Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=304251#post304251][b]Mesélő - 2014.06.02. 13:12[/b][/url]

A férfi tányérján néha halkan csörömpöl a drága ezüstvilla, távolabb a falióra ütemes kattogása veszik bele a csöndbe. A kimondatlan szavak némán feszülnek az asztal körül, mindenki érzi ezt, bár megszólalni nem mer. Az asszony néha kérdőn pillant a férje felé, tekintetük azonban egyszer sem találkozik, a másik konokul a tányérjába bámul, mintha teljesen egyedül lenne.
A fiú végre hátradől. Az édesanyja is leteszi a villát, a tekintete ismét a férje felé fordul. A borospohár felemelkedik az asztalról, majd tompa koppanással érkezik a mahagóni asztallapra ismét. A férfi sötét szemei csak ekkor emelkednek föl, lustán és érdektelenül és állapodnak meg a fián.
A szalvétájával ráérősen megtörli a száját, nem sieti el a válaszadást. A falióra koppanása számlálja az eltelt időt.
 - Tényleg nem fog megismétlődni többé. Többé senkit sem hozhatsz haza, csak akit mi jónak látunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=306264#post306264][b]Mesélő - 2014.06.05. 17:19[/b][/url]

A szavak élesen csapódnak az étkező csöndjébe.
A férfi szája széle kissé megremeg, sápatag arca azonban érdemben nem változik: ugyanolyan hűvös és kimért, mintha az idő múlásán révedezne. Egyedül a szeme szűkül össze kissé, kutatón fürkészve fia eltorzult vonásit. Hogy mire gondol, vagy gondol-e valamire egyáltalán, nehéz lenne megmondani és egyszerre jól esne belátni a szigorú vonások mögé. Ezeknek higgadtsága ugyanis sokkal vészjóslóbb, mintha felpattanna és kiabálni kezdene.
Ó ugyan, azt biztosan nem fog az ebédlőasztalnál.
Az édesanya más. Vékony keze lassan a szája elé téved, szeme riadtan kerekedik ki, megszólalni azonban nem mer. A finom ruha alatt testén remegés fut végig, ezt azonban nem valószínű, hogy bárki láthatja - és különösképp reméli, hogy a férje nem. Jobb karján, a selyem jótékony takarásában megsajdul egy zúzódás kéklő nyoma, amit természetesen úgy szerzett, hogy leesett a lépcsőn.
Leesett, mert engedetlen volt.

Ahogy a fiú felkel, senki sem indul utána. Édesanyja vérszegényen elmosolyodik a bókra, hevesen pislog, zavartan lesüti a szemét.
a folyosók hosszú percekig csöndesek még, mire felhangzanak a ráérős léptek. Lassan és magabiztosan közeledik, mintha minden faliképnél megállna és megszemlélné azokat. Egyedül az ajtó közelében torpan meg egyszer, egyetlenegy, lélegzetvételnyi pillanatra.
Ahogy belép, nem néz a fiára rögtön. Megfordul, halkan becsukja az ajtót maga mögött. A zár tompán kattan egyet.
 - Nem akarsz mondani valamit még, Noel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=524894#post524894][b]Mesélő - 2015.09.27. 23:58[/b][/url]

- Tehát, amit megbeszéltünk, drágám.
Ezzel a végszóval hagyja magára Rella, a már nappaliban ülő és tüntetően újságot olvasó férjét. Nem volt könnyű Medárdot rávenni arra, hogy megejtsék ezt a családi beszélgetést, az asszony mégis reménykedik benne, hogy férje és lánya dűlőre jut.
Megigazítja magán az otthonosan elegáns és mutatós blézert - hiszen vendéget fogadni szedett-vedetten mégsem illendő -, úgy nyit ajtót a küszöbön álldogáló lányának és párjának, Lorelainak. Jellegzetesen olyan nő, akit a kor sem sorvaszt el, legfeljebb karakteresebbé teszi az arcát. Vékony, légies teremtés, hosszú, barna hajába már javában ősz szálak vegyülnek, de a laza konty, amibe kötötte, nem bomlik ki akkor sem, amikor szelíden megöleli Matildát.
- Örülök, hogy eljöttetek.
Figyelmét Lori felé fordítja, diszkréten és minden sértő szándéktól mentesen végigmérve. Hiába elfogadó, neki is szoknia kell a gondolatot, hogy Matilda vele kívánja megosztani az életét. A lány felé nyújtja a kezét.
- Gryllus Medárdné. De nyugodtan szólíts csak Rellának. - Azzal, hogy elhagyja a formális magázódást, már egy lépést tesz afelé, hogy az este lehetőleg kevésbé feszült légkörben teljen. Még megvárja, míg a másik is bemutatkozik, aztán nem húzza tovább az időt csevegéssel, beljebb invitálja őket a házban. Odabenn rend és tisztaság uralkodik, ám a berendezésen meglátszik a női kéz nyoma: kényelmes, szívélyes otthon képét adja a beltér. Miközben elhalad mellette Matilda, bátorítóan, rövid mozdulattal rásimít a vállára, majd el is engedni. Tudják mind, hogy ez nem lesz könnyű este, de ha rajta múlik, mindent megtesz azért, hogy a család feldolgozza ezt is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=531243#post531243][b]Mesélő - 2015.10.14. 23:33[/b][/url]

Rella mosolyogva hallgatja Matilda anekdotáját Lorelai-nak, és csak diszkréten siklik néha vissza a tekintete az ismeretlen nőre. Nem elítélő, de hiába, még az elfogadó szülők is kíváncsiak arra, hogy kit választott szeretett gyermekük.
- A velünk élne, biztos vagyok benne, hogy még most is itt találnánk meg néha.
Fűzi hozzá szelíd derűvel, aztán fejével a nappali felé fordul a kérdés hallatán. Épp csak kicsit tűnik nem is aggodalmasnak, inkább elgondolkodónak. Még Medárdot ismerve, a helyzet kínosságát nézve is úgy érzi, hogy kezelni tudja majd a helyzetet.
- Bent van, biztos vagyok benne, hogy ő is vár téged, amilyen rég látott.
Azzal a nappali felé terelgeti a két leányzót, ahol a családfő az egyetlen nagyobb, terebélyesebb fotelben ülve épp lapoz az újságban. Minden háztartásban megvannak azok a tipikus férfi dolgok, amikről az ember nem gondolná először, hogy azok, aztán valahogy mégis a figyelem középpontjába tülekednek. Onnan tudni, hogy egy férfi otthonához tartozik például egy nappali, hogy egészen biztosan látni benne egy ehhez hasonló fotelt. Nem igazán feltűnő, nem hivalkodó, lehet, még a színe sem tér el a  berendezéstől, mégis tudni, ez a fotel valakié. Ezekbe a fotelekbe, még ha üresek is, az ember ösztönösen nem ül bele, mint egy szent, szakrális hely - amit természetesen a tulajdonosa váltig tagadna, hogy az. Medárd pontosan egy ilyenből néz fel a belépő három nőre. Először Rellára, aztán Matildára.. majd végül csak nagyon lassan Lorelaira. Visszafogott mosolya, amit az első kettő jelenléte vált ki belőle, el is tűnik a mozdulatsor végére, habár a látványos fintorok egyelőre teljesen elmaradnak. Összehajtja az újságot és oldalra rakja, a fotel melletti kis asztalra, s aztán már kelne is fel, célirányosan Matilda felé indulva, de a két lány összefont kezére nézve bizonnyal meggondolja magát, visszadől a fotelbe. Bár próbálja ezt vaskos tartózkodással leplezni, de láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel így sem.
- Hm, megjöttél, örülök, hogy látlak, kislányom.
Lorelait egyelőre kitartóan ignorálja, már ami a köszöntést illeti. Ha már idehoztak a házba egy.. ilyet, akkor természetes, hogy nem neki kell először üdvözölni; elvégre ő van itthon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=706553#post706553][b]Mesélő - 2017.10.24. 17:37[/b][/url]

Miközben hőseink letelepednek az asztalhoz, egyszerre több minden is történik, mint ahogy az ilyen rendezvényeken az lenni szokott.
Sean, akit szabadon engedtek, kihasználja a lehetőséget, és fürge lábait szedve megszökik a felnőttek elől. Okos kiskölyök, tudja, hogy apánál a „figyeld a gyereket” nem éppen azt jelenti, amit. Így hát ő sincs olyan nyugton, mint anyánál. A lényeg, hogy a kis törpe hamar elkeveredik, és mivel női szíveket lágyító tekintete van, nem sokkal később kiköt egy csapat lánynál, akik valószínűleg a rendezvény látványelemeiként funkcionálnak, egyforma, apró ruhájukban. Valahogy egyikük sem gondol bele abba, hogy egy egyedül kóválygó ötéves feltételezhetően tartozik valakihez, így leállnak vele labdázni, játszani, és sorra ölelgetik és cukorral meg csokival tömik. Az biztos, hogy ez a gyerek se fog ma már nyugton maradni.
A két férfi pedig egy-egy tekintetet érezhet magán. Adamet az egyik felszolgálólány szemléli, reméli, hogy a férfi feladja a küzdelmet, és szemkontaktust létesít vele. Amennyiben ez megtörténik, egy kacsintás lesz a jutalma. Kicsit még kivár, illedelmesen engedi, hogy az urak kitalálhassák, mit kívánnak, csak akkor indul el feléjük, kihívóan ringó csípővel. Az asztalnál megállva, a mosolya szélesebbre ugrik, mint a gyereké a cukorkaboltban.
- Mit hozhatok az uraknak? Itt bármit megkaphatnak.
A „bármit” érzékletesen megnyomja, de Dwayne-re szinte oda sem figyel, mindent Adamnek mond.
Mindeközben a másik szempár tulajdonosa, egy tizenhat – húsz éves suhanc, időről – időre rápillantva Dwayne-re, lopja a távolságot. Úgy érzi, hogy vele most megütheti a főnyereményt. Látta már a fickót korábban, párszor. Ő maga persze sokszor meglépett előle, főleg mivel, hogy pitibb lopásokat követett el inkább az alatt, ami alatt az aurorok a nagyhalakat lekapcsolták. De pont, mert a bátyja is auror, tudja, hogy a férfi vastag, és úgy véli hogy olyan hanyag, mint a testvére. Ha megkaparinthatná a pénztárcáját, akkor biztos egy évig is eltengődne valamerre, vagy csak lelépne innen. Pár méter még. elsétál mellettük, majd, mintha épp ott lenne dolga, lopva elkezd hátulról közelebb araszolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739753#post739753][b]Mesélő - 2018.11.05. 17:38[/b][/url]

Nem akarom megtenni. Nem akarom elengedni. Nem azért, mert érzelmileg kötődnék hozzá, ugyan miért is tenném, mikor is alakult volna ki ez? Több érzelem fűzött a drága Vivienhez, mint hozzá, és abból is mi lett? Egy kis szúrás itt, egy leheletnyi vágás ott, és most eresztik a föld alá. Mert így akartam. Azt akarom, hogy Eliza - milyen bájos név, bájos pofi -, mellettem maradjon. Hogy használnám is a képességeit vagy csak úgy haláli mókát űznék vele, nem tudom, de érzem, ahogy a bosszúság egy pillanatra felfortyant, majd el is múlik, ahogy jött, úgy távozik, mert észbe kapok, de késő, hiszen a kis nyavalyás kicsúszott a kezeim közül. A vérszomj érzem, hogy lassan el fogja önteni az agyam, ahogy utána nyúlok, de ujjaim között a ruhája egyetlen hajtása se halad át. Nézem őt, nézem a férfit, és összeszűkül kissé a tekintetem. Láttam már őt korábban, de csak lassan esik le, hogy miért is szólt, és úgy tűnik, ez valami családi vonás lehet, mert abban a pillanatban, hogy úgy tűnik, ideje kereket oldanom, a lány visszafordul. Ostoba liba.
- Fagylalt.
Mondom úgy, hogy közben meg sem remeg a hangom. Biztos vagyok a válaszomban, ugyanis a karkötő most is ott van a zsebemben. A nő, akinél volt, ezt viselte akkor, amikor megszereztem a hajszálát. Erről jut eszembe, az időm lassan lejár, így gondolkodás nélkül ugrok előre, és késemmel támadást indítok a kis taknyos irányába, miközben a bájos arc kezd eltűnni, és helyét átveszi az igazi arcom, Látom, hogy a kés találatot ért, hiszen véres, és nem is érdekel, hogy melyiküket érte, miközben rám erős kezek szorítanak, és már érzem is az átkokat a hátamban, meg a nyomást a köldökömnél, ahogy elhoppanálunk. Csak remélem, hogy sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837584#post837584][b]Mesélő - 2021.10.02. 14:23[/b][/url]

Lilla a falnak dőlve helyezkedett el az asztallal derékszögben. Olyan volt számára a hely, mint egy második otthon, lévén, hogy sokkal többet járt vissza, mint Júlia. Ujját a sör felett mozgatta körkörösen, mire az üveg is táncra kelt, szinkronban mozogva a kézzel. A félhomályos helyiség pontosan elegendő takarást nyújtott a lányoknak, hogy még a mugli csapos se figyeljen fel az aprócska varázslatra.
Prüszkölve nézett Júlia szemébe a szőke. - Ne is mond. Egyik nap elmentem az ifjabb Hegedűs mellett, az meg már magában morgott mintha épp meg akarna átkozni - kontrázott Lilla. Nem is értette miért tartotta meg a falucska a férfire az "ifjabb" jelzőt. Az örege már azelőtt elpatkolt, hogy ők megszülettek volna.
- Épp ideje volt, kislány - vigyorodott el a szőke a jó hírre. Két nap különbség volt közöttük, és amióta megtudta az információt szólította így Júliát. Eleinte csak az orra alá akarta dörgölni az információt, mostanra azonban szokássá vált. Pedig mind a ketten nagyon jól tudták, hogy már nem férnek bele a "kislány" kategóriába. - És az aurorok? Mondtad, hogy próbálkoznak.
Bólogatva hallgatta a fejtegetését, aztán megállt. A sör inogva próbált megmaradni a lábán hirtelen, hogy a varázslat eltűnt körüle. - Hogy érted, hogy megtanulsz repülni? Már nem segít neked a trükkös picike? - utalt a tündérre Lilla. Ha volt valami, ami miatt irigykedett Júliára a lány, hogy mennyire segítőkész az iskola ha illegális dolgokban utazik az ember. Nem elég, hogy a saját szobájában képes a lány a szert megcsinálni, de még egy kis segítsége is van mindenben. A manókról nem is beszélve.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837586#post837586][b]Mesélő - 2021.10.02. 15:18[/b][/url]

- Sajnálom... - dehogy sajnálta. - ...de elég unalmas az élet egy ilyen kis helyen. Csoda, hogy a szél nem fúj keresztül ördögszekereket - vonta meg a vállát, de azért szája szegletében egy kis huncut mosoly megbújt. Csínytevő volt gyerekkorában, és most is. Csak épp az évek múltával komolyodtak a tétek.
- Már akinek. A mi bizniszünk elég jó pénzt tud hozni, ha jól csinálja az ember - emlékeztette Júliát a szőke. A tündérpor nem volt a legdrágább áruk egyike, épp ezért választották sokan, mikor ki akartak próbálni valamit. Egyetlen alkalom elég volt, és olyan függést tudott kialakítani az emberekben, hogy aztán sokkal többet vásároltak. Már akik hajlamosak voltak rá. Éppen ezért nem fogyaszthatták soha ők. Lillában sokszor megfogalmazódott a gondolat, hogy hogyan lehet eladni valamit, amit magad még ki se próbáltál, de amikor látta az emberek hogy néznek ki a hatására, már nem is akarta. És Júliának is megtiltotta. Ők jobbak voltak annál, minthogy drogok miatt legyenek boldogok.
- Tudod, a kis tündér. Azt hittem még mindig segít neked - vonta össze a szemöldökét a szőke. - Nem, nem, nem - pattant fel a helyéről, nem is figyelve Júlia további fejtegetésére. Nyakában a láncok csörögni kezdtek, és kérdés nélkül kerülte meg az asztalt, hogy barátnője haját arrébb lökve nézze meg a nyakát. - A kurva életbe! - engedte végül el másikat. - Átalakult a rúna. Bajba kerültél? Valaki lebuktatott? - kérte számon aggódva Lilla. Főleg az okozott benne kétségeket, hogy a lány emlékei is eltűntek a repülésről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837588#post837588][b]Mesélő - 2021.10.02. 15:52[/b][/url]

Nem tudta eldönteni a szőke, hogy most melyik izgatja jobban: a rúna átalakulása, vagy a tény, hogy a barátnője nem emlékezett belőle semmire. Hátrébb lépett, hogy megnézze a másik arcát is, nem csak szívatja, de mind a ketten halál komolyak voltak az ügyben.
- A rohadt életbe, Júlia, mondtam, hogy vigyázz magadra - korholta azonnal Lilla, kicsit hangosabban is, mint kellett volna. A csapos egy pillanatra feléjük bambult, de a tekintete olyan üveges volt, hogy csoda lett volna, ha bármit felfog a történésekből. Ő is szerette a tündérport.
Lilla nagyot sóhajtott, és tehetetlenül vágódott vissza a helyére. A kalapján levette a fejéről, és az asztal bal sarkára akasztotta. - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel - ingatta a fejét, és beleivott a sörbe. Szüksége volt rá, hogy kicsit lenyugodjon. Ahogy letette közelebb hajolt, mintha félne, hogy bárki meghallja.
- Amikor elmentél Bagolykőre csináltattunk neked egy rúnát, hogy ne félj a repüléstől. Minden emléket kitöröltünk. A kis tündér meg segített repülni, így biztos volt, hogy senki nem fog elkapni, amikor elhagyod a helyet. Mégis mi az isten történt veled, ami képes ilyesmit megváltoztatni? - kérte számon Lilla, nem is inkább Júliát, mint magát az életet. Keze idegesen dobolt a keményfa asztalon, és beletúrt állít érő hajába.
- Helyre kell hoznunk - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837597#post837597][b]Mesélő - 2021.10.02. 19:49[/b][/url]

Sok mindent átéltek már együtt, mondhatni csak egymásnak voltak. Jó, Lilla egy fokkal szerencsésebb volt, mint Júlia, és talán ezért is óvta őt mindig jobban. Mintha a nővére lett volna, csak közben mégis a legjobb barátnője maradt.
- Mi az hogy... - kuncogott a lány, és ujjai a sörös üveg nyakán táncoltak, hol jobban ráfogva, hol gyengéden elengedve. - Az ablakon ugrottál ki! A trükkössel egyetemben - világosította fel Lilla. Olyan érzés volt ez neki, mintha egy újszülöttnek kéne megmutatnia a világot. Furcsán viszketett tőle a bőre alatt a hús, főleg mivel képtelen volt rájönni, hogy mi történhetett.
- És nem volt senki, aki követett volna? Rád támadt? Semmi? - kérdezte a lány egymás után, mintha éppen kihallgatná barátnőjét. Puffogott egyet, és újra meghúzta az üveget. Ha ezt tudja, talán valami erősebbet kér ki. Vodkát, amitől ő is elfelejti, hogy ez éppen megtörténik.
- Hoho kislány. Még seprű nélkül is menni fog - mosolygott már-már büszkén. - Na, húzd fel. Elviszlek a spanomhoz. Ő csinálta neked először is, biztos megvan még neki a minta - nyúlt a kalapért, és visszatette a helyére. Nem is nagyon szeretett nélküle lenni, talán ha képes lett volna, az összes pénzét rájuk költötte volna.
Felhúzta a maradék italt, és a szoknyája egyik redőjéből egy kétezrest húzott elő, és ledobta az asztalra. - El kell mennünk Pécsre. Még jó, hogy tíz perc múlva indul a busz - nézett a karórájára Lilla. Az egyetlen családi relikvia, amelyet nagy becsben tartott. Mindig pontosan járt, és egy olyan bizniszben, mint ami az övék, szükség volt rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=860502#post860502][b]Mesélő - 2023.03.10. 13:10[/b][/url]

Ha az ember patkányok között él, egy idő után ő is azzá válik, akár akarja, akár nem. Amint az ajtó nyílt, tudta, össze kell szednie magát, mert a nyikhaj, aki éppen beteszi a lábát a lakásnak nem mondható lyukba, nem szarral gurigázik - rendes patkányként inkább menekült volna. Pedig a bottestű senkinek nem lett volna joga akkor sem ennyire kibaszni vele, aminek a súlyát azóta is viseli, de rájött, jobb, ha engedelmeskedik, mert szinte biztos abban, hogy a faszfej nem egyedül dolgozik.
A piszkos tükör előtt simítja lefelé szakállát, a fésűt ugyan kezébe veszi, de végül vállat vonva dobja félre, és vendégei tiszteletére a legtisztább ruháit húzza fel. Megrángatja a trikó alját, mintha csak öltöny lenne rajta, morran egyet, végül rántja fel az ajtót. Amint kilép a szobából a megbűvölt jegyzettömb és a toll emelkedik fel és szegődik a férfi nyomába.
Fejét ingatja meg a kérdésre. Talált ő lószart abból a kettő mondatból, amit a nyikhaj osztott meg vele. Végre feléjük fordulva állapodik meg tekintete a lányon, aki kicsit jobban felé van tolva. Csoda, hogy nyála nem csöppen el, alhasában mozdul meg valami - ami igen gusztustalannak tudható be, maradjunk ennyiben -, ajkai ó-t formáznak, feje is mozdul mellé: igen, a férfi némán füttyent egyet, hogy utána ocsmány vigyor kerüljön a képére. A jegyzettömbnek int, a toll azonnal írni kezd:
"Honnan szalajtottad? Kiadó?"

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=860507#post860507][b]Mesélő - 2023.03.10. 16:08[/b][/url]

Mi sem prezentálja jobban gyávaságát, mintsem az, hogy az üzenet leírása után, de meglátva a rellonos arcán átsuhanó sötét árnyat, nyakát behúzva, felemelt kezekkel hátrál egy lépést. Ennek eredményeképpen esik hátra, hatalmas zajjal ér földet a súlyos test, egyik lába azon könyveken fennakadva, amiken elesett. Esze ágában sincs ezt a fenyegetést ismét üresnek venni: egyszer már benézte, azóta nincs a nyelve a szájában, szótlan tengeti mindennapjait. Nem lepődne meg, ha a fiú egy üvegben tárolná emlékként beszéléshez alkalmas szervét. Némán nyikkanva ül fel, megigazítja szemüvegét, majd a földről nézi a lányt, akinek derekára simul a nyikhaj keze. Faszfej. Ő meg bezzeg nem szórakozhat, mi? Régebben sokkal jobb volt, amikor neki is hozott nőket és nem tartotta meg őket saját magának. Azóta túl sok idő telt el, magának pedig képtelen keresni, hiszen pénze sincs rájuk.
A bemutatkozásnál fordul el durcásan a párosról. Csak oldalasan sandít vissza rájuk, majd ismét az ajtót pásztázza. Kapja be mindkettő. Nehezen tápászkodik fel, a végére hangosan szuszog, mint aki menten elájul, homlokán izzadság csillan meg.
"Kellenek a felmenőid, nagyjából az ük-ükszülőkig a családfád. Anélkül nem tudok elindulni semerre, kutatnom kell a családod után."
A jegyzettömb engedelmesen siklik a lány elé. Joseph vár, amíg biztosan elolvassa, majd irat tovább a tollal.
"Utána mindent tudnom kell az árnyékról? Elias azt mondta, egy árnyékról van szó. Szóval róla is beszélnünk kell majd."
Ismét a lány elé kerül a tömb, Joseph pedig izgatott lesz, ahogy meglátja a lány árnyékát különállóan mozogni. Szemei felcsillannak, mint egy gyermek, hangtalan sikkantva guggol le és bök az árnyékra, tehát inkább a padlóra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=860555#post860555][b]Mesélő - 2023.03.11. 16:33[/b][/url]

Előre tudhatná, hogy átgondolatlan a cselekedet, amit megtett. Idegen entitással találkozik, semmit nem tud róla, mégis veszi a bátorságot, hogy interakcióba lépjen vele. A böjtje meg is van.
Joseph teste megmerevedik, utána kezd el remegni. Tekintetéből pár másodperc erejéig eltűnik a fény, hideg verejték folyik végig halántékáról arcára, ott tömörül több csepp állánál. A fájdalom nem tűnik valósnak, mégis annak érződik, és a férfi szinte már tudja, hogy ez itt a vég. Másodpercei vannak csupán vissza, amivel párhuzamosan a toll is mozdul a tömb felett:
Hideg van. Fáj. Levegőt kap- Mi tört- Vége van.
Mellkasa szorul össze, ezzel egy időben koppan térde a járólapon, és végszóra szakítja át a toll a papírt, ami hangosan szakad át, majd mindkettő esik a földre, ahogy a mágia már nem éri őket. Úgy érzi évek telnek el, mire a hidegség érzete alább hagy, bár úgy tűnik, soha nem fog elmúlni. Így legalább lemarad a két fiatal interakciójáról, mert a féltékenység is marná a torkát, szerencsére jelenleg nagyobb gondja is van ennél.
Levegőért kapva, rémülten tápászkodik fel és a lehető legmesszebb kerül az árnyéktól, bár valamiért sejti, nem tudna elmenekülni előle, így a távolabb kerülés is maximum időnyerés lehet. Még mindig fénytelen tekintetét emeli a lányra, keze mozdul, így kerülnek ismét a levegőbe eszközei.
"Mindent tudnom kell. Írd le a családneved."
Lebeg pofátlanul valamennyire Elias és a lány közé a jegyzettömb.
"Mikor tapasztaltad először? Hogyan? Mikre képes?"

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=860716#post860716][b]Mesélő - 2023.03.14. 13:29[/b][/url]

Mindent tudni akar. Régen volt, hogy hasznosíthatta a tudását, legalábbis ilyen szinten. Aprócska átkok, rontások kerültek az asztalára a mai napig, de az, hogy ilyen nagy volumenű - és ismeretlen - dologgal foglalkozhasson, még minisztériumi éveiben adatott meg. Nyeregben érzi magát, mert tudja, Elias-nak nincs meg a gógyija, hogy rájöjjön bármire, így csak ő oldhatja meg. Vajon, ha megteszi, akkor a nyaka köré tekert hurok, ami évek óta fojtogatja, lazább lesz? Esetleg teljesen le is hullik? Csalóka ábránd, ahogy a kanapéra kiterült faszfejre néz. Túl sok minden van a tarsolyában, és hihetetlen, de a legtöbbről még csak nem is tud.
A leírt vezetéknév után a penna azonnal mozdul, hogy a lány szavait is levésse a papírra. Joseph bólogat, csillogó szemekkel hallgatja az előadást, bár okosabb nem lesz tőle, azt bevallja még magának is, de a körülötte lévőeknek biztosan nem. Mint elhangzott: túlságosan nyeregben érzi magát.
"Önállóan mozogni? Leválik rólad?"
Ez csak egyre érdekesebb, ahogy a kérdésekre választ is kap. Elképzelni sem tudja mivel áll szemben, de abban biztos: a kígyónak tervei vannak vele és nem lepi meg.
"Vannak önálló gondolatai? Arra enged következtetni, hogyha el tud tőled válni és bár nem fizikai, de mentális sérüléseket tud okozni, egy teljesen idegen entitással van dolgunk, ami megállja a helyét nélküled is. Milyen hatással van rád?"

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=860815#post860815][b]Mesélő - 2023.03.16. 11:05[/b][/url]

A penna végzi a dolgát, míg ő a bajsza alatt morog. Nem válik le róla, de alakot váltani tud és előszeretettel csinálja is. Hümmög, motyog és jól láthatóan beszél magában, míg a kérdései és gondolatainak kis része kerül le a papírra, míg a lány szavai teljes egészében. Ebből már tud gazdálkodni. Legalábbis azt hiszi, mert legalább van kiindulópont.
Sokkal több a negatívum eddig, mint a pozitívum. Szó nélkül fordít hátat a lánynak és kezd el kutakodni a nem messze álló könyv- és papír halomban. A legtöbb kötetet félre dobja, a lapok sercegése csak annyit sugall, hogy félre vannak tolva, míg egy vastag, kissé viseletes könyv nem kerül elő. Hümmögve nyitja ki, az ablakhoz sétál a tömzsi test, hogy a minimálisan beszűrődő fényben olvassa el a sorokat. Száját elhúzva fejezi ki nem tetszését, mert ez sem segít, ám ahelyett, hogy eldobná mérgében, a párkányra csúsztatja, a hónapok óta kiszáradt növény mellé.
"Tehát próbáltál vele kommunikálni? Hogy alakult?"
Ha próbált és nem sikerült jól, csupán annyit jelent, hogy az árnyék tudatos, és teljesen a markában tartja, nos... hordozóját. Ha így állunk kell lennie valami módnak, ami kordában tartja a lényt, és amire most telibe ránéz a férfi. Ismét leguggol, pedig gyomra szűkül össze, és a verejték csordogál gerince mentén, ahogy a pár perccel ezelőtti érzés ismét felüti a fejét, de őszintén szólva, jobban fél attól, mit kap, ha nem tesz meg 100%-ot ezért a lányért, de inkább a lényért, mint magától a lénytől. Ironikus.
A tömb mozdul és fordul az árnyék felé, ami csupán valóban egy árnyéknak tűnik a lány alakjával. Egyértelmű, hogy a következő szavak neki szólnak.
"A fény az ellenséged?"

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=860854#post860854][b]Mesélő - 2023.03.16. 21:58[/b][/url]

Minden szavát úgy írja a penna, mintha az élete múlna rajta. Őszintén, nem áll messze a valóságtól: bár nem az ő élete, hanem a tulajdonosáé, de majdnem ugyanaz.
Fél szemöldöke emelkedik meg az árnyék reakciójára. Tehát érti azt, amit mondanak neki, és olvasni is tud. Valószínűleg az alapvető képességek, a gazdatest miatt vannak elsajátítva, tehát, amit a lány tud, azt tudja az árnyék is. Ez igen fontos lehet, leírásra is kerül, azonban nem hagyja annyiban, bármennyire látható, hogy az árnyék meg van sértődve. Vagy csak túl büszke.
Válla felett sandít a nyikhajra, aki valószínűleg tényleg elaludt - és ettől mérhetetlen dühöt érez belül -, majd vissza az árnyékra. Egyetlen pillanatra fut át az agyán, hogy itt lenne az alkalma kamatostul visszafizetni azt, amit a rellonostól kapott, de el is veti. A fiú sokkal gyorsabb nála, és ki tudja, milyen fiolákat hord a zsebében - a dühe ettől még nem lankad, hogy lebeszéli magát a legnagyobb hülyeségről, ami csak eszébe juthat, hiszen ennyire ne érezze magát otthon az a pöcs! Fejét rázza meg. Az árnyék a lényeg, ami az ő érdeklődését is felkeltette.
A penna mozdul: "Ugye tudod, ha nem hagyod a gazdatested élni, rendesen aludni, előbb vagy utóbb meghal, és halsz vele? Jobban járnál, ha kommunikálnál."
Elég csak ránézni a megviselt lányra, valamint a nemrég elhangzott szavak sem arra engednek utalni, hogy minden szivárvány és póni kettejük között. Azonban, ahogy eddig ki lehetett venni, Aladár a saját érdekeit nézi - és mi más lenne a saját érdeke, mint életben maradni? Joseph kötve hiszi, hogyha a lány meghal, az árnyék túlélheti, így másik taktikát választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=861043#post861043][b]Mesélő - 2023.03.20. 14:49[/b][/url]

Teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a lány arrébb lép az árnyékától, azonban arra felfigyel, hogy bár az árnyék nem mozdult, de nem vált le a testről. Halkan hümment, ahogy minden információ morzsát magába szív, amit csak kap az árnyéktól, aki éppen középső ujját mutogatja felé. Meg sem lepi, csak elhúzza a száját. A mutatványra kerekednek ki szemei, kicsit hátrébb is hőköl, majd jobban belegondolva, pár másodperc múlva vonja meg vállait.
"Valamiben meg kell halni."
Bár féli a halált, mint a kurva élet, de úgy van vele, hogy talán a határozottsága, ha más nem is, eltántorítja az árnyékot attól, hogy valóban komoly kárt tegyen benne. Véleménye szerint eddig is megvolt a képessége ahhoz, hogy megölje, mégsem tette meg, így... igyekszik azt mutatni, amit láttatni akar: a kemény és nem félős patkányt, hátha eredményt ér el vele.
Az árnyék láthatóan fordul el tőle, ő pedig felállva követi a mozgását, mert válla felett biztosan nem tud hátranézni - garantáltan egyensúlyát vesztve esne össze. Szemöldöke rebben meg, ahogy a lány haja mozogni kezd és az fordítani is kezd vele. Szeme kerekedik ki, a penna olyan gyorsasággal kezd írni, mint eddig még soha.
"Erő?" - a notesz a lány felé fordul, míg Joseph az árnyékra néz. "Mennyi idős vagy?" - fordul a tömb az árnyék felé, akit a lány valamiért Aladárnak nevez. A hideg rázza ettől a névtől, valahogy tiszteletlennek tartja a lénnyel szemben, de nem szól. Nem tud, és nem is merne, amíg a kígyó köztük terpeszkedik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=861217#post861217][b]Mesélő - 2023.03.24. 17:12[/b][/url]

Mindent összevetve, úgy érzi, ő van nyeregben. Fogalma sincs arról, mekkorát téved valójában, de amíg elhiszi, őszintén megmondom, áldásom rá. Ebben az esetben a hit tökéletes alapot ad arra, hogy Joseph az eszét használja, ami még megmaradt neki az ivástól, mintsem mást, amire először gondolt, amikor meglátta az előtte álló lányt. Hasznot kell abból húznia, amit a kígyó tett elé, és nem is rest ezt megtenni. Ki tudja? Talán még kap is a jutalomból valamennyit, és végre visszatérhet minden a régi kerékvágásba.
A hideg rázza ki, a félelem lesz úrrá rajta, ahogy az árnyék a lány lelegyintése után felé kezd kúszni, majd felfelé a falra. És ugyanazt mutogatja. A gondolat hirtelen fogalmazódik meg a fejében, gonoszkás vigyor kerül arcára.
"Erőt akarsz. És neke-, akarom mondani nekünk ez miért éri meg?"
Csak egyetlen pillanatra néz hátra, a kígyó irányába, mintha az képes lenne olvasni a fejében, vagy egyáltalán olvasni úgy, hogy nem is látja a tömböt, mert az az árnyék felé van fordítva. Fél tőle, és nem véletlenül. Azonban hamar összekapja magát és fordul is vissza a lényeg felé, aki ugyanazt mantrázza. Legszívesebben mindhármat elküldené a halál faszára innen, hogy nem kell ez neki, de akkor képmutató lenne: túlságosan érdekli az, amit elé hozott a nyikhaj. Oly' régen adatott meg, hogy tudását kamatoztassa, hogy agytekervényei ne az olcsó whisky körül forogjanak, hanem valami értelmesen is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863618#post863618][b]Mesélő - 2023.04.25. 16:20[/b][/url]

Száját húzza el a válaszra, ami elég egyértelmű, még az ő, alapvetően igen egyszerű agyának is. Mindössze oldalvást sandít a még mindig a kanapén heverésző kígyóra: ha sikerülne is neki bármit csinálni az előtte lévő entitással, biztosan az a féreg aratná le a babérokat, ő maximum a maradékból kaphat. De, ha így is van... még mindig jobb ez, mint meghalni, nemde? Féli a halált. Jobban, mint bármit, és tudja, ha nem cselekszik, akkor az vár rá. Nem kell kimondani senkinek ezt ahhoz, hogy egyértelmű legyen.
Semleges tekintettel nézi, ahogy az árnyék visszahúzódik. Morogva fordul a tömb felé, tépi le azt a lapot, amire a lány jegyzetelt, majd futja végig. Elég kevés. Lustán lépdelve indul az egyik könyvhalom felé, amik között turkálni is kezd, akár csak egy patkány motoszkál, míg meg nem találja azt, ami kell.
"Időre lesz szükségem, nem tudom mennyire."
A betűkből is érezhető a szégyen, ahogy megáll a kígyó mellett a jegyzettömb és a toll óvatosan érinti meg a kígyó kézfejét. Mindeközben Joseph feszülten várja a végítéletet, félelemtől telített tekintetét emeli a rellonosra, míg vár, a könyv mögé bújik.
Elias lassan mozdul, lesütött tekintettel néz a tömbre, fél szemöldöke emelkedik meg csupán kérdőn. A toll azonnal mozdul.
"Vizsgálnom kell a családfát, ameddig csak lehet, lehetséges összefüggéseket keresni más átkokkal. Kideríteni, hogy egyáltalán átok-e... hónapokra.
Csitul végül a sercegő hang, ahogy abbahagyja az írást.