29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Ombozi Sára hozzászólásai (26 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 19. 22:08 | Link

Székesfehérvár
Médea
A veszekedés után


Amikor a cuccait cincálva lépdelt a kastélyban, összefutott Médeával. A veszekedés utáni éjjelen nem aludt, csak sírt. Szemei alatt fekete karikák futottak, fáradt volt és megtörten pillantott fel a lányra. Csak annyit kérdezett tőle, vele jön-e a fehérvári birtokukra, ő pedig beleegyezett. Nem is tudta, mit csinált volna, ha egyedül marad.
Biztos volt benne, hogy Noel még mindig haragszik rá és élénken él a fiúban a csalódás, amit okozott. A veszekedés mellett olyan sebeket tépett fel az öcsikéje, amelyek még be sem gyógyultak teljesen. Erős nőnek gondolta magát mindig is és aszerint is viselkedett általában, most viszont megkérdőjelezte. Elgondolkodott azon, meddig lehet ezt bírni, meddig lehet ugyanúgy folytatni az életet, mosolyogva-vigyorogva továbblépni és eltemetni magában mindent.
Amíg kiértek a vonatállomásra, nem is mondott semmi mást, nem szokott csendben lenni, most viszont túlságosan el volt merülve a gondolataiban. A vonatra felülve pedig csak leült a levitás lány mellé. A kemény éjszaka miatt hamar elszundikált, feje oldalra biccent és végül Médea vállán talált támaszt. Az utat szinte végig aludta, de amikor felébredt, csak még nyúzottabbnak érezte magát. Erőltetetten vigyorgott egyet, amikor előredőlt és kicsit próbálta kisimítani az arcát, ráncosnak érezte magát. Vett egy mély levegőt.
- Ne haragudj, tisztára ki voltam ütve. Már mindjárt odaérünk. - Állapította meg, miközben kipillantott az ablakon. Hamisan mosolygott az üveg felé, majd amint meglátta benne visszatükröződni magát, elfordult. Inkább idegesen az előtte lévő ülést nézte. A megfelelő megállónál pedig ugrasztotta Médeát is, hogy le kell szálljanak. Aztán amint lecincálta a csomagját is, körbenézett.
- Ja igen, nem jönnek értünk, nem szóltam, hogy jövünk. Ilyen gyors ötlet volt, de nem lesz baj, hidd el. Csak gyalogolnunk kell.
Biztatta a kis levitást, mert ismerte már annyira, hogy tudja, ettől be fog pánikolni. Gyorsan el is kezdte terelgetni a lányt az irányba, mielőtt még fennakadhatott volna a tényeken. Lassan sétált, elgondolkozott közben. Biztos volt benne, hogy nem teheti meg a barátnőjével, hogy nem mond neki semmit. Valószínűleg folyamatosan azon gondolkozik, mi is lett vele, talán aggódik is amiatt. Sára maga is megijedt attól, amit látott magán... hát még egy kívülálló? Nehezére esett azonban beszélnie ezekről.
- Biztosan érdekel, mi a fene folyik itt. - Mondta hamisan mosolyogva, táskáját maga mögé vette, háta mögött kulcsolta össze kezeit. Kicsit hátradöntötte a fejét, lassan lépdelt, noha még viszonylag hosszú út volt előttük. - Hosszú és szomorú történet. Biztos hallani akarod?
Meg kellett kérdeznie. Biztos volt benne, hogy ez egy olyan történet, ami súlyt rakhat az ember vállára. Ennek ellenére úgy gondolta, Médea elbírja majd, nem ismerte gyengének vagy igazán érzékenynek. Javasolta, hogy ehhez üljenek le egy padra, kényelmesebb lesz és ő is jobban össze tudja szedni a gondolatait.
A lány válaszától függően kezdett bele a mesébe. Az elején kezdte, Angliával. Hogyan akarta kihasználni a tanárát, Andrew-t, hogy sikeres lehessen és előnyhöz juthasson. Azt is elmondta, hogyan vált ez eszeveszett, mindent felrúgó szerelemmé. Azzal folytatta, hogyan romlott meg a kapcsolatuk, hogyan esett kétségbe attól, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok és a férfi vele tervezi a jövőjét. Hogy mennyire fájt neki, mégis szakított a férfival, otthagyta Angliát, az életét. Hazamenekült, aztán Noelhez. Itt jött a képbe Noel, akivel a veszekedést is elmesélte részletesen, illetve az érzéseket, amik benne kavarogtak akkor és ott.
- És... ezért jöttem most haza. - Fejezte be végül, nagyot nyelve. Aprókat bólogatott. - Tudom, hogy ez így most nagyon sok volt és rád zúdult, emésztgesd csak. A kérdésekkel pedig ne kímélj. - Biztos volt benne, hogy a lánynak vannak homályos foltok, felmerült benne pár kérdés. Itt voltak, itt volt az alkalom, megbeszélhetik. Ha már padlón van, mindegy, hányszor rúgnak bele, egyszer úgyis fel kell állni... nem?
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 20. 00:10 Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 20. 00:30 | Link

Székesfehérvár
Médea <3
A veszekedés után


- Nahát, igazán kedves. - Jegyezte meg a lány megállapítására, miszerint ráfért már az alvás. - Ilyen rosszul nézek ki? Jó, nem kell válaszolni.
Pontosan tudta magáról, milyen rosszul néz ki. Nincs szokásosan beállított frizura, szép, mindennapos smink, tip-top öltözet, ami mindig is jellemezte Sárát. A bőre a szokásosnál is fehérebb, a szemei alatt fekete karikácskák díszelegnek, ajkai kiszáradtak és kissé cserepesek. Talán ezért is ijedt meg annyira a tükörképétől. Inkább nem akarta nézni magát, nem is akart rá gondolni, hogy így néz ki. Hogy mások így látják őt. Csak reménykedett, hogy nem fut össze Fehérváron úton-útfélen régi ismerősökkel. Hiszen nekik sem tudna rendesen magyarázkodni, nem is akar. A háta közepére sem kíván most ilyesmit. Haza akar menni, rendbe akarja rakni magát. Kicsit az anyukája karjai között vigasztalódni. Hiszen nagy testvérként az egyetlen támasza a nála is idősebb nő, a többieknek neki kell menedéket és védelmező öleléseket nyújtania. Noelnak is ez az idilli lény akart maradni, azt akarta, hogy a fiú ugyanúgy ezt lássa. Egész életében ezért dolgozott, mindig azért törte magát, hogy még ha el is meséli bánatát a fiúnak, sose lássa gyengének vagy sírni. Meg akart maradni a tökéletes testvér, akire bármikor számíthat, aki a legjobb barátja is egyben és akiben bízik. Most viszont elrontott mindent és úgy érzi, képtelen visszacsinálni. Meg nem történtté nem teheti az eseményeket, a felejtőátok pedig nem etikus.
- Dehogy fogja zavarni őket. Úgysem leszünk nagyon útban, majd bevetjük magunkat a szobámba, meg megmutathatom a birtokot... majd kitaláljuk, mit csináljunk még. - Ahogy sejtette, Médeát nem hagyta nyugodni ez a tény. Már majdnem ismerte, igazából egyik oldalát sikerült egész jól feltérképeznie. Mosolyogva biztatta tovább, hogy nem lesz semmi baj, hátha végre tényleg elhiszi és nem görcsöl annyira ezen. Felesleges. A szülei már amúgy is megszokták, hogy Sári a spontaneitás hercegnője.
Aztán jön a forró kása, nem szabad tovább kerülgetni, mindent ki kell adnia magából. Meg sem lepődik, amikor barátnője elsőre semmit nem tud mondani, csak ül és gondolkodik. Ő közben leengedi kicsit a vállait, egy pillanatra az égre emeli tekintetét. Biztos benne, hogy túl lesz ezen a pár nehéz napom és ismét minden jóra fordul majd. Féloldalas mosoly kúszik az arcára, amikor arra gondol, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnia.
Éppen a lányra pillant, amikor az elkezdi a mondanivalóját. Nem túl összeszedett, de Sára közelebb hajol, nagy szemekkel néz rá és koncentrál, hogy mindent felfogjon elsőre. Egyre inkább meghatottnak érzi magát, ahogy a lány beszél, de esze ágában sincs sírni előtte, még ilyen okból sem. Kicsit megremegnek az ajkai tőle, de nyel egy nagyot és visszafogja magát. Helyette széles mosoly terül el az arcán. Aztán pedig kicsit meglepődik, amikor Médea - kissé sután, ugyan - megöleli, nem ilyennek ismerte meg. De hihetetlenül jól esik neki, elvigyorodik és visszaölel. Lehunyja a szemeit egy pillanatra, hogy átérezze az ölelés nyújtotta melegséget és védelmet.
- Tetszik ez a cuki éned. - Jegyzi meg közben tovább vigyorogva, majd arrébb böködi a lány haját, mielőtt még a szájába kerül. Kicsit még kiélvezi, hogy bújhat hozzá és dorombolás közeli állapotban ücsörög, majd elengedi és újra felül. Vett egy mély levegőt lehunyt szemmel, összeszedte magát. Majd újra Médeára pillantott, egy kicsit vizsgálta az arcát, tekintetét, mielőtt megszólalt volna.
- Ki vele. - Kérte, hiszen a lány arcára volt írva, hogy tele van kérdésekkel, csak még nem sikerült megfogalmaznia őket. - Megbirkózok vele, elég erős vagyok. Jobb lesz, ha túlesünk rajta. - Biztatja a lányt ismét. Nem tehet róla, hogy ő ilyen extrovertált lett, át kell adnia kicsit a lányba az önbizalmából és a határozottságából, ezt már érzi. Egy csomó dolgot viszont neki sem ártana elsajátítania tőle. Úgy érzi, mindkettejüknek jót fog tenni, ha több időt töltenek együtt.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 20. 16:30 | Link

Székesfehérvár
Médea <3
A veszekedés után


- Nem fogsz. - Szögezte le végül és nem is állt szándékában még több szót fecsérelni erre. Hiszen pontosan ilyen volt, hozzá tartoztak a légből kapott, őrült ötletek. Az, hogy most nem egyedül jön haza, az már csak egy picike plusz. Mindegy, mekkora meglepetést okoz, nem? Valószínűleg úgyis örülni fognak nekik.
A mesedélután után Médea kicsit tanácstalannak tűnik, Sára ezt abszolút megérti, hiszen ő sem tudna egyből mit mondani egy ilyen történetre. Még akkor sem, ha számára ez nem olyan elképzelhetetlen róla. Az ölelést viszont imádja, sütkérezik benne kicsit, aztán mielőtt tolakodó lenne, elengedi őt. Médea kuncog azon, hogy cukinak nevezi, Sára pedig visszavigyorog rá.
- Nem, általában nem szoktál az lenni, de ez határozottan az volt. - Biztosította róla aprót bólintva. Ha már őszinték egymással, megmondta az igazat. Tényleg nem szokott kifejezetten cuki lenni, legalábbis nem mondta volna ezt rá, de ő aztán abszolút nem bánja. Sosem csak a habos-babos vattacukrok voltak neki szimpatikusak, sőt, gyakran csak kihasználta őket. Viszont ez az ölelés az volt és pontosan erre volt szüksége. Amikor visszaültek mindketten és arra várt, hogy a lány megfogalmazza a kérdéseit, egyik kezével hajába túrt, hogy kicsit megigazítsa tincseit. Hiába, mindig fontos volt neki a külső és egyre jobban zavarta, ahogy kinéz. Érezte magán az összeszedetlenséget és ez még jobban lefelé húzta. Úgy érezte tőle, hogy elengedheti magát, már úgyis mindegy. Viszont neki nem ez kellett, hanem ambíció és erő, amivel felrántja magát a padlóról és ami segít neki elnyomni minden nemkívánatos érzést és reakciót. Ez túl nagy kérés lehet ebben a helyzetben? Nos, talán. Az arcát is megdörzsölte kicsit, háta attól rendezettebb és feszesebb lesz. Majd amikor megszólalt, Médea felé fordult és rá figyelt.
A kérdésén halkan kifújta a levegőt, ironikus, nevetésszerű hang közepette. Tekintetét egy épületre függesztette inkább, összeszedte kicsit a gondolatait. Szomorú mosoly ült az arcán.
- Tudod, három kistestvérem van, én vagyok a legnagyobb. És mindig szerettem volna én lenni a tökéletes testvér, amilyenre mindenki vágyik és mindig arra ügyeltem, hogy a kisebbek tökéletesnek lássanak. Hibátlannak, én lehessek a támaszuk, bármikor fordulhassanak hozzám, kérjenek tőlem tanácsokat. És Noel... ő különösen fontos nekem. - Itt meg kellett állnia kicsit, vett egy nagy levegőt, lassan fújta ki. Ezek a szavak nem írták le hűen az érzéseit, de nem talált jobbakat. - És csalódott bennem, most kénytelen lesz elfogadni, hogy nem én vagyok a tökéletes és ez úgy bánt. Sosem akartam előtte sírni. Nekem a testvéreim... többet jelentenek mindennél, érted?
Ha valamiben, hát a nagy testvér szerepében tökéletes volt, mindig igyekezett is az lenni. Hibái ellenére nagyon szerette a kicsikéket és tényleg nem tudtak olyat csinálni, hogy haragudjon rájuk. Noel borzasztóan bánt vele, egyáltalán nem válogatta meg a szavait, mégis ő érzi magát rosszul és azon gondolkodik, talán ezeregyedszer is bocsánatot kéne kérnie tőle. Talán még jobban meg is alázkodna, térden is csúszna, jelenleg legalábbis el tudja képzelni, de csak ha ez az egyetlen megoldás. Valószínűleg még sosem volt ennyire kétségbeesett, elszánt, romantikus hős. De a testvéreiért? Akármit.
Aztán jött a következő kérdés, erre már sokkal könnyebb volt válaszolnia. Egyenesen Médea szemeibe nézett, a vonásai kicsit megkeményedtek.
- Igen. Rengeteg jó kapcsolatot építettem ki általa, felfigyeltek rám, megkaptam a lehetőséget. Hogy a kis akcióm nélkül is tartott-e annyira tehetségesnek, hogy segítsen, azt már sosem tudjuk meg.
Nem volt jellemző rá, de lazán megrántotta a vállát. Kezeit térdei közé zárta, egy picit lepillantott a földre. Kicsit szégyellte magát emiatt, hogy így ki kellett használnia a férfit. Megérdemelte, hogy felfigyeljenek rá, ügyes volt és tehetséges. Elszánt, ambiciózus. Mindene megvolt a sikerhez, csak egy kapocs kellett és az ő történetében Andrew volt az. Oldalra döntötte a fejét, elmosolyodott a következő gondolataira.
- De nem ez volt a legjobb, amit nyertem vele. Hanem az, hogy megtanított igazán szeretni. - Még ha igazán fájt is, még mindig mosolyognia kellett, ha visszagondolt a férfire. Nem tudja, mit gondolt, amikor belement ebbe az egészbe. Ő egy 17-18 éves, hebrencs lányka volt, aki nagy kanállal falja az életet és képtelen megállapodni. Andrew pedig egy felnőtt, felelősséges férfi, komoly állással, komoly felelősségekkel. Mégis... olyan gyönyörű volt minden perce, amire visszagondolt, hogy azonnal visszavágyott azokba az időkbe.
Megbánta volna, hogy elhagyta és feladta az egészet? Valószínűleg. Helyrehozhatja még? Soha. Erre a gondolatra pedig sóhajtott egyet, majd újra visszatért a valóságba és Médeára figyelt.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 21. 16:51 | Link

Székesfehérvár
Médea <3


Amikor Médea válaszol Sára kijelentésére a testvéreivel kapcsolatban, kicsit megakad rajta. Úgy látszik, a lány nem ismeri még eléggé, viszont most ideje felvilágosítania kicsit, hogy is működnek a dolgok nála. Felemeli a fejét, zöld szemeivel komolyan néz rá.
- Médea, én majdnem tökéletes vagyok. - Kicsit oldalra fordította a fejét. Olybá tűnt, a lány még mindig nem érti, Sára mennyire az élet császárnője. - És nem szoktam elbukni, nem szoktam sírni, mert nincs okom. Lehet, hogy beképzeltnek hangzik, de két lábbal állok a talajon, mindig nyerek és abban is biztos vagyok, hogy ebből is kijövök valahogy.
Na igen, gyakran elragadtatta magát, de ettől függetlenül tényleg így gondolta. Ha valaki, hát ő életrevaló személy volt, aki sosem adja fel egyszerűen. Ambiciózus, élelmes, szerencsés, ez mind-mind jellemző volt. És egész élete során ehhez szokott hozzá, tehetséges volt, szép, szerencsés. Mindenki kedvelte, úgy mentek a dolgok, ahogy szerette volna és ha nem, hát akkor úgy csinálta, hogy végül ő jöjjön ki belőle jól. Úgy gondolta, semmi sem állíthatja meg és ez az önbizalom volt az, ami mindig előrevitte az életben. Viszont itt jön a csodálatos szó a "de". Lehajtotta kicsit a fejét.
- Ezért olyan nehéz, hogy jön Noel és jobban megsemmisít, mint bárki vagy bármi más. Ő a legnagyobb gyenge pontom.
Még ha fintorgott is és nagyon nem volt ínyére, be kellett ismernie. Ilyenkor azt érezte, bárcsak még erősebb lenne, hogy Noelen felülkerekedhessen. A fiú legyen az, akinek meg kell alázkodnia, nyelnie és hallgatnia, ahogy kiabál vele. De sajnos most nem képes erre, nincs elég ereje hozzá. Nem tudja eléggé gyűlölni a testvérét ahhoz, hogy ne erőszakolja meg önmagát és ne kerüljön vele ilyen helyzetbe. És most, ez az egészt felbolydult helyzet nehezedett rá a vállára. Büszke volt magára, amiért volt annyi bátorsága, hogy sírjon, mások előtt így mutatkozzon, hogy ne válassza az egyszerűbb utat és fojtsa el magában az indulatait, mint általában. De sajnos Médea nem értette őt ennyire, ezt pedig elmagyarázni sem lehet.
Amikor Médea megjegyzi, hogy sokat nyert ezzel, csak elmosolyodott és bólogatott kicsit. A kérdésére pedig nagy szemekkel pillogott rá. Nem gondolta volna, hogy érdekli, de látszik a lányon, hogy éppen a legbelsőbb gondolatát sikerült kimondania. Pedig talán szívesen megtartotta volna magának a kérdést. Ő pedig nem bírja ki, hogy ne kuncogjon a reakcióján és az azonnali visszakozáson.
- Szeretni...? Igazán keserédes dolog. Néha úgy érzed, ez az érzés tart életben, néha pedig biztos vagy benne, hogy belehalsz. De szerintem ez így van rendjén, egy kapcsolat sem zökkenőmentes és a rózsaszín felhő sem tart örökké.
Vigyorgott a lányra már a végén, aztán visszagondolt a régebbi mondataira. Úgy látszik Médea nem éppen a szociális kapcsolatok szakértője, mégis igyekszik. Talán ez alkotja ezt az aranyos oldalát, ahogy botladozik, szerencsétlenkedik másokkal, de mégis jó szándék vezérli végig. Kicsit irigyeli is Sára ezt a pozitív tulajdonságot, hiszen őt gyakorta csak az önös érdekek motiválják.
- Azt mondtad, nem volt még senkid, ugye? Hogyhogy? Szép és okos vagy, igazából tiéd a világ.
Valóban, ha Médea belátná végre ezeket és elhinné magáról, biztosan többre vihetné. Sára egyre tisztábban kezdi átlátni a helyzetet, de nem feltett szándéka megváltoztatni a lányt. Úgy döntött, csupán megmutat neki egy másik módját az életnek. Ha tetszik neki, rákap, ha nem, akkor sincs semmi baj.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 22. 20:57 | Link

Székesfehérvár
Médea <3


Médea hű önmagához és csak figyel, látszik rajta, hogy lassan sikerül felfognia a helyzetet. De csendben marad, nem mond semmit. Sára is úgy véli, hogy néha jó ötlet hallgatni, főleg, ha az ember nem tud mit mondani, de vele sajnos ilyesmi még nem fordult elő. Valami igazán nagy csoda kell ahhoz, hogy valaki vagy valami belefojtsa a szót. De a lány nem ilyen, ő pedig megérti és jelen helyzetben nem is zavarja. Az ölelése elmondott mindent, a hallgatása pedig talán nagyobb kincs jelenleg, mint a megjátszott okoskodás. Hiszen igazi átérzés nem lehet benne úgysem, főleg mivel Médeának se testvére, se szerelme.
Aztán amikor megkérdezte a lányt, hogy miért nem volt még senkije, hallgatta a válaszát. Nézte őt, nagy szemekkel. Szinte még be sem fejezte, amikor elkezdte kifejteni a véleményét.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. - Talán elég túlzás volt a valaha dolog, de akkor is, összevonta a szemöldökeit, úgy nézett rá. - Még ha tényleg létezik is ilyen betegség és nem csak beléd beszélik, hogy ez a bajod... akkor is csak egy borzalmas kifogás arra, miért nem volt még valakid.
Na igen, egy dologban tökéletesen hasonlított Noelre: hirtelen személyiség volt és gondolkodás nélkül vágta a másik szeme közé az igazságot. A saját bőrén tapasztalta, ez mennyire fáj, de most mégsem volt eszében, egyáltalán nem. Csak Médea tekintetét kereste és elkapta a kezét, amikor ismét a gyűrűjét piszkálta volna, már komolyan idegesítette az is, hogy ennyire feszeng és így látszik rajta.
- Ez csak rajtad múlik, Médea, ne fogd erre a baromságra. Ha ezt mondogatod magadnak, hogy beteg vagy és nem kellesz senkinek, hát, akkor minden bizonnyal nem is fogsz.
Na igen, ismét kimondta a gondolatait, nem félt tőlük. Tényleg így gondolta és büszkén felvállalta, ami ritkaság a mai világban. Közben inkább elfordult Médeától, tudta, hogy ilyenkor szikráznak zöld szemei és nem valami kellemes érzés, ha éppen felnyársalnak velük. De úgy döntött, jobb lesz, ha túlteszi magát ezen a helyzeten, legalábbis nem szedi szét a lányt darabokra. Nem, nem tudja megvédeni magát, fegyvertelennel pedig túl könnyű küzdeni, nincs benne semmi kihívás.
- Gyere, induljunk közben, sosem fogunk odaérni. - Mondta, miközben felállt és leporolta a popsiját. Gyorsan megigazította a haját, hogy normálisan nézzen ki. A táskájából elővett egy napszemüveget és felrakta, hogy eltakarja a szemeit. Sokkal összeszedettebbnek nézett ki, az ember meg sem mondta volna, hogy pár órával ezelőtt még élő zombiként járkált. Majd felvette a csomagját is és megvárta Médeát, csak utána indult útnak. Nem volt ő mérges rá, csak jobbnak látta nem ellene fordítani a haragját... még jobban.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 27. 15:36 | Link

Székesfehérvár
Médea


Kicsit meglepődik Sára is, amikor Médea megemeli a kezét. Csupán ezt a kis meghökkenést használhatta ki arra, hogy beszéljen, de ez épp elégnek tűnt számára. Sára még figyelt is rá, arra, amit mondott. Jó, legközelebb nem nevezi betegségnek, mert valóban nem az.
- Az, hogy minek nevezem nem változtat a mondandóm lényegén.
Le kellett szögeznie, mielőtt még folytatta volna. Médeán látszott, hogy nem tetszett neki a helyzet, de Sára ingerült volt. Nem találta magát, kicsit elvesztette az önkontrollt. Persze, ha igazán kifakadt volna, valószínűleg a levitás már rég sírva menekült volna haza. Visszafogta magát a kedvéért, de még így sem mert rá nézni, fel sem pillantott. Ez is zavarta, de nem jegyezte meg, hiszen nem irányíthatja minden mozdulatát. Már azt is megbánta, hogy Médea gyűrűjét megállította. Nem, ő nem az a basáskodó, ingerlékeny szörny, amivé most vált. Mégis, mit tett a lány, hogy ennyire ellene kell fordítania a haragját? Semmit nem tett. Nem hibás semmiért, ő mégis úgy kezeli most, mint valami háborús bűnöst.
Nem is válaszol a következő megállapítására a furcsa emberekkel kapcsolatban. Már régen rossz, ha elhatározza, hogy ő furcsa, szerinte nem is az. Sára szerint egyszerűen olyan, amilyen és nem kéne törődnie azzal, hogy milyen is ez valójában. Akármilyen is, mindig lesznek személyek, akiknek ez nem tetszik majd. És olyan is, mint Sára, akinek tökéletes úgy, ahogy van. Ezért áll fel inkább, menni akar, el akarja takarni a gyengeségét. Túlságosan megnyílt neki, nem tesz jót a kapcsolatuknak, már most érzi. Inkább visszazárkózik a kis szerepébe, amibe folyamatosan beleerőlteti magát. Élvezi még egyáltalán? Ez senkit sem érdekel.
- Már nem annyira. - Mondta, miközben megigazította vállán a táskát. Aztán persze haját is megigazgatta kicsit. A ház közelébe érve vett egy mély levegőt, megfeszítette magát, erőt vett magán. Az ilyenekhez mindig fel kellett készítenie magát némileg. - Sajnálom, semmi jogom nem volt beleszólni.
Csak halkan mondta a lánynak, fejét kissé lehajtotta. Olyan feldúlt volt még mindig, a vihar tombolt benne. Képtelen volt normálisan viselkedni, visszafogni magát. Szomorú mosoly kúszott arcára.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 9. 16:47 | Link

Székesfehérvár
Médea


Hallgatja Médeát, de nem úgy tűnik, mintha rá figyelne. Az utat nézi, az embereket körülöttük, szemét napszemüveg takarja. Nem siet sehova, nem is akar, miért is tenné? Ahogy a külváros és a nagy birtok felé érnek, lassan a természet legyőzi a betonrengeteget. Az örök csata eldőlni látszik, egy út, egy-két oszlop maradt csak csupán utolsó katonaként. Termőföldek, mezők, a távolban erdők bukkannak fel, mégis olyan elérhetetlennek tűnnek számára innen, az útról. Mintha az a világ másik vége lenne. Persze miközben a távolba réved kicsit, eljutnak hozzá a lány szavai.
Felé fordítja a fejét és már kezdené is elmondani, mennyire hülyeségeket gondol megint. Nem akad közös téma? Keresni kell. Mindenki tud az időjárásról, az iskoláról, az életről, a környezetéről beszélgetni. Jó, nem lesz attól hihetetlen jó társaság, de ez ismét egy hülye kifogás, amit Médea magának felállít - legalábbis szerinte. Már éppen nyitná az ajkait, de végül visszacsukja őket és nem szól semmit. Néha csendben kell maradnia, hogy helyrerakja magában a dolgokat, jelenleg sebzett, fáj a szíve. Nem önmaga, fáradt, őrjöngene és mégis erőtlennek érzi magát. Az ellentétek szaggatják belülről, de jobb szeretne nem beszélni róluk, nem is akar mutatni belőle semmit. Egyszerűen csak hűvös a megjelenése, a szokottnál komolyabb és tiszteletet parancsolóbb.
- Nincs szükséged italra ahhoz, hogy normális légy. - Visszaszerezte az önkontrollt, nem volt egyszerű, de mindig is jó játékos volt. Újra tartotta magát, elfojtott magában minden nem kívánatos érzést és ismét visszarángatta magát a tökéletes szerepbe. Lassan megtörte a fagyosságát is, elmosolyodott. Kényszerítette magát, erőszakos volt magával, hogy végre az a Sára legyen, aki szokott lenni. - Anélkül is normális vagy.
Ebben biztos volt, na meg persze abban is, hogy Médea legnagyobb problémája, hogy ezt nem hiszi el magáról. Közben a távolban kirajzolódik az ominózus épület, ami felé tartanak, a kerítés és a végeláthatatlan birtok körülötte. Sára egy ideig azt nézi, el is gondolkodik, milyen kevés időt töltött itt az elmúlt években. Kicsit később ér el hozzá Médea utolsó pár szava, úgy tűnik, mintha nem mondana rá semmit. Pedig csak elkésett az információ, végül felemeli a fejét, félig a lány felé fordul és elvigyorodik.
- Én mindenkire jó hatással vagyok, szívem. - Közölte, mintha ez lenne a leginkább egyértelmű dolog a földön és vigyorogva karolt bele a lányba. Halkan kuncogott, úgy sétált vele tovább.
Biztos volt benne, hogy ez a pár nap, amit itt fognak tölteni... segíteni fognak neki. Felépül és minden rendben lesz, önmagaként térhet vissza.
Befoltozza a szívét.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 13. 20:02 | Link

Székesfehérvár
Médea


Amikor Médea eltűnik a perifériás látóköréből, lassít a léptein, kicsit hátra is fordítja a fejét. A végén megnézi, jön-e egyáltalán, már éppen kérdezi is akarja, amikor köszönet hagyja el ajkait és lassan magához tér, meg is indul. Sára ajkaira csak széles, megértő mosoly kúszik. Úgy néz ki, szegény lányt még senki nem látta igazán, legalábbis biztos nem annyira, mint Sára. Hiszen ő vette a fáradtságot, hogy a felszín alá ásson, hogy ne csak a távolságtartó, tárgyilagos felszínt kapargassa. Emellett pedig bizalmat szavazott meg a lánynak és ez jó döntés volt, hiszen bizalommal válaszolt. Könnyebb közel kerülni hozzá, mint az ember hinné elsőre, csak tudni kell vele "bánni". Vagy talán csak rellonos szőkeségünk passzol hozzá túlságosan, hogy ne kelljen megerőltetnie magát e téren. Hiszen ő direkt semmit sem csinált, egyszerűen jöttek a spontán ötletei és így hozta az élet.
De hogy is? Jelenleg a házukhoz ér ezzel a lánnyal, holott még a helyi barátait sem hozta ide soha. Elmondta neki a legmélyebb fájdalmait, látta őt jobban szétcsúszva, mint valaha, ahogy még a tulajdon rokonai sem. Ahogy ránéz, már nem az a lány néz vissza rá, aki akkor a réten, valaki egészen más. A tekintete kicsit zavart, de őszinte, érzelmes. Médea kinyílt, mint egy édes kis rózsabimbó, csak kicsit ki kellett csalogatni és máris kilométerekre illatozik. Sára mosolyogva figyeli, de biztos benne, hogy még nem végzett, még nem végleges a folyamat. Médea lehet még nyíltabb, nagyobb, gyönyörűbb, illatosabb és az is lesz, hiszen ott van benne, csak némi csalogatást igényel. Ha pedig más nem vállalkozik erre, majd Sára lesz az. Ő élvezi végignézni ezt az egészet.
- Viccelsz? - Vigyorog szélesen, amikor felmerül az üres ház és a karolás helyett inkább a lány nyakát kapja el karjával vigyorogva, úgy húzza magához kicsit közelebb a kobakját. - Az üres ház a legjobb! Ott lehet mindenfélét csinálni zavartalanul.
Nem, most nincs lelki ereje kérdezni Médea családjáról. Nagynénje? És hol az anyukája? Mióta hanyagolja az apja? Sok kérdés felmerül benne, de majd kipihenten, nyugodt körülmények között. Most csak random puszit nyom a lány halántékára, majd elengedi a nyakát, hogy beengedje őt a lakásba.
Bárgyú mosoly ül az arcán, miközben a kulcsával babrál és a jelentőségteljes épületbe vezeti őt. Biztos benne, hogy jól meg fogják ismerni egymást addig, amíg itt lesznek. Sóhajtott egyet, amint beértek a szobájába.
Érzi, hogy túl fogja élni ezeket az itthon töltött napokat, már biztos benne. Túl fogja tenni magát ezen. Jobban lesz.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 14. 19:53 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #sátorbanalszok #indianasára


Ezúttal okosabb és felkészültebb. Nem csak a csodás, Indiana Jones Barbie baba felszerelése van nála, még csak nem is él abban a hitben, hogy ennyi bőven elég lesz. Hála Viktornak és a kiképzésének, most sokkal felkészültebben indul túrázni meg sátorozni, persze ez azt is jelenti, hogy tripla annyi cuccal. Mondjuk cipekedni speciel nagyon nincs kedve, attól függetlenül, hogy pakolni volt, szóval megoldotta a helyzetet. Ezúttal igazán fontos tartozéka a túrának és a nagy önmegvalósításnak, ami a dolog mögött állt, ez pedig nem más, mint Cameron. Ha véletlen valami hülyeséget csinálna, akkor ne kelljen idegenek jóindulatára számítani. Ha véletlen nem tudna lejönni valahonnan ismét, máris kéznél a megoldás. És eleget pillogott rá, szóval még a cuccait is hozza. Ő csak roppant divatos kis hátizsákját viszi, hüvelykujjait beleakasztva és pattogós léptekkel közlekedik az ősvadonban. Illetve ő úgy érzi, éppen meghódítja az érintetlen természetet, szívja magába a friss levegőt, holott csak a turistaútvonalat fedezi fel éppen, de azt nagyon.
- Áh, ez tökéletes lesz! - mondja olyan lelkesedéssel, mintha éppen túlélő ösztöneinek és kivételes tehetségének köszönhetően talált volna táborhelyet. Holott egy éppen csendes, üres, kijelölt kempingezőhelyet sikerült levadásznia, elképesztő tehetségével. Mégis elégedetten vigyorog, mert tudja, hogy Viktor nagyon büszke lenne rá. Legalábbis ő szeret ezzel a gondolattal élni.
- Héé, te ugye tudsz sátrat állítani? - kérdezi csak úgy mellesleg. Mert ezzel az eggyel ugyan nem számolt. - Akkor csinálhatnád te. Én hülyén festenék, és úgy akarok kinézni, mint aki rutinos - szegi fel állát közben és megvillantja fogait, melyeket elbűvölő mosolya keretez. Na igen, ő igazi Ombozi. Az otthon kényelmében nőtt fel, igazi aranyvérű kislányként. Sosem volt még szüksége rá, hogy két kezével sátrat állítson, itt meg nem szívesen varázsolna, nehogy egy mugli meglássa. Véletlen sem akarja kihasználni Cameront. Egyszerűen olyan hasznos, örül, hogy magával hozta.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 15. 01:15 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #állítás #mraranyvérakcióban


Látja ám, hogy Cameron lassan fárad és kevésbé tűri azt a sok cuccot, de nem csinál nagy problémát a dologból. Megoldja könnyedén, elűzi a bűntudatát, nemes egyszerűséggel másra gondol. Mondjuk arra, milyen energikusnak érzi magát, hogy meghódítja a természetet, beleveti magát a nomád életmódba. Lelkesen csillogó, zöld szemeivel pásztázza a területet, és megtalálja hamar a tökéletes táborhelyet. Ez kevésbé csodás érdem, mint amilyennek feltünteti. Mégis némi elégedetlenséggel tölti el, hogy Cameron nem örül neki ennyire. A legnagyobb bűne a másiknak jelenleg mégis az, hogy fáradt sóhajjal pakol le és próbálja kicsit lehűteni magát. Ugyanis rendesen megizzadt, Sára pedig a saját érdekében inkább elirányítja a tekintetét a másikról pár pillanatra.
Aztán jön a sátor problémája. Mármint lehet, hogy ő jól akar festeni, de ehhez az kell, hogy ne ő legyen az, aki szerencsétlenül próbálja a sátrat felállítani. Ehhez sajnos nem kapott instrukciókat Viktortól. Viszont úgy döntött, ha már legfontosabb szériatartozéka vele tartott, akkor megkéri őt, hogy segítsen ebben. Hiszen nem lehet olyan nehéz. Ez az izé mugliknak készült, ami azt jelenti, hogy a legsötétebb IQ-fighter is össze tudja rakni pár óra kemény munkával. Cameron viszont lusta, előveszi pálcáját és pár mozdulattal és varázslattal már kész is a nagy feladat.
- Így én is meg tudtam volna csinálni - elégedetlenségéhez még egy fintort és megejt. Nem, nem könnyű vele az élet, megfelelni neki meg még kevésbé. És amúgy is, mostanában megállna a világ forogni, ha ő valamire csak úgy rámondaná az áment. Ha valami jó lenne úgy, ahogy van. És az a probléma, hogy ezek a szigorú szabályok saját magára fokozottan érvényesek. Nem, nincs jó időszaka. Nem egyszerű vele. Ő is tudja. És hasonlóan oldja meg, mint az előző problémákat, inkább csak foglalkozik mással. Mondjuk azzal, hogy Cameron már be is pakolt a sátorba és el is dőlt, őt meg kihagyta a mókából.
- Hé, te meg mit csinálsz? Idebent akarsz gubbasztani? Kihagyod a naplementét - ebben a pillanatban ül be Cameron mellé a sátor bejáratához, de a másik csak a hátát láthatja. Ahogy kimondja, azonnal belé is hasít a felismerés, hogy ő sosem akart ilyenné válni. Egy rémálom házisárkánnyá. És nem tudja, mikor lett ilyen, attól fél, hogy talán mindig is az volt, csak nem tűnt fel neki. Gondolatait próbálja kiüríteni azonnal, szinte pánikszerűen, ahogy a tájat bámulja. Hallgatja a madarak énekét, ahogy a meleg, nyári szél játszik a fák leveleivel. Aztán úgy dönt, kicsit belül is hallgatózik, de ahogy visszakoncentrál a saját bensőjére, meglepődik, mégsem tesz semmit. Üresség és csend ül a lelkén. Fogalma sincs, miért.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 15. 14:43 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #nyafogokmertmegtehetem #nővagyokéskész


Pedig az előbb még olyan lelkes volt, most viszont már elégedetlen. És neki is feltűnik egyhamar, hogy nem túl fair, amit csinál és talán csinálhatná kedvesebben is. Cameron feltételezésére azonban zsigerből hátrafordul és felemeli egyik szemöldökét kérdőn.
- Annyit nem tudnék egy személyben - rázza meg a fejét egy kicsit és visszafordul, átkarolja térdeit. De kivételesen nem esik le neki, hogy ez a megjegyzés Cameron világában felér egy "Mi a baj?"-jal. Az ilyesmik felett mostanában túl könnyen elsiklik, és inkább gondolkozik kicsit még, csak akkor tér vissza a földre, amikor Cameron végül kikászálódik és mellé ül. Aminek igazából örül, de máris kezdené a hisztit, hogy komolyan kijött a vadonba dohányozni? Ennyit nem bír ki nélküle? Megárt neki egy kis friss levegő? De mielőtt még belekezdene, észreveszi magát, ezúttal tényleg és szépen visszacsukja a száját, és hagyja, hogy a beszédre szánt levegő csak úgy elillanjon tüdejéből, ahogy szépen lassan kiereszti.
- Ühümm - válaszol inkább a kérdésre csendesen, bólint is hozzá kicsit. Igen, szeretne tábortüzet majd, meg szeretne fotózni, sokat. A tájat, a tüzet, szeretne sütögetni és azt is megörökíteni, meg persze magukat. Még ha nem is selfie-párti, valahogy tényleg meg kéne kicsit örökíteni ezeket a pillanatokat, hogy legalább egy szép emlék maradjon róla.
- Talán az hatásos lenne. Tudod, kicsit féltékeny vagyok, nagyon lassan, fájdalmasan kicsinálni az én reszortom - erre viszont elkuncogja magát és visszafojt egy vigyort is. És maga is meglepődik azon, hogy a mai nap fényében ez mennyire nem vicces. Sőt, tök igaz. Erre a gondolatra pedig szusszant egy aprót és szőke buksiját finoman nekidönti Cameronnak. Kezéből pedig kiveszi a cigarettás dobozt, hogy saját kezét simítsa bele helyette és összekulcsolja az ujjaikat.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 16. 01:05 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #nereménykedj #soseigazodszkirajtam


- Nem maradtál le semmiről - válaszol, kissé értetlen fejet vágva, szemöldökeit felhúzva. Nem, még mindig nem esik le neki, Cameron mit akar belőle kiszedni. Mondjuk azzal sem menne sokra, ha tudná, a másik mit vár tőle. Őszintén nem tudja, mi baja, fogalma sincs róla, nem tudná megmagyarázni. Bár már legalább feltűnik neki, hogy mennyire borzasztóan viselkedik. Szóval visszafogja magát, ahelyett, hogy tovább elégedetlenkedne, inkább csendben marad. Csak hümmögve mondja, hogy igen, szeretne tábortüzet.
- Szeretem a tüzet - mondja halkan, bólogatva és kicsit elgondolkozott, tulajdonképpen fel sem tűnik neki, hogy nem is annyira függ össze a válasz a Cameron által felvetett dolgokkal. Pedig meg tudná neki mondani, hogy milyen menőn nézne ki, ha legalább egy öngyújtóval próbálkozna, de ismét visszafogja magát és úgy dönt, ráhagyja. Ha ő varázsolni szeretne, hát tegye. Ő akart tüzet, megkapja a tábortüzet, és ez a lényeg, nem? Tekintetét a tájon legelteti, miközben ismét azon kapja magát, hogy csak bámul a semmibe, oda sem figyel, kiürítette a fejét. Csend és üresség.
- Hm? - kérdez vissza, amikor leesik neki, hogy Cameron tulajdonképpen hozzá beszélt, de mielőtt még megismételhetné, leesik neki, mit mondott. - Ezt nem kell tanulnom. Zsigerből jön - vonja meg vállát és ártatlanul mosolyog rá, olyan mint a ma született bárány. Figyeli, ahogy Cameron végül visszadobja a cigijét a sátorba, közben kicsit feljebb húzza a lábát, szorosabban karolja szabad kezével. Még egyszer rámosolyog Cameronra, aztán ismét elkalandozik kicsit a gondolatai között.
- Nem gond, mindjárt megyek én is - mosolyog még egyszer és ad egy puszit a másik arcára és hagyja, hogy bemásszon a sátorba és átöltözzön. Neki jól esik még az ücsörgés, és azzal üti el az időt, hogy a sátor közelében az apró virágokat szedi ki és fonja össze. Egy kis gyűrű még össze is jön neki, addig csinálja, amíg nem zavarja a sötét és reméli, hogy Cameron nem hiányolja addig hihetetlenül. Akkor viszont beljebb mászik, átveszi a felsőjét és megcsinálja a fevőhelyét. Elnyúlik Cameron mellett, közelebb bújik kicsit hozzá. Nem volt olyan jó ötlet ez az egész, ahogy elcsendesül és lehunyja a szemét, már teret is enged gondolatainak.
A zavaros elmélkedésből egy furcsa hang kelti fel. Vagy már nem is gondolkozott, hanem elszundított? Sötétebbnek tűnik, mint amikor befeküdt Cameron mellé. És a furcsa hang kívülről jön, a sátron kívülről. Sára pedig helyből kinyitja szemeit, körbepillog, de rájön, hogy ez így nem fog menni. A pálcája után kutat kezével, de nem találja, amitől némi kétségbeesés lesz rajta úrrá. Nem tudja hova rakta, még csak fényt sem tud vele varázsolni, szóval B-tervként közelebb bújik és megrázogatja kicsit Cameront.
- Cam, hé, Cam. Kelj fel, hallottam valamit - szólongatja halkan, fojtott hangon, de épp elég közel van hozzá ahhoz, hogy így is hallja. És a bökdösése amúgy is megfelelő ébresztő.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 17. 15:59 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #nemalszok #rebellis #teseezt


Még egy ideig kint ücsörög, megcsinálja magának a cuki, virágos gyűrűjét, amit fel is rak hüvelykujjára, mert pont arra passzol. Aztán mászik csak be Cameron mellé, látja, hogy még ébren van, megvárta. Rámosolyog, elégedetten szusszant egyet, ahogy Cameron átöleli, de mégis nehezen alszik el. Szinte fel sem tűnik neki, hogy végül mégis sikerült a félálomból talán elszundítania, de nem ezen gondolkozik. Sokkal inkább a hangokra koncentrál és kívülről jönnek. Nem az jut eszébe, hogy esetleg egy kis állatka tévedt erre, annál sokkal bizarrabb világban él. És semmi baj nem lenne, ha a sötétben tapogatva megtalálná pálcáját, de nincs sehol. Szóval gyorsan megrázogatja Cameron vállát és próbálja felébreszteni. Úgy tűnik, sikerül is, aminek eleinte nagyon is örül, de a másik csak párat pislog, felé fordul, átöleli és megjegyzi, hogy biztos a baltás gyilkos.
- Hogy te milyen... - és még pont időben visszafogja magát és visszanyeli minden mondanivalóját. Okosan, előrelátóan védi nőiességét. Nem verekszik, nem káromkodik, inkább csak csendesen duzzog tovább egy ideig a sötétben. Bár Cameronnak pár pillanat elég, hogy vissza is aludjon, biztos nagyon fáradt volt. Ettől függetlenül most főleg nem nyerte el Sára sajnálatát, szóval vár egy kicsit, majd makacs mód kimászik mellőle, magára rángat egy bolyhos, puha pulcsit és tovább keresgél. Megtalálja a pálcáját, akkor gyújt vele némi fényt és kimászik a sátorból. Behúzza maga mögött a cipzárt, körbenéz. Pontosan úgy viselkedik, mint a szép, szőke lányok a horror filmekben. Attól eltekintve, hogy ő speciel illúziómágus és boszorkány. Persze, érheti még kellemetlen meglepetés, nem bízza el magát.
Kiterveli, mit fog csinálni, nem megy olyan messzire a sátortól, éppen csak a fák közé, ahol elsikítja magát, bár nem teljes beleéléssel, ébresztőnek tökéletes lesz. És ha Cameron kimászik a sátorból, akkor egy könnyed kis illúziót készít neki. Semmi különös. Csupán egyértelmű vérnyomok vezetnek a szemében a sátortól egészen a fákig.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 17. 20:22 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #neharagudj #túljólsikerülttréfa


Egy kis illúzió. Éppen csak a füvet borító harmat egy részét változtatta vörössé, semmi extra nincs benne. Csak Cameron látja, hogy mi is történt, a sikoly pedig valódi volt. Sára figyeli a másikat, összerezzen, amikor elesik. És látja, ahogy közeledik botladozva, hogy túúúlságosan jól sikerült ez az egész. Cameronnak fel sem tűnik, hogy semmi vér szagot nem érez, hogy nincs túl sok realitása a dolognak. Nem gondolkozik, inkább pánikolva szalad a fák felé, ő meg végül megindul felé, közben pedig megszünteti az illúziót.
- Hé, szivi, nincs semmi baj, csak egy vicc volt - szól neki, és ahogy odaér a másikhoz, elkapja a kezeit és megmutatja neki. Csupán némi víz van rajta, semmi vér vagy ilyesmi és Sára is egyben van, semmi baja. Na jó, tényleg nem olyan vicces volt. Tulajdonképpen egy horrorfilmet rendezett és most kezdi érezni rendesen a bűntudatot. Mielőtt még Cameron leszedhetné a fejét, kezeit az arca két oldalára simítja és egy puszit ad ajkaira, hízelgésképpen.
 - Édes volt, ahogy aggódtál - mosolyog rá végül, próbálva enyhíteni a helyzeten, aztán ha a másik szeretné, most már hajlandó elengedni az arcát, de egy ölelés remélhetőleg még belefér. Egy kicsit még harcol magával. Le kell nyelnie az összes büszkeségét, és összeszednie némi bátorságot. Nyel egy nagyot, mielőtt még Cameronra pillogna zöld szemeivel.
- Ne haragudj, jó? Túl jól sikerült... - vallja be bocsánatkérőn mosolyogva és kissé megvonva vállait. Hát, legalább... legalább bocsánatot kért. Szépítés.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 17. 22:43 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #neharagudj #megfojtasz #ésmégleissírsz


Na jó, tudja magáról, hogy gonosz. De Cameron is gonosz volt, amikor ő félve ébresztgeti, nem találja a pálcáját és baltás gyilkosokkal ijesztgeti. Talán kicsit erősre sikerült a revans, így amikor megindul felé, ő is felé indul, sikerül is megijeszteni szegényt. Pedig tényleg nem akarta. Próbálja menteni a menthetőt és megmutatni neki, hogy ez csak vicc volt, semmi komoly. De Cameron eléggé sokkos állapotban van, oda sem figyel rá, amíg kedveskedni próbál neki, aztán pedig leül a földre. Ő pedig odaguggol hozzá és bocsánatot kér, őszintén. Ennyire nem akarta ráhozni a frászt. Pedig csak egy sikoly volt. Meg némi vér.
- Nincs baj - mondja neki, de szinte be sem tudja fejezni, Cameron már magához is öleli, ő pedig letérdel és kissé esetlenül simogatja hátát, miközben hallgatja a követelőzést. Már éppen felháborodottan vágna vissza, amikor a másik odabújik hozzá és elsírja magát. Sóhajt egy nagyot. Jó, most már egyértelmű, hogy túllőtt a célon és talán nem így kellett volna intéznie a dolgot. Tessék, már pocsékul is érzi magát, a bűntudat újabb erővel csap le rá.
- Megtaláltam a... - itt meg kell állnia kicsit és nyelni egyet, nagy nehezen venni némi levegőt. - Pálcám. Amúgy sem nagyon tudtam aludni. Meg akartam nézni, mi volt.
Igen, magyarázkodik, de nem nagyon lát más lehetőséget, meg még mindig jobb, mint sorozatban bocsánatért könyörögni. Az alaposan megtépázná szegény kis egóját, amire most tényleg nincs szüksége. Jó, tény, hogy ríkatta már meg Cameront, de az egészen más helyzet volt. És az inkább zsarolásnak hatott, érzelmi zsarolásnak, ijesztő volt, ez pedig... túl őszinte. Ahogy az ölelés és túl szoros, de egyelőre nem mer ilyesmit felvetni, inkább küszködik a jelenlegi pozícióban némi levegőért. Semmi baj. A kockahas megér egy kis szorítást, abszolút.
- Cam, szerintem nem olyan jó ötlet itt ücsörögni, gyere, állj fel, menjünk vissza. Meg fogsz fázni - sóhajtja, miközben nem bír tovább az érzelgős énjével, és odabújik a másikhoz, arcát az övéhez simítja és még egyszer megtapogatja a vállát. Remélhetőleg, hogy a rellonosnak nem feltett szándéka, hogy bosszúból ő fojtsa meg.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 13. 16:17 | Link

Vikicica
a vizsgák után, pizsiparty


Hosszú napnak a végére értek, ő pedig tök jól érezte magát. Az már más kérdés, hogy nincs jó kedve csúcsán, és nehezére esik bármihez is jó képet vágni éppen. Lefárasztotta az utazás, meg amúgy is, nem volt meg a kilenc órás szépítő alvása, ettől pedig karikás szemű bányarémnek érzi magát. Mellesleg legalább olyan tökéletesen fest, mint mindig, inkább csak a hangulatát mérgezi meg a gondolat.
Viszont Viktor, nos, ő tudja, mi kell a nőnek. Akármennyire is bizarr az állítás, ez így van, mert leült vele borozgatni, Sára lelke pedig egyből megnyugszik a gondolattól. Bár szokatlanul csendes, azért mégsem tűnik mélabúsnak. Inkább csak furcsán elgondolkozó, sokáig bámulja a poharát, lötyögteti a rohamosan fogyó, édes rozét. Valahogy tetszik neki, ahogy a rúzsa nyomot hagyott a poháron. Tompán dúdolgat közben egy dallamot, annak ritmusára ingatja kicsit a fejét is.
- Tudod, igazából egy gonosz nőszemély vagyok. Mindig csak akkor veszlek elő, amikor valami bajom van - mondja meg neki a tutit elgondolkozva és hümmögve. Jobban belegondolva csak félig szánta poénnak, így zöld tekintetét érdeklődőn villantja a másikra, vajon mit szól majd hozzá. Ki tudja, lehet, hogy a másik már rég rájött erre a felállásra és úgy gondolja, ez így rendben van.
- Te sosem jössz hozzám, ha bajod van. Nem is baj, nem szeretem a nyafogós embereket - teszi hozzá, egy laza legyintés kíséretében és iszik még egy korty bort. És pontosan tisztában van vele, hogy Viktornak minden oka meglenne most kipenderíteni. Mégsem fogja, mert... miért is nem? És akkor eszébe jut valami, hirtelen váltásként nevetésben tör ki.
- Emlékszel, amikor először találkoztunk Madagaszkáron? - kérdezi még mindig jót mulatva, fejét kicsit oldalra biccentve.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 13. 23:03 | Link

Vikicica
a vizsgák után, pizsiparty


Csak sejtelmesen mosolyog Viktor válaszára, borospohara mögé rejtve jókedvét. Biztos benne, hogy ezt még nagyon meg fogja bánni a másik, de nem ijesztgeti már most ilyesmivel. Szokásos technikája szerint hagyja, hogy menjenek a dolgok a maguk módján. Ő majd csak csendesen mosolyog a háttérben és beavatkozik, ha úgy látja jónak.
- Nem tudom. Hogy megint homofóbok köpdöstek meg az utcán vagy mit tudom én - vonja meg a vállát, de tudja, hogy Viktor lelkét az ilyesmi biztosan nem bántja. Nem olyan kis törékeny hablelke van, mint neki. Nem, akárhonnan is nézi, és akármennyire próbál nem úgy gondolni rá, Viktor ízig-vérig férfi, ő pedig el is gondolkozik ezen egy picit, amíg hallgatja a másik válaszát.
- Nem tériszony, nem a magastól félek. A repüléstől - korrigálja azért a másikat, mert nem igaz. Ő nem fél a magasban, nem szédül, nincs berezelve, hogy leesik. Csak egyszerűen utálja, ha nem ura a helyzetnek, és ha a lábai elhagyják a biztonságos talajt, attól abszolút kitöri a frász.
- Én, én, én szeretnék zenét kapcsolni - neveti halkan, miközben lerakja a poharát, hagyja, hogy Viktor húzza magával, széles vigyor ül az ajkán. Bizony, ismer mugli bandákat is. Sőt, olyan zenét is, ami most illene ide, hozzá, szóval be is kapcsolja azt a bizonyos számot.
Ahogy megszólal, közelebb lép Viktorhoz, kezét a vállára simítja, felszegi állát, igéző tekintetét a másikéba fúrja. Énekelgeti a szöveget, közben csípőjét, izmait a dob nem túl gyors, mégis magával ragadó ritmusára.
- Close my eyes and cross my arms - énekli halkan, miközben elengedi Viktort, hogy lecsukja a szemeit, megfogja kezeit, keresztbe rakja mellkasán. - Put me in the dirt, let me dream with the stars... - folytatja a dalt, még halkabban, és egy abszolút hirtelen ötletnél fogva csak úgy utat enged magának. Nem gondolkozik, nem kontrollál, nem tervez, csak úgy, egy óvatos kis csókot lop Viktortól, amíg nem figyel.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 10:52 | Link



- Persze, hogy tudom - sóhajtja a választ, mert szerinte ez teljesen egyértelmű. Kicsit irigység is bujkál benne, annyira jó lenne picit olyannak lenni, mint Viktor. Nem törődni mások véleményével, nem akarni folyamatosan mások szemében tökéletesnek tűnni. Inkább csak saját magának kéne megfelelni, de az túl könnyű, ő szeretné befolyásolni azt is, mások mit gondolnak róla.
De aztán a zene magával ragadja és hagyja, hogy az legyen, aki. Mindenféle manipuláció és hasonló nélkül. Előre sejti, hogy ennek rossz vége lesz, hogy táncol vele, hogy letakarja a szemeit, hogy megcsókolja. Azon gondolkozik, hogy mit fog majd mondani, talán annyit, hogy ne haragudjon, kicsit elragadtatta magát - ami tulajdonképpen igaz is és nem is olyan megalázkodó, hogy a büszkeségét sértse.
Az őt is meglepi egy pillanatra, hogy Viktor visszacsókol, hogy közelebb húzza magához, de nem viselkedik megszeppent tizenévesként. Nagyon is benne van a dologban, készségesen követi a másik mozdulatait. Átkarolja vöröskéje nyakát, és a másikkal ellentétben, egy pillanatra sem jut eszébe, mennyire rossz ötlet ez. Inkább csak hagyja, hogy sodorják magukkal az események és mindenféle aggodalmaskodás nélkül, őszintén élvezi.
Amikor Viktor a nyakához bújik és bocsánatot kér tőle, valahol, mélyen kicsit megremeg benne valami. Átöleli őt, és úgy szorítja magához, ahogy gyenge fizikumából kitelik. Hátha ezzel egyben tudja tartani, vagy ha más nem, közel magához, vagy talán csak erre van éppen szüksége.
- Nagyon elkeseredett lehetsz, ha rám fanyalodsz... - nevetgél, nem gondolja komolyan. Annál sokkal biztosabb magában. De mégis úgy érzi, hogy itt az ideje valamivel kicsit oldani a hangulatot.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 21:00 | Link



Na jó, ebben a pillanatban, ahogy Viktor elengedi, összemegy, leül és magába roskad, kissé bűnösnek érzi magát. De csak azért, mert tudja, hogy gondolkodás nélkül ki fogja használni, hogy így érzi magát. Hiszen csak rá kell nézni, látszik rajta, hogy szüksége van némi törődésre. Az összetört szívű emberek a legkönnyebb prédák, szinte könyörögnek azért, hogy valaki segítsen nekik.
Nem kell sok dolgot tennie, csak egyetértő hümmögéssel hallgatja, ahogy a macskákról beszél, leguggol elé, egyik kezével átkarolja térdeit, másikkal gyengéden simít el egy-két vörös tincset Viktor arcából.
- Hát, ez egy biztos jel, hogy ideje változtatni - válaszolja aprókat bólogatva, majd elmosolyodik. - De ne aggódj, én szeretem a cicákat. Bár azért vannak dolgok, amit jobban - természetesen a friss, tökéletes manikűrre és pár új ruhára gondolt ez alatt. Tekintete is ezt sugározza, ahogy Viktort nézi, le sem tudja róla venni a szemét. Mosolyogva fogadja el a másik kezét és azzal együtt ki is szolgálja magát - Viktor egyik térdén foglal helyet. Azért örül neki, hogy nem kell tovább hallgatnia, mennyire szomorú a komoly kapcsolata miatt. A végén még neki is eszébe jut Cameron... áh, nem valószerű. Amúgy is, amiről nem tud, nem fáj neki, így emiatt sem kell aggódnia.
Elfekszik Viktorral együtt, a vállára dönti a fejét. Kezének helyet keresvén finoman végigsimít a mellkasán. Figyeli, ahogy megmutatja a csillagképet, felemeli állát és Viktort nézi, valahogy még a mosoly is leolvad közben az ajkairól, miközben hallgatja Viktor bókját.
- Ha nem...? - kérdez vissza halkan, de egyértelmű, hogy nem vár választ. Inkább csak kiereszti a tüdejében tartogatott levegőt. Végigsimít ujjaival Viktor állán, maga felé fordítja a fejét, hogy újabb csókot lophasson tőle.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 22:32 | Link



Halkan, ritmusosan szuszog, az igazak álmát alussza. Némi éjszakai forgolódás és helyezkedés után sikerült megtalálnia a tökéletes pozíciót is, amiben nagyon is kényelmesen érzi magát. Az ágynemű kellemes, puha, meleg és nagyon is jól érzi magát... egészen addig, amíg Viktor el nem kezdi rázogatni a vállát. Ő pedig nyafogósan morog, tekintve, hogy ő még aludni tervezett. El is fordul Viktortól azzal a mozdulattal, a takarót félig lehúzva róla és inkább magára bugyolálva. Amikor a kérdést hallja, morcos sóhajt hallat.
- Először is, nem vagyok királylány. Királynő vagyok, ideális esetben uralkodónő, ha nem tudnád - mondja, mint egy gőgös kislány, aki éppen kioktatja a osztálytársát a szorzótábláról. Hiszen ő tudja jobban. Mondjuk Sára speciel nagyon komolyan is gondola, ez a neve jelentése is. A királylány az ő esetében sértés, sőt, visszafokozás. Nem, őt nem kell megmenteni a sárkánytól, nincs a toronyba zárva és nem várja, hogy mindenki körülötte megoldja a gondjait. Ő inkább csak bölcs (na jó, ezt ő sem gondolja komolyan) és csendesen uralkodik a király mellett.
- Másodszor - emeli fel és mutatja Viktornak a mutató- és középső ujját - általában teázok és mézzel iszom.
És most, hogy Viktor ki van okítva, úgy érzi, a feladatait elvégezte, méghozzá tökéletesen, mint mindig. Most akár hagyhatja is pihenni még egy kicsit, mielőtt még újra zaklatná.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 23:44 | Link



Na jó. Hagyott neki még pár percet pihenni, és még teát is kapott mézzel. Most már talán hajlandó tárgyalni. Ahogy érzi Viktor simítását a vállán, inkább a hasára fordul és hálás mosollyal veszi el a bögréjét. Annyira még nem békélt meg, hogy meg is köszönje, de hajlandó legalább tárgyalni a másikkal. Sőt, még van olyan kedves és közelebb is húzódik kicsit, hogy jusson a takaróból Viktornak és neki is. A kedvesség mintapéldája - főleg az előző állapotokhoz képest.
- Igen. Szerettem volna aludni - egyértelmű hangsúllyal nyomja meg a szavakat, hogy érezhető legyen, hogy Viktort hibáztatja, amiért már nem alszik. Miért, ki mást hibáztatna? Ő ébresztette fel, rázogatta a vállát, és még mindig nem heverte ki ezt a csúnya módot. Még ha legalább simogatta volna... most bezzeg tud kedves lenni és puszikat osztani meg simogatni a vállát.
- Aha... szóval beszélgetni szeretnél... - mosolyodik el, miközben szemöldökeit megemelve végigpillant Viktoron. Aztán iszik pár kortyot a teájából, kellemesen édes, mézes, elvarázsolja, elringatja. Elégedetten sóhajt egyet.
- Na jó, de csak ha kapok még egy puszit - ad ultimátumot végül, bájos mosollyal, remélhetőleg emlékeztetve Viktort, miért is olyan ellenállhatatlan. Mondjuk, mert ha éppen akarnok, zsarnok, és úgyis az lesz, amit ő akar... nos, ezt is cukin csinálja és úgy, hogy kedvesnek tűnjön.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 15. 11:44 | Link



Nem, ahogy az feltűnt, Sárát egyáltalán nem érdekli, hogy ez Viktor ágya és Viktor takarója és tulajdonképpen ő a vendég itt. Lehet, hogy ő kis előzékeny levitások között szocializálódott, Sára viszont először is az Ombozi családban, másodszor pedig a rellonosok között. Szóval ha ő mérges, akkor bizony nincs tekintettel semmire és senkire, még Viktorra sem. De azért a kedvesség és a tea kompenzálja kicsit a helyzetet. Az alvásra csak bólint egyet, aztán várja, hogy mit akar még a másik kinyögni. Amikor hallja, miről van szó, megemeli egyik szemöldökét.
- Nem hiszem, hogy emiatt magyarázkodnod kéne - jegyzi meg, egy apró vállvonás kíséretében. Tényleg nem szereti a nyafogó embereket, de Viktornak volt rá oka, ebben biztos. Amúgy sem beszélgettek órákat a nem túl felhőtlen párkapcsolatokról, pedig mindketten tudnának regélni. És igazából szorult belép empátia és tényleg megérti Viktort, azt is, hogy neki ez most sokkal nehezebb, mint neki. Csak valahogy nincs túlságosan lelkizős hangulatban, ahhoz még reggel van neki. Nagyon is.
Könnyedén és ösztönösen mozdul, ahogy Viktor magához húzza. Kényelmesen elhelyezkedik és vöröskéje mellkasát cirógatja. Na, hát amiatt nem panaszkodhat, hogy nem kap elég puszit, szóval már mosoly is játszik az ajkain és hajlandó lenne normálisan beszélgetni  is.
- Hát, minimum kilenc órát, nagyon fontos az arcbőröm rugalmassága miatt - tapogatja is meg az arcát, főleg a szeme alatti részt, vajon mennyire viselte meg, hogy ilyen korán felkeltették. De még nem érez visszafordíthatatlan károkat, és amúgy is sokkal jobban érzi magát így, Viktorhoz bújva, átkarolva őt.
- Nem kell aggódnod, minden rendben - teszi hozzá még azért, felnyújtózkodva és egy finom puszit adva Viktor arcára, mielőtt még visszahelyezkedne. Na jó, látjátok? Nem szívtelen ő, azért igyekszik megnyugtatni a másikat. Nem kell majréznia. Nem fogja egész életen át azért szívni a vérét, mert tegnap kicsit szétesett. Nem fog sírva menekülni sem előle, még akkor sem, ha nem akar többet tőle. Még ő maga sem tudja, mit akar, és ennél kétségbeejtőbb nincs. A különbség közöttük annyi, hogy ő nem gondolkozik ezen, főleg most nem. Szeretne pihenni. Szeretné még kicsit gondtalanul kiélvezni az egészet és azt kívánja, bárcsak Viktor is így gondolkozna.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 28. 20:16 | Link



A lehetőségeihez képest remekül viseli a kialakult helyzetet. Igen, eleinte megőrjítette a bizonytalanság és a másoktól való függés és nehezen tette túl magát rajta. De egyhamar rájött, hogy kicsoda ő. Nem más, mint maga Ombozi Sára, aki nem elég, hogy Sára, de még igazi, vérbeli Ombozi is. Ez a csodás kombináció pedig bőven elég erőt adott hozzá, hogy visszataláljon magához.
Nem, így sem könnyű, mert egyedül érzi magát. Tudja, hogy Noel mindig ott van neki és bármikor, bármiben számíthat rá. De Noel nem olyan társa az életben, amilyen most nyugalmat hozna, elűzné a magányát. Ennek ellenére csodás megoldást talált a helyzetre, egyszerűen átlépett a problémán. Helyette sokkal hasznosabb, konstruktívabb dolgokra koncentrál. Mondjuk a saját vállalkozásának beindítására. Az építkezések már javában zajlanak, a háttérben futnak a jogi dolgok, engedélyek, ő pedig élvezi az ezzel járó pörgést. Lelkesedéssel, szívvel-lélekkel csinálja, csak úgy zsibog az ereiben a vér közben, és úgy érzi, visszatalált Sárához.
Sem fizikailag, sem lelkileg nem bírja ezt csinálni éjjel-nappal. Itthon vannak, hazalátogatott a testvéreivel Székesfehérvárra, itt pedig nincs pörgés, nincs pezsgés. Sokat változott a teste az elmúlt hónapokban, talán ezt a nehezebb megemésztenie. Tisztában van vele, hogy így is gyönyörű - mert mi más lehetne? -, de mégis sérti a hiúságát. Pedig annyit jár tornára, a combjai, popsija feszesebbek, mint valaha voltak. Mégis, ott kerekedik a pocakja, még nem nagy, de már pont elég, hogy ne lehessen eltüntetni. Sőt, hogy kezdjen útban lenni, beférkőzni az életébe. Ő pedig nem így tervezte ezt a dolgot. Úgy gondolta, ő lesz az elsődleges, a baba pedig csak valami mellékes gratis, ami ehhez a dologhoz jár. Azt hitte, ez róla fog szólni, a pocakja (és a lakója) viszont folyamatosan szorítja ki őt a képből és próbálja átvenni a főszerepet, már-már erőszakosan. És ez csak egyre rosszabb, ahogy az idő telik.
A kertben ücsörög, egy kényelmes kerti székben. Magába szívja a tavasz végi, nyár eleji illatok mámorító keverékét. Élvezi a napsütést, a nyár első, meleg fuvallatait és egy nagyot szusszant. Azon kapja magát, hogy a hasát simogatja, és mosolyogva pillant le.
- Ne aggódj, pici - mondja neki mosolyogva, halk, lágy hangon. Egészen máshogy, mint ahogyan valaha egy emberhez szólna. Még más gyermekkel sem tudna így beszélni. Furcsállja is magán, mert idáig nem érezte magát anyának, sőt. Még csak nem is akart hasonlítani egyre, most mégis ösztönösen cselekszik. Ha ő nyugodt, a pici is az lesz egyhamar, mindkettejüknek jó lesz.
- Mi mindig itt vagyunk egymásnak - motyogja egészen halkan, és a gondolatra még szélesebb lesz a mosolya. Nincs értelme, hogy magányosnak érezze magát... hiszen egy ideje már egy pillanatra sincs egyedül. Egy apró sóhaj hagyja el ajkait a gondolatra, a jeges teáért nyúl, koccannak a pohárban a jegek, ő pedig ajkai közé veszi a szívószálat, hogy felfrissítse magát.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 29. 12:19 | Link



Kicsit úgy érzi magát, mintha más időben járna. Csak úgy történnek körülötte az események, szaladnak mások, ő pedig nem éri utol őket. Talán most nem is kéne szaladnia sehova, inkább csak csendesen elücsörögni még kicsit idekint. Fogalma sincs arról, ami elhangzik a konyhában, de nem viselné jól, ha tudna róla. Jobb neki a tudatlanság, hiszen érte sosem kellett kifejezetten aggódni, mindig úgy intézte, hogy ne adjon rá okot. Most viszont nem ő irányít, ezt elfogadta és lassan megbékél a helyzettel is, hogy kicsit ki kell fordulnia magából és átengedni magát az állapotnak.
Arra kapja csak fel a fejét, amikor édesapja morranását hallja hátulról, ő pedig értetlenül pillog, mintha neki szólna. Nem nagyon rakja össze a képet, de ahogy háta mögül jön a válasz, már érti is, hogy természetesen nem neki szólt. Észre sem vette, hogy Noel közben kijött, azt viszont már nagyon is érzékeli, ahogy finoman meghúzza a haját, ahogy elmegy mellette. A gondolatra, hogy most már végképp nincs egyedül, pontosan hihető méretre szabott mosoly jelenik meg az arcán, úgy követi zöld tekintetével a másikat, ahogy ledobja magát.
- Hogy vagyunk? Remekül, reggel csuklott, én meg nem tudtam, mi baja van, mert iszonyú furcsa érzés volt. De aztán abbahagyta, hagyott pihenni még kicsit - mosolyogva meséli a történetet és közben akaratlanul is azon jár az agya, hogy milyen szívesen megmutatta volna Viktornak. Azonban esze ágában sincs ilyesmin szomorkodni. Annak, akit mostanában játszik a drága apuka, semmi köze ahhoz a Viktorhoz, akit ő megismert és úgy megszeretett. Az ő Viktora nem egy 12 éves kislány szintjén éli meg a szerelmi drámáit, főképp nem hagyja, hogy ez kihasson más kapcsolataira. A gondolatra egy pillanatra, csupán egy villanásnyi időre fintor ül ki az arcára.
Aztán összepréseli ajkait, a másikra pillant. Kardigánja zsebének mélyére nyúl, egy apró üvegcsét húz elő belőle.
- Tudod mi ez, Noel? - kérdezi halkan, mintha valaki meghallhatná őket. Megemeli az üveget, amit még sok-sok évvel ezelőtt nyert egy rellonos játékon. És tartogatta, mert úgy érezte, egyszer sokkal nagyobb szüksége lesz rá. Most pedig nem tudja, ez-e a megfelelő pillanat, mit tegyen. Mit tehetne? Használni nem volna etikus. Nem használni pedig egyenesen mazochista bűn volna.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 29. 19:03 | Link

Noel
- mobilról, utólag át lesz nézve - 

Ezen a kérdésen kissé el kell neki is gondolkoznia. Amikor megvilágosodott, semmi kétsége nem volt, hogy csuklik a baba. Hogy tulajdonképpen honnan tudta, az remek kérdés.
 - Hát, te miből tudod, hogy csuklasz? Kicsit olyan volt, mintha én is csuklottam volna - vonja meg a vállát és rámosolyog Noelre. Nézi, ahogy a másik reagál és magában kuncognia kell, de visszafojtja. Pontosan tudja, testvérének mennyire elképzelhetetlen az egész, legalább annyira neki is az. Pubertása kezdete óta nem ment át ilyen változáson a teste, és ez nem csak fura érzés, de egyenesen ijesztő is. Főleg így, hogy ő maga sem tudja még, mi lesz vele, nem csak a környezete. Cameron rühelli, Viktor legalább annyira saját magával van elfoglalva, mint a legutóbbi szerelme. Neki pedig ezt eddig sen kellett volna eltűrnie, ebben az állapotban pedig még kevésbé kötelessége.
Úgy dönt, előhuzakodik az aduászával. Előveszi a zseb mélyéről. A finom kis üvegcse törékenyen simul vékony tenyerébe, megcsillan a napfényben ahogy megemeli. Noel arcáról leolvassa az aggodalmat, ő viszont nyugodt komolysággal figyel rá. Amikor meglátja, hogy édesapja felemeli a fejét, az ölébe ereszti a bájitalt, nehogy a férfi kiszúrja a csillogását. Határozottan elszorul a torka már a gondolatra is, hogy Farkas megkérdezze, mi ez a kezében, még ha ehhez valószínűleg messze is van.
 - Ez egy második esély - válaszolja halkan, miközben ő is közelebb hajol öccséhez, még bennsőségesebbé téve a beszélgetés atmoszféráját. Lassú, mély levegőket vesz, miközben Noel felé fordítja a címkét, hogy ő is elolvashassa a hatását.
 - Nagyon régóta tartogattam - fog bele mondanivalójába, de az idegesség láthatóan magávalrántja közben. - És talán... Talán itt az ideje használni. Mit gondolsz?
Nagyot nyel a mondandója végén. Nagyon bizonytalan a bájitalt illetően. A verőfényes kert illata és színei fogságba ejtik kis időre érzékeit. Ha használná, akkor sem tudja, pontosan mire, hogyan... És egyedül kellene végigcsinálni. Valahol megszerette út közben a babát is, de nem tud nem keserű szájízzel rágondolni. Még előtte áll az élet, mindig is ő volt az első számára, a legfontosabb, amiért bármikor képes volt küzdeni; Ombozi Sára, a művész, a jelenség, az individuum, a _tökéletes_. És most mindezt visszakaphatná, visszavehetné, újra az övé lehetne a majdnem tökéletes élet.
De a következő pillanatban arra gondol, nagyon tág értelemben ez egy élet kioltásának is felfogható. Erre a gondolatra pedig könnycseppek gurulnak le az arcán, sebesen és csillogva ölébe hullanak. Őt magát is meglepték, nem számított rájuk, így kapkodva törölgeti meg az arcát. Az öléből kiesni készülő fiolát pedig épp időben kapja el, kérdőn, válaszért esdekelve pillant Noelre.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. június 2. 19:25 | Link



- Hát ő tulajdonképpen még pocaklakó, az egész ház tudja itt is - nevetgél kicsit, mert annyira jól esik neki, felszabadító érzés így gondolni a babára. Nem pedig problémaként, a szomorúság forrásaként. Nem vádolni, nem vigasztalni, csak úgy kiélvezni kicsit, hogy itt van vele. Ahogy látja Noel arcán az ellágyulást, hallja a szavait, érzi, ahogy a szíve összefacsarodik a mellkasában. Egy pillanatra még levegőt sem kap, de pánik helyett kellemesen engedi át magát az érzésnek, miközben lágyan, beleegyezően bólint a megállapítására.
Akármennyire is tűnik meghittnek a pillanat, akármennyire szeretné Noelt ilyennek látni, nem tud tovább egyedül kattogni rajta. Megmutatja neki az üvegcsét, a címkét. Legalább annyira kiszolgáltatott most, amikor valaki a pókerben megengedi, hogy meglessék az ütő kártyáját. Még akkor is ijesztő, ha tudja, hogy nem ellenfélnek mutatja meg.
Aggodalom fogja el, amikor Noel döbbenetének helyét sápadtság, kifejezéstelenség veszi fel. Amikor elé térdel, még kifejezetten meg is ijed, hasa felé nyúl védelmezően reflexből és hátra is hőkölne, ha nem ülne éppen. Félelem. Eléggé tisztában van az érzéssel. Még a saját öccse hirtelen mozdulatától is megijed, érzelmileg egy robbanásra kész, élesített bomba és semmi, senki nincs, aki csillapítsa a benne dúló vihart. Kivéve a kis magzatot, aki ott növekszik benne.
Szinte ide hallja, ahogy Noel szíve hevesen ver, a ritmusára pedig meg-megszorítja a combjait, ő pedig elernyeszti izmait. Megadóan hajol előre, megcsapja a másik ismerős, mámorító illata és lassan veszi a mély levegőket. Hallgatja Noel szavait és megnyugtatja a tudat, hogy nem kell mindent kimondania, az arcára van írva az összes érzése, és ha valaki, akkor Noel ezeket könnyedén kiolvashatja belőle.
- Szeretem őt... - válaszolja halk, rekedt hangon, hagyva, hogy testvére letörölje a semmiből jött könnycseppeket az arcáról, még egy kicsit ujjához is simul arcával. - De jobb lenne neki nélkülem.
Pontosan tudja magáról, hogy mennyire csapnivaló anya lenne. Hiszen már most is az, már most is sokkal inkább szól a terhesség róla, mint a babáról. Már most is képes úgy gondolni rá, mint problémára, amit el kell viselni. Hiszen nem akarta őt. Nem is tervezte. Nem érzi azt, hogy ha visszamehetne, akkor is mindent így csinálna. Egyáltalán nem... és most itt van ez a lehetőség, ebben az üvegcsében, ami egy pillanat alatt mindent megoldhatna.
- Meg tudnék tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi Noelt remegő ajkakkal, szemeibe nézve. Az előbb még az egyik lehetőség mellett érvelt, most pedig ellentmond magának csuklóból. Még kérdez is, mert úgy érzi, ebben a pillanatban Noel jobban ismeri őt, mint Sára saját magát. Ennél kétségbeejtőbbet pedig igen nehezen tudna elképzelni.
Szál megtekintése


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
A fővároson kívül - Ombozi Sára hozzászólásai (26 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek