Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771118#post771118][b]Thomas Middleton - 2019.09.04. 23:24[/b][/url]

LAU
megtérvén szobánkba éjszakára | a szünetben Balatonfüreden | x



Színek, fények, illatok, dallamok, emberek. Pezseg az éjszakai élet itt a Balatonparton, csupa élmény a sétány. Úgy járom a forgatagot, mintha valami álomban sétálnék. Soha nem éreztem magam ilyen könnyűnek azután, hogy kijöttem a vízből. Magunkba szívjuk a környék hangulatát és lazán társalogva térünk meg szobánk nyugalmába. Nincs velem nehéz dolga a lánynak most sem, hiszen fel sem villan bennem, hogy ez a hotelbe visszvonulási javaslat mennyire máshogy, mennyire cinkosan is adhatná magát a nemrég történtek fényében. Persze, menjünk!
Könnyű azt mondani, ugye. Mint mindig, nekem most is csak később esik le minden, szóval nekem akkor koppan, mikor már benyitottunk hálóhelyünkre. Ismét magunk vagyunk. Most még inkább, mint a tóban. Nézem, ahogy a Lau kiengedi Benitot és lepakolja holmiait. Ekkor felébredek, hogy csak álldogállok itt, szorongatva vászontáskámat. Pislogok párat és indulok én is dolgomra. Lecuccolok, aztán barátnőm engedélyével befoglalom a zuhanyzót, most Benito nélkül. Ő marad a gazdája mellett.
Ahogy elkezdem folyatni magamra a vizet, mosom kicsit át magam, hajamat hátrasimítom, fújok egyet, majd oldalt fordulok a zuhanynak, tenyereimet a csempékre nyomom és homlokom nekitámasztom a hideg burkolatnak. Hatalmasat sóhajtok. Elmeditálok így kicsit, ezzel elnyújtva máskor rapid tusolásom hosszát egy-két perccel. Megmosott hajamat törölközőmmel dörzsölve, pizsiben, szokásos illatomba burkolózva lépek ki a mosdóból, átengedve a terepet barátnőmnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771125#post771125][b]Thomas Middleton - 2019.09.05. 00:34[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



A fürdőben sietve eltűnő barátnőm meg a cicája után nézek, aztán dörzsölök még kicsit hajamon, a törülközőt az egyik székre terítem végül. Nagyjából akkor, amikor odabent megindul a vízcsobogás. Elmolyolok a szobában, kirámolom szépen a vászonszatyorból, amit holnap már nem feltétlen hurcolnék magammal, meg kirakom, amit fel tervezek venni holnap. Szeretek így előkészülni, még ha nem is kell korán kelni vagy ilyesmi. Kimegyek aztán az erkélyre, és megkapaszkodok a korlátban. Nedves hajamnak jót tesz a kellemesen meleg szellő. Bár valami furcsa vegyül bele. Vihar előtti ízt haraphatsz a levegőből, fülledtség uralja a partot és a távolban észre is veszek pár villanást, mintha dörögne is. Le fog szakadni az ég.
Mikor a zuhany abbamarad, kicsit hátrapillantok a szoba fele, utána tovább figyelem a tájat. Hallom azt is, ahogy nyílik a mosdó ajtó. Viszont ezt követően semmit. Összevonom szemöldököm és odafordulok. Lau ekkor kerül éppen elő kényelmes, alig valami hálóruhájában. Rámosolygok, hogy aztán újfent hátamat mutassam az erkélyajtónak és elég segélykérően nézek el a távolba, enyhén eltárt szájjal. De Isten látja lelkem, semmiféle tervet nem szövök és az első csókunktól nem érzem úgy, hogy mostmár aztán bármit szabad. Ezt persze barátnőm nem tudhatja. Segélykérő révedésem meg mindössze a ténynek szól, hogy a másodperc töredéke alatt gyengültem el attól, ahogy kilépett a fürdőből. Egy jellegzetes széllökés érkezik, miközben szorítom a korlátot és zaklatott légzésemet elnyomja a millió esőcsepp, ami egyszerre zúdul a vidékre, egyetlen hanggá összeolvadó, szapora kopácsolással.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771274#post771274][b]Thomas Middleton - 2019.09.05. 21:13[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Oldalra nézek, ahogy kilép mellém. Lehunyja a szemét, én pedig rajta hagyom pillantásom, így tanúja vagyok átszellemült vonásainak, az eső nyújtotta önfeledtségnek és annak, ahogy a szél hátrafújja haját. Apró, csodáló mosollyal nézem, és a mennydörgésre összerezzenek én is. Vigyorogva nézek össze szintén megijedt barátnőmmel. Figyelmünk ismét a zivatarra terelődik. Úgy érzem, akármeddig el tudnám nézni. Egyre közelebb van egymáshoz a villámlás és a dörgés. Tudjuk, ez mit jelent. Előbbiek különben egészen lenyűgöző látványt nyújtanak, ahogy átcikáznak a tó felett az éjszakai égen.
Viszont ez az idő azzal is jár, hogy hirtelen sokat csökkent a hőmérséklet. Végigpillantok Laun és sietve eltűnök a szobában, hogy ott feltúrjam táskámat és pár pillanat múlva két meleg, kapucnis pulcsimmal térjek vissza. A sárga-fekete cipzárosat szétnyitva tartom a lánynak, hogy belebújhasson, majd a kék bebújosómat magamra húzom. Fejemre automatikusan rákerül a kapucni, de ott is hagyom. Én mondjuk még csak ellettem volna a hosszúgatyás pizsimben, viszont őt nem hagyhattam megfagyni itt a falatka alvóruháiban. Meg tényleg, azért nekem is sokkal kellemesebb így. Mi a pulcsis idő, ha nem egy ilyen megkapó, nyári vihar?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771293#post771293][b]Thomas Middleton - 2019.09.05. 23:15[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Irtó helyesen fest a sárga pulcsimban. Mosolyogva figyelem őt, aztán megemelem a szemöldököm, ahogy kérdez. Kiülni? Ah, hogy ide a székekre vihart nézni. Pompás ötlet!
- De, persze - megyek bele rögvest, lehúzva a korlátról kezem.
- Viszont... szerintem hozok ki nekünk takarókat, jó? - jut ez eszembe, mielőtt még leülnék. Úgy lesz az igazán kényelmes. Comfy and cozy. Már megint suhanok hát be a szobánkba, elkezdve felnyalábolni a plédeket, amikkel alapvetően az ágyaink voltak letakarva. Ahogy viszem őket kifele, megállapítom magamban, mennyire hasonlítanak az egyikre az otthoni pokrócok közül. Mire átlépem az erkély küszöbét, egészen szűknek érzem torkom. Egyelőre viszont nem foglalkozom vele. Odaadom inkább barátnőmnek az egyiket és kezdem kihajtogatni magamnak a másikat, ám mozdulataim egyre jobban lassulnak. Végül csak állok a takaróval, markolva a tetejét, miközben alja az ajtóhoz közelebbi székre lóg, amibe leülni készültem. Nyelek egyet, nézve magam elé, majd lassan a lányra pillantok kapucnim alól.
- Én... mindjárt jövök, oké? - jelentem be, hiszen bár kérdés formájában hozom fel, inkább csak tudatom Lauval, hogy most ez lesz. Lerakom a székbe a plédemet és megyek be a telefonomért, ami az éjjeli szekrényen hever. Még van három pilicka a jobb felső sarokban. Gondolom, az elég lesz. Liam bácsival szeretnék beszélni. Késő van, persze, viszont gyámom eléggé éjjeli bagoly. Alaposan átgondolva nyomom le a billentyűket, előkeresve a számát, aztán jön a zöld telefonkagylós gomb. Meg még egyszer meg kell nyomni? Jó. Megvan. Fülemhez kapom és hallgatom a csörgést, miközben járkálni kezdek a szobában. Mert hát így kell telefonálni. Eddig mindenkitől így láttam. Várom, hogy összekapcsolódjunk és különben az meg fel sem merül bennem, hogy a lánynak azt nem mondtam, miért is jövök be és kire fogok rácsörögni.
- Ó öm... - indul a mobilbeszélgetésem ilyen kiválóan, miután bácsikám felvette és rögtön csak annyit kérdez, jól vagyok-e. Hiszen még életemben nem hívtam fel - Szia. Persze. De... honnan tudtad, hogy én... ja. Ja írja a képernyő neked is, igaz? - adom meg a választ saját értetlenkedésemre, zavart kis nevetéssel - Na jól van, én csak... csak gondoltam felhívlak. Hogy vagy? - hebegek mosolyogva, benyúlva kapucnim alá és nyakamat masszírozom, miközben érdeklődöm tőle. Elmondhatatlanul jól esik hallani a hangját. Mindössze hümmögök meg igenlő kis hangokat adok, ahogy picit furcsálón bár, de röviden beszámol nekem róla, mit csinál éppen - dolgozik otthon természetesen -, meg kérdezget ismét arról, rendben megy-e a nyaralás, jól érezzük-e magunkat. - Igen, minden nagyon klassz, csak... - torpanok meg. Beszédemben is és sétámban is. Kicsit haladok aztán tovább, távolodva az erkélytől. Eltökélem magam, hogy befejezem a mondatom, hiszen ezért hívtam - Csak hiányzol - bököm ki végre csöndesen, összehúzva magam kicsit. Lehet, hogy nem kéne ilyeneket így rázúdítanom másokra, amikor belém vágnak, azonban nálam ezek már csak így mennek. Azonban nem akarom ám soká húzni a társalgást, komolyan mindössze pár szóra volt szükségem vele, de aztán megyek mindjárt vissza majd Lauhoz, ahogy ígértem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771481#post771481][b]Thomas Middleton - 2019.09.06. 21:05[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



A beszélgetés túlvégére megilletődött csend ül, én pedig szorongani kezdek és szidni magam. Vissza kéne vonnom vagy csökkenteni a jelentőségét valahogy? Inkább csak kezdjek el csacsogni valami másról? Mielőtt viszont ezeket a zavart gondolatokat tettekre válthatnám, bácsikám halkan tudtomra adja, hogy hasonlóan érez. Én is hiányzom neki. Mosoly árad szét arcomon. Aztán folytatja azzal, hogy viszont szerinte ne foglalkozzak most ilyenekkel, érezzem jól magam, úgyis találkozunk pár nap múlva. Észre sem veszem, hogy könnybe lábad a szemem. Érkeznek tőlem tovább az igenlő hümmögések, hangom picikét belecsuklik egybe-egybe. Ezután kezdek felfigyelni rá, mi van velem. Megnyalom a szám és harapdálom kicsit alsóajkam, hallgatva még gyámom kedves szavait. Belepittyen aztán valami a társalgásunkba. Azt mondja, csak hívja valaki más. Olyasmit motyogok neki, hogy oké, nem is tartom fel tovább, megyek vissza az erkélyre esőt nézni. Mindezt még beljebb sétálva teszem, ugyanolyan visszafogott hangon, mint vallomásommal volt. Egyszerűen nem megy másként. Elbúcsúzunk, lenyomom a piros gombot és a hívásnak vége. Nézem a nevét a képernyőn, amíg el nem sötétedik. Lélegzek pár mélyet, számon át fújom ki a levegőt. Szipogok keveset, törlök szememen, aztán finoman ütögetem még a mobilt tenyerembe, miközben próbálom összeszedni magam, hogy lehetőleg itt hagyjam a szobában ezeket a rám tört érzéseket és hagyjam itt őket szertefoszlani, miközben mi kint lazulunk. Visszarakom készüléket a helyére, fordulok az erkélyajtó felé és indulok Lauhoz.
Kilépve röviden lemosolygok rá. Hosszabban akartam, viszont ahogy ránéztem, mintha mellkason vágott volna a minden, amit a háló terében felejteni igyekeztem. Rendezkedni kezdek inkább gyorsan. Jópofa, ahogy feldobta a lábát a korlátra. Szeretnék én is valahogy így elkényelmesedni, szóval felkapom azt az érdekes hokedlit a fal mellől, a székem elé vonom, aztán magamhoz veszem a hanyagul letett takarómat, hátamra terítem és beleburkolózva ülök le, lábam felrakva a másik ülőalkalmatosságra. Helyezkedem aztán még kicsit, kapucnim is igazgatom magamon. Letekintek a korlát rácsai között az esősben ázó, lámpafényes tájra, egy picit kiüresedő fejjel. Barna tekintetem üvegesen mered a semmibe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771524#post771524][b]Thomas Middleton - 2019.09.06. 22:45[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Rákapom a fejem, elkerekedett szemekkel, ahogy kérdez. Ugyan beletelik egy hosszabb pillanatba, mire eljut hozzám a tényleges jelentése. Amíg a szavak mögé tartalmat tudok húzni. Ekkor viszont belém hasít, szinte fájdalmasan.
- Nem - lehelem ki, szinte lélekszakadva. - Nem, dehogyis - rázom a fejemet, csaknem kétségbeesetten. Hogy lehetek ilyen hülye? Mit csináltam? Hogy gondolhat ilyenre? - Nem. Nem - ismételgetem, beakadt lemezként. Kiváló, Thomas, mostmár mondhatnál mást is, ami több, mint szimpla, ismétlődő tagadás.
- Csak valahogy hirtelen rám tört, hogy... - állnék neki őszintén, hadarva elé tárni, mi van velem, viszont hangom elcsuklik bele. Visszarántom a fejem, előre nézni, a tájat fixírozni, zihálva kissé a pániktól. A pániktól, amit amiatt érzek, hogy Lauban egyáltalán megfordult ilyesmi és hogy ezt én okoztam. Meg attól, hogy az ok, amiért ilyen állapotban vagyok, az... azt nem tudom, ki lehet-e csak így mondani. Nem szokás-e inkább függetlenebbnek, érettebbnek, erősebbnek mutatkozni. Főleg a kedvesed előtt. Arra jutok, hogy de, az. Szokás. Nekem viszont nem menne. Nem is akarom megtenni. Nem akarok olyasmiért több lenni a lány szemében, ami nem vagyok. Nem akarok titkolózni előtte. Nem akarok színészkedni. Úgysem menne. Képtelen vagyok rá.
- Hiányzik Liam bácsi - suttogom magam elé. - Felhívtam, csak beszélni vele pár szót - mesélem el neki, mert fogalmam sincs, észlelte-e, mit csináltam odabent vagy kivel társalogtam. Valószínűleg igen. De így a tiszta sor, ha elmondom - Tudod, én... én még nem voltam ilyen hosszan el otthonról - folytatom, révetegen kicsit, hiszen erre ebben a pillanatban jövök rá. Ez a bajom. Ezért mardoshat ez így. Nyilván, elég gyermeki dolog, hogy így rád törjön a szeretett szülő hiánya mindössze két nap után. Dehát ez vagyok: gyereki. Amennyire talpraesett tudok lenni, olyan végtelen gyámoltalan is. Főleg az utóbbi.
- De nincs olyan hely a világon, ahol most szívesebben lennék, mint itt veled - nézek aztán barátnőm szemébe, miközben az enyém rám tört érzelmeimtől még sebezhetően, ám szavaim komolyságától határozottan csillog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771565#post771565][b]Thomas Middleton - 2019.09.07. 00:28[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Csak megrázom a fejem. Nincsen semmi baj. Nem bántott meg. Persze, hogy ha egyszer nem mondok neki semmit, feltételezésekbe bocsátkozik és végül a legrosszabbra gondol. Én, a fő aggódó ezzel aztán teljesen képes vagyok azonosulni.
Megérti. Teljesen megérti és elfogadja, amit érzek, ami belém nyilallt. Hálásan pislogok rá érte, még el is mosolyodom kicsit végre. Úgy igazán. Noha szomorkás ez még, maga a téma miatt. Nem mondom, az lenne a legjobb, ha a bácsikám itt lenne a szomszéd szobában. Azonban én aztán pontosan tudom, hogy az élet nem a Reggeli Próféta kívánságrovata és hogy mindent csakis saját magunk tehetünk tökéletessé saját magunknak. Le kell küzdenem az egyik szeretett ember hiányát és kitölteni a miatta bennem tátongó űrt a másik szeretett ember jelenlétével. Bácsikám is arra kért, hogy csak élvezzem a nyaralást. Könnyű teljesíteni a kérését ilyen társasággal, ilyen varázslatos élményekkel. Csak saját magam lehetek az akadálya, hogy ezt megtegyem. De nem leszek.
Megemelem kicsit szemöldököm. Milyen vagyok? Furcsa, kettős érzéssel tölt el ez. Hiszen szereti bennem, hogy ilyen vagyok amilyen. Ez pedig mindenképpen jó. De milyen vagyok? Milyen az az ilyen? Érzelmes? Védtelen? Miközben tehát hálás vagyok szavaiért és örülök nekik, valami kis keserűség is felüti bennem a fejét. Ám nem hagyom elhatalmasodni. Alkalmam sincsen rá, hiszen megsimogat és idehajol hozzám, elhinteni egy puszit. Megáll bennem az ütő egy pillanatra, ahogy hajol felém, ám szám szélét célozza csak. Egyszerre könnyebbülök meg és csalódok. Újra a kettősség. Végül viszont egyszerűen jól esik. Eszméletlenül jól esik.
- Megvan, dolgozik, a szokásos, tudod, de... megijedt kicsit szerintem, hogy feltelefonáltam. Még soha nem telefonáltam fel - mesélem, elvigyorodva, ahogy visszaidézem szegény rémült hangját. Aztán széles mosolyom lassan, de biztosan csodáló kifejezésbe fordul szépen. Végignézek kicsit a lányon. Tekintetem végül megállapodik vékony ajkain, amik az imént ismét engem értek. Ez pedig felidézi az éjszakai fürdőzésünket, első csókunkat. Megnyalom a számat és zavart kis mosollyal körbenézek inkább.
Az előbb csillapodott a zivatar, most rákezd újfent. Kisvártatva kibontakozom a takaróm alól, és balommal átnyúlok hozzá, megfogva kezét, összemosolyogva vele. Aztán előjövök valami sztorival bácsikámról meg arról, hogy a lakás bármely pontján képes a munkájával bíbelődni és hogy mennyire szeretem hallgatni, amikor a záróbeszédét gyakorolja a szobájában. Kedves semmiségekről követi egyik szavunk a másikat, ahogy kéz a kézben, pihe-puhán beburkolózva ámuljuk az esős, éjszakai Balatont.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771702#post771702][b]Thomas Middleton - 2019.09.07. 20:43[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Erre nem is gondoltam. Hogy bácsikámnak furcsa lehet, hogy nincsen az én neszezésem a lakásban. Meg minden apróság, ami jelzi az ottlétem. Aztán felmerül bennem, hogy talán nála van a fiúja. Miért ne használnák ki, hogy nem vagyok otthon? Ha otthon vagyok, úgyse jön át. Olyankor bácsikám megy el hozzá, bár azt se túl sűrűn. Ahogy ezen rágódom, amin különben tökre nem kéne, különös vonások jelennek meg rajtam, amilyeneket máskor nem igazán látni. Mintha... neheztelnék? Mintha nehezményeznék valamit? Igen, tudok olyat. Nyilván nem túl erősen, a színezet is más, ám létezik. Mindegy, nem merengek tovább ezen.
Derűsen elbeszélgetünk, esőt szemlélünk, aztán érdeklődőn pillantok rá, mikor megszólít. Amit pedig kérdez, attól lefagyok. Mármint tényleg úgy festek, mint aki beledermedt abba, amiben éppen volt. Mintha még mindig arra várnék, miért szólított meg, holott azt már megtudtam. De... mit is tudtam meg? Abból, ahogy néz rám, ahogy vagyunk, meg egyáltalán, nekem egyértelmű, hogy aludni szeretne, legalábbis az ágyban heverni és azt szeretné tisztázni, ez nekem is okés terv-e. Viszont hozzám ezek a szavak nem így jutnak el. Az ezüst keresztem fordítóbűbáján át hozzám úgy szüremlik át, hogy azt kérdezi... jaj, hiszen tudjátok. Igazából hihetetlen sokszor kezel ám nagyon érdekesen a nyakláncom szavakat, kifejezéseket, ám a legtöbbet már kiismertem; vagy a helyzet adja, hogy világos legyen, hogyan értette a másik; sokszor pedig úgy döntök, talán nem volt ez olyan fontos részlet, amin fenn kéne akadnom. Viszont ez itt és most nem olyasmi, amit lelegyintenék azzal, hogy "hát remélem, azt mondta, amit gondolok".
- Tessék? - kérdezek vissza, összevont szemöldökkel. Mintha nem hallottam volna. Igazából valahogy úgy is könyvelem el magamban. Lehet, egyszerűbb lett volna megtudakolni, hogy álmos-e vagy ilyesmi, viszont jelen pillanatban azt is szép teljesítménynek tartom magamtól, hogy nem csak úgy rábólintottam, reménykedve abban, hogy jól értettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771713#post771713][b]Thomas Middleton - 2019.09.07. 21:40[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Hála Istennek, tényleg nem megismétli a kérdést, hanem máshogyan teszi fel, átfogalmazva, jobban kifejtve. Mostmár értőn elmosolyodom, megkönnyebbülten veszek egy nagyobb levegőt. Akkor a durva félretolmácsolás ellenére jól gondoltam. Oké. Dehát biztosra kellett mennem. Amiatt viszont nem kell aggódnia, hogy én bármibe is mélyre hatóbban belegondoltam volna. Jó, ez egyrészt annak köszönhető, hogy enyhe sokkot kaptam, másrészt viszont annak, hogy amúgy sem vagyok az a fajta, aki túlságosan belebonyolódna bárminek az előre elképzelésébe. Főleg nem ilyesmiébe.
- Nem, igaziból elgémberedtem kicsit már én is. Klassz lenne fekve - bólogatok, kapva az ötleten, mintha az előbb mi sem történt volna. Elengedem barátnőm kezét és elkezdek felkászálódni a székből. Leveszem takaróm, a karomra terítem, aztán visszarakom a sámlit a fal mellé. Körbenézek, nem hagyok-e kint mást megázni a permettől, aztán besétálok a szobába. Összehajtom a plédet és lerakom a fotelba, majd a kapucnis pulcsimtól is megszabadulok, lekapom, odaterítem a bútorra. Hátratúrom a mozdulattól összeborzolt hajam, elugrom a mosdóba, ahol többek közt iszom is egy keveset. Száma törölgetve térek vissza és már bújok is be az ágyba, amit Lau ágya mellé odatolva hagytunk. Kellemes egyébként, hogy a vihar ilyen finoman hűssé varázsolta a levegőt, így viszont igazán jól esik nem csak derékon átdobni a paplant, hanem egészen bebújni alá. Párnám fejem mögé teszem, hogy a támlának döntsem, ne legyek még annyira lent. Kezeimet összefűzöm aztán mellkasomon, a takaró felett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771734#post771734][b]Thomas Middleton - 2019.09.07. 22:42[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Ágyam kényelméből figyelem, ahogy ő is elrendezkedik még. Megmosolygom a fotelra kerülő pulcsimat. Pont mondani akartam neki, hogy tegye csak oda nyugodtan. Végre bebújik aztán mellém. Vagyis hát mellénk, hiszen Benito is odahelyezkedett szépen. Oldalra is nyúlok kicsit, megsimogatni. Mivel én csak a fejem döntöm a párnával puhított támlának, valamivel lejjebb vagyok csúszva, mint végül barátnőm. Enyhén megemelem szemöldököm, várva, mit szeretne kérdezni. Oh. Nyelek egyet és már nyitnám válaszra számat, ám folytatja még. Becsukom hát, kivárva a végét.
- Igen, az előbb is félrefordított odakint - vigyorodom el, feljebb húzva kicsit a paplant mellkasomon. Hiszen én nem tudhatom, hogy ő ezt nem akarta tudni. Meg ugye azt se hozom össze teljesen, hogy az iméntiek miatt kérdezte. Csak kicsit csodálkozom, hogy pont olyankor hozza ezt fel, amikor nekem is vannak ekörül gondolataim. - De nem annyira sokszor. Mármint nem olyan vészes. Meg már nagyjából tudom kezelni, megszoktam - magyarázom tovább lazán. - Úgyhogy nem kell szerintem - rázom a fejem mosolyogva, mert azt meg persze nem veszem észre, hogy Lau kifejezetten lelkesedik a saját ötletéért. Bennem csak az van, hogy nem várok tőle el ilyesmit, nem akarom, hogy törje magát értem. Főleg, hogy én azt ugyan be nem vállalom, hogy megtanuljak magyarul. Pár szót szívesen, viszont annál többet képtelenségnek érzek elsajátítani.
- Ah.. - nyögök aztán hirtelen egy kelletlent, lehunyva a szemem. - A cseppek - húzom el a számat, hiszen eszembe jutott, hogy a főzetemről elfeledkeztem teljesen. Már régen túl kellett volna esnem a dolgon. Sóhajtok egyet, ledobom magamról takróm és kiülök az ágy szélére, elővéve az éjjeliszekrény fiókjából a fiolát, amit elraktam oda. Maradok így a lánynak háttal, miközben elvégzem a cseppentést, hiszen tudom, hogy nem bírja látni se. Miután megvagyok, lezárom az üvegscsét, vakon tapogatózva elrakom, majd óvatosan fekszem vissza ágyamba. Felhuzogatom magamra ismét paplanom és helyezkedek a párnán, majd úgy maradok, lehunyt szemmel, hanyatt heverve. Szusszanok egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771756#post771756][b]Thomas Middleton - 2019.09.07. 23:37[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Nem, nem árulom el neki, mit értettem. Nem azért, mert ne árulnám el szemrebbenés nélkül, át se gondolva. Csak nem tartom most lényegesnek. Főleg, hogy észrevette ő is, hogy valamit nem fogtam teljesen. Akkor erről ennyit. Megrázom csak a fejem mosolyogva, hogy semmi baj.
Ha Lau nem fogja újra felhozni ezt az angolul beszélős témát, akkor ez bizony annyiban fog maradni. Mert én a kis csalódott hangját sem veszem csalódott hangnak, inkább valami nyugtázófélének. Azt hiszem, ezekből talán lesznek még gondjaink, ha másból nem is. Hiába akadtak már visszafogott vitáink, bizarr félreértéseink, veszekedni még soha nem veszekedtünk és elég elképzelhetetlen az számomra, hogy miért tennénk valaha is. Viszont az ilyesmik szülhetnek majd feszültséget, amit persze már így az elején feloldhatnánk, ha a lány tudná, hogy komolyan milyen rosszul megy nekem az, hogy észrevegyek dolgokat. Hiába van tisztában már az efféle hiányosságaimmal, nehéz ezt ténylegesen a helyén kezelni. Láthatja azonban, amit megértek, arra tekintettel vagyok, arra odafigyelek. Nem a figyelmesség hiányzik belőlem, hanem az alapvető képességkészlet, hogy felismerjek dolgokat.
Összevonom kicsit a szemöldököm, próbálva rájönni, mi történik körülöttem, mikor már lehunyt szemmel fekszem. Barátnőm áthajol fölöttem? Mit csinál? Mintha most visszahúzódva, mégis mozgás van mellettem az ágyszélen. Á, ez Beni. Mosolyogva odanyúlok hozzá, mire ő eldobja magát egy édes kis nyikkanással, dorombolva nekisimulva combom oldalának a paplanon át.
- Nem lehet tudni. Pár hétig mindenképpen, aztán megint megyek vissza kontrollra - felelem, jobbommal a csodacicát cirógatva, bal kezem eddig a paplan tetejét fogta, most becsúszik pólóm nyakán, hogy megvakarjam vállam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771921#post771921][b]Thomas Middleton - 2019.09.08. 20:40[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Bólogatok neki, lehunyt szemmel heverészve. Igen, a vizsgálatok után derül ki mindig, éppen hogyan tovább. Viszont ez a csöppentgetés tényleg semmiség már. Az se zavarna, ha egész életemben folytatnom kéne. Ha ez az ára, hogy jól lássak, legyen. Mikor megkérdezi, bácsikám elkísér-e, egy pillanatra megállok Benito simogatásával és kelletlen kis fészkelődésbe kezdek, enyhén megráncolva homlokom.
- N-nem hiszem. Inkább Riley talán - válaszolom mosolytalanul. Nem szomorúan, csak simán tárgyilagosan. Mégis valami kis komorság játszik vonásaimban, amik várakozón simulnak el, mikor barátnőm kiszáll mellőlem az ágyából. Úgy hallom, kutat valami után. Aztán valami kattan, meg valami villan. Utóbbi a vihar lenne? Nem hallottam egy ideje mennydörgést. Ám hamarosan magyarázat érkezik. Elmosolyodom. Szóval fényképeket készít. A cica említésére jobban végigsimítok az élvezkedő állatkán.
- Holnap is csinálsz majd képeket? - kérdezem, ám hangom kérő is. Dankáék készítgettek párat, amiket majd jól behajtunk rajtuk, viszont nem ártanak sajátok sem egyáltalán. Különösen érdekel, Laut mik fognak meg, miket tart megörökítésre érdemesnek és hogyan. Komolyan, már előre izgatott vagyok, hogy új fotók díszítik majd a falamat. Ehhez persze segítségért fogok folyamodni, hiszen fogalmam sincs, hogyan kell a mobilkütyüről átvarázsolni az alkotásokat kézzel foghatóvá.
- Te tudod, hogyan lesz belőlük... hol lehet előhívni őket? - keresem a kifejezéseket. - Vagy legfeljebb megkérdezhetjük Rileyt - jövök újfent a dokival, hiszen tőle kaptam legutóbb fényképeket, úgyhogy ő tutira érti a csínnyát-bínnyát. Nekem meg igazán már fel sem tűnik, hogy mennyit emlegetem őt. Dehát nagyon közelállunk, az életem szerves része. Viszont eszembe juttatja most azt, ami az imént átsuhant rajtam, amitől megint kicsit gondterhes lesz lehunyt szemű arcom, de aztán egy szusszanással feloldom. Hiszen nincsen semmi baj. Csak vannak kétes érzések bennem néha egy-egy dolog kapcsán a mindennapjaimból, amikről azért nem beszélek, mert nem teljesen tudok róluk én sem, vagy egyszerűen úgy vagyok vele, nincs rajtuk mit rágódni, nem kell velük törődni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771940#post771940][b]Thomas Middleton - 2019.09.08. 21:50[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Hihetetlenül izgulok. Egyszerre vagyok határtalanul boldog, hogy annyi hónap után újra láthatom barátaimat és torkomat mégis aggodalom szorongatja, mi fogad majd itt. Nem feleltek a levelemre. Nem lehetett nekik, gondolom. Viszont most végre eljöhettem látogatni. Liam bácsi elkísért, odakint fog várni az előtérben. Bátorítóan szorítja még meg karom, aztán léphetek be az ajtón. Az egyik ápoló kedvesen int nekem, melyik asztalhoz ülhetek le. Helyet foglalok, alaposan körbenézve a színes térben. Az asztal alatt lábaimat rázom. Nehezen bírok magammal.
Megérkeznek. Megérkezik. Bár kétszer kell ránéznem, mire egyszer megismerem. Ekkor viszont szélesen, sugárzó arccal mosolyodom el és szinte megilletődötten figyelem, ahogy közeledik. Közelednek. Már itt áll előttem, mire észbe kapok, hogy mozduljak, vagy tegyek, mondjak bármit. Csak hát alig tudom elhinni, hogy végre látom. Tétovázok egyetlen, hosszú pillanatot. Hiszen olyan sápadt, olyan törékenynek tűnik. Nem tudom, szabad-e önmagamnak lennem. Viszont nem megy, akkor sem tudom megállni. Felpattanok és magamhoz ölelem őt.
- Szia - üdvözlöm, mosolygó lélekszavadva lehelve szavamba, szemem lehunyva, lágyan szorítva magamhoz a fél fejjel magasabb srácot, hogy aztán örömmel pislogjak fel rá, kezeimet karjain tartva. Istenem, de hiányzott. Istenem, de szörnyen hiányzott. Hiányoztak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771960#post771960][b]Thomas Middleton - 2019.09.08. 22:56[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



- Nem, nem baj - erősítem meg gondolatában, bár tény, szerencséje van velem ilyen tekintetben, hiszen biztos van, aki rossz néven vette volna, viszont én kevés dolgot veszek rossz néven. Talán semmit. Viszont igaz, zavarban voltam kicsit, mi történik. - Csak... majdnem kinyitottam a szemem - bököm ki, ahogy ez hirtelen beugrik, ha már erről beszélünk. Igen, mondjuk az nem rossz, ha erről ejtünk pár szót - Lehet, hogy amikor így cseppentés után vagyok, akkor... szóval mondanád, mit csinálsz vagy ilyesmi? - kérem őt erre, nyilván egyáltalán nem felelősségrevonóan, azonban most eszméltem rá, hogy ez talán nem olyan egyértelmű. Hiszen én sem értem mindig pontosan, mitől érzem kellemetlenül magam. Ilyenkor márpedig elég kiszolgáltatott állapotban vagyok. Óvatosabbnak kell lenni velem, mivel csak sejtéseim vannak, mi zajlik körülöttem. Ha pedig valami váratlanul ér és felnyitom a szemem, az nem jó. Abból baj lehet. Érdemes figyelmeztetni, amire lehet, hogy ne érjen túl váratlanul semmi, amire hirtelen reagálnék.
- Csinálhatnánk közöset a parton, meg akár itt a szobában is... - sorolom, hol és miket gondoltam lefotózni, ugyanis én nem feltétlen a tüzijátékra céloztam ám. Igazából egyáltalán nem arra. Csak észrevettem, hogy eddig nem készített képeket. Vagy én nem tudok róla. Mindössze bólogatni tudok arra, amit az előhívás kapcsán mond és hát végül ő is arra jut, legjobb lesz Rileyt megkérdezni. Akkor legyen így! Ez a legegyszerűbb. Közben odanyúlok kicsit szememhez, masszírozom arcomat körülötte és felkészülök rá, hogy kinyissam nemsokára.
- Ó - mondok először csak ennyit a mugli cuccokkal teli, jövőbeni saját helyét illetően. Valamiért émelyegni kezdek. Elhúzom kicsit számat és megmasszírozom kicsit mellkasom. Szemem nem nyitom ki még. Inkább próbálok figyelni arra, amiről beszélünk és akkor ébredek rá, hogy igazából amiatt kezdtem szédülni. - Az... akkor... - nyökögök kicsit, mert nem is tudom, mennyit akarok elmondani abból, ami most bennem kavarog. Talán semennyit nem kéne. Dehát miért ne? Miért lenne baj, ha elmondom? - Akkor én ott inkább nem nyúlok majd semmihez - mosolyodom el, bár kicsit keserűre sikerül az a mosoly. Mert valahogy... előjött bennem az, amit Candylandben is éreztem, mikor erről az elköltözésről beszélt, meg most rákerült még egy lapáttal. Viszont ennek a lapátnak köszönhető, hogy talán most világosabban látom, mi nyomaszt a témát illetően: nem látom magam ebben. Mintha én nem lennék a tervek közt. Egyedül tervezgeti az otthonról elköltözést, egyedül keres magának valamit és olyasmikkel veszi körbe magát ott, amik számomra teljesen idegenek. Én hol vagyok ebben? Vagy sokat képzelek magamról, hogy úgy érzem, ott kéne lennem valahol? Jogos egyáltalán a feltételezés, hogy szívesen lát majd engem az új helyén, bármivel ügyetlenkedni? Oké, le kell állnom. Ez nyilván teljes hülyeség. Komolyan semmi értelme. Csak túl szó szerint veszek mindent. Csak már megint nem megy, hogy olvassak a sorok közt. Azért, mert nem esik szó rólam, még nem jelenti, hogy nem vagyok ott. Mély levegőt szívok be és lassan fújom ki.
Felnyitom a szemem, sokat pislogok.
- Igen - mosolygok a plafonra immáron őszintén, szeretettel Riley említésére. Viszont utána rögtön összeszökik szemöldököm. - De Liam bácsi is megoldaná ám, ha kéne. Elkísérne az ispotályba is meg ilyenek, csak... csak sok a munkája, Riley meg szívesen eljön velem, szóval... - vonok vállat, mentegetni kezdve bácsikámat, mintha támadná bárki is. Mintha mondta volna akárki is, hogy nem teljesíti a velem kapcsolatos kötelességeit. Ez igazából még a kontrollvizsgálatom említéséről maradt talán bennem és azóta csak rakódott még rá a minden más. Feszült lettem, az az igazság. Azt hiszem, túl sok mindenről beszélünk most, amikkel kapcsolatban olyan érzéseim vannak, amiket nem szoktam említeni senkinek, talán még saját magamnak sem, ezek pedig összeadódtak. Miután az iménti Liam bácsi védelmezés után kibólogattam magam - mintha ettől igazabb lenne, amiket mondok -, felülök és kezeimmel rászorítok combjaimra, ahogy lábaim észevétlenül remegnek a takaró alatt. Nyugi, Thomas, nyugi. A finom remegés lassan kezeimen is tetten érhető. Lélegzek tovább mélyeket, hogy elmúljon. Van ilyen néha. Nincsen semmi baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771966#post771966][b]Thomas Middleton - 2019.09.08. 23:14[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Visszaölel. Szinte hálásan fújok egyet. Azt pedig nem várom, hogy bármit mondjon. Nem várok én semmit. Szóval a haver az több, mint csodás. Olyan régen mondta nekem. Nehezen húzódom el tőle, ám csak ráveszem magam, hogy levegyem róla kezeimet és leüljünk. Viszont nem maradunk úgy soká. Érdeklődve követem őt.
Nagy szemmekkel nézek körbe a festmények kavalkádján. Aztán figyelem, mit kutat barátom. Várom, mit akar mutatni nekem. Átveszem a vásznat és eltátom a számat.
- Azta - vigyorodom el, nevetve is egy kicsit az arckifejezésemen, amit megfestett. Mert hát ő festette, ez nyilvánvaló. Összenézek vele kicsit, majd visszapillantok az alkotásra. De aztán nyugtalanító kis gondolatok komolyítják el vidám ábrázatomat. Szóval nagy dolog az, hogy egyáltalán emlékezett rám? Vagy hogy érti ezt? Borzalmas, hogy fogalmam sincs, mi van vele.  Kirillt pedig sajnos nem sikerült elérnem, hogy megtudjak bármit. Márpedig nem vagyok családtag, nekem nem mondhatnak semmi bizalmasat, éppen csak azt közölték, mikre kell odafigyelnem a látogatásom alatt. A szabályokat. Azonban, hogy mi van vele... hogy mi van velük, azt nem tudhatom.
- És hogy vagy? - kérdezem lágyan, lejjebb eresztve a képet. Különös egyébként. Azt hittem, nagy belső kűzdelem lesz számomra, hogyan tekintsek majd rá, ha meglátom. Hogyan tekintsek majd rájuk. Féltem, végig azon agyalok majd, melyikükkel beszélek és hogy hogyan kéne viselkednem. Mindez azonban ködbe veszett, amint megláttam. Nincs bennem más, csak az az ismerős öröm, amit mindig érzek a közelében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=771980#post771980][b]Thomas Middleton - 2019.09.09. 00:44[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Megértően figyelem őt és egyetlen szóban felel bár, abban nagyon sok minden benne van. Nem mondom, hogy előrébb vagyok. Hogy bármi fogalmam lehet róla, tulajdonképpen mivel és hogyan kezelik, azonban eszem ágában sincs ezt belőle kierőszakolni. Bólogatok csak, végigpillantva rajta kicsit. Elhiheti, el tudom képzelni, miken megy át. Ha egy egészen másfajta intézetben is töltöttem életem jelentős részét, sok olyan történt velem, amit azt se tudom, hogy állnék neki elmesélni, és azt sem tudom, érdemes-e. Megtörténtek, nehezek voltak, de itt vagyok. Töretlenül tele élettel és szeretettel. Jut bőven barátomnak is belőle. Hiszen nem mindenki olyan derűs, naív természet, mint én. Meg neki egészen másfajta küzdelmek adattak. Legalább én végig önmagam voltam, bármi történt is. Neki az alapvető léte áll bizonytalan lábakon. Különös, hogy mindazt, amin ő mehet át újra és újra, én csak nemrég tapasztaltam meg és pontosan általa. Összeállt nekem a kép ugyanis. Rájöttem, hogy két személy lakozik egy testben. Ez pedig kiborított. Még jobban, mint mikor anno kiderült, nem egy barátom van, hanem kettő. Úgy éreztem ezután, hogy fogalmam sincs, mi a valóság. Kétségbe voltam esve, Lau nyugtatgatott a bejárati csarnok lépcsőjén, ám ez csak a kezdete volt annak, hogy bármennyire rendeződjek. Ténylegesen máig nem sikerült. Hosszú az út, viszont eltökéltem, ezt nem terhelem barátomra. Az én dolgom, hogy helyre rakjam őt magamban. Neki van elég gondja enélkül is. A lényeg, hogy vele legyek. Hogy itt legyek neki. Nekik.
Mielőtt kérése nyomán nekiállnék mesélni, visszamegyünk a nagyobb terembe és leülünk az asztalhoz, amit az imént magunk mögött hagytunk. Lerakom magam mellé a székre a festményt, rámosolygok még egyszer, aztán Zsombihoz fordulok.
- Ez óriási! - lelkesedem a hírért, hogy egy évfolyamra fogunk járni. Ebbe bele se gondoltam, pedig teljesen logikus. Lássuk be, sok mindenbe nem gondolok bele. Viszont így legalább ilyen kellemes meglepetések érnek. Mielőtt viszont még elábrándoznék, mennyire király lesz már ez nekünk, inkább nézzük csak azt a beszámolót...
- Egy pár hétig szemüveges voltam, képzeld - állok neki a mesélésnek vigyorogva - Riley elvitt életem első mozizására és ott derült ki, hogy rövidlátó vagyok. Szerencsére szemcseppeznem kellett csak és helyreállt tőle. Viszont a gyógyfőzetet használnom kell még ilyen utókezelésként is... - magyarázom, szokásomhoz híven elevenen gesztikulálva. Viszont nem darálom most annyira a mondandómat, mint általában. Barátom körül le van lassulva minden és ő maga is. Idomulok ehhez ösztönösen.- Aztán... - töprengek, mi legyen a következő, amit említek - Elkezdtem aikidózni - csillan fel a szemem. Igazából ugye aikidó-fúzió, azonban egyszerűbb így hivatkozni rá. - Tudod, mondtam, hogy szeretnék valami harcművészetbe kezdeni és megkértem Liam bácsit, úgyhogy minden hétvégén edzünk - folytatom átható mosollyal. Igazából a kiállásomon talán már látszik is, hogy egy ilyen sportra adtam a fejem. - És... - térek az utolsó mesélnivalómra. Mármint nyilván ezer és egy dolog van még, viszont nem akarok mindent rázúdítani, úgyhogy kiválasztottam pár fontosat, a teljesség igénye nélkül. A következő, egyben végső említenivalóm előtt egészen ellágyulnak vonásaim és csaknem pirulva sütöm le a szemem. - Lauval... szóval... együtt vagyunk - húzom fel vállaimat, boldogan mosolyogva és figyelem Zsombit, mit szól ehhez. Az elsők közt volt, akiknek el akartam mondani, de nem tehettem. Jó ég, annyi mindent akartam volna rögtön elmondani neki, futni hozzá a hírrel, de... nem lehetett. Némileg elérzékenyülve nézem őt hát most. Hiszen végre elmeséhettem ezeket. Legalább néhányat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772165#post772165][b]Thomas Middleton - 2019.09.09. 20:51[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Akkor ezt megbeszéltük. Különben tényleg simán benne lehetne a pakliban, hogy képes sem lennék feltárni a szemem a főzetnek köszönhetően, viszont én ilyenről nem tudok, az a helyzet. Kipróbálni meg nem is szeretném.
- Legközelebb megkérdezem, mi van, ha véletlen kinyitom - mondom ezt csak úgy inkább feljegyezni magamban, nehogy elfelejtsem. Hiszen annyiról tájékoztattak, hogy a hatás érdekében lehunyva kell tartanom ilyenkor mindenképpen. Talán a vizsgálati pergamenemen is van valami erről. A lényeg, hogy jobb szerintem, ha biztosra megyek és örülök, hogy ezt tisztáztuk Lauval is.
Már a megdöbbent visszakérdezésétől megkönnyebbülök valamennyire. Csaknem teljesen. Hogy nem is érti, miért ne nyúlkálnék azokhoz a cuccokhoz. Ebből én nem annak örülök, hogy szerinte igenis megtehetném, hanem annak, hogy úgy tűnik, tényleg alap neki, hogy ott leszek és megteszem.
- Nem, én... nem igazán - rázom a fejem. - Egy-két dolgot megtanultam kicsit kezelni, a többit viszont csak vele együtt használom - helyesbítem a feltételezését. Attól, mert látott benyomni egy lemezjátszót meg a filmvetítőt, még koránt sem tudok hova lenni a mugli kütyükkel. Csak megtanultam pár gombot lenyomni. Illetve a mi cuccainkat akkor is varázslat hajtja jórészt. Különben, ahogy nézem, a muglik gyakran hiszik ezt, hogy a dolgaikhoz érteni mi sem természetesebb. Pedig pont a lány tudhatná, hogy hiába él a mágusvilágban x éve, hány és hány rejtély van a számára a mai napig. Én meg még csak nem is élek a varázstalan világban és soha sem éltem egyáltalán. Csak a szeretteim egy része kedveli ezeket a technológiákat. Mindegy, mert különben az egészben nem is ez a fontos. Ami fontos, azt meg csak én képzelem be magamnak. Úgyhogy próbálom is elfelejteni. Azonban miután felül, figyelmeztetve engem előtte, a következő szavai úgy találnak bele a kényes témába, ahogyan vannak. Majdnem kiszakad belőlem egy felszabadult "igen?" arra, hogy szeretné, ha én is otthonérezném magam ott. Ám rájövök, ez mennyire furán venné ki magát, tekintve, hogy mindaz, amik miatt aggódtam, csak az én fejemben voltak. Ő nem is értené, nem tudná mire vélni.
- A véleményem? - ráncolom homlokom, miközben nyitogatom fel már éppen a szememet. Milyen véleményem kéne, hogy legyen? A költözéséről beszélünk egyáltalán? Mi lenne arról a véleményem? - Ha úgy érzed, így lesz neked a legjobb, akkor gyere el otthonról, persze - kezdek el vontatottan, csöndesen mondani valamit, igazából közben ezzel puhatolózva is némileg, mit akar pontosan hallani tőlem. Felnézek rá magam mellé, ahogy üldögél az ágyán.
Hiába higgadtam már le közben pár dologgal kapcsolatban, a kavargás már megindult bennem miattuk és a Liam bácsit illetőek mind rárakódnak, összeadódnak. Barátnőmre pillantok, ahogy segítségemre siet rohamomban..
- Bocsánat, mindjárt... mindjárt jobb lesz - kérek elnézést remegésemért. Angol vagyok, nem számít, hogy nem tehetek valamiről, akkor is szabadkozom érte. Közelsége pedig igenis gyorsítja a feloldódást. Finoman remegő kezeimmel megfogom a kezét és mélyeket lélegzek. Szépen lassan pedig visszaállok nornálisba. Abbamarad a kontrollálhatatlan reszketés. Bólogatok neki, hogy jól vagyok. - Köszönöm - mosolyodom el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772211#post772211][b]Thomas Middleton - 2019.09.09. 22:36[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Igazából soha sem az volt a bajom, hogy nem kérte ki a tanácsomat. Hiszen mit is tudnék én neki mondani? Semmiféle tapasztalatom nincs erről, engem mindig csak rakosgattak helyekre. Soha nem álltam még a saját lábamon és fényévekre vagyok tőle, hogy megtegyem. Az se biztos, hogy valaha képes leszek rá.
- Nem, ez... nagyon jól hangzik - rázom a fejem és miközben egyáltalán nem tudok semmi építővel szolgálni, és semmit nem tudok hozzáadni ahhoz, amiket elképzelt, mégis elmondhatatlanul jól esik, hogy most azt érzem rajta, számít, amit mondanék. Hogy olyan, mintha megbeszélnénk most ezt. Mintha ez a kettőnk ügye lenne. Azt hiszem, ezt vártam volna csak akkor is. Mert az, ahogy ott Candylandben feldobta ezt nekem, az nem ilyen volt. Úgyhogy, azt hiszem, most kicsit próbálom úgy venni, mintha a múltban lennénk. Ott és akkor, amikor ő ezt nekiállt eldönteni, csak azzal a különbséggel, hogy most a kezdetektől bevont engem is. - Szívesen elkísérlek majd helyeket megnézni is, meg... bármiben segítek, amiben szeretnéd - ajánlom egészemet mindenféle hezitálás nélkül és mostmár végre a helyemen érzem magam. Benne Lau életében, támogató kedveseként. Ez az, amitől megfosztatva éreztem magam, azt hiszem. Már nem érzem.
Nem hagyok fel a mély, lassú légzéssel még azután sem, hogy már úgy fest, rendeződtem. Ilyenkor még bizonytalan ám ez a rendben lét. Könnyedén visszatérhet a reszketés. Vissza tudok billenni.
- Néha van ilyen - lehelem lágyan, egyszerre nyugtatón és tájékoztatón, hiszen még ha nem is látnám rajta a kérdést, sejteném, hogy tartozom némi magyarázattal. Nem volt még tanúja nálam ennek. Mondjuk tényleg nem gyakori. Elvétve fordul elő. - Amikor felizgatom magam valamin - térek rá az okára is, ám ekkor rájövök, hogy ezt most jól megcsináltam, hiszen akkor már jogosan merül fel a kérdés barátnőmben, most ezt mi váltotta ki. Noha néha nem tudom ám én sem. Most mondjuk pont de. Viszont az elsődleges kiváltó okról nem biztos, hogy akarok beszélni. Hiszen már most, így pár perccel később tiszta idétlenségnek tartom, hogy egy pillanatra is azt hittem, ki akarna hagyni az életéből. Ám akkor is... talán jobb, ha tudja. Jobb ha tudja, mekkora mafla a barátja. Megérdemlem, amekkora hülye tudok lenni néha ezekkel.
- Tudod, valahogy úgy éreztem, hogy... hogy szerinted nincs olyan sok közöm ahhoz, hogy mikor meg hova akarsz költözni otthonról és ez rosszul esett. De már rájöttem, hogy butaság volt - mosolyodom el magamon, szégyellve a gondolatokat, amiket elétárok. - Nem is érdekes - rázom a fejem, megerősítve, hogy ezzel már komolyan ne is foglalkozzunk. Csak azért mondtam most el, hogy tudjon róla, de nincsen dolga vele. Nincs mit bizonygatnia. A helyemre kerültem. Elég volt néhány szava és mindaz, amit felém árasztott.
Azon viszont, hogy ezen kívül mi borzolta még fel a kedélyemet, azon bizony töprengenem kell kicsit. Mert nem ennyi volt. Nem mintha néha ne lenne elég akár csak ennyi. Azonban még valami közrejátszott most. Á, megvan! Nem egyszerűen közrejátszott, annál szakadt el végleg a cérna: Liam bácsi. Persze, hogy ő. Elmerengve pislogtam le kicsit kezeinkre, míg morfondíroztam, hogy most megint Laurára tekintsek. Ám, ahogy a szemébe nézek, rájövök, nem akarok erről beszélni. Félek, megint visszatérne a reszketegség. Majd elmondom máskor. Ő nem jött semmi olyannal, ami baj lenne. Nekem jutottak csak eszembe olyanok. Saját magamnak csináltam.
- Meg a többi sem - zárom hát le inkább a magyarázatomat, önelemzésemet. Nem szeretném folytatni. Örülök, hogy kikecmeregtem a mélyéről, és bár tudom, érdemes ezt majd máskor elővenni, nem kell most. Most én egyszerűen csak élvezni szeretném tovább ezt a csodás estét, a lány társaságát. Remélem, megérti ezt! Remélem, nem baj, hogy nem osztom meg vele a többit! Úgyis biztosan sejti, hogy bácsikámmal kapcsolatos. Ő jobban átlátja ezeket, mint én. Arra is ráérzett, előbb mi nyomaszthatott.
Elengedem kezét és puhán visszadőlök hát, feljebb húzva a paplanom. Mosolyogva nézem Laut. Jól vagyok, tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772405#post772405][b]Thomas Middleton - 2019.09.10. 22:06[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Igazán örülök, hogy örül. Meg különben is örülök. Mostmár egészen másként állok ehhez az egész költözéshez. Végre minden a helyén. Érdeklődve pislogok rá, ahogy hosszan lehunyja a szemét. Ezzel a tekintettel találkozhat akkor is, amikor feltárja. Mintha valami eszébe jutott volna. Különben amennyire rémesen kellemetlen, ha így összejönnek bennem a dolgok, olyan végtelenül jóleső, mikor mindez feloldódik. Mikor elmúlik a remegés, elmúlik a rohamféleség és minden olyan, mint előtte volt. Mintha nem történt volna semmi.
- Nem is tudom... - vonom össze a szemöldököm. - Le kell nyugodnom. Mélyeket lélegezni vagy járni egyet. Ilyesmi. Attól elmúlik pár percen belül. Mint most. Oké, van, amikor hosszabban tart, viszont az tényleg nagyon ritka - rázom a fejem, hogy talán szóra sem érdemes. Nem csak ezek az elvétve berobbanó esetek, hanem úgy az egész. Mert tényleg nincs vele nagyon mit csinálni. Azonban az érdeklődését nyilván nem akarom semmibe venni és szívesen elmondom, amit tudok, ezen nem múlik. - Megvizsgált a gyógyító még az otthonban emiatt - derül ki, hogy egyáltalán nem új ügy ez. - Meg mert különben is könnyen görcsölök meg zsibbadok. Azt mondták, magnéziumhiányom van és kaptam rá főzetet. De nem nagyon hatott. Úgyhogy azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni. Mélyen kell lélegeznem, vizet innom esetleg, de főleg megnyugodni - vonok vállat, ismertetve a lánnyal, mit írt elő végül az orvos. - De ez már tök rég volt. Fura, szinte el is felejtettem - mosolyodom el. Milyen érdekes, mennyire a háttérbe rakja az ember bizonyos emlékeit. Pedig azt hihetnénk, egy ilyen vizsgálat jelentős és jobban elraktározod, feljegyzed magadban. Hát én ezeket annyira jól elraktározom, hogy úgy kell külön erőfeszítéssel előszednem.
- Jó! - csapok le egyből a képnézegetés lehetőségére és mocorgok azért egy keveset hozzá, hogy kényelmesen szemlélődhessek. Végül összekulcsolom kezeimet hasamon és vigyorogva nézek a sárkányleopárddal közös képre - Aaawh - olvadok és lemosolygok Benitora, odanyúlva, megsimogatva a hasát, amit még mindig kínál nekem. Csoda pofa ez a csodacica.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772424#post772424][b]Thomas Middleton - 2019.09.10. 23:44[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Összeszűkítem picit szemem, ahogy hallgatom barátnőmet. Mit fognak hinni? Elmosolyodom, ahogy csuklik. Cuki. Nyilván, kellemesnek ez nem túl kellemes. De kivárom, nem kell izgulnia. Végül csak sikerül befejeznie, amit akart.
- Ó - szökik fel szemöldököm. Nem gondoltam erre. - Hát... - kezdek bele valamibe, pedig elképzelésem sincs, mit akarok erre mondani. Ugyanis én nem viszem ám tovább a gondolatot odáig, ameddig Lau teszi. Én megragadok annál, hogy hisznek majd valamit, ami nincs úgy és feltételezem, a lány azért agyal ezen, mert esetleg ez bonyodalmat okozhat, hiszen két embernek más megkötésekkel adják ki a lakásokat, mint egynek. Mindegy, majd elmondjuk legfeljebb, hogy csak neki keresünk. Lau is megerősít benne, hogy ez nem gond, miközben rajtam teljes nyugalom ül, hiszen az én eszem nem jár semmilyen összeköltözés felé. Most nem. Lehet, majd fog. Majd eszembe jut ez a kis beszélgetés pár perc, pár óra vagy pár nap múlva és akkor felgyúl az isteni szikra.
Miután túlbeszéltük a remegésem kérdéskörét és megegyeztünk, hogy lehetőleg ilyen ne gyakran legyen, jöhet a képnézegetés. Nem nyúlok a telefonért, nem veszem át, még csak a szándék legkisebb jelét sem adom. Hiszen azt sem tudom, hogyan kell kezelni, mit kell vele tenni. Mármint látom, hogy az ujjával lökdösi arrébb a fotókat, meg minden, azonban ez... magas nekem, na.
- Csinálhatunk - megyek bele egyből, jükedvűen.
- Felkapcsoljam a villanyfényt? - használok már megint meglehetősen helytelenül egy mugli kifejezést, miközben elpillantok a bejárat melletti kapcsoló felé. - Van ezen is olyan, hogy minket fényképez? Mármint hogy látjuk magunkat? - mutatok rá a mobilra és hadonászásomban megnyomom véletlen a képernyőt, amitől átvált a képernyő. - Hopp... bocsánat - kapom barátnőmre a tekintetem, hogy ugye most nem követtem el valami végzeteset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772548#post772548][b]Thomas Middleton - 2019.09.11. 21:10[/b][/url]

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Meglepődötten vigyorodom el, mikor kiderül, hogy véletlenül megtaláltam a módot, amit kerestem. Áhá, már látom is magunkat. Megkapom a telefont, amit két kezemben fogok, meglehetősen furán, mintha egy ereklyét adtak volna át nekem, csak egy selyempárna hiányzik alóla. Köszönettel nem kérek vízet. Amíg barátnőm odavan a mosdóban, addig óvatosan megnyomok a képernyőn pár ártalmatlannak tűnő szimbólumot. Ez a varázspálcás elég bíztató. Viszont hamarosan rengeteg fura dolog történik velem. Legalábbis azt hiszem, hogy velem történik, hiszen a képernyőn az látszik, hogy szívek szállnak körülöttem, viszont mikor körbevizslatok, sehol semmi. Átnyomok egy másik kis figurára, mire medvefüleim lesznek. Odakapom kezem, de nem érzek ott a világon semmi változást.
- Lau, ebben van ilyen illúziómágia billentyű - újságolom az előkerülő lánynak elképedve és megmutogatom neki, mennyi mindent tud csinálni velünk a telefonja. Miután ezzel kiszórakoztuk magunkat, barátnőm elintézi, hogy megint simán önfényképező beállításon legyünk.
Kezdetét veszi a fotózkodás! Kapcsolunk időzítőt, ez viszont inkább csak azt segíti elő, hogy miután lenyomtam a gombot, jobban kinyújtsam karom és megtaláljuk a megfelelő kamerázási szöget, hogy mire elér a nullához, mindenki benne legyen a keretben, tetszőleges arcot vágva. Először még helyesen mosolygunk, aztán javaslom, hogy ilyen-olyan kifejezéseket vágjunk. Gondolkozós, távolba révedős, aztán integessünk, végül persze átmegy az egész idétlenkedésbe, én meg nem átallok ezeket a nevető, beszélgető pillanatokat is megörökíteni. Mindig ezek a legjobbak.
Miután visszanézegettük az alkotásainkat, bevetjük magunkat a fürdőbe a közös fogmosásra és egyezményesen nyugodni térünk. Későre jár. Oldalamra fordulok, felkönyökölve, így nézem Laut, fáradt mosollyal. Benito a vádlimnál ölt gombócalakot. Váltunk még pár szót a holnapról barátnőmmel, aztán...
- Jól van. Hát... akkor jó éjszakát - kezdem igazgatni magamon a paplant, mikor elérkezünk ehhez a pillanathoz. Kisváratva vontatottabbá lesznek mozdulataim. Hálótársamra kúszik a tekintetem. Elmosolyodom, tekintetébe merülve, arcán kalandozva, aztán röpkét nyalok ajkaimon, lassan föléhajolok és finoman szájon csókolom, megpecsételve a szóbeli búcsút, mielőtt az álmok világába lépnénk. Felemelve a fejem, szemébe nézek, érzelmekkel telten, majd visszahúzódom saját térfelemre. Hasamra fordulok és kezem magunk közé pihentetem, lezárva pilláim, végtelen jólesően szusszanva egyet, beszívva aztán az eső dús illatát. Hallgatom a cseppek kopogását, a csodacica dorombolását, barátnőm neszeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772557#post772557][b]Thomas Middleton - 2019.09.11. 21:54[/b][/url]

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Csillogó szemekkel várom, mit szól a hírekhez, és végül azt mondja, örül. Örül nekünk Lauval, és jót kíván, remél. Még áthatóbban mosolyodom el, azonban valami kellemetlen vegyül boldogságomba. Fogalmam sincs, mi. Hiszen én hiszek a barátomnak. Ha ő azt állítja, örül, akkor az úgy van. Csak éppen az egész kisugárzása ellent mond ennek. Ám én ezt nem veszem észre. Főleg, hogy még próbálja is titkolni. Csak valami nyugtalanító motoszkál bennem, amit nem tudok hová tenni.
Úgy döntök, mostmár jöhetnek az ajándékok, amiket hoztam neki, hiszen csomó mindennel készültem, ám Zsombi mintha rosszul lenne. Szinte ijesztőek mozdulatai. Mielőtt még megkérdezhetném, mi a baj, az ápoló már érkezik is. Aggódva pislogok. Nagyot nyelek.
- Jó, rendben - bólogatok feszülten rögvest, hogy értettem. Hiába akarok mindennél jobban időt tölteni még vele, az önző vágyaim nem lehetnek fontosabbak a gyógyulásánál, az egészségénél.
- Jövök megint, amilyen hamar csak tudok - biztosítom erről Zsombit, miközben felállok a székből. Összenézek az ápolóval, aki szigorúan int a fejével, hogy komolyan menjek. Én nem hallottam az előzményről, az esetről Kirillel. Csak látom barátomon és a személyzeten is, hogy itt nagy gond van. Nagyobb, mint tűnik. Érzem. Bólogatok hát neki, összeszorított szájjal, ám mintha gyökeret vertem volna. Nem tudok csak úgy kisétálni. Már fordulnék el, azonban lábaim a másik irányba indulnak: a fejét fogó fiúhoz lépek, nem gondolkozva olyanokon, veszélyes-e rám nézve vagy mi történik ezután. Kezem lágyan tarkójára fog, homlokom nekinyomom halántékának. Látom, az őt felügyelő boszorkány már mozdul felém a túloldaláról, de nem tágítok.
- Nagyon szeretlek - suttogom neki. El kellett mondanom. Azt akartam, hogy tudja. Nem lehettem ott mellette az elmúlt hónapokban, nem igazolhattam a mindennapi tetteimmel, mennyire fontos a számomra. Ez a pár perc pedig aztán főleg nem volt elég arra, hogy ezt behozzam. Továbbra sincs fogalmam róla, mi van vele, vagy mi váltotta ki most ezt a rémes fejfájást. Nem is kell nekem mindent tudnom. Neki viszont tudnia kell, mit jelent nekem. Elképzelésem sincs, mondtam-e már ilyesmit valaha is bárkinek különben. Mert bár sokakat szeretek tiszta szívemből, szóra nem váltom így. Éreztetem inkább folyamatosan minden rezdülésemmel. Viszont erre most nincs alkalom. Most így tehettem meg. És meg kellett tennem.
Az egész viszont egyetlen pillanat csupán. Már emelkedem is fel tőle, biccentek a kiállásával engem sürgető ápolónak, magamhoz veszem a festményt és iparkodom kifelé zaklatottan, könnybe boruló szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772769#post772769][b]Thomas Middleton - 2019.09.12. 21:30[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | x



Szeretek utazni, főleg a lánnyal, ez a mostani pedig egy különösen izgalmas alkalom. Megláthatom, hol élt ő eddig és megismerhetem a szüleit. Nem mintha ez nálunk valamiféle mérföldkő lenne. Legalábbis én nem érzem a súlyát. Remélem, ez nem baj! Őszintén nem is igazán értem, mások miért kerekítenek neki nagy feneket. Vagy hát miért nagyobbat, mint akármi másnak?
Meglehetősen barátnőmre hagyatkozom, ahogy megint mugli közlekedéssel tartunk mugli vidékekre. Mindössze egyetlen hátizsákot hoztam magammal, azt ölelgetem a buszon ülve, vagy éppen dobom vállamra, mikor leszállunk és sétálunk Fehérvárcsurgón. Érdeklődve hallgatom Laut, mindent jól megnézek, és csak néha kérdezek valamit. Figyelem a víg helyieket, eléggé kívülállóként fürkészve mindennapjaikat, aztán a parknál éppen eszembe jut valami és már kérdeznék is idegenvezetőmtől, ám észreveszem, hogy valami elszomorította. Nem értem hirtelen. Később esik csak le, pár perc múlva. Nehezet szusszanok, szemlesütve, ám egyebet sem teszek. Haladunk tovább, minden tekintetben.
Mintha valami távoli helyen járnék. Ha Balatonfüred egzotikus volt nekem, ez a hely egészen nem evilági. Vagy ha ez túlzás is, semmiképp sem ekontinensi. Mintha jóval keletebbre lennénk, egy szegényebb, elmaradottabb térségben, egy-egy felkapottabb résszel. Pedig nem mentünk át másik országba.
Ahogy a házhoz érünk, már szinte teljesen szótlanul követem a lányt, próbálva mindent befogadni. Alaposan körbenézek, el-elmosolyodom, például meglátva, milyen kis külön bejárata van tényleg. Leveszem én is a cipőmet, odabent a szobában pedig a táskámat is az ő táskája sorsára juttatom, mellétéve. Zsebreteszem a kezem, így tekintek körbe kuckójában, egy-egy szegletét jobban megfigyelve. Vajon neki is olyan furcsán kellemes élmény, hogy itt vagyok, mint nekem volt az, mikor az otthonomban köszönthettem?
Megkérdezem aztán, használhatom-e a mosdót, vállam fölött elmutatva az ajtó felé, ami mögött az említett helyiséget vélem, aztán el is tűnök arra kicsit. Kézmosás, miegyéb, megérkezve valahova mindig ezekkel kezdek. Előbukkanok nemsokára és ezt követően beljebb sétálok a szobába, még jobban körbenézek. Közben huzogatom mellkasom táján fehér pólómat, így legyezgetve magam. Nem semmi idő van még mindig és én már nem tudok mit levenni magamról. Kinézek kicsit az ablakon, aztán barátnőm felé fordulok, készen rá, hogy megmutassa nekem a továbbiakat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772829#post772829][b]Thomas Middleton - 2019.09.12. 23:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | x



Igen, tény, kivárok, hogy megtudjam, mi az a ventillátor, amiről beszél. Ugyan vannak sejtéseim, hiszen a ventillálás valami légmozgással kapcsolatos. Beigazolódnak a feltevéseim és jobban elvigyorodok, mikor rájövök, hogy azért mondja, mert én meg itt a pólómmal legyezgetem magam. A vendégpapucsot megköszönöm, ám egyelőre nem élek vele én sem. Talán majd este. Most inkább megyek vele a további kalauzolásra. Zsebretett kézzel lépdelek a hűs kövön, nézelődve a varázstalan otthonban. Egészen misztikusnak hat nekem. Ha belegondolok, soha nem voltam még ilyenben. Nem is arról van szó, mely eszközök idegenek számomra vagy melyek nem. Az egész környezet az, ami teljesen más. Itt vezetékek lógnak mindenből, villanyáram hajtja a dolgokat, mindenféle kijelző van mindenütt. Ám még ha ezek nem is lennének, a bútorok, az anyagok, a formák mind idegenek nekem. Nem tudnám rendesen elmagyarázni. Valószínűleg ahhoz hasonlít ez, mintha a múlt századokból sétáltam volna be ide.
Rögtön bólogatok az ivás lehetőségére, ahogy a konyhába érünk. Irtó szomjas vagyok! Jó ég, eszméletlenül! Pedig a csapot is félig kiittam az előbb. Már majdnem kapok a gyümölcslé ajánlatán, ám az üdítő még inkább felkelti az érdeklődésemet.
- Gyömbért kérek szépen - bökök a palackra. Nem akarom csak úgy magamhoz ragadni és tölteni, nem tudom, mi itt a szokás ilyen tekintetben. Egyelőre még megfigyelem ezeket, kipuhatolom. Bár csakhamar arra kér, érezzem otthon magam. Hálásan, ám kicsit zavartan mosolyogva bólintok erre. Szoknom kell itt még.
Miután visszavonultunk a zugába, leülök az ablak alatti, párnázott kis helyre. Iszogatok, járatva szemem mindenfele. Feszengősnek tűnök picit. Mondjuk barátnőm szobájában annyira nem, odakint inkább voltam olyan. Ez valamivel ismerősebb, lazábban veszem, mert valahogy áthatja ő maga.
- Persze - mosolyodom el szélesen, a zongoráról visszapillantva rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772846#post772846][b]Thomas Middleton - 2019.09.13. 01:10[/b][/url]

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Attól nem kell tartania, hogy nem szólok, ha szeretnék valamit, vagy nem intézem el magamnak valahogy. Viszont mindenféleképpen valamilyen biztonságot ad nekem az óvatosság, az udvariasság. Abban érzem jól magam, úgyhogy talán most kicsit még el is túlzom. Szükségem van rá, baj pedig nem lehet belőle. Remélem. Az lenne gond, ha ez átcsapna ilyen kínos, mulya félénkségbe, azonban ettől szerencsére messze vagyok.
Kortyolok egyet és várom a lány zongorajátékát. Előredőlve üldögélek, karjaim combjaimon támasztom, a poharat lógatom magam előtt kezeimben. Először még a padlóra pislogok, ahogy a dallamok csendülnek, aztán őt kezdem nézni, csodálva. Figyelem nekifeledkezettségét, szenvedélyes mozdulatait, hallgatom játékát. Én nem értek hozzá, mezei zeneszerető vagyok, bármiféle képzettség nélkül. Elragad hát az élmény. Miután hátranézett rám, felállok, kiiszom még a gyömbért és mögé sétálok, figyelve, hogyan táncolnak ujjai a billentyűkön. Odakapom aztán fejem a kintről, valahonnan a nappaliból érkező felszólítás irányába.
Bólintok Launak, hogy mehetünk, ám egy picit elhúzódik az indulásom, mert nyekkenve még visszalépek táskámhoz, előtúrva belőle egy klasszikus díszű papírszatyrot. Ezzel a kezemben követem hát őt és amint meglátom a férfit, rögvest rámosolygok. Ideges vagyok, basszus. Nyugi.
- Örülök, hogy megismerhetem - lépek előre Lau mellől és nyújtom a kezem nagy mosollyal az apukának, aki úgy hallja, magyarul beszélek hozzá. A muglik nem igazán vehetik észre, hogy itt egy fordítóbűbáj ténykedik. - Hoztam egy kis... öm... tessék - hebegek kedvesen és adom át neki az ízléses ajándékzacskót, benne egy üveg jó borral meg egy nagy tábla, angol tejcsokoládéval. Liam bácsi azt mondta, mindenhova illik vinni valamit és hogy ezzel a kombinációval egy magyar háztartásban szerinte nem igazán lehet hibázni. Barátnőm bedobja, hogy terítsünk, tartok is vele egyből segíteni. Mikor az édesapja megszólít, feltéve nekem pár kérdést, éppen az általam szépen félbehajtott szalvétákat osztom szét.
- Ó, köszönöm. Tetszik itt, igazán helyes kis falu - felelem a rám jellemző derűvel, lelassulva a tennivalóimban némileg. - A boltot még csak kintről láttam, de... megnézzük majd, gondolom - pillantok össze a lánnyal megerősítésért. - Igazán klassz, hogy itt lehetek és láthatom, hol nőtt fel Lau. Meg hogy megismerkedhetem Önökkel - bólogatok, miközben mondom, ami csak a számra jön. Nem betanult ez a szöveg. Teljesen őszinte, mint mindig. Az más kérdés, hogy van egy véleményem mind a környezetről, mind a szülőkről, és egyik sem túl szívmelengető, viszont ezek most nem merülnek fel bennem. Hiszen egy részt ösztönösen mindig a jóra koncentrálok, másrészt semmi értelme nem lenne. Nem azért vagyok itt, hogy kioktassam az édesapját bármiről vagy kifejezzem neheztelésem akármi miatt. Ha a lány ezt akarná, ezt várná el, megtenném a magam módján. Viszont én ilyesmiről nem tudok. Nem ezért vagyunk itt. Vendég vagyok a házukban, a lányuk kísérete. Tudom, hol a helyem. Ezzel soha nem volt gond.
- Csak a meleget szokom meg nehezen - vigyorodom el, utalva az albioni szervezetemnek már túl déli magyar éghajlatra, röviden törölve egyet homlokomon kézfejemmel, miközben lépek tovább a következő helyhez, lerakva az egyik szemben lévő tányér mellé a szalvétát. Ahogy előre hajolok, ezüst keresztem kibukik pólóm nyaka alól és innentől felsőmön kívül lóg tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772942#post772942][b]Thomas Middleton - 2019.09.13. 21:24[/b][/url]

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Felkészített-e a lány arra, ami rám vár? Egyáltalán nem. Az ismeretlenbe megyek, átlépve a kis külön részlegének küszöbét. Hogy fel tudott volna-e készíteni? Kétlem. Talán jobb néha, ha fejest ugrasz valamibe. Nekem biztos. Ha már előre tudom, mire számítsak, annyit bonyolítom magamban az egészet, míg a végén teljesen ráfeszülök.
Nem igazán veszem észre, hogy talán gondot okoztam az ajándékommal, mert miután átadom, nem figyelem ám árgus szemekkel, mit szól hozzá az apuka. Az oké, hogy Lauhoz odafordul valamivel, ám nem tudom hová tenni. Nade megyünk is készülődni az ebédhez. A közben folyó beszélgetés alkalmat nyit rá, hogy ismét beletenyereljek valamibe. Nem tudtam, hogy a bolt tabu. Igazából az a helyzet, hogy mesélt bár a szüleiről barátnőm, eléggé összefolyik minden. Inkább az érzés maradt meg bennem velük kapcsolatban. Az, hogy megérik a pénzüket. Csak most kezd előjönni pár konkrétum, ahogy meglátom a lányon, hogy pl. talán mégsem akarná megmutatni az üzletet. Összevonom szemöldököm és az édesapjára nézek. Spéci ékszerek? Beállni dolgozni? Nem szólok semmit ezekhez, látszani sem látszik rajtam semmi, csak egyikükről másikukra vándorol tekintetem, miközben folytatom a terítést.
Rámosolygok a férfira, amikor elismer az ízlésem miatt. Magamhoz képest kissé erőtlen ez a mosoly, mert picit zavart vagyok, viszont valakinek, aki nem ismer engem, végtelen kedvesnek és jelentősnek hat. Ahogy aztán a lányának kezd el dícsérni engem, szemérmesen lesütöm a szemem és pakolom tovább csöndesen az evőeszközöket. Éppen csak Laurára sandítok, ahogy helyesel a velem kapcsolatos elképzelésekre. Éppen befejezem aztán az asztalt, amikor megérkezik a negyedik fő. Mosolyogva rátekintek és rögtön bólintok is neki, hálásan a helykínálásért. Kicsit ide-oda nézek köztük, ahogy rászól a tüsténkedő konyhatündérre. Kezet nyújtok aztán a nőnek, most, hogy nyitott felém a bemutatkozással.
- Thomas Middleton - adok teljes nevet a teljes névért cserébe. - Szerettem volna segíteni - nyugtatom meg afelől, hogy nem fogtak be engem semmire, örömmel tettem. Viszont eléggé elengedem különben a fülem mellett azt, ahogyan beszél a gyerekével. Úgy érzem, ez nem tartozik rám. Mintha belelesnék egy család életébe úgy, hogy éppen nem kéne. Elzárom magam. Valószínűleg ezzel mindenki jobban is jár így. Tétovázok még kicsit, barátnőm felé pislogva, biztos meglesz-e már a többivel egy maga, ám úgy látom, én itt már csak láb alatt lennék, szóval leülök, ha egyszer már az anyuka intésével megtudtam, melyik lett nekem szánva. Rámosolygok a végre valahára mellém kerülő szőkeségre.
- Kérek szépen egy kanállal - bólintok és csak azért szerénykedem, mert nem igazán ettem még ilyet, ott hagyni pedig nem akarnám. Inkább repetázom majd, ha annyira ízlik. Mikor már mindenkinek van a tányérjában, emelem fel kezem az asztalról homlokom felé, ám még a mozdulat elején megállok. Nem vagyok biztos benne, hogy kéne-e ezt most. Azonban hiába nem az én otthonomban vagyunk, nem az én családommal, ez bensőséges környezet. Csak étteremben és hasonló, nyilvános helyeken nem imádkozom nagyobb étkezés előtt. Szerintem nem esne jól nekem, ha most nem tenném. Úgy döntök inkább tehát, nem csinálok felhajtást belőle. Keresztet vetek, összefűzöm kicsi ujjaimat, nézem a levest, míg elhangik bennem az ima, ismét kereszvetés és már fogom is a kanalat, körbemosolyogva. Mivel látom, ők nem azok a kifejezett asztalnál társalgók, én sem forszírozom. Különben egyáltalán nem zavar. Mindössze azt engedem meg magamnak, hogy elismerően hümmögjek és bólogassak, illetve kérjek is még egy fél kanállal. Jól esik, milyen hűs ez a gyümölcsös fogás. Tudnék venni én is, csak úgy sejtem, a végén még a lány kapna érte. Ugyanezen okokból nem kelek fel összeszedni a mélytányérokat sem meg egyáltalán, a továbbiakban nem nyüzsgők úgy, mint eddig. Lau kezére adom, amit tudok, ám igyekszem nem pattogni. Ízlik nagyon a ragu is, noha azt valamivel lassabban eszem és néha a számon át lélegzek kicsit. Valóban nem erős, amiért igazán hálás vagyok, viszont fűszeresnek tényleg fűszeres. Sokat fogok inni utána.
- Igazán finom volt minden, köszönöm - biccentek, inkább ránézve mindenkire picit, mert fogalmam sincs, melyik kinek az érdeme. Erős tippjeim persze vannak. Ahogy így körbepillantok, az apukán valamivel hosszabban ott marad a tekintetem. Nem hiszem, hogy feltűnő lenne, csak most jövök rá, mi az, ami miatt főleg nem igazán van most felszínen a rosszallás bennem: Laut látom benne. A szemei, a vonásai, egy-egy mozdulata, mind őt idézik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772969#post772969][b]Thomas Middleton - 2019.09.13. 23:24[/b][/url]

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kellemes üldögélni még ebéd után kicsit az asztalnál, az innivaló meg főleg jól esik. Az sem zavar tényleg egyáltalán, hogy csöndben vagyunk. Szeretek csöndben lenni, akármilyen hihetetlen is lehet ez azok számára, akiknek általában lelkendezve mondom a magamét mindenféléről. Nekem csak az a gond, ha valamilyen feszült némaság ül a társaságra, ez viszont nem az.
Eltekintek az apa által említett dohányzóasztal felé, ahogyan előkerül az a téma, amiért végülis Lau hazalátogatott. Bólogatok kicsit, tudomásul véve, hogy indulniuk kell. Meg az alvásos dologra is. Ugyanis hirtelen azt hiszem, én lettem kölyökként megszólítva és nem állt szándékomban azon vitatkozni a barátnőm szüleivel, hogy márpedig én bent fogok vele. De nagy homlokráncolva csak ráébredek, őt akarták kitessékelni. Mondjuk ehhez sem szóltam volna semmit, hiszen ezt nekik kell eldönteniük. Megint kissé elzárkózó üzemmódra váltok. Mint aki itt sincs. Rendelkezzenek velem, ahogy akarnak. Nekem bárhogy jó. A szőkeségre kapom aztán tekintetem, amikor ellentmondást nem tűrően közli, mi lesz. Nyelek egyet és lehajtom a fejem kissé, innen pislogok az eseményekre, a szava bentszakadt anyára, a lányával farkasszemet néző apára. Végül szétszéledünk, biccentek nekik elköszönésül és nézek még utánuk egy darabig.
Megrázom a fejem Lau szabadkozására. Nincsen semmi baj. De ha lenne is, ő mit tehetne róla? Igyekszem felvenni a beszélgetés fonalát, bár nem vagyok a toppon. Visszavonulunk a lány berkeibe, ahol az ágyára kényelmesedünk. Hátam a falnak vetem, térdeim felhúzom és arcomon lágy mosollyal cirógatom Benitot. Értetlenül figyelem, ahogy gazdája félreteszi a levelet. Nem olvassa el?
Szóban nem reagálok semmit arra, hogy meglátása szerint a szülei rendben vannak velem. Csak egy apró "ó"-zás után jobban elmosolyodva bólogatok. Igazából eszembe se jutott, hogy ne fogadnának el vagy ne tetszenék nekik, vagy hogy számítana bármit, teszik-e. Ettől függetlenül persze mégis jobb, hogy így van. Gondolom. Már csak a békesség miatt is. Áthelyezkedek törökölésbe.
- Hát... - vágok kissé bizonytalan képet a kérdésére, aztán lenézek a csodacicára, aki kihasználva helyzetváltoztatásomat, peckesen átlépdel combomon és bevackolja magát a lábaim alkotta fészekbe. Simogatom itt tovább. Kedves, lélekerősítő a dorombolása. - N-nem. Végülis nem - adok nem túl meggyőző választ, ám meg nem igazán magyarázom. Igazából nem jut eszembe, hogy kéne.
- Mikor akarod megnézni? - terelődik pillantásom ismét az ominózus levélre. Nem sürgetem, vagy ilyesmi, csak hát végülis ezért jött most haza és gondolom, érdekli. Nem akarom feltartani ebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772984#post772984][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 01:26[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Bólogatva hallgatom barátnőm magyarázatát, noha nem igazán tudom hova tenni, miért van ez most. Elég hosszúra nyúlik a fejtegetése az alvóhely felosztással kapcsolatban, bennem meg fel sem merül, hogy engem akar nyugtatni. Így csak hagyom neki, hogy taglalhassa szépen, amit szeretne. Ezt pedig nagyon jól teszem, hiszen kezdi eloszlatni vele a kis rosszérzéseimet. Az nem jut el hozzám, hogy ezt direkt csinálja ám, az eredmény szempontjából viszont talán lényegtelen is.
- Ó. Jól van... - sütöm le a szemem a cicára szégyenlősen, amikor a lány leúriemberez. A szavaim viszont az azt megelőzőeknek szólnak. - Csak nem akartam, hogy emiatt valami gond legyen - vonok vállat. Elég sok feszültség van ebben a családban, nem kell még ez is. Az anyukája pedig láthatóan nagyon megakadt a dolgon és hát az apukája sem repesett. De ha ennek más okai voltak és ha szerinte elrendezték magukban, akkor oké.
Bátorítóan mosolygok rá. Megértem, hogy fél megnézni. Vannak ilyesmik, amiket odáz az ember, mert fogalma sincs, miként fogja fogadni, és tart tőle, minden megváltozik, miután megteszi. Azonban ezeken érdemes sokszor inkább túlesni. Főleg, ha olyan alkat vagy, akit azért piszkálja. Aki addig nem tudja elengedni magát, míg meg nincs a dolog.
Amíg ő végül olvasni kezd, én Benitot simogatom, néha ujjaim közé fogva kis mancsát, vagy megmarkolva picit combját, tenyerembe fogva fejét, ám kezem mindig folytatja aztán útját. Mindenhol és mindenhogy ott vagyok a puha, doromboló kis testen. Olykor barátnőmre sandítok azért és egy ilyen alkalommal visszanéz rám.
- Oh - adom a meglepetés hangját a tömör tartalomismertetésre és átveszem a levelet. Tekintetem kérdő kicsit, hogy biztos nem baj-e, ha elolvasom. Mivel nem, nekilátok én is. Ugyanarra jutok, mint ő. Visszaadom neki.
- Mit gondolsz erről? Szeretnél találkozni vele? - kérem ki az ő véleményét, érzéseit. Hiszen az a lényeg. Remélem, tudja, hogy csak akkor kell ezt megtennie, ha tényleg szeretné. Ha érdekli ennyire a biológiai anyja. Szerintem én találkoznék vele különben. Meghallgatnám, mit akarhat megosztani velem. Viszont ezt direkt nem kötöm Lau orrára, hiszen ez én vagyok. Nem akarom befolyásolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773073#post773073][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 20:51[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Finoman megrázom csak a fejem, támogató kis mosollyal arcomon. Nem, nem kell most döntenie. Ideje, mint a tenger. Az pedig távol álljon tőlem, hogy bármiféle tanácsot osztogassak. Legfeljebb, ha komolyan kérdez, ha tényleg érdekli valamiért egy külső szemlélő nézőpontja. Különben nem szólnék bele. Hiába próbálom meg átélni a helyzetet, fogalmam sem lehet róla. Annyit tudok, hogy az én szüleim óvtak, gondoskodtak rólam és elvesztettem őket, elvesztettek engem, mégsem teperek túlzottan, hogy kiderítsem, pontosan milyenek voltak. Majd egyszer, talán. Nem égetően sürgős. Nem érzem annak. Mi fontosabb lehet bennük számomra annál, mint hogy szerettek? Nem hiszem, hogy volna más.
- Nekem bárhogy jó. Nem feltétlen kell - próbálom Lau tudtára adni, hogy engem aztán olyan nagyon nem érdekel a bolt. Mármint, ahogy az nálam lenni szokott: csak annyira, mint akármi más. Úgyhogy nem muszáj ám mennünk egyáltalán. Azért mondtam azt az apukájának, mert ő említett olyasmit, hogy talán később benézünk. De lehet, félreértettem. A lényeg, hogy hanyagolhatjuk.
Egy ideig csak nézem barátnőmet még, miután elhadarta azt, amit. Tudjátok, a feldolgozó folyamat. Dalt? Milyen dalt? Jaaa, amit zongorázott. Awh, az nagyon szép volt. Szóval én ihletem? Ó, ez... hogy? Én ihlettem? Ez... ez...
- Ez mit jelent? - szökik égbe a szemöldököm és kezem megáll a cicasimogatásban. Csak akkor folytatom lassan, mikor Benito rosszallóan mocorogni kezd tenyerem alatt. Kérdésem - mint mindig - pontosan az, aminek tűnik: őszinte érdeklődés. Nem tudom pontosan, hogyan ihlet valaki vagy valami egy zeneszámot. Olyan a dallam, amilyen ő? Vagy valamit csinált, amiről neki eszébe jut valami és azt lezongorázza? Vagy hogy megy ez? Míg várom a választ, azért elszélesedik egy meghatott mosoly az arcomon, hiszen érzem, hogy ez mindenképp egy megtisztelő dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773106#post773106][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 21:51[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Igen? Tényleg olyan biztos, hogy van véleményem róla?
- Fogalmam sincsen - adom meg válaszomat bocsánatkérő hangon. Komolyan nem tudom. Most hirtelen azt mondanám, persze. Dehát honnan lehetne akár csak lövésem róla? Nem szeretek olyasmibe belekotyogni, amit nem hogy átlátni, de átérezni sem tudok. Nincsen véleményem erről. Sajnálom. Természetesen, ha szeretné, beszélhet nekem még róla, vagy elgondolkozhatok hosszabban, törhetem a fejem egy sort, hátha jutok valamire. Egyelőre semmi.
Figyelmesen bólogatok, ahogy megpróbálja elmagyarázni nekem, mit is jelent az, hogy valaki ihlet egy dalt. Hogy én ihlettem most egyet. Egyre áthatóbban mosolygok. Értem szerintem, és láthatja is rajtam, milyen jól esik, hogy most miattam történt ez meg. Viszont felidéznem nem sikerül igazán.
- El tudod majd megint játszani? Vagy... ez nem így megy? - fejezem ki, hogy igazából hihetetlenül szívesen hallanám újra, mert egyáltalán nem maradt meg bennem. Éppen csak a hangulata. Talán.
- Ó, majdnem elfelejtettem - emelem ki lábaim közül finoman a csodacicát és adom át gazdájának, hogy felkászálódhassak az ágyról. Megyek táskámhoz és előveszek belőle egy tálba csokit. - Neked is hoztam ám - nyújtom át barátnőmnek vigyorogva. Nyilván nem csak a szülők kapnak valamit a látogatásom alkalmával. Ez is angol, viszont ez varázsédesség: minden falatjával más töltelékízt érzel a szádban. Rajta van a csomagoláson, mik lehetnek ezek. Előfordulhat karamell, eper, nugát, szeder és kekszdarabkás is. Nem tudhatod, mikor melyik. Visszaülök, ám most nem húzódom egyelőre vissza olyan hátra. Valami még motoszkál bennem.
- Jaj - pattanok fel már megint. Oké, jobb, ha későn jutnak eszembe dolgok, mint soha. Megint a hátizsákomban matatok, az oldalsó zsebében. Előveszem mobiltelefonom és nagyon lassan, nagyon körültekintően nekiállok üzenetet küldeni. - Írok Liam bácsinak, hogy megérkeztünk - magyarázom el, mit művelek ilyen koncentrálva. Még alsóajkam is beharapom hozzá. Jó, hogy nyelvem nem dugom ki, az szokott lenni ugye a másik.