazt a valljuk be, kissé gúnyos hangsúlyt használva. Még így is visszafogta magát, vagyis örülhet, mert egyébként durvább lett volna. Tehát még körülnézett, hogy merre is van az az arra, és tett is egy-két magabiztos lépést abba az irányba, majd azért még hirtelen megfordult sarkán és lépegetett vissza a másikhoz. Nem akart ő semmit, csak egészen egyszerűen felemelte az addig maga mellett tartott rózsát, és stílusosan visszanyomta a fiú kezében.
- Ja, és azt hiszem ez is a tiéd - fűzte még hozzá, majd hasonló laza mozdulattal fordult el, és indult meg előre, hogy aztán kiérhessen az útra. Tényleg nem volt neki szüksége a virágra, csak zavarta volna, meg nem kell, hogy Alex félreértse, vagy bármi. Elég makacs, nincs erre szüksége.
- Szia - kiáltott még vissza jó pár méterről, az 'a'-t jól elnyújtva. Már jó távol volt, és fogjuk rá, hogy addig egészen nyugisan lépdelt, akkor viszont elkezdett gyorsítani, ami átment kocogásba, majd futásba, hogy gond nélkül eltűnhessen, és elfelejthesse végre a történteket.