36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:12 | Link

Ivy

Mikor sikeresen megtárgyaljuk ezt a prefektus, nem prefektus, és a háztárs témát, rászánom magamat, hogy előhalásszak a lánynak egy pokrócot. Nem vagyok teljesen biztos benne, de nagyon úgy jött le a dolog, mintha eddig is arra várt volna, hogy majd én rohanok, és megmentem a megfázástól. Hogyha nem erre várt, akkor már rég elindult volna, hogy valamilyen takaró, esetleg törülközőféle után kutasson. Biztos tesztelte, hogy vagyok-e annyira udvarias, és jólelkű, hogy amikor feltűnik, mennyire fázik, akkor lélekszakadva rohanok takaróért. Jobb esetben nem tettem volna ezt, de a bunkózásomat követően a rólam alkotott véleményét fel kellett tornásznom egy normálisra. Mivel, merem feltételezni, hogy ő se szereti, hogyha egy nővel úgy beszélnek, mint egy utolsó paraszttal. Így, szerintem egyáltalán nem alkotott rólam jó véleményt, és, ezzel az iszonyat kedves megnyilvánulással bebizonyítottam neki, hogy tudok jó lenni. Feltéve, ha akarok... Nem véletlen, hogy akkor a rellon házba osztottak, nem? Mivel, nem vagyunk csapatjátékosok, én soha nem is voltam, és nem is leszek. Kisebb koromban igazi "cuncimókus" voltam, imádtak a felnőttek, mindig mondogatták, hogy milyen jó, szófogadó gyerekkel vannak megáldva anyámék. Igen, körülbelül tíz éves koromig hallgattam rájuk, mivel, akkor még valamire tartottam is őket. De, ez az évek során alábbhagyott, és, elértem azt a szintet, ahol most is tartok. Egyáltalán nem tartom őket tisztességes szülőnek, de még csak embernek se. Hogyha azok lennének, akkor ugye utána jártak volna a dolgokat, és, miután a második iskolámból is kicsaptak, nem várták volna meg, amíg hazamegyek, és akkor vésik a fejembe, hogy ilyet nem tehetek. Az a kis szikrányi becsület, amit éreztem irántuk, akkor égett ki. És igaz, hogy a szüleim, de már elérték azt a szintet, hogy ne így tekintsek rájuk, hanem, mint egy rossz szomszédra, aki minden áron meg akarja keseríteni az életemet. Mintha, legalábbis nem az ő gyerekük lennék, hanem, csak úgy ide lettem volna. És ilyenkor szoktak jönni a megvető pillantások, és a beszólások, hogy ilyet még se mondhatsz, mivel csak a szüleid. Igen, azok, de ők se tartanak engem semmire, és egyfolytában azt hajtogatják, hogy utcaseprőnek se lennék jó, maximum börtöntölteléknek. Persze azt is megkaptam, hogy törekedjek erre, mivel, hogyha elértem a húsz éves kort, akkor ők biztos, hogy nem fognak eltartani. És, az a legelborzasztóbb, hogy ők ezt komolyan is gondolták. Másokkal ellentétben, én csak álmodozni tudtam arról, hogy milyen lehet egy normális családi környezetben élni. Akkor lehet, hogy még mindig a Londoni iskolámban lennék, és talán már negyedikesként. Nem pedig itt Magyarországon, a harmadik iskolámban, mint elsős. Azért, mégis jobb életem lenne úgy, nem de? És, ezt az ő tudtára is hozom, hogy ez már a harmadik iskolám, ahonnan szintén megszeretnék szökni.
- Hát, egyelőre még tesztelgetem, hátha maradásra tudnak bírni. Igaz, hogy tervem már van a szökésre, de adok a sulinak egy második esélyt. Az mindenkinek kijár, nem? És hidd el, egy szóval nem fogom megemlíteni, hogy itt vagy. Szerintem nincs is megtiltva... különben, be lenne zárva az ajtó, hogy még csak véletlen se tudjunk bejutni. -fejtem ki a véleményemet a helyről, miközben alaposan szemügyre veszem a berendezést. Igaz, hogy már megcsodáltam, és meg is állapítottam, hogy kis takaros hely ahhoz képest, hogy, szerintem már pár éve nem vették hasznát.
- Ahogy mondod. -felelem halvány mosollyal az arcomon, majd tekintetemet a macskára irányítom, aki hűségesen fekszik gazdája mellett. Na igen, ez az, amiben nekem soha nem volt részem, mivel akárhogy is könyörögtem egy háziállat után, soha nem kaptam. Maximum a szobámban lévő pókokkal tudtam hülyéskedni, esetleg a barátaim kutyájával, esetleg macskájával bohóckodni. De a számomra elrendelt állat, az tabu téma volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 29. 08:45 | Link

Des

Az ajtóval kapcsolatban teljesen igaza van, erre magamtól is rájöhettem volna, minden esetre, amikor ezt említi, egyetértően bólintok. Nem szeret mesélni magáról, de a szemében sok fájdalom bujkál, nem fogom faggatni, nem akarok vájkálni az életében. Nem mindenki szereti egy friss ismeretségben máris kiteregetni a szennyest, ezért hogy tereljem kicsit a témát, másra terelem a szót. Illetve terelném, amikor is Éjfél feltápászkodik és méltóságteljesen átvonul a fiú ölébe, leül előtte, vörösesbarna szemeit pedig egyenesen a fiúéra veti, nézi őt egy darabig, és egy két apró nyervogás után, mintha vigasztalni akarná, hangos dorombolásba kezd és fejével megbökdösi Des kezét, jelezve ezzel, hogy szeretné, ha a srác simogatná. Olvastam valahol, még régebben, hogy az állatok simogatása jótékonyan hat az ember szervezetére, nem tudtam, hogy ezt maguk az állatok is tudják, de lehet ez náluk ugyanúgy ösztönös, mint a védelmezés. Erről eszembe jut egy kérdés.

- Te, ugye jól sejtem, hogy inkább a kutyákat szereted? Ezt abból gondolom, hogy amikor bemutattam neked Éjfélt nagyon hirtelen elhúztad tőle a kezed, mások ölbe szokták venni, simogatják, becézgetik, amit nem igazán szeret, mert addig kapálódzik, amíg ki nem szabadul, vagy egyszerűen csak eliszkol. Szóval mi a bajod a macsekokkal, ha megkérdezhetem?

Kérdésem közben kicsit lejjebb hajtom magamon a takarót, mert már csak a lábaim fáznak, de azok sem annyira. A tűz lassan alább kezd hagyni ropogásában és a parázs ad meleget immár, biztosan jó száraz fa lehetett benne, mert hamar leégett. Ez alatt odakinn elállt az eső, csak az ablak pöttyözöttsége emlékeztet az úgy egy órával korábbi felhőszakadásra. Lehet, hogy még szivárvány is van, bár ezt innen, ahol ülök, nem látom. Előző kérdésemből adódik rögtön egy másik és ezt sem leszek rest feltenni.

- Neked van háziállatod, vagy baglyod, vagy valami ilyesmid?

Kérdezem kedves mosollyal, ugyanis én mindig vágytam egy állatra, de eddig, pont a sok költözködés miatt nem tarthattam se kutyát, bár őket nem annyira szeretem, se macskát. Éjfélt nemrég kaptam, de azóta elválaszthatatlanok vagyunk, ő meg én, mint borsó meg a héja. Csodálkoztam is ezen, hiszen azt tartják, hogy a macska csak addig és akkor szeret, ha neki szüksége van rád, de az én macsekom ennek épp az ellenkezőjét csinálja, pont mint egy kutya, csak picit, hogy is mondjam; méltóságteljesebben, lohol a nyomomban és ha elszomorodom, mindig ott van, hogy jobb kedvre derítsen.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 13:23 | Link

Ivy

Nos, nekem elég valószínűnek tűnik az, hogyha nem akarják, hogy a diákok ide bejárkáljanak, akkor valahogy zárva tartják az ajtót. Így lenne a leglogikusabb, így, merem feltételezni, hogy szabad a bejárás ide. Mivel, kétlem, hogy akárki is lakna itt, így nem sértjük meg senkinek se a privát szféráját. És, ahogy az imént megtárgyaltunk, hogy mért vagyok még mindig az elsőben, hosszas beszámolót kellett tartanom arról, hogy mi célból hagytam el az előző két iskolámat. Mindig rákérdeznek erre, én pedig nem igen szeretem ezt elmesélni, mivel igaz, hogy úgy mutatom, hogy marhára büszke vagyok rá, de én is tudom, hogy nem ez volt a megfelelő cselekedet. Na, de tudok ellene mit tenni? Nem... maximum akkor, hogyha feltalálják az időgépet, és visszautazhatok az időben két évet. Akkor, talán rászánom magam a tanulásra, és London egyik híres neves iskolájában maradok, és ott folytatnom a tanulmányaimat. Akkor már, talán a harmadikban, esetleg negyedikben csücsülnék, és, talán még a prefektus címet is kiérdemelném,a miről az előbb is beszéltünk. Hát, szép álmok... én sose leszek okos gyerek, pedig mindenki mondja, hogy az eszem meg lenne hozzá, csak nem jóra használom. Ők aztán nagyon tudhatják, hogy milyen IQ hányadossal rendelkezek, mennyire tudom megérteni azt, amit a fejembe vésnek a tanárok. Vagyis, ez nem teljesen így van, ők csak elmagyarázzák, az már csak rajtam áll, hogy megtanulom-e a leadott anyagot, vagy lusta gyerek módjára inkább magasról letojom az egészet, és foglalkozok mással. Na igen, én ilyen vagyok. Nem érdekel a tanulás, sokkal inkább gitározás, és a többi. Valamiért soha nem vitt rá a jó lélek, hogy a kezembe vegyek egy tankönyvet, esetleg normál irományt. Sokkal inkább éltem a valóságban, nem pedig a mesékben, sok emberrel ellentétben. Hosszas gondolatmenetemből az zakkant ki, amikor a lány macskája az ölembe ül, és két nyávogással jelzi, hogy ugyan figyeljek már rá. Amikor a fejével a kezemet kezdi bökdösni, halványan elmosolyodok, és megadom magamat, végigsimítok a bundáján. Ezt a folyamatot többször is megismétlem.
- Hát igen, így is mondhatjuk. Nem mindegyikkel van bajom, csak a nagy többséggel. Ismerősömnek volt egy macskája, akit halálra kényeztettek, komolyan mondom, úgy viselkedtek vele, mintha a saját gyerekük lenne, így a macska elvadult. Aztán, mikor megláttam, ugye közeledtem felé, hogy én most megsimogatom. Hagyta is magát, aztán, mint valami pióca rám akaszkodott, és belém véste a körmeit. Azóta irtózok a macskáktól. Persze, akadnak kivételek. -felelem tekintetemet, és a kezemet el nem véve a macskáról. Na, erről beszéltem. Vannak olyan macskák, akik nem csak arra használják az embereket, hogy megetessék őket, aztán mennek világot látni. Igenis vannak olyanok, akik képesek annyi szeretetet adni, mint egy ember, jobb esetben egy kutya. Pár perc után felkapom a fejemet, és tekintetemet az ablakra irányítom, és azon kinézve már nem a zuhogó esőt, és a villámlásokat vélem felfedezni, sokkal inkább szép tájat. Aztán, mikor meghallom a lány hangját, szinte reflexből fordulok felé, majd válaszolok is a kérdésére.
- Nem. Még nem. Majd, talán szert teszek egy bagolyra. -válaszolom megrántva a vállamat, majd legelsőnek a macskára, utána pedig a tűzre irányítom a tekintetemet, mely egyre inkább kezd kiégni. Ennek láttán félmosolyra húzom a számat, majd, miután megelégelem a tűz látványát, a, még mindig doromboló macskát kezdem kémlelni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 29. 14:18 | Link

Des

A nap beragyog az ablakon, és már fel is szárította az azon lévő apró vízpöttyöket, a tűz is teljesen kialudt és a hamuban a parázs sem vöröslik már. Des kifejti, hogy egy baglyot majd be szeretne szerezni és elárulja azt is, miért utálja a nyávogó szőrgombócokat. Nos megértem, teljesen igaza van, én sem bírnám az öntelt és önző macskuszokat. Éjféllel ebből a szempontból nagy szerencsém van, mert egy igazán kedves, hűséges és aranyos állat. Nála jobbat egy gazda sem kívánhat, és ő az enyém, nem ez a jó szó rá, inkább az, hogy mellettem van. Ez tesz a legboldogabbá, főleg például olyankor, amikor este odakuporodik hozzám és ott szuszog mellettem. Azt az érzetet kelti bennem, hogy ha bármi baj ér, rá mindig számíthatok. Mindig meghallgatja az összes kamaszlányos sirámomat, és értelmet sugárzó fahéj színű szemével mintha megsimogatna vagy épp, ha olyasmit csinálok, megdorgálna. Egy picit elkalandoznak a gondolataim. Amikor ismét visszarévedek, kipillantok az ablakon, majd a tüzet és a macskámat elmélyülten szeretgető Desre nézek. Jó témák lennének egy rajzhoz így ketten, de ebben a kalyibában elég kevés, sőt inkább azt lehet mondani semmi fény nincsen, ezért hirtelen ötlettől vezérelve megszólalok, megtörve a hármunk közt beállt csendet.

- Nagyon megharagudnál, ha azt kérném, had rajzolhassalak le téged és őt odakinn egy csendes és nyugodt helyen? Ígérem, ha rosszul sikerül bedobhatod az első utadba kerülő kandallóba, jó?

Rámosolygok a srácra, miközben felkelek ültőmből, összehajtogatom a plédet és leteszem a fotelbe, majd hátamra kapom a zsákomat, benne a rajzfelszereléssel és  a még mindig üldögélő kompániára pillantok.

- Indulhatunk? Hölgyem? Uram?

Intek játékos úriassággal a Vadőrlak ajtaja felé, igen Éjfél lány macska, ha ezt eddig nem említettem volna, ezért jár neki a hölgy megszólítás és minden furaságát leszámítva, mivel lovagias volt, Des megérdemli, hogy úrnak nevezzem. Macskám leugrik a srác öléből és beslattyog mellém, hogy immár ketten várjunk a fiúra, aki végül szintén feltápászkodik és követ bennünket. Különös triónk meg sem áll a Piknikező Tisztásig.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 18. 17:16 | Link

Katalin, mm gyakorlat

A kezdeti nehézségek után végre nekikezd, hogy az ellenérzéseit félretéve csak a feladatokra koncentráljon és becsülöm ezt a tulajdonságát, hasznára lehet még. Az első meglepetésszerű akadálynál ugyan úgy tűnik, zavarba jön, de gyorsan túlteszi magát rajta és újra próbálkozik, felhasználva minden tippet, amit csak kap, így nem tart sokáig, hogy átverekedje magát a bordák és szegycsont barikádján. Innen már automatikusan halad tovább, egy nagy és könnyen hozzáférhető szervet választva és sikeresen teljesítve az első megadást. Most már egyre nehezíteni fogom a feladatait, de ezzel együtt, egyre pontosabban és konkrétabban meg tudja fogalmazni a kérdéseit.*
- Igen, így is mondhatjuk. Más a szerkezetük, mert a vázizmok rostokba, kötegekbe tömörülnek, míg a simaizmok csak rétegeződnek. Az összehúzódásukhoz szükséges ingerek terjedése is máshogy történik, de ez egy másik történet.-*Bólintottam, rövid magyarázattal szolgálva a megfigyelésére. Bele fog jönni, csak idő kérdése és látom, hogy komolyan veszi, tényleg mindent belead. Igyekszik és ez a fő, mert így lesz gyümölcse is annak a munkának, amit most ebbe a gyakorlatba fektet.
- Rendben. Most próbáld meg összehasonlítani az egyes belső szerveket!-*Adom ki a következő utasítást.*- Ez komplikáltabb, mert még több pontosságot igényel. Figyelj arra, milyen mélyre hatolnak a hullámok és hány réteget érintenek, próbáld meg elválasztani a különböző visszhangokat! Ha szükséges, segítek hozzáférhetőbbé tenni őket, de a célunk az, hogy enélkül is képes légy rá később.-*Elvégre, egy élő szervezetnél mindenféle boncolás nélkül is tudnia kell fokozatosan vizsgálni meg a szerveket és szöveteket, nem csak a diagnózis, de a gyógyítás miatt is. Nem várok tökéletes eredmény és valószínűleg ezzel fog elmenni a legtöbb idő, úgyhogy guggolásból ülésre váltok, türelmesen figyelve, hogyan fog hozzá, segítve tájékozódni, mit merre keressen. Nem mindenhol volt szükség rám, inkább csak támogatni igyekeztem és válaszolgattam a felmerülő kérdésekre.
- Lépjünk tovább, a csontokhoz, porcokhoz, inakhoz.-*Zárom le végül ezt a részt, s ha ezen is túl leszünk, akkor nagyon eltérő vizekre evezünk - kíváncsi vagyok, sejti-e, miért is van a társaságunkban Obszidián.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 25. 21:27 | Link

Park Min Woo

Teljesen kezdek kifordulni magamból. Már nem az a félős lány vagyok, aki anno idejött a suliba, aki szinte mindenkitől megtartotta a kellő távolságot, és nem kezdeményezett beszélgetést, sőt kerülte is őket, és csak akkor elegyedett szóba az emberekkel, ha rákényszerült. Most már nem vagyok ilyen, ez a suli jót tett nekem, így örülök, hogy apu beíratott ide, mégha nem is akartam, vagyis akaratom ellenére kerültem ide be. De akkor még nem tudtam volna senki ellen szegülni, nem tudtam volna senkinek nemet mondani, vagy bántani. Jó, ezt az utóbbit még most sem biztos, sőt tuti, hogy nem tudnám megtenni, annyi bátorságom azért még nincs, de annyira már megerősödtem, hogy valamelyest tudjam kezelni a komolyabb, bántó, vagy esetleg sértő helyzeteket. És ebben talán az itt szerzett barátaim segítettek nekem, akik megmutatták, ha nem is szándékosan, hogy nem mindenki olyan rossz, és kegyetlen, mint amilyenekkel együtt kellett lennem a hét szinte minden napján.
Egyre többet vágyom mostanában ki, a szabadba, néha már szinte nyomasztónak érzem a bezártságot, hogy a négy fal közé vagyok zárva, így egyre többet járok ki a szabadba, néha már sötétedés környékén. ez most sincs másképp, már egészen besötétedett, mire elindulok, persze a kellő öltözetben, vagyis magamra húzok egy kék, vastagabb pulóvert, s a nyakamba sálat kötök, fejemre pedig egy lila sapkát húzok. Halkan settenkedem végig a folyosókon, mintha attól tartanék, valaki meglát és akkor bajba kerülök, pedig tudom, hogy ez nincs így, legalábbis egyelőre. Sikerül minden akadály nélkül kikerülnöm kastély falain kívülre, így az utamat folytatva meg sem állok, míg egy kis, kívülről kicsit  lepukkantnak tűnő házikóhoz nem érek. Ezt még ezelőtt soha nem láttam, pedig már nemegyszer jártam erre, és épphogy nem szúrja ki a szemem, de mindegy. Benn nagy a sötétség, és a csend, de kíváncsiságom nagyobb a félelmemnél, így pálcámat előhúzva, magam elé tartva nyitom ki, igen lassan. Hangosan nyikorogva nyílik ki, és én belépek, de a sötétségben nem látok semmit, így egy Lumos-szal egy kis fényt csinálok, s szemem elé tárul mi is van itt. Igen takarosnak tűnik,de sehol egy árva lélek, ettől egy kicsit rémisztővé válik számomra, de ezt a félelmet egy nagy nyeléssel próbálom elfolytani. egyszercsak valami hangot hallok magam mögül, pontosabban kintről, ezért gyorsan hátrafordulok, pálcámat az ajtó felé szegezem,majd elhaló, remegő hangon megszólalok.
- Ki-ki vagy? Fe-felelj ha ember vagy! -mondom, és pár lépést hátrálok, közben szemem le nem veszem az ajtóról, várom az a valami, vagy valaki válaszát.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. szeptember 25. 21:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. szeptember 25. 23:15 | Link

Keiko Sama

*Újra itt a Bagolykőn, legalább is ebben a tanévben, mint harmadikos. Ja, bocsánat nem, csak másodikos.  Pont, mint tavaly. Másodikos korom felénél egy nagyon gyors döntést követően kiutaztunk Koreába, az egész család. Ritka az ilyen program, de most bepótoltuk az összes kimaradtat, hiszen legalább négy hónapot töltöttünk ott. Először egy hétnek indult, hogy meglátogassuk a nagyszüleinket, akiket úgy öt éves korom óta nem láttam. Ebből az lett, hogy Ők magyarul én meg koreaiul nem tudtam, de az egész család így volt, kivéve édesapám, akinek a szülei voltak. Így hát kieszelték, hogy mivel úgy is Koreából származunk, hát tanuljuk is meg a nyelvet és addig nem megyünk el innen, amíg nem tudjuk profin az anyanyelvünket. Na, ezt a megállapodást az első hónap után elvetették, mivel a nővérem tanult csak pár szót, a többieknek teljes sötétség, mi jól elbeszélgettünk magyarul. Velem elnézőek voltak, hiszen biztosan nehezen tanulom a nyelveket, de én sem törtem magamat. Szüleim makacskodtak még egy kicsit, de a négy hónapot, amit ott töltöttünk már nem húzhatták tovább így hazajöttünk. Itthon megpróbáltam lerakni a vizsgákat, de mivel alaptudásom nem volt így maradtam másodikos. Hurrá.
Pár napja érkeztem vissza az iskolába, kipakoltam a cuccaimat, körbenéztem vannak e új emeletei a kastélynak, de igazából semmivel sem foglalkoztam. Mára ezt meguntam, így olyan öt óra felé, kezemben egy zacskó szottyival elindulok a kastélyból kifelé. Még érezhető pár meleg szellő is a levegőben, így elegendő egy vastagabb pulcsi, de szerintem ez jövő héten már nem lesz lehetséges. Kiérve az udvarra elkezdem eszegetni a szottyit és unalmamban minden megevett darab héját eldobom. Szép sorjában mindig magam mögé. Oka egyszerű, ha véletlenül eltűnnék, hagy tudják követni az én szottyi maradványaimat, akkor biztosan megleszek. Így hát mire egy kis házhoz érek, már be is sötétedik. Pont úgy jön ki, hogyha egyenesen megyek tovább, nekiütköznék a falnak így megtorpanok és gondolkozni kezdek. Kis idő múlva újra elkezdek sétálni úgy dobálva a szottyit, hogy körbekerítse a házat, az egész házat. Majd odamegyek az ajtóhoz és megnyomom a kilincset. Zárva. Hirtelen elhatározásból előhúzom a pálcámat és a kilincsre irányítom. Elsuttogom az Alohomorát, amitől kinyílik a zár. Csodálkozok egy sort, hiszen még is egy varázsiskolában vagyunk, hogyhogy nincsen levédve bűbájjal. Belépek a sötétbe, az ajtót csak becsukom.  Lumos segítségével fényt csinálok a szobába. Egy nappali/hálószobába lyukadok ki. Nem tudom miért jöttem ide, egyáltalán miért jöttem be, hiszen egyértelműen látszik, hogy itt valaki lakik, hogy kicsoda, fogalmam sincs. Mégis betörni más házába nem szép dolog. Még sem hagyom el a házat, két okból kifolyólag. Odakint már sötét van és nem éppen előnyös úgy kint tartózkodni, a másik pedig nagyon álmos vagyok. Így hát elindulok az ágy felé, de nem fekszem bele, milyen dolog lenne már más ágyában aludni. Hanem leveszem a párnát és az ágy mögé lerakom, ahova én is lefekszem. Ha valaki belép a házba, pont nem vesz észre, hiszen az ágy mindent takar. Nem éppen kényelmes, de két perc múlva elalszok.
Arra ébredek, hogy valaki varázslattal fényt csinál. Lassan felülök, de még biztosan nem vett észre. A körvonalait látom, de mivel a fény túl hamar jön, így nem tudom kivenni teljesen. Éppen háttal fordul nekem, mert valamit biztos észrevett odakint. Ezt a pillanatot kihasználva odaosonok mögé, hogy amikor visszafordul, pont szembe találkozzon velem. Nagy eséllyel nem vett észre, de nem is akartam. Jól rá szeretnék ijeszteni, hiszen nem volt joga felkelteni engemet. Így csak állok, mint egy alvajáró véreres szemekkel és semmit mondó tekintettel.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. szeptember 26. 07:40 | Link

Park Min Woo

Egyre többször járkálok ki a szabadba sötétedés után, kezdem megkedvelni a sötétséget, csak az a baj,nem tudom miért. Talán most kezd látszani rajtam, hogy apám lánya vagyok, nem teljesen különböznünk. És amit régen soha nem tettem volna meg, vagyis hogy tilosban járok, az már néhányszor előfordult az utóbbi néhány héten, és ez nem jellemző rám. Bár az igaz, hogy mindig még takarodó előtt legalább egy órával kiindultam, viszont mindig későn értem vissza, de szerencsémre sosem kaptak el, ami még egy kis önbizalommal is eltölt, és így még bátrabb leszek, ha ki szeretnék lopózni. A másik oka annak, hogy sokszor már sötétedés után kinn lófrálok talán az, hogy ilyenkor a képességemet jobban tudom fejleszteni, mert sötétben én sem látok olyan jól, de ezzel hozzászoktatom a szemem az ilyen rossz fényviszonyokhoz is, mivel az egyedüli dolog,ami fényt ad, az a Hold, bár az sem mindig.
Most is egy olyan nap van, mármint este, mikor kint mászkálok a sötétben, nem jó kislány módjára nyomom az ágyat, és alszom. Találok egy kis házikót, amire még csak most bukkantam rá, és nem értem, hogy eddig hogy nem szúrta ki a szemem, hisz már nemegyszer jártam már errefelé. Benyitok, és egy kis, takaros helyen találom magam, mégis teljesen kihaltnak tűnik az egész. Egyszercsak valami hangot hallok a hátam mögül,vagyis kintről, így gyorsan sarkon fordulok, és pálcámat a sötétség felé irányítom,de az aggodalmam tévesnek bizonyul, mert csak valami madárféleség  repül el az ajtó előtt, az csapta a kis zajt. Veszek egy mély levegőt, és megfordulok, de azzal a lendülettel neki is megyek valaminek. Jobban mondva valakinek, mert egy fiúval találom szembe magam, de mikor felnézek az arcára elfog a rémület, és talán szó szerint falfehér lesz az arcom. Tekintete olyan semmitmondó, hogy az már ijesztő, mintha nem is élő ember lenne, hanem.... Hanem egy zombi. Jó, tudom ez egy kicsit abszurd feltételezés, de láttam, és olvastam is a varázsvilággal kapcsolatos elég fura dolgokat,így nem lennék túlzottan meglepve, ha igazam lenne. Mindenesetre én nagyon megijedek, és ijedtemben sikoltok egyet, majd pár lépést hátrálok, de valamiben megbotlom, és elesem, még a pálcám is kiesik a kezemből. Az ijedtség nem múlik el, remegek és hangosan, zihálva veszem a levegőt, de tekintetem egy percre sem veszem le a srácról.
- Te meg ki vagy? És mit keresel itt? - kérdem, miután összeszedem a bátorságom ahhoz, hogy megszólaljak, de hangom még így is remeg. Nem merek mozdulni, mert ki tudja miféle elfajzott ember lehet, aki ilyen semmitmondó, véreres szemekkel halálra tudja ijeszteni az embereket. Közben a kezemmel a pálcám után tapogatózom, hátha feltűnés nélkül megtalálom, és akkor talán lenne némi esélyem elfutni, de sajnos semmire nem jutok vele, biztos jó messzire elgurult tőlem.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. szeptember 26. 07:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. október 4. 19:25 | Link

Keiko Sama


*Fának nekidőlve állok, egy sűrű erdőben. Nem tudom, hol vagyok, hiszen elég sötét is van, és nem tartozik a hobbijaim közé, hogy erdőket keressek fel. Bármerre nézek, nem látok kivezető utat. Hideg van, ezért elindulok az egyik irányba, nem akarok ott helyben szétfagyni. Alig megyek pár lépést megállok, megijedtem. Felnézek a fára és egy kis madarat veszek észre. A madárka kitárja szárnyait és elrepül, csodálva figyelem. Nem, nem a repülése volt ilyen bámulatos, hanem az, amit hallottam, igen, mert valamit biztosan hallottam. Megreccsen mögöttem a bokor, én odakapom a fejemet és a fülemhez teszem a kezemet. Egyre tisztábban hallok mindent, hallom a madarak csiripelését, a szél fújását, ahogy a fák meghajolnak és az apró állatok mozgolódását. Egy megnyugvó nevetés hagyja el a számat, ezt is hallom. Csodálatos érzés megint teljesen normálisnak lenni, nem tudom hogyan történt, de ez nagyszerű. Lehet, hogy megszűnt valami átok, ami rajtam volt? Ekkor már az sem érdekelt, hogy hogyan kerültem egy erdőbe, csak elkezdek rohanni. Versenyt futok a széllel, ami közben susog a fülembe. Ahogy az avarba mélyed a lábam, néha megreccsen valami, mindig meg akarom nézni mi az, de a lábam nem akar megállni, csak futok és futok. Hirtelen egy fehér fény jelenik meg előttem, a szemem elé teszem a kezemet, de azonnal megvakít a fény.
Lassan kinyitom a szememet, megkönnyebbülve látom, hogy az erdő eltűnt és megint emberi helyen vagyok. Van valami fény a szobában, de ezzel most nem törődök, csak újra lecsukom a szemem és hallgatózni kezdek. Szeretném hallani a szél huhogását, a kinti élet hangjait, ki kell élveznem, hogy megint hallok. Semmi, nem hallok semmit. Kipattan a szemem és hirtelen nem tudok levegőt venni, majd mindenre rájövök. Elaludtam és csak egy álom volt. Felébredtem és visszatértem ebbe a fenséges, káprázatos, tökéletes világba. Miért? Miért nem lehettem volna még egy kicsit boldog? Eszembe jut a fehér fény, ami most is belengi a szobát. Felülök és a forrás felé nézek. Egy lányt pillantok meg, pálcával a kezében. Ő volt az, aki felébresztett. Nem érdekel, hogy akarta-e vagy nem, megtette. Pont hátrafordul így kihasználom az alkalmat és mögé szaladok úgy, hogy ne vegyen észre. Első tervem az volt, hogy szellemnek mondom magamat és megijesztem, de az csődbe ment, mikor megfordul és pont belém ütközött. Hoppá talán egy kicsit túl közel álltam, új dolgot kell kitalálnom. Miután nekem jött azonnal a földre esik és a szemében félelem látszódik. Magamban mosolygok egy jót, de ezt kívülről nem mutatom, csak nézek a szemébe, mint egy őrült. Kérdéseit, nem válaszolom meg, pedig érdekelne engem is, hogy Ő miért jön be valakinek a magántulajdonába. Inkább csak a tervemet szövöm, ami hirtelen be is ugrik.
Még mindig a szemébe nézek, de egy kicsit oldalra döntöm a fejemet, mint aki nem érti a beszédet. Majd felé hajolok, hiszen ő még mindig a földön fekszik és rádőlök úgy, hogy ne érjek hozzá, de a fejem csak tíz centire legyen az ő arcához. A szemkontaktust még most sem hagyom abba, de hozzáadok egy pluszt, elkezdek vicsorogni, mint egy veszett kutya. Néhány másodpercig ezt folytatom, de utána kidugom a nyelvem és a nyaka felé közelítek. Már majdnem megérintem, mikor felugrok, és a sarokba vetem magam. Ott térdre állok és az ég fele nézek, aztán vonyítani kezdek, mint a farkasok. Két vonyítás után abbahagyom, de még nincsen vége. Újra a lány szemébe nézek és elkezdek rohanni felé. Előtte egy kicsit még megállok, hogy az utolsó frászt hozzam rá. A karjához emelem a kezemet és végig húzom rajta a körmeimet. A karmolás csak pár másodpercig lesz látható, de utána teljesen elmúlik, csak az emlék marad ki csinálta. Aztán fogom magamat és kiszaladok a házból, a kétségeket pedig otthagyom neki. Miután elég messze kerülök mindentől, még egyet vonyítom csak a hecc kedvéjért, majd elindulok a kastély felé.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 12. 23:21 | Link

Kahlil- mm gyakorlat

Meglep, hogy annyira nem is mondtam butaságot, persze anno még még a mugli iskolában tanultam én biológiát, de akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy netán szükségem lesz rá a jövőben. Ebből következik, hogy nem is vettem komolyan, ami pedig azt eredményezi, hogy mostanra az alapvető dolgokon kívül szinte semmire nem emlékszem. A hiányosságaimmal tisztában vagyok, de főleg a gyakorlások során bukkannak a felszínre, és ilyenkor tudatosul bennem, hogy mennyi munkát és kitartást jelent az, ha érteni is akarom, hogy mi, hogyan, miért működik és még erre jön az, hogy tudjak is mit kezdeni a helyzettel. Ideje lenne már komolyan elgondolkodnom rajta, hogy tényleg gyógyítással akarok-e foglalkozni a jövőben, vagy egyáltalán alkalmas vagyok-e én erre. Mióta a képességem tudatában ez teljesen kézenfekvő dolognak tűnt, nem is áll messze a személyiségemtől és ennyi.
Apró biccentéssel jelzem, hogy megértettem az elhangzottakat: simaizom réteges, vázizom rostos. Ahogy ezt megbeszéltük, a következő feladatom a szervek összehasonlítása. Rochard figyelmeztet, hogy ez bonyolultabb dolog,nem is kételkedem benne, hogy így van, de a szervek vizsgálata valahogy kézzelfoghatóbbnak hangzik az eddigieknél. Ahogy Rochard is mondja, ha majd élőkkel gyakorlunk, nem lesz lehetőség "félretenni"  a zavaró tényezőket, ezért úgy döntök, nem is fogom erre kérni a férfit. Aprót sóhajtok, aztán hozzákezdek a dologhoz. Nagyjából olyan szögben küldöm a hanghullámokat, mint amit a szívizmokhoz használtam, és így "alulról" közelítve a borz egész belsőjére "rálátásom" van. Azonnal megértem, mit értett azalatt Rochard, hogy ez komplikáltabb és nagyobb pontosságot igénylő feladat. Echoval eddig főleg csak tájékozódtam, azt gyakorolgattam, hogy minél részletesebben felismerjem az engem körülvevő dolgokat, ez a nagyobb távolságok miatt viszonylag könnyen ment, most megtanultam, hogy egészen kis területre figyeljek minél részletesebben, a szervek vizsgálata pedig olyannak tűnik, mintha a kettőt kombinálnám. Kicsik a távolságok, így a visszaverődő, különböző, hanghullámok szinte egyszerre érnek el hozzám. Egy dolog az, hogy elválasszam őket egymástól, és a másik, hogy aztán azt is "lekövessem" melyik szervhez tartoznak, és akkor kapjak egy képek az adott szervről. Újra próbálkozom, bár ezúttal sem jobb a helyet, mint az előbb, az első néhány hang után megint elvesztem a fonalat és összefolynak a hanghullámok. Rochardra pillantok - aki közben kényelembe helyezte magát a földön -, megerősítést várva, hogy jól csinálom én folytassam, vagy inkább próbálkozzak máshogy.
Úgy döntök, talán nem volt olyan jó ötlet, hogy egészben akartam vizsgálni az egész testet, így inkább kisebb részekre osztom a testet. Igyekszem egyszerre csak két-három szervre összpontosítani, és ezek hangjait, és a hangokból leszűrt  összetételt, struktúrát memorizálni. Így megyek sorra a beleken, majd a gyomrot,lépet és a májat vizsgálom, aztán jön a tüdő és szív. Egyik-másik szerv vizsgálatához több időre van szükségem, mire úgy érzem, biztosan fel tudnám ismerni. Mikor így az egész testen végighaladtam, ismételten megpróbálkozok azzal, hogy az egészet nézzem. Ezúttal sokkal jobb a helyzet, mint az első próbálkozásaimkor, véletlenszerűen fel-felismerem az egyes hanghullámokat, de mire hozzátársulhatna a szerv képe, eltűnnek a többi között. A következő nekifutásra már sikerül külön tartanom a hanghullámok közül néhányat. Még néhány próbálkozással eljutok odáig, hogy tudok váltogatni a hanghullámok között, és összehasonlítani a választottakat, de mindre nem tudok figyelni. Nem tudom eldönteni, hogy kellene-e vagy egyáltalán lehetséges-e hogy ennél részletsebben és átfogóbban vizsgáljam a szerveket, úgyhogy ismételten Rochardra nézek.
- Ez így jó...?
Ezután már csak a csontok, és porcok maradtak ki. Hogy ezeket vizsgáljam, jóval mélyebbre kell küldenem a hanghullámokat. De ezt leszámítva a csontok, és azok egymáshoz való kapcsolódásának vizsgálata, egyszerűbb feladat, mint a puha szövetek és szervek "tapogatása". Bele telik egy kis időbe, mire rájövök, hogy miért tűnik egyszerűbbnek a dolog. Az eddigiekben minden szövetet le tudtam bontani rétegekre, és beléjük tudtam nézni, a csontoknál nem így van. Hogy bebizonyítsam magamnak a dolgot, mielőtt netán hülyeséget kérdezzek, a koponyát célzom meg egy erősebb hullámmal - sikertelenül.
- A csontokon nem lehet "átmenni"? És így.. mondjuk az agyat egyáltalán nem is tudjuk megvizsgálni? Mi van ha valakinek vérrög van az agyában, vagy tumor? Akkor az ilyesmit hogy lehet észrevenni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 16. 01:00 | Link

Kati - mm gyakorlat

- Csak nyugodtan, van időnk. Gondold át, rá fogsz jönni.-*Biztatom, mert ha nem is lát át mindent teljesen világosan, a megérzései jók. Egyszerűen túl nagy falatot próbált most egyszerre lenyelni, de némi töprengés után maga is megérti. Innentől már gyorsabban megy a test felporciózása, ráadásul ügyesen egymással szoros kapcsolatban lévő, közel elhelyezkedő szerveket választ, amiknél a legkönnyebben vegyülnek a visszaverődő hangok, fokozatosan vizsgálva végig. Minél több eltérésre jön rá és minél több sajátosságot tud megjegyezni, annál könnyebb ezek alapján felismerni őket később. Hagyom, hogy sorra vegye őket, mert alaposan, lelkiismeretesen dolgozik és kitartóan, pedig nem kis munka ez, tetőtől talpig, egyesével tanulmányozni mindent, az idő mellett sok erőt is emészt. Nem csoda, hogy a végén az összképnél nem bírja sokáig elválasztani a hangokat, ő is fárad, még ha a munka hevében valószínűleg kevésbé is érzi. Ráadásul Katkóból előbújt a maximalista, ami nem tudja csak úgy, könnyedén feladni.*
- Első próbálkozásra nagyszerű.-*Dícsérem meg, mert tényleg jókorát lépett előre azalatt a kurta idő alatt, amit eltöltöttünk a feladattal - az árnyékok ugyan jócskán elmozdultak, mégis, tapasztalatokban mérve ez egy hatalmas ugrás. Ahogy folytatja, gyorsan belefut a következő akadályba, vagy inkább korlátba, ami ennek a módszernek sajátja. Sejtem, mi jár a fejében, főleg, ahogy egy erősebb hullámmal célozza a borz koponyáját. Elég, intem kezemmel.*
- Ne erőltesd túl magad, mert rusnya fejfájás lehet belőle.-*Ijesztgetem viccelődve, amíg az állatot elcsomagolom, majd a kesztyűktől megszabadulva előhúzom a pálcám, hogy bögrét bűvöljek elő. Bár megkísért a forrócsoki gondolata, inkább mentás-citromos limonádéval töltöm meg, felé nyújtva. Ráfér némi szusszanás, bár a maradék időben inkább a passzív készségekre fogunk ismét fókuszálni, nem szeretném, ha a nap további részét migrénnel kellene töltenie.*
- Nem, a csontok nem engedik át az ultrahangokat. Viszont egy gyógyítónak nem ez az egyetlen eszköze - a test harmóniáinak jellegzetes megbomlása, a keringés zavara és a klasszikus orvostudomány ismeretei is a rendelkezésére állnak. Maga a melodimágia nem mindenható és nem teszi azzá a használóját sem.-*Nem véletlenül tartozik annyi tanulnivaló minden egyes ághoz - ha valaki nem tudja, hogyan áramlik a vér és mi az ellenszere, hiába ismeri fel a mérget, semmit sem tehet ellene. Általában ez az első nagyobb fal, aminek a tanoncok nekicsapódnak, hogy nem csak az erejüket kell fejleszteniük, hanem számos könyvet elolvasniuk, olyan dolgok iránt is érdeklődni, amik lehet, hogy azelőtt fel sem merültek bennük. A legtöbben azonban hamar túllépnek ezen, mert hajtja őket a kíváncsiság és az érzés, hogy valamire képesek.*
- Az utolsó két feladatod: Obszidiánon kipróbálni, amit megtanultál és újra megvizsgálni a rókákat, hogy választ adj a kérdésemre. Mivel a kutya óriási, könnyebb dolgod lesz és módod összehasonlítani, miben más egy élő és egy élettelen test. Aztán meggyógyítjuk a két kölköt és végeztünk.-*Zárom le mondókámat, mert most már aligha lesz szükség az irányításomra, inkább csak kisebb trükköket tudok megmutatni, a többi már gyakorlás kérdése.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. október 22. 23:51 | Link

Kahlil - mm gyakorlat

A dicséret hallatán kissé szégyellős, de azért büszke mosolyra húzódnak az ajkaim.  Ugyanakkor tudom, hogy Rochard szavai egyben azt is jelentik, hogy az alapok rendben vannak, de még sok gyakorlás vár rám, hogy a későbbiekben gyorsabban és precízebben el tudjam végezni a feladatot. Mégpedig az ultrahangnak tökéletesen kell mennie, mert triviálisnak tűnik, hogy ezek után a specifikus varázslatok majd mind erre épülnek. Igen, ha van tantárgy, amiben tényleg a maximumra törekszem, az a melodimágia. Úgy érzem, az a minimum, hogy kihozom a maximumot a képességemből, ha már egyszer megadatott. Aztán ki tudja, talán egyszer majd átültetem ezt a filozófiát az életem egyéb területeire is.
Egyelőre azonban csak ott tartok, hogy a hanghullámaim nem akarnak átmenni a csontokon, Kahlil intésére pedig fel is hagyok a próbálkozással. Egyáltalán nem szeretnék fejfájást kapni, bár nem érzem úgy, hogy közel állnék hozzá, és a férfi hanghordozása alapján sem kell attól tartanom, hogy ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Miközben Rochard elpakolja a borztetemet, magamban megállapítom, hogy egyáltalán nem is volt olyan vészes a dolog, mint ahogy az elején gondoltam. Egy "köszönöm" kíséretében elveszem felkínált hűsítőt. A limonádét kortyolgatva hallgatom a magyarázatot, ami megint csak azt erősíti meg bennem, hogy mennyi mindent nem tudok még.
Egy bólintással veszem tudomásul az utolsó két feladatot, ugyanakkor kicsit félek is, mert most már meg kell tudnom mondani, mi van a rókákkal. Mielőtt még azonban hozzáfognék Obszidiánon kipróbálni az ultrahangot, valami szöget üt e fejemben. Néhány pillanatig elgondolkozva nézek Rochardra, próbálom  értelmes mondatokká összetákolni a gondolatfoszlányokat.
- Lehet, hogy most butaságot kérdezek - szólalok meg végül, még mindig keresve a megfelelő szavakat - ,de Obszidián fogja érezni, amit csinálok? Meg összességében az élőlények érzik, ha melodimágiát használnak rajtuk? Vagy is... a rossz, ha érzik, nem? Mert akkor az azt jelenti, hogy nem jól csinálom, és kárt teszek a másikban? De mondjuk az igézőknél... Azt érzékeli az ember, ha egy igéző manipulálni akarja? Vagy... - valódi kérdés helyett inkább csak hangosan gondolkodok, de azért remélem, Kahlil így is megérti, mire vagyok kíváncsi. Új ez még nekem, és félek, hogy ha valamit elrontok, azzal kárt teszek a kutyában.
Végre aztán mégis nekilátok a feladatnak. Igyekszem eltalálni azt az erősséget, amit korábban is használtam. Meglepődve tapasztalom, hogy a kutya szerveiről visszaverődő hullámokat tényleg egyszerűbb elkülöníteni egymástól. Ugyanakkor ezek mellett a más ismerősnek tetsző hangok mellett újakat is felfedezek. Obszidián szívverésének ritmusa, az ereiben csörgedező vér, ahogy a levegő beáramlik a tüdejébe, majd ki, a szervezet minden egyes működő sejtje hozzájárul a képhez, amit Obszidiánról kapok. A benne lüktető élet egységet alkot, és én ezt a harmóniát érzékelem.
A leonberger vizsgálata után némileg magabiztosabban fordítom a figyelmemet ismét a rókakölykök felé. Mintha teljesen új szemszögből vizsgálnám őket, mint először. Most már, hogy tudom, hogyan, mire figyeljek, sokkal könnyebben észrevehető a két róka közötti különbség. Első ránézésére azért még semmi konkrétumot nem tudok mondani, egyik szerv sem kiabálja magáról, hogy "hé, itt a gubanc", a disszonáns hang megpróbál szépen beolvadni a többi közé. Így kénytelen vagyok sorra venni a lehetséges területeket, és az egyes számú rókának a beleiben bukkanok eredményre. De a bélhangok nem egyszerűen eltérnek a normálistól, hanem valamilyen ismeretlen közeg is visszaveri a hanghullámokat, aminek elméletileg nem is kellene ott lennie. Valami felrémlik még a mugli iskolából, amikor mindenféle undorító parazita férgekről tanultunk.
A másik róknál egyszerűbb a dolgom, mert nem kell a szervekkel bíbelődnöm, ugyanis a betegségről árulkodó hangok az állat jobb hátsó lába felől érkeznek. A végtagokat könnyebb elkülöníteni egymástól, mintha a törzset kellene még kisebb részletekre bontanom. A végtagra koncentrálok, ahol valamilyen apró, élettelen testet "tapogatok" ki a mélyen az állat bőrébe fúródva. Körülötte másnak tűnik a szövetek összetétele, de az már meghaladja a képességeimet, hogy megmondjam, miben más.
Ennél többet valószínűleg akkor sem tudnék megállapítani, ha még órákig bámulnám a rókákat, úgyhogy megpróbálok valami diagnózist felállítani.
- Háát, az első a betegebb. Mert ööö talán valami élősködő van belében...és a másiknak meg be van gyulladva a lába... - enyhe kérdő hangsúllyal mondom ki az elképzeléseimet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 14. 02:32 | Link

Katalin, mm gyakorlat - zárás

Szeretem Katában, hogy jó kérdéseket tesz fel, jókor, még ha kicsit tovább is tart, hogy megfogalmazza őket. Komolyan veszi a tanulást, az egész hozzáállása remek és könnyű vele dolgozni.*
- Nem butaság.-*Nyugtatom meg, mert a válasz nem teljesen magától értetődő.*- Jól sejted, hogy a helyesen használt ultrahangot nem érzékelik, ugyanis ez a fajta már az állatok hallástartományán kívül fekszik. Ami pedig a hatását illeti, amíg rendesen alkalmazzák, nem fenyegeti semmilyen veszély az alanyt. Sok múlik a frekvencián, az erősségen és az időtartamon. Az angol nyelve ALARA elvként hivatkozik erre- as low as reasonably achievable, azaz annyira korlátozni, amennyire ésszerűen lehet. Alapvetően két veszélye lehet a nagyon magas frekvenciáknak, a túl nagy erősségnek vagy túl hosszú alkalmazásnak - az egyik a hőképződés, ami nem olyan vészes, a másik viszont a vérrel kapcsolatos és komoly. A rezgéseknek köszönhetően a vérsejtek egymáshoz tapadhatnak, vagy elpusztulhatnak, illetve a vérben apró buborékok is keletkezhetnek, amik az agyba vagy tüdőbe jutva életveszélyesek is lehetnek. Hangsúlyozom, ehhez jelentős erő kell.-*Ismételtem meg, mielőtt megijedne, mert egyelőre nem fenyegetett ilyesmi. A melodimágia, bár félelmetes eszköz lehet, szándék vagy indulat nélkül nem árt; aki nyugodtan, odafigyeléssel használja, nem fog kárt tenni sem magában, sem környezetében. Ahhoz, hogy akarata ellenére igazán ártson, jelentős erőre van szükség, amit csak az indulatok adhatnak meg, s hogy elveszítse az uralmat képessége felett. Katalint nem úgy ismertem, mint aki hajlamos lenne bármelyikre is.
A másik kérdésnek is megvolt a maga trükkje, de igyekeztem rövidre fogni a magyarázatomat.*
- Az igézőknél a szinttől függ. Az első két lépcső nem tud olyasmire kényszeríteni, ami a meggyőződéseddel, elveiddel ellenkezik, inkább csak befolyásol. Az imperatorok viszont tényleg rá tudják másra kényszeríteni az akaratukat és rajtuk múlik, hagyják-e, hogy az alany észrevegye. Ha csak pusztán ráparancsolnak, akkor igen, tudod, hogy irányítanak, viszont ha pszichológiát és meggyőzést is alkalmaznak, akkor egészen finom, észrevétlen módon tudnak ráterelni az általuk áhított ösvényre. Többnyire ezt teszik, mert takarékoskodniuk kell.-*Az energiabeli hátrányt azonban kiválóan ellensúlyozhatják pontossággal, de tudniuk kell, mikor milyen "húrokat" pendítsenek a siker érdekében. Ehhez nem mindig elég a könyvekből megszerezhető tudás, gyakorlat és érzék is kell, hogy pszichológiát, emberismeretet és manipulációt ötvözve az áhított ösvényre tereljék alanyukat. Az intelligensebbek hamar rájönnek, miért jobb rejtve maradni és feltűnés nélkül törni a céljuk felé.
A kérdések után áttértünk a gyakorlatra és amint nekifog Obszidián vizsgálatának, már egyáltalán nem olyan feszültek a vonásai.*
- Megy ez.-*Mosolygok rá, mert sokkal könnyebben használja az erejét most - meg kellett érte szenvedni, helyesebben, dolgoznia, de megérte. Miközben ő a behemót kutyával van elfoglalva, nem adok utasításokat, egyáltalán nem szólok bele, csak hagyom, hogy gyakoroljon és gyűjtse a tapasztalatokat, elvégre jó úton halad, de némi önbizalom még ráférne. Miután végzett, kutyakeksszel jutalmazom az ebet türelméért és együttműködéséért cserébe, amit derűsen ropogtat.
Ezek után már csak a rókafiak voltak hátra és türelmesen vártam, hogy újra megvizsgálja őket. Ami azt illeti, a disszonáns hang nem "próbál beolvadni" - a szervek kölcsönös kapcsolatban állnak, ha egy valamiért nem úgy működik, mint kellene, az kihat a többire is. Sokszor nem egy, hanem disszonáns hangok csoportja az, ami elárulja, mivel is van gond. Katalin egyelőre fonálként követi a harmóniát leginkább megbontó részt, ami nem baj - közben is tanul és végül ő is eljut a helyes megoldásig, mindössze több időbe telik. A válaszokra biccentek, zsebemben kutatva, miközben áthelyezkedek.*
- Szerencsénkre mindkettő könnyen kezelhető és számoltam is velük, mivel gyakoriak. Meggyógyítjuk őket, ez a legkevesebb, ha már ide hoztam őket.-*Fűztem hozzá, aztán végre megkerült a fiola is, ami miatt idáig túrtam. Tartalmát végül két kutyakekszre csorgattam, átitatva vele a nyalánkságokat.*
- Van kedved etetni?-*Érdeklődtem, mert bár felébresztenem és megbűvölnöm nekem kellett a kölyköt, a gyógyszer beadását bármelyikünk megtehette. Miután biztos voltam benne, hogy az összes féregtelenítőt lenyelte, hagytam, hogy magához térjen a varázslat alól és elfusson vissza az erdőbe. A másik vörös ellátása egyszerűbb, bár kellemetlenebb feladat volt- ki kellett húzni a mancsába fúródott tövist, kitisztítani a begyulladt részt, aztán forrasztóbűbájt és melodimágiát kombinálva begyógyítottam a sebet, legalább annyira, hogy bezárjam. Ha nem jut bele fertőzés és nem fáj, akkor a maradékot már elvégzi az állat teste, így el is engedhettem, amint feleszmélt.*
- Ezzel végeztünk is mára.-*Álltam fel, majd a maradék dolgok megbeszélése után a lányt a kastélyba küldtem, hogy visszaszolgáltassa a professzornak Obszidiánt, míg én a falu felé vettem az irányt, hogy megszabaduljak a borztetemtől, visszajuttatva azt elejtőjének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 21. 22:51 | Link

Levélküldő
december 24. 23:59

Pont időben volt, így nem kapkodta el a leérést, kényelmes sétával baktatott végig az udvaron. Jobb kezében szorosan fogta pálcáját és tüntette el maga mögül a hóban lévő lábnyomait, nem akarta, hogy pont most találja meg valaki, akinek nem kéne. Az idegesség összeszorította gyomrát, egyrészt, mert még egyszer sem szegte meg ennyire a szabályokat ittléte óta, másrészt a meghívójának kiléte miatt.
Délelőtt kopogtatott a bagoly a gólyalak ablakán, mely egy neki címzett levelet tartott a csőrében. Miután felbontotta a díszes viaszpecsétet, szemöldökei egészen a homloka tetejéig felszaladtak csodálkozásában, ahogy olvasta az irományt.

Szerelmes karácsonyt! A csodálód. Ha érdekel kilétem, elmondom. Gyere éjfélkor a Vadőrlakba. Vigyázz! Meg ne fázz!


Első gondolata persze Noel volt, de aztán rá kellett jöjjön, hogy az effajta felesleges titkolózás nem vallana rá, ő külön élvezné, ha tudatosan csábítaná a rosszba a lányt. Így hát kénytelen volt belenyugodni, nem barátja hívja kései sétára, helyette azonban más jelölt nem jutott eszébe. Hogy a csodálója? Butaság, még mindig kevés embert ismert a kastélyban, lehetetlennek tartotta, hogy egyikük érdeklődjön iránta. Agya persze nem fogadta el ennyivel a dolgot, azonnal újabb magyarázatot keresett, így kénytelen volt arra jutni, hogy valószínűleg megviccelni - vagy épp megszívatni - szeretnék. Ez persze óvatosságra intette, azonban nem tudta legyőzni kíváncsiságát, ennek volt köszönhető hogy most itt volt. Habár eleget tett a levélíró tanácsának és vastagon felöltözött, pár extra kiegészítőt is hozott magával, a pálcáján kívül persze - ezek zsebe mélyén, keze ügyében pihentek.
Ennek volt köszönhető, hogy kívülről végtelenül nyugodtnak tűnő léptekkel sétált a koromsötétben, egyenesen a Vadőrlak felé. Elhatározta magában, hogy maximum egy tíz percet vár a rejtélyes alakra, utána visszaindul a kastélyba - egyrészt mert semmi kedve nem volt megfázni, tényleg hideg volt már az idő, másrészt pedig elvárta, hogy az illető pontos legyen, ha már egyszer iderángatta egy ilyen lehetetlen időben.
A kis házikó elé érve észrevette a különféle ketrecben lévő állatkákat, és érdeklődve indult meg feléjük, ha nem jelentkezett a titokzatos levélküldő.
A rácsok mögött mindenféle mágikus kisállat bújt meg, fázósabbjuk egy adag szénába vackolódva. Ajkain kis mosollyal figyelte az alvó Jarweyt, mely szőrös kis testét szorosan összehúzva pihent. Sajnálta, hogy nincs ébren, szívesen elbeszélgetett volna vele pár szót*, azonban csak ezért nem akarta felkelteni a gyógyuló bestiát, így megmaradt csendes vizslatásánál.

~×~
* A Jarwey-k leginkább egy nagyra nőtt menyétre emlékeztetnek, csupán annyiban különböznek varázstalan társaiktól, hogy képesek az emberi beszédre. Viszont alacsony értelmi szintjük miatt csak rövid megnyilvánulásokra képesek.
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 11. 19:04 | Link

Márkócska ^^

Kicsit ki kell szellőztetnem a kobakomat, mert a szőkéknek is kell néha a friss levegő, még a sok magolástól elmenekülnének a hajszálaim. Ezért hát kilógok a szabadba - gondoltam magamban, majd kabátot, sálat kanyarítok magamra és elhagyom a gólyalakot, mely az elmúlt pár napban, mióta idejöttem, otthonomul szolgált. Bujdokoltam arról a helyről, bármit megtettem volna, csak ne kelljen ott lennem, de az éjszakákat nem tudtam elszabotálni. Otthon, ahol a szüleimmel élek, nagyon nagy földterületünk van, gazdasági terület, mindenféle zöldség és gyümölcs megterem, csak ki kell menni és leszakítani egyet. Apám halálosan öntudatos ember, aki nem szorul senki segítségére és engem is úgy nevelt, hogy megoldjam a gondjaimat. Persze van olyan, hogy nem boldogulok, ilyenkor anyám szokott súgni néhány értékes tanácsot, de azért általában jól elvagyok. Az otthoni idők emléke úgy látszik elhatalmasodik rajtam, mert kifelé indulok a suli birtokának határai irányába. Nem jártam még erre, erre sem, sok minden van, amit még fel kell fedezzek. Szőke tincseimet felkínálom a szélnek, hagy tépje, kócolja össze-vissza, kénye, kedve szerint. Arcom a szélnek fordítom, hogy teljesen kitisztuljon a fejem, miközben a lábaim meg sem állnak a Vadőrlakig. Tavasz lévén gondolom még nem él a veteményes, csak néhány eltévedt káposztafejet látok, ahogy magányosan álldogálnak a pusztaság közepén. Levelük itt-ott megsárgult, megbarnult fonnyadozik, aztán mintha egy futó sárgarépát is felismerni vélnék. Megrázom a sörényemet. ~ Ideje volt már szakítani a Jóslástan könyvemmel, még a végén teljesen begolyózok a sok tanulástól. ~ Sajnos év végén érkeztem, előttem a vizsgák réme tornyosul, s még nem tudom, hogy fogok megküzdeni vele, de mennie kell. Apám nem ismer más jegyet, csak a kiválót, de talán most kénytelen lesz megismerkedni egy trollal is. Leguggolok a senyvedő káposzta mellé és elmesélem neki a bánatomat.
- Helló fejecske! Nem fázol idekint? Vagy te is szellőzteted a fejed? Tudod, jó lenne már egy normális szobában ébredni és nem azon a sivár tömegszálláson! -
Utoljára módosította:Apáthy Hanka, 2014. február 11. 19:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. február 12. 22:02 | Link

Hannus

Márkot határozott és komoly célokkal sodorta ide a sors. Szüksége volt a friss levegőre, természetesen nem egészségmegőrzés okán, hanem hogy azon rontson. Ha a faluba nem lehet kijutni, ez a legkézenfekvőbb megoldás hogy kisétál idáig. Télen s kora tavasszal amúgy sincs sok látnivaló erre, így se diáktárs, se tanárok, filozófiai magányban pöfékelhetett senkitől se zavartatva.
Ezek a kiruccanások váratlan felfedezésekkel is gazdagodtak az idő során. Egyszer elhajított egy séta közben elcsámcsogott almát, s mikor legközelebb arra járt, hiába volt bokáig érő hó, azokból a magokból egy egészen kicsiny kis csemete nőt ki, nagyjából Márk térdéig érő, rajta egy ugyanolyan almával, amit megevett. Igaz, miután letépte, a fás része rögtön elhamvadt, de a gyümölcse ízletes volt, mint elődjének. (Arra csak utólag gondolt, hogy ismeretlen és varázseredetű tárgyakat, ételeket tilos a szájba venni, de hát kimaradt a varázsóvi középső csoportja). Kész Kánaán volna ha hajléktalan lenne, s nem az iskola egyik diákja, aki manókoszton éldegél és hizlalják.
Egy másik alkalommal körtével csinálta meg ugyanezt, gondolván, megnézné növekedés közben is ezt a varázslatot, de akkor nem járt sikerrel. Aztán se a harmadik, se a negyedik alkalommal, a gyümölcsök másnap békésen rothadtak a latyakban. A sok hiábavaló kísérletezgetés után legközelebb egy egész táskányi maradékkal érkezett. Földmérő eszközök hiányában olyan egy-egy nagylépécsnyi távolságban hintett el mindenfélét, banánhéjat, dinnyemagvakat, epernek azt a zöld részét. Szinte az egész kertet beültette. Másnap meglett az eredménye, ugyanis kiderült, a ház hátsó részének, három márk-lépésnyi négyzetméterén keltek ki a dinnyemagvak. Ezen felfedezés örömére rögtön elragadta Márkot a kapitalista szellem, s beindult a monokulturális termesztés és feldolgozás. A csikkeket amit rendszerint a kis szütyőjébe gyűjtöget, ezen a területen szórta szét, azok helyén pedig másnapra szép szál dohánylevelek mosolyogta vissza Márka. Nagy óvatossággal tördelte le őket, a következő hétvégén pedig széles vigyorral nyújtotta át az egyik falusi bácsinak - aki szintén nagy dohányos, megismerkedésük oka a közös szenvedély -, hogy kezdjen vele valamit, mert Márk értelemszerűen nem tud, aztán fele-fele arányban osztozzanak rajta. Így oldódott meg a srác akadozó ellátása, ha a baglyok nem jöttek olyan sűrűn keresztanyjáéktól.
Ma is a termést szedte, ültette egyből az új "palántákat". Az időjárás kis macerát okozott, s a sarat se úszta meg, kézfeje és egy helyen az arca is olyan lett. Ebből a nagy munkából véletlen felpillantva látta meg, hogy sokáig nem marad egyedül. Egy szőke lányt sodort felé a szél. Na csak ezt hiányzott - gondolta mérgesen -, hogy lebukjon mit tevékenykedik itt, de sietve elhessegette az aggodalmát. Ugyan ki jönne rá, hisz maga a srác se látott sokáig szüzen dohányt? Azért inkább a rejtekben maradást választotta. Behúzódott a kunyhó másik oldalába, s onnan leskelődött óvatosan kifelé, mi célban erre az iskolatársa. Úgy tűnt elefántcsonttornyi magány, habár egy káposztával megosztani nem túl magasztos Márk számára, valszeg egy költőnek sem. Ennél még a borostyán is jobb lenne ami a fal sarkán felfutott egészen a tetőig. Akkor miért ne segítene a lányon, a saláta úgyse fog megszólalni?
- Tudom, így érzem én is magam!
Szólalt meg a fiú, inkább kevesebbet mint többet éppen csak kihajolva a fal mögül majd gyorsan vissza. Így viccesebbnek ígérkezik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 14. 00:25 | Link

Márkka©

Hogy egy káposzta megszólaljon? Ki hallott már ilyet? Apám kertjében volt néhány különleges, mágikus zöldség, például, amelyik ugatott, mert képes volt utánozni pár hangot. Persze ne képzeljük, hogy hangszála is volt, de hangadó szerszámmal rendelkezett, meg ne kérdezzétek mifélével. Apám szeretett kísérletezgetni ilyenekkel, aztán büszkén mutogatta a barátainak, amikor összegyűltek nálunk egy kis beszélgetésre. Nem örültem apám ilyetén hobbijának, mert sokszor találtam magam a veteményesben kapálgatva, ami amúgy jó volt, mert lehetőséget adott rá, hogy a gondolataimmal lehessek, de nem mindig akkor vágytam volna rá, amikor azt csinálnom kellett. Mágiával is megoldhattam volna, meg is tettem, ha nem figyelt oda az öreg. Ám beszélő káposztát még apám sem látott, de itt van egy mégis a szemem előtt. A szemem csalhatott, a fülem azonban nem, a hang mintha a hátam mögül jött volna. Hátranézek óvatosan, csak fél szemmel, hogy ne ijesszem el a tréfás kedvű manót, mert ki más űzne velem ilyen mókát. Meg is vagy! Még épp elkapom tekintettemmel, ahogy visszahúzódik takarásába a kis gézengúz. A szemtelen fajzatja, mit nem képzel a kis pimasz? Biztos a kastélyból való lehet, de mit keres ilyen messze idekint, amikor bent lenne a helye? ~ Na, ha viccelődni akarsz kiskomám, akkor üsse kavics, eljátszogatok én veled.~ gondolom magamban somolyogva, és tettetett ijedtséggel akkorát ugrok helyből hátra, hogy egy szöcske is megirigyelné a teljesítményt, aztán visszalopakodok a káposztához, aki ha lenne értelme, jót röhögne rajtam vagy csodálkozna, hogy milyen egy idióta vagyok, de szerencsére nincs így, legalábbis szerintem. Lehajolok hozzá megint és megkérdezem.
- Te tudsz beszélni? A káposztafejek nem szoktak. Beviszlek szívesen a szobámba, ha akarod. Hm?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. február 14. 18:58 | Link

Hannus

Így kertészkedni, s magasröptű gondolatokat folytatni, egy káposztát megszemélyesítve, társa benne pedig egy szőke lány... Filozófusok és mágiaelmélettel foglalkozok is megirigyelhetnék, annyira unikum ez a helyzet. Úgy tűnt nem vették észre, de a hangját se mérték be pontosan, így Márknak kellene jobban felemelnie a sajátját, viszont úgy félő hogy lebukna. Még egyszer kikukkantott hát a leányzó kérdése után, talán egy picit gyorsabban is, ideje nem volt hogy végiggondolja, hogy esetleg őt ugrathatják viszont. Történhetett volna így, de szúrós tekintett helyett a lány feneke szúrt szemet a srácnak.
- Oh nagyon örülnék valami szép meleg szobának! - Címezte szavait annak a testrésznek - Itt kint egyedül télen-nyáron unalmas, mindenki egy nagy tökfej!
Ez így rendjén van, ha tudna beszélni a Márk által megszemélyesített káposzta, biztosan ezt mondaná. Fülelt, hátha közbeszól valamelyik ténylegesen beszélő növény, de egy se akadt aki meghazudtolná őt. Viszont ha sokáig akarja ezt játszani, akkor valamit ki kellett találnia gyorsan.
A háznak azt az oldalát ahol ő állt, egy harkálycsalád támadhatta be, mert szinte egy akkora lyuk tátong rajta, amibe még a fiú keze is beférhetett volna. Eddig sose gondolt rá hogy bekukkantson rajta keresztül az elhagyott lakba, hisz ugyan mi érdekes lenne ott? Most megtette, de sokat nem, csak a szemközti oldalt látta, meg egy egészen halvány kis lyukat, ahonnan fény áradt be a másik oldalról. Erre volt ténylegesen kíváncsi. Akkor csak azt kéne elérnie, s valamelyest kitágítania, hátha elég rothadt már ott is, na meg odacsalogatni a lányt. Így a srác "láthatatlansága" is megmaradhatna.
- Ám ha közelebb jönnél jobban halhatnál engem - kezdett hozzá a spontán történethez Márk, mindenféle komolyabb ismeretek nélkül az alapítókról - mert... mert én a Levita ház első fejének a szülötte vagyok. A szerelmének akart átadni, hogy örökké virágozzak neki, míg Richárd érzései megvannak, de sajna nem tudott már időben odaadni. Ezért kiültetett ide bánatában, hogy soha ne is lásson többé, én pedig soha senkinek nem mutattam meg igazi lényemet. Azért tetszelgek itt szottyos káposztának, mert a sorsom nem teljesíthettem be. Bassz.m.g!
Meglehetősen drámai és hirtelen zárt lett az elnyújtott monólog, ugyanis hamar kiderült, nem hogy a másik lyuk nem lehet nagyobb, de az első is szűkösnek bizonyult olyannyira, hogy kissé beszorult a srác balja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 16. 05:55 | Link

Márkka©

Ez a suli roppant jó helynek ígérkezik, felettébb mulattató dolgok történnek itt az ember lányával, és ennek nagyon örülhetek,mert otthon leginkább az unalom esz meg, meg néhány ragadozó növénybestia, a kiskertből. Azokat persze nem lehetett megfőzni, mert szigorúan védett objektumok voltak, és csak nőttek, nőttek, évről-évre nagyobbak és veszélyesebbek lettek. Kapálás közben a bokámat rágcsálták és ez a fordított felállás, amikor nem te eszed meg a borsólevest, hanem a zöld bogyó fal fel téged, nem volt ínyemre. Apám azonban imádta őket, pátyolgatta és oltalmazta, így amikor az egész Világegyetem megszűnik majd létezni, a kertünkben terjengő zabáló óriások még mindig ott fognak fogat csattogtatni és csak a végelgyengülés vagy a peronoszpóra viszi őket a sírba. Ha valóban létezne ilyen beszélő káposzta, mint ez itt előttem, küldenék belőle magot otthonra, legyen kivel beszélgetnie az öregnek és legalább nekem nyugtot hagyna. Hanem, ugye, mint tudjuk ez csak azt jelenti, hogy valaki szórakozik velem, de nem bánom, egyelőre élvezetes. Kérdésemre a válasz logikus, ám félreérthető, és ha az, akkor én félre is értem.
- Melegágyba a fagyérzékeny palántákat szokták ültetni, te pedig, ahogy nézem, már kinőttél abból a kórból. De nehogy azt hidd, hogy szívtelen vagyok, majd keresek neked valami üvegházat, vagy fólia sátrat, ha cserébe megígérsz valamit. Beszélő káposztaként, kuriózum vagy, apám biztosan örülne a magodnak, ha lennél olyan kedves, adni nekem belőled. - Azt gondolom, fair ajánlat ez egy zöldségnek, aki többnek képzeli magát, mint ami valójában. Na, tessék, már meg kezdem teljesen beleélni magam abba, hogy ez tényleg beszél és gondolkodik, pedig ez az egész csak egy játék, mint tudjuk. Óvatosan hátrébb tekerem a fejem, mintha csak véletlenül tenném, ne keltsen gyanút a mozdulat, hátha a kis humor Harold lelepleződik, de egyelőre senkit nem látok, a hang irányában.
Megható történet kezd kibontakozni, a káposztafej sanyarú sorsáról, igazán mesébe illő, meg a Levita is benne van a sztoriban és akkor kezd már gyanússá válni, hogy nem egy manó poénkodik itt velem, és ez a gyanú csak fokozódik, amikor egy olyan szó hangzik el, aminek nem kéne. Erre már önkéntelenül is hátrakapom a fejem és egy kilógó ruhadarabon akad meg végre a tekintetem. Hagyom még az illetőt abban a hitben, hogy nem sejtek semmit és sajnálkozásom fejezem ki az eset kapcsán.
- Ó, ez igazán borzasztó lehet. - Egyre közelebb lopózom a hang forrásához, szeretném már látni a fizimiskáját. Lecsendesítem lépteimet, amennyire tudom, mögé osonva már látom a vörös hajkoronát és hogy a srác én korombeli, talán kicsit idősebb lehet, és azt is látom, hogy a saját kelepcéjébe sétált bele. Kajánul elvigyorodom, most rajtam van a sor a poénokkal.
- Én is szívesen látnám már, hogy hogy festesz igazi önvalóban, és ahogy nézem, te nem is káposztafej vagy, hanem egy hatalmas nagy tökfej. Zöldségnek zöldség, de te annyira az vagy, hogy nem csak zöldségnek nézel ki, hanem zöldségeket is beszélsz. - Hátra kéne fordulnia, hogy meglásson, szavaimból már tudnia kell, hogy lelepleztem, de láthatóan nem tud szabadulni. Úgy járt, mint a kísérletbeli majom, aki a szűk üveg nyakán benyúlva, megragadta a benne lévő banánt, de visszafelé már azzal együtt nem fért ki a keze, de a banánt nem engedte el.
- Ki vagy te mákvirág? De az igazat mondd, mert különben elültetlek az erdőben. A foglyom vagy.
Utoljára módosította:Apáthy Hanka, 2014. február 16. 06:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. február 19. 22:12 | Link

Hanna

Doléance az erdőbe igyekezett. Egy diákkori élménye csalogatta oda. Nagyon furcsa dolgok történtek vele akkor a fák között, kicsit úgy érezte, mintha valami felsőbb akarat hajtaná arra, amerre mennie kellett. Valahogy azon kapta magát, hogy ragasztóbűbájjal a cipői talpán lépkedett felfelé egy hatalmas fa törzsén. A fa tetején a gyurgyalagcsipa nevezetű bogyó termett, ami nagyon hasznos agyserkentő hatású növény. Képzelhetitek, mit ért el vele Doléance, aki amúgy is nagyon okos volt. Most is szüksége lett volna pár nagyon jó ötletre, gondolta szerencsét próbál újra az erdőben, hátha talál még a piros termésből.
Az erdőig azonban nem jutott el, egy faházikó térítette le az útjáról. Na nem úgy, hogy eléállt és közölte, hogy "innen aztán egy tapodtat se!" - bár Doléance ezen sem lepődött volna meg -, hanem a lány észrevette, hogy egy nagyon furcsa kis lény akadt az egyik ketrecbe a házikó oldalában. Szőrös négylábú volt ez az állat, bundája lilával pettyezett barna, az orra hegyes, a hangja pedig mintha madárrikkantás volna. A levitások házvezetője leguggolt a rácshoz, amibe beleakadt a különös lény lábacskája, és óvatosan megpróbálta kiszabadítani. Az állat hálából jól beleharapott a kezébe, amit Doléance egy nyikkanással vett tudomásul, mert nem volt jellemző rá a kiáltozás. Bekapta gyorsan a hüvelykujja és mutatóujja közti puha részt a tenyerén, hogy tompítsa a fájdalmat. Azért a jószágot mégsem hagyhatta ott, de varázslattal sem merte eltávolítani körülötte a fémet, olyan nagyon ficánkolt a kis élőlény.
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2014. február 19. 22:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jakab Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 20. 21:32 | Link

Doléance

~Levegőre van szükségem! Friss levegőre... - mondta magában, azzal lerohant a toronyból. Még sosem érezte magát ennyire rosszul. A hálóteremben kínzóan meleg volt számára. Szorongatta egy nagyon rossz érzés és nem sikerült levegőhöz jutnia. Nem tudta, milyen a rossz közérzet, milyen szédülni, vagy elájulni. Soha semmi ilyesmi nem kerítette hatalmába. Tudatlansága miatt nem is kereste a gyengélkedőd, annyit tudott, hogy úgysem találná meg. Inkább kiment egy kicsit, hogy friss oxigén jusson az agyába, serkentve ezzel a gondolkodását. De kilépve a kun, magával ragadta a természet, nem tudta rávenni magát, hogy inkább menjen be és dőljön le egy kicsit. kitűnően érezte magát a friss levegőn. Elvitte egy sétára a képzelete, miközben már csak múló fejfájása emlékeztette arra, hogy mi is történik vele. Beletelt pár percbe, mikorra a fejfájása is elmúlt már és régen nem a gondok és árnyak jártak a fejében. Tényleg szárnyalt az emlékezete, mert már majdnem a vadőrlaknál járt amikor feleszmélt. Újra földön járása után eldöntötte, ha már majdnem ott van, akkor szétnéz a vadőrlak körül, biztosan talál számára is szórakoztató jelenséget. Útja közben a fák lombjait szemlélgette. Jól érezte magát a magasan tornyosodó lombok hűs árnyékában. Teljesen nyugodtság telepedett lelkére és hagyta felejtődni szinte maximálisan szürke, már inkább feketének tűnő, unalmas hétköznapjait. Még oda sem ért, máris csodálta a vadőrlakot környező bokrok és fák sokaságának rendezettségét. Minden bokor ugyanolyan formájúra volt nyírva sőt, keresve sem talált egyetlen kiálló ágacskát sem. Gondolatban dicsérte a vadőr lelkiismeretesen elvégzett munkáját A bokorsorok  között elgondolkodva sétált tovább, amikor majdnem felborította házvezetőnőjét. Mindig kedvelte Dolénace-t és ezért nagyon restellte az esetet. Gyorsan felsegítette tanárát és illedelmesen bocsánatot is kért tanárnőjétől.
 - Elnézést kérek a tanárnőtől az előbbi figyelmetlenségem miatt. Nagyon elgondolkodtam. - majd miután további szép napot kívánt neki, lassan tovább állt. Közben azon agyalt, mi vonta el annyira a figyelmét, hogy a közeledő Doléance-t nem vette észre. De nem jutott semmire...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. február 20. 22:57 | Link

Hannus

De még is miért? Még is hogyan? Ha kviddicsezne, ahogy eltervezte hirtelen szalma-fellángolásból, akkor volna csak olyan vastag karja a sok gurkó tereléstől, de nem, időben elállt a nagy ötletétől. Szükség esetén máshogy is szétverhetné a képét, s az edzőmeccs amit végignézett, azok után a kviddics a legutolsó dolog amivel komolyabban foglalkozna. Megmarad amatőr szinten a haverokkal. A lehetséges okok közül ezt kizárva, tovább keresve a talányt a gondjára nem érzékelte, hogy már fordítottan irányítják a beszélgetést, s nem Márk tartja azt a kezében. Mintha csak a fejében olvasna a lány, vagy csak látná őt, amit képtelenségnek tartott abban a pillanatban, annyira jól esett a fiúnak a részvét, hiába inkább szólt szegény káposztának, de az szinte már elválaszthatatlan tőle. Épp megköszönte volna hálás szavakkal mindezt, amikor neki is lesett, hogy lelepleződött. Teljes életnagyságban pillanthatott vissza a lányra, immár előröl is, nem csupán hátulról "megcsodálva". A helyzet ahogy most találkoztak, lehetett volna sokkal kellemesebb is, na de ezt dobta a gép, meg Márk hülyesége.
- Na szépen vagyunk, ne legyél már egy növény érzelmi színvonalán hanem inkább segíts kérlek! - Talán kissé gorombábban szólt, mint máskülönben tette volna, hiába ott a szívességkérés is a végén, de szorult helyzetben mindenki kifordul kicsit önmagából. A kérdést amilyen egyenesen jött, úgy el is engedte a füle mellett. Előbb szabadulna innen, mert kénytelen így beismerni, de de facto tényleg a szőkeség foglya. Ha legalább a pálcája a szokott farzsebében lenne, de helyette a dohányos szütyője mellett hever.
- Ilyen hajszínnel amúgy is valami elsős navines lehetsz, 'szal kötelességed is segítened! Főképp, hogy prefektus vagyok!
A túlélési kényszer nagy úr - talán picit túlzás a helyzetértékelés -, s emiatt a füllentést se veti meg. Hazudni sose szokott, elhallgatni annál többet, tehát ez csak egy füllentés, amitől senkinek se lesz semmi baja! Csak ehhez kellene egy kis szerencse, hogy ne egy házból legyenek ők ketten, na meg a többi prefit ne vágja a lány. Maga Márk se tudja, akkor másnak is fölösleges. Míg várta a hatást a fogvatartóján, eszébe jutott valami. Hogy az mennyire részletkérdés, hogy Márk se eridonos a vörös hajával, az végképp nem számít...
- Talán elég volna ha pálcával megérintenéd a lyuknál, biztos valami madár csapda, nekünk is van otthon hasonlónk!
Nagy nagy talán, egy álprefi se birtokolhat minden varázsigét a-tól zs-ig, amivel segíthetne magán. Anyja használ otthon egy hasonló kis bűbájt a túlnépesedett furkászok ellen, s az az illetéktelen behatolók érintésére összezsugorítja a lyukat, amin befele igyekeznének. Egy kis emberi rá segítséggel könnyedén mehet vissza a szabadba, minden baj nélkül.
Utoljára módosította:Varjassy Márk, 2014. február 20. 23:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2014. február 22. 17:49 | Link

Eörs

Muszáj egy kicsit kimozdulnia, ehhez pedig a legjobb, ha a vadőrlak felé veszi az irányt. Szereti az ott lévő állatokat, és jót tesznek, ha az ember el akarja terelni a gondolatait a vizsgákról. Egy vastagabb pulcsit azért húzott, mert még mindig becsapós az idő. A pulcsi fölé egy sálat és egy vékonyabb kabátot húzott, ami az egyik ismerőse szerint pont olyan, mint a bérgyilkosnőké, talán pont ezért tetszett meg neki annyira, amikor vásárolni voltak Yvyvel. Örült, hogy újra találkozott vele, hiszen már nagyon hiányzott neki a nő. Nem csoda, végül is, anyja helyett anyja volt.
A kastély folyosóit gyorsan maga mögött tudva, igyekezve kiütni minden lehetőséget a megállásra, egyenesen a vadőrlak felé indul. Kicsit hidegebb van, mint sejtette, kesztyűt se húzott, pedig lehet jót tett volna elfagyó kezeinek, ha valami védi őket. Jobb ötlet híján a zsebébe dugja őket, amíg megteszi a távolságot.
Az utóbbi napokban a tanulással foglalkozott, tipikusan az az utolsó pillanat ember, aki egész évben lazít, aztán egy héttel a probléma előtt, elgondolkozik azon, hogy talán itt az ideje, hogy tanuljon, majd három nappal előtte, elkezdi érezni a vesztét. Egy vizsgán túl, kettő még előtte, kettőnél nincs még időpont. Nem tudja, hogy milyen lett, reméli átment, a többi már rég nem érdekli. Általában jól szokta venni ezeket az akadályokat, és most sem érzi, hogy sikertelen lesz.
Menet közben, elgondolkozik az embereken is, akiket a barátainak tart. Sokan végeznek most, új utakon indulnak el. Mostanában nem találkozott Benjaminnal sem, ami talán nem olyan probléma. Nem mondhatják egymást jó testvéreknek, mégis hiányzik neki. Sok mindent kellene letisztáznia vele kapcsolatban, azonban hiába agyal, okosabb nem lesz. Jövőre pedig, ő is végzős lesz. Elérkezik a varázstani alapismeretek vizsga, amire nem elég a három nap felkészülés, és amin szégyen lenne megbukni.
A házhoz érve, kicsit elszomorodik, rossz, hogy nincs itt élet. Régebben mindig égett a tűz, és a kis kéményen vidáman szállt fel a füst, ám most csak Vandának köszönhető, hogy az itt tartott állatok, akiket a diákoknak mutatnak be, nem halnak éhen. Egy vödörbe friss fizet tölt, és az itatókba önti, majd némi eleséget is szór a közelben legelésző unikornis kölyköknek. Ők még kicsik, nincsenek három évesek, hiszen nincs még szarvuk se. A karám szélére felállva, áthajolva nyúl felé, hogy megsimogassa az egyiket.


Ruha

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 22. 21:11 | Link

Márkka©


Hányszor lehet ránk sózni a Beatlest? Azok is a gombafejükkel egy csokornyi zöldség. Mondjuk azért a tök még mindig jobb. Vigyorogva néztem a verdeső madárkát a vöröslő céklafejével, ahogy hiába erőlködik. A szerencsétlen. Ha most rellonos lennék, jól itt hagynám a fenébe, pláne, hogy sérteget, de sajna levitás vagyok, és köt a ház becsülete, ezért maradok, de a számat nem köti be senki szerencsére.
- Még sértegeted a zöldségeket, te troll agyú? - Az ember a saját viccein tud a legjobban kacagni és közben baromi elégedett, lám-lám milyen briliáns humora is van őneki. Én sem ütöttem el az átlagtól ebben a tekintetben, és nevettem magamon, a srácon, aki egyre inkább a kétségbe esés játszott.
- Fogod te ezt még szebben is kérni, ha majd már eleget ácsorogtál itt, mint árva tök, a káposzták között. - Hátat fordítottam, és leültem a sarkamra, gyönyörködve a látványban. Milyen szép is ez! A bátyáim jutottak az eszembe, igen, azaim is vannak, balszerencsémre, akik gyakran törtek borsot az orrom alá, legkisebb lévén. Az elégtétel miattuk volt elsősorban, de ezt Márk nem tudhatta. Mikor azonban egy újabb sértésnek számított kijelentés hagyta el a száját, felemelkedtem és rávillantottam mind a 32 fogamat.
- Én navinés? Véletlenül jártam arra tegnap, de hogy azzá váltam volna ennyitől, azt nem hiszem. Levitás vagyok, és Hanka a nevem. legyél szíves becézgetés nélkül kiejteni, ha a szádra veszed! - Úgy belelendültem a szónoklatba, hogy az utolsó szavát azonnal fel sem fogtam, csak utólag esett le a tantusz, amikor már késő volt bármit is visszaszívni. Szívni most én fogok, a fogamat is, meg egyébként. Nem vagyok ijedős, de egy büntetés lehetősége elgondolkodtatott. Jobban szerettem büntetést tanártól kapni, már ha lehet ilyet mondani, hogy szeretek, mert azok valahogy kíméletesebbek. Meg velük az ember eleve udvariasabb.
- P-pre-fi vagy? - Ó, ezt nem tudtam. Ne haragudj! Nem ismerem még a házirendet, de tudtommal nem sértettem meg, vagy igen? - Afeletti aggodalmam, hogy megszegtem valami szabályt, amiről nem is tudtam, hogy például tilos iskola idő után káposztafejjel beszélgetni vagy valami hasonló. Már bántam, hogy elárultam a nevemet, le sem tagadhatom, hogy ki vagyok. Nem ismertem személyesen egyetlen prefit sem, a neveik sem érdekeltek eddig, vagyis nem tudtam, hogy igazat mond-e, de fel sem tételeztem, hogy hazudik. Nagy elképedésemben csak megkövülten álltam ott, aztán kapkodva kerestem a pálcámat, fejemben meg a megfelelő varázsigét. ~ Hogy is volt az a ...~ Előtört a legrosszabbik énem. Zavaromban és görcsösségemben még azt is elrontottam, amit pedig jól tudtam. Apám fejembe vert néhány hasznos trükköt, de most semmi nem jutott eszembe, illetve igen, de nem voltam semmiben sem biztos. ~ Reduktio vagy Relaxio? Melyik kell ide, melyik a növesztő átok, ami megnövelheti a lyukat? ~
- Várj, várj, azonnal segítek! - biztosítottam a kis vöröst a jóakaratomról, és a pálcámért kotorásztam a zsebemben. Mióta itt vagyok, még nem használtam, otthon is csak elméletben, ugye, kérdés, hogy fog-e működni, meg hogyan. Ráirányítottam a lyukra a végét, és kimondta, ami először az eszembe jutott.
- Relaxo! -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Czobor Eörs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 23. 19:17 | Link

McK

A gondolatok a mai napon nem nagyon jelennek meg a koponyámban. Teljesen üresnek érzem magam. Még a szokásosnál is jobban. Nem a megszokott emocionális hiányosságokról beszélek, hanem rendesen, a fejben történő dolgokról. Rémálomszerűen törnek rám olyan rohamok, amikor egy új ismerőstől szabadkozva menekülök vissza a „Gólyalak”-ba. Egyedül kell még lennem. Azt hittem, hogy minden sokkal egyszerűbb lesz, hogyha kilépek a nagybetűs É L E T –be. Meg tudok állni a lábamon, ez természetes. Meg tudom szerezni, amire szükségem van. Azt mondják, hogy helyes kölyök vagyok, szerencsém van. Ezúton is köszönöm a felmenőimnek. Good job, guys!
Nem ismerem még a kastélyt. Sem pedig az azt körülvevő birtokot. S mivel már napok óta a szobámban élem a kis életem, ahol arra gyúrok, hogy ikertestvéremként tekinthessek egy vámpírra. A kérvényt nem adtam be. Így nem tudok vizsgázni, elvégre én pont a vizsgaidőszakba érkeztem. Cili – az én drága kishúgom – megmondta, hogy ez így nem lesz rendben. Szép. Hagyom magam egy 13 éves lánynak. Ő mindig megmondja, hogyan csináljam a dolgaimat, én pedig úgy csinálok, mint aki jó ötletnek tartja, és később úgy fog tenni, ahogyan javasolták neki. Persze. Mindenképpen. A testvérem, és ragaszkodom hozzá, de néha túl sok mindent hord össze, amihez nekem nincsen sem kedvem, sem energiám. Ilyenkor mondom azt, hogy millió tanulnivalóm van, nem érek rá, mennem kell. Ezt most már nem kell bevetnem, mert itt vagyok. Végre.
Gondolataimból az ráz fel, hogy majdnem nekimegyek egy kerítésnek. Vagyis, neki is mentem, így sikeresen beleakasztottam kötött, barna színű sálamat, amivel el is babrálok egy ideig. Egészen addig szórakozom ezzel, amíg valaki, valami meg nem lök hátulról. Megfordulok, és megpillantok egy unikornis bébit, majd egy lányt, aki éppen át akar esni a kerítésen, hogy elérjen egy másik állatot.
- Tiéd a kis lökdösődő? – kérdezem a lányt, a kölyökre bökve kesztyűs kezemmel.
Utoljára módosította:Czobor Eörs, 2014. február 26. 19:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. február 23. 22:51 | Link

Hannus

Márk meglehetősen sértődékeny fajta, és az összes kis apróságot képes megjegyezni, még az évekkel ezelőtti dolgokat is, amire más legyintene, de benne gyülemlik szépen. Talán korától fogva, vagy ez is jelleméből fakad, de ennek ellenére nem fortyogó , lezárt fedeles, zöldséglevesnyi fazék, ami csak úgy spontán, s időközönként felrobban. Jelen esetben nyomasztóbb ez a csapda. Ezért van amit nyelt, van amit elengedett a füle mellett újfent, de arra felfigyelt, hogy a leányzó a háztársa. Jobban megnézve az arcát még ismerősnek is tűnt, persze csak látásból, esetleg csak beleképzelte valakibe, de ez Márk szerencséjére nem kölcsönös. Közben a hatást is várta, amiért prefinek mutatkozott be, s ez végre megint bejött. Elégedett és büszke mosoly suhant át a fiú arcán. Azt külön sikerkényt könyvelte el, hogy még a nevét is sikerült megtudnia. Mielőtt azonban valami frappánsat válaszolhatott volna, a segítség túlságosan hamar érkezett. A hirtelen szikraesőtől behunyta a szemét, hogy aztán lesajnálóan nézzen szorult karjára, utána Hankára. Na tökéletes, ami eddig lassacskán kezdett elzsibbadni, most teljesen sikerült az ide való varázslatnak köszönhetően.
- Hát köszönöm Hannus! - Opsz, a becézés szépen becsúszott. - Ennél még a csonteltüntető ige is hasznosabb lett volna. De nehogy használd!
Tette sietve hozzá, mert még rosszabbul járhat a lány ügyetlenkedéséből kifolyólag, az talán amúgy is felsőbb éves varázslat. Túl egyszerű lett volna azt csinálni, amit javasolt? Megválaszolhatatlan kérdés marad igazából örökre. S ha a pálcája nincs is a hely, amire jelen esetben nem is gondolt, hogy azt kérje el, s ő maga oldja meg saját helyzetét, helyéről halászta ki öngyújtóját meg egy szál cigit. Az ezzel járó művelet mindig sikeres gondolatokat tudott szülni. Általa Márk már majdnem író-költői magasságokba emelkedik, csak azoknak alkohol kell, azzal meg nemigen él.
- Kár hogy nem ismerjük Vadóc Wendelin bűbáját, - Itt is van a remek ötlet az első slukk után, amit azért háztársától elfordulva fújt ki. Jól nevelet gyerek azért. - Jaj ne nézz így, prefi vagyok, megtehetem! Na 'szal ha tűzálló lennék még ki is égethetnénk magamat innen. Az vicces volna.
Hogy Hannusnak mennyire az, részletkérdés, Márknak mindig tetszettek a saját poénjai, most is elmosolyodott rajta ahogyan elképzelte a dolgot. Sajnos ennek megvalósítására vajmi kevés az esélyük, pedig ez elég kézenfekvő megoldás volna. Helyette bevillant a Baziteo, mint egy lehetséges működő ige, de így hogy a karját nem érzi, végül is kényelmes helyzetből folytathatják a beszélgetést.
- Na de valami más ötlet? Tudod plusz pontokért is javasolhatok embereket, persze másképp adnánk elő a történetet. Sőt még Dol néninknek is szólhatok, - Hát Márk most fejet hajt maga és kreativitása előtt. Mindebből lejöhet, hogy háztársaik is egyben - úgyhogy ne töketlenkedj, hajrá!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2014. február 24. 15:36 | Link

A tinédzserkort már egy ideje elhagyó, de még mindig elsős-másodikosnak kinéző házvezető lányka némán tesz-vesz a ketrec és a beszorult állatka körül. A lila szőrmók harapta seb egyre jobban sajog, de szerencsére nem igazán vérzik. Inkább... valamiféle lilás-szürkés árnyalatot vesz fel.
Doléance újabb óvatos "rohamra" indul az állatmentő akcióban, de amint hozzáér a beakadt lábacskához, nagy erővel majd' feldönti valami. Hó, megjött az anyuka - gondolja Dol, miközben sérült kezével a sáros földre támaszkodva megelőzi a felborulást. Rögvest másik kezében terem a pálcája, hogy megvédje magát, ha úgy adódik, de ahogy felnéz, semmiféle nagy, barnáslila, szőrös, hosszú orrú lény nem magasodik fölé, hogy kérdőre vonja, miért molesztálta a gyermekét. Sőt, mi több, az állatka a ketrecből szintén eltűnt. Valószínűleg a hirtelen mozdulat hatására vált szabaddá a kis tökmag, és rögtön be is surrant az erdőbe. Közel s távol az egyetlen társaság a levitás nebuló, aki majdnem feldöntötte, és most elnézést kér, majd elköszön. Doléance mosolyogva biztosítja róla, hogy nem történt semmi baj (illetve a baj már korábban megtörtént, a bal kezén a sérülés egyre lilább, kékebb és ezüstbe hajló szürkébb), és továbbra is derűsen búcsút int a lánynak.
De miért kószál itt magányosan egy levitás, és miért olyan szétszórt, hogy felesik a házvezetőjében? - fogalmazódik meg az önjelölt állatvédőben. - Talán valami problémája akadt?
Itt a remek alkalom, hogy segítségére siessen egy levitásának!
- Hahó! - szól a másodikos után, de csak szokásos halkságával, ezért utánaugrál a távolodónak, hogy biztos észre vegyék.
- Nincs valami baj? Tudok segíteni? - pattan Hanna elé, és biztatóan néz rá. - Ha van kedved beszélgetni, nos...
Doléance körülnéz, hol lehetne itt alkalmas helyet találni egy meghitt csevejre. A ház majd kiszúrja a szemét. Remek! Arrafelé int pálcás kezével.
- ... ihatnánk egy teát - fejezi be a forgolódás előtt kezdett mondatát.
Ha Hanna vele tart, az ajtóhoz mennek, ami zárva van, és furcsa mód az Alohomora bűbájra sem nyílik. Doléancenak szöget üthetne a fejében, hogy ez azért van, mert nem szeretnék, ha valaki oda hívatlanul betenné a lábát, de a lánynak előbb eszébe jut a varázslattal lezárt ajtók nyitására szolgáló bűbáj, mint hogy ezen kezdhetne morfondírozni. Rákoppint hát a zárra, és a bejárati ajtó rögtön fel is tárul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. február 25. 12:15 | Link

Márkka©


Sátortáborral védik a Lenin szobrot Harkivban, de a kis vöröst semmi nem védi meg tőlem, pedig még a saját zsenialitása is veszélyt hoz rá egyszer. Jól beszorult a balja abba a fránya lyukba, s kihúzni sem tudja. Egy prefinek lehetne több esze is annál, hogy káposztának adja ki magát, szegény szőkéket ver át, aztán oda dugja be a kezét, ahová nem kéne. Felmértem a helyzetét, mely igencsak nem volt sárga rózsás, A pálcája egy szütyő mellé lerakva hevert, a környéken senki nincs, mert már felmerült bennem, hogy segítséget kérek. Végig is zongoráztam magamban a képsort, hogy ilyen idétlen képzavarral éljek, elől megy a javasember, valami Off bácsi, ha jól emlékszem, utána ballag a szédült vöröske, kezén a vadőrlak fél falával, amit miatta kellett kibontani, mivel hogy bennragadt a csülke. Utána a tanácstalan tanári kar, akiket én csődítettem ide, hogy legyen egy jó kis szórakozásuk a mai napra, a menetet pedig én zárnám, mint nevető sokadik. Már az előttem mendegélők is visszafojtott röhögéssel várják, mikor tudnak fedezékbe vonulni, hogy szabadjára engedhessék befeszült rekeszizmuk mögött felgyülemlett röhögő hullámot, s bevallom és sem vagyok másképp, bár halvány mosolyt azért megengedtem magamnak. Na, de ez csak a képzelet, mégsem tehetem ki ennek a srácot, még ha mérhetetlenül szemtelen volt is, mert mondjuk azt, hogy viszonylag jó kislány vagyok. Meg emellett boldog is, hogy a szabadságvesztéses büntetésem után, kijár nekem a felhőtlen, határtalan szabadság. Sajnos már nem tart soká ez az állapot, mert sötét fellegek gyülekeztek szabadságom egén, de erről én még akkor semmit nem sejtettem. Ugyan hogyan is gondolhattam volna, hogy apám itt hagy engem csak úgy randalírozni? Nagyon alaposan megtervezett ő mindent, hogy itt is érezzem magamon a tekintetét, de én naiv erre egy pillanatig nem gondoltam. Most csak az járt a szőke agyamban, hogyan szabadítsam ki a srácot, aki azért jobban festett beszorult kézzel. Bármit tehettem volna vele, és ha tudom, mi készül a hátam mögött, meg is tettem volna. Ehelyett azonban a szabadításán fáradoztam kevés sikerrel, bár nézőpont kérdése. Nekem bejött a szikraeső és csodálkozva meredtem pálcám végére.
- Hát ez nagyon szép volt. - ábrándoztam és büszke voltam magamra, hogy hejre kis tűzijátékot rittyentettem össze nagy hirtelen. Ám a fiú nem osztozott a lelkesedésemben, mi több, idegesebb lett, mint volt.
- Ne izgulj már, nem hogy élvezted volna a látványt! Nem garantálom, hogy újra meg tudom csinálni, és kértelek, hogy ne becézz! - Ránéztem a kezére, ami még ernyedtebben csüngött, mint eddig, és szorultsága semmit nem változott. A vörös, cigire gyújtott, amit szó nélkül tűrtem, de beszélt ő helyettem is, kimondta ki nem mondott gondolatomra a választ.
- Neem hiszeem, hogy egy prefi cigizhet.- Aztán újra a szütyőre esett a pillantásom. Kinyitottam a száját, és persze jól sejtettem, dohány volt benne. Szó nélkül zsebre tettem a holmiját, a pálcájával együtt, aztán újra hozzáléptem. Jó volt nézni, a tehetetlenségét.
- A körbeégetés nekem is eszembe jutott. - közöltem teljes közönnyel. - Csak az egyik kezed égett volna meg, a másik sértetlen megúszná, de szerencsédre, olyan varázslatot nem ismerek. Tudok még esetleg egy ragasztó bűbájt, vagy színvál-toz-tat... - Egyre jobban elbizonytalanodtam, éreztem, hogy ezek a bűbájok sem lesznek jók a feladat megoldására, el is halt a hangom hamar az újabb lehetőségek felsorolását illetően. Reményeim is elfogytak, hogy valaha is plusz pontokra terjesztene fel a prefi fiú, bár már év vége van. Egy valamit azonban egyből levettem az információ özönből, mégpedig, hogy ő is levitás. Utolsó próbálkozásként még benyögtem...
- Esetleg körbezsíroznánk a peremét, és te megpróbálnád kihúzni? - Arcára helyeztem figyelő tekintetem, mit szólsz a dologhoz, és ekkor mintha az előbbi bűbáj egyik szikrája gyújtott volna világosságot bennem, bevillant, mit rontottam el az előbb. Persze, mekkora hülye is voltam, szidtam magam magamban. Nem is haboztam, máris varázsoltam ismét, nehogy feledésbe menjen ismét az ige. Utolsó reményem, hogy megússzam a dolgot, de ha mégsem, akkor vannak nálam túszok, azokkal kiváltom magam. Gondoljatok az elkobzott szütyőre és pálcára! Szóval, pálca irányba és...
- Baziteo! -
Utoljára módosította:Apáthy Hanka, 2014. február 25. 22:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2014. február 25. 21:23 | Link

Eörs

Majdnem sikerül elérnie az unikornist, de amikor az észreveszi a lány közeledtét ugrik egyet hátrébb, és prüszköl, mint aki nevet. Sőt, egész biztosan nevetett, ami nem fair vele szemben, hiszen ő csak meg szerette volna simogatni Maflát. Hivatalosan nincs nevük persze, de sok időt tölt kint velük, mostanában sok a szabadideje, így a tulajdonságaik alapján elnevezte őket. Ez a kicsi például, ha nem tetszik neki valami, a farkával megcsapkodja a mellette állót, vagyis mindenkinek maflást ad.
- Hm?
Észre se vette eddig a fiút, és azt sem tudja, hogy mióta állhat itt. A kerítésről leszállva azonban elindul felé. Még nem látta itt, és maximum másodikosnak néz ki. Igaz ilyenkor ő se tűnik többnek, de azért szereti hangoztatni, hogy ő bizony már idősebb. A célja persze elsősorban a bemutatkozás ténye, ha már megszólították.
- Nem, itt minden az iskola tulajdona, csak jelenleg távol van a vadőrünk, és néhány diákkal összeálltunk, lejárunk etetni őket, meg kicsit foglalkozni velük. Úgy látom, szimpatikus vagy neki.
Fejével a fiú keze felé bök. Az egyik kisebb unikornis ugyanis a srác kezét szagolgatja, lehet, hogy érez rajta valami, ami hívogatja, mert a következő pillanatban megnyalja a kezét, amire a lány elneveti magát.
- McKenzie vagyok, még negyedéves, de hamarosan végzős rellonos. Nagyon örvendek.
Kinyújtja a kezét, hogy kezet fogjon a fiúval, majd a bemutatkozás után a ház felé pillant, ahol az etetéshez szükséges dolgok vannak szépen összepakolva.
- Épp most készülök egy kis nasit adni nekik, van kedved csatlakozni? Ígérem, nem engedem, hogy megegyenek.
Mosolyodik el szélesen, jelezve, hogy teljesen komolyan gondolja a dolgot. Képes megvédeni, ha bármely kis makacs, csacska unikornis fel akarja dönteni a fiút.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2014. február 26. 22:36 | Link

Hannus

Szokott Márk örülni a saját varázslatainak, hogyne, ami először sikerül rendesen, vagy mert nehéz volt, de megelégedett azzal, ha saját maga megveregette a vállát, mástól nem vár Oscar díjat a teljesítményéért. Hannusnak se ítélte oda a Relaxo-ért. A következő előadásáéért meg egyenesen Aranymálna járna a lánynak. Még egy sima diák is rágyújthat, egy álprefi akkor végképp. Az mellékes igazán, hogy mindenkinek tilos, s a döntést és a választás amit ő hozott meg, azt ugyis ő sz.opja meg ha úgy van.
Akár már azonnal, az inkognitója könnyen lehet már áttetsző ezzel a rágyújtással, hisz akkor miért vette volna magához Hannus a dolgait? A félénk hangneme is elszállt, az esze ami lassacskán jött csak meg. A felsorolt igékkel aztán sokra mennek, habár a legutolsó megoldás jól hangzott, várta miként kerít elő egy bödön zsírt a semmiből, hozzá a sóval, hagymával és kennyérrel. Azonban Márk (ezen is) vágyálma megvalósíthatatlan maradt a végre jó megoldásnak hála. Rögtön kirántotta a már tág lyukból a kezét, ami azon nyomba visszaszűkült az előző méretére, mint amekkora volt csapdaként. - Végre, köszi! - A rövid hála elmaradhatatlan volt, kevesebb több alapon.
Thai lányok helyett kezdett maga masszírozással visszanyerni egész karjának életerejét a zsibbadásból, ami a vállára is felfutott az átoknak köszönhetően. Érdekelte is most a pálcája meg a tasakja. Utóbbi híján a földbe taposva tüntette el a csikket, s a lányon átnézve kémlelete az eget. Abban a szent minutumban egy esőcseppet érzett meg az arcán, ezért át kellett gondolnia, hogy csak istápolja magát.
- Hm, szép időnk lesz! - Hülye egy megállapítás, maguk között szólva, Hannusból nem nézi ki, hogy szeretné az esőt. Márk általában magára marad ezzel a vonzalmával. A iskola viszont elég messze, a ház pedig kézzelfogható közelségben, csak zárva. Legyűrte hát azt a két (vagy kicsit több) távolságot ami kettejük között állt fenn. Közben valami ostobasággal szóval tartotta őt, továbbra is a karját masszírozva.
- Meg állítólag romantikázni az esőben... - Na nem kell cifrázni. - Szóval add csak ide!
Szeme rózsaszín ködben úszott, de a rövid ismeretségen túl, szavaihoz valami fintorféle mosolyt társított, amivel teljesen hiteltelen legyen a hősszerelmes szerepben. Amúgy is, szerinte egyáltalán nem az, csak kénytelen volt meghallgatni kétszer, nem, ötször is, ahogy Zsófi elmesélte párjával való megismerkedést. Sőt még Dávid sapanja is untatta hasonlóval, azóta oltják őt érte haveri körökben. Az igazi célját azonban elérte, na nem azt, hogy elolvadjanak tőle, hanem hogy visszakaparintsa pálcáját. Ugyanis egy gyors mozdulattal Hannus pálcás kezét félretolta, a sajátját pedig könnyedén kiránthatta a zsebéből. Talán kérhette volna, de ma már azt egyszer megtette.
Rögtön faképnél hagyta, képletesen szólva, és odasietett az ajtóhoz. A tető kiugró része valamennyire fedezéket nyújtott számára az eső ellen. Természetesen az ajtó zárva volt, ráadásul van egy örökletes tehetsége, a zárakkal, ha kulcsa is van hozzá, olykor meggyűlik a baja, marad, hogy az egyszerűbb végénél fogja meg a dolgokat. Lenyomta a kilincset és próbálta benyomni az ajtót. Természetesen nem engedett. Hannus kizárva gondolataiból, annyira, hogy ha puffog mögötte se hallja meg, elmormolt egy zárnyitó igét, sikertelenül. Na ez tényleg túl egyszerű lett volna, habár azt azért nehezen tudta elképzelni, minek ide valami komolyabb ige, ugyan mi értékes lehetne egy használaton kívül vadőrlakban? Oszladozó tetemek, kéjlak tanároknak?
Viszont a varázslaton kívül csak a lélek tartotta reteszen az ajtót. Talán mások próbáltak szimplán erővel betörni, esetleg olyan régi a viskó, hogy telesen elkopottnak tűnt a menet. Csak kicsit rángatni kéne, vagy kitörni azt a részt... Egyszerűbbnek találta az utóbbit. Tavaly vizsgák előtt és közben is érdekesebbnek tűnt a jövő évi tananyag, mint az aktuális megtanulása. Idén se történt másképp, s néhány varázst már megjegyzett - hogy majd a harmadikot kezdve, addigra elfelejtse - , ha gyakorlata elég kezdetleges is. Odaérintve a repedéshez pálcáját, és maga mögött kinyújtva szabad kezét ,- hogy Hannust távolt tartsa - mondta ki az igét - Bombarda! Többet várt, mint egy hangos reccsenés, de a kereten lévő repedés nagyobb lett, s körmével könnyedén kikaphatta a fél tenyérnyi fadarabot. Kitárta hát az ajtót, s ahogy kell, udvariasan arrébb állt, hogy előre engedje a lányt.
- Csak tessék, - invitálja beljebb - a szállást már álltam, a kaja a te dolgod lesz!
Szmájli.
Utoljára módosította:Varjassy Márk, 2014. február 26. 22:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék