Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773115#post773115][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 23:06[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Ámulva nézek rá, hogy le is fogja kottázni. Miket tud!?
- Akkor inkább majd, ha készen lesz - kapok ezen az ajánlaton vidáman. Alig várom!
- Igazán nincs mit - felelem halkan a köszönetére a csokoládé miatt. Ez csak természetes. Mosolyogva nézem, mennyire tetszik neki. Eltaláltam akkor.
Felpillantok a telefonból a lányra és bólogatok. Oké, akkor ezt is megírom Liam bácsinak. Alig az elején tartok még. Elsétálok az ablakig, miközben alkotom a szöveges üzenetet. Felelek neki valami rendben-t arra, hogy jön mindjárt, csak el vagyok merülve teljesen. Igazából szinte minden betűnek újra neki kell álljak, mindig túlnyomom azon, amit szeretnék ezen a régi, nyomógombos telefonon.
- Ó! - sietek hozzá, ahogy észlelem, hogy nyílik a szoba bejárata és aztán meglátom, hogy milyen megrakodva érkezik. Tartom neki az ajtót, hogy biztonságosabban lépdelhessen, hátrálhasson beljebb.
- Köszönöm - bólogatok neki és gyorsan csinálok helyet az asztalon a tálcának.
- Feltúrnánk? - kérdezek vissza, mert na ezzel a fordítóbűbáj aztán főleg nem tudott mit kezdeni, különösen, hogy szerintem akkor se érteném, mire utal most, ha tudnék magyarul - Persze, jó - megyek bele különben a tervekbe, aztán rádöbbenek, hogy az üzenetet még nem küldtem el. Visszakapom kezembe az asztalszélre lerakott telefont, befejezem az írást ééés elküldöm. Aztán jól rámosolygok a lányra, összecsukva a készüléket és zsebretéve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773132#post773132][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 00:50[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kevésszer van az, hogy eljövök így otthonról. Igazából eddig csak Lauval mentem ottalvósra mindfele, ha belegondolok. Üzenni meg csak ilyenkor üzenek haza, vagy ha ugye bármi miatt eltérek attól, amiket bejelentettem bácsikámnak. Ha mondjuk mégsem megyek haza x időben meg ezek. Az üzenetküldés meg ezért van, igen, mert nem érzem olyan sürgősnek, hogy emiatt beszélnünk kelljen és hát én, aki legfeljebb bagolyhoz vagyok szokva, inkább az egyéb írott üzenetküldési formát választottam. Jó ez így. Fejlődöm is meg annyiszor tényleg nem szorulok erre.
Igazán segítettem volna is neki különben, ha tudom, arra készül, hogy egy egész hadiellátmányt cipeljen be nekünk, azonban így utólag már nem akarok ezen okoskodni. Inkább csak megtisztítom neki szépen a terepet, amennyire tudom, és remélem, legközelebb szól. Ha nem, akkor meg majd megint ugrom oda hozzá, amikor észreveszem, mi a helyzet.
- Jaaa - emelem meg az állam nagy mosollyal. Így már értem, mire készülünk. Hát persze, a pakolás. Látunk is neki csakhamar. Részemről inkább picit háttérben maradok és abban állok szolgálatára, amire megkér. Nem azért, hogy külön igényt kelljen benyújtania, hanem emiatt, mert nem akarok a holmijában kutatni, leskelődni. Azokat rakom arrébb, azokkal a cuccokkal foglalkozom, amiket a kezemre ad, vagy amikre rámutat. Amíg meg éppen szünet van, csípőre tett kézzel figyelek, tettrekészen. Jön aztán az izgi rész: iratok és fényképek. Elég klasszul megtalálom őt a fotókon. Jókedvűen hallgatom a történeteit, mindössze elvétve szólva hozzájuk. Inkább csak élvezem őket. Meg iszom közben jó sokat. Néha megállok és szellőztetem magam a pólómmal, olykor beállok a ventillátor elé, valamint homlokomon is gyakran törlök meg túrom hátra csapzottá váló hajamat. Utána kell már néznem azoknak a hűtőbűbájok. Viszont csakhamar elérkezik a pihenés ideje! Nincs mese, igazán hatékonyak voltunk.
A filmen vigyorgok végig, néha felnevetek. Imádom a vígjátékokat. Mondjuk még nem tudok róla, hogy vannak ám olyanok is, tele gusztustalankodó hummorral, amiket egyáltalán nem élveznék ennyire. Viszont mindig olyan társasággal mozizok, akik kellemes mozgóképeket mutogatnak nekem. Finoman lehűlök, amíg heverészünk, viszont a séta ötlete úgyszint hívogató. Fagyival aztán főleg!
Késő délután van. Valóban egész baráti már a hőmérséklet. Hol zsebrevágott, hol magam mellett lógatott kézzel sétálok Lau balján. Noha nem mögötte megyek, őt követem, hiszen ő van itthon, ő tudja, merre kell fordulni, ám fel is hívja rá a figyelmem mindg. Nem hoztam a pálcámat, igazából a táskám mélyén lapul. Nyilvános helyen úgyse használhatnám, vészhelyzetre meg nem számítok, amiért szükségem lenne rá.
Rámosolygok mindenkire, aki szembejön. Vannak egy páran. Aki köszön, annak kedvesen biccentek. Viszont annyira néznek, olykor ténylegesen csak azért fordulva felénk, hogy alaposan szemügyre vegyenek minket, hogy néha inkább lefele pislogok a repedésekkel tarkított útra. Az az igazság, hiába viselek még muglik számára is tök hétköznapi fehér pólót, sötét farmert és sárga csíkkal ellátott, fekete csukát, valamint hiába vagyok egy fehérbőrű, tök átlag magas srác, aki ezen tulajdonságai alapján nem kéne, hogy kirívó legyen ezen a vidéken, ám egy részt megbámulandó vadidegen vagyok egy ismerős lány oldalán, másrészt... nem illek ide. Lerí rólam. Lehet, nem tudnák ők sem meghatározni, miért. Talán túl angol vagyok, talán túl derűs, talán máguslétem is kiütközik aurámban és abban, ahogy figyelem, ami körülvesz, viszont az is meglehet, hogy csak irritáló vagy éppen zavarbaejtően megnyerő, hogy még a lezser cuccaimban is úgy festek, hogy akár uniformisban is járhatnám az utcát. Hogy ez a brit származásom, a fiúotthon lenyomata vagy minden egyszerre? Nem is érdekes. A lényeg, hogy ha akarnám se nagyon tudnám titkolni: messziről jött ember vagyok. És nem feltétlenül távolságról beszélünk.
Nem fogom barátnőm kezét, viszont ösztönösen a közelében vagyok végig. Éppen csak nem érünk össze. Bár véletlen olykor igen. Ilyenkor jobban lemosolygok rá, amolyan finom bocsánatkérően is az ütközésért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773292#post773292][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 20:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Viszont én nem pirulok bele az idős néni méricskélésébe, csak mosolygok rá, meg én is végigpillantok magamon, minden oké-e rajtam, nem hagytam-e magamon mondjuk semmi árulkodót. Szokásom hirtelen zsebre vágni ezt-azt, szóval kikandikálhatna egy pergamentekercs vagy bármi. Azonban semmi efféle nincs most. Sőt, a farmeromban a zsepin meg forintokon kívül csak mobilom lapul, az meg tök muglis.
Feltűnnek a gyerekek nekem is. Oda-odapillantok rájuk kicsit, derűsen, aztán a lánnyal is összevigyorogva. A fagyizóban főleg van sereglet. Nyakamat nyújtogatva figyelem, milyen ízek közül választhatunk.
- Csokoládét, banánt ééés szedres joghurtot kérek szépen - adom le én is rendelésem Lau után, jól rámosolyogva a pult mögött állóra. Nekem jöhet öntet meg ostya is. Kicsire nem adunk. Megyünk helyet szerezni. Miközben ámulva-bámulva nézelődöm, az is jellemző, hogy gyakran lesütöm a szemem, hiszen az embereket magukat nem akarom annyira mustrálni, udvariatlannak lenni, márpedig akárkire odapillantok, szinte mind visszatekint rám. Leülünk az enyhet adó árnyasba és csakhamar érkeznek a fagyi remekek.
- Igen - bólintok a kóstolóra és odatolom barátnőmnek az enyémet, hogy addig ő meg az én kelyhemet ízlelgesse. Visszacseréljük aztán és jóízűen kanalazgatunk. Hátradőlve üldögélek, a tálat kezembe veszem és így fogyasztom fagyimat. Körbepillantok olykor vagy összemosolygok Lauval. Számat gyakran nyalogatom, törlöm meg a szalvétával. Lau észreveheti rajtam, hogy néha megakadok a fagyizgatásban, bár főleg csak lelassulok és fürkészőn nézek körbe. Egy alkalommal picit össze is rezzenek. Ilyenkor mindig csak az történik különben, hogy számomra idegen, meglepő zajok érnek. A gépek hangja cukrászdából, mobilcsörgés, távolról egy kocsiriasztó. Felmerülhet a kérdés, azt hogyan szoktam túlélni, amikor mondjuk Riley a fővárosba visz engem. Azt hiszem, úgy, hogy végig szorosan maga mellett tart és én egy kicsit buborékban közlekedem vele, szűrve mindazt, amit magamhoz engedek. Inkább társaságomra koncentrálok és csak óvatosan fedezem fel a világot.
- Hát ez nagyon jó volt - dícsérem a kelyhet, miután semmi nem maradt már az egészből. Jólesőt sóhajtok és megfogom két oldalt az ülésemet magam mellett. Így ejtőzöm a fagylaltozás hatalmas, kimerítő feladata után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773330#post773330][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 21:11[/b][/url]

- Hm? - emelem meg szemöldököm, a lányra pillantva.
- Igen. Igen, persze... - bólogatok, furcsállva kicsit a kérdését. Nem nagyon tudom, minek szól az érdeklődése, hiszen én nem veszem észre, mit csinálok. Nem ráz meg annyira a környezet ám, nincsen miért aggódni értem, csak tényleg picit másképp viselkedem, mintha a megszokott közegben lennék. De jól vagyok. Körbenézek, ahogy a cukrászdáról mesél. Pompás is a fagylaltjuk, az biztos.
- Ó... igazán? - mosolygok, kérdésemmel bevallva, hogy nem gondoltam, hogy ez külön nekem, nekünk szólna. Az volt az elképzelésem, ez egy efféle közösség, ahol mivel mindenki közel áll egymáshoz, nem átallják jól meg is nézni a másikat. Ezek szerint ez nem teljesen így van. Körbepillantok ilyen szemmel is most, aztán aprót nyelek. - De ugye nincs baj? - érdeklődöm tőle, ez nem feszélyezi-e vagy bármi, hiszen akkor mehetünk akár haza. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen ez neki.
Elfogy még az a kevés fagyi Launál. Már nyúlok a zsebemhez, amikor érkezik a számla, ám barátnőm kezébe veszi a dolgokat. Köztünk természetes ez. Nincs az, hogy állandóan én fizetek, bár tény, többségében igen. Főleg, mert általában kifejezette én hívom el ide-oda. Megköszönöm hát a cukizást, rámosolyogva és hamarosan állunk tovább. Elindulunk hazafele, viszont nem sietjük el, kerülővel megyünk, hogy lássunk más részeket is a településből. Ez persze megint vizslató tekintetekkel jár, ám nekem nem gond. Komolyan remélem, hogy neki se.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773368#post773368][b]Thomas Middleton - 2019.09.15. 22:37[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | esti séta | x



Különös dolog ez, mert nem tudom, miért érzek valami bizarr, megilletődött kis örömöt attól, hogy ezek szerint igazán engem látnak először vele. Valahogy jól esik, kivételesnek érzem magam, bár közben meg nem tudom, mit szóljak, mivel ez jelentheti azt is, hogy magányosnak ismerik és hogy az is volt. Amiért meg nyilván nem repesek. Vegyes érzelmeim egy szimplán megértő mosolyként ülnek ki arcomra.
Hátulról csap le rám a cukis lány, ezért is a kicsit kései zsebhez nyúlásom. Miközben barátnőm számolgatja pénzét, derűsen felelgetek az igazán kedves kiszolgálónknak. Élvezem, hogy valaki végre azért néz engem ennyire, mert közben beszél is hozzám vagy van valami dolga velem. Felé fordulok a széken, felfelé pislogva rá, egyik karom átlógatva a háttámlán, és elmondom neki, hogy igen, nagyon finom volt, megköszönöm neki, biztosítva róla, hogy minden remek volt, tényleg. Igazán aranyos, ahogy a vendégekkel törődik. Még az újakkal is. Ahogy Lau fizet végül, fel is kelek ültömből. Viszonzom a cukrászdás kedélyes búcsúját, intve neki és utána pillantva kicsit, ahogy itt hagy minket. Indulhatunk!
Csodás a kastélypark, főleg ezekben a napnyugta körüli fényekben. Valahogy mindig ilyen hangulatos helyekre keveredünk Lauval, ennyire mesebeliekre. Olyan helyekre, ahol minden együtt van, ahol a sétából hamar andalgás lesz. A kitartó kiskölykök változatlanul a nyomunkban, mivel pedig esélyt adunk rá nekik, beérnek minket. Érdeklődve fordulok a kislány felé, ahogy láthatóan tőlem szeretne valamit. Szélesen elvigyorodom egy lehelletnyi nevetéssel, összenézve barátnőmmel, majd elárulom a vöröskének, hogy igen, elég messziről jöttem, Angliából, de nem vagyok királyfi. Aztán körbepillantok kicsit, mintha attól tartanék, valaki figyel, és picit lejjebb hajolva, csöndesen hozzáteszem, hogy: legalábbis nem tudok róla. Erre csillogón elkerekedik a szeme, izgatottan felkacag, aztán nemsokára nyoma sincs.
A jótékony sötétség ránk száll lassan, eltakarva az utak repedéseit, homályosítva a máló házfalakat, elcsitítva a helyiek kíváncsiságát. Csöndesen bandukolunk, olykor ejtve csak pár szót, ám ezek is mintha az elérkezett estébe olvadnának, részei volnának. Az én lelkem is nyugszik szépen, ahogy már nem kell annyi minden szokatlanra figyeljek. Hazaérünk Lauékhoz és nemsokára már lépünk is be berkei ajtaján. Leveszem a cipőm és várom, hogyan tovább. Van-e vajon közös vacsora vagy bármilyen jelenés a szüleinél, esetleg ilyenkor már ki-ki saját helyére vonulva tölti pihenését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773386#post773386][b]Thomas Middleton - 2019.09.16. 00:22[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nem közös a vacsi. Ó, értem. Bólogatok. Szokatlan nekem ez, hiszen a nevelőotthonban ugye minden étkezés együtt volt kötelezően a nagyteremben, a tanodában is összegyűlünk rá, noha már szabadabban, és Liam bácsival pedig az a napunk egyik fénypontja, mikor leülünk a vacsoraasztalhoz. Ettől függetlenül nem lep meg, hogy náluk nincs így és gondnak sem gond.
- Egy szendvics az teljesen jó - mosolygok. Nekem az esti a melegétkezés, tudom, ezért is ajánlja azt, ami ebédről maradt, viszont simán átállok én és rendben vagyok vele, hogy az volt a fő kaja ma, úgyhogy most elég nekem valami hideg.
Tényleg, a matrac! Megszerezzük, viszont én csalok kicsit és mikor már beérünk az udvarról, javaslom, támasszuk le egy pillanatra és elugrom a pálcámért, lebegtetni, így irányítgatni mégis könnyebb. Bekerül az ágy alá, a nagy ténykedésre meg persze felébred a csodacica. Odalépek hozzá és végigsimítok rajta. Rögtön hátára gördül, nyújtózva, kelletve magát. Hallom a kinti beszélgetést, először csak tompán szűrődik be, aztán egyre jobban elér hozzám. Nyelek egyet, ahogy megértem, miről van szó. Magam elé pislogok, lélegzetem nehéznek érzem. Mikor viszont megjelenik Lau, hozza magával derűmet is. Rámosolygok.
- Biztos ne kívánjak nekik jó éjt vagy ilyesmi? - kérdezek rá a tuti kedvéért. Ha nem kell, nekem nem fontos, csak nem akarom, hogy azt gondolják, bújkálok előlük vagy valami. Nem amiatt, milyen véleménnyel lesznek, hanem megint mindössze azért, hogy aztán ne a lánynak kelljen állnia, ha esetleg keresetlen szavaik lesznek rólam. Viszont nyilván zavarni sem akarok már így este, ha náluk ilyenkor már nem szokás így külön odajárulni a vendégeknek köszöngetni. Ha nekik rendben, nekem rendben. Főleg, ha Launak rendben, nekem rendben.
Kimegyünk a konyhába vacsora után nézni és mivel már a szülők a szobájukba vonultak, mégis lesz ebből közös asztalnál étkezés, csak éppen édes kettesben. Ahogy jóllaktan tartunk visszafele, az anyukával összefutunk még, ha meg már így alakult, megejtem neki azt a mosolygós jó éjt kívánást, aztán vonulunk el. Ezúttal Lau kezd a fürdőben, én addig elvagyok Benitoval, meg sebtében előkészítem magamnak a mosakodáshoz szükséges cuccokat.
Hamarosan enyém a terep, bevetem magam tusolni. Eláll már a zuhany, ám én egy-két percig nem jövök még ki, utána viszont egyszerűen csak törölközővel a derekam körül érkezem meg. Mezítlábú lépteim sietősek, röviden barátnőmre mosolygok, belenyúlok táskámba és kiveszek egy benne felejtett ruhadarabot: a pizsi boxeremet, nyilván. Utána már megyek is vissza, befejezni a meg sem kezdhetett felöltözést. Azon agyaltam különben odabent annyit, hogy miként oldjam meg, hiszen nem akartam Laut megkérni, hogy adja be ezt a ruhadarabomat. A pólóm magamra kaphattam volna, persze, viszont nem mertem, mert azzal bonyolultabb biztosan tartani a törölközőt magamon, az meg nem vicces. Szóval így volt a legegyszerűbb. Mondanám, hogy legközelebb hozom a pálcámat magammal, hogy beinvitózzam, ami kell, viszont egy részt, ha a gatyám elfelejtem, a varázspálcám miért jutna eszembe? Más részt az is elég ciki, ha végigrepül az alsód a szobán a kedvesed orra előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773489#post773489][b]Thomas Middleton - 2019.09.16. 21:21[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Mivel én még sehogy máshogy nem láttam ezt a családot, mint most, én nem észlelem a változást, amit a jelenlétem előidéz. Mivel pedig a jelenlétem idézi elő, soha nem is fogom. Tudjátok, a megfigyelt kísérlet.
Nyilván szeretem a teát és Liam bácsival meg Rileyval elég sokat iszom, viszont a nevelőotthonban nem volt divat az ötórai szertartás, hisz örültek, ha a három étkezésre össze tudtak lapátolni minket, úgyhogy nem álltam rá annyira, mint ráállhattam volna. Ettől függetlenül persze akármikor szívesen fogyasztom. Szóval, ha kínálnak, mindenképpen kérek. Hiányolni viszont nem hiányolom. Csak pár nap után.
Igazán remélem, hogy nem baj, hogy így kicsattogtam törölközőben. Hiszen látott már így, nem egyszer. Oké, mármint fürdőgatyában. De ez szinte ugyanolyan, nem? Hm. Mindegy, szerintem elég jól megoldottam.
Megint megérkezem, ezúttal viszont már valamivel több holmiban: fehér póló, kockás boxer. A törölközőt odarakom száradni valahova, aztán ahogy ruháimat szépen a székre teregetem, amin táskámat is tartom, oda-odapillantok az ablaknál álló lányra. Mosolyogva összevonom kicsit a szemöldököm. Nem igazán értem, mit csinál. Ez is valami elemi mágusos dolog? Elképzelésem sincs. Levigyorgok a csodacicára, aki a megvetett ágyneműnkben idétlenkedik, aztán újra barátnőmre tekintek. Ahogy itt áll előttem pár lépésnyire, ösztönösen mennék felé. Mindig ösztönösen mennék felé. De tétovázok még kicsit, pótcselekvésül pólómat igazgatva, nedves hajam hátratúrva. Végül összenyomom ajkaimat és engedek a kísértésnek.
Odalépdelek mögé, kezeimet derekára csúsztatom és belecsókolok hajába, majd orromat szusszanva neki simítom. Olyan jó illata van! Mondjuk nem panaszkodhatom én sem. Két finom illatú, ha találkozik. Jobbomat előrébb vonom, tenyerem lapos hasára simul topján át. Adok még egy puszit tarkója fölé, majd lehajtom fejem. Számat meztelen vállára nyomom és kisvártatva nekisimogatom, csókkal illetve itt is. Figyelek bár rezdüléseire, hiszen nem is tudnék nem figyelni rá, mozdulatfolyamom meggondolatlanul hömpölyög. Teszem, amiben kedvem lelem. Bár lehet, ez túlzás. Inkább kóstolgatok. Mint a fagyit, amiből nincsen sok, ezért lassan, kiélvezve nyalogatod. Engeded, hogy ez adjon teljes élményt, és nem is vágysz habzsolásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773498#post773498][b]Thomas Middleton - 2019.09.16. 22:52[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Arcomon szelíd mosollyal puszilgatom a vállát. Akkor emelem csak fel fejemet, mikor nevemet sóhajtva nekem dől. Hüvelykujjammal megsimogatom hasát, ahogy keze az enyémre kerül és másik karommal is teljesen átölelem, örülve, hogy így hozzám bújt. Egészen nekisimulok hátulról, mellkasom hátának, hasam derekának, ágyékom csípőjének. Fejem feje mellé kerül, halántékon csókolom, boldogan szusszanva. Arcom arcának simítom, az ablaküvegbe nézve magunkra mosolygok, majd lehunyom a szemem és csak ölelem ragaszkodón. Nem tudom, meddig maradok így, ám elkezdek eszméletemre térni lassan és arra, hogy nem akarom túlfeszíteni a húrt. Meg valamikor kénytelenek leszünk úgyis elválni. Sajnos.
Vontatottan húzódom vissza, kiélvezve még azokat a simító érintéseket is, amelyekkel elengedem. Mellé lépek, egyik kezem azért még derekán hagyva és lemosolygok rá. Odahajolok, finom puszit hintek a szájára és tovalépek tőle. Megyek a behozott innivalók felé. Rémesen szomjas lettem.
- Tölthetek neked valamit? - kérdezem, visszapillantva rá, amitől olyan abszurd érzésem támad. Hiába vagyok már egy-két méter távolságban barátnőmtől, mintha még mindig ott lennék. Érzem a testemet, ahogy az ő teste mellett van. Pislogok pár jelentőset, hogy elmúljon ez a fura élmény. Mert akármilyen kellemes, tisztára megzavarodok tőle. Én most itt állok. Itt matatok az innivalókkal. Hamarosan már kortyolok is nagyokat, ezeke a nyeléseket a falu másik végén is hallani szerintem. Utána meg végtelenül jólesőt sóhajtok, tiszta üdítő reklám. Olyan, mint amilyet Füreden láttunk a televízióban. Füred. Az a helyzet, ott csókoltam meg Laut utoljára. Azóta nem igazán voltunk ténylegesen kettesben. Elmentünk ide-oda, beültünk helyekre, sétálgattunk, rendezvényeken voltunk. Azok meg nem olyan alkalmak. Nem ilyenek. A suliban sem lesz ilyen. Ez itt ilyen. A szobám ilyen. Az ő szobája ilyen. A majdani kis bérleménye lesz ilyen. Ilyen meghitt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773684#post773684][b]Thomas Middleton - 2019.09.17. 22:03[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nagyban iszom, Lau pedig idesétál hozzám. Lerakom a poharat és rámosolygok, miközben ő fixíroz engem. Nem nagyon tudom hova tenni ezt, viszont mivel fogalmam sincs, egyáltalán hogy kérdezzek rá, mi történik, illetve mivel tetszik a dolog, mindössze jámbor vonásokkal fürdőzöm benne.
Meglepődöm felvetésén, amit egy pillanatig sem palástolok. Rögtön odanézek az emlegetett ágyra, ami hát... nem mondom, tök kényelmesen elférünk rajta, viszont úgy semmiképp sem, hogy ne érjünk össze legalább egy kicsit. Szerintem legalábbis. Nyelek egyet. Nem a tömérdek torkomba döntött innivaló miatt, mint az előbb, úgyhogy nem is olyan hatalmas, ám jelentősnek jelentős. Lesütöm kicsit a szemem, rendesen elgondolkozva. Nem azért, mert én ne szeretnék együtt aludni vele. Mindig szerettem volna és mindig készen is álltam rá. Csak az a baj, hogy... oké, ez furán fog hangozni... szóval az a baj, hogy még soha nem reagált rám rosszul. Még soha nem tolt el magától, soha nem éreztem rajta feszültséget a közelségemtől, és félek tőle, hogy emiatt óvatlanná válok majd. Hogy elkezdem magam abban ringatni, hogy nem is lehet baj. Viszont most meg pont azon tépelődök, hogy talán nem gond ez. Hogy talán fel kéne hagynom azzal, hogy túlságosan vigyázok. Félreértés ne essék, nem hazudtam, mikor azt mondtam, hogy nem kell aggódnia, nem fogom korlátozni magamat. Én ezt nem annak éltem meg. Hanem valaminek, ami egyszerűen csak úgy van és kész. Valaminek, aminek így kell lennie. Azonban egyre inkább sodródom afelé, hogy teljesen feloldódjak. Hogy mindent megtegyek, amit meg akarok tenni, ami magától jön. Tartani pedig nem attól tartok, hogy emiatt majd záros határidőn belül elérkezik az a pillanat, amikor pofára esek, hanem attól, hogy ártok neki. Olyasmivel, amiről nekem eszembe se jut, hogy probléma lehetne. Dehát... itt lenne ideje ezt a félelmet elengedni, nem? Úgyis figyelek rá, úgyis tekintettel vagyok rá, és ez soha nem is lesz másként. Ennek pedig elégnek kell lennie. Nem igaz?
- Jól van - megyek bele kis mosollyal a közös ágyon alvásba. Sokkal nagyobb örömmel tölt el ez az ajánlat, mint az megmutatkozik rajtam, csak tényleg számtalan dolgot hívott elő bennem. Egyelőre még csak szokom ezt az új elhatározásomat. Lauval nem osztom meg, mert félő, nem tudnám rendesen elmagyarázni, hogy ez nem azt jelenti, hogy eddig külön türtőztettem magam és hogy bármiféle áldozatot hoztam, mert ilyenről szó sincs. Viszont ezt lehet, nem tudnám rendesen a tudtára adni.
Úgy döntünk, kéne még játszani valamit, mielőtt kidőlünk, úgyhogy előkerül egy kártyapakli. Lenyomunk pár partit, rágcsálva még ezt azt, az ágyon üldögélve, aztán csak elérkezik a közös fogmosás ideje. Nevetgélve térünk vissza utána a szobába.
- Melyik oldal az enyém? - kérdem a lánytól, megállva az ágy mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773713#post773713][b]Thomas Middleton - 2019.09.18. 00:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ó, engem az ágyról legördülés veszélye nem fenyeget egyáltalán. Nem mocorgok álmomban semerre. Dehát tudhatja, aludtunk már egy szobában. Ja, hogy akkor ő is aludt. Oké, a lényeg, hogy ezzel nem volna gond. Az indokláson csak elvigyorodom tehát, mert persze elképzelem, ahogy leesek.
- Jó, akkor enyém a belső fele - árulom el neki, mire jutottam kevés töprengés után. Mondjuk én inkább olyan megfontolásból, hogy így nem kell átmásszon rajtam, vagy fogösszeszorítva kikúsznia mellőlem, ha hamarabb kelne, ami egyébként esélyes. Meg különben is, olyan magától értetődőbbnek tűnik. Abba bele se gondolok, az csak tudatalatt motoszkál bennem, hogy ez menekülőút is a számára, amit mindenképp szeretnék megadni. Ne érezze magát beszorítva.
Különben arról fogalmam sincs, honnan veszi, hogy visszatáncolnék. Tettem én már olyat? Nem emlékszem. Nem vagyok ez a bizonytalankodó fajta. Mármint, ha nem vagyok biztos valamiben -ami tényleg sokszor előfordul-, egyszerűen megmondom. Ha viszont már döntöttem valamiről és ezt a másik tudtára adom, akkor az már tuti bennem. Komolyan nem vágom, adtam-e valaha bármivel okot, hogy az ellenkezőjét higgye rólam. Valószínűleg inkább arról van itt szó, hogy csak izgul. Nem engem tart határozatlannak, csak benne tengenek túl az érzelmek. Amit teljesen megértek.
Az ágy végéről mászom be a helyemre, rátérdelve, egyetlen lépést téve négykézláb, aztán már fordulok is meg, leülök, hátradőlök, derekamra vonva a takarót. Miután leoltja a lámpát, sokáig nem igazán látok még. Azt is csak ímmel-ámmal, hogy közelít. Emiatt inkább gondolataimra figyelek, míg a szemem szokja a helyzetet. A bajok pedig itt kezdődnek. Ugyanis beleragadt az jelenet az agyamba, hogy lehullok az ágyról és ez lejátszódik újra meg újra. Elvigyorodom, a vigyoromba nemsokára segy fújtatás vegyül, majd kettő egymás után, fejem minden alkalommal megemelkedik kicsit. Végül egy erős szusszanás sorozat jön össze, amiről csakhamar kiderül, hogy egy nevetés eleje.

¤ ¤ ¤


Végül becsukom hát szemem és vállaimat felhúzva, ujjaimat homlokomra támasztva látok neki helyes, vékony hangon mulatni. Aztán muszáj vagyok mindkét kezem arcomra tenni, mert rámtör a röhögőgörcs. Egészem rázkódik és vele kicsit az ágyunk is. Néha levegő után kapok, miközben áradóan nevetek. Annyira szeretném barátnőmnek elmondani, mi jött rám, csak hát nem bírom még abbahagyni a kacagást. Elveszem aztán kezeim arcomról és magam mellé nézek a lányra.
- Bocsánat, csak... - törölgetem a derüléstől könnyessé lett szemem, nyikkanva még egy kicsit olykor. - ... csak elképzeltem, ahogy leesek az ágyról. - bököm végre ki, mi lelt engem, ám ezek a szavak is visszafojtott hangúak, nem hiába, hiszen megint egy kis nevetés követi őket. - Jaaj - sóhajtom, próbálva lezárni a rám jött ötpercet, megmasszírozva arcomat, hátratúrva hajamat és pislogva, szipogva kicsit. Ez kemény volt. Biztos hozzájárul a fáradtság is, meg a magányunk felszabadultsága.
- Hú - legyezgetem meg magam pólómmal, hiszen naná, hogy ettől most jól kimelegedtem. Oldalamra fordulok, Lau felé, arcom a párnámnak nyomom és kezem barátnőm karjára simítom, szeretettel mosolyogva rá az éji félhomályban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773819#post773819][b]Thomas Middleton - 2019.09.18. 20:42[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ahh, mennyei a hűsítés. Kedves, hogy figyelmeztetett előtte, mert szerintem eléggé ledöbbentem volna, miért lesz hirtelen ilyen hideg a bőre az érintésemtől, ám így értem, ezzel segít azon, hogy majd' meggyulladok. A csuklómnál is nekikezd. Irtó finom. Jólesően sóhajtozom, szemem is lehunyva hozzá kicsit. Gondolok rá, hogy odavonom a kezét a tarkómra is, mert ott esne aztán igazán jól. A behűtött üdítősüveget is oda szoktam nekinyomni, viszont valóban hamar megvan a hatás enélkül is.
- Köszönöm - mosolygok rá, miután elenged, én viszont nem húzom el kezemet.
- Én is - értek egyet vele a helyes eszkimó puszit követően, amibe belemozdítom orromat, vigyorogva. Klassz, hogy itt vagyok. Főleg pont itt és pont most. Sok minden történt ma, sok élmény ért, van mit emésztenem, ám szerencsére utólag általában csak a szépre emlékezem, úgyhogy hiába voltam nem egyszer zavart vagy enyhén feszült a nap folyamán, ezek már sehol nincsenek bennem. A szoba áldott magánya, a puha ágy, a lábamhoz odabújt csodacica és barátnőm közelsége végtelenül megnyugtat. Az iménti nevetésem kedélye pedig még mindig fáradt testemen ül, szemeimben csillog.
- Annyira szeretlek - mosolygok rá melegen, csöndes szavaim olyan természetességgel áradnak ki ajkaim közül, mintha már olyannyiszor elmondtam volna ezt. El is mondtam. Én legalábbis úgy érzem. Csak nem így, hanem azzal, ahogy nézek rá, ahogy megszaporázom lépteimet felé a folyosón, ahogy vele nevetek, ahogy ott vagyok neki bárhol és bármikor. Karján jár még tenyerem kedveskedve, majd megsimogatom arcát. Látszik rajtam, ami elhangzott, annak nincsen súlya bennem. Úgy értem, nem tűnök úgy, mint aki előkészült rá, hogy ilyen hatalmas vallomásokat tegyen, vagy mint aki egyáltalán felfogja, hogy jelentős lehet az, amit most lépett. Mert nincs is így. Nem jut el az agyamig, miféle pillanat ez. Olyan nekem, mint mindegyik Lauval: boldog. Nem is várom hát, hogy bármit feleljen rá. Hiszen nem is kérdés volt. Csak kiszakadt belőlem, mint egy sóhajtás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773854#post773854][b]Thomas Middleton - 2019.09.18. 22:38[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Még jobban elmosolyodom, ahogy ő is megsimogatja az én arcomat, aztán picit megemelkedik szemöldököm, mikor odahajol hozzám. Lehunyom szemem és már mozdul is szám a szelíd, mégis telített csókra. Kezem nyakára csúszik közben. Megbűvölten figyelem őt, miután elválunk, aztán ismét elszélesedik mosolyom, hiszen érkezik még egy puszi. Aztám egy újabb és egy harmadik. Mindegyikhez pislogok egyet. Utána pedig elsuttogja ő is, ami benne van. Talán ekkor ébredek rá valamennyire, mit mondtam az imént. De csak úgy derengőn. Sokkal jobban lefoglal, ami éppen történik. Az, hogy milyen gondtalannak érzem magam. Milyen könnyűnek. Nagy szemmekkel nézek rá, aztán röviden lehunyom őket az újabb, apró csókra.
Viszont nem hagyhatom ám ezt annyiban. Elég a viszonzatlan puszikból! Most végetek! Elárasztom én is őt velük. Kap az arcára, halántékára, orrára, szája csücskébe. Derűsen szusszanok olykor közben, aztán helyezkedem kicsit, mert nem tudok mit kezdeni az alattam lévő karommal. Tisztára útban van. Félig felkönyökölök hát, kicsit darabosan, bénázva, de csak vigyorgok magamon és ahogy megint kényelmesen vagyok, már folytatom is, amit abbahagytam. Kap egyet másik orcájára, lopva szájára, egyet az állára. A szobában csak helyes kis cuppanások hallanak meg az ágyneműk súrlódása, ahogy fészkelődünk. Leveszem kezem nyakáról és derekára simítok, miközben belecsókolok nyakába. Majd ismét és ismét, mélyről szusszanva. Felemelem aztán fejemet és barátnőmre mosolygok, homlokomba lógó, kócos hajjal. Ahogy figyelem őt, az ismét világossá teszi, amit az imént mondtam neki. Ahogy mindig, minden rezdülésem. Szeretem a barátnőmet. Persze, hogy szeretem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=774142#post774142][b]Thomas Middleton - 2019.09.20. 21:20[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Abbahagyom. Igen, abbahagyom, mert rájöttem, ha nem hagyom abba, még a végén minden porcikáját végigpuszilnám. Hogy az mégis miért baj? Ezt nehezen tudnám megmondani. Csak valahogy úgy éreztem, meg kell állnom. Hiszen már ezzel is jóval többet tettem, mint pár perce tettem volna, mielőtt leomlottak bennem a falak. Azért akkor sem kell most itt hirtelen túlzásokba esni. Mondjuk fura, mert ez tök úgy hangzik, mintha tudatosan cselekednék, noha nem igazán teszem. Nem sokat gondolkozom ezeken. Most éppen csaknem semennyit és semmin.
Látom azonban zavarodottságát, talán csalódottságát, viszont értelmezni nem vagyok képes. Mi a baj? Nem sokáig fürkészhetem, mi a probléma, hiszen ujja lágy kalandra indul rajtam. Mosolyogva élvezem ezt, számat ellazítom, amikor odajut, aztán ahogy ott hagyja, nyelek egyet. Keze mellkasomra csúszik és ekkor én is felfigyelek saját szívverésemre, amit különben hallok már egy ideje fejemben dübörögni, csak eddig nem tűnt fel. Zakatol rendesen. Azonban fokozható még a tempója, ezt pedig remekül példázza az, amikor lábaink is összesimulnak. Fújok egyet, mosolyogva, viszont szemeim fénye egyre elmélyültebb, egyre markánsabb. Derekán pihentetett kezem magától mozdul, ujjaim megtalálják a top szélét és finoman becsúsznak alá, meleg bőrére. Lehajolok rá újfent és miután gyorsan megnedvesítettem ajkaimat, megcsókolom őt. Szám lustán ízlelgeti az ő száját. Kezem feljebb csúszik oldalán a pizsamafelső alatt. Légzésem egyre rendszertelenebbé lesz, ahogy átadom magam ennek az egész élménynek. A csókom szintén pillanatról pillantra válik szenvedélyesebbé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=774200#post774200][b]Thomas Middleton - 2019.09.20. 23:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ahogy megfogja felsője alatt simító kezem, az rögtön megáll, és egy szusszanással veszem tudomásul, miként lágyul el újra csókunk. Hümmögök kicsit, aztán kábán nyitom fel a szemem, mikor a lány elveszi tőlem ajkait. Várjak? Mire? Vagyis hát mivel? Értetlen pislogásba kezdek, és próbálom összerakni, mi történik, azonban most elég nehezen megy a gondolkodás. Még nehezebben, mint általában. A kis csókja után hajolok még, mintha egy mágikus erő nem engedné tőlem távolabb, aztán végül csak feljebb emelem fejemet. A fejemet, ami nekiáll kitisztulni. Eddig az ösztöneim voltak csak jelen, azok védték barátnőm, azok figyeltek rá. Bármennyire elönti az agyam bármiféle jóleső köd, nem tudok nem tekintettel lenni rá és ez soha nem lesz másképp. Fel viszont ilyenkor nem fogom, miért fújok visszavonulót rögvest, miért veszek vissza egyetlen rezdüléstől. Egyszerűen megteszem. Mert amivel szemernyi gondja is van, ami picit is zavarja, abból én nem kérek. Hogy azonban éppen mi baja van és mivel, azt csak utána kezdem pörgetni magamban, ha teszem egyáltalán. Most éppen teszem. Amire pedig jutok és ami belém eszi magát, attól megijedek. Most tényleg azt gondolja rólam, hogy....? Ne, az nem lehet. Te jó ég!
- Jaj, nem, én... én nem akartam... - állok neki kissé rémülten bizonygatni, hogy egyáltalán nem állt szándékomban ennél tovább menni. Főleg nem oda, ahova -most meggyőződésem, hogy- barátnőm hiszi, tartottam. Rázom a fejem és kihúzom kezem felsője alól, ám nem veszem el, csak azon át simítok rá ismét. - Én csak... - viszonzom összeszedettségét. - Én nem akartam semmit. - maradok végül ennyiben. Ugyan a megfogalmazás elég szerencsétlen (most épp mi nem az?), hiszen azt is ki lehetne belőle hallani, hogy engem nem hozott olyan izgalomba mindez. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Ó, egyáltalán nem. Mindössze arról, hogy rémesen rosszul feltételezi Lau, ha azt hiszi, nekem terveim vannak. A kedveskedés, a közeledés nem az a kategória, amelybe nálam jól átgondolt elképzelések lennének vagy bármiféle cél. Más kérdés, hogy láthatóan mekkora hatással van ő rám és miket mozdít meg bennem, amiket előre nem sejthetek. Elég az hozzá, valószínűleg félreértem azt, amit kér. Mármint főleg az indíttatásait. Maga a várj rész elég egyértelmű. Legalábbis az, hogy megálljak rá. Abban, hogy mivel, még mindig nem vagyok biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=774216#post774216][b]Thomas Middleton - 2019.09.21. 00:30[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Félreértem őt. Ennek most kivételesen örülök. Mély levegőt szívok be és lassan kiszusszanva bólogatok. Oké, figyelek. Hallgatom. Rémült vonásaim rendeződni kezdenek, ahogy elmagyarázza, amennyire tudja. Mialatt fejteget, simogatom oldalát, mintegy támogatón, bíztatón, hogy folytassa csak. Mikor pedig megteszi, attól nem csak ő jön zavarba kissé. Hiszen, amint azt mondja, tovább ment volna a kezem, egy szemöldökösszevonás után rájövök, hova ment volna tovább. Erre egy fura kis, szusszanó nevetésféle szakad ki belőlem. Épp csak sóhajnyi. Aztán gyorsan figyelek inkább tovább. Mondjuk ettől nem lesz jobb. Mármint értitek, hogy értem. Hiszen megvallja, hogy talán akarta volna. Ó. Oké. Oké. Folytatódjanak a mély lélegzetek.
- Értem - bólogatok, elmosolyodva ismét, ahogy szavai közben is tettem olykor.
- Jól van - közlöm még pár féle képpen, hogy így már világos. Egyben még nagyon sok minden más is. Zavaros, meglepő, hízelgő, amit csak akartok. Azonban főleg olyasmi, amit ezen a kései órán, ilyen állapotban nehezen véleményezek vagy rakom el a megfelelő helyre magamba bárhogyan is. Viszont legalább már nem hiszem azt, amit az imént. Hogy akkor mit hiszek, arról fogalmam sincs. Majd talán lesz.
Viszont hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van és könnyen vettem ezt a megállítást, és hiába érzem úgy én magam is, azért azt a nemrég hatalmas elánnal lerombolt falat most szépen, csöndben nekiállok visszaépítgetni a háttérben. Nem lesz olyan magas és masszív, mint volt, azonban kepeckedni kell, hogy átmássz rajta. Még szerencse, hogy a lány azzal sincs képben, hogy egyáltalán ledőlt ez a robosztus építmény, talán azzal se, hogy eddig ott volt, így észrevétlenül alapozódik meg bennem ismét. De ki tudja, meddig tart a lelkesedésem, hogy fent tartsam. Össze vagyok zavarodva, ám nem foglalkozom vele. Nem pusztán csak igyekszem nem foglalkozni, hanem tényleg nem teszem. Pedig lehet, hogy kéne. Talán egészségesebb lenne. Talán érteném, miért olyan szűk a torkom és miért éget a kézfejem ott, ahol megálljt kérően megfogott. Nem akarok törődni ezekkel. Én a barátnőmmel akarok törődni. Így is teszek.
Lehunyom a szemem, ahogy simogatni kezdi hátamat. Egész testemen végigfut a törődésének, kedvességének melengető érzése. Mint a bántalmazott kutyusok, amikor egy szerető, gondoskodó kéz ér hozzájuk végre. Végigsöpör rajtuk az, amit mindaddig szomjaztak, amit mindigis érdemeltek és amiből nincs, ami elég lenne. Nem vagyok balsorsú kutyus és ma már bőven kapok szeretetet ezerfelől, ám minden áldott alkalommal megrendülök attól, ha így érnek hozzám. Ha ilyen végtelen kedvesek velem. Átadom hát magam a simogatásnak, ráfekve addig könyökölt karomra, félig hasamra fordulva, fejem a párnára téve barátnőmé mellé, miközben kezem még mindig oldalán pihen. Szemem végig lehunyva marad és ettől, valamint a kényelmes ágytól, a nap sok izgalmától, legfőképpen pedig a testemet és lelkemet óvó simogatástól ólmos fáradtság nehezedik rám a maga édes súlyával.
- Lau, én el fogok aludni - lehelem, mintha már álmomban beszélnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=779314#post779314][b]Thomas Middleton - 2019.10.28. 22:12[/b][/url]

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME egy teraszán | #runtoyouGIF



Istenem, végre! Megint jöhetek látogatóba. Barátom válaszolt a levelemre és kérte, hozzak esetleg pár tankönyvet, ha tudok, hogy ne maradjon el teljesen a sulis anyagban. Jártam pár kört értük, kértem némi segítséget, de megvannak. A sajátjai. Pedig már arra gondoltam, odaadom neki az enyéimet, én meg majd megoldom valahogy, de megvannak. Eléggé megrakodva érkezek hát, lebegtetem a táskámat, amit az ápolók átnéznek. Elköszönök addig az engem elkísért Liam bácsitól, akivel megbeszéljük, ha végeztem, csörögjem fel (vagy meg? soha nem tudom ezeket a telefonnál) és ő már itt is terem.
Átmegy a kis bőröndöm a próbán, viszont pálcát nem vihetek be, így kézben hurolva ballagok vele tovább. Nem baj, végülis elmegy ez némi gyakorlatnak az edzésekre, karerősítés. Kilépek a teraszra, ahova terelnek. Körbenézek és hamar meglátom a fiút.
- Szia - köszönök rá hatalmas mosollyal, lerakom a csomagot és szinte futok hozzá, rögvest megölelve őt. Mikor legutóbb ilyen közel húztam magamhoz, gyorsan kellett távozzak, de azért azt még elmondtam neki, mennyire szeretem. Most nem mondom ugyan, ám éreztetni mindig éreztetem. Elengedem aztán sietve és az ápolóra nézek, mert tartok tőle, hogy lehámoznának róla különben.
- Egy teljes könyvtárat hoztam neked - jelentem be derűsen. Jobban néz ki. Nem a régi önmaga, de nekem ő mindig önmaga. Nekem ő mindig ő. Ők. A barátom, a barátaim. Ezt még mindig nem tudom, fogalmam sincs, hogyan van ez az egész, de nem is érdekel. Mármint úgy értem, édes mindegy, mert nem változtat azon, ki ő nekem. Kik ők nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=779798#post779798][b]Thomas Middleton - 2019.11.02. 22:40[/b][/url]

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #questiontimeGIF



Megilletődötten mosolyodom el barátom kijelentésére. Némán, a tekintetem feleli, hogy ő is nekem. Odapillantok aztán én is a szép, méretes táskára és legyintek egyet.
- Smafu - rázom a fejem, hogy ugyan, nem vészes. A minap hallottam ezt a szót különben és irtóra megtetszett, alig vártam, hogy használhassam. Ez most tökéletes alkalom volt rá. Mert komolyan hiszem, hogy ez neki nem lesz gond.
- Pompás - kapok lelkesen a séta ötletén és már megyek is Zsombival. Kicsit visszanézek az itt maradó dokira, azonban bennem nem áll ám össze, hogy ez nagy dolog. Alapból sem erősségem ezek átlátása, hát még most, amikor ennyire fel vagyok dobva, hogy ismét találkozunk. Bólogatva hallgatom őt, rendre oldalra nézve rá. Különben az útra figyelek, nehogy orra essek valamiben, meg körbetekintek olykor a békés vidéken. Kezeim zsebemben.
- Ó... - pislogok kettőt, a meglepetés kis hangját adva. Ezt nem hittem. Nem gondoltam, hogy kérdezhetek. Istenem, pedig tényleg rengeteg mindent akarok. De vajon mi az, amit tényleg feltehetek? Enyhe pánik lesz rajtam úrrá. Nyelek egyet. Komolyan bármit kérdezhetek?
- Igen... sok van... - bólogatok, hebegve picit.
- Pontosan mi... mi a... - mi a bajod? Ezt így nem akarom kérdezni. - Miért vagy itt? Mivel kezelnek? - módosítom inkább erre. Egyszerűen félek ennél konkrétabban bármibe belemenni és feltételezgetni. Fogalmam sincs, ő mennyit tud a saját állapotáról, mennyire látja tisztán, így hát nem akarnék olyanokkal jönni, hogy ő most Zsombi vagy Márton-e; meg hogy mi van az egyikükkel, amikor a másik van előtérben; vagy hogy egyáltalán még így külön vannak-e. Óvatos vagyok inkább. Csak szépen sorjában. Miatta és miattam is. Hiszen még mindig kavar van bennem, akárhogy úgy döntöttem, nem foglalkozom vele. Mert nem olyan fontos, mint a barátom. Barátaim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=780042#post780042][b]Thomas Middleton - 2019.11.04. 21:22[/b][/url]

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #anotherquestionGIF



Bólogatok neki, hogy oké, rendben van, kérdezek, ahogy jön, bár... elég vérszegény az a bólogatás. Mert akkor is tartok tőle, hogy megbántom, hogy valamibe belenyúlok. Hiába csak érdeklődés. Aztán csak összejön úgy fogalmazni, hogy ne érezzem tőle rosszul magam és még sikerül is beleszuszakolnom, amit tudni szeretnék.
Megemelt szemöldökkel, teljes figyelmemet neki szentelve hallgatom. Képben van tehát. Ismeri a diagnózisát. A diagnózist, amit én nem gyógyítótól hallottam és nyilván nem is Riley adta ki a páciensét, hanem bácsikám állt neki rávezetni. Annyira, hogy végül még én is képes legyek rájönni, miről lehet szó. Aztán utána olvastam és beszéltem is a hozzám közelállókkal. Miután már biztosra vettem, akkor már Rileyval is.
Nyelek egyet, mikor a dühkitöréseiről beszél.
- Sajnálom - szorítom össze ajkaimat - Nem akartalak felizgatni - pislogok rá bocsánatkérően. Őszintén, már nem emlékszem, mit mondtam neki, amitől hirtelen úgy kiborult, de már akkor éreztem, hogy én csináltam ezt.
- És... - gyűrkőzöm neki egy kérdésnek - ... te most ki vagy? - jön ki belőlem egészen csöndesen, mintha valami titokról diskurálnánk. Pedig igazából csak arról van szó, hogy alig hiszem el, hogy lehetőségem van végre erről beszélgetni vele. Hogy végre nem valaki mással próbálom megfejteni ezt az egészet vagy épp a szobám magányában egyedül, hanem vele. Végre vele. Meg úgy en bloc végre vele lehetek. Fogalma sincs, mennyit gondolok rá mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=780237#post780237][b]Thomas Middleton - 2019.11.06. 20:25[/b][/url]

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #questionsGIF



Megoszthatja pedig velem nyugodtan gondolatait, érzéseit, történetét. Ha nem most, majd máskor. Érdekel. Szívesen meghallgatom. Minden esetre picit elhúzott szájjal bólintok neki. Elhiszem, hogy nem az én hibám, sajnálni akkor is sajnálom.
Mosolyogva biccentek neki a neve hallatán. Zsombor. Szóval ő most Zsombor. Ám csak utána esik le, hogy vezetékneve felét lehagyta. Ez viszont erős szemöldökösszehúzásre késztet, meg kicsit ide-oda jár tekintetem.
- A Ramholcz... ? - kérdezek csak ennyit, mert fogalmam sincs, pontosan mi az, amit szeretnék megtudni. A lényeg, hogy nem értem, az hova tűnt. Ábrázatom aztán egyre érdeklődőbb és meglepettebb lesz. Akkor az, hogy ő Zsombor, nem azt jelenti, hogy nem Márton, hanem Zsombor, hanem azt, hogy ő most mindkettő? Azt, hogy ő most ő? Minden része egyben?
- Nem, nem álmodtad, ez... ez tényleg megtörtént - csuklik el kicsit hangom, mert hirtelen rám tör minden onnan. Az első alkalom, amikor barátom miatt megfordult velem a világ. Aztán sok időre rá visszafordult, nem kevésbé megrázóan. - Ez tényleg így volt - húzom vissza a mosolyt a számra, bíztatóan.
- Szóval akkor most kezd... a két feled... összeolvadni? - kérdezem őt tovább, a szokásos, szüneteket tartós módomon, ami mindig ilyen, amikor nagyon koncentrálok, hogy jól és pontosan fejezzem ki, mit szeretnék megtudni. Riley ezt mondta azt hiszem. Így nevezte azt, ami szerinte az irány, a cél volna afelé, hogy barátom gyógyuljon. Őt figyelve, válaszát várva bandukolok vele, amerre az út vagy amerre ő visz minket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=781233#post781233][b]Thomas Middleton - 2019.11.18. 20:42[/b][/url]

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #awesomeGIF



Egyáltalán semmit nem értek a válaszából. Egy pár pillanatig abban sem vagyok biztos, hogy ez a ramholczos kérdésemre volt a felelet. Ám amilyen határozottan mondja és aztán nem fűz már hozzá semmi mást, arra kell jussak, mégis annak szánta. És nekem ezt értenem kéne. Hát nem teszem sajnos. Picit kétségbeesetten nézek rá, viszont nem akarnám tovább faggatni, mert látom, ahogy megváltozik a témától. Összehúzom kicsit magam és lefelé pislogok az útra előttem, oldalra sandítva olykor a fiúra. Igen. Ezt hagyom most inkább.
- Dehát ez fantasztikus! - élénkülök fel, amint újabb felelete nyomán kezdek igazán ráébredni, hogy... hogy ez itt most ő. Hogy tényleg ő, minden egyben. Ez már most maga a csoda szerintem. Na nem vagyok szakember, szóval megértem, ha nem ad a véleményemre ebben. Viszont nem tudok nem áhitattal mosolyogni rá, ahogy ezt forgatom magamban. Azt, hogy most egészében van itt velem. Még ha ő nem is érzi magát annak. Fogalma sincs, ez mennyit jelent. Odanyúlok és megsimogatom a hátát, ahogy ballagok mellette. Nem tudom tovább megállni, hogy hozzáérjek.
- Pompásan - vágom rá vidáman. - Bérel egy saját kis lakrészt a faluban. Tök jó - rázom a fejem, ám nem nemlegesen, hanem a beleéléstől, ahogyan lelki szemeim elé tárul a helyes kis otthona.
- És... hogy lesz, te hol fogsz lakni? - jut ez eszembe erről. - Már, amikor nem a suliban. Nálunk... nálunk biztos maradhatsz egy darabig, ha szeretnél - tárom ezt elé, most egy kicsit ilyen furán, oldalazva menve mellette, hogy teljesen rá nézhessek, felé fordulhassak. Oké, meg kell kérdeznem Liam bácsit, de biztos vagyok benne, hogy semmi ellenvetése nem lenne. Nem olyan. És szeretném, ha a barátom tudná, hogy én mindig szívesen látom és mindig ott vagyok neki. Azon is igazán kár aggódnia, hogy miként oszlik meg a szeretetem, figyelmem, mert mindből olyan rengeteg van, hogy az aztán elég lenne mindenkinek, ő pedig egy hatalmas adagot kap belőle és mindig kapni fog. Sok számomra kedves, fontos ember van ma már az életemben szerencsére, akik közül többet is nevezhetek akár barátomnak szerintem, viszont A Barátom az Zsombi. A legjobb barátom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=781647#post781647][b]Thomas Middleton - 2019.11.24. 00:32[/b][/url]

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #walkingintheparkGIF



Nem igazán tudok többet annál, mint hogy Mártonnak barátnője volt. Csak olykor osztott meg egy-egy részletet arról, hogy mikor találkoznak, mit csinálnak. Érdeklődve és örömmel hallgattam, viszont nem kérdezgettem. Ennek számtalan oka volt és van, amik azonban pont azért nincsenek napvilágon, mert soha szóba se kerültek igazán. Minden esetre most türelmesen várom, mire akar a srác kilyukadni.
- Hát... egy-egy hétvégén nála alszom. Mármint szombatokon. Aztán tőle megyek templomba másnap reggel - felelem meg a kérdést boldogan, arcomon a rám jellemző, szokásosan barátságos kifejezéssel. Semmi pajkos csillogás a szememben, semmi cinkos kis hozzáfűzés. Mert nem értem azt, amire utal. Bár ha érteném sem igazán kapna tőlem ilyeneket. Mindent összevetve szegénynek mégsem igazán adok választ arra, ami ténylegesen érdekelné. Valószínűleg csak akkor adnék, ha teljesen egyértelműen fogalmazna. Tudhajta, hogy én igazából csak abból szoktam érteni. Ez esetben meg aztán főleg.
Felhagyok oldalazva menésemmel, visszafordulok rendesbe, miközben kiderül, hogy egy ideig még ez a hely lesz a második otthona. Visszanézek az épületre, a minket szemmel tartó ápolókra, majd ismét sétatársamra.
- Akkor jövök majd hozzád nyáron is - jelentem be rögtön. - Hú... nagyon várom már, hogy visszagyere a suliba - sóhajtom jólesően. Már a gondolattól is odáig vagyok, hogy megint naponta lássam.
- Ó - mondok először csak ennyit az öröklésre, és elgondolkozva pislogok magam elé az útra. Klassz, hogy rámaradnak ezek. Akkor sok minden van, amivel nem lesz gondja. Ám könnyű sem lesz - És odaköltözöl vagy szerzel új helyet? - interjúvolom terveiről lágy hangon. Mindenki máshogy dolgozza fel, amik érik. Van, aki hanyatt-homlok menekül az emlékek elől, mások ragaszkodnak hozzá az őket beivott hellyel együtt, még ha fájdalmasak is.
- Rá hoztad a frászt? - kérdezek vissza, erősen homlokráncolva. Miről beszél? Már éppen álltam volna neki megcáfolni őt különben, hiszen tiszta dinkaság, hogy Liam bácsi ne látná szívesen. Azonban most fennakadtam ezen a részleten. Komolyan nem rémlik semmi. Egyáltalán semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=782775#post782775][b]Thomas Middleton - 2019.12.09. 01:05[/b][/url]

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #walkingintheparkGIF



Az a helyzet, barátom ebben téved most kicsit. Egyszerűen tényleg csak arról van szó, hogy én abból értek, amit kristálytisztán kimondanak, megkérdeznek. Igazán ritkán van az, hogy ráérzek valamire, meglátok összefüggéseket, vagy a sorok között tudok olvasni. Úgyhogy az, hogy mit feleltem neki és hogyan, az ég világon semmit nem jelent. Meg az ellenkezőjét sem. Tudom, tök fura lehet, nem csak Zsombinak, bárkinek, hogy egy vele egykorú srácnak nem egyből az jut eszébe, azonban számtalan oka van, amiért ez így van nálam. De talán legyen elég annyi, hogy én ilyen vagyok. Lehet, barátom az utóbbi hónapokban elszokott kicsit tőlem, mentalitásomtól. Más vette körül. Bár az is igaz, eféle témákról még nem beszélgettünk eddig úgy igazán. Oké, utalgatott ő arra, miket csináltak Ainsleyvel, viszont ugyebár nekem az nem jött át.
Tom. Kevesen hívnak Tomnak, de amikor teszik, kicsit olyan zavart vagyok, mert mintha nem is velem, rólam beszélnének. Viszont Zsombinál nincs így. Még el is mosolyodom rá. Hiányzott már, ahogy mondja. Azonban hamar visszafogom derűmet, hiszen a mellettem bandukoló srác kezd magába roskadni. Rossz utakra téved. Szomorúan figyelem őt és kapkodom fejemben a gondolatokat, mi tévő legyek. Kicsiben, de én is megéltem ezeket, őmiatta. Amiatt, hogy akit egy embernek hittem, kettő, aztán mégis kiderült, hogy egy, de mégis kettő. Volt pár borzalmas napom, amikor én is mindent megkérdőjeleztem. Ő pedig mindezt sokszorosan és folyamatosan éli, nyögi. Nem tudom, mivel tennék jót. Mire nekiállnék kiötölni, már látom, mintha nyugtatná le magát, abban meg nem akarom megzavarni.
Hú. Irtóra oda kell figyelnem a továbbiaknál. Mártonról beszél, aki ugye szintén ő, tehát magáról beszél harmadik személyben, közben mégsem. Megpróbálom feldolgozni ezeket és aztán eljutnak hozzám az infók. Ezek szerint Liam bácsi már azóta tudhatta. Jó ég, az nagyon rég volt. Ő akkor szinte már onnantól tudta, hogy megismerte barátomat. Tutira kikövetkeztette, ő hihetetlen okos. Nagyot nyelek, bólogatva, emésztgetve.
- Ó, ezeket már mióta oda akarom adni! - kapok zsebeimhez hirtelen és előtalálok egy ajándákzacskót, amit persze jól átnézett az intézet személyzete, mielőtt behozhattam. - Volt egy-két rendezvény meg ilyesmi - mondom el neki, honnan vannak a benne található dolgok. Két cukorka karkötő, az egyikre pengető, a másikra ceruza formájú kis édességek vannak felfűzve, ezeket Candylandben készítettem neki; van még préselt érme; egy csoki valamelyik bogolyfalvi bolt eseményéről és még egy pár zsombis mütyűr. Kész kis gyűjtemény, melynek az összes darabja annak a tanújele, hogy bárhol jártam, bármit csináltam, mindig gondoltam rá. Így egy kicsit úgy éreztem, ott van. Legalábbis elvihetek neki egy darabkát az élményből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=783342#post783342][b]Thomas Middleton - 2019.12.13. 23:57[/b][/url]

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #awhGIF



Mosolyogva figyelem, ahogy átveszi a tasakot és ez a kifejezés csak erősödik arcomon, látva, hogy tetszenek neki a jóságok. Bennem csak még bizonyosabbá válik, hogy tényleg ott volt velem. Ebben a pillanatban válik ez végleg igazzá. Megemelem szemöldököm, mikor megszólít, és amit mond... attól enyhén elnyitott szájjal, megilletődötten pislogok rá. Annyi mindent felelnék, viszont képtelen vagyok kinyögni bármit. Pedig elmondanám, hogy ez természetes, és hogy mindig itt leszek, és hogy milyen boldog vagyok, ha tényleg tudok neki segíteni bármiben. Ölelésétől hirtelen kapok levegő után, ám azonnal beleolvadok, átadom magam neki. Kezeim rögvest hátára kerülnek, szeretettel szorítom magamhoz. Gondolatban minden áldott nap megteszem. Megannyiszor jut eszembe mindenféléről barátom és míg jó ideig, amikor nem sokat tudhattam róla, mi van vele, csak reménykedőn sóhajtottam olyankor, picit aggódva érte; mióta viszont meglátogattam, ez a sóhaj már bizakodó és vidám, hiszen újra együtt vagyunk és ő mintha tényleg mindig valamivel jobban lenne.
Miután nagy nehezen elengedem, ballagunk még picit, ám ideje lassan visszamenni. Az épület felé kanyarodunk hát. Búcsúzkodunk egy sort, én pedig szinte szökellve hagyom magam mögött az intézetet, alig várva, amikor legközelebb jöhetek.