Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=777953#post777953][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.10.13. 10:58[/b][/url]

Néha jól esik eltávolodni mindentől és mindenkitől. Amióta az Elite beköszönt az életemben, nincs egy perc nyugtom sem, valami mindig akad, amit meg kell oldani vagy ennek vagy annak. Rendben, be kell vallanom, hogy nem bánom, mert kurvára megmelengeti a szívemet a tudat, hogy tartozhatok valahova és valakikhez, akik nem néznek ki, mert pontosan olyan mértékben mások, mint én. Valaki külsőben, valaki a bensőjében, de valamiért minket akartak beszervezni, és ennek különösen örülök. De néha sok. Az egyetemről kicaplattam és rögtön az első kocsma ajtaját löktem be magam előtt, mert egyszerűen muszáj innom egyet. Egyetemistaként megtanulod rögtön, hogy melyik kocsma merre van, de nekem most pont rohadt mindegy, csak egy sörre vágyom és arra, hogy senki ne találjon meg pár órát.
Anyámék rögtön a beavatás után kerestek meg, hogy minden rendben van-e? Hogyne anyám, minden oké, éppen beléptettek egy olyan társaságba, amiről senkinek nem szólhatok egy szót sem, vállvetve harcolunk egymás mellett és egymásért, senkit nem támadhatsz hátba, nincsenek titkok. Akár egy szekta baszki, de mégsem az. Ez valami mélyebb és csodálatosabb, mert itt mindenki egymásért van, akármekkora is a szar kitartunk egymás mellett. Kitartanak mellettem. Lehet nem a barátaim - de -, de mégis tartozok valahova és nekem ez éppen elég. Szerintem itt még örülnek is a különlegességemnek, annak, hogy véla vagyok. Legalább ők, mert hogy én nem, az is biztos. Mindegy is, a levelet a legkedvesebben megválaszoltam anyámnak, majd másnap feladtam, és mindenki boldog volt, hogy a vértisztított fattyúval minden oké.
A pultnál telepedem le egy nő mellett, aki a következőt kéri, de a tekintete valamiért azt sugallja, hogy lehet nem kellene neki már. De ugye, ki vagyok én, hogy megmondjam ezt? Hiszen én is inni jöttem ide.
- Egy sör, négy cent whisky - adom le gyorsan a rendelést, amint elkapom a srác pillantását, majd a nő felé fordítom fejemet.
- Nehéz nap? - ennél szarabbul is kezdeményeztek már beszélgetést, nincs okom aggodalomra szerintem ezek után, és legalább egy olyan emberrel beszélgethetek talán, aki nem tudja ki vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=778588#post778588][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.10.20. 15:21[/b][/url]

Ahogy megkapom a rendelt italokat, a whiky-t el is tüntetem, az érzés, ahogy jólesően végig marja a torkomat, semmihez nem fogható, szemeimet is behunyom egy pillanatra, hogy mindenképpen át tudjam érezni az eme fájdalom adta boldogságot. Nem szoktam az alkoholhoz fordulni, talán egyszer voltam életemben berúgva is, de most kurvára megérdemlem, és bár nem tervezek berúgni, de bármi megeshet. A megszólított lány kissé homályos tekintetét emeli rám, nekem pedig széles mosoly jelenik meg ajkaimon, ahogy tudatosul bennem, hogy az, akitől egy mélybe menő, becsiccsentett beszélgetést vártam, talán még filozofáltunk is volna, az olyan részeg, kettőig alig lát. Vagy ha nem is ennyire részeg, de nagyon közel áll hozzá.
- Nekem mindennap az - nevetek fel halkan. Jobb kezembe veszem a korsót, egy pillanatra a hideg fut végig rajtam, ahogy meleg bőröm érinti a hideg korsót, de amilyen hamar jött, olyan hamar megy is az érzés, így boldogan emelem ajkaimhoz azt, és egy jókorát kortyolok belőle. A whisky teljesen jó volt kezdésnek, de mostantól csak a sör. Amit megtanultam, hogy nem szabad keverni a piákat, vagy ha megteszed, mert úgy alakul, akkor folyamatosan enned kell, az felszívja, és talán még a másnapot is megúszod. Miket tud a srác, mi? Hasznosítsátok gyerekek, még jól jöhet, ha ezt tudjátok. A felém nyújtott kezet csak azután fogom meg, hogy a korsót letettem, majd megrázom.
- Mihail Vladiszlav - engedem el a nő kezét, hogy visszatudjak térni sörömhöz, amiből ismét kortyolok egyet, de immár egy kisebbet.
- Látom jól lenni - kuncogok fel halkan, miközben a korsót elveszem ajkaimtól, majd a pulton koppan. Azt már tudjuk és láthatjuk is, hogy a mellettem ülő nem éppen szégyenlős, tekintettel arra, hogy úgy terült el a pulton akárha csak otthon lenne az ágyában éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=781332#post781332][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.20. 18:08[/b][/url]

Lehet ez így szarul hangzik, és mindenki annyira hiperszuper tökéletes dolognak tartja ezt a véla-dolgot, de mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak; egyáltalán nem az. Az emberek akaratlanul kedvesek veled, és közelednek feléd, nem azért, mert mennyire szimpatikus vagy nekik és tényleg megismernék milyen vagy valójában. Milyen vagy a virító kék szem és a fehér hajon túl. Nem, egyszerűen csak akarnak, de nem megismerni. Ilyen ez.
- Nem - nevetek fel a kérdésen. Nem azért jöttem idáig, hogy a problémáimat kitálaljam egy idegennek pár korty whisky után, plusz beszélni sem akarok róla. Nem pszichológushoz akartam leülni, csak egyszerűen beszélgetni bármi másról. Az időjárásról, a csillagképekről, még erről a baromság horoszkópról is beszélhetünk felőlem, csak ne arról, ami a mindennapjaimat körbeöleli. Mert itt helyben eret vágok.
- Eszed vágni, mint a beretva - bólintok egyet, oldalra sandítva mosolyodom el. - Fattyú vagyok, ez lenni. Oroszország, Ukrajna, Wales, Finnország - tárom szét a karomat halkan felnevetve, mert olyan felmenőkkel sem rendelkezhet mindenki, mint ami nekem kijutott. Ráadásul a fele utál, így még jobb a dolog, nem mintha bárkinek is hiányozna az a fél, de értitek. Attól még család, meg szeretet, boldogság, béka, plusz a többi nyálas szarság. Közös megegyezés volt szüleimtől a névválasztás, és bár néha nyelvtörőt okoz az embereknek, főleg a vezetéknevem, de én szeretem. Amióta fel tudtam fogni, hogy ez a nevem, szeretem, mert különleges és azért az elég para mégis, hogy Finnországban ezt a nevet kiabálják utánam, nem? Nem mintha anyám vagy apám neve jobb lenne.
Szóval a nő mönnyög, és amíg legyintget, nekem pont van annyi időm, hogy végig mérjem. A bőr szoknya nem takar sokat, éppen annyit, hogy felkeltse az érdeklődésemet, a felső pedig éppen annyira kihívó amennyire kell neki. Ha pasizni jött ide, akkor biztosan sikerrel megy haza.
- Miért inni le magad? - a korsó fülére fogok, de még nem emelem ajkaimhoz azt, csak kell egy pont, amibe kapaszkodhatok, mielőtt olyat teszek, amit nem szabad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=781663#post781663][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.24. 10:45[/b][/url]

Meredten bámulom az egyszerű mozdulatot, ahogy a pár rakoncátlan tincset helyére rakja, hogy ne zavarják. A mozdulat egyszerű, mégis van benne valami plusz, ami már el is veszi az értelmét annak, hogy egyáltalán beszélni kellene a problémáimról. Minek? Teljesen feleslegesen koptatnám a számat, hiszen az én problémáim nem merülnek ki abban, hogy elfogyott a kedvenc rúzsom a boltban - már bocs -, és nem is olyan, hogy összevesztem a szüleimmel. Szeretem a szüleimet, de az egész életem egy veszekedés velük.
Halovány mosollyal fogadom az igen határozott tudom szócskát. Rendben, tehát tudja. Szomorú, de a nő egyre jobban kelti fel érdeklődésemet, ahelyett, hogy az egész lankadna. - Fattyú - bólintok egy határozottat. Soha nem zavart, hogy túl sok minden és mindenki van bennem, mert talán az egyetlen véla vagyok, aki szereti a származását, de a vértisztítás még engem is undorral tölt el. Nem akarok vért tisztítani, nem egy szexrabszolga vagyok, akinek egyetlen feladata az - jelen esetben -, hogy fenntartsa a tiszta vélavért, mert a nagyanyja ezt várja tőle. Na meg a nagy faszt! Nem fogok azért vélával hálni, mert ők az mondták. Ha én akarom, akkor rendben van, de egyelőre a véla, akivel találkoztam az férfi. És ez a fasz Machay meg inkább ne is nemzzen gyerekeket.
Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre. Szóval szerelmi bánat. - Ezek szerint lenni érzések, ha szerelmi bánatod lenni most - az egész gyorsan fogalmazódik meg bennem, át sem gondolom - nyilván nem, mikor szoktam? A nő álla alá nyúlok, és tekintettel arra, hogy talán jobban be van rúgva, mint kellene neki, talán könnyűszerrel fordítom magam felé arcát, hogy végül egy olyan csodálatos mosolyt küldjek felé, amit még én is szégyellek.
- Én kifogásom, hogy véla lenni - mosolyom szélesebb lesz ugyan, de a vélamágia nem növekszik. Nem növekedhet, mert a karkötő rögtön szól, és akkor nekem jajaj lesz, ha rájönnek a csúnya minisztériumos bácsik a használatra. Ujjam elveszem a lány álláról, hogy tenyeremet arcára simítsam, ujjaim a tincsek közé szánkázzon. - Szerelmes lenni a férfiba még? - nem engedem el tekintetét, mert az őszinte válasz így is garantált, mégis látni akarom tekintetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=802272#post802272][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.01. 13:14[/b][/url]

Egyszer csak feljött az ötlet az egyik megbeszélésen, fogalmam sincs kitől vagy miért, de osztatlan sikert aratott. A licitből bejött összeg nagy részét eladományoztuk, ahogy az tervben volt, a Pizzériának kifizettem a megbeszélt összeget belőle, és még így is maradt. Meglepően sok, szóval vállat vontam és közöltem, hogy akkor megyünk a tavaszi szünet utolsó napjaiban, és ha bejön, akkor nyomunk egyet nyáron is, mert akkor talán már értelme is lenne. A szállás nincs túlcicomázva, annyira sokan sem vagyunk, hála Merlinnek, szóval megdumáltam a tulajdonossal, hogy mind a két faházat kibérelem a telken. Semmi extra, mindkettő alap felszereltségű, mégis minden van benne, ami kellhet, például külön fürdők, konyha. Nagyobb udvar, mint amire számítottam a képekből, de szemmel láthatóan a képek csalókák, mert természetesen elmentem megnézni, hogy mégis hova viszem a bagázst. Megelégedtem, letettem a foglalót, visszautaztam, és most itt vagyunk.
Sporttáskámat dobom vállamra, amíg megvárom, hogy mindenki leszálljon a vonatról. Igazából nem tudom, hogy ez átgondolt volt-e részemről, hiszen, ha valamiért ezek egymás torkának ugranak, akkor simán leülök egy pofa sörrel és végig nézem. Aligha fogom megoldani a konfliktusaikat vagy a problémáikat, oldják meg maguknak, én meg élvezni fogom a műsort, egészen addig, amíg úgy ítélem meg, hogy nekem ebből nem származhat bajom. A vonatról leszállók pillantását érzem magamon folyamatosan, direkt pillantok abba az irányba, amerre majd mennünk kell. Zavartalan túrom elő cigarettámat és dugok egy szálat ajkaim közé, miközben visszavezetem tekintetem a vonat felé. Halványan elmosolyodva gyújtom meg a szálat, a többiek felé fordulok, végül szó nélkül indulok el a szállás felé. A kis utca nincs messze tőlünk, ha van 150 méter, talán sokat is mondok, habozás nélkül nyitok be a kertbe, ahol a két ház néz vissza ránk. Táskámat a ping-pong asztalra dobom, türelmesen várom meg, hogy mindenki kihüledezze magát, lepakoljon valami vízszintes felületre, végül végre megszólalok.
- Ha elhagyjátok a szállást, szóltok előtte, de felőlem odamentek, ahova szeretnétek, és azt csináltok, amit szeretnétek, addig, amíg úgy gondoljátok - kékjeim állapodnak meg Isaac-en, mosolyom szélesebb lesz, miközben a srácra kacsintok. - A nagyobb ház két szobás, hat férőhelyes, szóval... Isaac, Benett, Karola, Péter és Márk a tiétek, de nem szeretnék kiabálásra kelni - állapodik meg Márkon is és Karolán is a tekintetem pár másodpercre, csak hogy értsék a célzást, mert felőlem lehetnek jóban éppen vagy rosszban, akkor sem szeretnék arra kelni. Utána tök nehezen alszok vissza, és kell a szépítő alvás. - Átmentek azon a kapun - biccentek fejemmel balra. - És ott a Balaton, lehetőleg ne fulladjon meg senki - még véletlenül se, folytatnám, de inkább elharapom a mondatot, majd kabátzsebemből túrom elő a kulcsot és lépek vele Karola elé.
- Ne hagyd el, kérlek - eresztek meg egy elbűvölő mosolyt, majd cigarettámat ajkaim közé biggyesztve huppanok fel az asztalra. Kékjeimet meglepően vidáman vezetem végig a társaságon, talán nem is lesz ez olyan rossz, mint amilyennek egyelőre kinéz.
- Arra gondoltam, hogy mivel ez az első, közös, romantikus esténk együtt, kezdhetnénk egy tábortűzzel és valami kaja sütéssel, mint valami elcsépelt filmben - morgom bajszom alatt az utolsó pár szót, tekintetem végül Beliánon állapodik meg. Milyen meglepő. Oldalra biccentett fejjel, halvány mosollyal, de azzal a csodálatossal, bizony, szólalok meg. - Benne vagytok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805670#post805670][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 07:31[/b][/url]

Mondhatnám, hogy minden zökkenőmentesen ment a csávóval, de akkor kicsit hazudnék. Elég nagyot igazából. A lekezelő és faszfej stílus igenis működőképes, de csak akkor, ha azt én csinálom a másikkal, így amikor a hangnem egy olyan szintet ütött meg, ami nekem nem tetszik, kissé megrebbent a szemöldököm a csókára. És a hangszínt még el is tudtam volna fogadni, csak ugye, ha mindezek mellé még jön a vádaskodás is, miszerint elloptuk azt, amit akartunk és azért nem volt a helyszínen, elég nehezen viseli a megtépázott kis szívem. Lényegtelen, sikerült elrendezni, a pasi is megértette, hogy még egy ilyen és valószínűleg nem velem fog találkozni legközelebb, csak azért, hogy a miheztartást tisztázzuk. Jó dolgok a kapcsolatok, van is belőlük éppen elég, talán még több is, mint amennyi indokolt lenne, de azt nem szeretem, ha hülyének vagyok nézve. De egy kis vélamágia és máris megoldódott a probléma, a faszi készségesen bólogatott minden szavamra, a kis üzenetet pedig, érzem a zsigereimben, hiánytalanul átadta annak, aki őt küldte.
Mivel a napom nagy részét az egyetemen töltöttem, majd jött ez a semmirekellő, akinek a vadáskodásától felállt a szőr a hátamon, hirtelen döntés alapján ülök éppen az Est Caféban. A hely lassan telik meg fiatalokkal - nagyon-nagyon fiatalokkal -, a zene egyre hangosabb és hangosabb, lassan levegőt is alig lehet kapni. Kékjeim vándorolnak az órára, meglepődve konstatálom, hogy nagyjából két órája már annak, hogy itt rontom a levegőt. 9 óra és az emberek csak jönnek, mintha nem lenne jobb dolguk. Jobb kezembe véve a korsómat sétálok ki a hely elé, hogy a jól megérdemelt cigaretta vége felizzon, majd mélyet szívjak belőle. Vissza kellene menni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805685#post805685][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 09:42[/b][/url]

Kevés esélyt látom arra, hogy visszamegyek. A tömeg ahelyett, hogy csökkenne, mert az emberek mondjuk tovább mennek, inkább csak tódulnak befelé. Vissza kellene mennem. Csak még nem találtam ki a hazugságot, amit mondok, hogy miért maradtam el ilyen sokáig. Az egyetem itt már nem játszik, mert aligha marad az ember este 9-ig az egyetemen. Elhúzott ajkaim közé ficcentem a cigarettát, majd kissé megilletődött tekintetemet emelem az előttem elhaladó lánytömegre, akik nem feltétlen diszkréten ecsetelik, hogy mennyire megdugnának. Rendben, ideje lenne hozzászoknom, hogy a muglik mennyivel nehezebben is viselik ezt, vagy csak egyszerűen ennyire barmok. Még nem sikerült eldöntenem melyik a kettő közül, és mielőtt valaki rám rúgná az ajtót, elmondom; ő teljesen más. Ő az enyém. Hozzám tartozik, így nyilvánvalóan nem a barmok kategóriáját erősíti. Én meg hazudni készülök neki, nehogy meg tudja, hogy az Elite miatt maradtam sokáig, ez egy remek kapcsolat kezdete, bár van, ami sohasem változik. Talán én is ilyen vagyok, még annak ellenére is, hogy mellette talán képes lennék rá. Akarok egyáltalán változni?
Kékjeim zuttyannak a bejáratról a lányra, aki megszólít. Lepillantok rá, arcomon széles vigyor terül el, majd lehunyt szemekkel, halkan kuncogok fel. Nos, így is lehet udvarolni, legalább nem kerülgetjük a forró kását. Szövetkabátom zsebébe süllyesztem kezemet, majd egy szó nélkül kattintom az öngyújtót, hogy felé tartsam a kis lángot.
- Nagyon egyértelműen udvarolsz, mondták már? - amint felizzik a cigaretta vége süllyesztem vissza zsebembe, kezemet is benne hagyva. Meglepően hűvös van, ahhoz képest, hogy elméletileg ez a kurva tavasz már bekopogott, a csaj előttem meg úgy van felöltözve, mintha éppen most menne egy 40 fokos strandra. Szemöldököm ívesen emelkedik meg, ahogy végig mérem, végül ajkaim közé biggyesztem a cigarettát, mélyet szívok belőle, majd ujjaim közé csippentve fürkészem tovább a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805697#post805697][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 11:47[/b][/url]

Az ilyen nagyon kis diszkrét bókok mindig jól esnek a lelkemnek. Kinek ne esne jól, no? Bár a tényen nem változtat, hogy ránézek a csajra és kiráz a hideg, és amire a legjobban vágyok az egy forró zuhany. Mondjuk Beliánnal éppenséggel, ha már ennyire belejöttünk a gazdálkodós életmódba, akkor használjuk ki. Halványan mosolyodom el, fejemet kissé megrázva igyekszem elvonatkoztatni az előttem felbukkanó képektől, amik akaratlan törnek fel agyamban. Ja, ez így egyáltalán nem lesz jó, én meg éppen arra készülök, hogy az arcába hazudok arról, hol voltam eddig.
- Micsoda életbölcsesség - csettintek egyet nyelvemmel. Töretlen mosollyal figyelem, és bár a végig mérés még mindig a ruházatának szól, felőlem annak könyveli el magában, aminek akarja. Zsebembe töszködött kezemmel húzom még jobban magam elé a szövetkabátomat. Bassza meg, már ennyitől megfázok, esküszöm.
- Nem, ma éppenséggel nem csak te - forgatom meg szemeimet diszkréten. - De már hozzászoktam - rosszallóan csóválom meg fejemet, mosolyom ugyanúgy szám szegletében ül, mert természetesen nem veszem rossz néven ezeket a megszólalásokat, teljesen mindegy az illető neve. Korsómat emelem ajkaimhoz, hogy egy jókorát kortyoljak a sárgálló italból, majd kékjeimet vezessem vissza az előttem állóra. Hangosan nevetek fel. Ez komoly? Lestoppoltak? Vajon hány évesek lehetnek? Fejemet fordítom a bejárat felé, mintha még láthatnám a betopogó lányokat, de persze, már sehol senki, így visszafordulok váratlan beszélgetőpartnerem felé.
- Egy stoppolásnak senki nem mondhat ellent - halálos komolysággal bólintok pár aprót. - Landolhat az ágyamban, de egyelőre én itt vagyok, szóval fázni fog - vonom meg vállaimat. A kérdésre megrebben szemöldököm és halványan elmosolyodom.
- A hihetetlen csáberőmnek köszönhető. Megmutatom, csak... - pillantásom jár körbe a környéken, végül egy nagyobb fiútársaságon állapodik meg, akik még hallótávolságon belül is vannak. - Oké, meg van. Mit kérsz inni? - a választ várva biccentem oldalra fejemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805742#post805742][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 16:17[/b][/url]

Mindent lehet rám mondani. Mármint komolyan mindent, mert egyszer zabálnivaló vagyok, majd a következő pillanatban puszta kézzel tépném fel a torkodat, de ez nem a te hibád, egyszerűen ilyen vagyok. Na de, a lényeg, amiért tényleg mindent lehet rám mondani, csak ezt kiemelném a minden közül, hogy türelmes vagyok. Meglepően türelmes, ezért viselem talán ilyen visszafogottan az ilyesfajta megjegyzéseket, vagy ahogy mindenki bámul folyamatosan, végig mérnek, mint egy darab húst, pedig nekem is vannak ám érzelmeim! Néha. Mostanában egyre gyakrabban, ezt köszönjük meg Helvey-nek később.
- Szóval vodkanarancs - aprót biccentek felé, majd a hiperkemény társaság felé lépkedek, ajkaim közé biggyesztem a cigarettámat. A társaság hangos, irritáló és fel áll a szőr a hátamon tőlük, de mindegyikben olyan könnyen lehet olvasni, hogy már szinte fáj, amiért nincs bennük semmi kihívás. Minden társaságnak van egy központi figurája, akár elismerik, akár nem, de általában az ő szava dönt mindenben. Túl könnyen találtam meg ezt a figurát, pedig csak rájuk néztem. A srác magas, de még így is alacsonyabb nálam - meglepő -, felnyírt haja van, a hideg ellenére egy bőrdzseki van csak rajta, szája szegletében ficeg cigarettája, amit akkor sem vesz ki, amikor beszél, hozzá sem nyúl. Gusztustalan. Megböködöm a vele szemben állót, majd amikor az hátra fordul, zavartalan siklok be a kemény mag közepébe. Elkapom a srác barnáit, apró mosolyt engedek meg magamnak, amely sajnos elbűvölő. Cigarettámat csippentem ujjaim közé.
- A barátnőm - fordulok kissé újdonsült ismerősöm felé, hogy a srác is láthassa. - Vodkanarancsot szeretne inni, rostos naranccsal. Megtennéd nekem, hogy hozol neki egyet? - az apró bólintást igennek veszem, legédesebb mosolyomat eresztem meg feléjük, majd kilépve a bűvös körből, odavetve vállam felett egy "kösz"-t, sétálok vissza.
- A rendelésed leadva - az utolsó kortyot iszom ki a korsóból, majd mielőtt a srác bemehetne az ajtón kapom el a karját és fordítom magam felé. - Ezt is vidd a pulthoz, kérlek - somolygok kicsit neki, majd a mágiámat teljesen visszavéve állok meg ismét a lány előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805828#post805828][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.17. 09:45[/b][/url]

A srác elmegy a korsóval, könnyű léptekkel battyogok vissza újdonsült ismerősöm felé, hogy érdemben is reagálhassak arra a mondatra, amit egyáltalán nem értek. Mi az, hogy szintet léptünk? Ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy megszólalnék, de végül összezárom azokat, mert fogalmam sincs, hogy tegyem fel a kérdést úgy, hogy ne tűnjek annyira értetlennek, mint amilyen tényleg vagyok. Aztán végül rá kell jönnöm, hogy nem érdekel, így a csikket elnyomom, a kukába hajítom, végül visszafordulok felé.
- Én mondjuk egyáltalán nem gondolkodtam ilyenben, de ahogy érzed - vonom meg vállamat, szemtelen vigyorom csak nő arcomon, ahogy rákérdez a hogyanra is. Hát, erről beszélgethetnénk mélyebbre menőbben, csak felesleges, mert nyilvánvalóan nem fogom neki elmondani. Ahogy nagyon ritkán mondom el bárkinek is, hogy mi vagyok. Ez alól aligha egy idegen lesz hirtelen a kivétel, szóval... - Mondtam, a csáberőm - kékjeim villannak a srácra, aki felénk hozza a sárgás italt. Elégedett mosollyal pillantok a srácra, aki visszamosolyog, mintha világi spanok lennénk, esetleg még többek is, majd a csaj felé nyújtja a poharat, amit elvesz, és végre el is takarodik innen az unszimpatikus semmirekellő. Ah, hogy lehet egy embernek ennyire tenyérbemászó képe? Csoda, hogy rá esett a megtisztelőt feladat?
- Mire vagy kíváncsi? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, ahogy arcát fürkészem. Mint mondtam, elmondani nyilván nem fogom, ha boszorkány és rájön, de nem kérdez rá, akkor is ugyanott tartunk, mintha nem is tudna róla. Aligha fogom kiírni a homlokomra, hogy véla vagyok, és mindenki ehhez tartsa magát. Nem, nem hülyültem meg. Akkor oda a szórakozásnak a legetikusabb formája, és sajnos nem vagyok hajlandó megválni tőle. Mert ugye abba még senki nem halt bele, hogy meghívott egy italra egy lányt.
- Mi van? - nevetek fel hangosan. - Nem vagyok cirkuszi szám, elégedj meg ennyivel - mosolygok tovább, hangomban nincs sértődöttség, sem rosszallás, még bunkónak sem mondanám, egyszerű tényeket közlök. Nem fogok minden jelenlévőt megvélázni, azért ennél több eszem van, főleg, hogy a karkötő természetesen jobb csuklómon virít. Esélyem sem lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806376#post806376][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.20. 21:34[/b][/url]

Csak párat bólintok, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy mennyire nem hiszi el. Majd hülye leszek bevallani bármit is, amikor abban sem vagyok biztos, hogy ő egyáltalán tudja mi fán terem egy véla. Ha meg egy muglinak mondom el, akkor meg engem vesznek elő. Bár a tényen így sem változtat, hogy nem különösebben érdekel, hogy tudja-e, sejti-e, boszorkány-e, vagy egyszerű mugli, nem szoktam villogni a vélaságommal. Nincs mire. Nevetésére emelkedik meg szemöldököm, megvonom vállamat, még fejemen is aprót rázok, amolyan visszajelzésként, hogy nincs probléma, nevetgéljen csak a válaszon, kérjen bocsánatot, de akkor sem fogom úgy szórakoztatni, ahogy ő szeretné. Lehet, hogy más fajba tartozom, de hülye még nem lettem ettől, úgyhogy a műsornak vége. Még akkor is, ha a srác mindezek után akarva, akaratlan, teljesen mindegy, ide-idepillantgat továbbra is. Látod? A csáberőm.
Hangos nevetésre fordítom fejemet a bejárat felé. Az előttem álló már az ajtót nézi, amikor nekem még csak megpillantják kékjeim a lánycsapatot, akik fennhangon közölték, hogy tenném őket magamévá. Kár, hogy engem erről nem kérdeztek meg, lenne egy-két szavam ehhez, de aligha fogom bele kiabálni az arcukba. Majd ha felidegesítenek, akkor maximum. A lány csapat feje ide-oda jár, ahogy keresnek valamit, éppen felnevetnék, hogy mennyire szánalmasan keresnek bárkit is, de szerencsétlen akárki, amikor megállapodik a pillantásuk rajtam, és rögtön visszatartom a nevetésem, mert így már egyáltalán nem olyan vicces a helyzet, mint az elején volt. A rózsaszín ruha úgy suhan felém, mintha az elhatározás, amely megszületett benne hajtaná előre, nem az, hogy ma mennyire, de meg lesz dugva. Végül is, emlegethetjük egy lapon a kettőt egymással, ez is egyfajta elhatározás, szomorú, hogy ehhez én is kellek. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy közelebb és közelebb ér, már kezdeném gondolatban megfogalmazni, hogy mondjam el szépen és kedvesen, hogy takarodjon, amikor megérzem tarkómon a lágy érintést. Megilletődve pillantok az előttem állóra, eléggé előre kell görnyednem, hogy elérjen, de hagyom végül, hogy ajkai érintsék az enyémet, de a csók nem kap viszonzást. Halvány mosollyal ajkaimon rázom meg fejemet, ahogy visszaereszkedik.
- Nem mondom, hogy kösz – egyenesedem ki, majd újdonsült ismerősöm tekintetét követve emelem kékjeimet a lány csapat irányába. Mrs. Rózsaszín bamba arccal áll a két tűz között, én pedig szinte már megsajnálom. Kezemet húzom ki kabátom zsebéből, intek neki egyet egy elbűvölő mosollyal, majd a nő után nézek.
- Nincs mit – nem mintha meg kellett volna erőltetnem magam érte. – Majd máskor esetleg, most várnak rám otthon – és ennyi izgalom mára éppen elég volt, csak hadd aludjak el abban az ölelésben, amit a legjobban kívánok most. Így ezzel a lendülettel intek egyet a nőnek és indulok el a hopponálási pont felé. Mert minél előbb, annál jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806377#post806377][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.20. 21:35[/b][/url]

Mosolyogva sandítok Beliánra, amikor leesik neki a mondandóm, de a vidám görbe azonnal arcomra fagy, ahogy Márk megszólal. Szemöldököm szalad az égig, hitetlenkedve szuggerálom a srácot, és meglepő, de türelmesen megvárom, amíg mindenki a mondandója végére ér, mindenki tud reflektálni mindenre. Az agyam ilyenkor, mint egy szivacs, szívja magába az információt, így nem kell attól tartanom, hogy bárkit is kihagynék véletlenül. Tekintetem vándorol végig a társaságon, éppen azon megállapodva, aki éppen szót kap. Mindenki belelkesül, és amint szervezkedni kezdenek, elmosolyodom, mennyire aranyosak már(!), majd egy könnyed mozdulattal huppanok le az asztalról. Komótos léptekkel battyogok Karola és Márk kettőséhez, megtorpanok előttük, meghatódva pillogok rájuk pár másodpercig, meg kell őket zabálni menten, de tényleg. Mosolyom kiszélesedik, ahogy sikerül elkapnom Márk pillantását, mielőtt Karolával elindulhatnának bármerre is.
- Hálás vagyok, amiért ennyire aggódsz azért, hogy legyen zöldség is Isaacnek – oldalra biccentem fejemet, ahogy elmélyülök a rám szegezett kékekben. – De a modorodon igen sok javítani való van. Nem szeretném, ha megint az történne, ami a pizzériában, szóval… moderáld magad egy kicsit, kérlek – hangom kedves, nincs benne semmi fenyegető, esetleg számonkérő vagy bunkó, egyszerű csevej hangnemet ütök meg, mintha valóban cseverésznénk. Választ sem várva lépek el tőlük, majd pár lépést hátrálva ismét végig járatom tekintetemet a többieken. Ha Márk továbbra is ezt a stílust hozza, lehet nem húst meg zöldséget kell majd vennem, hanem nagyon gyorsan keresni egy gyógyítót és kérni valami idegnyugtatót. És hogy pont most nincs itt Nora, pedig soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondanám, hogy hiányzik. Szemeimet megdörzsölöm, végül Isaac-re emelem pillantásomat.
- Én megyek Isaac-el vásárolni, ti addig rakjátok össze a többit. Ott a tűzrakó hely – mutatok a megfelelő irányba, majd a nagyobb ház felé fordulok. – A nagyobb ház túloldalán pedig van egy tároló, amiben találtok székeket és asztalt. És kérek mindenkit, ne folyjon vér, mire visszaérek – szélesen mosolyodom el, miközben a navinésre sandítok, hogy meglássam reakcióját, miszerint édeskettesben fogunk vásárolni. Nem élvezem sokáig a látványt, az asztalhoz lépve kapom fel a táskámat, majd vállamra dobva azt lépkedek Isaac elé.
- Dobd le a cuccod, húsz perc múlva találkozunk a kapunál – halvány mosolyt engedek meg magamnak, ismét egy diszkrét kacsintást kap csupán, majd szó nélkül indulok el a ház felé, remélve, hogy Belián is szó nélkül követ. Talán annyira nem sokkoltam le, hogy tud mozogni magától is, és nem kell noszogatni. Fogom én a napokban eleget noszogatni mindenre is, szóval legalább még ma hadd ússzam meg a napot mindenféle megerőltetés nélkül. Könnyedén dugom be a kulcsot a zárba, majd nyitom ki az ajtót. A táskámat rögtön az egyik székre dobom, majd elvágódom az ágyon, nézzen körbe megint a halál. Egyszer már láttam mindkét házat, még sok is volt. Nagyot szusszanva fordítom fejemet Belián felé.
- Melyik oldalon szeretnél aludni? – mivel egy ágy van, szerencsére a választási lehetőségeink valóban csak eddig terjednek. Zseniális napoknak nézünk elébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835883#post835883][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.08.18. 16:57[/b][/url]

Nem feltétlen úgy alakult a mai este, ahogy azt alapvetően terveztük. Az utolsó pillanatban szóltak, hogy a hajóra szerveződő party kicsit más fordulatot fog venni, ám be kell látnom, egyáltalán nem erre számítottam. Ezért probléma, hogyha egy kibaszott pocsolyában kell megtalálni a megfelelő helyszínt, nem a tengeren vagy óceánon. Azonban kikötés volt, hogy mindenképpen magyarországi legyen a helyszín - ha már eljöttek idáig -, így igencsak leszűkült a repertoár.
A kinti levegő éppen annyira hűvös, hogy a társaságnak meg se forduljon a fejében - nyilvánvalóan, mivel én kint szeretnék ülni -, hogy esetleg bent folytassuk a kellemes csevegést - ami inkább arról szól, hogy ki mekkorát bulizott a hétvégén. Halkan nevetek fel valami elcsépelt sztorin, amit már sokadjára hallgatok végig, ajkaimat lassan érinti a kristálypohár pereme, ahogy beleiszok a whiskybe. A jég egyetlen pillanatra érinti meg felső ajkamat, jóleső érzést hagyva maga után. Csak oldalra sandítok a hangosabb társaságra, ami elhalad mellettünk, felső ajkam alig láthatóan húzódik feljebb, ahogy kritikán alulian röhögnek fel. Szememet forgatom meg észrevétlen, majd fordulok vissza az asztaltársaság felé, hogy kékjeim kapják el a lány pillantását, aki kérdő tekintetét szegezi rám, míg feje óvatosan billen a tánctér irányába. Egy visszafogott mosolyt eresztek meg neki, míg mutatóujjam lendül a levegőbe, hogy várjon egy pillanatot, legyen szíves, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, miközben felállok és habozás nélkül dobom le zakómat a pad szélére, míg mellém ér.
Lejjebb hajolva hallgatom szavait, amit nekem intéz, de a basszustól aligha érthető. Csípőm tökéletesen mozdul a ritmusra, a lányt is magammal mozgatom, véletlenül se csússzunk el egymástól, mert az egyáltalán nem férne bele abba, amit éppen mutatok - és ami az elvárás. A dal még nem ér véget, mikor a mikrofon recseg be a dallamnak csúfolandó basszus közepébe. Csípőm jár még aprókat ide-oda, mielőtt lassítva megállnék, ugyanolyan értetlen pillantást kap tőlem a lány, mint amilyet ő intéz nekem. Mégis mire számít? Honnan az istenből tudjam, hogy mi van, amikor végig mellette voltam? Ostoba. Végül elnyílt ajkakkal kapom fel fejemet, ahogy a körítés nélkül meghallom nevemet, majd az utána következő szavakat - a 2-es asztal küldi nekem, hogy otthon érezzem magam. A dallam eleje elég, hogy azonnal felismerjem a dalt, a hangszórók felé fordulok először hitetlen nevetve, majd az asztalhoz, középső ujjam tökéletes eleganciával lendül a magasba, miközben csípőm már mozog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835901#post835901][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.08.19. 00:30[/b][/url]

A probléma az ilyen alkalmakkal, hogy sokkalta többen vagyunk, mint indokolt lenne. Belibbennek az országba, azonnal megtalálnak - végül is nem titok, hogy itt tartózkodom -, majd minden jöttmentet összeszednek, akik éppen hagyják, hogy megdugják őket. Cserébe nem kérnek mást, mint pár napos fényűzést, amit nálunk éppen pont megtalál.
És mégis ezek a barmok azok, akik ismerik azt az oldalamat, amit csak és kizárólag Oroszországban vagyok képes megmutatni. A zene mégis magával ragad, Gazirovka mindig tudta hogy vegyen le a lábamról - így engedelmeskedve a Neboblaka ritmusának mozgok, és hagyom, hogy a fedélzeten tartózkodók rajtam legeltessék a szemüket, míg meg nem jön a bátorságuk ahhoz, hogy körénk gyűljenek és csatlakozzanak. A legjobb, hogy nem kell sokat várni erre, így pont megfelelő ürügyként szolgál, hogy a dal végeztével lelépjek a színről; már csak azért is, mert hozzám értek. Arcomon undorral siklok a testek között, csak remélem, hogy senki nem ájul be mögöttem, amiért elmentem mellette. Bár lássuk be, igencsak érthető lenne.
Hajamba túrva, halkat szusszanva érek ki végül a tömeg közepéről. Mély levegőt veszek, az előttem elhaladó pincér kezében levő tálcáról veszek le egy felest és döntöm le. Vodka - remek ízlésre vall, bárkinek is ment volna. Halvány mosoly pihen ajkaimon, ami végül nevetéssé növi ki magát - tincseimen borzolva egyet fordulok meg, hogy kis kerülővel menjek vissza az asztalhoz, mikor valakinek az érintését érzem meg ismét vállamon. Ciccenek egyet, hogy kifejezzem nem tetszésemet, ámbár nem valószínű, hogy meghallja, így kis - elég egyértelmű - undorral arcomon fordulok hátra; és az undort azonnal felváltja az őszinte meglepettség, ahogy meglátom az ismerős mozgást és a homokszőke tincseket eltűnni a saroknál. Fél szavakat hallok meg csupán az illetőtől, aki nekem intézi szavait. Sokkal jobban leköt a srác, aki csak pár pillanattal ezelőtt tűnt el a látóteremből a túlontúl ismerős mozgással. Kékjeim esnek beszélgetőpartneremre, hogy legalább elhitessem, hogy figyelek, de pillantásom minduntalan zizzennek a sarok felé - mégis mit keresne egy ilyen elbaszott helyen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=835936#post835936][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.08.19. 18:53[/b][/url]

Olyan maszkot vagyok képes felölteni az ilyen események alkalmával, amin keresztül senki nem láthat át. Ez mindössze azért szükséges, hogy ráerősítsek a családomról kialakult képre, valamint a nevünkhöz köthető kifogástalanságra. Mint Sztravinszkij, rengeteg mindent nem engedhetek meg magamnak, amit a velem egyidősek, hiába beszélünk huszonévekről. Vannak kötelességeim, amiknek eleget kell tennem, és nem feltétlen az elvárások miatt, mindössze azért, mert belém ivódott a családom példája. Nehéz ilyen elvárásoknak megfelelni, sőt, még eleget is tenni nekik, minden erődet felemésztik, de sokkalta másabb a helyzet, ha beleszületsz ebbe a helyzetbe - mikor minden mozdulatodról üvölt, hogy elképesztő vagy.
Kivéve akkor, ha a kézfejedre cseppen valami fentről, ami még végig is folyik a testrészen. Tekintetem kissé kikerekedik, ahogy megérzem, lustán és lassan emelem fel kezemet, hogy ránézhessek a folyadékra. Az átlátszó folyadékra. Kékjeim zizzennek feljebb, fejem is hátrébb biccen, hogy felnézzek, és lássam meg Reinert, aki éppen lehúzza a feles pohár tartalmát, majd olyan gyönyörű - és felejthetetlen - fintort enged meg magának, ami nevetésre késztet. Halkan, és diszkréten, lazán ökölbe szorított kezemet emelem szám elé, hogy köhögjek kicsit, palástolva, hogy majdnem szembe nevettem a férfit. Bólintok egyet kérdésére, hogy jól vagyok-e. Elnézést kérek, majd surranok el mellette, már-már betegesen figyelve arra, hogy véletlenül se érjek hozzá.
Arra a részre lépek, amerre Reiner eltűnt. A fedélzeti fények pár lépés után ide már nem érnek el, így a félhomályban állok meg a másik oldalon, kékjeim ide-oda járnak, míg meg nem látom a lépcsőt. Somolyogva lépek az első lépcsőfokra, lassan haladok felfelé, végül is egyáltalán nem sietek vissza a társasághoz. Kende mögött állok meg, pár pillanatig csak nézem, és igyekszem elhelyezni őt valamelyik, a hajón tartózkodó társasághoz. Mint halottnak a csók, annyira elképzelhetetlen bármelyikhez is.
- Ha így bujkálsz, a barátaid nem fognak megtalálni. Ráadásul összevizezel másokat, így még le is buktatod magad - lépek ki a félhomályból, majd sétálok mellé. Előrébb dőlök, alkaromat támasztom a korlátra mellette, kékjeim zizegnek az alattunk elhelyezkedő tömegen. Még idillinek is mondhatnám, ha nem valami elviselhetetlen szólna a hangszórókból, ami nem lenne baj, de valószínűleg, figyelemmel arra, hogy a hajó megállt, sokáig hasonló zenék fognak szólni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=836075#post836075][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.08.22. 16:12[/b][/url]

Kékjeim végig követik a mozdulatsort, amit csinál. Keze simul tarkójára, mint aki valamin nagyon gondolkodik, amin nem kellene. Mintha zavarná. Ahogy előrehajol a korláton látom megfelelőnek a pillanatot, hogy kilépjek a sötétség jótékony takarásából és szólaljak is meg. Arcára pillantok, ahogy felém fordul, mosolyom automatikusan lesz szélesebb, míg mellé sétálok és elhelyezkedem. - Nyertem. Szeretek nyerni - gondolkodom el pár másodpercre. A hitelesség kedvéért még az ég felé is biccentem fejemet kicsit, majd vigyorodom el, és nézek lefelé megint. A vigyorból lesz halk nevetés, szemem elé kapva kezemet engem ki azt - nem olyan hangos, mint amit megszokhattunk, hiszen véletlen sem akarnám felhívni magunkra a figyelmet. Túl jól esik az, hogy csak létezzek, és a nevetésem őszinte legyen, ne pedig mű, ami rengeteg energiámat elszívja. Másképpen nem is követtem volna Reinert, amint a második alkalom ismét felkínálkozott, hogy meggyőződjek arról, valóban őt láttam-e.
- A poharadról leesett egy vízcsepp. Gondolom hideg volt a pia, amit lehúztál - vonom meg vállaimat, ahogy meg is válaszoljam a nemrég feltett kérdést. Torkomat köszörülöm meg, hogy a nevetés ismételt ingerét elnyomjam, majd sandítsak oldalra. - Szóval tényleg menekülsz - bólintok egyet, ahogy előrefordulok.
- Nézz már rájuk. Nekik rendesen ez a buli. Az a pasi… - emelem el mutatóujjamat, a korlátról, hogy a tömeg széle felé mutogassak. - Az ízléstelen és undorító zöld ingben, látod? - várok valami visszajelzést Reinertől, majd folytatom szinte azonnal. - Nem is gondolnád róla, főleg, mivel egy idióta, de egy igen neves és nagy cég vezetője, ami kozmetikumokkal foglalkozik - fordulok Reiner felé, hogy elkaphassam a szürkéskék tekintetet, ami még az irritáló fényekben is visszaadja a színét. - És mégis tudja élvezni. Majdnem mindig itt van, és fogalmam sincs hogy képes erre -  túrok tincseim közé kissé fáradtabban, mint ahogy neki indultam a mai estének. Lejjebb ereszkedem, államat támasztom tenyerembe, ahogy az alattunk elterülő és vonagló testeket fürkészem. A társaságomra siklanak kékjeim, akik ismét egymás szájában - egyelőre - élvezik az este hátralévő részét. Mosolyogva csóválom meg fejemet, ahogy pillantásom tovasiklik, és oldalra fordulva állapodnak meg Kendén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=836246#post836246][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.08.27. 21:50[/b][/url]

Halk nevetésem után kezdem el pásztázni a tömeget, pedig egyáltalán nem érdekesek. A látszatra hajt az összes, de az álarc mögött semmi nincs, amire legalább kicsit büszkébbek lehetnének. Nekem legalább a nevemtől függetlenül is van okom arra, hogy tudjam - igenis más vagyok, mint ők. Küzdenem sem kell azért, hogy kitűnjek a tömegből, viszont vannak olyan helyzetek, amikor semmilyen álarcot nem kellene hordanom. Amikor kicsit lehetek önmagam. És az illető, aki mellett ezt - minimálisan ugyan - megmerem tenni éppen mellettem áll. Somolyogva kezdem el neki magyarázni, hogy kit is kellene megtalálnia a tömegben, majd fejtem ki véleményemet - nem túl hosszan. Éjt nappallá téve tudnék beszélni a legtöbb itt tartózkodó emberről, de már csak a szavak, amiket róluk formázok leszívják az agyamat.
- Az is -  bólintok egy aprót a megállapításra. - De ott segít, ahol tud - mert az álarc, amit mutatnak a külvilág felé, nem véletlen, így még csak meg sem közelítik a valóságot. Abban is biztos vagyok, hogyha Reiner látna akár engem egy olyan társaságban, amiben valamikor nap, mint nap kell mozognom, elhinni sem akarná talán, hogy egy és ugyanazon emberről beszélünk. - Éli is - biccentek fejemmel a pasi felé, aki már a földön csinál valami brutálisan megalázó táncmozdulatot. Szám szeglete megremeg, pfölve engedem ki a nevetést, mert most esélyem sincs, hogy visszatartsam. Szemeim elé emelem tenyeremet, miközben hátat fordítok a korlátnak, derekamat támasztom annak, fejemet felemelve nevetek. Vállaim rázkódnak tovább minimálisan, de hamar sikerül moderálnom magam. Reinerre sandítok le egyetlen pillanatra, majd mosolyodom el féloldalasan, ahogy kékjeim elvesznek a fekete égen.
- Már vágod, hogy a sekélyesekhez és ízléstelenekhez tartozom? - sandítok le, majd szusszanva fordulok ismét előre, hogy mellé helyezkedjem. Fejem is felé fordul, egy még így is visszafogottnak nevezhető vigyor kerül arcomra a kérdése hatására. - Inkább csak tartok egy szünetet egy sokkal élvezhetőbbnek titulálandó ember társaságában - felelem a kérdésre őszintén. Vannak olyan pillanatok mikor minden sok, és csak menekülnék a társaságból, mert nem elég, hogy nem érhetnek fel hozzám, de még idegesítőek is, és jelenleg Reiner a legjobb alany arra, hogy kirángasson a révületből. Lényegében már a kisugárzása elég lenne, de ha beszél hozzá, csak még jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=836251#post836251][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.08.28. 15:40[/b][/url]

Nevetésem erősödik, bár nem bántóan, ahogy Kende csatlakozik hozzám. Sok mindent képzeltem el a ma estére - találok olyan ismerősöket, akikből hasznot húzhatok, új fotózások tömkelegét, mégsem számítottam arra, hogy a társaságomat a hátam mögött hagyva fogok nevetni őszintén Kendével mindenkitől távol. Majdnem mindenkitől, miközben a cuppogó hangok - Merlinre mondom, hogy ez gusztustalan - az én fülemet is megütik, mikor szünet van egy-egy dal között. Elég ehhez pár másodperc, így szinte imát rebegek, amikor elindul a következő és nem kell tovább hallgatnom. Most azonban mindegy, mikor nevetésünket viszi a víz messze. Aprón megrezzenő vállakkal túrok tincseim közé, hogy összeborzoljam őket, majd szusszanjak egy halkat. Oldalvást nézek Kendére, amikor megszólal, éppen egyetértően bólintanék, mikor válla érinti vállamat. Nem fontos, hogy aprón, hogy nem sokáig, de akkor is megtörtént. A mozdulat abbamarad, az inger nőttön nő bennem, hogy csak fogjam magam és elsétáljak, de ahogy ránézek - az valahogy elmúlik. Nem csak szavai mentén, ámbár sokat nyomnak a latban, hanem ahogy mondja: felszabadultan. A kezdeti megszeppenésen túllépve, ajkaim akaratlan görbülnek felfelé.
- Viccelsz? - egyenesedem fel, hogy zakóm gallérjához nyúljak és rántsak rajtuk egyet. - Ő tanult tőlem - hagyják el a szavak ajkaimat teljesen komolyan, ám nem bírom sokáig, halkan nevetek fel végül. Fejemet ingatom meg, ahogy visszatámaszkodom a korlátra.
- Az egész emlékezetes lenne - nyammogok kicsit felfelé pillantgatva, végül csak vállat vonok. A látszatra adni kell, valamikor még fontos is, de nem érdekel, hogy az emberek hova skatulyáznak be. Kevesen ismernek olyan mélyrehatóan, hogy adjak a szavukra, így őszintén szólva, az sem érdekelne, ha Kende felszínesnek tartana - a legjobb, hogy erről szó sincs. Hitetlen nevetek fel a reakcióra, kékjeim esnek arcán felbukkanó gödreire, amivel együtt bukkan fel a gondolat: eddig egyszer sem nyúlt a füléhez. Széles mosoly marad ajkaimon a nevetés után.
- Használtad a szofisztikált szót, fejlődőképes vagy - bólintok egyet, majd mozdul fejem minimálisan előre, ahogy lesütöm tekintetem. - És kösz - utalok itt arra, hogy ezt akár ő is mondhatta volna. A helyzet életidegen kissé, hiszen - bár hivatalosan még nem praktizálok - egy páciensemmel ütöm el az időt egy olyan hajón, amin egyikünk sem feltétlen szeretne lenni. Az egyesek szerint sorsnak csúfolt, de egyébként simán életnek hívott dolog, alkalmakkor nagyon pofátlan tud lenni. - Kihagynám. Túl drága a szettem ahhoz, hogy bujkáljak bárhol is - látványosan borzongok meg. Tekintetemmel követem a mozdulatsort, ahogy a kabát a korlátra kerül, fejem nem mozdul, így pontosan Kende felé fordul továbbra is, így tökéletesen láthatja a megváltozott mosolyt, amit kérdése vált ki. A korlátra támaszkodva fordulok hátra törzsből a hátunk mögött hallatszódó zajra, széles vigyort engedek meg a párra, akik majdnem repültek egyet, végül teljesen a lépcső irányába fordulok. Derekamat döntöm a hűvös korlátnak, halkat hümmentek.
- Mi lenne, ha most te mesélnél még, Reiner? - sandítok le rá. - Vagy ajánlatod van esetleg? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Testem mozdul, felé fordulok, kezem markol rá a korlátra, ahogy türelmesen várakozom. Ilyenkor legalább képes vagyok rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837132#post837132][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.09.21. 11:34[/b][/url]

Felszabadultan nevetek Reinerrel, miközben éppen a legjobb pofát kellene vágnom minden megszólalásukhoz a lent ülőknek. Kékjeim villannak is rájuk, ahogy a gondolat megszületik, mosolyom visszafogottabb lesz, mindössze vállaim rándulnak még meg kissé, amolyan utóhatásként. A kérdésre dörzsölöm meg arcomat fejemet ingatva. - Azt inkább egy fogyatékos hernyótól - merem remélni, hogy egy fokkal - tudjuk, hogy rengeteggel - jobban mozgok a parketten, mint a mágnás a földön. Lehet éppen rohama van, csak éppen senkinek nem tűnik fel? Kár lenne érte, nagyon jó kozmetikumai vannak, és van egynéhány, amiről még én sem mondanék le szívesen.
Beleülök a pillanatnyi csendbe, amit Kende további nevetése tör csak meg, majd halk hümmentése. Az eget fürkészem, és a körülöttem lévő emberek generálta zsivaj, a poharak csörömpölése, a jókedvű nevetések, egy pillanatra mind megszűnnek létezni. És abban a pillanatban, mintha a Pielavesi tó mellett állnék egymagamban, ahogy egyébként olyan gyakran megteszem. A képzelgés előidézte féloldalas mosoly nevetéssé növi ki magát, ahogy a külvilág ismét beoson gondolataim közé és hallom meg Kende kérdését. - Kértek már meg furcsábban is, hogy vetkőzzek - sandítok le rá elnyílt ajkakkal, szemtelen mosollyal ajkaimon, majd pillantok vissza az égre, ám mielőtt ismét átadhatnám magam a különös érzésnek, amit kiváltanak belőlem minduntalan, Reiner kérdése célba ér. Nem vagyok rest úgy mozdulni, hogy minden rezdülését elkaphassam a gyér fényben, és azokat úgy forgassam, hogy nekem legyenek jók. Azonban mikor rájövök, hogy erre nincs szükség, hiszen a folytatásból minden egyértelműen kivehető, a mosolyom mellett tekintetem is egy sötétebb árnyalatot vesz fel. Kékjeim zizzennek ajkaira: megnyalja azokat, alsó ajka minimálisan mozdul a levegőre, ahogy az befelé mozdul. Szemöldököm rezdül meg látatlan, a hangok ismét eltűnnek körülöttünk, halkan eresztem ki a nevetést torkomból. Gátlástalanul hatolok be a személyes terébe, kezem a korlátot markolja ugyanúgy, míg másik nyúl zakóm gombjához.
- Felhívom a figyelmed, hogy éppen flörtölsz velem - hangom rekedtesen csendül fel fülében, leheletem biztosan csiklandozza bőrét. Szavaim végeztével enged a gomb, a zakó lebben meg, ahogy az anyag kifele mozdul, míg én ugyanazt a mosolyt tartva egyenesedem fel, és kapom el azonnal a szürkéskék tekintetet. Elengedem a korlátot, kezem kínzóan lassan nyúl a nadrághoz, hogy kigombolhassam, ám mielőtt bármit is mutatnék magamból deréktól lefelé, kezeim felfelé mozdulnak az egyszerű fehér póló szegélyével ujjaim között és rántom le magamról. Izmaim mozdulnak kissé, ahogy az enyhe, mégis hűvösebb szél érinti meztelen bőröm. Ismét Kende elé lépek. - Egyáltalán nem érzem fairnek, hogy a te ötleted, mégis rajtad van még ruha - behajlított mutatóujjam érinti meg állát gyors mozdulattal, mintha meg akarnám emelni azt, csak lecsúszna ujjam, de erről szó sincs: ennyi éppen elég, hogy lassan, de biztosan felfogja, mit folytat, ha elég bátor hozzá. A gyors mozdulat után kezdek el hátrálni, kacsintok egyet, majd letaposva magamról a cipőt és a nadrágot fordítok neki hátat. Öles léptekkel termek a korlátnál ismét, a tavi víz undorító gondolata, ahogy megfogant úgy is száll tova, mert a már megivott whisky mennyiség nem hagyja, hogy ezen aggódjak - könnyed mozdulattal kapaszkodom fel a korlátra, majd lököm el magam, hogy egy gyönyörűen íves fejes ugrással csobbanjak a vízbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837822#post837822][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.07. 17:16[/b][/url]

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838139#post838139][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.15. 21:51[/b][/url]

A válaszra szemöldököm megrebben, bár valószínűleg Kende számára látatlanul, köszönhetően a félhomálynak, ami a vízben uralkodik. Félő, hogy hamarosan olyan határt fog - esetleg fogunk? - átlépni, ami egyáltalán nem összeegyeztethető azzal, ami alapvetően van köztünk, és esetlegesen kapcsolatnak hívható - ennek ellenére tör ki belőlem a nevetés pár másodperc késedelemmel. Kurva jók és nedvesek. Nevetésem csillapodik ugyan, ám hangomon így is érezhető a jókedv, mikor felcsendül további szavaira.
 - Szívesen - felelem egyszerűen arra, ahogy összerakta a képet. A franc sem tudta, hogy mire gondol eredetileg, mindössze az egyértelmű flörtölést - miután minimális elégtételt vettem magamnak - be kellett szüntetni. És teljesen el is hiszem, hogy sikerült, mert míg én a hajón lévőekkel beszélgetek, mintha mi sem történt volna pár pillanattal ezelőtt, addig Kende a maga kis világát élvezi. Szemem sarkából érzékelem csupán, ahogy elmerül, nevetve nézek fel továbbra is a hajóra, azonban megakadok, mikor megérzem a hátam mögött felbukkanó testet. A víz jobban csapódik hátamnak, a nevetésből mindössze egy féloldalas mosoly marad, kissé jobban fordulok balra és pillantok hátra vállam felett, majd fejem mozdul, ahogy követem Kende mozgását magam elé. Fejem biccen félre kicsit, ahogy elgondolkodom, majd ingatom meg, mikor beugrik az információ.
- Mmm - billentem hátra fejemet, kékjeim fürkészik az eget. - Valóban nem úgy ismerlek, mint aki csak félig játszik, ami igencsak… illik hozzád - gördülnek le a szavak ajkaimról, amikkel párhuzamosan nézek ismét Kendére. - Milyen telhetetlen vagy - utalok itt arra, hogy mi értelme annak, ha félig megvan, mikor meglehetne egészben is. Ajkaimra egyértelműen kerül szemtelen mosoly, miközben ő harapdálja alsó ajkát, de a félhomály még most sem engedi meg teljesen, hogy láthassam, ezen kívül mégis mit csinál - mikor megérzem a vizet arcomon. Kékjeim kerekednek ki, arcomon egyértelmű fintor terül el, felső ajkam húzódik fel jól láthatóan, valami elégedetlen hang is kibukik belőlem.
- Ez undorító - nyílnak el ajkaim, ahogy ismét a hajóra pillantok, majd vissza Kendére. Megfogalmazódik a gondolat, hogy esetleg egy ellentámadást kellene indítanom, de… mégis hogy csináljam? Kezem mozdul a víz alatt, annak felszínére emelem - pár pillanatig nézem tenyerem, majd szusszanva emelem ki onnan, rázom le, és simítom hátra inkább tincseimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838294#post838294][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.18. 12:41[/b][/url]

Ki gondolná, hogy olyan apróságokon múlik az ember egy estéje, minthogy az ismerősöknek is igencsak nagy túlzással mondható személyek nyüstölésének eleget téve jössz el egy olyan party hajóra, amit a magadénak is mondhatnál már. Túl egyszerűnek tűnik. Valami olyannak, ami arra enged következtetni, hogy ezen a hajón kell lenned, hogy találkozz a nem hivatalos pácienseddel, akinek majdnem minden félelméről tudsz. Olyasmi, amit mások sorsnak csúfolnak. Én inkább szükségnek mondanám. Sokkal jobban hangzik, mint beadni a derekamat valami olyannak, amit nem én irányítok. Ajkaim mellett kékjeim is mosolyognak, mikor ismét rápillantok. A visszakérdezésre ingatom meg fejemet, majd hátravetve fürkészem ismét a fekete eget, benne és/vagy rajta a töménytelen mennyiségű csillaggal.
- Ha ez a véleményed, akkor így van. Csak tarts ki mellette - vonom meg vállaimat aprón. Mert az élet nem olyan könnyű, hogy egy-egy dolgot csak azért, mert foggal-körömmel kapaszkodsz belé, ne hagyhasd félbe. A szükség nagy úr, és ha tudod, mire van szükséged, akkor az elhatározásod elkopik, és haladsz afelé, amire szükséged van. Ez nem önzőség, mindössze a saját magad iránt érzett tisztelet. Fejem billen előre, amivel egy időben érzem meg a vizet arcomon. Természetesen az undor automatikusan látszik is rajta, hangot is adok neki, de inkább csak tincseim közé túrva igyekszem elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént. Nem kapok rá sok esélyt.
- Igen. Azonban nem győzöm felhívni a figyelmed, hogy ez tavi víz. Tudod mit jelent ez? Halak laknak benne - és igen. Ez az a pont, ahol végérvényesen le is esik, hogy valóban egy kibaszott tó vizében hemperegtem nagyjából, mintha én is valami kurva hal lennék. Látványosan borzongok meg, halk hangot is hallatok hozzá. - Örülök, hogy jó a kedved - nyammogok kicsit, majd esnek vissza rá kékjeim, ahogy kitör belőle a nevetés. Akaratlan ugyan, de az én ajkam szeglete is megmoccan, majd felfelé ível kissé, ámbár nem nevetek - sőt, nem is nevetek - olyan jókedvűen, mint Reiner. Szemeimet forgatom meg, fejem megint hátravetem, és mindössze lesandítok rá a kérdésre.
- Kérdezz - mosolygásra késztet a helyzet iróniája, de ennek most nem adok hangot. Ugyanolyan pozícióban várom, hogy elhangozzék a kérdés, mint ahogy az előző közben is voltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838657#post838657][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.28. 23:02[/b][/url]

Más a szavak lejtése, feltűnt. Hogyne tűnne fel? A péntekeim szerves része, hogy minden figyelmemet Reinernek szenteljem, szinte már-már ki vagyok rá élezve, azonban eszem ágában sincs megemlíteni neki. A helyzet más - nem egy pénteki alkalommal ülünk egymással szemben, ami esetlegesen kissé bonyolíthatja a dolgokat a későbbiekben, de ezen ráérek akkor aggódni. Ha egyáltalán megteszem. Elgondolkodva hallgatom szavait, és valóban úgy csapódik le az egész, hogy egy kellemes cseverészésben veszünk részt, mint rég nem látott barátok, valami mégis van, ami más.
- A futamot is van lehetőséged félbehagyni - szólalok meg halkan, lassabban. - Más kérdés, hogy eszedbe sem jut megtenni - mosolyodom el halványan, majd szemöldököm szalad ráncba. Értetlen pislogok párat, nézek rá, mintha most látnám először, ajkaim el-elnyílnak egymástól, mielőtt megszólalnék. - Mi az a lángos? - süt rólam, belőlem és hangomból is az értetlenség, ahogy elhangzik a kérdés. Egyértelmű, hogy valami ételre kellene asszociálnom, de valahogy képtelen vagyok magam elé képzelni ezt a lángosnak hívott… bármit is. Undorítónak hangzik.
Majdnem annyira, minthogy éppen halak lakta vízben úszkálok, ami igencsak későn jut el a tudatomig. Nem mintha már bármit is tudnék kezdeni a szituációval, de attól még bosszantó, hogy magamnak kreáltam az egészet - mert olyan jó ötletnek tűnt beleugrani. Sóhajtva emelem fel kékjeimet a hajóra, aminek a fedélzetéről már a különböző színű fények villognak az ég felé. Oldalvást sandítok a jó tanácsra, szemeimet megforgatva pillantok vissza inkább a hajóra. Engedjem el, és fetrengjek még rajta. Persze, azonnal. Csak előbb megvárom, amíg jön a kérdés. Halvány mosoly kerül ajkaimra.
- Biztonságérzetet ad - felelem gondolkodás nélkül. Lehunyom szemeimet, mikor a gondolatok törleszkednek egymás elé, és így is szólalok meg újra. Nem szükséges Reinerre néznem. - A felszín arra van, hogy mutogasd az embereknek, akik nem szeretnének mélyebbre látni, így elfogadják azt. Azonosítanak vele, tehát olyan vagy, amit mutatsz feléjük: erős, határozott, szép, kedves, lényegében mindegy. Ha azt mutatod, akkor az vagy, mikor lehet belül szétesel éppen - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy lassan nyitom ki kékjeimet. Elveszek a feketeségben. - Erőt ad - még ha hamisat is -, miközben megvéd a csalódástól és a fájdalomtól - fejezem be végül halkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=839583#post839583][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.11.30. 18:11[/b][/url]

Nagyon vicces étel lehet, ha Reinert ennyire vigyorgásra készteti, de türelmesen várom a választ. Nem is lenne olyan fontos megtudnom, őszintén szólva kicsit sem érdekel, de amíg végre nem a problémáiról kell beszélnünk, amik kiteszik a mindennapjait, mindenről hajlandó vagyok kisebb monológokat hallgatni. Ki tudja? Talán még a kötetlen beszélgetés is segít neki közelebb jutni ahhoz, amit el szeretne érni. Túl az elemi mágián.
- Ez gusztustalan - közlöm a tömör, őszinte véleményemet az egészről, ahogy befejezi. Közben talán még pislogni is elfelejtettem, ahogy csak mondta és mondta, bennem az undor egyre csak nőtt. Hogy lehet ilyet megenni? És hogy lehet két ember adagját? Igyekszem moderálni magam, legalább az arcomról tűnjön el az egyértelmű véleményem, amin végül a feltett kérdése segít.
A végére kerül halvány mosoly ajkaimra. Az elhangzott szavak nem csak szavak, hanem érzések. Túlságosan tudom, miről beszélek ahhoz, hogy a szavak mögött ne legyen semmi, mégis igyekszem tárgyilagos maradni. Visszakérdez, én pedig vállat vonok - amolyan emberfüggő, közlöm ezzel az egyszerű mozdulattal, míg fejemet kapom fel az oroszra. Szemeim elé kapva kezemet nevetek fel hangosan, míg fordulok a hajó hátulja felé. Vigyorogva bólintok egyet felfelé, kékjeim megakadnak azonban Reineren, így nem mozdulok. Elmosolyodom a szavakon, majd csak nézem, ahogy távolodik tőlem. Sok méter van már köztünk, mire én is mozdulok, a lenyújtott kezet megfogva érintik meztelen talpaim a fém felületet. A kézre rászorítok, véletlen se mozdulhasson el, miközben előre dőlök, és fülébe szólalok meg rekedtes, mély hangon.
- Bármikor - távolodom el minimálisan, oldalra sandítva mosolyodom el, majd engedem útjára. A törölközőért nyúlok ki reflexszerű mozdulattal, hajamat törlöm meg vele, alóla sandítok ki a társaságra, hogy hangosan nevessek fel ismét. Képmutató faszok. Mégsem érzékelem, hogy Reiner visszanézne, így nem zavartatva magamat veszem el a gondosan összehajtogatott ruhákat, hogy felöltözzek és immár csak a társasággal, meg azokkal, akik szemtelen módon hozzánk csapódtak, töltsem el a maradék időt.