30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 22:53 | Link

Noel

- Nem ismersz- ragadozó vigyor ül ki az ajkaira. Még csak nem is hazudott, hisz a rellonos vajmi keveset tudott róla eddig is. Persze alapvetően többet, mint sokan mások, nem mindig hangoztatja, hogy nem ember.
- Te tényleg nagyon hülye vagy- von vállat, mégis mihez kezdhetne ezzel? Nem, itt korántsem fölényeskedésről volt szó, a tényt közölte, de ha a másik erre tojik, az már nem az ő baja.
- Nem ijesztgetlek, egy. Kettő, nem magamból indulok ki, és három... pofátlanul könnyen veszed a dolgokat, ami nem mindig előny- unottan forgatja a szemét, most nincs olyan hangulatban, hogy prédikáljon. Pedig megtenné, ha nem lenne épp eszméletlenül éhes. Azért valamilyen szinten furcsa, hogy bár kedveli a srácot... minden bizonnyal, gondolkodás nélkül képes a vérét venni, és meg is fogja tenni. Persze Oliv nincs abban az állapotban, hogy ilyesmin agyaljon, sőt, nem agyal, a vörös köd ellepte, és kedve sincs szabadulni belőle.
Az eridonos már egyre kevésbé élvezi ezt, kezd egyre dühösebb lenni, ami semmi jót nem jelent, de a világért se hagyná, hogy az áldozata elfusson, annál azért sokkal büszkébb. Az akadályokat könnyen veszi, többnyire, de épp elég pipa ahhoz, hogy megragadva Noelt, egyenesen a fának vágja. Nem érez semmit, nem érzi, hogy bánnia kéne, maximum azt bánhatná, hogy nem többször teszi egymás után.
- Rád nézve semmi jó- sziszegi kiesve a szerepéből. Engedi, hogy a másik lássa, mennyire sikerült kihoznia a béketűrésből, így legalább számíthat mindenre, csak jóra nem, és ez a lényeg. Oliv sejti, hogy mostanra már sikerült felfognia, vagy megértenie, jelenleg nem az, aki eddig volt, ennek ellenére mégse érzi, hogy szorul a nyaka körül az a bizonyos hurok. Na, ez az, ami ellen már ő sem tud mit kezdeni, na nem mintha akarna.
Őszintén nem számít arra, hogy a rellonos még így is visszavág, ezért elkerekedett szemekkel konstatálja, hogy összeragadt a szája. De ez az állapot is csak pillanatokig tart, az arcát elönti a düh, és gondolkodás nélkül ragadja meg a másik még ép karját, és addig csavarja egészen hátra, míg Noel nem tanul meg testbeszédből olvasni, és nem szüneti meg az átkot, vagy amíg ki nem ugrik a válla helyéről, neki aztán édes mindegy. Mivel félvér, és jó ideig ő is varázspálcával közlekedett, így tudja, nem maradandó az átok, viszont böki a csőrét, hogy valaki egyszerűen felül kerekedett rajta.
Ha nem tesz semmit a srác, Oliv is egyre dühösebb lesz - igen, lehet ezt még tetézni-, ki is tépi az egyik fát, és a srác lábára dobja, nem kímélve meg a láthatóan ropi szerkezetét.
Hidegen méregeti a srácot, aki láthatólag teljesen tehetetlen. Igen, vár, már csak topognia kéne a lábával, hogy meglegyen  a kellő hatás, de nem, azt azért mégse.
Az idő csak telik és telik, majd miután megszűnik az átok hatása, leveszi a fát a lábáról,  a srác felé kerekedik. Persze, ez egy idillikus szerelmi jelenetnek is elmenne, ha nem vesszük figyelembe, hogy a világ talán legnagyobb kínját készül rászabadítani. Ő a harapást így élte meg, bár csak egyszer volt Noel helyében. Nem, nem áll szándékában átváltoztatni, azt semmilyen körülmények között nem tenné.
Még egy pillanatig rávillannak a srácra a szemei, majd mindenféle bevezetés nélkül a nyakába mélyeszti a fogait. Köztudott, hogy egy vámpír harapása lehet maga a pokol is, ha ő azt úgy akarja, már pedig az eridonosnak más vágya sincs, plusz még jól is lakik. Úgy iszik Noelből, mint aki ki tudja, mikor tette ezt utoljára, persze annyira még nem borult el az agya, hogy megölje. Bár szívesen megtenné, nem szabad. Mégis egy diákról van szó, akit, ha nem is azonnal, de egy idő után hiányolnának, tehát mihelyst a srác az ájulás határán van - miért is adná meg neki azt az örömöt, hogy végigaludja a fájdalmakat?-,  ő feltápászkodik, megtörli a száját, és visszamegy a kastélyba, rábízva az erdőben sündörgő vadakra a többit.
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. július 24. 23:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 25. 00:57 | Link

Oliv


A vámpír megragadja Noel csuklóját, majd hátrarántja a kart, a fiú nem sokat tud tiltakozni; a pálca kiesik a kezéből és arrébb gurul, ő pedig térdre kényszerül a mozdulat miatt, de nem hajlandó engedni a másiknak.
 - Kérd szebben - vigyorog rá, bár inkább csak kinyögi a mondatot, minthogy artikuláltan beszélne: nem immunis a fájdalomra, csak nem hajlandó tudomást venni róla és nem hagyja, hogy ez az érzés irányítsa a viselkedését. Emiatt nem fog behódolni, és ezt már az előbb is megmondta Oliviának.
Szerencse, hogy már pozícióban van, amikor érkezik a faltörő kos egy régebbi változata - amit most mindenféle várkapuk ledöntése helyett Noel korántsem annyira masszív csontszerkezetének felaprítására használnak -, mert így legalább az esés okozta sérülésektől megkímélte Oliv, ami lássuk be, valóban igazi emberbaráttá teszi a lányt.
Fájdalomkiáltás helyett káromkodni kezd, az eszébe jutó összes szitokszóval illetve a lányt, miközben tekintetét a méretes fára függeszti. Tud majd ezek után valaha is járni?
A fókuszának tárgyát hamarosan eltüntetik, de nem könnyebbül meg, ahogy a nyomás eltűnik a lábáról - semmit nem érez, ami talán más helyzetben kissé nyugtalanítaná, ezúttal azonban örül neki.
 - Olivia, be kell vallanom, teljesen levettél a lábamról - közli a lánnyal, aki végzetesen közel hajol hozzá, s Noel már tudja, mi fog következni, mégsem tesz semmit. Ujjai feleslegesen kutatnak fegyver után - nincs a közelben egy darab kő sem, amivel esetleg fejbe kólinthatná, és mire a gondolatmenetben idáig jut, a kín megtölti az elméjét, semmi másra nem tud koncentrálni.
Vörös foltok táncolnak a szeme előtt a fájdalomtól, úgy érzi, teste minden egyes négyzetcentiméterét kegyetlen karmok tépik szét. Kiáltana, ordítana, ha tudna, de nem képes rá, csak zihálva tűri. Semmit nem érzékel a környezetéből, mintha egy másik világba csöppent volna, melyben nem volt semmi más rajta és a puszta gyötrelmen kívül, még a lány sem, aki mindezt előidézte - csak a vörös, pusztító kín.
Támadni akar, tenni valamit, de ujjai eredménytelenül markolják az avart, csak por és megszáradt levelek hullanak ki markából. Tiltakozna, de nem tud, védekezne, de képtelen - részben attól az embertelen fájdalomtól, amit a vámpír okoz, részben pedig dühös tehetetlenségében kiált fel, mert tudja, ha nem csinál valamit, akkor kész, vége, a vemp nem fog csak úgy lelépni...
És valami történik, ezt érzi. Nem tudja, hogyan vagy miért, de az egyértelmű számára, hogy mintha hangja megmozdított volna valamit benne, és össze van zavarodva.
Akármi is legyen mindennek az eredménye, a lány hamarosan mégis eltűnik, ő pedig magára marad az éjszakai csendben. Az a jellegzetes fájdalom, amit a vámpír harapásával és vérivásával idézett elő, múlni kezd, de a számtalan sérülés és csonttörés, amit szerzett, visszakövetelik maguknak a figyelmét. Valami furcsa, sztoikus nyugalommal állapítja meg, hogy emberi roncs lett belőle: ha épp nem vérzik valamije, akkor vagy képtelen mozgatni, vagy valami teljesen természetellenes szögben áll, és szinte szó szerint érzi, ahogy az élet minden egyes perccel egyre jobban kisiklik a vértől és sártól maszatos ujjai közül.
Tekintetével megkeresi a pálcáját, majd a földön csúszva - felállni? mégis melyik végtagja lenne erre alkalmas? - egy vastag bot után nyúl, hogy azt a földbe szúrva tudjon előre haladni.Hangosan káromkodva húzza magát a faág segítségével, minden egyes centiméternél úgy érezve, hogy képtelen lesz tovább menni, de emlékezteti magát, hogy muszáj. Nem érdekli, hogy mozdulatai csak még több fájdalmat és még több sérülést hoznak magukkal, és az sem, hogy minden egyes porcikája a végkimerülés szélén áll. Az avar síkossá válik a vértől - halványan felmerül benne, hogy ez bizony a sajátja -, s ujjai le-lecsúsznak a segédeszközéről, szeme előtt színes fények táncolnak az erőfeszítéstől és a vérveszteségtől, de nem áll meg. Őt senki nem ölheti meg az előzetes engedélye nélkül.
Nem tudja eldönteni, hogy valóban órákig tartott-e az út, vagy csak ő érezte annak, de végül sikerül elérnie a pálcát, s a fa ismerős tapintása a tenyerén valahogy magabiztossá teszi, mintha ez garantálhatná, hogy nem lesz semmi baj.
 - Relaxo. - A kiabálástól rekedt hangja szinte karcolja az erdő szokatlan csendjét, és bár tart tőle, hogy a varázslat nem lesz sikeres - képtelen megfelelő módon mozdítani a csuklóját -, néhány szikra előkerül a pálca végéből, és pirosan villogva jelzik ittlétét. Talán valaki meglátja vészjelzését - ennél többre ugyanis nem képes.
Karja lehanyatlik, végtelenül kimerítette a mozgás és a varázslat; a pálca kigurul elgyengült ujjai közül, eltűnik valahol az avarban, nem látja, nem érdekli. Gyorsan, felületesen veszi a levegőt, de minden porcikájával küzd az öntudatlanság ellen, akármilyen fájdalommal is jár az ébrenlét - nem hajlandó feladni, soha, élni akar és élni is fog, és röhögve fog visszagondolni erre az estére, ahogy a balesetén sem kesergett soha, hisz kibírta, nem?
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. július 30. 15:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 01:31 | Link

Noel <3

Unottan lapozgatom a könyvet, igyekezve szemet hunyni a rossz érzés felett, ami csak nem hagy nyugodni. Noelnek már itt kéne lennie a kulccsal, ugyanis holnap én zárok, ahhoz meg elengedhetetlen az a kellék. Sose késett, vagyis többnyire nem, és ha mégis, akkor sem ennyit, tehát jogosan parázok, vagy nem, de akkor is, ő a barátom, bármennyire nem ez látszik rajtam. Sose voltam jó az érzelmek kimutatásában, az elrejtésében annál inkább, így kegyetlenül meg vagyok lőve.
Becsapom a könyvet, és megelégelve a tétlenül ülést, elindulok a háztársam elé, vagyis.... igen, valami olyasmi. Felkapok egy inget az izomtrikóm felé, ami kissé szakadt, de gyárilag, mert így menő. Oké, az öltözékem még most is egy szakasztott trógeré, de már a védjegyemmé vált, ahogy a bakancsi is negyven fokban, ez van.
Kikerülve a diákokat- nem érdekel, ha prefi is van köztük, kapjon el, ha tud-, kivágom a kaput, és cél irányosan a falu felé veszem az irányt. Útközben majdnem belebotlok egy másik szőkébe, aki morog valamit, amit aztán nem tudok kivenni.
- Hisztis pi...- harapom el a mondat végét, ahogy rám villannak a szemei, majd vállat vonva folytatom az utam. Oké, ez azért kicsit furcsa volt, mert én határozottan csak motyogtam, és esélyt nem láttam arra, hogy meghallja, no de mindegy. Fura szereztek mindig is lesznek, unalmas lenne nélkülük az élet.
Kicsit feszengek az erdő közelében, de csak emiatt kerülni egy nagyot nem vagyok hajlandó, így szimplán szaporábbra fogom  a lépteim. Azaz, ezt tenném, ha nem szúrnának szemet a szikrák. Minden érzést ignorálva, ami azt sugallja, fussak innen, ahogy tudok, elővéve a pálcám, fényt csiholok, majd a jelenség felé veszem az irányt.
Ezt általában akkor szokták csinálni a diákok, ha gáz van, jobbal nem tudnak előállni, így marad ez a nemzetközi SOS jelzés. Mármint a tapasztalat mondatja ezt velem, és bár marhára nem érdekel, mit szenved össze valaki, mégis úgy érzem, nagy szemét lennék, ha szemet hunynék efelett.
Ahogy közeledek, meglátom a sziluettet, majd azt, hogy fekszik, majd azt, hogy srác, majd.... szinte kiesik a pálca a kezemből, de erősen fogom. Gondolkodás nélkül futok oda Noelhez, és letérdelve mellé, mérem végig.
- Basszus, te mi a fenét csináltál magaddal?- kérdem talán kissé hisztérikusan, de így látni őt, kicsit mellbevágó. A pánik ellepi a porcikám, mert tudom, ezt helyrehozni én képtelen vagyok, és félek, csak nagyobb kárt okoznék, ha kamatoztatnám a nem tudásom. Aztán kipattan a fejemből egy ötlet, majd mögé helyezkedve, letérdelek, és óvatosan a térdeimre hajtom a fejét. Mittudomén, valamikor ezt szokták csinálni...
- Oké, fogalmam sincs, mit csináljak veled, félek, ha megmozdítalak.... - megrázom a fejem, miközben elcsuklik a hangom, még azzal se törődök, hogy szinte kézzel fogható a kétségbeesésem. Leszakítok egy darabot az ingemből, úgyis mindegy még egy lyuk, majd a vért kezdem törölni, miközben az agyam lázasan kattog valami életképes megoldáson.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 25. 03:55 | Link

Oph *-*

Léptek közelednek és halnak el, meglepő, hány diák szabálytalankodik ma este, mégsem jár erre egyikőjük sem egy jó darabig, s mikor mégis, a lány sápadtan, remegve botladozik el, valószínűleg feltételezve Noelről, hogy már halott.
Pedig nem az, viszont ha a közeljövőben nem bukkan rá valaki és kanalazza fel az egyes növényeknek jótékony, a Rainsworth-öknek már kevésbé hasznos erdőtalajról, akkor bizony a rellon vezetősége kénytelen lesz új prefektust találni a fiú helyett.
Bár mozdulni nem tud, gondolatban messze jár; feküdt már ugyanígy, segítségre várva, a fájdalomtól apróra húzva össze magát, mintha az bármennyire is könnyítene annak elviselésében. Azon a délutánon olyan későn tűnt fel bárkinek is a hiánya, hogy mire rátaláltak, már maradandó sérüléseket szenvedett, melyek nyomától soha nem fog megszabadulni és akkor sem tudna tőlük megválni, ha a sebhelyek hirtelen eltűnnének.
Sokáig gondolta úgy, hogy ez volt az oka a szülei válásának, de később rájött, hogy ebben sokkal nagyobb szerepet játszott apja gyenge jelleme és anyja élhetetlen viselkedése, és nem kínozta magát a totálisan felesleges bűntudattal. Most viszont, ahogy felmerül benne a lehetőség, hogy nem fog tudni Nadra vigyázni később, halványan ismét felébred benne az érzés, hiszen anyja saját magát sem képes rendesen ellátni, nemhogy egy tízévest, de akkor ki fogja?
Élnie kell, bármi áron. Szükség van rá.
Épphogy még magánál van, mikor újra hallja a lépteket, de ezúttal nem iktatódik be az eddig szükségszerű távolodás, hanem egyre közelebbről és közelebbről jelzik az illető érkezését, s a zajokból meg tudja mondani, hogy a másik futva érkezik.
Felismeri Oph hangját, és bár tudja, hogy pillanatnyilag még semmit nem oldottak meg, megkönnyebbül a lány jelenléte miatt. Máskor is örült már, hogy látja, de ennyire még soha.
 - Kemény buli volt - mondja, és igyekszik vigyorogni mellé, de igen halványra sikerül a görbület, mert fázik, és az embernek vagy vacog a foga, vagy bazsalyog, a kettő együtt nem működik.
Túl sok vért vesztett, s a többi sérülésével együttvéve ez hatalmas sokk a szervezetének; noha küzd az ájulás ellen, az öntudatlanság határmezsgyéjéről le-lelép, bár csak pár másodpercre, s utána ismét az erőben találja magát, de nincs egyedül, és ezért hálás, egyedül biztosan nem jutna ki élve.
Ha a lány azt akarja, hogy Noel hallja az elrebegett szavait, kénytelen megismételni, a fiú ugyanis néhány pillanatra lehunyja a szemét, nem tud koncentrálni; szó szerint erőlködnie kell, hogy újra Ophra nézzen.
 - Ne törődj...vele - válaszolja zihálva. Akármit csinálhat háztársa, ennél nagyobb kárt már nem valószínű, hogy tenni fog benne, viszont minél tovább várnak, annál kisebb az esély, hogy megússza ezt a helyzetet. A gerincének valószínűleg nincs baja, és a mozgatás csak annál zavarna be nagyon, de még ha okozna is valamilyen kárt a srác defektgyűjteménye mellett, a halálnál valószínűleg jobb lenne. Neki az is mindegy lenne innentől kezdve, ha a lány megragadja a csuklójánál fogva és végighúzza az egész birtokon, nem számít.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. július 25. 04:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 21:25 | Link

Noel <3

Nem, nem akarom őt így látni, annyira... ijesztő. Noel pont az a srác, akiről elképzelhetetlen, hogy egy ilyen helyzetbe keveredjen, legalább is számomra az volt, erre most már-már a halálán van.
- Mi van, mit bámulsz te idióta?- rivallok egy csajra, aki kővé dermedve nézi a párosunk, de közelebb nem mer jönni. Csak akkor kap észbe, mikor kieresztem a hangom, akkor is elfut, chh, szánalmas.
Kétségbe vagyok esve, fogalmam sincs, mit tegyek, az ilyen helyzeteket nem nekem találták ki, főleg, mert én általában az áldozat szerepét kapom, és nem nekem kell segíteni valakin. Nem is tudok, és, ha nem Noel lenne, biztos, én is lelépnék, esetleg előtte a fejéhez vágnám, mekkora egy szerencsétlen. Nem érzek empátiát mások iránt, persze.... mindig van pár kivétel, de a tényen, hogy lassan egy lelketlen dög lesz belőlem, ha így folytatom, nem változtat. Így is csoda számba vehető, hogy a pánik érzése ellep, és őszintén szeretném azt hinni, hogy ez azért van, mert Noel fontos nekem, és nem azért, mert úgy érzem, kötelességem segíteni, ha már itt vagyok. Talán most először látom úgy, hogy elnyomni magamban mindent, nem feltétlenül jó, de szinte biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet láttatja ezt velem, az ürességnél jobb érzés a világon nincs. Azaz... igen, nem érezni a legjobb, efelől semmi kétségem.
A kezeim remegve próbálják letörölni a vért a másikról, miközben a homlokát simogatom. Igazából, nem is figyelek a mozdulataimra, annyira azon gondolkodok, hogy menthetném meg, hogy fel se fogom, mit teszek.
Aztán csak rájövök, de mielőtt elhagyná bármilyen szó a szám, rendesen átnyálazom magam a dolgon. Az illúziómágia még nem az erősségem, de talán annyit el tudok érni vele, hogy... ne fájjon neki annyira, vagyis... inkább behaluzza, hogy nem fáj.
- Figyelj, van egy ötletem, viszont, kell, hogy beleegyezz. Illúziómágiával megpróbálhatom elhitetni veled, hogy annyira nem fáj, legalább addig, amíg a gyengélkedőre nem viszlek, viszont.... fogalmam sincs, mi sül ki az egészből- harapom be az ajkam, mert... mert ezt a mágiát komolyan is veszem, és nem egyszer olvastam már, mi történhet valami gikszer esetén. Aztán mivel beleegyező biccentést kapok, megpróbálok koncentrálni. A legnagyobb előnyöm, hogy nekem jelenleg nem fáj semmim - fizikailag tuti nem, a többi meg majd elmúlik-, így ezt az érzést könnyen ki tudom vetíteni, de tapasztalat, hogy nem teljességében, tehát Noel, fog fájdalmat érezni, csak épp nem akar majd belehalni. Megragadok egy vaskosabb ágat, amit a háztársamnak nyújtok, így talán könnyebb lesz mennie. Mázli, hogy csak egy lába tropa.
- Támaszkodj rám nyugodtan- ajánlom fel neki, hozzám mérten kedvesen, bár ez nem lehet újdonság, ilyenkor ez a minimum.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. július 25. 22:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 27. 17:47 | Link

Kata, MM gyakorlati

- Alapjáraton nem vagyok kutyapárti, de ő tényleg szép és jólnevelt.-*A karkötőnek köszönhetően macskaként töltött hónap elég erősen belémvéste az ebek iránti ellenszenvet, azonban ez a szelíd óriás levett a lábamról és tényleg nem vett üldözőbe semmit, pedig az erdő szélén számtalan olyan állat élt, amire vadászni lehetett. Ráadásul okos is, mert érti ám, hogy róla diskurálunk, s egy-két lagymatag faroklegyintéssel jelzi is, hogy nyugodtan dícsérhetjük még, nincs ellenére. Végül a fejét megpaskolva hagyom magára, hogy a tanítványom mellé húzódjak.
Kata jódarabig próbálkozik, míg végül valószínűleg találomra választja ki az egyik kölyköt- bólintással veszem tudomásul, ha érzékelte, hogy van különbség, az már magában is jó; ami a többit illeti, azért vagyunk ma itt, hogy megmutassam és megtanulja. Felállok, határozottan lépve a rongyhoz, ami a mai óra legkellemetlenebb, de egyben legfontosabb feladatát takarja. A borz maga nem nyúlt elrettentő látványt, nincs igazán vér, se lógó belsőségek. Mellette előkészítve két pár gumikesztyű és néhány eszköz, amit én fogok főként használni. A hátára fordítom az állatot, az egyik kesztyűk felhúzva- nekem sem kellemes feladat, sosem élveztem, de amíg nem nekem kellett megölnöm szerencsétlen lényt, addig a gyakorlatias gondolkodás segített, hogy a mozdulatokra koncentráljak. Nem fogom egészen megnyúzni, csupán keresztben a lábak közt és hosszában metszést ejtve a hasán feltárom az üreget, mert főként a belseje érdekel most minket.*
- Próbáld meg! Itt leszek és figyelni fogok, hogy segítsek. A lényeg, hogy minél több különféle szövetet ismerj fel és megtaláld azt a frekvenciát, ami a legtisztább képet adja végül. Az erősség attól függően változik, mennyire mélyre akarsz épp látni, kísérletezz vele.-*Tényleg nincs mitől tartania, nem várok azonnal tökéletes eredményt és azt sem, hogy hipp-hopp ráérezzen. Ha rosszul lenne vagy pihenőt szeretne, akkor megállunk, de ezen végig kell most menni, mert ezek alapok, ha tényleg élőlényekkel szeretne foglalkozni.
- Három alapvető izomtípus van, ezeket könnyen el tudod különíteni. Az egyik láb, a szív és valamelyik belsőség hangjaival kezdj, ha nincs jobb ötleted. Utána már egyszerűbb azonosítani a szerveket.-*Mivel a borz még csak nemrég pusztult el, az állapota elég közeli egy élő állatéhoz, még ha saját harmóniája nincs is többé. Közvetlenül a lány mellett maradok és fülelek- figyelem őt és azt is, hogyan dolgozik, halad, hogy bármikor közbe tudjak avatkozni, vagy tanácsot adni, ha arra van szükség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sofia F. Denaro
INAKTÍV


b a d g i r l
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 904
Írta: 2013. július 30. 15:19 | Link

Kath


- Oké, elhiszem. Ha te mondod! Nem fogok "vitatkozni". - közli Sofi és barátnőjével együtt elneveti magát. De a szemében nem az csillog, hogy elhitte amit Kath mond, hanem pont az ellenkezője. Gyanakodott. Mert Kath ha be akarta ismerni, ha nem, akkor is két vasat sütögetett. Egyrészt ott volt Seren, aki iránt úgy fest, hogy gyengéd érzelmeket táplál. Valamint Kornél is képben van, akivel elvileg kapcsolatban van, de nem érez iránta úgy, ahogy kellene. Veszélyes játszma ez, de Kath tudja, hogy mit művel, és Sofi nem fog beleszólni. Majd ha esetleg kell egy váll, ahol Kath elsírhatja a bánatát, akkor ott lesz Sofi. De addig nem fog tanácsokat osztogatni, mert az neki nem megy. Hogy okoskodjon, amikor a saját életét sem tudja kordában tartani.
A szó Olivérre és a kalandjára terelődik. Kissé pipa lesz Sofi ennél a témánál, de igyekszik gyorsan lenyugodni, és tudomást sem venni róla.
- Hát, gondolom valami olyasmi. De tudod jól, hogy nem bírom elviselni ha más szórakozik azzal, akivel én. -
Kath utolsó mondatára, miszerint ne mondjon ilyet, Sofi csak megvonja a vállát. Már mindegy! De azért igyekezni fog elkerülni a fiút. Vagy csak ezt akarja bemagyarázni magának, és éppen ellenkezőleg fog tenni.
Kath tudja talán a legjobban Sofiról, hogy mennyire önző, és mennyire utálja ha más beleüti az orrát az ő dolgaiba; mennyire gyűlöli, amikor valaki más azzal szórakozik, aki az "övé". Igaz Olivér sosem volt ténylegesen az övé, de Sofi mégis úgy konstatálta magában. Olivér vele játszadozik, akkor a többi lány messziről kerülje el. Pár fenyegetés után páran megtanulták, hogy Sofi "pasiját" messziről el kell kerülni.
Enyhe nevetés tör rá Sofira, annak hallatán, hogy Kath még nem halt meg. Ebben annyi az irónia, hogy a barnaság nem bírta türtőztetni magát. Valahogy sosem zavarta az a tény, hogy legjobb barátnője valójában halott. Felfogta, meg is értette, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. A lényeg, hogy még itt van vele, nem fog megöregedni, és ha nem hancúrozik össze-vissza, akkor jó sokáig "élhet". De Kath nem bírt a seggén maradni, és az életével játszadozik.
Sofi remek ötlete nem nyerte el Kath tetszését. Nem is értette, hogy mi baja van vele. A lány fejében csak a szép dolgok jelentek meg, mint pl.: örök élet, örök fiatalság, hatalmas erő, gyorsaság, meg egyéb ilyen szuper dolgok. Az nem érdekelte, hogy ő esetleg akkor meghal. Annyira hozzászokott már a veszélyhez és a halál gondolatához, hogy nem fél tőle.
- Jaj ne legyél már ennyire prűd! Valld be, hogy élvezed ezt az életet! Persze, gondolom, hogy sokkal másabb, nehezebb, de akkor is. Mennyire bulis lehet már! Gondolj bele: együtt bulizhatnánk, élvezhetnénk az életet örökké. Mindig fiatalok maradnánk. De így meg én szépen lassan elkezdek öregedni. Csodálatos lesz, amikor én 60 éves, ráncos, szottyant öregasszony leszek, te pedig akkor is ÍGY fogsz kinézni. Szóval változtass át! -
Boci szemekkel bámul Sofi Kathra, és reménykedik benne, hogy meggyőzte a leányzót. Nagyon bírná értékelni azt, ami a vámpírsággal jár. Buli lehet az élet!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. július 30. 19:05 | Link

Kahlil - mm gyakorlat

Kicsit bővebb reakciót vártam Rochardtól, de csak semmitmondó bólintást kapok. A kérdés, hogy azért bólint, mert megállapította, hogy totál reménytelen eset vagyok, és ez a feladat meghaladta a képességeimet... Nagyon kíváncsi vagyok, mi jár a férfi fejében, és persze, hogy mit kellett volna pontosan hallanom/látnom. Mielőtt azonban rákérdeznék a dologra, Rochard a lepelhez lép, ami alól egy borz élettelen teste bukkan elő. Ezzel pedig már el is terelődik a figyelmem a korábbi feladat eredményéről. Egyáltalán nem olyan visszataszító a látvány, mint ahogy elképzeltem, de azért mégiscsak egy hallott állattal fogunk itt babrálni, ez azért furcsa érzéssel tölt el. Ami elpusztult, az elpusztult, eltemetni kell, nem pedig "széttrancsírozni". Tudom, hogy már megint eltúlzom a dolgot, hajlamos vagyok az ilyesmire, és ha egyszer gondolatban elrugaszkodok a valóságtól, elég nehezen találok oda vissza. Néha magam is meglepődök, milyen profi módon képes vagyok hátráltatni saját magamat a folytonos kombinálással. Annak ellenére, hogy már megbeszéltük, hozzá sem kell érnem az állathoz, nekem mégis az a kép lebeg a szemem előtt. Mikor Rochard felhúzza a kesztyűt és nekilát az állat felnyitásához, inkább elfordítom a fejem és a fákat figyelem, csak a hangjára fordulok vissza. Örülök, hogy azért ad valami támpontot, hogy mivel kezdjek.
- Értem. De... mi a jó, ha milyen mélyre látok? A sejtekig? - kérdezem még kissé bizonytalanul. Persze láttam már nagyított képet minden szövettípusról, tudom, milyen sejtekből állnak, tehát mit kellene látnom, de nem bízok abban, hogy majd úgyis megérzem, ha sikerül eltalálni a megfelelő frekvenciát. Jobb lenne előre tudni, milyen képet kell látnom.
Megfogadva Rochard tanácsát, elsőként a borz vázizmaira koncentrálok.  Először viszonylag alacsony frekvenciával próbálkozok, ami épp csak kívül esik az ember által hallható frekvenciatartományon, de a visszaverődő hullámok nem öltenek rendes alakot. Egyre magasabb és magasabb frekvenciájú hullámokkal bombázom a borz lábát. Ezt így hatékonyabb módszernek képzelem, mintha csak véletlenszerűen próbálkoznék a különböző hangmagasságokkal. Közben néha Rochardra pillantok - szükségem van valamiféle visszajelzésre a ténykedésemmel kapcsolatban.  Jó néhány percig próbálkozok, mire sikerül olyan frekvenciát találnom, amivel egész tűrhető képet tudok alkotni. Amikor viszont még erősebb frekvenciával próbálkozok, olyan , mintha túlexponálna a kép. Valahol a kettő között lesz jó, de egyáltalán nem könnyű eltalálni, hogy pontosan hol. Hosszas próbálkozás után sikerül elfogadható képet kapnom, legalábbis én annak tartom, de megerősítés végett Rocharda sandítok ismét.
De ez még csak egy szövettípus volt, miután a vázizmot sikerült megvizsgálgatnom, áttérek a szívizomra. Fogalmam sincs honnan jön a zseniális ötlet - egyszerűen csak nem akarok ugyanolyan hosszasan próbálkozni, mint először -, hogy ugyanazt a frekvenciát használjam, amit sikerült beállítanom a vázizomnál. Sokkal erősebbre sikeredik a hanghullám, mint kellene.
- Woá - reagálok a nem várt eredményre hihetetlenül összeszedetten. Kissé félve nézek Rocharda, nem értem, hogy konkrétan mit történt, csak azt érzékeltem, hogy  egyáltalán nem jó. Mintha túl nagy részük hatolt volna a szövetbe, de mindenesetre elég furcsán verődtek vissza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 3. 01:41 | Link

Kata, MM gyakorlati

- Tudom, hogy ez szörnyen idejétmúlt módszernek tűnhet, de ez az állat nem a boncolás kedvéért lett leölve és jobb, ha elsőre nyugodtan kísérletezhetsz. Az igézőknél rosszabb, náluk minden élesbe megy.-*Nem mentegetőztem, mindössze a Katalin arcára kiülő egyértelmű gondolatokra feleltem. Ez a borz valaki eledele, és a vasárnapi töltött csirke fogyasztása közben sem sokan szoktak könnyeket hullatni. Ami pedig a másik ágat illette, ők érzékenyebbek és az általuk manipulált elmék is azok, maximális figyelmet és precizitást igényelt, ha az ember nem akarta iszonyatos fejfájással, esetleg valami rosszabbal végezni.*
- Sejtszintre most ha akarnál, se látnál, és idekint sok a zavaró zörej. Egyelőre elég, ha tisztán el tudod különíteni az egyes szöveteket, rétegeket.-*A sejtszint, csakúgy, mint az anyagisoknál a részecskemanipulálás, már harmadik lépcsős képesség. Olyan precizitást igényel, ami most még elérhetetlen Kati számára, hiszen először próbálkozik ilyesmivel; ha hasonlatot akarnék, jelenleg pp annyit lesz majd képes megkülönböztetni, amit az ember egy ruhánál képes- milyen anyagból van, milyen vastag, van-e bélése. Azt, hogy hogyan szőtték, hol öltötték össze, milyen szálakat használtak hozzá, már csak egy értő tudja megmondani, addig pedig még sok-sok gyakorlás vár még rá.
A frekvenciaválasztásnak viszonylag jól fog neki - ha az embernek van némitudása arról, milyen intervallumban dolgoznak a mugli gépek, könnyebb némileg, de így biztosabban tanulja meg a megfelelő magasságot. Szótlan biztatom, amikor meg-megáll, hogy ne zavarjam felesleges hanggal, mígnem két frekvenciát talál, amik között kezd el keresgélni.*
- Ez jó lesz.-*Biccentek, megerősítésképp. Nem tökéletes, de első próbálkozáshoz képest remek teljesítmény, így arra ösztönzöm, hogy lépjen tovább, a szövetek elemzéséhez. A lábnál még nincs is gond, ám amikor hozzáfog, hogy a szív felé irányítsa a hullámokat, előre látom a buktatót- mégsem szólok, amire két egyszerű okom van. A, sokkal tanulságosabb, ha nem csak szóban intem, B, elég gyorsan lép, nem vesztegetve az idejét újra frekvenciakereséssel. Ez egyébként okos húzás volt, mert hasonló dolgokat akart echozni, így logikus, hogy ugyanolyan vagy hasonló hullámokra lesz szüksége. A meglepetése egy kicsit mulattat, egy visszafogott mosollyal derülök rajta és igyekszem egyben meg is nyugtatni, mert nem történt semmi egetverő.*
- A mellkas csontjai.-*Világosítom fel, mi volt az, ami visszaverte nem túl pontosan célzott hullámait. A csontszövet ugyanis túl sűrű és merev, így nem engedte át a hullámokat. Az biztos, hogy ez az élmény most elég erős, hogy ezentúl számoljon majd ennek a lehetőségével is- nem csak a hullám ereje, frekvenciája, néha az iránya és a pont is fontos, ahonnan indul.*
- A szöveteket főleg a víz és a benne oldott anyagok aránya alapján, valamint a struktúrájuk szerint tudod most megkülönböztetni. Ezen a szinten ezzel kell beérned és megtanulnod dolgozni, a későbbiekben finomabb hangolással részletesebb képeket is tudsz majd alkotni. A szív ebből a szempontból nehezebben hozzáférhető, de normál esetben a szívhangok alapján is megtudsz róla mindent, amire szükséged van. Most próbálj meg a szögekkel trükközni, nem kell nagyon szöszölni, a lényeg, hogy biztosan felismerd. Minden szövettípusnak megvannak ugyanis a jellegzetességei, amiket aztán az aurisnál is könnyebben azonosítasz majd.-*Egyszerű látni, hogy egy vizsgálat menete mennyivel egyszerűbb, ha a test harmóniáiból ki tudjuk szűrni a disszonáns hangokat és szövethez, esetleg szervhez rendelni és egyből ezeket a problémás részeket venni górcső alá. Az alaposabb megfigyelés aztán lehetővé teszi a diagnózist, a betegség forrásának megtalálását és pontos kezelését. És most már azt se olyan nehéz kitalálni, miért nem árultam el egyből a helyes megoldást- azt szeretném, ha miután végigcsinálta a gyakorlatokat, bármiféle a priori tudás befolyásolása nélkül, maga jönne rá.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2013. augusztus 3. 01:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 8. 23:25 | Link

Sofi

-Nem fogsz, de nem hiszel nekem. –döntöttem el vigyorogva. –Miért? Ennyire átlátszó lennék?
Sohasem éreztem úgy, hogy bennem bárki könnyedén olvashat. Jó, tény, hogy Sofi már ezer éve a barátnőm volt, ennek ellenére azt hittem, hogy elég jól játszom a szerepemet. Egy rövidke idegi még abban is reménykedtem, hogy a legjobb barátnőmet átverhetem, de egyértelműnek tűnt, hogy egyelten árva szavamat sem hiszi el. Mégis mit kellett volna mondanom? Valljam be, hogy tényleg úgy érzek, ahogyan nem szabadna? Ezzel csak és kizárólag magamnak okoznék komoly lelki problémát, elvégre, még ha tényleg szeretem is, sohasem kaphatom meg, akkor meg minek erőlködjek?
Megértettem a lány helyzetét, én is gyűlöltem volna, ha olyasvalakivel játszadoznak, akit én a magaménak érzek. Természetesen nem a szó klasszikus értelmében, elvégre nincsen jogom bárkire is igényt tartani, arra meg főleg nem, akire szeretnék valamilyen szinten, de pontosan tudtam, mit érezhet Sofi. Szerettem volna valami megnyugtatót mondani, de ebben a pillanatban semmi sem jutott eszembe.
-Elintézzük a csajt? –vetettem fel egy cinkos mosollyal.
Nem mintha az elkövetkezendő száz évben valamiféle komoly vérengzést terveztem volna; bőven elég volt az, amikor sikerült Seren szobájában landolnom csurom véresen. Tényleg, még mindig nem szolgáltattam vissza az inget…
-Nem botlottál bele Seren ingjébe valahol a szobánkban? –érdeklődtem meggondolatlanul.
Egyrészt, meg akartam találni azt a nyavalyás ruhadarabot és jó erősen hozzávágni, másrészt, ahogy kimondtam, máris tudtam, hogy az én legjobb barátnőm gondolkodás nélkül kombinálni fog. Oké, tényleg lett volna rá oka, hiszen mit is keresne nálam a férfi ruhája? Az egy dolog, hogy nekem tökéletes indokom van, az meg egy másik, hogy Sofi ezt biztosan nem fogja elhinni.
Miért nem változtatom vámpírrá? Igencsak egyszerű volt a magyarázat, de addig nem akartam előállni vele, amíg más megoldást nem látok. Abban a pillanatban tudtam, hogy képtelen vagyok tovább tartani a számat, amikor a lány kimondta a „prűd” szót. Ilyesmiről szó sem volt és ez kicsapta a biztosítékot.
-Nem azt mondom, hogy nem akarom veled végigbulizni az örökkévalóságot. –mutattam rá. –Csupán csak Seren darabokra szaggatna és felragasztana a falára matricának, ha ezt megtenném. Tudod te, hogy milyen házi őrizetben vagyok? –érdeklődtem egy apró vigyorral. –Seren minden egyes lépésemről tud, gyakorlatilag nyitott könyv vagyok a számára. Szerinted mégis hogyan tennék olyasmit, amiért ő ízekre szed?
 Reménykedtem benne, hogy ez elég nyomós érv Sofi szemében és nem fogja ismételten közölni velem, hogy én önző módon látni akarom őt megöregedni.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2013. augusztus 8. 23:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 17. 14:47 | Link

Kahlil - mm gyakorlat

Aprót bólintottam boncoláshoz fűződő újabb megjegyzés hallatán. Egy picit már kezdtem is rosszul érezni magam, amiért ilyen körülményes vagyok. Igyekszem felülemelkedni a viszolygáson, ami kezdetben elég nehézkesen megy. Utána viszont megkapom az instrukciót, hogy nagyjából mit is kellene érzékelnem, és a feladatra koncentrálva sikerül szinte elfelednem a tényt, hogy egy elpusztult borzzal kísérletezek. Még magamat is meglepem vele, hogy miközben a megfelelő hangmagassággal szöszmötölök a tetem lassan csak egy "munkadarabbá" egyszerűsödik a szememben. Nagy sokára sikerül megfelelő hanghullámot találnom a vázizmokhoz.
A szívizmot megkörnyékezve azonban akadályba ütközök, amitől kicsit megijedek. Teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit nagyon elszúrtam. Rochardra nézve azonban megnyugszom, hogy nincs miért aggódnom, ugyanakkor kicsit el is pirulok, amiért a férfi megmosolyogja a reakciómat. ~ Oké, szóval ezek a csontok~ Annak fényében, hogy immár tudom, mit láttam az előbb, igyekszem felidézni az előbbi képet. Már ha egyáltalán nevezhetjük képnek, amit érzékeltem. Ahhoz, hogy többet lássak egy alaktalan merev falnál, egész biztos majd valamilyen más frekvenciát kell használnom. De egyelőre még az izmokat meg a fontosabb belső szerveket sem néztem végig, így a csontokkal és porcokkal való kísérletezés várat még magára egy kicsit.
Igyekszem az emlékezetembe vésni Rochard szavait, remélem tényleg könnyebben fog menni a dolog, ha az általa felsorolt tulajdonságokat keresem a szövetekben. Végighallgatva a tanácsait újra próbálkozom. Ezúttal megpróbálom a hanghullámokat a bordák alá irányítani. Így hogy az állat az oldalán fekszik és Rochard fel is nyitotta, nem annyira nehéz megtalálni a megfelelő szöget - miután már tudom, hogy mire kell figyelnem. Persze, ha az állat mozgásban lenne, vagy egyszerűen csak álló helyzetben, tutira ezerszer nehezebb dolgom lenne az echoval. Ezúttal már könnyebben sikerül megfelelő képet alkotnom. Ha ezzel Rochard is egyet ért, áttérek a gyomor izmainak vizsgálatára. Megint csak hasonló frekvenciájú hanghullámokkal kezdek, amit a szívizomnál meg a vázizomnál is használtam. Ahogy Rochard mondta, a szövetek felépítésére koncentrálok a legjobban, az alapján igyekszem őket megkülönböztetni.
- Az lehet, hogy a simaizom tényleg simább és puhább a többinél? - kérdezem kíváncsian Rochardot, laikus szemmel ugyanis ez a benyomásom. A vázizmot valahogy sokkal merevebbnek éreztem, és a szívizom is tömörebbnek, "srtapabíróbbnak" tűnt. Igazság szerint mostanra egészen belejöttem a dologba, és szinte már kezdem élvezni, hogy csupán a melodimágia segítségével mennyi mindent "meg tudok fogni".
Kíváncsian várom a választ, és egyúttal a további instrukciókat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Ethan Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 13:32 | Link

Nath

Nagy általánosságban nem érdekelték az emberek. Nem volt ugyan tipikusan elutasító velük szembe, egyszerűen csak jobban szerette, ha nem másznak bele a személyes terébe. Ez is olyasmi volt, amit még otthon tanult meg –illetve abban a házban, amit az otthonának nevezett. Nyitott ő mások felé, félre értés ne essék, csak ez nem ment olyan egyszerűen, mint bárki másnak. Most jöhetne az a rész, amikor a félresikerült életéről tart kiselőadást, magába zuhan és keres valakit, aki majd ápolja a lelkét, de erre aztán végképp nem volt szüksége. Megtanulta már kezelni a saját problémáit és túllépni azokon. Mindenki képes rá, csak nem mindenki akarja igazán.
Nem volt szüksége menedékre, sőt még csak elbújni sem akart egy időre a világ szeme elől, egyszerűen csak úgy döntött, hogy ha már nincs jobb dolga, akkor elcsattog a könyvtár felé, hogy némi tudást az agyába tuszkoljon, tekintve, hogy ezt az évet szinte teljes egészében kihagyta és vélhetőleg meg is kell ismételnie. A könyvekre lényegében oda sem figyelt, mindenen járt az agya, de a tanulás egy pillanatra sem fogta meg. Eldöntötte, hogy úgyis meg fog bukni, akkor meg minek is erőlködne?
Lassú léptekkel felcsattogott a szobájába, ahol az íját rejtegette, majd hasonlóan eszeveszett tempóban indult meg a vadőrlak felé. Nem, nem akarta a helyet lerombolni, sőt még csak üzenetet sem tervezett hagyni, mint Robin Hood. Egyszerűen csak tudta, hogy ott kicsi az esélye az esetleges járulékos veszteségeknek, elvégre nem sok elsőéves grasszál arrafelé élő céltáblát játszva teljesen egyedül. Bár Ethan már semmiben sem lehetett igazán biztos.
Koncentrál.
Valójában dühös volt, ezt pedig nem akarta senkin sem levezetni. Harry még mindig nem szállt le róla, annak ellenére, hogy a fiú egyértelművé tette, nincsen rá szüksége.
Céloz.
Szerette volna, ha végre békén hagyják, csak most az egyszer. Ennél többre nem volt szüksége, de persze kit érdekel, hogy ő mit akar? Természetesen senkit.
Lő.
A nyílvessző beleállt a fa törzsébe, miközben Ethan leeresztette az íjat és vett egy mély levegőt. Még mindig nem esett ki a gyakorlatból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 13:44 | Link

Ethan

Nathaniel lustán ballagott a birtokon a Vadőrlak felé, amivel tulajdonképpen az ég világon semmi célja nem volt. Persze jó lenne azt mondani, hogy rendkívül céltudatosan vette erre az útját, mert valami világrengetőt akart csinálni, de hiába, az nem Nath lenne, aki a tizenhat éves fiúk összes életuntságával volt képes létezni, már amikor nem éppen valami stiklin törte a fejét.
Egyébként fejtörésről szólva, még mindig nem ment ki a fejéből az a lány, akivel a múltkor találkozott, bár csak pillanatokra villant fel újra az elméjében az a kék szempár, de azért valahol tudat alatt folyton piszkálta.
Most viszont csak lépdelt tovább, vörös haját nagyon vészjóslóan lebegtette körülötte a szél, amitől határozottan az a benyomása keletkezett az embernek, hogy hajgumira nem telik neki, mert ahelyett, hogy az egyébként a zsebében lapuló anyagdarabbal összefogta volna loboncát, inkább még tett rá egy lapáttal, és időként megrázta, hogy szabadabban szálljon.
Mindezt a rendkívül építő tevékenységet addig űzte, míg meg nem látta egyik ismerősét a ház mellett egy íjjal lövöldözni. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy most jobb lenne sarkon fordulni, és lelépni, mert nyílvesszők ellen mit sem tehet ő, a másodikos, de aztán inkább nesztelen közelebb sétált és egy fán foglalt helyet, csendben bámulva a másik fiú tevékenységét. Kíváncsi volt, hogy vajon mit is csinál a másik pontosan, mert mintha túl vadak lennének a mozdulatai ahhoz, hogy csak simán gyakoroljon. Annyira nem ismerték egymást, tán kétszer beszéltek az Eridonban valamiért, de ilyen idegesnek még sosem látta a fiút.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 15:07 | Link

Nath

Önmagában a gondolat, hogy Harry létezik elég volt ahhoz, hogy Ethan a kelleténél jóval erőszakosabban vágja bele abba a törzsbe a nyílvesszőt. Utólag belegondolva egy kicsit bánta a dolgot. Na, nem arról van szó, hogy hirtelen felcsapott volna környezetvédőnek és máris a fa lelki egyensúlya miatt kezdett volna aggódni, sokkal jobban zavarta, hogy a felszerelésének esetleg valami baja eshet. A saját dolgaira tudott vigyázni, másoké meg nem érdekelték.
Célzott, lőtt.
Kellett valami, amivel leköti a figyelmét, elterelheti a gondolatait. Megfordult a fejében, hogy esetleg tényleg benne van a hiba, és amit az apja mond talán nem is annyira ostobaság, de elvetette az ötletet. Elvégre mégiscsak Harry száját hagyták el a mondatok, tehát semmi alapjuk sem lehet. Mily’ csodás a családi szeretet. Vagy majdnem családi… tulajdonképpen a férfi nem is volt az apja, tehát jogtalan lett volna elvárni tőle, hogy szeresse, vagy legalább néha napján hajítson neki egy csontot.
Ethan már éppen azon volt, hogy kilövi a ki tudja hányadik nyilat is a többi mellé, amikor a szeme sarkából mozgást fedezett fel és ez el is vette a kedvét a folytatástól, mivel nem tervezett egyelőre elsősöket rituálisan feláldozni. Mindez a szent elhatározása egészen addig tartott, amíg rá nem eszmélt, hogy a fán gubbasztó egyén másodikos és ő tulajdonképpen már találkozott a fiúval. A bátyjáról tudott egyet s mást, elvégre csak egy évvel volt fiatalabb nála, de Nath vakfolt volt.
Halványan elmosolyodott, miközben feljebb emelte az íjat és igyekezett minél közelebb, de még biztonságos távolságba küldeni a nyílvesszőt a fiú mellé.
-Jól szórakozol odafönt, Blackwood? –érdeklődött mindenféle érzelmi színezet nélkül, miközben leeresztette a fegyvert.
Nem akart ő belekötni senkibe, csak a vörös rosszkor volt rossz helyen és az meg pláne rossz ötlet volt, hogy a távolból sasolta Ethant. Mindketten sokkal jobban jártak volna, ha a fiú kitáncol a nyílvesszők elé, akkor még talán Ethan jót is nevetett volna, miközben felszegezi a fára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 15:21 | Link

Ethan

Na nem mintha Nathanielbe nem szorult volna jócskán életösztön, de ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy egy láthatóan dühös ötödikes útjából kitérjen. Nem, az nagyon nem vallott volna rá, elvégre miért is Blackwood az ember, ha nem lobogtatja bátorsága vörös zászlaját a lehetséges ellenség előtt? Hát igen, ezt már a bátyjától is megkérdezte néha napján, azonban Tris nem hogy zászlót nem lebegtet, még bátornak sem nevezhető. Legalábbis Nath szerint az nem bátorság, hogy valaki hagyja magát agyoncsapni, mert annyira békés típus, hogy nem üt vissza.
Nathanielt viszont nem ilyen fából faragták, ő bizony ment előre, mint egy tank, és átgázolt a kényes helyzeteken. Igaz, mikor az ember felé egy nyílvessző repül, annyira nem is könnyű megtartani az oroszlánszívet, de miután a srác biztos volt benne, hogy ez az Ethan nem akar a nap végére az Azkabanba kerülni, így az ifjú Blackwood csak odébb csúszott egy kissé, és valami gyerekes késztetés hatására nemes egyszerűséggel nyelvet öltött a fiúra, mielőtt válaszolt volna.
- Naná, Wayne! Jó a mozi, rég láttam már ennyire paprikás... khm... Jancsit - utalt szerényen arra, hogy a fiú feje mintha vörösödni kezdett volna a dühtől, ráadásul megcsillogtathatta a frissen szerzett magyar vonatkozású ismereteit, Paprika Jancsit illetően.
Ám de nem kívánta megvárni, hogy az ötödikes végül tényleg lenyilazza, hát míg az a kezében az íjat tartotta, és nem pálcát, addig Nath már kapta is elő a magáét, és megvárta, míg a fiú esetleg újra célozni kezd, aztán már mondta is:
- Exagito! - és ha szerencséje volt, akkor a másik fiú egyenesen a földet szúrta át, lévén a gáncsoló átok már maximumra volt fejlesztve Nath fegyvertárában.
Utoljára módosította:Nathaniel Blackwood, 2013. augusztus 21. 15:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 15:39 | Link

Nath

Ethanre nem volt jellemző a heves reakció, ha valamit tett, azt általában csak hosszas elemzés után, ami bár nem vette igénybe több időt, mint pár másodperc, mégis csak előre megfontolt volt. Na már most, Ethan Wayne nem tervezett elkövetni előre megfontolt  gyilkosságot, épp ezért reagált még azelőtt a vörös jelenlétére, hogy egyáltalán eldönthette volna, hogy mit is akar pontosan csinálni. Márpedig az a nyílvessző még csak véletlenül sem találhatta volna el a Blackwood kölyköt, mert ha a fiú tényleg bántani akarta volna, akkor a kis eridonos már lefordult volna a faágról.
Alapjába véve nem volt erőszakos, de szépen lassan elöntötte a méreg, bár esze ágában sem volt ezt kimutatni a másodikos felé, mert ebben az esetben meg kellett volna ölnie. Vagy valami hasonló, de ez a mondat annyira jól szokott hangozni a filmekben, hogy nem is keresett mást a helyére.
A nyílvessző végül Nathtől pár centire fúródott bele a faágba és Ethan elraktározta magában az infót, hogy meg kell kérnie a vöröset, miközben lefelé zuhan, hogy majd hozza magával azt is, mert nem érzett épp túl erős késztetést a fáramászáshoz.
A válaszreakció egyértelművé tette az ötödikes számára, hogy a kölyök meg szeretne halni, lehetőleg minél előbb és minél fájdalmasabb módon. Nem akart átkokkal játszadozni és legfőképpen nem akart összevitatkozni az idősebbikkel arról, hogy az öccse vélhetőleg a fejére lett ejtve kiskorában, ezért csak halványan elmosolyodott és megindította volna a következő nyilat Nath mellé valahová, amikor az már reagált is. Lőttek a remek tervnek.
-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan, Blackwood? –vont fel a szemöldökét halvány mosollyal. –Nem hiszem, hogy velem akarsz párbajozni, kistigris!
Ethantől távol állt, hogy bárkivel is komoly csatába keveredjen, de ha egyszer a becsület ezt kívánja, hát legyen. Egy sóhaj kíséretében félretette az íjat és érdeklődve szemlélte a fán helyet foglalót, miközben keze a pálcájára csúszott. Egyelőre nem varázsolt, sokkal jobban élvezte a cicust nézni, aki éppen oroszlánnak képzelte magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 15:55 | Link

Ethan

Hát, nem úgy tűnt, hogy ez előbbi megmozdulások kifejezetten béketeremtő módon hatottak volna, persze Nath nem is annak szánta őket. Volt benne valami, ami miatt mindig kereste a bajt, és csak később jött rá, hogy hé, ezt mégse kellett volna, de akkor már rendszerint mindegy volt. Így esett ez most is, mert hoppá, az ötödikes most épp azt hiszi, hogy Nath párbajozni akar, pedig dehogy is. A vörös ugyan jó volt a pálcaforgatásban, de nem ennyire és nem egy ötödikes ellen, hát inkább úgy döntött, megpróbálja valóságos harc felé fordítani a dolgot. Mert nem, azt nem szándékozott elviselni, hogy nemes egyszerűséggel leátkozzák a fáról, fájna bele a feje meg a fara, arra pedig ugyebár senkinek nincs szüksége.
- Ugyan Wayne, csak nem képzelsz rólam ilyen botor dolgokat? - vigyorgott nagyban a kisebbik Blackwood a fáról, széttárva kezeit, de az egyikben továbbra is ott volt a pálca. - Inkább arra lennék kíváncsi, hogy vajon meg mersz-e velem verekedni varázslat nélkül? - vetette fel a dolgot a fiú. - Láthatod, kisebb vagyok nálad, bizonyára gyengébb is, úgyhogy igazán nincs félnivalód. - Egyre szélesebb lett a kihívó vigyor Nath arcán, miközben kissé lenézően figyelte nagyobb társát. Áh, nem volt benne mazochizmus, csak az árvaházi évek miatt éppenséggel biztos volt benne, hogy bár lehet köztük cirka tíz centi magasságkülönbség, akkor is le tudná nyomni a fiút. Arról már nem is beszélve, hogy súlyban valójában nem is lehetett kisebb nála.
- Na, mit válaszolsz? - cukkolta hát tovább a fáról, szükség esetére újra készenlétbe helyezve a pálcát. - Vagy félsz, hogy lenyomom a torkodon az egyik nyílvessződet, ha már úgyis olyan előzékenyen idelőtted nekem? - rántotta ki a fiú a fából fél kézzel a kérdéses fegyvert, majd játszva billegtette az ujjai között, várakozóan figyelve a lenti egyedet, hogy vajon mit válaszol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 16:09 | Link

Nath

Ethan eldöntötte, hogy a vörös vagy mazochista, vagy egyszerűen csak nem tudja felmérni az erőviszonyokat egy ötödikes és egy másodikos között. Az alternatív megoldás az lett volna, hogy a kis Blackwood fejében rosszul vannak összedrótozva a dolgok, így egy kis lökéssel a fiú rásegít, hátha visszarázódnak azok a bizonyos áramkörök. Bár erre kevés volt az esély, azért szívesen tett volna egy próbát, esetleg kettőt, csak hogy biztosan hatástalannak nyilváníthassa a próbálkozást.
Felnevetett, amikor Nath felajánlotta a verekedés lehetőségét. Valószínűleg egy olyan személy, aki lényegesen kevesebb önuralommal rendelkezik, mint a fiú már kapva kapott volna az alkalmon és lerázza a fáról a másodikost, de Ethan nem ilyen volt. Volt egy terve, egy stratégia és elvei, ezekhez pedig igyekezett tartani magát, márpedig a Blackwood kölyök feláldozása nem szerepelt a napi tevékenységek listáján.
-Ugyan már, csak nem képzeled, hogy bemocskolom a kezemet? –fonta össze a karjait a mellkasa előtt. –Ráadásul éppen veled? Hogyan számolnék el a bátyáddal, ha még ennél is komolyabb problémák lennének a fejedben?
Igen, mostmár szándékosan húzta a kisebbet.  Nem, nem akarta összeverekedni vele, legalábbis nem az ő hibájából. Az már más kérdés volt, hogy mit tenne, ha Nath nekimenne. Természetesen megvédené magát, de még ő sem volt teljesen hülye. Lehet jó íjász, de sohasem volt jó harcos. Valamiért mindig őt verték laposra, hogy úgy adódott, ő meg aztán teljesen feleslegesen védekezett. Már hozzá volt szokva, hogy bántják, jól tűrte a fájdalmat, de nem akaródzott neki a másodikos miatt gyengélkedőre vonulni. Az a fránya büszkeség!
Figyelte Nath kezében a nyílvesszőt és ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben tényleg lerázta volna a fiút a fáról. Az az övé volt és gyűlölte, amikor mások a cuccaihoz nyúlnak, bár valóban akkor követett el baromságot, amikor odalőtte.
-Ha annak baja esik, akkor tényleg nem lesz sok esélyed, Nath! –figyelmeztette nagyon is előzékenyen a fiút, elvégre ki más hívta volna fel ilyen kulturáltan a vörös figyelmét arra, hogy hamarosan eltörik minimum két bordája és a karjai?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 17:11 | Link

Ethan

- Na ne már, kit érdekel úgy mégis, hogy mit mondasz a bátyámnak? - fintorgott a kölyök nagyon is jól láthatóan, mert nem szerette, ha a fent említett személy szóba jött, azt meg pláne nem, ha még akkor is elrontja a szórakozását, mikor jelen sincs.
Aztán Ethan reakcióján meglepődve Nath egy szélesebb vigyorral jutalmazta a tényt, hogy mintha a nyílvessző a fiú gyengéje lenne. Ejnye.
- Akkor nem szeretnéd, hogy véletlenül eltörjem, ugye? - kérdezte magához mérten bűbájos hangon, azonban valójában nem volt szándékában kettéroppantani a vékony fadarabot, mert ha valami, akkor mások tulajdonának rongálása nem tartozott a kedvelt foglalatosságai közé. Viszont, ezt nem kellett Ethannek is tudnia.
Így aztán az ifjú Blackwood otthagyva kényelmes és viszonylag biztonságos, ámde a mozgásterét jelentősen csökkentő helyét, leugrott az ágról. Guggolva érkezett, hiszen alig volt talán két méter magasan, ami nem egy halálos távolság a földtől. Egy kezében fogta össze ugrás közben a pálcáját és a nyílvesszőt, aztán mikor felegyenesedett, újra átvette a nyilat a bal kezébe, és szépen lassan elindult Ethan felé.
- Na most mivel úgy látom kellően gyáva vagy ahhoz, hogy ne merj velem megverekedni, így két utat tudok neked felajánlani - állt meg valamivel távolabb a fiútól. - Vagy elroppantom a játékszered és ezzel kiprovokálom, hogy nekem ess, vagy elteszed a pálcád, én is az enyém, aztán ezt visszaadom, te pedig elmondod, hogy mi a francért dühöngesz itt fényes délben, ahelyett, hogy valami jobb dologgal foglalkoznál. A tiéd a döntés - vonta fel várakozóan a szemöldökét Nath, a fiút figyelve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan Wayne
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 21. 19:08 | Link

Nath

Ethan érezte, hogy ez a testvér téma kényes pont Nath-nél, bár azt nem tudta volna megmondani, hogy miért. Világ életében egyke volt és bár nem nevezhető felhőtlennek az élete, sohasem kellett osztozkodnia senkivel semmin. Őszintén szólva, nem is viselte volna jól, tekintve, hogy ami az övé, ahhoz más nem nyúlhat. Ez már csak ilyen egyszerű volt az ő kis világában. Persze voltak emberek, akikhez ragaszkodott, és akiket a barátainak tekintett, de ők is többnyire hasonló mentális zavarral küszködtek, mint a fiú.
-Úgy látom, téged nem. –jegyezte meg, mintegy mellékesen.
Figyelte, ahogy a fiú a nyílvesszővel játszadozik és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy leátkozza onnan, vagy legalább fejjel lefelé meglebegteti egy kicsit, hátha átszellőzik rendesen az agya, de arra jutott, hogy a csend sokkal nyomasztóbb tud lenni és egy profi sohasem árulja el magát, éppen ezért felsóhajtott és csak megforgatta a szemeit a kérdésre.
Harry mellett már megtanulta, hogy meg kell válnia bizonyos dolgaitól. Nem mintha annyira örült volna neki, hogy a férfi darabokra törni a nyílvesszőit, pusztán már semmiféle nyomot sem hagyott benne. Csakhogy itt nem volt utánpótlása, és mivel Harry nem igazán támogatta anyagilag, nem sok választása maradt, mint vigyázni rájuk.
Nem válaszolt a kérdésre, csak figyelte, ahogy az eridonos leugrik a fáról és titokban abban reménykedett, hogy legalább a bokája eltörik. Igazán, neki is lehetne néha egy-egy jó napja. Ő tényleg nem kért sokat, csak egy kis szívességet az univerzumtól.
Elmosolyodott, amikor meghallotta az ajánlatot és gondolkodás nélkül zsebre csúsztatta a pálcát, majd kinyújtotta a jobb kezét, tenyérrel felfelé Nath irányába, jelezvén, hogy most azonnal szeretné visszakapni a játékszert.
-Nem gyáva vagyok, csupán nem áll szándékomban éppen veled verekedni. –mutatott rá. –Ha véletlenül összeakadok egy rellonossal, akkor majd levezetem a feszültséget, ne aggódj!
Esze ágában sem volt lelkizni a vörössel, de jobb ötletnek tűnt biztos távolságban tudni tőle a fegyvert, mielőtt ezt közölte volna. Itt nem arról van szó, hogy bármiféle problémája lett volna Blackwooddal, annak ellenére sem, hogy épp az előbb játszotta el a nagyfiút, sokkal inkább arról van szó, hogy Ethan képtelen volt megnyílni bárkinek is, de ő ezt tudta magáról. Az, hogy a környezete mit gondol már régen hidegen hagyta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 22:49 | Link

Ivy

Úgy feltenném magamnak azt a bizonyos kérdést, hogy, tulajdonképpen mért is vagyok még mindig itt. Addig sikerült eljutnom, hogy anyámék le akartak engem adni valahova, hogy még csak véletlen se élősködjek a nyakukon, de az örök rejtély számomra, hogy mért nem lógtam még meg. Hiszen, jó néhány suliban jártam már ez előtt, de mindegyikből sikeresen el tudtam szökni. Ott nem igen vették észre a hiányomat, anyámék füléhez is csak akkor jutott el a tény, miszerint a kölkük nem tartózkodik az iskola területén, amikor egy hónappal később jött hozzájuk a levél, hogy ugyan válaszoljanak arra a kérdésre, hogy merre járok. És, ezt ők se tudták. Azután nem szándékoztam hazamenni, hogy elszöktem, ezért egy régebbi ismerősömnél leltem nyugalomra, aki történetesen mugli volt, de ő tudott arról, hogy én mi vagyok. Egyik legjobb barátom volt, soha nem titkoltunk el egymás elől semmit, és úgy gondoltam, hogy ez is egy olyan dolog, amit meg kell osztanom vele, ha a fejemet szedik, ha nem. És, amint észrevettem, még egy újságíró, de még csak riporter se járt a nyakunkra, hogy magyarázkodjunk az emberfeletti világról. Nem véletlen, hogy el mondtam neki. Tartottam olyan megbízható embernek, hogy, hogyha már megígérte, hogy csöndben marad, akkor azt meg is teszi, és nem szegi meg az ígéretét, mondván, hogy ő csak egy embernek fecsegte el. Na igen, azzal még nem is lenne gond. Csak az a gáz, hogyha az a személy, akinek elmondta, nem tudja tartani a száját, és elmondja még húsz embernek, hogy aztán a lehető legnagyobb galibát okozza, és, engem egy életre kiutáljanak a varázslók köréből. De, mint már említettem, erre nem került példa, úgyhogy nyugodtan tengetem életemet itt. Vagyis, egy kicsit se nyugodtam, hiszen nem akarok itt lenni. Még csak véletlen se. De, nem tudok mit tenni, a szülők fenyegető modora azt sejteti, hogy ez az utolsó húzásom, hogy normálisan tanuljak, és ne akarjak minden áron meglógni a felelősség elől. Így vonakodva ugyan, de rászántam magam, hogy beiratkozzak. Igaz, az itteni elsősök nem igen haladják meg a tizennégy éves kort, de én a magam tizenhét évével jócskán meghaladom ezt az életkort. Na mindegy, a lényeg, hogy körülbelül ugyan olyan szinten is állunk. Nem tanultam az ég világon semmit, csoda, hogy néhány varázsigét a fejembe tudtak tuszkolni az évek leforgása alatt. Mondhatni úgy örülök ennek a csekély kis tudásnak, mint majom a farkának. Nem véletlen, hogy az ősök befenyítettek, és, nagy nehezen, de maradásra bírtak. Én is rájöttem, hogy ilyen kevés IQ hányadossal semmire nem fogom vinni az életben. De, én nem akarok olyan lenni, aki még harminc évesen is a szülei nyakán lóg, mivel nincs annyi pénze, hogy el tudja magát tartani. Kicsit, hogy is mondjam... szánalomra méltó lennék. De úgy, hogy néhány varázsigét megtanulok, talán el tudok érni egy minimális szintet, aminek hála nem kell az utcán, jobb esetben ismét a felmenőim nyakán lógnom. Na de, hogyha már rákényszerítettek a maradásra, nem ártana, hogyha kellőképpen felfedezném, hogy, tulajdonképpen hogy is épül fel a Bagolykő Mágustanoda. Igaz, hogy már pár hete itt téblábolok, és várok a csodára, de még nem jutottam el odáig, hogy az iskolától kicsit távolabbi helyeket is alaposabban kiismerjem. És, hogy őszinte legyek, szinte hallom, ahogy a távoli helyszínek csalogató hangját. Most őszintén, akad olyan ember, aki ilyen csábító ajánlatra nemet tud mondani? Na jó, lehet, hogy van ilyen, de én biztos, hogy nem tartozok közéjük. Így, felkapok egy farmert, a hozzá tökéletesen illő fekete pólót, majd a lábbeli is felkerül, és ilyen nagy lendülettel hagyom el a szobát, nem sokkal később már az egész épületet. És, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy merre kéne elindulnom. Ezért is jó a nőknek, hiszen, az állítások szerint nekik térkép van a fejükben. Magyarul, jobban tudnak tájékozódni, mint a férfiak. Én pedig arra hivatkozok, hogy belövök egy biztos pontot, melyet követve, talán kilyukadok valahol.
És, ez így is történik. Fél óra gyaloglást követően visszatekintek, de az iskola már csak egy gombostű hegynyire pompázik tőlem. Ennek látványa halvány mosolyt csak az arcomra, majd visszafordulok a roskatag viskó felé, amit alaposan szemügyre veszek. Annyira még én se lehetek hülye, hogy ne tudjam megállapítani, egy vadőrlakkal van dolgom. De így, hogy már belülről vizslatom a házikót, elég lepukkantnak, és elhagyatottnak tűnik. Így megkockáztatom, hogy nem fog senki betérni, és, még csak véletlen se kezd el harsányan ordítani, hogy ugyan mit is keresek én a házában. Ezért, helyet foglalok egy karosszékben, és várok a... csodára? Igen, talán arra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 10:19 | Link

Desmond

Hogy mit is keresek én itt, távol az iskola épületétől, ahol sehol egy teremtett lélek? Nos nyugalmat és búvóhelyet. Nem, most nem rosszban sántikálok, nem szokásom, itt nem, most biztosan nem, csak egy olyan területet szeretnék találni, amit rajtam kívül nem sokan ismernek. Kezemben hátizsákommal, benne rajzoláshoz szükséges eszközeimmel baktatok a Vadőrlaknak nevezett kalyiba irányába. Igazából nem ide igyekszem, de ahogy közeledem felé hirtelen mint egy varázsütésre elkezd zuhogni az eső. Az égen villámok a cseppek jéghidegen koppannak a fejemen, táskámat lekapva magam fölé emelem és berontok a házikóba. Macskám, Éjfél szokás szerint velem tart és ő is beiszkol a lábam mellett. Mindketten prüszkölve rázzuk le magunkról a vizet. Sajnos ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy úgy elázzunk, mint a csuda. Tizenöt éves létemre termetem kicsi és törékeny, ázott verébre hajazok, macsekom is úgy fest, mint egy meggyötört felmosófej, és mint minden fajtársa utál vizes lenni, ahogy persze én is. Elég nagy zajt csaphattam mert úgy hittem magunk vagyunk ebben az elhagyatott lakban, de tévedtem. Amikor már épp mondanám Éjfélnek hogy keressünk valami törölközőféleséget egy sráccal találom szemben magam, amitől jócskán megrökönyödöm. Dadogva szólalok csak meg.  

- Egek! Szia! Öhmmmm...csak...csak az eső elől menekültünk be...Te ugye prefektus vagy?

Csak remélem, hogy nem egy felelős diák a fiú akivel most összetalálkoztam, mert akkor aztán kapnék a fejemre, hogy mi a frászt csinálok én itt, egy számomra látogatásra egyedül nem javasolt helyen, ráadásul pont a vizsgaidőszak kellős közepén. Nem hiányozna egy megrovás vagy ilyesmi, hiszen már az is épp elég, hogy SVK-ból sajnos nem tudtam letenni a különbözeti vizsgát, persze a többi tárgyból igen, méghozzá K-ra és VF-re, de akkor is. Nem lenne jó... Nagyon nem.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 10:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 10:56 | Link

Ivy

Miután befejezem az elmaradhatatlan gondolatmenetemet arról, hogy, tulajdonképpen mit is keresek én itt, úgy döntök, hogy ideje lenne utána járni annak, hogy milyen helyek is vannak erre felé. Igaz, az iskolát körbeölelő helyeken már járkáltam, de a távolabbi helyekre még nem nyertem betekintést. Pont úgy, mint ahogy Bagolyfalvára se mentem le azóta, hogy a vasútállomástól felszegődtem az iskoláig. Pedig aztán ott is találhatnék olyan helyet, ami a kedvemre lenne. Hiszen, ez a hely tele van izgalmakkal, kezdve ott, hogy nem egy átlagos, hanem varázsló iskoláról van szó, ahol, ugye bármi előfordulhat. Na meg, szerintem egy külsős is megállapítaná, hogy nem egy olyan hellyel van dolga, ahol semmi furcsa nem szokott történni. Merem feltételezni, hogy sokan botlottak már itt olyan dolgokba, amire nem tudták a normális választ, így megállapították, hogy egy újonc kísérletezett a varázslással. Na igen, könnyű mindent rájuk fogni, de, hogyha nem tudják az eredeti kilétét annak a dolognak, akkor az a legegyszerűbb, hogy ráfogjuk másra, és nem gondolkozunk el hosszasan azon, hogy mitől van az ott. Mindegy is, hiszen, mondhatni én is ilyen vagyok. Kivéve, hogyha valami ténylegesen olyan, ami felkelti az érdeklődésemet. Olyanokkal nem foglalkozok, amik unalmasak, és csak mások találják azt izgalmasnak. Inkább meghagyom nekik, én pedig olyan dolgok után kutakodok, amik számomra rejtélyesek. Na jó, az azért túlzás, hogy kutatok utánuk, jobb esetben ők találnak meg engem, nem pedig én őket. Túl lusta vagyok én ahhoz, hogy rászánjam magam arra, hogy én most iszonyat izgalmas dolgokat fogok keresni. És amúgy is, hogyha keressük, akkor, szinte száz százalék, hogy semmivel nem fogunk találkozni, csak a lehető legunalmasabb, és lényegtelenebbekkel. És, szerintem még a legstréberebb levitás is unalmasnak találná. Igaz, hogyha már nap hosszat tanul, akkor valószínű, hogy már csak egy kisebb izgalom is az egekbe engedi az adrenalin szintjét.
Mikor megpillantok egy elég lepukkant házikót, legelsőnek visszapillantok az iskolára, hogy pontosan mi tévő is legyek. Menjek-e be, vagy inkább forduljak vissza, és unalmas óráimat még unalmasabb programokkal üssem el. Ennek gondolata is csalfa mosolyt csal az arcomra, és nem kell ennél több, máris bent találom magam, egy fotelben ücsörögve. Ahhoz képest, hogy elhagyatott a viskó, igazán elnyerte a tetszésemet. Hogy mért? Hát, fogalmam sincs. Mindig is vonzottak az elhagyatott helyek. Talán ezzel tudnám megmagyarázni, hogy mért ücsörgök még mindig itt, és nézek ki bambán a fejemből, várva arra, hogy valami érdekes történjen. Igaz, hogy az érdekeset nem egy eget rengető dörgéssel tudtam elképzelni, de ez is bőven elég volt arra, hogy rám hozza a szívinfarktust. Nem vagyok az az ijedezős fajta, de, hogyha az egyik pillanatban még néma csönd, a másikban pedig olyat dörög, hogy még a fotel is beleremegett, szerintem sokan megijedtek volna. És ez leplezhetetlen, mivel elég, hogyha egy kicsit is megrándul az ember, és sűrűn kezdi venni a levegőt, már lehet tudni, hogy nem csak jó kedvéből csinálta azt, amit. Na, de arra még én se számítottam, hogy a dörgéssel együtt egy lány és egy... macska is társul. Mivel, teljes mértékű nyugalmamat ők zavarják meg. Normál esetben nem lenne baj, hiszen simán kisétálnék, ugyanis jobban szeretem magányt. De most éppenséggel vihar tombol, úgyhogy biztos, hogy nem fogok így kilépni, inkább csöndben megvárom, hogy elmenjen az egész iskolát megrázó eső, és villám duó.
- Szia... Mért, úgy nézek ki? -teszem fel a kérdést halvány mosollyal az arcomon. Na igen, nem sokan néznék ki belőlem, hogy még csak tizenhét éves vagyok. Sokan néztek már huszonegynek is, így nem ér meglepetésként, hogy az imént betoppant lány is azt hiszi, hogy már egy bőven fölötte elhelyezkedő diák vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 13:25 | Link

Desmond

Mosolyog rám a nálam jó húsz centivel magasabb srác, ez jó jel, logikusan végiggondolva: vagy egy nagyon rafinált, bizalomba férkőző prefi, vagy nem az, és akkor ez a kedves mosoly csak annak szól, hogy azt hittem róla, hogy az, ami nem. Na jó, azért ezt ennyire nem kellene túlbonyolítanom, ezért amikor kitörlöm hajamat arcomból és vele együtt az esővizet is kedves hangnemben adok némi magyarázatot ittlétemre és arra, miért kérdeztem meg, hogy prefektus-e.

- Nos, mivel biztos vagyok abban, hogy idősebb vagy nálam, ezen felül egy olyan helyen vagy, amit elsősöknek egyedül nem ajánlatos meglátogatniuk, így igen: azt gyanítom, hogy Prefektus vagy, de ahogy a mosolyodból látom; nem vagy az mégsem, én meg épp most égettem be előtted magam. Mond, hogy legalább nem Rellonos vagy, kérlek!

Nézek fel esdeklő, még enyhén nedves arccal a srácra, hajamból csöpög elég erőteljesen a víz, ezalatt Éjfél elkószált és lecövekelt a kandalló elé, ami lehet, hogy szintén meg van bűvölve mert kisvártatva ropogni kezd benne a tűz. Ezt a macsekom egy hálásnak is nevezhető nyervogással nyugtázza és úgy helyezkedik, hogy bundája minél hamarabb megszáradhasson a kiáradó melegtől. Én is némi vágyakozással a szememben pillantok el arra, de míg nem tisztázódott kivel is hozott össze a sors ezen a viharos napon, nem teszek egy lépést sem.

- Ha, mégis az egyik háztársam vagy, azt hiszem itt süllyedek el szégyenemben, vagy fagyok meg, mert mint látod bőrig áztam. Igazából, hogy őszinte legyek: csak egy helyet kerestem, ahol rajzolhatok odakinn és az eső miatt rontottam be ide.

Közlöm, és én magam is megengedek átsuhanni egy kedves, de egyben azért visszafogott mosolyt ajkamon. Majd nyomban ez után elkezdek remegni, mert fázom, de nem kicsit. Karjaimmal átölelem mellkasomat és azért imádkozom magamban, hogy a kandalló melege mihamarabb jusson el laktér minden apró zugába, így hozzám is mielőtt még igazán dideregni kezdenék, ja és persze azért is elrebegek pár szót, hogy most ne fázzak meg.  
 
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 14:20 | Link

Ivy

Mikor már a kastélytól nem messze sétálgatok, szinte minden tizedik lépésnél visszapillantok az épületre. Néha felötlik bennem az a kérdés, hogy tényleg el akarom-e hagyni a négy falat. Persze, a válasz mindig igen, de azért, lássuk be, az ember néha szeret csak úgy ülni az ágyán, és bambán nézni ki a fejéből. Na, de én addig nem nyughatok, amíg fel nem fedezem az iskola környékét. Túlzottan hajt a kíváncsiság ahhoz, hogy én most leüljek, és, netalán tán elővegyem a gitáromat, hogy lefogjak pár akkordot, és húzzam le ujjamat a húrokon. Mivel, itt létem alatt nem sokszor vettem ki a tokjából, körülbelül kétszer. És, ez éppen elég idő ahhoz, hogy kimenjenek az ujjamból a fogások, és szerencsétlenkedjek vele még egy évig. Tapasztaltam már ilyet, amikor nem otthon töltöttem, úgy egy hónapot, és ott, ahol éppen tébláboltam, nem volt egy hangszer se. Aztán, mikor rászántam magam arra, hogy visszakászálódjak anyámék házába, elővettem a húrosomat, és, momentán elfelejtettem a szükséges akkordok felét. Jó, mi..? Na jó, talán annyira mégsem, hiszen be kellett pótolnom a lemaradást, és utána még rá is kellett kontráznom, hogy fejlesszem magam. Természetesen, ahhoz kellett egy adott szám, meg laptop, hogy be tudjam tanulni, de úgy, hogy itt mindenféle elektromos kütyütől megfosztanak minket... konkrétan elzárnak a külvilágtól. És, ugye az ember nem járhat csak úgy ki, ahhoz engedély kell, vagy a kitűzött időpont, amikor azt mondják, hogy most mindenki mehet arra, amerre lát, nem kötik meg, hogy merre. Igaz, hogy ilyen időszakban se szánnám rá magam arra, hogy hazamenjek, és pár napot jópofizzak anyámékkal. Hiszen, ahogy őket ismerem, velük úgyse lehetne. Örülnek neki, hogyha nem láthatnak, és, hogy őszinte legyek, én is hasonlóan vélekedek.
Betérve a lepukkant házikóba, rögtön megtalálom a nekem tökéletesen megfelelő fotelt, mibe belevetem magamat, és csak nézem az egyre halványuló tüzet, ami minden egyes alkalommal próbál nagyobb lángokat kicsikarni magából. Mit ne mondjak, igazán kellemes csak úgy ülni egyedül, nézni ki a fejedből, és csak a gondolataiddal kell foglalkoznom. Nincs társaságod, aki untatna különböző kérdésekkel. Utálok ismerkedni... de marhára. Na de, bőven van elég diák, akik társaságra vágynak, én meg csak nem lehetek olyan bunkó, hogy szó nélkül ott hagyjam őket. Igaz, itt létem alatt a fele társaságomat elhajtottam, hogy társalogjanak mással, mivel én nem vagyok rájuk kíváncsi. Na jó, azért szebb szavakkal kérleltem őket, de ők még így is egy taj parasztnak állítottak be. Fogalmam sincs, hogy mért olyan nagy baj, hogyha egy ember nem szorul rá a beszélgetésre... és, az eddigi nagy csöndet egy nagy dörgés rázza meg, mely a vihar közeledtét jelzi. Ha akarnám se tudnám leplezni, hogy még én is megijedtem tőle. Igaz, hogy nem szokásom, mivel imádom a vihart, az esőt, de egy hirtelen jövő dörrenés még engem is képes kizakkantani a normál állapotomból. És, meg is történik az a pillanat, amitől eddig is irtóztam. Egy lány lép be az ajtó, bőrig ázva a macskájával egyetemben. A cirmosnak nem is kell több, rögtön befekszik a tűz, elé én pedig feltápászkodok, hogy, körülbelül egy magasságba legyek a lánnyal. Na jó, így is harminc centi választ el minket, de, szerencsére az én javamra.
- Na igen, azt még a vak is látja, hogy idősebb vagyok nálad, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy prefektus is vagyok. És jól csalódtál, én is elsős vagyok. Tudom, meglepő, de a másik iskolámból eltanácsoltak, miután elszöktem. Így, kénytelen voltam itt újra kezdeni a tanulmányaimat. -felelem széles mosollyal az arcomon, de arra nem adok választ, hogy melyik ház tagja is vagyok. Merem feltételezni, hogy, miután már több szót váltottunk, rá fog jönni, hogy melyik csapatot erősítem. Na, meg nem sokan néznék ki belőlem, hogy navinés, esetleg levitás vagyok. Sokkal inkább hajazok az eridonosokra, de azért feltűnő, hogy a rellon az én házam. Ez kétség kívül így van. Igaz, a kalandvágy inkább a piros ház jellemzője, és, hogyha nagyon akarok, én is tudok bohókásan viselkedni, mint a kis piroskák. Csak, ugye az a baj, hogy az nem az én stílusom. Hogyha pedig mégis megteszem ezt a kivételt, akkor azt is a magam bunkó modorával teszem.
- Hát, szerintem akkor süllyedhetsz is. Vagy, ahogy említetted, felőlem meg is fagyhatsz, amelyiket jobban szeretnéd. -válaszolom immáron feltárva előtte kilétemet. Na igen, elég feltűnő a bőrig ázott ruhája a vizes haja, és még a macskája szőrzete is erre következtet. Na, de, hogy megmutassam, én is tudok kedves lenni, megállapodik a tekintetem a szekrényen, melyet fel is tárok, és egy pokróc után kezdek kutatni. Annak legmélyebb zugában rá is találok egyre, melyet kirázok, és ez után a lány felé nyújtom. Persze, neki is lehetne annyi sütnivalója, hogy ő is leül a kandalló elé.
Utoljára módosította:Desmond Hill, 2013. augusztus 28. 14:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 14:53 | Link

Desmond

Beszól, nem is egyszer, és elég gonosz módon, és a hangneme sem épp finomkodó. Ebből és szavai értelméből rájövök, hogy egy-két emberre tényleg igaz a rellonosokról terjedő mítosz. De aztán legnagyobb meglepetésemre és örömömre kiköszörülni igyekszik a csorbát, gondolom eszébe jutott, hogy talán mégsem kellene így bánnia velem, egyrészt mert lány vagyok, másrészt pedig mégis csak a háztársa. Előkotor egy plédet a kalyiba egyik rozoga szekrényéből, sőt, mondom sőt, még ki is porolja! Elveszem a felém nyújtott takarót és magamra terítem. Azon kívül, hogy kicsit "öreg" szaga van teljesen jó, és melegítő funkcióját is kiválóan ellátja. Azután, hogy ilyen megnyugtató tényekkel vagyis, hogy nem prefi és nem rellonos a srác, magam is kicsit feloldódom és odaballagok a helység legmelegebb részéhez, majd leülök a másik szabad fotelbe a kandalló mellé. Onnan nézek a fiúra. Ekkor eszembe jut, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak, ezért gyorsan előrébb hajolok hát, kezemet nyújtom, hogy hivatalosan is megismerkedhessünk.

- Amúgy Ivy Adelaide Ives vagyok. A barátaimnak csak Iva. Benned kit tisztelhetek, kedves háztársam?

Kérdezem és kedvesen rámosolygok a langaléta fiúra. Ezalatt plédbe burkolt ültömben lábamat magam és így egyúttal a takaró alá behúzom, hogy tappancsaim is átmelegedjenek. Ezalatt macsekom teljesen száraz bundával és kicsit jobb hangulatban ugrik fel mellém, hogy a fotel karfáján elhelyezkedve pihenjen egy keveset.

- Ő pedig itt a macskám, a neve Éjfél.

Mutatom be őt is, hiszen olyan mintha a legjobb barátnőm, vagy inkább a nővérem volna. Igen néha az az érzésem, hogy ő az én féltő gazdim és nem fordítva. A múltkor is, amikor megérkeztem az iskolába és az első reggelen egy másik háztársammal az allergiás Celestynnel ismerkedtem meg, úgy posztolt tisztes távolságban tőlem,  hogy szemét végig rajtam, de főleg szegény tüsszögő fiún tarthassa. Áldom az anyukámat, hogy megvette őt nekem és még ő kérte, hogy mindenképpen hozzam ide magammal.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 15:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 15:13 | Link

Ivy

Miután kényelmesen elhelyezkedek a fotelban, a tűzbe meredve pörgetem agykerekeimet az iménti témán. Mondjuk, talán már túl kéne lépnem azon, hogy anyámék milyen stílussal vannak megáldva, de, amikor már elfelejteném ezeket, mindig eszembe jutnak, hogy hogy is bántak velem. Komolyan mondom, mint egy koszos ronggyal. Nem veszik észre, hogyha nem kell nekik, de, amikor a szükségét vennék, és nem találják, már ordítanak. Most úgy őszintén, egy gyerek ilyen bánásmódot érdemel? Mit ártottam én nekik? Erre még soha nem sikerült rájönnöm. Talán már azzal is bajuk van, hogy létezek. Biztos elrontottam az illúziókat, amikor kiderült, hogy anyám terhes. Mivel, mondhatni elég fiatalok voltak a szülőséghez, és így elrontottam a bulizásukat, a szórakozás lehetőségét is megfosztottam tőlük. Ilyenkor teszem fel azt a kérdést, hogy mért nem adtak akkor örökbe? Ők tovább folytathatták volna lázadó életvitelüket, én pedig egy szerető családhoz kerültem volna, ahol éreztették volna velem, hogy kellek nekik. De így, hogy egy önimádó párt tudhatok szüleimnek, már kevésbé fényes a helyzet. Pedig, sokan úgy vannak vele, hogyha az őseikre gondolnak, akkor két aranyos, szerethető személy jut eszükbe, akik úszkálnak a boldogságban. Na, de hogyha én akarok rájuk gondolni, nekem csak egy bunkó pár jut eszembe, akik utálják a kölyküket, és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Hát igen, hogyha tehetném, már rég szereztem volna állást, hogy el tudjam magamat tartani, és nem az ő pénzükön kéne élősködnöm. Na meg, nem valószínű, hogy ebben az iskolában lennék, sokkal inkább Amerikában... Las Vegas, esetleg Los Angeles. Ott aztán osztogatják az állásokat kiló számra. De itt az ember örülhet, hogyha utcasöprőnek, esetleg kukásnak felveszik. Bár, már azoknak is diploma kell... A dörgést követően mély lélegzetvételek közepette pillantok az ajtóra, amin egy lány, és annak macskája lépnek be, és fagyoskodva kémlelnek körbe- körbe. Mikor aztán a lány szeme megakad rajtam, halványan rámosolygok, majd felpattanok, így szemtől szembe állva vele. Na jó, azért az a jó néhány centi megakadályozza ezt, de még mindig illedelmesebb így, mintsem, hogy én üljek, ő pedig ácsingózzon. De én, minden esetre jól szórakozok azon, hogy prefektusnak tart. Kíváncsi lennék, hogy hányan gondoltak már erre. De, a sok bunkózást követően bebizonyítom neki, hogy tudok normálisan is viselkedni, ezért az egyik szekrényből előhalászok egy pokrócot, és, hogy fokozzam ezt a kedvességet, ki is rázom azt, és átnyújtom a lánynak. Minden esetre egy "köszi" jól esett volna, de, ezek szerint túl sokat vártam. Nem tudom...
- Nos, a kedves azért túlzás... Desmond Hill. De inkább csak Des. -felelem halvány mosollyal az arcomon, miközben kezet rázok vele, majd helyet foglalok a mellette elhelyezkedő fotelben. Ismét rabul ejt a tűz táncolása, de, nem tart sokáig ez az állapot, mivel a lány hangja elnyomja a tűz ropogásának kellemes hangját. Nagyokat pislogva pillantok rá, majd tekintetem átvándorol a macskára. Végigsimítok az állat fején, majd visszarántom a kezemet a karfára, és csak bólintok egyet a nevére. Éjfél... találó név.
- Hmm... te is elsős vagy, ugye? -teszem fel a kérdést, egy pillanatra rá pillantva, de tekintetemet ismét a lángokra irányítom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 15:56 | Link

Des

Megtudom a nevét, ez már jó jel. Valóban nem köszöntem még meg neki, hogy adott egy pokrócot, nem elfelejtettem csak a jó pillanatra tartogatom a hálaigét, ami még úgy ítélem nem érkezett el. Látom, hogy elkezdi nézni a tüzet, ami teljesen megbabonázza, én is szeretem nagyon, mert kecses táncnak látom. Míg én beszéltem hozzá ő megsimogatta macskám fekete bundáját, aki rávetette vörösesbarna szemeinek pillantását és úgy láttam elfogadta a fiú közeledését. Úgy hiszem az állatok hamarabb megérzik az emberek szándékait és kifürkészik lelkük titkait. Biztosan nem rossz ez a srác, ha Éjfél hagyta, hogy hozzáérjen és nem fújt rá. Nem szokása persze rávetni magát másokra és összekarmolni őket, de ő akkor is egy macska és nem egy plüss cica. Ahogy ezen morfondírozom Des megtudakolja hányadéves is vagyok. Elmosolyodom. Nem csak ő az egyetlen, aki évet vesztett, ezt hamarosan ő is megtudja. Annyi a különbség csupán kettőnk helyzete között, hogy engem nem kicsaptak hanem átírattak.

- Tizenöt éves létemre, igen még csak elsős vagyok. Többször költöztünk Anya munkája miatt és ezért sokszor váltottam iskolát. Említetted, hogy elszöktél a régebbi sulijaidból, elárulod miért?

Érdeklődöm miközben érzem, hogy teljesem felszáradtam és átmelegedtem. Kezemet macskám éjszín selyem bundáján futtatom, szememmel beszélgetőpartnerem arcát fürkészem. Szokásom a tekintetek figyelése, annyi mindent rejtenek a szemek. Kiolvasható belőlük az is amit az emberek nem akarnak vagy nem tudnak kimondani. Kicsi korom óta idézőjelesen olvasok a környezetemben lévők pillantásából és emiatt nehéz engem megtéveszteni. Szerintem ez sem nem képesség, sem nem adomány. A szem a lélek tükre, tartja a mondás és én csak ebből kiindulva nézek bele a tekintetekbe. Gondolom sokan tesznek hasonlóképpen nap, mint nap.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. augusztus 28. 15:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 16:47 | Link

Ivy

Amikor már a lány, és annak macskája a vadőrlak belsejében tudják magukat, halvány mosollyal az arcomon várom ki azt, hogy végre felfigyeljen rám. Természetesen, a macskától nem is vártam másra, csak arra, hogy befekszik a kandalló elé, és ott pihentetve magát várja, hogy a bőrig ázott bundáját átjárja a meleg. Na jó, ez kicsit hülyén hangzott, hiszen egy idegen macskának nem szokás körbeugrálnia egy számára ismeretlen embert. Sokkal inkább megtartja a tisztes távot, és, hogyha az ember közeledni próbál felé, akkor vagy visszautasítja annak empátiáját, vagy megadja magát, és dorombolni kezd, jelezve, hogy megsimogathatja. És az ezt követő események is két esélyesek. Volt már dolgom olyan jószággal, aki megengedte, hogy a közelébe férkőzzek, aztán rám akaszkodott, mint egy pióca, és addig nem engedett, amíg ki nem buggyant a vérem az ő okozta sebhelyekből. Nem véletlen, hogy utána nem ápoltunk valami jó kapcsolatot. De, a jól nevelt állatok nem támadnak csak úgy rá minden előjel nélkül az emberre, és nem akarják a vérét ontani. Szóval, ennek a kis dögnek is ajánlom, hogy igazán jó macska legyen, és ne akarjon az életemre törni. Akkor aztán számíthat rá, hogy itt kő kövön nem marad. Na, meg én is esélyesnek tartom azt, hogy a gazdája megutál, és addig fog kergetni, amíg el nem érem azt a bizonyos távot, amikor már elég messze járok a macskájától. Mivel, ilyenek a macska tartók. Agyonbabusgatják azt a szőrös kis jószágot, és, hogyha valaki egy rossz szót is szól hozzá, vagy róla a gazdájának, akkor annak a személynek jobb, hogyha gyors a lába, és a lehető legmesszebb tartózkodik tőlük. Ezért is részesítem előnyben a kutyásokat. Eleve, maga az állat szimpatikusabb, nem olyan öntelt, mint a macska. Az csak annyira értékeli a gazdáját, hogy megetesse, aztán megy Isten hírével. Bezzeg a kutya olyan mértékű szeretetet tud nyújtani, ami meghaladja még az emberekét is. Talán nem csoda, hogy a kutyákat tartják az ember legjobb barátjának.
Mit ne mondjak, igazán vicces az, hogy a sok társával egyetemben ő is prefektusnak tart engem. Biztos nem véletlen... És, miután átnyújtom a lánynak a pokrócot, leülök a mellette elhelyezkedő fotelba, és szüntelenül meredek a tűzre. Annyira szakítom meg azt a műveletet, amíg bemutatkozok neki, és megsimogatom a macskáját, majd ismét a tűzre pillantok, de a néma csöndet megtöröm egy igazán egyszerű kérdéssel, amire rögtön meg is kapom a választ.
- Persze, hiszen nem titok... elég furcsa neveltetésben részesültem, nem tiszteltem semmilyen helyet, embert, és a többi. Ezért, az iskolával is tele lett a hócipőm már két hét után, és, mivel a Londoni iskolákban nem követték annyira figyelemmel a diákokat, nem volt nehéz távozni onnan. Ezt két iskolával csináltam végig, most ez a harmadik. Hogy őszinte legyek, itt is fontolgattam a szökés lehetőségét. -adok választ a kérdésére, miközben tekintetemet néha rá, olykor pedig az előttünk lobogó tűzre irányítom. Na, de így, hogy elárultam neki, hogy innen is szökni akarok, lesz, aki elmondja majd a dirinek. Király...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 28. 17:17 | Link

Des

Fura egy srác ez a Des, annyi szent, és nem azért, mert megszökött előző két iskolájából, hanem azért, mert nem szégyenli. Persze nem feltétlenül kell, de azért büszkének sem illene lennie rá, nekem viszont úgy fest, csipetnyi bujkál benne ezzel az egész dolog miatt. És, aki önhitt az, szószátyárra válik azzal kapcsolatban, amire bizalma épül. El is szólja magát, hogy innen is fontolgatja, hogy lelépjen. Látom szemében megvillanni azt a bizonyos, "hoppá" fényt. Igyekszem megnyugtatni és biztosítani titoktartásomról.

- Ha úgy döntesz, hogy megpattansz én biztos nem foglak bemószerolni. Remélem, te sem árulsz el e miatt a mostani kihágásszerűségem miatt.

Nem vagyok biztos benne, hogy valóban bűntett-e az, hogy most itt vagyok, de jobb a békesség alapon inkább megkérem Dest, hogy kölcsönösen tartsuk meg magunknak, amit a másik rosszban sántikálásairól, vagy azok szándékáról megtudtunk. Egy könnyed mosoly és egy poénosnak, de legalábbis csapattársiasnak szánt mondattal igyekszem ezt megerősíteni

- Éljenek a vér és dacszövetségek, ugyebár!

Remélem, veszi a lapot és nem tekint rám spicliként, sosem voltam sem Júdás sem kémkedős, de még pletykazsák sem. A bizalom nálam a titkok megtartásánál kezdődik, de ott is végződik. Ha én megtartom másét, elvárom, hogy az is megtartsa azokat, amiket én osztok meg vele. Miközben így beszélgetünk az eső egyre halkabban kopogtatja az ablakot és a villámlások és mennydörgések sűrűsége és hangereje is csökkenni érződik. Legnagyobb örömömre.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. szeptember 6. 23:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"...Ne félj, csak Élj!..."

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék