28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 18 19 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 1. 17:30 | Link

Márkka©



Erdélyi Pocahontas – útirajz Ugron Zsolnával. Ezt a fejezet címet is adhatnám az eddigi történéseknek, csak teljesen értelmetlen lenne, bár jól tükrözné a valóságot, mert annak sem volt semmi értelme, mint ahogy értelmetlen volt ez a pár óra is, amit itt töltöttem a kis vörössel, akinek még a nevét sem tudtam. Egyik őrület történt a másik után, egy hollywoodi filmrendező, sírva könyörögne a receptért, mármint, hogy forgatókönyvet írna róla, amit persze jó pénzért eladnék, kisemmizve a vöröskét a szerzői javadalmazásból, hiszen csak véletlenül tévedt erre, belecsöppent a sztorimba, és igazából semmi jelentősége a srácnak. Gondoltam. Ő káposztának adta ki magát, és ki is derült, hogy akkora zöldség, hogy zöldségeket is beszélt, aztán beszorult a keze egy lyukba, már önmagában is vicces. Persze a nagy prefektust nekem kellett kimentenem, amit harmadjára meg is tettem, de semmi hála, csak egy rövid kösz. Pedig az a növesztő bűbáj...brilliáns volt. Pont oda hatottam, ahova kellett, nem a karja nőtt meg, hanem a lyuk, s így elégedett voltam magammal, abból a szempontból is, hogy elcsakliztam a srác pálcáját, meg szütyőjét. Míg ezek nálam voltak, nagyobb biztonságban éreztem magam, még arra a kéretlen segítségre is hajlandó voltam, hogy egy Finítével semlegesítem az előző téves pancserkedésem. Tulajdonképpen nem volt ellenszenves a noname ürge, és ha még kicsit pedálozna, tán többet is elérhetne nálam, de ezt nem állt szándékomban az orrára kötni, különben sem ismertem még egyáltalán. Halkan elrebegett, igen azt is tudok, Finítémet észre sem vette, csak eltelt önmagától és masszírozó technikájától, bár annyit egy elsős is tud, hogy egy bűbáj nem múlik el a masszírozástól. Ajak biggyesztve, lesajnáló arccal tettem el a pálcám a másik, az övé mellé. Aztán mi kellhet még, az eső is eleredt, és az iskola túl messze volt, ha odáig szaladnék is bőrig áztam volna, aggódtam, mert ugyan szeretem az esőt, de inkább a szobából nézve. Nem összezárva egy dilissel, aki romantikázni próbál, még jó, hogy egy szavát sem hiszem el. Jól is tettem, mert csak a pálcája kellett neki, amit kicsit csalódottan vettem belül tudomásul. Meg is ijedtem, nem kicsit, de rémületem csak fokozódott, amikor a pálca helyét kitapintva, nem éreztem az ismerős érzést, ami a pálcámat érintve szokott eltölteni. Ott volt az a helyén ugyan, de valahogy nem olyan volt az érintése. Amíg a srác az ajtó kinyitásával volt elfoglalva, és mélyen belemerült a munkába, addig én elővettem a varázseszközt és jól szemügyre vettem.Nem az enyém volt. Őfiatalúrsága, véletlenül az enyémet vette el. Ez teljesen biztossá akkor vált, amikor valami címerfélét véltem felfedezni rajta, holott az enyémen ilyen biztosan nem volt, sőt a nevezetes címer nagyon is ismerős volt. Elgondolkozva néztem a srácra, az arca nem mondott semmit, s így elbizonytalanodtam. Apám szobája falán a családfánkkal egyetemben, sok címer is lógott, köztük családi címerek és akik még fontosak voltak valamiért, ott mintha láttam volna ezt, sőt apám szerint meg is kellett volna tanulnom, de valahogy elfelejtődött, legalábbis az én emlékeimből törlődött. Elgondolkodtatott a dolog, mert ha így van, ismétlem, ha így van, akkor ismernem kell a srácot, a családot, vagy valamit róla. Nem vehette észre tűnődésemet, mert túlságosan is el volt foglalva a zárral, mondjuk, ha szólt volna szívesen segítek, de ha nem kéri, akkor oldja meg! Kitárta az ajtót, végre valahára, és beinvitálta a házba, én pedig már az ajtóban elkezdtem a felderítést.
- Nem lehetek egy helyiségben egyetlen muglival sem. Apám erre nagyon háklis.  Remélem nem vagy az! - kérdeztem, nem minden hátsó szándék nélkül, de az alap igaz volt, apám tényleg nem tűrte volna el, ha látja. Ő már csak ilyen. Már a játszótéren sem lehettünk és elrángatott anyámmal együtt, ha nem csak mágus gyerekek játszottak ott. Én persze ordítottam, míg kicsi voltam, aztán később már nem tűrte a szerinte hisztijeimet. Szerintem jogos volt a felháborodásom, és még most sem tartom veszélyesnek a muglikat, de a nevelés, az ezt az irányt szabta meg. Majdnem biztos voltam benne, hogy a srác nem mugli, de az ő szájából akartam hallani. A koszt kvártélyból nekem osztott rész megoldásán gondolkoztam, amíg válaszolt, ha akart, az én szemem pedig megakadt a káposzta fejen. Ha már ennyi szerepe volt ebben a egy-két órában, feltálalom neki. Felnyaláboltam a zöldséget, és beléptem a kunyhóba.
- Még a nevedet sem tudom, pedig én bemutatkoztam, mondtam, hogy Apáthy Hanka vagyok, azt viszont nem tudom, benned kit tisztelhetek. - A válaszára várva leraktam a káposztát egy asztalra. Kicsit földes volt, meg fonnyadt, de ez van, kaját akart, hát tessék. -
Parancsolj, az ebéded tálalva. Amilyen a szállás, olyan a kaja, nem csodálkozz, ha szerencséd van, húst is találsz benne. Rakott káposzta - toldottam még meg a bemutatással, aztán kettőjükre bíztam a továbbiakat.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. március 1. 18:50 | Link

Hannus

A berendezéseket a Hilton szállodalánc is megirigyelhetné, annyira egyszerű, s a minimális, a legalapvetőbb kényelemre vannak kihegyezve. De míg felfedezik maguknak, s nem lopják el a komplett lakást a veteményessel együtt, kiélvezhetik kettesben. Ebbe az ünnepélyes hangulatba kellett Hannusnak belerondítani, egyenlőre hagyta reagálás nélkül, mert nem tudta eldönteni, hogy kínjában nevessen-e egy ilyen mondat után, hogy ő egy mugli, vagy helyette elszörnyülködjön rajta. Felvont szemöldökkel, s ez esetben őszinte - habár elfojtani szándékozott - mosollyal és csillogó szemekkel figyelte mit fog csinálni, a fiúnak százszorta izgalmasabb tűnt, hogy mi lesz a kajájukkal. Így se nézett még soha egyetlen lányra sem. De szegény korgó gyomrú Márk saját képzetének a rabja lett, őszintén hitt a lányban, hogy tényleg odavarázsolhat semmiből legalább egy kenyeret, vagy akárhonnan előkap egy csokit, de semmi. Az éretlen saláta (vagy káposzta, ugyan az) került az asztalra, a bemutatkozással együtt. Minden világossá vált így.
Fogott és letépett egy levelet. Ritka satnya volt, de hogy élete ne legyen hiábavaló, ha már Hannus felszedte a földről, Márk volt annyira tisztességes, hogy megkóstolja. Egy kis földet kibír a gyomra, azért lepöckölte ujjaival a nagyobb darabokat, s úgy harapott a levélbe, mintha szánt szándéka volna, hogy ténylegesen a Hiltonban érezze magát. Mit is szokás erre mondani?
- Hát Hannus, egy férjet már megfoghatsz magadnak ezzel a tudománnyal! - Tényleg, úgyis ritkaságszámba megy, ha valaki házimanó nélkül oldja meg a házimunkát. Ami régen a mugliknál a zene és varrás, az az ajtóban álló lánynál igazi unikum. Közben Márk megbirkózott a saját részével, udvariasan a többi a tálalólnak hagyva meg, hacsak az elkészítéssel és az "illatokkal" jól nem lakott,  de persze, vigye csak magával, ha személyével kivetnivalója akad, ázzon csak el.
- Ugyan, mit számít a nevem, ha nem szívhatunk egy levegőt?
Komoly kérdés, de ha már levegő, hiányát érezte a friss cigifüstnek, már megint, hanyag bemutatkozását rögtön félbeszakította. Felemelte a pálcáját, amivel szintén szokása rágyújtani, de semmi. Aztán a következő kis pöccre is semmi. Harmadikra már a ráncok is kiültek a homlokára.  - Átkozott fadarab, kedvedért nem szokok le! Ja, hogy ez nem is az enyém!
Olyan mozdulattal ejtette az asztalra, minta csak égetné a bőrét, lábával arrébb tolta magát az asztaltól. Még egy csöppnyi undor is kiült az arcára. Habár így már világossá vált, hogy előbbi igéje azért volt olyan harmat gyenge, s a pálca gazdájának nemtetszése végett nem akart öngyújtónak lealacsonyodni. Az aranyvérű fajtájukat már... Probléma egy szál se, maradt az öngyújtó.
- Szegény Hunor bá', ha tudná agyvérzést kapna, hogy egy sárvérű nyúlna a pálcádhoz, de ez se a napokban fog bekövetkezni. Szervusz cousin, rég láttuk egymást miután eltiltottak tőlem, van vagy tíz éve, jól sejtem?
Most már átengedte magát, a füst, a lány, s a helyzet élvezetének. Fejében volt, hogy húzza kicsit még őt, állprefektus mellé állsárvérűnek is kiadva magát, de a pálcacsere végett ez már teljesen reménytelen volna. Kár erőltetni. Elmerengve próbálta feleleveníteni azt az esetet, azt az elsőt, de az sose akar összejönni. Pedig úgy megnézné az akkori énjét, meg ezt a lányt is kicsinek. Bemutatkozása nélkül ki nem találta volna a srác, hogy "rá kéne figyelnie". Kapta ő a baglyot pár hete, ezen a héten még egyet, meg képet, meg mindenféle hosszas leírást. Akár vadonatúj varázsketyere vagy mugli műszaki cikk használati utasítását böngészte volna, hagyta a fenébe, s ezeket a gondolatokat is, hátha Hannusnak beugrik valami kettejükről.
Utoljára módosította:Varjassy Márk, 2014. március 1. 18:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 1. 21:43 | Link

Márkka©



Miért csak 10-ig? Miért csak addig kell elszámolni, ha az ember ideges és lekenne a másiknak egy óriási pofont? Ezt is a muglik találták ki, biztosan valami tudományosan megalkotott idióta axióma. Mondaná apám, ha itt lenne, és valahogy úgy érzem, hogy tényleg ott áll mögöttem. Hátra sandítottam, mielőtt beléptem karomon a káposztával a Vadőr elhagyott lakába. Egy helyiségben egy fiúval, ez nekem soha nem volt megengedve, ezért is izgatott a lehetőség, hogy mi jó lehet benne, ha ennyire tilos? Nem, szerencsére apám nem állt a hátam mögött, még sem múlt az az érzés, hogy mióta kimondtam a teljes nevem, valami megváltozott. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi, de nagyon is éreztem. Már csak azért is kellemetlen volt ez, mert a fiú nem válaszolt a kérdésemre, hogy mugli-e vagy sem. Részemről a dolog tárgytalan, csak nem jutottam közelebb a célomhoz, hogy kiderítsem, ki ez, és miért zavar ennyire? Végigmértem, mikor a káposztát elé pakoltam, ám legnagyobb meglepetésemre, nem kezdett hőbörögni, nem is kiabált, nem is lett mérges, hanem letépett egy kevésbé sáros levelet és elropogtatta.
- Nem tudom, hogy mugli vagy-e, de nyúlnak elmennél, hallod-e. - Kénytelen voltam így szólítani, mert a nevét még mindig nem tudtam, de reméltem, hogy legalább azt elárulja, ám a következő percben szertefoszlott minden addigi elképzelésem, mert a srácból egy árva infót sem lehetett kihúzni. Titoktartási fogadalmat tett, megszeghetetlen esküvel pecsételték le az ajkait, vagy mi a fene? És egyre inkább éreztem apám jelenlétét, bár nem volt sehol. Nem feleltem vissza neki semmit a semmitmondó válaszra, helyette figyeltem, mikor veszi észre a pálcacserét. Persze nem ment neki a tűzgyújtás az enyémmel, pedig én nem tanítottam be ilyesmire, de hát a pálca igazán jól, csak gazdája kezében teljesít. Eldobta a pálcámat, én gyorsan utána is nyúltam, ezzel megint két pálcám van. Nála meg semmi, ugye, de aztán kimondott egy nevet, ami ledöbbentett.
- Honnan...honnan...tudod, hogy az apám...- Ennyi telt, hogy kinyögjek pár szót, de a tudatlanságom már nem tartott sokáig. Gyanús volt, hogy ismernem kell, de hogy egyből apám nevével jött elő, az meglepett.
- Cousin? Vagyis nem vagy mugli származású, ez megnyugtató. Miért csak 10? ig azán én már nem emlékszem rád, semennyire sem. És miért tiltottak el tőled? Apám tudja, hogy itt vagy? Lehet el sem engedett volna, ha tudja, itt összefuthatunk. - öntöttem rá a kérdéseket, amikre most már követeltem a válaszokat. Tudtam, hogy sok titkot őriz apa emlékezete, mely a halálával majd elenyészik, és hogy minden családban vannak fekete bárányok, bármennyire is azt mondja, hogy a miénk szent. Most már azt is kezdtem érteni, hogy miért éreztem ennyire apám figyelmét magamon.
- Nem kéne, hogy itt legyek veled, ha eltiltottak tőled, biztosan jogosan. Kicsi voltam, nem tudom, de akkor most elmegyek. -
Megálltam azonban az ajtóban, és szörnyű gyanúval a lelkemben kérdeztem meg.
- Nem is vagy prefi, ugye? Nincs jelvényed. Jól szórakozol a kisded játékaidon mondd! -
Utoljára módosította:Apáthy Hanka, 2014. március 1. 22:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. március 2. 00:21 | Link

Hannus

    A kérdések záporoztak vörös fejéhez, egyszerűek, de olyan sok, hogy szinte lehetetlen volt megjegyezni, mindenre pontosan válaszolni pedig kizárt. A tízig számolással most ő készült fel, egy, kettő, s akkor bele vágott a nagy előadásba.
- Na, várjál már, legalább a pálcám add vissza! - Kérés volt, de az asztaltól felállt s majdnem teljesen odasétált ő is az ajtóhoz. Ha futni kell Hannus után a pálcájáért, akkor azért, ha illedelmesen visszaadja, viszont kiviharzik az esőbe, akkor az ajtót csukja be utána, amit most kinyitott. Szálljon kifele is a füst, hideg azért akkora nincs, hogy fázzanak. Majd szóváteszi.
    - Tehát a legelejétől, Károly bá'-nál volt valami összejövetel. Ja, mielőtt kérdeznéd nekem is úgy mesélték a dolgot, 'szal nem vagyok hiteltelen. S ott mi kicsik, mivel unokanővérem nem vigyázott ránk, bejutottunk a dolgozójába, egy két dolgot eltörtünk, a merengőjét is, amiből persze én nyeltem be egy kisebb adagot. Mikor megjelentünk züllőink előtt, kicsit szétkarcolva a szilánkoktól, csöppet véresen, elszóltam valami olyasmit, hogy Károly bá' Fannival ku..., kavargat, s ennek senki se örült túlzottan. Azóta nem találkoztunk mi, legalábbis apámék inkább nem vittek hozzátok, pedig jóban vannak állítólag.
Vágott verzió, haveri körben picit kiszínezve adta mindig elő, s ahogy teltek az évek, egy két plusz információval mindig bővült a történet. Azért a szűk családi összejövetelek alkalmakor, ha már a képek nézegetésénél tartanak, ez a story mindig előjön. Mindenkinek megunhatatlan. A megindító mese végére a csikk kirepült, jöhetett egy másik. Talán már a negyedik? Ki számolja amíg van még. Vicces belegondolni, a végén tényleg jobban járnának ha felsétálnának, s az eső kivinné a szagot ruháikból, hajukból. Mondjuk ez zavarja csak Hannust. A feldolgozásra szánt időt eközben elégségesnek vélte, reagálásra már nem hagyott időt.
- Azóta változott a dolog, kvázi én vigyázok rád! - ujjaival mutatta is hozzá a macskakörmöket. Fogalma sincs mennyire kell az ilyesmit komolyan venni, tényleg csak kinyitotta, aztán elkeverte a levelet, tartalma ismeretlen. Bizonyára egy apa túlzott aggodalma, hisz mi történhetne velük a suliban vagy akár a faluban? Ellenben az utolsó kérdésre pontosan tud válaszolni.
-  Mondjuk nem úgy, mint egy prefi, ami tényleg csak annak adtam ki magam. Nagyon nem is tom mitől kéne, de jó gyerek vagyok. De akkor miért füllentettem? Viccesen indult, hogy káposztának adjam ki magam, aztán megjártam, de ha nem prefinek adom ki magam, akkor meg te szórakoztál volna el velem. Fordított esetben tőled elég egy mosoly is, végtére csajból vagy.
Éles megállapítás, ami elsőre szembetűnő volt, de jobb Hannusban is tudatosítani ezt, hátha valami idióta Teczár fangirl, amire azért sok esélyt nem látott. Márk elkerekedett szemekkel hallgatta mikor meséltek a csávóról, hogy mugli ennyire hülye lehet, na az ilyeneket szintén annyira tartja, mint Hannus tarthatja kollektív a muglikat. Egyedül a bemutatkozás maradt a legvégére amit már régen megejthetett volna.
    - Ám Márk, Varjassy. Dédapám tesója, Róza néni házasodott be hozzátok, 'szal rokonok vagyunk ha csak távolról is. -  Hümmögött, egy, aztán még villámgyorsan lehadart egy mondatot, megelőlegezve néhány kérdést - Szemem színét látod, dohányzom, macskás vagyok inkább, mint kutyás vagy baglyos. Folytathatod a vallatást.
S eddig hol gondolataiban, hol Hannuson járó tekintete most végre megpihenhetett csak az utóbbin.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 2. 15:43 | Link

Márkka©


Csak nyugodtan, gondolj végig mindent, amit Márk itt előadott az előbb. Tényleg kicsi voltam, egy-két év korkülönbség akkor sokat jelent, ha részletekre kell emlékezni. Úgy látszik őt mélyebben megérintették az események, na dehogy Károly bácsi Fannival? Emlékeztem még a régebbi időkből vad tivornyákra, ahol az udvaron világító fehér terítős asztalon roskadoztak a vadak és háztájéki nedűk vidámító sorai, aztán már csak a vendék, akik korántsem néztek ki olyan frissen vasaltnak, mint mikor odajöttek. Volt, hogy Károly bácsi is ott volt, meg az a Fanni is, aki most csak halványan dereng zúgó fejemben.
- Azt mondod, ezért? Igen, tudtam, hogy jó a viszony a két család között és gyakran jártak össze, de az utóbbi időben nem, csak az okát nem tudtam. - Meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfában, hogy ne essek ki az ajtón. A fiúk biztos tudnak erről, ők akkor már nagyobbak voltak. Huba két évvel idősebb nálam, Álmos pedig hárommal. Károly bácsi és Fanni? Akkor is hihetetlen...
- Tessék a pálcád! - nyújtottam felé, mikor elcsendesedett a mese, némi fázis késéssel. Mielőtt átadtam, leellenőriztem, meg is néztem rajta alaposan a címert. Széttárt szárnyú varjú, és a fekete-szürke sávok. Igen, most már emlékszem. Bár sokáig le volt takarva a falon. Megkérdezni az okát nem mertem. Családi ügyekbe nekem nem lehetett beleszólásom. Hallgattam utána csak szótlanul, hogy mit mond még el a fiú. Most komoly volt és olyan más, de egy fél mondata kizökkentett a csodálatából.
- Mi az, hogy te vigyázol rám? - utánoztam én is a macskaköröm mozdulatot. - Ki kért erre és miért? És egyáltalán. Nem értek semmit. - A gyomromban egy hatalmas kőlabda készülődött, és rémültem gondoltam végig, mi jöhet ki ebből. Ugye nem igaz? Ezt nem teszi meg velem? Azt hittem, itt szabadabb lehetek. Nem vagyok ennyire megátalkodott, hogy őrt állítson mellém. Ugye ez nem igaz? Aztán beigazolódtak a félelmeim, bejött, amitől titokban féltem, és félve tettem fel a kérdést a fiúnak.
- És hogyan tervezed a megvalósítást? És hogy voltál képes erre? - Nem tudtam eldönteni, hogy spionként kell majd a továbbiakban rátekintenem, vagy ezt az ügyet is olyan nagylelkűen kezeli, mint az összes többit, és hagy a magam ura lenni? A harmadik lehetőség fel sem vetődött bennem, miszerint nem azért lesz mellettem, hogy támogasson és védelmezzen, bár meg tudtam magam védeni. Egyelőre ezek a kérdések izgattak, az, hogy prefinek adta ki magát, már nem nyomott akkora súllyal a latba, hogy egy szót is vesztegessek rá, és a rokoni témára is csak bólintottam.
- Igen, láttam a pálcádat, meg a címert...ismerős volt, csak nem tudtam, hogy honnan. Azért kérdeztem csak, hogy mugli vagy-e? - Lefárasztott gondolkozásilag a mai este, érzelmileg is, és nagy trauma is ért, amit még nem dolgoztam fel. A fiú a kérdéseimet várta, de nekem most csak egy fontos volt összesen.
- Mit akarsz most tenni? Mi a következő lépés? -  Leginkább arra gondoltam ez alatt, hogy számomra mi, mit vár el tőlem ezek után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. március 2. 18:22 | Link

Hannus

    A gyerekszáj mindig igazat mond, Márk akkor és ott különösképp, habár köztudott volt a dolog, csak hivatalos nem volt. S akkor három, négy évesen kisebb nagyobb gondja volt annál a srácnak, hogy ilyenbe mártsa magát, pontosabban merengőbe. Így lett ő az a rossz hírű kisgyerek, holott ártatlan volt, áldozat, mint szegény Károly bá', akinek az emlékei olykor olykor bevillannak spontán.
- Ühüm, s nekem kellett elvinni a balhét, meg azóta is viselni a következményeket. Még elsőbe csuklóból leszajháztam egy navines felsőbb évest,  mert bevillant az öreg egyik emléke, hogy a szőkék már csak azok. Persze szerintem nem! - Tette sietve hozzá, Hannus a végén még magára veszi a dolgot. Mikor visszakapta a pálcáját rögtön zsebre vágta, ilyen gyorsan jött az egyszerű és rövid válasz a lényegi kérdésekre.
- Fogalmam sincs mit kéne pontosan tennem. - megvonta a vállát és feltekintett az égre, az eső elhalónak tűnt, a sötétedés meg közeledett, de óra híján a pontos időt passzolta. - Nem olvastam a levelet amit apád küldött, bár mellékelt hozzá egy kis pénzt is, habár azt otthon bevámolták, hogy majd megkapom ha jól csináltam a dolgomat. - Szemforgatás a züllői túlzásra. - Persze hogy igent mondtam.
Annyira evidens volt Márk számára, hogy nem mondhat nemet, miért tette volna? Kértek egy szívességet tőle, bólintottak rá otthon, a lelkét se kellett érte adnia, akkor meg? Hannus hangneméből  azonban másra lehetett következtetni, mint amire a srác gondolt. Ehhez már csak az hiányzik, hogy pityeregjen is hozzá, így is környékezi Márkot a lelkiismeret-furdalás, de megrekedt a logikus magyarázata mentén, ezért igyekezett elkomolytalankodni a dolgot. Hátha feloldja ebből a bonyodalmamból származó feszültséget..
- Végtére is, rokonok vagyunk, van mit bepótolnunk az elmúlt évek után. Apád nélkül nem sikerülhetett volna, s ki tudja, még talán bírni is tudjuk egymást. Plusz amit kapok aprót tőle, azt felezzük!
Lassan összeállt Hannusban a kép, és igaz, hogy eddig gyanakodva méregette a srácot, nem tudta, mire számítson tőle, nem ismerte, mégis szavai megnyugtatták.
- Apámat ne védd, inkább magadat! Őt ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, csak fehér és fekete létezik nála, más nem. Nem tudom, bírtalak-e gyerekként, de kideríthetjük, hogy mi a helyzet, ha már így alakult, és apámnak írok egy köszönő levelet. - kacsintott rá a lány, sokatmondóan  A végén még tényleg megkedveli.
- Megvan valahol az a levél, amit neked küldött? - szólalt meg újra .- Elolvashatnám? Az aprót meg tartsd meg! - bökte oda a végén, kissé gonoszkodó stílusban.
- Jepp, valahol, menjünk vissza a kastélyba, s oda is adom.
    Bólogatás volt a válasz Hannus részéről. Kifele menet Márk még visszaillesztette a kirobbantott darabot a helyére, nyomuk se maradt, hogy itt jártak.
Utoljára módosította:Varjassy Márk, 2014. március 2. 19:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 5. 18:11 | Link

Benedikta
Március 6, késő este

Ritka alkalmak egyike, amikor aurort hívnak a kastély területére járőrözni. Általában ez a prefektusok feladata, meg ahogy hallottam, Warren-é, szóval nem nagyon értettem a dolgot, amikor a kezembe nyomták a cetlit. Talán túlságosan is elszaporodtak a kihágások és a nagyhírű Rellonosokkal nem bírnak el a prefektusok. El tudom képzelni igazából, mégis... tanárok is vannak a kastélyban, ilyeneknek egyszerűen nem volna szabad megtörténniük.
Volt már szerencsém az erdőhöz és lakóihoz anno, rengeteg gyakorlatot teljesítettünk a többiekkel odabent. A kentaurok nem túl barátságos lények, annyit sikerült leszűrnöm a dologból, meg azt, hogy jobb őket elkerülni vagy ha már megtörtént a baj, szörnyen tisztelettudónak lenni, mert különben csihipuhi és nem biztos, hogy az egyén élve kijön onnan.
Hűvös éjszakának ígérkezett. Vagy két pulcsit és három zoknit sikerült magamra halmozni, hogy biztosan ne fagyjak szét odakint. Az ilyen tavaszias éjszakák szörnyűek. Felhők sehol, teret adva így a fagynak, a farkasordító hidegnek.
Sapkámat mélyen a szemembe húztam, átöleltem magam, ahogy a kastélyt körül császkáltam.
Szerencsémre - vagy inkább a diákok szerencséjére - egy-két járőröző prefektuson kívül nem találkoztam senkivel. Majdnem éjfélt ütött az óra, amikor megálltam egy kis pihenőre. Lehelyeztem magam a vadőrlak lépcsőjére és úgy lihegtem bele a fagyos nagyvilágba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV


SZŐCS tag || oroszlán
offline
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
Írta: 2014. március 6. 18:05 | Link

Léna
Március 6, késő este
Kinézet

Van-e jobb esti program, egy jó kis sétánál a kastély környékén? Mert szerintem nincs. Persze a normálisabbak, itt gondolok most a többi levitásra, a navinésekre és az eridonosokra - bár közülük se mind, amit láttam eddig belőlük -, na ők tuti inkább a szobájuk kényelmét és melegét választanák ahelyett, hogy itt kint fagyoskodjanak. De persze én nem tartozom közéjük, mert miért is? Sosem voltam hajlandó azt csinálni, amit a többség akart, mindig a saját fejem után mentem, persze sokszor a saját káromra, de hát ez van, élet csak egy van, nem öregedhetek meg úgy, hogy semmit nem próbáltam ki ami érdekel.
És persze most is ez a helyzet. Már besötétedett, mikor elindultam és eljutottam úgy köbö a tavacskáig. Aztán ottragadtam. Csakhogy valami mozgást hallok és nem akarok megkockáztatni a lebukást, így inkább elindulok. Bár nem jutok sokáig, mivel meglátok egy házat - igen, a hold fénye elég ahhoz, hogy ilyeneket észrevegyek csak úgy -, tehát, utam célját megváltoztatva, afelé a ház felé indulok el, mert semmi kedvem visszamenni a kastélyba még. Csak hát az az egyetlen bökkenő, hogy azt a valakit, aki szintén itt van, nem veszem észre, így teljesen nyugodtan baktatok tovább. Egy a bökkenő: egy buta tök nekem jön, én pedig szépen orra bukom nem kis zajjal együtt. Hogy ez a buta tök miért épp itt mászkál... Teljesen érthetetlen. És még milyen modortalan is, hogy bocsánatot sem kér. Ez a mai világ....
Itt fekszem a földön és eszembe se jut, hogy felálljak, inkább csak a hátamra fordulok. Jééj milyen szép az égbolt! Tele van csillaggal, meg ott a hold is. Nahát! Az ott a Göncölszekér! De vajon a kicsi vagy a nagy? Sosem tudom őket megkülönböztetni.
Utoljára módosította:Laurena Aquamarine, 2014. március 9. 22:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Kérdezősdi || védelmező Sziszoroszlán
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 17:40 | Link

Lasch tanár úr
öltözet.


Szeretek sétálni, mert közben kitisztul a fejem a sok gondolattól, ami általában idebent kavarog, és most még kifejezetten szép idő is van kint. Bár akad néhány felhő odafent, de pusztán cirrocumulusokat látok, közönséges nevükön bárányfelhőket, bár sosem értettem, mitől bárányok ezek a felhők. Annus néni azt mondta azért, mert hófehérek, mint a bárányok gyapja, pedig én azt a gyapjút mindig valami szürkés vagy sárgás színűnek láttam, sohasem ilyen fehérnek, talán csak abban van némi közös, hogy bodrosak. Ennek ellenére szerintem egyáltalán nem hasonlítanak bárányokra. Olyanok, mint minden rendes cirrocumulus - vékonyak, fehérek és nincs árnyékuk. A napfény is átszűrődik rajtuk, és kellemes érzés, ahogy melegét a bőrömön érzem, mindehhez meg frissen nőtt fű illata társul és virágoké. Kányádi sorok jutnak eszembe, amiket régen tanított még nekem Annus néni. Vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül szavak sarjadnak rétjein gyopárként sziklás bércein szavak kapaszkodnak szavak véremmel rokon a patak szívemben csörgedez csobog télen hogy védjem befagyok páncélom alatt cincogat jeget-pengető hangokat tavaszok nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül. Emlékszem, hogy egyetlen vessző vagy pont nélkül íródott az egész, és most villan csak át rajtam, miről is szól igazán nekem. Otthon. Ez a hely olyan hirtelen, mint ha otthon lennék. Talán a virágillat teszi, de éppen olyan, mint a Bükk fái között sétálni, és már szinte várom, hogy apa is előbukkan egyik mögül, mint amikor hazajött a névnapomra tavaly két egész napra, és lehunyom a szemem, remélve, hogy amikor kinyitom, ez tényleg az otthon lesz és nem egy számomra teljesen idegen vidék. Szokni igyekszem, de még mindig ijesztő. Közben azért lépkedek tovább a fűben, de behunyt szemmel megtalálni a megfelelő helyeket nem is olyan könnyű, mint gondoltam, főleg, ha ismeretlen a terep, így pillanatokon belül elcsúszom és sikerül elhasalnom a fűben. Azt nem mondanám, hogy megütöttem magam, csak kellemetlen maga a szituáció, de aztán elbódít a fű illata és hátamra fordulva elnyújtózom benne. Kisöpröm az arcomból éppen égővörös színben pompázó hajam, és nem zavar az sem, ha a ruhám zöld lesz netán, vagy kissé koszos, most csak elégedetten bámulok fel a cirrocumulosokra, amik mintha állnának az égbolton fölöttem, és próbálom felidézni az otthon minden egyes részletét, attól talán megnyugszom és elmúlik ez a szorongás, ami azóta dolgozik bennem, hogy apa eltűnt a szemem elől az iskola kapujában.
Utoljára módosította:Weöres Ioana Médea, 2014. március 24. 23:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 13. 13:32 | Link

Rétfalvi Geréb

- HA REPÜLNI TUDNÁL, TÖBBÉ LE SEM SZÁLLNÁL - énekelgetem, miközben a vadőrlak felé indulok. Nem tudom, miért jövök ide, csak valami idehúzott. Mostanában egyre többet vagyok kint a szabadban, mint a kastély falai között. Mivel süt a nap, rövidnadrágot és rövid ujjú felsőt viselek. Hirtelen valami cuppanósat hallok. Lenézek, majd észreveszem, hogy egy nagy pocsolyába lépek. Nem érdekel, mennyire vagyok sáros, sőt mint egy kisgyerek, elkezdek ugrálni benne. Meglátok pár embert, akik engem néznek, de nem zavar. Néhány elsős még csatlakozik is hozzám. Pár perc múlva, mikor már kiszórakoztam magam, tovább indultam, és közbe énekeltem. Mikor már elérem az erdőszélét, észreveszek pár állatot. Ezeket látva megjön a kedvem egy kis tanulásra. Bekopogok a vadőrlak házába. Pár percig várakozok, de nem jön ki. Gondolom az erdőbe ment. A diákoknak egyedül nem szabad oda bemenni, én mégis elindulok. Már egy csomó helyre mentem, ahova nem szabad, de általában éjszaka. Az erdő nappal nem tűnik olyan ijesztőnek, de még nem voltam bent. Egyszer mindent ki kell próbálni, szokták mondani. Talán ez is egy olyan helyzet. Szeretek tiltott helyeken járni. Olyan izgalmasak. Szokták mondani, hogy bajkeverő vagyok, de nem nagyon zavar. A pálcám a kezemben, hátha használnom kéne. A hátam mögött hallok valamit, majd megfordulok.
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2014. május 6. 13:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Rétfalvi Geréb
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2014. április 13. 20:55 | Link

Gwen

Csak azért sem leszek annyira sablonos, hogy a vasárnapi ebédemet a nagyteremben egyem meg. Egyébként sem egy szívderítő hely ez most. Tanulva a múlt vasárnapi esetből, ezúttal jó messzire elkerültem a visongástól és ujjongástól hangos étkezőt. A kajáért persze kár. A pazar felhozatal még két hét után is ámulatba ejt, és hajlamos vagyok annyira telezabálni magam, hogy moccanni is sem bírok. Mint egy éhező kisgyerek, aki nem látott húst évek óta. És ebben van is némi igazság. Ha máshogy leplezni is próbálom a többiek előtt, az evési szokásaim és a kastély pazar pompájára való rendszeres rácsodálkozás mindig elárulja, hogy csóró gyerek vagyok. Persze felmerül a kérdés, hogy ez mégis kit érdekel? De tűnjön bármennyire ostoba feltételezésnek, bizony a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyit is számít, hogy milyen márkás cipőm van vagy hogy apuci milyen prémiumból viszi el a családot üdülni a tavaszi szünetben. Nekem ehhez nincs hozzáfűznivalóm. A faterom legalább tíz éve nem vette ki a szabadnapjait és a karácsonyi bónuszt is a szűkösebb időkre tartogatta. Ami azt jelenti, hogy egy vasat sem látok belőle, amíg élek. Nem mintha zavarna, megszoktam már. Azon viszont mégsem tudom túltenni magam, hogy a drágalátos családom már megint elfelejtett. Szó szerint. Míg a szobatársaim egész héten az otthonról kapott édességkosarakon nyammogtak, addig én már feladtam a reményt, hogy idén bármit is kapok attól a szeleburdi bagázstól. Szerintem már azt is elfelejtették, hogy volt egy legkisebb fiuk.
Így talán érthető, hogy miért nem vagyok most a nagyteremben, a heti bagolyjárás csúcsidejében. És hogy miért éppen az erdő szélén baktatok? Gáz bevallani, de még nem volt alkalmam felfedezni a birtok ezen részét. Ez a kastély hatalmas. Mármint tényleg HATALMAS. Minden értelemben. Még mindig hanyatvágom magam tőle. Egyszerűen beszippant a nyüzsgés. Ezért is furcsa, hogy idekint, a távoli zugban olyan csend van. Mintha teljesen máshol járnék, mégis érzem, hogy ugyanaz a hely, amit talán otthonnak hívhatok egy nap, vagy ahonnan megszökhetek és egy csaj rockbanda grupijaként bejárhatom a világot, ha végre betöltöm a tizenhatot.
Benyúlok az oldalamon himbálózó kopott barna bőrtásákába, és előkotorom a szendvicsemet, amin menet közben nyammogok. Közben tartom az ösvény által kijelölt utat, amikor megpillantok valakit a távolban bevágni elém.
Ha nem keltek feltűnést, nem vesz észre, de hát én nem erről vagyok híres. Megnyújtom lépteimet, és követni kezdem. A sűrű, hosszú, barna hajzuhatag és a hófehéren elővillanó vékony karok arra engednek következtetni, hogy egy lánnyal van dolgom. Ami persze édesmindegy, csak nehogy aztán azt higgye, hogy valami perverzzel van dolga.
Egyre inkább közeledek, szinte nesztelenül lopódzok mögötte egészen addig, amíg egy óvatlan pillanatban a lábam alatt meg nem reccsen egy a forgatókönyvből csúnyán kilógó faág. Ekkor megtorpanok, és szinte ugyanabban a pillanatban fordul szembe velem ő is, bociszemeit szélesre tárva. Ami nem feltétlenül az ijedség jele, lehet akár a meglepettségé is, én mégis elejét veszem mindenféle bonyodalomnak, és beléfojtom a szót mielőtt még bármit is mondhatna.
 - Hé, ne ess nekem, nem egy perverz kukkoló vagyok. Nem is igazán téged követellek... ja, de.. de nem úgy... és nem azért...csak … egyébként is, magadra vess, ha egyedül jársz az erdőben – záporoznak belőlem a szavak, többnyire összefüggéstelenül, miközben védekezően magam elé tartom a szendvicsemet. Az sem biztos, hogy a lány értette, hogy mit mondok, mivel szokásom szerint hadarok. Főleg, ha zavarban vagyok.
Utoljára módosította:Rétfalvi Geréb, 2014. április 13. 20:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 13. 21:47 | Link

Geréb

Már bent járok az erdő mélyén. A szél hangosan süvít a fülembe, de az állatok hangját is lehet hallani. Délután van de az erdő így is sötét. Nem tudom mit keresek, csak megyek a fejem után. Az idő kezd kissé hűvös lenni. Észrevétlenül előveszem a pálcámat, mert szerintem követnek. Na, nem egy gyilkosra gondolok csak egy másik diákra de akkor se kövessen. Mivel nem vagyok benne biztos nem támadok. Pár percig még így megyek mikor megbizonyosodom róla, hogy van itt valaki. Hirtelen megfordulok mikor Ő elkezd beszélni és közben egy szendviccsel próbál védekezni
- Hé, ne ess nekem, nem egy perverz kukkoló vagyok. Nem is igazán téged követellek... ja, de.. de nem úgy... és nem azért...csak … egyébként is, magadra vess, ha egyedül jársz az erdőben- mentegetőzik de én csak pár szót tudok kivenni belőle, azonban az utolsó mondatfoszlány megfogott.
- Mi az, hogy magamra vessek? - kérdezek - Semmi közöd, hogy én mit keresek itt. És amúgy se hallgatok egy elsős kisdiákra - válaszolom kissé túlfeszítve a hurkot, majd tovább indulok. Nem látom, hogy mit csinál - Amúgy mit keresel itt? És miért követtél? - kérdezek újra de nem állok meg. Annyira azért nem érdekel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lasch Hunor Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 156
Írta: 2014. április 13. 22:23 | Link

Médea

Továbbra sem talált magának megfelelő házat a faluban, de tovább nem szórhatta a pénzét a csárdai szobára. Az iskola falai között se akadt olyan helyre, amit átalakíthatna szobának, ami kezdett kényelmetlen lenni a számára. Minden nap hoppanálni sem túl egészséges, hiszen bármikor amputoportálhat, és ha nincs segítség a közelben, könnyedén az életébe kerülhet. Szerencséjére még nem fordult vele elő, és nem is szeretné, ha megtörténne. Tökéletesen meg van elégedve magával, nem szeretné, ha valamelyik végtagja elveszne egy ilyen alkalommal.
Mai napra nem igazán tervezett semmit sem, így hagyta, hogy lába vigye, amerre szerette volna. Amint kiért az iskola falai közül, valami azt súgta neki, hogy nézze meg a birtokot. Igaz, egyszer már bejárta azt, de az idő egész kellemes, nem fog a négy fal között kuporodni. Tavasszal még úgy sem látta, ideje bepótolnia. Először a réten vágott át, ahova egész kellemes emlékek kötik. Ugyanis itt ismerhette meg azt a fiút, aki miatt az iskolába érkezett. Persze, először nem tudta, hogy a srác az unokaöccse, de végül kiderült, hogy Gergő az, és nem kellett túl sokáig keresnie. Azóta egész jóba lettek, bár tény, hogy nem sokat találkoznak. Hagyja, hogy Gergő tanuljon, és ellegyen a barátaival, illetve egykori nevelőszüleivel. Nem akart belépni a nevelőapa szerepébe, de az teljesen elüt a stílusától. Igyekszik úgy nevelni Gergőt, hogy az jó legyen neki, de ugyanakkor meghagyja azt a bizonyos szabadságot is, ami egy kamasz srácnak ilyenkor kell.
Gondolataiban elmerülve lépkedett tovább, útja egyenesen a vadőrlak felé vezetett. Nem emlékezett rá, hogy volt már itt, de teljes mértékben nem foglalkozik ezzel, mert éppen elkapta azt a pillanatot, amikor egy diák –feltételezi, hogy az– elesik. Ő, mint hősies lovag, azonnal meg is indult, hogy felsegítse az áldozatot, akit a föld magához szólított. Közelebb érve, meglepetten tapasztalja, hogy a lányon nem mutatkozott fájdalomra utaló jel, sőt, mintha jól is esett volna neki, hogy elesett. Azért szorult belé némi jó modor, ezért arcán némi aggodalom is kiült, majd megszólalt.
– Nem esett baja? Jöjjön, felsegítem. –ajánlotta fel a segítőkezet, és ha a lány elfogadta, akkor természetesen felsegítette a földről. Amennyiben nem kelne fel, úgy leült mellé, majd ismét megragadta a szót.
– Ha fáj valamije, felkísérhetem a gyengélkedőre. Egyébként új diák? Csak mert még nem láttam erre. Lasch Hunor Zalán Professzor vagyok, örvendek a találkozásnak. –mutatkozott be illedelmesen, és ha engedték, akkor kezet is csókolt a hölgyeménynek. – Szabad tudni a nevét? –nála természetes volt, hogy magázza a diákokat, ameddig el nem jutnak addig a pontig, hogy felajánlja a tegeződés lehetőségét. Természetesen nem ellenkezett, ha a beszélgetőpartner hamarabb szeretne átváltani arra a stílusra, csak neki az már egy kicsit közelibb kapcsolatot jelentett. Ez pedig egyelőre az ismeretlen diákkal nincs meg, de kitudja, hogy mit hoz ez a találkozás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rétfalvi Geréb
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2014. április 13. 23:17 | Link

Gwen

A másodpercek szélsebesen peregnek, és mivel még mindig egyben vagyok, azaz megúsztam valami csúnya gumilábrontás nélkül a dolgot, fellélegzek, de a tekintetemet továbbra is a pálcán tartom, még akkor is, ha az éppen nem szegeződik rám. Nem mintha ezekután tudnék egyáltalán védekezni. Ahhoz a saját pálcám túlságosan is mélyen lapul a táskámban. Ha egyáltalán nálam van. Nem vagyok az a fajta varázsló, aki meztelennek érzi magát a pálcája nélkül, sőt, én kivételesen jól el vagyok néha nélküle. Persze nem azt mondom, hogy még muglinak is jó lennék, de azért sokszor ösztönző tud lenni, hogy felülkerekedjek a lustaságomon, és csináljak valamit magamtól, varázslás nélkül. Lehet most rosszul döntöttem?
Vagy talán mégsem. A leányzó ugyanis pálca helyett inkább a szavakhoz fordul. Így legalább nekem is van esélyem felvenni a harcot. Úgy tűnik egyenlő erőkkel nézünk szembe. Egészen addig, amíg megkapom az első becsmérlő megjegyzést a koromat illetően.
 - Nézd csak, hogy el van valaki a korával. Megjegyzem, te sem tűnsz idősebbnek – engedem meg magamnak a korábbinál sokkal könnyedebb, már már pimasz hangnemet. Valóban velem egykorúnak néztem volna, de azért nem szeppenek meg ennyitől. Ő azonban erre hátat fordít, és továbbindul.
Na ne, ilyen könnyen nem szabadulhat – fut át a gondolat a fejemen, és éppen azon gondolkozok, hogy hogyan is bírjam maradásra. Ám mielőtt bármiben is kezdeményeznem kéne, ő töri meg a csendet. Habár ellentmondásos az egész reakció, én mégis kapok az alkalmon, és futólépésben utána iramodok.
 - Ó, nekem elég jó indokom van, hogy itt legyek – vágok bele, amint sikerült mellézárkóznom. - Éppen ebédelek, ha nem tűnt volna fel – emelem bal kezem az orra elé, és meglegyintem előtte a szendvicsemet, majd továbbra is tartva a lépést, nagyot harapok belőle, és látványosan elcsámcsogok rajta pár rövid másodpercig.
 - És ha hiszed, ha nem, lovagias indokok vezéreltek a nyomodba – töröm meg újra a csendet.  - a testőrödül kívántam szegődni. Mégis csak egy erdőben vagyunk. Azt olvastam, hogy egy mantikór tanyázik errefelé. A szűzlányok vére a kedvenc táplálékuk – füllentem fülig érő vigyorral a számon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 14. 16:23 | Link

Geréb

Hallom, hogy beszél hozzám. Nagyon felvágták az elsős nyelvét. Meg kéne egy kicsit leckéztetni, csakhogy tudja kivel van dolga.
- Nézd csak, hogy el van valaki a korával. Megjegyzem, te sem tűnsz idősebbnek - mondja. Ha most viccelődni akar én kinyírom. Lassan megfordulok és ránézek. Gonosz mosolyra húzom a számat, majd gúnyosan válaszolok neki.
- Lehet, hogy nem tűnök idősebbnek de több átkot és ártást ismerek mint te. És ha jól látom nálad pálca sincs. Simán rád támadhatnék, de pálca nélküli ellenféllel nem harcolok. Mondjuk nekem a bunyó ellen sincs kifogásom. - és elkezdem ropogtatni az ujjaimat. Nem tudom, hogy látott-e már a klubhelyiségbe, de ha nem akkor talán azt hiheti, hogy rellonos vagyok és elszelel. Újra elindulok. Nem fordulok hátra de hallom, hogy fut utánam.
- Ó, nekem elég jó indokom van, hogy itt legyek. Éppen ebédelek, ha nem tűnt volna fel. - felel a kérdésemre, és meglengeti az undorító szendvicsét. Mikor újra az utat próbálom figyelni, Ő egy hatalmasat harap a kajájába és elkezd csámcsogni. Az arcomon egy alig látható fintor jelenik meg. Nem tudom, hogy észrevette-e de nagyon nem is érdekel. Miután lenyelte a szájában lévő falatot újra megszólal. Nem tudja befogni azt a lepcses száját?? Többet beszél mint a legnagyobb pletykafészek.
- És ha hiszed, ha nem, lovagias indokok vezéreltek a nyomodba. A testőrödül kívántam szegődni. Mégis csak egy erdőben vagyunk. Azt olvastam, hogy egy mantikór tanyázik errefelé. A szűzlányok vére a kedvenc táplálékuk.
Most komolyan azt képzeli, hogy a sötét középkorba vagyunk ahol a lovagok megmentik a királylányokat? Mert ha igen, akkor nagyot téved. Nekem nem kell testőr, megvédem én magamat. És remélem nem gondolja komolyan amit a mantikórról mondott. Sok könyvet elolvastam és egyik sem írta.
Hirtelen megállok, és felé fordulok - Engem nem kell megvédeni. Előbb védelek meg én téged, mint te engem. Akarsz még valamit?
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. április 15. 00:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Rétfalvi Geréb
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2014. április 16. 01:03 | Link

Gwen

Igaz, nem sok módon lehet kivédeni vagy visszavágni a piszkálódásomra, ennek a lánynak mégis sikerült. Sőt mi több, el kell ismernem, egészen logikus, amit mond, ezzel én sem vitatkozhatok. Nem én vagyok a pálcaforgatók mestere. A szüleim egészen tíz éves koromig azt hitték, hogy kvibli vagyok, annyira nem mutattam jelét semmiféle mágikus tevékenységnek. Annyira odavoltak, hogy a négy tökéletes porontyuk után valahol elhibázták, hogy még be is adtak egy mugli iskolába. Azóta sem érzem úgy, hogy elválaszthatatlan lennék a pálcámtól.
 - Rendben, fejet hajtok előtted, mester – mondom gúnyosan és még meg is hajolok a lány előtt, fél lábon egyensúlyozva, eltúlzottan behajolva. Majd mikor már nem tudom tartani az egyensúlyt, újra két lábra ereszkedek, és kihúzom magam. Ezzel is rejtett módon demonstrálva, hogy magasabbra nőttem nála. - De szó sem lehet arról, hogy megüssek egy lányt. Szóval mi lenne, ha elfelejtenénk ezt az egész párbaj dolgot? - javasolom ahogy továbbra is tartom vele a tempót. Nem számítottam arra, hogy ennyire felhúzom. Találgatnom se kell sokat, tuti, hogy eridonos. Mondjuk, hogy jól olvasok az árulkodó jegyekből.
Egy utolsó harapással eltüntetem az ebédem, és a hátramaradt papírt összegyűröm, majd hanyagul visszadobom a táskámba.
 - Tulajdonképpen miért vagy te ennyire agresszív? Mondtam én, hogy bántani akarlak? - vetem fel az igen csak helyénvaló kérdést. Ha tudtam volna, hogy ilyen ijesztő vagyok, ide sem jövök. Na jó, ez hazugság, így még érdekesebb. Csak aztán nehogy tényleg törött nyakkal találjanak rám hetekkel múltán a bagolykői kopók. Kicsi a bors, de erős, mondják.
Ahogy hirtelen megtorpan, én is úgy teszek, mintha valami szerencsétlenre sikerült tükörkép lennék, aztán teljesen szembefordulok vele. Most van először szerencsém ezt megtenni, mert éppen nem izeg-mozog, de persze az eddigi tapasztalataim alapján ez sem fog sokáig tartani.
De legalább most először látom az arcán azt a cseppnyi bizonytalanságot, amit vészjósló szavaim váltottak ki belőle, és ez önkéntelenül is vigyorra késztet, amit most megpróbálok elfojtani.
 - Hah, szeretném látni, ahogy elbánsz egy mantikórral. Látom, önbizalomért nem kell a szomszédba menned. De aztán, ha mégis előbukkan az a fenevad, nekem hiába sikítozol, úgysem jövök vissza érted – vonom meg a vállam sértődöttséget színlelve, és sarkon fordulok. Két lépés után azonban ismét megtorpanok.
 - Egyébként is mi olyan fontos van odabent a sűrű mélyben, amiért érdemes kockáztatni? - kérdem most már teljesen komolyan, szemöldökráncolva. - Vagy csak ennyire le akarsz rázni?
Igencsak tartok attól, hogy erre az utolsó kérdésre igen lesz a válasz. De sebaj, a Rétfalvi család legkisebbje és legszerencsétlenebbjeként már megszoktam, hogy mindenki le akar rázni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 16. 19:08 | Link

Geréb

Hirtelen meghajol előttem, amitől kicsit meg, de aztán meghallom a gúnyos hangját, és grimaszolok egyet. Szívesen seggbe rúgnám, de még előtte elveszti az egyensúlyát, lábra áll és kihúzza magát, aminek következtében egy fél fejjel magasabb. Újra megszólal, hogy nem akar velem párbajozni. Ennek hallatán elmosolyodom, mert ebből az jön le, hogy fél tőlem.
- Tulajdonképpen miért vagy te ennyire agresszív? - kérdezi. Ennél a kérdésnél lesokkolok. Mi köze van neki ahhoz, hogy miért vagyok ilyen? Semmi köze hozzá. Nem tudja, mik történtek velem a múltamban, és ha így akar megismerni, nem is fog. Nem válaszolok erre a kérdésre. Talán azért nem, mert remélem, ha nem foglalkozom vele, elmegy és egyedül hagy. Aztán említi a mantikórokat, és megtorpanok. Picit elbizonytalanodom, de indulok is tovább. Újra elkezd beszélni, és a mondandója végén egy bókot fedezek fel. Nem foglalkozom vele, csak megyek tovább. Hallom, ahogy elindul a másik irányba, de pár lépés után megint megáll.
- Egyébként is mi olyan fontos van odabent a sűrű mélyben, amiért érdemes kockáztatni? - szólal meg újra.
- Miért vagy ennyire kíváncsi?! Miért nem szállsz le rólam?! De ha nagyon érdekel, akkor a kutyuskáim láttak egy nyulat, és elkezdték üldözni ide be az erdőbe.
Vonyítást hallok nem messziről, és elkezdek futni.
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2014. május 6. 13:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 18. 17:28 | Link

Dwayne

Igazi bolondos, áprilisi idő van, süt a nap, fújdogál a szél, csipognak a madarak. Ilyenkor megjön az ember kedve ahhoz, hogy kicsit kimozduljon. Velem mondjuk nem ez történt. Oké, azt nem tagadom, hogy jól esik a friss levegő, legalább kiszellőzik kicsit a fejem, de elsődlegesen azért tartok a vadőrlak felé, mert muszáj. Nem vagyok nagy kertészkedős típus, de a tanársegédi posztban úgy tűnik az is benne van, hogy esetenként én intézzem az ilyesmit, meg gyűjtsem be a gyógynövényeket, amikor kell. Annyira azért nem megerőltető dolog, de még ha annak érezném se mernék szólni a professzornak. Arra meg kifejezetten jó, hogy elfoglaljam magam, és lehetőleg egy szabad percem se maradjon.
A vadőrlakhoz érve azonnal hátramegyek a veteményeshez. Azért elég sokat tanultam tavaly év eleje óta, az itt lévő gyógy- és egyéb növényeket már mind ismerem. Tejes nyugalommal pakolászom a kosárba a kért virágokat, amikor felpillantva valami furcsa dolgot fedezek fel a ház aljánál és az oldalán. Oké, hogy már senki nem lakik itt, le is van zárva az egész tudtommal, de azért még nem kellene így rothadásnak indulnia. Otthagyom a munkámat és érdeklődve megyek közelebb a házfalhoz. Úgy tűnik, mintha valami moha vagy zuzmószerűség kúszott volna fel, és telepedett meg egy jó méteres sugarú körben. De közelebbről szemügyre véve mégse tűnik egyszerű zuzmónak. Fénylik egy kissé, mintha nedves, nyálkás volna, és ráadásul még valami émelyítő szagot is áraszt. Összehúzott szeöldökkel, elgondolkodva figyelem egy darabig, hátha megmozdul, felrobban, vagy netán sikerül rájönnöm, hogy egyáltalán mi ez. De nem történik semmi, továbbra sem tudom azonosítani a dolgot, viszont valami halk kaparászást vélek hallani. Hogy a házból jön-e, vagy csak simán ház tövében mászkáló bogarak neszezését hallottam meg, azt már nem tudom megmondani.
Előhúzom a pálcám, mert puszta kézzel azért mégsem merek hozzányúlni, még ha nagy is a valószínűsége, hogy valami teljesen átlagos természeti jelenséget magasztalok fel. Óvatosan bököm meg a zöldesbarna moszatszínű foltot a pálcám hegyével. Aztán igencsak meglepődök, amikor valami láthatatlan erő konkrétan megpróbálja kitépni a kezemből a fadarabot. Azonnal erősebben markolom a fát, de érzem, ahogy egyre csúszik ki a kezeim közül.
- Ne már! - motyogom, miközben továbbra is elkeseredetten kapaszkodom a pálcámba. Még le is ülök a földre, hogy minél stabilabb legyek, de hamarosan döntést kell hoznom, vagy elengedem és hagyom eltűnni az éterben, vagy azzal kell számolnom, hogy az én kezem is a falhoz ér a következő pillanatban...
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2014. április 18. 17:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Rétfalvi Geréb
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 7
Írta: 2014. április 18. 19:44 | Link

Gwen

El kell ismernem, tényleg baromi jó vagyok. Sikerült annyira felhúznom a lányt, hogy most már kezd kínos lenni az egész ügy. Talán jobb lenne, ha hallgatnék rá és sarkon fordulnék, mielőtt még egy ember megutálna. Hülyeség volt azt hinni, hogy ha iskolát váltok, ha az enyéim között leszek, bármi is megváltozik. Elvégre barátokat szerezni sosem azon múlt, hogy van-e varázserőm vagy sem, hanem hogy mekkora érzéketlen bunkó vagyok. Ezen meg aztán végképp nem segít a környezetváltozás. Most már világos.
Ahogy leordítja a fejemet, most először látszik rajtam, hogy igazán megszeppenek. Nem jönnek a szavak, tekintve, hogy nem igazán sikerült még választ találnom a kérdéseire. Ezzel amúgy is óvatosnak kell lenni. Az, hogy mit válaszolok, kihatással van a következő öt évemre, amit itt kell töltenem. Ha csak nem lépek le előbb, de akkor tuti kitagad a családom. Igen is be kell bizonyítanom nekik, hogy képes vagyok életemben először valamit végigcsinálni. Ahhoz viszont nem túl jó kezdés, ha ellenérzéseket keltek mindenkiben, aki körülöttem megfordul.
 - Hé, nyugi-nyugi! Oké? Hátrébb az agarakkal. Ha nem tűnt volna fel, csak barátkozni akartam. Igen, ilyen sajátosan mutatom ki. De látom ezzel problémád van. Leesett, hogy egyedül akarsz lenni. És bocsánatot kérek, hogy hívatlanul betörtem az intim zónádba. Nyilván megvan a magad baja, és a hátad közepére kívánsz egy ilyen hülyegyereket – darálom vég nélkül, hadarva a mondandómat, hogy mihamarabb túl essek rajta, és visszamehessek a kastélyba egy ilyen csúfos lebőgés után. Mindeddig a cipője orrát bámultam, de most szembe nézek vele, és jóval nyugodtabb hangon folytatom.
 - Én csak...én csak próbálkozom. Nincs túl sok jó tapasztalatom az emberekkel. Főként a velem egykorúakkal. Főként a lányokkal. De úgy mindenkivel általában. Egy szociális csődtömeg vagyok. Nem megy nekem ez a barátkozás dolog. Hallod, csak felejtsük el, hogy itt voltam egyáltalán. Nem is zavarlak. Örvendtem, amúgy Geréb vagyok. Csak hogy tudd névszerint, kit kell elkerülni – lehajtom a fejem, és a kínos csendben várom, hogy mit válaszol. De mivel nem történik semmi, lezárom az egészet.
 - Akkor én most megy...
Szavamat hirtelen valami fura vonyítás szakítja félbe. Először összerezzenek, mert azt hiszem, hogy egy vadállat, de Gwen korábbi szavait a kutyákról most összekötöm a fejemben, és hamar kibogozom, hogy mi a helyzet. Bár attól függ, mi számít elég gyorsnak. Mire erre ráeszmélek, a lány már szalad be a fák közé, anélkül, hogy bármit is szólna. Egy pillanatig állok sutábban, mint eddig bármikor, míg végre megtalálom a hangom.
 - Hééé!! Gyere vissza! Most komolyan? Az szerintem már rég tiltott területnek számít! Még a végén bajod esik!
Mivel a a hangos kiabálásomra nem érkezik válasz, megemberelem magam, és utána iramodok. Szerencsére akadályfutásban elég jónak számítok. Rutinosan csapom félre magam elől a belógó ágakat, és alig botladozva haladok előre. Ezzel az irammal jó esélyem van utolérni. Amikor újra hallótávolságon belülre kerülök, újra megkísérelem megállítani.
 - Állj már meg! - kiáltok, és ahogy közelebb, és közelebb kerülök, már kartávolságon belül. Kinyújtom a kezemet, és a vállára teszem, ezzel megállítva őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 18. 22:13 | Link

Geréb

Hallom, ahogy elkezd beszélni a múltjáról. Nem voltak barátai, ahogy nekem sem. Szégyenlem magam, amiért így kiabáltam vele, és lehorgasztom a fejem. Miközben beszél magáról, magamra ismerek. Nekem sem voltak barátaim, mindenki került, még a rokonom is. Sajnálom a srácot. Azok után, amit hallottam, kifogok vele békülni, és most már szeretném, ha a barátaim közé tartozna. Megmondja a nevét is: Geréb. Mikor elköszönne, én nyitom a számat, de nincs idő megszólalni, mert vonyítást hallok.
~ Ezek biztos a kutyáim! - gondolkozom, majd elindulok az erdő fele, de azért egy bocsánatot kinyögök. Hallom, hogy Ő is elkezd utánam szaladni és kiabál, de nem állok meg. Megmentem a barátaimat. Gyorsabban fut mint én, de ezt csak pár perccel később veszem észre, mikor elkapja a vállamat. Azt kiabálja, hogy álljak meg.
- Nem lehet. Ők voltak az első barátaim. Meg kell mentenem őket. Ők is sokszor védtek meg. - mondom neki, de nem fordulok meg. Egy gyors rántással kikapom a vállaimat a kezei közül, és még gyorsabban iramodok neki. Ha őket is elveszteném, azt már nem élném túl. Ők voltak, akik a gyerekkoromat elviselhetővé tették. Ők voltak, akik meghallgattak és segítettek felállni, lelkileg. Nem hagyhatom cserben őket. Mikor odaérek hozzájuk, meglátom, hogy pár menyétszerű lény veszi őket körbe. Ezek a lények a Jarwey-ek. Nem túl okosak, de ragadozók, és még beszélni is tudnak. A kutyáim bátrak, de a varázslényektől mégis félnek, ami meg is látszik. Az 'elfogóik' Beszélnek hozzájuk, Ők pedig inkább nem kockáztatnak az ugatással.
- Hagyjátok őket békén - sietek oda hozzájuk, és nyúlok értük.
- Menj innen, kislány. Különben megharapjuk Őket - válaszolja nekem pimaszan. Előrántom a pálcámat és feléjük tartom.
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2014. május 6. 13:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Dwayne Warren
KARANTÉN


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3608
Írta: 2014. április 20. 21:22 | Link

Turnman Katalin



Nehézkes lépteinek zaját elnyomja a serkenő fű és a tavasztól megbolondult mindenféle apró állat zsivaja. Szereti ezt az évszakot, annyira mozgalmas és könnyed, a maga fajtának is kedve van kiülni a falu széli tó partjára és csak figyelni ezt a cirkuszt. Bármilyen szívfájdalom, erre sajnos nincs ideje.
A lehető leghosszabb kerülőt választotta a minisztérium irányából a kastélyig, mintha ezzel is igyekezné elodázni a rá váró unalmas és annyira értelmetlen munkát. Feje cseppet sajog a többnapnyi kialvatlanság miatt, a szemét bántja a fény, szívesen aludna a papírmunka helyett vagy barangolna egyet az erdőben. Ilyenkor a legszebb a terület, amikor már zöldellenek a fák, az aljnövényzet mégis eléggé gyér ahhoz, hogy kényelmesen haladhasson.
A lakatlan, ócska kunyhót kerüli meg, mikor furcsa hangot hall. Tekintetét fölemeli a közvetlenül előtte húzódó útról, kutya módjára fülel, bár mindezt nagyon óvatosan. Tudja, amit tudnia kell - ahogy azt is, az első tavaszi napok mit művelnek ezekkel a hormontúltengéses kamaszokkal, ő pedig nem egy alkalommal tapasztalta már meg, jobb, ha nem jár ilyenkor kihaltnak ígérkező helyeken. Nem szívesen zavarna meg, öhm, semmit.
Rövid töprengést követően azonban megállapítja, jelenleg valószínűleg nem áll fenn ez a veszély. Egy ismerős női hangot azonosít be, bár, hogy honnan rémlik, nem tudja és nem is akarja fölismerni. Irányváltás nélkül folytatja az útját, megkerüli a kunyhót, ám a hadakozás zajára puszta kíváncsiságból mégis hátrapillant.
Majd megáll. Zsebre tett kézzel, csodálkozva hunyorog a lány felé, aki, hát nem lája rendesen, de valami egészen furcsa dolgot művel.
   -  Öhm... ez így korrekt, vagy kell valami segítség vagy mi?
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. április 20. 21:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 20. 22:52 | Link

Lasch tanár úr

Behunyt szemmel egészen otthon érzem magam, de mint kiderül, ez pusztán illúzió, a talajt ugyanis nem ismerem, és meglehetősen hamar elcsúszom. Elhasalok a fúben eredményként, aztán nem kell sok, hogy elnyújtózzam. Már behunyt szemmel élvezném a napsütést, azon igyekezve, hogy felidézzem az otthonom minden részletét, amikor valaki elállja előlem a napfényt és afelől érdeklődik, hogy nem esett-e bajom. Kinyitom a szemem, és megrázom a fejem, majd gyorsan fel is tápászkodom megtámaszkodva a könyökömön először, majd kinyújtva a karom felülök.
- Nem, köszönöm. Igazán kedves, de tényleg semmi bajom. Igaz, elcsúsztam, de minden rendben. - igyekszem biztosítani gyorsan, hogy nem kell miattam aggódni egy pillanatig sem. Vissza is dőlnék a fűbe bámulni a bárányfelhőket még egy kicsit, de meglepetésemre letelepedik mellém. Hát, ma se fogom tovább tanulmányozni az égboltot, no de ez nem ok arra, hogy elszomorodjak. A társaság mindig is jót jelent, például fejleszthetem meglehetősen gyatra szociális készségeimet. Kedvesen rámosolygok, majd kezet nyújtok neki a bemutatkozáshoz mellékelten, ahogy az szokás, és bár mondanám a nevem, kissé elakad a szavam a kézcsóktól. Annyi minden van, amivel zavarba lehet engem hozni, ez pedig határozottan az egyik olyan cselekedet, amit nem tudok nagyon hogyan lereagálni. Azaz de: vörös leszek, mint a hajam. Én se lennék igazi úri hölgy sose, még szerencse, hogy nem egy ilyen nagyon lovagias korba sikerült születnem. Pislogok párat zavartan, és igyekszem újra elmosolyodni, majd addig is eljutok, hogy megszólaljak végre.
- Weöres Ioana Médea, elsős mestertanonc a levitában, viselkedéselemző szakiránnyal. Örvendek. A... a professzor úr... ön tanítja a mágiatörténetet és a legilimenciát? Mintha... nem, pontosan emlékszem az ön nevére az órarendemben. Ne vegye zokon, de ön igazán... fiatal. Valahogy sokkal öregebb embert képzeltem ezekhez a tárgyakhoz, akinek már madárfészek is lehetne a szakállában, és már nem feltétlen emlékszik mindenre, amire kellene... huh, bocsásson meg, összevissza beszélek. - és tényleg összevissza beszélek. Egy kézcsókkal annyira zavarba lehet hozni, hogy mindent kimondok, ami eszembe jut. Igaz, máskor sincs ez másként, de összeszedettebb vagyok.
- Igazán gyönyörű az időnk van, mintha már május lenne, pedig odébb van még az. - jelentem ki, felpislogok az égre, és te jó ég, na most szeretnék nagyon nem itt lenni. Éppen égetem magam az egyik leendő tanárom előtt, mert a társalgásban béna vagyok, ha nem a kedvenc témáimról van szó. Hajaj, vajon mennyi idő kell, hogy elkönyvelje, hogy tisztára lüke vagyok?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 00:36 | Link

Dwayne

Veszettül pörögnek az agyamban a gondolatok, kezdve azzal, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, meggondolatlan, hülye. És összességében legszívesebben csak kiáltanék egyet, vagy szeretnék inkább valami fizikai fájdalmat elszenvedni, még az is jobb, mint hogy lelkiekben gyötörjem itt magam, de a kiáltást visszatartom, arra meg nincs lehetőségem, hogy kikaparjam az arcom.  Minek kell nekem mindent megpiszkálnom, és miért ilyen buta módon. Már épp fel is adnám a dolgot, beletörődve, hogy egyszerűen nyomi vagyok, úgy kell nekem, amikor ismerős hang üti meg a fülem, felpillantok a ház sarkánál álldogáló Dwayne-re egészen belefeledkezve abba, hogy közben mi lesz velem. Totál elvörösödök, mert el tudom képzelni, milyen furcsán festhetek, legalábbis a férfi arckifejezése nem hagy kétséget afelől, hogy ez így van.
- Öhm.. helló. Hát... ezt megnézhetnéd... - bökök a fal felé a... a pálcámmal. Valahogy mégiscsak a kezemben maradt a fadarab, és a furcsa mohaszerű izé már nem akarja bekebelezni, ami egyrészt jó. Másrészt még röhejesebbé teszi ezt az egészet, és még jobban zavarba jövök. Egyébként is gyakran van olyan érzésem, hogy Dwayne nem vesz komolyan, és talán ezek után nincs is min csodálkoznom. Harmadrészt meg felidegesít a helyzet. Igenis van valami természetellenes ebben az egészben, és tudni akarom, mi. Feltápászkodom a földről, kiegyenesedek, de még mindig megátalkodottan nézem a vadőrlak falán lévő sötét foltot.
- Szóval szerinted mégis mi ez? - kérdezem kíváncsian, reménykedve, hogy a férfi tud nekem mondani valami okosat, már ha egyáltalán veszi a fáradtságot, hogy foglalkozzon a problémával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Lasch Hunor Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 156
Írta: 2014. május 6. 21:56 | Link

Médea

Könnyedén kideríthette volna, hogy a fűben heverésző lány egy diák, vagy nem, de a képességét ilyesmire nem használja. Illetve használja, de csak akkor, ha a szükség azt kívánja. Ebben az esetben nem kellett alkalmaznia, hiszen hamarosan megtudja a hölgyemény nevét. Ám előtte hogylétéről érdeklődött, hiszen az aggodalom kiült az arcára. Éppen csak annyit látott, hogy Médea elcsúszik, és már a földön van, így jogosan feltételezhette azt, hogy baja eshetett. Hamar megtudja, hogy beszélgetőpartnerének jól van, ezért aggódó arca mosolyt vett fel.
– Örülök, hogy nem esett baja, de azért szóljon, ha netalán rosszul érzi magát. –kész arra, hogy felkapja a hölgyeményt, és felszaladjon vele a Gyengélkedőre, ha úgy adódik. Az aggodalom kinyilvánítása utána következett az, hogy a professzor bemutatkozott, és kezet csókolt. Médea reakciója nem lepte meg, hiszen nem ő volt az első, akit zavarba hozott az e fajta köszöntéssel. Bemutatkozását, és további megjegyzéseit figyelemmel hallgatta, s a végén mosolya nagyobb lett.
– Igen, én tanítom mind a két tantárgyat. Inkább veszem bóknak, sem mint zokon. Nem maga az első, aki ezen meglepődik. Úgy értem, hogy nem egy idős Professzor tartja a Mágiatörténetet. A Legilimencia más tudomány, de mivel mind a kettőt szeretem, ezért mind a kettőt tanítom is. Az egyik elméleti, a másik inkább gyakorlati oktatást kíván, nem férne össze a kettő, én mégis megoldom. Nincs gond. –jegyezte meg kedvesen, de legfőképpen nyugtatás képpen. Érzi, hogy ez a kis közjáték azért volt, mert Médea zavarban van a kézcsók miatt. Ezért nézi el neki, hogy összevissza beszélt.
– Ez a csodás a tavaszban. Néha meleg van, néha szakadó eső. Ön melyiket szereti? –érdeklődött, miközben ő maga is felnézett az égboltra. Csodás látvány volt, ahogyan a felhők átúsztak felettük. Miután eleget csodálkozott az égbolton, tekintetét ismét Médeára irányította, hogy a választ megkaphassa. Amint megtörtént, ismét egy kérdés ragadt nyelvére, amit pillanatokon belül fel is tett.
– Mi fogta meg a viselkedéselemző szakban? –ha már tanítani fogja, és úgy hozta a sors, hogy órák előtt találkozhattak, akkor szeretne többet is megtudni a diákjáról. Bizonyára eszes hölgy, ha a kékeket erősíti, hiszen azt hallotta, hogy oda azok kerülnek, akiknek éles elméjük van. Természetesen mindenhol akad kivétel, de nem Médea az, akiről azt hiszi, hogy nem illene a házába.
Utoljára módosította:Lasch Hunor Zalán, 2014. június 9. 10:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 10. 04:41 | Link

Lasch tanár úr.

Igazán segítőkész társaságom akad pillanatokon belül, akiről az is kiderül, hogy a tanárom lesz az elkövetkező egy évben, a jövő tanévről meg még nem érdemes nagyon tárgyalni, de megeshet, hogy akkor is. Kezdetnek már az is tökéletes bemutatkozás lenne a részemről, hogy sikerül elesnem, bemutatva, mennyire béna tudok lenni, de mintha ez nem lenne elég, kezet csókol nekem egy udvarias, sőt már inkább lovagias gesztussal, amitől olyannyira zavarba tudok jönni, hogy összevissza beszélek minden hülyeséget, ami csak az eszembe jut. Megrázom a fejem arra határozottan, hogy bajom lenne, mert tényleg nincs, hamarosan meg már én is ülő helyzetre váltottam, mert kissé furcsa lenne úgy elterülve maradni a fűben, mint fél perccel előtte, én legalábbis rosszul érezném magam tőle. Egyszóval felülök, felhúzom magam elé a lábaim, és átkarolom őket, térdemen támasztva meg az állam. Egyelőre ez így tökéletes választásnak ígérkezik, addig is figyelek, majd meglepetten kerekednek el a szemeim és kérdőn húzom fel a szemöldököm arra, amit a tárgyairól mond.
- Miért ne férnének össze? Nem úgy van az, hogy a legilimencia külön tanulható képesség? Mármint úgy értem, hogy nem kellett a tanár úrnak ehhez egy olyan nyakatekert képzési irányt összeszerkesztenie, mint matek meg rajz, vagy fizika és torna, meg ilyenek, bár ha jól tudom, itt olyat is lehet, mert engedi a rendszer. - jelentem ki máris, rákérdezve, mire is gondolt, mert ha arra, amire én, akkor nekem ez a megjegyzés kissé sántít, és tanár vagy sem, képes vagyok én bármire bárkinél rákérdezni, ha úgy érzem, hogy valami nem egészen stimmel szerintem. Az időjárásra is sikerül kitérni, ami általában már szinte kötelező beszédindító téma tud lenni, jelen esetben pedig elterelőnek szántam. Kissé elgondolkodom a kérdésen, de nem kell sok idő, hogy rá is vágjam a választ.
- A tavaszi záporokat igazán szeretem, mármint azokat, amikor még a nap is süt - mondom, és neki is fognék keresni valami folytatásnak megfelelő kérdést, de megelőz a sajátjával. Miért lettem viselkedéselemző... Miért is lettem viselkedéselemző? Azért, mert Mark Twain szerint olyan dolgokat kell csinálni, amiket az ember nem tud, így aztán tudni fogja, én meg az emberekkel eléggé hadilábon állok, tehát gyakorlás kell ehhez. Rengeteg gyakorlásra van szükségem.
- Mert a többi még ennyire sem vonzott. Azaz, a jogi asszisztens dolog még tetszett, de ha azt akarok tanulni, akkor otthon választom egyenesen a jogot és azt végzem el, ez a mugli viselkedéselemző azonban nem is rossz, ha már egyszer muglik közül jövök - válaszolom, enyhe vállvonás kíséretében, arcomon egy félmosollyal, majd futólag rápillantok, még mielőtt visszafordulnék a fű felé, és elkezdeném kiirtani magam körül az összes kis boglárkát.
- A tanár úr hogy lett mágiatörténész? - nájsz, aranyom, egyből a közepébe, minden vacillálás nélkül, így kell ezt csinálni, legfeljebb nem válaszol, nem igaz? Ha már egyszer beszélgetünk arról, hogy én miért választottam azt, amit, ugyanolyan jogosnak érzem, hogy megkérdezzem tőle én is ugyanezt, aztán máris kíváncsian várom a választ.  
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. június 11. 14:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lugosvölgyi Albert
Tükörfiú


Szárnyaszegett angyal | KisHerceg
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 444
Írta: 2014. május 12. 14:13 | Link

Schlett E. Lilla

Néha jólesik kiszabadulnom a kastély falai közül, friss levegőt szívnom, éreznem a napfény ízét a számban. Régen ilyenkor már a mezőn dolgoztunk minden egyes nap verejtékünkkel öntözve a földet és a termést. A nyomait mai napig őrzöm, de legalább soha nem fogok gurulni, mint egy kis gömböc. Lábaim alatt a fű engedelmesen meghajol, mintha én is valami uraság volnék a régi időkből, pedig akkor sem voltam több egy parasztfiúnál, most sem vagyok másabb.
A kastély erdője felé vitt a lábam az imént, miközben a kezembe akadt papírt tanulmányoztam: majális a faluban... Talán lemehetnék én is, úgysem tűnnék fel a levitásokon kívül szinte senkinek. Ők tudják, miféle szerzet vagyok és nem idegenkednek, de ettől még nem hangoztatom, hogy gyakorlatilag egy tükör lakója vagyok és kijárok az emberek közé újra élni. Hm, ezen azt írja, hogy vidámpark is van. Mi az a vidámpark? Ezt sem Luna, sem Iza nem magyarázta még el, de Jenny sem. Egy hely, ahol vidámak az emberek? Mitől? Jó lesz felfrissíteni az ismereteim.
Végre elérem az erdő szélét; egy pillanatra megállok, betűröm a hirdető papírost ingen felső zsebébe, majd felpillantok az előttem magasodó fára. Jó mászó voltam és vagyok is, nem probléma felkapaszkodnom az öreg természeti kincsen. Két kezemet felnyújtom, majd helyből ugrással elkapom a legalsó ágat, s némi előre-hátra hintázás után fél lábbal is belekapaszkodom az ágba, hogy felhúzzam rá magam rendesen. Így kapaszkodván tovább, nemsokára elérek egy meglehetősen kellemes magasságot, ahonnan rálátok a kastélyra és az esetleges érkezőkre is, de végig tudok nyújtózni és aprólékosan elolvasni a majális felhívását is. DÖK- na az meg micsoda? Sokat emlegetik a levitás gyerekek is, hogy van DÖK, meg ilyen tanács, olyan csoport. Vajon ennyiféle új mágiaág született, mialatt el voltam zárva a külvilágtól? Nagyon érdekes, birtokba kell vennem alkalomadtán a könyvtárat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. május 12. 14:17 | Link



     Barna táska lógott az oldalán, pántja vállán átvetve pihent. Fonott copfjai is ott pihentek, miközben a leányzó tekintetével hol előre, majd egy kopottas könyvbe pillantott bele. A szöveget bújta, miközben előre lépkedett párat, az erre az alkalomra lábára húzott bakancsában, az utat egyelőre nem figyelve. A könyv amúgy nem az ő példánya, könyvtári kincs, az ötlet pedig, amiért a rettegett erdő közelébe merészkedett, gyógynövénygyűjtés, és a sikeres házi feladat letudása. No, persze előbb fel kellene bármit is ismerni, vagy helyesen megítélni, hogy ha hasonlít rá, de eddig nemigen sikerült a nehezebb, a tárgyban szereplő dolgokat meglelnie. De nem aggódott, megoldja.
A könyvet leeresztve végül, megtorpanva bámult az erdő szélét képző fák sokaságára, hátradöntve fejét pedig, a hatalmasságra. Egy kis bambulás után, rázta meg fejét, zárta össze a könyvecskét, persze ujját könyvjelzőnek ott hagyva, és tovább lépdelt. Ahogy egyre előrébb ért, úgy sejlett fel előtte a vadőrlak kunyhójának alakja, a pici, de annál hívogatóbb lak sziluettje. Ismeretei szerint lakatlan, a vadőr valamiért nem vállalta tovább, hogy itt munkálkodjon, bizonyára az alulfizetettség, vagy a diáksereg miatt. Persze, aztán ki tudja, mi volt az igazi oka. Ellenben, ő közelebb merészkedett a kunyhóhoz, a ketrecekkel mit sem törődve, hiszen láthatóan üresek voltak, és bepillantott az egyik ablakon. A semmi fogadta, úgy, ahogy azt el is képzelte, bár pár, berendezési tárgyat látott, mintha csak elutazott volna nyaralni, és bármikor visszatérne. Elengedte a párkányt, mivel birtokháborítást egyelőre nemigen szeretne elkövetni, és körbetekintett. Borsódzott a háta, ahogy az erdő felé tekintett, hisz elég mesét hallott már róla, és persze, egyedül is volt ahhoz, hogy a frász ne kerülgesse. Persze, sejtése van, hogy a siker érdekében, no meg a keresett dolgok lelőhelye odabent pihen. De a frászkarika megy be oda egyedül.
Inkább elfordult, és egy vén fa egykori törzsének szolgáló tuskóra telepedett. Lábait kényelmesen felhúzva pihentette meg, a táskából előkerült egy kis sajtos szendvics is, és rögtönzött piknikbe kezdett. Persze szunnyadó paranoiája az erdőt figyelte, hisz meggyőződése volt, hogy valami van itt a közelben, de nem, még nem kezdett sikongatni. Viszont, pálcáját, még ha nem is a legjobban képes forgatni, de előkészítette, felkészülve bármire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zerkovits Bence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 66
Írta: 2014. május 12. 15:07 | Link

Lilla

Még mindig a reggeli farmert és sötétkék pólót viselve lép ki a kastély ajtaján, fölé egy szürke, kapucnis pulcsit húzva az iskolai talárja helyett, feje tetején pedig egy kékeszöld sapkával, tekintettel az odakint uralkodó, erős széllel. A sapka alól kilógó kusza szőke tincsek csak még inkább összekócolódnak, kezeit zsebre téve indul tovább a vadőrlak, vele együtt pedig az erdő irányába. Nincs konkrét úti célja, csupán szeretne egy kicsit kiszabadulni a diákok nyüzsgéséből, erre pedig a szabad éppen megfelelő. Mindig szeretett kint időt tölteni, tökéletes helyszín volt a balhék, összejövetelek megszervezésére, hiszen itt nem figyeltek minden szóra a festmények, és sokkal kisebb volt az esélye annak, hogy illetéktelen fülekbe juthat a terv.
Annak ellenére, hogy most jelen pillanatban nem tervezett semmit, nem is volt még egy túlságosan aprólékosan kigondolt ötlete sem, élvezte, ahogy kiszabadulhat a diáktársai és a festmények gyűrűjéből. A szél erősen fújt, így nem tette éppen kellemessé az időt, de legalább egyelőre az eső sem esett. Hiába volt május, az időjárás kiszámíthatatlannak tűnt, és ez elől még a kastély varázslatai sem védték meg. Nagy volt az esélye, hogy a mai sétája elázással végződik, azonban nem foglalkozott vele. Egy kis víz még nem ártott senkinek. Nem volt ő cukorból, hogy elolvadjon.
A lakatlan vadőrlakhoz közeledve az ismerős alakot már távolról felismeri, éppen elég időt töltött tavaly, meg korábban is a közelében, hogy minden apró jellemzője megmaradjon a fejében. Első ránézésre úgy tűnt, hogy elgondolkodott az erdő szélén ücsörögve, bár mikor is nem tűnt elvarázsoltnak? Okkal volt navines. Igyekszik halkan lépkedni, egyenesen a háta mögé, de még a pillantását követve sem tud rájönni pontosan, hogy mit is néz ennyire elmélyülten.
 - Mit nézünk? - szólal meg közvetlenül a füle mellett mély hangján. Ajkain egy széles vigyor ül, túlságosan is sok idő telt már el azóta, hogy utoljára találkoztak - persze leginkább az ő távolléte miatt. A múlt csupán a múlt, most itt van, és számára egyedül ez a lényeg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánkúti Lilla
INAKTÍV


Csibu | Lillumi
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 1250
Írta: 2014. május 12. 15:26 | Link



Szendvicsének apró morzsáit fújta le a néha-néha feltámadó szellő a földre. Nem volt gond, legalább a madarak is jót lakmározhatnak belőle majd, ha idemerészkednek, de egyelőre csak szép dallamos hangjukat hallotta a távolból. Nem is galambetetésre érkezett. A könyvet időközben kinyitva fektette ölébe, a pálcáját pedig, nehezéknek a lapokra, hogy ne kaphasson beléjük a szél. Néha-néha rápillantott a fura kinézetű növények egyikére, de nem lett okosabb tőle. No meg, még mindig ott volt, hogy az erdőben tuti megtalálna őket. Továbbra sem mozdult meg viszont, nem vitte rá semmiféle akart. Felszusszant csak, és eszegette a szendvicsét vígan tovább. A füstölt sajt ízével eltelve bámult tovább az erdő felé, ahonnan minta hangosabbak lettek volna a reccsenő ágak, és minden egyéb nesz zajai. De lehet, csak a szél járta a fák közt a táncát, és az adott ennek így hangot. Nem tudhatni.
Bambulása ára azonban az volt, hogy más dolgot nemigen észlelt, nemigen szentelt neki figyelmet. Így, továbbra is egyedül tudta magát a környéken - kivéve azt a valamit az erdőben, amely talán nem is létezik. Mindegy is. Épp egy nagy falatott rágcsált, majd nyelt le, miközben az orvul közeledő alak becserkészte, ő pedig, hűen egy szoborhoz, nem reagált rá semmit, hiszen megint csak a képzeletével volt elfoglalva. Ahogy viszont egész közel került hozzá a másik, sőt, meg is szólalt, nagyot ugorva sikkantott egyet, elejtve a szendvicset, és a hirtelen fordulás következtében, még az ölében heverő dolgok is a földön kötöttek ki. De ezekkel most nem is törődött.
- Jesszus! - sóhajtott egy nagyot, miután a hang tulajdonosának arcát is megpillantotta, és megcsóválta a fejét.
- A szívbajt hoztad rám. - vágott kissé durcás, de látszólag mégsem komoly arcot, miközben meglökte a másik vállát finoman. Bence már csak ilyen, hozzászokhatott volna. Majd fog.
- Hát.. jelenleg.. - szedte össze a kérdésre a választ, miközben az ijedelemtől még mindig kissé hevesen kapált a szíve, és lepillantott a földre.
... az áldozatul esett szendvicsemet nézzük. Például. - hajol le gyors, megkapaszkodva a rönkbe, hogy könyvét, pálcáját felszedje, majd azért, a szendvicset is felvette, a szalvétára tette, melyből kipottyant és a fiú elé tartotta, hangyástól, piszkostul.
- Most nézd meg, mi lett szegénnyel. De.. amúgy szia. - tette le az áldozatot végül, mintha a csatabárdot ásta volna el, és felpillantva a másikra, elővette a szokásos mosolygós énjét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. május 12. 15:40 | Link

Albeeertovics *-*

Lillus napok óta furcsán viselkedett. Volt egy hét, amikor hazalátogatott, és azóta a szomorkodó, vádaskodó meg vagdalkozó Eridonos megbékélt a világgal. Ebben hozzá kell tenni, hogy újabban kezdi elfogadni önmagát olyannak, amilyen. A Kornéllal való beszélgetések nagyon sokat lendítettek előre ezen az állapoton, tudták ütköztetni a nézőpontjaikat, vitázhattak és segítettek egymásnak, ha arról volt szó. A másik fiatal embert meg inkább nem említjük meg, holott minden alkalommal, mikor Lilla elhalad mellette, automatikusan mosolyra húzódik a szája, emiatt meg egyenesen lököttnek érzi magát.
Már jó pár napja volt a telihold, így most aztán valóban önfeledten bandukolt a vadőrlak felé. Eredetileg Fülest szerette volna kissé megsétáltatni, ám mihelyst kilépett az ajtón és megcsapta az erdő friss illata, a zöld, erőteljes fü, a és a nyiladozó vadvirágok illata az orrát, máris felszaladt ajkaira egy mosoly majd futásnak eredt. Maga sem tudta, hogy miért vagy merre, de ment befelé, egyre jobban a csalogató illatok erdejébe, hogy közelebbről érezze a lombok susogását, hogy a talaj illatát is magába szippantsa. Bestiája kecsesen elnyúlt alakkal haladt gazdája mellett és ha az ember fia nem tudná, hogy a térdig érő állat nem egy savannah kneazle, akkor simán hihette volna, hogy egy ocelottal vagy kisnövésü gepárddal tolja a szőke lány. A vadőrlakhoz érve megtámaszkodott jobb kezével az épület oldalán és nevetve igyekezte pótolni az oxigénhiányt, amit a jó 10-15 perces futás eredményezett. Ezzel szemben a macskája nem állt meg mellette, az haladt tovább, így Lilinek ismét szaladnia kellett, de csak egy fáig. Már a házikónál érezte, hogy van itt valaki, de sehogy sem tudta hova tenni az illatot, amit érzett. Nem volt benne semmi kirívó, semmi illatosított tusfürdő, arcszesz vagy dezodor, olyan.. természetesnek hatott. Mintha nem is ebből a századból való lenne..
Füles nagyon hamar felugrott a fára majd mikor az Eridonos is felpillantott, csak akkor jött rá, hogy valaki ott fenn csücsül. Az erős nap miatt az egyik kezét felemelte a homlokához, hogy ne süssön a szemébe a fény és figyelt. Próbálta beazonosítani az illatot, de ilyet még soha nem érzett. Persze minden embert más illatfelhő ölel körül, ám ez valahogy.. szokatlan volt.
- Nem fog megenni. Amúgy te mit csinálsz odafent? - hallatszott a szöszi dallamos hangja amit a fent bámészkodóhoz intézett. Füles biztos nem fogja bántani, habár meg kell hagyni, hogy egy ekkora termető állat az emberrel szemben - főleg egy fán - nem kelt túl pozitív benyomást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 18 19 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék