Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=745879#post745879][b]Kárpáti Damian - 2019.01.08. 21:36[/b][/url]

Ezt még megfogom bánni. De elmegyek, hogy nagyi lássa, igazam volt. Elég sokat megtennék azért, hogy azt mondhassam, én megmondtam. Mondjuk elmennék egy randira.
Randi.
Tinderes randi.
A nővérem fél órája hívott, csak azért, hogy kiröhöghessen. Édes, ugye? Meg hallani akarta tőlem, hogy igaz, amit a nagyi mondott. Annak is miért kellett eljárjon a szája. Először belezsarol egy ilyen hülyeségbe, aztán még elújságolja mindenkinek. Nem lenne professzionális zsaroló belőle.
A helyzet az, hogy amit a profilomon írt, az nem volt teljesen igaz. Jó, nem volt egyáltalán igaz. Mert nem én írtam. A kép és a név az igazi, de a többit a nagyi töltötte ki. Ő is swipe-olt jobbra, miután elege lett, hogy én mindenkit balra küldtem. Dehát mit tegyek, ha senki se jött be? Meg azt sem akartam, hogy aztán csak ácsingózzak egy match után. De ez a nő fogta magát és kiszedte a telefont a kezemből - ez azért nem kis eredmény - és amíg visszkaparintottam tőle, gyorsan szerzett is nekem egy találatot. Először azt hittem, valami kutya-képes egzisztenciális krízisben szenvedő fehérnép lesz, de nem. Remélem, hogy nem.

Kilesek a sarok mögül, vagy tíz méterre a célponttól. Már egy ideje ideértem, de aztán megfordultam és addig mentem az ellenkező irányba, amíg elszívtam egy szálat. Visszafele még egyet, most meg itt rágózok két perce. Talán ideje lenne odamennem. Nem tűnik annak a menopauzás nőnek, sőt, fiatalabb, mint amennyit mondott. Meglepő.
A csuklyát hátranyomom, aztán kicsit elrendezgetem a hajam, azt a pár centis kócot a fejem búbján. Zsebredugott kézzel odalépek elé. Jó, az elé az enyhe túlzás, még mindig van köztünk néhány méter, de felé fordulok és ránézek, úgyhogy minden oka megvan rá, hogy azt gyanítsa, én vagyok én.
- Helló - rá is köszönök a biztonság kedvéért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=747792#post747792][b]Kárpáti Damian - 2019.01.28. 20:33[/b][/url]

Úgy megörül nekem, hogy kivágja elém a telefonját. Gyorsan utána kapok, de amíg kiszedem a zsebemből a kezem, annak már mindegy. A csaj is érte nyúl, visszakapom a kezem, és csak távolról figyelem, hogy még egyben van-e. Kiénekel belőle a Queen, nem rossz egy boszorkányhoz képest, hallgathatna valami csajbandát, mint a többiek, vagy ami mégrosszabb, valami mugli nyálgépet, tudod, azt a kanadait, akit minden 80 IQ fölötti ember utál, és sokan az alatt is, egyszerűen mert bántja a hallójáratukat, és a vizuális inger sem épp az a kellemes fajta..
- Helló, telefongyilkos királynő - ejtem meg felé a köszönést újra, ha nem lett volna egyértelmű először. Most miért tettem ezt? Próbáltam egyszerre referenciát mondani és humoros lenni, pedig tudom, hogy egyik sem szokott összejönni. Szemforgatok egyet saját magamon, ezzel már úgysem ronthatok a helyzeten, aztán átállok a másik lábamra.
- Igen, egy család estifecske vonult vissza hibernálni, ingyenélők, tudod. - Ez már nem volt olyan béna, ugye? Beletúrok óvatosan a hajamba, illusztrálom, hogy hol is élnek ezek az ingyenélők, aztán lelapítom kicsit az antennáimat, s mire a mozdulat végére érnék, elbizonytalanodok az egészben s csak lassan engedem le a kezeim, meg sem állva a kabátom zsebéig. Mindeközben az arcomon az apátia átadja a helyét először valamiféle mosoly-embriónak, de halva születik a szerencsétlenje, úgyhogy az egész egy én-megpróbáltam vállvonás mimikai megnyilvánulásában ér véget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=748296#post748296][b]Kárpáti Damian - 2019.02.01. 20:19[/b][/url]

Próbálom kilesni a reakcióját anélkül, hogy nagyon bámulnám, mert ahhoz, hogy bámuljam, rá kell nézzek, s ha ránézek, akkor valószínűleg vissza fog nézni rám, és végül csak állunk egymással szemben és bámuljuk egymást. De láttad már milyen fejem van? Láttad a szemeim? LÁTTAD? Ezzel a fejjel nem lehet diszkréten bámulni.
Na de végre-valahára csak leesik neki és akkor megnyugodhatok. Nem volt ez olyan rossz, hiszen mosolyog. S olyan rendesen, bár lehet, hogy csak jól takarja a véleményét, ami bizonyára a hülye-vagy-fiam vonalon mozog. Önértékelésem épp csak annyira nincs mélyen, hogy felismerjem pirulását annak, ami, vagyis pirulásnak, amit olyankor szoktak az emberek megejteni, amikor tetszik nekik valaki. Vagy amikor nagyon szégyellik magukat. Választhatsz.
- Azért ne add le a drótot többnek, kevés a hely - szövöm tovább a remekbe szabott allegóriám fonalát, aminek a kezdete is olyan csapnivaló volt, hogy kár érte levegőt pazarolni, de ha már egyszer elindultam az önégetés lejtőjén, nincs többé megállás.
- Én is - egyezek bele rögtön, aztán rájövök, hogy nem egyértelmű, hogy most én is csinálnék valamit, vagy én is Nárcisz vagyok. - Damian - közlöm is felé. Tinderen csak Dami volt. A nagyi szerint cuki. De szerinte a csipke a tévén is cuki. I rest my case.*
- Elég új vagyok… Ismersz itt ilyen helyet? - Remélem, nem derül ki, hogy ő is új és lövése sincs. Rákereshetünk, hogy hol van ilyesmi, de nem mindegy, hogy a cseresznyés-fajta pénzevő gép, vagy valami igazi arcade játék. Olyanban nagyon benne lennék.

*kb. úgy jön le, hogy “tessék, megmondtam”.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=749017#post749017][b]Kárpáti Damian - 2019.02.06. 21:56[/b][/url]

Szólnál, ha nagyon béna vagyok? Ha teljesen rosszul csinálom? Nem próbáltam még eddig, nem tudom, hogy működik, és nagyon szeretném tudni, mert frusztrál minden, amit nem értek, nem szeretem, ha csak úgy átmos az ignorancia és hagyom, vigyen az ár. Ugye szólnál?
- Boston - felelem szórakozottan, amerikai akcentusomat elővéve. A magyar nagyon jól megy - elméletben. Úgy neveltek, hogy jó kis zöldkártyás kölyök legyek, akinek nem szagolhatják ki a bevándorlóságát, s aki felnőtt korára már semmit sem ismer az anyanyelvéből - tehát én pontosan az ellentétjét tettem és a magyart legalább olyan jól ismerem, mint az angolt. Sajnos az akcentus már más téma. Azt nehezebb levakarni.
Hogy felragyogott az arca. Láttad te is, ugye? A szemei fényesek lettek és úgy néz rám, mintha a Mikulás lennék. Azon kapom magam, hogy bambán mosolygok vissza rá és várom, hogy vezessen, megyek én utána. Jó, az arcade már meggyőzött, szinte bármeddig követném, ha tudnám, hogy a végén játszhatok. Uuu biztos lesz pac-man, az klasszik, de ha van space invaders is, akkor beköltözök oda.
Már nagyon mehetnékem van, amikor valami furcsa megjegyzést tesz és bocsánatot kér, mert nem szokott randizni. Hogy jön ez ide? Megvakarom a pár centis hajat a tarkóm fölött. Szeretném visszahúzni a csuklyát a fejemre, de mindig azt mondják, hogy ne tegyem, amikor másokkal beszélek, nem lehet látni az arcomat és az - állítólag - nem szockonform. Hát bocs, ha megmentelek a fejem látványától, meg ne szakadjon a szíved.
Aztán inkább leengedem a kezem, hogy rögtön utána az egyiket felemeljem és a táskám pántjába akasszam.
- Én se szoktam, ne aggódj - nyugtatom meg. Felhúzott vállal pislogok rá. Számít ez valamit is? Két ember, aki nem szokott randizni. Legalább egyenlően indulunk.
Aztán végre abbahagyjuk az ácsorgást - pedig rohadt profik vagyunk benne -,  követem, csak egy picit mögötte haladva. A lábam elé nézek, kicsit slattyogó járásommal kacsázok utána, néha felpislogok azért, hogy figyeljem az irányt. Jó lenne, ha máskor is megtalálnám a helyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=750708#post750708][b]Kárpáti Damian - 2019.02.22. 19:34[/b][/url]

Miért néz így? Nem a Holdról jöttem, csak Amerikából. Nem is a Kánaánt hagytam el a Purgatóriumért, nem kell úgy ledöbbenni. Az a hely kifejezetten szar, ha tudni akarod. Romlott a velejéig. Ez sem valami remek. De nem mondanám, hogy a velejéig romlott. Csak úgy… csontig. Még van egy pici, vagy mindegy lesz, vagy jobb. Ez már több, mint amit a másik ország elmondhat magáról, úgyhogy mindenképp egy win.
A vigyor úgy jelenik meg, mintha felkapcsolták volna a villanyt odabent. Semmi átmenet. Egyik pillanatban fapofával nézek, mégcsak nem is rá, hanem úgy általában a nagyvilágra, a következőben meg bamm, rávillantom nem túl előnyös fogsorom nem túl vakító fehérségét. Jó, lehet, hogy nem olyan rémes, mint ahogy én azt elképzelem, még senki sem szaladt el emiatt tőlem sikoltva - mondom, hogy nem emiatt, ne akarj belekötni -, szóval lehetséges, hogy az a mosoly, amit elkapok az ő arcán, nem annak szól, hogy óédesistenem, mekkora egy creep ez a srác, hanem inkább annak, hogy óédesistenem, mennyire aranyos. Gondolnak ilyet rólam az emberek? Hogy aranyos vagyok? A nagyi nem számít, ne szólj bele.

Battyogunk szépen keresztül az utcákon, csak néha les felém, mintha félne, hogy lelépek, ami amúgy egy teljesen reális félelem, de most nem akarok lelépni, tényleg nem. Most ez így… jó.

És akkor megpillantom. Mintha a felhők közül kisütne egy fénynyaláb, megvilágítva az Arcade homlokzatát, hallelujah, ámen. Oh. Ralph. Hát persze. Rávigyorgok Nárciszra és fejemmel bökve jelzem, hogy menjünk.
Belököm a vállammal az ajtót s oldalt megállok, hogy a lány is mellém érjen. Nem óriási a hely, de van itt minden. Videó játékok, pinball, még az a hülye léghoki is. Kisebb tömeg van a Ralph játéka körül, mire csak megforgatom a szemem és inkább a többit kezdem el bámulni. Megindulok a sorok között, néha meg-megérintek egy gépet, s közben visszatér az az idült vigyor a képemre. Nincs egy virtuális valóság-gép sem. Semmi új. Mintha egy időkapun keresztül átjöttünk volna, egyenesen a nyolcvanas évekbe. A játékok ricsaján át még hallani is vélem a Pet Shop Boys kultikus Go West című dalát. Nem is reméltem, hogy találok egy ilyen helyet itt. Hitetlenkedő kis kacagás hagyja el a számat, ahogy megállok a Donkey Kong előtt.
- Ebben a játékban jelent meg először Mario - mutatok a gépre, mint valami vallási ereklyére, aminek a kezelő felületén ott is van a kis olasz fazon piros sapkában. A Nintendo nagyot kaszált ezzel a játékkal és a belőle kinövő spinoffokkal. - A legújabb szériák már konzolra lettek kiadva, de azért ez… ez még mindig az igazi.
Rögtön kettővel odébb a Pacman van, de ott ül egy srác, alig éri el a gombokat, de azért olyan profin navigálja a sárga gömböcöt a szellemek között, mintha az anyaméhben is már ezt csinálta volna.
Csak azért nem fogtam neki még játszani semmivel, mert egyszerűen nem tudom, honnan kezdjem. Vannak két játékos gépek is, de nem tudom, hogy a lány mit akar játszani. Lehet, hogy csak nézni szokta, sokan azért járnak ilyen helyekre, hogy reggeltől estig üljenek mások mögött és figyeljék, ki fogja végre megdönteni a helyi rekordot. Én soha nem voltam az a kölyök, aki csak figyel. Az voltam, aki a rekordot döntötte.
- Szóval... mit szeretnél csinálni? - kérdezem nézelődve. A sor végén egy pult van, zsetonokat lehet váltani, meg poharas kólát venni, s ha jól látom, van valami promós akció üdítővel és hot-doggal. Biztos nem jöttünk át egy portálon Long Islandre 1985-ben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=751641#post751641][b]Kárpáti Damian - 2019.03.10. 19:04[/b][/url]

Ja, a Donkey Kong tényleg elég creepy tud lenni, főleg egy kiskölyöknek, vagy valakinek, aki nem szokott ilyen helyekre járni. Talán azt még kihagyhatjuk az első körben.
Zavartan vallja be, hogy noob, mire csak vállat vonok, s tovább forgok, keresve a tökéletes játékot. Nem szégyen az. Biztosan ő ezer másik dologban jobb nálam, s olyanokat tudna mutatni s mesélni, mire én nem tudnék mit reagálni. Nem vagyok az új dolgok rajongója, mint azt sejteni lehet a lelkesedésemből, ahogy beérkeztünk a 80-as évekbe. Annyira nem szeretem az újat, hogy a születésem előtti világot érzem igazán közelinek. Lehet, hogy csak visszafele fejlődik a lelkem, s mire öreg leszek, már gyertyaláng mellett fogok görnyedni s emlegetni azokat a régi, szép időket, amikor pattintott kővel vadásztam mamutokra.
- Az ott - mutatok rá az egyik gépre. Snow Bros. Igazából a Bubble Bobblet jobban szeretem, de ott ül két csaj, úgyhogy esélytelen, hogy odamenjek. Csak gazdátlan gép jöhet szóba. De amúgy tökmindegy, a Snow Bros is ugyanolyan, csak a másik volt előbb s az az igazi, nem mintha most ez annyira számítana.
Mielőtt elkezdhetném magyarázni a játék szabályait, Nárcisz megfogja a kezem s húzni kezd maga után. Annyira meglepődök, hogy nem is húzom el a kezem, hagyom, hogy odavezessen a pulthoz. Zenét váltanak épp, a Take on me első ütemeire érünk oda az anyuci pincéjében élő harmincas alakhoz, aki felvont szemöldökkel és lustán rágózva várja, hogy kibökjük, mi kéne.
- Kérnénk négy zsetont és két kólát. - Szabad kezemmel pénz után kutatok a zsebeimben, ahonnan előkerül egy marék máguspénz meg néhány dollár. Nincs magyar mugli pénz nálam. - Kártyát elfogadtok?
A pofa egy lajhár sebességével pillant rám, majd elfordul, hogy a pult alól előszedjen egy kártyaolvasót. Valószínűleg elszokták rejteni, mert nem passzol a designhoz.
Mindeközben még mindig a lány kezét fogom, ha az nem engedte el jószántából. Az agyam valami mellékvágányra síklott ki, nem küld vészjelzéseket, hogy egy szemi-idegen keze érinti az én kezem. Minden más esetben már rég elhúzódtam volna néhány méteres távolságba, mint fény elől menekülő vámpír.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=752635#post752635][b]Kárpáti Damian - 2019.03.22. 13:29[/b][/url]

Hallgatom, ahogy énekli a dalt, meg mozog közben a ritmusra. Az a típus vagyok, aki abszolút mozdulatlanságban szokott zenét hallgatni, s akkor sem énekelnék, ha fizetnének érte, úgyhogy tökéletesen elütünk most egymástól.
- Ezt a számot először egy szupermarket zöldséges sorában hallottam - kezdem el mesélni minden felvezető nélkül, fejben visszarepülve abba a boltba Boston külvárosban, a fonnyadt kínai kel és sáros krumplifejek között. - Apámat vártam, azt mondta, visszamegy a húsokhoz, s várjam meg. Aztán elfeledkezett rólam s csak otthon jött rá, hogy nélkülem ment haza.
Közben fizetnem kell a cuccokért, úgyhogy kénytelen vagyok visszatérni a jelenbe. Nem mintha annyira élvezném ezt a képzeletbeli időutazást a nyomorult gyerekkoromba.
Az egyik kólát odanyújtom a lánynak, a zsetonokból meg lenyúl egyet s játszadozni kezd vele, feldobja s elkapná, de hirtelen közel hajol hozzám és lendületesen lefejel. A ragacsos üdítőmet magamra öntöm s ráharapok fájón az ajkamra, mire felszisszenek s frusztrált morgás jön fel a torkom mélyéről. Csúnyát épp nem mondok, mert fáj a szám s beharapva az alsó ajkam próbálom gyógyítgatni. Lenézek a pulcsimra, amin annyira nem látszik, hogy le van öntve, mert fekete. Majd ha kiértünk a mugli övezetből, letakarítom egy suvickussal.
- Kérek még egyet - közlöm a pultossal, aki ezt az egészet végtelen apátiával nézte végig. Elém löki a poharat, megint fizetek, aztán mehetünk Snow Brozni. Úgy érzem, valamiféle udvariassági oscárt érdemlek, amiért nem mondtam semmi csúnyát s magamhoz mérten nem is néztem rondán a csajra, hogy ilyen béna volt. Aztán még egész szépen elmagyarázom neki a játék lényegét, ami tényleg egy kő alatt élő ötéves szintjét is megüti, ezeket a játékokat nem asztrofizikusoknak találták ki. Bár a varázslók sokszor rosszabbak egy kő alatt élő ötévesnél, de eddig a csaj teljesen muglisan viselkedett, nem mutatta jelét, hogy idegenül mozogna ebben a világban.
- A story annyiból áll, hogy Nick és Tom el lett átkozva a gonosz király által, ezért hóemberek, s ki kell szabadítsanak két hercegnőt, akiket elrabolt ugyanez a fószer - mesélem el a plotot, mert a látszat ellenére olyanja is van ennek a játéknak. - Mindenkit hógolyokkal kell dobálni, amíg át nem alakulnak ők is hógolyokká, s akkor a többi ellenség felé lehet gurítani őket. Vannak még ilyen főzetes fiolák, amik kiesnek az halott ürgékből, extra skilleket adnak rövid időre, azokat szedd össze. És… - megvakarom zérósra nyírt tarkómat. - Ennyi.
Biztos vagyok, hogy felfogta, mit kell csinálni, s ha járt már itt, akkor tudja, hogy elviekben hogyan működik egy ilyen játék. Be is nyomom az első zsetont s odahelyezkedek a képernyő egyik oldalára. Szánalmas, hogy mennyire élvezem előre. Ne röhögj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=754484#post754484][b]Kárpáti Damian - 2019.04.04. 20:25[/b][/url]

- Mi? - kérdezek vissza szórakozottan. Hogy visszajött-e? Azt gondolja, hogy ez egy ilyen sztori, rám néz és érzi a hepiendet tükröződni a szememben? - Vissza. Az esti hírek után, két sörrel később. - Megvonom a vállam. Annyira nem rossz ám egy gyereknek végre megérezni a szabadság ízét. Szürkületig ott ültem a parkolóban, az egyik eladó hozott egy dobozos narancslevet és ott ült velem a cigiszünete végéig. Az jó volt. Nem akarta tudni, hogy jó gyerek vagyok-e, hogy a szüleim miért nem jönnek utánam. Csak adott egy üdítőt s velem számolta az úton elhaladó piros autókat egy darabig.
Már csak arra is jó ez a kólás-lefejelős malőr, hogy elterelődik a téma s nem kell többet nosztalgiázzak. Kifejezetten hálás vagyok, ha jobban belegondolok. S utána meg úgy néz rám, mint aki azt várja, hogy most fogok lelépni, most lesz elegem. Nem vagyok ilyen jó emberismerő, csak ezt a nézést jól ismerem. Az én arcomon szokott lenni.
Végül eljutunk oda is, hogy játszani kezdjünk, ami, úgy érzem, minden randinak része kéne legyen. Úgysem tudunk egy normális beszélgetést összehozni, az egész olyan awkward és béna, akkor legalább játsszunk s ne foglalkozzunk olyan hülyeségekkel, mint érzések vagy gyerekkori emlékek.
Elég hamar belejön a lány a játékba - mondtam, hogy nem nehéz -, s mire az első bosshoz érünk, már profin dobálja a hógolyókat. Persze elsőre kinyír minket a főrossz, de ez már csak ilyen szokott lenni. Nehogy már egyből végignyomjuk a teljes játékot, egy zsetonnal. Hol van abban a biznisz?
- Jól megy ez neked - jegyzem meg kicsit mosolyogva, mikor benyomom az újabb zsetont és felburrog megint a gép. Ha nem állít le, zárásig itt ülök. Szürcsölök egyet az üdítőmből, közben felé pillantok, hogy lássam, még élvezi-e. Körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy szívószálra rácuppant hörcsög. Adoniszi jelenség, kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=757842#post757842][b]Kárpáti Damian - 2019.05.06. 15:58[/b][/url]

Azt mondja, hogy tetszik neki. Tetszik. Tehát biztos jól érzi magát. Vagy legalábbis nem nagyon rosszul. S ha jól értelmezem, őszintén mosolyog. Bár soha nem tudom ezt megsaccolni, annyi ál-mosoly van és annyira jók benne az emberek, ami igazán nem fair, mert akkor én hogy kéne rájöjjek, melyik az igazi? Bezzeg ha én próbálok meg álmosolyogni, akkor az olyan kellemetlenül béna lesz, hogy az emberek zavartan félrepillantanak - helyettem ég a pofájuk, olyan rémes az egész.

Gondolod, hogy megtudnád különböztetni a kettőt? Mióta?

A dícséretére önkéntelenül is újra elvigyorodok, de most csak a képernyőnek, aztán összehúzom az arcizmaim, rendbe szedem a frakkjukat.
- Mentsük meg! - visszhangzom hangosan, lelkesen és kifejezetten bénán, ahogy a zsetontól újra életre kel a játék. Két kölyök megáll féloldalt a hátunk mögött és hangos üdítő-szürcsölés közepette figyelni kezdik a második kört. Más esetben biztosan itt érne véget a játékkedvem, de most annyira benne vagyok az egészben és csak mi vagyunk ketten meg a brok meg a hószörnyek, hogy felőlem a fejemen is gubbaszthatnak, nem zavarna.

Ezúttal gyorsan végigfutunk a pályákon, már nem vagyunk noobie páros, hanem vérprofi hódobálók vagyunk. Féljetek, szörnyek!!! Néha kiabálni kezdek, de észre sem veszem, mert a fejemben mindig ezt csinálom, csak most ki-ki szalad a számon is.
- Itt jön, figyelj... - feljebb tolom a fenekem a széken, ahogy bekészülök a végső rossz elleni küzdelemhez. Most jött el a mi időnk!
Rezeg már a léc mindkettőnknél, de végül kifekszik és felvinnyog a játék, hogy trálálá, sikerült, megmenekült a hercegnő és nem mellékesen valami nyomi helyi rekordot is megdöntöttünk.
- Nem rossz - bólogatok elismerően s ide-oda nyújtogatom elzsibbadt nyakamat. Mögöttünk közben megszaporodtak a kölykök, már ötön állnak, s szeretnének ők is hógolyókat dobálni, meg főleg megnézni, hogy megtudják-e dönteni a rekordunkat. Esélyetek sincs, nudlifülek, mi vagyunk a királyok. Rájuk vigyorgok, ami nagyon ijesztő lehet igazából, aztán a lányra pillantok.
- S most?
Ha nem akar mást csinálni, én tényleg eltudok itt lenni, amíg ki nem dobnak. De tudom, hogy másoknak az sok szokott lenni, ami nekem a normális, meg néha igényelik, hogy egyenek vagy... nem tudom, pihenjenek? Fene tudja. Szóval teljesen ötlettelenül, de nagyjából bármire készen várom, hogy eldöntse, mi legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=763024#post763024][b]Kárpáti Damian - 2019.07.03. 15:31[/b][/url]

Nem értem, hogyan történt ez meg. Elvileg beleegyeztem én ebbe, bár emlékeim nincsenek róla. De hiszek neki. Nem hazudna, ugye?
Oké, igazad van, idióta kérdés. Mindenki hazudik.
De most hiszek neki. Elhiszem, hogy ez jó lesz. Vagy lesz benne jó is.

A Balaton. Nem vagyok akkora paraszt, láttam én már vizet, de jószántamból medence vagy strand közelébe nem mentem… soha? Anyával még igen, de arra nem emlékszem. Persze a Nagyi borzasztóan lelkendezett most, el is hajtott fürdőnadrágot venni, amit muszáj volt felmutassak az ajtóban, másképp nem engedett be. Azt mondta, szerinte mágiával meghosszabbítottam a nadrág szárát, de amúgy nem lehet egy szava sem, tényleg vízbe való, becsszó! (és igen, mágiával meghosszabbítottam a szárát)
Most is rajtam van. Kilóg belőle hósipkás hegyeket idéző lábszáram. Nem olyan zerge-szaros, hanem csak olyan fehér. És nagyon-nagyon vézna. Utálom. Szeretném visszakapni a farmeremet, de azzal nem engednek be, azt mondta Nagyi. Fogalmam sincs, ki kéne megállítson, egy fél őrt sem láttam.
- Hoztál…? - kérdezem kicsit rémülten. Nálam biztosan nincs naptej. Azt se tudom, hol kellett volna vegyem. Mondjuk ahol a nadrágot, az logikus volna, de akkor nem jutott eszembe, elég volt egyszerre egy traumatizáló dologgal foglalkozni. A lánytól kapok egy nyugtató puszit, ami - be kell valljam - tényleg hatásos. Leereszkednek a vállaim, ahogy lassan kiengedem a görcsösen bent tartott levegőt.
- Nincsenek sokan? - nézek szerteszét, amint megérkezünk a kijelölt célponthoz. Ez a nem sok? Mi akkor a sok? Tőlünk pár méterre két lány fekszik, tőlük nem messze meg egy vén fazon, akit esélyesen jobban érdekelnek a csajok, mint a napozás - ezt tippelem legalábbis abból, hogy pólóban nyomja a sportot és klasszikus taxis-barnulásban virít. Aztán kicsit odébb gyerekek visítanak, a szüleik meg isszák a dobozost az árnyékban, totálisan letojva, hogy a csemeték ölik egymást.
Szóval ez a Balaton.
Megadóan leengedem a táskát a vállamról, kicsit közelebb húzódva a fához, mintha ott hidegebb volna. Csak belül sírok némán.
Mit tesz veled ez a lány, Damian?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=763335#post763335][b]Kárpáti Damian - 2019.07.07. 16:17[/b][/url]

Nem vagyok egészen képben a faktorokkal, mármint a biológiai faktorokon kívül, de ott meg mást jelentenek szerintem, mindenesetre nagyokat bólogatok, megnyugodva, hogy van naptej, s ugyanezzel a lendülettel totális káoszba kergetve az agyam, amikor rájövök, hogy ez mit jelent. Nem vagyok prűd vagy valami, sőt, már lány is látott egész közelről ruha nélkül, csak az más, nem ez a lány, s ez a gondolat valahogy ijesztőbb az egész kiruccanásnál s mindennél, ami eddig történt. Pedig a dolgoknak történnie kell, így szokott lenni, nem? Ha csak egymás kezét fogjuk, meg olykor megcsókoljuk egymást, az... az olyan öreges, nem elég neki, biztosan nem elég, kérni fog többet, s igazából nekem sem elég, kérni meg képes vagyok, ha adni nehezebb is, de vele más, ez most más, furcsább és mindennél nehezebb.
A zavaromban elveszítem a pillanatot, amikor elcsíphetném a pirulását, s már kutatni is kezd a táskájában a pléd után. Segítek leteríteni, aztán ácsorgok mellette, nézek rá, meg főleg nem rá, le a táskámra, el a gyerekek felé, a vízre, s tudom, hogy mi kell következzen s hogy ez normális, nincs miért izélnem ezen, olyan, mint beállni a hideg zuhany alá, egyből magadra kell engedd, ha csak a lábadat dugod bele s ott dideregsz félig szárazon, sokkal rosszabb lesz, zsupsz bele, úgy a jó.
Szó nélkül leveszem a pólóm, mielőtt még meggondolhatnám magam, s valószínűleg a Nemzetközi Űrállomáson is bemérték ezt a vakító fényt s most találgatnak hónapokig, hogy vajon miféle furcsa természeti jelenség történt itt Magyarország közepén.
Lecsapom a fenekem a plédre, törökülésbe fonom a testem s kicsit úgy helyezkedek, hogy hozzáférhessen a hátamhoz, ha valaha megtalálja a naptejet a mindent elnyelő táskájában.
- Majd... neked is bekenem, ha akarod - szólok át a vállam fölött, s rálesek, hogy mit szól. Ő nem néz ki úgy, mint egy anatómiailag elcseszett colgate-reklám, teljesen... normális a bőre színe, ha így jobban belegondolok, bár eddig nem gondoltam bele, mert más tulajdonságaival voltam elfoglalva.