Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=751221#post751221][b]Jack W. Everleigh - 2019.03.03. 15:10[/b][/url]

A.  K.
Látni akarlak.

Jack már percek óta figyeli a kikötőben várakozó nőt. A háttérben áll, vállát egy vaskos fa törzsének dönti, szemét egy pillanatra sem választja el Korinnától. Olyan sok idő telt el azóta, hogy ők ketten, emberi alakjukban találkoztak, hogy most egészen borzongatja a viszontlátás gondolata. A viszontlátás.
Észre sem vette, hogy míg ők az otthon védelmében pennával a kezükben, tintafoltos arccal egymás levelei fölött görnyedtek, a hónapok odakint elteltek, hogy a tél elmúlt, és lassan ismét minden zöldbe borul.
Fogalma sincs, mi lesz. Nincsenek elvárásai, képzelgései annál inkább. Látja Korinnát maga mellett a stég kopott deszkáin ülni, somolyogva, zavartan a vizet bámulni, látja őt rá mosolyogni, kéz a kézben sétálni, a hűvös szélben összesimulni. A sóhaj nehézkesen szakad ki belőle.
Korinna hol balra, hol jobbra néz, Jack látja rajta, hogy ideges, hogy egyik lábáról a másikra állva várja őt.
Ideje indulni.
Ellöki magát a fától, megigazítja kockás pulóverét, majd zsebre tett kezekkel a nő mögé sétál. Hevesen kalapáló szívvel, sűrűn pislogva áll meg mögötte alig néhány méterrel.
- Korinna - jobb öklét szája elé téve köszörüli meg a torkát, majd a félelemtől kiszáradt szájjal folytatja. - Szia. Kicsit hamarabb érkeztem, és sétáltam egyet a közelben.
Jack hüvelykujjával zavartan maga mögé mutat, aztán elmosolyodik, és tekintetét végighordozva Korinnán, enyhén megingatja a fejét. A nő gyönyörű. De akkor mi a gond? Az agya egy hátsó szegletében hirtelen lábra kapó rémisztő gondolat előretolakszik. A nő gyönyörű, ... pont, mint Virginia.
A mosoly lehervad Jack arcáról, és pillantását lesütve kezd összpontosítani. Ki kell zárnia magából a másik nőt. Mert most már Virginia a másik nő.
Sokáig úgy érezte, hogy Korinna az, ő a másik nő, akinek nem volna szabad a napjai részesévé és a gondolatai visszatérő vendégévé válnia, tegnap éjszaka azonban, mikor képtelen volt elaludni, s végül az íróasztala mögött kötött ki, azzal, hogy leírta: látni akarlak, pontot tett Virginia végére. Eldöntötte, hogy vége. Elhitte, hogy ő már nem létezik többé. Végleg elengedte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=751225#post751225][b]Jack W. Everleigh - 2019.03.03. 16:11[/b][/url]

A.  K.
Látni akarlak.

Korinna hangja megmelengeti Jack szívét, főleg mikor nevén nevezi őt. Olyan, mintha a leveleik ezzel az egy szóval lépnék át képzelet és valóság határát, mintha a méterekkel a vízfelszín alatt, a tengerfenékbe ágyazott érzések, gondolatok, a saját, egymásnak való jelentésük, minden, amik ők ketten valaha is voltak, egyszerre kibukkannának az édesvízből, és Jack hosszú hónapok elteltével most először jutna lélegzethez.
- Nagyon - feleli mély baritonján, kissé artikulálatlanul. Ritkán beszél, és akkor is leginkább Doriával, aki már félszavakból megérti őt, így előfordul, hogy vadidegenek azt hiszik, nem is magyarul beszél, pedig csak elharapja a szavak végét. Az ujját szorító, megbűvölt pecsétgyűrű különben tesz arról, hogy bármilyen nyelven is szólaljon meg, a környezete gondolatait már saját nyelvén hallja. - Még nem jártam errefelé, de Keszthely csodálatosnak tűnik.
Már éppen kezdenek olyanok lenni ők ketten, mint két zavart kamasz, akik inkább elcsevegnek az időjárásról, mintsem valamivel jobban is megismerjék egymást. Habár Jack és Korinna mostanra már jóval mélyebben ismerik egymást, mint azt a második találkozó megkívánná, a kezdeti nehézséget áthidalhatják a város dicsérésével és...
- ...a kaktuszokat? - kérdezi a férfi félszeg mosollyal, szemöldökeit csak egy múló pillanatra húzva össze, majd vonásait gyorsan kisimítja, nehogy Korinna észrevegye a mozzanatot, és azt higgye, valami rosszat mondott, vagy, hogy Jack nem is olyan, amilyen, hanem inkább pontosan olyan, mint a többi, egy bennszülött bárdolatlan bunkó.
- Ööö... - jön a határozott válasz, miután célt tévesztett gondolatai közül a nő kérdése, és a kérdésébe foglalt meghívás rántja vissza. Hűha! Jack ajkai elválnak egymástól, és Korinna vállán át a vízre pillant, úgy tűnik, Aquamantől a semmiből várja a megoldást. - Talán először sétálhatnánk egyet. Megmutathatnád a kedvenc kávézód, amiről írtál, és esetleg megihatnál ott velem egy kávét. Nem tudom..., csak ha van hozzá kedved?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=751229#post751229][b]Jack W. Everleigh - 2019.03.03. 17:40[/b][/url]

A.  K.
Látni akarlak.

Jack vére már most is pezseg, de a világért sem adna ennek hangot, vagy tenne a nő felé egy jelentőségteljes lépést, egy olyat, amiből Korinna bármit is leszűrhetne. A férfinak gyakorlatilag nincs randevú-kultúrája, nem ért a nők nyelvén, ő soha nem ment oda bárokban neki tetsző lányokhoz, hívta meg őket egy pohárka gintonicra, vagy csúsztatta ujjait idegen ujjak közé, és vonta a táncparkettre a nőt, aki a bűvkörébe vonta. Igazából soha nem is tetszett neki senki, kettőt kivéve. Egyikük most itt áll vele szemben, és a hely hangulatáról beszél. Ő meg csendben figyel, olykor biccent, és olyannyira koncentrál Korinna hangokat, szavakat formáló ajkaira, hogy közben mindenről lemarad.
Jack egyetlenegyszer járt bárban. Méghozzá a kedvesével ment el, aki kikérte helyette az italokat, mire ő álmatagon a pultra készítette a pénzt, és szende mosolyával a lányra nézett, figyelte az arcát, a mozdulatait, és őt figyelte akkor is, mikor az nevetve kapaszkodott a kezébe, és húzta a tömeg közé. Tetszett neki - a lány miatt. Ügyetlenül követte, és kezdett táncolni, nem érdekelte más, csak hogy boldoggá tegye a vékony karjait nyaka köré fonó lányt.
- Szeretem a kaktuszokat - jegyzi meg Jack halkan, ugyanazzal a félmosollyal, amellyel Korinna is rá néz. Somolyognak, édesen, és kerülik egymás tekintetét, mintha azzal, hogy hosszabban néznek egymásra, hétpecsétes titokról rántanák le a leplet. - Láttál már óriásokat? Olyanokat, amelyek kétszer-háromszor magasabbak nálad?
Jack, míg beszél, vízszintesen tartott tenyerét jóval a nő feje búbja fölé emeli, és tekintetével követve is mozdulatát, próbálja mutatni neki, miről is beszél.
Kisfiú korában, mikor még alig érte fel pado ölét, mindig azt mondogatta magának, hogy ha majd magasabb lesz a kedvenc kaktuszánál, ha majd magasabb lesz egy másik kaktusznál, akkor majd történik valami. Valami fontos. Hogy az majd jelenteni fog valamit. A szigeten, ahol élete legszebb időszakát töltötte, megannyi növény volt. És mind óriás.
Végül lepillant Korinnára, és kiszélesedő, zavart mosolyával belenéz a szemébe. Szereti a szemeit. Szívesen hintene rájuk apró, észrevétlen csókot, miközben a nő álmodik, csak hogy védelmezze, hogy ekképp, szavak nélkül susogjon neki át, az álmok világába.
- Oda? - kérdezi összevont szemöldökei alatt, míg fejét a templom felé fordítja. Egy perccel később visszasandít Korinna irányt mutató kezére, és ellenőrzi, biztosan ugyanarra a templomra gondolnak-e. Még ajkát is megemeli, fejét előrébb billenti, úgy néz a messze távolba. Rögtön az első gondolata, hogy kár, amiért nem a kemény talpú bakancsát választotta. Máskülönben viszont Jack kifejezetten kedveli a hosszú sétákat, és bár általában a húgával szokott erdőt mászni, a szíve repes a boldogságtól, hogy Korinnával közösen indulnak útnak. - Hiszel I...
A nő érintésére hangja elakad. A vékony ujjak ráfonódnak karjára, a szíve meg olyan szakadatlan kezd verni, hogy hirtelen megszédül. Ajajaj. Lepillant a karjára, tekintete elidőzik az első valóságos érintésen, aztán a barna tekintet elindul fel, a nő alakján, egészen az arcáig. Összezárja a száját, és széles mosolyra húzza azt.
Az első lépést megannyi másik követi, mire Jack hangját újra hallani lehet.
- Azt akartam kérdezni, hogy hiszel-e valamiben, amit mások Istennek neveznek? - néz le a nőre, aki tökéletesen illik mellé, akinek az arcát minden levelében látni vélte, akinek az illatát ezidáig saját tintájának illatával helyettesítette. Úgy képzelte, Korinnának tintaillata van. Hollóalakban a nőt egészen más aromák vették körbe. Nem emberi, nem olyan, mint most.
- Korinna? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=751279#post751279][b]Jack W. Everleigh - 2019.03.04. 19:42[/b][/url]

A.  K.
Látni akarlak.Ezt hallom, mikor a szigetre gondolok. Hallod te is?

Egy nap talán visszautazhatunk a szigetre mi ketten, te és én, ina és ama tudta nélkül. Soha nem tudnék a szemükbe nézni ismét, ha úgy ülnénk hajóra, hogy előtte ők arra nem adták áldásukat. És nem adnák. Száműzetésünk ideje ugyanis épp aznap hajnalban telik le, mikor a Nap az égbolt nyugati féltekén tűnik fel és a keleti féltekén bukik alá, mikor majd tenger borítja a kék eget, és a boltozat minden csillaga a föld alá süpped. Majd akkor, ha Atlantisz hatalmas romjai kiemelkednek a mélyből.
Téged mégis szeretnélek elvinni oda, ahol a Nap citrom és narancs sugarai az év legtöbb napján meleg ölelésükbe vonnak, és ahol a növények jóval fejünk fölé magasodnak, azok, amelyek nálatok, itt Európában alig térdhajlatig érnek.
Lehajtott fejjel hallgatlak. Csendben vagyok, még egy kóbor pisszenés sem hagyja el ajkaimat. Pillantásom az együtt mozduló lábainkra esik, és nem bírom ki, zavarodottan elmosolyodom, s az ajkaim megrándulnak, mert nem tudják, szabad-e, vagy illetlen. Nem is tudom, ez nehéz. Nehéz elmagyaráznom.
Végül oldalvást rád nézek, szemeimben melegség fészkel, olyasfajta, amely mellé már nincs szükség szavakra. Az imént elmondtál mindent, amit gondolok. Szavakká alakítottad azt, amit a teremtőről és az útról képzelek.
Tekintetem sokáig elidőz rajtad, a szemed világán és arcod apró pöttyein, és csak miután felpillantok a messzi távolban, a fák közül kitűnő templomtoronyra, szólalok meg.
Úgy érzem, most először, mióta a húgommal Magyarországon vagyunk, hogy le kellene vennem a gyűrűmet. Azt, amely számodra is érthetővé teszi a szavaimat, amelytől a te fülednek nem a sziget nyelvén szólalok meg, hanem magyarul.
Le kellene vennem, hogy amit mondani készülök, a saját anyanyelvemen keresztül adhassam át neked.
Lassan, az érzésnek meggondolatlanul eleget téve húzom ki kezeimet nadrágzsebemből, majd a járdapadkát figyelve kezdek babrálni az ezüstben fénylő ékszerrel. Nem, nem vehetem le, hiszen semmit sem értenél, csak halk hadoválást hallanál, és ha eddig még nem tetted, hát most már tényleg bolondnak néznél. A sziget nyelve ugyanis kétszáz éve eltűnt a föld színéről. Legalábbis az a mágusvilág, amit te ismersz, ezt hiszi. Holtnyelv. Én mégis beszélem.
- A törzsben, ahol felnőttem - nagyot nyelek, és csak egy futó pillanatra fordulok feléd, majd az arcomba hulló fakó tincseket fülem mögé söpörve megnedvesítem a szám. Azután a tekintetemet ismét engedem a tájba veszni. - Esténként a tűz körül, mikor mindenki hazatért, és az asszonyok gyermekeikkel férjük köré gyűltek, azt beszélték, hogy minden család más istentől származik. Hogy a család legősibb tagja magától az istentől született le a Földre, és az az ág onnantól kezdve annak az istennek tartozik hálával.
Sejtelmem sincs, ezek a szavak vajon mit váltanak ki belőled, hiszen erről korábbi leveleimben egyszer sem írtam. Ez ahhoz túlságosan is bennem van, és...
Míg beszélek, kezeimmel erősen gesztikulálok, gömböket és finom hullámokat, eget és esést szimbolizálva rajzolok magam elé a levegőbe, hogy te is lásd, mintha láthatnád, amit én látok a szemeim előtt. Az emlékek életre kelnek.
- A testvérem a legerősebb isten gyermeke - mondom még, már egészen elhalkulva, hevesen csapkodó szívem azonban büszkeséggel telik meg. - Ő mangangaso. De még nem tud róla. Ő már nem a szigeten nőtt fel.
És akkor megtörik a varázs. Szemöldökeimet zavartan húzom össze, homlokomat ráncolom, és mint aki nem éppen a teste, a lelke legmélyéről beszélt, csevegőhangon megkérdezem.
- Van itt mozi? - pillantok rád ártatlanul. Nem, szerintem nincs több személyiségem. Őrült sem vagyok. De ha már itt tartunk, kedvelem a mozik sajtos popcornját. Nagyon.