Az erdő felé sétálva lassacskán egy apró, fából készült ház tűnik fel a láthatáron. Ahogy egyre közelebb jutunk a kis viskóhoz, kivehetővé válik a ház oldalánál megbúvó melléképület - ennek belsejében kisebb-nagyobb ketrecek, boxok találhatóak, amelyekben az ápolást igénylő kisebb állatok és bestiák kapnak szállást, illetve itt raktározzák a gondozásukhoz szükséges eszközöket is. A lak mögött elterülő, Mihály által rendbetett kicsi veteményes alaposan kinőtte magát, látszik, hogy gondját viselik. Néhány növény tud vigyázni magára, ezek a veszélyesnek ítélt látogatók közeledtére elszaladnak vagy elbújnak a földben, de akadnak itt teljesen hagyományos zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is, továbbá bájitalhozzávalókat és egyéb gyógynövényeket is lelhet az elkerített területen a szemfüles kutakodó. A nyári szezonban hatalmas dinnyék nőnek itt, amiket szívesen megoszt látogatóival.


A házikót új gazdája nem igazán alakította át. Odakint még mindig nyúzott a lábtörlő, legfeljebb terepre való bakancs és gumicsizma állnak mellette; belül is leginkább a bútorok változtak csupán. A ház három helyiségből áll – egy fürdőszobából, egy konyhából és egy nappaliból. Ez utóbbiba érkezik az az illető, aki átlépte a küszöböt. Előszoba tulajdonképpen nincs, csak egy plafonról lelógó színes függönnyel elválasztott apró térrész szolgál arra, hogy felakasszuk a kabátot a falból meredő fogasra, vagy levegyük a cipőt.
Nagyjábóli látkép, a függöny nélkül
A nappali az épület legnagyobb helyisége, bár alapból nem mondható tágasnak. Az ajtótól jobbra egy hatalmas ablak található, amin rengeteg fény áramlik be. Talán a legnagyobb változás, hogy sokkal szellősebb, több a szabad tér - a padlót az ajtótól jobbra megemelték, otthonos zuggá alakítva, a bútorok nagyobbik része eltűnt. A szoba közepén heverő szőnyeget megőrizte, ám az ágyból mindössze a kényelmes matracot hagyta meg, amin tarka takaró és jópár párna hever mindig. A szekrényt egy ügyes bűbájjal voltaképp beleépítette a falba. Az elődje által gondosan fehérre meszelt falat Radúz rajzlapnak kiáltotta ki - amikor csak ideje vagy kedve engedi, festeget rá és díszítgeti. A szekrény melletti polcról jóformán eltűntek a könyvek (csak az okvetlen szükségesnek ítélt darabok maradhattak), így már felfért a gramofon és kevés személyes tárgya. A polc szélére apró égősort utánzó mágikus fényforrást aggatott.
A nappalit a konyha követi, amelyet most fagyöngysor helyett egy másik tarka, batikolt függöny választ el a másik helyiségtől. Berendezése tökéletesen átlagos, leszámítva azt a teakészletet, ami pusztán színeivel vonzza a takintetet. A pult álló fűszertartók száma gyarapodott, míg a rongyos, mugli szakácskönyvek eltűntek. A falak itt is fehérek, a kerámiatálak helyét pedig szárítani felakasztott növénycsokrok vették át. Az ablakban fűszernövények sorakoznak egy virágosládában.
A fürdőszoba meghökkentő egyszerűséget mutat. Bambusz kilépő, törülköző, illetve a tisztálkodáshoz használatos szerek. Az apró ablakra nagy, tarka üvegragasztó került és a ház egyetlen régi növénye is itt kapott helyet, hogy nuygodtan szövögesse magát tovább a végtelen (és a plafon) felé.

Andrej szaktársa igencsak kellemes figura, nem panaszkodhat, ha arról van szó, hogy úgymond mellé pakolták be, miszerint dugják össze a fejüket. Neki kicsit még szüksége van egy kalauzra, bár szerencsére nem erőltettek eddig semmit rá és még senki nem értette félre, hogy ő nem nem akar, nem tud sok dolgot. Nincs is ezzel gond, ha le van adva a drót a speciális igényekről meg minden, vagy épp csak susmogás, bár ezt annyira nem szereti. Azt sem, ha róla beszélnek, de úgy néz ki, elkerülhetetlen. Ez még a jobbik, a kellemetlen téma még talán annyira nem nyilvánvaló, ha mégis, akkor nem lesz őszinte a mosolya. Nagyon nem. DE eddig nem kellett aggódnia. Vagy már a franc se tudja, hogy mennyire. Még nem sikítottak és futottak el előle az alsóévesek, az már egy jó jel? Nézték egyszer tanárnak is, ami annyira aranyos, hogy az emlékén is mosolyog és amúgy nem, mert mindig rájön, hogy mennyire megy az idő és mennyit dobott ki az ablakon belőle. Mindegy is.
Most azonban ilyenekre nincs idő. A kis tanulmányi dolgait pakolgatja a táskájába, majdnem Petinek érzi magát az iskola előtt és még énekelni is támad kedve, de nem teszi. A lényegi dolog úgyis a srácnál van, ő él a kastélyban, nem lenne egyszerű mindig becipelni a faluból, főleg úgy, hogy ő legtöbbször az órák után a pizzázóba megy a műszakjáért, az otthonában kevesebb időt tölt, és akkor sem azt vizsgálja, amit kellene, vagy ha tanul is, néha belealszik. Meg kell még szoknia az időbeosztást és a teendőket, lévén, hogy évekig csak a saját kínjában fürdött és máshogy kellett boldogulnia, most meg így és még szokatlan. Egyre jobban bírja, szokja az alvási metódusokat és mindig csak akkor nehéz, ha jön a rossz időszak. Most viszont a jó periódusban mozog, kicsit jó is így, hogy erre időzítették, hogy leüljenek és átvegyék a dolgokat. Eredetileg az üvegházat akarta, de hát oda elvileg nem szabad – ha már valakit elkapott onnan és le is tolta érte -, így maradt ez. Nincs olyan rossz idő, meg biztos van rá mágia, neki meg egy vastag pulcsi a kabát alatt, bár sosem volt nagyon fázós, így... gond nincs. Igazít egyet a kósza tincsein, majd kimenetel a lakhoz, amely már elsőnek is tetszett neki, már-már azon volt, hogy menten elkéri a kulcsot és ő ideköltözik, de a vadőrnek biztosan nem hiányzik egy kolonc a nyakára, meg amúgy sem nagyon jár erdőt két lábon, így megint csak a lelkesedés. És most vár, leül egy rönkre és ha már a kutya sincs erre, hát rágyújt. Ezt nem tudja megszokni, hogy még egy kijelölt hely sincs és bújnia kell, mintha az anyja haragjától kéne tartania, így meg most aztán ronda bűnözővé válik. Hát ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=783535#post783535][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.15. 18:37[/b][/url]

Andrej szaktársa igencsak kellemes figura, nem panaszkodhat, ha arról van szó, hogy úgymond mellé pakolták be, miszerint dugják össze a fejüket. Neki kicsit még szüksége van egy kalauzra, bár szerencsére nem erőltettek eddig semmit rá és még senki nem értette félre, hogy ő nem nem akar, nem tud sok dolgot. Nincs is ezzel gond, ha le van adva a drót a speciális igényekről meg minden, vagy épp csak susmogás, bár ezt annyira nem szereti. Azt sem, ha róla beszélnek, de úgy néz ki, elkerülhetetlen. Ez még a jobbik, a kellemetlen téma még talán annyira nem nyilvánvaló, ha mégis, akkor nem lesz őszinte a mosolya. Nagyon nem. DE eddig nem kellett aggódnia. Vagy már a franc se tudja, hogy mennyire. Még nem sikítottak és futottak el előle az alsóévesek, az már egy jó jel? Nézték egyszer tanárnak is, ami annyira aranyos, hogy az emlékén is mosolyog és amúgy nem, mert mindig rájön, hogy mennyire megy az idő és mennyit dobott ki az ablakon belőle. Mindegy is.
Most azonban ilyenekre nincs idő. A kis tanulmányi dolgait pakolgatja a táskájába, majdnem Petinek érzi magát az iskola előtt és még énekelni is támad kedve, de nem teszi. A lényegi dolog úgyis a srácnál van, ő él a kastélyban, nem lenne egyszerű mindig becipelni a faluból, főleg úgy, hogy ő legtöbbször az órák után a pizzázóba megy a műszakjáért, az otthonában kevesebb időt tölt, és akkor sem azt vizsgálja, amit kellene, vagy ha tanul is, néha belealszik. Meg kell még szoknia az időbeosztást és a teendőket, lévén, hogy évekig csak a saját kínjában fürdött és máshogy kellett boldogulnia, most meg így és még szokatlan. Egyre jobban bírja, szokja az alvási metódusokat és mindig csak akkor nehéz, ha jön a rossz időszak. Most viszont a jó periódusban mozog, kicsit jó is így, hogy erre időzítették, hogy leüljenek és átvegyék a dolgokat. Eredetileg az üvegházat akarta, de hát oda elvileg nem szabad – ha már valakit elkapott onnan és le is tolta érte -, így maradt ez. Nincs olyan rossz idő, meg biztos van rá mágia, neki meg egy vastag pulcsi a kabát alatt, bár sosem volt nagyon fázós, így... gond nincs. Igazít egyet a kósza tincsein, majd kimenetel a lakhoz, amely már elsőnek is tetszett neki, már-már azon volt, hogy menten elkéri a kulcsot és ő ideköltözik, de a vadőrnek biztosan nem hiányzik egy kolonc a nyakára, meg amúgy sem nagyon jár erdőt két lábon, így megint csak a lelkesedés. És most vár, leül egy rönkre és ha már a kutya sincs erre, hát rágyújt. Ezt nem tudja megszokni, hogy még egy kijelölt hely sincs és bújnia kell, mintha az anyja haragjától kéne tartania, így meg most aztán ronda bűnözővé válik. Hát ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785780#post785780][b]Andrej Scotti - 2019.12.25. 15:44[/b][/url]

Mestertanonci éveim mi mással is kezdhetném, mint egy kiadós csapatmunkával. Vagy projektmunka, ahogy tetszik, igazából úgy vettem észre eddig, hogy nincs sok különbség az elnevezések között. Ha szaktársakként ezt a szót emlegetjük, mindannyian értjük, hogy mire gondolunk. Nagy sóhajtással vesszük általában tudomásul, hogy ismét össze kell dugjuk a fejünket a jó jegyért, ami először az időbeosztásunk bonyolult összeegyeztetésével kezdődik. Kinek könnyebb, kinek nehezebb ilyen szempontból. Azt utálom ebben a leginkább, hogy sokszor teljesen hasznavehetetlen a társam, míg más nagyon jól jár a párjával. Engem általában szeretni szoktak, mert a szüleim is botanikusok, ezért ha nagy a baj, bagolyban bármit meg tudok tőlük kérdezni. De egyébként azt veszem észre magamon, hogy némi tapasztalatot még én is szereztem az otthoni üvegházban, amikor be kellett ugranom harmadiknak a főszezonban. Elővillannak képek a gyerekkoromból, mint például apa könyvespolcának az átkutatása, amikben nagyon sok rajz volt a gyógynövényekről, vagy éppen a dédmamámmal való növénypréselés. Úgy tűnik, mintha születésem óta ez lett volna számomra a kijelölt életút, és csodálkozom ez alapján, hogy olykor elbizonytalanodtam az öt év alatt, hogy mégis mit is válasszak. Persze eridonoshoz képest megdöbbentőnek hangozhat, hogy valaki növénykéket szakért, úgyhogy mellé még keresem a kihívást, az adrenalint, amit valószínűleg a veszélyes növények fognak jelenteni.
Ilyenek a vadőrlak környékén ültetett veteményesben is jócskán vannak, ezért választjuk Beliánnal vizsgálódásunk színhelyéül. Nos, vele amúgy egész jól megvagyok, még ha egy nagy kérdőjel is számomra a srác. De csak átmenetileg, remélem. Hallani mindenkiről hall az ember valamit itt a kastélyban, általában bizalmatlanok vele szemben a társai, én viszont szeretek esélyt adni a másiknak és személyesen meggyőződni a tényekről. Esetleg majd most megtudok róla valami érdemit, persze első a feladat. Hozok én mindent a táskámban, amit előírtak, és amiről úgy érzem, hogy kelleni fog.
Utólag érkezem, de nem késem el annyira a találkozóról. Már messziről integetek neki, odaérve hozzá pedig jobbomat nyújtom, hogy lepacsizzunk. Felszabadult vagyok, mi más is lehetnék, ha növényekről van szó.
- Ugye, hogy nem késtem sokat? Cserébe hoztam mindent, ami kell - dobom át a vállamon a táskám, hogy szemléltetni is tudjam annak tartalmát. - Csak te nem érted, hogy pontosan mit is sóztak ránk? Na mindegy, majd megoldjuk valahogy... De azért, te mire is emlékszel? - ráncolom össze a homlokomat, ahogy fél szemmel már a veteményes irányában kémlelek. Megvizsgálni megvizsgálom azt a bizonyos növényt, de hogy miért kellünk hozzá ketten, hogy bármit is csináljunk rajta...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785874#post785874][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.26. 01:41[/b][/url]

Lábait kényelmesen nyújtja előre, így, hogy nem mozog, már azért kicsit belecsíp a hideg és megborzong. Vagy talán nagyon elbambult, megesik, mintha képes lenne egy pillanatra kiüríteni a fejét teljesen, semmibe simítani és csak létezni. De amúgy nem, csak képzelődik, hogy menten lesz valami plusz, ha már itt van, akkor ragadjon már rá valami olyan is, amelytől különleges lehet. Jó vicc, nem fog azért tárgyakat mozgatni, mert amúgy marha szépen ki tudja ejteni az igét. Varázsige. Annyira abszurd már maga ez a szó, hogy nem volt képes eddig kimondani sem hangosan, használt rá ezer szinonimát már, ha létezik annyi egyáltalán, nem számolta. Abszurd, mert a mesekönyvbe illik, vagy valami fantasyba, amit akkor olvas az ember, ha nem akar valóságot. De nem, ez itt valódi dolog, igazi és történik is valami, ha kimondják. Jobban ijesztő, mint valami mese.
Nyújtózkodva hamuz egyet, nem néz órát, nem emlékszik időre sem, mit beszéltek meg, mármint, hogy mennyi fér bele, estig várjon, vagy csak fél órát? Ráérni ráér, ez a biztos. Olvashatna is akár addig, de annyira nem túlbuzgó, érti ő, hogy ezek fontosak, de sosem volt az élen, az átlag felett, valahogy ha most onnan kell merítenie, amit abbahagyott, ez jön elő. Másik meg a bizonyítási vágy, amely kapar és azt mondja, igenis, előre. Nem tudja, melyik lesz erősebb, most inkább hamuz még egyet, ücsörög, az erdő felé bámulva veszik el kicsit a gondolatokban, érti ő, hogy közel a természet, de a saját bajából kiindulva, kicsit akkor is veszélyesnek tartja. Nem tudja az indokokat, nem olvasta el az iskola történetét sem, de a logikája azt mondaná, ott vannak a vadak és kijöhetnek. Vagy nem? Erre is van valami? Nem tudja. Lépések. Ezt tudja. Persze nincs szuper hallása, így időben fordul meg.
És még az is, akire várt. Kész szerencse. A csikket ledobva tapossa el, mintha lebukott volna vagy valami, a füstöt is ellegyezi, inkább mert nem illik ebbe belemásznia, de ha meg akarja korholni, hát tessék. Tény, ezt a szabályt nagyon, de nagyon szabadon kezeli. Cipője sarkával temeti be a nyomot végül és feltápászkodik a rönkről. Kicsit elgémberedett, lábán nyújt egyet.
- Dehogy késtél, én voltam valószínűleg korai. Fene se tudja. Az király, remélem én is jó cuccokat hoztam el – néz a táska felé, majd a sajátjára, amely már jóval szerényebb méretekkel rendelkezik. Vagy elhagyott valamit, vagy tényleg a másik gondolt jóval szélesebb skálán. Fene viszi, megoldja így is.
- Ahm... értem én, azt hiszem. Szabad föld meg üvegház közötti izé, meg hogy reagál más növényekre. De lehet csak álmodtam – nem alszik órán, de van, amikor csak pislog, mivel neki nincs öt éves, vagy több tapasztalata, amit mások az órákon szereztek meg. Most nyeli befele, jól halad, csak... kicsit nyikorog. - Ja ebben biztos vagyok, hogy megoldjuk. Azt már ne kérdezd mire, csak azt tudom, hogy itt nő a fák tövében, és öhm... Hát lehet én csesztem el. Nem biztos, hogy csapatmunka kell, de mondtam, hogy nem értek pár dolgot, szerintem ezt úgy vette, hogy valaki kísérgessen, mert nem tudom megoldani. Vagy mi. Szóval, bocs ha kolonc leszek. Ovis megoldás, de segíted a mágiátlan szaktársad? - bár talán az pont nem kell hozzá, fene tudja, lehet valóban olyan ökör, hogy így és tök véletlen kért valamit? - Na mindegy. Egyelőre azt lessük meg, mennyire bírják a fagyot ezek a vackok, aztán ha túléli, talán még le is arathatjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=785914#post785914][b]Andrej Scotti - 2019.12.26. 14:53[/b][/url]

Nem alsóéves már, hogy megmondjam neki, mit szabad és mit nem. Évek óta egyébként sem áll másból az életem, minthogy a szabályszegők után leskelődjek. Belefáradtam... Állandóan fegyelmezni se jó senkit, még ha cserébe sokáig kinn maradhatok járőrözni, és kicsit a magam ura vagyok. Lett valamiféle tekintélyem talán, de olykor az az érzésem támad, hogy a hátam mögött mindenki lenéz emiatt. Pedig nem a szigorú pártkatonaként funkcionálok a falak között, és mégis összesúgnak. Biztosan a közös utálat, hogy ha magukat nem, hát engem hibáztatnak a szabályszegésért. Megvan róluk a véleményem, de különösebben nem hat meg. Pár év és végzek, addigra már mindegy, mert én lettem a rangidős, és igyekszem megőrizni a kis pozíciómat. Ami miatt pedig jó a jelvényt viselni, az az ismerkedés. Régiekkel és újakkal egyaránt. Mindig megtalálnak, ha valami nem világos. Értesítenek, ha érkezik valaki a házba. Naprakész információim vannak, mert közvetlenül a vezetőségtől származnak, úgyhogy megbízhatónak is mondhatóak. Nem panaszkodom ilyen szempontból. A fiú viszont már elég idős ahhoz, hogy eldönthesse, mit csinál. Mindössze udvariasságnak fogom fel tőle, hogy a kedvemért elhessegeti a füstfelhőjét, amit eddig visszatartott lélegzettel próbáltam elkerülni. Mégiscsak az ő tüdejéből eregette ki. Azért leendő botanikusként nem szép, hogy teledobálja csikkel a vadőrlak környékét, de nem leszek szemrehányó, hogy teátrálisan felvegyem előtte. Én jobban vigyázok a környezetre, kész.
- Nem-nem, jól emlékszel. Hát, nem tudom mennyire lesz ez számodra érdekes - csóválom a fejem kissé csalódottan, de talán a növények között lesz valami ritka fajta, hogy feldobjam a napját. Mégse hagyhatom, hogy hiába jöjjön velem. Nekem nem nagy szám ezt vizsgálni, hiszen láttam otthon eleget, ilyenkor jön ki rosszul, hogy a tananyagban egy kicsit előbbre járok a kelleténél, de pont ezért kezdtem a veszélyes növények termesztésébe, és vállaltam el egy halom kutatómunkát egyénileg.
- Te jó ég, hogy én mekkora seggfej vagyok! Igen, már rémlik. Na, de azért remélem nem érzed magad hátrányban, vagy lemaradva. Elég tré, ha ezt érezteti veled a tanár. Szerintem a növényekkel könnyű megbarátkozni. Gyere... - veregetem meg a vállát bátorítólag, de a szégyentől vörös fejjel. Azt hiszem, figyelés helyett inkább a füzetembe rajzolgattam, amikor a fiú segítséget kérhetett. Én mindenkinek segítek, mert ilyen vagyok, de nem biztos, hogy követni tudják a stílusomat. Előttem nem kell, hogy magyarázkodjon.
- Melyik rész nem világos pontosan? Bátran kérdezz, ne szégyelld! Inkább most, mint a vizsgán, tudod. Különben is eléggé szeretnek rólad beszélni - kapok a számhoz az utolsó kis elszólásomat követően, majd a zavart köhintésem után megállok a veteményes előtt, és nézegetem, hogy mit is lehetne megvizsgálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=15&post=786231#post786231][b]Helvey Belián Balázs - 2019.12.28. 00:08[/b][/url]

Egy bűnbánó tekintet belefér a dologba, több nem is kell, hiszen nem fog már azon változtatni, hogy ő milyen is, a megszokások rabja, ez tény és azért na, nem egy zárda ez, mindenki és mindig meg fogja találni a kiskaput, az meg, hogy ebben nem is egyedüli, már meg sem említi magában, az lenne a meglepő, ha így lenne. De nem így van, szerencsére. Mindegy is. Hamar túllép ezen, főképp, hogy szóba sem hozza, így már mehet tovább minden, a téma is és a lényeg is, amely miatt kihúzták magukat idáig. Kezeit átdörzsölve hallgatja a srácot, annyira bambult eddig, hogy kicsit el is gémberedett a hidegtől, mindenesetre, túléli, nem kell attól aggódnia, hogy menten az ujjvesztés fenyegeti. A másikra pillant, apró, megkönnyebbült szusszanás, hogy a memóriával nincs sok gondja, működik, még ha most gondolatai, figyelme sok helyre ágazik. Menni fog ez, úgy érzi.
- Ahh király – bólint egy aprót mellé. - Ugyan, nekem? Rohadt könnyű lekötni az érdeklődésem, mert hát... tudod, az újszülöttnek minden új, bár azért nem mondom azt, hogy semmit sem láttam, hallottam eddig, de na. Érdekes lesz, meg muszáj is, ha már ebből akarok vizsgázni meg ööö valami papírt szerezni, ilyenek. Szóval annak kell lennie – persze, sosem lesz minden az, mindegy milyen szakon, milyen iskolában, a száraz és unalmas tananyagot nem tudja kikerülni senki sem, itt sem, viszont ki tudja, lehet még azt is sikerült majd érdekesnek találnia, még ha a stréber kategóriából mégis kiesik. Mindennek van határa. Ez itt még egész egészséges, volt már hasonló csoportos munka az eddig általa ismert oktatási rendszerben is, az már más tészta, hogy ő az, aki a legjobban más ebben az egyenletben és a társaságból kicsit még mindig kiveszi magát. Örül, hogy a csapatos megáll kettőben, de mégsem mondja ki, kicsit furának hangzana, még azt hinné, mást várt és most csak hagyja, hogy itt legyen.
- Miért lennél az? - kapja fel a fejét arra, ahogy kirobban belőle. Nem úgy mondta, mint aki meg van sértve, csak közölte. Ó, a legutolsó dolog az, hogy ő a mágia miatt siránkozik. Néha persze tesz rá egy lapáttal, teszi a fejét, de nem, egyik sem komoly. Még mindig nem fáj neki. - Dehogy érzem, majd megoldom a magam módján, ha meg nem, akkor így jártam. Már a beiratkozásnál vállaltam, hogy erre valaki felkapja a fejét, van, aki nem – von vállat, elmondták neki akkor, hogy mi van, most meg ő, továbbiakban nincs probléma. Persze, mások is máshogy élik meg az ő „hiányosságát”, van aki nem érti, van, aki ezért merésznek és bátornak tartja (jó vicc) és van, aki sajnálja kicsit. Amit nem szeret. - Nem érezteti, szerintem csak félreértette, hogy le vagyok maradva kicsit, mindegy már. Nekem így is jó, ha ketten valamit, de ha neked dolgod van, maximum a jegyzeteid nézem át – benne van ő mindenben, abban is, hogy barátkozik és hogy utána lépked. Miért ilyen vörös? Zavarba hozta ezzel? Szégyen? Na ezeket nem akarja, kicsit el is húzza a száját, megcsóválja a fejét.
- Ne kapj azért agyvérzést – bök az arca felé, de vigyorog is, ne érezze, hogy neki most kellemetlen a légkör. Körbepillant, lenne pár kérdése, leginkább a növényhatározás. Be kell vallania, hogy bemagol ő bármit, ha nem jól ismeri fel, vagy sehogy sem, közönséges gazt is mágikus növénynek néz és a többi. De egyelőre nem ezt hozza fel, hanem felkapja magában az utolsó mondatot. Szemöldöke megemelkedik, szíve kicsit hevesebben ver. Pletyka, oké, csak nem mindegy, miről. Jaj, csak azt ne...
- Rólam? És mégis mit? - mert tényleg érdekli, addig nem is tér a tananyagra. Csak mondja is el.