---

Egy cső főtt kukoricát forgatok az ujjaim között, épp sót szórok rá, a mögöttem álló szeme meg kiguvad, hogy hogy vagyok képes ennyire sózni. Anyám is mindig ezt mondja, de ők elmentek múzeumot látni, én meg azokat amúgy sem szeretem, így a strand mellett döntöttem. A szállás nincs messze, apa cége nyaralója, azt mondta, erre ez a divat, hogy így kiadnak helyeket a családnak, de már kevés helyen. Nekem pont kapóra jött, ha esni kezdene, elég kicsit szaladni és meg is lelem a szomszéd utca közepén. De most nincs jele esőnek, alig van még bárányfelhő is, nyakamon pedig még kicsit fehérlik a naptej, amit nemrég kentem oda. A másik csövet is felveszem, arra viszont csak óvatosan szórok az íz miatt, nem tudom, hogy jó lesz-e így, de le lehet törölni ennyi mennyiséget simán.
- Köszönöm! - adom vissza a sótartót és felkapom a két csövet. Palacsintát is akartam venni, de abban már totálisan nem vagyok biztos, ahogy a lángosban sem, így maradt ez. A kukoricát kevesen nem szeretik, a többit meg később be lehet pótolni. Elindulok a strand bejárata felé, miközben bele-beleharapok a magam sósabb csövébe, kikerülöm az épp rohangáló gyerekeket vagy épp a standokhoz igyekvő felnőtteket. Egész nagy a tömeg, már javában délután van, persze, mindenki a szabadtéri koncertre lesz kíváncsi kicsit később, addig meg lesz alkalom még csobbanni is. Kincső még az iskolai napok végén mondta a vizsgák után, hogy erre járnak nyaralni majd, vagy egyszerűen csak lejönnek, nem tudom, de hogy ma és ez pont egyezik a naptárommal. Így hát mondtam, akkor fussunk össze, csobbanjunk, a koncert amúgy a ráadás, nem tudom, olvasta-e a plakátokat, engem elsőre meglepett, de oda se neki, ennyi plusz meg kell is. Pár kutya ugat, ahogy a sekély részen játszanak, engem nem zavar, szerintem sokkal rosszabb dolgok is kerülnek a vízbe a kutyákon kívül, de hallom, ahogy páran morognak. Ne tessék akkor kutyabarát strandra jönni, nem igaz?
De ma nem fogok zsörtölődni, még amúgy is gyerek vagyok, mit szólok én bele a felnőttek dolgába. Aztán végül amúgy is meglelem a bejáratot, ahol özönlenek a vendégek és a hűsölni vágyok, mindenféle matrackollekció és úszógumi a kezekben, az enyém a fa alatt pihen, a lopásgátló törölközőm alatt, a táskám, amiben az értékek vannak, a vállamon átvetve fityeg az oldalamon. Van kulcsos értékmegőrző, kész meglepetés, így legalább a mobilom is végre velem van, ami megnyugtató, mert már nagyon kezdtem mágusnak érezni magam, és... ja. Csak ott vagyok az. Itt felállok a beton virágtartóra, hogy még jobban kilátszódjak a tömegből, kukoricát majszolok és mikor meglátom az ismerős szőke tincseket, kalimpálva integetek felé.

---

Egy kecsesnek nem mondható, kéttalpas ugrással érkezem a földre, elhagyva megfigyeli állásom. Ezek szerint előbb kijöttek, biztos akkor, amikor kicsit arrébb áztattam magam, vagy anyának álltam sorba hekkért, mindegy is, a lényeg, hogy sikerült meglelnem. Hamar le is küzdöm a távot ami elválaszt a pokrócától is tőle, igaz, menet közben most már sikeresen taposnak a lábamra, de csak sziszegek egy sort, azonban visszafogom magam, hogy a kölyök után kiabáljak valami nem kedveset. Jó, én is tudok ilyet, ezért nem is erőltetem végül a dolgot.
- Szia, Kincső! - állok meg végül, kicsit megmozgatom a lábujjamat a papucsban, megmarad, nem olyan, mint amikor az ajtót húztam rá és olyan volt, mintha kilakkoztam volna, mielőtt le is esett. Nem túlzom ám el a dolgokat.
- Meleg. Nagyon meleg. De jó hír, hogy a víz nagyon jó! Órákig benne áztam, ráncosak lettem az ujjaim – meg fene éhes lettem, de kiváltképp jó volt végre lehűlni. Az lenne a szuper, ha bent lenne pár csúszda vagy valami, ahonnan be lehet vágódni a vízbe, de a vízibicikli is egész jó megoldás, egyedül azonban nem buli és nem is a legolcsóbb, így nem döntöttem mellette. Remélem, nem égtem le közben és nincs étlap sem az arcomon, bár a hátsó fogamban érzem a kukoricadarabot, de most nem kezdek el rá vadászni.
- Egy ilyen mozgó árustól arrébb, a büfék elviekben nincs, csak botra szúrt krumpli, iszonyatos áron – húzom el a számat. Nem vagyok milliomos és hülye sem, a sült krumpli nem éri meg, de a lángos se igazából, de azt megveszed, mert jobban laktat, mint pár szem krumpli. Főleg, ha kicsit lejjebb megy az ember, ott van egy kisebb büfé és mégis sokkal nagyobbra nyújtják, mint az itteniben. És a néni is kedves, adott extra sajtot és nem kellett fizetni sem.
- Apropó, hoztam neked is, kicsi sót tettem csak rá, nem tudtam hogyan szereted – nyújtom felé a kukoricát, a szalvéta alatta kicsit már elázott, de van zsepi a táskámban, meg hát, ott a víz ugye, hogy lemossunk mindent.
- Szabad? - közben bökök a pokróc széle felé, hogy ledobhatom-e magam rá. - Amúgy nem tudom láttad-e, lesz koncert is – ha elvette a kukoricát, akkor megtörlöm gyors a kezem, de csak lustán a nadrágomba és leguggolva cirógatom meg a macska feje búbját. Most már tényleg kell nekem is egy.
- Strandol kicsit ő is? A halas büfé tuti tetszene neki.