36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Erdős-Prinz Vivien
INAKTÍV


Kicsorbult aranycsengettyű
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 943
Írta: 2018. február 25. 14:45 | Link

Apáthy Marcell


Borzasztó ez a nagy hideg, főleg itt északon, fenn a hegyek környékén. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült Lengyelországban kibírnom a teleket annyi éven át, főleg a síparadicsom közelében, ahol a nagyszüleim élnek.  Sajnos ritkán van már lehetőségem látni őket, pedig gyerekként nagyon élveztem náluk lakni, akkor rengeteget fejlődött a lengyelem. Igazából hiába itt születem, sokkal jobban szerettem Lengyelországot, a lengyel mugli városokat, mint a magyarokat, teljesen megértem, hogy miért vágyott annyira vissza a nagymamám.
Szerencsére eddig tök jól megúsztuk a hideget meg a havat, de eljött, aminek el kellett jönnie: beköszöntött az igazi, hideg, havas, csípős tél. Sosem esik jól, amikor az ember szinte már a csontjaiban érzi a fagyos levegőt, de inkább most, mint majd húsvétkor. A húsvét már nincs is olyan messzire, csak remélni tudom, hogy a tél addig kitombolja magát.
Nem csak nekünk kellemetlen ez az időjárás, hanem a vadon élő állatoknak is, így úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ráérek ma délután, akkor viszek ki az állatkáknak egy kis ételt az erdőbe. Felkaptam a legmelegebb szövetkabátom, a polárral bélelt, puha, kötött kesztyűmet, a legmelegebb sapkámat és a két méteres sálamat úgy a nyakamba tekertem, hogy csak a szemeim látszottak ki. Smink ma nincs rajtam, ha a csípős szél megfújja a szemem, csak bekönnyezik tőle, az meg nem szép.
A legnagyobb vászontáskámat jól megpakolom mindenféle maggal, műanyag tálakat, egy üvegben meleg vizet, valamint megkurtítottam a család húskészletét, hogy a ragadozóknak is tudjak enni adni
Picit csúszkálva jutok el a vadőrlak környékére, a legtöbb helyen teljesen szűz hó van, én hagyom az első lábnyomokat bele. Nem merek mélyre bemenni az erdőbe, mert úgyis eltévednék, a fákon és vakító fehérségen kívül semmi tájékozódási pontom sincs. Az éhes állatok úgyis kijönnek élelmet keresni.  A vadőrlak mögé megyek, hogy nyugodtan tudjanak enni, hogy ha megtalálják, amit hoztam. Az egyik fán árválkodik egy madáretető, annak a megtöltésével kezdem a mai erdei kalandomat, majd a vadőrlak mögötti cseréprakásból elhozok egyet, s bűbájjal felhevítem azt.
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. február 25. 15:31 | Link

Tanárnő, kérem...

Valahogy nem találom önmagam. Most minden nyugis az életemben, semmi dráma, semmi önsajnálat, és azt hiszem, ebben a kellemes légkörben igazán pocsékul érzem magam. Azt hiszem nem vagyok normális. Mármint, élveznem kellene az életet, nem? A nyáron töltöm a huszadik születésnapom, van barátnőm, munkám és szerelmes vagyok a legjobb barátomba. Mi sem lehetne jobb ennél, nem? Az alapképzésen pont ugyanez volt a felállás, ott Fanni játszotta a barátnőmet, most Lina csinálja ugyanezt, és változatlanul szerelmes vagyok Kamillába. Tök természetes az életem, és mégis lassan úgy érzem magam, mint Tommen, csak tudom, hogy én hiába lépnék ki olyan halál lazán egy ablakon, a hülye mágia, ami a kastélyt átjárja, lelassítaná az esést, és a végén meg eltörné az orromat, hogy tuti legyen a hatás.
Szóval ebben a kellemetlen egyhangúságban indulok neki, hogy járjak egyet. Kint ugyan hideg van, holnap pedig Sárkánytanból vizsgázom, amiből semmit sem tudok, és amit nem is könnyű órán megtanulni, ha ilyen tanerő tanítja, mármint férfi szemmel eléggé dögös, szóval nehéz nem arra koncentrálni, hogy amikor egy kedvesebb tananyagrészél tart, az ajkai mellett egy kis gödröcske megjelenik. Aztán a tekintetem se mindig tud teljesen fennmaradni. Következő életemben pedig remélem, hogy átugrom ezt az elhúzódó kamaszkori vágyódást az ellenkező nem iránt, mert szörnyen kínos leplezni a vonzalmat. Vagy ha eztán is ilyen leszel, csak olyan helyre megyek tanulni, ahol hetven fölötti tanárok tanítanak.
A pince szörnyen unalmas és nyomasztó hangulata miatt úgy döntök, hogy sétára adom a fejem. Nem érdekel, hogy hideg van, sem, hogy alapesetben ilyenkor inkább szundítanék egyet, most valahogy úgy érzem, hogy ki kell mozdulnom, kicsit nem gondolni semmire. Csak össze-vissza bóklászok, és fogalmam sincs, hogy merre visz a lábam, amíg meg nem érkezek a vadőrlakhoz, és bele nem botlok egyenesen a holnapi vizsgám szöszke felügyelőjébe.
- Tanárnő!
Nem beszélek hangosan, nehogy megijesszem, vagy megzavarjam az állatokat. Bevallom, szörnyen zavarba jövök egyből, és kicsit le kell sütnöm a tekintetem. Nem hittem volna, hogy bárki is lesz itt, így hát ennyit a fejem kiszellőztetéséről.
- Segíthetek önnek?
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Vivien
INAKTÍV


Kicsorbult aranycsengettyű
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 943
Írta: 2018. február 25. 16:12 | Link

Apáthy Marcell



Szerintem minden nap ki fogok ide jönni, végül is, ha bejövök vizsgáztatni meg ilyenek, amúgy is itt megyek el. Néha lehet picit könnyebb lenne, ha a kastélyban  élnék, de  összességében mindenkinek így a praktikusabb, hiszen így tudok segíteni anyának is, meg lehetek a beszt nagynéni evör. A múltkori Hannah-val történt beszélgetésünk után próbáltam változtatni egy kicsit, és így már valamivel könnyebb az aprónéppel nekem is. Nem hiszem, hogy valaha lesz más gyerekem, mint a macskáim, de azért ez hasznos lesz, más nem az unokahúgommal meg az unokaöcsémmel.  Gondoltam rá, hogy őket is kihozom, mert biztosan élmény lenne nekik, de aztán hagytam, mert nem akarom, hogy feleslegesen kint legyenek a hidegben, ráadásul, ha elkezdenek itt rosszalkodni, akkor elriasztják az állatokat. Jelenleg csak néhány cinegét látok az egyik fáról kíváncsian kukucskálni, a távolból pedig hallok rigókat meg gerléket. Remélem sikerül megtalálniuk a kitett elemózsiát.
Miután kellően sikerült felmelegítenem a cserepet, rápakolom az egyik műanyag konyhai tálkát, majd a kesztyűmet levéve lecsavarom az üveg tetejét és beleöntöm a még langyos vizet. A hidegben azonnal gőzölögni kezd, rá kéne még olvasnom egy bűbájt, mielőtt elindulok.
Ekkor hang üti meg a fülem, ismerősen hangzik, de nem tudom hová tenni. Az ismerős ismeretlen irányába fordulok, halványan elmosolyodva bólintok a fiatal srácnak.
- Ó, szia! Te is kijöttél levegőzni ebben a jó időben?-
Kérdem csevegő hangon. Sokat ábrándozik a fiú az óráimon, de nincs vele nagy baj. Ha jól tudom, akkor nincs a mi szakirányunkon, úgyhogy annyira nem is kell neki. Vannak egy páran így, felveszik, mert eléggé érdekes terület.
- Azt megköszönöm! A húst ki tudnád tenni a ragadozóknak?-
Kérlelem a táskámban könyökig turkálva az ételhordó után. Megfogtam, hogy elpakoljam, de nagyon nem szívesen foglalkozom ilyen kajákkal, már undorodom tőle. A lezárt ételhordót a rellonosnak nyújtom.
- Köszi! Van nálam vagy két alma, az a rigóknak nagyon jó lesz. Szerintem még olajos magvakat kéne kitenni, főleg az hoztam.-
Magyarázom félig a fiúnak, félig magamnak, miközben az egyik odúba is beszórok egy adag magot.
- Te látsz valami jó helyet arra, hogy felszúrjuk az almát?-
Kérdem a fehérséget kémlelve. Régebben úgy is sokat másztam fára, innen nem olyan messzire estem le és törtem be a fejem  még tizennégy évesen. Úristen, de rég volt az.
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. február 25. 16:41 | Link

Tanárnő

Furcsa érzés, hogy letegez, én meg magázom. Valljuk be, nem is nagyon szeretnék beszélgetni vele, mert még a végén lebukok, hogy nem figyelemzavaros vagyok, hanem még mindig eléggé kamasz.
- Persze.
Átveszem az éthordót, nem gondolom, hogy olyan nagy probléma lenne a hús megérintése, láttam undorítóbbat is, mint például amikor anyám azt a furcsa és büdös növényt kaszabolja, amit ha nem kaszabolna, akkor megfojtaná, és amúgy kártékony, kivéve, ha az ember bizonyos hozzávalókkal arckrémnek használja. Az emberi bőrt hihetetlenül felfrissíti. Furcsa dolog a természet, és furcsa az is, amit anyám művel, de valljuk be, vagyok olyan őrült, hogy kérdés nélkül segítek neki is, akkor már pár szelet nyers hús nem árthat.
- Maga nagyon menő. Vagány.
Remélem, hogy nem lépek át ezzel egy határt. Hallottam már olyat, hogy tanárok, férfi emberek a diáklányokkal kezdtek ki, sőt vettek feleségül vagy ejtettek teherbe, de olyat még sosem, hogy egy fiú udvarol a tanárnőjének. Nem mintha udvarolni akarnék, én csak, előbb beszélek, és utóbb gondolkozom.
- Volt itt régebben egy olyan madáretető, aminek nem volt teteje. Egyszer az egyik gyakorló gurkó eltörte a botot, amin állt. Azóta se csinálták meg, gondolom bent lehet a házban.
Tudom, hogy tökéletes lenne, jobb, mint bármi, egy röpke pillanatig elgondolkozom a helyességén, majd végül teszek egy lépést a ház felé, aztán még egyet, meg még egyet, és bumm, ott is állok a hátsó bejárat melletti ablaknál, és a kezeimmel eltakarva a külvilágot, nézem át a csendes és üres házat.
- Az ott, nézze... az az. Szerintem az tökéletes lenne.
Ellépek, és engedem, hogy ő is odalépjen, megnézze, mire is gondoltam.
- El van törve, de szerintem meg tudnám javítani, csak ki kellene hoznunk onnan.
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Vivien
INAKTÍV


Kicsorbult aranycsengettyű
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 943
Írta: 2018. február 25. 17:29 | Link

Apáthy Marcell



Halványan mosolyogva biccentek a fiúnak. Nem annyira hangoztatom az iskolában, hogy nem eszem húst, mert általában a szokásosnál is őrültebbnek szoktak nézni, ha megtudják. Én nem tudom, hogy mit lehetne csinálni azzal kapcsolatban, hogy komolyan vegyenek az emberek. Arról már leszoktam, hogy színes csíkokat fessek a hajamba, esetleg az egészet lehetne valami barnára? De az annyira nem én vagyok. Apu már amúgy pedzegette, hogy tiszta komolytalanul nézek ki. Azt mondta, hogy öregítsem magam sminkkel, vagy valami. Másnál működik, nálam még az sem.  Nem értem, még a bordó rúzs sem használ.
- Oh… öhm... köszi, hogy így gondolod. Nem ezt szokták mondani. Vagyis… a hét éves unokahúgom és unokaöcsém, ők mondták már.-
Mondom nevetve. Hát igen, nem épp ez a jelző, amit szoktam kapni, de legalább vagány nagynéni vagyok, meg vagány nagytesó. Apám is azért nem akarta, hogy sokat együtt lógjak a féltestvéreimmel, mert félt, hogy beleköpök az aranyvérű neveltetésükbe, ha már az enyém elcsúszott. Ahhoz képest, hogy gyerekként milyen jóban voltunk, már évek óta alig beszélek velük, még baglyokat sem nagyon váltunk, csak ünnepekkor. Sajnos.
- Pedig azt semmiség lett volna megcsinálni. Nem is értem.-
Felelem csalódottan, miközben visszaveszem a kesztyűmet, mert már kezdem nem érezni az ujjaimat, de legalább cserébe jó vörösek lettek. Kíváncsian figyelem, hogy mit csinál a fiatal srác, majd én is megnézem magamnak az ablakon keresztül a törött botot.
- Tényleg, ez pont tökéletes lenne. -
Helyeslek ellépve az ablaktól, egyenesen az ajtóhoz sietve. Megpróbálom lenyomni a kilincset, ám zárva van. Logikus, nincs vadőr, nincs belépés.
- Ez vajon az iskola tulajdona most, vagy magántulajdon?-
Gondolkodom ismét hangosan. Azért betörni nem nagyon kéne. Nem is tudom, hogy mióta nincs vadőrünk, Livvel szoktuk hellyel-közzel ellátni a feladatkört, mint ’bestiás’ tanárok, de jó lenne, ha valakit felvenne az intézmény.
- Meg kéne próbálni egy faágat megbuh… bütykölni előbb.
Döntöm el egy pillanat alatt, félúton moderálva magam. Tizenévesen tuti, hogy nem gondolkodtam volna, hanem egyből rárepültem volna a zárra, de azért most már megfontoltabb vagyok.
Az egyik közeli alacsonyabb fához érek, talán almafa lehet.  Nem akarom megolvasztani rajta a havat, mert szerintem megzavarná a fát, aztán még képes lenne elkezdeni rügyezni ebben az ítéletidőben, így hóval együtt felmászom a legalsó ágára. Kabátban határozottan nem megy könnyen, meg a gyakorlatból is kiestem, de legalább fent vagyok.
- Arra gondoltam, hogy ha lenne egy erősebb gally, vagy valami egy darabot lehasítanék Diffindoval és akkor arra talán fel lehetne szúrni.-
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. március 10. 18:18 | Link

Tanárnő, tisztelettel ...

- Mit szoktak mondani?
Érdeklődöm, miközben figyelmesen körbenézem az ajtó körülötti területet. Figyelek persze a tanerőre is, de régi emlékeimre, és kiváló nyomolvasói képességeimre hagyatkozva, arra a következtetésre jutok, hogy van itt egy pótkulcs. Nem akarok persze feltűnően kutatni, meg úgy csinálni, mint aki nem figyel rá, mert de, figyelek. Úgy tűnik, hogy az újságírói véna kihozza a férfiemberből azt a csodálatos képességet, melyet úgy irigylünk alapból a nőktől, vagyis a többfelé figyelés képességét. Én magam igazán hálás vagyok, hogy egy ilyen adomány birtokába kerültem.
- Én sem. Tényleg semmiség, igazán. Ha bejutunk, a vizsgán plusz öt pontért, megcsinálom.
Nagyon nagyon nagyon félek a vizsgájától, de remélem nem lesz olyan vészes. Mondjuk ha egy walesi zöld térdkalácsának főbb alkotóelemeit kell elsorolni, akkor élből kijövök, és sikítva elszaladok. De remélem, erre nem lesz szükség, éppen elég csorba esett már a becsületemen a legutóbb, amikor Kamillával beszélgettem, majd megjelent Lina és az egészből lett egy elrohanós-sütizős szakítás. Valahogy ezt még mindig nem emésztettem meg teljesen, mert nekem olyan nagyon természetellenesnek tűnt a dolog, főleg mivel tényleg csak beszélgettünk.
- Bármelyik is, van hozzá pótkulcs.
Emelem fel büszkén a bejárathoz tartozó extrát, amit tudtam, én, hogy itt találok, valamelyik bemélyedésben. És voala, meg is van. Innentől a másik félen múlik, hogy bemegyünk-e. Nem tűnik rossz arcnak, az óráit is csípem, és szerintem így, hogy van kulcsunk, nem is ellenkezik annyira. De azért az ujjaim között forgatva a réz szépséget, teszek egy finom, motiváló megjegyzést.
- Jajveszékelést hallok.
Még egy aggódó arccal is megtoldom a mondandómat. Majdhogynem igaz is. Hallom a csivitelő madarakat, és ha érteném is őket, akkor biztos, hogy azt közölnék velem, hogy mennyire nagyon éhen akarnak halni. Szegények, hihetetlen lenne, ha hagynánk csak úgy éhen halni őket.  
- De persze, a diffindo se egy rossz ötlet, egy kis mágiagyakorlás sosem árt.
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Vivien
INAKTÍV


Kicsorbult aranycsengettyű
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 943
Írta: 2018. március 12. 13:42 | Link

Apáthy Marcell

Nagyon jó érzés azért segíteni az állatokon, bárcsak többet tudnék tenni értük. Nem hiszem, hogy azért mondjuk egy gyógyítói szakot el tudnék, vagy inkább el akarnék végezni. Jó, persze szereztem képesítéseket, többet is, jó volt, szép volt, de köszönöm, nem akarok a mostaninál közelebb kerülni bármilyen oktatási intézményhez.  Ha őszinte szeretnék lenni magamhoz, ennyi felelősség elég is nekem, amit itt az iskolai falain belül el tudok látni. Anyukám sem szerette, hogy ha bestiák között vagyok, de azt máig nem tudom eldönteni, hogy ez csak ilyen általános anyai féltés, a varázslények erejétől félt-e, vagy egyszerűen bennem nem bízik. Szeretem azt hinni, hogy az első, de valószínű, hogy mind a három keveréke, amiben eléggé nagy fajsúlya van a harmadiknak.
A fiú kérdésére rámosolyogok. Meglepődtem azon, hogy így rákérdez, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak.
- Hebrencs, felelőtlen, gyerekes. Nem elég aranyvérű. -
Pár jelző kibukott belőlem, édesanyám inkább  finomabb dorgálás híve, meg annyira nem törődik a vérminőséggel meg a neveltetéssel, de azt tudom, hogy apukám már leírt. Már kamaszként leírt, azt hiszi, hogy anya hibázott velünk… Nem tudom, hogy most milyen életem lenne, ha együtt maradtak volna, valószínűleg lenne egy bukott beuxbatonsos bizonyítványom, és meg lennék bélyegezve, mint most. Lengyelország sokkal jobb hely volt, ott örültek a magyar névnek, Franciaországban a húgom csak egy lenézett kelet-európai volt eleinte, akármennyire is aranyvérűek.
- De ezekkel nem kell törődni, mert hát… így is lehet vinni valamire. Nem kell beállni a sorba.-
Mondom határozatlanul. Igazából ezzel csak magamat próbálom győzködni, de tudom, hogy ennyi idősen már nem ilyennek kéne lennem, meg sokkal jobb volna, ha rendezettebb lennék, de hát ez van. Ez vagyok én, legalább egyedi? Meg anyu sem csinálta jó, tök hamar férjhez ment, aztán meg egyedül maradt. Most én is ugorjak bele egy házasságba? Áh, tuti nem.
Nevetve csóválom a fejem a fiú ajánlatára. Hát igen, nem tudhatja, hogy milyen vizsgákat tervezek, a diákok könnyen hihetik azt, hogy megbosszulom az év közbeni magatartásukat, de nem. Nincs kedvem sokat javítani. Akinek kell a tudás, az úgyis megtanulja meg kér külön feladatot.
- Ám legyen! De aztán tökéletesnek kell lennie. Menni fog? Kell a segítség a vizsgához, azt hiszem.-
Felelem a lehető legegyüttérzőbb arccal, nagy szemekkel. Nehéz lesz, nagyon nehéz.
- Áh, a pótkulcs tökéletes. Ebbe nem hiszem, hogy bárki belekötne. -
Ekkor erős csiripelés üti meg az én fülemet is. A szomszédos fa alatt hagytam a már picit nyitott zsákot, aztán éppen azt próbálják tovább szakítani, meg veszekszenek, hogy ki érjen oda hamarabb.
– Óóó, szegénykék! Jobb lesz, igazad van, jobb lesz sietni. -
Felelem lecsusszanva a fáról. Felesleges dolog volt felmászni, főleg, hogy van pótkulcs, ezt eszembe sem jutott megnézni. Picit meginogok, ahogy a mély hóba érkezik a lábam, meg hát ugye be is rozsdáltam már fára mászásból. Régen nem csináltam már ilyeneket.
- Gyakorolhatjuk másként is, hadd egyenek, amíg elkészülünk.-
A pálcámmal intek, mire egy nagyobbacska folton megolvad a hő. A táskámban van még egy kisebb csomag bontatlan eledel, amibe belemarkolok és kiszórok a füves-avaros részre belőle vagy két marékkal.
- Mehetünk! Most már ellesznek, amíg elintézzük. Az erdő mélyén is biztosan sok az éhes állatka…-
Folytatom főleg inkább magamnak. Nem szívesen megyek be az erdő mélyére, amilyen ügyes vagyok, még el is tévednék. Biztosan ki tudnék kecmeregni valahogyan, de nem érzem magamban az erőt meg  a tehetséget.
Megvárom, hogy a fiú beengedjen minket. Legelőször nem a törött fadarabért megyek, hanem szétnézek a kunyhóban. Jó poros itt minden, látszik, hogy régen nem jártak már benne.
Komótosan odasétálok a céltárgyunkhoz, amikor is a viskó sarkából mocorgást vélek felfedezni, először csak halk molyolásként, majd egyre hangosabban, majd végül morgásba megy át.
- Belóghatott valahol egy bestia, húzódj mögém!-
Utasítom, némileg riadalommal a hangomban. Feltartott pálcával a fiú elé állok, és a veszedelem(?) forrásába nézek, hogy mikor tűnik elő. Remélem, hogy csak egy kóbor macska szökött be, de ha ez cica, akkor nagyon mérges. Nem lehet túl nagytestű, nem láttam sehol olyan nagy rést. A kéményen esett volna be?





VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. december 23. 22:13
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. március 13. 09:07 | Link

Tanárnő

- Nem eléggé aranyvérű, voah, ez az évszázad sértése úgy vélem.
Jegyzem meg egy kicsit nagy vigyorral az arcomon. Nem félek tőle, hogy megsértődik, nem tűnik olyannak, mint aki emiatt a tóba veti magát, és hősiesen várja a megfulladást a derékig érő vízben.
- A családom egyike azoknak, akik Csermelymenedéket építették, de én sem vagyok eléggé aranyvérű, szóval nem gáz szerintem, ha ön sem az.
Az ön előtt azért van egy picike megingásom, mert majdnem letegezem, de hát egyrészt fiatal, másrészt laza, harmadrészt meg férfiszemmel igencsak vonzó, negyedrészt pedig fiúból vagyok összerakva, aki lányból van, azt már megnézem magamnak. Nem mintha tudnék szabadulni a Farkas-átoktól, de azért ennyit megengedhetek magamnak.
- De nem ám, én például a családi hagyományokat sem követem. Az édesanyám biokozmetikumokat gyárt, ilyen középdrága holmik, egy csomó lánynál láttam, mint a kincset, úgy őrzik őket, apám pedig a parkosítás és a növényvilág nagy híve, én meg írok.
A végén egy kicsit vállat vonok, mintha nem nagyon számítana, de tudom, hogy ez nekik is, nekem is számít. Nekik azért, mert félnek, hogy ha nem viszi tovább egyikünk se azt, amiért ők dolgoznak, akkor több évszázados családi hírnév veszik oda (Legalább egy jóravaló botanikus lányt találnál magadnak!), másrészt meg nem értik, hogyan lehet fontos néhány leírt betű számomra, és mégis miből akarom majd eltartani a családomat, biztosítani nekik az életkörülményeket, amiket én is megkaptam. Ez valahol talán jogos, mégsem visz rá a lélek, hogy így tegyek, sem, hogy botanikus lányt keressek, sem, hogy én magam beálljak a gyógynövények világába.
- Hát ez nem hangzik túl bíztatóan, tetszik tudni?
Jó, van némi tudásom, de évközben nem egyszer elábrándoztam, és azért így nem mondanám azt, hogy tökéletes is lesz a dolog, ahhoz nem vagyok eléggé nagy arcú. Sokan ki tudják dumálni magukat, de rajtam meg látszik szerintem, hogy milyen kis béndzsa vagyok, nem jönne össze a dolog.  
- Maga jobban felkészült, mint a manók év elején.
Pedig azért az évnyitós terülj terülj asztalkám nem egy olyan dolog, amit az ember nagyon ki akar hagyni. Szerintem a sok ijedt kiskölyök azért tapad meg az iskolában, mert akkor olyan marha jó a koszt, és azt hiszik, mindennap ezt esszük. Mondjuk sosem rossz, változatos, és mindenkire odafigyelnek, a vegától a laktóz-intolerancián át a finnyásig. Elpillantok arra, ahol a füvet belepik a madarak, majd visszafordulva, elégedetten fordítom el a kulcsot az ajtóban, és engedem előre a tanerőt, végül pedig én is belépek, vele ellentétben én azonnal a célhoz lépek. Nem tűnik túl nehéznek, és ahogy a sérülést nézem, megjavítani se lenne sok idő. És akkor megtörténik. Jön valami hang a sarokból, és addig nincs is baj, amíg a valamilyen hang nem kezd el morogni.
- Hát ez remek.
Engedelmesen beállok mögé, de az ösztöneim azt súgják, hogy nem feltétlenül tanácsos csak itt álldogálni. Ösztönből fogok rá a derekára, majd húzom közelebb magamhoz, remélve, hogy nem pofoz fel azonnal, és így kezdek hátrálásba az ajtó felé. Megtanulhattam volna már, hogy ami elhagyatott, az nem feltétlenül üres.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék